14. rész
Kate lehunyt
szemmel, szíve és esze között őrlődött. Olyan szívesen mondott volna igent, annyira
szerette volna boldognak látni szerelmét, de egyszerűen nem jöttek ajkára a
boldogságot hozó szavak. Érezte, hogy torkát sírás fojtogatja, ahogy azt is,
hogy Rick szorítása enyhül, és lassan kihúzza a kezét. Mivel percekig nem
kapott választ, magától találta ki azt. Amikor a nyomozó kinyitotta a szemét,
Castle elgyötört, bánatos tekintetével találta szemben magát.
-
Értem. – jegyezte meg halkan a férfi, így a nő
tudomására hozva, hogy tudja, mi a válasza az újabb lánykérésre. – Én viszont, úgy érzem, eleget vártam. -
Lassan közelebb hajolt, és finoman megcsókolta a nőt, aki ismét lehunyta szemét
a gyengéd érintésre. Castle ajka olyan puhán, lágyan ért az ajkához, hogy Kate
úgy érezte, mintha egy selymes anyagot húztak volna el ajkán. – Lanie-nél
találkozunk – hallotta meg ismét az író mély baritonját Beckett, és amikor
kinyitotta a szemét, csak azt látta, hogy a férfi elhagyja a lakást, és
hangosan csapódik utána a bejárati ajtó. Nagyot sóhajtva, arcát kezébe temetve
roskadt le az ágyra. Tudta, mit jelentenek az író szavai. Ők ketten befejezték,
és még csak nem is haragudhat rá miatta. Ő csak hivatalossá akarta tenni szerelmüket.
Csakis magát okolhatja, amiért képtelen bízni kettejük jövőjében, amiért még
azok után is tele van félelemmel, hogy tudja, mennyire szereti őt az író. Végül
erőt vett magán, és zuhanyozni indult, hogy aztán alig fél óra múlva már a
boncteremnél parkolja le az autóját. Akárcsak egy nappal korábban, most is
szinte egyszerre érkeztek az ajtóhoz, de ezúttal még köszönni sem köszöntek a
másiknak. Rick sértve érezte magát az újabb elutasítás miatt, Kate pedig úgy
érezte, jobb, ha nem szól a férfihoz. Beérve a terembe, Lanie és Eva már
türelmetlenül várták őket, ez látszott abból is, hogy szinte egy emberként
ugrottak fel, amikor meglátták az érkezőket.
-
Sziasztok! – köszönt harsányan, széles vigyorral az
arcán Lanie, de azonnal lehervadt ajkáról a mosoly, amikor megérezte a két
barátja között vibráló feszültséget. Már éppen tekintetével jelzett volna
barátnője felé, amikor Eva is megszólalt mellette. A szőke, csinos nő most is
kék orvosi egyenruhában volt, és Kate legnagyobb bosszúságára, meg sem látszott
rajta az éjszakai ügyelet. Olyan frissen és üdén mosolygott az íróra, mintha
most érkezett volna haza egy több napos wellness hétvégéről.
-
Szia Rick! – lépett a férfihoz, és két puszit nyomott
az arcára. Kate figyelmét nem kerülte el, hogy Castle lopva rápillant, azt
várva, milyen reakciót vált ki belőle a gesztus, ezért igyekezett közömbös
arcot vágni. – Remélem, jobban telt az éjszakád, mint az enyém a hullák között
– mutatott az oszló tetemekre vidáman Eva, Kate pedig újfent elhúzta a száját,
de nem mondott semmit, helyette feszülten várta az író válaszát.
-
Igen, elég jól – rántotta meg flegmán a vállát Rick, és
olyan hanglejtéssel ejtette ki a szavakat, mintha csak egy unalmas kártya
partin vett volna részt, nem pedig szenvedélyesen szeretkeztek volna. Kate
érezte, ahogy felmegy a vérnyomása a pimasz feleletet hallva, és szíve szerint,
képen törölte volna a férfit, aki csodás együttlétüket „elég jó”-nak
minősítette, Rick pedig folytatta. – talán jobb lett volna, ha az estét veled
töltöm – fűzte tovább a mondatot Castle, és Kate úgy érezte, mintha tövestől
tépné ki a szívét ezzel a néhány szóval az író, aki még kacéran rá is
mosolygott a nőre.
-
Nem hinném, hogy akkor sokat aludtál volna – villantott
egy elbűvölő mosolyt a férfira Eva, mire Kate gyomra fordult egyet.
-
Nem akarom megszakítani ezt az édes csevelyt, de ha egy
mód van rá, megtudhatom, mit találtatok? – kérdezte nyersen, visszafojtott
indulattal Beckett, és elégedetten figyelte, ahogy Eva fülig vörösödik a
zavartól, hogy hagyta elterelni figyelmét a munkáról. Kate nem kis elégtétellel
nyugtázta, hogy nyomozói ösztönei még mindig nem rozsdásodtak be, hiszen úgy
gondolta, ha a nő képes a magánéletét feláldozni, és éjszaka is oszló tetemeket
vizsgálni, akkor megszállottan szeretheti a munkáját, és a tökéletességre
törekszik. Így pontosan tudta, ha most szembesíti azzal, hogy munkája helyett
flörtöl, azzal sikerül elbizonytalanítania. Nem bírta ki, úgy érezte, szúrnia
kell még egyet, így folytatta – Persze, egy gyilkos kézre kerítése nem olyan
fontos, mint az, hogy ki, mivel töltötte az éjszakát! Szóval, ha zavarok, csak
szóljatok, és később visszajövök. Addigra talán megölnek még néhány embert, és
ki tudja, ott talán több bizonyítékot találunk – fűzte hozzá epésen, mire Eva
nagyot nyelt, és az egyik asztalhoz sétált. Kate tekintete ekkor találkozott
Lanie pillantásával, aki értetlenül nézett vissza rá. Fogalma sem volt, mi
üthetett barátnőjébe, ahogy azt sem értette, ha ő és Rick együtt töltötték az
éjszakát, akkor mégis mi a fenének flörtöl az író a kolléganőjével.
-
Abból, amit átküldtek a kollégáikkal, az derül ki, hogy
minden páciens természetes halált halt – csendült fel Eva hangja hivatalosan,
ahogy közelebb lépett hozzájuk, majd a keménytáblára csatolt iratot böngészve
folytatta – A boncolásból is erre következtettünk, nyoma sem volt erőszakos
halálnak. Gyakorlatilag úgy tűnik, mindenki valóban természetes halállal halt
meg, ráadásul abban, amit a kórlapra vezettek, vagyis szívelégtelenségben.
-
Ezek szerint, semmi értelme nem volt annak, amit
Shapiro mondott a barátjának, ahogy nyomoznia sem volt oka! – állapította meg
töprengve Kate, és most már ő is teljes mértékben az ügyre koncentrált.
-
Talán Shapiro bekattant, és azért beszélt félre –
jegyezte meg most Castle, majd amikor értetlenül néztek rá, folytatta –
tudjátok, elektrosokk, gyógyszerek, elmegyógyintézet. Elgurult a gyógyszere, -
mutatott körkörös mozdulattal, jobb mutatóujjával halántéka mellett Castle, így
jelezve, hogy a férfi nem volt normális - és azt képzelte, hogy ő beépített
ügynök, akinek fel kell derítenie a kórházban zajló titkos halálokat. Amiről
most már tudjuk, hogy csak végkimerülés – húzta el a száját csalódottan Rick,
így utalva arra, hogy az áldozatok a kartonok szerint, 60 felettiek voltak.
-
Tényleg? Elmebeteg? – húzta fel szemöldökét csipkelődve
Kate – hova tűnt a tökéletes katona elmélet?
-
Sosem mondtam, hogy nem megcáfolható, ahogy azt sem,
hogy csak az lehet az egyetlen magyarázat. Engem is elkeserít, hogy nem egy
titkos kormány-összeesküvésbe csöppentünk, de ez van – rántotta meg a vállát
durcásan Rick, mire Kate megforgatta a szemét.
-
Te jó ég, Rick! Még mindig ez a mániád? – nevetett fel
hangosan Eva, mire Kate-től bezsebelhetett egy szúrós pillantást. A nyomozót
rosszul érintette, hogy kinevették társát, annak ellenére, hogy ő maga is
szokta csipkedni eszement elméletei miatt. Mégis úgy érezte, csak ő húzhatja
emiatt a férfit. Lanie mintha ráérzett volna, hogy újabb viharfelhők
gyülekeznek, még mielőtt az író válaszolhatott volna, visszakanyarodott az
ügyhöz.
-
Dr. Zirov és én megvizsgáltuk a tetemeket,
összehasonlítva a kartonon megjelent halál okával, de semmi, ezért a biztonság
kedvéért lefutattuk az összes toxinkeresést is. Ez eltartott egy darabig, de
végül győztünk! – mosolyodott el elégedetten a kórboncnok, és vidáman figyelte,
hogy barátai izgatottan várják az eredményt – a vizsgálat pozitív találatot
hozott az inzulinra.
-
Inzulin? – kérdezett vissza egyszerre Castle és Kate,
és tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott, így nem láthatták, hogy Eva
összehúzott szemmel, kíváncsi tekintettel méregeti őket, majd halványan
elmosolyodik.
-
Pontosan! Ha túladagolják az inzulint, az szívrohamot
okoz, ezáltal olyan hatást kelt, mintha a beteg természetes módon halt volna
meg. Amennyiben a boncolást nem végzik el időben, és nem futtatják le a
teszteket inzulinra, úgy ki sem derül. – tájékoztatta őket Lanie nyugodtan,
mire Kate bólogatni kezdett.
-
Tehát, adott egy fiatal katona, akin elektrosokkot
végeznek annak ellenére, hogy az állapota nem indokolja… - töprengett hangosan
Kate, összeráncolt szemöldökkel, majd Rick-re pillantott, úgy folytatta, mintha
már pusztán a látványa is ötletekkel ruházná fel – egy tucat halott, akiket
szintén elektrosokkoltak…
-
A srác nyomozni kezd, mert furcsa neki a hirtelen
halálok száma, ami szemet szúr valakinek… - vette fel a fonalat Rick, és Lanie
mosolyogva figyelte, ahogy lassan megszűnik a két ember számára a külvilág, és
már csak ketten léteznek. Az ő számára ez már természetes volt, de Eva
döbbenten figyelte a jelenetet.
-
Ezért őt is ugyanolyan kezelésben részesítik, ő pedig
hagyja, mert azt reméli, így rájöhet, mit történt a többi emberrel. – kattogott
az agya Kate-nek és észre sem vette, hogy egyre közelebb sétál az íróhoz, csak
úgy, mint fenn az emeleten, a tábla előtt.
-
Meg is tudja. Rájön, hogy kivétel nélkül inzulint
kaptak, az okozta a halálukat, tehát sorozatgyilkos garázdálkodik a kórházban –
vette át a szót ismét Castle – de a gyilkos is megtudja, hogy kiderült a titka…
-
Ezért üzenetet hagy neki, hogy a bowling pályán várja,
mert beszélniük kell, majd amikor Oliver megérkezik, leüti! – ért a mondandó
végére Kate, majd ismét elhúzta a száját – Tehát a gyilkos ismerte a betegeket,
hozzáférhetett az elektrosokkhoz, a kartonokhoz…
-
Pontosan tudta, hogy Shapiro, mit tervez, tehát vele is
kapcsolatban volt, sőt, neki kellett elintéznie, hogy Oliver megszökhessen… –
fűzte tovább a gondolatmenetet Rick – és az inzulinhoz is hozzáférhetett…
-
A halottak pedig, csak úgy, mint Shapiro, egyetlen
orvos betegei voltak! – folytatta Kate, majd hirtelen felcsillant a szeme, és
amikor az íróra nézett, egyszerre kiáltottak fel – Az igazgató! – tört fel
belőlük, majd összemosolyogtak, és éppen indulni készültek, amikor Eva hangja
megállította őket.
-
Rick! Mielőtt elmész… - lépett közelebb a férfihoz a
nő, és kezét annak karjára tette – már tegnap is akartam kérdezni, de olyan
gyorsan elrohantál… mit szólnál, ha ma este együtt vacsoráznánk? – kérdezte
szelíden mosolyogva, mire Kate eltátotta a száját meglepetésében, Rick pedig
tanácstalanul gondolkodott a válaszon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése