A múlt démonai 26. rész

26. rész

Castle hitetlenkedve rázta meg a fejét, azt hitte, rosszul hall, de látva a nő állhatatos tekintetét, már tudta, Beckett minden szót komolyan gondolt. Valóban be akar menni, hogy rábeszéljen egy fegyveres őrültet, aki már több tucat embert ölt meg hidegvérrel, hogy adja fel magát. Képtelenségnek tartotta, hogy sikerülhet, és a legkisebb porcikája sem akarta végig nézni, ahogy a nő besétál oda. Rémülten látta, hogy Cosby rövid tétovázás után, ránt egyet a vállán, majd kinyitja a fekete S.W.A.T egyterű ajtaját, és betessékeli a nyomozót, aki követte, ő pedig döbbenten sétált utánuk. Cosby egy térképet terített ki a nő elé, majd magabiztosan kezdte magyarázni, hol helyezkednek el az emberei, vélhetően, hol a túszejtő, és a túszok. Beckett feszülten figyelt, arcán látszott, hogy minden egyes információt elraktároz, Rick pedig úgy érezte, hogy a szíve mindjárt kiugrik a helyéről. Féltette a nőt, és elhatározta, hogy mindent el fog követni, hogy lebeszélje erről az őrültségről. Amikor a nyomozó és Cosby mindent átbeszéltek, Kate kilépett a furgonból, és még egyszer ellenőrizte fegyverét, és mellényét, majd hagyta, hogy a százados mikrofont erősítsen rá, így teremtve meg a kapcsolatot a későbbiekben.

-          Kate… ne menj oda, kérlek! Te sem gondolhatod komolyan, hogy meg tudod győzni! – fordította maga felé a nőt Rick, és szeméből néma könyörgés volt kiolvasható. Beckett nagyot nyelt, majd bátorítólag a férfira mosolygott.

-          Nem lesz semmi bajom, Castle! Nincs más választásunk! – fűzte hozzá halkan, majd amikor indulni akart, döbbenten vette észre, hogy Castle követi – te hova mész?

-          Veled megyek! – jelentette ki határozottan, ellentmondást nem tűrő hangon az író, mire Kate megrázta a fejét.

-          Felejtsd el! Veszélyes, nem foglak bevinni magammal! – igyekezett csírájában elfojtani a hirtelen jött ötletet, mire Castle érdeklődve nézett rá.

-          Nekem veszélyes, de neked nem az? – kérdezte sértetten, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Én rendőr vagyok, te civil! Nem jössz be, és kész! – nézett eltökélten a kék szemekbe, melyben most akaratosság csillogott. Végül lágyabb hangot megütve szólalt meg – Castle, értsd meg! Ha bármi bajod esne, csak azért, mert hagytam, hogy begyere velem, azt sosem bocsátanám meg magamnak! – nyúlt a férfi keze után, és gyengéden megszorította. Elégedetten, és megkönnyebbülten látta, hogy a kék szemekből eltűnik a makacsság, és átadja helyét a megadásnak, és aggodalomnak.

-          Szeretnélek most megcsókolni… - suttogta halkan Rick, hogy senki ne hallja rajtuk kívül, mire Kate közelebb lépett, úgy válaszolt.

-          Tudom… - nézett mélyen a férfi szemébe, majd Castle nagyot nyelt, és kissé hátrébb lépett.

-          Vigyázz magadra! – kérte halkan, mire Kate bólintott. Ebben a pillanatban ért oda hozzájuk Javi, és egy bólintással jelezte, hogy amennyiben a nő készen áll, mehetnek. Beckett még vetett egy utolsó pillantást a szeretett férfira, biztatón rámosolygott, majd társával együtt eltűntek a szeme elől.

Beckett érezte, hogy az adrenalin egyre nagyobb dózisban árasztja el sejtjeit. A vér szinte a fülében lüktetett, ahogy előre szegezett fegyverrel haladt végig a folyosón. Mellette, szorosan a falhoz lapulva S.W.A.T egyenruhát viselő, maszkos férfiak álltak, kezükben kibiztosított fegyverrel, és arcukon látszott az elszántság. Csak a jelre vártak, hogy behatolhassanak a pihenőszobába, ahonnan már hallani lehetett Perez ordítozását, ahogy a túszokat utasítja, ki, hova álljon. Megállva az ajtó előtt, Kate vett egy mély lélegzetet, miközben arra gondolt, semmi sem sülhet el rosszul. Épségben kell kijönnie innen, hiszen megígérte az írónak, hogy minden rendben lesz. Egyszer már majdnem elveszítette, nem mehet keresztül ezen újra.

-          Manuel Perez! Kate Beckett nyomozó vagyok, és azért jöttem, hogy beszélgessünk! - kiáltott be a zárt ajtón keresztül, mire a szobában hirtelen csend lett, majd hallani lehetett, hogy egy nő felsikolt, és másodpercek múlva kinyílt az ajtó. Egy fiatal, 20-as éveinek végén járó, szőke hajú, civil ruhát viselő nő állt ott. Szemében rémület csillogott. A mellére tűzött névkártyából látható volt, hogy látogató, nem a személyzet tagja. Pillanatokkal később, egy erős kar ragadta meg a derekát, és félrehúzva a nyitott ajtóból, már látni is lehetett, ahogy Perez, a magas, legalább 180 centis, kreol bőrű, körszakállt viselő, izmos férfi, a nőt szorosan maga előtt tartva, pisztolyt szegezve annak fejéhez, gyanakvó, rideg tekintettel méri végig a nyomozónőt.

-          Nem tárgyalok zsarukkal! – jelentette ki egyértelműen, az undor pedig csak úgy sütött a hangjából, miközben folytatta – maguk semmire se jók! Még arra is képtelenek voltak, hogy elkapják Morrist! Megölte a nővéremet! – szakadt fel belőle fájdalmasan.

-          Mr. Perez! Nézze, elteszem a fegyvert – próbálta csitítani a férfit Kate türelmesen, miközben lassú mozdulattal a fegyvertáskájába helyezte a Glock-ot, Javi és Ryan legnagyobb rémületére, akik nem cselekedtek hasonlóan, ő pedig, tovább beszélt – Tegye el maga is, és beszéljük meg a dolgokat!

-          Mondtam már, hogy nem beszélek zsarukkal! Fikarcnyit sem érdekel, mit csinál! Tűnjön el innen a kollégáival együtt, vagy mindenkit kinyírok! – fröcsögtek az indulatkeltette szavak Perez szájából, mire Kate nagyot sóhajtott. Mielőtt azonban megszólalt volna, a férfi folytatta – ha kíváncsiak rá, mit akarok, küldjenek be egy civilt! Vele tárgyalok, magukkal viszont nincs semmi dolgom! – jelentette ki, majd becsapta az ajtót. Beckett megsemmisülten állt a csukott ajtó előtt, és fogalma sem volt róla, mit tegyen. Ebben a pillanatban azonban, megszólalt a mellette tébláboló Javi.

-          Talán, ha Castle… - próbálkozott meg egy lehetőséggel a férfi, de Kate gyilkos pillantásától azonnal elhallgatott.

-          Nem! – szakította félbe határozottan és keményen a társát – Kizárt, hogy bejöjjön ide, világos?! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, de ekkor Cosby hangja csendült fel a jobb fülében lévő fülhallgatóban.

-          Nyomozó, nincs más megoldás! A fickó világosan megmondta, mi a követelése, és több mint 10 ember élete felett dönt ebben a pillanatban – jegyezte meg halkan, mire Kate lehunyta a szemét. Minden porcikája tiltakozott ellene, de tudta, a századosnak igaza van. Igyekezve fejéből kiűzni a rémképeket, hogy milyen kimenetele lehet a dolognak, némán bólintott.

-          Küldjék be Castle-t… - adta ki az utasítást olyan halkan, hogy szinte alig lehetett hallani, és alig 5 perc múlva, már Rick lépkedett felé a folyosón, golyóállómellényben, rajta kis mikrofonnal, hogy a külső irányítók is jól hallják, mi folyik odabent. Amint megérkezett a nyomozó elé, gyors tekintetváltás következett, majd Kate nagyot nyelve fordult az ajtó felé. – Mr. Perez, behoztunk Önnek egy civilt! Hajlandó beszélni vele? – kérdezte a férfitól, mire lassan megint kinyílt az ajtó, és ugyanaz a nő állt mögötte, Rick pedig bizonytalanul lépkedett közelebb, nyomában Kate-tel. Egy tágas helyiségbe érkeztek, ahol szinte minden sarokban több ártatlan civil üldögélt, Perez pedig, szorosan maga előtt tartva a nőt, az írót méregette.

-          Vele igen – bólintott higgadtabban, majd beszélni kezdett – tudja, miért vannak itt a zsaruk? Hogy letartóztassanak, mert megöltem néhány embert… - tartotta a szemkontaktust az íróval, mire Rick elhúzta a száját.

-          Igen, ez a Föld több pontján bűncselekmény… - jegyezte meg, mire Perez gúnyosan elmosolyodott.

-          Mondja, az nem bűncselekmény, hogy megölték a nővéremet, és a gyilkosa megúszta?! Bosszút akartam állni! Tönkretenni az életét! Shapiro-nak nem kellett volna beleavatkoznia! – törtek fel a szavak megállíthatatlanul a férfi szájából – őt nem akartam bántani… őt nem… - csuklott el a hangja, mire Rick itt érezte az idejét annak, hogy közbeszóljon.

-          Ezeket az embereket igen? – kérdezte együtt érző hangon, míg Kate türelmesen várt, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor leszerelheti a férfit, Rick pedig tovább beszélt – azt hiszi, csak magának vannak gondjai? Nekem is van! Az a nő, aki itt áll mellettem, és le akarja tartóztatni magát, a barátnőm! – tört fel az íróból szenvedélyesen, mire Kate kikerekedett szemekkel nézett először rá, majd a mellkasán lévő mikrofonra.

-          Castle… - akarta megállítani a vallomásban Rick-et, de az, rá sem hederített, csak Perez-hez beszélt.

-          Legalább fél éve együtt vagyunk, persze titokban, mert a kapitányságon ebből nem derülhet ki semmi! Most viszont már, a főnöke is tudja – mutatott a mikroportra, mire Kate lehunyt szemmel vette tudomásul, hogy éppen most derült ki mindenki számára, hogy ők ketten egy pár, sőt, mivel tudta, hogy Gates is megérkezett már, így a kapitány is tudomást szerzett róla. Legszívesebben a föld alá süllyedt volna, de elhatározta, hogy csak az ügy végén kapja le a tíz körméről az írót, aki most folytatta – és holnap első dolga lesz, hogy kitilt engem az őrsről! De tudja, mit? Nem érdekel! Vállalom, mert szeretem!

-          Mi közöm nekem ehhez? – vált türelmetlenné a férfi hangja, és Kate egyetértett a túszejtővel. Ő maga sem értette, miért volt erre szükség, de Rick azonnal megmagyarázta.

-          Csak azt akartam ezzel mondani, hogy ha vele történne valami, én is minden követ megmozgatnék, hogy bosszút álljak! Megértem magát, hogy miért tette, amit tett! De ezek az emberek, nem tehetnek semmiről! Engedje el őket! – kérte Rick a férfit, akinek azonban hirtelen hidegen csillant meg a tekintete.

-          Nem – mosolyodott el kegyetlenül, és Kate-t rossz érzés kerítette hatalmába – akkor fogja megérteni igazán, ha ugyanazt érzi, amit én! – jelentette ki Perez, és a következő másodpercek szinte lassított felvételként peregtek le Kate szeme előtt. Manuel egy gyors mozdulattal lökte el maga elől a szőke nőt, majd fegyverét felé irányította. Ő azonnal Glockja után kapott, de még ki sem rántotta a tokból, amikor hallotta, hogy a férfi kezében elsül a pisztoly. Ezzel párhuzamosan Rick hangját is hallotta, ahogy a nevét kiáltja, majd a földre rántja, és szinte ezzel egy időben rontottak be a szobába a kommandósok, és lőtték le Perezt. Kate alig kapott levegőt az író súlya alatt, miközben nyugodtan állapította meg, hogy senki nem sérült meg. Ahogy azonban ki akart mászni az író alól, ujjai között meleg, ragacsos folyadék tört utat magának, és végig csorgott a kezén.

-          Castle… - suttogta elcsukló hangon a nyomozó – ne… - csengett rémület a hangjában, miközben arra próbált rájönni, honnan vérzik a szeretett férfi.