Ne felejts el!

1. rész

Kate fáradtan simított végig homlokán, ahogy kilépett a pihenőből. A nyitott ajtón át még mindig hallani lehetett, ahogy az éppen letartóztatott gyanúsított, torka szakadtából üvölt a nő után. Beckett nem törődött vele, csak egy fejbólintással jelezte az ajtó mellett álló két járőrnek, hogy vihetik a fickót, akivel éppen most közölte, hogy letartóztatja előre megfontolt emberölésért.

-          Nem érti?! Nem csukhat le!! – ordította a férfi idegesen rángatózva a két megtermett járőr kezében, akik kifelé taszigálták a kihallgató szobából. Már a mozgásukon látszott, hogy alig bírnak a majdnem 150 kilót nyomó, nagydarab, 40-es éveinek elején járó Reggie Montra-val, aki egyáltalán nem könnyítette meg a dolgukat. – Nem fogok börtönbe menni!

-          Szokja a gondolatot, Reggie, mert legalább 20 évig nem megy onnan sehova – fordult most a férfi felé hideg tekintettel Beckett, mire annak összeszűkültek savó szemei.

-          Te nyomorult szuka! – üvöltötte magából kikelve Reggie, és egy hirtelen mozdulattal kirántotta magát a járőrök kezéből, azok pedig hiába kaptak az összebilincselt kezű rab után, nem tudták elérni. A következő pillanatban, teljes testsúlyával nyomta a falhoz a nyomozónőt, aki a meglepettségtől reagálni is alig tudott. Mappája hangos csattanással ért földet, miközben ő levegő után kapkodott, ahogy Reggie kiszorította belőle a szuszt, nekipréselődve. Mindkét kezével igyekezett közben eltolni magától a férfit, de a hatalmas testtömeggel szemben, esélytelen volt. Fél szemmel látta, hogy Javi és Ryan is azonnal a segítségére siet. Reggie vállával erősen tartotta a falnál a nőt, fejével pedig épp lesújtani készült, amikor Kate egy gyors rúgással ágyékon találta, mire az, fájdalomtól üvöltve roskadt térdre. Beckett nagyot nyelve lökte el magát a faltól, és szánalommal a tekintetében nézte, ahogy a két járőr felhúzza a földről a férfit, aki most gyűlölködve nézett rá, de még mindig képtelen volt arra, hogy kiegyenesedjen – ezt még megkeserülöd, te ribanc! – köpködte a mérges szavakat Reggie, mire Kate most egészen közel hajolt hozzá. Egy pillanatig csak farkas szemet nézett vele, majd lenézőn elhúzta a száját.

-          Vigyék innen ezt a szemetet! – utasította a két járőrt, akik fittyet hányva Reggie fájdalmára, elhúzkodták onnan. Ryan és Javi megkövülten álltak Beckett mellett. Amikor meglátták, mi történik, azonnal reagáltak, de az egész mindössze néhány másodperc alatt lezajlott, és mire odaértek, Kate már hatástalanította a fickót.

-          Jól vagy? – találta meg hangját Ryan, mire a nő csak bólintott.

-          Persze, semmi bajom – mozgatta meg közben vállát alig látható mozdulattal Beckett, miközben azon igyekezett, hogy ne látszódjon rajta az idegesség, melyet az imént lezajlott közjáték okozott, és arra gondolt, meg kellene néznie a női mosdóban a vállát. Aggódott, hogy esetleg meglátszik majd a nyoma Reggie erejének, aki olyan erővel taszította a falhoz, hogy hirtelen a lélegzete is elakadt. Ebben a pillanatban kattant a lift ajtó, és Rick mosolygós arccal közeledett feléjük.

-          Sziasztok! – köszöntötte őket, ahogy odaért hozzájuk, majd gyanakodva húzta össze szemöldökét, amikor meglátta, milyen komoly arccal néznek vissza rá. Ösztöne azt súgta, lemaradt valami fontosról, melynek azonnal hangot is adott – lemaradtam valamiről? – kérdezte vigyorogva, mire mindannyian megrázták a fejüket.

-          Csak egy reggeli verekedésről – vonta meg a vállát Javi hanyagul, Kate pedig lehunyta a szemét. A legkevésbé sem akarta, hogy Castle tudomást szerezzen arról, hogy mi zajlott le közte és Reggie között. Fél éve alkottak egy párt, amelyet titokban tartottak, és az óta Rick még jobban aggódott érte, mint általában. Ahogy a férfira pillantott, az gyanakodva mérte végig őket.

-          Milyen verekedésről? – kérdezte, de tekintetét egy pillanatra sem szakította el Beckettről. Kék szeme úgy siklott végig testén, mintha külsérelmi nyomot keresne.

-          Montra nehezen viselte, hogy letartóztattuk, és Beckettre támadt – világosította fel az írót készségesen Ryan, mialatt Kate arra gondolt, miért a nőkre mondják, hogy pletykásak, amikor láthatóan a férfiak nem képesek magukban tartani semmit.

-          Tessék?! – hüledezett Rick, és ösztönösen közelebb lépett a nőhöz, akinek a szeme figyelmeztetőleg villant, de Castle nem törődött vele. A gondolatra, hogy bárki kezet emelt szerelmére, mélységes düh fogta el, amit csak nehezen volt képes palástolni. – Jól vagy?!

-          Semmi bajom! – felelte olyan természetesen, ahogy csak tőle telt, majd gyorsan elterelte a beszélgetést – Hol a kávém, Castle? – kérdezte Kate, mire Rick bűnbánó képpel húzta el a száját.

-          Nem volt időm venni – ismerte be, de tekintete ravaszkásan csillogott, ahogy találkozott a nő szemével, akinek ajkán halvány mosoly játszott, mégis tettetett bosszúsággal indult a pihenő felé.

-          Remek! Ha ezt tudom, már ittam volna fél órával ezelőtt – fújtatott látszólag dühösen, majd a pihenő felé indult.

-          Elkényeztetted – grimaszolt Javi a nő után bámulva – ezért nem lehet állandóan kedveskedni a nőknek, mert megszokják, és utána már elvárás lesz – osztotta meg életszemléletét a másik két férfival töprengve, mire mindketten összeráncolt szemöldökkel néztek rá, majd Rick rántott egyet a vállán, és kópés mosollyal indult a nő után a pihenőbe. Amint belépett, becsukta az ajtót, és szorosan magához húzta szerelmét. Ajka szenvedélyesen tapadt a nő ajkára, nyelve lágyan tört utat magának, Kate pedig nagyot sóhajtva adta át magát a csóknak, miközben karjaival átölelve a férfi nyakát, szorosan egymáshoz simultak.

-          Remek ötlet volt elfelejteni a kávét – motyogta bele a csókba Kate mosolyogva, miközben élvezte a férfi ajkának játékát.

-          Tudom. – suttogta vissza Castle – vannak jó pillanataim – vigyorgott rá magabiztosan, és Kate úgy érezte, itt az ideje, hogy megint csípjen egy kicsit az egójából.

-          Ritkán, de tényleg vannak – jegyezte meg csipkelődve, és újra birtokba akarta venni a férfi ajkát, de az, durcásan hajolt el a csók elől.

-          Ritkán? Szinte minden ügyet… - fogott volna bele felháborodottan, de Kate ujjai a hajába túrtak, és egy csókkal hallgatatta el. Több mint egy hete nem látta szerelmét, és most egyáltalán nem beszélgetni akart.

-          Ssss! – súgta szájába a nő, majd ismét megcsókolta. Rick finoman csókolta tovább a nő ajkait, majd nyakára vándorolt nyelve, és izgatón húzta végig rajta, hogy aztán ismét ajkát vegye birtokba. Nyelvük selymesen, puhán simult a másik szájába, és apró, de annál izgatóbb csatát vívtak, feltüzelve másik utáni vágyukat.

-          Hiányoztál, Kate Beckett – suttogta két csók között a férfi, miközben vágytól elhomályosult kék tekintetét, a félhomályban is jól láthatóan ragyogó zöldes szemekbe fúrta.

-          Te is nekem – suttogta vissza a nő, majd a következő pillanatban hirtelen eltolta magától a férfit, és összeráncolt szemöldökkel pillantott ki a reluxa rései között – mi a fene folyik odakinn? – kérdezte döbbenten, mire Rick a derekánál fogva rántotta magához vissza.

-          Kate, egy hete nem csókoltalak, nem érintettelek! – simogatta meg az arcát – az sem érdekelne, ha zombik támadták volna meg az őrs épületét, akkor sem engednélek most ki innen! – hajolt ismét az ajkaira, de Kate elhúzta a fejét, így megakadályozva, hogy Rick elterelje a figyelmét.

-          Te mondtad, hogy írnod kell, én csak hagytalak dolgozni! – elevenítette fel az eseményeket Kate, amikor is Rick közölte vele, hogy annyira elmaradt a munkával, hogy most minden idejét írással kell töltenie. Ennek értelmében, nemcsak a nyomozást hagyta ki, hanem a nővel való találkozások száma is a minimumra csökkent. Noha, ő egyáltalán nem bánta volna, ha Kate minden éjjelt, és szabad idejét vele tölti, a nő másképp gondolta. Úgy vélte, a férfinak magányra van szüksége, hogy írni tudjon, és kitartott amellett, hogy minél hamarabb végez, annál hamarabb tölthetik ismét együtt nemcsak az éjszakákat, hanem a nappalokat is. – egyébként pedig, amit kint látok, határozottan nem zombitámadás! – mutatott ki az ablakon Beckett, mire Rick nagyot sóhajtott, és ő is odalépett.

-          Ez meg mi a bánat? – kérdezte most már ő is kíváncsian, de közben izgatottan vigyorogva követte a kint zajló eseményeket.

-          Fogalmam sincs, de ha ezt Gates meglátja, sírógörcsöt kap – villanyozódott fel Kate is, aki most már alig várta, hogy egyszer úgy lássa a kapitányát dühöngeni, hogy annak nem ő vagy emberei a célpontja. Érdeklődve nyitotta ki az ajtót, és lépkedett közelebb a nyüzsgéshez, de megtorpant, amikor a tömeg mögött felfedezett egy ismerős arcot.

2. rész

Kate gyanakvó tekintettel figyelte, ahogy legjobb barátnője, ajkán széles mosollyal, és arcán látható izgatottsággal sétál hozzá egyre közelebb, óvatosan kikerülve a tömeget, mely összegyűlt a nem mindennapi látványra.

-          Szia kislány! – üdvözölte Lanie vidáman a nyomozónőt, aki meglepetten viszonozta az ölelést, miközben Lanie tovább beszélt – Felkészültél?

-          Felkészülni, mire? – kérdezett vissza értetlenkedve Kate, mire Lanie lemondón sóhajtott, mint aki számított arra, hogy a nőnek fogalma sem lesz semmiről.

-          Ugyan már! Csak nem elfelejtetted az árverést?! – csettintett két ujjával a nyomozó arca előtt az orvos-szakértő, mire Kate lehunyta szemét.

-          De igen… - nyögte ki nehezen – Hála Istennek, elfelejtettem, és nagyon remélem, hogy Gates is…

-          Azt nem hinném – rázta meg a fejét Castle, aki most először szólalt meg, és a kapitány irodája felé bökött ujjával, mire mindkét nő odapillantott, és így jól láthatták, ahogy Gates a szervezővel beszélget.

-          Meglátod, jó móka lesz! – kacsintott barátnőjére Lanie, akinek izgatottságán látszott, hogy alig várja már, hogy elkezdődjön a műsor – és egyébként is, a beteg gyerekekért tesszük…

-          A cél kedves, és megható, de akkor sem fogok kiállni egy rakás, nyálát csorgató pasi elé, hogy egymást túl kiabálva ígérjenek párszáz dollárt azért, hogy elmenjek velük vacsorázni! – jelentette ki Kate határozottan, és magabiztosan tette karba a kezét. Annak ellenére, hogy tudta, az összeg, amit a férfi kollégái felajánlanak, egy jótékonysági alapba megy, mellyel a súlyosan beteg gyerekeket támogatják, minden porcikája ódzkodott attól, hogy részt vegyen az árverésen. Az egészet a sajtóosztályon találták ki, mondván, hogy ezzel megnőhet a rendőrség presztízse az emberek szemében. Két héttel ezelőtt pedig, Gates kapitány bejelentette, hogy árverést rendeznek, ahol minden facér női rendőrre, és az állományban civilként dolgozókra is licitálhatnak a férfiak. A nyeremény, egy meghitt, romantikus vacsora, a pénzt pedig felajánlják a súlyosan beteg gyerekek alapítványainak.

-          Kate, gondolj a gyerekekre! – próbálta meggyőzni barátnőjét Lanie, aki még mindig hevesen rázta meg a fejét.

-          Szó sem lehet róla! – ellenkezett továbbra is, miközben tekintetével figyelte, ahogy négy férfi felállítja az alkalmi dobogót az őrs közepére – egyébként sem vagyok szingli, így aztán nem is vehetek részt…

-          Ó, igen, a titkos barátod, akiről nem vagy hajlandó semmit elárulni – kacsintott cinkosan a nőre Lanie, mire az fülig vörösödött, és még csak rá sem mert pillantani a mellette álló íróra, ahogy két nyomozótársára sem, akik széles mosollyal figyelték a jelenetet.

-          Titkos barát? Beckett?! – háborodott fel színpadiasan Castle, miközben igyekezett nem hangosan felnevetni. Annak ellenére, hogy nehezen viselte, hogy csak lopott pillanataik voltak szerelmével a kapitányságon, egy kicsit élvezte ezt a titkos románcot. – mégis mikor akartál erről szólni?!

-          Miért kellett volna szólnom róla? Semmi közöd hozzá, Castle! – rántotta meg a vállát Kate, és zöld szemében fenyegetően villant a rendreutasítás a férfi felé, de az, ezúttal sem törődött vele, tovább játszott.

-          Na, és milyen? Jóképű? Ellenállhatatlan? Vicces? – kereste a jelzőket Rick, mire Kate megforgatta a szemét.

-          Gyerünk már Beckett! Árulj el róla valamit… csak egy kis morzsát! – nézett rá könyörgőn Ryan, és arcán látszott, mennyire kíváncsi, akárcsak kollégája, az árgus szemekkel figyelő Javi. Mindketten tudták, hogy Kate-nek barátja van, de hiába faggatták, vagy nyomozgattak utána, nem tudtak rájönni, ki lehet a rejtélyes idegen, akitől a nő boldogabbnak, kivirultabbnak látszik.

-          Igazából, egyik sem! – bökte oda gúnyosan, és örömmel látta, hogy lehervad a vigyor párja képéről – Nem is tudom, mit találtam vonzónak benne. Talán ki is dobom… még ma este! – húzta fel egyik szemöldökét, és Rick érezte, itt a vége a mókának. Válaszolni azonban nem tudott, mert az eddig néma csendben, fejét kapkodó Lanie vette át a szót.

-          Pompás! Akkor részt tudsz venni az árverésen! – villanyozódott fel a nő, mire Kate égnek emelte a tekintetét.

-          Nem! Nem veszek részt ezen a…

-          Micsodán? – hallotta most meg maga mögött a kapitány erőteljes hangját a nyomozó, és egy pillanatra még a levegő is megfagyott körülöttük. Kate nagyot nyelve, óvatosan megválogatva szavait válaszolt.

-          Az árverésen – nyögte ki, és amikor belenézett a kapitány összeszűkülő szemébe, rossz előérzete támadt, de azért folytatta – úgy gondolom, hogy ez megalázó a nőkre nézve… úgy licitálnak rájuk a férfiak, mintha…

-          A beteg gyerekek miatt csináljuk, és nem mellesleg jót tesz a rendőrség megítélésének is! – vágott közbe Gates, és úgy tett, mintha nem vette volna észre a nyomozó grimaszát – mint azt néhány héttel korábban mondtam, a részvétel minden női alkalmazottnak kötelező, amennyiben szingli! Talán van valakije, nyomozó? – nézett rá kérdőn a kapitány, és tekintete gyanakvón vándorolt a mellette álló íróra, mire Kate megrázta a fejét.

-          Igazság szerint…

-          Jó! 10 perc múlva maga is ott fog állni az emelvényen, ha csak nem fut be egy gyilkosság, világos voltam?! – emelte meg kissé a hangját a Vaslady, mire Kate nagyot sóhajtott, és lemondón bólintott, majd elhúzott szájjal figyelte, hogy a kapitány visszalép a szervezőhöz, Lanie pedig társaihoz csatlakozva megközelíti a dobogót.

-          Még sosem vártam úgy egy gyilkosságot, mint most – mormogta az orra alatt Kate, miután megint kettesben maradt az íróval, mialatt helyet foglalt asztala mellett, Rick pedig megállt vele szemben – talán elkövethetném én, és akkor sem kellene kiállnom… - gondolkodott hangosan, és ahogy az író követte kedvese tekintetét, kétsége sem volt afelől, ki a potenciális áldozat.

-          Nem lesz olyan rossz, Kate – simított végig a kezén Rick, és biztatón rámosolygott.

-          Naná, neked biztosan nem, mert nem téged fognak mustrálni, mint egy tehenet a vágóhídon! – húzta el még mindig duzzogva a száját a nő.

-          Kate, esélyük sem lesz legeltetni rajtad a szemüket, mert amint kiállsz, már el is nyerlek! – kacsintott rá a nőre, akinek akaratlanul is mosolyra húzódott az ajka. Éppen válaszolt volna, amikor a következő pillanatban felcsendült a kapitány hangja, ahogy bejelenti az árverés kezdetét. Elsőként a járőrök kerültek sorra, majd szinte azonnal felhangzottak a füttyögések, és a licitek. Kate megvetőn húzta el a száját, ahogy végig nézte az egészet, majd, éppen amikor ellenérzését kifejezvén el akart fordulni, meghallotta a saját nevét.

-          A következő hölgy, Katherine Beckett, gyilkossági nyomozó! – harsogta az árverést vezető férfi, de Beckett úgy tett, mint aki meg sem hallotta. Nem törődve Rick ujjának böködő mozdulatával, mellyel figyelmeztette, hogy ő következik, továbbra is elmélyülten olvasgatott egy aktát – Beckett nyomozó… - bizonytalanodott el a konferáló hangja, miközben tekintetével a kapitányságot pásztázta, így próbálva kideríteni, hogy melyikük is lehet a keresett személy – Én… - nézett tanácstalanul a kapitányra a férfi, mire az megforgatta a szemét, és egy villámgyors mozdulattal kapta ki a kezéből a mikrofont.

-          Beckett nyomozó, idetalál, vagy kisegítsem?! – harsogta bele a mikrofonba, és hangjából annyi fenyegetés csendült ki, hogy Kate-nek szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy amennyiben nem engedelmeskedik, élete végéig ihatja a levét vakmerő cselekedetének. Bosszúsan hajította asztalára a mappát, majd, mint akinek a fogát húzzák, lassan, komótosan, semmit el nem sietve sétált fel a pódiumra. Szemét az égre emelve állt meg középen, majd villámló tekintettel nézett a konferálóra.

-          Nem érek rá egész nap! – mordult rá, mire a 20-as éveinek elején járó, barna, lenyalt hajú, kék öltönyt viselő fickó nagyot nyelve igazította meg színben öltönyéhez passzoló nyakkendőjét.

-          Tehát… khm… - köszörülte meg torkát, miután felfedezte, milyen vékonyan is csengett a hangja, és újra nekifutott – Katherine Beckett, a 12. őrs, vezető gyilkossági nyomozója! Kérem, uraim, itt áll Önök előtt egy gyönyörű, barna hajú szépség, akinek a szeméből annyi tűz árad, hogy bizton állíthatom, aki elnyeri csak egyetlen estére is a kegyeit, egy életen át nem lesz képes elfelejteni! – tért vissza a magabiztossága a férfinak, miközben Kate legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében. – Halljuk az első árat! Kinek mennyit ér meg, hogy ezzel a csodás amazonnal vacsorázhasson ma este?! – dobta fel a kérdést a konferáló, és Kate tekintete Rick-re siklott, várva, hogy eleget tegyen ígéretének, és kivigye innen, megszabadítva kollégái vizslató tekintetétől. Döbbenten állapította meg azonban, hogy a férfi még csak nem is figyel az eseményekre, hanem Javival beszélget elmélyülten.

3. rész

-          Kétszáz dollár! – hangzott fel valahonnan egész közelről az első ajánlat, és mielőtt még a konferáló reagálhatott volna, Kate szólalt meg.

-          Tedd le a kezed, Lewis! – parancsolt köpcös, legalább 50 éves, kopaszodó kollégájára, kikapva a konferáló kezéből a mikrofont – a nemzet összes aranyáért sem megyek veled sehova! – mordult rá, mire Gates rosszallón köszörülte meg torkát, Kate pedig nagyot sóhajtva adta vissza a mikrofont, a Lewis nevezetű kolléga pedig, vörösen izzó képpel tette háta mögé a kezét, mialatt kollégái szemtelenül kacarásztak rajta.

-          Gyerünk, uraim! Ne ijedjenek meg a bátor szépségünk temperamentumától! Licitáljanak a beteg gyerekekért, és a maguké lehet egy gyönyörű estére Kate Beckett nyomozó – vette át a szót ismét a konferanszié.

-          Kétszázötven dollár! – hallották most egy másik irányból, majd egyre többen, egyre magasabb árat ígértek egyetlen vacsoráért a nyomozóval, Kate pedig hitetlenkedve kapkodta a fejét kollégái között. Mindenfelől érkeztek az ajánlatok, csak éppen attól a férfitól nem jött, akitől a legjobban várta.

-          Ezer dollár! – robbant be hirtelen egy hang a távolból, és mindenki kíváncsi tekintettel fordult a hang irányába – Ezer dollárt adok, ha elmehetek Kate Beckett-tel vacsorázni! – lépkedett most előre a nagyvonalú ajánlat gazdája, mire mindenki elkerekedett szemekkel bámult rá. A magas, szőke, 30-as évei közepén járó férfi magabiztosan lépkedett előre a tömeg sorai között, miközben pillantását egy percre sem vette le a dobogón álló nyomozónőről. Kate amint meglátta a férfit, szélesen elmosolyodott, majd Rickre nézett, aki tátott szájjal, összeszűkülő szemmel, haragosan nézte az idegent, aki leplezetlen csodálattal nézett szerelmére. Mivel eddig Javit győzködte arról, hogy fogadja el ajánlatát, miszerint licitáljon nyugodtan Lanie-re, majd ő kifizeti a végösszeget, nem vette észre, hogy időközben szerelme került sorra. Meglepetten, és dühösen figyelte most az idegent, akinek volt bátorsága a nőre licitálni.

-          Ezer dollár! – harsogott fel ismét a konferanszié hangja – Hallották, ki ad…

-          Ezerötszáz! – kiáltotta el magát Castle, és amikor a szőke férfi hátrapillantott rá, harciasan villant rá kék tekintete. Az idegen elmosolyodott, majd még mielőtt a konferáló megszólalhatott volna, ismét feltette a kezét.

-          Kétezer! – szólalt meg nyugodtan, mire a kapitányságon mindenki izgatottan kapta a fejét Castle felé. Nem volt előttük titok, hogy az író odavan a nyomozóért, és most kíváncsian várták, vajon barátjuk, vagy az idegen nyeri el a nőt egy estére. Kate számára kezdett kínossá válni a dolog, de nem tehetett az események ellen semmit.

-          Háromezer! – nézett továbbra is farkasszemet Rick a szőkével, aki gúnyosan húzta el a száját, és flegmán rántotta meg a vállát.

-          Ötezer! – tartotta a szemkontaktust, míg a konferáló elkerekedett szemekkel kapkodta a fejét. Elismerte magában, hogy valóban gyönyörű a nő, aki mellette áll, de álmában sem gondolta volna, hogy akár ötezer dollárig is elmenne egy-egy férfi, hogy megkapja egy vacsora erejéig. Éppen arra gondolt, hogy talán mást is remélnek tőle, és figyelmeztetni kellene őket, hogy valóban csak egy vacsorát tartalmaz az este, amikor Rick magabiztos mosollyal az ajkán előrébb sétált, benyúlt zakója belső zsebébe, és csekk könyvét a dobogóra hajította, látványosan, hogy mindenki lássa, majd a szőkére szegezve kék, jégként csillogó tekintetét, megszólalt.

-          Húszezer dollár! – jelentette ki hangosan, mire a tömegből egyre hangosabb, elismerő morajlás, és füttyentés hangzott fel – és bármeddig hajlandó vagyok elmenni! – fűzte hozzá határozottan, és a szőke férfi kiolvashatta szeméből, hogy nem viccel.

-          Castle! Mi a fenét művelsz?! – szólt le Kate az írónak, fogai között szűrve a kérdést, mire Rick csintalanul pillantott fel rá.

-          Mindent elkövetek azért, hogy végre elgyere velem vacsorázni – válaszolta pimaszul, mire Kate megforgatta a szemét. A konferanszié, és a teremben található összes ember, várakozón nézett a szőke idegenre, mire az elmosolyodott, és széttárta karjait.

-          Sajnálom, Katie, de ennyire nem megy jól a sorom – felelte nevetve, mire Kate is elmosolyodott, Castle pedig büszkén vette tudomásul, hogy megnyerte a csatát. Kezét nyújtva segítette le a nőt a dobogóról, majd döbbenten látta, hogy a nyomozó azonnal a szőkéhez siet, és boldogan megöleli.

-          Dan Scardino! – csillogott a nő szeme a viszontlátás örömétől, ahogy a férfira nézett, aki tökéletes fogsorát mutogatva vigyorgott vissza a nőre, amivel erős késztetést indított el az íróban, hogy a kezeibe adja – mit keresel te itt?

-          Üzleti úton vagyok, gondoltam beugrok, és megnézem, mi van veled. – felelte a Dan-nek nevezett fickó mosolyogva, miközben Rick idegesen toporgott mellettük, és a féltékenység zöld szemű szörnyével vívott csatát, melyben pillanatnyilag erős vesztésre állt, Dan pedig folytatta – a jogi iroda, ahol dolgozom, Bostonban, erre felé akar terjeszkedni, és engem kértek meg, hogy derítsem fel a terepet.

-          Khm… - köszörülte meg most a torkát Rick erőteljesen, mert már kezdett elege lenni a néma megfigyelő szerepéből, és kifejezetten zavarta, ahogy a két ember egymásra néz.

-          Elnézést, be sem mutattalak egymásnak benneteket! – kapott észbe a nyomozó, és most Rick felé fordult, akinek tekintetéből egyértelműen kiolvashatta a féltékenységet. Mosolyát lenyelve szólalt meg – Ő itt Richard Castle, az úr pedig Dan Scardino. Amikor jogra jártam, csoporttársak, és barátok voltunk.

-          Közeliek? – bukott ki a kérdés Castle ajkán, mire Kate figyelmeztetőleg ránézett, Dan pedig felnevetett.

-          Én szerettem volna, de Kate inkább a tanulásra koncentrált helyettem – válaszolta Dan szomorkás mosollyal – még mindig nem dolgoztam fel teljesen – fordult a nő felé csábosan megvillantva zöldes-kék szemét, mire Rick grimaszolt egyet, és most háborgó gyomrával vette fel a harcot. – Ne haragudjon, hogy licitáltam a barátnőjére, Mr. Castle, de muszáj volt megpróbálnom. A kísértés, hogy eltöltsek vele egy kellemes estét, mindennél erősebb volt. Nálam is. – nézett most Dan Rickre, aki kényszeredett mosolyra húzta az ajkát, mely azonban sokkal inkább hasonlított vicsorításra, mint mosolyra.

-          Castle nem a barátom, Dan. Csak együtt dolgozunk. – igazította ki a férfit Kate nyugodtan, mire Castle most döbbenten fordult a nő felé, de elharapta az ajkára kívánkozó választ. Haragosan nézte, ahogy Dan képe felderül a választ hallva.

-          Ez esetben, ha nincs senkid, elhívnálak egy vacsorára, hogy beszélgessünk – kapott azonnal a lehetőségen a férfi, Rick pedig egyre nagyobb késztetést érzett, hogy leüsse.

-          Nem lehet – rázta meg a fejét Kate, és Dan bólintva vette tudomásul az egyértelmű visszautasítást, mely nyilvánvalóan minden estére szólt, nemcsak erre az egyre. Ezt kiolvashatta a nő tekintetéből. Nagyot sóhajtott, és szomorú szemekkel nézett a nőre.

-          Úgy tűnik, ez az én sorsom. Mindig rossz az időzítésem – húzta el a száját öngúnnyal, majd a kezét nyújtotta – Ettől függetlenül, örülök, hogy találkoztunk. – mosolygott a nőre, majd még egyszer megölelték egymást, és a férfi távozott. Rick összehúzott szemmel nézett utána, miközben remélte, hogy soha többé nem kell látnia. Nem is tudhatta, mekkorát téved. Kate egy pillanatig még álldogált, aztán a pihenő felé vette útját, hogy elkészítse magának a kávét, amit még mindig nem sikerült meginnia. Rick, amint észrevette, hogy eltűnt mellőle a nő, utána sietett, és a pihenőbe lépve, magukra zárta az ajtót, majd számonkérőn fordult a nő felé.

-          Egy barát… - törte meg a csendet, miközben figyelte, ahogy a nő gyakorlott mozdulattal készíti elő a feketét – Aki nem tudhat arról, hogy együtt vagyunk…

-          Castle, mégis mit kellett volna mondanom? – fordult most felé a nő, és csípőjét a pultnak támasztotta – te is láttad, hogy Ryan és Javi is milyen élénken figyelt minket. Egyébként pedig, egy szavad sem lehet! Az egész nem fajult volna idáig, ha azt teszed, amiben megállapodtunk! – rótta meg a férfit dühösen Kate - megegyeztünk, hogy amint felérek, már le is szedsz onnan! Ehelyett, te Javival csevegtél! – folytatta Kate, nem engedve szóhoz jutni kedvesét, aki tehetetlenül próbált magyarázkodni – az ég áldjon meg Castle! Még Lewis is licitált rám! – rázkódott meg Kate még a gondolatától is, hogy vele kellett volna mennie vacsorázni.

-          Ne haragudj, de Javi kölcsönkért tőlem, hogy elnyerhesse Lanie-t, és éppen azt beszéltük meg – magyarázkodott a nőnek, remélve, hogy megérti, miért volt figyelmetlen. – segíteni akartam neki, mert tudom, milyen érzés, amikor csak a távolból figyelheted életed szerelmét, és ott lebeg a fejed felett, hogy valaki mással megy el… - halkult el a hangja, mire Kate most érdeklődve pillantott fel rá. Mindkettejüknek az a négy hosszú év jutott eszébe, amikor csak vágyódtak a másik után, de az első lépést nem merték megtenni. – persze, azzal nem számoltam, hogy közben felbukkan a múltadból ez a bájgúnár, és veszélybe kerül az én boldogságom, amíg Javi-ét próbálom menteni - húzta el a száját durcásan Castle, mire Kate közelebb lépett hozzá, és kezét összekulcsolva derekán, apró csókot nyomott ajkára.

-          Semmi és senki nem veszélyeztetheti, ami közöttünk van – ígérte meg a nyomozó, mire Rick arcvonásai kisimultak. Ajka finoman, puhán vette birtokba a nőét, nyelve pedig lassan hatolt a résnyire nyílt ajkak közé, hogy édes, lassú táncra hívja a nőét, mialatt keze izgatón simogatta annak derekát. Csókjuk hosszú volt és vággyal teli, melyben benne volt mindaz az elfojtott szenvedély, melyet a másik iránt éreztek. Amikor levegő hiányában megszakították, szerelmesen egymásra mosolyogtak.

4. rész

-          Ha jól látom, Javi nyerte a vacsorát Lanie-vel – mutatott ki Kate a reluxán, és Rick-kel együtt figyelték, ahogy Javi előzékenyen lesegíti a pódiumról a doktornőt, aki pirulva fogadta el a felé nyújtott kezet.

-          Kíváncsi vagyok, mennyiben fog fájni nekem ez a szerelem – húzta el gonoszkodva a száját Rick, utalva ezzel a kölcsönre, melyet barátjának ígért, mire Kate tréfásan az oldalába csípett.

-          Ne legyél zsugori! – rótta meg a férfit, mire az felsóhajtott, és közelebb húzta magához szerelmét.

-          Alig várom az estét! – suttogta egészen közel hajolva hozzá, mire Beckett lágy csókot hintett az ajkára.

-          Nyolcra gyere értem! – kacsintott a férfira, majd fogta magát, és a következő pillanatban már kint is volt a pihenőből. Annak ellenére, hogy minden percet élvezett, amit a férfi társaságában tölthetett, véletlenül sem akarta, hogy lebukjanak a kapitány előtt. Mivel Gates az egész árverés alatt kint tartózkodott, Kate nem tudhatta, hogy látta-e őket bemenni együtt a pihenőbe. Ha igen, talán gyanús lett volna neki, hogy sokáig vannak benn kettesben.

Kate éppen azon tanakodott, egy szál törölközőben állva a tükör előtt, hogy mit is vegyen fel a különleges alkalomra, amikor kopogtattak az ajtaján. Noha pontosan tisztában volt vele, hogy csak is Rick érkezhetett, azért mielőtt ajtót nyitott, kikémlelt a kukucskálón. Egy mosolygós, kék szempár nézett vele farkas szemet. Nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el, amint látta, hogy Rick izgatottan, egy csokor virággal a kezében toporog az ajtaja előtt. A férfi olyan benyomást keltett, mintha ez lenne az első randevújuk. Nagy levegőt vett, majd szélesre tárta az ajtót, és a következő pillanatban már Rick vágyakozó tekintetével találta szemben magát, mely végig siklott törölközőbe bújtatott testén.

-          Bejössz? Vagy fagyjak meg az ajtóban? – kérdezte Kate, és hangjában nevetés bujkált, ahogy a nagyot nyelő íróra nézett, aki most zavartan köhintett, és beljebb lépett. Ajkuk lágy csókban találkozott, ahogy köszöntötték egymást. – Szia!

-          Szia! – lehelt még egy csókot a nő ajkára a férfi - Azt hittem, már kész leszel – jegyezte meg Rick, miközben a virágot a konyhában lévő pultra tette – korán jöttem?

-          Pontos voltál, én vagyok késésben – kiabált ki már a hálóból Kate, miközben ismét a szekrény előtt állt. A következő pillanatban érezte, hogy két erős kar fonódik dereka köré, és már orrában érezte a férfi arcvizének fanyar illatát, ahogy szorosan a nyakához bújik, és apró csókokkal szórja tele.

-          Ha nem tudod, mit vegyél fel, javaslom, maradj így… - búgta érzékien a fülébe Rick, és Kate lélegzete elakadt, ahogy megérezte erős kezét végig siklani meztelen combján, ajka pedig már nyaka vonalán szántott végig. Rick egy percre sem szakította meg az apró, de annál izgatóbb csókokat. Ajkával lassan, kényelmesen haladt végig a nő nyakának vonalán, majd folytatta útját a csupasz vállakon, és vissza, miközben nyelvét izgatón húzta végig a selymes bőrön, és halkan beszélt tovább. - De a legjobb az lenne, ha még ez sem volna rajtad – búgta a nő fülébe a szavakat, és Kate érezte, hogy libabőrös lesz a férfi hangjától, akinek keze most belső combjára vándorolt, és a törölközőt egyre feljebb tolva lelt rá legérzékenyebb pontjára, és ujjainak határozott, mégis gyengéd mozgásával kezdte el kényeztetni.

-          Cas… Castle – kapkodott levegő után Kate, ahogy minden porcikája beleremegett az érintésbe – a… vacsora… lekéssük a…

-          Vacsorázni akarsz? Én másra éhezem… – kapcsolta össze vágytól elhomályosult tekintetüket az író a tükörben, és Kate kipirult arcáról leolvashatta a választ, és abból, hogy a nő egyre inkább szorosan hozzápréselődött. Kate egy pillanatig úgy tűnt, mintha hezitálna, csak tartotta a szemkontaktust, majd ajka mosolyra húzódott, és megfordult a férfi karjaiban.

-          Pokolba a vacsorával! – lehelte annak szájába a szavakat, majd ajkaik forrón, szerelmesen találkoztak. Nyelvük érzékien kezdte el keresni a másikét, hogy aztán rátalálva, finoman, vágyakozva ingereljék a másikat, mialatt Kate végig simítva a férfi izmos mellkasán, letolta válláról a zakót, hogy aztán kecses ujjai már a nyakkendővel foglalják le magukat. Miután kioldotta, egy mozdulattal hajította el magától, és az ing gombjait kezdte el egyesével kipattintani. Mihelyt végzett, keze azonnal besiklott az ing alá, és Rick felsóhajtott, amikor megérezte a nő puha kezét végig szántani mellkasán. Kate izgatón simogatta végig az izmos felsőtest minden porcikáját, így lehámozva az inget a férfiról, hogy aztán az is hangtalanul kövesse a zakó útját. Ujjai fürgén találták meg az utat a nadrágszíj övcsatjához, miközben érezte, hogy Rick megszakítva a csókot, ismét nyakán, és melle vonalán halad végig ajkával, forró ösvényt varázsolva bőrére, keze pedig a törölközőn át ingerelte kerek, telt melleit, hogy aztán egy gyors mozdulattal megszabadítsa tőle. Egy pillanatra eltolta magától a nőt, épp csak annyira, hogy szemével megcsodálhassa a gyönyörű testet, melyet eddig eltakart előle a pamut anyag.

-          Gyönyörű vagy! – suttogta elfúló hangon, áhítattal a férfi, és a kék szemek elsötétültek a vágytól, ahogy végig szántott pillantásával szerelme testén. Kate megborzongott attól a tűztől, mely a férfi tekintetében égett, és a következő pillanatban már érezte, hogy Rick ismét magához vonja, és ajkával birtokba veszi az övét, keze pedig immár akadálytalanul siklott végig meztelen testén. Kate szorosan a férfihoz simulva, belemosolygott a csókba, amikor megérezte csípőjének nyomódni vágyának félreérthetetlen bizonyítékát. Keze Rick tarkójáról most végig vándorolt annak hátán, derekán, majd előre indulva, lassan, izgatón kezdte el simogatni a nadrágon keresztül a már így is feszülő férfiasságot. Rick belenyögött a csókba, amikor megérezte a nő kezének játékát, aki érzéki mozdulattal húzta le a cipzárt, és pillanatokkal később rá is lelt tenyere a résre, hogy becsúsztatva kezét, a csók megszakítása nélkül ingerelje tovább a férfit. Castle úgy érezte, nem bírja sokáig ezt az érzéki játékot, ezért a csókot megszakítva, ölbe kapta szerelmét, és meg sem állt vele a hatalmas ágyig. Ott finoman elfektette, ő maga pedig, villámgyorsan rúgta le cipőjét, melyet követett a nadrág, és az alsó is, majd óvatosan a nő fölé helyezkedett, aki elnyíló combokkal adott utat, hogy elhelyezkedjen rajta. Rick lassan, lágyan csókolta meg a nőt. Nyelvük érzéki, de annál finomabb táncba kezdett, még inkább felkorbácsolva vágyaikat, majd a férfi ismét Kate nyakán, melle vonalán húzta végig puhán a nyelvét, majd apró csókokkal hintette tele az érzékeny bőrt, egyre lejjebb haladva, keze pedig bejárta a nő minden porcikáját. Kate úgy érezte, az egész teste lángol, ahol csak a férfi megérinti. Rick ajka most hasára vándorolt, majd amikor elérkezett legérzékenyebb pontjához, nyelvével határozottan, mégis gyengéden kezdte el izgatni kedvesét. Kate keze ökölbe szorult, lélegzete elakadt, és ő lehunyt szemmel élvezte a kényeztetést, ahogy a férfi selymes, puha nyelve lassú táncot járva tüzeli fel amúgy is vágyban égő testét. Háta ívben megfeszült, ahogy a gyönyör első hulláma végig szántott a testén, ajkán hangos nyögés szaladt ki, tüdeje szaporán kapkodta a levegőt, miközben érezte, hogy a férfi ajka már ismét felfelé vándorol. Ahogy szemük egy magasságba került, egymásra mosolyogtak, majd ismét lassú csókba kezdtek, mialatt Rick csípőjét a nőhöz préselte. Bármennyire is hajtotta a vágy, hogy eggyé váljanak, a legutolsó percig akarta húzni a beteljesülést. Arra azonban nem számított, amit Kate tett. Tarkóján végig simítva, megszakította a csókot, és vágytól égő zöldes-barna szemében pajkos fény villant, amikor megszólalt.

-          Most én jövök! – harapta meg a férfi alsóajkát gyengéden, majd egy hirtelen mozdulattal fordított helyzetükön, és máris a férfin ült lovagló ülésben, hogy aztán ajkával végig járja annak nyaka vonalát. Nyelve puhán szántott végig a meztelen, kidolgozott felsőtesten, le a hasáig, miközben keze ingerlőn becézte vágytól feszülő férfiasságát. Elégedetten mosolyodott el, amikor látta, hogy Rick levegő után kapkod, mialatt ő ismét felfelé haladt ajkával. Meztelen felsőtestüket szorosan egymáshoz préselve csókolta ismét a nyakát, majd finoman ajkai közé vette a fülcimpáját, és ingerlőn megharapta, miközben érezte, hogy Rick türelmetlenül húzza magához egyre közelebb, és megmarkolja a fenekét. Ajkával most végig csókolta a férfi arcát, állát, majd nagyon lassan elérkezett az ajkához, és szenvedélyesen megcsókolta. Nyelvük vadul, izgatón kutatta a másikét, és amikor megtalálta, perzselő koreográfiába kezdett. Kate a csók megszakítása nélkül emelkedett meg kissé, majd elhelyezkedett a férfin. Mindkettejük ajkáról megkönnyebbült sóhaj tört fel, ahogy eggyé váltak, majd Kate lassan, körkörösen mozgatva csípőjét kezdett el mozogni a férfin, aki érezte, hogy minden izma megfeszül, és csak nehezen volt képes uralkodni magán. Kate most megszakítva a csókot, kiegyenesedett a férfin, és úgy mozgott tovább, miközben az melleit becézte közben, majd kissé megemelkedve, ajkai vették át kezeinek játékát. Amikor már úgy érezték, hogy közeledik a beteljesülés, Rick egy hirtelen mozdulattal fordított a helyzetükön, és most ő került felülre. Először lassan, majd egyre gyorsabb ütemre váltva kezdett el mozogni, így hajtva magukat a gyönyör és mámor felé, Kate pedig szorosan a férfihoz simulva, karjait nyaka köré fonva vette fel a ritmust. Hirtelen, mint egy robbanás, árasztotta el minden porcikájukat a gyönyör, mely végig hullámzott testükön. Rick arcát a nő nyakába fúrva suttogott a fülébe.

-          Varázslatos vagy! – lehelt apró csókot a füle mögötti érzékeny területre, mire Kate elmosolyodott, és keze szerelmesen túrt bele kedvese hajába, majd végig simított a tarkóján.

-          Nem! Együtt vagyunk varázslatosak! – suttogta vissza, mire Rick most felemelte a fejét. Szerelemtől csillogó tekintetük találkozott, és puha csókot váltottak.

-          Soha ne hagyj el engem, Kate! – nézett most komolyan a férfi szerelmére, miután ajkaik elváltak – Ígérd meg, hogy velem maradsz!

-          Mindig – simogatta meg a férfi arcát Kate, és ismét lágyan megcsókolták egymást.

5. rész

Rick türelmesen várakozott a konyhában, hogy szerelme elkészüljön, és csak remélni merte, hogy Phillipe megtartotta az asztalukat, melyet még a délután folyamán foglalt le. Miután kipihenték egy kicsit szenvedélyes szeretkezésüket, úgy döntöttek, hogy mégis elmennek vacsorázni, annál is inkább, mert ritkán volt részük egy szabad estében. Ebben a pillanatban Kate jelent meg a háló ajtajában, Rick pedig elnyíló ajkakkal, szemében csodálattal mérte végig kedvesét, aki egy egyszerű, fekete koktélruhát választott, mely úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna, kihangsúlyozva tökéletes alakját. A ruha a térdéig ért, kiemelve gyönyörű, hosszú lábait, haját kontyba tűzte, és egy hosszú, elegáns fülbevalót viselt hozzá.

-          Csodálatosan nézel ki! – bókolt a nőnek mosolyogva Rick, mire Kate is viszonozta a mosolyt, és játékosan körbeforgott.

-          Azt mondod, így jó leszek? – kérdezte, és a férfi most közelebb sétálva, átkarolta a derekát.

-          Tökéletes! – kacsintott a nőre, majd csibészesen mosolyogva hozzáfűzte – bár nekem egy órával ezelőtt, meztelenül tetszettél a legjobban – csókolta meg a nőt lágyan, mire Kate megforgatta a szemét, és elindultak.

Kate bosszúsan kutatott kis, fekete retiküljében a kulcsai után, míg Rick türelmesen várakozott az autó mellett. Noha, ő arra szavazott, hogy taxival menjenek, Kate inkább saját autója mellett döntött.

-          Azt hiszem, fenn hagytam a lakásban – húzta el a száját Kate lemondóan, mire Castle rántott egyet a vállán.

-          Nem gond, menjünk taxival – támaszkodott meg a kocsi tetején, az anyós ülés felőli oldalon Rick – amúgy sem értem, miért ragaszkodsz annyira ahhoz, hogy a te kocsiddal menjünk. Így még egy pohár bort sem ihatnál – érvelt okosan, és Kate tekintetén látszott, hogy elgondolkodik a lehetőségen.

-          Igazad van, menjünk taxival! – bólintott rá, és Rick fellélegzett a gondolatra, hogy végre elindulnak. Szája elégedett mosolyra húzódott, miközben figyelte, hogy Kate ellép az autó oldalától. Ebben a pillanatban az utcán egy másik autó fényszórói tűntek fel. A kocsi nagy sebességgel közeledett, és Rick csak későn eszmélt rá, hogy egyenesen szerelme felé tart, aki még mindig őt figyelve, észre sem vette a közeledő veszélyt. – Kate! – kiáltott a nőre Rick, mire az összeráncolt szemöldökkel nézett először rá, majd a közeledő autóra, miközben Castle már futva kerülte meg a nő kocsiját, hogy időben odaérjen. Az elkövetkező néhány másodperc úgy pergett le a férfi szeme előtt, mint egy lassított felvétel. Kate elindult felé, majd a következő pillanatban az ismeretlen autó sofőrje elrántotta a kormányt, és elütötte. A nyomozó átbukfencezett a szélvédőn, melyen hatalmas repedés keletkezett, de a sofőr mit sem törődve vele, továbbhajtott, Rick pedig torkát összeszorító félelemmel, vadul dobogó szívvel térdelt le a földön fekvő, eszméletlen nő mellé.

Castle miközben megbizonyosodott róla, hogy a nő csak eszméletlen, de életben van, villámgyorsan nyúlt zsebébe mobiljáért, remegő kézzel tárcsázva a mentőket. Néhány másodperccel később egy nyugodt női hang csendült fel a vonal végén, ahogy a felől érdeklődött, miben segíthet.

-          Kérem, segítsenek! Elütöttek egy rendőrt… nincs eszméleténél… - hadarta egy levegővel Rick, miközben minden igyekezetével azon volt, hogy uralkodni tudjon hangja remegésén. A diszpécser kérésére, gyorsan bemondta a címet, majd maga mellé dobta a telefont, és szerelme arcát simogatta. Nem törődött vele, hogy a nő homlokából ömlő vér teljesen eláztatja az ingét. Leült mellé, és egészen közel húzódva hozzá, halkan beszélni kezdett – Kate… hallasz engem? Kérlek, nyisd ki a szemed, nézz rám! – suttogta a nőnek, de az egyáltalán nem reagált a halk szavakra, növelve ezzel Rick kétségbeesését – Nem hagyhatsz itt, Kate… megígérted… - csuklott el a hangja a férfinak, és érezte, hogy a szemében összegyűlt könny lassan végig csorog az arcán, ahogy tovább beszélt – megígérted, hogy soha nem hagysz el… hogy mindig velem maradsz – suttogott tovább, majd hirtelen fülelni kezdett. Szívéről mázsás kő hullott le, amikor az éjszaka csendjét felverte a kiérkező mentőautó szirénája. Ahogy megérkeztek, az autóból két férfi ugrott ki, egy ápoló, és egy orvos, a sofőr pedig, már azonnal a hordágyat húzta ki a kocsiból, míg az ütemesen villogó fényhíd piros és kék színbe öltöztette a kihalt utcát.

-          Kérem, engedjen oda! – húzta fel az úttestről Castle-t az orvos, majd a nyomozó fölé hajolt, és vizsgálni kezdte, miközben Rick idegesen, kezét tördelve figyelte az eseményeket. Néhány perccel később Kate, nyakán nyakmerevítővel, kezében infúzióval már fel is került a hordágyra, és betolták a mentőbe, Rick pedig elhelyezkedett a mellette lévő ülésen, hogy bekísérje szerelmét a kórházba, miközben Istenhez fohászkodott, hogy ne vegye el tőle élete szerelmét.

Rick arcát kezébe temetve, megtörten várakozott a kórház folyosóján, egy kényelmetlen széken üldögélve, melyből azonban ő semmit nem érzett, hogy végre kijöjjön egy orvos a szobából, ahova a nőt vitték, és ő felvilágosítást kapjon állapotáról. A percek ólomlábakon jártak, és ő már kezdte úgy érezni, mintha napok óta itt ülne kétségek között hagyva. Agyában újra és újra leperegtek a csodálatos együttlétük képei, a boldogság, melyet a nő mellett érzett, és a rémület, mely úrrá lett rajta, ahogy végig nézte a balesetet. Szívét vasmarokként szorította össze a félelem, mellkasára mázsás súlyok nehezedtek, melyek nem hagyták levegőhöz jutni. Gondolataiból halk cipőkopogás riasztotta fel, és amikor felnézett, könnybe lábadt szeme Javi mogyoróbarna tekintetével találkozott, melyből aggodalmat olvasott ki. Nem sokkal azután hívta fel őket, hogy beértek a kórházba. Miután mindent elmondott a balesetről, amire emlékezett, Javi és Ryan megígérték, hogy a föld alól is előkerítik azt, aki ezt tette.

-          Na? Találtatok valamit? – kérdezte azonnal Rick, reménykedve rájuk pillantva. Noha tisztában volt vele, hogy Kate-en nem segíthet, ha előkerül a gazember, mégis azt akarta, hogy rács mögé jusson, aki ezért felelős.

-          Beckett hogy van? – kerülte ki a választ Javi, amiből Rick arra következtetett, hogy nem akar neki felelni. Úgy tett, mint akinek nem tűnt fel a kitérő, így nagyot nyelve válaszolt.

-          Nem tudom – roskadt ismét magába – még mindig nem jött ki senki, talán… mi van akkor, ha…

-          Castle! Ne is gondolj erre! – vágott közbe Ryan, akinek elég volt az író kétségbeesett arcára néznie, hogy tudja, mi játszódhat le a férfi fejében.

-          Jutottatok valamire abból, amit elmondtam? – terelte vissza a beszélgetést a korábbi mederbe Rick, leginkább azért, hogy saját gondolatait elterelje azokról a szörnyű képekről, melyeket élénk fantáziája vetített elé, mire Ryan nagyot sóhajtott.

-          Sikerült ráakadni a kocsira, amelyik… - akadt el a hangja Kevinnek. Képtelen volt kimondani, hogy amelyik elgázolta barátjukat. Zavartan köszörülte meg a torkát, majd folytatta – a tulajdonos egy kis stílű tolvaj, Rolly James.

-          Miután „finoman” elbeszélgettünk vele, beismerte, hogy 1000 dollárt ígértek neki, ha… ha elintézi Beckett-et – vette át a szót most Javi, és a mondat második felénél az ő hangja is elakadt.

-          Kicsoda? – szűrte a kérdést fogai között dühösen Rick, és minden izma megfeszült a visszafojtott indulattól. Első gondolata az volt, hogy talán a szenátor tör szerelme életére ismét, de a kapott választ hallva, meglepetten pillantott fel a két nyomozóra.

-          Reggie Montra – jött a rövid felelet, és amikor ránéztek az író először döbbent, majd dühös arcára, kétségük sem férhetett hozzá, mit tenne most a férfi, ha itt lenne vele szemben a fickó.

-          Beszélni akarok vele! – pattant fel a székről Castle, és szemében annyi gyűlölet, és olyan fokú harag lángja lobbant fel, melyet még soha nem láttak tekintetében a fiúk. Javi nagyot sóhajtott, majd találkozott pillantása Ryan bizonytalan tekintetével. Mindketten tudták, hogy így fog reagálni.

-          Tesó, mindketten tudjuk, hogy nem beszélgetni akarsz vele – lépett kissé előrébb, és mindkét kezét nyugtatólag tette az író vállára, aki szabályosan remegett az indulattól.

-          Nem, igazad van! Tényleg nem beszélgetni akarok vele! – szórt szikrákat Rick szeme, ahogy ökölbe szorított kézzel felelt a nyomozónak – oda akarok menni, és szét akarom verni a mocskos pofáját! – emelte fel hangját egyre jobban, mire Javi megrázta a fejét.

-          Higgadj le, Castle! Senkinek sem teszel ezzel jót! – próbálta még mindig nyugtatni barátját, annak ellenére, hogy szíve szerint, ő is kilapította volna a fickó fejét egy szívlapáttal, de akár egy teli tárat sem sajnált volna tőle – Meg fogja kapni a büntetését, ezt elhiheted! Tudjuk, mit érzel Beckett iránt, de a legjobb most az lenne, ha hazamennél és átöltöznél. Nézz magadra! Az ingeden az ő vére van! Azt akarod, hogy ha felébred, és bemész hozzá, ezt lássa? – próbált észérvekkel hatni a férfira.

-          Kate Beckett hozzátartozói? – szólította meg őket egy mély, barátságos férfihang, mire mindhárman odapillantottak.

6. rész

Velük szemben egy ősz hajú, 50-es éveinek közepén járó, kedves mosolyú, fehér köpenybe bújt férfi állt, és még mindig a válaszra várt.

-          Igen! Mi vagyunk azok! – rántotta ki magát Rick Javi szorításából, és azonnal az orvos előtt termett – hogy van?

-          Minden rendben, Mr…

-          Castle! Rick Castle, és a társa vagyok! – hadarta egy szuszra az író, és tekintetén látszott, milyen régóta vár már egy csipetnyi információra. Az orvos halványan elmosolyodott, ahogy felfedezte a kék tekintetben az aggodalmat, és folytatta.

-          Tehát, minden rendben a hölggyel, de még alszik. A baleset folyamán szerzett néhány zúzódást, de ami igazán aggodalomra ad okot, az a fejét ért sérülés. – sóhajtott mélyet a doktor, ami egyáltalán nem nyugtatta meg egyik férfit sem – Súlyos koponyasérülést szenvedett, és noha a CT nem mutatott ki vérömlenyt, vagy bármi más sérülést, meg kell várnunk, míg felébred, ahhoz, hogy elmondhassam, minden teljesen rendben van.

-          Mikor ébred fel? – kérdezte izgatottan Castle, mert már alig várta, hogy ismét belenézhessen a ragyogó zöld szempárba, hogy hallja a csilingelő kacagást, hogy nevethessen szarkasztikus humorán.

-          Ezt nem tudom megmondani – tárta szét a karját az orvos – lehet egy nap, vagy kettő, de az is előfordulhat, hogy egy hétbe is telik, mire a szervezete úgy érzi, elég erős.

-          Kómában van? – remegett meg a hangja az írónak, mire az orvos megrázta a fejét.

-          Nem, ez annál veszélytelenebb. – igyekezett megnyugtatni a férfit, majd folytatta – de ahhoz hasonló. Nincs eszméleténél, de ez korántsem kóma.

-          Bemehetek hozzá? – tört fel a következő sürgető kérdés Rickből, mire az orvos bólintott.

-          Természetesen! Sőt, azt javaslom, hogy amikor látogatják, folyamatosan beszéljenek hozzá, hogy mielőbb visszatérjen hozzánk. – mosolygott rájuk az orvos, majd kezet fogtak, és elment. Castle nagyot nyelve pislogott a szoba felé, majd Javiékra nézett.

-          Menj csak, mi elintézzük addig azt a mocskot! – utalt Reggie-re Javi, mire Rick hálásan bólintott.

-          Kösz srácok! Hé! – kiáltott utánuk, mire azok egy emberként fordultak hátra – ne kíméljétek!

-          Bízd ide! – kacsintott rá vissza Ryan, majd eltűntek a szeme elől. Rick nagy levegőt véve, vadul dobogó szívvel nyitott be a szobába, ahol szerelme feküdt. A félhomály ellenére, mely a szobában uralkodott, azonnal megakadt szeme Kate-n. Az egyetlen balesetére utaló jel az arcán lévő csúnya horzsolás, a homlokán éktelenkedő ragtapasz, és a gépek monoton zümmögése volt, melyek az életfunkciókról adtak jelet az orvosoknak. Rick-et minden ereje elhagyta. Lerogyott az ágy mellett álló székre, kezébe vette a nő kezét és ráborult. Fogalma sem volt róla, mennyi ideje ül a nő ágya mellett. Néha fehér köpenyes orvos, vagy nővér jelent meg, ellenőrizték az életfunkciókat, majd együtt érző pillantással távoztak. Ők sem tudták megmondani, mikor ébred fel, de Rick bizakodó maradt, miközben folyamatosan beszélt a nőhöz. Kérte, hogy nyissa ki a szemét, szóljon hozzá, mosolyogjon rá, de semmi nem történt. Néhány óra elteltével, halk hangra lett figyelmes, és ő hitetlenkedve emelte fel a fejét. Pillantása végre találkozott a barnás-zöld szemmel, ahogy rátekint. Ajka megkönnyebbült mosolyra húzódott, és szeme megtelt könnyel.

-          Szia! – suttogta halkan. Maga sem értette, miért suttog, de a pillanat olyan varázslatos volt, hogy nem akart hangosabban beszélni. Alig akarta elhinni, hogy imája meghallgatásra talált, és Kate felébredt - hogy vagy? – kérdezte, miközben tovább simogatta a törékeny, kecses kezet, de ekkor Kate elhúzta a kezét. Szeméből bizonytalanság tükröződött, ahogy ránézett.

-          Ki maga, és hol vagyok? – csendült fel rekedten, és bátortalanul a hangja a nőnek, Rick pedig döbbenten nézett rá.

-          Kate… nem emlékszel rám? – kérdezte félelemmel a hangjában, miközben abban reménykedett, a nő csak tréfál vele. Egy rossz játékot űz vele, és hamarosan majd felnevet, ahogy szokott, ő pedig durcáskodhat, amiért megint átverte, Kate pedig majd apró, de annál édesebb csókokkal engeszteli ki. Minden reménye elveszett azonban, amikor meghallotta a nő válaszát, és belenézett a komoly, kétségbeesett zöldes-barna szemekbe.

-          Én… semmire sem emlékszem… - nyögte nehezen a nyomozó, és az ő hangjában is megjelent a félelem. Kate vadul kutatott az agyában egy név, egy esemény, egy mozzanat után, de csak sötétséget talált, emléket, egyet sem. Riadtan nézett a vele szemben ülő, kék szemű idegenre, akinek tekintetéből aggodalmat olvasott ki – Fogalmam sincs, ki vagyok… - suttogta halkan, Rick pedig letörten sóhajtott.

-          Hívom az orvost – felelte gombóccal a torkában, majd felállt, és elhagyta a szobát. Amint becsukódott az ajtó, hátát a falnak támasztva, lehunyt szemmel próbált rájönni, miért éppen velük történik mindez.

Castle ideges mozdulattal túrt bele sűrű hajába, majd hagyta, hogy egy rakoncátlan tincs a homlokába hulljon, miközben kétségbeesetten nézett az előtte álló orvosra, annak szobájában. Alig fél órával ezelőtt rontott be hozzá az író, és riadtan számolt be róla, hogy a nő nem ismerte fel, és azt sem tudja, hol van, és miért. A férfi nyugodt tekintettel vizsgálta meg újra a nyomozó leleteit, majd eltűnt, és amikor visszajött, hellyel kínálta az írót, aki azonban túl ideges volt ahhoz, hogy egyhelyben maradjon. Továbbra is fel, alá mászkálva várta, hogy a doktor elmondja, mit tudott meg a nőtől, illetve annak megvizsgálásakor.

-          Nézze, beszélgettem a nyomozóval, és úgy tűnik, retrográd amnéziával állunk szemben. - fogott bele az őszes férfi, miközben szemüvegét leemelte orráról, és fáradt mozdulattal törölte meg verejtékező homlokát, miközben folytatta – ez egyáltalán nem szokatlan egy ilyen súlyos fejsérülés után. Ha az agy rázkódik a koponyában, a csontos kidudorodások sebeket ejthetnek rajta, leggyakrabban a temporális lebenyen, ami pedig különösen fontos terület a hosszú távú emlékezet működése szempontjából. Beckett nyomozó esetében, az amnéziának az a vállfaja alakult ki, amikor a páciens a trauma következtében az esemény előtti dolgokra nem emlékszik. A legfrissebb emlékeket érinti a legsúlyosabban, ezért van az, hogy lesznek emlékei 8-10 évvel korábbi eseményekről, de egy vagy öt évvel korábbiról nem. – magyarázta türelmesen az orvos az írónak, aki szinte alig fogta fel a szavak értelmét.

-          De maga azt mondta, minden rendben van vele! – fakadt ki az író – maga szerint az rendben van, hogy azt sem tudja, kicsoda?!

-          Akkor is megmondtam, hogy akkor mondhatok biztosat, ha felébred… - védekezett az orvos. Számtalan alkalommal volt már hasonló helyzetben, amikor egy hozzátartozó nehezen tudta elfogadni a tényeket, így most is megértőn válaszolt a kérdésekre. – meg kell várnunk, amíg a temporális lebenyről eltűnnek azok a sebek, felszívódnak. Amint ez megtörténik, a nyomozó is visszakapja az emlékeit. – ért mondandója végére az orvos.

-          Mit tehetek most? – kérdezte szomorúan Rick, miközben lerogyott a korábban kínált fotelba.

-          Türelmesnek kell lennie - ült le vele szemben az asztal sarkára az orvos, miközben kezeit az ölébe ejtette, és úgy nézett az íróra, mint egy jóságos nagypapa az unokájára, aki szívügyi gondokkal kereste fel – Semmiképpen se siettesse!

-          Mennyi időben telik, amíg eltűnnek azok a sebek? – tette fel a legfontosabb kérdést a férfi, és ahogy a doktor szomorú, komoly szemébe nézett, már előre sejtette, hogy nem jó választ fog hallani.

-          Nem tudni, ez mindenkinél változó. Hallottam már olyanról, hogy egy-két nap, vagy hét alatt visszajöttek az emlékek, de volt olyan is, hogy évekig tartott – adott őszinte feleletet a férfi.

Rick nehéz szívvel, nagyot sóhajtva nyomta le a kórházi szoba kilincsét. Amikor belépett, Kate bűnbánó mosolyával találkozott a pillantása. A zöldes-barna szemek éberen csillogva néztek vissza rá, és neki kihagyott egy ütemet a szíve a látványtól. Kate még a kórházi hálóingben is gyönyörű volt.

-          Ne haragudj az előbbi kiborulásom miatt – törte meg a rájuk telepedett csöndet Kate, amikor az író bizonytalanul toporogva megállt az ajtóban – Beszéltem az orvossal, elmondta, hogy amnéziám van…

-          Retrográd amnézia – segítette ki a férfi a nőt, mire Kate elhúzta a száját.

-          Mindig is odavoltam a retro dolgokért… azt hiszem – mosolygott a férfira, elhumorizálva a dolgot, és Rick csak nehezen állta meg, hogy ne üljön az ágy szélére, és húzza magához egészen közel. Kate érdeklődve pillantott rá. Már az első alkalommal, amikor kinyitotta a szemét, tudta, hogy ismerős neki valahonnan a férfi, de sehogy sem tudott rájönni, hogy honnan. Ahogy belenézett a mélykék, most szomorúan csillogó szemekbe, szíve gyorsabb ütemre váltott, és nem tudott, mit kezdeni az érzéssel. A férfi sűrű barna hajából homlokába hulló rakoncátlan tincs, szinte mágnesként vonzotta az ujjait, hogy félresimítsa onnan, ő mégis ellenállt és nem tette meg. Továbbra is fürkésző tekintettel méregette az előtte álló férfit. Kék szemét, melyről valamiért a huncutság, és a nevetés ugrott be neki, keskeny vonalú száját, markáns arcélét. Aztán, mint egy villámcsapás hasított belé a felismerés, hogy hol látta már őt korábban.

7. rész

-          Tudom már ki vagy! – kiáltott fel vidáman mosolyogva, és szemében a felismerés szikrája csillant, Rick pedig reménykedve lépett hozzá közelebb. Nagyot nyelve, várakozón nézett a nőre, amikor az folytatta – Richard Castle, a krimi író! Tudtam, hogy láttalak már korábban valahol! – csettintett ujjával elégedetten Kate, és Rick reményvesztetten sóhajtott. Szívét fájdalom járta át a gondolatra, hogy a nő számára jelen pillanatban nem jelent mást, csak egy sikerlistás írót. – De miért vagy itt? – kérdezte Kate gyanakvó tekintettel, és Rick csak nehezen fogta vissza magát, hogy ne zárja a karjaiba, és ne csókolja meg, könyörögve, hogy emlékezzen rá, kettejükre, a szerelmükre.

-          Mert együtt dolgozunk… már öt éve… - válaszolta e helyett halkan, és csalódottság csendült ki hangjából, ahogy tovább beszélt – Írok egy könyvsorozatot, és rólad mintázom a főszereplőjét, ezért a kapitány megengedte, hogy veled dolgozzak, és megfigyeljelek munka közben. – világosította fel a nőt Rick halkan, igyekezve betartani az orvos utasításait, és véletlenül sem szót ejteni arról, hogy ők ketten milyen közel kerültek egymáshoz, ahogy arról sem beszélt, hogy most a szíve szakad meg egyetlen öleléséért, egyetlen csókjáért.

-          Erre nem emlékszem, sajnálom – húzta el a száját Beckett – De ki tudja, talán jobb is, nem igaz? – kacsintott a férfira tréfálkozva, aki kényszeredett mosolyra húzta a száját. – Ki vagyok, Rick? – kérdezte szomorúan a nő, és Rick úgy érezte, a szíve szakad meg a nőért. Mindent megadott volna azért, hogy visszaadhassa az emlékeit, de jelenleg csak annyit tehetett, hogy elmondta, amit tudott.

-          Nyomozó vagy, Kate. A gyilkosságiaknál, a 12. őrsön. A teljes neved, Katherine Hougthon Beckett, 31 éves vagy, és Manhattanben élsz.

Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és négy, Kate számára vadidegen ember lépett be rajta. Egy idősebb, őszes hajú férfi, szemében könnyekkel lépett oda hozzá, és fogta meg kezét.

-          Katie, hála Istennek, jól vagy… - csuklott el a hangja az idős férfinak, mire Kate először rá, majd a három másik emberre nézett. Egy fekete bőrű nőre, egy spanyol vonásokkal rendelkező férfira, és egy barna hajú, ír kinézetű, kék szemű férfira, majd tekintetét a már ismerős Rickre irányította. Castle azonnal észrevette a zavart a nő szemében, és lágyan megfogta a kezét.

-          Ő az édesapád – mutatott az ősz hajú férfira, aki meglepetten nézett fel, majd a többiek felé fordult – Lanie, a legjobb barátnőd, Javier és Kevin pedig a társaid. – magyarázta a nőnek, aki összeráncolt szemöldökkel próbálta felidézni az arcokat, és a neveket, de csak homályos foszlányok jelentek meg. A négy látogató még mindig némán várta a választ arra, miért is kellett őket bemutatni, mire Kate hangja csendült fel.

-          Sajnálom, de nem emlékszem semmire… és senkire – húzta el a száját Beckett, mire Jim fájdalmasan felsóhajtott, Lanie pedig a szája elé kapta kezét, a két nyomozó pedig tátott szájjal meredt Rickre, aki csak egy bólintással jelezte, hogy minden igaz.

-          Mit mond az orvos? – találta meg elsőként a hangját Lanie, mire Rick felvázolta sietve, amit megtudott. Még néhány percig maradtak a nőnél, majd amikor látták, hogy fárad, tapintatosan indulni készültek. Mindegyiküket váratlanul érte az amnézia, de láthatóan Jimet viselte meg a legjobban, aki még mindig lánya kezét szorította. Castle is készülődni kezdett. Bár egyáltalán nem akarta egyedül hagyni a nőt, belátta, hogy pihennie kell, ami nem fog megtörténni, ha tovább marad, ezen kívül a ruháját is szerette volna levenni, amin már megszáradt a nő vére. Mintha csak a gondolataiban olvasott volna, Kate szólalt meg.

-          Az én vérem? – kérdezte az ingre mutatva, mire Castle bólintott – elmész? – fúrta zöld szemét a férfiéba Kate, és a férfi ismét bólintott.

-          Igen, de holnap megint eljövök – ígérte meg egy futó mosoly keretében, mire Kate összeráncolta a szemöldökét.

-          Miért? – kérdezte váratlanul, mely meglepte az írót. Nagyot nyelt, és mielőtt válaszolt volna, az őt kíváncsian méregető Javiékra nézett.

-          Mert barátok vagyunk… - felelte, majd csendesen elhagyta a szobát.

A napok egymás után teltek, míg végül már egy hét is eltelt Kate balesete óta. Rick minden nap bement a kórházba a nőhöz, sokáig beszélgettek, de arra mindig ügyelt, hogy kettejükről említést se tegyen neki, bármilyen nehezére is esett. Közben-közben sorban látogatták meg a barátaik is a nyomozót. Rendszeres vendég volt a kórházban Ryan, Espo, Lanie, és édesapja. Örömmel látták, hogy ahogy telnek a napok, Kate-nek egyre több emlék jutott eszébe róluk, főként a gyerekkorából, és a Castle előtti időszakból, épp ahogy az orvos megjósolta. Az eltelt öt évből azonban egyáltalán semmi emléke nem volt, Rick pedig irigykedve nézte, hogy szerelme lassan kezd a régi lenni barátaival, és édesapjával, csak éppen vele viselkedett még mindig úgy, mintha egy kedves idegen lenne, neki pedig egyre nehezebb volt távol tartani magát tőle. Végül eljött a nap, amikor az orvos rábólintott a hazabocsátására, és Kate most izgatottan készülődött, hogy otthon lehessen végre. Éppen utolsó ruhadarabját helyezte az utazótáskába, melyeket még Lanie hozott neki, amikor halkan kopogtattak az ajtón.

- Szabad! – kiáltott ki határozott hangon, és ajka mosolyra húzódott, amikor meglátta a belépő írót. – Castle, mi szél hozott erre? – kérdezte barátságosan, mire Rick elmosolyodott.

- Hallottam hírét, hogy hazamehetsz, gondoltam, leszek a sofőr – vonta meg vállát hanyag módon Rick, mint aki csak baráti szívességet tesz egy ismerősnek, de mélyen legbelül abban reménykedett, hogy, talán ha a nő hazakerül, és meglátja a lakását, felrémlik neki néhány azok közül a pillanatok közül, melyeket együtt töltöttek ott.

- Köszi, de boldogulok – utasította el udvariasan az ajánlatot a nyomozó, de Rick nem hagyta annyiban a dolgot.

- Ugyan, ne legyél már ilyen kemény! Csak egy fuvar, ebbe még nem halt bele senki - kacsintott a nőre csibészesen, majd közelebb hajolt, úgy folytatta – talán attól félsz, ha hazaérünk, és nem lesz ott a kórházi személyzet, nem tudsz nekem ellenállni? – húzta fel szemöldökét kópésan, mire Kate megforgatta a szemét, és elhúzott szájjal válaszolt.

- Álmaidban, Castle! Ál-ma-id-ban! – szótagolta a szót, majd hirtelen elkomolyodott, és elrévedő tekintettel ráncolta össze szemöldökét. Furcsán ismerősnek tűnt neki a helyzet, mintha már számtalanszor lejátszódott volna velük hasonló jelenet.

- Valami baj van? – kérdezte tőle Rick, mire Kate elgondolkodva rázta meg a fejét.

- Nem, semmi… csak… mindegy! – rázta meg ismét a fejét Kate, majd újra elmosolyodott – nem bánom, vigyél haza, nincs most kedvem taxit fogni. – egyezett bele a nő az ingyen fuvarba, majd hagyta, hogy a férfi felkapja a táskát, és már el is hagyták a kórház rideg falait.

Kate kissé bizonytalanul lépett be a lakásba, és lassan fedezte fel magának az ismerős, mégis egy kissé idegennek tűnő falakat, bútorokat, és tárgyakat. Míg Castle is beljebb jött, és letette a nappaliban az utazótáskát, ő az egyik könyvespolchoz sétált, és finoman végig húzta ujját a középső polcon, melyen katonás rendben sorakoztak a könyvek, köztük Rick művei is. Az író lélegzetvisszafojtva várta, hogy beugrik-e Kate-nek bármi, legalább egy kis pillanat, egy közös emlék. Talán amikor a nappaliban csókolóztak, vagy amikor a konyhában közösen készítették a vacsorát, de a nőt láthatólag sokkal jobban lekötötték könyvgyűjteményeinek darabjai.

-          Úgy tűnik, olvastam a könyveidet – jegyezte meg halkan, mialatt leemelte a polcról az első Nikki Heat példányt.

-          Igen, mindet – felelte Rick ugyanolyan halkan, miközben közelebb sétált a nőhöz, aki elgondolkodva pillantott fel rá.

-          Biztosan nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy engem választottál anyaggyűjtésre – elmélkedett hangosan, mire Rick hangosan felkacagott, és a nő zavart tekintetét látva, sietve kezdett el magyarázkodni.

-          Ami azt illeti, hallani sem akartál róla! – nézett továbbra is nevetve a nőre Rick – Amikor pedig megtudtad, hogy nemcsak egy könyv erejéig maradok veled, hanem még legalább háromra kaptam szerződést, egyenesen ki akartál nyírni miatta! - mosolygott szélesen a szép emlékre az író, és kivette a nő kezéből a könyvet, hogy aztán a múlton merengve lapozgassa.

-          Hogyan találkoztunk? – kérdezősködött a nyomozó tovább. Mióta magához tért, és beszélgetni kezdtek egymással, ez volt az első alkalom, hogy kettejükről érdeklődött. Kate nem tudta, hirtelen mi ütött belé, de úgy érezte, tudnia kell, hogy csöppent az életébe a férfi.

-          Egy sorozatgyilkos után nyomoztál, aki az egyik könyvem alapján gyilkolt – válaszolta készségesen Rick – engem is kihallgattál, és miután tisztázódtam, elértem, hogy csatlakozhassam hozzád. Nem volt éppen fáklyásmenet, mert minden porcikáddal tiltakoztál – mosolyodott el megint a férfi, mire Kate is viszonozta azt.

-          Sokat veszekedtünk… - buktak ki a nő ajkán a szavak, és Rick nem tudta eldönteni, hogy amit hallott, kérdés volt-e a részéről, vagy inkább egy emlékfoszlány.

8. rész

-          Voltak rosszabb napok, igen – bólintott egyetértően, mire Kate lassan közelebb sétált hozzá, Rick pedig nagyot nyelt, ahogy megérezte az ismerős cseresznye illatot, miközben mélyen magába szívta azt.

-          Miért maradtál ennyi éven át? – tette fel azt a kérdést, ami a legjobban érdekelte. Legjobb tudomása szerint, Richard Castle egy nagyvilági, éjszakai életet élő, bestseller író volt, aki sosem töltött fél évnél többet anyaggyűjtéssel, legalábbis ezt olvasta róla. Az a férfi viszont, aki előtte állt ebben a pillanatban, egyáltalán nem hasonlított arra, akiről olvasott.

-          Mert az évek folyamán én… vagyis mi… - javította ki magát azonnal Rick – szóval, mi barátok lettünk…

-          Barátok? – kérdezett vissza Kate, és tekintetük összekapcsolódott. Úgy érezte, elveszik a kék mélységben, és ahogy tekintete a férfi keskeny, csókra csábító ajkára vándorolt, hirtelen megrémült az érzéstől, mennyire szeretné, ha megcsókolná. A különös az volt, hogy egyáltalán nem érezte ismeretlennek az érzést, mintha mindig is vágyott volna azokra az ajkakra, sőt, mintha az íze is felrémlett volna előtte.

-          Nagyon jó barátok – rántotta ki gondolatai közül Rick, majd megköszörülte torkát, és kissé hátrébb lépett a nő közeléből. Képtelen volt ilyen szorosan mellette lenni a nélkül, hogy karjaiba zárta volna. – Szóval, üdv itthon, Becky! – szólította becenevén a férfi, mire Kate összeráncolt szemöldökkel nézett rá.

-          Hogy szólítottál? – kérdezett vissza, mire Castle mentegetőzve tette fel mindkét kezét.

-          Ne haragudj, csak én szoktalak így szólítani, de máskor nem zavart…

-          Most sem zavar – mosolygott rá a nő, majd Castle nagy levegőt vett, és indulni készült. – Emlékszem a hangodra… - tört fel hirtelen a nőből, és Rick elkerekedett szemekkel nézett rá, miközben folytatta – az első dolog, ami ismerős volt, amikor felébredtem, a hangod volt…

-          Beszéltem hozzád a kórházban, amíg eszméletlen voltál… talán ezért – felelte halkan a férfi, mire Kate láthatólag elgondolkodott, majd ismét megszólalt.

-          Végig ott voltál… mert barátok vagyunk? – kérdezte gyanakvón figyelve az írót, aki most szomorúan elmosolyodott.

-          Éppen itt az ideje, hogy hagyjalak pihenni – lépkedett az ajtó felé, Kate pedig a bejáratig kísérte – holnap látlak?

-          Holnap bemegyek az őrsre – felelte a nő természetes hangon – éppen itt az ideje, hogy felvegyem a munkát, talán segít megtalálni a régi önmagam – húzta el a száját Kate, akit legalább annyira zavart, hogy nem tért vissza az elmúlt egy hétben minden emléke, mint a férfit. Ugyan egyre több mindenre emlékezett a múltjából, például édesanyja halálára, aminek felidézése a legfájdalmasabb volt a számára, vagy Ryan-re és Javira, valamint egyre több emlék jött elő a munkájáról, mégis még jó néhány üres folt volt az életében, amire emlékezni akart. Tudni akarta például, milyen kapcsolat fűzi a most előtte álló íróhoz, mert határozottan úgy érezte, hogy több ez, mint barátság. Vele kapcsolatban azonban, egyetlen emléke sem volt.

-          Akkor szia! – hajolt ismerős, megszokott mozdulattal a nő felé Rick, hogy puha csókot leheljen az ajkára, de amikor a nő összeráncolt homlokkal húzódott kissé hátrébb, azonnal észbe kapott, és átnyúlva a válla felett, úgy tett, mintha egy pihét vett volna le onnan – csak egy pihe – nyelt nagyot, majd sietve távozott, Kate pedig gyanakodva nézett utána. Értetlenül megrántotta a vállát, és úgy döntött, nem tulajdonít nagyobb jelentőséget a dolognak, mint amekkora valójában.

Beckett torkában dobogó szívvel lépett ki a kapitányság megfelelő emeletén a liftből. Nem a miatt volt ideges, hogy esetleg ismeretlen helyre jött volna, hiszen minden centiméterére emlékezett, sokkal inkább, és ezt még magának sem merte bevallani, az íróval való találkozás miatt. Amikor előző nap elváltak, határozottan volt egy olyan érzése, hogy a férfi meg akarta csókolni, és nem az volt különös, hogy megpróbálta, hiszen ő is érezte, hogy közelebb kerültek egymáshoz az elmúlt egy hétben, hiszen minden nap órákig volt nála a kórházban, és rengeteget beszélgettek, sokkal inkább az, ahogy tette. Olyan természetességgel hajolt felé, olyan bátran, mintha kétsége sem lett volna afelől, hogy ő viszonozni fogja. Ez egyrészt elbizonytalanította a nyomozót, hiszen miből gondolhatta az író, hogy ő másra sem vágyik, csak a csókjára, másrészt elgondolkodtatta. Ahogy közelebb lépett asztalához, azonnal Javi és Ryan jelent meg mellette.

-          Üdv, Beckett! – üdvözölték nagy mosollyal arcukon visszatérő kollégájukat – Csak hogy megjöttél! – vigyorgott rá Javi, mire Kate viszonozta a gesztust.

-          Jó újra itt lenni, srácok! – simított végig asztalán a nő, majd meglepetten figyelte, ahogy Ryan távozik, és két, hatalmas kartondobozzal a hóna alatt tért vissza, melyeket most az asztalára dobott.

-          A tiéd! Segít emlékezni! – magyarázta mosolyogva a férfi, mire Kate közelebbről szemügyre vette a dobozokat. – az eddig megoldott ügyeitek Castle-el. Mivel ránk már nagyjából emlékszel, most koncentrálj őrá – adta meg a ki nem mondott kérdésre a választ Ryan készségesen, miközben hagyta, hogy Kate kiemeljen néhány aktát, és belelapozzon.

-          Kösz, majd beleolvasok – köszönte meg Kate, majd sóvárgó pillantást vetett a pihenő felé, és éppen arra gondolt, készít magának egy kávét, amikor eszébe ötlött, hogy sosem szerette az itt készült pocsék ízű kávét, így inkább helyet foglalt a székében, elvetve az ötletet. Maga sem értette, de úgy érezte, várnia kell. Nem tudta, mire, de várnia kell. Ebben a pillanatban nyílt a liftajtó, és ő felgyorsult szívveréssel figyelte, ahogy az író lép ki rajta. Kék inge kiemelte tekintete ragyogását, két kezében pedig kávét szorongatott, melyet hatalmas mosollyal az ajkán tett le a nő elé, aki csodálkozó pillantást vetett rá, majd ismerős mozdulattal nyúlt érte, és mosolyogva köszönte meg. Ahogy belekortyolt a friss feketébe, hirtelen emlékek törtek fel benne. Reggelek, amelyet minden alkalommal az író által hozott friss, gőzölgő itallal kezdett. – minden reggel kávét hozol nekem, igaz? – nézett csillogó szemmel a férfira, akinek szemében boldogság gyúlt fel. Ez volt az első alkalom, hogy Kate-nek felrémlett valami kettejükről, és Rick úgy érezte, mégis van remény.

-          Igen – bólogatott örömmel.

-          Ez kedves! – mosolygott még mindig a nő, majd figyelmét az akták felé fordította, Rick pedig csalódottan ült le megszokott helyére, tudomásul véve, hogy más már nem fog beugrani a nőnek. Legalább két óra telt el úgy, hogy a nő az aktákat lapozgatta, Rick pedig a székén ülve játszadozott mobiljával, amikor Beckett nagyot sóhajtott, és mérgesen kapta ki kezéből a telefonját. – megtennéd, hogy legalább fél percre elnémítod ezt a vacakot? Bármilyen hihetetlen, Castle, senki nem kíváncsi arra, hány madarat lőttél le az új játékban!

-          Miért kell mindig elrontani a szórakozásomat?!

-          Neked meg miért kell állandóan ilyen gyerekesen viselkedni?! – kérdezett vissza még dühösen Kate.

-          Valahogy le kell magam kötni, ha már nincs gyilkosság! – duzzogott a férfi, mire Kate ingerülten válaszolt.

-          Nem csak akcióból, és nyomozásból áll a munkánk, Castle! Mondtam már, hogy ez nem rendőr Disneyland! – tört fel Kate-ből hirtelen, és ahogy kimondta, egy újabb emlék kúszott elő agyából, egy medencével, benne egy holttesttel, és a felette vidáman, szemtelenül vigyorgó íróval. Meglepetten hallgatott el az újabb ismerős szituáció miatt, majd zavartan rázta meg fejét, és a pihenő felé indult, hogy helyre tegye magában a történteket. Rick csodálkozva nézett utána, majd ajkára hirtelen örömteli mosoly költözött. Ahogy körbenézett, tekintete találkozott az érdeklődve őt figyelő Ryan-ék pillantásával. Rájuk vigyorgott, és büszkén szólalt meg.

-          Idegesítem! – jelentette ki úgy, mintha éppen a Himaláját mászta volna meg, majd azonnal a nyomozó után sietett. Ryan és Javi egymásra néztek, majd elvigyorogták magukat.

-          Igen! – csapták össze tenyerüket, majd ismét belemerültek az előttük heverő jelentések gépelésébe.

Kate lehunyt szemmel támaszkodott meg a pihenőben található pulton, miközben azon igyekezett, hogy a sorban rátörő emlékképekkel megbirkózzon. Számtalan kép ugrott be neki arról, amikor rászól Rickre, hogy ne idegesítse. Látta maga előtt a férfit, ahogy az asztala mellett, vagy a kávépultnál, vagy egy helyszínen álldogál, és a telefonjával szórakozik. Zavartan rázta meg a fejét, és nagyot sóhajtott. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és gondolatainak tárgya jelent meg, széles mosollyal az ajkán.

-          Állandóan idegesítesz – tört fel a nőből halkan, majd felé fordult, és úgy nézett rá, ahogy öt évvel ezelőtt. Rick örömmel olvasta ki a szeméből, hogy megint egy idegesítő alaknak tartja, aki csak hátráltatja a munkáját.

-          Igen, szoktalak – vigyorgott rá szemtelenül az író, mire Kate megforgatta a szemét. Nem értette, miért teszi ennyire boldoggá a férfit, hogy őt macerálja. Nem tudhatta, hogy Rick azért ilyen boldog, és felszabadult, mert végre emlékképek ugrottak be a nőnek kettejükről, és hitt benne, hogy ezek után arra is emlékezni fog majd, mennyire szerették egymást, milyen boldogok voltak ők ketten a baleset előtt.

-          Jó látni, hogy ez téged, milyen boldoggá tesz! – húzta el a száját gúnyosan Kate, mire Rick még szélesebben mosolygott.

-          Valóban azzá tesz – értett egyet bólogatva, mire Kate összehúzott szemmel nézett rá.

-          Előszeretettel mész más agyára, ugye? – kérdezte a nő, és szája sarkában mosoly bujkált, ahogy tekintete találkozott a csillogó, huncut kék szempárral.

-          Csak a tiédre – felelte őszintén Rick, mire Kate meglepetten húzta fel a szemöldökét.

-          Ez kedves – húzta el a száját a nyomozó, majd nagyot sóhajtott, és éppen újabb kérdést tett volna fel, amikor hirtelen meghallotta, ahogy valaki a nevét kiáltja.

-          Kate? Hol van? – kérdezte egy izgatott hang, mire mindketten kíváncsian léptek ki a pihenőből, és Rick ledermedt, amikor felismerte a hang tulajdonosát. Dan aggodalmas arccal rohant oda a nőhöz, és szorosan a karjaiba zárta a döbbent nyomozót, miközben elgyötörten suttogta – Szerelmem, már itt vagyok! Minden rendben lesz, meglátod! Ketten megoldjuk!

9. rész

Kate megilletődötten tűrte, hogy a férfi szorosan ölelje, miközben Rick elhűlve figyelte a jelenetet. Nem sok hiányzott hozzá, hogy letépje Kate-ről a fickót, és addig üsse, amíg levegőt képes venni. Fogalma sem volt róla, honnan volt ehhez bátorsága Dan-nek, de tudta, hogy cselekednie kell. A pillanat tört része alatt hámozta le annak kezeit szerelméről, és dühtől szikrázó szemmel nézett rá.

-          Mi a fenét művelsz?! – szűrte a fogai között Castle, és hangján jól érezhető volt a visszafojtott indulat, mire Dan úgy nézett rá, mint aki nem is érti, mi borította ki ennyire az írót.

-          Átölelem a barátnőmet, és biztosítom afelől, hogy nem lesz semmi baj… - válaszolta a legtermészetesebb hangon Dan.

-          A barátnődet?! – hangzott fel egyszerre Kate, Rick, Javi és Ryan szájából a kérdés meglepetten, úgy, mintha egy jól begyakorolt koreográfiát járnának. Dan nyugodtan nézett végig mindegyikükön, majd Kate felé fordult, és hozzá intézte a szavait.

-          Igen, Kate. A barátnőm vagy – simított végig az arcán, és Rick megkönnyebbült kissé, amikor látta, hogy a nő elhúzódik az érintés elől, Dan viszont tovább beszélt – Tudom, hogy nem emlékszel rám, de hidd el, idővel minden eszedbe jut majd. Nézz rám, drágám. Dan vagyok… - lépett megint közelebb a nőhöz, aki összeráncolt szemöldökkel, gyanakvó tekintettel nézett vissza rá. Szeméből Rick kiolvashatta, hogy emlékek után kutat, és csak remélni merte, hogy nem jut eszébe erről a ficsúrról semmi. Azt már végképp képtelen lett volna elviselni, hogy rá, akit szeretett, egyáltalán nem emlékszik, erre a bájgúnárra pedig igen. Nagyot nyelve figyelte a nő arcát, és szíve megkönnyebbülten dobbant, amikor Kate sajnálkozva rázta meg a fejét.

-          Sajnálom, de nem emlékszem rád… - vonta meg a vállát a nő, majd Rickre nézett. Tőle várt segítséget, hogy megerősítse, amit ez az idegen, szőke hajú férfi állított neki, hiszen ő volt az, aki a barátait és édesapját is bemutatta. Castle zárkózott arca azonban egyáltalán nem tükrözött semmit, így Kate úgy érezte, egyedül maradt. Itt állt előtte egy jóképű, izmos férfi, aki azt mondta, a barátja, és belőle nemhogy emléket, de még érzelmeket sem váltott ki a látványa. Az ő jelenlétére nem gyorsult fel a szívverése, ajkára nézve nem képzelte el, milyen érzés lehet megcsókolni, egyáltalán semmi nem hasonlított arra, mint amikor Rick közelében volt.

-          Nem baj, Kate, megértem – rántotta ki gondolataiból Dan hangja, ahogy megértőn mosolygott rá – Ketten megoldjuk majd, én itt leszek neked…

-          Ez egyszerűen nevetséges! – hasított bele a levegőbe most Rick felháborodott hangja, mire a jelenlévők mind odakapták a fejüket – Egyikőtök sem látja, hogy ez a fickó csak átveri?! Ő nem a barátod, Kate! – fordította most maga felé a nőt Castle, mire Kate még jobban összezavarodott, és kérdőn nézett rá, de még mielőtt megszólalhatott volna, Dan emelte fel a hangját.

-          Miért ne lennék az?! – kérte ki magának a helyzetet a szőke fickó, mire Castle megvetően felhorkantott.

-          Ha a barátja vagy, hol voltál az elmúlt egy hétben?! – kérte számon a férfit, és már előre örült, hogy sarokba szoríthatta, de arra a válaszra nem számított, amit hallott.

-          Nem voltam a városban, csak tegnap érkeztem haza. – felelte egyszerűen amaz – Amint megtudtam, mi történt, azonnal elmentem a lakására, majd amikor ott nem találtam, gondoltam, hogy csak az őrsön lehet. Tudom, mennyire szereti a munkáját, nyilván azonnal dolgozni akart, amint kiengedték a kórházból – mosolygott kedvesen a nőre, és Rick keze ökölbe szorult, amikor meglátta, hogy a nő visszamosolyog rá.

-          Ez akkor sem igaz! Nem te vagy a barátja! – tajtékzott még mindig idegesen Rick, aki nem akarta elhinni, hogy ez valóban megtörténhet. Nem elég, hogy szerelme nem emlékszik kettejükre, most még ez a fickó is megjelenik, és kész lenne elvinni tőle. Ebben a pillanatban érezte, hogy Javi megfogja a karját, és arrébb kezdi húzni.

-          Gyere… - szólt hozzá halkan, majd az asztalok felé rángatta, miközben az író folyamatosan hátrafelé tekintgetett, és szíve összeszorult a félelemtől, amikor meglátta, hogy Dan beljebb megy a pihenőbe szerelmével, és magukra zárja az ajtót. Ott akart lenni, hallani akarta, milyen hazugságokat talál ki a nőnek az a nyomorult féreg, de Javi erősen tartotta a karját – ne csináld már ezt. Oké, hogy odavagy Beckettért, ezt már a kezdetektől tudjuk, de…

-          Nem érted?! Nem ő a barátja!! – tiltakozott kétségbeesetten Rick – ő nem lehet, mert én… - akadt el hirtelen a hangja, még mielőtt kimondta volna, hogy ő volt Kate titkos szerelme. Végül nagyot sóhajtott, és szomorúan folytatta – mert én még soha nem láttam őt. Az árverésen láttuk először…

-          Beckett senkinek nem beszélt az új kapcsolatáról, nem furcsa, hogy neked sem mutatta be – jegyezte meg elgondolkodva Ryan, és Rick döbbenten kapkodta a fejét két barátja között. Úgy tűnt, mindketten elhitték, hogy Kate ezzel a fickóval járt.

-          Ugyan már, srácok!! Ez a pasas szőke! – ellenkezett a legrosszabb érvvel, ami csak eszébe jutott, de nem talált jobbat – Beckett-nek még egy szőke pasija sem volt, mióta ismerem! Sorenson, Demming, Josh… mindegyik barna! Egyértelműen a barnákra bukik! – „rám bukik! Én vagyok neki az igazi! Engem szeret!” – kiabálta magában Castle, de a fiúk összehúzott szemén látta, hogy egyáltalán nem sikerült meggyőznie őket.

-          Talán éppen azért váltott szőkékre, mert a barnákkal eddig kivétel nélkül befürdött – vont vállat hangosan gondolkodva Kevin, mire Rick érezte, hogy a feszültségtől mindjárt felrobban. Éppen válaszolt volna, amikor megszólalt Ryan telefonja, aki azonnal felvette a készüléket, elnémítva így a követelőző ricsajt. Néhány egyetértő szó után, Javi felé fordult. – Gyilkosság történt a Galaxy-ban, mennünk kell. Szóljunk Beckettnek is?

-          Majd én! – indult azonnal a pihenő felé Castle, aki már alig várta, hogy beléphessen, és megzavarhassa a hazugság monológot, amit nyilván Dan előadásában hallgathat végig Kate.

-          Castle! – állította meg most hirtelen Javi hangja, mire ő megtorpant, és kíváncsian nézett vissza rá – fogadd el, hogy lecsúsztál róla. Tudom, hogy nem könnyű, de ha féltékenykedni kezdesz, csak megalázod magad – csengett szomorúan és együtt érzőn a hangja a detektívnek, mire Rick keserűen elmosolyodott. Noha, azt nem mondhatta el, hogy ő és Kate egy pár, a szerelmét a nő iránt nyíltan felvállalhatta, hiszen az, sosem volt titok a fiúk előtt, már a kezdetektől sem.

-          Soha nem fogom elfogadni, Sito! Soha! – nézett eltökélten a mogyoróbarna szemekbe, mire Javi lemondón rázta meg a fejét, és némán figyelte, ahogy Castle a pihenőbe lép.

-          Haver, sajnálom szegényt – hangzott fel most Ryan szomorú hangja, mire Javi egyetértőn bólintott.

-          Én is… pedig az utóbbi időben esküdni mertem volna rá, hogy Beckett és Castle együtt vannak, és hogy Castle a titokzatos barát…

-          Jah, én is! – merengett el az elmúlt időszak eseményein is Kevin – úgy tűnik, valamit nagyon benéztünk… - húzta el a száját keserűen, mire Javi nagyot sóhajtott.

-          Még jó, hogy a gyilkossági nyomozásokban nem vagyunk ilyen bénák – nyúlt kabátja után, mire Kevin vigyorogva nézett rá.

-          Legalábbis én nem – húzta társát tréfálkozva, mire az vállon bokszolta.

-          Ne dumálj annyit, hanem induljunk a helyszínre, hogy mire Beckett odaér, fel is tudjunk mutatni valamit! – lökdöste maga előtt Kevint, majd beszálltak a liftbe, és már úton is voltak a helyszínre.

Castle minden igyekezetével azon volt, hogy ne látszódjon rajta a harag és a fájdalom, amikor a pihenőbe lépve meglátta, hogy Kate a kanapén ül, mellette pedig Dan ücsörög, és a nő kezét szorongatja. Amint belépett, Kate szeme felcsillant, ahogy tekintetük találkozott, mely megdobogtatta az író szívét. Annak ellenére, hogy a jelek szerint, éppen a barátja mellett ült, alig várta, hogy valami oknál fogva felállhasson mellőle. Úgy tűnt, Castle fogja szolgáltatni az indokot, és már előre örült a jelenlétének.

-          Elnézést, de ha nem látná, éppen zavar… - jegyezte meg haragosan Dan, mire Rick gúnyosan rámosolygott.

-          Nagyszerű! – grimaszolt pimaszul a férfi felé, egyértelművé téve a számára, hogy egyáltalán nem érdekli, mit zavart meg, mire annak összeszűkült a szeme, de mire reagálhatott volna, Rick Kate felé fordulva folytatta – gyilkosság történt a Galaxy-ban, Javi és Ryan már elindultak. Csatlakozunk hozzájuk? – kérdezte reménykedve, és megörült, amikor Kate sietve felpattant, és kirántotta a kezét Dan szorításából.

-          Mehetünk is! – bólogatott izgatottan, majd a kijárat felé indult, Rick pedig ismét gúnyosan a hoppon maradt udvarlóra vigyorgott, és egy „győztem” pillantást küldött felé.

-          De Kate, azt hittem, még beszélgetünk egy kicsit… - álldogált döbbenten már a nő asztala mellett Dan, mire Kate sajnálkozva húzta el a száját.

-          Ne haragudj, de mennem kell… viszont az esti vacsora rendben van. Gyere értem hétre – mosolygott a férfira, és Rick azt hitte rosszul hall, és még akkor sem volt képes elhinni, amit hallott, amikor már az autóban ülve, ők is a helyszín felé tartottak.

-          Kate… - törte meg a kialakult csendet Rick, majd miután a nő rápillantott, mély levegőt vett. Úgy döntött, itt az ideje elmondani a nőnek, mit is jelentettek ők egymásnak valójában – Valamit el kell mondanom, rólad, és rólam… és Dan-ről… - fogott bele nehezen.

10. rész

Annak ellenére, hogy tisztában volt vele, mit mondott az orvos, miszerint Kate-nek saját magának kell rájönnie, ki is ő, és kihez milyen kapcsolat fűzi, most mégis úgy érezte, el kell mondania az igazat. Csak remélhette, hogy majd hisz neki, de mielőtt hozzáfoghatott volna, Kate leparkolta az autót, és felé fordulva megszólalt.

-          Nem kell mondanod semmit, Dan már mindent elmondott… - nézett rá a nyomozó, és tekintetében volt valami megmagyarázhatatlan fény. Rick idegesen nyalta meg ajkát. Nem számított rá, hogy az izompacsirta végül bevallja az igazat a nőnek, de ha már így történt, csak örülni tudott a hírnek. Most már csak azt kellett elmondania, amit még Dan sem tudott, hogy ők ketten a baleset előtt, mennyire szerették egymást. Épp belefogott volna, amikor eszébe ötlött valami, melyre azonnal rá is kérdezett.

-          Ha elmondott mindent, akkor miért mész vele mégis vacsorázni? – nézett meglepetten a nőre, és értetlenül, hiszen azt gondolta, ha Kate megtudja, hogy Dan hazudott neki, páros lábbal rúgja majd ki a kapitányságról.

-          Hogy érted, hogy miért? – nézett vissza rá zavartan Kate – mert vele járok, Castle! Miért ne mennék el vele vacsorázni? – tartotta továbbra is a szemkontaktust a nő, Rick pedig leesett állal hallgatta.

-          De én… azt hittem, az igazat… egész pontosan, mi mindent mondott neked, Dan? – ejtette ki gúnyosan, utálkozva a férfi nevét Rick, miközben szörnyű gyanú kezdett el megfogalmazódni benne.

-          Elmondta, hogy nem olyan régen járunk együtt, és hogy titkoltuk a kapcsolatunkat… miattad… - fogott hozzá a nő, és zavara szemmel látható volt. Ahogy belenézett a kék, megdöbbent szemekbe, nem tudta kivonni magát hatásuk alól. Mint egy mágnes vonzotta őt a férfi tekintete, keskeny ajka, és ő nagyot nyelve koncentrált mondandójára – ő is tudja, hogy régóta barátok vagyunk, és azt mondta, hogy… te…

-          Én? – kérdezett vissza sürgetően az író, mert bármennyire is fájt neki, hallania kellett, mit hazudozott össze a nőnek az a patkány.

-          Hogy te féltékeny lennél, mert szerelmes vagy belém… - nyögte ki nehezen Kate, és újra belenézett a kék szemekbe, melyek az első pillanatban elvarázsolták a kórházban, amikor meglátta. Szíve most is, akárcsak akkor, gyorsabb ütemre váltott, és akaratlanul is arra gondolt, ha a férfival alkotnának egy párt, vajon arra sem emlékezne? Kizártnak tartotta azonban, hogy ha ezek az ajkak valaha érintették volna az övét, akkor ő azt bármikor elfelejtené. Amikor Dan felvetette neki, hogy az író szerelmes belé, a gondolatra felforrósodott a vére, és vad vágtába kezdett a szíve. Most itt ült vele szemben, belenézett a ragyogó szemekbe, és várta, hogy a férfi mondjon valamit. Ő maga sem tudta, mit akar hallani pontosan, vagy milyen válaszban reménykedik – Igaz ez? Szerelmes vagy belém? – kérdezett rá nyíltan, mire Rick nagyot nyelt, de amikor szóra nyitotta volna a száját, hogy elmondja a nőnek, mit érez iránta, és azt, hogy Dan hazudott minden mással kapcsolatban, hangosan zenélve törte meg a pillanatnyi lehetőséget a nő mobilja. – Beckett! – emelte füléhez a készüléket a nyomozó, és nem tudott mit kezdeni az érzéssel. A pillanat, ahogy a férfival egymásba kapcsolódott tekintetük, aztán a telefon, mintha már nem egy ilyen alkalmat zavart volna meg a készüléke. Sokat azonban nem volt ideje töprengeni, mert Javi már türelmetlenül érdeklődött, hogy mikor érnek a helyszínre – itt vagyunk az épület előtt, máris benn leszünk – adott választ a kérdésre, majd letette, és kinyitotta az ajtót. Még mielőtt azonban kiszállt volna, Rick megragadta a kezét. Az érzést, ami elfogta a lágy, mégis határozott érintésre, össze sem lehetett hasonlítani azzal, amikor Dan fogta a kezét. Akkor nem érzett semmit, csak kényszert arra, hogy elhúzódjon, most viszont bizseregni kezdett a bőre, ahol a finom ujjak hozzáértek.

-          Kate, tudom, hogy nem emlékszel rám… ránk… - fogott bele nehezen, nagyokat nyelve Rick – de kérlek, könyörgöm! Ne tegyél semmi olyat, amit megbánhatsz, ha visszatérnek az emlékek! – csillogtak kétségbeesetten a kék szemek, és Beckettnek fogalma sem volt róla, hogy mire gondolhat a férfi. Nem tudta, mit válaszolhatna neki, így aztán elhúzta a kezét, és az épület felé indult, Castle pedig nagyot sóhajtva követte.

Kate sietősen pattant ki az autóból, hogy a manhattani fiatalok legfelkapottabb szórakozóhelye felé vegye az irányt. Mielőtt belépett, körülnézett a környéken. Tiszta, igazi manhattani környezet. Az utcát két oldalról nyárfák szegélyezték, jótékony árnyékot vetve az arra sétálók feje fölé. Az épület, ahova igyekeztek, már külsőre is a felső tízezer tagjait hívogatta. Az ajtó felett hatalmas neonlámpán, ütemesen villogott a hely neve, alatta pedig az aktuális műsorlista. Manhattanben minden éjszaka a partik éjszakája volt, mely tökéletesen kiszolgálta azokat a fiatalokat, akik túl sok pénzzel és túl sok szabadidővel, de annál kevesebb szülői kontrollal rendelkeztek. A „Galaxy” pedig éppen az a hely volt, ahol az összes ilyen úri gyerek megfordult. Ahogy a nyomozónő beljebb haladt az épületben, egyre ismerősebbé vált neki minden. Megszokott mozdulattal emelte fel a kordon szalagot, és ösztönösen hátranézett, hogy az író követi-e. Amikor megbizonyosodott róla, hogy a nyomában van, fürge léptekkel igyekezett a kis csoportosulás felé, amelynek tagjai között felismerte Javi-t és Ryan-t. Az áldozat mellett térdeplő orvos most fürkésző szemekkel nézett fel rá.

-          Beckett nyomozó, szép jó napot! – nézett rá továbbra is vizslató tekintettel, mire Castle szólalt meg.

-          Ő Perlmutter, az orvos-szakértő – húzta el a száját Rick. Bár fejéből nem tudta kiverni az autóban lezajlott eseményeket, most mégis igyekezett az ügyre koncentrálni.

-          Hallottam, hogy amnéziás lett – szólalt meg ismét az orvos, mire Kate bólintott. Egyre kínosabb volt neki, hogy olyan emberekre nem emlékszik, akikkel azelőtt napi kapcsolatot tartott fenn – Meg tudom érteni, hogy elfelejtette ezt a félnótás áldetektívet! El sem tudja képzelni, milyen szerencsés! - húzta el a száját gúnyosan – bár én felejthetném el, hogy ismerem – tette hozzá szúrón, mire Rick grimaszolt egyet.

-          Nagyon vicces – jegyezte meg durcásan Castle, mire Perlmutter savanyúan ránézett.

-          Nem viccnek szántam – toldotta meg előbbi gonoszságát a férfi, és Rick már éppen nyitotta volna a száját, hogy visszavágjon, amikor Kate szólalt meg.

-          Nem térhetnénk rá arra, amiért jöttünk? – kérdezte hivatalos hangon, miközben elfojtott egy mosoly szája sarkában. Furcsán ismerős volt neki a helyzet, a két férfi gyerekes civódása, mégis úgy gondolta, ideje a munkára koncentrálni.

-          Az áldozat Gabriel Lyatt, 23 éves, felszolgáló a Galaxy-ban – sorolta a tényeket, melyeket megtudott ilyen rövid alatt Ryan – a pultos talált rá, amikor kinyitott.

-          Halál oka?

-          Több szúrt seb a háton – szólalt meg most Perlmutter – De valószínűleg az 5. csigolyát ért szúrásba halt bele, a többit már nem is érezhette. A halál ideje, úgy reggel 6 óra környéke, vagy kicsit korábban, de a boncolás után pontosan meg tudom mondani.

-          Ryan ti nézzétek át a kamerák felvételeit, látnom kell, hogy vitatkozott-e valakivel a műszakja során – utasította tömören kollégáit a nő, és Rick meglepve látta, milyen könnyedén rázódik vissza szerelme a munkába, míg folytatta – Castle és én beszélünk a pultossal. Kíváncsi vagyok, mit keresett itt még ilyenkor! Perlmutter, ha végzett a vizsgálattal, és a toxikológiával, hívjon, rendben?

-          Nem kell figyelmeztetnie! – vágott sértett képet az orvos – elhiszem, hogy amnéziás, de azért arra emlékezhetne, hogyan végzem a munkám!

-          Lassan – szúrt vissza a korábbi miatt Rick, mire Perlmutter fenyegetőn húzta össze a szemét, Kate pedig mosolyát elfojtva fogta meg az író karját, és kezdte elráncigálni a helyszínről, még mielőtt tényleg egymásnak esik a két férfi. Míg a szórakozóhely hátsó termébe tartottak, ahol a pultos várta őket, agyában újra lepörgette az eseményeket. Annak ellenére, hogy nem emlékezett az íróval való közös munkára, csak néhány kép villant be neki, mégis egészen természetesnek találta, hogy ott van mellette. Még a szurkálódásuk a halottkémmel is megszokott volt, és ismerős. Egyetlen dolgot nem tudott hova tenni, ez pedig a vonzalma a férfi iránt. Úgy tűnt, ők ketten csak társak a munkában, kollégák, legjobb esetben is csak barátok, mégsem tudta hova tenni az érzést, ami a közelében elfogta. Egy véletlen érintés, az illata, a hangja végig borzongatta a gerincét, és megdobogtatta a szívét. Ez pedig kétségek hadát indította el benne, pláne azok után, hogy úgy tűnt, neki komoly barátja van Dan személyében. Nem értette, hogyan vonzódhat ilyen nyíltan az íróhoz, amikor mással jár.

-          Mire gondolsz? – szakította meg gondolatainak gyors sodrását az író meleg hangja, mire ő oldalra pillantott, és tekintete találkozott a kíváncsian rászegeződő kék tekintettel.

-          Arra, hogy milyen furcsán ismerős minden – felelte őszintén a nő, mire Rick elmosolyodott, de válaszolni már nem volt ideje, mert megérkeztek a hátsó szobába, ahol már a pultos várta őket, két járőr társaságában.

11. rész

Kate tekintete végig siklott a magas, vékony, fekete hajú, 20-as éveinek közepén járó, fehér inget, és fekete nadrágot viselő férfin, akinek sötét szeméből szomorúságot, és kétségbeesést olvasott ki. Látszott rajta, hogy megviselte a látvány, ahogy kollégáját a terem közepén, vérbe fagyva megtalálta.

-          Kate Beckett nyomozó vagyok, gyilkossági csoport – nyújtotta felé üdvözlésképpen a kezét Kate, mire a férfi most abbahagyta a kéztördelést, és viszonozta a gesztust.

-          Noel Ratz – mutatkozott be ő is, majd mindhárman helyet foglaltak, Kate pedig rutinos mozdulattal csapta fel noteszét, és kapcsolta be tollát. Megszokott mozdulatok voltak ezek, mégis kissé idegenek, majd a férfira emelte nyílt tekintetét.

-          Ön a hely pultosa, igaz? – kezdte egy laza, bemelegítő kérdéssel, csak hogy oldja a férfiban láthatóan felgyülemlett feszültséget, majd amikor az bólintott, folytatta – mindig 11 után nyit ki?

-          Nem, általában sokkal később, de most korábban kellett bejönnöm, mert egy italszállítmányt kellett átvennem. – válaszolta idegesen Noel – délre vártuk őket, és amikor bejöttem, Gabriel ott feküdt a padlón. Nem tudtam, mit tegyek, azonnal hívtam a rendőrséget…

-          Helyesen tette, Mr. Ratz – nyugtatta meg a nő lágy mosollyal az ajkán – mióta ismerte az áldozatot?

-          Két éve, amikor idejött dolgozni – felelte készségesen a férfi – pultosnak jelentkezett, de nem igazán volt otthon az italok keverésében. Mr. Scott megsajnálta, és végül felvette pincérnek.

-          Barátok voltak? – tette fel a következő kérdést Kate, mire Noel bólintott.

-          Igen. Gyakran jártunk együtt munka után szórakozni… nem tudom elhinni, hogy megölték... – sóhajtott fel szomorúan, és kezébe temette az arcát. Egyértelműen úgy tűnt, nagyon megrázta az eset.

-          Ön mikor zárta be a helyet?

-          Hajnal négy körül zártam, de akkor már Gabe nem volt itt. Nem tudom, miért jött vissza…

-          Tud esetleg bárkiről, akinek érdekében állt volna, vagy oka lett volna megölnie őt? – kérdezte Kate. A kérdések ösztönösen követték egymást fejében, és ő egyre nyugodtabban állapította meg, hogy vele együtt az emlékek is sorban térnek vissza munkájával kapcsolatban.

-          Nem, senkiről… - rázta meg a fejét határozottan Noel – Nem sok emberrel barátkozott, meglehetősen bizalmatlan volt az emberekkel… De ettől függetlenül, nagyon jól végezte a munkáját, még Mr. Scott is elégedett volt vele! – bizonygatta a férfi - Persze, nem állt tőle távol a csajozás, mint az összes korabeli sráctól, és emiatt jó néhányszor összetűzésbe is keveredett az itt megforduló vendégekkel… - fűzte hozzá mosolyogva, majd hirtelen elkomorult a tekintete – ahogy tegnap este is!

-          Mi történt tegnap este? – csapott le a kijelentésre Kate, mire a férfi összeráncolt szemöldökkel igyekezett felidézni az eseményeket.

-          Nem sokat láttam a pult mögül, de azt igen, hogy Gabe csapni kezdte a szelet egy csinos, szőke lánynak, akiről később kiderült, hogy egy izompacsirta barátnője. A fickó azonnal ott termett, és megfenyegette Gabriel-t, hogy kicsontozza, ha még egyszer ránéz a nőjére, Gabe pedig hiába bizonygatta, hogy csak beszélgettek, semmi nem történt.

-          Ez mikor volt? – kérdezte Kate, mire Noel gondolkodni kezdett.

-          Úgy hajnali kettő körül! Később a fickó a nőjével együtt lelécelt, és nem is láttam visszajönni.

-          Ismerte a férfit? Gyakori vendég volt itt? – kérdezgetett tovább Kate, miközben a szeme sarkából látta, hogy az író feláll mellőlük, és lassan elhagyja a helyiséget.

-           Nem, most jártak itt először – húzta el a száját csalódottan a pultos, hogy láthatólag nem tud többet segíteni a nyomozóknak, hogy kézre kerítsék barátja gyilkosát, majd hirtelen felragyogott a tekintete – a kamerák viszont biztosan felvették! Van egy a bejáratnál, és négy a táncparkettre néz, megint kettő pedig a pultot figyeli!

-          Köszönöm, a kollégáim utánanéznek – állt fel útra készen a nő, majd ismét kezet fogott a férfival, és elhagyta a helyiséget. Útban a kijárat felé tekintetével Castle-t kereste, és hirtelen dejavou érzése támadt, ahogy kutatón nézett körül. Számtalan emlék ugrott be neki arról, hogy a férfi elkóborol. Ebben a pillanatban Castle jelent meg mellette – muszáj neked állandóan eltűnnöd? – mordult rá Kate megrovón, majd szeme megakadt egy női sálon, amit szorongatott – és mindent megtapogatnod? Nem múzeumban vagyunk, Castle, hanem egy gyilkosság helyszínén, ahol minden nyom fontos! – fegyelmezte a férfit, mire az szélesen elvigyorodott.

-          Nem is tudod, mióta vártam már, hogy letorkolj! – nézett szemtelenül csillogó szemekkel rá, mire a nyomozó összeráncolta szemöldökét, majd megforgatta szemeit, és az autóhoz sétált. Rickkel madarat lehetett volna fogatni. Egyre inkább érezte, hogy a nőnek lassan visszatérnek az emlékei, és most már csak azt kellett volna elérnie, hogy amíg szerelmükre is emlékezni fog, távol tartsa tőle Dan-t.

A kapitányságra érve Kate azonnal az eligazítóba ment, ahol Kevin és Javi már a kamerák felvételeit nézték át, Castle pedig a pihenőbe vette útját, hogy elkészítse maguknak a forró feketét, ahogy a nő szereti. Kate egy ideig némán nézte a felvételeket, majd megszólalt.

-          A felvételeknél különösen figyeljetek a hajnali két óra körüli eseményekre a táncparketten – figyelmeztette társait, mire azok kérdőn fordultak felé – a pultos szerint ebben az időpontban egy fickó belekötött az áldozatba, mert kikezdett a barátnőjével. Próbáljátok meg azonosítani a fickót – kérte őket, majd magukra hagyta társait, hogy a pihenőbe menjen egy kávéért. Ahogy belépett, elmosolyodott a látványra. Castle éppen kiemelte a két kávét a gépből, és most azon volt, hogy habot varázsoljon a tetejükre. – az egyik az enyém? – szólította meg a férfit, mire az ránézett és elmosolyodott.

-          Természetesen – nyújtotta felé az egyik poharat, majd figyelte, ahogy a nő megtámaszkodik a pulton, és óvatosan belekortyol.

-          Köszönöm – nézett fel a férfira egy hálás mosoly kíséretében, és Rick szíve nagyot dobbant.

-          Mindig – adta a jól megszokott választ ösztönösen, mire Kate meglepetten nézett rá. Ez az egy szó úgy hangzott a férfi szájából, mintha még sosem hallotta volna mástól korábban. A változást Rick is észrevette, és most alig észrevehetően közelebb lépett hozzá – Ismerősnek tűnik valami? – kérdezte lélegzetvisszafojtva, mire Kate nehezen bólintott, és arcán látszott, hogy még mindig az emlékek között kutat.

-          Igen… gyakran kávéztunk itt, és… - akadt most meg, majd fáradtan felsóhajtott – nem tudom, Castle! Annyi minden kavarog a fejemben! Emlékek, amelyek hol egyértelműek, hol homályosak! – tört fel belőle ingerülten, és Rick nem szólt közbe, hagyta, hogy kibeszélje magából, ő pedig folytatta – zavar, hogy annyi mindenre nem emlékszem még! Nem emlékszem például rád sem! Miért nem?! – fúrta most zöldes-barna szemét szomorúan a férfiéba, aki fájdalmasan elmosolyodott.

-          Nem tudom, Kate… - adott őszinte választ Rick, miközben figyelte, hogy a nő nagyot sóhajtva leteszi az immár kiürült csészét a pultra – csak azt tudom, hogy nem mehetsz el Dan-nel vacsorázni! Kérlek, ne menj el vele! – állt meg most a nővel szemben Rick olyan közel, hogy a nyomozó érezhette a testéből áradó meleget. Kate nagyot nyelve nézett fel a férfira, akinek tekintetéből kiolvashatta a kétségbeesést és a fájdalmat, ahogy könyörgött neki – ne tedd ezt velem, Kate! Szeretlek, és nem nézhetem végig, hogy csak, mert nem emlékszel rám, egy másik férfival mész vacsorázni, akihez semmi közöd! – tört fel belőle elemi erővel a vallomás, mire Kate döbbenten nézett rá. Minden igyekezetével azon volt, hogy megeméssze a hallottakat, miközben nyugalomra próbálta inteni vadul dobogó szívét. A vallomás, melyet hallott, olyan érzéseket váltott ki belőle, amelyeket Dan-nek, és a vele való találkozásnak kellett volna. Elkerekedő szemekkel figyelte, ahogy az író ajka egyre közelebb kerül az övéhez, és már semmi másra sem vágyott, mint hogy megcsókolja. – szeretlek, Kate! Mondd, hogy emlékszel rá… hogy emlékszel erre… - hajolt lágyan az ajkára a férfi, majd finoman megcsókolta. Nyelve puhán szántott végig a cseresznye ajkakon, és Kate gerince mentén borzongás futott végig. Szemét lehunyta, karjai ösztönösen ölelték át a férfi nyakát, és simult hozzá egészen közel, ajkát pedig halk sóhaj hagyta el, ahogy utat nyitott a férfi kutató nyelve előtt. Nyelvük ismerősként köszöntötte a másikat, és lágy, lassú, érzéki táncba kezdett. Kate szívverése felgyorsult, lélegzete elakadt, ahogy egyre szorosabban ölelték egymást. Ujjai vágyakozva túrtak a barna tincsekbe, nyelvük pedig egyre őrültebb táncot lejtett a másik szájában. Rick belenyögött a csókba, ahogy megérezte Kate törékeny testét az övének simulni, és megremegett gyengéd ujjainak érintésére, de nem sokkal később, Kate eltávolodott tőle, és nehezen szedve a levegőt, még távolabb tolta magától.

-          Ne! Én nem szeretlek, Castle!

12. rész

Castle úgy érezte magát a hallottak hatására, mintha egy jeges kéz, tövestől tépte volna ki a szívét, érzéstelenítés nélkül. A fájdalom minden porcikáját átjárta, és hiába igyekezett a Kate szájából elhangzott szavakat a nő amnéziájának számlájára írni, képtelen volt feldolgozni a fájdalmat, és keserűséget, melyet okoztak neki, miközben a nyomozó könnyes tekintettel folytatta.

-          Nem szerethetlek! Én Dan-nel vagyok! – bizonygatta a nő, és Rick hirtelen nem tudta eldönteni, melyiküket akarja ezzel távol tartani. Úgy tűnt, inkább magát győzködi Kate, mintha így akarná elérni, hogy ne vonzódjon hozzá.

-          Nem is emlékszel rá, Kate! – vágott vissza a férfi keserűen, mire Kate is felemelte a hangját.

-          Ahogy rád sem! Ketten vagytok, mindketten azt mondjátok, szerettek, és én nem tudom, kinek higgyek! – túrt bele ingerülten hullámos hajába a nyomozó, mire Rick megint közelebb lépett hozzá, és kék szemében fájdalom, és könyörgés csillogott, amikor megszólalt.

-          Higgy az érzéseidnek! Annak, amit a közelemben érzel…

-          Elmondom, mit gondolok! – távolodott el megint a férfitól Beckett, akinek gyomra összeszűkült, ahogy a folytatásra várt – sokkal korábban bent voltál nálam a kórházban, mint Dan. Ha mi ketten szeretjük egymást, miért nem mondtad meg? – kérdezte számonkérőn, és Rick nem tudta, mit feleljen, végül nagy levegőt vett, és nehezen válaszolt.

-          Mert ott voltak Javiék, és előttük még titkoltuk…

-          Azt akarod mondani, hogy a barátaimmal nem osztanám meg, ha boldog vagyok?! – nézett rá hitetlenkedve Kate, majd megrázta a fejét – Dan világosan megmondta, hogy szerelmes vagy belém, és féltékeny vagy rá. – fűzte hozzá lehangoltan, mire Rick döbbenten nézett rá.

-          Ezt nem mondhatod komolyan, Kate! – rázta hitetlenkedve a fejét az író, de belenézve a nő elszánt tekintetébe, kénytelen volt tudomásul venni, hogy az, minden szót komolyan gondol. Éppen folytatta volna, amikor Ryan lépett be a pihenőbe.

-          Beckett, azonosítottuk a fickót, aki belekötött az áldozatba. Nicola Korinow. Szóltam az 55-ös egységnek, hogy hozzák be, 10 perc múlva itt lesznek – tájékoztatta felettesét Kevin, majd gyanakodva nézett végig rajtuk. Biztos volt benne, hogy vitatkoztak valamin, mert éppen olyan képet vágtak, mint régen. Egyfelől örömmel töltötte el a tudat, hogy lassan minden visszaáll a régi kerékvágásba, másfelől, ahogy ránézett Castle elgyötört arcára, aggódni kezdett. – Valami baj van?

-          Nem! – vágták rá egyszerre, mire összekapcsolódott a tekintetük, melyet azonban Kate hamar megszakított, és Ryan-re nézett.

-          Rendben, köszönöm. Mindjárt megyek… - válaszolta, majd kisétált a pihenőből, Castle pedig követte. A nyomozó alig ült le a helyére, amikor egy, most már ismerős arc jelent meg asztala mellett.

-          Szia, drágám! – állt meg mellettük Dan, ragyogó mosollyal az ajkán, és szerelmesen csillogott a tekintete, ahogy a nőre nézett. Castle keze ökölbe szorult a látványra, ahogy leült az ő helyére, majd egészen bizalmasan húzódott közelebb a nőhöz, aki azonban kissé hátrahajolva igyekezett távolabb kerülni tőle.

-          Dan? Mit keresel itt? – kérdezte Kate zavartan, miközben igyekezett elűzni magától a kényelmetlen érzést, amely hatalmába kerítette a férfi közelségétől.

-          Csak szólni akartam, hogy kicsit korábban megyek érted hét helyett – válaszolta természetes hangon Dan – Még az éjjel vissza kell repülnöm Bostonba…

-          Az iroda? A jogi iroda, ahol dolgozol! – ugrott be a nőnek egy emlék a férfival kapcsolatban, ami megkönnyebbült mosolyt csalt az arcára. Végre emlékezni kezdett Dan-re, és ez megnyugtatta. Tehát mégis a barátja, és Rick tévedett. Castle lehunyt szemmel vette tudomásul, hogy a nő emlékezni kezdett a férfira, noha azzal is tisztában volt, hogy az árverésen hallott először Bostonról, és az irodáról.

-          Igen! – derült fel még jobban Dan képe, amitől viszketni kezdett Castle tenyere. Egyre nagyobb erőfeszítésébe került, hogy megőrizze hidegvérét, és ne csapja le a férfit, aki most tovább beszélt – látod, mondtam, hogy előbb-utóbb emlékezni fogsz! – simogatta meg a nő kezét, aki ezúttal, nem húzta azt el, majd folytatta – szóval, még az éjjel vissza kell repülnöm, ezért korábban megyek érted egy órával, ha ez megfelel neked. – ért jövetele okának végére a férfi, és Kate most hezitálva gondolkodott a válaszon. Tekintete az asztala mellett álldogáló íróra tévedt, majd eszébe jutott annak kétségbeesett könyörgése, hogy ne menjen el vacsorázni a férfival, végül ismét visszavándorolt a várakozó, zöldes-kék szemekre. Nagyot nyelve mosolyogta el magát, majd bólintott.

-          Persze, hogy megfelel – nyögte ki nehezen, annál is inkább, mert figyelmét nem kerülte el a fájdalmas sóhaj, mely az író tüdejéből távozott. Noha ő is érezte, hogy több lehet közte, és Rick között puszta munkakapcsolatnál, az emlékek, amelyek rátörtek Dan-nel kapcsolatban, azt bizonyították, hogy ők ketten egy pár.

-          Rendben, akkor hatkor találkozunk – szorította meg a nő kezét, majd felállt, és távozott. Rick szomorúan ácsorgott a nő mellett, majd halkan megjegyezte.

-          Elmész… - hallotta meg a nő a halk, szomorú hangot, majd ránézett, és tekintete találkozott a fájdalmasan csillogó kék szemekkel.

-          El. A barátom… és jár neki egy esély, hogy emlékezzek rá… - válaszolta ugyanolyan halkan, és nem tudta eltitkolni, hogy neki legalább annyira fáj, hogy nem választhatja az írót, mint annak.

-          Sosem fogsz emlékezni erre a szerelemre, Kate – jegyezte meg suttogva Rick, miközben kabátja után nyúlt – mert ez a szerelem sosem létezett! – fűzte még hozzá, majd letörten távozott, Kate pedig elgondolkodva, zavartan nézett utána. Fogalma sem volt, mire célzott az író. Hogy értette, hogy sosem létezett ez a szerelem? Talán ő nem vonzódott Dan-hez annyira, mint a férfi hozzá, és erről Rick tud valamit? Kérdések tucatja záporozott a fejében, de a válaszokat nem találta. Ebben a pillanatban látta, ahogy két járőr egy magas, legalább 190 centis, kefehajú, kigyúrt izmokkal rendelkező férfit kísér be az egyes kihallgatóba. Nagyot sóhajtva terelte vissza gondolatait az ügyre, majd kezébe vette Nicola Korinow aktáját, és míg a kihallgató felé sétált, belelapozott, miközben szeme sarkából látta, hogy Javi csatlakozik hozzá.

-          Castle? – kérdezte csak úgy mellékesen, mire Kate megrántotta a vállát.

-          Hazament – jelentette ki úgy, mintha egyáltalán nem érdekelné a dolog, de szívéből nem tudta kiűzni a kétségeket, melyek mardosták. Emlékei között számtalan kép villant fel, amikor vitatkoztak, és a férfi sértetten távozott, és nem egy olyan akadt közöttük, amikor ő ugyanilyen rossz szájízzel egyedül maradt.

Kate fáradtan dobta asztalára a kulcsokat, miután hazaért lakására. Az egész napos hajtás, és a kihallgatás teljesen kimerítette még gyenge szervezetét, és most nem vágyott másra, csak egy forró zuhanyra. Balesetének tudta be, és a fáradtságnak azt is, hogy amikor végeztek Korinow kihallgatásával, amivel egyáltalán nem jutottak előrébb, mivel a férfinak megdönthetetlen alibije volt, visszatérve asztalához, hirtelen szédülés fogta el. Javi észrevette, hogy nincs jól, és azonnal hazaparancsolta. Kate kimerülten huppant le a kanapéra, miközben az egész napos eseményeket igyekezett helyre tenni fejében, beleértve azokat az emlékképeket is, melyek az íróval kapcsolatban törtek rá. Még most sem tudta hova tenni az érzést, ami elfogta, ha a közelében volt. Ahogy gondolatai Rick felé terelődtek, eszébe jutott a vita is, ami lezajlott közöttük. Annak ellenére, hogy ő maga is érezte, hogy a férfi féltékeny Dan-re, mégsem tudta kiverni fejéből az elhangzottakat, és már egyre bizonytalanabb volt a Dan-nel való vacsorával kapcsolatban. Rémülten állapította meg, hogy egyáltalán nem vágyik eltölteni egy estét vele, sokkal szívesebben lett volna most Rick-kel. Ebben a pillanatban kopogtattak az ajtón, és ő fáradtan állt fel a kanapéról, hogy kinyissa. Ahogy kitárta, Dan vigyorgó képével találta szembe magát.

-          Mehetünk, drágám? – kérdezte a férfi, aki most fekete öltönyt, fehér inget, és sötétkék nyakkendőt viselt. Egész lényéből sugárzott az izgatottság, ahogy a válaszra várt, majd szemét összehúzva nézett végig a nőn – nem akarok udvariatlan lenni, de ahova megyünk, oda nem elég jó a farmer, és az ing. Valamint a fegyveredre sem lesz szükség – mutatott sokatmondón a még mindig a nő oldalán lévő Glockra.

-          Ne haragudj Dan, de nagyon fáradt vagyok – igyekezett kibújni a közös vacsora alól Kate – nagy gond lenne, ha elhalasztanánk? – kérdezte, és igyekezett úgy tenni, mint aki nagyon rosszul érzi magát, ami nem is került nagy erőfeszítésébe.

-          Dehogy! – mosolygott a nőre megértően Dan –majd bepótoljuk három nap múlva, ha visszajöttem, rendben? – kérdezte a férfi, mire Kate hálásan mosolygott. – most megyek, készülődöm az utazásra, te pedig pihenj le! – köszönt el a férfi, majd a következő pillanatban magához vonta a nőt, és megcsókolta. Kate-t meglepte a közeledés, de az még jobban, hogy egyáltalán nem érzett semmit a férfi ajkának érintésekor. Hiába kereste a bizsergést, a vad szívdobogást, ami hatalmába kerítette, amikor Rick csókolta meg, csak azt érezte, hogy mielőbb vége legyen, és úgy döntött tesz ezért. Amikor Dan nyelvét megérezte, ahogy utat követel magának, mindkét kezét a mellkasának támasztotta, és eltolta magától.

-          Jó utat, Dan! – mosolygott a férfira, mintha semmi sem történt volna, az pedig, csalódottan távozott.

Castle unottan forgatta kezében a vodkával teli poharat, miközben azon töprengett, vajon megigya, vagy sem. Tudta, hogy az alkohol nem fogja megoldani a problémáját, most mégis úgy érezte, kell valami, ami legalább feledteti vele a fájdalmat. Ha belegondolt, hogy Kate már Dan-nel vacsorázik, és talán a férfi a kezét simogatja, vagy az ajkát csókolja, fordult egyet a gyomra. Képtelen volt elhinni, hogy a nyomozó nem hitt neki, hogy azt hiszi, csak féltékenységből csókolta meg. Ingerülten állt fel, és vágta a falhoz a poharat, ami több darabra tört, a vodka pedig kényelmesen csordogált végig a falon. Castle lemondó mozdulattal túrt bele a hajába, amikor hangosan kopogtattak. Elhúzta a száját, és arra gondolt, nem nyit ajtót, de a kopogás egyre erősebb lett. Végül erőt vett magán, és az ajtóhoz lépett, majd amikor szélesre tárta, döbbenten meredt vendégére.

13. rész

Castle dermedten bámult az ajtóban álló nőre, aki zavartan nézett vissza rá. A zöldes-barna szemekből bizonytalanságot olvasott ki, mintha még a nő sem lenne biztos, hogy jó helyen jár-e. Kezét idegesen dugta szűk farmerje zsebébe, és félszegen mosolygott fel az íróra.

-          Kate? – találta meg hangját még mindig döbbenten az író, és kedve támadt volna megdörgölni a szemét, hogy valóban jól lát-e. Kérdések milliói kavarogtak a fejében, köztük például az is, honnan tudta a nyomozó, hol lakik, és mintha Kate olvasott volna a gondolataiban, halkan megszólalt.

-          A telefonkönyvből kerestem ki a címed… - felelt a ki nem mondott kérdésre, majd zavartan megköszörülte a torkát. – bemehetek? Vagy látni sem akarsz? Azt is…

-          Gyere! – állt félre azonnal az ajtóból Castle, és még mindig azon igyekezett, hogy magához térjen a meglepettségből, amikor Kate beljebb sétált. Miután becsukta az ajtót, kérdő tekintettel fordult a nő felé – Azt hittem, Dan-nel vacsorázol éppen – jegyezte meg keserűen, és szemében megint felvillant a fájdalom, akárcsak a kapitányságon. Kate egy ideig némán nézett rá, majd érdeklődve nézett körül a lakásban.

-          Gyönyörű a lakásod… - szólalt meg, úgy téve, mintha nem hallotta volna a férfi mondatának második felét, de Rick nem adta fel. Tudni akarta, miért jött a nő.

-          Miért nem Dan-nel vagy? – tette fel másképp a kérdést Castle, de ezúttal sem kapott egyenest választ.

-          Korinow nem az emberünk – tért ki ismét a válasz elől a nő, és ezúttal az ügyről kezdett beszélni – Egyszerű, mint a faék, de nem gyilkos. Az alibije szilárd, többen is látták a gyilkosság időpontjában egy másik szórakozóhelyen, ahol verekedett is, és reggelig előzetesben volt. Ryan-ék most utánanéznek Gabriel Lyatt múltjának, hátha találnak valamit…

-          Kate! – állította le határozottabban a nőt Rick, majd amikor az rápillantott, újra feltette a kérdést. - Miért nem Dan-nel vagy? Most együtt kellene vacsoráznotok, nem?

-          Lemondtam – bökte ki nehezen Kate. Igazából, ő maga sem tudta, miért van itt a férfi lakásán, ahol minden bútor, minden könyv, minden illat olyan ismerős volt a számára, mégis oly idegen. Csak azt tudta, hogy most itt akart lenni, a közelében. Érezni akarta arcvizének fanyar illatát, erős kezének lágy simogatását, csókjának ízét, éppúgy, mint a pihenőben. Mire azonban a férfi kinyitotta az ajtót, minden bátorsága elszállt. – túl fáradt voltam egy vacsorához – fűzte hozzá bizonytalanul, mire Rick most közelebb lépett.

-          Miért jöttél ide? – kérdezte szelíden, és szívébe most remény költözött. Az, hogy Kate lemondta a vacsorát a fickóval, és eljött hozzá, reményt adott neki arra, hogy talán még sincs minden veszve, talán van esélyük még arra, hogy boldogok legyenek.

-          Megcsókolt… - nyögte ki nehezen Kate, és olyan halkan, hogy Rick először azt hitte, nem jól hall. Amint azonban eljutott hozzá, amit a nő mondott, felháborodva kapkodott levegő után.

-          Mit csinált?! – kérdezte, és hangján érezhető volt a visszafojtott indulat, mire Kate összeráncolt szemöldökkel nézett rá. Nem értette, miért tulajdonít akkora jelentőséget a férfi annak, hogy a barátja megcsókolta.

-          Megcsókolt, és én… nem éreztem semmit… - jöttek ajkára nehezen a szavak, majd indulatosan folytatta – és ez a te hibád! Összezavartál, és most már azt sem tudom, mit higgyek!

-          Ezért vagy itt? – kérdezte ugyanolyan ingerülten Rick – hogy én mondjam meg neked, miért nem érzel semmit Dan iránt?! – folytatta dühösen, mire Kate rántott egyet a vállán.

-          Talán! – vetette oda flegmán, holott egyáltalán nem ezért jött. Tudni akarta, miért nem váltja ki testéből ugyanazt a bizsergést az állítólagos barátja, mint az író, de nem Ricktől várta, hogy megmagyarázza. Egyszerűen csak azt remélte, ha itt lesz, választ kaphat valahogy a kérdéseire.

-          Ha elmondanám, hinnél nekem? – kérdezte kissé nyugodtabban Rick, kirángatva Kate-t gondolataiból.

-          Nem tudom… próbáljuk ki… - bizonytalanodott el ismét a nő, mire Castle most megfogta a karját, és a kanapéhoz vezette.

-          Ülj le – parancsolt rá szelíden, mire Kate engedelmeskedett, és nagyot nyelve várta, hogy a férfi mit akar neki mondani. Rick egy darabig, némán, fel-alá sétált a szobában, majd nagy levegőt vett, és leült a nővel szemben. - Fél évvel ezelőtt, egy viharos éjszakán, amikor majdnem megöltek egy bevetés során, megjelentél az ajtómban, és csak engem akartál – idézte fel első szeretkezésük éjszakáját a férfi, és érezte, hogy torkába gombóc szökik, ahogy arra gondolt, hogy a nőnek semmi emléke nincs arról a csodáról, amit akkor átéltek. Kate feszülten figyelt a szavaira, de tekintetén látszott, hogy semmit nem mondanak neki az elhangzottak. Rick erőt vett magán, és folytatta – Négy év után, végre egymásra találtunk, és a legcsodálatosabb éjszakát töltöttük együtt, amiben valaha részem volt.

-          Lefeküdtünk egymással? – nézett rá hitetlenkedve Kate, mire Rick bólintott.

-          Azt az éjszakát, és utána az összes többit is együtt töltöttük, mert szeretjük egymást, Kate – felelte halkan, mire Kate még jobban megdöbbent, és megrázta a fejét.

-          Az nem lehet… - nyögte kétségbeesetten, és felállt a kanapéról. Már az ajtó felé lépkedett, amikor folytatta – az nem lehet, hogy mi ketten… és én ne emlékezzek rá… Dan-re emlékszem…

-          Mert a baleseted előtti napon meglátogatott, és mert amikor a jogra jártál egy évig, barátok voltatok! Pusztán azért emlékszel rá, Kate, mert előbb ismerted, mint engem, de nem szereted! Engem szeretsz! – sietett a nő után, és maga felé fordította, majd tovább beszélt – Kérlek, ne menj így el! – könyörgött a nőnek könnyes tekintettel, mire Kate elhúzta a karját, amelyet szinte égettek a férfi ujjai, ahogy ráfonódtak. – Kate! Ha nem szeretsz, és Dan a barátod, nem én, akkor magyarázd meg, miért nem érzel semmit, amikor megcsókol? Magyarázd meg, miért hozzám jöttél el ma este, és nem Lanie-hez, vagy az apádhoz mentél? – záporoztak a férfi kérdései, melyekre Kate nem tudott felelni, csak könnyeivel küszködve hallgatta az írót – magyarázd meg, miért húzódsz el, valahányszor Dan hozzád ér! És végül… - tartott egy kis szünetet most az író, majd egészen közel lépett a nőhöz. Ajka szinte súrolta az övét, és Kate érezte forró leheletét az ajkán, amikor suttogva folytatta – magyarázd meg ezt – fűzte hozzá, majd megcsókolta. Nyelvét finoman húzta végig a nő alsó ajkán, aki erre az apró érintésre is megremegett a karjaiban, és amikor résnyire nyitotta ajkait, hogy szabad utat engedjen a férfi selymes nyelvének, Castle megszakította a pillanatot, és egy centit sem távolodva tőle, tovább beszélt. – magyarázd meg, miért remegsz a karjaimban, miért ver gyorsabban a szíved, miért ég a vágy tüze a szemedben, ha rám nézel… - sorolta fel mindazt, amit a nő érzett a csók hatására, majd meg is válaszolta azt – lehet, hogy nem emlékszel ránk, Kate, de a szíved, és a tested emlékszik, és engem akar, nem Dan Scardino-t! – jelentette ki, és újra megcsókolta, ezúttal azonban, nyelve utat tört magának, és lágyan vette birtokba az édes mélységet, melyet a nő szinte azonnal felkínált neki. Nyelvük lassú, egyre ismerősebb táncot járt, majd Kate hirtelen eltolta magától a férfit, és némán nézte, ahogy izmos mellkasa szaporán kapkodja a levegőt, és szemében ugyanaz a vágy ég, amely most őt is majd’ elemészti. Ajka még égett az imént kapott csóktól, lábai remegtek, és ő attól félt, bármelyik percben felmondhatják a szolgálatot. Teste és lelke sóvárgott a férfi után, aki most itt állt előtte, és a válaszára várt. Tekintetük összekapcsolódott, és a kék szemekből félelmet, vágyat, szomorúságot, fájdalmat, és reményt olvasott ki. Nem tudta, mennyi lehet igaz abból, amit Rick elmondott neki, de azt egyértelműen érezte, hogy sokkal többet jelent a számára az író, mint amennyit Dan valaha fog. Az ő érintésére, csókjára, illatára vágyik egész életében, és a karjai között lenni olyan érzés volt, mintha valaki a magasba emelte volna, és ő most először életében repült volna. Még többet akart ebből, át akarta élni a szárnyalást a karjai között, érezni akarta ajka ízét, mely olyan ismerős volt a számára. – Kate, kérlek, mondj valamit… - szakította ki gondolatai közül Rick elgyötört hangja, és csak most vette észre, hogy már legalább egy perce csak áll egy helyben, és a férfit figyeli, aki most ismét szóra nyitotta volna a száját, de Kate hirtelen közelebb lépett, és ajkát az övére tapasztotta. Szenvedélyesen csókolta meg a férfit, miközben egész testével hozzá simult. Ujjai végig szántottak a sűrű tincsek között Rick tarkóján, miközben érezte, hogy nyelvük őrült táncba kezd a másik szájában, Rick keze pedig érzéki mozdulattal simít végig hátán, majd derekán állapodott meg, hogy még közelebb szorítsa magához. Bár eszével tudta, hogy most el kellene mennie, és egyedül végig gondolni mindazt, ami történt, képtelen volt elengedni a férfit. Nem akart gondolkodni, nem akart most semmi mást, csak érezni.

14. rész

Castle amint megérezte ajkán a nőét, szenvedélyesen reagált. Úgy csókolta, mint egy fuldokló, mintha soha többé nem akarná elengedni. Nem tudta, mitől gondolta meg magát a nő, miért simul hozzá szorosan, de nem is érdekelte. Most csak csókolni akarta, érezni ajkát az övén, melyet oly régóta hiányolt már. Amióta megtörtént a baleset, minden este arról álmodozott, mikor tarthatja újra karjaiban szerelmét, mikor csókolhatja megint, és most, hogy itt volt, ki akart használni minden percet. Kezével türelmetlenül járta be testének minden porcikáját, miközben a csók megszakítása nélkül nyomta az ajtó melletti falhoz, éppen úgy, mint első szeretkezésük alkalmával, hogy aztán szorosan hozzásimulva kezdje el kényeztetni nyaka vonalát, majd mellkasát, egyesével kipattintva ingének gombjait. Amikor végzett, lágyan végig simítva a nő mellén, vállán tolta le róla a ruhadarabot, és szeme szinte itta a nő gyönyörű, melltartóba bújtatott melleinek látványát. Kezével finoman cirógatni kezdte, majd lehajolt és ajka vette át kezének szerepét. Kate halkan felnyögött az érintésre, miközben kezével bejárta a férfi hátát, derekát, és csípőjén megállapodva préselte magát a férfihoz, akinek ajka most ismét visszafelé vándorolt, hogy újabb csókban egyesüljenek. Nyelvük szenvedélyesen mozgott a másik szájában, felkorbácsolva vágyaikat, miközben Kate ujjai fürgén gombolták ki a férfi ingét. Keze izgatón barangolta be a meztelen mellkast, majd egyre lejjebb haladt hasáig, hogy aztán a nadrág övcsatjára vándoroljon. Ügyes mozdulattal kapcsolta ki az övet, majd lassan lehúzta a cipzárt, és pillanatokkal később, keze már akadálytalanul siklott végig a vágytól feszülő férfiasságon. Rick belenyögött a csókba, ahogy megérezte kedvese kezének játékát legnemesebb szervén, majd megszakítva a csókot, egymásba kapcsolta a tekintetüket. Kate zöldes szemében a vágy tüze lobogott, és amikor találkozott a boldogságtól ragyogó kék szemekkel, már tudta, hogy hazatalált. Összemosolyogtak, majd hagyta, hogy a férfi a karjaiba emelje, és meg se álljon vele a hálószobáig. Ott finoman az ágyra fektette kedvesét, majd ruganyos mozdulatokkal rúgta le magáról a nadrágot, és ráfeküdt a nőre, vigyázva, nehogy túl nehéz legyen neki. Ajka először a nyomozó ajkát kényeztette, majd ismét nyakán, fülcimpáján, melle vonalán húzta végig selymes nyelvét, és egy mozdulattal kapcsolta ki a melltartót, hogy most már ajka szabadon csókolhassa a telt halmokat. Kate halkan felnyögött, ahogy megérezte, hogy egyre lejjebb halad, hogy aztán ujjai megtalálják az utat nadrágja derékrészéhez, és miközben hasát csókolgatta, lassan lehámozta róla a nadrágot, a csipkés bugyival együtt. Ereiben vadul száguldott a vér, szíve majd’ szétvetette bordáit. Amint a padlóra került a ruhadarab, Rick visszafelé haladva csókolta végig kedvese testét, minden egyes porcikáját, miközben kezével is végig cirógatta ugyanazt az útvonalat. Amikor elérkezett legérzékenyebb pontjához, nyelve határozottan, mégis gyengéden vette birtokba, és kezdte el kényeztetni, mire Kate háta ívben megfeszült, ujjai a hajába túrtak, és amikor a gyönyör első hulláma végig söpört testén, ökölbe szorított kézzel húzta fel magához az írót, aki forrón csókolta meg ajkait, éppolyan gyengéden, és izgatóan birtokba véve azokat, mint ahogy korábban a paradicsomba repítette. Nyelvük vad, türelmetlen táncot lejtett, miközben Kate keze végig siklott a férfi hátán, majd egy ügyes mozdulattal fordított helyzetükön, és most ő került felülre. Megszakítva a csókot, lassan, centiméterről, centiméterre haladva csókolta végig a férfi meztelen mellkasát, majd hasát, és amikor az alsónadrághoz ért, izgatón húzta lejjebb róla, kiszabadítva börtönéből lüktető férfiasságát. Az érzés, ami elfogta a férfit csókolva, egyszerre volt ismerős, izgató, bizsergető, és varázslatosan új. Kate most ismét a férfi fölé hajolt, és lágyan, szenvedélyesen megcsókolta, miközben vágytól izzó ölét a férfiéhoz préselte, aki belenyögött a csókba, majd hátára fordította a nőt, és elhelyezkedett a lábai között, de még nem adta meg a beteljesülést. Felemelve fejét, Kate szemébe nézett, majd egészen közel hajolva ajkához suttogta.

-          Emlékezni fogsz ránk, Kate – búgta érzékien a szájába a szavakat, és közben csípőjét a nő öléhez feszítve ingerelte azt, mire Kate úgy érezte, élve elemészti a férfi utáni vágy. - emlékezni fogsz, mert szeretlek, és mert te is szeretsz! – csókolta meg ismét a nőt, majd amikor érezte, hogy Kate kissé megemelkedik, így sürgetve őt az eggyé válásra, lágyan becsúszott a forró nedvességbe, és felnyögött, amikor érezte, hogy Kate körbeveszi. Lassan, semmit el nem sietve kezdett mozogni benne, így fokozva a gyönyört mindkettejükben, és amikor érezte, hogy Kate körme végig szánt gerince mentén, ő is követte szerelmét abba a magasságba, ahol még senkivel nem járt korábban. Minden porcikája beleremegett az édes élvezetbe, ahogy a mámor, és a gyönyör végig járta testét, és anélkül, hogy elvált volna a nőtől, apró, de annál édesebb csókokkal hintette tele nyakát, arcát, majd visszatalált ajkára, és lágyan megcsókolta.

-          Ízlik a csókod – mormolta két csók között a nő, majd mindketten elmosolyodtak, és újabb csókban egyesültek ajkaik. Kate élvezte a rajta fekvő férfi érintését, majd Rick elfordult, és karjaiba húzta, szorosan magához ölelve, miközben mélyen beszívta az ismerős cseresznye illatot. Ujjai lágyan cirógatták a nő hátát, majd puhán megcsókolta a homlokát. Sokáig csak némán élvezték a pillanat szépségét, varázsát, majd Kate szólalt meg, álmos hangon.

-          Ez varázslatos volt – mosolyodott el elégedetten, mire Rick halkan válaszolt.

-          Ketten, együtt vagyunk varázslatosak – ismételte meg gombóccal a torkában ugyanazokat a szavakat, melyeket Kate mondott a baleset éjszakáján - Nagyon hiányoztál – suttogta halkan, de válasz nem érkezett, és akkor látta, hogy Kate elaludt a karjaiban. Nagyot sóhajtva húzta magához még közelebb a nőt, és szerelmesen elmosolyodott, amikor megérezte, hogy Kate befészkelve magát az ölelésbe alszik tovább. Az ő szemére azonban, nem jött álom. Vegyes érzésekkel várta a másnap reggelt. Nem tudta, bízhat-e abban, hogy a nő vele marad, vagy talán visszajönnek az emlékei, vagy arra kell számítania, hogy megbánja majd az együtt töltött éjszakát. Szomorúan rázta meg fejét, mintha így el tudná magától űzni a kínzó gondolatokat, majd úgy döntött, kiélvezi a pillanatot, ameddig csak lehet. Ez az éjszaka az övé, és senki nem veheti el tőle. Amikor érezte, hogy Kate az oldalára fordul, szorosan a nő hátához simult, karjával átölelte derekát, arcát pedig nyaka vonalába temette, és hagyta, hogy érte is eljöjjön az álom, és elvigye egy olyan világba, ahol nincs Dan, nincs amnézia, csak ők ketten vannak, és felhőtlenül boldogok.

Kate kávéval a kezében, az ajtófélfának támaszkodva figyelte az ágyban hason fekve alvó férfit. Amikor reggel felébredt, és megérezte a derekán nyugvó kezet, a nyakát csiklandozó meleg leheletet, mosolyogva fordult oda, és néhány percig úgy érezte, a legjobb helyen van a világon. Ott, ahova mindig is tartozott. Noha az elmúlt éjszaka a legcsodálatosabb volt, amiben valaha része volt, mégis csak ez az egy volt, amire emlékezett. Nem rémlett fel neki több, amit ennek a csodálatos embernek a karjaiban töltött volna. Nem emlékezett az éjszakára, amiről Rick mesélt, mégis úgy érezte, mindig ide vágyott, ezek közé a karok közé. A tudatában aztán lassan utat tört magának Dan is, és ő csalódottan állapította meg, hogy tetszik, vagy sem, róla több emléke van, mint az íróról. Összezavarodott, minden tekintetben. Ügyelve, hogy a mellette alvó férfit fel ne ébressze, a konyhába sétált, és készített magának egy kávét, ami korántsem volt egyszerű feladat, mert egyáltalán nem tudta, mit hol talál. Végül sikerült, és most itt állt, kezében a gőzölgő feketével, és figyelte, ahogy a férfi, aki annyi gyönyörrel ajándékozta meg, édesen alszik. Haja a homlokába hullott, ami kisfiús külsőt kölcsönzött arcának, és Kate elmosolyodott a gondolatra, milyen ártatlannak tűnik így Rick, pedig az éjjel a legvadabb álmait is felülmúlta. Nagyot sóhajtott. Döntenie kell, és ezt tudta is. De azt is tudta, hogy amíg nem emlékszik az elmúlt évekből mindenre, addig képtelen lesz dönteni. Ebben a pillanatban Rick mocorogni kezdett, majd kinyitotta a szemét, és amikor meglátta a már felöltözött nyomozót, ahogy az ajtónak támaszkodva figyeli, elmosolyodott.

-          Tetszik, amit látsz? – kérdezte csibészesen mosolyogva, mire Kate is elmosolyodott, és úgy tett, mint aki meggondolja a választ.

-          Egész jó – rántotta meg a vállát, úgy, mintha egyáltalán nem hozná lázba a látvány, holott, ahogy végig siklott tekintete a férfi kidolgozott, meztelen felsőtestén, ujjai bizseregni kezdtek az emlékre, milyen érzés volt végig cirógatni rajta.

-          Gyere közelebb – hívta halkan a nőt Rick, és Kate csak nehezen állta meg, hogy lábai ne induljanak el azonnal. Ehelyett, nagyot nyelt, és megrázta a fejét.

-          Nem lehet – fűzte hozzá, mire Castle keserűen elmosolyodott. Éppen ettől félt az éjszaka, elalvás előtt, hogy a nő megbánja, ami történt.

-          Miért nem? – kérdezte félve, és abból, hogy Kate most ellökte magát a faltól, és szomorúan a szemébe nézett, már tudta, hogy semmi jóra nem számíthat.

-          Az éjjel fantasztikus volt, Castle – fogott hozzá, hogy megmagyarázza érzéseit, ami nem volt egyszerű feladat, tekintettel arra, hogy ő maga sem értette őket igazán, de azért folytatta – de nekem tisztán kell látnom. Amíg nem nyerem vissza az emlékezetemet, nem történhet meg újra. – nyögte ki nehezen, mire Rick döbbenten meredt rá.

15. rész

Annak ellenére, hogy számított erre, most mégis arculcsapásként érte a dolog. Hitte, mert hinni akarta, hogy az elmúlt éjjel bebizonyította a nyomozónak, hogy ők ketten összetartoznak, és Dan-nek semmi helye az életükben. Most pedig ahelyett, hogy szorosan hozzásimulna, arról beszél, hogy tisztán akar látni. Nagyot sóhajtva ült fel az ágyon, és hátát a támlának támasztva nézett most a nőre.

-          Mégis mit akarsz tisztázni Kate? – kérdezte halkan, lemondón – Azt hittem, tegnap azért kötöttél ki a karjaim között, mert…

-          Csak adj nekem egy kis időt! Rendbe kell tennem a fejemben, ami tegnap történt, és azt is, hogy Dan mit keres az életemben… Tudnom kell, miért történt a tegnap éjjel! – szakította félbe a férfit kétségbeesetten Kate, majd folytatta – tudnom kell, hogy azért történt, mert szeretlek, vagy azért, mert a testem kíván téged! Ezen kívül, nekem még Dan-nel is számolnom kell…

-          De nem kell vele számolnod! – veszítette el a türelmét Castle, és idegesen túrt a hajába – Nincs Dan, Kate! Csak mi vagyunk, te és én! Nem tudom, mit hazudott össze-vissza neked ez a kretén, de hidd el, hogy semmi közöd hozzá! – ugrott fel az ágyból, majd sietve belebújt az alsóba, hogy aztán megálljon a nő előtt – Könyörgöm, emlékezz!

-          Akarok, Rick, de nem megy! – lábadt könnybe a nő szeme – azt hiszed, nem szeretnék emlékezni arra az éjszakára, amiről meséltél? Hogy nem akarok emlékezni arra, mennyire szerettelek téged?! Hogy én nem látom, mit okoz neked, hogy nem emlékszem rád? Minden porcikámmal emlékezni akarok, de nem megy! – ismételte meg letörten, mire Rick szorosan a karjaiba húzta, és lágyan ringatni kezdte, egészen addig, amíg már érezte, hogy a nyomozó megnyugodott.

-          Rendben. Várni fogok rád, és nem sürgetlek, megígérem – egyezett bele halkan, mire Kate ráemelte könnyes tekintetét, ő pedig folytatta – várok rád, ameddig csak kell, és amikor majd már emlékezni fogsz ránk, én itt leszek, és minden rendben lesz – suttogta közel hajolva a nőhöz, majd gyengéden megcsókolta.

-          Köszönöm – nézett rá hálásan a nő, mire Rick megsimogatta az arcát.

-          Mindig – hangzott el a már ismerőssé vált szó, és Kate nem tudta megállni, hogy ne bújjon vissza a biztonságot jelentő karok közé. Keze szorosan fonódott a férfi dereka köré, miközben lehunyt szemmel élvezte, hogy Rick keze a hátát simogatja nyugtatólag. Annak ellenére, hogy tudta, távol kellene magát tartania tőle, amíg nem tisztázza magában a dolgokat, képtelen volt ellenállni. A meghitt pillanatot Kate telefonjának hangos csörgése szakította félbe, mire Rick morgolódni kezdett – a legjobbkor, mint mindig – húzta el a száját. Kate mosolyogva bontakozott ki az ölelésből, és emelte füléhez a készüléket.

-          Beckett! – szólt bele határozottan, és most már ismét a magabiztos nyomozó állt a férfi előtt. Nyoma sem volt már a kétségbeesett, emlékeit kereső nőnek. – rendben, egy óra múlva benn vagyunk! – hangzott máris a tömör felelet, majd miután letette, Rickre nézett – Ryan volt. Utánanéztek Gabriel múltjának. Kiderült, hogy nevelőszülőknél élt 6 éves kora óta, egy bizonyos Ty Jones-szal együtt, aki a pultos szerint, rendszeres vendég volt a Galaxy-ban. Kivétel nélkül az áldozatot kereste, és folyamatosan pénzeltette magát, míg egy alkalommal csúnyán összevesztek. Javiék most mentek érte, mire bemegyünk, már a kihallgatóban lesz! – vázolta fel tömören a hallottakat Kate, majd felemelte a korábban az ajtó melletti asztalkára helyezett csészét, és a konyhába indult, onnan kiáltott vissza – ha velem akarsz jönni, 15 perced van, mert még haza is kell ugranom, átöltözni – figyelmeztette az írót, majd félúton megállt a keze a mosogató felett, ahogy bevillant neki néhány emlékfoszlány hasonló jelenetekről.

-          Sietek! – kiabált vissza Rick, és a következő percben már hallotta, ahogy a zuhanyból csobog a víz. Nagyot nyelt, ahogy szemei előtt megjelent az író meztelen teste, amint végig csorog izmos hátán, és mellkasán a víz, és kísértést érzett, hogy kövesse a fürdőbe, és szorosan hozzábújjon, majd hogy pajzán gondolatait elterelje az elé vetülő képről, inkább elpakolta a konyhában található edényeket. Nem sokkal később, alig 10 perc múlva, Rick sötét nadrágban, kék ingben, és bőrkabátban lépett ki a hálóból, láthatóan indulásra készen. Kate mosolyogva futatta végig tekintetét az írón, majd közelebb sétált, és ismerős mozdulattal igazította meg a gallérját. Hirtelen egy emlék ötlött fel benne, ahogy vacsorázni készültek, és ő ugyanígy sietett a férfi segítségére. Zavartan húzta el a kezét Ricktől, akinek figyelmét nem kerülte el az összeráncolt szemöldök, és a tétova mozdulat. – minden rendben?

-          Persze… minden – bólintott nem túl magabiztosan a nő, majd nagyot sóhajtott, és most már határozottabban kérdezte – mehetünk?

-          Készen állok! – vigyorgott rá a férfi, aki a baleset óta most először érezte azt, hogy végre úgy viselkedik vele a nyomozó, mint régen, és ez örömmel töltötte el.

Beckett szokásos fekete mappájával a kezében lépett a kihallgató szobába, nyomában az íróval, ami már egyre ismerősebb volt a számára. Vele szemben, az asztal mögött egy kopasz, 20-as éveinek végén járó, szürke szemű, hiányos fogsorú férfi ült, aki lábával türelmetlenül dobolt a padlón, majd amikor a belépőkre pillantott, tekintete elismerően csillant meg a nő láttán.

-          Nocsak, kit fútt erre a szél! – vigyorgott teli szájjal Ty, és Rick undorodva húzta el a száját, ahogy meglátta, hogy elöl mindössze öt, vagy talán hat foga van a férfinak, aki folytatta – Személyesen Beckett nyomozó, há’ a haverkám el lesz ragadtatva, ha megtudja, hogy engem is maga hozatott be! – csapott az asztalra elégedetten, mire Kate kérdőn pillantott Rickre, mintha tőle várná, hogy elmondja, honnan ismerheti a fickót, de az író csak megrántotta a vállát.

-          Találkoztunk már? – kérdezte Kate, mire Ty megrázta tar koponyáját.

-          Személyesen még nem, de a cimbim szerint, igen erőset tud rúgni azzal a hosszú, kecses lábával. – futatta végig most savó szemeit a nő feszes farmerba bújtatott combján, majd folytatta – azt vakerálta a múltkor, hogy még most is csíp neki, ha vizel! Eléggé be volt pöccenve kis kegyedre! – röhögött fel kárörvendőn, és Kate még mindig nem tudta, kiről is beszél a férfi, Rick azonban azonnal kapcsolt, és dühtől villámló szemmel ragadta meg Ty gallérját, áthúzva az asztal fölött.

-          Ha legközelebb találkozik a cimbijével, üzenem neki, hogy ha még egyszer Beckett nyomozóra küld valakit, elmegyek a börtönbe, és a vizelési gondja lesz a legkevesebb, világos?! – szűrte haragosan fogai között az író, mire Ty vadul bólogatni kezdett, Kate pedig döbbenten figyelte az eseményeket.

-          Jó van má! Nem kell lázadni, hé! – igyekezett tíz ujjával lefejteni magáról Rick öklét, de az, hirtelen megrázta, mire Ty néhány foga hangosan összekoccant a szájában – szedje má le rólam ezt a zsebstallonét, hallja?! – nézett most könyörgőn a nyomozóra, aki még mindig azon volt, hogy rájöjjön, mi is történik a kihallgatóban, végül erőt vett magán, és finoman Castle vállára tette a kezét.

-          Castle, hagyd békén – szólt gyengéden, mégis határozottan a férfira, aki még néhány percig fenyegetőn tartotta a szemkontaktust a férfival, majd elengedte, az pedig visszahuppant a székre. Végül mindketten leültek vele szemben, és Kate kinyitotta az aktát, melyet magával hozott, hogy minden figyelmét az ügyre fordítsa, de magában elhatározta, hogy a végére jár annak, mi is volt ez a közjáték. -– Ty Jones...

-          T.J – igazította ki a nőt a férfi vigyorogva, mire Kate megforgatta a szemét, és folytatta.

-          Lopás, autólopás, fegyveres rablás... egész helyes listát kapart magának össze -–olvasta fel hangosan az információkat a mappából, mire Ty elhúzta a száját, és kényelmetlenül kezdett fészkelődni a széken.

-          Jah, és? Gondja van vele? Nem magának kellett leülnie! – rántott egyet a vállán nemtörődöm módon.

-          A maga dolga, semmi közöm hozzá – vont vállat Kate is flegmán – ehhez viszont annál több – nyúlt a mappába, és elé tolta Gabriel fotóját – ismeri, ugye?

-          Persze, egy nevelőszülőnél hesszeltünk, amikor kölykök voltunk – pillantott a fotóra Ty, majd ránézett a nőre – nem mondja, hogy a csodagyerek belekeveredett valamibe? – húzta fel szemöldökét meglepetten Ty, mire Rick szólalt meg.

-          Miért csodagyerek?

-          Mert aki árva, és nevelőszülőknél csövezik, ritkán nem keveredik bajba. Gabe volt a kivétel. – magyarázta unottan a férfi – soha nem lógott a suliból, sőt állandóan benn volt, mintha legalábbis ingyen kosztot adtak volna. Amikor pedig végzett, állást keresett, és igyekezett úgy élni, mint egy átlag new yorki. Ha engem kérdeznek, dög unalmas volt!

-          Nem kérdeztük! – mordult rá Castle, mire Ty riadtan pillantott először rá, majd Beckett-re.

-          Hölgyike, ha nem vádolnak semmivel, és faggatózni hoztak be Gabe-ről, akkor megtenné, hogy arra az időre megköti a kutyáját? – mutatott Rickre a férfi, mire annak összeszűkült a szeme, de mielőtt válaszolhatott volna, Kate vette át a szót.

-          Unalmas volt, de arra azért megfelelt, hogy pénzt csikarjon ki tőle, igaz? – hagyta figyelmen kívül a kérdést Kate, majd amikor Ty megvonta a vállát folytatta – csak hogy a pénzforrás elapadt. Már nem tudta rávenni, hogy adakozzon magának, ezért összevitatkoztak, és megölte!

-          Tessék? Miket hord össze? – háborodott fel Ty – nem nyírtam ki senkit, Gabe-t meg végképp nem! Országos cimbik voltunk, majdnem testvérek! Miért öltem volna meg? Egyébként pedig, egyáltalán nem apadt el a pénzcsap! Gabriel ugyanis kőgazdag volt! – jelentette ki határozottan, mire Rick és Kate meglepetten néztek egymásra, ő pedig folytatta – na, mi van? Nem csinálták meg a lecót? Sikerült meglepnem, szívi? - röhögött fel Ty, de amikor pillantása találkozott Rick fenyegető tekintetével, lehervadt a vigyor a képéről.

16. rész

Kate összehúzott szemmel méregette a most már komolyan rájuk néző férfit. Annak ellenére, hogy ellenőrizték az áldozat számláját, és ott semmi nem utalt arra, hogy Ty igazat mondana, és Gabriel valóban gazdag volt, mégsem hagyta nyugodni, amit mondott. Úgy tűnt, nem a fellegekbe beszél, így nem mehetett el mellette. Fél szemmel Rickre pillantott, és amikor tekintetük találkozott, abból kiolvashatta, hogy az író sem merné egyértelműen kijelenteni, hogy hazudik.

-          Semmi jele a számláján annak, hogy gazdag lenne… - jegyezte meg kételkedve Kate, mire Ty felröhögött.

-          Naná, mert nem bankban tartotta – húzta el a száját megvetően – Amerika kapitány otthon zárta el a lóvét, egy ritka ronda festmény mögé. Hiába téptem a szám, hogy ott nincs biztonságban, nem akarta máshová tenni.

-          Mennyi pénzről beszélünk, egész pontosan? – vetette közbe Castle, aki tapasztalatból tudta, hogy a gazdagság csak nézőpont kérdése.

-          Hét, vagy nyolcszázezer dollárról – rántotta meg a vállát nemtörődöm módon Ty, mire Rick szemöldöke a magasba szaladt. Nem kevés pénz volt, ez igaz, de azért nem is olyan sok, hogy Gabriel-t kőgazdagnak lehessen nevezni. Persze, ahogy végig nézett Ty-on, az ő szemszögéből nézve, még egy kolostori szerzetest is kikiáltana a Kalampuri maharadzsának.

-          Honnan volt ennyi pénze? – kérdezte Kate, miközben fel sem pillantva, lefirkantotta az összeget jegyzettömbjébe, és egy kérdőjelet tett mellé, így jelezve, hogy a fiúkat el kell küldeni a lakásra, utánanézni, hogy ott van-e az összeg.

-          Nekem is volt – szívta meg a fogát Ty, és Kate keze megállt írás közben. Le sem tagadhatta volna kétkedését, amikor felnézett, Rick pedig gúnyosan húzta el a száját – Ne fintorogjanak, tényleg volt! No, nem ennyi, de a fele biztos! – bizonygatta Ty – minden árva, amikor betölti a 18.-at kap az államtól egy úgynevezett életkezdési alapot. Ezzel ugyan a seggünket törölhetjük ki, de állam bácsi megnyugszik, hogy nem pucér valaggal rakott ki az utcára. – magyarázta Ty flegmán, majd folytatta – én pillanatok alatt elvertem, mert hirtelen úgy gyűltek körém a cimborák, mint szarra a legyek. De Gabe nem. Ő okos volt, és befektette egy kis vállalkozásba, amiből szép lassan megszedte magát, majd kivette a lóvét, és akkor kezdett pincérként dolgozni.

-          Gondolom, irigykedve figyelte, hogy megkétszerezte a pénzt, ugye? – szólt megint közbe Castle, mire Ty ismét megrántotta a vállát.

-          Inkább magamat tartottam hülyének, hogy nem úgy tettem, ahogy ő. Bármikor megtehettem volna, hogy ellopom a zsét, mert maximálisan megbízott bennem, de barátoktól sosem lopok! – emelte fel mutatóujját Ty határozottan – ő pedig a barátom volt. Bármikor mentem hozzá, adott kölcsön, én pedig cserébe tiszteletben tartottam az álmát.

-          Milyen álmát? – kérdezett most Kate, mire Ty égnek emelte a szemét.

-          Meg akarta venni azt a kuplerájt, ahol dolgozott! Az volt az álma, hogy ő lesz a tulaj, de csakhamar beleért a bilibe a keze, hogy sosem lesz annyi dellája. Végül úgy döntött, ha meg nem veheti, legalább társtulajdonos lesz belőle. Ehhez még arra is képes volt, hogy megdugja a főnök lányát, pedig én mondom maguknak, ritka ronda az a csaj! – rázkódott meg látványosan Ty, majd undorodva folytatta – amikor megmutatta a képét, felajánlottam neki egy zacskót, amit a csaj fejére húzhat kefélés közben, erre pofán vágott. Akkor láttam utoljára…

-          Mr. Scott tudott róla, hogy Gabriel-nek viszonya volt a lányával? – kérdezte izgatottan Castle, mire Ty úgy nézett rá, mint egy félbolondra.

-          Dehogy! – rázta meg a fejét magabiztosan Ty – ha megtudta volna, kitépi Gabe gerincét, agyonveri vele, a maradványait meg belekeveri egy koktélba, úgy szolgálja fel! Az ipse úgy védi a lányát, mintha legalábbis az összes farok rá állna fel, pedig…

-          Elég már! – szakította félbe Kate ingerülten – megértettük! – csukta be a mappát – hol volt éjjel kettőkor?

-          Egy cellában. Felrúgtam néhány kukát, mire egy fakabát elkapott, és bevágott kijózanodni! – felelte Ty, mire mindketten felálltak. Amikor már kiléptek volna, a férfi hangja megállította őket – hé, magácska nekem nagyon bejön! Jó a teste, meg minden! Lehetne köztünk valami? – kacsintott a nőre teli szájjal vigyorogva, mire Rick eltátotta a száját meglepetésében, Kate pedig egy pillanatig hezitált, kissé oldalra fordította a fejét, mintha a válaszon töprengene, majd megrántotta a vállát.

-          Persze! – jelentette ki, mire Ty még szélesebben vigyorgott, Beckett pedig folytatta – Legalább 10 méter távolság!

-          De most komolyan! – ütötte a vasat tovább Ty, Kate pedig nagyot sóhajtva fordult meg, amikor tovább beszélt – mit szólna hozzá, ha elhívnám vacsizni? Vagy moziba? – emelte meg szemöldökét, mire Kate végig futatta rajta tekintetét.

-          Semmit! Nem tudok egyszerre beszélni és röhögni! – felelte flegmán, majd kilépett a kihallgatóból, magára hagyva a megszégyenült Ty-t, Rick pedig halkan nevetve követte.

Asztalához érve, ledobta a mappát, majd csípőre tett kézzel állt meg a fehér tábla előtt, ahova már felkerültek a gyilkossággal kapcsolatos fényképek, nevek, időpontok. Kézbe vette a tollat, majd gyorsan felírta Ty nevét, valamint a pénzösszeget, és Scott lányát is. Amikor végzett, éppen felegyenesedett volna, és tekintetével elkapta Castle pillantását, ahogy vágytól csillogó szemekkel méregeti a fenekét. Zavartan egyenesedett fel.

-          Castle! – mordult rá a férfira megrovón, de az minden szégyentől mentesen, szemtelenül vigyorgott rá.

-          Mi az? Tényleg jó tested van! – idézte fel vigyorogva Ty szavait az író, mire Kate megforgatta a szemeit, majd az odaérkező Javi felé fordult.

-          Javi, menjetek el az áldozat lakására. Keressetek egy „ritka ronda” festményt, és a mögött egy széfet! Nézzétek meg, hogy van-e benne pénz. Jones szerint az áldozat nem kis összeggel rendelkezett, és ha a pénz nincs meg, talán indítékul szolgált, és szűkíthetjük a gyanúsítottak körét azokra, akik tudtak az összegről – utasította emberét Kate, mire az bólintott, és intve Kevinnek, már útnak is indultak, majd hirtelen megtorpant.

-          Mi számít ritka rondának? – kérdezte zavartan, mire Beckett kinyitotta a száját, majd be is csukta, mert nem tudta, mit feleljen. Végül ujjaival csettintve találta meg a megoldást.

-          Nézzetek be mindegyik mögé! Gondolom nem a Louvre-ban lakott, tehát nem lehet ott pár festménynél több! – adta az ötletet, majd miután a fiúk távoztak, Rick felé fordult – mi pedig felkeressük a barátnőt – nyúlt kabátjáért, majd alig néhány perc múlva már úton is voltak.

-          Ennél azért csavartabb történetre számítottam – jegyezte meg unottan Castle, mire Kate futva rápillantott, majd ismét a vezetésre koncentrált, Rick pedig folytatta – ez annyira tipikus. A szegény pincér kölyök összeszűri a levet a tulaj lányával, aki miután ezt megtudja, bosszúból megöli. Ez még olvasva is borzasztóan uncsi lenne…

-          Nem tudhatjuk, hogy az apa ölt-e – vetette közbe Kate, hogy lehűtse az írót, de az úgy nézett rá, mint aki nem is a Földön él.

-          Ugyan már! Egyértelmű, hogy ő volt. Higgy nekem, mint apa, én is így reagálnék, ha megtudnám, hogy ki akarják használni a lányom! Lelkiismeret-furdalás nélkül állítanám a hátába a kést! – kötötte az ebet a karóhoz Rick – Elmondom, mire gondolok…

-          Meg is kell hallgatnom? – pillantott rá megint a nő, miközben leparkolta az autót – nem lehetne, hogy leírod, és aztán ha ráérek, majd elolvasom… - dobta fel a lehetőséget csipkelődve, mire Rick durcásan összeráncolta a szemöldökét.

-          Ezért büntetésből mégis elmondom! – húzta fel az orrát morcosan, majd pillanatokkal később bele is fogott – Gabriel elmegy Scott-hoz, és elmondja, hogy társulni akar a céggel. Scott lerázza, nem azért építette fel ezt az éttermet, hogy egy senki csatlakozzon. Ekkor találkozik Gabriel a lánnyal, és rájön, hogy rajta keresztül meg lehetne puhítani a fickót. Udvarolni kezd neki, amit a lányka, ha tényleg olyan csúf szegény, örömmel is vesz. Csakhogy, a dolgok nem úgy sülnek el, ahogy a mi Gabe-ünk tervezte, mert amikor apuka megtudja, hogy kivel kavar a kicsi lánya, tisztában lévén képességeivel, és tulajdonságaival, azonnal rájön, hogy mire is kell a lánya a férfinak. Ezért aztán, a műszak végén elmegy, és megöli…

-          Ez…

-          Zseniális? Elképesztő? – segítette ki a nyomozót Rick, mire az megrázta a fejét.

-          Gyenge! – fejezte be megkezdett mondatát Kate, mire az író lehangoltan nézett rá, ő pedig folytatta – miért ölte volna meg, ha az is elég lett volna, ha kirúgja? – kérdezte Kate, mire Rick megrántotta a vállát.

-          Elkapta a hév… - próbálta megmagyarázni, de Beckett megint megrázta a fejét.

-          Szerinted, megérem egyszer, hogy mielőtt elszabadul a fantáziád, figyelembe veszed a tényeket is? Állandóan kombinálsz, és én már nem egyszer elmondtam, hogy a munkánk abból áll, hogy bizonyítékokat…

-          Mit mondtál? – vágott a szavába Rick meglepetten, és szemében öröm csillogott, ahogy a nyomozónőre nézett, aki értetlenül nézett vissza rá.

17. rész

Kate vadul kutatott agyában az elhangzott mondatok között, hogy vajon melyikkel sikerült ilyen széles mosolyt csalnia a férfi arcára, de sehogy sem értette, mitől lett ennyire boldog, hiszen éppen nevetségesnek, és légbőlkapottnak nevezte az elméletét, amit gyártott.

-          Azt, hogy csak kombinálsz… - ismételte meg óvatosan, amit mondott, mire Rick megrázta a fejét.

-          Nem! Egész pontosan azt mondtad, hogy állandóan kombinálok! – javította ki csillogó szemekkel a nyomozót, aki most megrántotta a vállát, és még mindig értetlenül nézett vissza rá. Zöldes-barna szemében zavartság tükröződött.

-          És? – ösztökélte folytatásra a férfit, aki nem is váratta sokáig.

-          Nem érted? Ha egyáltalán nem emlékszel rám, akkor honnan tudod, hogy állandóan kombinálok, és sosem veszem figyelembe a tényeket? – magyarázta még mindig örömmel Castle, aki egyre több jelét fedezte fel annak, hogy Kate-nek lassan visszaszivárognak az emlékek. Úgy tűnt, ezen a nő is elgondolkodott, mert most összeráncolta a homlokát, és látszott, hogy töpreng, majd csalódottan rázta meg a fejét.

-          Nem tudom… ráhibáztam! – vélte bizonytalanul, mert még nem merte úgy beleélni magát abba, hogy hamarosan mindenre emlékezni fog, mint a mellette ülő férfi – Író vagy, ebből gondoltam, hogy mindig fantáziálsz – gondolkodott hangosan, de szíve mélyén érezte, hogy ez sokkal több volt annál. Egyszerűen tudta, hogy mindig elméleteket gyárt, bár azt maga sem tudta, honnan – Egyébként is, mit bizonyít ez? Csak annyit, hogy néhány emlékfoszlányom van arról, hogy együtt dolgozunk. Ez még nem ad magyarázatot arra, mit érzek Dan iránt, és irántad! – húzta el a száját keserűen Beckett, mire Castle finoman az álla alá nyúlt, így kényszerítve, hogy összekapcsolhassa tekintetét a most barnás színben ragyogó szempárral.

-          Légy egy kicsit optimista, Kate! – simogatta meg hüvelykujjával most az arcát, miközben tovább beszélt halkan – ránk is emlékezni fogsz, és arra is, hogy Dan semmit nem jelent neked – folytatta szinte már suttogva, majd egyre közelebb hajolt.

-          Rendőr vagyok, mi mindig a legrosszabbra gondolunk először… - suttogott vissza Kate, de egy centit sem húzódott el a férfi elől, aki most halkan felnevetett.

-          Ezt már hallottam – jegyezte meg boldogan, majd lágyan megcsókolta a nőt. Ajka puhán, melegen simult az édes szájra, és nyelvével finoman tört utat magának. Lassan, gyengéden csókolták egymást, majd Kate elhúzódott.

-          Kérlek… - fúrta elhomályosult tekintetét Rick szemébe a nő, miközben tenyerével kissé eltolta magától – ezzel csak még jobban összezavarsz… - sóhajtott szomorúan Kate, mire Rick nehezen bólintott. Annak ellenére, hogy minden porcikája a nő után vágyott, megértette, hogy Kate-nek időre van szüksége. A nő, emlékek híján, csak most ismerkedik vele, és noha érezte, hogy megremeg a karjaiban, és ugyanúgy vágyik az érintésére, mint ő a nőére, megértette a bizonytalanságot, hogy emlékek nélkül nem tudja kezelni a helyzetet.

-          Sajnálom – simogatta meg a nő arcát megértőn, majd távolabb húzódott, Kate pedig nagy levegőt véve igyekezett szívének vad dobogását a normálisra állítani, majd az ügyre koncentrálni. Válasz nélkül szállt ki az autóból, és indult el a hatalmas családi ház felé, melyet fehér léckerítés ölelt körbe. Amikor odaértek, erőteljesen bekopogott, és néhány pillanat múlva egy magas, fekete hajú, halántékánál már őszülő, drága öltönyt viselő férfi gyanakvó, barna tekintetével találta szemben magát.

-          Ray Scott? – kérdezte Kate, mire az eleganciát, és tiszteletet sugárzó, 50-es éveinek elején járó férfi, hidegen mérte végig.

-          Igen – bólintott mereven, majd pillantása most Castle-re vándorolt – és maguk kik?

-          Kate Beckett nyomozó vagyok a new york-i rendőrségtől – mutatkozott be Kate azonnal, és jobb karjával eltűrte kabátját, így láthatóvá téve az övére csatolt jelvényt – az úr Richard Castle.

-          Értem – lépett kissé arrébb az ajtóból Scott, így jelezve, hogy beléphetnek a lakásba, de a távolságtartás a tekintetéből még mindig nem tűnt el. Amíg a hallon át eljutottak a nappaliig, mely kényelmes, és látszatra is drága bútorokkal volt berendezve, Scott tovább beszélt – Nyílván Gabriel miatt jöttek. Ha tudok, szívesen segítek. – állt most meg a szoba közepén, és kinyújtott karral kínálta hellyel vendégeit. Kate a kanapén foglalt helyet, szembe a férfival, Castle viszont nem ült le, helyette körbesétálgatott a szobában, és a fényképeket nézegette.

-          Reméljük, hogy a segítségünkre lehet, Mr. Scott – jegyezte meg Kate, miközben elővette jegyzetfüzetét, és bekapcsolta a tollát – Úgy tudjuk, hogy Mr. Lyatt részesedni kívánt az étteremből, amit Ön elutasított…

-          Igen, így volt – bólintott a férfi, miközben felállt, és a bárpulthoz sétált. – Eljött hozzám, és azt mondta, minden álma, hogy étterem tulajdonos legyen. Elmagyaráztam neki, hogy az én üzletem nem eladó, ekkor tért rá arra, hogy van egy kis megtakarított pénze, amit szívesen befektetne – magyarázta Scott, miközben egy kristály pohárba aranyszínű italt töltött magának, és két jégkockát dobott bele – megkínálhatom magukat is? – emelte feléjük a poharat Scott, de Kate megrázta a fejét.

-          Szolgálat közben sosem iszom – utasította el az ajánlatot a nyomozó, majd amikor Scott Castle felé fordult, ő is nemet intett fejével. A férfi megrántva vállát sétált vissza a fotelhez, és lábát keresztbetéve telepedett le.

-          Maguk tudják – kortyolt bele az italba, majd tovább beszélt – Szóval, társ akart lenni, de a pénze nevetségesen kevés volt hozzá, amit meg is mondtam neki. Úgy tűnt, megértette, és nem is hozta fel a témát többé.

-          Szép a családja, Mr. Scott – jegyezte meg szinte minden átmenet nélkül Castle, a kandalló mellett állva, miközben az egyik képre mutatott, melyen Ray Scott, egy hasonló korú nőt, és egy kislányt ölelt állt. – A lánya, és a felesége, ugye? – kérdezte, és Kate elfojtott egy mosolyt, ahogy rájött, mire akar kilyukadni az író, aki most folytatta – Nekem is van egy lányom, imádom! Mondja, maga hogy viseli a kéretlen udvarlókat?

-          Nehezen – állt fel a fotelből a férfi, és most megállt a fénykép előtt. Réveteg mosollyal simított végig a képen, miközben tovább beszélt – Mindenki azt hiszi, hogy zárdában tartom a lányom, és senki nem közeledhet hozzá, pedig én nem a szerelemtől féltem, hanem a csalódástól.

-          A szerelemmel együtt jár néha a csalódás, nem? – kérdezte Castle, és fürkészőn nézte az édesapa arcát.

-          Néha igen, valóban. Máskor pedig, amit szerelemnek hazudnak, valójában csak eszköz arra, hogy megszerezzék maguknak, amit akarnak. – fűzte hozzá keserűen Scott, majd leemelte a képet a kandalló tetejéről.

-          Sok udvarlója van a lányának? Az enyém körül hemzsegnek, és már arra is gondoltam, hogy lövészárkot kéne ásnom a lakásom ajtaja elé… - szellemeskedett Castle, mire Scott komolyan nézett rá.

-          Régen akadtak, de a balesete óta egyáltalán nem – rázta meg szomorúan a fejét, és szemében fájdalom csillant, amikor folytatta – egy embert kivéve, senki nem közeledett már hozzá… Gabriel…

-          Ezek szerint, Ön tudta, hogy a lánya, és Gabriel… - vetette közbe a kérdést Kate, de befejezni már nem volt ideje, mert Scott nagyot sóhajtva közbe vágott.

-          Persze, hogy tudtam! Akkor találkoztak, amikor Gabe eljött hozzám az ajánlatával. Már az első pillanatban nem tudták levenni egymásról a szemüket – mosolyodott el az emlékre Ray lágyan – amikor megtudtam, hogy Gabe csapja a lányomnak a szelet, nagyon dühös lettem, mert azt hittem, így akarja elérni, hogy társ lehessen az étteremben. De amikor komolyabbra fordult a dolog, és én magam ajánlottam fel ennek a lehetőségét, Gabe visszautasított. Azt mondta, új álmot talált. A lányomra gondolt, Anne-re – simított végig újra a képen a férfi gyengéden – akkor jöttem rá, hogy valóban szereti. – helyezte most vissza a képet a korábbi helyére, majd a nyomozóra nézett, és éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor hirtelen egy vékony, lágy, gyenge hang szólalt meg az ajtóban.

-          Apa! Kik ezek? Rendőrök? Megtalálják Gabe gyilkosát?! – csuklott el a fiatal 20-as éveinek elején járó lány hangja, mire mindhárman odakapták a fejüket. Amint Scott arrébb lépett, hogy lánya elé siessen, Kate döbbenten nézett a fiatal lány arcára.

18. rész

A nappali ajtajában álló fiatal, alig 22 évesnek látszó lánynak hosszú, derékig érő, barna haja lágyan omlott a hátára, barna szeme bánatosan csillogott, ahogy a vendégekre, majd az apjára nézett, választ várva a kérdésre, mégsem a kifejező tekintete volt az, amitől Kate-nek torkárra forrt a szó. A lány arcának jobb felén hatalmas heg éktelenkedett, mely eltorzította a fél arcát. Látszólag, égési sérülés volt, de az állapotából ítélve, már több éves lehetett. Kate nagyot nyelt, majd felállt a székből, és ahogy pillantása találkozott Rick tekintetével, tudta, hogy az ő fejében is hasonló gondolatok játszódhatnak le, hogy mégis hogyan bánhatott el az élet egy ilyen fiatal, egyébként csinos lánnyal. Rick először a kandallón lévő fényképre nézett, majd az ajtóban álló Anne-re. Szomorúan állapította meg, hogy szinte semmi nem maradt abból a lányból, aki a fényképen mosolyog apja és anyja társaságában.

-          Igen, szívem, rendőrök, és azért jöttek, hogy válaszoljak néhány kérdésre, amivel előrébb juthatnak a nyomozásban – rántotta ki őket gondolataik közül Ray Scott kedvesen csengő hangja, melyben most nyoma sem volt annak a tiszteletet parancsoló tekintélynek, ahogy korábban velük beszélt, miközben a férfi közelebb sétált a lányához, és megsimogatta a karját – De neked nem kell itt lenned! Miért nem mész vissza a szobádba, és pihensz még egy kicsit? – kérdezte aggodalmas hangon, de Anne megrázta a fejét.

-          Nem tudok egy helyben ülni és várni, amikor pontosan tudom, hogy én okoztam Gabriel halálát! Én öltem meg! – hullott ki egy könnycsepp a mély barna szemből, és arca olyan fájdalmat tükrözött, hogy Kate önkéntelenül reménykedni kezdett, hogy ne a lány legyen a gyilkos, akit keresnek. Maga sem értette, de átérezte a lány fájdalmát, hogy elvesztette a szerelmét. Ő is úgy érezte, hogy elvesztett valakit, legyen az Dan, vagy Rick, akit szeretett, az emlékeivel együtt.

-          Kislányom, miket hordasz össze! – rázta meg gyengéden a zokogó Anne-t az apa – Hogy mondhatsz ilyet?! Nem te ölted meg, Anne!

-          Anne, Kate Beckett nyomozó vagyok – lépett most közelebb Beckett a lányhoz, és együtt érző tekintettel nézett rá – Amit most mondott, az nagyon súlyos dolog… - próbálta figyelmeztetni a lányt, hogy mégis mi hagyta el a száját, de Anne megrázta a fejét.

-          Tudom, és bűnhődnöm kell! – törölte le könnyeit a lány, miközben apja elhűlve nézett rá, Rick pedig Kate tekintetét kereste. A nyomozó nagyot sóhajtott, majd kényszerítette a lányt, hogy ránézzen, miközben lágyan megszólalt.

-          Anne, mi lenne, ha leülnénk, és elmondaná, mi történt valójában? – kérdezte gyengéden, de az apa azonnal tigrissé változott, és egy lépéssel termett a nyomozó és lánya között.

-          Egy szót sem mond többet, amíg fel nem hívom az ügyvédemet! – kutatott zsebében a mobilja után, Beckett pedig hagyta. Nem is kellett közbeszólni, mert most újra Anne erőtlen hangja csendült fel.

-          Nem! Beszélni akarok! El kell mondanom végre, vagy beleőrülök! Kérlek, apa! – tette kezét nyugtatólag apja karjára, így kérve kimondatlanul, hogy ne telefonáljon, és hagyja az eseményeket megtörténni. A férfi egy pillanatig néma csendben hezitált, mit is tegyen. Védje meg lányát, vagy hagyja, hogy azt tegye, amit jónak lát. Kate és Rick lélegzetvisszafojtva várták, mi fog történni, végül Scott eltette a telefonját, Anne pedig leült a kanapéra, és halkan beszélni kezdett – Amikor Gabriel udvarolni kezdett, szentül meg voltam győződve róla, hogy csak apám pénze kell neki. Hetekig, hónapokig minden nap eljött, de én nem hittem el, hogy ilyen arccal bárki is szerethet. – fogott hozzá, és hangja megbicsaklott közben, de lenyelve könnyeit, erőt vett magán, és folytatta, Kate pedig figyelmesen hallgatta, hagyta, had beszéljen – öt évvel ezelőtt, amikor az arcom megégett, elkönyveltem, hogy egyedül fogom leélni az életemet. Aztán jött ő, és megmutatta, hogy számomra is van remény. Nagyon boldogok voltunk, egészen addig, amíg meg nem érkezett az első levél.

-          Milyen levél? – szólt közbe most először Kate, és ahogy az apára pillantott, az ő szeméből is ugyanezt a kérdést olvashatta ki.

-          Egy fenyegető levél – felelte halkan Anne – az állt benne, hogy Gabriel sosem szeretett, és csak azért van velem, hogy rátegye az étteremre a kezét. Egytől egyig az állt benne, hogy szakítanunk kell, különben megkeserüljük… Gabriel már az első levél után szólni akart a rendőrségnek, de én lebeszéltem róla. – indultak útjára újra a lány szeméből a könnyek, de folytatta – nem vettem komolyan egyet sem, és megkértem, hogy ne is foglalkozzunk vele. Azzal bíztattam, hogy engem nem érdekel, mi áll a levélben, tudom, hogy szeret, és én is szerettem… ha tudom, hogy megölik… miattam ölték meg… - zokogott fel keservesen a lány, és Kate megkönnyebbülten állapította meg, hogy pusztán bűntudatról van szó.

-          Mennyi levél érkezett? – kérdezte, miután Anne apja karjai között kissé megnyugodott.

-          Talán egy tucattal… - felelte elakadó lélegzettel a lány, mire Kate az apára nézett.

-          Magunkkal vinnénk őket. Talán van rajta ujjlenyomat, vagy DNS… - jelezte az apának következő lépésüket, mire az beleegyezően bólintott.

-          Anne, hol vannak? – fordult a férfi a lánya felé, mire Anne halkan válaszolt, majd néhány perccel később Scott egy csomag levéllel érkezett vissza, és a nyomozó kezébe adta. Kate érezte, hogy ennél többet nem fognak megtudni a lánytól, ezért indulni készült. Mielőtt elhagyták a házat, még visszafordult.

-          Anne, ez nem a te hibád. – tért át Kate a személyesebb, tegezésre - Nem te ölted meg őt, hanem, aki a levelet küldte, és én el fogom kapni! Megígérem! – nézett bele komolyan a könnytől ragyogó barna szemekbe, mire Anne lassan bólintott, mint aki elhiszi, amit mond, majd távoztak, egyedül hagyva apát és lányát.

Ahogy kiléptek a szabadba, Kate hirtelen megszédült, és majdnem elvesztette az egyensúlyát. Minden elsötétült előtte, és halántéka lüktetni kezdett. Fogát összeszorítva igyekezett leküzdeni a fájdalmat, mely a baleset óta mindig a legváratlanabb pillanatokban tört rá, miközben jobb kezével, segítséget keresve kapaszkodott meg a mellette haladó író karjában. Néhány másodperc múlva érezte, hogy múlik a fájdalom, szíve már nem ver olyan vadul, és látása is tisztulni kezdett. Ahogy nagy levegőt véve, ismét kinyitotta a szemét, és megtalálta egyensúlyát, pillantása Castle kék tekintetével találkozott, aki halálra rémülten, szemében aggodalommal vizslatta.

-          Kate? Jól vagy?! – remegett meg a hangja a férfinak, mire Kate lassan bólintott.

-          Igen, minden rendben – igyekezett hihető választ adni, és képzeletben megveregette saját vállát, amikor még egy gyenge mosolyt is sikerült magára varázsolnia.

-          Nem úgy tűnik! Hulla sápadt vagy, és ha elengednélek, összeesnél! – fordult vele szembe a férfi, és Kate akkor vette csak észre, hogy ő ugyan nem fogta már a férfi karját, de Rick erősen tartotta. Újabb nagy levegőt vett, és megkönnyebbülten állapította meg, hogy korábbi rosszullétének már egyáltalán nincs nyoma.

-          Tényleg jól vagyok! – erősítette meg korábbi állítását, és el akart menni az író mellett, de Rick újfent eléállt.

-          Egyáltalán nem vagy jól! Ez az első eset, hogy rosszul lettél, a baleset óta? – szegezte neki a kérdést, és kék szemében annyi félelem, és aggódás csillogott, hogy Kate képtelen volt hazudni.

-          Nem. – vallotta be kelletlenül, majd halkabban folytatta – időnként rám tör a fejfájás, és kissé megszédülök, de semmi bajom, Castle! – igyekezett megnyugtatni a férfit, de láthatólag nem járt sikerrel, mert az, a következő pillanatban egészen közel lépett hozzá, és Kate lélegzete elakadt, amikor megérezte, hogy az erős kéz belenyúl a zsebébe. Gerince mentén bizsergés futott végig az érintésre, de reagálni nem volt ideje, mert néhány másodperccel később Rick eltávolodott tőle, és Beckett döbbenten meredt a kezében fityegő kocsi kulcsra – Castle, add vissza! Mégis mire készülsz?

-          Én vezetek! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon a férfi, mire Beckett dacosan húzta össze szemöldökét.

-          Felejtsd el! Ezt a kocsit én vezetem! Ide a kulcsot! – parancsolta erélyesen a nő, de Rick magabiztosan, és határozottan rázta meg a fejét, és már indult is a vezető felőli oldalra. Ahogy kinyitotta az ajtót, még hallotta, hogy Kate továbbra is egy helyben állva utána szól – Castle, nem mondom még egyszer! Semmi bajom! Én vezetek, és most add ide a kulcsot, mert ha én veszem el… - bocsátkozott sötét jóslatokba Kate, de Rick csak elhúzta a száját.

-          Kate, vagy beülsz a másik ülésre, vagy busszal jössz vissza az őrsre! – blöffölt a férfi, és tudta, hogy életében először, nem fog engedni a nőnek. – Nem akarok meghalni az úton, ha éppen vezetés közben leszel rosszul! – indokolta meg a döntést a férfi. Annak ellenére, hogy egyáltalán nem féltette a saját életét, a nőét annál inkább. Muszáj volt elérnie, hogy ő vezessen, és tudta, Kate-t sokkal jobban érdekli az ő biztonsága, még akkor is, ha nem emlékszik szerelmükre, mint az, hogy vezethessen. A nő egy pillanatig hezitált, majd dühösen fújtatva vágta be magát az anyós ülésre. Rick megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd indított, és igyekezett figyelmen kívül hagyni Kate durcás hallgatását, aki így tiltakozott még mindig az események alakulása ellen. Némasági fogadalma pusztán addig tartott, amíg meg nem látta, merre hajt a férfi az autóval.

-          Hova a fenébe viszel?! – találta meg újra hangját, és szikrázó szemekkel nézett az elszánt, komoly tekintettel az útra koncentráló férfira.

19. rész

Castle egy bal kanyar bevétele után, fél szemmel a nőre pillantott, aki még mindig láthatóan dühösen várta a válaszát. Egy pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy nem válaszol, majd ezt elvetve, nagyot sóhajtott.

-          Orvoshoz – bökte ki nehezen, és még az előtt tudta, hogyan fog reagálni a nő, még mielőtt Kate felháborodottan tiltakozni nem kezdett.

-          Azt már nem! – fordult határozottan Beckett az író felé – mondtam már, hogy nincs semmi bajom!

-          Kate, ha láttad volna magadat Scott-ék háza előtt, nem mondanád ezt! – parkolta le közben az autót a kórház előtt Rick, majd a nő felé fordult – Halálra rémítettél! – fűzte hozzá halkan, és Kate megdöbbent, amikor meglátta a kék szemekben a félelmet, és az aggódást. Néhány másodpercig hagyta, hogy a férfi tekintete fogva tartsa az övét, majd elszakította onnan, és a kórház felé pillantott.

-          Mi van, ha… ha azt mondják… - kérdezte bizonytalanul, de nem fordult Rick felé. Nem akarta, hogy arcáról leolvashassa, mennyire retteg a vizsgálat eredményétől. Ő is érezte, hogy nincs jól, hogy a rosszullétek egyre gyakrabban törtek rá, és mindig egyre erősebb fejfájással járt, de félt attól, amit az orvos mondhat. Rick, mintha megérezte volna, mitől fél, finoman az álla alá nyúlt, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.

-          Nem lesz semmi baj! – biztatta gyengéden, és szelíden rámosolygott – De muszáj, hogy megnézzen egy orvos. Nem akarlak elveszíteni, Kate… újra… - tette hozzá halkan, mire a nő közelebb húzódott hozzá, és szorosan megölelte. Lehunyt szemmel szorította magához a férfit, aki nagyot sóhajtva fúrta arcát a nő nyaka vonalába.

-          Bárcsak emlékeznék rád… ránk – suttogta Kate. Nem értette, hogyan lehetséges az, hogy ennyire szereti őt valaki, akinek megremeg minden érintésétől, csókjától, és ő nem emlékszik rá. – Rendben! – bontakozott ki az ölelésből, és mélyen a férfi szemébe nézett – menjünk be! – határozta el magát, majd kiszállt az autóból, de figyelmét nem kerülte el a megkönnyebbült sóhaj, mely távozott az író tüdejéből, amikor követte őt. Rick úgy érezte, csatát nyert a nővel szemben, de tudta, a legnagyobb harc még előtte áll. Most már csak reménykedhetett, hogy a vizsgálat eredménye nem tartogat számukra rossz meglepetéseket.

Rick idegesen sétálgatott a folyosón fel és alá. Hátborzongatóan ismerős volt a szituáció a számára, mely rengeteg rossz emléket idézett fel benne. A délutánt, amikor Kate életérét küzdöttek az orvosok, hogy a mellkas lövést túlélje, vagy az estét, amikor eszméletlenül hozta be a kórházba. Szinte újra érezte a vért az ingén, és tekintete automatikusan vándorolt mellkasára, mintegy meggyőződve arról, nincs vér, hogy minden rendben van, ezúttal csak vizsgálatra hozta be a nőt. Minden erejével azon volt, hogy meggyőzze magát, nem lesz semmi baj, mégis szíve vad ütemben dobogott, és amikor nyílt az ajtó, szája kiszáradt az izgalomtól. Egy lépéssel a kilépő nyomozó, és orvos előtt termett, és izgatottan kereste tekintetüket, abból próbálva kiolvasni, mire számítson.

-          Nos? – kérdezte nagyot nyelve, mire az ősz hajú férfi, aki aznap este is ügyeletben volt, barátságosan elmosolyodott.

-          Nincs semmi baj – nyugtatta meg az írót, aki megkönnyebbülten sóhajtott, ő pedig folytatta – Mint azt a nyomozónak is elmondtam, az efféle rosszullétek, sajnos természetes velejárói ennek az állapotnak. Nem kell miattuk aggódni.

-          Én megmondtam – motyogta Kate, de Rick most nem törődött a zsörtölődéssel, és az „én megmondtam” tekintettel, mely a kijelentés mellé társult. Csak az orvosra figyelt, aki tovább beszélt.

-          Persze, tudom, hogy a fájdalom roppant kellemetlen lehet, ezért írtam fel egy fájdalomcsillapítót, arra az esetre, ha a fejfájás nem szűnne meg percekkel a roham után. – nyújtott át egy vényt a nyomozónak, aki hálás mosollyal tette zsebre – de nézzék a jó oldalát! – mosolygott rájuk az orvos – a fájdalom azt jelenti, hogy egyre több seb szívódik fel a temporális lebenyről, ez pedig azzal jár, hogy egyre több emléke lesz, nyomozó! – kacsintott a nőre.

-          Köszönjük, doktor úr! – fogott kezet a férfival Rick, miközben látta, hogy Kate már az imént megszólalt telefonban beszél, az orvos pedig távozott.

-          Rendben, értem! – hallotta most meg a nő hangját, ahogy közelebb sétált hozzá – Nem, legalább 15 perc, míg odaérek. Én? Mi… éppen… beragadtunk a dugóban, igen… - hazudta Kate szemrebbenés nélkül, mire Rick összeráncolta a szemöldökét, de nem szólalt meg – Oké, mondjátok meg Perlmutternek, hogy sietünk. Kösz Ryan! – tette le a telefont, majd azonnal a lift felé indult. – Megtalálták a srácok a pénzt, tehát nem ezért ölték meg az áldozatot. Perlmutter viszont talált valamit – intézte szavait a mögötte haladó férfinak. Amint beszálltak, és megnyomta a földszint gombját, Rick kérdőn fordult felé.

-          Miért hazudtál? Miért nem mondtad meg, hogy felülvizsgálaton voltál?

-          Nem tudom… - vont vállat Kate, de a zöldes-barna szemekből, még a félhomály ellenére is, ami a liftben uralkodott, jól kivehette, hogy bizonytalan, így nem szólt semmit, csak várt. Kate pillanatnyi szünet után folytatta – Talán csak nem akarom, hogy gyengének lássanak…

-          Kate, sosem láttak téged gyengének – állt meg most szorosan a nő előtt Rick, majd finoman végig simított az arcán – Mindig is úgy tekintettek rád, mint egy erős, határozott, okos nyomozóra, akire bármilyen helyzetben rábízhatják az életüket.

-          Ők talán így látnak, de ha véletlenül Gates fülébe jut a rosszullétem, hogy orvosnál jártam, és hogy nem vagyok 100%-os, a legjobb esetben is azonnal asztal mögé ültet – bocsátkozott sötét jóslatokba a nyomozónő, és Rick nem tehetett semmit, amivel elűzhette volna a nő félelmét. Éppen válaszolni akart, amikor a lift megállt, és Kate azonnal kilépett, ő pedig nagyot sóhajtva követte.

A kapitányságra beérve, Kate egyenesen a fiúkhoz ment, hogy átadja a fenyegető leveleket, Rick pedig a pihenő felé indult, hogy kávét készítsen.

-          Ezeket a leveleket vigyétek le a nyomszakértőknek! – nyomta kezükbe a fél tucat levelet Kate – keressenek ujjlenyomatot, DNS-t, bármit, amiből kiderülhet, hogy ki küldte őket! Mi addig…

-          Beckett nyomozó! – dörrent az ajtóban álló Gates kapitány hangja a levegőben, mire mindannyian egy emberként kapták oda a fejüket – árulja már el, hol a fenében voltak a firkásszal ennyi ideig? Már legalább egy órája várom, hogy visszaérkezzenek, és jelentést tegyenek nekem az ügyről!

-          Asszonyom, mi éppen… - kezdett volna bele Kate, de valaki félbeszakította.

-          Otthon! Nálam! – hallották most Rick hangját, ahogy a pihenőtől, két kávéval a kezében sétált oda eléjük, és bátran állta a kapitány szúrós tekintetét – Útközben leittam magam, és megkértem a nyomozót, hogy ugrasszon haza inget cserélni – magyarázta az író, mire Kate tátott szájjal nézett rá. Lenyűgözte, és egyben meg is hatotta, hogy az író hazudik érte, hogy védje őt, és ne derüljön ki, hogy orvosnál voltak. Gates egy pillanatig gyanakodva mérte végig mindkettejüket, majd amikor ők ártatlan tekintettel néztek vissza rá, türelmetlenül sóhajtott.

-          Nem érdekel, hogy maga óvodás módjára képtelen meginni egy pohár kávét, de ne tartsa fel a nyomozóimat, hogy magát hazafuvarozzák! Ez nem taxi vállalat, világos? – szúrta még oda a férfinak, majd sokat mondó pillantással nézett a nyomozóra - Hajlandó végre befáradni, és tájékoztatni?

-          Az igazság az, hogy éppen Perlmutterhez tartottunk volna, hogy elmondja, mit talált a boncoláskor… - szabadkozott Kate, mert bárhova szívesebben ment volna főnöke irodáján kívül.

-          Azt majd elintézik a társai! – jelentette ki a kapitány, és már éppen befordult volna az irodájába, amikor Javi szólalt meg.

-          Nekünk a fenyegető levelekkel kell most foglalkoznunk… - vetette fel, mire Gates haragosan nézett rájuk. Látszott rajta, hogy nehezen ismeri el, hogy most nem az ő akarat érvényesül, Castle pedig nem állta meg, hogy ne éljen a lehetőséggel, és ne szúrjon oda a kapitánynak egy megjegyzést.

-          Ilyenkor érezni, hogy kevés az ember, nem igaz, kapitány? – vigyorgott rá szemtelenül, amire egy gyilkos tekintet volt a válasz, az ő arcáról pedig olyan gyorsan tűnt el a pimasz mosoly, mint egy luxusautó kulcsa a gettó negyedben. Még mielőtt a kapitány bármit mondhatott volna, mindannyian a dolgukra indultak.

Kate nagy lendülettel lökte be a boncterem ajtaját. Perlmutter a boncasztal felett állt, szokásos kék orvosi ruhájában, és most kíváncsian pillantott fel a belépőkre. Amikor meglátta, hogy az író is ott van, elhúzta a száját.

-          Nocsak! Személyesen Beckett nyomozó, és az áldetektív tisztel meg! Nem siették el! - szurkálódott azonnal, de Kate érezte, hogy nem szabad komolyan venni a férfi megnyilvánulását. Rick grimasszal felelt, majd a hulla fölé hajolt. – Azt hittem, a B csapatot küldi…

-          Mit talált? – tért a lényegre Kate, mire Perlmutter most az asztal melletti kis szekrényhez lépett, és felemelt egy dokumentumot.

-          A gyilkos fegyvert! – nyújtotta át nekik, mire mindketten döbbenten néztek össze, és hajoltak a papír fölé, hogy elolvassák, mit talált az orvos. Hirtelen, mint egy villanás ugrott be nekik a megoldás, és izgatottan kapták egymásra tekintetüket.

-          Azt hiszem, tudom, ki a gyilkos! – kiáltottak fel egyszerre, és tekintetük hosszan egymásba kapcsolódott, ajkukon pedig elégedett mosoly játszott.

20. rész

Kate érezte, hogy szívverése felgyorsult, adrenalinja az egekbe szökik, ahogy tekintetét el nem szakítva a csillogó kék szemektől, rámosolygott a férfira. A pillanat varázslatos volt, és egyszerre volt ismerős, és új a nő számára. Mintha egy külön világba csöppent volna, ami csak a kettejüké volt.

-          Juj, de izgulok! – hallották meg Perlmutter unott, szarkasztikus hangját, mire zavartan fordultak felé, ő pedig folytatta – ha tudtam volna, hogy egy citromszeletelő kés ilyen lázba hozza magukat, azt vettem volna karácsonyra…

-          Nem is vett semmit karácsonyra! – háborodott fel Castle, főként arra való tekintettel, hogy ő viszont, akárcsak a többieket a kapitányságról, Perlmuttert is megajándékozta.

-          Magának tényleg nem! – vágott vissza flegmán az orvos, mire Rick szeme résnyire szűkült. Éppen nyitotta a száját, amikor Kate közbeszólt. Úgy érezte, éppen itt az ideje, hogy megszakítsa a magasröptű társalgást.

-          Perlmutter, a halál pontos idejét sikerült megállapítani?

-          Igen, hajnali 4 óra. – felelte az orvos, mire Kate bólintott.

-          Köszönjük – indultak az ajtó felé, majd Rick még hátrafordult.

-          Most, hogy tudom, hogy rajtam kívül mindenki másnak vett ajándékot, már egyáltalán nincs lelkiismeret-furdalásom, amiért a magáét a bolhapiacról szereztem be. – vigyorgott szemtelenül az orvosra Rick, majd amikor az, első dühében egy, az író számára azonosíthatatlan fém szerszám után nyúlt, hogy azzal viszonozza a kedves gesztust, az író villámgyorsan előzte meg a nyomozót, és már kinn is volt a boncteremből. Csak a pimasz kacagását lehetett hallani, miközben a liftet hívta.

Amíg arra vártak, hogy felérjenek a megfelelő szintre, Kate az író arcát vizsgálta, akinek még mindig elégedett mosoly játszott szája szegletében, hogy ezúttal is övé volt az utolsó szó. Kate elnézőn mosolygott a férfira, majd megforgatta a szemét.

-          Miért jó az nektek, hogy úgy viselkedtek, mint az óvodások? – törte meg a kialakult csendet a nyomozónő – Úgy tesztek, mintha nem kedvelnétek a másikat…

-          Ki mondta, hogy megjátsszuk? – villantott ravasz mosolyt a nőre az író, mire az megint egy szemforgatással jutalmazta.

-          Ajándékot vettél neki karácsonyra… - emlékeztette a férfit a nyomozó, így jelezve, hogy ha valakit nem szeretünk, vagy nem fontos nekünk, akkor nem ajándékozzuk meg az illetőt.

-          Csak udvariasságból tettem. – rántotta meg a vállát Rick. A világ minden kincséért sem vallotta volna be, hogy milyen jól szórakozik a Perlmutterrel való vitáik, és szurkálódásaik során – Illetlenség lett volna őt kihagyni, hiszen mindenkinek vettem. Tény, hogy épp ebben a pillanatban bántam meg! – húzta el a száját elrévedt tekintettel Rick, de a következő kérdés azonnal visszarántotta a valóságba.

-          Nekem mit vettél? – kérdezte Kate halkan. Kényelmetlen és kínos volt a számára, hogy a férfi, aki itt áll mellette, talán a szerelme, aki megajándékozta valamivel karácsonykor, de ő még erre sem emlékszik. Rick egy pillanatig néma maradt, majd hirtelen a nő felé fordult, és egész szorosan állt meg előtte, úgy, hogy Kate érezhette a testéből áradó meleget.

-          Ezt… – nyúlt lassan a nő ingének kivágásához, és Kate teste libabőrös lett, ahogy megérezte, hogy a finom ujjak hozzáérnek bőréhez, amint az író felemelte a nyakláncot, amely a nyakában lógott, és amelyről már az óta gondolkodott, kitől kaphatta, mióta a kórházban visszaadták személyes tárgyai között. Az arany nyakláncon egy kis medál függött,melynek egyik felére egy bilincs által közrefogott toll volt gravírozva, a másik oldalára pedig egy írás: „mindig”. – Akkor adtam oda, amikor együtt vacsoráztunk karácsony este. A többiek előtt egy bögrét kaptál tőlem, de amikor kettesben maradtunk, ezt is átadtam. Nagyon örültél neki – mosolyodott el a férfi lágyan, és tekintete könnybe lábadt, ha arra gondolt, erre sem emlékszik a nő. Arcán látszott, hogy újra éli annak az estének a varázsát, és Kate szúró fájdalmat érzett a szívében. Mindent odaadott volna azért ebben a pillanatban, ha emlékezhetne. Ahogy tekintetét felemelte a nyakláncról, melyet még mindig a kezében tartott a férfi, pillantása találkozott a szomorú kék szemekkel. A nélkül, hogy meggondolta volna, mit tesz, közelebb lépett a férfihoz, kezével végig simított az arcán, ajkát pedig az övére tapasztotta. Lágyan, finoman csókolta meg az érzéki, keskeny vonalú ajkat, Rick pedig azonnal viszonozta. Nyelvük puhán, selymesen simult a másik szájába, és érzéki, izgató táncba kezdett. Kate érezte, ahogy Rick belesóhajt a csókba, majd még szenvedélyesebben veszi birtokba ajkait, mialatt kezei vékony derekára simultak, és szorosan magához vonta.

-          Annyira sajnálom – suttogta Kate a csókba, de Rick nem válaszolt, csak újra megcsókolta. Meghitt pillanatukat a lift kattanása szakította félbe, és Kate zavartan bontakozott ki az erős karok öleléséből. A nélkül lépett ki az ajtón, hogy az íróra nézett volna. Egyrészt, még mindig vadul vert a szíve a mellkasában a csóktól, még mindig remegett minden izma, másfelől szégyellte magát, amiért nem volt képes uralkodni az érzésein, és megcsókolta a férfit. Ő volt az, aki azt kérte, tartsák távol magukat egymástól, amíg nem térnek vissza az emlékei, és most mégis ő volt az is, aki közeledett. Gondolataiba merülve állt meg a fehér tábla előtt, és szemöldök ráncolva igyekezett visszatérni az ügyhöz, háttérbe szorítva érzelmeit. Rick szótlanul állt meg mellette, miközben agyában még mindig a liftben lezajlott események kavarogtak.

-          Na, mit mondott Perlmutter? – szakította ki őket töprengésükből Javi hangja, aki most Ryan-nel az oldalán érkezett hozzájuk.

-          A gyilkos fegyver egy citromszeletelő kés. Olyan, amit a bárokban a pultosok használnak a koktélokhoz. – felelte még mindig töprengve Kate – úgy tűnik Noel Ratz lesz az emberünk. De… miért ölte volna meg a barátját? Mi volt az ok? – harapta be alsó ajkát elgondolkozva Kate, miközben Noel Ratz pultos fényképét, a tanúk sorából, áthelyezte a gyanúsítottak oldalára.

-          Féltékenység? – vélte Ryan, mire Kate és Rick egyszerre rázták meg a fejüket.

-          Kizárt! – hangzott a felelet egyszerre, összehangoltan, mire Ryan és Javi sokatmondón pillantottak egymásra. Ők is érezték, hogy szép lassan, minden visszaáll a régi mederbe, ha a két ember már egyszerre beszél, míg Kate folytatta – Scott szerint, Gabriel udvarolt egyedül a lányának, más jelölt nem volt a balesete óta…

-          Talán csak nem tudott róla… - gondolkodott hangosan Javi, mire újabb fejrázás volt a felelet.

-          Nagyon jó kapcsolat az övék, ez egyértelműen látszott, amikor ott voltunk – szólalt meg most Rick – legalább olyan jóban vannak, mint Alexis és én… mindent tud róla. Ha lett volna más, arról is tudna!

-          Azt hiszed, te mindent tudsz a lányodról? – nézett rá Javi csipkelődve, mire Rick értetlenül nézett vissza rá.

-          Az én apám is azt hitte, hogy mindent tud rólam – tett rá egy lapáttal Kate, mire az író még riadtabban nézett hol egyikükre, hol a másikra.

-          Ez… mi? Ezzel meg, mit… - dadogott a férfi, de Kate beléfojtotta a szót.

-          Egy biztos, hogy a pultos gyanús, és ha nem is szerelmi féltékenység volt, lehetett például szakmai! – gondolkodott tovább összeráncolt szemöldökkel a nő, majd folytatta – mi van akkor, ha nem akart egész életében pultos lenni…

-          Helyette ő is társ akart lenni. De amikor megtudta, hogy Gabriel is erre pályázik, méghozzá a lányon keresztül… - folytatta a megkezdett mondatot Rick, miközben közelebb lépett a nőhöz, és összekapcsolta tekintetüket.

-          Úgy döntött, megakadályozza benne! – vette át a szót ismét Kate, és észre sem vette, hogy Javi és Ryan mosolyogva figyelik, amint egyre közelebb lépkednek egymáshoz a férfival. Megint azt érezte, mint a boncteremben, hogy csak ők ketten vannak a világon, és tekintetét rabul ejtette az izgatottan csillogó kék szempár, ahogy tovább beszélt – leveleket küldözgetett, remélve, hogy megijednek majd, de…

-          De arra nem számított, hogy Anne nem foglalkozik vele, ezért a bárba csalta záráskor Gabrielt, és leszúrta! – fejezte be a megkezdett mondatot Rick, és szeme csillogott az örömtől. Kate nem tudott szabadulni a pillantástól, és az érzéstől, hogy hányszor átélte már ezt a pillanatot.

21. rész

Kate fejében újabb, és újabb emlékek törtek fel, amikor befejezték egymás mondatát. A varázst Javi törte meg, amikor megszólalt.

-          Szóval, hozzuk be? – kérdezte vigyorogva, mire mindketten zavartan pillantottak rá.

-          Igen, és kutassátok át a Galaxy-t! – tette még hozzá, majd asztala felé indult, de hirtelen megszédült, és csak az mentette meg, hogy el ne essen, hogy megkapaszkodott az asztala sarkában. Nagyot nyelve igyekezett megakadályozni, hogy a szédülés után rátörő fejfájás kínja ne jelenjen meg arcán, de nem járt sikerrel. Szemét egy pillanatra lehunyva várta, hogy elmúljon a rosszullét, de a várt megkönnyebbülés ezúttal nem akart megérkezni. Amikor kissé csillapodott a fájdalom, és kinyitotta a szemét, pillantása találkozott a három férfi aggódó tekintetével – induljatok! – utasította őket nagy levegőt véve, de a két társa meg sem mozdult.

-          Minden rendben? – kérdezte Ryan, és hangjából együtt érzés hallatszott.

-          Persze, csak megszédültem egy kicsit – magyarázta Kate, és még mosolyognia is sikerült. Így igyekezett megnyugtatni társait, akik azonban kétkedve néztek vissza rá – Tényleg jól vagyok, induljatok!

-          Rendben – felelte most Javi, de arcán látszott, hogy nem találta túl meggyőzőnek Kate válaszát. Ennek ellenére, kabátjukért nyúltak, és a következő pillanatban eltűntek a liftben. Kate nagyot sóhajtva rogyott le a székre. Minden ereje elhagyta, a fájdalom lüktető halántékában nem akart szűnni, ami szokatlan volt a számára, hiszen eddig csak pár percig tartott a kín. Rick némán figyelte, amint a nő arcát a kezébe temeti, és úgy küzd a rosszullét ellen, majd csendesen megfogta a kecses kezet.

-          Kate, miért nem mész haza pihenni? – kérdezte halkan, aggodalmas hangon, mire Beckett most keserűen mosolyodott el.

-          Mit mondanék Gates-nek? Hogy leittam az ingem? Holnap jövök! – humorizált a nő, de Rick még csak el sem mosolyodott. Aggódott a nőért, akinek arcáról leolvashatta, hogy egyáltalán nincs jól.

-          A fiúk biztos kitalálnának valamit… - próbálkozott tovább, de Kate határozottan nemet intett a fejével.

-          Nem lehet – válaszolta, majd magabiztosan nyúlt a telefon után – hamarosan elmúlik – fűzte hozzá bizakodón, miközben ő maga is abban reménykedett, hogy így lesz. Néhány pillanat múlva Rick már hallhatta, ahogy a nő a leveleken talált nyomok után érdeklődik a szakértőknél. Néhány percig hallgatta a beszélgetést, majd Kate csalódott arccal tette helyére a kagylót – Semmi – foglalta össze a lényeget a nyomozó – se ujjlenyomat, se DNS. Bárki is írta a levelet, óvatos volt.

-          Azon gondolkodtam, hogy ha Ratz-ot annyira zavarta Gabriel ambíciója, és az, hogy még a lánnyal is kavart, akkor miért éppen a bárban ölte meg? Miért nem olyan helyen, ahonnan nem tudtuk volna visszakövetni? – elmélkedett hangosan Rick, mire Kate lehunyt szemmel simított végig lüktető halántékán.

-          Nem tudom… talán csak beszélgetni hívta oda, és később összevitatkoztak…

-          Gondolod, hogy Scott ajánlatát visszautasítja, de Ratz-nak nem mondja el, hogyan döntött? Hogy már nem akar társ lenni? – akadékoskodott tovább Rick, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Talán esélye sem volt rá, hogy elmondja – vélte Kate, majd Rick felé fordult – de hogy őszinte legyek, egyáltalán nem akarok jóslatokba bocsátkozni! Inkább megvárom, mit találnak a fiúk, elbeszélgetek Noel Ratz-al, és majd utána, ha megvizsgáltam a bizonyítékokat, kezdek el azon töprengeni, mi történt valójában! – jelentette ki magabiztosan, és Rick éppen válaszolt volna, amikor megszólalt Kate asztalán a telefonja. A nyomozó elnézést kérő pillantást vetett a férfira, majd a telefon után nyúlt – Beckett! – szólt bele határozottan, majd hirtelen elbizonytalanodott, amikor meghallotta a vonal másik végén a mély férfihangot – Dan? – kérdezett vissza meglepetten, majd pillantása Rick haragosan összehúzott szemére vándorolt – Castle, hoznál nekem egy kávét? – fogta be bal kezével a készüléket, hogy a másik fél ne hallja, amit mond – nagyon fáj a fejem, talán jót tenne…

-          Kate… - húzódozott az író, és látszott rajta, hogy egyáltalán nem áll szándékában egyedül hagyni a nőt azzal a féreggel.

-          Kérlek! – fúrta zöldes-barna tekintetét a kék szemekbe a nő, mire Rick nagyot sóhajtott, és orra alatt morgolódva a pihenő felé indult. Miután kellő távolságba került, ismét minden figyelmét a telefonban rá várakozóra összpontosította. Néhány percig csak semmiségekről beszélgettek, arról, hogy milyen elfoglalt Dan, majd Kate hirtelen ötlettől vezérelve megszólalt – Dan? Kérdezhetek valamit? Mit kaptam tőled karácsonyra? – tette fel a most számára mindennél fontosabb kérdést Kate. Annak ellenére, hogy még mindig kétségek gyötörték azzal kapcsolatban, hogy ő és Rick egy pár lennének, fejéből nem tudta kiverni, amit az író mondott neki, miszerint, neki semmi köze Dan-hez. Ezt támasztotta alá az is, hogy nem érzett semmit, ha a közelében volt, ha meghallotta a hangját, vagy megérintette. A vonal túloldalán most csend lett, ami azonban többet mondott ezer szónál. Végül Dan mégis megszólalt.

-          Nem vettünk egymásnak semmit, drágám, mert… úgy gondoltuk, ne erről szóljon az első karácsonyunk.

-          Tényleg? – emelkedett magasba meglepetten Kate szemöldöke, majd elmosolyodott. Egyre inkább úgy érezte, hogy az írónak van igaza – Értem. Csak ezt szerettem volna tudni. Ne haragudj, de most mennem kell! – vágta el a további beszélgetést Kate, mert látta, hogy Rick már felé tart, két kávéval a kezében, majd mit sem törődve Dan kérlelő hangjával, hogy még ne tegye le, villámgyorsan szakította meg a vonalat. - köszönöm! – vette át az egyik csészét az írótól, és hálásan mosolygott fel rá.

-          Jobban vagy már? – kérdezte aggodalmas tekintettel a férfi.

-          Nem igazán – húzta el a száját Beckett, és éppen folytatta volna, amikor Javi és Ryan jelentek meg.

-          Ratz nem volt a Galaxy-ban, állítólag szabadságot vett ki. – tájékoztatta felettesét Javi – körözést adtunk ki rá, és minden járőr megkapta a fotóját.

-          Viszont a klub átkutatásakor ezt találtuk a pult alatt! – dobta az asztalra a bizonyítéktároló zacskóba helyezett, citromszeletelő kést Ryan, melyen jól látható volt a vérfolt.

-          A gyilkos fegyver? – vált izgatottá Rick hangja, és azonnal a tárgyért nyúlt, de Kate rácsapott a kezére, ő pedig fájdalmas fintorral a képén húzta vissza, és irigykedve nézte, hogy a nő közelebbről is megvizsgálja a tárgyat.

-          Pontosan! – bólogatott Ryan – és találjátok ki, hogy a tulaj szerint, ki az egyetlen, aki hozzáférhet ezekhez az elzárt cuccokhoz!

-          Gondolom, nem a szakács – szúrta közbe Rick, aki ennél bonyolultabb rejtélyek megfejtéséhez szokott.

-          A pultos – válaszolt Javi, figyelmen kívül hagyva Rick élcelődését.

-          Akkor azt hiszem, megvan az emberünk – állt fel Kate az asztaltól, majd egy pillanatra ismét lehunyta szemét. A szédülés megint újult erővel tört rá, de fogát összeszorítva igyekezett úgy tenni, mintha semmi nem történt volna – szedjetek össze mindent, ami Ratz ellen szól, és amint a járőrök megtalálják, hívjatok! – utasította a fiúkat, akik némán figyelték, hogy a kabátja után nyúl – nekem most, muszáj haza mennem…

-          Persze, menj csak – bólogattak mindannyian, majd aggódó tekintettel követték, ahogy eltűnik a liftben.

Kate fáradtan dobta le kabátját a lakásban, majd a konyha felé indult, és egy pohárba hideg vizet töltött magának. Ezt követően visszasétált a nappaliba, és táskájából kivéve a gyógyszert, melyet az orvos írt neki, leerőltetett a torkán egy pirulát, hogy aztán a hálóba lépve, úgy ahogy volt, ruhástól nyúljon el az ágyon, és várta, hogy csökkenjen a fájdalom. Alig egy órával később verejtékben úszva ébredt. Mellkasa le-fel hullámzott, ahogy levegő után kapkodott, és hirtelen azt sem tudta, hol van. Remegő kézzel nyúlt mellkasához, és ingét félretűrve, azonnal kitapintotta a heget mellei között, mely bebizonyította, hogy amit álmodott, az a valóság. Egy temetőben állt, majd lövés dördült, ő pedig összerogyott. A hangok, mintha mikrofonból szóltak volna, de ő csak egy férfi arcát, és könnyektől csillogó kék szemét látta, ahogy fölé hajol, és hozzá beszél. Nagyokat lélegezve simított végig újra a hegen, majd lehunyt szemmel küzdött a további rátörő emlékekkel.

Rick tanácstalanul, idegesen dobolt ujjaival a kanapé karfáján. Fogalma sem volt, mit tegyen. Folyton Kate fájdalomtól meggyötört arcát látta maga előtt, és távolodó alakját. Mióta hazament, nem hallott felőle, és ez nyugtalanította. Csak remélni merte, hogy nem történt baja, hogy minden rendben van. Már legalább egy tucatszor elhatározta, hogy meglátogatja, de nem tudta, hogyan fogadná a nő. Éppen tizenharmadszor határozta el, hogy elmegy hozzá, és ezúttal már a kabátját is karjára akasztotta, amikor kopogtattak. Összeráncolt szemöldökkel, kíváncsian nyitotta ki az ajtót, és meglepetten nézett az előtte álló, gyönyörű, zöldes-barna szempárba, melyben most éberség csillogott.

- Azt mondtad, szeretsz! – tört fel Kate-ből köszönés helyett, Rick pedig zavartan nézett vissza rá.

22. rész

Castle zavart tekintettel nézett végig az előtte álló nyomozón, aki sötét farmert, világos pólót, és egy pulóvert viselt. Látszott, hogy sietve öltözött, de még így is gyönyörű volt. Haja lágy hullámokban omlott a vállára, tekintete pedig, szinte ragyogott, ahogy összekapcsolta a döbbent kék szemekkel.

-          Emlékszem a temetésre, a lövésre, a fájdalomra… - folytatta Kate halkan, mivel az író még mindig nem válaszolt, miközben beljebb lépett a lakásba. Rick összeráncolt szemöldökkel, vadul dobogó szívvel zárta be az ajtót, és indult lassan a nő után, aki egészen a nappali közepéig sétált, miközben tovább beszélt – a zűrzavarra, ami körbevett… és rád… a hangodra, ahogy azt mondod, szeretsz…

-          Kate… - nyelt nagyot az író. Minden idegsejtje abban reménykedett, hogy nem ez minden, amire a nő emlékszik, de nem merte elhinni, hogy igaz lehet. Annyi várakozás után a nyomozó talán mindenre emlékszik?

-          Emlékszem… mindenre – nyögte ki nehezen a nő, és tekintete most könnyesen csillogott, ahogy végre megfordult, és közelebb sétált a férfihoz – annyira sajnálom… hogyan felejthettem el, mennyire szeretsz? – kérdezte elcsukló hangon, és most már hagyta, hogy a szeme sarkában összegyűlt könny, mint egy csillogó gyémánt patak, végig folyjon arcán – hogy én mennyire szeretlek… - suttogta, miközben érezte, hogy az író egyik karja átöleli derekát, másik kezével pedig letörli arcáról a könnyeket.

-          Nem a te hibád – érintette homlokát a nőéhez lehunyt szemmel az író, és tüdejéből megkönnyebbült sóhaj szakadt fel. Szívéről, mint egy mázsás súly, szakadt le a heteken át tartó bizonytalanság, és bánat. Szerelme végre itt állt előtte, mindenre emlékezett, és most már boldogan szorította magához, Kate pedig engedelmesen simult bele az ölelő, izmos karokba. Könny áztatta arcát mélyen a férfi nyakának vonalába temette, miközben beszívta a kellemes arcvíz illatot, karjai pedig szorosan ölelték a férfit, mintha soha többé nem akarná elengedni.

-          Annyi mindent szeretnék mondani, de… de nem találom a szavakat – mosolygott fel a férfira most Kate, mire Rick visszamosolygott rá, és ujjbegyét finoman húzta végig a cseresznye ajkakon.

-          Akkor ne mondj semmit, csak engedd, hogy érezzem – suttogta egész közel hajolva, és a következő pillanatban lágyan megcsókolta. Kate résnyire nyitott ajkakkal fogadta a férfi csókját, és halk sóhaj szakadt fel belőle, amikor megérezte, hogy a férfi nyelve selymesen simul a szájába, és ismerős táncra hívja az övét, mely felkérést azonnal elfogadta. Lágyan ízlelgették egymást ajkaik, miközben Rick a nő hátát simogatta, kellemes borzongást elindítva ezzel Kate gerince mentén, majd a csókot megszakítva, nyelvét finoman húzta végig nyaka vonalán, apró csókokkal telehintve. Kate felnyögött, amikor megérezte, hogy Rick lehúzza a pulóver cipzárját, és erős keze már mellén simít végig, miközben ajka ismét forrón tapadt az övére. Kate tenyere felfedezőútra indult a férfi izmos felsőtestén. Végig simított mellkasán, majd vállán, és szinte ugyanakkor tolta le válláról a zakót, amikor Rick is megszabadította őt a pulóvertől. A nő ujjai most már fürgén gombolták ki az inget, és amint végzett, tenyere izgatón barangolta be a meztelen bőrt, míg az író keze is a pólója alá vándorolt, és lágyan simogatva a selymes bőrt tolta egyre feljebb, hogy aztán a csókot megszakítva, attól is megszabadítsa őt. Ajka most ismét nyaka és melle vonalán haladt végig, égő ösvényt varázsolva a bőrére, majd a hegnél megállva, ujjával lágyan végig simított rajta, és puhán megcsókolta, mintha annak köszönhetné, hogy a nyomozó ismét emlékszik mindenre. Fejét felemelve kapcsolta össze vágytól izzó kék tekintetét a nő zöldes-barna színben ragyogó tekintetével, majd egymásra mosolyogtak, miközben olyan szorosan húzta magához a nyomozót, hogy meztelen felsőtestük egymáshoz tapadt, és Kate érezhette csípőjénél Rick vágyának bizonyítékát. Rick lassan, minden pillanatot kiélvezve hajolt kissé előre, és vette birtokba ismét a nő ajkát. Nyelvük puhán, selymesen találkozott, és édes, kínzóan lassú táncot lejtett, miközben kezük egy másodpercre sem hagyta abba a másik testének simogató kényeztetését. Rick izgatón cirógatta végig Kate hátát gerince mentén, majd előre vándorolva ismét a telt halmokat kényeztette, és élvezettel hallotta az egyre mélyebbről jövő sóhajokat, mely azt jelezte a számára, hogy a nyomozó minden egyes érintését élvezi. Amikor megérezte Kate kezét, ahogy lehúzva nadrágja sliccét, végig simít lüktető férfiasságán, megszakította a csókot – Várj… ne siess! – zihálta vágytól rekedt hangon, majd ismét megcsókolta, és lágyan a karjai közé vette. A hálóba érve, talpra állította a nőt, és miközben végig cirógatta tökéletes testét, kikapcsolta a melltartót, majd a nadrágból is kihámozta, végig csókolva minden egyes centimétert a selymes bőrön. Miután ő is megszabadult a felesleges ruhadaraboktól, átölelte a nyomozót, és forró, szenvedélyes csókot váltottak, miközben megint felemelte, és az ágyra fektette kedvesét, ő maga pedig elhelyezkedett rajta – Olyan gyönyörű vagy! – suttogta szerelmesen a férfi, és tekintetét lenyűgözve futatta végig Kate telt mellein, hosszú, kecses lábán – érezni akarlak, Kate! A kezemmel… - simogatta végig minden porcikáját, és tovább suttogott. – az ajkammal… - csókolta meg ismét a telt ajkakat, majd nyakát, mellét kényeztette, hogy aztán ismét visszataláljon az édes szájhoz, és egy újabb forró csók után mélyen a vágytól elhomályosult, igéző szempárba nézett. – tudnom kell, hogy nem csak álmodom… hogy tényleg itt vagy, és emlékszel rám… ránk… - nyelt nagyot az író, és minden izma megremegett, amikor megérezte, hogy Kate kissé megemelkedve, egészen közel hajolva hozzá, ugyanolyan halkan válaszol, miközben keze végig siklott a hátán, derekán, és fenekén.

-          Szeretlek, Richard Castle – búgta érzéki hangon, szint a férfi szájába a szavakat Kate – és ha ez csak egy álom… soha nem akarok felébredni – csókolta meg szerelmesen az írót, és Rick megkönnyebbülten sóhajtva, boldogan viszonozta. Mialatt nyelvük édes, bódító táncot járt a másik szájában, Castle keze Kate combján simított végig, és megtalálva legérzékenyebb pontját, határozott mégis lágy mozdulatokkal kezdte kényeztetni. Kate belenyögött a csókba, ahogy egyre magasabbra tört benne a vágy, majd pillanatokkal később hagyta, hogy a gyönyör első hulláma magával ragadja. Hátát ívben megfeszítve simult a férfi karjaiba, vágytól izzó ölét pedig a férfiéhoz préselte, akinek ajka nyakát, mellét csókolgatta. Keze ismét végig szántott az izmos, meztelen háton, majd egyre lejjebb haladt, hogy aztán előre vándorolva, ráleljen a férfi vágyának lüktető bizonyítékára. Finoman kényeztetni kezdte, és elmosolyodott, amikor meghallotta, hogy Rick egyre nehezebben veszi a levegőt. Tekintetük egy pillanatra találkozott, és ő elégedetten állapította meg, hogy a kék szemekben is ugyanaz a tűz lobog, mely őt is emésztette.

-          Szeretlek, Kate! Fogalmad sincs mennyire! – suttogta rekedten Rick, majd gyengéden eggyé olvadt a nővel. Minden izma megfeszült, ahogy megérezte, hogy körül öleli a forróság, de még nem mozdult meg. Hagyta, hogy a pillanat teljesen elvarázsolja mindkettejüket. – Ne felejts el, Kate! Soha többé! – kérte a nőtől szinte kétségbeesve, és Kate ebben a pillanatban értette meg teljes egészében, min mehetett keresztül a férfi, amíg ő nem emlékezett.

-          Soha! – ígérte Kate, állva a férfi tekintetét, majd szorosan átkarolva a nyakát, lágyan ringatózva kezdtek el mozogni. Olyan ösztönösen találták meg a közös ritmust, mintha erre születtek volna. Ahogy szívverésük felgyorsult, úgy gyorsult fel mozgásuk is, és amikor a gyönyör végig hullámzott a testükön, Kate érezte ujjbegyei alatt, ahogy az író minden izma megremeg. A csoda, melyet ismét átéltek a másik karjaiban, ezúttal is új volt a nő számára, de már nem azért, mert nem emlékezett a korábbi együttléteikre. Sokkal inkább azért, mert minden egyes alkalmat új csodaként élt meg, és minden egyes alkalom varázslatos volt – Ketten együtt…

-          Vagyunk varázslatosak! – fejezte be a nő megkezdett mondatát Rick mosolyogva, és nagyot sóhajtva gördült le a nőről, de egy centire sem távolodott el tőle. Szorosan a karjaiba húzta, és Kate szerelmesen mosolyogva ölelte át a férfit. Fejét annak mellkasán nyugtatva hallgatta az egyre egyenletesebbé váló szívdobogást. Ujjai lágyan cirógatták a meztelen, izmos mellkast, míg Rick ujjai ugyanezt tették az ő hátán, egészen addig, amíg mindketten pihentető álomba nem zuhantak.

Kate nagyot nyújtózva, lehunyt szemmel kutatott a férfi után a hatalmas ágyban, és összeráncolt szemöldökkel nyitotta ki szemét, amikor azt üresen találta. A konyhából beszűrődő zajok arra engedtek következtetni, hogy az író éppen a reggelit készíti, ő pedig, mosolyogva fordult a hátára, és idézte fel magában az elmúlt éjjel eseményeit. Az éjszakai szeretkezésük csodálatos volt, éppen olyan gyönyörű, ahogy az emlékeiben élt. Szíve pillekönnyűként dobogott a mellkasában a tudatra, hogy végre teljes mértékben visszakapta az életét, és erre a boldog pillanatra csak a bűntudata vetett egy cseppnyi árnyékot. Még most sem értette, hogyan felejthette el a férfit. Nagyot sóhajtott, majd úgy döntött, maga mögött hagyja a múltat, és végre önfeledten átadja magát a boldogságnak, melyet jelen pillanatban érzett. A múlt terhét levetve magáról, kapta fel a férfi egyik ingét, majd a konyhába sietett. Ahogy kiért, néhány percre belefeledkezett a látványba, ahogy Rick egy szál alsónadrágban éppen két csészébe töltötte a kávékat, melyeket tálcára rakott, egy gyönyörű vörös rózsa mellé. Halkan fütyörészve fordult meg, ekkor találkozott a pillantása az őt mosolyogva figyelő nyomozó csillogó szemével.

-          Jó reggelt! – köszöntötte fülig érő, kópés mosollyal szerelmét, mire Kate még szélesebben mosolygott rá, majd közelebb sétált hozzá. Kivette a férfi kezéből a tálcát, a pultra tette, majd szorosan átölelte, és megcsókolta.

-          Jó reggelt! – súgta a csókba Kate, és nyelvét ingerlőn húzta végig a férfi alsó ajkán. Amikor azonban távolabb akart lépni, Rick egy mozdulattal magához húzta, és szenvedélyesen megcsókolta. Amikor levegő hiányában megszakították az édes élvezetet, egymásra mosolyogtak, majd Rick a nő kezébe adta az egyik csészét. – köszönöm! – mosolygott rá hálásan a nő, majd nagyot kortyolt a forró feketéből. Rick figyelte egy darabig, majd nagyot sóhajtott, és végül feltört belőle a kérdés, ami már kora reggel felébresztette.

23. rész

-          Kate, mi lesz most Dan-nel? – tette fel nehezen a kérdést Rick. Tisztában volt vele, hogy a csodálatos éjszakát, és ezt a gyönyörű reggelt nem kellene elrontani azzal, hogy szóba hozza azt a férget, de képtelen volt úgy tenni, mintha Dan sosem pofátlankodott volna az életükbe. Ahogy a nő arcára nézett, azonnal tudta, hogy hagynia kellett volna a dolgot. Kate elkomorult, és lassan a pultra tette a kávét. Tekintete egy pillanatra a távolba meredt, majd az íróra nézett.

-          Semmi – válaszolta látszólag nyugodtan, olyan hangnemben, mintha nem is arról az emberről beszélnének, aki elhitette vele, hogy együtt járnak.

-          Semmi? – ismételte meg a választ döbbenten az író – nem akarod felhívni, és elküldeni a jó édes…

-          Nem! – szakította félbe Ricket Kate, még mielőtt a szitok végére ért volna, majd folytatta – Kihasználta, hogy nem emlékszem semmire, és hazudott nekem. Most én lepem meg valamivel, ha hazajön – mosolyodott el Kate, ahogy eszébe jutott, hogyan is fog elbánni a férfival, és szemében az édes bosszú szikrája csillant.

-          Remélem, a meglepetés csomag tartalmaz két hatalmas jobb egyenest is! – morgott Rick, akinek még mindig ökölbe szorult a keze, ha belegondolt, hogy kénytelen volt végig nézni, amint az a nyikhaj ölelgeti a szerelmét, sőt, még meg is csókolta. Kate, mintha tudta volna, mire gondolt éppen, megint közelebb sétált, a most már a pultnál üldögélő íróhoz, és kis terpeszben ült az ölébe.

-          Ne aggódj, megkapja, amit érdemel – simogatta meg a férfi arcát, és lágyan megcsókolta – egyébként pedig… roppant találékony tudok lenni… a büntetések terén… - évődött apró csókok közepette a nő, mire Rick most kissé hátrahajtotta a fejét, és csibészesen mosolyogva nézett a zöldes-barna szemekbe.

-          Ne feledje nyomozó, hogy a bilincseit csak velem használhatja – vette ajkai közé finoman a nő alsó ajkát, majd gyengéden megcsókolta. Nyelvük lágyan ingerelve korbácsolta fel szunnyadó vágyaikat, és Kate már az ing alatt érezte végig simítani Rick kezét, ahogy egyre feljebb haladva, tenyerébe fogja kerek melleit, és ujjbegyével becézgetni kezdte. Belenyögve a csókba simult egészen közel a férfihoz, és izgatón kezdett ringatózni az egyre jobban feszülő ágyékán. Elégedetten hallgatta, hogy Rick egyre sűrűbben kapkodja a levegőt, és csókjuk is egyre szenvedélyesebb lett. Kate keze akadálytalanul szántott végig a kemény izmokon, a férfi hátán, majd vissza, hogy aztán ujjait vágyakozva fúrja a sűrű, barna tincsek közé. A következő pillanatban elakadt a lélegzete, ahogy Rick hirtelen szorosan magához ölelve felállt a székről, és könnyedén a pultra tette. A csók megszakítása nélkül rántotta szét az inget, a gombok pedig hangosan koppantak a járólapon, de Rick láthatólag nem is törődött velük, csak Kate-tel foglalkozott, és azzal, hogy keze minél izgatóbban simogassa a bársonyos bőrt a hosszú combokon. Amikor elért legérzékenyebb pontjához, Kate levegő után kapkodott.

-          Várj… várj… - dadogta vágytól rekedt hangon Kate, és amikor Rick ránézett, a kék szemek egészen sötétek voltak a szenvedélytől, mely egyre inkább uralta testüket, cselekedeteiket, és érzékeiket. – menjünk… a hálóba… bárki… - nyögte Kate nehézkesen véve a levegőt, hiszen Rick továbbra sem hagyta abba a simogatást, és ajkával most nyakát, mellét kényeztette, hogy aztán nyelvét finoman végig húzva bőrén, visszataláljon ajkához, majd a füle mögötti érzékeny területet kényeztesse tovább apró csókjaival.

-          Egyedül vagyunk – súgta a nő fülébe Rick, és lágyan megharapta a fülcimpáját. Forró lehelete szinte égette Kate bőrét, amikor tovább beszélt – Szeretni akarlak, Kate… - fúrta most kék szemét a nőébe Rick. Kate elmosolyodott, majd végig simítva a férfi arcán, nyakán, mellkasán, szerelmesen megcsókolta. Nyelve forró, izzó táncra hívta a férfiét, lábával átkarolva derekát húzta magához egészen közel, hogy meztelen, vágytól felhevült felsőtestük szorosan összetapadjon, miközben ujjaival izgatón szántott végig a hátán, le egészen a derekáig, hogy aztán a csípőjén elidőzve, lejjebb tolja róla az alsónadrágot, kiszabadítva így feszülő férfiasságát. Rick kissé megemelkedve, egyik kezével magához szorította a nőt, másikkal megtámaszkodott a pulton, és lassan, gyengéden eggyé vált a nővel. Kate belenyögött a csókba, ahogy megérezte, hogy a férfi kitölti, majd összehangoltan mozogni kezdtek, egy percre sem megszakítva a hol gyengéd, finom, máskor szenvedélyes, tüzes csókokat. Szívük vad ritmusban vágtázott mellkasukban, majd’ kiszakadva bordáik közül, és amikor testükön végig söpört a gyönyör, egymást szorosan átölelve hagyták, hogy a mámor elrepítse őket egy olyan világba, mely csak kettejüké. Rick mélyeket lélegezve fúrta arcát a cseresznye illatú hajzuhatagba, majd fejét kissé elfordítva, apró, de annál édesebb csókokkal hintette tele a bársonyos bőrt. – Meghaltam és a mennyországba kerültem… – suttogta két csók között, majd a nő szemébe nézett, aki szerelmesen mosolygott vissza rá, miközben kecses ujjai a férfi tarkóját becézték.

-          Írtál búcsúlevelet? – kérdezte Kate kacéran mosolyogva, mire Rick bólintott.

-          Persze, hiszen író volnék…

-          Mi áll benne? – faggatta tovább a nyomozó, még mindig boldogan mosolyogva, mire Castle égnek emelte a tekintetét, és gondolkodni kezdett.

-          Csak annyi, hogy magával ragadott egy angyal, egy barna hajú, zöldes-barna szemű szépség, és én önként és dalolva követtem őt – mosolygott a nőre, majd ismét megcsókolta. Csókjuk ezúttal lágy volt, és meghitt, melyet a nő telefonjának vad zenélése tört ketté – utóirat, gyűlölöm a telefonját – húzta el a száját morcosan, és duzzogva figyelte, ahogy Kate kibontakozva az ölelésből, ruganyos mozdulattal ugrik le a pultról, majd a hálóba megy, hogy elhallgattassa a türelmetlenül harsogó készüléket.

Kate lehunyt szemmel élvezte az apró csókokat, melyet az íróval a liftben váltottak, míg arra vártak, hogy felérjenek a megadott szintre. Miután Ryan telefonált, hogy a vasútállomáson sikerült elkapni Ratz-t, villámgyorsan felöltöztek, és néhány perccel később már úton is voltak a nő lakása felé, hogy Beckett ruhát váltson. Fél óra múlva, Kate fekete farmernadrágban, kék ingben, oldalán aranyozott jelvényével, és Glockjával ölelte magához szorosan az írót, miközben gyengéd csókot váltottak.

-          Fogalmad sincs, mennyire hiányoztál – suttogta a csókba Rick, majd a választ meg sem várva folytatta – már azt hittem, elveszítettelek örökre, de a tegnap éjszaka… varázslatos volt… legalábbis nekem. – nézett rá most bizonytalanul az író, és Kate megint elcsodálkozott, mint a kapcsolatuk alatt már annyiszor, hogy hogyan lehetséges az, hogy ez a magabiztos, tehetséges, bestseller író, aki bármelyik nőt megkaphatná, ennyire bizonytalan legyen abban, hogy mennyi gyönyörrel tudja őt megajándékozni együttlétük során.

-          Castle! – nézett mélyen a férfi kétségektől ragyogó kék szemébe határozottan Kate – fantasztikus volt! – mosolygott rá boldogan, és elégedetten, és örömmel látta, hogy Rick arca kisimul, eltűnik a bizonytalanság, majd ismét megcsókolták egymást. A pillanatot a lift kattanása szakította meg, ők pedig sietve kibontakoztak egymás karjai közül, és a nő asztala felé vették az irányt, ahol Javi és Ryan már várták őket.

-          Ezt nézd haver! Nem édesek?! – hallották most Javi kötözködő hangját, ők pedig riadtan pillantottak össze. Fogalmuk sem volt, mire célozhat a férfi, hiszen még mielőtt kiléptek a liftből, tisztes távolságot vettek fel, hogy még véletlenül se gondolhassák azt társaik, hogy ők ketten együtt vannak. Azzal együtt ugyanis, hogy kettejükről visszatértek a nő emlékei, az is eszébe jutott, miért titkolták kapcsolatukat. Sokáig nem tudtak azonban töprengeni, mert Espo folytatta, megválaszolva a kérdést – Szándékosan öltöztetek ilyen egyformán? – húzta őket tovább pimaszul vigyorogva, és ahogy egymásra pillantottak, vették csak észre, hogy Rick, akárcsak Kate, sötét farmert, és kék inget viselt. Annyi különbséggel, hogy az ő inge egy leheletnyivel világosabb volt, és a nő fekete kabátot viselt, míg ő zakót.

-          Ez csak… - kezdett volna magyarázkodni Castle zavartan, Javi és Ryan pedig továbbra is vigyorogva figyelték, és arcukra volt írva, mennyire élvezik a helyzetet. A fiúk játékát Kate unta meg előbb, és hangosan köhintve vonta magára a figyelmüket.

-          Hol van Ratz? – hagyta az íróval ellentétben figyelmen kívül a cukkoló kérdést, mire Javi az egyik kihallgató felé bökött ujjával.

-          A kettesben – felelt szóval is, majd amikor Kate mappájával a kezében az említett helyiség felé indult, Rick-kel a nyomában, nem állta meg, hogy ne szóljon utána - egyforma a zoknitok is? – kérdezte, és hangosan felkacagott saját poénján, miközben tenyerét kinyújtva várta, hogy Ryan belecsapjon, a várt gesztus azonban elmaradt, ugyanis a férfi előbb vette észre Beckett gyilkos tekintetét, mint Javi, így jobbnak látta, ha ebből kimarad.

-          Fogd be! – mordult hátra a nő társára, de Javi hiába igyekezett, nem tudta képéről levakarni a szemtelen vigyort, így inkább a nő megforgatta szemét, és a kihallgató felé indult, ahol már Noel Ratz várt rájuk. Amint beléptek, a férfi idegesen pattant fel a székről, ahol eddig várakozott.

-          Mi történik itt? Miért hoztak be? – záporoztak a kérdések, de a nyomozó arcáról semmit nem tudott leolvasni.

-          Üljön le! – mutatott a székre Kate, de a férfi megrázta a fejét, így jelezve, hogy esze ágában sincs engedelmeskedni. – Üljön le, vagy segítek! – parancsolta erélyesebb hangon Beckett, és résnyire szűkült szemében ezúttal jól látható volt, hogy nem viccel. Miután a férfi helyet foglalt, Kate és Rick is letelepedett vele szemben, majd a nyomozó felnyitotta a mappát, de arra ügyelt, hogy a bizonyítéktároló zacskóban lévő kést ne lássa meg a férfi.

24. rész

Beckett semmit el nem sietve lapozgatta az előtte heverő aktát, mely mindazt az információt tartalmazta, melyet a fiúk korábban összegyűjtöttek. Akárhogy is nézte, minden Ratz ellen szólt, most már csak azt kellett elérni, hogy a férfi megtörjön, és valljon. Miután úgy érezte, elég ideig hagyta kétségek között, ráérős mozdulattal összecsukta a mappát, majd komoly, határozott, elszánt tekintettel nézett fel az őt figyelő férfi félelemmel teli szemébe.

-          Épp utazni készült, Mr. Ratz? – kérdezte nyugodtan, mire Noel idegesen fészkelődni kezdett a széken, de bólintott.

-          Igen. A nagymamám beteg lett, így vettem ki néhány nap szabadságot, hogy ápolhassam… - adott magyarázatot a férfi arra, miért a vasútállomáson fogták el.

-          Milyen gondoskodó ember maga! Minden nagyi ilyen unokáról álmodik – húzta el a száját Castle, mire Noel értetlenkedve nézett rá.

-          Maga talán nem ápolná az édesanyját, vagy egy családtagját? – kérdezett vissza a férfi, de amikor Rick szóra nyitotta volna a száját, Beckett közbeszólt.

-          Ebben a szobában én kérdezek! – csattant a hangja erőteljesen, és Ratz összerezzent, Kate pedig folytatta – Mit szólt a főnöke, amikor szabadságot kért?

-          Nem tudtam vele beszélni, mert…

-          Tehát szó nélkül eltűnt? – kérdezett ismét Beckett, és érezte, hogy horgára akadt a hal, most már csak ügyesen kell fárasztania. Noel remegő kézzel simított végig izzadt homlokán, de válaszolni nem volt ideje, mert a nyomozó folytatta – Csak nekem tűnik túl sietősnek ez a távozás? – nézett most kérdőn, ártatlan tekintettel az íróra, mire az látszólag együtt érzőn bólogatott.

-          Nem! Határozottan sietős… - értett egyet a nővel Rick, Noel pedig ijedten, semmit sem értve kapkodta a fejét a két ember között.

-          Mi elől menekül, Noel? A lelkiismerete elől nem futhat el!

-          Miről beszélnek? Nem csináltam semmit! – rázta a fejét kétségbeesetten a férfi, mire Kate megint kinyitotta a mappát, és elővette Scott lányának fotóját.

-          Felismeri? – hangzott a tömör kérdés, mire Ratz közelebb hajolt, és bólintott.

-          Igen. Anne Scott, Mr. Scott lánya, Gabriel barátnője…

-          Zavarta, hogy együtt voltak? Félt, hogy így Gabriel valóban társ lehet, igaz? A béna pincérből, aki nem volt elég jó pultosnak, a végén még a maga főnöke lett volna! – ütötte a vasat tovább Kate, mire Ratz megint rázni kezdte a fejét, ahogy felismerte, mire is akarnak kilyukadni a vele szemben ülők.

-          Hiába próbálta figyelmeztetni a lányt, hogy mire kell Gabrielnek, nem is figyelt magára! – vette át a szót most Rick – én megértem magát. Csak jót akart, és valahogy le kellett állítania azt a csalót.

-          Azt hiszik, én öltem meg?! – kapkodott levegő után Noel, és amikor a nyomozó, és az író szenvtelen, rezzenéstelen arcára nézett, pánikba esett – Jézusom, segíts! Esküszöm, hogy nem tettem semmit! Gabe a barátom volt, és őszintén örültem, amikor megtudtam, hogy rátalált a szerelem! Esküszöm! – vált egyre kétségbeesettebbé a hangja - Attól sem kellett tartanom, hogy a főnököm lesz! Elmondta, hogy nem akar már társtulajdonos lenni, nekem pedig sosem voltak ilyen céljaim! Higgyenek nekem! - könyörgött a férfi, és hirtelen megmarkolta Kate kezét, aki egy laza mozdulattal rántotta ki a szorításból.

-          Ne legyen szánalmas! Minden maga ellen szól! – csapott az asztalra Kate, de Noel nem adta fel.

-          Nem én tettem! Esküszöm! Ártatlan vagyok!

-          Győzzön meg! – rántotta meg a vállát Rick, Kate pedig hitetlenkedve forgatta meg a szemét.

-          Felejtsék el! Maga talán hinne nekem, de a nyomozó soha! Látom, hogy néz rám! – dőlt hátra reményvesztetten Noel, mire Rick érdeklődve fordult Kate felé.

-          Hogy néztél rá?

-          Azt hittem, majdnem öt év után, pontosan tudod, hogy néztem rá! – húzta el a száját Beckett – úgy, mint aki az egész színjátékot egy szánalmas próbálkozásnak tartja, hogy megússzon egy gyilkosságot! Higgyek magának? Miért tenném? – hajolt most egész közel a férfihoz, és újra kinyitotta a mappát – A bizonyítékoknak hiszek inkább, valahogy meggyőzőbbek, mint maga! Gabriel halálának pontos ideje, hajnali négy óra! Pont akkor, amikor bezárta a Galaxy-t! A gyilkos fegyver egy citromszeletelő kés, amit a maga munkaasztala alatt találtak meg, és ami tele van az áldozat vérével, és a maga ujjlenyomatával, és ami egy kulcsos szekrénybe van elzárva! Tippeljen, ki az egyetlen, akinek kulcsa van hozzá! – sorolta a tényeket Beckett, miközben az asztalra hajította a bizonyítéktároló zacskóba csomagolt kést, és Ratz egyre inkább érezte, hogy elveszett, de a nő folytatta – A gyilkosság idejére nincs alibije…

-          Akkor sem én tettem! – szakította félbe a nőt Noel, de Kate nem tágított.

-          Elég bizonyíték van a kezemben ahhoz, hogy élete végéig rács mögé juttassam! Kezdjen el dalolni, és kiegyezünk 20 évben! – ajánlotta fel a lehetőséget a férfinak, de Noel megrázta a fejét.

-          Ügyvédet akarok! – jelentette ki elszántan, miközben farkasszemet nézett a nyomozóval – ártatlan vagyok, és be is fogom bizonyítani!

-          Rendben! Sok sikert! – állt fel a székről Beckett, majd az ajtó felé indult. Amikor Rick követni akarta, Noel hangja megállította.

-          Mr. Castle! Tudom, hogy maga hisz nekem! Nem én tettem! Kérem, segítsen! Győzze meg a nyomozónőt, hogy nyomozzon tovább! Rossz embert kaptak el! Nem én tettem! – könyörgött a férfinak, és Rick egy pillanatra elbizonytalanodott, ahogy belenézett a félelemtől ragyogó, kétségbeesett szemekbe. Nagyot nyelt, majd válasz nélkül, elgondolkodva lépkedett a nő asztalához, aki már egy dobozba pakolta be az ügy fényképeit, bizonyítékait.

-          Ryan! A laborból hozassátok fel a leveleket is! Mostantól a bíróságé az ügy! – utasította a férfit Beckett, és csak ekkor vette észre, hogy Rick töprengve foglal helyet szokásos helyén, és szemét összehúzva fürkészi a táblát, melyen egyre kevesebb adat volt a gyilkosságról – minden rendben? – lépett közelebb a férfihoz Kate, mire az komolyan nézett fel rá.

-          Mi van, ha tényleg nem ő tette? – vetette fel a lehetőséget, de Kate megrázta a fejét.

-          Castle, nem minden ügy bonyolult. Minden ellene szól. – ült le a helyére ő is, de Rick nem adta fel.

-          Amikor kijöttünk, megesküdött nekem, hogy ártatlan! Én hittem neki! – jegyezte meg, de Kate csak elmosolyodott.

-          Castle, te mindent elhiszel! Ha kiraknának a sivatag közepére, és azt mondanák, hogy itt leszállt egy UFO, te kérnél egy ásót! – nevetett fel halkan a nő, majd komolyabban folytatta – Megesküdött, hogy ártatlan? Tudod, hány gyilkos esküdött az anyja életére, hogy nem ő tette? – tette fel a költői kérdést Beckett, majd a választ meg sem hallgatva folytatta – Minden ellene szól, nincs alibije, a gyilkos fegyver hemzseg az ujjlenyomatától…

-          Talán valaki azt akarta, hogy…

-          Mégis ki? Nincs senki, akinek oka lett volna megölni az áldozatot! – szakította félbe a férfit Kate – fogadd el, hogy ez az ügy ennyi volt! Egyszerű, könnyen felderíthető! Ritka pillanat, de örülünk neki, mert azt jelenti, hogy este hétre már otthon leszek! – kacsintott az íróra, majd amikor látta, hogy senki sem figyel, kissé közelebb hajolt – egyébként is, ha jól emlékszem, még lógok neked egy vacsorával, egy hangulatos kis étteremben.

-          Úgy látom, a memóriád még nem tért vissza teljesen – húzta a férfi csibészesen mosolyogva a nőt – a vacsorán felül még egy szenvedélyes szeretkezéssel is tartozol…

-          Az árban csak a vacsora volt! – jelentette ki felháborodottan Kate, de Rick megrázta a fejét.

-          Amennyiben más nyerte volna meg, úgy igen. De velem, más a helyzet! – jelentette ki, miközben úgy húzta ki magát, mintha ő lenne a legnagyobb főnyeremény minden nő számára.

-          Emlékeim szerint, még a vacsora előtt azt is megkaptad – mosolygott Kate kacéran, mire Rick körbenézett, és még közelebb húzódott a nőhöz.

-          Azért vannak dolgok, amiket muszáj megismételni. Csak a rögzítés kedvéért, hogy el ne felejtsd! – kacsintott a nőre, mire Kate megforgatta a szemét, és a bögréje után nyúlt.

-          Kávét? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, és ahogy sejtette, Rick azonnal tudta, hogy legalább 5 percet kettesben tölthetnek a pihenőben. Az író már fel is ugrott a székről, és a nyomozó után indult volna, amikor megakadt a szeme egy, a liftből éppen kilépő alakon. – Castle? Nem jössz? – fordult hátra a nyomozó, és összehúzott szemmel figyelte, ahogy Rick szájtátva bámul az érkező ismeretlen után, és egy pillanatra sem szakítja el róla tekintetét.

25. rész

Kate tekintete az író, és a kihallgató felé igyekvő csinos, vékony, szőke hajú nő között cikázott, akit olyan megbabonázva figyelt szerelme. Amikor már több perc is eltelt, hogy nem válaszolt, a nyomozónak elege lett, és indulatosan csettintett az orra előtt.

-          Castle! El ne felejtsd a nyálad lenyelni, még mielőtt kifolyik! – szúrta oda a férfinak, mire az, zavartan nézett rá, és tekintetén látszott, hogy fogalma sincs, mire gondol a nyomozónő.

-          Tessék? Hogy? – kérdezett vissza, majd amikor felfogta, mire célzott a nő, és azt is, hogy Kate azt hiszi, azért bámulta meg a szőkeséget, mert tetszene neki, hevesen gesztikulálva kezdett tiltakozni – Te azt hiszed, hogy én… de én nem! – rázta meg a fejét tagadólag, mire Kate gúnyosan felhúzta egyik szemöldökét, és arcán látni lehetett, hogy szánalmas próbálkozásnak tartja a férfi tagadását.

-          Megpróbálod újra? Ezúttal hihetőbben? – ajánlotta fel a lehetőséget, mire Castle mérgesen fújtatott.

-          Mélységesen felháborít, hogy azt hiszed, rajtad kívül más nőre is ránéznék, főleg a jelenlétedben! – húzta fel az orrát durcásan, majd folytatta, mit sem törődve Kate somolygásával – azért néztem meg annyira azt a nőt, mert már láttam valahol!

-          Igen? Hol? Neki is dedikáltad már a mellét? – csipkelődött tovább Kate, mire Rick elhúzta a száját.

-          Nagyon vicces! – jegyezte meg sértetten – Nem, nem dedikáláson találkoztam vele, hanem egy fotón láttam, méghozzá Ray Scott házában! – jelentette ki büszkén, és nem kis örömmel vette tudomásul, hogy Beckett összehúzott szemmel, érdeklődve várja a folytatást, és tekintetében már nyoma sem volt a csipkelődésnek, vagy gúnynak – Az a kép Anne szobájában volt, és az áldozaton kívül még a pultos srác és ez a nő szerepelt rajta, zárójelben jegyzem meg, hogy a képen nem tűnt boldognak!

-          Nyilván Noelhez jött – állapította meg hangosan Beckett, majd rántott egyet a vállán – gondolom a barátnője, és hamarosan ügyvédet is hív majd neki. – fűzte hozzá unottan, de Castle még nem fejezte be.

-          Nem találod furcsának, hogy még csak alig egy órája hozták be Noelt, és még nem is telefonálhatott, de a nő már itt van? Honnan tudta, hogy letartóztattuk?

-          Talán valaki felhívta… - találgatott Kate, de Rick megint fejrázással felelt.

-          No és a sál?

-          Milyen sál? – nézett rá értetlenül a nyomozó.

-          Amit a helyszínen kikaptál a kezemből, hogy ne tapogassam össze! Ugyanolyan sál volt ezen a nőn is!

-          Na és? – ült le a székébe Kate, aki már látta, hogy a kávészünetből semmi sem lesz. Rick túlságosan belelovallta magát abba, hogy Ratz ártatlan, és nyilvánvalóan tovább akart nyomozni, de a nő már most látta, hogy sehova sem fognak kilyukadni – ez csak azt bizonyítja, hogy valamikor a klubban járt, és ott felejtette. Ha egyáltalán az övé!

-          Talán Ratz tudja, mikor felejtette ott a barátnője azt a sálat… mi van akkor, ha éppen a gyilkosság estéjén? – révedt el a tekintete az írónak, és Kate fáradtan dörzsölte meg halántékát, miközben folytatta – Mi van akkor, ha rosszul ítéltük meg a dolgokat, és mégis szerelmi féltékenységből öltek, csak éppen…

-          Castle, állj le! – emelte meg most már a hangját Kate – nem fogok letartóztatni valakit, és gyilkossággal vádolni azért, mert ott felejtett egy sálat a pult mellett, és mert fintorog egy csoportképen! Megint elszabadult a fantáziád!

-          Legalább beszéljünk Ratz-al, és derítsük ki, milyen baráti társaságról is van szó, és miért grimaszolhatott a képen ez a nő! – könyörgött a nyomozónak kis kutya tekintettel Rick. A kék szemek, mint mindig, ezúttal is foglyul ejtették a nőt, aki képtelen volt szabadulni hatásuk alól. Egy pillanatig még hagyta némán könyörögni a férfit, holott már akkor tudta, mit fog válaszolni, amikor belenézett a szemébe. Végül mérgesen, amiért megint nem elég erős, hogy nemet mondjon, fújtatott egyet.

-          Rendben! Hajlandó vagyok beszélni még egyszer Noel-el, és aztán vége! Megértetted?! – nézett határozottan a férfi szemébe a nő, mire Rick boldogan bólintott. Lelke legmélyén tudta, hogy a pultos ártatlan, és most örült, amiért Kate legalább hajlandó volt megvizsgálni minden oldalról az ügyet. Beckett még mindig haragosan állt fel, majd nyomában az íróval, a kihallgató felé indult. Ahogy belépett, Noel reményvesztetten pillantott fel rá, míg a vele szemben ülő nő, haragosan összehúzott szemmel mérte végig a nyomozót, mialatt keze a férfi kezét simogatta nyugtatólag.

-          Mr. Ratz, volna még néhány kérdésünk…

-          Az ügyvédje jelenlétében fel is tehetik őket, de addig nem válaszol semmire! – állt fel a szőkeség, és nagyot nyelve húzta ki magát, amikor észrevette, hogy Kate legalább egy fejjel magasabb nála. Beckett éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor a nő folytatta – Caroline Fish vagyok, Noel barátnője, és elhiheti nekem, hogy amíg én itt vagyok, nem fogják tőrbe csalni! – jelentette ki elszántan, és magabiztosan, mire Beckett elhúzta a száját.

-          Pech, maga ugyanis most távozik! – mutatott az ajtó felé a nyomozó, mire Caroline levegő után kapkodott.

-          Ezt nem teheti! Nem dobhat ki innen csak így! – tiltakozott emelt hangon, de Kate csak megrántotta a vállát.

-          Kipróbáljuk? – kérdezte flegmán, majd két ujjával csettintett, és pillanatok alatt két egyenruhás jelent meg, érdeklődve várva az utasításra, Beckett pedig továbbra is a nő felé fordulva folytatta – ha csak nem maga Mr. Ratz ügyvédje, kénytelen lesz kint várakozni! De ne aggódjon! Mihelyt feltettem neki a kérdéseimet, magához is lesz néhány! – fűzte hozzá gúnyosan mosolyogva, és tekintete semmi jót nem ígért. - Érdekelne például a sál, amit a gyilkosság helyszínén találtunk, és az is, hogy milyen kapcsolatban állt az áldozattal! Ha annyira maradni akar, tőlem kezdhetünk magával is! – mutatott a Ratz melletti székre Beckett, és a választ meg sem várva folytatta - érdekelne az is, hogy volt-e kulcsa a pult alatti szekrényhez…

-          Vádol valamivel? – háborodott fel látványosan a nő, és indulatosan rázta meg szőke hajkoronáját, majd karba font kézzel, elutasítón állt meg a nyomozóval szemben.

-          Ha annyira járatos lenne a jogban, mint ahogy megjátssza, tudhatná, hogy semmivel sem kell megvádolnom ahhoz, hogy kérdéseket tegyek fel! – szúrt vissza Beckett, majd a nő válaszára várva, felhúzta szemöldökét, és a nő minden egyes rezdülését nyomon követte közben. Castle ez idő alatt Ratz reakcióját figyelte az események alakulása közben. Figyelmét nem kerülte el, hogy a pillanat tört része alatt gyúlt ki a felismerés szikrája a szemében, majd amilyen gyorsan jött, úgy távozott, átadva helyét a szomorúságnak, és csalódottságnak. Mialatt ő azt igyekezett megfejteni, amit látott, Kate még mindig farkas szemet nézett a vele szemben álló szőke ciklonnal, aki most mérgesen húzta el a száját.

-          Minden zsaru egyforma! Piszok módon visszaélnek a hatalmukkal, és azzal, hogy az emberek tartanak maguktól! – fröcsögte a szavakat grimaszolva Caroline, mire Beckett unottan rántotta meg a vállát.

-          Csak azoknak van félnivalójuk, akik elkövettek valamit. De nyilván maga nem tett semmit, nem igaz? – kérdezte kedvesen mosolyogva, mire a nő összehúzott szemmel nézett rá, ő pedig folytatta – Most távozhat, de ne hagyja el a kapitányság épületét. A pihenőben várakozhat! – utasította a nőt, majd tekintetével jelzett a két járőrnek, hogy kísérjék a megadott helyiségbe a még mindig dühös Caroline-t. A két férfi éppen az utat mutatta volna meg a nőnek, amikor hirtelen, az eddig csendben figyelő Noel hangja csendült fel a kihallgatóban.

-          Várjanak! – állította meg az események tovább folyását Ratz, mire mindenki kérdőn pillantott rá, ő pedig nagyot nyelt. Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd megköszörülve a torkát ismét megszólalt. – Nyomozó, felesleges a barátnőmet kérdésekkel zaklatnia. – emelte most szomorú tekintetét Beckett-re a férfi, ő pedig kíváncsian nézett vissza rá – mindent beismerek! Én öltem meg Gabe-t! – jelentette ki határozottan, majd lehajtotta a fejét – Hajlandó vagyok vallomást tenni… - fűzte hozzá halkan, mire Kate, Rick, de még a szőke ciklon is döbbenten meredt a férfira.

26. rész

Beckett gyanakodva, összehúzott szemmel nézett a férfira, aki az imént ismerte be neki azt a gyilkosságot, amit egyébként is rá tudott volna bizonyítani, és amit eddig a percig kitartóan tagadott, sőt, megesküdött mindenre, hogy nem ő követte el. Most mégis, hirtelen hajlandó beismerő vallomást tenni, és tapasztalata azt súgta, hogy legyen résen. Túl régóta volt már nyomozó ahhoz, hogy tudja, az ilyen könnyen jött vallomás még nem feltétlenül őszinte. Ahogy belenézett a meggyötört, szomorú szemekbe, felötlött benne, amit Rick mondott neki az asztalnál. S noha akkor ostobaságnak tartotta, ahogy most ránézett Caroline döbbent arcára, egyre inkább kezdte azt hinni, hogy az ügy mégsem olyan egyszerű, mint hitte.

-          Noel, mégis mi a fenét csinálsz?! – rántotta ki gondolataiból Caroline éles, sivító hangja, ahogy barátjára förmedt – mondtam már, hogy az ügyvéd majd mindent elrendez, csak hallgass! Ne mondj nekik semmit! – parancsolt a férfira, mire Kate intett a két járőrnek, és azok kivezették a hevesen szitkozódó nőt, aki meglehetősen illetlen szavakkal illette felmenőiket. Kate halkan becsukta az ajtót, majd Rick-kel egyetemben, helyet foglalt az összetörten, kezét tördelő Ratz-al szemben.

-          Hallgatom… - bíztatta a vallomás megtételére a férfit, mire az, nagyot sóhajtott.

-          Gabe elmondta, hogy tulajdonos társ akar lenni Scott üzletében. Először kinevettem, mert tudtam, hogy nincs, és soha nem is lesz annyi pénze, hogy ez sikerüljön – fogott bele halkan Noel, de nem nézett a vele szemben ülők szemébe – Aztán, amikor megtudtam, hogy Anne-nel jár, dühös lettem. Azt gondoltam, hogy így akarja kijárni Scott-nál, hogy bevegye az üzletbe. Persze, azonnal szembesítettem a dologgal, de ő tagadta. Felháborított, hogy a szemembe hazudott, ezért a műszak végén, bezártam az éttermet, és megöltem. Hátba szúrtam…

-          Hányszor? – kérdezett közbe Castle, mire Ratz most értetlenül nézett rájuk.

-          Tessék? – kérdezett vissza válasz helyett, és Rick megismételte a kérdést.

-          Hányszor szúrta meg?

-          Nem emlékszem… dühös voltam… - bizonytalanodott el Noel, mire Kate vette át a szót.

-          Maguk hárman jó barátok voltak, igaz? Caroline, Gabe és maga…

-          Igen. Caro Gabe barátnője volt, amikor odajött dolgozni hozzánk, de aztán mi egymásba szerettünk. – felelte őszintén Noel. – Gabe rájött, és szakítottak. Az óta egy pár vagyunk.

-          Mikor jött rá, hogy Caroline ölte meg a barátjukat? – jött az írótól a következő kérdés, mire Kate döbbenten meredt rá. Noha benne is megfogalmazódott ez a lehetőség, mégsem akarta ilyen nyíltan felhozni, bizonyíték nélkül.

-          Mi?! Nem ő tette! Én voltam! – csapott az asztalra ingerülten Noel, de Rick nem tágított.

-          Figyeltem magát a barátnője nagy jelenete közben, Noel. Amikor a nyomozó megemlítette a sálat, a kulcsot, és az esetleges kapcsolatot az áldozattal, maga rájött valamire. Arra, amire én, igaz? Hogy ő tette! Aznap éjjel hagyta ott a sálat, amikor Gabrielt megölték, és a szekrényhez sem volt szüksége kulcsra, mert a műszak alatt mindig nyitva volt… így van? – kötötte tovább az ebet a karóhoz Castle, de Noel csak a fejét rázta, ő pedig folytatta – Szép az önfeláldozás, Noel, de csak akkor van értelme, ha a másik képes megbecsülni.

-          Nem, ő nem tett volna ilyet! – rázta meg a fejét egyre kétségbeesettebben Noel.

-          Maga mégis azt hiszi, hogy ő volt! – hajolt most előre Kate, és tekintete fogva tartotta a férfiét, ahogy tovább beszélt – Noel! Gyilkosságért legalább 25 év jár! Magának fogalma sincs, milyen hely a börtön! Ne akarjon odakerülni, ha ártatlan!

-          Helyette jutassam oda azt, aki szeretek?! – kiáltotta Noel, és tehetetlenül csapott az asztalra – értsék már meg, hogy szeretem őt! Nem hagyhatom, hogy börtönbe menjen!

-          Elkövetett egy gyilkosságot, amiért bűnhődnie kell! Neki! Nem magának! – erősködött tovább Kate, majd mélyen belenézett a könnytől csillogó szemekbe, melyekben tanácstalanság csillogott. Néhány percig csak szótlanul farkas szemet néztek egymással, majd Noel nagyot sóhajtva dőlt hátra a széken, és beszélni kezdett.

-          Aznap éjjel Caro eljött hozzám zárás előtt néhány órával. Pont akkor érkezett, amikor az a kigyúrt fickó belekötött Gabe-be, hogy a barátnőjével szemezett. Caro teljesen kiakadt, és veszekedni kezdett vele, mire én megjegyeztem, hogy ez nem az ő gondja, hanem inkább Anne-é. Ezen még jobban bepörgött, és elviharzott. Aztán négy előtt visszajött, és bocsánatot kért. Mindig is tudtam, hogy az ő számára Gabe volt a nagy szerelem, én csak egyszeri fellángolás voltam… de hogy megölné őt… nem, ezt nem tehette – révedt el a tekintete a férfinak, mire Kate és Rick néma pillantást váltottak, majd otthagyták a férfit, és a pihenőbe indultak, hogy a nővel is elbeszélgessenek.

Alig egy óra múlva, Kate fáradtan zárta le az utolsó dobozt is, és huppant le székére. Elégedett volt, hiszen a nő mindent bevallott, noha nem kis munkájukba került kicsalni belőle a vallomást, de végül sikerült, és ő megint biztos lehetett benne, hogy az igazi gyilkos kezére kattintotta a bilincset. Örömébe azonban cseppnyi üröm is vegyült, hiszen tisztában volt vele, hogy köszönettel tartozik a most mellette éppen ceruzákból várat építő írónak, hiszen ő ragaszkodott ahhoz, hogy járjanak utána a titokzatos sálnak, és a látogatónak. Kate elmosolyodott a gondolatra, hogy noha soha nem mondta a férfinak, mekkora segítséget jelent a munkában, most már elképzelni sem tudta, hogy nélküle dolgozzon tovább. Gondolataiból Javi hangja rántotta ki, aki éppen ebben a pillanatban érkezett meg hozzájuk.

-          Hey, hallom mégsem Ratz a tettesünk!

-          Nem. A valódi gyilkos Caroline Fish, a barátnője, aki korábban Gabe barátnője volt, de aztán megcsalta, de továbbra is szerette. Amikor megtudta, hogy Anne-nel nyomul, féltékeny lett, és… - fogott bele a magyarázatba Castle.

-          Állj, nem tudlak követni! – szakította félbe az írót Javi – ez lassan olyan, mint egy szappanopera! Most ő a gyilkos, vagy sem?

-          Igen. Mindent bevallott. – vette át a szót Kate – nem tudta elviselni, hogy Gabe beleszeretett Anne-be, és egy sérült arcú lányt választott helyette. Ő írta a leveleket is, de mivel a pár továbbra is együtt maradt, dühös lett. Végül a gyilkosság éjszakáján megszerezte a kést, és leszúrta az áldozatot, miután vitatkoztak – zárta rövidre az ismertetést Kate.

-          Szóval egy újabb ügy lezárva! – csapta össze tenyerét Javi a mellette álldogáló Ryan-nel, mire Kate és Rick is elégedetten bólintva mosolyogtak rá – mit szólnátok, ha megünnepelnénk egy pizzával?

-          Rendben, miért is ne? – egyezett bele Kate örömmel, és a következő pillanatban már mindannyian kabátjukért nyúltak, és meg sem álltak kedvenc éttermükig. Beérve egy sarokasztalt választottak maguknak, majd amikor kihozták az ínycsiklandó ételeket, jóízűen láttak hozzá. Alig fél óra múlva, már csak a sörüket kortyolgatták, és az aktuális ügyről beszélgettek, amikor Kate elnézést kért, és a mosdóba ment. Rick elrévedő tekintettel nézett a nő után, majd a fiúk felé fordult, akik vigyorogva figyelték.

-          Ha a szemeidet keresed, a söröd mellett találod! – húzta az írót Javi, majd amikor az értetlenül meredt rá, megmagyarázta – oda estek a helyükről, amikor Beckett után bámultál.

-          Ha-ha! – húzta el a száját morcosan Rick, majd felállt, és a pult felé indult – hozok még sört – szólt hátra a fiúknak, majd amikor látta, hogy azok már nem figyelnek rá, hirtelen jobbra fordult, és meg sem állt a mosdókig, ahol kényelmesen nekitámasztotta a hátát a falnak, és türelmes várakozásba kezdett. Alig néhány perce álldogált csak ott, amikor a várt személy lépett ki a női mosdó ajtaján. Kate egy laza mozdulattal túrt bele a hajába, így megigazítva rakoncátlan tincseit, fésű híján, amikor hirtelen egy erős kéz ragadta meg a derekát, és szorította a falhoz. A lélegzete is elakadt, de kiáltani nem volt ideje, mert a következő pillanatban egy érzéki száj simult az övére, és szenvedélyesen vette birtokba ajkait, ő pedig felnyögött, ahogy megérezte, hogy szerelme csókolja olyan édesen. Nyelvük lágy, finom táncba kezdett, szívük vadul dübörgött mellkasukban.

-          Megőrültél… - zihálta Kate két csók között, majd érezte, hogy Rick ajka, már nyaka vonalán szánt végig, keze pedig izgatón simogatja farmerba bújtatott combját, megbizseregtetve minden porcikáját – mi van, ha… Javi… vagy Ryan…

-          Jól elvannak ők, fel sem tűnik nekik, hogy mindketten leléptünk – mosolygott a nőre csillogó szemekkel Rick, majd ismét megcsókolta. Nyelve puhán kért bebocsátást a résnyire nyílt ajkak közé, Kate pedig nagyot sóhajtva adta meg az engedélyt. Lassan, vágyakozva csókolták a másikat, ízlelgették egymás ajkait, kezük pedig felfedezőútra indult a másik testén, amikor hirtelen egy hang szakította félbe őket.

-          Húzzatok szobára, és ne álljátok el az utat!

27. rész

Kate fülig vörösödve bontakozott ki az író karjai közül, és zavara csak még nagyobb lett, amikor a félhomályban tekintete találkozott Javi döbbent, mogyoróbarna szemével. Esposíto nem kapott levegőt, és csak tátogott, de hang nem jött ki a torkán. Amikor elindult a mosdóba, és majdnem beleütközött a szerelmesen csókolózó párba, még azt hitte, hogy két idegent kell arrébb tessékelnie, hogy enyhíthessen feszülő hólyagján, arra viszont egyáltalán nem számított, hogy Beckett és Castle csókolják egymást olyan szenvedéllyel, hogy még ő is zavarba jött. Castle zavartan vakargatta a feje búbját. Tudta, hogy amiért lebuktak, nem sok jóra számíthat szerelmétől, annál is inkább, mert az egész nem történt volna meg, ha ő nem jön a nő után.

-          Javi… tudod, ez… - fogott volna bele a magyarázatba Kate, de Javi megrázta a fejét.

-          Azt ne mondd, hogy nem az, aminek látszik! – találta meg hangját, de a meglepettség még mindig nem távozott arcáról, mely mellé azonban most boldog vigyor is társult, ahogy folytatta – én tudtam! Tudtam, hogy ti ketten…

-          Sss! Ne ordibálj! – némította el Kate társát, miközben egy újabb férfi jelent meg, hogy meglátogassa a mellékhelyiséget. Néhány lépést arrébb araszoltak, hogy az illető eleget tudjon tenni szervezete követelésének, majd Kate folytatta – tudom, hogy meglepődtél, de…

-          Meglepődni? Én? – húzta fel szemöldökét magabiztosan Javi – dehogy! Végig tudtam, hogy együtt vagytok…

-          Persze, pont így néz ki, aki tudta – kotyogott közbe Castle először, mióta lebuktak, mire Beckett szúrós szemmel nézett rá, majd ismét átvette a szót.

-          Kérlek, ne szólj erről senkinek! Gates nem tudhatja meg! – nézett könyörgőn társára, aki megértően bólogatott.

-          Kevin? Ő sem tudhat róla?

-          Minél kevesebben tudják, annál jobb – felelte Kate, miközben érezte, hogy Rick keze belecsúszik az övébe, ő pedig megszorította. Annak ellenére, hogy örömmel töltötte el, hogy eggyel kevesebb ember előtt kell titkolóznia, még mindig félt attól, hogy a közös munka kárára menne, ha kiderülne kapcsolata a férfival.

-          Persze, megértem – értett egyet Espo, majd még mindig hitetlenkedve nézett rájuk – egyébként éppen ideje volt már! Csak azt nem értem, ki az a Dan?

-          Ne is beszéljünk róla! – rázkódott meg Kate, ahogy emlékei között felderengett a csók, melyet a férfitól kapott, és melyről most már tudta, hogy sosem szabadott volna elcsattannia, és ami miatt még mindig lelkiismeret-furdalás gyötörte, hiszen ő az íróval volt, őt szerette – az még egy lezáratlan ügy.

-          Elintézzem? – húzta össze a szemét fenyegetőn Javi, akinek nem kellett sokat töprengenie, hogy rájöjjön, mi is történhetett valójában. Jó nyomozó lévén, hamar összerakta a kis kockákat, többek között azt is, miért viselte olyan nehezen akkor Castle a férfi felbukkanását.

-          Igen!

-          Nem! – hangzott fel egyszerre a két eltérő válasz, és meg sem lepődött, hogy Castle volt az, aki a gondjaira bízta volt a fickót. – Kösz, Javi, de megoldom – folytatta Beckett, nem törődve Rick morcos ábrázatával – csak annyit kérek, hogy kettőnkről ne szólj senkinek, még Ryan-nek se.

-          Rendben… - egyezett bele Javi, majd elnézést kért, és mosolyogva lépett be a mosdóba. Kate nagyot sóhajtva támasztotta meg fejét a falnál, majd amikor az íróra nézett, annak kópés vigyorával találta szemben magát.

-          Te meg minek örülsz ennyire? – kérdezte csípősen, mert ő maga egyáltalán nem találta humorosnak a helyzetet, sokkal inkább megalázónak.

-          Annak, hogy eggyel kevesebb ember előtt kell titkolóznunk – mondta ki hangosan a nő korábbi gondolatait az író, mire Kate is elmosolyodott.

-          Ebben igazad van – értett egyet Rick-kel, majd átkarolva a nyakát, szorosan magához húzta – ettől függetlenül, most szépen visszasétálsz, és úgy teszünk, mintha nem történt volna semmi. Egy kicsit még beszélgetünk a srácokkal, aztán megfogadjuk Javi tanácsát… - húzta fel szemöldökét csábosan Kate, és a zöldes-barna szemekben most pajkosság csillogott, ahogy egész közel hajolva a férfi ajkához, suttogva fejezte be a megkezdett mondatot – elhúzunk szobára…

-          Tetszik az ötlet – vigyorgott csibészesen Rick, majd ajka forrón tapadt a kívánatos cseresznyeajkakra, és szenvedélyesen csókolta meg szerelmét, hogy aztán nehezen elváljon tőle, és visszasétáljon az asztalukhoz. Az est további része zökkenőmentesen zajlott, és Ryan láthatólag annyira el volt foglalva pizzája maradékának elpusztításával, és az újabb adag sörrel, melyet Rick vitt az asztalhoz, hogy fel sem tűnt neki a kis közjáték, mely időközben lezajlott a háttérben. Még jó fél óráig szórakoztatta egymást a kis csapat, majd Kate fáradtságra hivatkozva távozni készült, Rick pedig gálánsan felajánlotta, hogy elkíséri, mire Beckett a színjáték kedvéért még azzal is meggyanúsította, hogy csak egy potya fuvart akar szerezni magának, hogy ne taxival kelljen mennie. Rick színpadiasan felháborodott, majd cinkosan egymásra mosolyogva távoztak az étteremből, Javi pedig félmosollyal a szája szegletében követte őket tekintetével.

Kate egy laza mozdulattal hajította az ajtó melletti kis asztalkára kocsi kulcsát, majd nagyot sóhajtva akasztotta fel kabátját a helyére. Rick eközben beljebb sétált, és bezárta maguk mögött a nő lakásának ajtaját, hogy aztán a konyha felé induljon.

-          Nem mondod, hogy éhes vagy? – döbbent meg a nyomozó, amikor meglátta, hogy az író szélesre tárja a hűtőszekrény ajtaját – Most nyomtunk le egy akkora pizzát, amiből Etiópia lakossága egy hétig jól élt volna, te pedig a hűtőmet mustrálod? – kérdezte mosolyogva, miközben ő is odasétált, és hátulról átkarolta a zavartalanul szemlélődő írót.

-          Csak arra voltam kíváncsi, hogy van-e valami a hűtődben a holnapi reggelihez – adott magyarázatot a kutatásra Castle – de nem csalódtam – húzta el a száját, ahogy megmutatta a nyomozónak az üresen tátongó hűtőt – mondd csak Beckett, hogy nem haltál éhen, amíg mi nem voltunk együtt?

-          Ahelyett, hogy engem zrikálsz, inkább menj, és zuhanyozz le! – húzta arrébb ingénél fogva az írót, majd becsukta a hűtő ajtaját, és most már szemben állt a férfival.

-          Csatlakozol? – húzta fel évődve a szemöldökét Rick, mialatt karjai szorosan a nő dereka köré fonódtak, és puha csókot nyomott az ajkára.

-          Ezúttal nem! – rázta meg a fejét Kate határozottan – még el kell intéznem néhány telefont a holnapi nappal kapcsolatban, ezen kívül szeretném megírni a jelentést erről az ügyről, hogy holnap elsőként tehessem Gates asztalára. De ha jó fiú leszel, utána…

-          Utána? – csillant fel pajkosan az író tekintete, és Kate nem állta meg, hogy ne mosolyodjon el, miközben ujjaival játékosan túrt a sűrű, barna tincsek közé, és gyengéden simogatni kezdte a férfi tarkóját.

-          Utána sort kerítünk a desszertre, ami a vacsorából kimaradt – súgta szinte a férfi szájába a szavakat Kate, mire az még szélesebben mosolygott, és szerelmesen hajolt közelebb, hogy megcsókolja a nőt. Nyelvük puhán, selymesen simult a másik szájába, és lassan, ráérősen csókolták egymást. A meghitt pillanatot hangos kopogás zavarta meg, és Rick kelletlenül engedte el a nőt.

-          Bárki legyen a hívatlan vendég, üzenem neki, hogy telt ház van! – morgott bosszúsan a férfi, mire Kate játékosan megpöckölte a fülét.

-          Én megszabadulok a vendégtől, te pedig addig lezuhanyozol. Aztán jöhet a desszert! – hajolt még egyszer egy gyors csókra a férfihoz, majd elnézőn mosolyogva figyelte, ahogy az, orra alatt motyogva elindult a fürdőszoba felé. Kate nagyot sóhajtott, és ajkáról még mindig nem tűnt el a mosoly, amikor odaballagott az ajtóhoz, és szélesre tárta azt. Jókedve azonban csak addig tartott, amíg meg nem látta hívatlan látogatóját.

-          Végre itthon vagyok, édesem! – dobta le bőröndjét maga mellé Dan, és tökéletes fogai csak úgy világítottak a szájában, ahogy a nyomozóra vigyorgott. Kate első dühében legszívesebben azonnal képen törölte volna a férfit, aztán hirtelen gondolt egyet, és ő maga is szívélyesen elmosolyodott. Futó pillantást vetett a fürdőszoba felé, majd gyors fejszámolást végzett, hogy körülbelül mennyi ideig is tart szerelmének, amíg végez, végül nagy levegőt vett, és továbbra is töretlenül mosolyogva nézett Dan-re.

-          Nem is tudod, mennyire vártam, hogy végre ismét találkozzunk! – üdvözölte a férfit, de Dan túlságosan el volt foglalva azzal, hogy a nő örül neki ahhoz, hogy észrevegye a zöldes-barna tekintetben csillogó gúnyt. – Gyere be! – tárta még szélesebbre az ajtót Kate, majd összehúzott szemmel nézett a belépő Dan után, aki otthonosan mozogva masírozott egyenesen a nappaliig, maga után húzva bőröndjét is.

28. rész

Miután bőröndjét a dohányzó asztal mellé állította, megfordult, és arcán boldog mosollyal, várakozásteljesen nyújtotta ki mindkét karját, mintha arra várna, hogy a nyomozó a karjaiba veti magát. Kate észrevétlenül, undorodva húzta el a száját a felajánlott lehetőségre, majd, mint aki észre sem vette a gesztust, a konyha felé indult.

-          Mit szólnál, ha kinyitnánk egy üveg bort, és megünnepelnénk, hogy hazajöttél? – kérdezte kedvesen mosolyogva, és már elő is vette a behűtött bort, amit ugyan az íróval volt szándéka elfogyasztani, de ezúttal kivételt tett. Míg a válaszra várt, a fiókból előhalászott egy dugóhúzót, és azonnal nekilátott, hogy kinyissa az édes vörösbort.

-          Látom, még mindig nem tért vissza az emlékezeted – lépett most mögé Dan, és átkarolta a derekát, amitől Kate hátán végig futott a hideg, és csak nehezen állta meg, hogy ne lökje el magától a férfit, míg az, folytatta – akkor emlékeznél, hogy csak fehérbort iszok.

-          Akkor csak én iszom – lépett távolabb a férfitól Kate, és egy poharat emelt le a felső polcról, melyet azonnal meg is töltött a finom nedűvel. Nagyot kortyolt belőle, majd szemét összehúzva nézett Dan-re. – Mesélj rólunk egy kicsit, Dan! – kérte a férfit lágyan Beckett. Kíváncsi volt, mennyi hazugságot képes még a férfi, akiről azt hitte, ismeri, és a barátjának tekintette, összehordani.

-          Mit szeretnél hallani? – kérdezte Dan, miközben helyet foglalt Kate-tel szemben az asztalnál, és kissé közelebb hajolt. Tekintetét mohón futatta végig a nő gyönyörű arcán, majd lejjebb vándorolt telt idomaira.

-          Mindent! Hogyan lettünk egy pár? Milyen az életünk? Talán segít emlékezni - hazudott tovább szemrebbenés nélkül Kate, és újabbat kortyolt a borból. Dan mosolya egyszeriben kínosabbá vált, mely nem kerülte el a nyomozó éles szemét, majd a férfi nagyot sóhajtott.

-          Hol is kezdjem…

-          Az elején! – vált egy cseppnyit hidegebbé a nő hangja, de a férfi ebből semmit nem vett észre. Szeme a távolba meredt, és lassan hozzáfogott, Kate pedig hitetlenkedve hallgatta az esti mesének is beillő ömlengést.

-          Egy áruházban találkoztunk… éppen árverést rendeztek egy árvaház javára. Mivel én voltam az üzlet jogásza, rám is lehetett licitálni, te pedig egy ügy miatt éppen arra jártál, és felismertél. Végül kétszáz dollárért nyertél velem egy vacsorát – húzta ki magát büszkén, öntelten a férfi, és Kate gyomra fordult egyet a hazugság hallatán.

-          Nem voltál túl drága… - jegyezte meg epésen, mire Dan zavarában elvörösödött, majd folytatta.

-          Aztán a vacsora olyan kellemesre sikeredett, hogy a lakásodon folytattuk. Akkor persze, volt nálad fehérbor is – kacagott fel saját szellemességén Dan, mire Kate unottan húzta el a száját – a többit is hallani akarod? – húzta fel évődve a szemöldökét Dan, mire a nyomozó bólintott.

-          Persze! Az egész történet érdekel! – fűzte hozzá gúnyosan, Dan pedig szélesen elvigyorodott.

-          Mi lenne, ha nem elmesélném, hanem inkább megmutatnám, hogyan folytatódott az este? – súgta egész közel hajolva, de a következő pillanatban már csak azt érezte, ahogy a nő kezében lévő pohár tartalma az arcába fröccsen, és a vörös bor végig csorog a bőrén, le a fehér ingére.

-          Ha még egyszer megcsókolsz, vagy hozzámérsz, eltöröm a karod! – sziszegte Kate dühösen, miközben felpattant a székből, és minden igyekezetével azon volt, hogy visszafogja indulatát.

-          Megőrültél? Mi a fenét csináltál?! – ugrott fel Dan is a székről, és döbbenten meredt a nőre, miközben felkapott egy rongyot a pultról, és ideges mozdulatokkal próbálta megszárogatni a foltot ingén – Az emlékezeteddel együtt a józan eszedet is elveszítetted?! – háborgott tovább a férfi, mire Kate az ajtó felé indult.

-          Mindenre emlékszem Dan! Az egyetlen csók, amit te valaha kaptál tőlem, az volt, amit, az amnéziámat kihasználva, kierőszakoltál tőlem! – vágta dühösen a férfihoz Beckett, mialatt már kinyitotta az ajtót – azt hittem, ismerlek, és jó barátom vagy, de csak egy nyomorult, hazug szarházi vagy! – emelte fel a hangját mérgében a nő, és most már az sem érdekelte, ha esetleg az író is meghallja szavait – Tűnj el a lakásomból, amíg szépen mondom, és ha van egy kis eszed, az életben nem kerülsz többé a szemem elé!

-          Nehogy azt gondold, hogy akkora szám volt az a csók! – húzta el a száját megvetőn Dan, miközben az ajtó felé indult, és megaláztatásában észre sem vette, hogy a bőröndjét az asztal mellett hagyta, miközben most egészen közel állva a nő előtt, folytatta – csókoltam már jobb kurvát is! – fröcsögte a szavakat a férfi, mire hirtelen egy kezet érzett a vállán, majd valaki lendületesen megfordította. Ideje sem volt felfogni, mi történik, mert a következő pillanatban egy széles ököl hatalmas erővel csapódott arca bal felének, ő pedig azzal a lendülettel zuhant ki a bejárati ajtón. Nem sokkal később pedig, amikor megpróbált felállni, és szemügyre venni támadóját, a bőröndje landolt a térdén, ő pedig felüvöltött.

-          Ezzel már azóta tartoztam, hogy először megláttam a tenyérbe mászó pofádat Kate-re vigyorogni! – dörrent a levegőben Castle hangja, aki egy szál törölközőben állt a nő mellett. Amikor végzett a fürdőszobában, és a nappali felé indult, hogy megkérdezze szerelmét, ki volt a hívatlan látogató, éppen meghallotta, ahogy az Dan-nel kiabál, és elküldi. Nem foglalkozott azzal, hogy magára kapjon valamit, egyszerűen, úgy ahogy volt, elindult, hogy saját kezűleg dobja ki a fickót. Ugyan nem tervezte, hogy megüti, de amikor meghallotta, hogy szerelmét ócsárolja, elborult az agya, és ösztönösen cselekedett, amit azonban egyáltalán nem bánt meg. – Takarodj innen, te szánalmas barom, vagy az összes fogadat kiütöm! – fenyegette meg a férfit, mire az nehezen talpra állt, és kézfejével törölte le felszakadt arccsontjáról a vért.

-          Nehogy azt hidd, hogy ezt megúszod! Ügyvéd vagyok, és a szart is leperelem rólad! – fenyegetőzött tisztes távolságból Dan, mire Kate gúnyosan elmosolyodott.

-          Próbáld meg! Aztán majd ne lepődj meg, ha a bostoni iroda érdekes hívásokat kap a new york-i rendőrségtől az egyik alkalmazottjukról! – viszonozta a kedves fenyegetést Beckett, mire Dan egy darabig farkas szemet nézett velük, mintha azt próbálná kitalálni, vajon a nő van-e annyira vakmerő, hogy megtegye. Kate arcáról, és hideg, elszánt tekintetéből azonban semmi jót nem olvashatott ki, mert néhány másodperc után a koffere után nyúlt, és sértett képpel távozott. Kate nagyot sóhajtva zárta be ismét az ajtót, majd huncutul az íróra mosolygott. – Nem is tudtam, hogy ilyen harcias vagy…

-          Ritkán folyamodok erőszakhoz, de ez a pali szinte könyörgött azért, hogy megüssem, már a megismerkedésünk óta. – vigyorgott a nőre Rick, miközben közelebb húzta magához, és Kate gerincén a férfi érintésére kellemes borzongás futott végig, melyet össze sem tudott hasonlítani azzal, amit Dan érintése okozott.

-          Egész szép ütés volt, magam sem csináltam volna szebben! – dicsérte meg a férfit Kate, aki erre büszkén húzta ki magát.

-          Tetszett? Lenyűgöztelek? – kérdezte kiéhezve a további dicséretre, mire Kate megforgatta a szemét, és úgy érezte, ideje csipkelődnie egy kicsit a férfival, ha nem akarja, hogy az egója megint felülkerekedjen.

-          Nem volt éppen egy Chuck Norris ütés, de egynek elment – rántotta meg a vállát, és éppen a fürdő felé vette volna az irányt, hogy ő is letussoljon, amikor Rick visszarántotta, és hátulról szorosan átölelte.

-          Ezek szerint, egyáltalán nem imponált neked? – simogatta meg most a nő hasát az író, majd egyre feljebb vándorolt, és kezei már a nő mellét becézték az ingen keresztül, Kate pedig egyre nehezebben vette a levegőt, miközben megfordult a férfi karjai között, és átkarolta a nyakát, testét szorosan az övéhez préselve.

-          Hogy imponált-e? Elképesztően szexi voltál – súgta a férfi szájába a szavakat Kate, majd lágyan megcsókolta, Rick pedig szenvedélyesen viszonozta.

-          Mi lesz a jelentéssel? – szakította meg egy pillanatra a csókot Rick, de a nő újra ajkára vonta az övét, úgy suttogta a csókba.

-          Holnap, Castle! Majd holnap! - Nyelvük először gyengéden, izgatóan, majd egyre vadabbul, követelőzőbben kalandozott a másik szájában, miközben kezük egy percre sem hagyta abba a másik testének simogatását. Kate tenyere akadálytalanul simított végig a férfi meztelen hátán, majd mellkasán, míg a férfi keze már az ing alatt cirógatta a hátát, majd előre vándorolva, melltartóba bújtatott melleit kényeztette, míg ajka nyakát, melle vonalát borította be csókjaival, végül ismét ajkát vette birtokba szenvedélyesen, miközben finoman a karjai közé kapta, és meg sem állt vele a hálószobáig, ahol puhán fektette az ágyra, és fölé magasodott.

-          Szóval, szexinek találja nyomozó, ha vad vagyok? – kérdezte csibészesen mosolyogva, mire Kate komolyan nézett vissza rá. Szerelmesen simított végig a férfi arcán, és anélkül, hogy tekintetét elszakította volna a vágytól csillogó kék szemektől, halkan válaszolt, egészen közel hajolva a férfihoz.

-          Nem! Azt szeretem, ha gyengéd vagy… és figyelmes… és azt, amikor szeretsz! - suttogta válaszul, mire Rick lágyan elmosolyodott és olyan puhán, és finoman érintette meg a nő ajkait, mintha egy tollpihével simított volna végig rajta.

29. rész

Kate ujjai vágyakozva túrtak a férfi hajába, nyelve pedig selymesen simult a szájába, és először lassan, gyengéden, majd egyre szenvedélyesebben fedezte fel annak mélységét, miközben érezte, hogy az író szorosan hozzásimul. Rick most megszakította a csókot, hogy ajkával nyakára, majd melle vonalára vándoroljon, mialatt ráérősen, egyesével gombolta ki a nő ingén a gombokat, és minden egyes kipattintott gomb után, apró, forró csókot lehelt az így szabaddá vált területre. Mellén kis ideig elidőzött, majd egyre lejjebb haladt, és végig csókolta hasáig, majd amikor az összes gombbal végzett, széthúzta a nő ingét, és vágytól elhomályosult tekintettel nézett végig annak gyönyörű testén. Kate mellkasa fel-le hullámzott, ahogy szaporán kapkodta a levegőt. Rick nagyot nyelve, szemében csodálattal pásztázta végig tekintetével a formás melleket, a feszes hasat. Vágya még nagyobb lett, ahogy most felnézett a kipirult arcra, melyen látszott, hogy a nőben ugyanolyan féktelen szenvedély tombol, mint benne.

-          Gyönyörű vagy Kate – suttogta egész közel hajolva a nőhöz, majd lágyan megsimogatta az arcát – minden nap elcsodálkozom azon, mivel érdemeltelek ki a sorstól… - nézett elhomályosult tekintettel a nőre, majd lágyan megcsókolta először ajkát, majd nyakát, hogy aztán egyre lejjebb haladva, finom, de annál édesebb csókokkal kényeztesse mellét, hogy aztán hasára vándoroljanak az izzó ajkak. Rick ismét fölé hajolt, és szenvedélyesen megcsókolta. Kate kissé megemelkedve bújt ki az ingből, hogy aztán karjai szorosan átfonják az író nyakát, és ujjai ezúttal a hátán kalandozzanak el, egészen csípőjéig, majd vissza. Rick forró ajka most ismét nyakára vándorolt, miközben keze a combját simogatta, puha nyelve pedig melleire csúszott, és körkörösen izgatta, megszabadítva a melltartótól is kedvesét. Kate lélegzete felgyorsult, amikor megérezte, hogy a férfi erős keze kikapcsolja nadrágszíját, majd gyengéden lesimítja róla az apró bugyival együtt a nadrágot, nyelve pedig már legérzékenyebb pontját kényezteti. A gyönyör hulláma végig söpört a testén, ahogy a férfi határozottan, magabiztosan mozgatta nyelvét, kezével pedig combját, hasát simogatta. Kate türelmetlen mozdulattal túrt bele a férfi hajába, és keze ökölbe szorult, amikor egy újabb hullám áramlott végig sejtjein, megbizseregtetve minden porcikáját. Rick most felemelte fejét, és felfelé haladva csókolta végig újra a nő selymes bőrét, majd amikor ajkához ért, szenvedélyesen megcsókolta. Kate keze felfedezőútra indult a férfi testén, majd amikor fenekéhez ért, egy mozdulattal rántotta le róla a törölközőt, hogy immár semmi ne állhasson vágytól felforrósodott testük közé. Rick szorosan a nőhöz tapadva csókolta tovább ajkát, nyakát, majd a füle mögötti érzékeny területet, miközben szerelmes szavakat suttogott a fülébe, csípőjét pedig körkörösen mozgatva ingerelte izzó nőiességét, a végletekig fokozva benne a beteljesülés utáni vágyat. Kate ajkát apró nyögések, és sóhajok hagyták el, ahogy csípőjét megemelve, türelmetlenül préselte magát a férfi vágytól feszülő férfiasságához. Rick remegő testtel, megfeszült izmokkal hatolt a nőbe, lassan, lágyan, és mindkettejükből megkönnyebbült sóhaj szakadt fel, amikor eggyé váltak. Mozgásuk kezdetben lassú ringatózás volt csupán, majd egyre gyorsabb ütemet diktálva repültek a mámor, és beteljesülés felé, hogy amikor megérkeznek a paradicsomba, minden porcikájuk beleremegjen. Rick mély lélegzetet véve fúrta arcát a nő selymes puhaságú hajába. - Szeretlek, Kate! – suttogta a fülébe, majd kissé megemelve fejét, de továbbra is szorosan a nőhöz tapadva nézett bele a boldog, elégedettségtől csillogó zöldes-barna szemekbe.

-          Én is téged – szántott végig ujjaival a kócos barna tincseken Kate, majd tarkójánál megállva, közelebb húzta magához a férfit, és lágyan, szerelmesen találkoztak ajkaik. Nyelvük puhán, melegen kényeztette a másikat, amikor édes pillanatukat egy éles hang szakította félbe. Megszakítva a csókot Kate elmosolyodott – Tudom… gyűlölöd a telefonomat… - jegyezte meg halkan nevetve, majd hagyta, hogy a férfi legördüljön róla, ő pedig köntösébe bújva indult a nappaliba, hogy megkeresse a zaj forrását. Alig néhány perc múlva szomorúan lépett be a hálóba, és az író amint meglátta kedvese csalódott arcát, érdeklődve ült fel az ágyon, és támasztotta meg hátát.

-          Mi a baj?

-          Espo telefonált. A Vaslady most rögtön látni akarja a jelentést az ügyről… - húzta el száját Kate kedvtelenül, mire Rick is elkomorult.

-          Nem ér rá neki reggel? – kérdezte csalódottan, de a nyomozó megrázta a fejét.

-          Állítólag holnap délelőtt valami nagyfejűvel találkozik, és erről az ügyről is be akar számolni… Sajnálom… - lépett oda az ágyhoz, és leült a szélére, egész közel az íróhoz – Ígérem, hogy megpróbálok gyors lenni, és még mielőtt elaludnál, már itthon is leszek! Ne haragudj… - simított végig a férfi arcán engesztelőn, mire Rick bánatosan elmosolyodott.

-          Semmi baj… megértem. Menj csak. – fogta meg a nő kezét, és lágyan a tenyerébe csókolt.

-          Sietek! – ígérte újra a nő, majd odahajolt, és finoman megcsókolta a férfit, a következő percben pedig már el is tűnt a fürdőszobában, hogy készülődni kezdjen, míg Castle duzzogva fonta keresztbe karjait. Tisztában volt vele, hogy szerelme elfoglalt nyomozó, ahogy azt is tudta, meg kell barátkoznia azzal, hogy közös életük során bármikor behívhatják az éjszaka közepén is dolgozni, mégis nehezen viselte, hogy a legszebb pillanataikba rondítanak bele a nő kollégái. Töprengéséből a fürdő ajtajának nyitódása rántotta ki, ahogy kilépett belőle Kate, és formás testét csak egy törölköző takarta. Rick érezte, hogy a látványtól annak ellenére kiszárad a szája, hogy még csak alig fél órája volt része a nővel egy csodás szeretkezésben. Beckett a szekrényhez sétált, és csak pár másodpercig hezitált, mit is vegyen fel, majd lehajítva magáról a törölközőt, öltözködni kezdett, az író pedig tátott szájjal figyelte közben. Még most is elcsodálkozott rajta, hogy az a gyönyörű nő, aki előtte áll, tökéletes, karcsú alakjával, hosszú, kecses lábaival, éppen őt választotta társul. A félelemtől, hogy egyszer elveszítheti, görcsbe rándult a gyomra. Minden idejét, hátralévő életét vele akarta tölteni. Azt akarta, hogy 35-40 év múlva, ugyanígy figyelhesse, ahogy készülődik, és Kate akkor is ugyanilyen szerelmesen mosolyogjon vissza rá, mint most, ahogy nadrágját gombolta be éppen. – Csak tudnám, mire gondolsz, amikor így nézel rám! – rántotta ki gondolataiból Kate nevető hangja, és csak akkor vette észre, hogy a nyomozónő már zöld ingét is begombolta, és most őt figyeli mosolyogva.

-          Én csak… arra, hogy… - dadogta zavartan, majd Kate megrázta a fejét, és közelebb sétált. Haját eltűrve, fölé hajolt, majd megcsókolta, ő pedig lehunyt szemmel élvezte a puha, finom ajkak lágy érintését. Amikor elváltak ajkaik, még mindig lehunyt szemmel fejezte be a megkezdett mondatot – … hogy mennyire szeretlek! – suttogta, majd kinyitotta szemét, és tekintete találkozott a ragyogó, zöldes-barna szemekkel.

-          Én is téged! Nemsokára jövök! – nyomott újabb rövid csókot a férfi ajkára Kate, majd a nappalin áthaladva felcsatolta fegyverét, és jelvényét, és percekkel később Rick hallotta, ahogy záródik a bejárati ajtó, ő pedig egyedül maradt gondolataival. Nagyot sóhajtva feküdt hanyatt az ágyon, majd kezeit tarkója mögé téve kezdett töprengeni korábbi gondolatain. Csodálkozva vette észre, hogy míg korábbi kapcsolataiban mindig megrémítette a lehetőség, hogy örökké tartson, Kate esetében sokkal inkább izgatott lett, és annak a lehetősége rémítette meg, hogy tönkremehet. Tekintetét a plafonra szegezve hirtelen elmosolyodott, majd felugrott, és öltözködni kezdett. Még akkor is mosolygott, amikor a taxiba ülve, bemondta a sofőrnek a címet.

Kate unott arccal lépett ki a kapitányság épületében a liftből, majd egy ásítást elnyomva ült le asztalához, és kapcsolta be személyi számítógépét, hogy mielőbb hozzákezdhessen a jelentés gépelésének, és mielőbb otthon lehessen a szeretett férfi karjai között. Amíg várta, hogy a gép betöltsön, futólag az órájára pillantott, mely este kilencet mutatott. Elhúzta a száját a gondolatra, hogy Montgomery idejében, ha lezártak egy nyomozást, aznapra már biztosra vehette, hogy szabad, legalábbis, amíg nem futott be egy újabb gyilkossági ügy. Gates azonban, ebben a tekintetben is szöges ellentéte volt elődjének. Az ő szótárában a lazítás, és a pihenés olyan szavak voltak, melyek káromkodásnak minősültek, és egyik emberét sem szerette káromkodni hallani. Mivel a gép betöltött, Kate abbahagyta korábbi és jelenlegi feletteseinek összehasonlítását, és inkább fürge ujjakkal kezdte gépelni a jelentést. Alig másfél órával később, büszkén helyezte a kinyomtatott, szinte még meleg lapokat egy barna dossziéba, majd felettese üres irodája felé vette az irányt, ahol jó fél méter magasságból, gúnyos mosollyal az ajkán dobta az asztalra.

-          A jelentés, ahogy kérte, felség! – fűzte hozzá pimaszul, és még meg is hajolt hozzá. Képtelen volt megállni, hogy ne gonoszkodjon egy kicsit, azok után, hogy a nő követelésével a legszebb pillanatukat zavarta meg az íróval, ő maga pedig még csak bent sem volt a kapitányságon, amikor megérkezett.

-          Köszönöm! Jó látni, hogy még ilyen kései időpontban is humoránál van, detektív! – csattant egy erőteljes, komoly hang a háta mögött, mire Beckett arcáról azonnal eltűnt a pimaszság, és nagyot nyelve, feszengve fordult hátra, ahol farkas szemet nézhetett Gates rideg, barna tekintetével.

30. rész (bef.rész)

Kate idegesen túrt bele hajába, miközben figyelte, hogy főnöke az asztala mögé sétál, és felemeli a korábban asztalára hajított jelentést, majd szótlanul olvasni kezdett, és csak néha-néha engedett meg magának egy-két hümmögést, vagy szemöldökráncolást. Amikor végzett, felnézett, a papírt pedig az asztalán tornyosuló számtalan papírhalom tetejére rakta, majd az előtte álló nyomozóra szegezte tekintetét.

-          A jelentése most is alapos, és mindenre kiterjedő, nyomozó – vette le szemüvegét Gates, de hanglejtéséből érezni lehetett, hogy a nő nem úszta meg ennyivel. Kate sejtése be is igazolódott, mert a nő nem sokkal később már folytatta – Ami viszont a modorát illeti…

-          Asszonyom, sajnálom, ami az imént történt. Én csak…

-          Túl sokat van a firkásszal, és kezdi eltanulni a szemtelenségeit! – vágott közbe ingerülten és dühösen a kapitány, Beckett pedig ismét nagyot nyelt a folytatást várva – Megértem, hogy dühös, amiért berángattam, de elhiheti, hogy nem azért csinálom, mert ez a hobbim! – nézett mélyen a nyomozó szemébe – Az én feletteseim ugyanúgy elvárják tőlem a pontos, és rendszeres jelentéseket, ahogy én maguktól! Ahelyett, hogy a színészi képességeit gyakorolja az irodámban, amikor nem vagyok itt, inkább arra törekedjen, hogy még mielőtt hazamegy, írja meg a jelentéseket, és akkor talán nem kell emiatt berángatnom az éjszaka közepén! – jelentette ki határozottan Gates, és Kate éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor a nő az ajtó felé mutatott – Holnap találkozunk, detektív! Persze, csak ha éppen ráér, és nem szerepel a Lear királyban! – fűzte hozzá gúnyosan, utalva ezzel arra, ahogy a nyomozó teátrálisan meghajolt asztala előtt, mire Kate morgott valamit az orra alatt, és sietősen távozott. Amint a lift ajtaja becsukódott mögötte, hátát a falának támasztva, lehunyta a szemét, és hangosan felkacagott a gondolatra, hogy a kapitánynak igaza van. Castle sokkal nagyobb hatással van rá, mint valaha képzelte.

Kate halkan nyitott be a hálószobába. A szobában félhomály uralkodott, csak a városból bevilágító fények adtak némi világosságot. Lelkiismeret-furdalása volt, mert azt ígérte szerelmének, hogy siet hozzá vissza, ehelyett, nemcsak a jelentéssel nem haladt olyan ütemben, mint szerette volna, de ráadásul, még Gates is feltartotta. Meg sem lepődött, hogy az írót oldalára fordulva találta, aki már az igazak álmát aludta. Kócos haja homlokába hullott, mely gyermeki külsőt kölcsönzött arcának. Néhány percig mosolyogva figyelte, ahogy alszik, majd gyorsan pólót, és rövidnadrágot vett, aztán óvatosan bebújt a takaró alá, és szorosan a férfihoz simulva hagyta, hogy érte is eljöjjön az álom.

Kate az ébrenlét és az álom mezsgyéjén ringatózott, amikor megérezte, hogy egy izmos mellkas szorosan a hátának préselődik. Elmosolyodott, ahogy az író forró lélegzete csiklandozta nyakát, majd érezte, hogy a férfi keze elsimítja a haját, és apró, de annál finomabb csókokkal hinti tele a selymes bőrt, majd derekán végig csúsztatva tenyerét, bekúszott a póló alá, és a csókokat egy percre sem megszakítva, kezével feljebb vándorolt, és már a telt halmokat kényeztette.

-          Jó reggelt – súgta a fülébe a férfi, mire Kate még szorosabban bújt a férfihoz, és ajka mosolyra húzódott, ahogy megérezte vágyának bizonyítékát fenekéhez nyomódni.

-          Jó reggelt – motyogta vissza, majd kinyitotta szemét, és megfordult a férfi karjaiban, miközben átkarolta nyakát, és szerelmesen nézett a csillogó kék szemekbe.

-          Ideje felébredni – mosolygott vissza a férfi –Bár tudom, későn értél haza az éjjel…– lehelt apró csókot a nő ajkaira, mire Kate bűnbánón elmosolyodott.

-          Sajnálom, tudom, mást ígértem. Mi lenne, ha kárpótolnálak érte? – kérdezte kihívón felhúzva szemöldökét, Rick pedig, azonnal tudta, mire gondol szerelme.

-          Nem is tudom… mire gondoltál? – válaszolta suttogva, mire érezte, hogy Kate hozzápréseli csípőjét ágyékához. Lélegzete elakadt, ahogy a nő kis tenyere végig szántott hátán, le derekáig, majd megmarkolta fenekét.

-          Egy villás reggelire? Vagy… elviszlek moziba? Esetleg… – húzta fel évődve szemöldökét a nő, és ajkán érzéki mosoly játszott, mire Castle, fölé magasodva helyezkedett el lábai között.

-          Azt hiszem, a legjobb lesz, ha inkább az én fantáziámra bízod a dolgot! – kacsintott a nőre, majd ajkával máris szenvedélyesen vette birtokba a telt ajkakat. Nyelve határozottan, mégis lágyan, selymesen simult a nő szájába, forró táncra hívva, és Kate nem késlekedett viszonozni azt.

-          Ezzel azt akarod állítani, hogy szegényes a képzelőerőm? – szakította meg az édes pillanatot látszólag sértetten Kate, mire Rick szemtelenül rávigyorgott.

-          Sosem fogalmaznék így! – rázta meg a fejét Castle, majd pimaszul hozzátette - inkább azt mondanám, nem vagy olyan kreatív, mint egy író…

-          Azért van, amiben elég jó vagyok… - harapta meg érzékien a férfi alsó ajkát Kate, miközben tenyere előrevándorolt, és izgatón simított végig az író feszülő férfiasságán, ajka pedig mosolyra húzódott, ahogy annak lélegzete elakadt.

-          Ezzel nem… nem vitatkozom… - suttogta a nő szájába a szavakat Rick csibészesen, majd lágyan birtokba vette azt. Nyelvével lassan szántott végig a telt cseresznye ajkakon, hogy aztán beljebb nyomulva, megízlelje édes ízét, melyre, annyira vágyott már. Szerelmesen, vágyakozva csókolták egymást, miközben Kate tenyerével végig szántva a férfi hátán, hámozta le róla a pólót. Rick kissé megemelkedve bújtatta át fejét a pólón, hogy aztán az a földön landoljon, miközben ő is megszabadította kedvesét a ruhadarabtól, és nagyot nyelve, szemében csodálattal pásztázta végig tekintetével a formás melleket, a feszes hasat. Rick is elmosolyodott, és újra ajkára hajolt. Szenvedélyesen csókolta a finom ajkakat, miközben keze akadálytalanul lelt rá a telt mellekre, melyeket azonnal kényeztetni kezdett. Kate vágyakozva túrt a barna tincsekbe, hogy aztán lefelé haladva, végig simogassa a férfi hátát. Lábaival kis terpeszt csinálva engedte közéjük a férfit, és felsóhajtott, amikor lüktető nőiessége megérezte a neki feszülő férfiasságot. Nyelvük szenvedélyes táncot lejtett a másik szájában, mialatt kezükkel bebarangolták a másik minden porcikáját. Rick türelmetlenül préselte vágytól feszülő férfiasságát a nő öléhez, és lassan, körkörösen mozgatva csípőjét, ingerelte azt, Kate pedig felnyögött az érzésre. Keze a férfi fenekére vándorolt, és szorosan megmarkolva szorította magához, mire Rick zihálva emelkedett feljebb – Megőrjítesz, Kate! Minden nappal jobban és jobban kívánlak! – suttogta levegő után kapkodva, majd lerántotta magáról az alsónadrágot, és ajkával újra végig pásztázta a nő testének minden centiméterét. Apránként haladt egyre lejjebb, míg el nem jutott a kis rövidnadrágig. Kínzó lassúsággal húzta le a hosszú lábakon a ruhadarabot, majd az ágy mellé hajította, és nyelve most lágyan, érzékien kezdte el becézni a nő legérzékenyebb pontját. Kate hátát ívben megfeszítve túrt a férfi hajába, miközben levegő után kapkodott. A gyönyör hulláma végig söpört testén, majd érezte, ahogy Rick ajka felfelé vándorol, elidőzik mellén, majd nyaka vonalán csúszik végig nyelve, hogy aztán ismét ajkára találjon. Nyelvük lázasan kereste a másikét, és kezdett bele vad, de annál édesebb táncukba, miközben Rick eggyé vált szerelmével. Csípőjét lágyan ringatva kezdett el mozogni, lassan, minden pillanatot kiélvezve. Bár a vágy, ami a beteljesülés felé hajtotta, mindennél erősebb volt, mégsem siettetett semmit. A legnagyobb gyönyörben akarta részesíteni mindkettejüket, ezért izmait megfeszítve fogta vissza mozdulatait. Kate egész szorosan húzta magához közel, ajkával nyakát becézte, keze pedig végig szántott a rajta fekvő férfi izmos hátán.

-          Annyira szeretlek!– zihálta a férfi fülébe Kate a szavakat, majd tekintetüket összekapcsolta, és Rick lágy csókot lehelt az ajkára.

-          Én is téged! – súgta vissza, majd egyre gyorsabban kezdett mozogni, miközben folyamatosan csókolta a nőt. Ahogy szívük ritmusa felgyorsult, már tudták, hogy nincs messze a csodálatos beteljesülés. Néhány mozdulat után, ereikben felpezsdült a vér, minden porcikájukban szétáramlott a gyönyör, és ők az átélt mámor hatására, ernyedten kapaszkodtak a másikba.

Kate éppen két csészét vett ki a szekrényből, amikor az egyik kicsúszott a kezéből, és hangos csattanással landolt a konyha járólapján, millió kis darabra törve. A nő nagyot sóhajtva hajolt le, hogy apránként felszedegesse, és már éppen az utolsó nagyobb darabkát tette tenyerébe, amikor Rick hangja megrémisztette.

-          Minden rendben? – kérdezte a hálóból, farmerban, és sötét ingben, zakóban kilépő férfi, mire Beckett hirtelen felegyenesedett, és a fejét, a még mindig nyitott szekrényajtóba verte.

-          Au! – jajdult fel fájdalmasan, és Rick azonnal mellette termett. Haját eltűrve homlokából vizsgálta meg a piros foltot, hogy nem szakadt-e fel, miközben tekintetében aggodalom csillogott.

-          Jól vagy?! – kérdezte a nőtől, és arcáról jól leolvasható volt a türelmetlenség, ahogy a válaszra várt.

-          Én… - nézett zavartan a férfira Kate, majd kissé távolabb lépett tőle – Ki maga? Hol vagyok? – kérdezett vissza, mire Rick keze lehanyatlott, és kétségbeesetten nézett fel az égre.

-          Miért?? Nee!! Ne már!!! – emelte fel egyre inkább a hangját. Képtelen volt elhinni, hogy ez megtörténhet, de ebben a pillanatban halk kuncogás ütötte meg a fülét, és ahogy a nőre nézett, Kate vidám mosolyával találta szemben magát. Ekkor döbbent rá, hogy a nyomozó megtréfálta. – Neked ez vicces?! – háborodott fel az egyre hangosabban kacagó nő láttán, mire Kate rendezte arcvonását, és bűnbánón nézett vissza rá.

-          Ne haragudj… nem tudtam kihagyni… - mosolygott még mindig, de Rick csak duzzogott tovább, mire Beckett közelebb lépett hozzá, és lágyan végig simított az arcán – hogyan tehetném jóvá? – kérdezte engesztelőn, miközben finoman megcsókolta a durcás ajkakat. Ebben a pillanatban Rick komolyan ránézett, majd megszólalt.

-          Gyere hozzám feleségül! – jelentette ki határozottan, mire Beckett elkerekedett szemekkel nézett vissza rá.

-          Én… inkább egy szexi fehérneműre gondoltam… - igyekezett poénnal elütni a lánykérés komolyságát, de Castle még mindig komolyan nézett vissza rá, és a kék szemekből elszántságot olvasott ki, amely megrémítette.

-          Nem vicceltem, Kate! Gyere hozzám feleségül! – ismételte meg a korábbi kérést a férfi, és Beckett döbbenten látta, ahogy fél térdre ereszkedik előtte, majd zakója belső zsebébe nyúl, és egy apró, bársonydobozt húz elő – Egész hátralévő életemet veled akarom leélni Kate! Szeretlek! Mondj igent! Kérlek! – nézett fel rá izgatottan csillogó szemekkel a férfi, Kate pedig, lehunyta a szemét. Torkát sírás fojtogatta, és hangja elcsuklott, amikor megszólalt.

-          Én… én is szeretlek… - jöttek ajkára nehezen a szavak, és könny gyűlt a szemébe, amikor meglátta, hogy Rick arca felderül, majd folytatta – de… a válaszom, nem! Én nem leszek a feleséged, Rick, sajnálom! – nyögte ki nehéz szívvel, és legszívesebben leharapta volna a nyelvét, amikor meglátta a fájdalmat a férfi szemében. Rick lassan, hitetlenkedve egyenesedett fel. Az éjjel, amikor lóhalálában elrohant gyűrűt vásárolni, egyáltalán nem erre a válaszra számított. Meg volt róla győződve, hogy Kate is ugyanúgy érez, mint ő, és a legrosszabb rémálmában sem számított visszautasításra. Gondolataiból Kate halk hangja rántotta ki, ahogy folytatta – Annyira sajnálom! Én még nem állok készen…

-          Értem… - bólintott szenvtelen arccal a férfi, majd zsebre tette a bársonydobozt - nekem most… mennem kell… - dadogta zavartan, és az ajtó felé indult, Kate pedig tehetetlenül nézte, ahogy bánatos, csalódott arccal távozni készül.

-          Castle! Kérlek! Érts meg! – kiáltott a férfi után, mire Rick az ajtóból visszafordult, és keserűen elmosolyodott.

-          Megértelek, Kate! De nem várhatod el, hogy még örüljek is neki! – csendült ki mélységes csalódottság a hangjából, miközben folytatta – Tudom, hogy szeretsz, és én is szeretlek. Ennek egyenes következménye kellene, hogy legyen a házasság.

-          Még túl korai, Castle… - próbálkozott tovább Beckett, hogy megmagyarázza érzéseit, mire Rick gúnyosan húzta el ajkát.

-          Korai?! Több mint négy éve tudom, hogy nekem csak te kellesz! Vártam rád, Kate! Mert téged akartalak, senki mást! Ez idő alatt végig néztem, ahogy boldogságot színlelsz Demming, vagy Josh oldalán, és rettegtem, hogy elveszítelek, hogy egyszer már nem színlelni fogod, hanem tényleg másnál találod meg a boldogságot! De kitartottam, reménykedtem, és hittem kettőnkben! Hittem abban, hogy nekünk egymás mellett a helyünk! De úgy látom, ezzel egyedül vagyok! – húzta el a száját bánatosan, majd a nő válaszát meg sem várva, elment, és az ajtót hangosan vágta be maga mögött. Kate könnyeivel küszködve állt a konyha közepén, majd tekintete a még mindig földön heverő, törött csészedarabokra esett. Bármennyire fájt neki az író távozása, érezte, képtelen lenne magát még elkötelezni. Időre volt szüksége, és remélte, hogy még van egy kis ideje a nagy kérdés előtt. Persze, tudta, hogy Rick az igazi, és azt is tudta, hogy mellette fog megöregedni, de teljesen más volt eljátszani a gondolattal, és megint más volt szembenézni a valósággal, egy fél térden álló íróval, aki épp megkéri a kezét, valóságossá téve mindent, amit az elméje levetített előtte. Nagyot sóhajtva ült le az asztal melletti székre, majd arcát kezébe temetve hagyta, hogy könnyei kipotyogjanak.

VÉGE!