Hallgass és Szeress!

1. rész

Castle némán figyelte a díszegyenruháját, viselő nyomozónőt, amint a pódiumon állva beszédet mond kapitányuk temetésén. Annak ellenére, hogy tudta, mennyire megviselték a nőt a történtek, lenyűgözve figyelte, ahogy büszkén állva, könnyeit és fájdalmát elnyomva búcsúzik attól az embertől, akit szinte apjaként szeretett.

-          … és ha szerencsés vagy, találsz majd valakit, aki melletted áll – hallotta most Kate hangját Rick, és a nő egy pillanatra felé fordult. Tekintetük összekapcsolódott, és Rick kiolvashatta a szeméből, hogy így mondd neki köszönetet mindenért, amin keresztül mentek együtt. Végül a nő visszafordult a tömeg felé, akik utolsó útjára kísérték a kapitányt, és folytatta. Castle szemével a temetőt pásztázta. Nem akart a gyászolókra nézni, nem akarta látni szemükben azt a fájdalmat és szomorúságot, melyet maga is érzett. Ekkor hirtelen az egyik sírkő mögött valami megvillant. Rick összehúzott szemmel koncentrált a csillogásra, mely csakhamar megismétlődött. A pillanat tört része alatt hatolt el agyába a felismerés, hogy mit is lát, és azonnal cselekedett.

-          Kate! – kiáltotta el magát, és a nő felé ugrott, de későn. A lövés eldördült, éppen akkor, amikor ő a földre rántotta a nyomozót. Rémülten nézett le a karjaiban fekvő nőre, aki levegőért kapkodott. A tömeg egy emberként kiáltott fel, a nők sikoltozni kezdtek, a rendőrkollégák pedig azonnal a lövés forrását keresték. Castle-hez homályosan jutottak el a hangok, ő csak Kate-t látta. Szemét végigfutatta a nő testén, és riadtan állapította meg, hogy annak egyenruhája mellkasán csupa vér. Fogalma sem volt, mit tehetne, csak azt tudta, hogy nem veszítheti el. Szívét, mint egy jeges kéz szorította össze a félelem, ahogy a haldokló nőre nézett. – Kate, kérlek! Maradj velem! Ne hagyj el, kérlek! – suttogta a nyomozónak, aki szemében rémülettel és fájdalommal nézett fel rá, miközben továbbra is azért küzdött, hogy levegőt juttasson tüdejébe, Rick pedig, könnyeit visszatartva, kitartóan folytatta, miközben bal kezével a nő fejét tartotta. – Kérlek! Maradj velem! Szeretlek, Kate! Szeretlek! – suttogta a nő szemébe nézve vallomását a férfi. Kate ajkának sarkában halvány mosoly jelent meg, majd lehunyta szemét. Rick kétségbeesetten tartotta tovább a karjaiban az eszméletlen nőt, és kereste valamilyen jelét annak, hogy még él, miközben egész testében rémület lett úrrá a gondolatra, hogy elveszítette.

-          Ne… kérlek, ne! – suttogta halkan Castle, majd hirtelen kinyitotta a szemét. Ziháló tüdővel próbálta szemét hozzászoktatni a szobában uralkodó félhomályhoz. Megint álmodott – állapította meg keserűen – és megint ugyanazt. Annak ellenére, hogy már egy év telt el a merénylet óta, őt változatlanul kísértette annak a délutánnak az emléke, amikor majdnem elveszítette szerelmét. Nagyot sóhajtva húzta végig kezét izzadságtól nedves homlokán, majd felült az ágy szélére, és mélyeket lélegzett, így próbálva meg kitörölni fejéből a szörnyű képeket. Fáradtan dörgölte meg szemét, miközben a szekrényen álló, órára pillantott, mely fél hatot mutatott. Mivel tudta, hogy aludni már úgysem fog, úgy gondolta, gyorsan lezuhanyozik, és inkább ír néhány fejezetet a könyvéhez. Óvatosan, nehogy a mellette fekvő nőt felébressze, felállt és a fürdőszobába ment, ahol levette magáról verejtéktől csatakossá vált pólóját, és megengedte a vizet. Éppen alsónadrágjától szabadult volna meg, amikor egy finom kéz simított végig izmos hátán.

-          Nincs még korán a zuhanyozáshoz? – kérdezte a kéz tulajdonosa, és Rick arcán halvány mosollyal fordult meg.

-          Nem tudok aludni, gondoltam, felfrissülök egy kicsit, és írok - válaszolta a nőnek, majd átkarolta a derekát.

-          Azt nagyon jól teszed, így is elmaradtál már két fejezettel – dorgálta meg szelíden, és közben érzékien simított végig a férfi meztelen mellkasán, mire Rick fintorogni kezdett.

-          Ne haragudj, de mostanában nem igazán volt időm írni – védekezett Castle.

-          Persze, hogy nem, mivel Beckett nyomozó minden idődet leköti. – duzzogott Gina, mire Rick égnek emelte a tekintetét. Második volt felesége és ő az óta alkottak egy párt, miután Kate a kórházban elmondta, hogy semmire sem emlékszik a lövés pillanatától, majd időt kért, hogy rendezhesse magában a dolgokat, ő pedig várt. Napokat, aztán heteket. Végül, amikor már két hónap is eltelt anélkül, hogy a nyomozó jelentkezett volna, ő keserűen állapította meg magában, hogy Kate így akarja a tudomására hozni, hogy ők ketten végeztek. Ettől kezdve, minden igyekezetével azon volt, hogy kitörölje a fejéből a nőt, és ebben az időszakban bukkant fel újra az életében Gina, aki kedvességével, humorával elérte, hogy újra kezdjék kapcsolatukat. Egy hónapja jártak ismét együtt, amikor Kate megjelent a dedikáláson és visszahívta a kapitányságra dolgozni, ő pedig annak ellenére, hogy ez Ginának látható módon nem tetszett, hamarosan igent mondott. Ettől kezdve, valahányszor a nyomozó szóba került, mindig veszekedés lett belőle. Gina nem rejtette véka alá, hogy nem kedveli a nőt, riválist látott benne, aki bármikor elhódíthatja tőle a szeretett férfit, Castle pedig képtelen volt ezt hitelesen megcáfolni. Hogy is tehette volna, amikor szíve még mindig Kate-ért dobogott. Gondolataiból Gina hangja rántotta ki, ahogy folytatta – Ki látott még olyat, hogy egy író évekig gyűjt anyagot? – húzta el a száját megvetően Gina – Nincs már elég információd egy tucat Nikki Heat könyvhöz? – kérdezte még mindig durcásan, mire Rick nagyot sóhajtott. Unta már ezeket a vitákat, és unta azt is, hogy folyton magyarázkodnia kell, miért dolgozik még mindig Beckett oldalán.

-          Gina, ezt te nem érted! Itt nemcsak anyaggyűjtésről van szó – távolodott el a nőtől, majd levette alsónadrágját és beállt a zuhany alá.

-          Naná, hogy nemcsak arról! – emelte fel hangját Gina, hogy a férfi a víz csobogásától is hallja, amit mond – Sokkal inkább a nyomozónőről, nem igaz?

-          Hagy már ezt abba, kérlek! – sóhajtott nagyot Castle – Kate és köztem nincs semmi! Csak barátok vagyunk, ez minden! Én veled vagyok, neki pedig ott van Josh! – kiáltott ki, miközben érezte, hogy szívébe szúró fájdalom költözik, ahogy kimondja a szavakat. Még mindig nem tudta elfogadni, hogy Kate az orvossal alkot egy párt.

-          Akkor is furcsa, hogy szinte több időt töltesz vele, mint velem – duzzogott tovább Gina, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, ledobta köntösét, és ő is belépett a zuhanyfülkébe. Rick meglepetten fordult hátra, amikor megérezte, hogy Gina hozzábújik. – Nem gond, ha csatlakozom? – búgta érzékien, mire Castle kissé eltávolodott, és kilépett.

-          Ne haragudj, de éppen végeztem – felelte, majd nem törődve Gina döbbent tekintetével, magára kapta köntösét, majd a dolgozószobába vonult. Egyáltalán nem volt kedve most a szexhez Ginával, és ez még őt magát is meglepte. Úgy tűnik, az álom, mely éjszaka kísértette, ébren sem hagyta nyugodni. Egyfolytában Kate járt a fejében, és a szerelem, amit annak ellenére érzett iránta, hogy a nő az orvossal volt, ő pedig már Ginával. Akaratlanul is azon kezdett töprengeni, hogy vajon, mit csinálhat most a nyomozó? Vajon otthon alszik? Vagy már javában dolgozik? Esetleg, ellentétben vele, szenvedélyesen szeretkezik a párjával? A gondolatra, hogy a nő Josh-sal szeretkezik, a fájdalom a szívéig hatolt. Dühösen rázta meg fejét, amiért saját magát kínozza gondolataival, majd bekapcsolta a laptopot, és írni kezdett, kizárva a külvilágot. Azt sem vette észre, amikor két órával később Gina dolgozni indult.

Kate dühösen fújtatott egy nagyot, miközben a vonal végén lévő férfit hallgatta. Nem is értette, miért van még mindig együtt Josh-sal, aki a jelek szerint, egyáltalán nem törődött azzal, mit is próbál neki elmondani.

- Josh, értsd már meg, hogy nem erről van szó! – emelte meg most már a hangját Kate, de amikor észrevette, hogy kollégái érdeklődve kapják fel a fejüket, halkabban folytatta – Azért vagyok dühös, mert ez már zsinórban a harmadik alkalom, hogy azzal vádolsz, szándékosan mondom le a közös programot! Mit nem lehet azon megérteni, hogy engem is köt a munkám, ahogy téged! Miért nekem kell csak megértőnek lennem?! – vonta kérdőre dühösen a nő, majd amikor meghallotta Josh válaszát, elkerekedett szemmel kérdezett vissza – ugye ezt most nem gondolod komolyan? Én és Castle? Te megőrültél! – kapkodott levegő után Kate, miközben igyekezett figyelmen kívül hagyni szívének felgyorsult dobogását a gondolatra, hogy ő együtt lenne az íróval. Éppen ebben a pillanatban kattant a liftajtó, és a vita tárgya lépett be rajta két kávéval a kezében. Ajkán szokásos mosolyával lépett a nő asztalához, és még éppen elcsípte a beszélgetés végét – Josh nekem most mennem kell, nem érek rá a képzelgéseiddel foglalkozni! – vágta oda dühösen a nő, majd letette a telefont, és hálásan mosolyogva fogadta el a kávét, melyet az író az asztalára tett.

2. rész

Rick csillogó tekintettel mosolygott vissza a nőre, miközben arra gondolt, mennyire hiányzott neki a mosolya egész éjjel. Aztán hirtelen elkomorult a gondolatra, hogy Gina mellett sosem érzi azt a bizsergést, azt a melegséget a szíve körül, amit Kate egyetlen mosolyával képes kiváltani belőle. Megint eszébe jutott reggeli vitájuk, mely már a sokadik volt az óta, hogy ő visszatért a kapitányságra, s melynek témája most is a féltékenység volt. Gina képtelen volt elviselni, hogy ő egész nap Kate mellett van. Noha soha nem mondta a nőnek, hogy gyengéd érzelmeket táplál a nyomozó iránt, Gina mégis ráérzett valahogy, és ez feszültséget keltett közöttük. Gondolataiból Kate hangja rántotta ki.

-          Mi szél hozott erre, Castle? Nincs folyamatban lévő gyilkossági ügyünk. – kérdezett rá jövetele okára Kate, és Rick nem tudta, mit feleljen. Mégsem mondhatta meg a nőnek, hogy látni akarta, hallani a hangját, érezni cseresznyeillatát. Végül Kate dobta neki a lehetőséget, amikor folytatta – Mindent elkövetsz, hogy ne kelljen írnod, igaz? – húzta fel kihívóan a szemöldökét Kate.

-          Igen, így van – mosolygott megkönnyebbülten Rick a kész választ hallva – Gondoltam, benézek, hátha van valami.

-          Sajnálom, ha csalódást okozok neked, de a papírmunkán kívül semmi. – sajnálkozott Kate, de tekintetén látszott, hogy egyáltalán nem bánja, hogy lazíthat egy kicsit – Abba viszont besegíthetnél, kivételesen. – fűzte hozzá, és egy aktát nyújtott a férfi felé, aki elborzadva nézett a papírokra, mire Kate hamiskás mosollyal az arcán folytatta – Gyerünk, Castle! Lepj meg egyszer, és csináld meg a rád eső részt! – kacsintott a férfira, mire az mélyen belenézett a szemébe, úgy válaszolt.

-          Ha egyszer meg akarnálak lepni, Kate Beckett, akkor nem a papírmunka átvállalásával tenném – felelte halkan, mire Kate nagyot nyelt, ahogy a kék szemekbe nézett. Egy pillanatig elmerültek egymás tekintetében, és Kate érezte, hogy szíve gyorsabban kezd dobogni. Még mindig nem értette, hogyan lehetséges az, hogy soha nem érez ehhez hasonlót Josh közelében, csak amikor Castle mellett van. Eszébe jutott, min veszekedtek az orvossal, néhány perccel korábban. A férfi azzal vádolta, hogy titkos viszonyt folytat az íróval, aminél nevetségesebbet ki sem találhatott volna. Vajon tényleg olyan nevetséges? – tette fel magának a kérdést Kate, és igyekezett magát meggyőzni róla, kevés sikerrel, hogy valóban az. Hiszen még csak nem is csókolták meg egymást soha, leszámítva azt az egy esetet, amikor Javi és Ryan veszélyben volt. De az nem is volt igazi csók – védekezett gondolatban tovább Kate, majd pillantása most a férfi ajkára vándorolt, és emlékei között felrémlett annak a „nem igazi” csóknak az emléke. Szinte újra érezte a férfi ajkát az övén, ahogy karjával átöleli, és magához szorítja. Gondolataiból Rick telefonjának csörgése rántotta ki, és csak ekkor vette észre, hogy milyen sokáig merültek el a másik tekintetében. Rick zavartan nézett le kezében lévő telefonjára, mely megzavarta a meghitt pillanatokat, Kate pedig követte tekintetét. Amint meglátta, ki a hívó fél, szívébe szúró fájdalom nyílalt. Nem is értette, hogyan felejtkezhetett meg arról, hogy az író Ginával van, és egyáltalán, hogyan élvezhette ennyire ezt a néhány meghitt percet, amikor neki meg ott van Josh.

-          Nem veszed fel? – kérdezte Kate, amikor látta, hogy Rick csak meredten nézi a készüléket.

-          De, igen! – felelte gyorsan Rick, majd végig húzta ujját a zöld csíkon, hogy fogadja a hívást – tessék – szólt bele nem túl kedvesen a készülékbe.

-          Richard, mégis hol az ördögben vagy? – hallotta Gina hangját a készülék másik oldalán. – Itt vagyok nálad, gondoltam megleplek, csak éppen te nem vagy itt! – vált szemrehányóvá a nő hangja – Tudtommal írnod kell, nem?

-          Írnom kéne, igen, de semmi ötletem nem volt, így bejöttem az őrsre – adott magyarázatot eltűnésére Rick, miközben Kate úgy tett, mint aki a gépen dolgozik elmélyülten. Annak ellenére, hogy nem akart hallgatózni, Gina olyan hangosan kiabált, hogy minden szót tökéletesen értett.

-          Ő is ott van? – kérdezte dühösen Gina, és Rick, mintha most jött volna csak rá, hogy Kate ott ül tőle alig egy méterre, felpattant a székről és távolabb ment, úgy folytatta a beszélgetést.

-          Igen, itt van! Képzeld, rendőr, így aztán nem furcsa, hogy a kapitányságon van! Itt dolgozik, Gina! – vált most már ingerültté Castle. Egyre erősebb volt benne a késztetés, hogy véget vessen a nővel való kapcsolatának.

-          Mikor jössz haza? – kérdezte a nő durcásan, mire Rick nagyot sóhajtott. Legszívesebben egyáltalán nem ment volna haza, tekintettel arra, hogy tudta, Gina fogja otthon várni.

-          Még nem tudom. – felelte őszintén, mire Gina válasz nélkül lecsapta a kagylót, Rick pedig visszasétált a nyomozó asztalához. Kate felpillantott a monitor mögül, és tekintete találkozott Castle bús tekintetével. Megsajnálta a férfit, annak ellenére, hogy fogalma sem volt, min veszekedhetett barátnőjével, mivel azonban ő is hasonló cipőben járt, mélyen átérezte a helyzetét.

-          Jól vagy? – kérdezte együtt érző hangon, a nélkül, hogy rákérdezett volna a vita okára.

-          Igen, jól. Csak ez az egész már kezd az agyamra menni – túrt bele idegesen sűrű barna hajába a férfi, amitől egy tincs a homlokába hullott, és Kate erős késztetést érzett, hogy félresimítsa.

-          Nem vagytok meg jól? – kérdezte helyette, és maga sem tudta, milyen válaszban reménykedett. Egyfelől, szerette volna boldognak látni az írót, másfelől viszont megrémítette a gondolat, milyen rossz érzés mással látni a férfit.

-          Mostanában elég sokat veszekszünk – sóhajtott nagyot Rick, mire Kate elmosolyodott.

-          Isten hozott a klubban – húzta el a száját a nő, mire Rick felkapta a fejét, úgy nézett rá.

-          Ti is? – kérdezte, és hangjából akaratlanul is remény csendült ki, ami nem kerülte el Kate figyelmét. Összehúzott szemmel nézett a férfira, aki gyorsan elkapta tekintetét, és igyekezett úgy tenni, mintha csak barátilag érdeklődne. Végül Kate úgy döntött, nem tulajdonít nagy jelentőséget az ügynek, így válaszolt.

-          Igen, mi is. Josh… nehezen érti meg a munkámmal járó kötelezettségeket – bökte ki nagy sokára Kate, majd megfogta a bögrét, hogy igyon a kávéból, de undorodva húzta el száját, amikor megérezte, hogy az már szinte kihűlt. – Ne haragudj – kért elnézést a férfitól, majd a pihenő felé indult, hogy friss kávéval töltse meg a bögrét. Amint beért, nagyot sóhajtva támaszkodott meg az asztalon. Elképzelése sem volt róla, miért örült annyira annak, hogy a férfi sokat veszekszik a barátnőjével. Sajnálnia kéne, együtt éreznie vele, drukkolnia, hogy rendbe jöjjenek a dolgok, ehelyett ő reménykedni kezdett. Amikor egy évvel ezelőtt Rick szerelmet vallott neki, ő nem merte felvállalni érzelmeit. Félt a változástól, amit ez a szerelem hozott volna az életébe. Annak ellenére, hogy akkor szakított az orvossal, még sokáig nem hívta fel Castle-t. Nem tudta, mit mondhatna neki, amikor pedig végre rászánta magát, hogy felkeresi, döbbenten látta, hogy az ismét egy párt alkot Ginával. Mivel Josh folyamatosan hívogatta őt, és próbálta rábeszélni, hogy adjon maguknak még egy esélyt, Rick pedig láthatólag boldog volt ex-feleségével, úgy döntött, még egyszer megpróbálja Josh-sal. Reményei nem váltak be, hamar rájött, hogy soha nem fogja azt érezni a férfi iránt, amit Rick iránt. Ennek ellenére vele maradt, mert még ez is jobb volt, mint magányosan figyelni, hogy Rick milyen boldog. Gondolataiból Castle hangja rántotta ki, ahogy belépett a pihenőbe.

-          Én is kapok? – nyújtotta bögréjét Kate felé, mire Beckett elmosolyodott, és teletöltötte a csészét – köszönöm.

-          Ti miért veszekedtek? – terelte vissza a beszélgetés korábbi fonalához a témát Beckett, mire Rick egy pillanatig habozott, majd halkan válaszolt.

-          Gina féltékeny – bökte ki nehezen, de Kate értetlenül nézett rá.

-          Féltékeny? Kire? – húzta fel szépen ívelt szemöldökét Beckett, de arra a válaszra egyáltalán nem számított, amit hallott.

-          Rád. Azt hiszi, hogy mi ketten… szóval… - dadogta zavartan Rick, és már átkozta magát ostobaságáért, amiért belekezdett.

-          Kavarunk? – kérdezett rá nyíltan Beckett mosolyogva az élet fintorán, hogy Rick és Gina éppen ugyanazon vitatkoznak, amin ő és Josh. Castle döbbenten meredt rá, de végül bólintott. – Kezet foghatnak Josh-sal. – húzta el száját Kate, és belekortyolt a kávéjába, amit frissen töltött magának.

-          Ő is azt hiszi, hogy mi ketten? – kérdezte még mindig döbbenten Rick, mire Kate is bólogatni kezdett.

-          Nevetséges nem? Még hogy mi ketten? – dobta fel a kérdést Kate, de ekkor találkozott a pillantása Castle kék szemével.

-          Igen… nevetséges… - ismételte meg Castle, majd észrevétlenül egyre közelebb hajolt a nőhöz – Ha együtt lennénk, akkor most sem csak beszélgetnénk, nem igaz? - kérdezte halkan, és Kate tekintete most az ajkára vándorolt, majd vissza a kék szemekhez.

-          De igaz… - felelte Beckett ugyanolyan halkan, és szinte megbabonázva figyelte, hogy az író ajka egyre közelebb ér az övéhez.

3. rész

Kate eszével tudta, hogy el kellene távolodnia az írótól, nem szabadna hagynia, hogy bekövetkezzen az, amire mindketten annyira vágynak, mégsem volt képes megmozdulni. Tekintetét rabul ejtette a férfi varázslatosan kék szeme, melyben most vágy csillogott, ahogy egyre közelebb hajolt, miközben suttogott.

-          Egy titkos viszony… velem? – kérdezte halkan az író, és Kate akaratlanul is megnyalta alsó ajkát, majd beharapta azt, ami azonnal odavonzott a férfi tekintetét.

-          Igen… egy titkos viszony… veled – válaszolt ugyanolyan halkan Beckett, majd kissé ő is előrébb hajolt, úgy folytatta, miközben Castle kezével megtámaszkodott mellette az asztalon – Nem is értem, hogyan gondolhatják, hiszen közöttünk nincs semmi…

-          Nem, nincs semmi – ismételte meg Rick, majd még közelebb merészkedett, és végül megtette azt, amire már négy éve vágyott. Ajka puhán érintette meg a nőét, hogy annak legyen ideje visszakozni, de legnagyobb döbbenetére, és örömére, Kate visszacsókolt, ugyanolyan puhán. Ebből bátorságot merítve, Rick jobb kezét a nő derekára csúsztatta, és magához húzta, nyelvét pedig finoman végig húzta a nő ajkán, melyet az engedelmesen nyitott meg előtte, hogy beljebb nyomulhasson. Csókjuk puhatolózó volt, lassú, és lágy, csak ismerkedtek a másik ajkával. Kate szíve a mellkasában vadul dörömbölt, ahogy érezte, hogy Rick kezével végig simít derekán, majd arcán és nyakán. Kezével beletúrt a férfi sűrű hajába, így húzva magához még közelebb, mire Rick elmélyítette a csókot, és szenvedélyes táncra hívta nyelvét, melyet elfogadott. Egyre szenvedélyesebben és követelőzőbben csókolták a másikat, kiéhezve a másik ajkának érintésére, melyre négy hosszú éve vártak már. Levegő után kapkodva, zihálva szakították meg a csókot, de egy centit sem távolodtak el a másiktól. Ahogy tekintetük találkozott, mindkettejük szemében vágy csillogott, és az átélt szenvedély, de ott volt a döbbenet is. Egyikük sem gondolta volna, hogy ez valaha megtörténik közöttük, ráadásul éppen az őrsön.

-          Ez… ez… - dadogott Kate. Nem tudta, mit mondhatna. Éppen most csalta meg Rick-kel Josh-t, nem sokkal azután, hogy felháborodva utasította el vádjait, miszerint, közte és Rick között bármi lenne.

-          Fantasztikus volt! – fejezte be mondatát Rick mosolyogva, és lágyan végig simított a nő arcán, akinek még ettől a puha érintéstől is borzongás futott végig a testén. Rick egyetlen gyengéd érintésével olyan érzéseket váltott ki belőle, amire Josh sosem volt képes. Ettől függetlenül, bűntudat kerítette hatalmába, amiért párkapcsolatban él, mégis más férfit csókol.

-          Nem ismétlődhet meg! Soha! – bontakozott ki az ölelésből Kate, és Castle nem akadályozta meg benne. Annak ellenére, hogy szíve szerint, szorosan magához ölelte volna a nyomozót, és könyörgött volna neki, hogy szeresse, ahogy ő szereti, hagyta, had távolodjon el tőle. – Én Josh-sal járok, Castle – fordult most a férfi felé Kate, és szemében szomorúságot vélt felfedezni az író. – Te pedig Ginával vagy!

-          Ginával sosem éreztem azt, amit most veled, Kate! – lépett ismét közelebb az író, mire Kate automatikusan hátrálni kezdett, de ő kitartóan folytatta. Nem hagyhatta elveszni az utolsó lehetőségét annak, hogy Kate-tel boldog legyen – Szeretlek téged! Azóta szeretlek, mióta először bilincset kattintottál a kezemre! – hadarta el egy szuszra a vallomást Rick, mire Kate döbbenten meredt rá. Annak ellenére, hogy tudta, mit érzett iránta az író egy évvel ezelőtt, hiszen hallotta a vallomást a temetőben, nem is sejtette, hogy még mindig így érez.

-          Ha szeretsz, miért vagy Ginával? – kérdezte Kate szomorúan, mire Rick még közelebb lépett, és kezébe fogta a nő kezét.

-          Mert neked nem kellettem – vallotta be Rick és szemében megjelent mindaz a fájdalom, melyet átélt a nőre várva – Vártam rád Kate… vártam, hogy felhívsz, hogy megkeresel, de nem történt semmi. Azt hittem, így akarod a tudtomra adni, hogy végeztünk. Ekkor jelent meg Gina, és én hagytam, hogy vigyen az ár. – folytatta Castle, Kate pedig figyelmesen hallgatta. Nem akarta félbeszakítani a férfit, hallani akart mindent. – De képtelen vagyok tovább úgy tenni, mintha boldog lennék! – rázta meg keserűen a fejét Rick – Nélküled nem vagyok boldog, és nem is leszek!

-          Kellettél – suttogta Kate halkan, hogy szinte a férfi alig hallotta – Kellettél, csak tisztázni akartam magamban néhány dolgot. Mire azonban sikerült, te már Ginával voltál. – volt most a vallomástétel sora Kate-en. – De most már mindegy is – távolodott el újra Kate, és büszkén húzta ki magát. – mindketten mással vagyunk, Castle. Amit most tettünk, az tisztességtelen volt velük szemben.

-          Akkor legyünk tisztességesek! – vált izgatottá a hangja Ricknek, és újra magához vonta a nőt, aki képtelen volt ellenkezni, ahogy megérezte Castle simogató kezét a derekán – Mondd, hogy szeretsz, és még ma elhagyom Ginát, hogy veled lehessek! – ígérte Rick a szemébe nézve, melyből Kate most szerelmet, és őszinteséget olvasott ki. Egy percig sem kételkedett benne, hogy a férfi megtenné, amit mond. Rick várakozón nézett rá, és visszafojtott lélegzettel várta, hogy a nő kimondja a varázslatos szavakat. Kate egy pillanatig habozott. Végig gondolta kapcsolatát Josh-sal, az egyre sűrűbbé váló veszekedéseket, az intim pillanatokat, amiktől egyre gyakrabban igyekezett távol tartani magát, valamint a néhány perccel ezelőtt átélt szenvedélyt az író karjában, majd megszólalt.

-          Szeretlek – súgta Kate, mire Rick határtalan boldogságot érzett, és még szorosabban húzta magához a nőt.

-          Én is téged! Csak téged! – suttogta fülébe a szavakat a férfi, majd szenvedélyesen megcsókolta. Nyelve utat tört a nő szájába, mely engedelmesen nyílt meg előtte, és belemerültek vad, de már sokkal ismerősebb táncukba, hogy a végletekig korbácsolják a másik utáni vágyukat. Rick kezét érzékien húzta végig a nő tökéletes testén, miközben ajkával már nyakát kényeztette, hogy aztán visszataláljon az ajkához, és ismét forró csókot váltsanak. Kate önfeledten adta át magát érzéseinek, és szorosan simult Rick ölelő karjai közé. Gerincén borzongás futott végig, ahogy megérezte az író ajkát a nyakán, miközben ő a hátát simogatta. Amikor megszakították csókjukat szerelmesen egymásra mosolyogtak.

-          Na és most? Hogyan tovább? – kérdezte Kate, miközben homlokát a férfiéhoz érintette.

-          Hazamegyek, és beszélek Ginával – válaszolta természetes hangon Rick, ami melegséggel töltötte el Kate szívét – Egy percet sem akarok nélküled eltölteni többé.

-          Én pedig beszélek Josh-sal – simogatta meg a férfi arcát Kate, aki boldogan nézett most a szemébe – Nem hinném, hogy meglepődik majd, de négyszemközt szeretném tisztázni vele a dolgot.

-          Megértem. Jobb ezt személyesen. – értett egyet az író, majd amikor Kate indulni készült, még egyszer magához húzta és megcsókolta. Amikor ajkaik elváltak, még hozzáfűzte – Szeretlek!

-          Én is téged! – lehelt még egy csókot a férfi ajkára, majd elhagyták a pihenőt. Castle azonnal a lifthez ment, míg Kate Espo asztalához sietett, hogy megkérje, falazzanak neki egy rövid ideig a kapitány előtt, amíg elugrik elintézni valamit. Ryan és Espo zavartan néztek rá, de biztosították a felől, hogy minden rendben lesz, csak menjen.

Castle vidáman fütyörészve lépett be lakása ajtaján, és dobta kabátját a konyha pult előtt álló székre. Sietve járta körbe a lakást, hogy minél előbb beszélhessen Ginával, és minél előbb újra Kate-tel lehessen. Még most sem tudta elhinni, hogy végre valóra vált az álma, és négy év várakozás után a nő viszontszereti. Éppen a dolgozószobába nyitott volna be, amikor háta mögül meghallotta Gina hangját.

-          Richard! Na végre! – tette csípőre a kezét Gina, és Castle meglepetten húzta fel szemöldökét. Volt felesége most éppen egy ’60-as évekbeli, zsémbes háziasszonyra emlékeztette. - Éppen ideje volt, hogy hazatalálj!

-          Gina, beszélnünk kell… - fogott bele Rick, miközben nagyot sóhajtott. Pontosan tudta, hogy milyen reakcióra számíthat, amint elmondja, hogy szakítani szeretne.

-          Igen, én is így gondolom! – bólogatott Gina, majd még mielőtt Rick belekezdhetett volna, Gina folytatta – Mindent tudok! – emelte fel hangját a nő, és Castle döbbenten nézett rá. Fogalma sem volt róla, hogy nem ez a legrosszabb, amit ma a nő szájából hallani fog.

4. rész

Castle várakozón nézett a nőre, aki most egy pillanatra elhallgatott, majd idegesen kezdett fel-alá mászkálni a szobában, a végletekig feszítve ezzel az író idegeit. Rick egy darabig még várta, hogy folytassa, amit elkezdett, de mivel Gina nem szólt többet, vett egy mély levegőt, és megkérdezte.

-          Mégis, mi az a minden, amit tudsz? – faggatta a nőt. Az eszébe sem jutott, hogy róla és Beckettről lehet szó, hiszen honnan tudna róluk volt neje.

-          Néhány hete nem érzem jól magam… - kezdett bele végül mondandójába Gina, és Rick figyelmesen hallgatta – gyakran voltam fáradt, és szédültem is, amit olykor hányinger kísért – folytatta, mire Castle-ben balsejtelem kezdett körvonalazódni – Végül úgy döntöttem, elmegyek orvoshoz, és most már mindent tudok… már tudom, mi bajom…

-          Mi? – Castle csak ennyit bírt kinyögni, és a választ már azelőtt tudta, hogy az megérkezett volna.

-          Terhes vagyok, Richard! Gyerekünk lesz! – lábadt könnybe a nő szeme, és Rick hitetlenkedve hunyta le a szemét. Képtelen volt elhinni, hogy éppen most, amikor ő és Kate egymásra talált, lesz gyereke Ginától.

-          De… hogyan lehetséges ez? – kérdezte döbbenten, miközben lassan leült az egyik, szobában található fotelbe, mert úgy érezte, lábai nem bírják megtartani – Úgy értem… védekeztünk… mindig!

-          Az orvos szerint, öt százalék az esélye annak, hogy így is teherbe eshet valaki, gyógyszer és óvszer mellett.

-          Öt százalék – ismételte meg halkan a férfi. Öt százalék, és éppen most jött be ez az öt százalék. Még mindig nem akarta elhinni. Hirtelen Kate jutott eszébe, és az, hogy a nő talán már szakított is Josh-sal, és éppen rá vár, hogy együtt lehessenek. Egy pillanatra lehunyta szemét, majd újra kinyitotta, remélve, hogy akkor rájön, ez egy újabb rémálom, de nem volt szerencséje.

-          Nem is örülsz neki? – kérdezte Gina feleslegesen, hiszen az író arcáról könnyedén leolvasható volt a kétségbeesés, amikor ránézett.

-          Én… nem számítottam arra, hogy még egyszer apa leszek… - dadogta az író, és nem nézett a nő szemébe, nehogy az rájöjjön, hogy hazudik. Hazudott. Igenis, szeretett volna újra apa lenni, csak éppen nem Ginát akarta gyerekei anyjának, hanem Kate-t. – Mennyi idős terhes vagy? – kérdezte most Rick.

-          Két hónapos – felelt röviden a nő, mire Rick, most először a szemébe nézett.

-          Gina ígérem, hogy mindenben támogatni foglak, de… - kezdett volna bele a férfi, hogy beváltsa, amit Kate-nek ígért, és szakítson vele. Annak ellenére, hogy nem a legszebb dolog volt szakítani egy terhes nővel, aki a gyerekét hordja a szíve alatt, úgy érezte, most önzőnek kell lennie. Éppen itt volt az ideje, hogy saját boldogságára koncentráljon.

-          Tudom, Richard, és el sem tudod képzelni, mennyire boldog vagyok, hogy nem egyedül kell majd végig csinálnom! – szakította félbe a nő, és a következő pillanatban már szorosan átölelte. – Meglátod, milyen boldogok leszünk! Alexis mellé talán megajándékozlak egy kisfiúval – csiripelte vidáman a nő, miközben Rick égnek emelte tekintetét, abban bízva, hogy választ kap az égiektől, miért teszik ezt vele. Miért mindig akkor jön közbe valami, amikor már boldog lehetne élete szerelmével. Miközben Gina tovább csacsogott, ő csak Kate-re tudott gondolni, a csókjára, és arra, hogyan mondja el neki, ami történt.

Kate vett egy mély levegőt, amikor belépett a lakásba. Kabátját a fogasra akasztotta, majd szemét körbefutatta a helyiségen. Néhány perccel később már hallotta is, hogy hangok szűrődnek ki a szobából, így arrafelé vette az irányt. Amint belépett a kis helyiségbe, Josh-t azonnal megpillantotta a fotelban, ahogy unott képpel kapcsolgatja a tv-t. Elhúzta száját a látványra, majd hangosan krákogott, így hívva fel a férfi figyelmét jöttére. Josh felpillantott, és amikor meglátta, azonnal kikapcsolta a tv-t, és felugrott, majd közelebb lépett, hogy megcsókolja, de Kate hátrált egy lépést. Nem akarta, hogy a férfi hozzáérjen. Azok után, amit átélt Castle karjaiban, már senki más csókjára nem vágyott, csak az övére. Josh láthatólag meglepődött a reakcióján, de nem tette szóvá.

-          Te mit keresel itthon, ilyenkor? – kérdezte helyette, mire Kate helyet foglalt az ágyon.

-          Beszélni szeretnék veled, Josh.

-          Huhh, de komolyan hangzik! – vigyorgott a férfi, de amikor látta, hogy Kate arca meg sem rezzen, ő is elkomolyodott, és leült vele szemben, vissza a fotelba, melyet most a nő felé fordított.

-          Josh, sokat gondolkoztam kettőnkön, és arra jutottam, hogy ennek nincs értelme…

-          Várj! Te most éppen szakítasz velem? – nézett rá döbbenten a férfi, mire Kate tartotta a szemkontaktust, így Josh kiolvashatta a választ. A felismeréstől mérgesen ugrott talpra, és járkálni kezdett a szobában. – Ezt egyszerűen nem hiszem el! Alig néhány órája még arról győzködtél, hogy nincs miért aggódnom, hogy nem szándékosan mondod le a közös programokat, most pedig szakítasz?

-          Josh… értsd meg, hogy már nem szeretlek. Ha őszinte akarok lenni, soha nem is szerettelek. Kedveltelek, de ez minden – folytatta a nő, és úgy tett, mint aki nem is hallja a szemrehányásokat a férfitól.

-          A firkász miatt, ugye? – villant most haragosan az orvos szeme, és Kate tagadólag megrázta a fejét.

-          Neki ehhez semmi köze! – felelte Kate. Nem akarta elárulni, hogy az író miatt vet véget a kapcsolatnak. Nem tudta, hogyan reagálna Josh, ha megtudná, hogy egy másik férfi miatt hagyja el, másfelől pedig, nem kizárólag Castle volt az oka a szakításnak, az csak egyfajta kezdőlökést adott a dolognak.

-          Nem a francokat! – tombolt most már egyre hangosabban és dühösebben Josh, és Kate összeráncolt szemöldökkel figyelte, miközben az folytatta – Azt hiszed, teljesen hülyének nézhetsz? Mondd csak, megfektetett már? – kérdezte gúnyosan Josh, mire Kate dühösen pattant fel az ágyról.

-          Nem feküdtem le vele! – lépett most közel a férfihoz, miközben azon igyekezett, hogy ne törölje képen a férfit a megjegyzése miatt – Fogd fel végre, hogy nem szeretlek, és ez az oka annak, hogy szakítok veled! Csak ennyit akartam! – vetette oda kurtán, majd mielőtt otthagyta volna az orvost, még visszaszólt – Szedd össze a cuccod, és estére már ne legyél itt. – vágta oda gorombán, és éppen indult volna, amikor Josh megragadta a karját, és visszahúzta, egészen közel rántva magához.

-          Ne tedd ezt Kate! – könyörgött a nőnek suttogva – Beszéljük meg!

-          Ezen nincs mit megbeszélni, Josh! Vége van! – rántotta volna ki a kezét, de Josh nem engedte – Eressz el! – szólította fel magabiztosan a férfit, de amikor az így sem volt hajlandó megtenni, újra megismételte – Eressz el, Josh, vagy magam szabadulok ki, de azt nem köszönöd meg! – fenyegette meg a nő, mire a férfi azonnal elengedte. Kate hátra sem nézett, úgy hagyta el a lakást, majd amikor az ajtó becsapódott mögötte, nagyot sóhajtva dőlt neki, és hunyta le szemét. Tudta, hogy helyesen cselekedett, és már semmire sem vágyott jobban, minthogy bűntudat nélkül simulhasson Rick ölelő karjaiba.

Castle türelmetlenül dobolt ujjával a kapitányságon Kate asztalánál, miközben arra várt, hogy a nő megérkezzen. Fejében számtalanszor lejátszotta, mit fog mondani a nőnek, de egyik sem nyerte el a tetszését. Ismerte a nyomozót, pontosan tudta, hogyan fog reagálni, amikor megtudja, hogy Gina terhes. Mégis magában azért fohászkodott, hogy Kate megértse, és ne küldje el magától azonnal. Gondolataiból a liftajtó kattanása szakította ki, és ahogy odanézett, meglátta a kilépő nőt, aki most is gyönyörű volt. Már a látványától bizseregni kezdett Castle minden porcikája, és alig várta, hogy a karjaiban tartsa. Ahogy Kate felé közeledett, rámosolyogott a férfira, majd amikor odaért, szótlanul intett neki, hogy kövesse a pihenőbe. Castle szívére mázsás súlyként nehezedett a teher, amit cipelt, de minden erejét összeszedve felállt és követte a nőt. Amikor beléptek, Kate szótlanul bezárta maguk mögött az ajtót, majd lehúzta a redőnyöket, végül odalépett a férfihez, és megcsókolta. Ajka szenvedélyesen tapadt a férfiéra, Castle pedig nem tétovázott, azonnal visszacsókolt. Karjait a nő dereka köré fonta, és kétségbeesetten húzta magához minél közelebb, és csókolta ajkait úgy, mint egy fuldokló. Amikor levegő hiányában megszakították csókjukat, Kate csillogó szemekkel, mosolyogva nézett az íróra.

- Megtettem! Szakítottam Josh-sal – jelentette ki, miközben apró csókokat hintett Rick ajkára, aki szomorúan mosolygott vissza rá – Az igazat megvallva, rosszabbul fogadta, mint hittem – húzta el a száját Kate, majd kissé eltávolodott az írótól, hogy a szemébe nézhessen – Gina hogy fogadta? – kérdezte és várakozón nézett az íróra.

5. rész

Kate tekintetét a férfiéba fúrta, miközben annak válaszára várt, Castle azonban szótlan maradt. Egyszerűen képtelen volt megmondani Kate-nek, hogy Gina terhes, és emiatt nem szakított vele. Beckett továbbra is csak némán nézett a gyönyörű kék szemekbe, melyből most szomorúságot olvasott ki. Nem telt el sok idő, és magától jött rá arra, amit a férfi nem mondott ki.

-          Nem tetted meg, igaz? – kérdezte és keserűen elmosolyodott, miközben egy lépést hátrált az írótól, aki erőtlenül nyúlt utána, de végül hagyta, hogy a nő távolabb lépjen tőle. A szíve összeszorult, amikor meglátta Kate szemében a csalódottságot. – Nem szakítottál… - jegyezte meg a nyilvánvalót a nyomozó, mivel Castle még mindig nem mondott semmit.

-          Akartam… megpróbáltam, de… - találta meg végül nehezen a hangját az író, de Kate közbevágott.

-          De mi, Castle? – emelte fel kissé hangját a nő csalódottan. Nem értette, mi tarthatta vissza az írót ettől a lépéstől, hiszen néhány órával korábban még neki vallott szerelmet, és úgy váltak el, hogy mindketten független emberként térnek majd ide vissza – Én megtettem, te miért nem? – mivel Castle még mindig nem válaszolt, folytatta - azt mondtad, engem szeretsz!

-          Ez így is van, Kate! Szeretlek téged! – vágott közbe most az író, és közelebb lépett, hogy megérintse, de a nyomozó egy mozdulattal elhárította a közeledését.

-          Akkor miért vagy még mindig vele? – kérdezte Kate kétségbeesetten, mire Castle nagyot sóhajtott.

-          Mert terhes – bökte ki szinte suttogva, de ahhoz elég hangosan, hogy Kate minden szót halljon.

-          Terhes? – Ismételte meg döbbenten Kate – Ginának gyereke lesz tőled? – kérdezte Beckett és szívében a fájdalom hulláma söpört végig. A hír teljesen letaglózta.

-          Ma tudta meg – fűzte hozzá Castle szomorúan, majd ismét közelebb lépett Kate-hez – Esküszöm neked, hogy szakítani akartam vele, de most, nem tudom, mit tegyek. - nézett rá kétségbeesetten. Kate a hallottak hatására döbbenten ült le az egyik székre, az asztal mellé, Rick pedig folytatta, miközben ő is helyet foglalt mellette – Veled akarok lenni, de nem hagyhatom őt magára, éppen most! – nézett most rá elgyötört tekintettel, kétségek között gyötrődve a férfi. Kate egy pillanatig állta a tekintetét, melyből szerelmet, és tanácstalanságot olvasott ki. Nem tudta, mit mondhatna. Egy része, szorosan az íróhoz bújt volna, és arra kérte volna, felejtsék el Ginát, és a terhességet, szökjenek el a gondok és problémák elől. Végre egymásra találtak, ne hagyják ezt elrontani. Józanabbik fele azonban tudta, nem lehet önző, és nem kérheti arra szerelmét, hogy hagyjon magára egy terhes nőt, aki a gyermekével várandós. Végül döntött. Nagyot sóhajtva felállt, kihúzta magát, és fájdalmát elrejtve nézett az íróra.

-          Elmondom, mit teszünk – fogott hozzá, és minden igyekezetével azon volt, hogy a könnyek közül, mely szemében összegyűlt, egy csepp se gördüljön le arcáról - Mindazt, ami kettőnk között történt, elfelejtjük. Sosem történt meg. – jelentette ki határozottan, miközben hátat fordított az írónak, hogy az ne lássa szemében a fájdalmat, mely átjárta szívét, lelkét.

-          Kate! – állt fel a székről Castle is – kérlek, ne tedd ezt! – könyörgött a nőnek, de az nem fordult felé, így folytatta – Én veled akarok lenni! Téged szeretlek! Nem akarom elfelejteni, ami történt! Négy évet vártam rá, nem kérheted, hogy csak úgy felejtsem el! – győzködte tovább, de a nyomozó hajthatatlan volt.

-          Pedig pontosan ezt kérem! Gina a te gyerekedet várja, Castle! Neked most mellettük a helyed! – tartott ki álláspontja mellett a nyomozó, és Rick nem bírta tovább. Lágyan megfogta a karját, és maga felé fordította.

-          Kate, könyörgöm! – fúrta kék szemét a nőébe Rick és Kate ugyanazt a fájdalmat olvashatta ki belőle, ami őt is emésztette – Ne taszíts el magadtól! Esküszöm, hogy elrendezem a dolgokat! Úgy is Gina mellett tudok lenni, hogy nem élek vele! Támogatom majd, és segítem, amiben tudom!

-          Csakhogy én nem tudok veled lenni úgy, hogy tudom, egy másik nő a te gyerekedet várja! – tört ki Kate-ből fájdalmasan, és most már nem is igyekezett, hogy a könnyeit visszatartsa – Castle, hidd el, hogy így lesz a legjobb. – húzta ki karját a férfi kezéből, miközben folytatta – Neked most Gina mellett a helyed, ami pedig történt, szépen elfelejtjük mindketten! Próbálj meg vele boldog lenni! – suttogta, mire Castle közelebb lépett hozzá, kezét a derekára csúsztatta, és szorosan magához vonta.

-          Lehetetlent kérsz! – súgta szinte a nő szájába a szavakat Rick, majd a következményekkel nem törődve, megcsókolta. Csókja lágy volt, mégis szenvedélyes, melyben benne volt mindaz a szerelem, amit a nyomozó iránt érzett. Kate, annak ellenére, hogy tudta, esztelenség, amit művel, nem volt képes ellenkezni, és ellenállni. Teste azonnal reagált a férfi érintésére, csókjára, és ajka megadóan engedett szabad utat kutató nyelvének, mely érzékien barangolta be szája mélységét. Nyelvük édes táncot járt, Kate pedig vágyakozva túrt bele a férfi hajába, és simult hozzá még közelebb. Rick úgy csókolta a nőt, mint egy fuldokló. Kétségbeesetten szorította magához a nyomozót, akit nem akart elveszíteni éppen most. Amikor levegő után kapkodva megszakították a csókot, Castle homlokát a nőéhez érintette, miközben még mindig szorosan a karjaiban tartotta – Hogyan lehetnék boldog Ginával, amikor te vagy az egyetlen, akit magam mellett akarok tudni egész életemben? – kérdezte suttogva, és Kate érezte, hogy megint könnyek égetik a szemét. Éppen válaszolni akart, amikor Ryan hangját hallotta meg, ahogy őt keresi. Sietve bontakozott ki a férfi karjai közül, majd háttal az ajtónak, az asztalnak támaszkodott, így Kevin nem látta arcán, hogy sírt, amikor belépett.

-          Beckett, hát itt vagy… vagytok – javította ki magát, amikor meglátta, hogy az író is a helyiségben van. Egy darabig csak összehúzott szemmel figyelte őket, de végül úgy tett, mint aki nem vette észre, hogy Kate nem hajlandó megfordulni, Castle arcáról pedig szomorúság olvasható le. Biztos volt benne, hogy a páros vitatkozott valamin – Gyilkosság történt a New York Egyetemen – közölte Kate-tel, aki még mindig neki háttal állva bólintott.

-          Menjetek előre, hamarosan én is megyek – válaszolt a nyomozónő, majd amikor Ryan távozott, ő is az ajtó felé indult. Mielőtt kilépett, még egyszer szomorúan az íróra emelte zöld szemét – Kénytelen leszel megpróbálni a boldogságot Ginával, Castle – utalt vissza a férfi korábbi mondatára Kate – mert mi ketten végeztünk. – sóhajtott nagyot, majd a választ meg sem várva, kilépett a pihenőből. Magára kapta kabátját, eltette fiókjából a fegyverét, és beszállt a liftbe. Rick szótlanul nézte a távolodó nőt, majd leült az asztal mellé, és arcát kezei közé temette.

Kate gondolatai még mindig a nem sokkal korábban közte és Castle között lezajlott beszélgetés és csók körül forogtak, amikor belépett a new york-i egyetem aulájába, ahol már tucatjával nyüzsögtek a rendőrök. Ez az eset több szempontból is más volt, mint a többi. Egyrészt, ritkán történik gyilkosság az egyetemen, többnyire sikátorokba, aluljárókba jártak ki helyszínelni, másfelől most egyedül érkezett, nem volt mellette az író, akinek hiányát már most nehezen viselte. Ahogy körülnézett a nagy és impozáns előtérben, szeme a hulla után kutatott, de nem látott semmit. Éppen megszólított volna egy járőrt, hogy útbaigazítást kérjen tőle, amikor Espo jött vele szembe, és már messziről integetett, hogy ő is induljon abba az irányba, Kate pedig azonnal engedelmeskedett. Ahogy közelebb értek egymáshoz, Espo megfordult és együtt indultak vissza a tetthelyre.

-          Hol a hulla? – kérdezte Kate, miközben felhúzta kesztyűjét, és igyekezett lépést tartani az öles léptekkel mellette vágtázó Javival.

-          Az egyik előadóteremben. – felelte szűkszavúan Javi, és Kate gyanakodva húzta össze a szemét a szófukarság miatt. Szokatlan volt, hogy Espo nem mond többet, így rákérdezett.

-          És? – nógatta Kate, így ösztökélve a folytatásra, de Javi csak a fejét rázta, jelezve, hogy nem mond többet.

-          Ezt látnod kell, hidd el, úgy sokkal ütősebb!

-          És hol van ez az előadó terem? Mexikóban? – kérdezte morcosan Kate, aki egyáltalán nem volt humoros kedvében a mai napon történtek után.

-          Türelem – intette nyugalomra társa, majd hirtelen megállt és kinyitott egy dupla szárnyas, fehér ajtót, mely egy hatalmas terembe vezette őket. A helyiségben legalább száz szék volt, több sorban, emelkedő, lépcsőzetes rendben. A terem másik végében kapott helyet a tábla, előtte egy pódiummal, mikrofonnal. Ahogy Kate odapillantott, szája tátva maradt a látványra. Legalább nyolc éve dolgozott már rendőrként, de ilyet még sosem látott.

-          Hát ez nagyon durva!! – hallotta meg hirtelen Kate háta mögött az ismerős hangot, és ő döbbenten fordult abba az irányba.

6. rész

Castle még mindig elkerekedett szemekkel bámulta a holtestet. Lassan négy éve járta Beckett oldalán a helyszíneket, számtalan gyilkosságot derítettek már fel együtt, de ilyen fokú kegyetlenségre még nem látott példát. Az áldozatot felfeszítették a táblára, az előadóteremben, felette pedig egy latin szöveg volt olvasható, melyet a vérével írtak fel. Éppen közelebb lépett volna, hogy jobban szemügyre vegye, amikor egy kezet érzett a karján. Kate keze volt az, és pillanatok alatt rángatta félre kollégáitól.

-          Te meg hogy kerülsz ide? – szegezte neki a kérdést Kate, és Castle azonnal látta rajta, hogy egyáltalán nem örül a jelenlétének.

-          Taxival, mivel te a kapitányságon hagytál – felelte a legtermészetesebb módon a férfi.

-          Te is tudod, hogy nem így értettem! – emelte meg kissé a hangját a nyomozónő – Megmondtam, hogy mi ketten végeztünk!

-          Megértem, hogy a magánéletben, jelen körülmények között, nem akarsz tőlem semmit – kezdett bele halkan a férfi és tekintetén látszott, mennyire fájdalmasan érinti őt a helyzet ilyen alakulása – de a munkában attól még társak maradhatunk, nem?

-          Nem! – jelentette ki Kate határozottan, de Castle nem adta fel. Azt is nehéz volt elviselnie, hogy soha többet nem csókolhatja meg a nőt, de hogy ne is lássa többé, abba képtelen volt belenyugodni. Nem tudta elképzelni napjait a nő minden reggeli mosolya nélkül, mellyel a kávékért ajándékozza meg, cseresznyeillata, humora nélkül.

-          Azt hittem, profi vagy – szúrta oda Rick, majd úgy tett, mint aki távozni készül. Kate egy mozdulattal rántotta vissza.

-          Ezt meg, hogy értsem?! – kérdezte felhúzott szemöldökkel a nyomozó, és Rick elfojtotta előbújni készülő mosolyát. Látta a nyomozón, hogy érzékeny pontjára tapintott, Kate ugyanis szilárdan vallotta, hogy a munkát sosem lehet összekeverni a magánélettel. Komoly képet vágva fordult vissza, amikor megszólalt.

-          Úgy értem, hogy egy profi képes különválasztani a munkáját a magánéletétől - jegyezte meg, és amikor meglátta a nő összehúzott szemét, majd összeszorított ajkát, már tudta, hogy győzött. Kate Beckett sosem hagyná, hogy gyengének gondolják, olyannak, aki magánéleti problémái miatt nem tudja rendesen végezni a munkáját. Mivel nem szólt semmit, Castle elszántan folytatta – El kell ismerned, hogy mi ketten nagyon jó csapat vagyunk, de ha neked gondot okoz, ami közöttünk történt…

-          Egyáltalán nem okoz gondot! – szakította félbe ingerülten a nő, majd amikor látta, hogy néhány kolléga feléjük fordul, halkabban folytatta – Csak nem akartam, hogy neked legyen kínos.

-          Nekem? – húzta fel meglepetten szemöldökét Rick, miközben ajka szegletében mosoly bujkált. Még mielőtt Kate válaszolhatott volna, Lanie hangja állította meg.

-          Szentelnétek néhány perc figyelmet a hullának is? – kérdezte számonkérő tekintettel a halottkém, mire Kate elvörösödött. Ahhoz képest, hogy profinak gondolta magát, máris akadályozta munkájában a magánélete.

-          Mi a válaszod? – állította meg most ismét Castle, és Kate fogát összeszorítva felelt.

-          Rendben – szűrte a fogai között, és Rick minden igyekezetével azon volt, hogy elrejtse diadalittas mosolyát, kevés sikerrel, ugyanis a nő észrevette – Hervadj le, Castle! A munkán kívül nem beszélünk semmi másról. – fűzte hozzá, majd Lanie mellé sétált, aki éppen a hulla mellett álldogált, és azon ügyködött, hogy ne lépjen bele a vértócsába, mely alatta összegyűlt. – Mink van? – intézte most már szavait a doktornőhöz.

-          50 év körüli fehér nő – kezdett bele az eset ismertetésébe a halottkém – Mint az látható, felfeszítették a táblára, a kezeit és a lábát koporsószeggel szúrták át, csakúgy, mint Jézus esetében, a szemeit pedig kiégették. A testén több szúrás nyom is látható, de ezek csak felszíni sérülések, egyik sem okozott halált.

-          Úgy tűnik, az egyetemen tényleg feszített tempóban dolgoznak – lépett most közelebb Rick is, mire Lanie felhúzott szemöldökkel, Beckett pedig szemforgatással jutalmazta a szavak mesterének poénját.

-          A halál ideje? – kérdezett tovább Beckett, figyelmen kívül hagyva az író megjegyzését.

-          Este negyed tizenkettő – felelt precíz egyszerűséggel Lanie.

-          Ilyen pontosan megállapítottad? – álmélkodott az író – Ez… zseniális!

-          Az órája megállt, amikor a bal kezét a táblához csapták – világosította fel a halottkém az írót, aki elhúzta a száját az egyszerű magyarázatra.

-          Így már nem is olyan zseniális.

-          Ki talált rá? – kérdezte Beckett.

-          A dékán. – felelte Javi, mire Kate meglepetten húzta fel szemöldökét. – Minden reggel ő ér be elsőként az egyetemre. Amikor elhaladt az előadóterem előtt, feltűnt neki, hogy az ajtót résnyire nyitva hagyták. Belépett, mert azt hitte, valamelyik kollégája érkezett meg. Nos, tényleg egy kollégát talált itt, csak éppen holtan. – magyarázta Javi.

-          Ha a szúrások csak felszíniek, mi okozta a halálát? – vette át a szót ismét a nyomozó.

-          Egyelőre nem tudom, de majd a boncolás kideríti.

-          Hé! Beszéltem az egyetem vezetőjével. – lépett most hozzájuk Ryan – Az áldozat Marie Zolan, 53 éves, teológiát oktatott. Manhattanben lakik, özvegy, nincs családja. A dékán nem érti, mit keresett itt ilyenkor, mert az óráinak délután négykor vége volt.

-          Mit mond a portás, vagy az éjjeli őr? – nézett kérdőn kollégájára Beckett, de az csak a fejét rázta.

-          Egyik sincs. Egy évvel ezelőtt, anyagi okok miatt megváltak az éjjeliőrtől, portás pedig csak este hatig van az épületben. Addigra minden órának vége, bezárja az épületet, és távozik, attól fogva pedig a kamerák bekapcsolnak.

-          Rendben, kérjétek el a felvételeket, és Javival nézzétek át őket – adta ki az utasítást Beckett.

-          Bárki is ölte meg, nagyon dühös lehetett rá – jegyezte meg Rick, mire a nyomozók és a doktornő is felé fordult, így folytatta – A latin szöveg a vérével, „Exitus acta probat” – olvasta fel hangosan a férfi – azt jelenti, „Tetteket a vég igazol”, tehát úgy gondolta a gyilkos, hogy az áldozat egy cselekedete miatt ez a büntetés. Szintén a bosszúra utal az is, ahogy felfeszítette.

-          Ezt hogy érted? – nézett rá értetlenül Ryan, aki annak ellenére, hogy 12 évig járt katolikus iskolába, nem tudta, mire gondolhat az író.

-          T alakban feszítette fel, így szimbolizálva a Tau-keresztet. Az ókorban a latrokat, vagyis az árulókat feszítették így fel. – magyarázta türelmesen Rick, és Kate elismerően nézett rá.

-          Oké, ezek szerint, egy olyan tettest keresünk, aki elárulva érzi magát, és úgy döntött, hogy saját kezébe veszi a sorsot, és ő bünteti meg az áldozatot egy korábbi tette miatt. – összegezte a hallottakat Kate, majd két társához fordult – Javi, ti nézzétek át a kamerák felvételeit, hátha találtok valamit, Castle és én pedig utánajárunk egy kicsit a múltjának, illetve annak, hogy voltak-e ellenségei. Lanie, amint megtudod a halál okát, hívj, rendben? – fordult most a halottkém felé, majd amikor az bólintott, lehúzta kesztyűjét és a kijárat felé indult, Castle pedig villámgyors léptekkel követte. Az utat a dékán irodájáig szótlanul tették meg. Mindketten gondolataikba merültek, és egyikük sem sejtette, hogy ugyanaz jár a fejükben. Hogyan fognak együtt dolgozni ezentúl anélkül, hogy megérintenék a másikat, amikor már megtapasztalták, milyen csodálatos érzés a másik karjában lenni. Amikor megérkeztek az iroda elé, Kate éppen készült, hogy belépjen, de Castle megállította, és maga felé fordította.

-          Kate… - kezdett volna bele, de ahogy a nyomozó a szemébe nézett, azonnal látta, hogy nem az ügyről akar beszélni, így félbeszakította.

-          Castle, mondtam, hogy nem beszélek veled másról, csak az aktuális gyilkosságról.

-          Egyszer csak meg kell beszélnünk a dolgot, nem? – nézett rá kétségbeesetten a férfi, de Kate csak megrázta a fejét.

-          Ezen nincs mit megbeszélni – ejtette ki a jól ismert szavakat már másodszor a száján a nő, de ezúttal sokkal nehezebb volt, és sokkal fájdalmasabb a számára – Megmondtam, hogy el kell felejtenünk.

-          Mi van akkor, ha én képtelen vagyok elfelejteni? – fúrta kék szemét a nőébe a férfi, és most olyan közel lépett hozzá, hogy a nő érezte ajkán forró leheletét.

7. rész

Kate levegőt venni sem mert, ahogy figyelte, hogy az író egyre közelebb lép hozzá. Mélyen magába szívta arcszeszének illatát, miközben minden igyekezetével azon volt, hogy kivonja magát bűvköréből, amit azonban sokkal könnyebb volt elhatározni, mint megtenni. Végül mély levegőt vett, és távolabb lépett a férfitól.

-          Ha képtelen vagy rá, akkor haza kell menned – jelentette ki határozottan, majd kihúzta magát és a választ meg sem várva, belépett az irodába, Castle pedig szomorúan követte, tudomásul véve, hogy Kate komolyan gondolta, amikor azt mondta, nem akar tőle a továbbiakban semmit.

Belépve a helyiségbe, Kate a titkárnő asztalához lépett, aki éppen a telefont rakta vissza a helyére és most kérdőn pillantott fel rájuk.

-          Jó napot! – köszönt a nyomozó a fiatal, 30-as éveinek elején járó nőnek – az igazgatóhoz jöttünk.

-          Sajnálom, de az igazgató úr most nagyon elfoglalt. – emelte rájuk őzike szemeit a titkárnő, és sajnálkozva tárta szét kezeit – meghagyta, hogy senkit ne engedjek be hozzá.

-          Azt hiszem, mi vagyunk a kivételek – jegyezte meg Kate, miközben megvillantotta aranyozott jelvényét, mire a titkárnő azonnal a telefon után nyúlt.

-          Igazgató Úr, a rendőrség van itt, és Önnel akarnak beszélni – csicseregte a telefonba a nő, majd miután várt néhány másodpercet a válaszra, mosolyogva fordult a két vendég felé – Fogadja Önöket – mutatott egy kétszárnyú, barna, mahagóni fából készült ajtóra, mire Kate bólintott, és nyomában Castle-el beléptek az irodába. Az igazgató egy szintén mahagóniból készült, hatalmas íróasztal mögött ült, de amint meglátta a belépőket, felugrott és eléjük sietett. Magas, legalább 185 centi, erős testalkatú, ősz hajú férfi volt, szürke szemében aggodalom csillogott, ahogy közelebb ért.

-          Stuart Gibson vagyok, az igazgató – mutatkozott be a férfi, kezét nyújtva, melyet Beckett azonnal elfogadott.

-          Kate Beckett nyomozó, ő pedig itt, Richard Castle. Szeretnénk feltenni Önnek néhány kérdést.

-          Természetesen – bólogatott segítőkészen a férfi – Segítek, amiben tudok… még mindig nem tudom elhinni, hogy ez megtörtént – mormolta maga elé hitetlenkedve, miközben hellyel kínálta vendégeit, és ő maga is visszasétált az íróasztal mögé.

-          Mióta dolgozott az egyetemen Ms. Zolan? – tette fel első kérdését Beckett, miután helyet foglaltak az igazgatóval szemben.

-          Legalább 15 éve – válaszolt amaz készségesen – Mint azt a kollégájuknak is elmondtam már, teológiát oktatott, heti 15 órában.

-          Az elég kevés, nem? – kérdezte Castle, mire az igazgató tehetetlenül vonta meg a vállát.

-          Mit mondhatnék, nem a legnépszerűbb kurzusunk a teológia. Nagyon kevés hallgató veszi fel ezt a tárgyat. Jelenleg is mindössze két csoportot vitt a tanárnő.

-          Tud róla, hogy voltak-e ellenségei, akik a halálát kívánták volna? – tette fel következő kérdését a nyomozó, és meglepetten látta, hogy az igazgató elhúzza a száját.

-          Leszámítva azt a negyven hallgatót, akit tanított? – kérdezte szarkasztikusan, majd amikor látta vendégei döbbent tekintetét, folytatta – Nézzék, Ms. Zolan nem volt éppen közkedvelt személy a hallgatók körében…

-          Utálták, igaz? – kérdezett rá nyíltan Rick, és az igazgató arcán látni lehetett, hogy beletrafált.

-          Tudják, ő eléggé, hogy is fejezzem ki magam, kemény asszony volt, aki mindig a maximumot követelte a hallgatóitól. Nem volt egy társasági ember, gyakran viselkedett gúnyosan és megalázóan a tanulóinkkal. Számtalan panasz érkezett hozzám rá szóban, és levélben egyaránt.

-          Miért nem távolította el a pozíciójából, ha ennyire nem kedvelték? – nézett rá döbbenten Castle, aki nem értette, hogyan oktathatja a következő nemzedéket egy olyan ember, aki láthatólag utálja őket.

-          Két okom is volt rá – magyarázta az igazgató – Egyfelől, a szakmájában kiemelkedő tehetség volt, másfelől pedig, azt hittem, a hallgatókat csak az zavarja, hogy megköveteli tőlük a tanulást.

-          A panaszleveleken kívül más módon is kifejezték utálatukat a tanárnő iránt? – vette át a szót Beckett.

-          Állítólag néhány alkalommal fenyegetőlevél érkezett a lakására, és egy alkalommal összekarcolták az autóját, de sosem tudtuk kideríteni, hogy ki volt az.

-          Mit karcoltak rá? – kérdezte Rick, akit minden apró részlet érdekelt, de Kate tekintetén látszott, hogy ő is ugyanezt kérdezte volna.

-          Már nem nagyon emlékszem… valami latin szöveg volt, azt hiszem. – ráncolta össze a homlokát Gibson – A tanárnő még fel is volt háborodva, mert az illető rosszul írta le. Meg is lepődtem, hogy miért éppen ez a legnagyobb gondja…

-          A latin szöveg, nem ez volt véletlenül? – tolta az igazgató orra elé Beckett a jegyzettömböt, melybe lemásolta az áldozat vérével felírt szöveget.

-          Exitus acta probat – olvasta fel hangosan Gibson, mire vadul bólogatni kezdett – De igen! Ez volt az! – csillant meg szemében a felismerés, mire Kate és Castle szótlanul néztek össze, de mielőtt megszólaltak volna, az igazgató folytatta – na, és, ott volt még az az ügy… az egyik hallgatónkkal, pontosabban volt hallgatónkkal – javította ki magát.

-          Miféle ügy? – kérdezték egyszerre, mire ismét találkozott tekintetük.

-          Körülbelül egy hónapja Ms. Zolan azzal keresett meg, hogy az egyik hallgató, Emily Ross csalt a vizsgán, ezért követelte, hogy rúgjuk ki az egyetemről. Nem akartam megtenni, mert ilyen esetben többnyire, csak felfüggesztjük a hallgatót, de Ms. Zolan ragaszkodott hozzá, valamint bizonyítani tudta, hogy Ms. Ross pénzért árulta a dolgozatok kérdéseit a kidolgozott válaszokkal együtt, így aztán megtettem. – mesélte Gibson és tekintetén látszott, hogy minden erejével igyekszik felidézni az azt követő eseményeket – Egy héttel később megjelent nálam Emily. Azt állította, hogy Ms. Zolan hazudik, és ő ártatlan, majd hallottam, hogy a folyosón is összeszólalkozott vele. Végül a portással kikísértettem az egyetemről, és felszólítottam, hogy soha többet ne jöjjön vissza. – ért mondandója végére, Kate pedig szorgalmasan feljegyezte az elhangzottakat, majd felállt, hogy minél előbb elindulhasson azon a nyomon, amit hallott.

-          Köszönöm, Mr. Gibson. Ha bármi más eszébe jut, kérem, hívjon – nyújtotta át névjegyét, majd miután a férfi bólintott és kezet fogtak, a kijárat felé indult, nyomában az íróval.

Az utat a kapitányságig szótlanul tették meg. Kate úgy tett, mint akinek minden figyelmét leköti, hogy a forgalomra, és az útra koncentráljon, Castle pedig az ablakon bámult kifele, miközben néha lopva a nőre pillantott. Ilyenkor tekintete elidőzött a nő finom kezén, mellyel a kormányt tartotta, és akaratlanul is eszébe jutott, milyen érzés volt, amikor azok a kecses ujjak végig szántottak a haján, míg ő a nő mézédes ajkait csókolta. Tekintete most a nő ajkára vándorolt, és a feltörő emlékektől érezte, hogy teste felforrósodik. Mélyet sóhajtott a szomorú gondolatra, hogy talán sosem érezheti már azoknak az ajkaknak az ízét.

-          Castle! – szólalt meg Kate ingerülten és ezzel kirántotta a gondolataiból az írót.

-          Tessék? – nézett rá ártatlan szemekkel, miközben bűnbánón harapta be alsó ajkát, mint akit rajtakaptak valami csínytevésen.

-          Ne bámulj már, idegesít – húzta hátra vállait kényelmetlenül a nő. Annak ellenére, hogy minden porcikája bizsergett a férfi pillantásától, és szíve szerint, végig simított volna annak arcán, melyen most szomorú mosoly játszott, nem akart elérzékenyülni.

-          Ne haragudj – suttogta halkan az író, és Kate-nek minden erejére szüksége volt, hogy ne érintse meg a férfit, aki nem nézett a szemébe, így nem láthatta, hogy a zöld szemekben ugyanaz a fájdalom jelent meg, amelyet ő is érzett. Kate nem válaszolt, csak leállította a motort, majd kipattant, és anélkül, hogy megnézte volna, az író követi-e, elindult a kapitányságra. A liftben ismét szótlanul álltak egymás mellett, a feszültség kézzel tapintható volt közöttük, és amikor a kattanás jelezte, hogy megérkeztek, szinte egyszerre léptek ki. Alig tettek néhány lépést, amikor a nyomozó hirtelen megtorpant és elkerekedett szemekkel nézett asztala felé.

-          Valaki rád vár, Beckett, már vagy fél órája – lépett mellé Javi és fejével ugyanabba az irányba bökött, amerre társa is nézett.

8. rész

Kate még mindig némán, összehúzott szemekkel nézett asztala felé, és egyáltalán nem érzett késztetést, hogy odamenjen. Castle, látva a nő vendégét, először Kate-re pillantott. Akaratlanul is azon kezdett gondolkodni, mit keres itt Josh, ha a nő tényleg szakított vele. Egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy talán mégsem szakítottak, de azonnal el is vetette. Kizártnak tartotta, hogy Kate hazudott volna erről, és ezt támasztotta alá a nő dühös tekintete is, amely egyértelműen jelezte, hogy nem örül látogatójának. Kate továbbra is csak állt egy helyben, majd ahelyett, hogy vendégéhez indult volna, Javi felé fordult.

-          Mi a helyzet a kamerák felvételével? Átnéztétek már? – kérdezte, és akaratlanul is halkabb lett a hangja, nehogy Josh felfedezze, hogy már megérkezett.

-          Igen, de nem találtunk semmit. – felelt készségesen Espo – Tegnap este ugyanis 21 óra után a kamerák kikapcsoltak.

-          Kikapcsoltak? – kérdezte döbbenten Castle, mire Javi úgy nézett rá, mint aki nem érti, miért nem egyértelmű a férfinak, amit mond.

-          Igen, Castle, kikapcsoltak. – ismételte meg lassabban – Pontosabban, valaki kikapcsolta őket, mert az áramszolgáltató szerint, semmi nem igazolja, hogy maguktól kapcsoltak volna ki.

-          Akkor induljunk el más irányba – vette át a szót Beckett – Az igazgató szerint, kivétel nélkül minden hallgató utálta az áldozatot – ismertette kollégájával, amit megtudott – még fenyegető leveleket is kapott. De közülük is kiemelkedett egy bizonyos Emily Ross, akit a tanárnő tanácsára rúgtak ki. Ryan nézzen utána Emily-nek és hozza be egy kis beszélgetésre, te pedig menj el az áldozat lakására, és keresd meg a fenyegető leveleket – adta ki az utasítást Kate, mire Javi bólintott, és útját azonnal Ryan asztala felé vette. Még látták, hogy megütögetve társa hátát, továbbadja az utasítást, majd mindketten elindultak, hogy teljesítsék felettesük kérését. Ezt követően Kate vett egy mély levegőt, és ráérősen odasétált az asztalához. Josh amint észrevette a közeledő nőt, talpra ugrott.

-          Kate…

-          Te mit keresel itt? – kérdezte a férfitól barátságtalanul Kate köszönés helyett, és Rick csak nagy nehézségek árán volt képes elrejteni elégedett vigyorát. – A kulcsaimat hoztad vissza?

-          Azt is, és beszélni is szeretnék veled, Kate! – nézett rá könyörgőn a férfi, de Beckett egy kézmozdulattal leintette, miközben Castle úgy foglalt helyet a székében, mintha egy premier előadásra érkezett volna. Annak ellenére, hogy tudta, közte és Kate között talán soha nem lesz semmi, élvezettel figyelte, ahogy a nő megalázza Josh-t, aki azóta volt a bögyében, mióta a kórházban majdnem összeverekedtek.

-          Josh, kérlek! Legyen benned egy kis önérzet, és viseld méltósággal, hogy szakítottunk – húzta el a száját Beckett, így jelezve, hogy milyen szánalmasnak tartja a férfi további próbálkozásait, miközben arra gondolt, hogy noha láthatólag Rick sem képes beletörődni abba, hogy közöttük nem alakulhat ki semmi, nála mégsem tekinti a gyengeség jelének. Ez is azt bizonyította számára, hogy nem érez Josh iránt semmit.

-          Kate, legalább öt percet adj! Könyörgöm! – fogta meg kezét Josh, mire Castle összehúzott szemmel nézett rájuk.

-          Rendben – szűrte a fogai között a nő, és tekintetén látszott, hogy egyáltalán nem örül a helyzetnek. Kezét egy mozdulattal rántotta ki az orvos kezei közül, majd várakozón nézett Joshra, hogy az belekezdjen jövetele okába. Az orvos egy pillanatig habozott, majd ránézett a még mindig kíváncsian bámészkodó íróra, akinek kezéből már csak a pattogatott kukorica hiányzott, hogy moziban érezze magát – Még ma hozzákezdesz? Nem érek rá egész nap! – rázta fel a férfit Kate türelmetlen hangja, mire kényelmetlenül álldogált egyik lábáról a másikra.

-          Lehetne négyszemközt? – kérdezte Josh, mire Kate égnek emelte a tekintetét, majd a pihenő felé irányította ex barátját. Amint bezárult mögöttük az ajtó, ismét várakozón fordult a férfi felé, aki most nem tétovázott, belefogott mondandójába – Kate, tudom, hogy azt mondtad, végeztünk, de szeretném, ha meggondolnád. Én szeretlek téged.

-          Nincs mit meggondolnom, a döntésem végleges – tartott ki álláspontja mellett a nő szilárdan.

-          Elismerem, hogy az utóbbi időben kissé eltávolodtunk egymástól, és egyre többet veszekedtünk, de…

-          Arra is emlékszel, hogy miért veszekedtünk folyton? – szegezte neki ingerülten a kérdést Kate, akinek egyre inkább kezdett elege lenni ebből a beszélgetésből – A folyamatos féltékenységi rohamaid miatt, Josh!

-          Megígérem, hogy megváltozom! – esküdözött a férfi kétségbeesetten, miközben kezével közelebb húzta magához a nőt – bízni fogok benned, és nem hozakodok elő többet azzal, hogy megcsalsz a firkásszal! – hadarta tovább a férfi, és észre sem vette nagy igyekezetében, hogy Kate haragosan rántja össze szemöldökét a gúnynév hallatán. Josh a nélkül folytatta, hogy figyelembe vette volna Kate szabadulási kísérletét, aki próbálta lerázni magáról a férfi karjait, egyelőre sikertelenül – Most el kell utaznom egy hétre az Orvosok határok nélkül programmal, de arra szeretnélek kérni, hogy legalább gondolkodj el kettőnkön. – kérlelte tovább halkan Josh, de Kate megrázta a fejét.

-          Josh, ezt már egyszer megbeszéltük, én nem szeretlek téged… - utasította volna el a férfit, miközben tenyerét a mellkasának támasztotta, hogy eltolja magától, de az orvos félbeszakította.

-          Most csak azért mondod ezt, mert dühös vagy rám a reggeli vitánk miatt, és azért, amit utána mondtam neked! – erőltette tovább a férfi a dolgot, majd közelebb hajolt, hogy megcsókolja a nyomozót, de az elfordította a fejét. Ahogy oldalra pillantott, tekintete találkozott Rick pillantásával, aki éppen őket figyelte. Kate akaratlanul is összehasonlította Josh kezének érintését, közelségét azzal, amikor az író ölelte át szorosan, és eszébe jutott, hogy milyen mámorító érzés volt ajkát az övén érezni. Ugyanakkor eszébe jutott Gina is és a terhessége, ami most közéjük állt, és ami miatt soha nem lehetnek ők ketten együtt. Annak ellenére, hogy minden porcikája Rick után sóvárgott, el kellett fogadnia, hogy soha nem lehet az övé. Arra gondolt, miért is sóvárogna egy elérhetetlen férfi után, amikor csak egy karnyújtásnyira van tőle valaki, aki szereti annyira, hogy még a szakításuk után is képes megalázkodni előtte. Gondolataiból Josh hangja rántotta ki – Kate, kérlek! Csak ígérd meg, hogy gondolkozol kettőnkön! - nézett most rá könyörgőn a férfi, és Kate kényszerítette magát, hogy a férfira nézzen, és pillantását elfordítsa az íróról, aki most úgy tett, mintha telefonján nézne valamit.

-          Rendben – nyögte ki megadóan sóhajtva Kate, annak ellenére, hogy szívében érezte, Josh sosem pótolhatja Rick-et és soha nem fog iránta úgy érezni. Josh arcán széles mosoly terült szét az ígéret hallatán, majd még egyszer megpróbálta megcsókolni a nőt, de Kate ezúttal sem engedte. Végre sikeresen kibontakozott az ölelésből, majd távolabb húzódott. – Akkor befejeztük, ugye? – kérdezte Kate így jelezve, hogy részéről befejezte a beszélgetést, mire Josh bólintott és elhagyta a pihenőt. Kate nagyot sóhajtva, szemét lehunyva támaszkodott meg az asztalon, miközben magát átkozta ostobasága miatt, amiért nem küldte el most is az orvost. Ehelyett most megint csak elhúzta egy héttel a végleges búcsút. A következő pillanatban azonban arra gondolt, talán egy hét után más szemmel fog nézni a jóképű doktorra, és egy hét után még arra is képes lesz, hogy elfogadja az életet Rick nélkül. Keserűen mosolyodott el saját naivságán, hiszen tudta, hogy sosem lesz képes nem szeretni az írót. Éppen itt tartott gondolatban, amikor hirtelen két erős kart érzett a derekán, ahogy hátulról szorosan átöleli. Teste reagálásából azonnal tudta, kinek a kezei fonódnak derekára ilyen szorosan. Gerincén jóleső borzongás futott végig, szíve pedig vad dobogásba kezdett mellkasában, ahogy megérezte, hogy az izmos mellkas hátának feszül.

-          Mondd, hogy nem békültél ki vele! – suttogta a fülébe Castle kétségbeesetten, mire Kate érezte, hogy könnyek égetik a szemét – Könyörgöm! – ölelte még szorosabban a férfi, és hangján érezhető volt a remegés, ahogy a válaszra várt.

9. rész

Kate továbbra is szemét lehunyva állt, és annak ellenére, hogy eszével tudta, el kellene távolodnia a férfitól, szívére hallgatott inkább, és átadta magát annak a finom bizsergés élvezetének, melyet az író erős karjának gyengéd érintése váltott ki belőle. Tisztában volt vele, hogy Rick sosem lehet az övé, mégsem volt képes ellökni magától, és azzal ellentétben, amikor Josh ölelte magához, most még csak kísérletet sem tett arra, hogy kiszabaduljon az ölelő karok közül. Mozdulatlanságán felbátorodva az író tovább suttogott a fülébe.

-          Ugye nem tetted meg? – kérdezte halkan és hangján érezhető volt a félelem, amikor folytatta – nem békültél ki vele… nem tehetted… - húzta magához még közelebb a nőt, amennyire csak lehetséges volt, miközben tovább beszélt – Te engem szeretsz, Kate… Tudom… érzem! – lehelte most lágyan a nő fülébe, majd finom csókot hintett a nő füle mögötti érzékeny területre, amire Kate teste beleremegett. – Érzem abból, ahogy megremegsz a karjaimban, ha hozzád érek. – folytatta Rick rendületlenül, miközben kezével lágyan simított végig a nyomozó derekán, majd ismét a hasán állapodott meg. – Abból, hogy a te szíved is olyan vadul kalapál, mint az enyém. – folytatta, majd ajkával a nő nyakára vándorolt, és puha csókokkal borította be. Kate lélegzete egyre inkább felgyorsult, ahogy megérezte a férfi ajkát a nyakán, ereiben pedig vére felforrósodott. Castle tovább kényeztette ajkával a selymes bőrt, kiélvezve minden lopott pillanatot, mellyel a nő ajándékozta meg. Kate végül erőt vett magán, kinyitotta a szemét, és hangjából keserűség és fájdalom csendült ki, amikor megszólalt.

-          Mégis min változtat az, Castle, hogy szeretlek-e vagy sem? – kérdezte, de még mindig nem bontakozott ki az ölelésből. Rick egy pillanatra abbahagyta nyaka ívének kényeztetését, de nem válaszolt, csak továbbra is szorosan a karjaiban tartotta a nyomozót. Nem tudta, mit felelhetett volna, de a világ minden kincséért sem engedte volna most el. Mivel nem felelt, Kate folytatta – Esélyt kért. Azt akarja, hogy kezdjük újra - suttogta el halkan Josh jövetelének okát Beckett, és Castle megrémült attól a bizonytalanságtól, melyet a hangján érzett.

-          Mit feleltél? – kérdezte ugyanolyan halkan Rick, annak ellenére, hogy ő maga sem volt biztos benne, hogy hallani akarja-e a választ.

-          Azt, hogy átgondolom – válaszolta olyan halkan a nyomozó, hogy Castle-nek erősen fülelnie kellett, hogy értse, de végül meghallotta, és a szavak tőrként hasítottak keresztül a szívén, égő sebet hagyva maguk után. Bár tudta, hogy semmi joga elvárni a nőtől, hogy egyedül maradjon, mégis a gondolat, hogy egy másik férfi zárja a karjaiba, elviselhetetlen volt. Egy pillanatra behunyta szemét, majd közel hajolva a nő füléhez válaszolt.

-          Megértem, megértelek, de csak, hogy tudd, sosem leszel vele boldog, ahogy én sem leszek boldog soha Ginával, mert mi ketten csak együtt lehetünk igazán boldogok, Kate – jósolta meg a férfi összeszorult torokkal, majd gyengéden maga felé fordította a nőt, hogy a beszélgetésük óta először belenézhessen a zöld szemekbe. Meg sem lepődött, hogy Kate tekintete könnyes volt, és ugyanaz a fájdalom volt kiolvasható belőle, amit ő is érzett. Kezével végig simított a nő arcán, majd folytatta – Én nem adom fel, Kate! Nekem csak te kellesz – suttogta szerelmesen, majd ráhajolt a nő ajkaira, és puhán, tapogatózva csókolta meg, lassan, hogy Kate elhúzódhasson, ha úgy érzi. Szívét boldogság és szerelem járta át, amikor megérezte, hogy a nő karjait a nyaka köré fonja, és nagyot sóhajtva adja át magát a csóknak. Nyelvével finoman tört utat magának az édes ajkak közé, lágyan, érzékien bebarangolva annak mélységét, hogy aztán megkezdjék édes, és annál ismerősebb táncukat. Kate annak ellenére, hogy tisztában volt vele, mit kellene tennie, hogy el kellene távolodnia a férfitól, képtelen volt elhúzódni. Érezni akarta az író csókját, kezének érintését a testén, mely most lágyan simított végig arcán, majd nyakán, hogy végül derekán állapodjon meg, és úgy húzza magához még közelebb. Vágyakozva sóhajtott fel, amikor az író finoman a pulthoz nyomta, testük összepréselődött, és ő megérezte a férfi vágyának bizonyítékát. Rick zihálva szakította meg a csókot, hogy ajkával most Kate nyakát és annak melle vonalát fedezze fel, majd visszataláljon ajkaihoz, miközben a nő kecses ujjai a hátát simogatták. Csókjuk egyre szenvedélyesebb, és követelőzőbb lett, de amikor Rick ujjai Kate ingének gombjaira vándoroltak, a nyomozó hirtelen megszakította a csókot, és lefogta a férfi kezét, aki vágytól elhomályosult tekintettel nézett fel rá.

-          Nem lehet – zihálta a nő, miközben minden igyekezetével azon volt, hogy szívének vad dübörgését csillapítsa – Nem lehet – ismételte meg még mindig az író karjai között.

-          Igazad van – kapkodta a levegőt a férfi is – Ez a hely nem a legalkalmasabb - mosolyogta el magát félszegen, miközben ujjaikat összefonta, és csókot lehelt a nő kezére.

-          Nem, Castle, félreértesz – préselte ki magából nehéz szívvel a szavakat a nyomozó, miközben lassan kihúzta kezét a férfiéból – Ezt egyáltalán nem lehet! – ismételte el most már határozottabban, és nem mert a férfi szemébe nézni. Tenyerét megtámasztva próbálta távolabb tolni magától az írót, de az egy tapodtat sem mozdult, csak szomorú tekintettel nézett rá.

-          Ezt nem mondhatod komolyan azok után, ami itt történt – kérdezte kétségbeesetten az író és hangjából csakúgy sütött a fájdalom. Maga sem tudta, mire számított, vagy egyáltalán miért hitte, hogy néhány csók, és egy ölelés meggyőzi majd a nyomozót arról, hogy elfelejtse Ginát és a babát, de remélte, hogy legalább ad neki egy kis időt a nő, hogy rendezze a dolgokat.

-          De igen, komolyan mondom – jelentette ki Kate, és minden erejével azon volt, hogy a könnyei ne találjanak utat maguknak. Egy áruló azonban mégis kibuggyant, amikor folytatta – Képtelen vagyok elfelejteni, hogy Gina tőled vár gyereket, Rick – szólította most először keresztnevén a férfit, amitől nagyot dobbant a férfi szíve. Gyengéden a nő álla alá nyúlt, és felemelte fejét, hogy a szemébe nézhessen.

-          Minden reggel, amikor felébredek, te vagy az első gondolatom, Kate, és minden éjjel, amikor lefekszem, te vagy az utolsó – suttogta halkan az író a nő szemébe nézve, és Kate a kék szemekből annyi szerelmet és odaadást olvashatott ki, amennyit még egy férfinál sem látott soha, miközben az író folytatta. – Amikor először a szemedbe néztem, rabul ejtettek ezek a zöld szemek, melyeknek színe a hangulatodtól változik a zöld és a barna árnyalatában. – mosolygott lágyan a nőre Rick. – Minden reggel kávét hozok neked, hogy lássalak mosolyogni, mert szerintem, te vagy a leggyönyörűbb, legelképesztőbb, legfigyelemreméltóbb ember, akivel valaha találkoztam! Nem tudom, a sors miért játszik velünk, miért állít mindig kihívások elé, valahányszor boldogok lehetnénk, de én nem adom fel! Harcolni fogok érted, mert szeretlek, és mert tudom, hogy te is szeretsz engem! Esküszöm neked, hogy elrendezem Ginával az életem, és visszatérek hozzád, szabad emberként! Csak azt kérem, hogy várj rám! Csak ennyit kérek, Kate! Adj nekem egy esélyt, és várj rám! – könyörgött halkan a férfi, miközben ismét közelebb vonta magához. Kate nem tudta, mit felelhetne. Első gondolata az volt, hogy visszautasítja a férfit, de az utolsó mondat, melyben Rick arra kérte, hogy várjon rá, szíven ütötte. Eszébe jutatta, hogy Rick négy évig várt rá, türelmesen, nem sürgetve várta, hogy leomoljon a fal, ami körbevette. Ő azonban ellökte magától a kórházban, tehát tulajdonképpen saját magának köszönheti, hogy Rick végül Gina mellett kötött ki. Annak ellenére, hogy tudta, van igazság abban, amit Rick mond, esze mégis tiltakozott az ellen, hogy elvegye a férfit születendő gyermekétől, és a nőtől, akinek éppen most lenne rá a legnagyobb szüksége. Mivel nem felelt, Rick óvatosan még közelebb húzta magához, míg ajkuk ismét olyan közel került egymáshoz, hogy csak néhány centi választotta el, és Kate érezte a férfi forró leheletét, ahogy megismételte korábbi kérését. – Kérlek, Kate! Várj rám! – suttogta lágyan, majd ajka rátalált a nő ajkára, és lágyan csókolni kezdte, mely engedelmesen nyílt meg előtte. Lassan, szerelmesen csókolták egymást, kiélvezve minden pillanatot, melyet a másik karjában tölthettek. Castle gyengéden húzta magához még közelebb a nőt, Kate pedig belesóhajtott a csókba, minden ellenállását feladva, és kezével beletúrt a férfi hajába, így simulva hozzá minél közelebb. Rick lágyan húzta végig nyelvét a nő alsó ajkán, majd ismét beljebb nyomult, miközben kezével Kate hátát simogatta. Amikor levegő hiányában megszakították csókjukat, Castle homlokát a nőéhez érintette, de továbbra is gyengéden simogatta ezúttal a derekát. Kate tudta, hogy a férfi a válaszára vár, de mivel nem szólalt meg, Rick törte meg a csendet.

-          Mit válaszolsz, Kate? Vársz rám? – kérdezte az író, és hangjából érezhető volt, hogy keveredik benne a remény és a félelem, miközben a nő szemébe nézett, hogy onnan olvassa ki a választ.

-          Castle, én… - kezdett volna bele Kate, de ekkor hirtelen egy éles hang szakította ki őket meghitt pillanatukból.

10. rész

-          Richard! – hallották ismét mindketten a sipító hangot, és Castle lehunyta szemét, ahogy felismerte benne Gina hangját. Kate sietve bontakozott ki karjai közül, és égő arccal nyúlt a kávésbögréje után. Szégyellte magát, amiért egy pillanatra is megfeledkezett a nőről, és a babáról, és engedett az érzéseinek, sőt még élvezte is a pillanatot a férfi karjaiban. Castle, nem törődve azzal, hogy Gina egyre türelmetlenebbül várja odakinn, maga felé fordította a nőt, és szomorúan nézett a szemébe.

-          Kate – szólította meg halkan – még nem válaszoltál. Vársz rám? – nézett rá most könyörgőn, de Kate kihúzta karját a kezei közül, és keserűen elmosolyodott.

-          Ha jól hallom, már van, aki vár rád – jegyezte meg gúnyosan, aminek hatására Rick szívében szúró fájdalmat érzett. Kate anélkül, hogy a választ megvárta volna, szorosan megmarkolta a friss feketével megtöltött porcelán bögrét, és kilépett a pihenőből, Castle pedig bánatosan követte.

-          Richard, csakhogy megvagy! – süvítette idegesen Gina, majd szeme dühösen villant, amikor látta, hogy Kate és párja együtt lépnek ki a pihenőből. – Szervusz, Kate – köszönt a nőnek fölényesen, mire Kate csak biccentett a fejével, és szótlanul helyet foglalt asztala előtt, majd úgy tett, mintha minden figyelmét lekötné a monitoron olvasható dokumentum, melyből azonban semmit nem látott.

-          Gina, mit keresel te itt? – kérdezte Rick barátságtalanul, aki azok után, amit a nyomozóval átélt a pihenőben, a legkevésbé sem vágyott Gina társaságára.

-          Erre jártunk, és gondoltuk, meglátogatunk – simított végig a hasán a nő, ezzel nyilvánvalóvá téve, hogy a többes szám alatt őt és a magzatot érti. Kate tekintetét a másodperc tört részéig a nőre függesztette, majd nagyot nyelt és ismét a monitorra nézett, Gina azonban elkapta a pillantását, és most mosolyogva fordult felé. – Mondta már Rick a nagy újságot, Kate? – kérdezte a nő, mire a nyomozó nehezen bólintott.

-          Igen, és gratulálok – préselte ki magából a szavakat a detektív, és minden erejével azon volt, hogy hangja őszintén csengjen, majd némán gratulált magának is, amiért még egy mosolyt is sikerült magára erőltetnie.

-          Köszönöm, ez kedves tőled! – fuvolázta Gina bájologva, majd közelebb lépett Rickhez, és kezével végig simított annak mellkasán. Kate könnyeit visszanyelve figyelte a mozdulatot, ahogy a nő keze végig fut ott, ahol néhány perccel korábban még ő érintette az írót – Arra gondoltunk, hogy elvihetnél minket ebédelni, Ricky – becézte émelyítően édesen Gina a férfit, de az egy lépést hátrébb lépett, és eltolta a nő kezét. Egyáltalán nem akarta, hogy megérintse őt, főleg Kate jelenlétében nem.

-          Sajnálom, de nem érek rá. – szabadkozott a férfi. – Egy nyomozás közepén vagyunk, és…

-          Semmi baj, Castle – hallotta most Kate hangját, ahogy közbevág – Menj csak nyugodtan, boldogulunk nélküled is!

-          De… - tiltakozott volna tovább Rick, miközben értetlenül nézett a nyomozóra. Nem értette, miért taszítja Gina karjaiba ismét.

-          Tényleg nem probléma! – bizonygatta tovább Kate. Ekkor tekintete találkozott Rick pillantásával, és egy rövid időre egymásba kapcsolódott. Szomorúságot és néma könyörgést olvasott ki belőle, de a nő határozott maradt, úgy folytatta, annak ellenére, hogy szíve minden egyes kimondott szó után fájdalmasan dobbant – Foglalkozz most velük, és ne az üggyel! – nyögte ki nehezen Kate és büszke volt magára, amiért arcáról semmit nem lehetett leolvasni. Rick hitetlenkedve nézett rá. Nem akarta elhinni, hogy azok után, ami történt, a nyomozó ilyen könnyedén elküldi.

-          Látod? – villantott diadalittas mosolyt Gina Rickre magabiztosan – Nem kellesz neki! – vigyorgott tovább, és fogalma sem volt róla, milyen mély sebeket üt utolsó mondatával a férfi szívében. Valóban, nem kellek neki – gondolta magában az író, és elnyomta a tüdejéből kikívánkozó fájdalmas sóhajt. – Akkor mehetünk, Richard? - nézett rá Gina várakozón, és a férfi éppen bólintott volna, hogy megadja magát a sorsnak, amikor Ryan jelent meg mellettük.

-          Beckett, behoztam Emily Ross-t, a kihallgatóban vár rád – tájékoztatta felettesét, aki most roppant hálás volt társának, amiért megmenti attól, hogy tovább kelljen hallgatnia a pár beszélgetését, Gina nyafogását.

-          Megyek! – pattant fel asztalától a nyomozó. Kezébe fogta mappáját, kihúzott az asztalán található műanyag tartóból egy tollat, majd hátra sem nézve elindult a kihallgató szoba felé. Rick csak némán nézte a távolodó nő alakját, miközben a nemrég átélt csókokra, simogatásokra gondolt, arra, amikor a nyomozó belesimult karjaiba. Gondolataiból Gina hangja rántotta ki.

-          Akkor megyünk végre? – kérdezte türelmetlenül, mire Rick elmosolyodott. Már tudta, mit fog tenni. Harcolni fog Kate Beckettért, mert a világon mindennél jobban szereti. Elhatározta, hogy gondoskodni fog Gináról és a születendő babáról, akinek a lehető legjobb apja lesz, csakúgy, mint Alexisnek, de nem fogja hagyni, hogy a boldogság elmenjen az orra előtt. Már csak azt nem tudta, hogyan győzze meg arról a nyomozót, hogy kettejüket egymásnak teremtették. – Richard! – hallotta ismét Gina követelőző hangját, mely most olyan hatást váltott ki belőle, mint amikor valaki végig húzza körmét a táblán. – Elindulunk még ma?!

-          Nem – hangzott az egyszerű felelet, mire Gina döbbenten bámult a férfira – Sajnos, most nem érek rá, hogy ebédelni menjek veled, de te csak menj nyugodtan. – nézett a nőre határozottan – Este, otthon találkozunk – fűzte még hozzá, majd nem törődve Gina kikerekedett tekintetével, ahogy rá bámul, otthagyta a nőt, és Kate után sietett. Elhatározta, hogy amint hazaér, beszél ex-feleségével, és őszintén elmondja, hogy nem érez iránta semmit, ugyanakkor maximális támogatásáról biztosítja majd. Csak remélni merte, hogy Gina megérti majd őt, és elfogadja a kialakult helyzetet.

Kate elgondolkodva tette meg az utat a kihallgató szobáig. Fejében újra és újra lepörgette a pihenőben történteket, majd az azt követő eseményeket. Hiába küzdött eszével szíve ellen, egyre csak arra tudott gondolni, milyen biztonságos volt a férfi karjaiban lenni, érezni ajkát a bőrén, simogató kezét a testén. Az érzést, ami hatalmába kerítette, össze sem lehetett hasonlítani azzal, amit akkor érzett, ha Josh közeledett hozzá. Azokat a pillanatokat az utóbbi időben egyre inkább igyekezett kerülni, és noha tagadta az orvos előtt, volt abban igazság, hogy gyakran szándékosan vállalt túlműszakot családos kollégái helyett, főleg akkor, ha tudta, hogy Josh már otthon van. Ilyenkor mindig addig nyújtotta a papírmunkát, amíg már biztos lehetett benne, hogy a férfi aludni fog, mire hazaér. Gondolatai végén nagyot sóhajtva állapította meg, hogy semmi értelme nem volt beleegyezni az egy hét gondolkodási időbe, amit Josh kért tőle, hiszen már most tudta a választ. Nem akar együtt lenni vele, és nem akar újabb esélyt adni kettejüknek, mert értelmetlen lenne. Ő csak egyetlen ember ölelő karjára, puha, gyengéd csókjára vágyott, de az a férfi foglalt. Lekésett róla, hogy az övé legyen, és ezért csakis magát hibáztathatja. Kate haragosan rázta meg fejét, hogy így szabaduljon meg kínzó gondolataitól, amikor a kihallgató szoba elé ért. Kezét éppen a kilincsre tette, amikor Castle hangját hallotta meg maga mögött.

-          Engem itt ne hagyj! – zihálta a férfi, ami egyértelművé tette a nő számára, hogy az utolsó lépéseket futva tehette meg, hogy utolérje.

-          Azt hittem, ebédelni mentél – jegyezte meg keserűen, mire az író csak a fejét rázta.

-          Elküldtem Ginát – hallotta most a választ is Kate, és egyszerre érzett örömöt és bánatot. Egyfelől örült, hogy Rick itt van vele, másfelől viszont tudta, hogy jelenlétével és azzal, hogy ilyen közel van hozzá, csak magát kínozza. – Bemegyünk? – kérdezte Rick, fejével a kilincs felé intve, melyet Kate még mindig szorongatott.

-          Persze – vágta rá gyorsan a nyomozó, szinte már túl gyorsan, majd lenyomta a kilincset és beléptek a kihallgató helyiségbe. Emily Ross 20 év körüli, fiatal, barna hajú lány volt, aki nagy kék szemekkel nézett a belépőkre, tekintetéből azonban nem lehetett sem kétségbeesést, sem szomorúságot kiolvasni, sőt meglehetősen nyugodt volt.

-          Kate Beckett nyomozó vagyok, ő pedig Rick Castle – mutatkozott be a nyomozó, miközben mappáját az asztalra dobta, és mindketten helyet foglaltak a lánnyal szemben. – Ms. Ross…

-          Csak Emily – javította ki a lány mosolyogva, mire Kate bólintott, de mielőtt folytathatta volna, Emily tovább beszélt – Tudom, miért vagyok itt. – jelentette ki, mire Kate meglepetten húzta fel szépen ívelt szemöldökét és hagyta, hogy Emily folytassa – Nem gondoltam, hogy idáig fajul az ügy, de amit tettem, megtettem, és elhihetik nekem, hogy semmit nem bántam meg! – hadarta egy levegővel a fiatal lány magabiztosan.

11. rész

Beckett és Castle döbbenten néztek össze a beismerő vallomásnak is beillő választ hallva. Noha, jelen pillanatban Emily volt az első számú gyanúsítottjuk, mégsem gondolták, hogy ilyen egyszerű dolguk lesz. Mivel a lány még mindig magabiztosan állta tekintetüket, és úgy nézett rájuk, mint aki még büszke is tettére, Kate megköszörülte a torkát, és szemöldökét ráncolva próbálta megérteni Emily tettének okát.

-          Emily, tisztában vagy vele, hogy éppen most ismertél be egy gyilkosságot? – világította meg a helyzetet a nyomozó, mire Emily elkerekedett szemekkel nézett rá.

-          Milyen gyilkosságot? – kérdezte döbbenten a lány – Én nem ismertem be gyilkosságot!

-          Épp az imént mondtad, hogy tudod, miért vagy itt, és hogy te tetted, amit nem bántál meg – emlékeztette szavaira előzékenyen Castle, mire Emily most rákapta tekintetét.

-          De én nem gyilkosságra gondoltam, ember! – háborodott fel a lány, és Kate továbbra is összehúzott szemmel nézett rá, amikor az folytatta – én a tesztekkel való kereskedésről beszéltem! Azt hittem, az a banya odáig merészkedett, hogy feljelentett a zsaruknál miatta – magyarázta meg korábbi kijelentését Emily.

-          Emily, minket nem érdekel, hogy mivel kereskedtél – kezdett bele Kate nyugodtan, de Castle közbevágott.

-          Kivéve, ha az valami illegális anyag, kábítószer, fegyver…

-          Castle! – mordult rá a nő, így jelezve, hogy maradjanak az ügynél, mire Rick bűnbánó képpel harapta be alsó ajkát, és két ujját elhúzta ajkai előtt, így kifejezve, hogy lakat lesz a száján a továbbiakban. Kate nem tudta megállni, hogy ne húzódjon mosolyra az ajka, látva a férfi mozdulatát, de ez csupán egy pillanatig tartott. Amikor Emily felé fordult, hogy befejezze mondandóját, melyet Castle elmés megjegyzése szakított félbe, már ismét komoly volt, és határozott. – Ms. Zolan meghalt, Emily. Meggyilkolták…

-          Végre valaki megtette? – derült jókedvre Emily a hír hallatán, és hangjában nyoma sem volt a sajnálatnak, vagy egy szikra együtt érzésnek, amelyet általában az emberek mutatnak, ha bárki halálhírét hallják.

-          Igen, valaki megtette, és mi úgy gondoljuk, hogy te voltál ez a valaki – terítette ki kártyáit a nyomozó, aminek hatására magasba szökött a lány szemöldöke.

-          Viccel velem? Miért öltem volna meg? – kérdezte kíváncsian, de nyoma sem volt arcán a rémületnek, vagy felháborodásnak, mint korábban.

-          Az igazgatótól tudjuk, hogy Ms. Zolan kérésére tanácsoltak el az egyetemtől, mert csaltál a vizsgán, és mert rájött, hogy a vizsgatesztek kérdéseit és válaszait árulod a társaidnak.

-          Kérésére? – kérdezett vissza gúnyosan megnyomva a szót a volt hallgató – Az a nő még életében nem kért semmit, csak követelt! Most sem volt másképp! A pipogya igazgató meg inkább fejet hajtott előtte, anélkül, hogy kivizsgálta volna az esetet! – hadarta egy levegővel, immáron az emlékek hatására felháborodottan a lány.

-          Talán nem csaltál a vizsgán? – kérdezte Castle annak ellenére, hogy korábban némasági fogadalmat tett, de mint annyi minden mást, ezt sem vette komolyan.

-          De – hangzott a rövid felelet, mire újra Castle vette át a szót.

-          Vagy… nem árultad a teszteket? – nézett átható tekintettel a lányra az író, aki most szégyenkezve sütötte le a szemét.

-          De igen – ismerte be ezt is, majd felkapta fejét, úgy folytatta – De akkor is meghallgathattak volna legalább!

-          Ezért mentél be később az igazgatóhoz? – vette át a szót most Beckett, mire Emily bólogatni kezdett.

-          Igen! Még egy esélyt szerettem volna kérni, hogy bebizonyíthassam, nem volt más választásom, mint csalni. A teszteket pedig nem árultam, sokkal inkább, úgy mondanám, megosztottam – rántott egyet a vállán Emily, majd tovább beszélt – nem volt más választásom! – ismételte meg eltökélten.

-          Hogy érted ezt? – pörgette meg tollát a kezében Beckett, miközben figyelmesen hallgatta a vele szemben ülő lányt.

-          Zolan egy pszichopata volt! – tört fel a lányból elkeseredetten – nála átmenni a vizsgán szinte lehetetlenség volt! A zseniknek, vagy a csodagyerekeknek talán sikerült, de aki földi halandó volt, az kizárt, hogy nem bukott meg nála legalább kétszer! Így más módszerhez folyamodtam. Egyik délután besurrantam az irodájába, és elcsórtam a dolgozatokat, majd megosztottam azokkal, akikről tudtam, hogy nem a tanárnő kedvencei, és sosem engedné át őket.

-          De Ms. Zolan rájött, igaz? – kérdezte együtt érzőn Castle.

-          Igen. – húzta el a száját a lány, és nyilvánvalóvá vált, hogy nem azt sajnálja, hogy megtette, hanem, hogy nem volt elég ügyes, hogy titokban tartsa – persze, kiakadt, mint az ingaóra, és nekiállt velem üvöltözni, majd pár nap alatt elintézte, hogy kicsapjanak az egyetemről.

-          Ezért bosszúból, megölted, és stílusosan keresztre feszítetted? – kérdezte Kate, majd amikor Emily levegő után kapkodott a vádak hatására, folytatta – majd, hogy még tökéletesebb legyen a bosszú, ezt írtad a vérével a táblára – dobta a lány elé a fényképet a latin írásról, miközben figyelte annak reakcióját. Emily nézte egy ideig a szöveget, majd megrántotta a vállát.

-          Ez mi a szart jelent? – kérdezte, és tekintetéből kiolvasható volt, hogy fogalma sincs, mit jelent, amikor rájuk nézett.

-          Emily, hol voltál tegnap este 11 és éjfél között? – kérdezett most alibijére a nyomozó, figyelmen kívül hagyva a lány kérdését.

-          Dolgoztam. – felelte nemes egyszerűséggel Emily – Egy gyors étkezdében vagyok felszolgáló, éjszakás voltam. – hallotta a választ Beckett, majd még egy darabig farkasszemet nézett a lánnyal – Ellenőrizhetik! McFish & Chips, a Lionel sugárúton.– fűzte hozzá Emily, aki látható módon érezte, hogy nem hisz neki a nyomozó.

-          Ne aggódj, meg is fogjuk tenni – közölte Kate határozottan, majd Castle-el együtt felállt, hogy elhagyják a helyiséget. Éppen kilépett volna, amikor Emily hangja megállította.

-          Nyomozó! Készült fénykép róla? – kérdezte a lány, és fejével a nyomozó kezében lévő mappára bökött, mire Kate értetlenül nézett rá, így Emily folytatta – Elkérnék egyet! – vigyorgott a lány, mire Kate és Rick már nem először néztek össze döbbenten.

-          Mégis minek? – kérdezte a nyomozó rosszat sejtve, és a lány továbbra is szélesen mosolyogva válaszolt.

-          Megosztanám Twitteren, had örüljenek a többiek – kacagott fel vidáman, mire Kate lehunyta szemét, vett egy mély levegőt, és elhagyta a helyiséget. Castle fejét rázva követte, majd amikor utolérte, megszólalt.

-          Te utáltál már valakit ennyire? – kérdezte a nyomozótól, aki nagyot sóhajtva huppant bele székébe.

-          Úgy érted annyira, hogy keresztre feszítsem, vagy a halálhírét vidám szmájlikkal osszam meg egy közösségi oldalon? - kérdezett vissza Kate, miközben nagyot nyújtózott. -– hány név szerepelhet a listán? -– évődött a férfival Beckett, mire az, színpadiasan tette mellkasára a kezét.

-          Idén nem felejtettem el a szülinapodat, vagy igen? – rémült meg látszólagosan az író, így jelezve, hogy semmiképpen sem szeretne felkerülni arra a listára. Kate nem állta meg, és hangosan felkacagott a színészi játék láttán, Rick pedig jóleső borzongással hallgatta a csilingelő kacagást.

-          Ne aggódj, Castle, mielőtt felkerülsz a listára, szólok – kacsintott a férfira, akinek kihagyott egy ütemet a szíve a gesztusra, majd látta, hogy Kate Kevin felé fordul – Ryan! Ellenőrizd le Emily Ross alibijét! Nézz utána, hogy tegnap este 11 és éjfél között valóban az étkezdében dolgozott-e! – adta ki a feladatot emberének, miközben felolvasta az étkezde nevét, majd ismét az író felé fordult. Ekkor vette csak észre, hogy Castle még mindig őt figyeli, és szeméből jól kivehető volt a vágy. Csillogó kék tekintete rabul ejtette a nőét, aki némán figyelte, hogy az író egyre közelebb hajol hozzá, úgy suttogja.

-          Szeretem hallani, amikor nevetsz…

-          Castle… - hárította volna el a közeledést Kate, de Castle megfogta a kezét, és még közelebb húzta.

12. rész

Castle egyre közelebb hajolt hozzá, Kate pedig tehetetlenül figyelte. Nem értette, miért nem képes távol tartani magától a férfit. Miért nem képes nemet mondani neki, elküldeni, vagy csak úgy tenni legalább, mintha nem kezdene őrült vágtába a szíve egyetlen pillantásától.

-          Tisztában vagyok vele, hogy nem ez a legmegfelelőbb hely, hogy kettőnkről beszéljünk, Kate – hallotta most a nő Rick halk hangját, miközben az ujjbegyével a nő kézfejét simogatta, miközben folytatta – csak egy ígéretet szeretnék. Egy ígéretet, hogy beszélünk róla, hogy nem így lesz vége – fúrta könyörgőn kék szemét ismét a nőébe Castle. Beckett épp szóra nyitotta volna a száját, amikor Espo jelent meg mellettük, és ő villámgyorsan húzta vissza a kezét.

-          Hé! Elhoztam a fenyegető leveleket Zolan lakásáról – dobott az asztalra legalább öt tucat levelet a férfi egy zacskóban.

-          Éppen ideje volt! – förmedt társára Kate türelmetlenül. Annak ellenére, hogy tudta, Espo semmit nem tehet arról, amin ő keresztülmegy Rick miatt, és hogy hiába érkezett volna vissza korábban, ő éppen Emily-t hallgatta ki, mégis pechére ő volt itt a közelben, így rá zúdította minden haragját, és keserűségét a nyomozó, amit érzett. – Már azt hittem, hogy futárt kell érted küldenem, vagy egy keresőcsapatot felállítani! Mégis, hol az ördögben voltál ennyi ideig? – szegezte kollégájának ingerülten a kérdést, mire Espo meglepetten nézett rá, majd észrevétlenül Ryan-re pillantott, akinek megállt a telefon a kezében hallva felettese dühödt hangját. Amikor találkozott legjobb barátjával a tekintete, csak megrándította a vállát, így jelezve, hogy fogalma sincs, mi lehet Beckett kifakadásának az oka.

-          Amikor megtaláltam a leveleket, és visszaindultam, bementem az egyetemre, hogy elkérjem a hallgatók kézzel írt dolgozatait. Gondoltam, valamivel össze kéne hasonlítani az írást a leveleken – magyarázkodott sértetten, és hangjából Beckett azonnal kiérezte, hogy megbántotta, amikor azzal vádolta, hogy nem a munkája miatt volt távol ilyen hosszú ideig. – Tessék – dobott az asztalra Javi még egy köteg papírt, és éppen elfordult volna, amikor Kate hangja megállította.

-          Javi, várj! Ez… jó ötlet volt és ne haragudj – nézett bocsánatkérőn a férfi mogyoróbarna szemébe Kate, és Espo ajka mosolyra húzódott. Úgy szerette a nyomozót, mintha a húga lett volna, képtelen volt egy-két percnél tovább haragudni rá.

-          Semmi baj – kacsintott a nőre, majd visszasétált asztalához. Még csak néhány perce ült le, amikor Kate jelent meg mellette, és az általa hozott levelek, és papírok felét eléjük dobta.

-          A fele a tiétek, a másik fele az enyém – mutatott a halomra Kate határozottan, és figyelembe sem vette, hogy mindkét férfi rosszallását kifejezve húzza el a száját.

-          Ne már Beckett! – nyafogott Espo úgy, mint egy ötéves. – Azt hittem, ezt te bevállalod, mi pedig Ryan-nel…

-          Ti pedig, mit? Szépen kihúzzátok magatokat a kulimunka alól? – húzta a fiúkat Beckett. Tisztában volt vele, hogy egyikük sem szereti munkájuknak ezt a részét, de ezt is meg kellett csinálni. Még egy pár pillanatig figyelte, ahogy két társa összehúzott szemmel, durcásan barátkozik a rájuk váró feladattal, majd mosolyogva elindult az eligazító szoba felé, hogy ő maga oda zárkózzon be a levelekkel.

Kate éppen csak az első levelet futotta át szemével, összehasonlítva a dolgozatok közül néhánnyal, amikor nyílt az ajtó és Rick jelent meg két kávéval a kezében. Beckett meglepetten pillantott fel a papír mögül. Nem gondolta, hogy a férfi csatlakozik hozzá erre az unalmas munkára, sokkal inkább azt hitte, hogy keres majd egy rossz kifogást, hogy hova kell gyorsan távoznia.

-          Hoztam egy kis frissítőt, mert elnézve ezt a kupacot, egy darabig itt fogunk ülni, ha csak nem lesz szerencsénk már az első levéllel – mosolygott a nőre, miközben kezébe nyomta az egyik bögrét benne a gőzölgő feketével.

-          Fogunk? – kérdezett rá a többes számra a nyomozó meglepetten, mialatt hálás mosollyal fogadta el a kávét – Azt hittem, az első adandó alkalommal lelépsz…

-          Viccelsz? – húzta fel egyik szemöldökét kihívóan a férfi még mindig mosolyogva – tudod, hogy imádok fenyegető leveleket olvasni, főleg, ha azok nem nekem szólnak - viccelődött az író, mire Kate is elmosolyodott, és szótlanul csúsztatott elé párat a levelek közül, amikor Rick belekortyolva a forró nedűbe helyet foglalt mellette. – Ez az összes? Nem is volt olyan népszerű, mint hittem – húzta el lekicsinylőn száját a férfi.

-          Ez a fele – világosította fel szárazon Kate – a másik fele Espoéknál van.

-          A fele? – döbbent most meg Rick, miközben gyors számolást végzett – A mennyiségből ítélve, talán minden hallgatótól kapott egyet… vagy kettőt…esetleg hármat… - pörgette ujjai között a papírhalmot egyesével Rick.

-          Valószínűleg csak néhány hallgatótól kapott többet – szakította félbe Kate a férfit, még mielőtt az egész tízes számrendszer elemeit felsorolja. – Nézd csak meg – hajolt közelebb a nő a férfihoz, aki egy pillanatra lehunyta szemét, ahogy megérezte a nő finom cseresznye illatát, mely már a kezdetektől elbűvölte – több levélnél is megegyezik a kézírás – mutatott a férfinak három fenyegetőlevelet is, de az csak bólogatni tudott. – ha megtaláljuk a dolgozatok között a tulajdonost, megvan a tettes és mehetünk haza – mosolyodott el a nő, annak ellenére, hogy tudta, ennél azért bonyolultabb az ügy, és tapasztalt nyomozó lévén, nem ringatta magát olyan tévhitbe, hogy már az első két-három levélnél megtalálják, amit keresnek.

A következő néhány percben szótlanul válogattak a levelek között. Aprólékos és meglehetősen unalmas munka volt. Minden egyes fenyegetőlevelet egyesével hasonlítottak össze a megírt dolgozatokkal, remélve, hogy egyszer ráakadnak valami egyezésre. Már legalább fél órája böngészték a sorokat, és Kate kezdte úgy érezni, mintha hátára és nyakára mázsás súlyokat tettek volna. Jobb kezével odanyúlt, hogy megmasszírozza, de amikor meglátta, hogy az író figyeli, elkapta a kezét. Semmi esetre sem akart olyan helyzetet teremteni, ami a pihenőben történt, így összeszedte magát, és a fáradtságát elrejtve tanulmányozta tovább a papírokat. Néhány perc múlva felpillantott és látta, ahogy az író elkapja róla a tekintetét. Összeráncolt szemöldökkel szentelte továbbra is minden figyelmét az előtte heverő leveleknek, de noha nem pillantott fel többször, mégis érezte, hogy Rick őt figyeli. Hirtelen újra felpillantott, és ezúttal elkapta a férfi tekintetét, ahogy őt nézi.

-          Mi az? – kérdezett rá Beckett nyíltan, mire Castle hevesen megrázta a fejét.

-          Semmi – felelte gyorsan, a nyomozó szerint, már-már túl gyorsan.

-          Castle, mit néztél? – tette fel újra a kérdést a nyomozó, miközben átható zöld tekintetét a férfiéba fúrta, aki most letette a kezében tartott levelet és kék szemével tartva a szemkontaktust, halkan válaszolt.

-          Téged… hogy milyen aranyos vagy, amikor töprengsz valamin – válaszolt halkan Rick és lélegzetvisszafojtva várta a nő válaszát. Arra számított, hogy Kate dühös lesz, amiért bókol neki, ehelyett azonban a nyomozó látható módon zavarba jött.

-          Ne engem figyelj, hanem a leveleket olvasd, azzal többre megyünk, Castle – morogta Kate zavartan, miközben elkapta tekintetét a férfiról. Castle felbátorodott azon, hogy Kate nem tolta le a bók miatt, így nagyot nyelt, és úgy döntött, itt az idő, hogy megbeszéljék, ami a pihenőben történt. Összegyűjtötte minden bátorságát, majd megszólalt.

-          Kate… - szólította meg halkan a nőt, mire az kíváncsian emelte rá a tekintetét. Látszott rajta, hogy fogalma sincs, mit akar mondani az író. – Szeretnék választ kapni a kérdésemre…

-          Milyen kérdésre? – tett úgy a nő, mintha nem tudná, mire gondol a férfi, így próbálva húzni az időt.

-          Amit a pihenőben tettem fel neked… - emlékeztette a nyomozót, és szeméből kiolvashatta, hogy pontosan tudja, mire gondol – Várni fogsz rám, amíg elintézem a dolgokat Ginával? – kérdezte újra kétségbeesetten, szomorúan.

13. rész

-          Castle… ezt már megbeszéltük egyszer – sóhajtott nagyot Kate, és fáradtan simított végig homlokán – Nincs mit elintézned! Gina gyereket vár tőled, és passz! Ennyi! Mi végeztünk! Megmondtam, hogy a munkán kívül nem akarok tőled semmit! – vált egy kissé erélyessé a hangja a nőnek. Nem akarta újra közel engedni magához a férfit, nem akarta ajkán érezni az övét, ha nem kaphatja meg teljes valójában.

-          De talán, ha én… - próbálkozott tovább Rick és ez volt az a pont, amikor Kate már nem bírta tovább a feszültséget. A tudat, hogy úgy kell elutasítania szerelmét, hogy közben minden porcikájával őt kívánja, és az, hogy ehhez fájdalmat kell okoznia, elemi erővel szakította el türelmének utolsó láncszemét is, mely eddig megbéklyózta, és visszatartotta.

-          Nincs semmi talán, Castle! – emelte meg hangját dühösen Kate, és éppen ez volt az a reakció, amire Rick már az első bóknál számított, most mégis meglepte – Fogd fel végre, hogy kettőnk között nem lesz semmi! Neked ott van Gina, én pedig kibékülök Josh-sal! Ha pedig ezt nem vagy képes elfogadni, akkor jobb, ha most rögtön hazamész, mert én erről nem vagyok hajlandó többet beszélni veled! – adta ki magából minden keserűségét a nő, és ahogy a férfi elgyötört, fájdalomtól könnyes tekintetébe nézett, csak egy hajszál választotta el attól, hogy visszavonjon mindent, és a karjaiba zárja. Tudta azonban, hogy ha ezt megteszi, utána már képtelen lenne elengedni a férfit, ami viszont tisztességtelen lett volna Ginával szemben.

-          Kate, legalább hallgass meg! – könyörgött neki még mindig az író, és Kate most dühösen pattant fel mellőle a székről.

-          Nem! Megmondtam, hogy kettőnkkel kapcsolatban nem vagyok kíváncsi a mondandódra! – fordult el Ricktől, hogy ne lássa könnyes tekintetét, miközben folytatta – Megállapodtunk, Castle, hogy ha maradsz, csak munkáról esik szó kettőnk között.

-          Az még azelőtt volt, hogy a pihenőben a karjaimba simultál volna – tiltakozott erőtlenül Castle, nem is sejtve, hogy ezzel csak olajat önt a tűzre, még nagyobbá téve a nő lelkiismeret-furdalását, ami már eddig is gyötörte, amiért engedett akkor az érzéseinek.

-          Én sem vagyok fából, Castle! – rántott egyet a vállán Kate úgy, mintha egyáltalán nem jelentene számára semmit, ami ott történt – Sikerült eltalálnod egy gyenge pillanatomat, nem olyan nagy ügy! – vágta oda dühösen a nő. Nem az íróra volt dühös, sokkal inkább magára, és a helyzetre, ami kialakult közöttük.

-          Egy gyenge pillanatodat? – kérdezte hitetlenkedéssel a hangjában Rick, majd most már ő is emeltebb hangon folytatta - Azt akarod ezzel mondani, hogy csak azért csókoltál vissza, mert éppen sebezhető voltál? – szegezte a nőnek a kérdést az író és hangjából most keserűség és csalódottság csendült ki.

-          Pontosan! – jelentette ki határozottan Kate, és vett egy mély levegőt, így próbálva legyűrni a gombócot, mely a torkában keletkezett a hazugságra.

-          Ezek szerint, ha most ismét megcsókolnálak, tekintettel arra, hogy nem érzel irántam semmit, most képes lennél visszautasítani – emelkedett fel lassan a székről Castle, majd a nőhöz sétált, és amikor az döbbenten fordult hátra, már ott állt előtte, vészesen közel.

-          Pontosan – ismételte meg korábbi kijelentését Kate, miközben nagyot nyelt, és hangja már korántsem tűnt olyan magabiztosnak, mint azelőtt. Castle kék szemét kutatón fúrta a nőébe, miközben lassan egyre közelebb hajolt ajkaihoz. Kate pillantása először a férfi szemén, majd annak közeledő ajkán állapodott meg. Szinte már érezte a férfi forró leheletét, amikor hirtelen megtámasztotta tenyerét annak mellkasán, és arrébb tolta a meglepett írót, majd egy gyors mozdulattal eltávolodott tőle – Ezt ne csináld többet! – utasította remegő hanggal a nyomozó. Vészesen közel volt hozzá, hogy megint megadja magát a szívének, és ez feldühítette. Dühös volt magára, amiért képtelen ellenállni a férfiból áradó varázsnak, amiért annak pillantásától, suttogó hangjától minden porcikája bizseregni kezd, de leginkább azért volt dühös, mert tudta, hogy a legtöbb, amit ettől a kapcsolattól kaphat, az néhány közös, persze, annál gyönyörűbb pillanat. – Miért nem tudod tiszteletben tartani a döntésemet? – nézett rá most kérlelő tekintettel a nő, mintha így könyörögne Ricknek, hogy ne kínozza őt tovább.

-          Mert a döntésed egyikünknek sem jó, Kate! – nézett vissza rá a férfi bánatosan – Szeretlek téged, és te is szeretsz engem, akkor miért nem…

-          Értsd már meg, hogy nekem ez nem megy! – szakította félbe dühösen a nyomozó az írót – Nem megy és kész! – ismételte meg, majd még mielőtt Castle válaszolhatott volna, folytatta – Megállapodtunk, Castle, hogy milyen feltételekkel maradhatsz! – tért vissza a keménység a nyomozó szemébe, és ahogy Rick belenézett a zöld szemekbe, már tudta, hogy veszített – Úgy tűnik azonban, hogy kettőnk közül, te vagy az, aki képtelen a magánéletet elválasztani a munkától!

-          Talán igazad van – sóhajtott szomorúan Rick, majd egy mozdulattal a kabátjáért nyúlt, úgy folytatta – Nem vagyok elég profi ahhoz, hogy úgy tegyek, mintha nem történt volna közöttünk semmi! – hallotta Kate a férfi elgyötört hangját, aki már az ajtóhoz lépett, majd anélkül, hogy a választ megvárta volna, távozott a kis helyiségből, egyedül hagyva a nőt fájdalmával, és marcangoló gondolataival.

Kate arcát kezébe temetve rogyott le a székre, és engedett utat könnyeinek, melyek már olyan régóta keresték a szabadulást szeméből. Hiába tudta eszével, hogy ez volt a helyes lépés, nem tudott mit kezdeni azzal az égető érzéssel, mely szívét mardosta. Valahányszor lehunyta a szemét, folyton az író szomorú, könnyes tekintetét, elgyötört arcát látta maga előtt. Ha a szívére hallgatott volna, most rögtön feláll az asztaltól, és meg sem áll, amíg utol nem éri a férfit. De mint mindig, most sem hallgatott arra a kis hangra, mely szívéből szólt hozzá. Megint az eszét hozta ki győztesen a csatából, és így sikerült megbántania azt, akit a legjobban szeretett a világon. „Gratulálok, Kate Beckett! Sikerült úgy tenned, mintha neked nem jelente semmit, ami történt!” – húzta el a száját maró öngúnnyal a nyomozó. Nem értette, miért nem képes átadni magát a szerelemnek, miközben átkozta az elveket, amelyek szerint nevelték. Dühösen fogta meg a köteg papírt, mely orra előtt hevert, és hajította le őket az asztalról. Miután kiadta magából mérgét, kissé megnyugodott, és most szemét végig futatta a rendetlenségen, amelyet okozott. Az egyik papír halom tetején megakadt a szeme egy levélen, pontosabban a levélben szereplő rajzon. Ugyanazt a Tau keresztet ábrázolta, amilyen formában az áldozatot felfeszítették. Érdeklődve emelte fel a földről, és olvasta el rajta a latin írást, ami szintén megegyezett a gyilkosság helyszínére festett szöveggel. Izgatottan guggolt le a dolgozatok elé, és kezdett el kutatni, mert biztos volt benne, hogy látta már valahol ezt az írást, nem is olyan régen. Szíve vad dobogásba kezdett, amikor kezébe akadt, amit keresett. Szeme villámként cikázott a sorok között, szinte minden betűt összehasonlítva, és ajka mosolyra húzódott, amikor felfedezte, hogy stimmelnek. Legalább munkájában sikeres, gondolta keserűen, majd megfordította a lapot, hogy fény derüljön a feladó nevére, miközben már útban volt társai asztala felé.

-          Peter Wells! – kiáltotta társainak Beckett, mialatt kezében meglobogtatta a levelet és a dolgozatot, ők pedig érdeklődve pillantottak felé. Miután odaért, megmutatta nekik felfedezését, majd percek tört része alatt néztek utána a férfi kilétének. Amint az adatok birtokába kerültek, Ryan és Espo talpra ugrottak, hogy behozzák a gyanúsítottat. Beckett elégedetten lépett asztalához, majd egy akta segítségével rendezgetni kezdte a bizonyítékokat, melyekkel majd Wells-t szembesíti, amint a fiúk behozzák. Alig fél óra múlva Beckettet a telefonja csörgése szakította ki elmélyült munkájából.

-          Beckett! – szólt bele a nő a kagylóba, mire Ryan kellemes baritonját hallotta a vonal végén.

-          Wells nincs itthon. Kérdezősködtünk egy kicsit, de senki nem tudja, merre lehet. - tájékoztatta felettesét a férfi – Már vagy két napja nem tudnak róla semmit.

-          Adjatok ki rá körözést – adta ki az utasítást Beckett, majd ránézett az órára, és megállapította, hogy ha már a nyomozással nem tudnak haladni, éppen itt az ideje, hogy pihenjenek egy kicsit – Hazamehettek srácok, holnap találkozunk! – tette helyére a kagylót, majd fáradtan nyújtózott egy nagyot, felvette kabátját, kikapcsolta a számítógépet, és a lift felé indult.

Kate gondolataiba mélyedve lépett ki otthon a liftből, és egyenesen az ajtajához tartott, miközben jobb kezével a kulcsai után matatott táskájában. Amikor lakása elé érve felnézett, döbbenten meredt a küszöbön várakozó vendégre.

- Te meg mit keresel itt?

14. rész

Kate még mindig mozdulatlanul állva nézte a küszöbén ülve alvó férfit, aki hátát az ajtófélfának támasztva várt rá, miközben kezében már csak egy hajszál tartotta a vodkás üveget, amelynek több mint a fele hiányzott. Még mielőtt kiesett volna az üveg a férfi kezéből, Kate lehajolt és kivette onnan, majd egyenesen a szemétkukába dobta, és visszasétált az alvó férfihoz. Egy darabig szótlanul nézte, majd nagyot sóhajtott és újra megszólította, ezúttal hangosabban.

-          Castle! Ébredj! – hajolt le hozzá, és szelíden megrázta a vállát, mire az író, megpróbálta kinyitni a szemét, nem sok sikerrel – Mit keresel itt? – kérdezte lágyan a nő, de Rick látható módon képtelen volt rá, hogy válaszoljon, ettől függetlenül megpróbálta.

-          Tég… ged… téged vártalak – dadogta alig forgó nyelvvel, miközben félig lehunyt pillákkal nézett a nőre. Az alkohol olyan mértékben elbódította, hogy amikor megpróbált felállni, erőtlenül esett vissza, és feje hangosan koppant az ajtófélfának. Kate rémülten kapott utána, de már nem tudta elérni. Most leguggolt az író mellé, és újra megrázta.

-          Mennyit ittál? – kérdezgette tovább, bár tudta, hogy felesleges, úgysem tud kihúzni belőle egy értelmes mondatot. Gyanította, hogy nem csak azt a fél üveg vodkát fogyasztotta el. Vajon, mióta ihat? – tette fel most magának a kérdést a nyomozó, és gyomra összerándult a gondolatra, hogy az eligazítóban történtek miatt nyúlt esetleg alkoholhoz a férfi.

-          Nem… nem sokat… csak… - harcolt nyelvének rendreutasításával a férfi, és újabb kísérletet tett, hogy felálljon, ezúttal is sikertelenül. A hiábavaló próbálkozás után durcásan ütötte meg a falat, mintha így akarná követelni, hogy engedje felállni. Zavaros tekintetét most a nőre emelte, majd keserűen elmosolyodott, úgy folytatta, immár ülve maradva – Csak el… el akartalak… felejteni – sóhajtott mélyet, és leheletén érezhető volt az alkohol. Kate összeszorult szívvel nézett végig az írón, miközben átkozta magát azért, amiért ilyen állapotba került a férfi miatta, és az elutasítása miatt. Nem tudta, mit felelhetne, de nem is kellett mondania semmit, mert Rick fejét megtámasztva folytatta – Saj… sajnálom Kate… nem… nem kellett vol… na idejönnöm – suttogta, majd minden erejét összeszedve, ismét megpróbált felállni, de csak annyira volt képes, hogy szorosan a falnak simulva kiegyenesedett, elindulnia azonban nem sikerült. Hunyorogva kereste okát annak, miért mozog minden a környezetében, és száját elhúzva állapította meg, hogy hiába keresi a falat, az mindig kicsúszik a kezei közül. Ettől függetlenül nem adta fel, és bizonytalanul tett egy lépést, amivel csak azt érte el, hogy eltávolodva a biztos támaszt nyújtó faltól, egyenesen a nyomozó karjai közé esett, aki fogát összeszorítva próbálta megtartani a férfit, miközben az tovább suttogott. – Haza… hazamegyek ám… nem… lesz… leszek a terehed…tered… - futott neki újra a most igen nehézzé vált szónak, majd vett egy mély lélegzetet, összpontosított és végre ki tudta mondani, amit akart – terhedre!

-          Még csak az kéne! – nyögte ki Kate nehezen, miközben jobb karjával átölelve az írót, kinyitotta a bejárati ajtót – New Yorkban nem találnál egy taxist sem, aki hazavinne ilyen állapotban. – morogta tovább, miközben beljebb araszolt a lakásban, míg végül kifulladva döntötte az ágyra hálószobájában az írót – Haza! – fújtatott dühösen Kate – Frászt hozni anyádra! – húzta el a száját a nyomozó, majd enyhébb hangon folytatta – Ma itt alszol nálam. Ha kijózanodtál, hazamehetsz – beszélt tovább a férfihoz, majd lehajolt és lehúzta annak cipőjét, melyet az ágy mellé rakott. Éppen a zakójától szabadította meg az írót, amikor megütötte a fülét annak halk motyogása. Hogy jobban értse, közelebb hajolt, és ajka meglepetten nyílt szét, amikor megértette, mit motyog.

-          Nem akarok… nem kell Gina… - suttogta félálomban a férfi – Csak téged akarlak… Kate… ne tedd ezt… ne lökj… el… - halkult el egyre inkább Rick hangja, majd Kate az egyenletes szuszogásból rájött, hogy elaludt. Nagyot sóhajtva ült le az ágyra, és fáradtan, tanácstalanul dörzsölte meg halántékát. Az író immár békésen aludt az ágyban, ő maga viszont, nem tudta, mit tegyen. Végül arra a megállapításra jutott, hogy helyesen döntött, amikor behozta Ricket, mert az ilyen állapotban, úgysem tudott volna biztonságosan hazaérni. Ha talált is volna taxit, ki is rabolhatták volna, kihasználva illuminált állapotát. Persze, ő is hazavihette volna, de az ágyig is nehezen vonszolta el, hogyan ültette volna be a kocsiba. Ráadásul a férfi miatta ivott ennyit, tartozik neki annyival, hogy most szállást nyújt neki éjszakára. E gondolatoktól kissé megnyugodva állt fel, és indult el a fürdőszobába, hogy gyors zuhanyt vegyen. Amikor már pólóban és rövidnadrágban visszatért, homlokát ráncolva nézett végig a franciaágyon, melynek bal oldalán Rick terült el a legnagyobb kényelemben. Két lehetősége maradt, vagy birtokba veszi a jobb oldalt, vagy a kanapén alszik. Utóbbi gondolatától kirázta a hideg. Még élénken élt emlékezetében, amikor egyik éjjel ott érte az álom, és másnapra minden porcikáját úgy elfeküdte, hogy alig bírt megmozdulni. Tekintetével most végig nézett az írón, aki olyan mélyen aludt, mint egy jól lakott csecsemő, majd hirtelen ötlettől vezérelve az ágy felé indult. Arra gondolt, hogy Rick kellőképpen kiütötte magát a sok alkohollal annyira, hogy reggelig meg sem mozdul, így nyugodtan lefekhet mellé, nem fog történni semmi. Mindössze annyit kell tennie, hogy reggel ő ébred elsőként, és a férfi még csak meg sem fogja tudni, hogy egy ágyban töltötték az éjszakát. Ahogy ezt végig gondolta, határozottan bólintott, majd az elméletet tett követte. Óvatosan, nehogy felébressze a férfit, bebújt a takaró alá, és egészen az ágy szélére húzódott. Nagy igyekezetében leverte az éjjeliszekrényről a könyvet, melyet olvasni szokott. Kate lélegzetvisszafojtva pillantott hátra az íróra, de félelme alaptalannak bizonyult, az ugyanis, meg sem moccant. Beckett megnyugodva hunyta le szemét, és annak ellenére, hogy Rick feküdt mellette, szokatlan nyugalom kerítette hatalmába, ahogy hallgatta az író egyenletes légzését, majd kis idő múlva ő is álomba szenderült.

Castle nagyokat próbált nyelni, de száját olyan száraznak érezte, mint a sivatag. Feje hasogatott, gyomra émelygett. Próbálta kinyitni a szemét, de az nem akart engedelmeskedni, így feladta, és csukott szemmel idézte fel, mi is történt vele. Arra még emlékezett, hogy Kate-tel vitatkoztak, és ő otthagyta a kapitányságon. Az emlékre fájdalom járta át a szívét, ahogy felelevenítette magában a nő kemény, határozott szavait. Elnyomva a fájó képeket, ismét az események felidézésére koncentrált. Miután eljött a kapitányságról, nem volt kedve hazamenni, így betért egy bárba, hogy igyon egy pohár italt, amit aztán követett a többi. Itt azonban filmszakadás következett. Döbbenten ismerte fel, hogy fogalma sincs, hogy került haza, vagy ágyba. Újabb kísérletet tett, és ezúttal sikerült kinyitnia a szemét. A szobában sötétség uralkodott, és ő most meghallotta a halk szuszogást is, mely az ágy jobb oldaláról érkezett. Keserűen húzta el a száját a gondolatra, hogy nyilván Gina fektette ágyba. Csak remélni merte, hogy nem használta ki a helyzetet, és nem feküdt le vele, majd elmosolyodott a gondolatra, hogy ha arra képtelen volt, hogy magától levetkőzzön, valószínűleg egyéb másra sem tudta használni őt a nő. Ekkor vette csak észre, hogy még mindig utcai viseletben van, tehát Gina úgy hagyta lefeküdni, ahogy volt. Elhúzta a száját, majd erőt vett magán, és úgy döntött, hogy vesz egy gyors zuhanyt. Amikor felállt és elindult a jól ismert útvonalon, térdét teljes erőből vágta be az ágy sarkába, majd amikor öklét szájába véve, hogy hangosan fel ne üvöltsön a fájdalomtól, ugrálni kezdett, egyenesen nekitáncolt az ajtónak. Hitetlenkedve kotorászott zsebében a mobilja után, hogy egy kis fényt varázsoljon, és rájöjjön, miért másztak el máshová a bútorok szobájában a helyükről. Amikor bekapcsolta a zseblámpa funkciót, akkor döbbent rá, hogy nem otthon van, hanem Kate lakásán, méghozzá a hálószobájában, a mellette alvó nő pedig nem Gina volt, hanem a nyomozó. Most már végképp összezavarodott, de úgy érezte, a frissítő zuhanyra mindenképpen szüksége van, hogy tiszta fejjel tudjon gondolkodni. Lábujjhegyen osont be a fürdőszobába, és lezuhanyozott, majd ugyanolyan nesztelenül mászott be a takaró alá, egy szál pólóban és boxer alsóban, ahogyan távozott. Karjait tarkója alá téve kezdett el gondolkodni, hogy mit is csináljon ezután. Eszével tudta, hogy ha most tisztességes akarna lenni, akkor feláll és hazamegy, hogy reggel a nő már ne találja itt. Szíve azonban tiltakozott az ellen, hogy itt hagyja a nőt, és minden porcikája ellenállt a gondolatra, hogy Ginához hazamenjen. Végül mindent egy lapra tett fel, úgy döntött, ha csak ez az egy alkalom adatik meg az életében, hogy Kate mellett alhasson, és reggel mellette ébredjen, akkor ő él vele, legyen bármilyen következménye. Ajkán mosollyal hunyta le szemét, és hagyta, hogy elnehezüljenek a végtagjai, és az álom magával ragadja egy olyan világba, ahol nincs Gina, nincs Josh, csak ők ketten vannak Kate-tel, szerelmesek és boldogok.

Alexis már előre mosolygott a gondolatra, hogy mennyire fog neki örülni apja, hogy hazajött hozzá az egyetemről, miközben táskáját a fogas mellé dobta. Kék szemét apja után kutatva futtatta körbe a lakáson, de sehol nem találta. Magabiztosan indult el a háló felé, ahonnan Gina hangját hallotta kiszűrődni, így gondolta egyetlen édesapját is ott találja majd. Kezével éppen lenyomta a kilincset, amikor a nő szavai eljutottak hozzá, neki pedig döbbenten állt meg félúton a keze.

15. rész

Alexis levegőt venni sem mert, ahogy Ginát hallgatta, aki minden bizonnyal éppen telefonon beszélt valakivel. Annak ellenére, hogy tudta, nem szép dolog kihallgatni más beszélgetését, apja kíváncsiságát örökölve, nem mozdult egy tapodtat sem. Egy kósza megérzés azt súgta neki, hogy amit hall nagyon fontos lehet az apjának. Halkan, nesztelenül nyomta le az ajtó kilincsét, és nyitotta résnyire az ajtót, hogy jobban hallja, amit Gina mond.

-          Fogalmam sincs – hallotta továbbra is Gina unott hangját – Ennyire nem terveztem előre! Egyszerűen csak egy ötlet volt a részemről! Értsd meg, hogy valamivel magam mellé kellett láncolnom! – vált ingerülté a nő hangja, ami azt jelentette Alexis számára, hogy a vonal végén lévő személy, kérdőre vonhatta valamiért apja barátnőjét. Nagyot nyelve hallgatózott tovább, míg Gina gyanútlanul folytatta – Hidd el nekem, hogy nem képzelődtem! Láttam őket! – újabb szünet következett, nyilván a másik fél kérdezett valamit, mert Gina most bólogatni kezdett, úgy válaszolt – igen, biztos vagyok benne, hogy szakított volna velem, ha nem dobom be a terhességet! – hallotta most Alexis, mire összeráncolt szemöldökkel próbált rájönni, hogy mégis mi folyik itt, milyen terhességről beszél apja ex-felesége, és mégis kit látott meg. Végül úgy döntött, gondolkodni később is ráér, így tovább fülelt kitartóan, nem is hiába, mert Gina még nem fejezte be – Képes volt a kapitányságon megcsókolni azt a senkit! Én mondom neked, Deborah, Richardnak teljesen elment az esze! – beszélt tovább egyre hangosabban és ingerültebben Gina, és most már Alexis számára az is kiderült, hogy a legjobb barátnőjével beszél a nő – Mégis mit eszik azon a nyomozón, amikor itt vagyok neki én? De nem! Ő ahelyett, hogy velem töltené az idejét, Beckett nyomozót csókolgatja a kapitányság pihenőjében, és még van képe a szemembe hazudni, hogy nincs közöttük semmi! – kiabálta dühösen Gina, és annyira belelendült, hogy az első keze ügyébe kerülő tárgyat a falhoz vágta. Alexis tátott szájjal hallgatta a beszélgetést, és lassan kezdett összeállni benne a kép. Ezek szerint, apja megcsalta Ginát Kate-tel, aminek a nő tanúja lehetett. Nem tehetett róla, de a gondolatra, hogy apja életéből Gina távozik, Kate pedig a részese lesz, jobban, mint valaha, öröm töltötte el. Sok ideje azonban nem volt örülni, mert ekkor meghallotta Gina további mondatát, amitől minden vér kiment az arcából – Így aztán úgy döntöttem, hogy az egyetlen, amivel magam mellett tarthatom, ha azt hazudom, hogy terhes vagyok! De igen, meglátod, ez beválik. Látnád, mennyire odavan a lányáért is! – újabb szünet következett, majd rendületlenül folytatta – Tudom, de ne aggódj emiatt. Ha már biztos vagyok benne, hogy végzett a nyomozóval, hirtelen, és váratlanul elvetélek! – kacagott fel gonoszan a nő, és Alexis csak nehezen állta meg, hogy ne rontson be, és verje agyon a készülékkel a nőt, aki most megvetően szólalt meg - Dehogy! Kizárt, hogy meghallja, nincs is itthon! Biztos megint a nyomozócskája nyomában liheg, mint egy hűséges öleb. – jegyezte meg gúnyosan Gina – Nem panaszkodom, tisztességes bevételi forrás a Nikki sorozat, de azért mindennek van határa… igen, igen! A könyvről jut eszembe – váltott témát Gina, és Alexis úgy érezte, eleget hallott. Már tudott mindent, legalábbis épp eleget ahhoz, hogy ugyanolyan nesztelenül, ahogy kinyitotta, bezárja az ajtót, majd halkan távozzon a lakásból, miközben mobilján már apját hívta kitartóan.

Kate halk, majd egyre hangosabb szófoszlányokra ébredt. Az álomvilágból, melyben eddig lebegett, csak nehezen kívánkozott vissza a valóságba, ahol újra szembe kellene néznie a problémákkal. Azokkal a problémákkal, melyeket az álmában elfelejthetett. Kelletlenül fordult hanyatt és úgy döntött, hogy bármi is zavarja álmát, kizárja elméjéből, és inkább tovább alszik. Ekkor azonban, a távolból a neve hatolt el tudatáig. Valaki, egészen közelről többször is a nevét kiáltotta. Szeme azonnal kipattant, amikor rájött, hogy a mellette fekvő író szájából hallja a szavakat. Ahogy félkönyökre támaszkodott, meglepetten látta, hogy Rick álmában ismételgeti a nevét egyre hangosabban és kétségbeesettebben.

-          Kate! Kérlek! Tarts ki! Maradj velem! – zihálta a férfi tovább, és hangjából olyan rémület csendült ki, hogy még Kate is megijedt – Ne hagyj itt! Kérlek! Kate! Szeretlek! – ismételgette kitartóan, és kétségbeesetten Rick, és Kate döbbenten jött rá, hogy ugyanazokat a szavakat hallja, amelyeket Montgomery temetésén suttogott a férfi, amikor a karjaiban feküdt.

-          Castle – szólította meg lágyan az írót – Castle, ébredj fel! – érintette meg óvatosan Kate, de Rick egyáltalán nem reagált, csak tovább hánykolódott, miközben úgy ismételgette a szavakat, mintha az élete múlna rajta.

-          Kate, szeretlek! Ne hagyj itt! Maradj velem!

-          Itt vagyok! – hajolt most hozzá közelebb Kate és finoman rázni kezdte a férfi vállát, hogy felébressze a rémálomból, miközben tovább beszélt hozzá – Itt vagyok, ébredj fel! – simított végig az arcán Kate – Castle, ébredj! Csak álmodsz! Itt vagyok melletted! – beszélt hozzá tovább, majd Rick hirtelen kinyitotta a szemét, és ziháló tüdővel kapkodott levegő után. Rick remegő kézzel simított végig homlokán, miközben azon igyekezett, hogy rendezze légzését, és szívének vad dobogását. Már megint ugyanazt álmodta, de ez az álom most más volt. Ezúttal nem magától ébredt fel, hanem Kate hangja hozta vissza a valóságba. A szobában már félhomály uralkodott, jelezve, hogy közeledik a hajnal, és ő csak most kezdte felfogni, hogy a nyomozó keze megnyugtatóan simogatja karját.

-          Kate? – nézett a nőre kutatón, mintha meg akarna bizonyosodni felőle, hogy tényleg ébren van, és a nyomozó valóban itt van mellette, nem halt meg, nem hagyta őt itt.

-          Itt vagyok – simogatta meg ismét arcát a nő, mire Castle nagyot sóhajtva dőlt vissza a párnák közé, de még mindig szaporán szedte a levegőt – Álmodtál… - suttogta halkan Kate, mire Rick lassan bólintott – Mit? – hangzott az egyszavas kérdés, és Rick halkan beszélni kezdett.

-          Egy éve… szinte minden éjjel újra élem, amikor meglőttek téged… és egy éve, szinte minden éjjel újra és újra elveszítelek, Kate – jött a halk, szinte alig hallható felelet, és a férfi remegő hangjából Kate érezhette, hogy milyen nehezére esik beszélnie az álomról. Castle most felé fordult, és mélyen a nő szemébe nézett – Ez maga a pokol! – súgta elcsukló hangon, mire Kate csak szótlanul magához ölelte a férfit. Nem tudta, mit mondhatna, csak szorította olyan erősen, ahogyan csak tudta. Rick úgy kapaszkodott a nőbe, mint egy fuldokló a mentőövbe, miközben Kate megnyugtató hangon beszélt hozzá.

-          Sajnálom… annyira sajnálom – suttogta a fülébe a szavakat a nő, és kezével a férfi tarkóját, majd hátát simogatta. Ahogy Rick lassan megnyugodott, úgy kezdte egyre inkább érezni a nő kezének lágy érintését, mely megbizseregtette minden porcikáját. Már nem azért ölelte a nőt, hogy nyugalmat találjon, sokkal inkább azért, hogy érezhesse törékeny, mégis erős, tökéletes testét szorosan az övéhez nyomódni, cseresznye illatát, és forró leheletét a fülén. Keze önálló életre kelt, és lassan kezdte el viszonozni a lágy simogatást, először a nyomozó hátán, majd egyre lejjebb, végül a derekán állapodott meg. Elégedetten hallgatta, hogy Kate egyre mélyebbeket lélegzik, majd testével még közelebb bújik karjai közé. Ekkor Rick kissé elfordult, és finom csókokat lehelt a nő nyakára, miközben keze utat talált magának a póló alá, és már Kate meztelen hátát simogatta érzéki, lágy mozdulattal. Kate egy pillanatra eltávolodott most tőle, de Castle nem engedte el. Másik kezével a tarkóját simogatva suttogta halkan szinte a nő szájába a szavakat.

-          Kate, ne… kérlek… ne lökj el magadtól – lehelte lágyan az író, miközben ajkával gyengéd csókot hintett a nő ajkára és tovább beszélt – Csak ezt az egy éjszakát add nekem… kérlek… könyörgöm – csuklott el a hangja ismét két csók között, és Kate már esélytelennek látta, hogy képes lesz eltolni magától a férfit. – Csak ezt az egyet… - duruzsolta tovább a férfi mély hangján, és Kate gerincén borzongás futott végig, ahogy megérezte a simogató kezeket meztelen hátán, ahogy Rick egyre feljebb húzta a pólóját. Ennek ellenére, erőt vett magán, és ismét eltávolodott a férfitól.

-          Castle… ezt nem lehet… - tiltakozott erőtlenül, de Rick nem adta fel. Érezni akarta a nőt, szorosan maga mellett akarta tudni, csókolni akarta, végig húzni ujjait a selymes bőrén, hogy aztán ajkával kövesse az útvonalat.

-          Kérlek! Csak ma este! – nézett könyörgőn ismét a zöld szemekbe az író – Esküszöm, hogy aztán vége… elmegyek, és nem hallasz rólam többé! – ígért meg mindent Castle, csak ne taszítsa el magától a nyomozó. Kate belenézett a könnyes kék szemekbe, és már tudta, mit fog tenni.

16. rész

Kate néhány másodpercig szótlanul tartotta a szemkontaktus, majd lassan megsimogatta a férfi arcát, hüvelykujjával annak ajkán simított végig, végül közelebb hajolt hozzá, és gyengéden megcsókolta. Nyelvét finoman húzta végig annak alsó ajkán, mire Castle nyelve viszonozta a gyengéd érintést, hogy aztán kezével még közelebb húzza a nyomozót, és teljes egészében birtokba vegye annak ajkát. Nyelvével érzékien nyomult beljebb a mézédes ajkak közé, és izgatóan barangolta be annak mélységét, miközben halkan belesóhajtott a csókba. Amióta csak megismerte a nőt, rá vágyott, arra, hogy a karjaiban tarthassa, és most egyszeriben el sem akarta hinni, hogy kettesben van vele, annak hálószobájában, és a nő puha keze éppen pólója alá nyúl, és idegtépően lassú mozdulatokkal simogatja hátát, miközben nyelvük édes táncot jár. Castle szíve a fülében dobolt, ahogy tovább csókolta a nőt, majd lassan, anélkül, hogy a csókot megszakította volna, lehúzta róla a pólót, ezzel szabaddá téve a nő mellét, majd lefektette az ágyra, és fölé helyezkedett. Puha csókokkal borította be először a nyakát, majd melle vonalát, és tekintete megakadt a sebhelyen, mely a nyomozó két édes halma között helyezkedett el. Néhány másodpercig szótlanul nézte annak bizonyítékát, hogy rémálma, nem pusztán álom, hanem a valóság, amit ő szinte minden éjjel újra él, majd lehajolt és hosszan megcsókolta a sebhelyet. Nyelvével finoman simított végig a hegen, miközben érezte, hogy a nyomozó kezével a hajába túr, majd ajka lejjebb vándorolt a nő hasára, miközben kezével a combján simított végig. Kate beleborzongott a férfi ajkának gyengéd, mégis érzéki érintésébe, és érezte, hogy teste felforrósodik. Zihálva kapkodott levegő után, és teste enyhén megemelkedett, amikor érezte, hogy az író finoman megszabadítja a rövidnadrágtól, hogy aztán ajkaik újra forró csókban egyesüljenek, miközben a férfi keze bebarangolta a testét. Ujjai otthonosan mozogtak minden porcikáján, és pontosan tudták, hol és hogyan érintsék meg, hogy a végletekig fokozzák a nő vágyát. Castle ajka most megint a nő nyakán, és füle mögötti érzékeny területen időzött, miközben halkan suttogott a fülébe.

-          Szeretlek, Kate Beckett! – súgta érzékien Castle – Te vagy minden, amire valaha vágytam! – folytatta Castle, és újra megcsókolta a nőt, ezúttal sokkal szenvedélyesebben, miközben már szinte teljes testével a nőn feküdt, könyökén enyhén megtámaszkodva, nehogy túl nehéz legyen a nőnek. Kate lehunyt szemmel, nagyokat sóhajtva, szaporán kapkodva a levegőt, élvezte a férfi kényeztetését, és lábait enyhén szétnyitotta, amikor megérezte a férfi vágyát combján. Kezével egyre sürgetőbben simogatta a férfi hátát, miközben vadul csókolták egymás ajkait, kiélvezve minden pillanatot. Kate hirtelen fordított a helyzetükön, és Rick hagyta, hogy átvegye az irányítást. A nyomozó most lovagló ülésben helyezkedett el a férfin, és két tenyerével lassan, elnyújtott mozdulatokkal simított végig az izmos mellkason, majd egyre feljebb tolva a pólót, végül lehúzta róla, és az ágy mellé dobta, hogy aztán nyelvét finoman végig húzza a csupasszá vált felsőtesten, és közben élvezettel hallgatta, hogy Castle egyre nehezebben lélegzik, és felnyög az érintésére. Lágyan, gyengéden csókolta meg a férfi hasát, majd kecses ujjaival egyre lejjebb tolta az alsónadrágot, miközben szándékosan végig simított az író már így is kemény férfiasságán. Castle hangosan felnyögött, amikor megérezte a nő kezét legérzékenyebb pontján, és beharapta alsó ajkát. Kate magabiztos mosollyal az ajkán hajolt most a férfi fölé, és suttogott a fülébe. Forró lehelete szinte égette az író fülét.

-          Szeretlek, Richard Castle – búgta érzékien a fülébe a szavakat, miközben játékosan megharapta a fülcimpáját – Te vagy minden, amire valaha vágytam – ismételte meg a férfi korábbi szavait, és Castle úgy érezte, hogy ennél nagyobb boldogságot még soha nem érzett. Egy mozdulattal rántotta maga alá a nőt, miközben megszabadította az alsóneműjétől is, és Kate érezte, hogy Rick már most készen állna arra, hogy eggyé váljanak, de az író semmit nem akart elsietni. A végletekig akarta fokozni a vágyaikat. Olyan élményt akart nyújtani a nőnek, amit még soha senki. Szenvedélyesen megcsókolta, miközben kezével a belső combját simogatta, és amikor elérte a nő legérzékenyebb pontját, Kate teste ívben feszült az övéhez.

-          Csodálatos vagy! – suttogta zihálva a férfi két csók között, majd ajkával a nő mellére vándorolt, és most azokat kényeztette nyelvével, hogy aztán visszataláljon a nő ajkához. Az újabb forró csókot követően, hirtelen eltávolodott a nőtől, és most komolyan nézett annak szemébe – Esküszöm, hogy mindent… - fogott volna bele, de Kate ajkára tapasztotta a kezét.

-          Nem! – rázta meg a fejét a nő. Nem akart most hallani semmit. Nem akart gondolkodni, csak érezni. Egy karnyújtásnyira volt már csak a paradicsomtól és nem akarta, hogy Rick elrontsa ezt a varázslatos pillanatot azzal, hogy beszél a gondokról, melyek közéjük állnak. – Ne beszélj annyit, Castle! – zihálta Kate, majd elvette kezét a férfi ajkáról, és vágytól elhomályosult tekintettel nézett a férfira, aki úgy érezte még sosem látott nála szebbet. Kate kipirult arccal pihegett alatta, és már ez a látvány is annyira felizgatta, hogy alig bírt magán uralkodni – Ne beszélj! – ismételte meg a felszólítást Kate és megcsókolta az írót. Vadul, szenvedélyesen vette birtokba az ajkait, kezével a sűrű, barna hajába túrva húzta magához minél közelebb, miközben felhevült testük egymáshoz simult – Csak hallgass és szeress! – nyögte bele a csókba Kate és Rick abban a percben, elvesztette minden önuralmát.

Szenvedélyesen szorította még közelebb magához a nőt, hogy aztán egy mozdulattal egyesüljenek az érzékek vad tengerében, és hagyják, hogy elragadja őket a vágy hulláma, magával sodorva őket egyenesen a paradicsomba. Teljes összhangban mozogva jutottak el oda, ahol még soha, senkivel nem jártak azelőtt. Ahogy a gyönyör érzése szétáramlott testükben, Rick ernyedten dőlt le a párnára, és magával húzta a nőt, aki bágyadtan fészkelte be magát a férfi karjai közé. Még soha életében nem élt át ahhoz hasonlót, amit Castle karjai között. Mindig is azt hitte, hogy Josh-sal tökéletes a szexuális életük, kielégítő, de most döbbent csak rá, hogy milyen gyönyörű, és tökéletes is lehet a szex, ha olyannal éli át az ember, akit teljes szívéből szeret. Elégedetten sóhajtott, amikor megérezte, hogy Rick lágy, körkörös mozdulatokkal simogatja a hátát, miközben ő a férfi mellkasán húzta végig ujját. Rick ajkán boldog mosollyal, lehunyt szemmel élvezte a pillanatot. Eddigi élete során, számtalan kapcsolaton volt már túl, köztük egyéjszakás kalandokon is, ahol elsődleges szempont volt az ismerkedés helyett a gyönyörszerzés, de amit most Kate-tel tapasztalt, azt még senkivel nem élte át. Eddig is biztos volt benne, hogy számára ő a tökéletes nő, de a ma éjszaka után, már határozottan érezte, hogy semmi pénzért nem engedi ki a karjai közül, tiltakozzon ellene bármilyen erősen a nő. Alig ért gondolatai végére, hallotta, hogy Kate egyenletesen szuszog mellette, elaludt. Mosolyogva simított ki egy hajtincset a nő arcából, majd megpuszilta a homlokát, mire a nyomozó félálomban az oldalára fordult. Castle még szélesebben mosolyodott el a gondolatra, hogy már azt is tudja, hogy Beckett a bal oldalán szeret aludni. Közelebb fészkelődött a nőhöz, és ő is a bal oldalára fordult, miközben szorosan átölelve a nőt, magához húzta. Érezte, hogy szempillái egyre inkább elnehezülnek, de nem akart elaludni. Ezúttal nem attól félt, hogy rémálma kínozza majd. A reggeltől félt. Nemcsak, hogy félt, rettegett. Egy éjszakát kért a nőtől, amit most megkapott. Tudta, hogy egy csodálatos éjszaka még nem feledteti a nyomozóval, hogy Gina gyereket vár tőle, ahogy azt is tudta, hogy reggel Kate első dolga lesz, hogy elküldi őt. Bánatosan rázta meg fejét a sötét gondolatokra, és még közelebb húzta magához szerelmét. Arcát a nő hajába fúrva szívta be a jól ismert cseresznye illatot. Minden percét ki akarta élvezni annak, hogy a karjaiban tarthatja az alvó nőt, miközben arra gondolt, hogy talán mégsem küldi el másnap, talán szereti annyira, hogy megbeszélik a dolgokat. Szemhéja egyre nehezebb lett, míg végül már nem bírt küzdeni a fáradtság ellen, és elaludt.

Castle nagyot nyújtózott a hatalmas ágyban, miközben agyába lassan szivárogtak vissza az éjszaka történtek. Szája mosolyra húzódott, ahogy felvillantak előtte szenvedélyes szeretkezésük képei, és karjával ösztönösen nyúlt az ágy azon oldalára, ahol a nyomozó aludt. Amikor azonban csak az üres lepedőt tapintotta ki, összeráncolt szemöldökkel nyitotta ki szemét, és csalódottan vette tudomásul, hogy egyedül fekszik az ágyban. Bal kezével beletúrt összekócolódott hajába, miközben tekintetével az alsónadrágját kereste, de sehol sem találta. Fogalma sem volt, hova hajíthatta róla Kate a szenvedély hevében. Az emlék ismét mosolyt csalt arcára, ugyanakkor ágyéka megfeszült, és most már semmire sem vágyott jobban, minthogy karjai között tarthassa szerelmét. Éppen azon gondolkodott, hogy a lepedőt tekeri maga köré, és úgy indul megkeresni a nőt, amikor nyílt a szobaajtó, és Kate jött be rajta, Castle legnagyobb bánatára, teljesen felöltözve. Fekete farmer és fehér ing volt rajta, mely kiemelte észbontó alakját. Rick meglepetten vette észre, hogy már fegyvertáskáját is felcsatolta, készen arra, hogy munkába induljon. Gondolataiból a nő hangja rántotta ki, ahogy megszólalt.

- Bemegyek az őrsre, a konyhában találsz frissen főtt kávét. Zuhanyozz le nyugodtan, aztán menj haza – hallotta most Kate hangját az író, és szíve riadtan dobbant, amikor belenézett a zöld szemekbe, melyben nyoma sem volt szerelemnek, vagy vágynak, boldogságnak, csak rideg elutasításnak.

17. rész

Castle még mindig mozdulatlanul figyelte, ahogy Kate lehajol és felveszi az ágy elől a boxer alsót, majd az ágyra dobja, így sürgetve, hogy öltözködni kezdjen. Annak ellenére, hogy számított erre, mégis hitetlenkedve nyúlt az alsónadrág után, és bújt bele, miközben Kate már kifelé indult, hogy magára hagyja.

-          Várj! – kiáltott utána Rick, miközben immár alsónadrágban kipattant az ágyból, és tett néhány bizonytalan lépést a nő felé, aki most lassan megfordult, de arcáról semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni. Castle nagyot nyelt, mielőtt megszólalt, miközben érezte, hogy szíve a torkában dobog. Ezúttal azonban nem a szenvedély pörgette fel szíve ritmusát, sokkal inkább a félelem – Ennyi? – kérdezte az író, mert csak ennyit volt képes kipréselni összeszorult torkából.

-          Igen, ennyi – válaszolta a nő hidegen – Egy éjszakát kértél, megkaptad. Öltözz és menj! – utasította szenvtelenül a férfit, akinek minden egyes szó a szívéig hatolt, mégsem adta fel, kétségbeesetten lépett még közelebb a nőhöz, és fordította maga felé, amikor az ismét az ajtóhoz indult, hogy távozzon.

-          Azt hittem, beszélünk róla… - csengett most szomorúan a hangja, mire Kate kihúzta karját a férfi kezei közül, és hátrált néhány lépést. Szüksége volt a távolságra, hogy higgadt és elutasító tudjon maradni. Már a férfi meztelen felsőtestének látványa is megborzongatta, nem akarta, hogy hozzáérjen, hogy beszéljen hozzá. Szégyellte magát a múlt éjjel történtek miatt. Mindig is gyűlölte, ha valaki harmadikként ékelődik egy párkapcsolatba, és a tudat, hogy most ő ez a harmadik, undorral töltötte el, annak ellenére, hogy tudta, kettejük szerelme a legtisztább dolog, amit valaha tapasztalt, mely nemcsak a vágyról szólt, hanem mély, őszinte érzelmekről.

-          Beszélni?! – emelte meg hangját dühösen Kate – Jelen pillanatban, tükörbe sem bírok nézni, nemhogy veled beszéljek róla, Castle! – csattant a hangja Beckettnek, majd folytatta – Az ex-feleséged tőled vár gyereket, te pedig velem szeretkeztél!

-          Azt mondtad, szeretsz! – próbált ismét közelebb lépni a nyomozóhoz kétségbeesetten Castle, majd amikor látta, hogy ő megint hátrál, megtorpant, és amikor folytatta, már szomorúan csengett a hangja – Te is ugyanúgy akartad, mint én…

-          Így van, de ez minden, amit adhatok – tartott ki álláspontja mellett Kate, miközben azon igyekezett, hogy arcára ne üljön ki a fájdalom, ami belülről emésztette.

-          A múlt éjszaka…

-          A múlt éjszaka tévedés volt! – jelentette ki szilárdan, mire Rick döbbent tekintettel nézett rá.

-          Tévedés? – ismételte meg a nő szavait a férfi, majd gúnyos mosollyal folytatta, miközben eltávolodott a nőtől, és sietős mozdulattal kapkodta magára ruháit – Egy újabb gyenge pillanat, Kate Beckett, amikor nem tudtál nemet mondani? – kérdezte, és hangjába annyi keserűség vegyült, ami a nő szívéig hatolt. Mégsem visszakozhatott. Tudta, ha most nem küldi el a férfit, később már nem lesz képes rá, így fejét büszkén felemelve vágott vissza ugyanolyan gúnyosan.

-          Kettőnk közül, te voltál sebezhető, nem én! – szúrta oda kegyetlenül, utalva ezzel arra, hogy ha akarta volna, elutasíthatta volna őt. Rick azonban félreértette szavait, mely szavak ostorcsapásként érték a férfit. Keze félúton állt meg inge begombolása közben, ahogy a nőre nézett.

-          Erről van szó?! – emelte meg most már Rick is a hangját, miközben azon gondolkodott, hogyan lehetséges az, hogy egy olyan gyönyörű, forró, felhevült éjszaka után, ilyen borzalmasan rideg legyen a másnap reggel két ember között, akik szeretik egymást. – Sajnálatból feküdtél le velem?!

-          Hogy?! – döbbent meg most Kate. Felháborította a gondolat, hogy a férfi azt hiszi, képes lenne bárkivel ágyba bújni sajnálatból. Haragosan rázta meg fejét, tiltakozása jeléül – Én nem…

-          Ne fáradj a magyarázkodással! Megértettem! – vágott közbe Rick, majd most már nem dühösen, inkább csalódottan folytatta – Tudod, azt hittem, annál nagyobb fájdalmat nem tudsz nekem okozni, mint hogy elutasítasz, de tévedtem – húzódott most keserű mosolyra az ajka az írónak – Most látom csak, hogy alábecsültem a képességeidet! – hallotta most a nő Castle szomorúan csalódott hangját, miközben látta, hogy az becsatolja nadrágszíját, majd belebújik cipőjébe is, és immáron útra készen próbált elmenni mellette, de Kate még megállította. Zöld szeme haragosan villant a férfi könnytől csillogó kék szemébe, amikor megszólalt.

-          Igen tévedsz! Tévedsz, ha azt hiszed, hogy sajnálatból feküdtem le veled! – nézett továbbra is a kék szemekbe a nő, amelyekből ugyanazt a fájdalmat olvashatta ki, amely az ő szívét is égette – Azért tettem, mert így akartam! Mert veled akartam lenni! - hadarta egy levegővel Kate. Maga sem értette, miért magyarázkodik, hiszen jelen pillanatban, jobb lett volna meghagyni a férfit abban a tudatban, hogy csak szánalomból töltötte vele az éjszakát, mégsem akart fájdalmat okozni szerelmének. Éppen elég volt azt elviselni, hogy távol kellett egymástól maradniuk, miért is fokozza ezt még több kegyetlenséggel. – Szeretlek téged, de az, hogy én mit érzek, nem változtat azon, hogy Gina gyereked vár tőled, amit nem vagyok képes elfogadni, Castle – suttogta egyre halkabban a nő, és szeméből most kipotyogtak az eddig visszatartott könnyek. Castle szótlanul nézett Kate smaragdként csillogó szemébe. Végre lehullott az álarc, amit a nyomozó egész reggel magára erőltetett, így az író láthatta, hogy Beckettnek is legalább akkora fájdalmat okoz a helyzet, mint neki. Mélyet sóhajtott, majd szó nélkül húzta magához szerelmét, aki megadóan simult a karjaiba, miközben Rick gyengéden simogatta a hátát, és ölelte olyan szorosan, ahogyan csak tudta. Nem tudta, mit mondhatna. Megértette a nyomozót, a döntését, az érzéseit, mégsem volt képes arra, hogy elengedje, hogy lemondjon róla. A múlt éjszaka után végleg képtelen lett rá. Szótlanul ölelte tovább a nőt, amikor hirtelen éles hang szakította ki őket, megnyugvást kereső pillanatukból. Beckett telefonja adta hangosan tudtukra, hogy a nyomozót várja a munka. Kate sietve kibontakozott a férfi erős karjai közül, ahol olyan biztonságban érezte magát, ahol semmi sem tűnt olyan nagy problémának, amit ne lehetne megoldani, majd felvette a készüléket.

-          Beckett – szólt bele sokkal határozatlanabbul, mint szokott, mert még mindig a lezajlott beszélgetés körül forogtak gondolatai.

-          Javi vagyok – hallotta társa mély hangját a vonal végén – Előkerült Wells.

-          Be is hoztátok? – kérdezte Kate, miközben távolabb húzódott az írótól, és hangja már sokkal magabiztosabban csengett, mint amikor felvette a telefont.

-          Igen. Mi a terved? Kihallgassuk mi?

-          Nem, majd én! – közölte Kate, majd letette a kagylót, és csak ekkor vette észre, hogy Rick várakozón néz rá. – Miután tegnap elmentél, ráakadtam egy fenyegetőlevélre, amelyen ugyanolyan Tau kereszt, felfeszített nő, és latin szöveg volt, mint a tetthelyen. Peter Wells, az egyik hallgató küldte az áldozatnak, nem is egyet, legalább hármat – tájékoztatta a nyomozás fejleményeiről a férfit, és most már nyoma sem volt annak az elesettségnek tekintetében, mint korábban. Mivel most már az ügyről beszéltek, újra szilárd talajt érzett a lába alatt. Olyan mezsgyén jártak, amelyet uralni tudott, ellentétben az érzelmeivel, és ez testtartásán is látszott. – Javiék behozták… szóval, most mennem kell… - jelentette ki Kate, majd az ajtó felé indult. Már kabátját kapta magára, amikor észrevette, hogy az író követte.

-          Veled mehetek, ugye? – kérdezte várakozón, és Beckett a pillanat tört részéig habozott, mire Castle folytatta – Ne aggódj, megértettem, amit mondtál, és megértem a döntésedet is. – biztosította a férfi a felől szavaival a nyomozót, hogy csak az ügy miatt akar vele menni. Kate még egy ideig hezitált, végül nehezen bólintott.

-          Rendben, gyere – egyezett bele, majd már kinn is volt az ajtón. Ahogy az autó felé közelítettek, Rick elgondolkodva harapdálta alsó ajkát. Fogalma sem volt, hogyan kérje meg a nőt, arra, amit szeretne, hogy ne ütközzön azonnali ellenállásba. Végül Kate volt az, aki az autó ajtajának kinyitása közben összeráncolt szemöldökkel fordult felé – Ki vele, Castle, mit akarsz?

-          Tessék? – nézett rá ártatlan szemekkel, majd amikor Kate várakozón felhúzta egyik szemöldökét, nagyot sóhajtott, és kibökte – haza tudnál vinni előtte? Át kellene öltöznöm. Ne aggódj, Gina nem lesz otthon, ilyenkor már a kiadóban van. – próbálta elhessegetni a nő kételyeit Rick sietve, mivel tudta, hogy a legkevésbé sem szeretne Kate Ginával találkozni. Erre a gondolatra elhúzta a száját, hiszen ezzel ő is így volt. Beckett megadóan bólintott, majd beszállt és alig 15 perccel később már az író lakásának ajtaján léptek be. – Kérsz egy kávét? – kérdezte a férfi, miközben a konyhapulthoz sétált.

-          Kösz, már ittam otthon – utasította el az ajánlatot Kate, és éppen sürgetni akarta a férfit, hogy öltözzön már át, amikor egy éles hang ütötte meg fülüket, mely fájdalmasan ismerős volt mindkettejük számára.

18. rész

-          Richard, te jöttél meg?! – hallották Gina hangját egyre közelebbről, amikor az kilépett a hálóból, köntösben, mely alig takart valamit formás testéből. – Egész éjjel… - kezdte volna Gina, de torkára forrt a szó, amikor meglátta, hogy Rick nem egyedül ért haza, hanem vele van a nyomozó is. Szeme összeszűkült, ahogy a nőre nézett, és Kate most képtelen volt állni a tekintetét. Zavartan nézett körül a helyiségben, ahol várakozott, mintha minden más jobban lekötötte volna a figyelmét. Gina még néhány másodpercig figyelte a nyomozót, majd lassú léptekkel odasétált az íróhoz, és látványosan szájon csókolta, amitől Kate-nek fordult egyet a gyomra. – Csak hogy itthon vagy! Halálra aggódtam magam! – nyafogta a nő, mire Kate elhúzta a száját. A nő kipihent arcából ítélve, erős kétségek gyötörték, hogy kezeit tördelve ült volna a telefon mellett.

-          Én csak… - kezdett volna magyarázkodásba Rick, miközben észrevétlenül törölte le Gina csókját az ajkáról, mely korántsem töltötte el olyan mennyei érzéssel, mint Kate ajkának érintése.

-          Hol voltál egész éjjel?! – vágott közbe Gina és csípőre tett kézzel vonta felelősségre az írót. – Még a telefonodat sem vetted fel! – bökött ujjával a férfi zsebére a nő, mire Castle összeráncolt szemöldökkel vette ki a készüléket, melyet még az őrsön némított le, ezért nem hallhatta. Ekkor vette észre, hogy Alexis már legalább egy tucatszor kereste. Most azonban nem volt ideje visszahívni a lányt, így inkább eltette a készüléket.

-          Velem! – hallották most mindketten Kate hangját, és más-más okból, de mindketten döbbenten fordultak felé. Rick szíve megremegett a lehetőségtől, hogy Kate bevall mindent, és ők ketten egy pár lehetnek. Igaz, hogy nem így akarta közölni Ginával a hírt, de most már türelmetlenül várta a folytatást, míg ex-felesége szikrát szóró szemmel fordult a detektív felé.

-          Veled?! – vált még magasabbá a hangja a nőnek.

-          Igen – bólintott szenvtelenül a nyomozó, majd folytatta – Mi… nyomoztunk… egy nagyon… nehéz és… bonyolult ügyben – magyarázta a nő, miközben minden igyekezetével azon volt, hogy háborgó lelkiismeretét nyugalomra intse. Most már nemcsak attól forgott a gyomra, ahogy Gina simogatta a férfi mellkasát, aki hiába próbált távolabb kerülni a nőtől, hanem önmagától is, amiért szemrebbenés nélkül hazudik.

-          Egész éjjel? – húzta fel szemöldökét Gina, mire most Castle vette át a szót.

-          Igen, Gina, egész éjjel! Ne tegyél úgy, mintha máskor nem lett volna rá példa. – tolta el a nő kezét most már végleg Rick a mellkasától.

-          No persze… - húzta el a száját megvetően a nő – éppen ebből kezd elegem lenni! Te vígan nyomozgatsz, éjszakába nyúlóan, de az, hogy én a terhesség miatt az egész éjszakát végig hánytam, az már nem érdekel, ugye? – sajnáltatta magát Gina legörbülő ajkakkal, mire Kate meglepetten húzta fel szemöldökét. „Érdekes, az előbb még egész éjszaka aggódott” – jegyezte meg magában epésen. „Talán hányás közben aggódott” – fűzte tovább gondolatmenetét, majd rögtön el is szégyellte magát rosszindulatú gondolatai miatt.

-          Castle, ha velem akarsz jönni, menj átöltözni, mert elkésünk – figyelmeztette halkan a férfit, aki azonnal a háló felé indult, de Gina hangja megállította.

-          Ezt úgy értsem, hogy már mész is vissza? – kérdezte felháborodottan, majd tekintetében megvetéssel bökött fejével Kate felé – Vele? – Kate szemében a harag lángja lobbant fel, de még mielőtt szóra nyitotta volna a száját, Castle hangja állította meg.

-          Igen, úgy értsd! És igen, vele! – nyomta meg az utolsó szót Rick határozottan.

-          Elegem van már abból, hogy minden idődet a nyomozóval töltöd! – duzzogott Gina, mint egy három éves, mire Rick égnek emelte a szemét. Több szempontból is kínos volt számára ez a helyzet. Egyrészt, nem Kate előtt akarta ezt megvitatni Ginával, másfelől, szíve szerint, most rögtön megmondta volna Ginának, hogy nem érez iránta semmit.

-          Ne kezd megint elölről! – sóhajtott hatalmasat, majd eltűnt a szobában, hogy villámgyorsan ruhát váltson, de még így is hallotta, amit Gina kiabál befelé.

-          Persze, ne kezdjem el! Tudom én! Nincs közöttetek semmi, csak barátok vagytok! – ismételte meg az író korábbi szavait Gina gúnyosan, és Kate érezte, ahogy egyre kényelmetlenebbé válik a szituáció. Egyáltalán nem akarta ezt a vitát végig hallgatni, főleg úgy nem, hogy tudta, Gina megérzései helyesek. Ha eddig nem kínozta volna a lelkiismerete, most elemi erővel tört volna rá a bűntudat, de mivel már így sem hagyta nyugodni, úgy érezte, itt az ideje, hogy távozzon.

-          Én… azt hiszem, inkább lent várok a kocsiban – jegyezte meg halkan, majd néhány másodperccel később már az ajtón kívül volt, és lehunyt szemmel támasztotta meg a hátát a vastag fán. Miután kissé megnyugodott, az autóhoz ment, hogy ott várjon tovább a férfira.

Alig telt el néhány perc, az író pattant be az anyósülésre, és arcáról leolvasható volt, hogy veszekedhetett ex-feleségével. Ugyanilyen képet vágott akkor is, amikor a telefonban vitatkoztak. Kate futólag a férfira pillantott, mivel azonban az nem szólalt meg, sebességbe tette az autót, és indított, hogy minél előbb a kapitányságon legyen. Az utat az őrsig szótlanul tették meg. Castle a lakásban lezajlott veszekedésre gondolt. Gina megint féltékenységi rohamot rendezett, ezúttal azonban teljes joggal volt dühös, ő pedig egy darabig szótlanul tűrte. Aztán amikor már a nyomozót kezdte sértegetni, nála is elszakadt a cérna, és pusztító erővel tört fel belőle minden, ami az elmúlt időszakban nyomasztotta, beleértve azt is, hogy már nem szereti a nőt. Gina meglepetten pislogott rá, amikor közölte vele, hogy elhagyja, de a terhesség alatt és után is gondoskodni fog róla és a babáról, majd a választ meg sem hallgatva, elhagyta a lakást. Most azon töprengett, hogyan mondja el Kate-nek, hogy szakított Ginával. Csak remélni merte, hogy Kate megérti majd, és nem löki el magától. Úgy gondolta, már semmi nem állhat közéjük. Beckett az író szótlanságát annak könyvelte el, hogy az tartja magát a megállapodásukhoz, és nem hozakodik elő többet magánéleti beszélgetésekkel. Egyfelől örült neki, másfelől szomorú volt. Szomorú volt, mert így már biztos lehetett benne, hogy végérvényesen elveszítette a férfit, aki most az egyszer megfogadja a tanácsát, és boldog lesz Ginával. De miért éppen most kell szót fogadnia? – tette fel magának csalódottan a kérdést Kate, majd azonnal rendre intette magát, hiszen eddig ő kérte a férfit, hogy felejtse el, és a munkán kívül ne beszéljenek másról, így jogtalanul háborog. Ráadásul esze azt súgta, hogy így lesz a legjobb. Az már más kérdés volt, hogy szíve hangosan tiltakozott a fennálló helyzet ellen. Az őrsre érve mindketten olajozott összhangban pattantak ki a kocsiból, és igyekeztek fel az emeletre. Beérve már Javi sietett eléjük, és nyomott egy aktát Kate kezébe, melybe a nő futólag beleolvasott, míg a kihallgató szoba felé siettek. A szobába lépve az asztal mögött egy 21-22 éves forma, fiatal, vékony, vörös hajú fiú ült, aki magabiztosan emelte rájuk kék tekintetét.

-          Kate Beckett nyomozó vagyok, ő itt Rick Castle – mutatkozott be a nő, és kinyitotta az imént átfutott mappát. – Peter Wells, 21 éves, New York-ban született, itt is nőtt fel, a szülei elváltak, egyedüli gyerek – olvasta hangosan Kate az anyagát, hogy a férfi lássa, milyen jól tájékozottak – Többször tartóztatták le garázdaság, lopás, és más bűncselekmények miatt, jelenleg a New York Egyetem teológia szakos hallgatója – folytatta Kate, de Peter félbeszakította.

-          Mit szorongat? Az önéletrajzomat? – vigyorgott magabiztosan Wells.

-          Ez annál azért több – húzta el a száját Kate – a rendőrségi anyaga. Viszont, ahogy elnézem, az utóbbi egy évben nem kapták el semmiért – nézett úgy a férfira, mint akit meglep a dolog.

-          Megjavultam – rántott egyet a vállán Wells.

-          Azért van, amit nehéz abbahagyni, ugye? – ült most le vele szemben a nyomozó, de Castle állva maradt – például a fenyegető levelek írását – dobta elé a bizonyítéktároló tasakokba helyezett leveleket Beckett.

-          Ezért vagyok itt? Mert unalmamban rajzolgattam? – húzta magához közelebb Peter a lapokat, és egyenként megnézegette őket, miközben ajka mosolyra húzódott. Látszott, hogy még mindig büszke rájuk – Rendben, oké, elismerem, én küldtem ezeket – dobta vissza hanyag mozdulattal a nyomozó elé őket, majd rántott egyet a vállán – Ezért nem tartóztathatnak le, vagy igen? – nézett kihívóan Beckettre, mire az összehúzott szemmel válaszolt.

-          Ezért nem, de gyilkosságért igen!

-          Kit öltem meg? – nézett most döbbenten Wells.

-          Marie Zolant. – világosította fel a fiatal férfit, mire az, hangos kacagásban tört ki, Rick és Kate pedig döbbenten néztek össze.

19. rész

A fiatal férfi még mindig hangosan kacagott, amikor Kate megelégelte a nagy vidámságot, és hangja ostorként csattant, amikor megszólalt.

- Megosztaná velünk is, mi olyan mulatságos? – kérdezte Kate, mire Wells még mindig vigyorogva kezdte el törölgetni szemét.

- Persze! Az ötlet, hogy én megöltem azt a nőt!

- Ez miért olyan vicces? – vette át a kérdezést Castle.

- Azért, mert ahhoz, hogy megöljünk valakit, a közelébe kell férkőzni, legalábbis legjobb tudomásom szerint, e nélkül nem nagyon megy – magyarázta készségesen Wells – Mióta viszont összekülönböztem vele az autó összekarcolása miatt, egyáltalán nem láttam.

- Maga karcolta össze az autóját? – kérdezte Castle, mire Peter boldogan bólogatott, mintha legalábbis azt kérdezték volna tőle, hogy ő hatástalanította-e a bombát, amely egész Amerika népét fenyegette.

- Nézze csak meg ezeket a fenyegető leveleket még egyszer – dobta az orra elé ismét a tasakokat Beckett, majd nem sokkal ezután a helyszínen készült fotókat tette ki szép sorban egymás mellé – Feltűnik valami? – kérdezte Kate magabiztosan. Ahogy Wells elvette a képeket, és egymás után lapozgatta őket, úgy hervadt le arcáról a korábbi mosoly.

- Ez… lehetetlen… ez, csak véletlen lehet – dadogta Peter egyre kétségbeesettebben, majd kék szemét riadtan emelte Beckettre, amikor az egészen közel hajolva hozzá, halkan megszólalt.

- Elmondom, szerintem, mi történt! – kezdett bele Kate, és elégedetten figyelte, hogy Wells nyugtalanul nyel egy nagyot – Zolan kibírhatatlan volt, akit minden hallgató utált, beleértve maga is. Fenyegető leveleket küldött neki, összekarcolta az autóját, hogy így vezesse rá, legyen emberségesebb, de semmi nem használt! Aztán a képzelgés arról, hogyan büntetné meg a folytonos megalázások miatt, amit elkövetett, már nem volt elég, igaz?

- Mi?! Dehogy!! Nem tettem ilyesmit! – hajította félre megbotránkozva a helyszíni fotókat a férfi, de Kate töretlenül folytatta.

- Át akarta élni, hogy ezúttal nem maga könyörög, hanem ő! Így van? Hallani akarta, ahogy szenved! A tettek mezejére lépett! Megölte és felfeszítette a táblára, éppen úgy, ahogy azt elképzelte! – mutatott kegyetlenül ridegen a képekre és a levelekre Beckett, de Wells csak a fejét rázta.

- Nem tettem ilyet!! Ez csak egy… vicc volt! Csak rá akartam ijeszteni! – tiltakozott kétségbeesetten tovább.

- Hol volt tegnap előtt este 11 és éjfél között Peter? – ült vissza nyugodtabban Kate, mire Wells izgatottan pörgette vissza agyában az eseményeket, hogy válaszolni tudjon. Egy darabig úgy tűnt, nem tud felelni, de egyszer csak öröm csillant meg a szemében.

- A csoporttársaimmal tanultam! Kérdezzék csak meg! Egész csütörtökön velük voltam, mert pénteken egy nagyon nehéz ZH-t írtunk. – felelte izgatottan, és Kate összehúzott szemmel nézett rá, így próbálva rájönni, hogy vajon igazat mond-e.

- Kérem a nevüket! – utasította Kate a fiút, majd papírt és tollat dobott elé, aki vad iramban kezdett el írni. Amikor végzett, Kate felállt és egyenesen Ryan és Espo asztalához sétált, eléjük téve a papírt. – Beszéljetek velük, hogy csütörtökön Peter Wells tényleg az ő társaságukban volt-e. – adta ki az utasítást a fiúknak Beckett, akik azonnal munkához láttak, miközben ő leült asztalához, és elgondolkozva nézte a táblát. Tisztában volt vele, hogy ha Wells is tisztázódik, akkor zsákutcába jutnak. Castle némán helyet foglalt mellette szokásos helyén, majd halkan megszólalt.

- Ugye, tudod, hogy nem Wells tette… - jegyezte meg, mire Kate összeráncolt szemöldökkel nézett rá.

- Honnan vagy benne ilyen biztos? – kérdezte, mire Rick megrántotta a vállát, mintha mi sem lenne ennél egyértelműbb.

- Nézd meg a leveleket, és gondolj arra, mit mondott az igazgató az autó karcolásáról. Mindkét esetben hibásan írta le a latin szöveget…

- De a táblára helyesen volt felírva… - folytatta megvilágosodva Kate.

- Miért pont akkor írta le helyesen, amikor épp egy gyilkosságot követ el, ráadásul úgy, ahogy elképzelte. Az adrenalinja az egekben lehetett, kizárt, hogy éppen akkor törődött volna a latin helyesírással. – fűzte tovább a gondolatot Castle.

- Olyannak kellett tennie, aki eleve tudta, hogyan kell leírni, aki hozzáférhetett a fenyegető levelekhez, aki tudott az összekarcolt autóról… - gondolkodott hangosan Kate, de itt megakadt, és tanácstalanul nézett az íróra. Rick éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor megszólalt Beckett telefonja.

- Beckett! – szólt bele csüggedten Kate, majd hirtelen felcsillant a szeme, amikor meghallotta, ki hívja – Lanie! Kérlek, mondd, hogy találtál valamit! – könyörgött a doktornőnek, majd mosolya még szélesebb lett, amikor megszólalt – Máris ott vagyunk! – nyomta ki a telefont, majd felpattant – Lanie rájött a halál okára – tájékoztatta Castle-t is, majd mindketten a lifthez indultak.

Lanie karba font kézzel várta őket a hulla mellett, amikor beléptek, és még mielőtt Beckett megszólalhatott volna, már mondta is a választ a ki nem mondott kérdésre.

-          Oxidopamin! – közölte diadalittasan, mire Kate és Rick felhúzott szemöldökkel meredt rá. Tekintetükön látszott, hogy fogalmuk sincs, miről beszél.

-          Fordítsd le, Lanie – kérte Beckett, így erősítve meg a nőt abban, hogy nem érti, amit mond.

-          Az Oxidopamin egy neurotoxin. Idegméreg. – kezdett bele a magyarázatba Lanie – A gyakorlatban a Parkinson kór kutatásában használják. Ez a gyógyszer elpusztítja az idegsejteket. Patkányok, egerek szokták kapni. A kutatók szándékosan Parkinson kórt idéznek elő, hogy aztán a gyógyszereket teszteljék rajtuk. Kis adagban több időnek kell eltelnie, mire a betegség jelentkezik. Ha viszont, nagy adagban adják, akkor bénulást idéz elő, az egész szervezetben. Először a végtagok bénulnak meg, aztán a tüdő, a szív… stb., míg beáll a halál.

-          Ezek szerint, megmérgezték, és már halott volt, amikor felfeszítették – összegezte Castle Kate helyett, mire Lanie bólogatni kezdett.

-          Igen. Vagyis a gyilkosnak, tekintettel arra, hogy az áldozat 65 kiló, legalább 180 centinek kellett lennie, és 80-85 kilónak, hogy bénult állapotban fel tudja feszíteni.

-          Akkor a gyanúsítottunk tényleg kilőve – húzta el csalódottan száját Kate – Wells vasággyal együtt sincs 70 kiló.

-          Kivéve… - emelte fel ujját Rick vigyorogva – ha nem egyedül csinálta – mivel mindkét nő várakozón nézett rá, folytatta elméletének kibontakoztatását, amiről Kate már most tudta, hogy legalább olyan őrültség lesz, mint az eddigi összes – Az alibije szerint, a csoporttársaival tanult. Mivel tudjuk, hogy Ms. Zolant az ismert okok miatt minden hallgató utálta, így nem nehéz elképzelni, hogy mindannyian benne voltak a gyilkosságban! – ért mondandója végére Castle és átszellemülten vigyorgott Kate-re, aki nagyot sóhajtott, és egy szemforgatással jutalmazta az elméletet.

-          Ezek szerint, egy csapat főiskolást keresünk, akik összeálltak egy szektába, hogy így álljanak bosszút a tanárnőjükön? – foglalta össze a lényeget Beckett, mire Castle durcásan fintorgott.

-          Miért hangzik mindig olyan hülyén, amikor a szavaimat ismétled? – kérdezte, és azonnal jött a frappáns válasz a nyomozótól.

-          Azért, mert hülyeség, Castle – rántott egyet a vállán Beckett, Lanie pedig élvezettel figyelte két legjobb barátja évődését.

-          Talán tudok nektek segíteni, amennyiben hagyjátok, hogy befejezzem – dobta fel az ötletet, mire most mindketten várakozón hallgattak el. – A mérget minden bizonnyal étellel juttatták a szervezetébe, méghozzá egy olyan étellel, ami képes elnyomni a keserű ízt. Az utolsó vacsoráját este 22 körül fogyasztotta el, még pedig sült rákfarkat evett! Azt pedig Manhattanben csak egyetlen étteremben szolgálnak fel – villantott meg előttük egy cetlit, melyért egyszerre nyúltak, de Kate gyorsabb volt, és most győzelemittasan mosolygott a férfira, aki egyáltalán nem bánta, hogy veszített, ha ezzel mosolyt csalhatott a nő arcára.

-          Kösz Lanie – hálálta meg a segítséget Kate, majd az ajtó felé indult. Castle némán mosolyogva követte a nyomozót, egészen a liftig. Amikor a liftajtó kinyílt és ők elindultak Kate asztalához, Rick döbbenten torpant meg, meglátva, hogy ki várakozik a nő asztalánál. Szemernyi kétsége sem volt a felől, hogy az illető rá vár türelmesen.

20. rész

Alexis türelmesen üldögélve várakozott Beckett asztalánál. Amikor apja nem vette fel a telefont, először aggódni kezdett, hogy talán valami baja esett, aztán arra gondolt, hogy minden bizonnyal Beckett nyomozóval van, akiről tudta, hogy az élete árán is megvédené apját, ha pedig mégis valami bántódása esett volna, arról már értesítette volna. Reggel aztán első dolga volt, hogy bejöjjön a kapitányságra, ahol Esposíto tájékoztatta, hogy apja Beckettel együtt a halottkémnél van egy gyilkosság miatt. Most már megnyugodva, hogy szeretett apja jól van, üldögélt az asztal mellett. Amikor meghallotta a lift ajtó kattanását, odakapta a tekintetét, és ajka mosolyra húzódott, ahogy meglátta, hogy a nyomozó társaságában apja lép ki belőle. Továbbra is mosolyogva gondolt arra, hogy milyen tökéletesen összeillenek. Már az első pillanatban, amikor hallotta apját a nyomozóról beszélni, tudta, hogy sokkal többet jelent neki, mint egy múzsát az új regényéhez, és az évek múlásával egyre biztosabb volt benne, hogy beleszeretett a nőbe a férfi, aki már nem csak anyaggyűjtés miatt jár be mindennap az őrsre. Ezért sem értette, hogy a temetésen lezajlott merénylet után, hogyan kötött ki apja Gina mellett. Ahogy Ginára terelődtek gondolatai, újra düh kerítette hatalmába. Mégis, hogy vette magának a bátorságot ahhoz, hogy becsapja, megtévessze, átverje az apját! – fortyogott magában Alexis még mindig, de sok ideje nem volt gondolkodni, mert ebben a pillanatban a számára két kedves ember odaért az asztalhoz.

-          Alexis! – terült szét széles mosoly Rick arcán, ahogy meglátta egyetlen lányát, és azonnal felrántotta a székből, hogy szorosan magához ölelje. – Mit keresel te itt?

-          Téged, apu – válaszolt halkan a lány, miközben továbbra is szorosan ölelte magához. Kate szeme könnybe lábadt, ahogy elnézte apa és lánya örömteli pillanatát. Mindig is tudta, hogy Rick remek apa, és ez most csak még inkább megerősítette abban, hogy nem veheti el a születendő gyermektől a lehetőséget, hogy ilyen nagyszerű férfit szólíthasson apának. – beszélnem kell veled – nézett most komolyan Alexis az apjára, miközben kissé eltávolodott tőle.

-          Gyertek, a pihenőben kettesben lehettek – mutatott kinyújtott karral Kate az említett helyiség felé, majd bevezette őket. Míg Alexis leült, ő kávét töltött magának és a férfinak is, majd saját bögréjével a kezében az ajtó felé indult, hogy magára hagyja apát és lányát, de Alexis hangja megállította.

-          Kate… Beckett nyomozó – javította ki magát gyorsan a lány, de Kate mosolyogva rázta meg a fejét.

-          Maradjunk a Kate-nél – kacsintott a lányra, aki már egyre biztosabb volt benne, hogy apja megtalálta a tökéletes párt magának, és csak remélni tudta, hogy Gina nem tett tönkre mindent a hazugságával – miben segíthetek? – kérdezte most a nő.

-          Kérlek, te is maradj itt… - mondta halkan, és amikor a nyomozó felhúzta a szemöldökét, folytatta – amit mondani akarok apának, azt hiszem, neked is tudnod kell…

-          Biztos vagy benne? – kérdezte Kate továbbra is meglepetten. Fogalma sem volt, milyen közlendője lehet a lánynak, ami rá is tartozik, de amikor Alexis határozottan bólintott, helyet foglalt Rick mellett a kanapén. Castle lánya nyelt egy nagyot, mielőtt belekezdett.

-          Tegnap este hazamentem, apu, hogy meglepjelek…, de nem voltál otthon…

-          Igen, tudod én… Kate-tel voltam… és mi éppen… - dadogott a férfi. Az egy dolog, hogy Ginának hazudtak, de a lányának nem volt képes. Szerencséjére nem is kellett megtennie, mert Alexis egy kézmozdulattal félbeszakította.

-          A lényeg, hogy jól vagy, és egyébként is gondoltam, hogy vele vagy – mosolygott a lány, majd mosolya még nagyobb lett, amikor meglátta, hogy a két felnőtt zavarba jön, de folytatta – Gina viszont otthon volt, és hallottam, amint a legjobb barátnőjének ecseteli a telefonban, hogy átver téged. – bökte ki egy levegővel a lány, és figyelte a reakciókat.

-          Ezt hogy érted? – kérdezte gyanakodva Castle, de egy szörnyű gyanú kezdett kibontakozni benne.

-          Azt hazudta neked, hogy terhes, pedig nem is az! – folytatta Alexis, és szeme előtt változott meg mindkét felnőtt arckifejezése, ahogy eljutott tudatukig, amit hallottak, de még mielőtt reagálhattak volna, ő tovább beszélt – Látott téged, amikor megcsókoltad a nyomozót… Kate-t, és akkor döntötte el, hogy terhességet hazudik, hogy maga mellett tartson – osztott meg minden információt velük Alexis, aminek birtokában volt.

-          Tessék?! – ugrott fel mindkét felnőtt egyszerre a kanapéról, és a lány a helyzet komolysága ellenére elmosolyodott. Mindketten döbbenten néztek a lányra, mintha azt várnák, hogy elneveti magát, de nem így történt. Kate agyáig lassan jutottak el az információk, amit hallott, de ahogy megtörtént, szörnyű haragra gerjedt Gina ellen. Napok óta emészti magát feleslegesen a Rick iránt érzett szerelme miatt, ma reggel pedig, majdnem elsüllyedt szégyenében, hogy milyen tisztességtelen volt Ginával szemben, hogy lefeküdt a férfival, és most kiderül, hogy mindez egy hazugság miatt. Keze remegni kezdett az indulattól, amikor belegondolt, hogy mennyi szenvedést okozott a férfinak szavaival, és ő is mennyit szenvedett, holott boldogok is lehettek volna. Gondolataiból Espo hangja riasztotta ki, aki éppen akkor lépett a pihenőbe.

-          Ne haragudj, hogy zavarlak, de Gates tudni akarja, hol tart az ügy – nézett a felettesére kérdőn, és Kate csak ekkor döbbent rá, hogy neki már rég az étteremben kellene lennie, ahol az áldozat elfogyasztotta a mérgezett ételt. Erősen koncentrált, hogy gondolatait összeszedje, majd nyugalmat erőltetve magára, megszólalt.

-          Mondd neki, hogy Wells tisztázódott, és Castle-el most megyünk az étterembe, ahol megmérgezték. – felelte a nő, mire Espo bólintott, és távozott. Kate az ajtó felé indult, és kérdőn nézett Castle-re, akinek tekintetében most olyan düh és elszántság csillogott, amilyet Beckett még sosem látott.

-          Ne haragudj, de ezt elintéznéd egyedül? – kérdezte a nyomozótól, és hangjában jól kivehető volt a visszafojtott indulat. – Nekem most haza kell mennem – jelentette ki határozottan, és Kate akaratlanul is részvétet érzett Gina iránt. Most egyáltalán nem lett volna a nő helyében. Mivel az író még mindig a válaszát várta, Kate csak bólintott és a férfi már indult is. Elhaladva a nő előtt, mélyen a szemébe nézett, és a harag helyett most egy szikra boldogság csillant meg a szemében. Ez azonban csak egy pillanatig tartott, és már ott sem volt. Kate most odasétált Alexishez és rámosolygott.

-          Köszönöm – szorította meg a kezét, mire Alexis visszamosolygott, úgy válaszolt.

-          Nem Kate, én köszönöm, hogy boldoggá teszed apát – kacsintott a nőre, majd felvette a táskáját és távozott.

Kate és Esposíto türelmesen várták, hogy a főpincér átadja nekik a vendéglistát a csütörtök estéről. Mint mondta, nem emlékszik rá, hogy a hölgy kivel érkezett, de a nagy könyvben minden vendég adatait felírják. Végre nagy sokára előkerült a könyv, és Kate szeme villámgyorsan cikázott végig a neveken. Amikor megtalálta Marie Zolan nevét, döbbenten olvasta fel a mellette szereplő nevet.

-          Stuart Gibson – olvasta fel hangosan, mire Espo csak füttyentett egy nagyot. Kate fejében azonnal összeállt a kép. Hát persze! 185 centijével elég magas és erős volt ahhoz, hogy az ájult nőt felfeszítse a táblára, tudott az összekarcolt autóról, a fenyegető levelekről, és a vacsora során alkalma is volt a gyilkosságra. Már csak az indíték volt hátra, de Kate már azt is tudta, kitől fogja megtudni. Száját széles mosolyra húzva hagyták el az éttermet, és vette az irányt egyenesen Emily Ross lakása felé.

Castle nyugtalanul várta, hogy Kate visszaérkezzen, de most egyáltalán nem az ügy fejleményeire volt kíváncsi. Még csak nem is gondolkodott rajta. Agyában folyamatosan a Ginával folytatott veszekedés képei peregtek. Újra és újra lejátszotta magában az eseményeket. Amikor Gina rájött, hogy kiderült a hazugság, először könyörögni kezdett, majd amikor látta, hogy hatástalan, és Rick közölte vele, hogy két órát kap, hogy összecsomagoljon és eltűnjön az életéből, hisztiroham tört rá, és újfent Beckettet kezdte sértegetni. Ezt már Rick sem tűrhette, és a karjánál fogva akarta kihajítani a lakásból. Ekkor hozakodott elő Gina azzal a kijelentéssel, amely beleégett Castle agyába, és ami miatt olyan idegesen várta, hogy a nyomozó megérkezzen, és beszélhessen vele.

21. rész

Castle-nek fogalma sem volt róla, hogyan mondja meg a nyomozónak, hogy ismételten nem sikerült szakítania Ginával. Ezúttal azonban, azért nem tette meg, mert a nő megzsarolta. Miután ki akarta dobni a lakásból, Gina dühödten fordult vele szembe, és vágta oda neki szikrázó szemekkel, hogy tud a kapcsolatáról Beckett-tel, és amennyiben nem marad vele, úgy kiteregeti azt a lapoknak. Castle első reakciója az lett volna, hogy tegye meg bátran, aztán belegondolt, hogyan reagálna Kate, ha az összes létező new york-i újság azzal lenne tele, hogy ők ketten egy párt alkotnak. Így aztán szó nélkül elviharzott a lakásból, és most itt ült, és várta, hogy Kate megérkezzen, és tőle kérjen tanácsot, mit is tegyenek. Ebben a pillanatban nyílt a liftajtó, és a nyomozó jelent meg, Javi társaságában. Rick lenyűgözve nézte a gyönyörű nőt. Sudár alakján lélegzet elállítóan állt a fekete farmer, mely formás combjára feszült, fehér ingén a fekete mellény kiemelte telt kebleit, ingén pedig annyi gomb volt kigombolva, hogy csak sejteni lehessen, milyen gyönyörű testet takar. A kivágás jótékonyan rejtette el a sebhelyet, melyet a nő a merénylet során szerzett, és Ricknek csak most tűnt fel, hogy az óta a nap óta, Kate mindig igyekszik olyan felsőket viselni, hogy a heg véletlenül se látszódjon. Ahogy közelebb értek, azonnal felugrott, hogy beszéljen a nővel a történtekről, de Kate most a tábla felé fordult.

-          Akkor lássuk, hogy mit tudunk – tette csípőre a kezét a nő, majd hogy Javi észre ne vegye, az író felé fordította fejét, és tekintetüket egybekapcsolta. Ajka mosolyra húzódott, ahogy némán artikulálta a szavakat – egy perc… - kacsintott a férfira Beckett, mire az, bólintott, és továbbra is nyugtalanul hallgatta a nőt, aki felvázolta az eseményeket – Tehát, Emily azt állítja, hogy Gibson igazgató azért nézett el mindent a tanárnőnek, mert viszonya volt vele. Ezért is lehetett vele együtt az étteremben olyan késői időpontban.

-          Egy pillanat – hökkent meg Castle – Gibsonnal vacsorázott a banya? – kérdezte döbbenten, mire Kate mosolyogva bólintott a jelzőt hallva, Rick pedig folytatta – Akkor összeáll a kép! A magassága és a súlya is megvan hozzá, hogy felfüggessze a „közkedvelt” nénit a táblára, és tudott a fenyegető levelekről és az összekarcolt autóról is…, de… - ráncolta össze a szemöldökét Rick elgondolkodva – de miért?

-          Emily azt mondta, pletykálták az egyetemen, hogy a városi vezetés nyomást gyakorolt az igazgatóra, hogy szüntessék meg a teológia szakot, az alacsony látogatottság miatt… - magyarázta Beckett, mire Castle odalépett mellé, és ő folytatta.

-          Mivel viszonya volt a nővel, és tudjuk, hogy Zolan milyen jól tudott bánni az emberekkel – jegyezte meg gúnyosan Castle – megzsarolta, hogy ha kidobja, kiteregeti a viszonyt a feleségének…

-          El kellett hallgattatnia, ezért vacsorázni hívta, egy egzotikus ételeket felszolgáló étterembe… - vette fel a fonalat Kate.

-          Ott nem tűnik fel, ha különleges íze van az ételnek, így minden gond nélkül megmérgezhette – fejezte be Beckett megkezdett mondatát az író, mire Javi csak a fejét kapkodta. Kate és Rick tekintete ismét összekapcsolódott. Rick lenyűgözve nézett a nő zöld szemébe, és egy pillanatra még azt is elfelejtette, milyen vallomásra készült néhány perccel korábban. Kate érezte, hogy szíve egyre gyorsabban ver, és már alig várta, hogy négyszemközt lehessen a férfival. Most, hogy kiderült, Gina nem terhes, már semmi sem állhatott közéjük. Meghitt pillanatukat Espo diszkrét krákogása zavarta meg, mire mindketten zavartan néztek rá.

-          Tehát, behozzuk? – kérdezte teli szájjal vigyorogva, mivel ő is látta, hogy a nagy elméletgyártás közben az író, és felettese egyre közelebb lép egymáshoz, és milyen áhítattal néznek a másikra. Nem értette, miért nem kötöttek még ki egymás mellett.

-          Igen… persze, hozzátok be! – bólintott határozottan Kate, majd amikor Javi intett Ryan-nek és távoztak, nagyot sóhajtott, és megragadta Rick zakóját, egyenesen a pihenőbe húzva maga után. Amikor beléptek, egy mozdulattal rántotta le a redőnyöket, és zárta be az ajtót, majd boldogan mosolyogva fordult az író felé – Most már a tiéd vagyok! – nézett csillogó szemekkel a férfira, miközben egyre közelebb sétált hozzá, és lassú mozdulatokkal simított végig annak mellkasán a zakó alatt. – El sem hiszem, hogy most már semmi sem állhat közénk – mosolygott még mindig Kate, és szemében öröm csillogott, ahogy közelebb hajolt és lágyan megcsókolta a férfit, aki szomorúan csókolta vissza. Kate érzékien húzta végig nyelvét a férfi alsó ajkán, és felszabadultan sóhajtott bele a csókba, amikor érezte, hogy az író karjai átölelik a derekát, ajka lágyan, mégis szenvedélyesen veszi birtokba az övét, ő pedig most már szabadon simulhatott hozzá minél szorosabban. Már nem gyötörte a lelkiismerete, nem érezte bűnnek, hogy az író ajka az övét kényezteti. Most már nyugodtan és minden szégyenérzet nélkül adhatta át magát annak a mámorító érzésnek, melyet csak az író közelében érzett. Csókjuk egyre szenvedélyesebbé vált, és Kate ujjaival már a férfi ingének gombjaival játszott, amikor Rick egyszer csak megszakította a csókot, és kissé távolabb tolta magától a nőt.

-          Kate… beszélnünk kell – zihálta a férfi, mert még mindig a csók hatása alatt volt. Noha semmire sem vágyott jobban, minthogy szorosan magához ölelje a nőt, és újra átélje vele azt a mennyországot, amit az éjjel, tudta, hogy nem lenne tisztességes lépés, ha nem mondaná el neki, hogy még mindig nem szakított Ginával.

-          Most akarsz beszélni? – nézett rá kérdőn Kate, elhomályosult tekintettel, majd közelebb lépett, és ajkán kacér mosoly játszott – Mi az, ami annyira sürgős, hogy nem várhat, Mr. Castle? – kérdezte érzékien, miközben beharapta alsó ajkát, ujjait pedig játékosan húzta végig a férfi mellkasán, le egészen a hasáig, míg végül az övcsatján állt meg. Castle nagyot nyelt, hogy a mondandójára tudjon koncentrálni, miközben szíve majd kiugrott a helyéről, ahogy megérezte a nő ajkát nyakán, amint puha csókokat lehel rá, majd fogai játékosan harapdálják a fülcimpáját.

-          Kate, én beszéltem Ginával, és… - kezdett bele, mire Kate kissé eltávolodott tőle, de csak annyira, hogy ráemelhesse átható zöld tekintetét, és egy pillanat alatt vált világossá előtte minden. Az, hogy az író eltolta magától, hogy éppen most akar vele beszélni valamiről. Összehúzott szemmel nézett a férfira, akinek szomorú ábrázata, kétségbeesett kék szemei, és bűnbánóan beharapott alsó ajka többet mondott minden szónál.

-          Egy pillanat! – távolodott el döbbenten Kate a férfitól – Te megint nem szakítottál, igaz? – szegezte az írónak a kérdést a nyomozó, és amikor Rick ránézett, már tudta a választ, még mielőtt kimondta volna – Ezt nem hiszem el! Most mit talált ki? Halálos beteg? – kérdezte Kate maró gúnnyal, aki képtelen volt elhinni, hogy mindig közéjük áll valami.

-          Megzsarolt – jött a halk felelet, amitől Kate még jobban megdöbbent. Hitetlenkedve rázta a fejét, de Rick folytatta – tud rólunk, meglátott minket. Azzal fenyeget, hogy ha nem maradok vele, akkor minden újságnak kiteregeti a kapcsolatunkat – vázolta a lényeget a férfi, és látta, hogy Kate szemében a döbbenetet a harag váltja fel. Amikor megszólalt, hangján érezhető volt a visszafojtott indulat.

-          Mondd csak, Castle! A feleségednek az a hobbija, hogy minket tönkretegyen? - kérdezte dühösen Kate, miközben leült a kanapéra, és lábával idegesen kezdett el dobolni a padlón.

-          Ex-feleségem – javította ki Rick a nőt, akinek szikrákat szórt a szeme, amikor felnézett, úgy válaszolt.

-          Tök mindegy! – fújtatott Kate továbbra is haragosan, és Rick nem állta meg, hogy ne szólaljon meg.

-          Nem mindegy – vitatkozott tovább a nővel, holott tudta, hogy jelen pillanatban nem ez a legnagyobb gondjuk.

-          Komolyan most akarsz a szavakon lovagolni? – nézett rá felhúzott szemöldökkel a nyomozó, mire Rick leült mellé, és összekulcsolta ujjaikat, úgy szólalt meg halkan.

-          Kate, engem nem érdekel, hogy ki tud rólunk – suttogta lágyan a nő szemébe nézve, aki most őszinte szerelmet olvasott ki belőle – Nekem az a fontos, hogy veled legyek! Nem érdekel, hogy hány újság ír rólunk, az sem érdekel, ha Gates megtudja, és kipenderít innen. Nem érdekel, hogy nem dolgozhatok veled, ha a munkán kívül az enyém vagy! Szeretlek, és nem fogom hagyni, hogy Gina aljas húzásai elválasszanak tőled! – ért vallomása végére az író, mire Kate nagyot sóhajtott. Egy pillanatig csak összefonódott kezüket nézte, elmerengve, hogy ezek az erős ujjak, milyen gyengéden tudták simogatni minden porcikáját, hogy aztán a mennyekbe emeljék, majd mély levegőt vett, és Rick szemébe nézett.

-          Castle… én erre még nem állok készen… sajnálom… - suttogta ugyanolyan halkan Kate, és Rick számára egy világ omlott össze.

22. rész

Rick érezte, hogy szívét összeszorítja a félelem, ahogy a nő válaszát meghallotta vallomására. Nem éppen erre számított. Azt hitte, Kate is egyetért majd vele, hogy a munkánál sokkal fontosabb, hogy ők ketten együtt legyenek. Csalódottan mosolyodott el saját naivságán. Miért is hitte, hogy alig néhány nap után a nő készen áll majd arra, hogy a nyilvánosság előtt is vállalja kapcsolatukat, amikor ahhoz is négy évre volt szüksége, hogy megnyíljon előtte, és felvállalja érzelmeit, hogy neki bevallja, hogy szereti. Mert, hogy szereti őt, abban Rick biztos volt. Ettől függetlenül, most rettegett attól, hogy a nő végképp eltávolodik tőle, és inkább a magányt, vagy még rosszabb esetben Josh-t választja kettejük helyett. Kate szótlanul várta a férfi reakcióját, ami nem is késett sokáig.

-          Ezt hogy érted? – kérdezte halkan Castle, és szeméből jól kiolvasható volt a félelem, hangja remegése pedig elárulta, hogy milyen választól fél a leginkább.

-          Ne érts félre – szorította meg a férfi kezét a nyomozó – semmit sem szeretnék jobban, mint veled lenni, Castle, de arra nem állok készen, hogy az összes new york-i lap a fényképemmel legyen tele – magyarázta Kate türelmesen, és csak remélni merte, hogy szerelme érti, mit akar elmondani neki.

-          Tehát ennyi? Végeztünk? – kérdezte bánatosan Rick, mire Kate tagadólag rázta meg a fejét, megdöbbenve, hogy az író azt hiszi, ellökné magától azok után, hogy kiderült, Gina nem terhes.

-          Dehogy! – válaszolta a nő, és gyengéden a férfi álla alá nyúlt, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzen – Csak azt kérem, hogy ne engedjük, hogy Gina beváltsa a fenyegetését…

-          Pontosan mire gondolsz? – nézett rá most érdeklődve az író, és szeméből most eltűnt a félelem. Kezdett derengeni számára egy halvány reménysugár, hogy talán Kate mégsem löki el magától.

-          Én is szeretlek téged, és veled akarok lenni! – simogatta meg Rick arcát Kate. – de nemcsak a magánéletben, hanem a munkában is, mert mint azt egyszer valaki mondta nekem, mi ketten nagyon jó csapatot alkotunk. – idézte fel a férfi néhány nappal korábbi szavait mosolyogva.– Azt viszont, hogy a munkán kívül is együtt vagyunk, nem feltétlenül kell mindenkinek tudnia… legfőképpen Ginának nem – fogalmazta meg óvatosan a szavait Kate, és amikor Rick megértette, hogy mire gondol, szeme elkerekedett a döbbenettől.

-          Azt akarod ezzel mondani, hogy maradjak Ginával, és tegyek úgy, mintha engednék a zsarolásnak, miközben mi… - összegezte még mindig hitetlenkedve a nő szavait az író – miközben mi… együtt vagyunk? Titokban? – kérdezett rá nyíltan, hogy biztosan jól értette-e a szavait. Amikor Kate nem válaszolt, kihúzta kezét a nőéből, és nagyot sóhajtva szántott végig ujjaival sűrű haján, miközben felállt és sétálni kezdett a szobában. – Nem akarom elhinni, hogy arra kérsz, maradjak vele! – torpant meg hirtelen, és nézett a nyomozóra, aki most lassan felemelkedett és a férfihoz sétált.

-          Csak addig, amíg kitalálunk valamit, hogyan szabaduljunk meg tőle a nélkül, hogy kitálalna a lapoknak – nézett könyörgőn a férfira Kate. Castle egy darabig szótlanul nézett vissza a zöld szemekbe, melyek már akkor rabul ejtették, amikor a nő kihallgatta egy gyilkossággal kapcsolatban, miközben az esélyeket latolgatta. A gondolattól, hogy Ginához térjen haza esténként, és úgy tegyen, mintha semmi köze nem lenne a nyomozóhoz, és minden a legnagyobb rendben lenne, kirázta a hideg. Másfelől viszont tisztában volt vele, hogy ha ebbe a lehetőségbe nem megy bele, akkor Kate teljesen eltávolodik tőle, mert nem áll még készen a nyilvánosságra.

-          Lődd le! – jött a hirtelen ötlet a férfitól, mire Kate elmosolyodott. Kezdte úgy érezni, hogy nyert ügye van. Noha őt sem dobta fel a lehetőség, hogy Castle minden este Ginához térjen haza, de bízott benne és a szerelmében annyira, hogy tudja, nem lesz közöttük semmi, Rick őt szereti.

-          Megtenném, ha tehetném, de nem tehetem – simogatta meg gyengéden a férfi arcát, majd várakozón nézett a kék szemekbe – Nos? Mi a válaszod? Csak egy kis időt kérek…

-          Amikor legutóbb ezt mondtad, három hónap telt el, Kate – suttogta el halkan egyik legfájóbb emlékét Castle, mire Beckett nagyot nyelt. Tudta, hogy akkor mélyen megsebezte a férfit, de hitt benne, hogy most mindent jóvátehet. Persze, a tervei között nem szerepelt, hogy arra kéri, maradjon ex-feleségével akarata ellenére.

-          A különbség az, hogy most tisztában vagyok az érzéseimmel – felelte Kate ugyanolyan halkan, mire Rick most mélyen a szemébe nézett, és halványan elmosolyodott.

-          Valóban, Beckett nyomozó? – húzta fel évődve a szemöldökét a férfi – és mit érez egész pontosan? – kérdezte, csak hogy újra hallja, hogy szereti őt a nő. Annak ellenére, hogy tudta, így van, szerette hallani a nyomozó szájából a varázslatos szavakat, melyre olyan sokáig kellett várnia.

-          Nos, lássuk csak – ment bele a játékba Beckett, miközben közelebb húzódott az íróhoz – Szeretlek téged… szeretem, hogy akkor is megnevettetsz, amikor mosolyogni sincs kedvem, szeretem, hogy a kezed olyan tökéletesen illik az enyémbe. Szeretem, hogy egyetlen pillantásoddal olyan érzéseket tudsz kiváltani belőlem, amit még senki – vált egyre halkabbá a hangja a nőnek, miközben érezte, hogy Rick minden egyes szónál egyre közelebb vonja magához, kezével pedig lágyan simogatni kezdi a derekát. – De tudod, mit szeretek benned a legjobban? – pillantott fel a gyönyörű kék szemekbe a nyomozó, miközben ajkát már csak néhány milliméter választotta el a férfiétól, aki most nagyot nyelt. Egyáltalán nem számított rá, hogy ennyire megnyílik előtte a nő, de most minden szó, amit kimondott, melegséggel és szerelemmel töltötte el a szívét – Azt, hogy az enyém vagy – mosolyodott el Kate, majd lágyan megcsókolta a férfit, aki szorosan magához húzva viszonozta a gyengéd érintést, miközben nyelvük édes, mégis izgató táncba kezdett. Kate végig szántott ujjaival a férfi haján, és még közelebb bújt hozzá, miközben csókjuk egyre inkább elmélyült. Amikor érezte, hogy Rick ajka nyakára vándorol, és ujjai már inge gombjaival babrálnak, érzékien súgta a fülébe, miközben lágyan megharapta a fülcimpáját – Mi a válaszod? – kérdezte mélyeket sóhajtva, mert a férfi ajka már melle vonalán időzött.

-          Rendben, engedek Gina zsarolásának – mormolta Rick, miközben ajka visszatalált a nő nyaka vonalára, és a kényeztetést folytatva, beszélt tovább – de azt most megmondom, hogy egy ujjal sem érhet hozzám!

-          Nem is ajánlom… mert… akkor… - vette egyre szaporábban a levegőt Kate, ahogy megérezte, hogy az író keze besiklik inge alá, és már meztelen hátát simogatja észveszejtő lassúsággal.

-          Mert akkor? – évődött a férfi a nővel, aki élvezte, hogy érintése, milyen hatást vált ki a nőből, és tovább csókolta, miközben érezte, hogy Kate finom keze lesimítja válláról a zakót, hogy aztán ujjai lassan kezdjék kigombolni az ő ingét is.

-          Mert akkor… lelőlek benneteket – nyögte ki Kate nehezen, miközben már végzett a férfi ingének kigombolásával, és annak meztelen mellkasán simított végig kezével.

-          Engem is? – állt meg hirtelen döbbenten a férfi, és kérdőn nézett Beckettre, aki huncutul mosolygott vissza rá.

-          Igen. Őt azért lövöm le, mert megpróbálta, téged pedig azért, mert hagytad - magyarázta meg természetes hangon Kate, miközben már a férfi nadrágszíjánál matatott ujjaival, és szemében vágy csillant, amikor sikerrel járt, kezével pedig érzéki lassúsággal, izgatóan simított végig a férfi hasán, aki most hirtelen magához rántotta a nőt, és a pihenőben található kanapé felé araszolt, miközben csókokkal halmozta el ajkát, nyakát.

-          Mindig is tudtam, hogy őrült nőszemély vagy! – nevetett a nőre Castle, majd finoman lefektette kedvesét a kanapéra, és fölé helyezkedett. Kezével bebarangolta a tökéletes testet, hogy aztán ajkával kövesse az útvonalat, miközben aprólékos gonddal gombolt ki minél több gombot a nő blúzán, és áhítattal nézett a melltartóba bújtatott tökéletes mellekre, majd ajkával lágyan kényeztetni kezdte azokat. Kate nagyot sóhajtott, amint megérezte a férfi ajkát felforrósodott bőrén, majd amikor már úgy érezte, nem bírja tovább érzékeinek kínzását, csípőjét kissé megemelve préselte testét a férfiéhoz. Kezével beletúrt a férfi hajába, és felhúzta magához, hogy ajkuk forró, szenvedélyes csókban találkozzon. Rick belenyögött a csókba, amikor megérezte a nő testét az övének feszülni. Már alig várta, hogy újra átélje vele azt a gyönyört, amit az éjjel. Vágya a tetőfokára hágott, amikor megérezte, hogy Kate tenyere lassan végig simít a hátán, le egészen a csípőjéig, végül gyakorlott mozdulattal rántja le a nadrág cipzárját. –Tudod te, mennyire szeretlek? – nézett elhomályosult tekintettel a nő vágytól csillogó zöld szemébe Rick, mire Kate elmosolyodott, úgy válaszolt.

-          Bizonyítsd be! – kacsintott a férfira, akinek ajka széles mosolyra húzódott, és már éppen azon volt, hogy eleget tesz a kérésnek, amikor hirtelen a távolból valaki Beckett nevét kiáltotta.

23. rész

Castle és Kate egy emberként dermedt meg, ahogy meghallották Javi hangját, hogy a nőt keresi kitartóan. Riadtan néztek egymásra, mire Castle a pillanat tört része alatt ugrott fel a kanapéról, és gombolta be ingét, csak úgy, mint Kate. Ujjai villámgyorsan száguldottak a gombokon, majd a mellényen, miközben Rick felé fordult, aki éppen nadrágja csatjával bajlódott.

-          Bújj el! – szűrte halkan a fogai között Kate, mire Rick értetlenül nézett rá.

-          Most hülyéskedsz velem? – állt meg Castle keze öltözködés közben.

-          Ez nem vicc, bújj már el! – szólította fel ismét, egyre hangosabban suttogva a nő.

-          Minek? – kérdezte döbbenten, hiszen nem értette, hogy ha mindketten fel vannak öltözve, és ő egyébként sem ritka madár a kapitányságon, akkor Javi miért ne láthatná őket együtt a pihenőben.

-          Azért! – bökött fejével Kate a férfi vágyának nyilvánvaló bizonyítékára, mire Rick követte a pillantását, és önelégülten vigyorogta el magát.

-          Beckett nyomozó, tehetek én arról, hogy ezt váltja ki belőlem? – évődött jókedvűen a nyomozóval, aki most összehúzta szemét, és vakmerőn simított végig az író ágyékán, majd egy pillanatra ott felejtette kezét, épp csak annyi időre, hogy Rick légzése felgyorsuljon.

-          Ne aggódjon, Mr. Castle, eljön még az a pillanat, amikor egyáltalán nem fogom bánni, hogy ezt váltom ki magából – húzódott gonosz mosolyra az ajka, ahogy meglátta, hogy Rick nagyot nyel és visszatartja a lélegzetét is, majd hirtelen elkomolyodott – De most… azonnal bújj el!

-          Mégis hova?! – nézett körbe riadtan Castle. Kate éppen válaszolni akart, amikor meghallották kintről az egyik tiszt hangját, amint közli Espoval, hogy Kate a pihenőben volt néhány perccel ezelőtt, és a férfi már el is indult az adott irányba. Castle-nek csak annyi ideje volt, hogy a kanapé mögé bújjon, Kate pedig odaugrott az ajtóhoz, és egy gyors mozdulattal elfordította a kulcsot, hogy ne tűnjön fel társának, hogy az ajtó zárva volt, és Javi már be is lépett.

-          Végre megvagy! – könnyebbült meg Espo, majd összeráncolt szemöldökkel nézett körbe a helyiségben – Castle?

-          Fogalmam sincs – hazudta szemrebbenés nélkül Kate, miközben azért imádkozott, hogy társának eszébe ne jusson kávéért menni, mert akkor lebuknak – miért kerestél? – kérdezte, hogy elterelje a figyelmét az íróról, és örömmel konstatálta, hogy sikerrel járt.

-          Ryan-nel behoztuk Gibsont. A kihallgatóban vár – tájékoztatta felettesét, aki azonnal a kijárat felé igyekezett, és csak remélni merte, hogy Espo követi.

-          Akkor mire várunk? – kérdezte, és tüdejét halk, megkönnyebbült sóhaj hagyta el, ahogy észrevette, hogy Espo feltétel nélkül utánaered.

-          Castle nem tart veled? Egyáltalán, hol az ördögben van? Azt hittem, felvillanyozza ez az ügy… - terelte vissza a beszélgetés fonalát Javi, amikor egy pillanatra megálltak Kate asztala mellett, hogy az összeszedhesse a bizonyítékokat Gibson ellen.

-          Majd felhívom, és megkérdezem, merre kódorog – rántott egyet a vállán Kate, miközben arra gondolt, hogy ha a hazugságért díj járna, ő mindet bezsebelné a mai napon. Ekkor felpillantott iratai közül, és látta, hogy Rick óvatosan, feltűnés nélkül próbál kiosonni a pihenőből. Lélegzetét visszatartva figyelte, hogy vajon sikerül-e, amikor Javi megriasztotta.

-          Addig én iszom egy kávét, te is kérsz? – kérdezte, és éppen a pihenő felé fordult volna, ahol Rick dermedten lecövekelt, amikor Kate elkapta a karját.

-          Ne! – fordította vissza a férfit, aki meglepetten és zavartan nézett rá, így folytatta – én… én már ittam, köszönöm… - dadogta Kate, és nagyot sóhajtott, amikor látta, hogy az író eltűnik a pihenő ajtajából, majd néhány perccel később az öltözők felől közelít.

-          Sziasztok! – köszönt Espoéknak úgy, mint aki most érkezik, majd észrevétlenül Kate-re kacsintott, aki alig bírta elrejteni mosolyát.

-          Merre kódorogtál? – kérdezte Kate összeráncolt szemöldökkel, mintha mérges lenne az íróra, mire az megvonta a vállát.

-          Csak csillapítottam a… - harapta be most alsó ajkát, miközben tartotta a szemkontaktust a nővel, és kiolvashatta annak szeméből, hogy nagyon gondolja át, hogyan fejezi be ezt a mondatot, így mosolyogva folytatta – az éhségemet. Lemaradtam valamiről?

-          Espo és Ryan behozta Gibsont, most megyünk kihallgatni – tájékoztatta Kate az írót, aki úgy bólogatott, mintha új információt hallana, Kate pedig minden erejével azon volt, hogy elméjéből kitörölje a rátörő képeket, melyek Rick szavaira árasztották el. Mindkettejük számára egyértelmű volt, hogy a férfi az egymás iránti éhségükre gondol, hiszen már több mint négy éve várnak a másikra. Végül vett egy mély levegőt, és mappájával a kezében a kihallgató felé indult, Castle-el a nyomában.

-          Ez meleg helyzet volt – súgta Rick Kate fülébe, közelebb hajolva, mire Kate elmosolyodott.

-          Igen, több mint meleg… szinte már forró – súgta vissza Kate, és amikor megállt a kihallgató ajtaja előtt, érezte, hogy gerincén bizsergés fut végig, ahogy az író észrevétlenül végig simított a derekán. Kate határozottan nyomta le a kihallgató szoba kilincsét, és ahogy belépett Gibson azonnal felpattant ülő helyzetéből. Tekintetében aggodalom tükröződött, ahogy a belépőkre nézett.

-          Beckett nyomozó, Mr. Castle – bólintott feléjük – miért vagyok itt? Talán újabb kérdéseik volnának?

-          Igen, például az, hogy miért titkolta el előlünk, hogy viszonya volt Ms. Zolan-nal? – tért azonnal a lényegre Beckett, miközben helyet foglalt az asztalnál, és felcsapta a fekete mappát, kezével pedig határozottan mutatott a szemben lévő székre, így utasítva, némán a férfit, hogy tegye ő is ugyanezt.

-          Tessék? – kérdezett vissza válasz helyett Gibson, és döbbenten ült le a székre.

-          Ahogy azt is eltitkolta, hogy a halála estéjén vele vacsorázott – folytatta kíméletlenül keményen a nyomozó, mire az igazgató idegesen törölte meg verejtékező homlokát.

-          Nem gondoltam, hogy fontos… - próbálkozott erőtlenül, de ahogy a nyomozó eltökélt szemébe nézett, azonnal tudta, hogy hiábavaló.

-          Egy gyilkossági ügyben nyomozunk, és maga úgy érezte, hogy nem fontos, hogy az áldozattal vacsorázott a halálát megelőző egy órában, és hogy viszonya volt vele?! – tette fel a kérdést Beckett ingerülten.

-          Egy pillanat! Nekem nem volt viszonyom, Ms. Zolan-nal! – tiltakozott egyre rémültebben Gibson, aki szinte már látta magát, ahogy bilincs kattan a kezén.

-          Értem! Nyilván akkor az sem igaz, hogy a vezetőség nyomást gyakorolt magára, hogy távolítsa el a posztjáról Ms. Zolan-t, ugye? – húzta fel sokatmondón a szemöldökét Beckett, és amikor az igazgató lehunyta a szemét, már tudta, hogy nyert ügye van.

-          De igen, az igaz – suttogta halkan a férfi, de Beckett folytatta.

-          Erről miért nem szólt nekünk? – szegezte neki a kérdést, de a választ meg sem várva tovább beszélt. – Megkönnyítem a dolgát, elmondom maga helyett, mi történt! Ms. Zolan a szeretője volt! Amikor a vezetőség közölte, hogy a kevés jelentkező miatt ugrik a teológia szak, maga megpróbálta ezt elmondani neki, de ő megfenyegette magát, hogy beszél a viszonyukról a feleségének.

-          Tudta, hogy csak úgy védheti meg a házasságát, ha kiiktatja Marie Zolant, ezért elcsalta az étterembe, ahol megmérgezte – vette át a szót most Rick – mivel tudta, milyen fenyegetőleveleket kapott, és látta az összekarcolt autót, úgy döntött, hogy az egyik hallgatóra tereli a gyanút. De elkövetett egy hibát… - hagyta nyitva a mondatot Castle, majd szinte rögtön be is fejezte azt – helyesen írta fel a táblára a latin szöveget.

-          Nem! – tiltakozott Gibson - ez nem igaz! Nem öltem meg senkit! Igen, valóban vele vacsoráztam, de nem én hívtam oda őt, hanem ő engem! – tört fel a férfiból elemi erővel, mintha az utolsó szalmaszálba kapaszkodna, majd Kate és Rick kérdő tekintetét látva, folytatta – Azt mondta, a leépítésről akar velem beszélni. Amikor odaértem, beszélgetni kezdtünk, azt hittem, hogy végre belenyugodott a megváltoztathatatlanba, de nem így volt. Aztán…

-          Aztán? – kérdezték egyszerre, így sürgetve a férfit, aki most már egyre kényelmetlenebbül feszengett, de nagy nehezen megszólalt.

-          Aztán veszekedni kezdtünk… megzsarolt… - bökte ki Gibson – amit viszont nem tűrhettem.

-          A viszonnyal zsarolta meg? Hogy elmondja a feleségének? – kérdezte Castle, és izgatottan hajolt előrébb, hogy hallja a választ, de amit hallott, arra egyikük sem volt felkészülve.

24. rész

-          Értsék már meg végre, hogy nem volt viszonyom Ms. Zolan-nal! – üvöltött most már magából kikelve Gibson, majd mély levegőt vett, és szinte alig hallhatóan bökte ki az indokát állításának – Nem is lehetett, mert én… mert én a férfiakat szeretem!

-          Tessék?! – hökkentek meg egyszerre a vallatók, majd döbbenten néztek egymásra. Erre egyáltalán nem voltak felkészülve, nem beszélve arról, hogy ez az információ gyökeresen változtatta meg az ügy menetét.

-          Jól hallották! – hajtotta le fejét megtörten az igazgató – Homoszexuális vagyok. Ms. Zolan néhány hónapja jött erre rá, de akkor még nem mondott róla semmit. Aztán csütörtök este az étteremben kiteregette a kártyáit – folytatta Gibson, és most már úgy ömlött belőle a szó, hogy ha akarták volna, se tudták volna leállítani – Elmondta, hogy ismeri a titkomat, amit ország-világ előtt kitereget, amennyiben ki merem rúgni az állásából.

-          Ezért ölte meg? Hogy ne derüljön fény a titkára? – kérdezte Castle, mire Gibson gyilkos tekintettel nézett rá.

-          Nem öltem meg senkit! – ismételte el lassan, visszafojtott indulattal a férfi – Veszekedni kezdtünk, közöltem vele, hogy nem engedem magam zsarolni, majd felálltam az asztaltól és ott hagytam. Még aznap este elmondtam a feleségemnek mindent, és e-mailben benyújtottam a lemondásomat az egyetem igazgatói posztjáról. Nem engedhettem, hogy Marie a markában tartson. – ért mondandója végére Gibson, és nagyot sóhajtott. Kate egy darabig szótlanul nézte, majd összevonta a szemöldökét. Nehezére esett hinnie a férfinak.

-          Miért higgyek magának? Nem ez lenne az első eset, hogy hazudik…

-          Mégis miért hazudnám azt, hogy buzi vagyok? – kérdezte felháborodottan Gibson, majd megadóan emelte fel kezét – ha nekem nem hisznek, kérdezzék meg a feleségemet, ellenőrizzék az e-mail-jeimet, vagy beszéljenek a pincérrel, aki tanúja volt a vitánknak és annak is, hogy eljöttem az étteremből, még fél 11 előtt.

-          Meg is fogjuk tenni, Mr. Gibson – nyugtatta meg Kate határozottan – Leírná nekem, hogy ki volt az a pincér?

-          25 év körüli, magas, barna hajú, legalább 190 centi magas, és vagy 90-95 kiló. Új lehetett, mert amikor kihozta az ételt, megbotlott, és majdnem az egészet Marie nyakába öntötte. – felelte rezignáltan a férfi – meg is ijedtem, hogy majd botrány lesz belőle, de Marie meglepően jól fogadta a dolgot, és végül kiderült, hogy ismerik egymást a fiúval. Évekkel ezelőtt a tanítványa volt.

-          Valóban? – emelte fel most a szemöldökét Castle, és tekintete Kate-tel a másodperc tört részéig összevillant. Úgy tűnt, a Gibson-féle zsákutca után talán újabb nyomba botlottak, hiszen mennyi az esélye, hogy megmérgeznek valakit egy étteremben, és az, aki felszolgálja neki az ételt, éppen egy régi ismerőse.

-          Mondja csak, ha beküldenénk egy rajzolót, le tudná írni pontosan, hogy nézett ki az a pincér? – kérdezte Kate, mire Gibson bólintott, Kate pedig felállt, és indulni készült, de a férfi hangja megállította.

-          Beckett nyomozó! Akkor már nem vagyok gyanúsított, ugye? – kérdezte és szemében a remény szikrája csillant meg, melyet azonban Kate hamar eloszlatott.

-          Amíg le nem ellenőrizzük, hogy igazat mondott-e, addig még az! – vágta rá magabiztosan, majd Rick-kel a nyomában távozott. Amint odaértek Kate asztalához, Javi és Ryan jelent meg mellettük, utasításra várva. – Ryan, ellenőrizd le Gibson e-mail listáját, tudni akarom, hogy valóban beadta-e a felmondását. Espo te addig küldj be egy rajzolót az igazgatóhoz, hogy írja le nekünk pontosan, hogy nézett ki a pincér, aki állítólag tanúja volt annak, hogy fél 11 előtt távozott az étteremből, ha pedig ezzel megvagytok, akkor irány az étterem, és kerítsétek elő a fickót. – adta ki az utasítást Kate, mire a két férfi azonnal a dolgára indult, ő maga pedig leült a számítógép elé, hogy megtalálja azokat a helyeket, ahol hozzá lehet jutni a méreghez, amivel megbénították az áldozatot. Már legalább egy fél órája böngészte a számítógépet, Castle pedig a telefonjával játszott, de még mindig nem találta, amit keresett. Javi és Ryan negyed órája indultak el az étterembe, hogy előkerítsék a pincért, miután Gibson részletes személyleírása alapján elkészült a fantomkép.

-          Mit csinálsz? – hajolt hozzá egészen közel Rick, hogy rálásson a monitorra, és Kate mélyen magába szívta arcszeszének fanyar, mégis bódító illatát. Úgy tűnt, a férfi megunta a telefonjára újonnan beszerzett játékot, mert most minden figyelmét a nőre koncentrálta.

-          Leellenőrzöm, hogy mennyire nehéz hozzájutni a méreghez, és Gibson a vásárlók között van-e. – magyarázta a nő türelmesen a férfinak – tekintettel arra, hogy idegméregről van szó, nyilván készül lista a megrendelőkről. Ha Gibson szerepel valamelyik listán, akkor elkaptuk!

-          Még mindig azt hiszed, hogy ő volt? – fordult most felé Rick, mire Kate határozottan bólintott.

-          Minden ellene szól, és amíg nem tisztázódik egyértelműen a neve, addig ő az első számú gyanúsítottam. – felelte eltökélten Kate, miközben szemét nem vette le a monitorról. Hirtelen érezte, hogy Rick meleg ajkai lágyan belecsókolnak a nyakába. Testén bizsergés futott végig, amikor felé fordult. – mégis mit csinálsz?

-          Ne haragudj, de nem bírtam ki – mosolygott rá kópésan a férfi, mire Kate szemét forgatva fordult a gép felé újfent.

-          Pedig jó volna, ha uralkodnál magadon, mert, ha Gates meglátja, olyan ívben repülsz innen, hogy fél New York-ot megcsodálhatod madártávlatból – humorizált Kate, bár szavait vérmesen komolyan gondolta. Castle duzzogva ült vissza helyére, úgy válaszolt.

-          Nincs igazság a földön – szorította össze ajkait morcosan, mint egy öt éves kisgyerek, miközben folytatta – a munkán kívül nem lehetek veled, nehogy Gina rájöjjön, de a munkahelyen sem szerethetlek, mert akkor meg mások jönnek rá! – duzzogott tovább Castle. Kate egy pillanatig mosolyogva nézte, majd hirtelen kezébe fogta a bögréjét, és felállt az asztaltól, Castle pedig tátott szájjal figyelte, hogy faképnél hagyja. – Most meg hová mész? – kérdezte, noha elég egyértelmű volt, hova is igyekszik a nyomozó.

-          Kávéért, Castle – felelte természetes hangon a nyomozó, majd fél úton megtorpant és a még mindig a székében ücsörgő íróra nézett – te nem kérsz? – kacsintott rá kacéran, és Castle-nek kellett egy kis idő, mire leesett, hogy mire akar kilyukadni a nő. Amint azonban ez megtörtént, úgy ugrott fel a székről, mint akit puskából lőttek ki, és ajkán hatalmas vigyorral követte a nőt a pihenőbe. Amikor beértek, Kate becsukta az ajtót, majd odafordult az író felé, aki szemében csodálattal nézte, hogy a nyomozó egyre közelebb lép hozzá. Amikor már szorosan előtte állt, karjaival átfonta a nyakát – Tudom, hogy a helyzet nem könnyű, de érts meg engem is – nézett mélyen a szemébe a férfinak, majd folytatta – nem akarom, hogy az őrsön bárki megtudja, mert akkor futótűzként jut el a hír Gates fülébe, és akkor…

-          Tudom… kihajítás… madártávlat – ismételte el a nő korábbi szavait Castle szomorúan, mire a nő mosolyogva lehelt finom csókot a durcás ajkakra.

-          Ígérem, hogy este, nálam, kárpótollak – suttogta lágyan a nő, mire Castle most átkarolta a derekát és szorosan magához húzta.

-          És mi van azzal, hogy Gina nem tudhatja meg, hogy együtt vagyunk? – világított rá bujkálásuk legfőbb okára az író, mire Kate rántott egyet a vállán.

-          Majd kitalálsz neki valamit – felelte hanyagul. Most, hogy tudta, a nő mi mindenre képes, hogy magához láncolja az ő szerelmét, már egyáltalán nem érzett lelkiismeret-furdalást, amiért becsapják, sőt, bár még maga előtt is igyekezett titkolni, de voltaképp még élvezte is egy kicsit a dolgot.

-          Rendben. – bólintott beleegyezése jeléül izgatottan az író – Kitalációban verhetetlen vagyok, elvégre író volnék – vigyorgott önelégülten, mire Kate mosolyogva jutalmazta egy újabb szemforgatással azt az egoizmust, amely most a szeme előtt nyilvánult meg – De az este még olyan messze van, addig adhatnál egy kis előleget – folytatta vigyorogva Rick, és kezével lassan simogatta a nő derekát, aki érezte, hogy pulzusa egyre inkább felgyorsul. Tehetetlenül nézte, hogy Rick ajka egyre közelebb ér az övéhez, de már alig várta, hogy végre találkozzanak. Castle lágyan vette birtokba a mézédes ajkakat. Nyelvével finoman tört utat magának a belsejébe, hogy lassú, de annál érzékibb mozdulatokkal keltse életre a nő vágyait, érzékeit. Elégedetten sóhajtott, amikor érezte, hogy Kate megremeg a karjaiban, és még szorosabban simul hozzá. Telt melle a mellkasának préselődött, amitől ágyéka azonnal megfeszült, szíve pedig vad vágtába kezdett mellkasában. Anélkül, hogy a csókot megszakította volna, kezdte el simogatni a nő minden porcikáját, miközben csókjukat elmélyítette. Amikor azonban keze a nő inge alá siklott, Kate nehezen kibontakozott az ölelésből, és távolabb tolta magától a férfit.

-          Este… folytatjuk – zihálta levegő után kapkodva a nő, és Castle vágytól elhomályosult tekintettel húzta magához újra közelebb, úgy suttogta.

-          Nyomozó, miért mindig a legjobb résznél hagynánk abba? – kérdezte évődve, és ajka éppen újra lecsapott volna a nőére, amikor megcsörrent Beckett telefonja.

25. rész

Castle elnyomott egy szitkot az orra alatt, amiért mindig a legjobb pillanatban zavarják meg őket, de továbbra sem engedte el a nőt, sőt, ha lehet még közelebb vonta magához, úgy kérlelte.

-          Ne vedd fel! – nézett rá könyörgőn, és úgy tűnt, mintha Beckett hezitálna egy kicsit, végül mégis győzött a felelősségérzete.

-          Sajnálom – nézett bocsánatkérőn vissza a férfira, aki egy kisfiús grimasszal adta tudtára nem tetszését, miközben Kate már elő is halászta zsebéből mobilját, mely az óta is kitartóan csengett – Beckett! – szólt bele a készülékbe, amikor a kijelzőn meglátta Javi számát villogni.

-          Most végeztünk az étteremben – tájékoztatta felettesét Espo – Mindenkinek megmutattuk a fantomképet, de senki nem ismerte fel.

-          Az meg hogyan lehetséges? – kérdezte döbbenten Kate, miközben érezte, hogy Castle még közelebb vonja magához, és amíg ő telefonál, a férfi az ő nyakának kényeztetésével foglalja el magát, melynek hatására egyre kevésbé tudott társa mondanivalójára koncentrálni. Rick ajkával milliméterről milliméterre haladva barangolta be a selymes bőrt, és elégedetten hallgatta, hogy Kate egyre nehezebben veszi a levegőt és egyre gyorsabban.

-          Beszéltünk az étterem vezetőjével, aki határozottan állítja, hogy nem dolgozik náluk a fickó – beszélt tovább Javi, de Kate szinte már semmit nem hallott belőle. Fülében már csak szíve vad dübörgését érzékelte, miközben Castle ajka továbbra is lágyan csókolgatta nyaka vonalát.

-          Hmm… - hümmögött Kate a mobilba, és lehunyt szemmel élvezte a csókokat – rendben…

-          Akkor mi visszamegyünk a kapitányságra… - beszélt tovább Espo kitartóan, de Kate már egyáltalán nem figyelt rá. Minden sejtje csak az író érintésére, csókjaira fókuszált, ahogy nyakáról arcára vándoroltak ajkai, majd vissza, miközben kezével a hátát simogatta.

-          Ez jó – sóhajtott mosolyogva Kate – ez…. nagyon jó… - suttogta tovább, mire Javi értetlenül nézett a kezében lévő készülékre.

-          Rendben… benn találkozunk… - felelte zavartan, majd letette a telefont és kérdő tekintettel nézett Ryan-re, aki csak megvonta a vállát, indított és az őrs felé vették útjukat. Kate a nélkül dobta a telefont az asztalra, hogy odanézett volna, miközben másik kezével beletúrt az író hajába és ajkát az övéhez vonta, hogy egy szenvedélyes, forró csókban találkozzanak. Nyelvükkel lassan, mégis érzékien fedezték fel a másikat, miközben Castle olyan szorosan szorította magához a nőt, hogy csípőjük egymásnak feszült és Kate érezhette a férfi vágyának bizonyítékát. Castle kezével most a nő mellén simított végig, aki felnyögött az izgató érintésre.

-          Remélem, ezúttal nem zavar meg senki – suttogta Kate szájába a szavakat az író, és újra megcsókolta, de a nyomozó hirtelen eltolta magától.

-          Várj! – támasztotta meg tenyerét a férfi mellkasán Kate, akinek csak most jutottak el agyáig Espo szavai – mégis hogyan lehetséges az, hogy nem tudták azonosítani a pincért az étteremben?

-          Talán nem is ott dolgozott – jutott ugyanarra a következtetésre Castle, amit már Javi is megosztott velük, és rántott egyet a vállán. Szívesebben foglalkozott volna a nyomozóval, mint a gyilkossággal.

-          De akkor mit keresett ott csütörtök este, pincérnek öltözve? – dobta fel a kérdést Kate, majd tekintete találkozott a férfiéval és szinte egyszerre csillant meg bennük a felismerés.

-          Ő a gyilkos! – kiáltottak fel egyszerre, majd Castle folytatta – pincérnek adta ki magát, hogy megmérgezhesse Zolant!

-          Pontosan! – bólogatott Kate, majd azonnal az ajtó felé indult, Castle pedig csalódottan vette tudomásul, hogy véget értek a romantikus pillanatok.

Kate amint asztalához ért, a percek tört része alatt intézte el, hogy az egyetem, az étterem, valamint az áldozat lakásának környékén járőröző rendőrök másolatokat kapjanak a fantomképből, remélve, hogy valaki felismeri a rajta szereplő férfit. Az elkövetkező másfél, két óra eseménytelenül telt el. Időközben Javiék is megérkeztek, és most már csak arra vártak, hogy valaki jelentkezzen. Castle ujjával dobolva, némán nézte szerelmét, ahogy az ügy dokumentumait rendezgeti. Tekintete először hullámos, barna haján, zöldes-barna szemén időzött el, majd hosszabb időre megpihent cseresznye ajkain. Már alig várta, hogy kettesben legyenek.

-          Castle! – szakította ki merengéséből Kate hangja – Ne nézz már ilyen vágyakozó tekintettel! – rótta meg halkan Kate.

-          De ha egyszer vágyom rád! – feleselt a férfi és látszott rajta, hogy egyáltalán nem rázta meg a letolás, amit kapott.

-          Nincs semmi dolgod?

-          Vagy itt ülök, és téged nézlek, vagy hazamegyek Ginához – húzta el a száját Rick – utóbbihoz semmi kedvem.

-          Megértem, de… - kezdett volna bele Kate, de ekkor Javi jelent meg mellettük.

-          Mit értesz meg? – kérdezte Espo és Beckett riadtan nézett Castle-re, aki azonnal reagált.

-          A gyilkost. Ismerve az áldozatot, megértem, hogy megölték… és Beckett is megérti – villantott fel egy vigyort Castle, de Espo már nem is foglalkozott vele.

-          Most szóltak be a 19-es egységtől. Egy nő felismerte a férfit. Nem messze lakik az étteremtől, és azt mondja, a fickó a szomszédja – tájékoztatta Beckettet a fejleményekről Javi – Andrew Kramp – tett fel most egy fényképet a fehér táblára a férfiról, majd folytatta – 33 éves, New York-ban született, és az óta is itt él. Egy évet járt teológia szakra Zolan-hoz, aztán rejtélyes okok miatt abbahagyta. Jelenleg egy kutatólaborban dolgozik takarítóként, de a főnöke szerint, egész héten nem ment be.

-          Na és mit lehet szerezni egy laborban? – csatlakozott hozzájuk Ryan is.

-          Fertőző betegségen kívül? – kérdezte fanyar humorral Castle, mire a két férfi értetlenül nézett rá.

-          Oxidopamint! – vágta rá Kate, figyelmen kívül hagyva Rick poénját – hozzuk be! – ugrott volna talpra, de Espo megállította.

-          Már kiküldtem az egyik egységet, de nincs otthon.

-          Rendben, akkor köröztetni fogjuk – bólintott csalódottan Kate. Remélte, hogy még ma lezárhatja az ügyet. Nagyot nyújtózva állt fel a székről, és pillantott órájára, mely már negyed nyolcat mutatott – addig viszont, irány haza – jelentette ki nagyot sóhajtva, miközben észrevétlenül villant össze tekintetük az íróéval és pulzusa felgyorsult, amikor abban meglátta a felcsillanó vágyat. Espo és Ryan is lelkesen fogadták az ötletet, és azonnal el is iszkoltak, még mielőtt felettesük meggondolja magát, és valami eszébe jut, amit még sürgősen el kellene intézni. Kate és Rick szinte egyszerre vették fel kabátjukat, és indultak el a lift felé. Amikor beszálltak, Castle azonnal szorosan magához húzta a nyomozót, és hosszan megcsókolta. Amikor ajkaik elváltak, suttogva kérdezte tőle.

-          Mikorra legyek nálad? – kérdezte anélkül, hogy egy centire is eltávolodott volna tőle.

-          Minél hamarabb! – suttogta vissza Kate, mire Castle elmosolyodott, és újra megcsókolta. Amikor a lift kattanása jelezte, hogy megérkeztek a földszintre, sietve kibontakoztak egymás karjaiból, és már úton is voltak hazafelé.

Kate egyre izgatottabban várta, hogy Rick megérkezzen, miközben remélte, hogy valami olyasmit talál ki a férfi Ginának, amivel legalább néhány közös órát nyerhetnek maguknak. Amikor órájára pillantott, csalódottan állapította meg, hogy még mindössze csak egy órája váltak el a kapitányságon, mégis elemi erővel tört rá a férfi hiánya. Éppen az utolsó üveg bort nyitotta ki, hogy két pohárba töltsön az édes nedűből, amikor csengettek. Szíve azonnal felgyorsult, és vad iramban kezdett száguldozni mellkasában, ahogy az ajtó felé indult. Útközben még megállt a tükör előtt, belepillantott. Kezével végig szántott dús haján, majd mélyet lélegzett, és csábító mosollyal az ajkán tárta szélesre az ajtót.

- Csak rád vártunk! A bor és… én – némult el Kate, és döbbenten nézett vendégére.

26. rész

Kate még mindig elkerekedett szemekkel nézte az ajtóban álló férfit, akinek arcát egy hatalmas csokor, vörös rózsa takarta el, melyet most szép lassan lejjebb engedett kezéből, így láthatóvá vált ragyogó kék szeme, és kópés mosolya.

-          Ez az enyém? – futatta végig tekintetét a gyönyörű csokron a nő, áhítattal. Nem emlékezett rá, hogy valaha is mondta volna a férfinak, hogy a rózsa a kedvenc virága.

-          Nem. Igazából Ginának vettem, de gondoltam, vízbe teszed, amíg itt vagyok, hogy ne hervadjon el – viccelődött Rick, mire Kate elhúzta a száját, és játékosan vállon bokszolta a férfit, miközben kezéből kivette a csokrot, jobb kezével pedig, zakójánál fogva behúzta a lakásba.

-          Nem vagy vicces! – fintorgott Kate, ahogy a konyhába ment, hogy vázát keressen a virágnak, miközben mélyen beszívta bódító illatát – Gina az utolsó, akinek a nevét hallani akarom ma este. – jegyezte meg, miközben megtalálta, amit keresett, és most már éppen a vízzel teli vázába szuszakolta bele a csodás ajándékot. Ekkor megérezte, hogy Rick izmos karja szorosan átfogja a derekát, és közelebb húzza magához, miközben apró, lágy csókokat hint nyakára.

-          Tényleg nem volt vicces, elismerem – mormolta a nő nyakába Rick, és kezével derekát, majd hasát simogatta, hogy kiengesztelje. – Mivel tehetném jóvá? – kérdezte Rick halkan, mire Kate lassan megfordult a karjai között.

-          Nos, volna pár ötletem – mosolygott rá a férfira, és szemében huncut fény villant, miközben kezével végig simított a férfi mellkasán, majd letolta válláról a zakót, és hanyagul a pult melletti székre dobta.

-          Ötletem nekem is van, de nyitott vagyok arra, hogy másokat is meghallgassak – súgta vissza a férfi, majd finoman megcsókolta a nőt. Nyelvük érzékien találkozott, és lassan, ráérősen ízlelgették a másik ajkait, azzal a biztos tudattal, hogy ezúttal senki és semmi nem zavarhatja meg őket. Csókjuk egyre szenvedélyesebb lett, és Rick keze izgatóan barangolta be a törékeny, szorosan hozzásimuló testet, miközben élvezettel hallgatta, hogy Kate belenyög a csókba, kecses ujjai pedig egyesével gombolják ki a gombokat ingén. Még a lélegzete is elakadt, amikor a finom tenyér érzékien simított végig meztelen mellkasán, hogy aztán a simogatás közben az ing is lekerüljön róla. – El sem hiszem, hogy végre itt vagyok – szakította meg a csókot vágytól rekedt hangon Rick, mire Kate egy mozdulattal vonta ismét ajkára a férfi ajkát.

-          Ne hagyd abba! – mormolta bele a csókba, mire Castle újra szenvedélyesen vette birtokba az ajkát.

-          Soha – nyögte bele ő is a csókba, és kezével egyre türelmetlenebbül simogatta a nőt, akinek keze már a nadrágszíjjal babrált. Rick egy hirtelen mozdulattal lerántotta a nőről az ingét, és ajkával most már nyaka vonalát kényeztette, majd a háló felé araszolva, melleit csókolgatta, melyek sokat sejtetően villantak elő a csipke melltartóból.

-          Ginának, mit mondtál? – sóhajtott egyre mélyebbeket Kate, és érezte, hogy a férfi nekitolja a háló ajtaja melletti falnak, és szorosan hozzásimul. Csípőjük egymáshoz préselődött, és Kate számára nyilvánvalóvá vált, mennyire kívánja őt a férfi.

-          Hogy leviszem a kutyát sétálni – mormolta Castle két apró csók között, mialatt ügyes mozdulattal kapcsolta ki Kate nadrágszíját ő is, és érzéki mozdulattal végig simítva csípőjén egyre lejjebb tolta.

-          Castle, nincs is kutyád – zihálta Beckett levegő után kapkodva, mert az író már hasát csókolgatta, és kihámozta a nadrágból, izgatóan végig simítva combján, miközben ő ujjaival beletúrt a férfi hajába.

-          Ő sem hitte el – pillantott most fel Castle és szemében gyerekes huncutság csillogott, ami szinte összeegyeztethetetlen volt azzal a szenvedéllyel, amit a nő testéből kiváltott.

-          Castle! – húzta most fel Kate a férfit, hogy arcuk egy magasságba kerüljön.

-          Rendben, azt mondtam, hogy egy producerrel kell tárgyalnom… - magyarázta Kate-nek a férfi, majd elhomályosult tekintettel hajolt olyan közel, hogy forró lehelete szinte égette a nő ajkát – ami, eltarthat akár… két-három óráig is – villantotta meg tökéletes fogait Castle, melyek néhány perccel ezelőtt még Beckett fülcimpáját harapdálták.

-          Jó fiú – mosolygott vissza Kate, majd szenvedélyesen megcsókolta a férfit. Castle a nélkül kapta karjaiba a nyomozót, hogy megszakította volna a csókot, és egyenesen a hálószobába vitte, ahol finoman lefektette az ágyra. Villámgyors mozdulattal szabadult meg ő is nadrágjától, és a nő fölé helyezkedett, Kate pedig odaadóan simult a férfihoz egész szorosan. Castle ajkával lágyan csókolta végig a nő minden porcikáját, nyakától indulva, le végig a mellkasán át egészen a hasáig. Nyelvével szinte egyesével számolta meg bordáit, hogy aztán visszataláljon melleihez, miközben egy gyors mozdulattal kikapcsolta a melltartót, és az ágy mellé hajította. Kate kezével gyengéden simított végig a férfi izmos hátán, majd egyre lejjebb vándoroltak ujjai, hogy aztán őrjítő lassúsággal húzza le róla az alsónadrágot. Castle most felemelte fejét, és mélyen a vágytól elhomályosult zöld szemekbe nézett.

-          Ígérd meg, hogy sosem hagysz el – kérte a nőtől rekedt hangon, miközben kezével annak belső combján simított végig.

-          Ígé… ígérem – bólintott akadozó lélegzettel a nő, amikor megérezte, hogy Rick ujjai elérik legérzékenyebb pontját, majd finoman, gyengéden lefejti róla a csipke alsóneműt is.

-          Szeretlek – suttogta a nő szájába Rick a szavakat, majd megcsókolta. Nyelvét érzékien húzta végig a nő alsó ajkán, majd beljebb hatolt, és nyelvének játékos mozgatásával korbácsolta fel még jobban Kate vágyait, aki érezte, hogy testén remegés fut végig. Szíve a fülében dobolt, majd’ szétvetette bordáit, vére felforrósodva száguldozott ereiben. Rick most megszakította a csókot, de csak azért, hogy most ismét nyakát, és mellét kényeztesse tovább, miközben kezével sem maradt tétlen. Ujjai otthonosan fedezték fel a nő minden porcikáját, és amikor Kate már úgy érezte, hogy képtelen elviselni több kényeztetést, fordított helyzetükön, és a férfi fölé került. Ajkával centiméterről centiméterre simított végig a csupasz felsőtesten, miközben kezével elnyújtott mozdulatokkal fedezte fel az író izmos hasát, duzzadó férfiasságát, és ez volt az a pont, amikor Rick úgy érezte, hogy nem bír tovább várni. A pillanat tört része alatt vette át az irányítást, vált eggyé a nővel, akinek ajkát hatalmas sóhaj hagyta el. Lassan, minden egyes pillanatot kiélvezve mozogtak együtt, összhangban. Semmit nem siettek el, miközben egybekapcsolták tekintetüket, így olvasva le a másik arcáról, milyen gyönyör megy végbe bennük. Rick a végletekig próbálta elnyújtani a beteljesülés pillanatát, de amikor érezte, hogy Kate körmei a hátába vájnak, ő sem bírta tovább, és megadta magát a varázslatos érzésnek, melyet még soha nem tapasztalt mással korábban. Mindkettejük testén egyszerre hullámzott végig a gyönyör mámora, megremegtetve minden porcikájukat, miközben ajkuk szenvedélyes csókkal nyomta el a másikból kikívánkozó kiáltást, kezükkel pedig egymásba kapaszkodtak. Castle ernyedten hanyatlott a párnára, miközben bal kezével mellére vonta a nyomozót, aki boldog mosollyal arcán fészkelte magát az ölelésbe. Mindketten csendben élvezték a másik simogató kezeinek érintését. Ahogy szívverésük lassan lecsillapodott, úgy vette át az uralmat a fáradtság. A simogató érintések lassultak, majd nem sokkal később egymást szorosan átölelve lépték át az álom és a valóság határát. Alig másfél óra elteltével Kate ébredezni kezdett. Kezét lágyan húzta végig az író mellkasán, majd puha, gyengéd csókot adott ajkaira, így próbálva felébreszteni. Az óra este 11-et mutatott, és bármennyire nehezére esett is elengednie a férfit, tudta, hogy mennie kell.

-          Ideje indulnod – súgta a férfi fülébe Kate halkan, de Castle csak még közelebb vonta magához, úgy mormogta.

-          Nem akarok… - ellenkezett Rick miközben már mindkét karjával a nőt ölelte és az oldalára fordult – Látni sem akarom Ginát – húzta el a száját undorral Rick, majd kinyitotta szemét, és most komolyan nézett a nyomozóra – melletted akarok ébredni reggel.

-          Tudom, de nem lehet – simogatta meg az író simára borotvált arcát Kate kedvesen, miközben összekulcsolta ujjaikat – nem tudnád Ginának megmagyarázni, hol voltál, és akkor mindent kitereget rólunk. Azt pedig nem akarjuk…

-          Csak te nem akarod – húzódott most el Rick egy kissé sértetten, és felült az ágyon, miközben magára kapta alsónadrágját.

-          Rick… - szólította most keresztnevén a férfit Kate, és gyengéden végig simított meztelen hátán – Kérlek… érts meg engem… még nem állok készen…

-          Mikor leszel rá készen, Kate? – nézett vissza szomorú szemekkel Rick. Annak ellenére, hogy belement ebbe a színjátékba, tudta, hogy ennél csak még nehezebben fogja minden alkalommal magára hagyni Kate-t és hazamenni, ex-feleségéhez, akit legszívesebben megfojtott volna. – Egy hónap? Kettő? Vagy évekig játsszam el, hogy Ginával élek? – kérdezte bánatosan, és tekintetébe annyi fájdalom vegyült, hogy Kate megrémült, amikor meglátta.

27. rész

Castle továbbra is hátat fordított a nőnek, miközben érezte, hogy Kate keze végig simít a hátán, és közelebb húzódik hozzá. Meztelen testüket csak a nő köré tekert lepedő választotta el egymástól. Megértette Kate érveit, mégsem tudta kiűzni szívéből a keserűséget, hogy egy ilyen csodálatos együttlét után hazaküldi valakihez, akit szívesebben látna az óceán közepén egy csónakban hánykolódni cápákkal körülvéve, mint a lakásában. Kate karja most átfonta a nyakát, és szorosan hozzábújt, úgy suttogta.

-          Ne csináld ezt… kérlek – érintette most arcát gyengéden a férfi simára borotvált arcához Kate, és tovább beszélt – Tudom, hogy amit kérek nem könnyű. Hidd el, nekem legalább olyan nehéz most, mint neked. – beszélt tovább halkan Kate – Azt hiszed, én szívesen engedlek oda vissza? Hogy én nem örülnék jobban, ha most egymást szorosan átölelve aludnánk el, és reggel a karjaidban ébredhetnék?

-          Akkor legyen így! – hallotta most Kate Rick még mindig durcás hangját, de azt is érezte belőle, hogy kezd enyhülni és már nem olyan elutasító – Ginának majd kitalálok valamit…

-          Nem lehet. – húzódott most egy kissé hátrébb Kate, és ujjaival most a férfi hajával játszott – Te is tudod, hogy azonnal rájönne, mi a helyzet… ígérem, hogy hamarosan kitalálok valamit! Addig viszont…

-          Addig viszont – fordult most felé a férfi, és szorosan a karjaiba húzta. Szemében már nem a korábbi szomorúság, hanem a szerelem csillogott, és ez most megnyugtatta a nőt – kárpótlást kérek – vigyorogta el magát Rick. Annak ellenére, hogy továbbra sem volt kedve itt hagyni szerelmét, és hazamenni Ginához, kénytelen volt belátni, hogy meddő vitát folytatna Kate-tel. A nyomozó még nem állt készen, hogy címlapon szerepeljen, mint a barátnője, ha pedig tovább durcáskodik, a végén csak azt éri el, hogy összevesznek, azt pedig egyáltalán nem akarta. Így inkább arra a döntésre jutott, hogy megadja magát a sorsnak, legalábbis egy kis ideig. Elvégre négy évet várt a nőre úgy, hogy még csak hozzá sem érhetett, csak nem lesz olyan nehéz néhány hetet kihúznia Gina mellett, ha közben Kate az övé, még ha csak titokban is. – Ha tényleg el kell mennem, sok-sok szép emléket kérek, amin merenghetek, egyedül, magányosan a hálószobámban – csillant vágy a férfi tekintetében, miközben lassan lejjebb húzta Kate-ről a lepedőt, és így láthatóvá vált a nő tökéletes teste, gyönyörű mellei. Rick most lehajtotta a fejét, és nyelvét finoman végig húzta az édes halmokon, majd csókolgatni kezdte.

-          Castle, épp… épp indulni… készültél – zihálta Kate egyre szaporábban véve a levegőt.

-          Én aztán nem – rázta meg fejét Rick, miközben ajkával már a nyakát csókolgatta, és lassan hanyatt döntötte szerelmét, majd fölé helyezkedett, és tovább kényeztette ajkaival. – Csak te mondtad, hogy ideje indulnom – haladt most megint egyre lejjebb a férfi, miközben kezével érzékien simogatta a nő combját. – Én most éppen emlékeket gyűjtök… - mormolta Rick, majd érezte, hogy Kate kecses ujjai beletúrnak a hajába, és győzelemittasan elmosolyodott, amikor ajkuk szenvedélyes csókban találkozott. Nyelvük érzékien, izgatóan fedezte fel a másik ajkának mélységeit, egyre fokozva a vágyat, mely lassan elemésztette őket. Kate apró tenyerét lágyan húzta végig a férfi hátán, hogy aztán csípőjénél elidőzzön, és végül megszabadítsa az egyetlen ruhadarabtól, amit magára vett az író a nagy indulás közepette. Rick most egy pillanatra megszakította a csókot, de kezével továbbra is a nő minden porcikáját simogatta, ajkával pedig követte az útvonalat, majd visszatalált Kate ajkához, és ismét szenvedélyesen megcsókolta. Amikor keze elérte a nő legérzékenyebb pontját, Kate felsóhajtott, háta ívben megfeszült, és magára húzta az írót, aki szorosan hozzásimult. Lassan váltak eggyé, mozdulatukban nem volt semmi kapkodás. Kate lábait a férfi dereka köré fonta, szorosan magához húzta, így téve még csodálatosabbá az eggyé válást. Igyekeztek minden lopott pillanatot kiélvezni, és ezúttal is összhangban mozogva, egymás szemébe nézve jutottak el a csúcsra. Amikor közeledett a beteljesülés pillanata, ujjaikat összekulcsolták, és megszorították a másik kezét, ahogy a gyönyör mámorító érzése teret nyert testükben, elárasztva minden sejtjüket. Néhány perccel később, egymás karjaiban feküdve igyekeztek kipihenni az átélt szenvedélyt. Szívük dobogása, és légzésük üteme lassan a normális mederbe terelődött. Castle hanyatt feküdt, Kate pedig szorosan hozzásimulva, fejét a mellkasán nyugtatva mellette, miközben ujjaival apró mintákat rajzolt az izmos mellkasra, és magában mosolygott, hogy minden egyes érintésére megremeg a férfi, még azok után is, hogy éppen most szeretkeztek. Mosolyogva gondolt arra, hogy bár máskor is volt már része jó szexben, legalábbis amire ő azt mondta, hogy jó, mégis Rick volt az egyetlen, akivel tökéletesnek élte meg. A férfi pontosan tudta, mikor, hogyan és hol érintse meg, hogy minden hiányérzet nélkül olyan magasságokba repítse, ahol még sosem járt azelőtt, ráadásul ezt egy éjszaka alatt már másodszor, és gyanította, hogy ha Rick maradna, akkor még további gyönyörben lenne része. Egyszerűen képtelenek voltak betelni egymással, folyton a másik érintésére, csókjára, simogatására vágytak. Ahogy felpillantott a férfira, és látta, hogy lehunyt szemmel mosolyog, biztos volt benne, hogy hasonló gondolatok cikáznak át a fején, mint neki.

-          Mire gondolsz? – kérdezett rá mégis. Kíváncsi volt, hogy a nagy bestseller író vajon, mennyit ismer el ebből.

-          Arra, hogy milyen csodálatos vagy – mosolygott le a nőre Rick, és lágyan megcsókolta, miközben kezével a hátát simogatta, majd nagyot sóhajtott – és arra, hogy tényleg mennem kell – komorodott el megint, és Kate szíve összeszorult. Mivel azonban jelen pillanatban nem tudott változtatni a helyzeten, úgy döntött, hogy humorral oldja meg a dolgot.

-          Azt hittem, már elmentél – csillant meg huncutság a szemében, és ujjai most a férfi mellkasáról annak hasára vándoroltak, majd egyre lejjebb kúsztak. Rick nevetve fogta le a kezét.

-          Nocsak, milyen telhetetlen, nyomozó – fordult a nő fölé Rick, majd mélyen a szemébe nézett, elkomolyodva – Szeretlek!

-          Én is téged – válaszolt Kate és ajkuk lassú, lágy, szerelmes csókban találkozott. Amikor ajkaik elváltak, Kate nagyot sóhajtott és tréfásan megpaskolta a férfi fenekét – tényleg menned kell. Így is nehéz lesz kimagyaráznod Ginának, hol voltál ennyi ideig.

-          Emiatt ne aggódj! – simogatta meg arcát még mindig a nőn fekve Rick – Író vagyok, nem okoz gondot kitalálnom valamit.

-          A kutyás sztorinál jobbat adj elő – húzta a férfit a nyomozó. Rick fintorgott egyet, majd felegyenesedett és a fürdőszoba felé indult, Kate pedig nagyot sóhajtott és arcát a párnába fúrta, melyen érezhette az író arcszeszének illatát. Alig 15 perccel később Rick már az ajtóban állt, és szorosan a karjaiban tartotta a köntösbe bújt nyomozót. Percekig csak némán ölelték egymást, majd Kate kibontakozott az ölelésből és felnézett a férfira. – holnap találkozunk a kapitányságon.

-          Azaz, ma! – nézett az órájára Rick, jelezve, hogy már éjfél is elmúlt. Lágyan megsimogatta a nő arcát, majd szomorkásan elmosolyodott – Nem hittem, hogy ennyire nehéz lesz itt hagynom téged.

-          Tudom – suttogta Kate. Ő maga sem gondolta, és ebben a pillanatban határozta el, hogy minél hamarabb megoldást fog találni erre a problémára. – De most menj! – tolta ki az ajtón a férfit, aki még egyszer magához húzta és forrón megcsókolta, majd távozott. Kate szomorúan nézett körül az üres lakásban, majd megrázta fejét, és sietve ő is lezuhanyozott. Amikor bebújt a takaró alá, szorosan magához ölelte a párnát, amin érezte az író illatát, és elaludt.

Rick halkan nyitott be az ajtón, hogy véletlenül se ébressze fel az alvó Ginát. Úgy mozgott a lakásban, mint egy besurranó tolvaj, mivel semmi kedve nem volt egy beszélgetéshez, vagy még inkább vitához a nővel, akit mindennél jobban gyűlölt most zsarolása miatt, és mert emiatt nem lehetett most ott, ahol mindennél jobban lenni szeretett volna, Kate karjai között. Nem volt azonban szerencséje, mert ahogy a háló felé igyekezett, felkapcsolódott a villany, és Gina állt vele szemben, csípőre tett kezekkel.

-          Mondd csak, hol a fenében voltál? Egy óra is elmúlt! – kérte számon a nő, mire Rick szeme villámokat szórt, amikor felé fordult.

-          Mondtam, hogy egy producerrel találkozom. Elhúzódott a beszélgetés. – rántott egyet a vállán, és tovább haladt volna, de Gina megállította a karjánál fogva.

-          Vele voltál igaz?! A nyomozóval?! – Rick lenézett a karjára, majd a nőre, amikor egy mozdulattal megszabadult a keze szorításából.

-          Nem vele voltam, hanem a producerrel – hazudta szemrebbenés nélkül, és magában büszkén veregette meg vállát, hogy arcán semmiféle érzelem nem mutatkozott. Gina ekkor hirtelen elmosolyodott, és közelebb simult hozzá, testét szorosan az íróéhoz préselve.

-          Szerencséd, hogy nem Beckett nyomozóval voltál, de még nagyobb szerencse, hogy nem vagyok fáradt – simított végig mellkasán érzékien a nő, majd megfogta Rick zakóját és a háló felé kezdte el húzni.

28. rész

Ricknek szüksége volt néhány másodpercre, hogy felfogja, mire is készül Gina, de amint ez megtörtént, egyik kezével megtámaszkodott a háló ajtajának félfáján, másik kezével pedig villámgyorsan fejtette le Gina ujjait a zakójáról.

-          Mégis mit képzelsz Gina? – kérdezte felháborodottan a férfi, miközben undorodva nézett ex-feleségére – Azt hiszed, azok után, hogy megzsaroltál, lefekszem veled?

-          Miért is ne? – rántott egyet a vállán Gina – Talán nem tetszik a látvány? – kérdezte kihívóan, és köntösét érzékien tolta le a válláról. Rick egy tized másodpercig nézte a nőt, majd elhúzta a száját.

-          Nem is tudom… egész dekoratív vagy – tett úgy, mintha tetszene neki, amit lát, majd amikor Gina ajka mosolyra húzódott, így fejezte be – Csak tudod, a legszebb nőket is ocsmánnyá tudja varázsolni a belőlük áradó gonoszság! – amint ezt kimondta, Gina ajkáról lehervadt a mosoly.

-          Ne feledd a megállapodásunkat Richard! – húzta össze dühösen szemét a nő – Ha csak nem akarod, hogy a nyomozód képével legyen tele minden újság, akkor…

-          A megállapodásunk úgy szólt, hogy nem doblak ki, Gina! – vágott közbe haragosan Rick, majd folytatta – zsarolással elérheted, hogy itt maradj, hogy távol tartsam magam Kate-től, de egy valamit soha! – vett egy mély levegőt a férfi – Hogy akár egy ujjal is hozzád érjek! Jelen pillanatban – nézett végig megvetően a nőn – egy bottal sem piszkálnálak meg, kedvesem – ért mondanivalója végére gúnyosan Rick, majd egy mozdulattal félrelökte az ajtóból a nőt, és miután bement, hatalmas lendülettel csapta be az ajtót, mit sem törődve Gina először döbbent, majd villámokat szóró tekintetével.

Kate elmerengve kevergette a kávét bögréjében, miközben minden egyes pillanatban kitekintett a pihenő ablakán, hogy lássa, mikor érkezik meg az író. Szíve izgatottan kezdett kalapálni, amikor meglátta, hogy kedvese kilép a liftből, majd tekintetét gyorsan körbefuttatja a kapitányságon. Minden bizonnyal őt kereste, majd amikor váltott néhány szót Javival, letette az addig kezében tartott, két pohár kávét, és a pihenő felé indult. Mihelyt belépett, magukra csukta az ajtót, lerántotta a redőnyöket, majd szorosan magához húzta a nyomozót, aki mindkét karjával átölelte a nyakát, és hozzábújt. Ajkuk lágyan találkozott, és finoman csókolták meg a másikat.

-          Jó reggelt, nyomozó! – suttogta bele a csókba Rick, miközben a nő hátát simogatta.

-          Jó reggelt neked is – köszönt vissza a nyomozó, és újabb csókot váltottak – hiányoztál az éjjel… - érintette homlokát a férfiéhoz, miközben kezével tarkóját simogatta.

-          Te nem – rázta meg játékosan a fejét Castle, mire Kate kissé eltávolodott, és azonnal meglátta a humor szikráit csillogni a férfi szemében. Úgy döntött, belemegy a játékba.

-          Valóban? – kérdezte felhúzott szemöldökkel – és miért nem?

-          Amint hazaértem, Gina letámadott, én meg hagytam magam – vallotta be a féligazságot Rick – Így aztán nem volt időm azon tűnődni, hogy hiányzol-e – húzta tovább a nyomozót Castle, mire Kate szorosan átölelte, úgy suttogta a fülébe.

-          Szóval, hagytad magad… - búgta érzékien, majd játékosan megharapta a férfi fülcimpáját, akinek egész testén borzongás futott végig – simítsd végig a derekam… Ricky… - utasította érzéki hangon Kate, mire Castle nyelt egyet, de engedelmeskedett. Kíváncsi volt, mire akar kilyukadni Kate – mit érzel? – kérdezte a nő, mire Rick halkan válaszolt.

-          A tökéletes testeden kívül? – kérdezett vissza – A fegyvered.

-          Úgy van – bólogatott Kate, majd kissé eltávolodott, és a férfi szemébe nézett - méghozzá, megtöltve, és amennyiben csak a fele igaz annak, amit most elmondtál, úgy használni is fogom – felelte Kate mosolyogva, Rick pedig hirtelen elkomolyodott, mert tudta, hogy a mondata első fele igaz. Beckett továbbra is mosolygott, de amikor látta, hogy Rick már nem nevet vele, fürkészőn nézett rá – de ugye, ebből nem volt igaz semmi…

-          Csak az eleje… - harapta be bűnbánón Rick az alsóajkát, mire Kate döbbenten húzta fel a szemöldökét.

-          Gina rád mozdult? – kérdezte a nő, mire Castle még szorosabban vonta magához.

-          Igen, de ne aggódj! Elhajtottam és megmondtam neki, hogy száraz faággal sem nyúlnék hozzá – kacsintott a nőre, mire Kate is elmosolyodott, és megadóan simult a karjaiba, miközben Rick folytatta – Ezután bementem a szobámba, kettőre zártam az ajtót, és csak rád gondoltam, míg el nem aludtam, hogy aztán rólad álmodjak. – hadarta egy levegővel, és Kate minden egyes szóra még szerelmesebb lett az íróba – Szóval, igen! Nekem is hiányoztál! – vett egy mély levegőt Rick, majd megcsókolta a nyomozót, aki boldogan viszonozta a gyengédséget. Nyelvük édes, ismerős táncot járt, boldogan kiélvezve a másik ajkának érintését, amikor a távolból Beckett nevének kiáltása jutott el a tudatukig.

-          Beckett!

-          Itt vagyok! – kiáltott ki a pihenőből Kate, miközben kelletlenül bontakozott ki Rick erős karjai közül. Alig távolodott el az írótól néhány métert, amikor kivágódott a pihenő ajtaja és Javi lépett be rajta.

-          Most telefonált egy férfi, bizonyos Kyle Brandowsky, hogy Kramp bejelentkezett a moteljába, úgy 10 perce – tájékoztatta felettesét a férfi, aki már golyóálló mellényt viselt. Kate azonnal az asztalához indult, és magára kapta kabátját, Rick pedig ugyanazzal a lendülettel követte.

-          Hol a motel? – kérdezte a lift felé sietve, miközben már Ryan is csatlakozott hozzájuk, szintén mellényben.

-          A 82. utcában, egy lepukkant negyedben. Maga a hotel is elég ramaty. Még tavaly az erkölcsrendészek razziáztak ott a prostik miatt – felelt Javi helyett most Kevin, majd beszálltak a liftbe, miközben folytatta – már szóltam a taktikai egységnek, készen állnak.

-          Helyes! Kapjuk el a szemetet! – szállt be a Dodge-ba Kate, és magára csatolta mellényét, majd bekapcsolta a szirénát, hogy a forgalom se akadályozza őket.

Az, hogy a Motel lepukkant volt, korántsem fedte a valóságot, vagy legalábbis túlságosan finom jelző volt. Amikor közeledtek a célpont felé, kikapcsolták a szirénát, nehogy azzal is felhívják magukra a figyelmet. A kocsiból kipattanva Kate gyors eligazítást tartott a fiúknak, majd elindult a bejárat felé, a taktikai egységet pedig a motel mögötti sikátor bejáratához küldte. Mögötte haladt szorosan Espo és Ryan, valamint az egységből három rendőr, de Rick sem maradt le. Szíve a torkában dobogott, amikor a tulajdonos útbaigazítására, elindultak felfelé a második emeletre, hogy rajtaüssenek Kramp-en, a 106-os szobában. Amikor az ajtó elé értek, megálltak a két oldalán, majd Kate bekopogott.

-          Rendőrség! Kinyitni! – kiáltott be, de semmi válasz nem érkezett, mire Kate Espora nézett, és megismételte a felszólítást – New York-i rendőrség, nyissa ki, Kramp! – ekkor nyílt az ajtó, és egy fiatal nő nézett rájuk riadtan. Nem tétováztak sokat, azonnal benyomultak a nő mellett, aki döbbenten nézett utánuk.

-          Mégis mi a fenét csinálnak maguk? – kérdezgette őket, de választ nem kapott.

-          Tiszta! – hallatszott mindenfelől. A rendőrök így jelezték társaiknak, hogy a helyiség, amit átnéztek, üres, nincs ott a keresett személy.

-          Ki a franc, az a Kramp?! – állt Kate elé a nő, akinek a szobáját átfésülték, és a nyomozó éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor Rick hangját hallotta meg.

-          Kate! Egy pillanatra – hívta oda magához, mire a nő azonnal odasietett. Elkerekedett szemekkel nézte, mit mutat neki az író.

-          Hogy az a rohadt… - káromkodott nem túl nőiesen Beckett. A 106-os szoba ajtaján a szám elfordult, és Rick két ujjával megfordította. A 109-es szobát túrták fel éppen. Kate odasandított a három ajtóval arrébb lévő szobára, mire egy férfi dugta ki rajta a fejét. Látszott, hogy azt latolgatja, kilépjen–e a helyiségből. Tekintete összeakadt a nyomozó szemével, és Kate a pillanat tört része alatt ismerte fel benne Andrew Kramp-et. Amint Andrew előtt világossá vált, hogy érte jöttek, becsapta az ajtót, Kate pedig másodpercek alatt ott termett és rárúgta a férfira. Glock 19-es pisztolyát előre tartva nyomult be a helyiségbe.

-          Kramp, itt a rend… - kezdett volna bele, de Andrew elkapta a karját, és egy mozdulattal nekicsapta a falnak a nőt, majd a szoba közepén lévő asztalhoz hajította. Kate érezte, hogy nagyot roppan a válla, fegyvere kiesett a kezéből, feje pedig az asztal sarkának csapódott. Tekintete egy pillanatra homályossá vált, de még látta, hogy Kramp az ablak felé iszkol, kezében egy pisztollyal, de a legrosszabb az volt, hogy azt is látta, amint Rick a férfi után veti magát.

-          Castle… ne! – kiáltott utána, de Rick már ki is ugrott az ablakon. Fel akart állni, de megszédült, és négykézláb rogyott a földre ismét.

29. rész

Kate minden igyekezetével azon volt, hogy felálljon, miközben jobb kezével homlokához nyúlt és érezte, hogy a nyílt sebből, melyet az asztal sarka okozott, lassan szivárog a vér. Fújtatott egy nagyot és minden erejét összeszedve felállt, megragadta fegyverét és az ablakhoz lépett. Pár másodpercig az alattuk húzódó utcát fürkészte szemével, megpróbálva kitalálni, hogyan tűnhetett el ilyen gyorsan Kramp és az író is, majd hirtelen Castle hangjára lett figyelmes.

-          Álljon meg! – hallatszott a tető irányából Rick dühös hangja. Kate eltette fegyverét és felkapaszkodott a tűzlépcsőre. Válla hevesen tiltakozott a megpróbáltatás ellen, de nem törődött vele. Csak arra tudott gondolni, hogy Castle a tetőn van, egyedül egy fegyveres gyanúsítottal. Lassan, számára túl lassan mászta meg a lépcsőt, de egyszer csak felért. Ahogy felhúzta magát, olyan kép fogadta, amitől a másodperc tört részéig megfagyott. Kramp egy betonfal mögé bújt, fegyverét maga előtt tartva, Castle pedig minden óvatosság nélkül sétált felé egyre közelebb. Kate szeme előtt látta, hogy mi fog következni. Kramp nyilván az alkalmas időpontra várt, hogy tüzet nyithasson, de ő ezt nem várja meg, szánta el magát. Egy mozdulattal felrántotta magát a tetőre, majd vad tempóban kezdett futni Rick felé. A következő másodpercek szinte lassított filmként peregtek le a szeme előtt. Kramp kihajolt a fal mögül, célzott és elsütötte a fegyvert, ő pedig az utolsó másodpercben ragadta meg az író mellényét tarkójánál, és rántotta félre egy másik fal mögé. Szinte ezzel egy időben, három golyó csapódott a fedezékül szolgáló betontömegbe.

-          Kate? – nézett riadtan a nőre Castle, majd pillanatokkal később felfedezte vérző homlokát is – Megsérültél… - állapította meg az egyértelmű tényeket.

-          Tűnés le innen! – parancsolt a nyomozó a férfira – Fedezlek, indulj! – mutatott a lépcső irányába Kate, miközben előrántotta fegyverét.

-          Nem megyek sehova! Nem hagylak itt! – rázta meg fejét határozottan Rick, mire Kate égnek emelte a tekintetét. Számított az ellenállásra, de most nem engedhetett. Az egy dolog, hogy az író jelen van a kihallgatásoknál, vagy egy nyugodtabb letartóztatásnál, de egy tűzpárbaj kellős közepén semmi keresnivalója. Még csak most találtak egymásra, esze ágában sem volt a nőnek elveszíteni őt.

-          Castle, nekem van fegyverem, meg tudom védeni magam! Neked nincs! – mutatott rá a nem elhanyagolható tényre Beckett – nem mondom még egyszer, tűnés a tetőről! – csattant a hangja, de Rick hajthatatlan volt.

-          Nem – nézett dacosan farkasszemet a nővel, és Kate éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor újabb két lövés dördült el, és most egészen közel a fejükhöz csapódott be a golyó. Kate dühösen káromkodott egyet, majd kibújt fedezékéből, és ezúttal ő adott le két lövést, mely Kramp fejénél pattintott le a betonból néhány darabot, majd visszabújt a fedezékükbe.

-          Castle, kérlek! Indulj! – nézett most könyörgőn a férfira, mire az egy pillanatig rámeredt, majd bólintott, így jelezve, hogy megadja magát. Kate hatalmasat sóhajtott, majd megragadta a férfi mellényét. Egész közel húzta magához, úgy suttogta, hogy az biztosan odafigyeljen minden szavára – Amikor jelt adok, odarohansz a lépcsőhöz, megértetted?

-          Igen, és addig te?

-          Már csak két golyója maradt – harapta be alsó ajkát a nő, mint mindig, amikor töprengett valamin – el kell érnem, hogy azt a két golyót felém adja le, és ne feléd. De bízz bennem, megoldom – kacsintott a férfira – ha leértél, szólj a taktikai egységnek, hogy idefenn vagyunk. Van egy olyan érzésem, hogy az utcákon keresik Kramp-et. – beszélt tovább, majd vett egy mély lélegzetet – készen állsz? – kérdezte, majd amikor Castle bólintott, elkiáltotta magát – most! – azzal már pördült is ki a fedezék mögül, és tüzet nyitott. Amikor Rick elindult a lépcső felé, még hátranézett, és látta, hogy Kramp azonnal tüzet nyit, Kate pedig viszonozza azt. Eldördült a két lövés, amire vártak, és Rick éppen azon lett volna, hogy átugrik a korláton, le a tűzlépcsőre, amikor Kate kiáltása megállította. A nő fájdalmas hangja egészen a szívéig hatolt, és ő dermedten fordult hátra. Nem gondolkozva azon, mire kérte a nyomozó, azonnal visszarohant a fal mögé, és minden porcikája remegni kezdett, amikor látta, hogy Kate bal karjából vér csöpög le a betonra, miközben a nő fogát összeszorítva tűri a fájdalmat. Beckett hátát a falnak vetve, lehunyt szemmel igyekezett agyából kizárni a fájdalmat, mely végig száguldott bal karján, és nyomába már el is indult a zsibbadás. Mélyeket lélegezve próbált Kramp-re és nem a hasogató fájdalomra koncentrálni.

-          Kate! – rántotta ki Castle hangja, és ő döbbenten nyitotta ki a szemét.

-          Mit keresel itt? Mondtam, hogy tűnj el innen! – kérte számon, majd a választ meg sem várva, elkiáltotta magát. – Adja fel Kramp! A tetőn vagyunk! Ha csak nem rendelt magának helikoptert, amit erősen kétlek, akkor innen nem jut le élve!

-          Felejtse el, hogy feladom! – hallotta Andrew válaszát Kate. A nyomozó egy ideig nem szólt semmit. Castle látta, hogy töpreng valamin, majd egyszer csak kilépett a fedezéket jelentő fal mögül, és megállt a tető közepén. Kramp is előbújt, és most farkasszemet néztek egymással – Mit mondjak, bátor tyúk maga! – húzta el megvetően a száját Andrew – akár itt és most lelőhetném! – vetette oda flegmán, mire Kate felemelte a fegyverét, egyenesen rászegezve, és Andrew is ugyanezt tette.

-          Nem fog lelőni – jegyezte meg magabiztosan Kate, és Castle, aki időközben szintén előbújt a fedezékből, most döbbenten meredt a nőre.

-          De nagyon biztos a dolgában – szívta meg a fogát a férfi – hadonászhat itt azzal a szarral, de az én fegyverem nagyobb, szívi – lóbálta meg a pisztolyt Andrew vigyorogva, mire Kate ajka is mosolyra húzódott.

-          Csak hogy az enyémben maradt még golyó, szívi – vágott vissza ugyanolyan flegmán Beckett.

-          Miről dumál? – nézett rá értetlenül Andrew, mire Kate folytatta.

-          Amivel maga csak hadonászik, azt én történetesen ismerem is. Egy fél automata, 9mm-es, PA-63-as, amelyben 7 golyó van. Pont annyi, amennyit kilőtt úgy 5 perce – magyarázta Kate türelmesen, továbbra is a férfira szegezve a pisztolyát, majd lassan közelebb sétált, miközben Castle lenyűgözve nézte a nyomozót – Forduljon meg! – utasította a férfit, és Kramp tátott szájjal engedelmeskedett – Kezeket a tarkóra! - csattant a következő utasítás, majd amikor Andrew ezt is megtette, Kate eltette fegyverét, és hátranyúlt a bilincsekért. Ekkor azonban, éles fájdalom nyíllalt bal karjába, ahol eltalálta a golyó. Ezt a pillanatnyi szünetet használta ki Kramp, és egy jól irányzott mozdulattal megfordult, hogy a következő pillanatban már Kate nyaka körül hajlítsa be karját. Másik kezével kirántotta a nyomozó fegyvertáskájából a pisztolyt, amit azért tett el Kate, hogy meg tudja bilincselni a férfit, és most Beckett halántékához szorította azt. Castle dermedten követte az eseményeket. Moccanni sem mert, nehogy a fickó véletlenül meghúzza a ravaszt, miközben azon imádkozott, hogy Javi vagy Ryan vegye már észre, hogy nem az utcán, hanem a tetőn kellene keresniük őket.

-          Még jó, hogy a maga fegyverében maradt golyó – vihogta Kramp, majd taszított egyet a nyomozón, miközben karjával most elengedte Kate nyakát, és mellkasa előtt fonta rá testére, de úgy, hogy ujjai belevájjanak a golyó ütötte sebbe. Kate fájdalmasan szorította össze a fogát, Castle pedig ökölbe szorította kezét a dühtől. Szíve szerint, azonnal nekiugrott volna Andrew-nak. – most szépen lesétálunk innen, és eltűnünk – lihegte Kramp, és folyamatosan a tűzlépcső felé araszolt.

-          Hogy a francba akar lemenni a lépcsőn velem együtt? – kérdezett rá Kate, de Kramp csak megvonta a vállát.

-          Majd kiderül útközben – felelte hanyagul, és tett még két lépést a tűzlépcső felé. Ebben a pillanatban Javi és Ryan tűntek fel a korlátnál, és egy emberként kapták elő fegyverüket, amikor meglátták, mi történik.

-          Ne! – kiáltotta Castle feléjük, mert attól félt, hogy Kramp megijed, és meghúzza a ravaszt.

-          Dobják el! – utasította őket Andrew, miközben ujja megremegett a nő fegyverén. Ryan és Javi nem engedelmeskedett, helyette elszántan néztek a férfi szemébe. Kate-nek kétsége sem volt afelől, hogy Kramp nem viccel, és tényleg lelövi.

-          Srácok, tegyétek, amit mond – kérte beosztottait, de azok még mindig hezitáltak.

-          Háromig számolok! Ha háromra nem teszik le a fegyvert, szétlövöm a csinos fejét a nyomozónak! – fenyegetőzött Kramp, majd hangosan számolni kezdett – Egy… kettő… - a következő pillanatban lövés dördült, és Kate a padlóra zuhant.

30. rész

Kramp fájdalmasan felüvöltött, ahogy Javi térden lőtte, és azonnal összerogyott, magával rántva a nyomozót. Kate teljes súlyával esett sérült vállára, de nem foglalkozott az éles fájdalommal, ami végigszáguldott a testén. A pillanat tört része alatt csavarta ki Andrew kezéből a fegyvert, majd az álla alá nyomta.

-          Andrew Kramp! Letartóztatom Marie Zolan meggyilkolása miatt. – emelkedett térdre Kate, majd folytatta – Jogában hallgatni… szóval, kussoljon! – vágta oda a nyomozó, és fáradtan huppant le a földre, amikor Javi és Ryan megjelentek, és felrántották a padlóról a fájdalomtól vonító Kramp-et. Ebben a pillanatban Castle is odaért, és letérdelt Kate elé.

-          Jól vagy? – kérdezte és tekintetében aggodalom csillogott, ahogy végig simított az arcán.

-          Igen, jól – mosolygott a férfira Kate, majd hagyta, hogy Rick felsegítse. Mire a lépcsőhöz értek, már a mentősök is felértek, hogy levigyék Kramp-et az autóhoz. Az utcára érve, Kate-et, heves tiltakozása ellenére, beparancsolták a mentőautóba, hogy megvizsgálhassák a fején a sebet, és a vállát ért sérüléseket, míg Castle kezét tördelve várakozott. Alig fél óra múlva Kate karján és fején kötéssel lépett ki a kocsiból, és Rick azonnal odarohant hozzá, és átölelte. Beckett egy pillanatig átadta magát a biztonságot nyújtó, erős karok ölelésének, aztán kibontakozott, és a férfira mosolygott.

-          Mit mondtak? – kérdezte Rick, mire Kate megrántotta a vállát.

-          Összevarrták a fejemen a sérülést, a golyó pedig csak súrolta a vállam, igaz, elég mélyen ahhoz, hogy azt is összeöltsék. – ekkor Kate elhúzta a száját, úgy folytatta - lassan olyan leszek, mint egy domborzati térkép – csendült ki önirónia a hangjából, ahogy mellkasán és a bordái között húzódó hegekre utalt. Rick azonnal értette, mire céloz a nő, és szemében huncutság csillogott, amikor közelebb lépett, úgy suttogta.

-          Gondolj rá úgy, hogy eggyel több heged lesz, amit végig csókolhatok – kacsintott Kate-re, aki elpirult zavarában, és éppen válaszolt volna, amikor Ryan jelent meg mellettük.

-          A mentősök beviszik Kramp-et, Javival vele megyünk és felvesszük a vallomását, amint ellátták a sérüléseit. – tájékoztatta felettesét a nyomozó, aki beleegyezőn bólintott.

-          Rendben. Mi Castle-el visszamegyünk a kapitányságra, és lezárjuk az ügyet. - válaszolt Kate, majd nagy egyetértésben ment mindegyikük a maga dolgára.

A kapitányságra érve Kate azonnal az asztalához lépett, hogy összeszedje az összes dokumentumot, ami az ügyhöz volt köthető, majd a táblához lépett, hogy egyesével leszedje a képeket, Castle pedig a pihenő felé indult, hogy kávét készítsen mindkettejüknek. Alig tett meg néhány lépést, amikor éles hangot hallott meg a háta mögött. Kate-tel együtt döbbenten fordultak a hang irányába.

- Richard! – tipegett feléjük határozottan Gina, és Kate érezte, hogy vérnyomása a magasba szökik. Mióta megtudta, hogy Gina hazudott a terhességről, és megzsarolta az írót, nem látta a nőt, de csak most értette meg, hogy jobb is volt így. Hirtelen olyan haragot érzett a nő iránt, hogy erős késztetést érzett, hogy a fegyvere után nyúljon. Csak a józanész akadályozta meg benne, hogy ne tegye, így inkább visszafordult a táblához. – Láttam a televízióban, hogy mi történt a 82. utcában, és halálra aggódtam magam miattad! – csiripelte tovább Gina, miközben már odaért hozzájuk, és Rick karjaiba vetette magát, aki egy mozdulattal hátrébb lépett, és eltolta magától a nőt. – szia Kate – köszönt most Gina a nyomozónak.

- Gina – bólintott távolságtartóan Beckett, de a nő nem is foglalkozott vele, továbbra is Castle-hez beszélt.

- Azok után, amit tegnap éjjel átéltünk egymás karjaiban, nem tudtam volna elviselni, hogy bármi bajod essen! – görbült sírásra a szája, és Beckett most úgy pördült meg a tengelye körül, mint a villám, és kérdőn szegezte tekintetét Rickre, akinek szemébe riadalom költözött.

- A veszekedésünkre gondolsz, vagy arra, amikor az orrodra vágtam az ajtót? – kérdezett vissza gúnyosan Rick, mire Gina sértődött képet vágott, és erőltetetten felkacagott.

- Miről beszélsz Richard? – kapkodta tekintetét hol a nyomozóra, hol a férfira – Az éjszakánkra gondolok… - tartott ki hazugsága mellett továbbra is. Kate éppen elég ideje volt már nyomozó ahhoz, hogy olvasson az emberek arcáról, gesztusairól, testbeszédükből, így hamar megállapította, hogy a két ember közül, melyik mond igazat. Szívéről mázsás súly került le, hogy Rick nem hazudik, attól viszont mérhetetlen düh kerítette hatalmába, hogy Gina milyen gátlástalan módon.

- Kérsz egy kávét, Gina? – fordult most nyájasan a nő felé Kate, majd amikor az meglepetten ránézett, megjátszott kedélyességgel folytatta – Ugyan már, ne kéresd magad! Már egy éve Rick-kel vagy, de még sosem néztél nálunk körül. Gyere, első körben megmutatom, hol a pihenő, hol fújjuk ki magunkat munka közben egy kicsit – erőltetett mosolyt az arcára Kate, és Rick értetlen tekintetével mit sem törődve, már el is indult a pihenő irányába, Gina pedig diadalittas mosollyal az ajkán követte. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, Rick a kávéfőzőhöz lépett, hogy elkészítse a feketéket, miközben azon gondolkodott, milyen jó is lenne beletenni Ginának abból az izéből, amivel Zolant megmérgezték. Kate hellyel kínálta a nőt, és amikor az leült, ő is helyet foglalt vele szemben, majd mintha csak a kihallgatóban lennének, másodpercekig csak némán farkasszemet nézett vele. Gina kezdte egyre kényelmetlenebbül érezni magát, míg végül nem bírta tovább, és megszólalt.

- Most látom csak Kate, megsérültél? – mutatott a nő homlokára, és Kate magában elmosolyodott azon, hogy Gina törte meg a csendet. Minden mozdulata arról árulkodott, hogy feszeng a szituációban, és Kate éppen ezt akarta elérni. Máris helyzetfölényben volt, és ez megnyugtatta.

- Igen, a mai akció során. – válaszolt nyugodt hangon, mire Gina sajnálkozni kezdett.

- Jaj, Istenem! Annyira veszélyes munkád van! Meg is halhattál volna, ugye? – kérdezte együtt érzőn, mire Kate-nek fordult egyet a gyomra, és úgy döntött, most elég a bájcsevelyből.

- Ne színészkedj, Gina! Nem áll jól, és amúgy sem megy neked! – komolyodott el Kate, majd közelebb hajolt – Tudok az álterhességről, és tudok arról is, hogy megzsaroltad Ricket! – szembesítette hazugságaival Kate. Gina elfehéredve nézett rá, de Kate még nem fejezte be. Csakúgy, mint a kihallgatóban, amikor érzi, hogy nyeregben van, most sem állt le. A reagálásra időt nem hagyva folytatta, miközben hallotta, hogy Rick kezében csörömpölnek a poharak. Oda sem kellett néznie, hogy tudja, Castle tátott szájjal figyeli – Elmondom, mi lesz! Most rögtön hazamész, összepakolod a cuccaidat, és kiköltözöl! Amennyiben azt fontolgatod, hogy felhívod az újságokat, úgy tájékoztatlak, hogy nem érdekel! Tedd meg nyugodtan! – rántott egyet a vállán Kate, mint akit tényleg nem érdekel, mit tesz Gina – Kész vagyok felvállalni, hogy Rick és én együtt vagyunk! Nikki Heat miatt szerepeltem éppen eleget az újságban ahhoz, hogy ezzel is megbirkózzam! De egy valamit ne felejts el! – hajolt most közelebb Kate a nőhöz, aki még mindig falfehéren meredt rá – Ha tényleg megteszed, attól a pillanattól fogva, küldetésemnek fogom tekinteni, hogy kiegyenlítsem a számlát! – húzta össze fenyegetően a szemét Kate, hogy Ginának szemernyi kétsége se legyen a felől, hogy komolyan is gondolja. – Addig járok a nyakadra, amíg nem találok valamit! A kiadódra ráküldöm a törvényszéki könyvvizsgálókat, akik úgy szedik apró darabokra azt a helyet, mint etióp gyerek a segélycsomagot… - halkult el fenyegetően a nyomozó hangja. – megértettük egymást? – kérdezte Kate, de amikor a nő nem felelt, hangosabban megismételte – Kérdeztem valamit! Megértettük egymást?!

- Igen! – felelte Gina gyámoltalanul, miközben látta, hogy Rick most Kate mögé lép, és kezét a vállára teszi, így is kinyilvánítva, hogy együtt vannak. Mivel Kate továbbra is némán fúrta zöld tekintetét az övébe, végül összeszedte magát, és lassan felállt. Amikor az ajtóhoz ért, megfordult, úgy nézett vissza rájuk, és halkan megszólalt – A titkotok biztonságban lesz - suttogta, és még mielőtt kilépett volna, Rick hangja állította meg.

- Gina! A kulcsot tedd a lábtörlő alá – vetette oda flegmán a nőnek, majd amikor távozott Gina, Rick egy mozdulattal felrántotta a székről Kate-t és szorosan magához ölelte – Egyszerűen fantasztikus voltál! – mosolygott rá boldogan a férfi, mely boldogság nem csak annak szólt, hogy végre megszabadultak Ginától, hanem annak is, hogy Kate hajlandó lenne felvállalni kettejüket. Ennél nagyobb ajándékot nem is adhatott volna neki a nyomozó – Tudsz róla, hogy szívem szerint, most azonnal megcsókolnálak? – kérdezte kihívóan Rick, mire Kate is elmosolyodott és kacéran közelebb húzta magához a férfit.

- Mi tart vissza? – kérdezte halkan, és ajkuk szerelmes csókban forrt össze. Kate boldogan simult a férfi karjaiba, aki szorosan magához húzta, és ajka lágyan, mégis szenvedélyesen fedezte fel a nőét. Ebben a pillanatban kivágódott a pihenő ajtaja.

- Ezt nem hiszem el! – hallották az érkező döbbent hangját, és ők riadtan néztek egymásra.

31. rész

Ryan még mindig megkövülten, tátott szájjal nézett a párosra, akik most zavartan bontakoztak ki egymás karjai közül. Mindig is tudta, hogy sokkal többet éreznek a másik iránt, mint barátság, hiszen ez kiolvasható volt a szemükből, ahogy egymásra néztek, vagy a mosolyukból. Még drukkolt is nekik az évek során, hogy végre találják meg közös útjukat, és őszintén sajnálta, amikor Castle Gina, Kate pedig Josh mellett kötött ki, akikkel ráadásul nem is voltak boldogok. Most mégis ledöbbentette, hogy csókolózni látja őket.

-          Ti… ti ketten… Uram Atyám! – kiáltott fel Ryan örömében, még mindig a nyitott ajtóban állva, a kilincset szorongatva – Ez csodálatos!! – örömködött tovább, mire Kate ép karjával megragadta a zakóját és berántotta a helyiségbe, Castle pedig becsukta az ajtót.

-          Hallgass már el! – torkolta le Beckett, majd folytatta – Ha Gates rájön, azonnal kirúgja Castle-t!

-          Mégis… mégis mióta… - dadogott tovább Kevin most már halkabban.

-          Egy hete – válaszolta halkan Kate, majd az íróra pillantott. Tekintetük találkozott és szerelmesen összemosolyogtak.

-          Annyira örülök nektek, srácok! – nézett boldogan barátaira a nyomozó, mire Kate közelebb húzódott az íróhoz, aki átkarolta, ügyelve, hogy ne érjen a nő sebéhez.

-          Ígérd meg, hogy lakat lesz a szádon! – nézett mélyen a férfi kék szemében Kate, aki hevesen bólogatott, miközben Castle összeráncolt szemöldökkel nézett a nőre. Nem értette, hogy ha az imént felvállalta kettejüket Gina előtt, akkor miért fontos, hogy titok maradjon a kapcsolatuk, de inkább csendben maradt. Úgy gondolta, ezt majd kettesben tisztázza szerelmével.

-          Megígérem, sőt, esküszöm! – emelte fel jobb kezét Kevin, bal tenyerét pedig szívére tette, hogy minél ünnepélyesebb legyen. Kate csak megforgatta a szemét a színészi játékra, de megnyugodott, mert tudta, hogy számíthat barátja és társa diszkréciójára.

-          Köszönöm! – mosolygott hálásan a férfira, majd gyorsan témát váltott – mi hír a kórházban?

-          Kramp-et nemrég tolták ki a műtőből. – vette fel a fonalat Kevin – ha szerencséje van, néhány hónap gyógytorna után, nem marad sánta – húzta el a száját Ryan. Mindannyian tudták, hogy azok után, hogy túszul ejtette Beckett-et, még olcsón megúszta, és csak a mázlijának köszönheti, hogy Javi a térdét lőtte szét, és nem a fejét – Javi ott maradt, hogy megvárja, míg felébred, aztán kihallgassa, addig én elmentem a lakására egy csapattal és átkutattam.

-          Mit találtatok? – szólalt meg most először Rick, miközben kezét most Kate derekára csúsztatta, aki megborzongott az érintéstől, és összekulcsolta ujjaikat. Ryan lepillantott az összefonódott kezekre, elmosolyodott, de folytatta.

-          A szekrényben, és az ágy alatt találtunk üres Oxidopamin-os fiolákat, pincér egyenruhát, amihez csatoltak egy mosodai számlát is, valamint az asztala fiókjában számtalan fényképet Zolan-ról, ami egyértelművé tette, hogy hónapok óta követte. A legrégibb fénykép egy évvel ezelőtt készült. – olvasta fel a listát jegyzettömbjéből Ryan. – Azokon a fotókon, amelyek az arcára közelítve készültek, egytől - egyig kiégették a szemét. A technikusok szerint, cigarettával.

-          Rendben. Így már a vallomása nélkül is bizonyítani tudjuk, hogy ő tette – nézte meg a fotókról készült másolatokat Beckett, amiket néhány másodperce nyomott a kezébe Kevin, majd visszaadta őket – A biztonság kedvéért menj vissza a kórházba, és érjétek el, hogy beismerő vallomást tegyen! – utasította a nyomozót, majd amikor az bólintott, és elhagyta a helyiséget, Kate úgy fordult Castle felé, hogy szembe álljon vele. Karjait a nyaka köré fonta, ujjaival pedig a férfi tarkóján annak hajával játszott, amitől bizsergés futott végig Rick gerincén, miközben kezeit a nő derekára téve húzta még közelebb.

-          Valamit nem értek – szólalt meg Castle halkan, mélyen a nő szemébe nézve.

-          Az üggyel kapcsolatban? Szerintem, minden világos… - válaszolta Beckett, de Rick megrázta a fejét.

-          Nem, velünk kapcsolatban.

-          Mit nem értesz? – kérdezte Beckett meglepetten. Azt hitte, most, hogy már Gina sem zavar be a képbe, végre boldogok lehetnek, nem számított további nehézségekre.

-          Ha Ginának azt mondtad, hogy nem érdekel, ha kitálal a lapoknak, akkor Kevintől miért kérted, hogy tartsa titokban, amit látott? – kérdezett rá arra, ami a legjobban foglalkoztatta jelen pillanatban.

-          A válasz egyszerű – kezdett bele a magyarázatba Kate – Gina nem fog kitálalni. A fenyegetés csak addig volt számára érdekes, amíg azt hitte, hogy sakkban tarthat vele minket. Mihelyt úgy látta, hogy már nem fegyver a kezében a sajtó, erejét vesztette, és már nem tudta bosszúként alkalmazni – magyarázta Kate – a bosszúnak az a lényege, hogy fájdalmat okozz vele.

-          Ezek szerint, csak blöfföltél – állapította meg lehangoltan Rick, és korábbi boldogságának már nyoma sem volt. Tehát megint félreértette a nyomozót. Annak esze ágában sem volt felvállalni kettejüket, pusztán csapdába csalta Ginát, hogy a nő azt higgye, semmit nem ér el azzal, hogy a sajtóhoz fordul kapcsolatukkal. Szomorúan lépett egy lépést hátrébb és engedte el Kate derekát, aki most értetlenül nézett rá, de Rick folytatta – Egyáltalán még csak szándékodban sem állt, hogy a nyilvánosság előtt felvállalj minket, ugye? Ez csak egy taktika volt Ginával szemben…

-          Nem – rázta meg határozottan a fejét Kate, majd ép karjával a férfi zakójáért nyúlt, és közelebb húzta magához. Felemelte fejét, és ajkuk szinte egy magasságban volt, amikor folytatta – Ha Gina tényleg megteszi, és kitálal, én készen állok! – jelentette ki magabiztosan, és örömmel nyugtázta, hogy Rick szemébe visszatér a csillogás, kezei pedig visszasimulnak derekára – De ameddig nem, addig titokban kell tartani, legalább Gates előtt. Semmi esetre sem szeretném, hogy emiatt itt kelljen hagynod a kapitányságot. Már csak azért sem… - tette hozzá érzékien a férfihoz simulva a nyomozó – mert én határozottan élvezem ezeket a kis lopott pillanatokat a pihenőben – mosolygott a férfira, akinek ettől, és a csábos tekintettől kihagyott egy ütemet a szíve.

-          Azt hiszem… talán… igazad van – motyogta Rick, miközben elbűvölve nézett a zöld szemekbe, melyek fogva tartották tekintetét, és nem hagyták szabadulni – és ha jól látom, ez is éppen egy ilyen kis lopott pillanat… - csillant meg a vágy szikrája a kék szemekben, mire Kate most már olyan közel hajolt hozzá, hogy ajkukat csak pár centi választotta el egymástól.

-          Mégis fecsegésre pazarolja az időt, Mr. Castle – mosolygott Kate, mire Rick lágyan megcsókolta, szinte csak alig érintette az ajkát.

-          Távol álljon tőlem a pazarlás, nyomozó – suttogta bele a szájába a szavakat, majd újra birtokba vette a mézédes, hívogató ajkakat, ezúttal sokkal szenvedélyesebben. Nyelve puhán, mégis érzékien tört utat magának Kate ajkai közé, ami engedelmesen nyílt meg előtte, hogy aztán nyelvük lassú, ismerős táncot járjon, így fedezve fel a másik ajkának mélységeit. Castle keze ráérősen simogatta végig a nő testét, míg Kate a férfi nyakán simított végig, majd kecses ujjaival végig szántott a haján. Csókjuk egyre követelőzőbb és szenvedélyesebb lett. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Castle lágyan megsimogatta a nő arcát, majd finom csókokat lehelt a nyakára, és élvezettel hallgatta, hogy Kate felsóhajt minden apró érintésre – Mit szólnál hozzá, ha most inkább hazamennénk? – mormolta két csók között a nő nyakába a kérdést Castle, mire Kate játékosan megharapta a fülcimpáját.

-          Délután fél kettő van, Castle! – jegyezte meg a nyomozó, és Castle kihallotta hangjából a mosolygást, de azt is, hogy szíve szerint, igent mondana – mégis mit mondanék Gates-nek, hova megyek, amikor még a jelentést sem írtam meg? – kérdezett vissza a beleegyező válasz helyett Kate.

-          Igaz, akkor írd meg először a jelentést, és utána lépjünk olajra – kacsintott a nőre magabiztosan Rick, majd puha csókokat hintett az ajkára.

-          Kramp vallomása nélkül nehezen fog menni – vétózta meg már másodjára Castle ötletét Beckett, de viszonozta az apró gyengédséget. – mindenképpen meg kell várnom, míg Javi visszaér, aztán legépelni a jelentést, és esetleg, ha nem jön közbe semmi, akkor hazamehetek.

-          Ez nem tetszik – húzta el a száját Rick, majd szorosan rántotta magához a nyomozót, hogy Kate-nek kétsége se legyen afelől, mennyire szeretne most otthon lenni vele, igazán kettesben, anélkül, hogy attól kelljen tartania, hogy bárki megzavarhatja őket, majd amikor látta, hogy Beckett elakadó lélegzettel néz rá, mosolyogva folytatta – Van egy ötletem! – csillant meg ravasz fény a szemében, mire Kate érdeklődve húzta fel szemöldökét.

32. rész

-          El tudod mondani úgy az ötletedet, hogy abban nem szerepel a kormány, a C.I.A, vagy egyéb más összeesküvés? – ugratta a férfit Beckett, így utalva ezzel arra, hogy elméleteinek nagy százalékában előfordultak ezek a kifejezések.

-          Nagyon vicces, nyomozó, de képzelje, ezúttal semmi ilyesmi nem fordult meg a fejemben – húzta el a száját sértődötten Castle, és Kate-nek nevetnie kellett, ahogy ránézett Rick kisfiús arcára. Bár gyakran mondta az írónak, hogy kiborítja a gyerekes viselkedésével, igazából ezt az oldalát szerette meg elsőként. Ez az oldala volt az, amely a legrázósabb, legdurvább ügyek során is mosolyt csalt az arcára, amely, könnyebbé varázsolta a munkáját. – Ha így állsz hozzá, el sem mondom – durcáskodott tovább Rick, mire Kate megsimogatta az arcát, és csókot lehelt az ajkára.

-          Rendben, komolyan veszlek – igyekezett Kate eltüntetni mosolyát szája szegletéből, nem sok sikerrel, mert Rick még mindig látta a vidámságot szemében csillogni.

-          Igen, látom, mennyire – duzzogott tovább, de egyre kisebb átéléssel, mert időközben Kate keze mellkasára vándorolt, és lassú mozdulatokkal kezdte simogatni.

-          Hogyan tehetném jóvá, hogy kigúnyoltalak? – súgta a férfi fülébe Kate, aki érezte, hogy minden sértettség eltűnik belőle, és átadja helyét a kellemes bizsergésnek, amit csak szerelme érintése volt képes kiváltani belőle.

-          Nem is tudom… - emelte égnek a tekintetét a férfi, mintha alaposan meg kellene gondolnia a választ – nagyon mélyen megsebeztek a szavaid – játszotta tovább a sértettet, mert élvezte, ahogy Kate törékeny teste az övéhez simul, és mert tudta, hogy amint elmondja ötletét, Kate azonnal az asztalához siet, hogy munkához lásson, így minden pillanatot ki akart élvezni.

-          Tudod, mit? – húzódott most el Kate hirtelen, aki már látta, hogy a férfi színészkedik, és Rick hiába kapott utána, nem tudta elérni, máris az ajtó felé indult – Inkább hagyjuk – rántott egyet a vállán Kate, úgy mintha egyáltalán nem érdekelné a férfi ötlete – megvárjuk Javit, megírom a jelentést, és aztán…

-          Meggondoltam magam! – ölelte át hátulról a nyomozót szorosan az író, még mielőtt az kinyithatta volna az ajtót – már nem is haragszom – bújt egyre közelebb a nőhöz, és mélyen beszívta cseresznye illatát.

-          Akkor megosztod az ötleted velem? – kérdezte Kate, és hátával az író mellkasának dőlt, miközben lehunyt szemmel élvezte, hogy Rick ajkai nyakán vándorolnak.

-          Arra gondoltam – kezdett bele Rick, anélkül, hogy megszakította volna az édes kényeztetést – hogy legépelhetnéd a jelentés rád eső részét, amit Javi nélkül is meg tudsz csinálni. Amikor pedig Javi visszaérkezik…

-          Megkérném Ryan-t, hogy fejezze be helyettem – folytatta Rick megkezdett mondatát Kate mosolyogva – mi pedig hazamennénk, hogy csak egymással foglalkozzunk.

-          Pontosan! – mosolyodott el Rick is – Vág az esze nyomozó! Nos, milyen ötlet?

-          Nem is tudom… - gondolkodott egy pillanatig Kate, de Castle közbe vágott.

-          Nem tetszik, ugye? Nem akarod átengedni… - szomorodott el az író, és Kate még úgyis hallotta hangjában a csalódottságot, hogy az arcát nem is látta.

-          Castle, megtennéd, hogy engeded befejezni a mondatomat? – fordult most meg a karjaiban Kate, és átölelte a férfi nyakát – Nem vagy te Google, hogy befejezd helyettem – nézett rá megjátszott szigorúsággal, és amikor Rick nem felelt, folytatta – azt akartam mondani, hogy ez igazán remek ötlet! Ha Ryan sem bánja, akkor benne vagyok – mosolyodott el, és örömmel nyugtázta, hogy Rick ajka is felfelé görbül – ez egyszer, tényleg jó ötlet jutott eszedbe! – hajolt közel Kate és ajkát a férfiéra tapasztotta. Alig merültek el a csókban, amikor Rick távolabb húzódott, és kérdőn nézett a nőre.

-          Mi az, hogy ez egyszer? – emelte fel a hangját sértett büszkeséggel – talán nem az én ötleteim alapján oldottunk meg már…

-          Már megint csak fecsegsz – súgta Kate és ismét közelebb húzta magához az írót, hogy ajkuk szerelmes csókban egyesüljön. Ezúttal Rick sem szakította meg többször az édes pillanatot, csak csókolta a nőt, olyan szenvedéllyel, amely majd’ felemésztette mindkettejüket. Amikor már alig kaptak levegőt, Kate elhúzódott, és megsimogatta Rick arcát. – Most megyek, nekiállok a munkának, hogy mihamarabb hazaindulhassunk – kacsintott a férfira, akinek szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy otthon a csókoknál sokkal izgalmasabb és érzékibb örömök várnak még rájuk. Még egy utolsó csókot váltottak, majd először Kate, néhány perccel később pedig Rick hagyta el a pihenőt.

Kate fáradtan nyújtóztatta meg elgémberedett izmait. Már vagy két órája gépelt, és most érkezett el ahhoz a részhez, ahova Kramp vallomása illesztendő, természetesen akkor, ha Javi és Ryan sikerrel jár, és ki tudnak húzni belőle bármit. Ahogy végig ropogtatta gerincét, elnéző mosollyal ajkán nézett a szokásos helyén kuporgó íróra, aki most leginkább azzal foglalta le magát, hogy erősen koncentrálva igyekezett várat építeni az asztalon található tollakból és ceruzákból.

-          Nem lenne jobb, ha inkább hazamennél? – kérdezte a férfitól, aki ennél látványosabban már nem is unatkozhatott volna – Este majd nálam találkozunk.

-          Szó sem lehet róla – tiltakozott hevesen Rick – Én szívesen ücsörgök itt, és bámullak naphosszat – vigyorgott kisfiúsan, mire Kate megforgatta a szemeit.

-          Az lehet, hogy neked ez jó móka, Castle, de ha Gates meglátja, hogy nem csinálsz semmit, csak itt üldögélsz…

-          Megfigyellek, mivel rólad mintázom Nikki Heat nyomozót, rémlik? – feleselt szemtelenül Rick – Egyébként pedig Gates kapitány…

-          Mi van velem? – csattant a kapitány hangja közvetlen közelről, mire Rick riadtan, elkerekedett szemekkel nézett a nőre, és még levegőt venni is elfelejtett, Kate pedig minden figyelmét a monitornak szentelte.

-          Nos… csak azt akartam mondani, hogy egyébként pedig, Gates kapitány ma különösen csinos – hantázott Rick, és Kate majdnem hangosan felnevetett, ahogy meghallotta a silány magyarázatot.

-          Ne azzal foglalkozzon, hogy én hogy nézek ki, Mr. Castle! – förmedt haragosan a kapitány a férfira – ha ennyire ráér, menjen és körmöljön valamit otthon, de ne itt használja el a levegőt! – utasította Ricket, majd Kate felé fordult. – Beckett nyomozó, hogy áll az ügy? A városvezetés óránként telefonál, hogy beszámoljak a helyzetről! – nézett határozottan most Kate szemébe a nő, aki tőmondatokban elmondta, hogy már csak Javira várnak, hogy végezzen a jelentéssel. Gates egy darabig némán nézett rájuk, majd hátat fordított és az irodába ment. Amint beért, már látták is, hogy a telefon után nyúl, nyílván az említett városvezetést hívta, hogy beszámoljon a fejleményekről. Rick nagyot fújt, amikor a nyomozó felé fordult.

-          Ez nagyon közel volt…

-          Látod, pontosan ezért mondom, hogy menj haza – dorgálta meg szelíden a férfit Kate, miközben észrevétlenül összefonta ujjaikat.

-          De nem akarok hazamenni – ellenkezett még mindig Rick, és közben lágyan simogatta a nő kezét. Kate éppen válaszolt volna, amikor Javi és Ryan lépett ki a megérkező liftből, és egyenesen feléjük tartottak.

-          Hé! Most vettük fel Kramp vallomását – kezdett bele Javi, amint odaértek az asztalhoz – mindent bevallott. Három évvel ezelőtt járt teológiára Zolan-hoz, aki folyamatosan megalázta, és azt sulykolta belé, hogy semmi keresnivalója azon a szakon. Végül Andrew annyira kikészült, hogy otthagyta az egyetemet. Ekkor döntötte el, hogy bosszút áll. Figyelni kezdte Zolant, innen szerzett tudomást az összekarcolt autóról, és a fenyegetőlevelekről is. Nem egyszer ugyanis, még a postáját is kibontotta. Hamarosan megszületett fejében a terv, a többi pedig már csak részletkérdés volt. Az Oxidopamint apránként csórta el a munkahelyéről, hogy ne tűnjön fel senkinek – hadarta egy levegővel Javi, majd Ryan vette át a szót.

-          Amint végzett a vallomással, megjelent az ügyvédje, de addigra már mindent eldalolt, szóval, az ügyet lezárhatjuk. – sóhajtott nagyot, és tekintetén látszott, hogy alig várja, hogy otthon lehessen. – már csak a jelentést kell megírni.

-          Azzal már majdnem megvagyok – mutatott a monitorra Kate – már csak Kramp vallomását kell beletenni – folytatta, miközben végig magán érezte Rick tekintetét, és tudta, hogy az író így akarja jelezni, éppen itt volna az ideje, hogy megkérje Ryan-t, fejezze be helyette, hogy hazamehessenek, ahogy eltervezték. Kate némán futatta végig tekintetét két társa fáradt arcán, és már döntött is.

33. rész

Miközben Javi bólogatott, Ryan nagyot ásított és fáradtan vakargatta fejét, majd fintorogva nézett asztala felé, ahol a monitor bekapcsolva várta, hogy mögé üljön, és gépelni kezdjen. Arcára volt írva, hogy semmi kedve hozzá.

-          Rendben, akkor legépelem, amit kell, és adom – hallották most Javi hangját, mire Kate nagy levegőt vett, és anélkül, hogy az íróra nézett volna, megszólalt.

-          Hagyd csak, Javi! – intette vissza magához a nyomozót Kate, aki már az asztala felé indult volna – Add ide a jegyzeteidet, majd én elkészítem, ti pedig menjetek haza. Éppen eleget dolgoztatok már! – nyújtotta kezét a kért papírok után, mire Ryan képe azonnal felderült, és le sem tudta volna tagadni, hogy gondolatban már otthon van, egy pohár bor mellett, Jenny karjaiban.

-          Biztos vagy benne? – nézett kérdő tekintettel felettesére Javi, akinek nem kerülte el figyelmét, hogy Kate legalább olyan fáradt, mint ők, valamint az sem, hogy Castle nem túl boldog a fejleményektől, csak az okát nem tudta.

-          Persze, hogy biztos! – bólintott Beckett határozottan, de még mindig nem nézett Rickre. Tisztában volt vele, hogy nem ebben állapodtak meg, de társai egész nap a várost rótták, tartozott nekik annyival, hogy előbb hazamehessenek. Csak remélni merte, hogy Castle, Josh-sal ellentétben, megérti majd, miért döntött így.

-          Ahogy gondolod – rántott egyet a vállán Espo, majd kezébe nyomta a jegyzeteit, és máris a lift felé indult, Ryan-nel nagy egyetértésben. Még mielőtt beszállt volna, hátraszólt – sok sikert hozzá! – görbült mosolyra az ajka, és amint Kate lepillantott a papírokra, azonnal megértette, hogy mire gondolt a férfi. Amint kettesben maradtak, félve nézett a mellette ülő íróra.

-          Castle, ne haragudj – kért bocsánatot a füstbe ment tervük miatt Kate halkan – Tudom, hogy nem ezt beszéltük meg, de…

-          Kate, én is láttam, hogy mennyire fáradtak – mosolygott megértően Rick, és a nyomozónak hatalmas kő esett le a szívéről. Annak ellenére, hogy tudta, Josh-ban és Rick-ben semmi közös nincs, nem tudhatta, hogy az író, hogyan viselkedik egy kapcsolatban, mennyire tolerálja, ha a romantikus tervek megdőlnek a túlórák miatt. – Négy évet vártam rád, plusz egy óra már…

-          Vagy kettő… - toldotta meg Kate elhúzott szájjal, és megmutatta a férfinak Javi jegyzeteit, amit írásnak egyáltalán nem lehetett nevezni, még a legnagyobb jóakarattal sem. Tele volt rövidítésekkel, amelyek valószínűleg csak a gazdája számára szolgáltak információkkal, és azokat sem volt egyszerű kihámozni, amit nem rövidített.

-          Vagy kettő már meg sem kottyan – fejezte be megkezdett mondatát Castle összehúzott szemmel, amikor megnézte, mit mutat neki a nő. Végül vett egy mély levegőt, és a nyomozóra nézett. – A következőt javaslom, hogy minél gyorsabban végezzünk! Én megfejtem ezeket a titkos jeleket Esposíto jegyzeteiben, te pedig gépelsz – villantotta meg csábító mosolyát Rick, és Kate lenyűgözve nézett vissza rá. Azt hitte, Castle magára hagyja, amíg megbirkózik ezzel, és most nem is lephette volna meg ennél jobban.

-          Tetszik az ötlet – bólintott Kate, majd az író kezébe nyomta az összes papírt, és a monitor felé fordult, Rick pedig összeráncolt szemöldökkel próbált értelmes mondatokat kisakkozni a jegyzetből. Körülbelül egy órája dolgoztak már, és még mindig csak az első két oldalt tudhatták maguk mögött, amikor Rick felnézett, és nagyot sóhajtott.

-          Képtelenség, hogy Javi kiigazodik ezen a macskakaparáson! – elégedetlenkedett Castle – kigúvadnak a szemeim, és még négy oldal van hátra. Azt hiszem, itt az ideje, hogy azt a két órát, négyre emeljük. – húzta el a száját pesszimistán, mire Kate most felnézett rá a monitorról.

-          Castle, nyugodtan menj haza, én folytatom egyedül – ajánlotta fel ma már másodszor, de Rick ezúttal is a fejét rázta.

-          Nem, inkább hallgatok a továbbiakban, mint a sír – emelte esküre a kezét, majd kópésan megcsillant a szeme – kivéve persze, hogy ahhoz beszélnem kell, hogy diktáljak… szóval érted – vigyorgott a nőre, mire Kate elfojtott egy mosolyt, és újra a munkának szentelték minden figyelmüket. Az órák gyorsan repültek, és közben csak két alkalommal tartottak 10 perc kávészünetet. Ilyenkor mindketten a pihenőbe mentek, és a forró fekete iszogatása közben apró csókokat váltottak, beszélgettek, kiélvezték a lopott pillanatokat, de mindketten alig várták már, hogy otthon legyenek. Este hét óra is elmúlt már, amikor Rick diadalittasan hajította az asztal közepére az utolsó papírt is – Kész! – emelte magasba mindkét kezét, mint a futók, amikor átszakítják a célszalagot. - Mehetünk? – csillant fel a szeme, mire Kate nyugtatólag simított végig a kezén.

-          Még két perc… - intette türelemre a férfit – kinyomtatom, leteszem Gates asztalára, és a tiéd vagyok! – kacsintott a férfira sokat sejtetően, mire annak kihagyott egy ütemet a szíve. Kate nem is késlekedett sokáig, így alig 10 perccel később, már az autóban ültek, és izgatottan hajtottak egyenesen a nő lakására. Amint beértek a lakásba, Rick szorosan magához húzta szerelmét, és megcsókolta. Ebben a csókban benne volt mindaz az elfojtott vágy és szenvedély, mely a nap során kielégítetlen maradt, és felhalmozódott bennük. Nyelvük vad és szenvedélyes táncot járt, miközben a hálószoba felé haladva rángatták le egymásról a ruhát. Kate ujjai fürgén gombolták ki Rick ingén a gombokat, és kezével türelmetlenül simított végig a férfi izmos mellkasán, le egészen a hasáig, hogy végül a nadrágszíj csatjánál állapodjon meg. Castle a csók megszakítása nélkül hámozta le a nőről az inget, majd ajkaival annak nyaka és melle vonalát kényeztette, puha mégis izgató csókokkal beborítva. Kate egyre szaporábban vette a levegőt, és követelőzőn simult a férfi karjaiba, aki most egy mozdulattal felkapta a nőt, és meg sem állt vele a hálószobáig. Ott finoman az ágyra fektette, és míg ajkaival bebarangolta a testét, lassan minden ruhadarabtól megfosztotta, majd ő is levetkőzött, és fölé helyezkedett. Ezúttal türelmetlenül, szenvedélyesen szeretkeztek. A nyögések és sóhajtások betöltötték a kis helyiséget, ahogy eljutatták egymást a paradicsom kapujába, hogy aztán egymást szorosan átölelve lépjenek be rajta. Kate szorosan Rick karjai közé fészkelte magát, úgy suttogta, miközben szívdobogása csillapodni kezdett, és normális ütemben kezdett verni.

-          Ez fantasztikus volt – mosolygott Kate és kissé megemelte fejét, hogy megcsókolja az írót.

-          Veled minden alkalom fantasztikus – suttogta vissza Rick, és újabb csókot váltottak, miközben kezével a nyomozó hátát simogatta. Még egy darabig némán élvezték a másik bőrének érintését, aztán Kate kissé eltávolodott a férfitól. Amikor fel akart kelni, Rick egy mozdulattal magához rántotta – hova mész?

-          Zuhanyozni – bújt közelebb a férfihoz a nő, mire Castle lágy csókokkal borította be ismét a nyakát, arcát, míg végül ajkán állapodott meg – ha van kedved… csatlakozhatsz – mormolta a csókba a nő, és Ricknek nem kellett kétszer mondani. A csók megszakítása nélkül araszoltak a fürdőszoba felé, hogy aztán együtt lezuhanyozzanak, elnyújtva minden egyes mozdulatot, felkorbácsolva ismét egymás vágyait, de most sokkal lassabban, lágyabban szeretkeztek, minden pillanatot kiélvezve. A zuhany után fáradtan zuhantak az ágyba, és szorosan összesimulva érte őket az álom.

Kate a nap első sugaraira ébredt. Ajka mosolyra húzódott, ahogy megérezte derekán Rick ölelő karját, tarkóját pedig csiklandozta a férfi tüdejéből ütemesen kiáramló levegő. Boldogan húzódott még közelebb a férfihoz, majd megfordult a karjaiban, és lágyan megcsókolta. Mivel úgy tűnt, a férfi még erre sem ébredt fel, gyengéden megsimogatta az arcát és eltűrt egy kóbor tincset a homlokából, miközben tekintete elidőzött kisimult, kisfiús vonásain, érzéki száján. Nem tudta megállni, hogy ne csókolja meg újra, de ezúttal érezte, hogy Rick visszacsókol, és még közelebb húzza magához, hogy testük összepréselődött.

-          Jó reggelt – mormolta a csókba Castle.

-          Jó reggelt – köszönt vissza Kate és érezte, hogy Rick ajkai már a nyakán járnak, kezével pedig érzéki mozdulattal simít végig derekán, combján. – El fogunk késni… - bocsátkozott jóslatokba a nyomozó, mivel teste már annyira felforrósodott Rick kezének érintésétől, hogy tudta, képtelenség, hogy most megálljanak.

-          Nem érdekel… - suttogta Castle, majd újra megcsókolta szerelmét, ezúttal azonban már szenvedélyesen, és türelmetlenül. Egy mozdulattal maga alá rántotta a nőt, és tovább csókolta, amikor hangosan kopogtattak. – Ez meg ki a fene? – fintorgott Castle, aki nehezményezte, hogy még a nyomozó lakásán sem tudnak nyugodtan kettesben lenni.

-          Tippelgethetünk itt, vagy kinyitjuk, hogy kiderüljön – mocorgott Rick alatt Kate, mire Castle összeszorította ajkait, ahogy megérezte a nő finom testét éppen ágyéka alatt tekeregni.

-          Majd én kinyitom, és villámgyorsan elhajtom – súgta a nő szájába Rick a szavakat, miközben tekintetüket összekapcsolta – Te ne mozdulj! Mindjárt jövök! – csókolta meg újra, majd gyorsan magára kapta boxerét és farmer nadrágját, és a bejárati ajtóhoz sietett, de amikor meglátta a korai vendéget, lemerevedett.

34. rész

Castle összehúzott szemmel mérte végig a korai látogatót, aki most kissé kényelmetlenül feszengett az ajtó előtt.

-          Josh? Milyen kellemetlen meglepetés! – húzta el a száját Rick és arcára volt írva, hogy szíve szerint, most azonnal a férfira vágná az ajtót – Azt hittem, az Orvosok erkölcsök nélkül programmal járod a világot! – gúnyolódott tovább az író.

-          Határok nélkül… - javította ki az orvos, mire Castle lenézően elmosolyodott.

-          Bocs, sosem tudom megjegyezni – rántott egyet a vállán – Mit akarsz?

-          Kate-hez jöttem – jelentette ki a nyilvánvalót Josh, mire Rick égnek emelte a szemét.

-          Gondoltam, hogy nem a Dalai Lámát keresed itt – szúrta oda Castle, majd emeltebb hangon folytatta, hogy az orvosnak ne legyenek kétségei afelől, hogy nem kívánatos személy – Azt kérdeztem, mit akarsz?

-          Semmi közöd hozzá! – emelte fel hangját most már Josh is.

-          Valamennyi azért mégis! Mint a barátjának, jogom van tudni, hogy miért ácsorog a küszöbén az ex! – dörgölte szenvtelenül az orvos orra alá, hogy ő és Kate már egy pár, mintha ez nem lett volna egyértelmű abból, hogy egy szál farmerban nyitott ajtót a nő lakásán. Josh szeme résnyire szűkült a haragtól, és éppen szóra nyitotta a száját, amikor Beckett is megjelent az ajtóban, köntösbe bújva.

-          Josh? Mit keresel itt? – mérte végig meglepetten volt barátját a nő. Egy ideig a hálóban várt az íróra, de amikor az nem jött, úgy döntött, megnézi, mit szöszmötöl annyi ideig.

-          Ne tegyél fel neki ilyen bonyolult kérdéseket, Kate – karolta át a nő derekát Rick, és közelebb húzta magához, miközben folytatta – én is próbáltam, de meghaladja az erejét – gúnyolódott Rick, egyértelművé téve, mit is gondol Josh értelmi képességeiről.

-          Letelt az egy hét, és gondoltam, megkérdezem, hogyan döntöttél kettőnkkel kapcsolatban – intézte a választ Becketthez az orvos, figyelmen kívül hagyva Castle szurkálódásait. Kate ekkor döbbent rá, hogy valóban azt ígérte Joshnak, hogy gondolkozik kettejükön. De azóta, annyi minden megváltozott! Végre egymásra találtak Rick-kel, Gina sem állhat többé az útjukba. Vett egy mély levegőt, és éppen azon volt, hogy finoman elküldi az orvost, amikor Rick hangját hallotta meg maga mellett.

-          A válasza, nem, mint az a jelen helyzetből is kiderül – csattant Castle hangja, akinek már nagyon elege volt vendégükből. Tudta, hogy Kate-nek hamarosan munkába kellene indulnia, és valahogy az első közös reggelüket nem úgy képzelte, hogy az exével beszélgetnek a folyosón. Sokkal inkább szerepelt tervei között egy kis romantika, gyengéd szeretkezés, közös tussolás, ágyba vitt reggeli, de semmiképpen sem Josh! – Így most már mehetsz is! – próbálta a férfi orrára vágni az ajtót, de az megállította.

-          Látom, nagyon összemelegedtetek, míg távol voltam – húzódott gúnyos mosolyra az ajka, és Rick már éppen előrébb lépett volna, hogy letörölje a vigyort a képéről, amikor érezte, hogy Kate szorosabban fogja a derekát, így tartva vissza.

-          Semmi jogod a felháborodásra Josh – szólalt meg Kate visszafojtott indulattal - Szakítottam veled, mielőtt elmentél, és már akkor is tudtad, hogy nem sok esélyt adok a kapcsolatunknak!

-          Komolyan azt várod tőlem, hogy elhiggyem, ez a viszony csak egy hete tart? – nézett végig rajtuk az orvos leplezetlen undorral.

-          Ez nem viszony, Josh, és igen, egy hete tart! – tartott ki álláspontja mellett Beckett, de Josh nem is figyelt rá, csak a saját igazát hajtotta. Meg volt győződve róla, hogy átverték, becsapták, és úgy döntött, ezt most ki is adja magából. Úgy érezte, Beckett megalázta, és vérig sértette, hogy éppen azzal a férfival feküdt el, akit ő mindenkinél jobban gyűlölt, amióta csak ismerte.

-          Mégis mióta nézel hülyének?! Egy hónap, kettő? – ordított most magából kikelve, és Kate összeráncolt szemöldökkel meredt rá. Mindig is tudta, hogy Josh egoista, aki nehezen viseli a visszautasítást, de amit most művelt, az már túl ment minden határon. Ahogy Rick magához húzta, érezte, hogy az író teste megfeszül, ebből azonnal tudta, hogy Joshnak már nem sok dobása maradt, hogy Rick türelme véget érjen. – Hányszor hazudtad azt, hogy túlóráznod kell, amíg együtt voltunk, miközben a papírmunkát nyilván az jelentette, hogy a kapitányságon keféltél vele?! – dühöngött tovább az orvos, és ez volt az a pillanat, amikor Ricknél elszakadt a cérna. Az egy dolog, hogy a pasas nehezen viseli a szakítást, de azt már nem tűrhette, hogy sértegesse szerelmét.

-          Ebből elég! – rántotta ki magát Castle Kate öleléséből. Előrelépett és ökölbe szorított jobb kezével, hatalmas erővel vágta képen Josh-t, aki megtántorodott az ütéstől, és éppen csak meg tudott kapaszkodni az ajtófélfában, hogy el ne essen. Kate egy másodpercig döbbenten meredt az íróra, aki remegett a dühtől, majd Joshra nézett, aki kezével éppen letörölte a felszakadt ajkából szivárgó vért. – Szánalmas vadbarom vagy, Josh! – folytatta haragosan Rick, aki tovább csépelte volna a férfit, de Kate átölelte a karját, és hátrébb húzta, így csak szavaival ostorozta tovább az orvost – Kate nem azért hagyott el, mert megcsalt velem! Amíg együtt voltatok, hozzá sem érhettem! Annak ellenére hűséges volt hozzád, hogy te nem érdemelted meg! – folytatta tajtékozva tovább – Azért hagyott el, mert a végén már a pofádat sem bírta elviselni, nem azt, hogy akár egy ujjal is hozzáérj! Ha pedig, most jót akarsz magadnak, akkor azonnal eltakarodsz innen, világos?! – tett felé még egy fenyegető lépést Castle, mire Josh hátrálni kezdett.

-          No, lám – húzta el felrepedt száját fájdalmas grimasz kíséretében Josh – Milyen nagy a szerelem! Bevallom, megleptél firkász! Nem gondoltam volna, hogy még azt is képes leszel megbocsátani neki, hogy egy éven át a képedbe hazudott!

-          Miről zagyválsz itt össze – vissza? – kérdezte értetlenül Castle, miközben Kate nagyot nyelt félelmében. Ellentétben az íróval, ő pontosan tudta, mire gondol az orvos. Mindig is tudta, vagy legalábbis a lelke mélyén érezte, hogy Josh nem tisztességes, de sosem gondolta volna, hogy kicsinyes bosszú miatt képes lenne visszaélni egy titokkal, amiről megesküdött, hogy soha senkinek nem mondja el. Ahogy azonban Josh folytatta, már tudta, tévedett. Még hozzá, életében az eddigi legnagyobbat, ami most a kapcsolatába, sőt a boldogságába kerülhet.

-          Arról, hogy végig emlékezett a megható vallomásodra a temetőben! – köpködte gyűlölködve a mérgező szavakat Josh, majd gúnyosan elvigyorodott, látva, hogy Rick értetlenül néz Kate-re – Ó, úgy látom, ezt elfelejtette elmondani neked! – nevetett fel kis győzelmén az orvos. Castle döbbenten fordult Kate felé, aki lehunyt szemmel hallgatta exét. Képtelen volt elhinni, hogy a sors milyen kegyetlen tréfát játszik velük. Mindig, amikor már úgy érezte, hogy boldog lehet, közbe jött valami. Először Gina terhessége, aztán a zsarolás, most pedig Josh. Kezdte úgy érezni, hogy az Univerzum így akar üzenni, hogy semmi keresnivalójuk egymás mellett. De, ha ez valóban így van, és őket nem egymásnak teremtették, akkor miért olyan fantasztikus a férfival eltöltött minden egyes perc? – tette fel magának a kínzó kérdéseket Kate. Gondolataiból az rántotta ki, hogy érezte, Castle kitépi magát a karjai közül, és egyetlen mozdulattal Josh előtt terem, majd ismét arcon vágja, olyan erővel, hogy ezúttal Josh nem volt képes megtartani egyensúlyát, és elterült a folyosón.

-          Ezzel még tartoztam! – utalt a kórházi verekedésre Castle – Most pedig, tűnj el innen, mert olyat teszek, amit még én is megbánok – húzta össze fenyegetőn Rick dühtől szikrázó szemét.

-          Megyek is – tápászkodott fel fájdalmas képpel az orvos – egyenesen a rendőrségre, hogy feljelentést tegyek ellened testi sértés miatt!

-          Nem tenném a helyedben – szólalt meg most először Kate, mióta Josh rágalmazni kezdte – Én ugyanis láttam, amikor elestél a lépcsőn. Mit gondolsz, melyikünk verzióját hiszik majd el? – húzta fel kérdőn szemöldökét Kate, mire Josh még ácsorgott egy darabig, a lehetőségeit latolgatva, majd büszkeségének utolsó morzsáit összeszedve, elment. Kate szíve a mellkasában dörömbölt, amikor látta, hogy Rick lassan becsukja az ajtót, majd a háló felé megy. Szótlanul követte. Tudta, hogy most sort kell keríteniük arra a beszélgetésre, amitől a legjobban félt. Ahogy beért a szobába, megdöbbentő látvány fogadta. Castle az ingét gombolta be éppen, és arcáról szomorúságot, és csalódást olvasott le, amikor ránézett.

-          Castle – szólította meg halkan a férfit, aki most ráemelte kék szemét, mely tele volt fájdalommal.

-          Hazudtál nekem – suttogta halkan az író. Nem kérdezte, egyszerűen csak kijelentette, mint egy megfellebbezhetetlen igazságot. Mondják, az igazság fáj. Ez azonban olyan fájdalmat okozott, mely lyukat égetett a szívébe, és amelyről tudta, hogy soha nem fog összeforrni.

35. rész

Kate szótlanul figyelte, hogy az író sorban magára veszi a ruháit. Nem tudta, mit mondhatna. Hogyan magyarázza meg, ami történt. Amikor látta, hogy Rick már a nadrágszíját csatolja be, nem bírta tovább a csendet, ami rájuk telepedett. Hangtalanul közelebb lépett a férfihoz, és felemelte kezét, hogy megérintse, de Castle hátrébb lépett. Nem akarta, hogy hozzáérjen a nő. Dühös volt rá, amiért hazudott neki. Szíve fájón égett a csalódottságtól, és ki akarta adni magából a mérgét. Tudta azonban, hogy ha megérzi Kate finom tenyerének lágy érintését, képtelen lesz elhúzódni tőle.

-          Castle… - hallotta a nő halk hangját Castle, mire felemelte a fejét, és anélkül, hogy megvárta volna, mit akar neki mondani, közbevágott.

-          Végig… - csuklott el a hangja az írónak, de erőt vett magán és folytatta – végig emlékeztél! – nézett vádlón a nőre, akinek összeszorult a gyomra, és érezte, hogy könnyek égetik a szemét, de nem engedte, hogy kipotyogjanak.

-          Sajnálom, Castle! Én nem tudtam… - próbálta megmagyarázni, de Rick ezúttal is közbeszólt.

-          Mit nem tudtál, Kate?! – csengett számonkérőn a hangja, és a nyomozó, annak ellenére, hogy tudta, jogos a férfi haragja, csak nehezen állta a kék szemek pillantását – Hogy hogyan mond el?! Joshnak elmondtad! – folytatta Rick csalódottan, miközben belebújt cipőjébe – Úgy érezted, hogy rá tartozik, de rám nem?!

-          Joshnak akkor beszéltem róla, amikor szakítottam – fogott bele ismét Kate, és amikor Rick közbe akart szólni, felemelte kezét, és sietve folytatta – Elmondtam, hogy szerelmet vallottál, és ez összezavart! Nem tudtam, én mit érzek! Roy halála, a merénylet a temetőben, aztán a vallomásod… ez túl sok volt érzelmileg! – hadarta egy levegővel Kate. Nem engedhette, hogy Rick megint félbeszakítsa. Elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, de ezúttal végig mondja – Időre volt szükségem, hogy feldolgozzam, hogy rájöjjek, mit is akarok! De amikor ez megtörtént, te már Ginával voltál – halkult most el a hangja. Tudta, hogy ha egyszer Rick rájön az igazságra, nagyon dühös lesz, de remélte, hogy meg tudják beszélni. Ahogy azonban belenézett az elutasító kék szemekbe, már egyáltalán nem volt biztos ebben.

-          Miért nem szóltál?! – vonta ismét kérdőre a múlt miatt a nyomozót, aki most már meg sem próbálta visszatartani könnyeit. Hagyta, hogy egymás után utat törjenek maguknak, és végig csorogjanak arcán.

-          Mit mondhattam volna?! – emelte fel hangját most kétségbeesetten Kate – Szia Castle! Mindenre emlékszem, hagyd el Ginát, és legyél boldog velem, mert én is szeretlek!? – csengett ironikusan a hangja, és tehetetlenül tárta szét karját.

-          Megtettem volna – nézett most rá fájdalmas tekintettel Rick, és a kék szemekben könny csillogott. Egy darabig még tartotta a szemkontaktust, aztán elfordította tekintetét. Nem szabadott Kate-re néznie, mert tudta, akkor elveszett. Sosem bírta elviselni, ha a nő szomorú volt, vagy sírt, most viszont a saját fájdalma mindennél erősebb volt. Úgy érezte, becsapta őt.

-          Tessék? – kérdezett vissza Kate, mert a férfi olyan halkan mormolta a szavakat, hogy alig értette.

-          Megtettem volna – ismételte meg hangosabban Rick – Elhagytam volna érted! De te ahelyett, hogy beszéltél volna velem a dologról, Josh mellett döntöttél! – fordult ismét keserűen a nő felé Rick. Még mindig tisztán emlékezett arra az érzésre, amely rátört, amikor megtudta, hogy Josh és Kate ismét egy pár. A csalódásra, a remény utolsó szikrájának elvesztésére. Most pedig kiderül, hogy az egész egy nyomorult hazugság miatt.

-          Azt hittem, elkéstem! – magyarázkodott tovább Kate, és ismét tett egy bizonytalan lépést Rick felé, aki ezúttal is elhúzódott, mély sebeket ütve ezzel a nyomozó szívében, aki azonban tovább beszélt – Boldog voltál Ginával, úgy éreztem, elvesztettem a lehetőséget a boldogságra…

-          Nem Kate – csengett most keserűen a férfi hangja, és már nyoma sem volt benne haragnak, csak megbántottságnak, és szomorúságnak, amely halálra rémítette a nőt – A lehetőséget most veszítetted el!

-          Ez mit jelentsen? – kérdezte Kate bizonytalan hangon, noha pontosan tudta, mit is ért alatta az író, de nem akart róla tudomást venni.

-          Akár mekkora féreg is Josh, egy valamiben igaza volt – vett egy mély levegőt Rick, miközben magára vette zakóját is, és a bejárati ajtó felé indult, Kate pedig remegő lábakkal követte – Nincs az a szerelem, ami képes megbocsátani egy évnyi hazugságot! – sóhajtotta szomorúan Castle, majd magára kapta kabátját is, és kilépett a folyosóra.

-          Hova mész? – kérdezte kétségbeesetten Kate, és Rick anélkül válaszolt, hogy megfordult volna.

-          El… innen el – vált suttogássá a hangja.

-          Castle… ne! Kérlek, ne tedd ezt! Bocsáss meg! – könyörgött most először életében egy férfinak Kate, de nem érdekelte, hogy megalázkodik. Szerette az írót, és nem akarta, hogy egy múltbéli rossz döntés miatt kisétáljon a jövője az életéből. Castle most megfordult, és szemében könny csillogott, amikor megszólalt.

-          Nem megy… most még nem – suttogta, majd a lépcső irányába indult. Kate még percekig állt ott az ajtóban, és hagyta, hogy könnyei végig csorogjanak az arcán. Képtelen volt elhinni, hogy ez velük történik. Agyában újra és újra lepergett először a csodálatos éjszakájuk, aztán az édes reggel, amikor csókkal köszöntötték egymást, majd a rémálomnak is beillő veszekedés. Végül megrázta fejét, és bezárta az ajtót. Üresnek érezte magát belülről, amikor a hálóba ment, ahol a vetetlen ágy is az íróra és az éjszakájukra emlékeztette. Nem tudta, mit tehetne, hogy Rick megbocsásson neki. Először arra gondolt, nem hagyja ennyiben a dolgot, felkeresi a férfit, és addig nem tágít, amíg meg nem bocsát, vagy legalábbis meg nem hallgatja az ő érveit. Aztán elvetette az ötletet. Mindig is nehezen mutatta ki fájdalmát, érzéseit, Castle pedig világossá tette számára, hogy most képtelen megbocsátani neki. Végül a férfi utolsó mondatába kapaszkodott, pontosabban az utolsó néhány szóba. „most még nem” Ez adott erőt neki, hogy elinduljon a fürdőszobába, mert ez a néhány szó számára azt jelentette, hogy talán kis idővel, Rick túllép majd ezen, és ott folytathatják, ahol abbahagyták. Mire lezuhanyozott, és felöltözött azonban, megint másképp látta a történteket. Most már dühös volt. Rick még csak meg sem próbálta a helyzetébe képzelni magát, ráadásul, ha azt hitte, hogy ő nem emlékszik, miért futott egyből Gina karjaiba, miért nem ismételte meg a vallomást? Abból legalább tudta volna, hogy még nem késett el! – mérgelődött magában, majd rájött, hogy nem az íróra dühös, hanem saját magára. Elpuskázta élete lehetőségét, hogy boldog legyen, és tudta, ezt sosem bocsátja meg magának. Vett egy mély levegőt, és még utoljára a tükörbe pillantva végig nézett magán. Kék farmerja és zöld inge kiemelte tökéletes alakját, barna haja laza hullámokban omlott vállára, zöld szemében viszont szomorúság csillogott. Sietve ellépett a tükörtől, nem akart szembesülni azzal, hogy mennyire nem tudja elrejteni fájdalmát. Felcsatolta Glockját és jelvényét, majd még futólag hátrapillantott a vetetlen ágyra, mielőtt kilépett a hálóból. Nem érezte magát késznek még arra, hogy az író utolsó nyomait is eltűntesse a lakásból, így nyelt egy nagyot, és kilépett a lakásból, hogy bemenjen az őrsre, ahol ezúttal nem várja majd forró kávé, és még forróbb csók az írótól.

Castle még sosem érezte magát olyan nyomorultul, mint most, ahogy az utcákat rótta. Amikor eljött Kate lakásáról, először arra gondolt, hogy hazamegy, de tudta, ott óhatatlanul összefutna anyjával, aki első ránézésre észrevenné arcán, hogy valami bántja. Most viszont képtelennek érezte magát arra, hogy a történtekről beszéljen, annak ellenére, hogy tudta, anyja bölcs tanácsai mindig megnyugtatják, és átsegítik a legnehezebb problémákon is. Erre a problémára azonban nem látott megoldást. Amikor megtudta, hogy Kate végig hazudott neki, olyan düh, csalódottság és fájdalom járta át minden porcikáját, ami még őt is meglepte. Úgy érezte, muszáj rázúdítania a nőre minden keserűségét. Amikor pedig látta Kate könnyáztatta arcát, csak nehezen tudott uralkodni magán, hogy ne húzza a karjaiba. Fájt neki a nő árulása, mégsem tudta gyűlölni érte. Továbbra is úgy szerette, mint még soha senkit azelőtt, és továbbra is vágyott az illatára, hogy hallja csilingelő nevetését, érezze selymes bőrét az ujjai alatt, lássa, ahogy a szépen ívelt szemöldök a gyönyörű zöld szemek fölött a magasba szalad egy-egy elmélet hallatán. Ennek ellenére, mégsem érezte képesnek magát arra, hogy visszamenjen a lakásba, és megbocsásson szerelmének. A sebek túl mélyek, és frissek voltak ahhoz, hogy elnyomja őket. Nagyot sóhajtott, majd megállt, és ekkor vette észre, hogy egy éjjel-nappal nyitva tartó bár előtt ácsorog. Egy darabig még álldogált, és éppen belépett volna, amikor rendőrségi sziréna hangja hatolt el hozzá, kis idő múlva pedig három rendőrautó, és egy civil, Dodge Charger, rendőrségi villogóval hajtott el mellette. Most a távolodó autók felé pillantott, miközben arra gondolt, hogy talán Kate vezette a civil autót, és ha nincs Josh, most ott ülne mellette. Fájdalmas sóhajjal lépett be a bárba, miközben arra gondolt, hogy beszélnie kell a srácokkal a kapitányságról, hogy ne várják többé. Soha nem teszi be oda a lábát.

36. rész

Kate számára a napok csigalassúsággal teltek. Az író hiánya szinte feldolgozhatatlannak tűnt. Hiába próbálta magát azzal biztatni, hogy talán csak időre van szüksége a férfinak, amikor a napokból egy hét lett, majd kettő, lassan feladta a reményt. Hangulatváltozását társai is észrevették, de nem tették szóvá. Annál is inkább, mivel Castle felhívta őket, igaz csak annyit mondott, hogy nem fog már a kapitányságon dolgozni, elég anyag gyűlt össze számára ahhoz, hogy megírja az utolsó Heat könyvet, és valami másba fogjon. Ryan volt az egyetlen, aki tudta, hogy a két szerelmes között történhetett valami jóvátehetetlen, de azt ő sem tudta, hogy mi. Javi az első napokban még faggatózott, hol Kate-től, hol pedig Ryan-től akarta megtudni az események hátterét, aztán ő is feladta. Az élet lassan mindenki számára visszatért a kapitányságon a régi kerékvágásba, abba az időbe, amikor Richard Castle még csak egy híres bestseller író neve volt a sok közül. Egyedül Gates volt az, aki ennek örült. A hangulat végérvényesen megváltozott, feszültebb, szomorkásabb lett. Kate lassan leszokott a szokásos kávékról is, legalábbis, ami az őrsöt illeti. Otthon ivott egyet, még munkába menet előtt, de a pihenőbe már nem járt, a kávéfőzőt pedig, amit még Castle vásárolt nekik az első évben, egyáltalán nem használta. Így fordulhatott elő, hogy legújabb gyilkossági ügyüknél is kávé nélkül üldögélt a fehér tábla előtt. Már csak egy kocka hiányzott a kirakósból, hogy elkapja a tettest, ami, akár bevallotta magának, akár nem, Castle elméletei nélkül jóval tovább tartott, mint általában, és ezt Gates is megjegyezte. Az áldozat egy fiatal lány volt, akire a hálószobájában találtak holtan, lőtt sérüléssel a mellkasán. Eddig úgy tűnt, hogy a volt barátja tette, féltékenységből, az új nyomok azonban a mostohaapára terelték a gyanút, aki nem csak lányaként szerette az áldozatot. Most már csak a bírói végzésre vártak, hogy behozhassák, és házkutatást tartsanak nála.

-          Beckett! – zökkentette ki a nyomozót gondolataiból Ryan hangja, aki egy papírlapot lobogtatva a kezében érkezett a lift irányából – megjött a parancs, és az engedély a bíróságról!

-          Akkor ne vesztegessük az időt! – ugrott fel Kate az asztaltól, és hálás volt, hogy végre kimozdulhat. A terepmunka volt az egyetlen, ami el tudta terelni a gondolatait az íróról. A kapitányságon, és otthon is csak szenvedett a hiányától, mert minden rá emlékeztette. – Csörögj rá Javira is, hogy Norman lakása előtt találkozunk! – utasította a férfit, majd a lift felé indult, és mint eddig minden alkalommal, mielőtt az ajtó becsukódott volna, az asztal felé pillantott, hogy meggyőződjön róla, a szék még mindig ott áll-e, és várja-e gazdáját, aki azonban úgy tűnt, már nem akar visszatérni, és elfoglalni. A gyanúsított lakása elé érve, néma összhangban csatolták fel magukra a mellényt, és tárazták be fegyvereiket. Noha rutinfeladatnak tűnt, mindannyian tudták, hogy Norman rovásán éppen elég stikli van ahhoz, a molesztálástól a rabláson át, hogy tartaniuk kelljen egy esetleges ellenszegüléstől. Amikor ajtaja elé értek, gyors tekintetváltás következett, majd betörték az ajtót. Ahogy számítottak rá, Norman nem adta könnyen a bőrét, és pillanatokkal később elszabadult a pokol.

Castle unottan kapcsolgatta a televíziót, miközben pillantása folyton az íróasztalon heverő laptop felé vándorolt. Mióta eljött Kate lakásáról, egy sort sem írt. Fogalma sem volt, hogyan folytathatná, azok után, ami kettejük között történt. A könyvben Rook és Nikki éppen szenvedélyesen szeretkeznének, aminek leírása eddig nem okozott gondot, most viszont minden egyes sor gépelése közben Kate-et látta maga előtt. Érezte cseresznyeillatát az orrában, selymes bőrének tapintását, lágy csókját az ajkán, nyelvének édes ízét, ahogy végig húzza ajkán. Az emlékek felkavarták, és minden porcikája a nőre vágyott, így viszont képtelen volt folytatni. Végül feladta, és most a tv előtt ült, noha semmi nem jutott el hozzá abból, amit a készülék harsogott. Gondolatai az elmúlt két hét körül forogtak. A seb, melyet a nő hazugságának napvilágra kerülése okozott, lassan behegedni látszott, és már nem égetett olyan mélyen, a nő hiánya viszont egyre elviselhetetlenebbé vált. Egyre inkább kezdte úgy érezni, hogy ostobaság volt mindent felégetni maga mögött. Éppen ő volt az, aki nem egyszer Kate fejére olvasta, hogy a múlt irányítja az életét, a múlt árnyékai miatt nem mer boldog lenni, és most döbbenten fedezte fel, hogy ő sem tesz másként. Elhagyta a nőt, mert nem tudott megbocsátani neki valamit, ami a múltban történt. De mennyire fontos ez ma? – tette fel magának a kérdést töprengve, hiszen Kate azóta már szerelmet vallott neki. Tényleg a múlt fájdalmaiért akarom büntetni mindkettőnket? – kérdezte magától ismét, az eltelt két hét alatt már sokadszorra, viszont ezúttal, már a választ is tudta. Hirtelen elhatározással talpra ugrott, és a fürdőbe ment. Villámgyorsan lezuhanyozott, és megborotválkozott, majd felöltözött. Éppen bőrkabátját rántotta magára, amikor rádöbbent, hogy a tv-t nem kapcsolta ki, így a nappaliba rohant, hogy pótolja. Ahogy a távirányítóért nyúlt, szeme megakadt a szalagcímen, és gyomra összerándult. „Életét vesztette egy rendőr-nyomozónő” A televíziót felerősítve, lélegzetvisszafojtva hallgatta a hírt.

Ma délelőtt a rendőrség 12. körzete rajtaütést hajtott végre a 72. utcában. A gyanúsított menekülőre fogta a dolgot, és tüzet nyitott az őt üldöző rendőrökre. A tűzpárbajban a gyanúsított és egy rendőr-nyomozónő is életét vesztette. A körzet vezetője, Gates kapitány elmondta, emberei minden biztonsági előírást betartottak, mellényt viseltek, és a taktikai egység is segítette munkájukat, de mint mondta…

Castle már semmit nem hallott abból, mit mondott még a kapitány. Mint egy megszállott tárcsázta Kate mobilját, nem törődve azzal, mit fog szólni a nő, hogy két hét után telefonon jelentkezik, miközben csendben imádkozott, hogy felvegye, de a készülék néma maradt. Ekkor megpróbálta még Ryan és Javi számát is, de egyik esetben sem járt sikerrel. Idegesen vágta zsebre a telefont, és futva tette meg az utat autójáig, majd minden sebességhatárt átlépve száguldott be az őrsre. Amíg arra várt, hogy a lift felérjen, százszor is elátkozta magát önfejűsége és túlérzékenysége miatt. Ha akkor nem hagyja ott a nőt, most vele lehetett volna, és akkor talán… - nem merte befejezni a mondatot, még gondolatban sem. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy Kate lehet a halott rendőr. Noha minden idegszálával azért imádkozott, hogy kapjon még egy esélyt, hogy jóvátehesse a hibát, amit elkövetett, és Kate-nek ne legyen baja, esze azt sugallta, hogy semmi más magyarázat nincs arra, hogy egyikőjük sem vette fel a telefont, fényes délelőtt, ráadásul a kapitány nyilatkozott a televízióban. A percek óráknak tűntek, míg végre a lift megérkezett az adott emeletre, és amikor kinyílt az ajtó, Castle úgy vágtatott ki, hogy a szemből érkező két járőrt majdnem elsodorta, akik elégedetlenkedve bámultak utána, de ő mit sem törődött velük. Vadul dobogó szívvel közelítette meg Kate asztalát, miközben azt kívánta, bárcsak ott találná a nyomozót, ahogy a tábla előtt üldögél, összeráncolt szemöldökkel, alsó ajkát beharapva, a szék azonban üres volt. Riadt tekintettel kapta oda fejét Ryan és Espo asztalához, de egyikőjük sem volt ott. Érezte, hogy szívében eluralkodik a félelem és a kétségbeesés, amikor valaki megérintette a vállát. Riadtan rezzent össze az érintésre.

-          Keres valakit? – kérdezte tőle egy fiatal, 20-as éveinek elején járó tiszt, akin látszott, hogy még csak most kezdhetett itt. Erre utalt az is, hogy bár ingén a 12. körzet arany jelvénye díszelgett, egyáltalán nem ismerte fel Castle-t, vagyis az alatt a két hét alatt érkezhetett, amíg ő távol volt.

-          Kate… Beckett nyomozót – nyögte ki nehezen Rick, és megrémült, milyen bizonytalanság és félelem érződik hangján.

-          Sajnálom, de nincs itt– válaszolt készségesen a tiszt, és Castle érezte, hogy minden végtagjából kimegy az erő. Döbbenten ült le megszokott helyére, miközben szívében teret nyert a fájdalom, mely lassan minden porcikájába beszivárgott.

-          Ryan… vagy Esposíto nyomozó? – kérdezte halkan Castle. Úgy érezte, hogy választ kell kapnia, hogyan történhetett, hogy a két rátermett nyomozó, képtelen volt megvédeni szerelmét egy rajtaütésen.

-          Együtt mentek el Beckett nyomozóval, elkapni azt a fickót – ráncolta össze a szemöldökét a tiszt, mint aki erősen gondolkodik, hogy vajon most hol lehet a két nyomozó – Úgy tudom, a tetthelyről a kórházba mentek a kolléganővel, bár ahogy hallottam, még a mentőben meghalt.

-          Mégis mi történt?

-          A fickó meg akart lépni, de ők nem hagyták. – világosította fel az írót a rendőr, aki ezek szerint, bárkinek elmesélte volna a történteket, mert még mindig nem kérdezte meg, ki is Rick, és mit akar. – Utánaeredtek, az meg tüzelni kezdett. Beckett nyomozónak esélye sem volt. – ingatta fejét szomorúan a tiszt, majd katolikus lévén, keresztet vetett, és halkan folytatta – Még csak egy hete dolgozom itt, de azt hallottam, Beckett nyomozó remek rendőr volt… az egyik legjobb! Bárcsak lett volna esélyem vele dolgozni, de most, hogy meghalt, már…

-          Elég! Nem ő volt! Biztos, hogy nem ő…– ugrott talpra Rick. Bár a fiatal férfi szavaiból egyértelműen kiderült, hogy Kate volt a rendőr, aki meghalt a bevetésen, mégsem tudta elhinni. Aztán a bánat ismét átvette a hatalmat testén, és erőtlenül rogyott vissza a székre.

-          Sajnálom… én csak… tényleg sajnálom, nem tudtam, hogy közeli hozzátartozója… - A fiatal rendőr értetlenül meredt rá, de ő nem foglalkozott vele. Csak a bensőjében elhatalmasodó fájdalom kötötte le minden figyelmét. Arra sem figyelt fel, amikor nyílt a lift ajtaja, csak amikor szinte közvetlen közelről hallotta Javi hangját.

-          Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ez megtörtént… miért volt ilyen önfejű… nem kellett volna egyedül bemennie! Akármit is mondott a sajtónak Gates, hibáztunk! A mi dolgunk lett volna, hogy fedezzük! - hatolt el tudatáig Espo önostorozó, szomorú hangja, és ő nem nézett fel. Nem akarta látni azt a szomorúságot a szemében, amit ő is érzett. Tudta, hogy előbb-utóbb meg kell majd kérdeznie, hogy mi történt, de most nem lett volna képes elviselni a srácok látványát, Kate nélkül, tudva, hogy már sosem láthatja többé. A tudat végig égette a szívét, lelkét, és hogy senki ne lássa fájdalmát, kezei közé temette az arcát.

37. rész (bef. rész)

-          Nem mi hibáztunk, hanem Velasquez! Megállapodtunk, hogy mindenki a helyén marad, de ő mindenféle biztosítás nélkül utána vetette magát! – hallotta most meg hirtelen az ismerős hangot Rick, és döbbenten fordult a hang irányába. A boldogság olyan gyorsan vette át helyét a szívében, amikor meglátta, hogy Kate közeledik felé, hogy szinte észre sem vette. Azonnal talpra ugrott, és abbéli örömében, hogy mégsem Kate volt a rendőr, aki meghalt, nem törődve semmivel odasietett, és szorosan a karjaiba zárta a meglepett nyomozót. Az sem érdekelte, hogy az egész őrs őket figyeli, ahogy az sem, hogy Ryan és Espo vidáman kuncognak mellette, Kate pedig kínosan feszeng karjai között. Csak szorította, olyan erővel, mint aki sosem akarja elengedni, de ha rajta múlt volna, tényleg sosem engedi el. Arcát a nő hajába fúrta, és mélyen beszívta a jól ismert cseresznye illatot, miközben hálát rebegett az ég felé, hogy itt van, épségben, és megesküdött százszor is, hogy soha többé nem hagyja el, még fél pillanatra sem. Annyira elmerült gondolataiban, és örömében, hogy csak nagyon nehezen jutottak el agyáig Kate szavai.

-          Castle… Castle… mit csinálsz? – kérdezte Kate, miközben próbált kibontakozni az ölelésből, annak ellenére, hogy minden porcikájával még szorosabban bújt volna a férfihoz, akire az elmúlt két hétben vágyott. Most mégis választ akart kapni a kérdésére.

-          Láttam a híreket – engedte el a nyomozót most az író, és távolabb lépett, úgy folytatta – Azt hittem… azt hittem, hogy te voltál…

-          Nem én – rázta meg a fejét Kate, és ahogy Rick kék szemébe nézett, kiolvashatta belőle, micsoda poklot élhetett át a férfi néhány perc leforgása alatt – Velasquez volt. Nem törődött az előírásokkal és vakon a gyanúsított után rohant. Már nem tehettünk semmit. – szomorodott el Kate, aki mindig nehezen viselte, ha egy társukat elvesztették.

-          De a tiszt… a srác azt mondta, hogy… te… - dadogott még mindig Castle, aki most már semmit sem értett.

-          Kicsoda? – nézett körbe Kate, majd meglátta a fiatal tisztet, aki értetlenül állt előttük – Mattie? – mutatott a férfira, mire Rick hevesen bólogatni kezdett, Kate pedig elmosolyodott – Mattie egy hete van itt, és folyton összekevert Velasquez-zel – világosította fel az írót Kate, akinek most megkönnyebbült mosoly terült szét az arcán.

-          Hál’ Istennek, jól vagy! – mosolygott rá a férfi, mire Kate nyelt egyet, és úgy kérdezte.

-          Csak emiatt jöttél? – kérdezte reménykedve. Maga sem tudta miért, de remélte, hogy Rick talán egyébként is eljött volna, hogy tiszta lappal kezdhessenek, a válasz azonban lelombozta.

-          Igen – bólintott Rick, és Kate nem tudta elrejteni a csalódottságot, ami arcára kiült.

-          Értem! Nos, most már tudod, hogy jól vagyok, szóval mehetsz is! – vált határozottá a hangja, és anélkül, hogy az író válaszát megvárta volna, faképnél hagyta és leült az asztalához, de szívét melegség járta át a tudatra, hogy talán mégsem közömbös a férfinak, ha az idejött meggyőződni róla, hogy nem esett baja. Rick toporgott még egy darabig. Annak ellenére, hogy beszélni akart kettejükről a nővel, most mégsem tudta, mit is mondjon. Noha elsősorban tényleg azért jött ide, mert meg akart bizonyosodni róla, hogy jól van, most már szeretett volna kettőjükről is beszélni. Éppen odalépett volna, hogy szóba hozza a dolgot, amikor Gates kapitány állt meg a kapitányság közepén. Mindenki egy emberként csendesedett el, és minden figyelmet rá irányítottak. A kapitány röviden vázolta, hogy mi történt a rajta ütésen, majd közölte a temetés helyét és idejét, és a három nyomozót felszólította, hogy menjenek haza, kipihenni a történteket. Mielőtt bement volna az irodába, szúrós szemmel mérte végig az írót, mint aki nem akarja elhinni, hogy megint itt van. Castle még álldogált egy darabig, de amikor visszafordult, hogy Kate asztalához menjen, a nő már nem volt ott.

Kate fáradtan rogyott a kényelmes kanapéra otthonában, miközben azon törte a fejét, mivel üsse el szabadnapján az időt. Először arra gondolt, hogy felhívja Lanie-t, de hamar rájött, hogy csak ő kapott szabadnapot, barátnője biztosan nem. Csalódottan dőlt hanyatt és elgondolkodva kezdte el tanulmányozni a plafont. Elméjébe újra és újra utat tört magának az íróval való találkozás, mely teljesen felkavarta. Két hete látta utoljára, és azóta vágyott rá, hogy újra lássa. Amikor átölelte, minden porcikája bizseregni kezdett tőle, és csak nagy nehezen tudta megállni, hogy ne simuljon szorosan a karjaiba. Annál nagyobb volt a csalódása, amikor rájött, hogy csak az érdekelte a férfit, élve maradt-e. Noha ez is reményre adott okot, hogy nincs veszve semmi, mégis jobban örült volna, ha kettejükről akart volna beszélni. Gondolataiból kopogás szakította ki. Összeráncolt szemöldökkel lépett oda ajtót nyitni, és a meglepetéstől egy hang sem jött ki a torkán, amikor meglátta, hogy Rick álldogál ott.

-          Szia – köszönt félszegen mosolyogva a férfi. Amikor rádöbbent, hogy Kate hazament, azonnal utánaeredt, mert nem akart egy percet sem elvesztegetni, hogy beszélhessen vele. Anélkül kopogott be az ajtón, hogy tudta volna, mit is fog mondani a nőnek.

-          Szia – köszönt vissza a nő, és arrébb állt az ajtóból, hogy az író beléphessen, amit az már félsikernek könyvelt el. – Mi járatban? Már tudod, hogy jól vagyok…

-          Szeretlek! – tört fel a vallomás a férfiból olyan erőteljesen, hogy Kate meglepetten fordult felé. Szája résnyire nyílt a csodálkozástól. Mindenre számított, de erre nem, és éppen ezt a szünetet használta ki Rick, hogy tovább beszéljen – Amikor megtudtam, hogy hazudtál arról a délutánról, nagyon mérges voltam. Úgy éreztem, sosem tudok neked megbocsátani… talán büntetni is akartalak, de… arra nem számítottam, hogy magamat is büntetem, ha nem vagyok veled!

-          Castle…

-          Ne! Szeretném befejezni! – emelte fel kezét Rick, így hallgattatva el a nőt – Nem érdekel, hogy nem mondtad el, mindenre emlékszel! Nem érdekel, mi történt a múltban! Csak egyetlen dolog érdekel, Kate! Hogy szeretsz-e még? – lépett most közelebb az író, és kék szemében remény és félelem csillogott, ahogy a nő szemébe nézett.

-          Azt mondtad, nem tudod megbocsátani, amit tettem… hogy a szerelem nem elég erős hozzá… - ismételte el a férfi korábbi szavait Beckett, de szívébe most remény és boldogság költözött a lehetőséget látva, hogy talán újra kezdhetnek mindent.

-          Tévedtem! Még én sem voltam tisztában azzal, mennyire szeretlek téged! De már tudom! Szeretlek annyira, hogy elfelejtsek mindent! Kezdjünk tiszta lappal Kate! - kérlelte Castle a nyomozót – Felejtsünk el mindent! Nincs Gina, nincs Josh, nincs múlt! Csak mi vagyunk és a jövő! Én… - folytatta volna Castle a szerelmi vallomást, de Kate csókkal hallgattatta el. Ajka lágyan simult az övére, és Rick nagyot sóhajtott, ahogy megérezte a nő édes nyelvét végig szántani alsó ajkán, hogy aztán utat törve szájába, lassú táncra hívja az övét. Boldogan engedett a kérésnek, és gyengéden csókolt vissza. Két hete várt arra, hogy újra ajkán érezze a nőét, és most minden percét ki akarta használni. Hosszan csókolóztak, élvezték a pillanatot, majd amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Kate mosolyogva suttogta.

-          Én is szeretlek téged, és azt hittem, már sosem érsz ide! – bújt most szorosan az íróhoz, aki boldogan ölelte magához, és újra megcsókolta.

-          Sajnálom, hogy eddig tartott – szakította meg a csókot Rick, és szerelmesen nézett Kate szemébe, amelyben ugyanolyan szerelem csillogott.

-          A lényeg, hogy most itt vagy – mosolygott a férfira Kate, mire az visszamosolygott, lágyan megsimogatta Kate arcát, majd újra megcsókolta. Ajka puhatolózva barangolta be a nő ajkának mélységét, miközben kezével végig simított a tökéletes testen. Kate keze érzéki mozdulattal simogatta mellkasát, majd lehámozta róla a kabátot, és hagyta, hogy az a padlóra hulljon, miközben Rick már az ingét gombolta ki. Lassan araszoltak a háló felé, apró, de annál édesebb csókokat váltva. Castle ajka hol Kate nyakát, hol annak ajkát és melle vonalát kényeztette, miközben megszabadították magukat a ruháktól. Mire a szobába értek, már mindkettejükön csak fehérnemű volt. Castle a nőt szorosan átölelve hanyatlott a párnák közé, miközben úgy fordult, hogy ő legyen felül. Ajka centiméterről centiméterre barangolta be a nő minden porcikáját, és élvezettel hallgatta Kate apró nyögéseit, melyek kiszaladtak száján érintése nyomán.

-          Fogalmad sincs, mennyire hiányoztál – zihálta két csók között Rick, miközben kezével izgatóan simított végig combján, elidőzve csípőjén, majd finoman lefejtette róla a csipkealsót, ajkával pedig folyamatosan csókolta a selymes bőrt, ahol csak érte. Kate teste lángolt, szíve a fülében dobolt. Ujjaival egyre türelmetlenebbül szántott végig Rick haján, és húzta magához minél közelebb. Testét kissé megemelte, és elakadt a lélegzete, ahogy felhevült testük egymáshoz tapadt. A boxer alsón keresztül is érezte Castle vágyát, de egyre inkább zavarta a ruhadarab, amely közéjük állt.

-          Te is hiányoztál nekem! – súgta az író fülébe a nyomozó, és tenyerét lágyan végig húzta a férfi izmos, meztelen hátán, majd fenekét megmarkolva préselte össze testüket. Rick felnyögött, amikor megérezte Kate testét az övéhez nyomódni. Kissé eltávolodott, de csak annyira, hogy sietve lerángassa magáról az alsót, majd elhelyezkedett a nyomozó fölött. Egy mozdulattal kikapcsolta a melltartót, az egyetlen ruhadarabot, ami elfedte előle Kate gyönyörű melleit, majd lehajította a földre. Nyelvét elnyújtott mozdulattal húzta végig a dombocskákon, és elégedetten figyelte Kate egyre sűrűbben emelkedő és süllyedő mellkasát. Apró csókokat hintett először az egyik, majd a másik mellére, végül felfelé haladt a nyakára, hogy aztán egy szenvedélyes csókban találkozzanak ajkaik, kezével pedig továbbra sem hagyta abba a gyengéd simogatást. Ujjait lágyan húzta végig a nő hasán, majd combján. Amikor megérkezett a nő legérzékenyebb pontjára, Kate türelmetlenül harapott alsó ajkába, úgy suttogta.

-          Kérlek! – zihálta a nő, mire Castle elmosolyodott, és lágyan eggyé vált a nővel. Ajkukat egyszerre hagyta el a megkönnyebbült sóhaj, de tudták, hogy az igazi gyönyör még csak most vár rájuk. Rick lassan kezdett el mozogni, Kate pedig tökéletesen vette át a ritmust, ezzel is bizonyítva, hogy őket egymásnak teremtették. Castle igyekezett a végletekig elnyújtani a beteljesülés pillanatát. Az összehangolt mozdulatok aztán egyre gyorsabbak lettek, és amikor közeledtek a gyönyör felé, ajkuk szenvedélyes csókban találkozott, megkoronázva az érzést, amikor testük és lelkük eggyé vált. A paradicsom kapuját átlépve összefonták ujjaikat, és megszorították egymás kezét. Elhomályosult tekintetük egybekapcsolódott, melyben szerelem és boldogság csillogott. Testük remegett az átélt gyönyörtől, szívük vad iramban vágtatott mellkasukban, tüdejük gyors ütemben emelkedett és süllyedt a levegő kapkodásától. Castle ajkán boldog mosollyal fordult a hátára, és mellére vonta a nőt, aki örömmel fészkelte magát a két hete hiányolt biztonságos karok melegébe. Sokáig csak szótlanul élvezték a másik érintését, várva, hogy csillapodjon szenvedélytől felgyorsult szívverésük, majd végül Castle szólalt meg.

-          Ez azt jelenti, hogy tiszta lappal kezdünk, és mindent elfelejtünk? – kérdezte halkan, és Kate-nek mosolyognia kellett.

-          Nem, Castle – rázta meg a fejét, majd félkönyökre támaszkodott, hogy az író szemébe nézhessen – ez azt jelenti, hogy szeretlek, és ami történt, csak még biztosabbá tett ebben. – hajolt közel a férfihoz, és megcsókolta. Amikor ajkaik elváltak, Castle megsimogatta Kate szeretkezéstől kipirult arcát.

-          Nagyon szeretlek – nézett komolyan a szemébe, majd elvigyorogta magát – Egy valamit ígérj meg!

-          Mit? – nézett vissza kérdőn a nő, és már a férfi arcáról leolvashatta, hogy valami eszement kérés következik.

-          Azt, hogy néha veszekszünk is majd a kapcsolatunk során, mert ez a békülős szex, valami isteni! – csillant huncut fény a szemében a férfinak, és Kate elnéző mosollyal az ajkán rázta meg a fejét.

-          Ha veszekedésre vágysz, Castle, akkor menj vissza valamelyik exedhez, mert nekem nem áll szándékomban többé veszekedni veled – hűtötte le gyorsan az írót a nyomozó, majd kacéran rámosolygott, úgy folytatta – ami pedig a békülős szex minőségét illeti, elhiheted nekem, hogy minden együttlétünk isteni lesz! – kacsintott a férfira, és újra megcsókolta, finoman megharapva az alsó ajkát, miközben kezével végig simított meztelen mellkasán, majd lecsúsztatta kezét a hasán, hogy aztán a takaró alatt keze megtalálja a legérzékenyebb pontját. Castle levegő után kapkodva szakította meg a csókot, és fordította a nőt hanyatt. Elhelyezkedett rajta, miközben Kate lábaival átfonta a derekát, úgy nézett a szemébe.

-          E felől semmi kétségem nyomozó – vigyorgott Kate–re, majd újból megcsókolta, de ezúttal sokkal szenvedélyesebben vették birtokba egymás ajkait, hogy aztán ismét elrepüljenek abba a varázslatos világba, ahol még senkivel sem jártak azelőtt.

Kate hangos csörömpölésre ébredt, mely hang a konyha felől érkezett. Biztos lehetett benne, hogy az író tört össze valamit, de túl fáradtnak érezte magát ahhoz, hogy utánanézzen. Mivel fájdalmas segélykiáltást nem hallott, így biztosra vehette, hogy nem történt baj. Szemét továbbra is lehunyva tartva nyújtózott hatalmasat, és ajkára mosoly költözött, ahogy emlékei között felrémlettek a múlt éjszakai eseményei. Aznap éjjel még kétszer szeretkeztek a férfival, és egyik együttlétük jobb volt, mint a másik. Két héttel ezelőtt még nem gondolta volna, hogy még egyszer a férfi karjai között töltheti az éjszakát, de most nagyon boldog volt. Gondolataiból a háló ajtajának nyitódása rántotta ki, és amikor kinyitotta a szemét, Ricket látta belépni, aki egy tálcát egyensúlyozott a kezében. Amikor közelebb ért, a tálcát, megrakva finomságokkal az ágy szélére tette, majd úgy, ahogy volt, egy szál alsóban, bemászott Kate mellé az ágyba.

-          Jó reggelt! – köszöntötte csókkal szerelmét, és úgy érezte, pont ilyennek képzelte a közös reggelt aznap is, amikor Josh beállított hozzájuk.

-          Jó reggelt! – gömbölyödött Rick ölébe a nő, míg Castle megtámasztotta a hátát az ágy támláján – mi finomat hoztál nekem? – kérdezte Kate, és nyakát nyújtogatva szemezett a tálca tartalmával.

-          Pirítós, rántotta, sült bacon, narancslé, vaj, és jam – sorolta a választékot Castle.

-          Nagyon jól néz ki – mosolygott rá elismerően a nyomozó, majd közösen neki is láttak, hogy elfogyasszák. Amikor végeztek, Castle az ágy mellé tette a tálcát, és újra az ölébe húzta a nyomozót, aki engedelmesen simult a karjai közé, hátát az író mellkasának támasztva.

-          Mikorra mész dolgozni? – kérdezte a fülébe suttogva Castle, majd ajka nyakára vándorolt, és lágyan csókolgatni kezdte.

-          Ha nem szólal meg a telefonom egy gyilkosság miatt, akkor csak egy óra múlva - válaszolta Kate és lehunyt szemmel élvezte a kényeztetést.

-          Akkor drukkoljunk – búgta Kate fülébe a férfi, mire Kate megfordult a karjaiban és most az ölébe ült, ajkuk pedig szenvedélyes csókban találkozott.

-          Castle… - szakította meg a csókot Kate, és mélyen a férfi szemébe nézett – nagyon boldog vagyok! – mosolygott az íróra, és Rick szerelmet olvashatott ki a zöld szemekből.

-          Ha csak feleannyira vagy boldog, mint én, az már szédületes! – súgta vissza a férfi már a szájába a szavakat, és újabb csókban forrtak össze ajkaik, hogy aztán ismét elmerüljenek a szerelem és szenvedély tengerében, kihasználva minden percet, melyet a sorstól második esélyként kaptak.

VÉGE