21. rész
Castle nagyot
nyelve futatta végig tekintetét a nő lenge öltözékbe bújtatott testén. Hosszú,
formás lábán, mely aranybarna színt kapott a mesterséges fényben, formás, kerek
mellein, melyre ráfeszült a trikó. Érezte, hogy kiszárad a torka, és agyában
vadul keresgélt, mit is akart mondani a nőnek. Amikor Eva-tól eljött, még
határozott elképzelése volt arról, mit fog tenni, de itt állva a nő előtt,
belenézve annak kérdő, csodálkozástól ragyogó zöldes-barna szemébe, már fogalma
sem volt mit tegyen. Végül a nő törte meg a csendet.
-
Mit akarsz? – kérdezte flegmán, és arcán látszott, ő is
legalább annyira feszült, és izgatott, mint a férfi. Castle invitálás nélkül
jött beljebb, hátrálásra kényszerítve ezzel a nyomozót, majd amikor becsukta
maga mögött az ajtót, komolyan nézett a nőre.
-
Választ! Mit akartál mondani, amikor megszólalt a
telefonom? – szegezte neki egyértelműen a kérdést, mire Beckett elfordult, és a
nappali közepéig sétált, Rick pedig fejét félrefordítva csodálta meg formás
fenekét a rövid sortban.
-
Nem vacsoráznod kellene? Vagy esetleg… mást… csinálni…
- nyögte nehezen, nem kis éllel a hangjában, Rick pedig elfojtott egy mosolyt.
Szerette, amikor a nyomozó féltékeny volt, mert ilyenkor még inkább érezte,
hogy fontos neki, és szereti.
-
Válaszolj, Kate! Semmiféle vacsora nem érdekel addig,
amíg nem kapok választ a kérdésemre! – tartott ki álláspontja mellett az író,
mire Kate nagyot sóhajtva megfordult. Amikor a férfi távozott az őrsről, ő meg
volt győződve arról, hogy útja egyenesen Eva-hoz vezet majd, és meg sem fordult
a fejében, hogy nem hagyja majd nyugodni az a pillanat. Most itt állt előtte
mégis, szeméből jól kiolvashatta az elszántságot, mégsem akart válaszolni.
-
Mit számít már? Neked randevúd van, Castle! Menj légy
szíves! – indult volna el az ajtóhoz, hogy szélesre tárja azt, de amikor el
akart haladni a férfi mellett, az megfogta a karját, és visszatartotta. Ujjai
szorosan, mégsem fájdalmasan kulcsolódtak felkarjára, így kényszerítve, hogy
megálljon, majd maga felé fordította.
-
Kérlek! – nézett mélyen a nő szemébe Rick, és
tekintetében néma könyörgés csillogott, melyből kiolvashatta a nő, mennyire
fontos neki, hogy választ kapjon. Nagyot sóhajtott, és halkan, alig hallhatóan
szólalt meg.
-
Azt akartam kérni, hogy ne menj el… hogy maradj –
suttogta halkan, és Castle érezte, hogy szívét melegség járja át, ahogy a nő
tovább beszélt – tudom, hogy nem fair, hogy nem tisztességes, hogy én ezt nem
kérhetem… - akadozott a hangja a nőnek, és észre sem vette a férfi egyre
szélesebbé váló mosolyát, a kék szemekben a boldogság szikráját. Éppen
folytatni akarta, amikor Rick hirtelen magához vonta, és lágyan megcsókolta,
így hallgattatva el. Kate ajka résnyire nyílt a meglepettségtől, hiszen nem
számított a csókra, melyet a férfi adott neki, Castle pedig, azonnal élt a
lehetőséggel. Nyelve puhán siklott be ajkai közé, és lassú, érzéki táncba
kezdett, így felfedezve az édes mélységet, Kate nyelve pedig önálló életre
kelve vette fel a koreográfiát, és karjait a férfi nyaka köré fonva simult
hozzá egész szorosan. Castle megállás nélkül, hol lassan, hol szenvedélyesen
csókolta a nyomozó ajkait. Félt abbahagyni egy percre is, mert attól tartott,
Kate ellöki magától, de úgy tűnt, a nőnek meg sem fordul a fejében ilyesmi. Ez
nyilvánvalóvá vált abból, ahogy szorosan hozzápréselődött, tenyere pedig a
férfi hátát, csípőjét simogatta, majd visszafelé vándorolva, szerelmesen túrt
bele ujjaival a sűrű barna hajba, mialatt nyelvük egy pillanatra sem hagyta
abba őrjítő játékát a másik szájában. Amikor levegő hiányában megszakították a
csókot, Rick zihálva érintette homlokát a nőéhez.
-
Köszönöm – suttogta rekedten az író, mire Kate
felemelte fejét, és mélyen a szemébe nézett, majd szótlanul megölelte, olyan
szorosan, mintha soha nem akarná elengedni. Könnyeit nyelve simult az ölelő
karokba, melyek most a hátát simogatták.
-
Castle, én…
-
Ne! Ne mondj semmit, Kate! Csak hallgass meg, kérlek! –
tolta kissé távolabb magától a nyomozót Rick, de karjai egy percre sem engedték
el a nőt, majd finoman megsimogatta az arcát – Gondolkodtam… elég sokat, és
rájöttem valamire… - fogott bele nehezen vallomásába a férfi, miközben
reménykedett, hogy ezúttal mindent sikerül megoldaniuk – Nem számít, hogy
házasok vagyunk-e vagy sem! Csak az számít, hogy velem legyél, mindig! Egész
életemben! Ha pedig, ez csak úgy lehetséges, hogy soha többé nem hozom fel a
házasság témát, akkor rendben! Esküszöm, hogy többé szóba sem kerül az esküvő,
sőt, a környéken minden esküvő szervező, ruhakölcsönző boltot bezáratok, kerül,
amibe kerül, csak kezdjük újra! – hadarta szinte egy levegővel az író, mire
Kate eddig visszatartott könnyei potyogni kezdtek, miközben érezte, hogy a
súly, mely eddig a szívét nyomja, egyre könnyebb lesz, végül már nyoma sem
volt, csak a boldogságnak, a férfi pedig folytatta – A gyűrűt olyan messzire
hajítom, hogy sosem találjuk meg, csak kérlek, maradj velem! Kezdjünk mindent
az elejétől… vagyis, ne annyira az elejétől… úgy értem, hogy azért ne onnan,
amikor még ki nem állhattál, bár ha engem kérdezel, már a találkozásunk
alkalmával belém estél… - kanyarodott el megint a témától Rick elrévedő
tekintettel, mire Kate egyre szélesebben mosolyogva emelte égnek a tekintetét,
majd két keze közé fogta a férfi arcát, és lágyan megcsókolva ezúttal ő
fojtotta belé a szót. Ajka finoman simult az író ajkára, és nyelvét lágyan
húzta végig annak alsó ajkán, miközben izgatón súgta szinte a szájába a
szavakat.
-
Már akkor nyert ügyed volt, amikor megjelentél az
ajtóban – égette forró lehelete a férfi ajkát, aki most megkönnyebbülten
sóhajtva adta át magát az édes csóknak, melyet a nővel váltott. Ajkuk forrón,
szerelmesen tapadt össze, feltüzelve eddig elfojtott vágyaikat. Nyelvük vad,
érzéki táncot lejtett a másik szájában, testük szorosan tapadt a másikhoz,
kezük a csók megszakítása nélkül simogatta végig a másik testét, mintha így
akarnának meggyőződni róla, hogy nem csak álmodnak, és nem csak elméjük űz
velük gonosz tréfát.
-
Szeretlek, Kate, és amíg velem vagy, semmi más nem
számít – zihálta rekedten két csók között Rick, mire a nő a szemébe nézett, és
puhán megcsókolta.
-
Én is szeretlek, és köszönöm! – mosolygott a férfira
szerelmesen, majd ismét megtalálták egymás ajkát, még mielőtt azonban
elmélyítették volna a csókot, Rick hirtelen megszakította azt, Kate pedig
értetlenül nézett fel rá.
-
Szeretnék mutatni neked valamit – suttogta homlokát a
nőéhez érintve, miközben ujjai lágyan cirógatták annak tarkóját, kellemes
bizsergést elindítva ezzel a nő gerince mentén – Vegyél fel valami kényelmeset,
és már mehetünk is.
-
Hova? – húzta fel meglepetten, szépen ível szemöldökét
a nyomozó, mire Rick kissé eltávolodva tőle kezdte a háló fel tolni szerelmét.
-
Bízz bennem, és most az egyszer ne akarj te irányítani
– rótta meg kedvesét szerelmesen, miközben már a szekrény előtt állt, és amíg
Kate döbbenten figyelte, ő farmert, zöld színű inget vett elő, és a nő kezébe
nyomta – Csak öltözz! Én most kimegyek, mert ha maradok, akkor… - hagyta félbe
sejtelmesen, kajánul vigyorogva a mondatot, majd még mielőtt Beckett
válaszolhatott volna, kiviharzott a szobából, de már útközben előhalászta
zsebéből a telefont, hogy intézkedni tudjon. Kate szemét összehúzva, gyanakodva
nézett utána, majd a kezében lévő ruhadarabokra. Néhány pillanatig vacillált,
hogy megbízzon-e feltétel nélkül a férfiban, és kövesse-e, végül úgy döntött, mivel
még sosem csapta be az író, és ő megtette érte, hogy lemondjon a saját
vágyairól, csak azért, hogy vele legyen, ennyit megérdemel, hogy ezúttal ő
engedjen ennek a furcsa kérésnek. Gyorsan dobta le magáról a pizsamát, és bújt
bele a férfi által előkészített ruhadarabokba, majd kilépett a nappaliba, ahol
Rick láthatólag izgatottan rótta a köröket. Kate elmosolyodott a látványra,
majd amikor a férfi felfedezte, hogy elkészült, közelebb sétált hozzá.
-
Indulhatunk, akárhova is szándékozol vinni – sóhajtott
nagyot, mintegy beletörődve sorsába, Castle pedig, szélesen elmosolyodott, majd
megcsókolta. Ajka puhán, izgatón ért a nőéhez, majd amikor elvált tőle,
megcirógatta az arcát.
-
Bízz bennem! – ismételte meg a nőre kacsintva, mire
Kate megforgatta a szemét, de szó nélkül követte a férfit egészen az autójáig.
Az út folyamán azonban, már egyre inkább nőtt benne a feszültség, és agyában
számtalan lehetőség jelent meg, hogy vajon, hova viszi a férfi. A legrémisztőbb
az volt, amikor elképzelte, hogy talán Rick megint megkéri a kezét, és a
lakásában előadott vallomás csak egy trükk volt, hogy elcsalogassa magával egy
romantikus helyre. Ezt azonban azonnal el is vetette, hiszen nem nézte ki
belőle, hogy ilyen eszközhöz folyamodna, annál is inkább, mivel ismerte őt az
író, tehát tudnia kellett, hogyan reagálna egy ilyen lépésre. Amikor már 10
perce úton voltak, végül elfogyott a türelme, és megtörte a csendet, melyet
időnként csak Castle halk dúdolása szakított meg, ahogy a rádióban szóló lágy
zene dallamára hümmögött.
-
Mégis, hova megyünk? – kérdezte idegesen dobolva
ujjaival a combján, mely a férfi figyelmét sem kerülte el, és most erős, hosszú
ujjait a nőére fonva, finoman megszorította.
-
Meglepetés – jelentette ki sejtelmesen, mire Kate
elhúzta a száját.
-
Utálom a meglepetéseket! – morogta durcásan, mire
Castle halkan felnevetett. Igen, tudta, hogy Beckett nyomozó sosem rajongott a
meglepetésekért, annál is inkább, mert szeretett irányítani, szeretett
mindenről tudni, és a meglepetések voltak azok a dolgok, amelyeket nem tarthatott
kézben, amelyek váratlanul érték. Ő pedig, utálta a váratlan, kiszámíthatatlan
dolgokat. Most mégis úgy érezte, kockáztatnia kell, csak így érheti el, hogy
teljesen tiszta lappal tudjanak kezdeni, és semmi ne állhasson közéjük akár nyíltan,
akár burkoltan. A nő kijelentését így figyelmen kívül hagyva vezetett tovább
még újabb tíz percig, majd leparkolt, miközben figyelte, ahogy szerelme,
kíváncsian néz ki az ablakon. – Ez meg micsoda? – tört fel a nőből az újabb
kérdés, Rick pedig mosolyogva pattant ki az autóból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése