Ajándék a múltból

1. rész

Richard Castle fél szemmel az órájára sandított. Fél kilenc… Vajon, már elég időt töltött a nővel, hogy fáradtságra hivatkozva leléphessen? Magában jót mosolygott a helyzeten. Úgy gondolkodik kifogásokon, mint egy nő, aki szánalomból ment el egy férfival vacsorázni. Tekintetével ekkor felpillantott a vele szemben ülő nőre. Csinos, 20-as éveinek végén jár. Szőke hajkoronája válláig ér, arca szépen kisminkelve, kék szeme pedig ragyog, ahogy őrá néz, és csak fecseg tovább, anélkül, hogy észrevenné, az író nem is figyel arra, amit mond. Ő sem különbözik semmiben azoktól a nőktől, akikkel az elmúlt egy hónapban találkozgatott. Gyönyörűek, vidámak, talán még okosak is, bár ez kevésbé volt jellemző, de mindből hiányzik az a valami, amit eddig ő csak egy nőben talált meg. Ez a nő azonban becsapta őt. Hazudott neki, amikor azt mondta, nem emlékszik a szerelmi vallomására. Valahányszor eszébe jutott, fájdalom járta át a szívét. Nem értette, miért nem volt bátorsága a nőnek megmondani, hogy nem érez szerelmet iránta. Miért kellett hazudnia? – tette fel magának a gyötrő kérdéseket a férfi, de válaszok ezúttal sem érkeztek. Gondolataiból a szemben ülő partnere hangja szakította ki.

-          Figyelsz rám egyáltalán, Ricky? – kérdezte durcás arckifejezéssel. Rick ugyan utálta, ha így hívták, de nem szólt semmit, csak felöltötte legsármosabb mosolyát, és úgy válaszolt.

-          Persze, hogy figyelek! – duruzsolta, miközben imádkozott, hogy a nő ne kérdezzen vissza. Mivel Amanda, mert így hívták ma esti társaságát, nem kérte számon még egyszer, halkan sóhajtott, és eldöntötte, itt az ideje befejezni a vacsorát. – Amanda, mi lenne, ha most hazamennénk? – majd még mielőtt a nő félreérthette volna, folytatta - Tudod, ma még szeretnék írni egy kicsit… - jött az elmúlt egy hónapban mindig bevált kifogással, és remélte, hogy ez most sem hagyja cserben.

-          Rendben - húzta el a száját a nő, de aztán felragyogott a tekintete – ugye hazaviszel?

-          Természetesen. – bólintott megadóan Castle, hiszen nem hagyhatta, hogy a nő egyedül taxizzon haza. Örömében Amanda átnyúlt az asztalon és megszorította a férfi kezét.

-          Köszönöm. – mosolygott rá hálásan.

-          Ugyan, ez a legkevesebb. – válaszolt a férfi udvariasan, és visszamosolygott. Ebben a pillanatban valahol vaku villant. Rick sietve nézett körbe, de nem látta a fényképező tulajdonosát, így csak remélni merte, hogy pusztán egy rajongó kattintott el egy képet.

Castle a nő háza elé érve kipattant az autóból, és átment a másik oldalra, hogy kinyissa a nőnek az ajtót. Annál is inkább, mivel annak nem is állt szándékában magától kiszállni. Az ajtóig kísérte, majd éppen búcsút vett volna tőle, amikor Amanda szorosan hozzábújt.

-          Fiatal még az este… - búgta érzéki hangon – Nem jössz fel egy italra?

-          Kösz, nem – hárította el az ajánlatot – mondtam már neked, hogy írni szeretnék, és azt csak tiszta fejjel lehet. Hosszú éjszaka vár még rám. – válaszolta, de amint kimondta, meg is bánta, amikor látta, hogy ismét felcsillan a nő szeme.

-          Akár itt is írhatnál… van számítógépem… és ágyam is, ha le akarnál feküdni, pihenni egy kicsit. – bújt hozzá még szorosabban a férfihoz, és tekintetéből tisztán ki lehetett olvasni, mit is ért pihenés alatt.

-          Nem, köszönöm. – utasította el megint a nőt, majd távolabb húzódott. – Ideje mennem – bólintott, és éppen indult volna, amikor a nő egy mozdulattal magához rántotta nyakkendőjénél fogva, és megcsókolta. Rick először ledöbbent, majd visszacsókolt. Keresett valamit. Azt az érzést kereste, amit akkor érzett, amikor Kate csókolta meg. Vágyat, remegést, gyomrában repkedő pillangókat, heves szívdobogást, de semmi nem történt. Egyáltalán semmi. Ekkor finoman eltolta magától Amandát, mit sem törődve annak döbbent tekintetével, majd elsétált az autóig, és hazahajtott. Hazáig azon gondolkodott, hogy ez így nem mehet tovább. Az elmúlt egy hónapban, mióta hallotta a figyelőben, hogy Kate hazudott és mindenre emlékszik a lelövése napjáról, lassan eltávolodott a nőtől, és igyekezett visszatérni régi életéhez. Randevúkat szervezett magának, amelyek azonban mindig ugyanúgy értek véget. Hazavitte őket, és egyedül töltötte az éjszakát. Nem tudta kiverni a fejéből Kate-t, az egyetlen nőt, aki olyan érzéseket váltott ki belőle, akár csak egyetlen pillantásával is, vagy egy véletlen érintésével, melyet még soha senkivel nem tapasztalt addig, és az óta sem. Beleszeretett, és nem tehetett ellene semmit, de Kate nem szereti. Rájött, hogy az egyetlen megoldás, hogy végre megszabaduljon ettől az érzéstől, és boldog lehessen mással, ha végképp kitörli a fejéből, és az életéből Kate Beckett nyomozót. Ennek pedig csak egyetlen módja van, ha megszakít vele minden kapcsolatot. Elhatározta, hogy már másnap bemegy az őrsre, és pontot tesz az ügy végére.

-          Én mondom neked Lanie, valami nem stimmel! – nézett töprengve legjobb barátnőjére Kate, miközben édes vörösbort töltött poharaikba. Kivételes este volt a mai. Nem volt gyilkosság, így sikerült végre időben hazaérnie. Mivel Lanie is szabad volt, úgy döntöttek, csajos estét tartanak. – Az utóbbi egy hónapban, mintha kicserélték volna Castle-t! Pontosabban, visszacserélték! Már megint ugyanaz a nemtörődöm, egoista seggfej, mint aki négy éve volt! A minap például fogadást kötött egy kettős gyilkosságnál, hogy Espo vagy én töröm-e meg előbb a gyanúsítottat!

-          Ki nyert?

-          Lanie! – rótta meg Beckett barátnőjét felháborodottan – Nem ez számít!

-          Akkor mi? Mi zavar Kate? – kérdezte halkan Lanie, és tekintetét fürkészőn a barátnője szemébe fúrta.

-          Az, hogy… - kezdett bele Kate, de elakadt. Pontosan tudta, mi zavarta, de még nem állt készen arra, hogy hangosan ki is mondja. – Hogy eltávolodik tőlem, és fogalmam sincs, hogy miért? – mondta ki végül mégis, alig hallhatóan – Mit tettem, Lanie?

-          Lehet, hogy nem ez a jó kérdés, szívem… - próbálta rávezetni a nyomozót arra, ami neki már négy éve nyílt titok volt – Inkább úgy kérdezd magadtól, mit nem tettél?

-          Ezt hogy érted? – nézett rá értetlen tekintettel Kate, de valahol belül pontosan tudta, mire céloz az orvos szakértő.

-          Ez a pali négy éve megőrül érted! Még a vak is látja! Szeret téged, amit meg is mondott neked, amikor lelőttek. Te pedig ahelyett, hogy megmondtad volna neki, hogy még nem állsz készen egy kapcsolatra, azt hazudtad, hogy nem emlékszel semmire! – nézett szigorúan Lanie. Még mindig mérges volt barátnőjére, amiért nem vállalta fel érzéseit már akkor. – Talán megunta a várakozást… - hagyta nyitva a mondatot, és elégedetten konstatálta, hogy rémület költözik Kate szemébe a gondolatra, hogy elveszítheti a férfit. – Miért nem mondod meg neki, hogy te is szereted, még mielőtt valami visszafordíthatatlan történik?

-          Hogy én szeretem? – nézett döbbenten a nyomozó Lanie-re.

-          Ugyan csajszi, talán akkora titok volt?

-          Igen… vagyis nem… azaz… - Kate égnek emelte a tekintetét, és nagyot sóhajtva ivott a borból, majd szomorúan, kétségbeesetten nézett Lanie-re – mit tegyek, Lanie?

-          Amit a szíved súg. – kacsintott barátnőjére, és csak remélte, hogy az egyébként okos, talpraesett, kemény nyomozó ezúttal a szívére hallgat.

Kate fáradtan dobta le táskáját az asztalára a kapitányságon. Nem sokat aludt az éjjel. Fejében milliószor lejátszotta a Lanie-vel lezajlott beszélgetést, és rájött, barátnőjének igaza van. Túl sokáig várt, itt az ideje, hogy végre beismerje érzéseit a férfi iránt nemcsak magának, de Castle-nek is. Éppen ott tartott gondolataiban, hogyan valljon színt a férfi előtt, amikor szeme megakadt az aznapi újságon, de leginkább a címlap fotón. Remegő kézzel vette fel a lapot, melynek első oldalán az író volt látható egy csinos szőke nővel egy vacsoraasztalnál, egy látszólag romantikus helyen, ahogy meghitten beszélgetnek. Még jobban kikerekedett Beckett szeme, amikor meglátta, hogy éppen egymás kezét fogják, és szerelmesen összemosolyognak. Szúró érzést érzett a szívében, szemét mégsem tudta levenni a fotóról. Elkésett – gondolta szomorúan, miközben könnyeivel küszködött. Túl sokáig várt, és még csak nem is hibáztathatja az írót, elvégre majdnem egy év telt el vallomása óta. Senkitől sem várható el, hogy bizonytalanul várakozzon, hátha a másik végre megteszi azt a bizonyos lépést. Mégis a felismerés, hogy Castle már nem szereti, és másnál keresi a boldogságot, arculcsapásként érte. Gondolataiból a lift ajtó kattanása szakította ki. Oda sem kellett néznie, hogy tudja, az író érkezett, ennek ellenére odafordult, és tekintetük találkozott. Most nyoma sem volt az író arcán a csibészes mosolynak, vagy szemében a csillogásnak, és Kate érezte, hogy valami komoly szándékkal jött be Castle. Annál is inkább, mivel nem volt folyamatban lévő gyilkossági ügyük, a papírmunka elől pedig mindig meglépett. Ekkor az író odaért hozzá, és már azt is láthatta, hogy ezúttal kávét sem hozott. Halkan szólalt meg.

-          Szia Kate.

-          Castle! – bólintott a nő, és feltűnt neki, hogy a férfi kerüli a tekintetét. – Mi járatban? Úgy döntöttél, besegítesz végre a papírmunkába? – húzta az írót, és már alig várta, hogy beszélhessen vele érzéseiről.

-          Beszélhetnénk? – kérdezte még mindig halkan Castle, és amikor Kate bólintott, a pihenő felé vették útjukat, miközben Ryan és Esposíto nyugtalanul néztek utánuk.

2. rész

Miután Kate becsukta a pihenő ajtaját, várakozón Castle-re nézett, aki idegesen túrt bele sűrű, barna hajába, amitől egy rakoncátlan tincs a homlokába hullott. Kate tekintete odasiklott, és csak nehezen állta meg, mint már annyiszor, hogy oda ne nyúljon, és ne simítsa félre.  Mivel az író továbbra sem szólalt meg, Kate volt az, aki megtörte a rájuk telepedett feszült csendet.

-          Castle, fogj hozzá! Ellentétben veled, én nem érek rá! Egy halom papírmunka vár az asztalomon! – nézett rá türelmetlenül, és a hatás kedvéért látványosan az órájára pillantott. Úgy tűnt, ez a kezdőlökés kellett a férfinak, mert végre belekezdett jövetele okába.

-          Kate, gondolkodtam, és arra jutottam, hogy elég sokáig raboltam az idődet, és idegesítettelek már… a Nikki Heat könyvek harmadik részével is lassan végzek, szóval… itt az ideje, hogy búcsút vegyek. – hadarta el szinte egy szuszra az író, majd felnézett és tekintete Kate döbbent tekintetével találkozott.

-          Hogy búcsút vegyél? – ismételte meg utolsó szavait hitetlenkedve a nyomozó – Ez mégis mit jelent? – kérdezte még mindig döbbenten. Nem akarta elhinni, hogy az író elmegy, és ő elveszíti.

-          Elmegyek. – erősítette meg rossz sejtését a férfi – Visszakapod a régi életedet, Kate. Már nem fogok többé itt lábatlankodni körülötted, nem kell azt figyelned, nem esik-e bajom egy bevetés során, nem foglak többé fárasztani az elméleteimmel – sorolta Castle az érveket. Mindent felsorolt, ami eszébe jutott, csak az igazságot nem akarta elmondani. Azt, hogy azért megy el, mert már nem bírja tovább azt a kínzást, amit a nő mellett való munka jelent a számára. Azt, hogy minden napot vele tölt, de nem érintheti meg, nem csókolhatja meg.

-          Hagyd a marháskodást, Castle! Erre tényleg nincs most időm! – fintorgott Kate, és csak remélni merte, hogy a férfi tényleg csak viccel. Talán így akarja elérni, hogy ő végre színt valljon? – tette fel magának a kérdést, de ahogy a férfira nézett, tudta, komolyan gondolja. – Ha most azért csinálod ezt, mert elismerésre vágysz, akkor rendben! Köszönjük a munkádat, nagy segítség vagy az ügyek megoldásánál! – humorizált Kate, de Rick-en látszott, hogy most nincs humoros kedvében, és ez megijesztette a nyomozót.

-          Nem viccelek, csak elköszönni jöttem. – folytatta komolyan Castle, és kék szeme végig siklott Beckett arcán. – Öröm volt veled dolgozni… Kate – tette hozzá lágyan, majd kezét nyújtotta. Beckett először némán nézte az erős kezet, melyről már tudta, milyen gyengéden is tudja megérinteni őt, végül viszonozta a gesztust, és kezét a férfi kezébe csúsztatta, aki gyengéden megszorította. Ahogy kezük összeért, tekintetük egybekapcsolódott. Kate úgy érezte, elveszik a férfi mélykék tekintetében. Már első találkozásuk alkalmával is a szeme volt az első, ami megragadta a figyelmét. Rick finoman, alig észrevehetően megsimogatta ujjbegyével a nő kézfejét, majd lassan közelebb hajolt, és arcon csókolta a nőt, aki először megdöbbent, majd lehunyt szemmel élvezte a pillanatot, ahogy a férfi ajka arcához ér.

-          Vigyázz magadra, Kate. – suttogta, majd éppen indulni készült volna, amikor Kate hangja megállította.

-          Castle! Azzal, hogy elmész, az én régi életemet akarod visszaadni, vagy… - és itt megállt egy pillanatra. Azon gondolkodott, folytassa-e a megkezdett mondatot, hiszen nem akarta túlságosan kiadni érzelmeit az írónak, főleg azok után nem, hogy épp most akarja itt hagyni őt, és a közös munkát. Végül mégis befejezte, amit elkezdett – vagy a sajátodat akarod visszakapni?

-          Ezt hogy érted? – kérdezett vissza Castle, és megfordult. Fogalma sem volt róla, hogy Kate látta a mai lapot, és ezzel a kérdéssel a randevújára céloz.

-          Tisztában vagyok vele, hogy a nyomozói munka kevés szabadidőt hagy az embernek – kezdett bele a magyarázatba Kate – az új barátnőd pedig, nyilván nehezen viseli, hogy az őrsön való tartózkodás miatt, keveset tudtok együtt lenni, igaz? Ezért lépsz ki? – szegezte az írónak a kérdést Kate – hogy vele lehess?

-          Kiről beszélsz, tulajdonképpen? – nézett rá értetlenül Rick, hiszen nem volt barátnője. Az egyetlen nő, akit maga mellett akart tudni ebben a szerepben, az itt állt előtte, de erre semmi esélye sem volt, ezért is megy el. De ezt mégsem mondhatta meg neki.

-          Nem is rémlik, kire gondolhatok? Pedig közös fotó is készült rólatok! – jegyezte meg epésen a nyomozó, és dühös hangjára Castle meglepetten kapta fel a fejét. Lehet, hogy… az kizárt! Vagy mégis? Kate féltékeny? Akkor talán mégis lenne esélye nála? – töprengett, majd rájött, hogy válaszolnia kéne.

-          Féltékeny vagy? – buggyant ki belőle a kérdés és lélegzetvisszafojtva várta a választ. Kate pusztán egy tized másodpercig gondolkodott, mit is kellene válaszolnia, majd döntött.

-          Féltékeny? Álmodozz csak, Castle! – szúrta oda az írónak. – Akkor fogsz te engem féltékenynek látni, ha befagy a pokol! – Nem akarta elismerni előtte, noha reggel még erre készült, hogy valóban féltékeny, és fél is. Attól fél, hogy elveszíti. Most mégis úgy döntött, az eszére hallgat. Nem fogja magát megalázni azzal, hogy közli az íróval, aki már túllépett az iránta érzett érzésein, hogy ő viszont szereti, és csak vele akar lenni. Azt már nem! – határozta el magában. – Csak nem értem, miért rám hivatkozol a döntésed miatt! Mondd azt, hogy meguntad ezt a munkát, és kész!

-          Neked nem lehet jót tenni, Beckett! Gondoltam, örülni fogsz, ha végre lelépek az életedből!

-          Örülök is! – vágott vissza a nyomozó – Így is elég bajt okozott már nekem a te Nikki Heat könyved!

-          Más örülne, ha egy könyv főszereplője lehetne! – emelte fel a hangját most már a férfi is.

-          Nos, én nem vagyok más! – válaszolt a nyomozó, és ezzel Castle-nek egyet kellett értenie. Senki nem volt hozzá fogható. Beckett folytatta – És tudtommal, az elsőt sem én kértem tőled, nem igaz?

-          Tudod, mit! Tényleg itt az ideje, hogy elmenjek!

-          Csinálj, amit akarsz! – legyintett dühösen Kate. Fogalma sem volt róla, hogy ha az író valóban azt tehetné, amit akarna, akkor most vadul megcsókolná őt, és addig kényeztetné az ajkaival minden porcikáját, míg eszüket nem vesztenék a gyönyörtől. Még mielőtt Castle reagálhatott volt, Ryan dugta be a fejét az ajtón.

-          Beckett, egy fickó téged keres.

-          Vedd át az üzenetet – kérte a nyomozót a nő, de Ryan tagadólag megrázta a fejét.

-          Nem hajlandó elmondani. Azt mondta, csak rád tartozik, senki másra. Úgy fogalmazott… - nézett jegyzettömbjébe a férfi, és szó szerint idézte – nem akar téged zavarba hozni az intim részletekkel a társaid előtt. – majd igyekezett elrejteni mosolyát, mire Kate döbbenten meredt rá, Castle pedig úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. Ez volt az utolsó, amit hallani akart, a Kate-nek szánt pikáns üzeneteket. A tény pedig, hogy Kate erre a válaszra azonnal az asztalához rohant, azt bizonyította, hogy valóban pikáns lehet. Castle szomorúan lehajtott fejjel sétált oda a nő asztalához kabátjáért, és még éppen elcsípte a beszélgetést.

-          Beckett!

3. rész

Castle lassan vette fel kabátját. Tudta, hogy semmi logika nincs abban, hogy saját magát kínozza a beszélgetés kihallgatásával, de tudni akarta, kit választott Kate helyette. Ki az, akivel szemben vereséget szenvedett. Talán ismét Demming tért vissza, vagy megint összemelegedett a nő Joshsal? – tűnődött magában, majd úgy döntött, egyszerűbb, ha hallgatózik, így úgy tett, mintha keresgélne valamit az asztalon. Remélte, hogy Kate nem zavarja el, de a nő nem is figyelt rá, csak a telefonálóra koncentrált, ami még jobban fájt az írónak.

-          Szia Kate! – hallott egy mély férfihangot a vonal végén a nő, de azonosítani nem tudta.

-          Ki maga? – kérdezte hivatalos hangján a nyomozó, és erre Castle azonnal felkapta a fejét. Titkon örült, hogy mégsem egy férfi van a dologban, legalábbis nem szerelem, ugyanakkor meg is rémült a gondolatra, hogy akkor ki lehet, akit Kate nem ismer, de az így személyeskedik vele.

-          Ma korábban jött a Télapó, Kate! – folytatta az ismeretlen férfi, figyelemre sem méltatva Beckett kérdését – És mivel jó kislány voltál az idén, ajándékot is hozott neked – vihogott bele a kagylóba és Kate jobb kezével csettintett Ryannek és Esponak, akik azonnal ugrottak. Ryan felvette a másik készüléket, míg Espo elindította az automatikus lehallgatót, és nyomkövetőt. – A 10. sugárúton átveheted.

-          Ki maga? – ismételte meg kérdését Kate. Remélte, hogy szóval tudja tartani, míg a fiúk lenyomozzák. Castle ez idő alatt, szótlanul állt mellette.

-          Az legyen a rejtvény megfejtése – vihogott tovább, majd elkomolyodott – sajnos, lassan lejár a 30 másodpercem, így búcsúznom kell, de Kate… - tartott egy pillanatnyi szünetet, majd komolyan hozzátette – hagytam neked üzenetet is. Hiszen ezt illik akkor, ha megajándékozunk valakit, nem igaz? – nevetett fel és megszakította a vonalat. Kate letette a telefont, majd várakozón nézett társaira, de azok tanácstalanul vonták meg a vállukat, jelezve, hogy nem sikerült lenyomozni. Kate összeráncolt homlokkal nézett maga elé, miközben hangosan gondolkodott.

-          Pontosan tudta, hogy 30 másodpercre van szükségünk, hogy lenyomozzuk…

-          Talán sok filmet látott… - találgatott Ryan, de Kate megrázta a fejét.

-          Vagy dolgozott a rendőrségnél, vagy valakije dolgozott itt… - hirtelen a kabátjáért nyúlt – irány a 10. sugárút! Kibontom az ajándékom! – Ekkor azonban, ahogy megfordult, hogy a lift felé vegye az irányt, nekiütközött Castle-nek, aki még mindig ott állt, kabátját szorongatva. Felnézett az íróra, aki egy pillanatra bánatot vélt felfedezni a nő szemében, de az, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott, amikor megszólalt.

-          Vigyázz magadra, Castle! – majd faképnél hagyta az írót, és a lift irányába indult, miközben Castle már tudta, hogy a világnak nincs annyi pénze, amiért ő most itt hagyná a detektívet, így magára kapta kabátját, és utánuk eredt. Még éppen sikerült a fiúkat a földszinten elkapnia, így bepattant mögéjük hátra és már úton is voltak a helyszínre.

Amikor megérkeztek, mindenütt rendőrautókat lehetett látni, és járőröket, akik minden igyekezetükkel a bámészkodókat próbálták távol tartani. Mivel Kate sejtette, mi vár rá a sugárúton, értesítette Lanie-t is, aki már szintén ott várta őket. Beckett ment elől, mögötte Ryan és Espo, nyomukban az íróval. Kate-nek fel sem tűnt, hogy a férfi is ott van. A kordonszalaghoz érve, felmutatta jelvényét, amelyet az ott álló rendőr azonnal felemelt, hogy a helyszínre mehessenek a nyomozók. Amikor odaért, az első döbbenettől szóhoz sem jutott. Sok gyilkossági helyszínen járt már életében, de ehhez foghatóval még soha nem találkozott. Az áldozat egy fiatal, barna hajú nő volt, testét megszurkálták. Minden csupa vér volt, arcán pedig látszott, hogy többször is megütötték, mielőtt megölték. Kate gyomra fordult egyet, ezért tekintetét levette a nőről, és Lanie felé fordult.

-          Mit tudunk?

-          30 év körüli, fiatal nő. Papírok nem voltak nála, de néhány járőr megtalálta őket az egyik, nem messze lévő kukában. – nyújtotta át Beckettnek a papírokat, aki kesztyűs kezével azonnal átvette, és tanulmányozni kezdte, majd hangosan felolvasta a nevet.

-          Kyra Benett. 31 éves. New Yorkban él. Hogyan halt meg? – fordult ismét Lanie felé.

-          Nos, szegénynek nem adatott meg a könnyű halál. Ugyan, többször is megszúrták, de ezek csak felszíni sérülések. Nyilván a tettes csak azért tette, hogy fájdalmat okozzon, de nem akart végezni vele. Az arcán lévő zúzódások alapján ököllel ütötték, és a nyakán lévő nyomokból arra következtetek, hogy fojtogatták is.

-          Halál oka?

-          Nem tudom biztosra, de véleményem szerint, fulladás. Erre utalnak a szemében a bevérzések is. – vélte a doktornő, majd hozzátette – biztosabbat a boncolás után tudok mondani.

-          Lanie, a fickó, aki bejelentette a gyilkosságot, azt mondta, üzent nekem. Nem találtál semmit, az áldozat zsebeiben?

-          A zsebeiben nem, de… - tartott szünetet a nő, majd jobb kezével lehúzta a nő mellkasáról az inget, ahova egy üzenet volt belekarcolva: „Hamarosan…”Kate némán olvasta el az üzenetet „ajándékán”, és töprengeni kezdett, mit is jelenthet, majd két társához szólt.

-          Ryan, Espo! Ti menjetek el a címére, és kérdezősködjetek egy kicsit! Tudni akarom, voltak-e ellenségei, vagy bárki, akinek oka lehetett megölni őt. – adta ki az utasítást, de Castle közbevágott.

-          Csak nekem tűnik úgy, hogy a tettesnek sokkal inkább veled van baja, mintsem az áldozattal volt? – tette fel a kérdést, mire mindenki felé fordult.

-          Te mit keresel itt? – fordult oda a nyomozó is, aki csak most vette észre, hogy ő is itt van. Lanie felkapta fejét, és Kate-re pillantott, aki kerülte tekintetét. Ebből, és a hangból, amit Kate használt, azonnal tudta, hogy barátnője megint az eszére hallgatott, ami kiváló szolgálatot tett neki a nyomozások során, de cserbenhagyta, ha szívügyeiről, pontosabban Castle-ről volt szó.

-          Gondoltam, segítek ebben az ügyben. – válaszolta természetes hangon az író.

-          Nem kell segítség, köszönjük. – hárította el az ajánlatot Kate – a világért sem akarnálak elvonni a barátnődtől. – jegyezte meg epésen, és Lanie most már végképp összezavarodott. Nem ő volt azonban az egyetlen, aki ide-oda kapkodta fejét a két ember között. Csatlakozott hozzá Ryan és Espo is.

-          Nem vonsz el semmitől. Segíteni akarok! – vált határozottabbá a hangja az írónak. Rossz előérzete volt az üggyel kapcsolatban, hiszen a fickó személyesen Kate-nek jelentette be gyilkosságát, tehát köze van a nyomozóhoz az esetnek, és ő most akkor sem hagyta volna ki ezt az ügyet, ha láncra verik.

-          Eddig is megvoltunk a segítséged nélkül! Ezután is megleszünk! – emelte fel hangját Kate. Nem akarta, hogy az író itt legyen. Nem akarta, hogy mellette legyen, amikor látható módon, már nem érez iránta semmit, ő viszont szereti. Egyáltalán nem akarta hátralévő életét úgy élni, hogy azt nézi, milyen boldog a férfi egy másik nővel, amikor tudja, hogy ők ketten is azok lettek volna. – Az őrsön már elköszöntél. Hát Isten veled, Castle! – vágta oda Kate, majd elfordult a férfitól, ezzel jelezve, hogy részéről lezártnak tekinti a dolgot.

-          Márpedig én akkor is maradok! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, és még az sem érdekelte, hogy Kate villámló tekintettel fordul ismét felé.

-          Castle, utoljára mondom, menj haza! Menj haza a barátnődhöz, vagy ahova akarsz, csak engem hagyj végre békén! – kiabált most már Kate, mire azok is feléjük fordultak, akiknek eddig nem tűnt fel a szópárbaj. Beckett figyelmét nem kerülte el a Castle szemébe költöző fájdalom mondatai hatására, de nem engedhetett. Tudta, képtelen lenne elviselni, hogy nap, mint nap lássa a férfit, aki soha nem lehet az övé. Éppen elég volt ezt egyszer átélnie, amikor Ginával Hamptonba ment, még egyszer nem volna rá képes. Castle csak szótlanul nézett rá. Nem tudta, mit tegyen. Bántotta, hogy a nyomozó ilyen hidegen viselkedik vele, ugyanakkor, képtelen volt elmenni, és itt hagyni őt. Végül Lanie szólalt meg.

-          Édeseim, van itt egy hulla, aki tudom, már nem megy sehova, de ki kellene derítenünk, mi történt vele. S bár a magánszámotok nagyon szórakoztató, mindenki benneteket bámul. – bökött fejével a járőrök felé, akik érdeklődve figyelték a jelenetet.

-          Kate, ez az utolsó ügy, aztán elmegyek. Ígérem. De most had maradjak! – nézett rá kérlelőn a férfi.

4. rész

Kate körbenézett, mindenki őket figyelte. Mivel nem akart még nagyobb jelenetet, némán bólintott.

-          Nem bánom. De ez az utolsó, és aztán itt sem vagy! – nézett rá szigorúan, mire Castle halványan, inkább szomorúan, mint örömmel, elmosolyodott, és bólintott.

-          Rendben. – egyezett bele, és ismét minden figyelmüket a holtest felé irányították.

-          Ryan, Espo! Induljatok, és tegyétek, amit mondtam.

-          Nem is érdekel a véleményem az ügyről? – kérdezte Castle, és Kate látta a tekintetén, hogy egy újabb elmélet következik, de arra nem számított, hogy ezúttal ő lesz a főszereplő.

-          Igazából, nem. – majd folytatta – de ez, mikor akadályozott meg abban, hogy elmond?

-          Így van! – vigyorgott rá a mai nap folyamán először az író, amitől Kate szíve nagyot dobbant, és már bele is vágott – Mint már mondtam, a fickónak szerintem, sokkal inkább veled van baja.

-          Ezt miből vezetted le?

-          Miért téged hívott fel? Miért neked szánta ajándékba a hullát? – tette fel kérdéseit az író, melyek már benne is megfogalmazódtak. – És nézd meg ezt a nőt! Barna haj, 30-as… hasonlít rád, Kate – erre a mondatra Kate-nek végig futott a hátán a hideg. Megrázta fejét, úgy válaszolt.

-          Egyáltalán nem hasonlít rám! A fickó nyilván olvasott rólam a lapokban, és ezért nekem ajánlotta a gyilkosságot – utalt ezzel Kate arra a cikkre, mely róla jelent meg, amikor elkaptak egy gyilkost, aki lemészárolt egy családot.

-          Na és az áldozat neve? – ütötte a vasat tovább Rick. – Kyra Benett! K.B! Ugyanaz a monogramja, mint neked, Kate!

-          Castle! Meglódult a fantáziád! Ne képzelj ebbe az ügybe többet, mint ami benne van! A fickó egy őrült, aki megölte Kyrát, majd mivel látta a nevem egy újságban, és közeledik a karácsony, így akar kitűnni.

-          Rendben – válaszolt lemondóan a férfi. Látta, hogy nem tudja meggyőzni Kate-t arról, ami szerinte nyilvánvaló, hogy a gyilkos ismerheti őt.

-          Visszamegyünk az őrsre, Lanie – fordult a nyomozó a doktornő felé, aki bólintott – ha találsz valamit, hívj. – búcsúzott el, majd az autója felé indult. Castle nem tudta, mit tegyen. Kövesse őt, vagy inkább várja meg Espoékat és velük menjen, de ekkor meghallotta Kate hangját.

-          Castle, jössz? – mire némán, ajkán fél mosollyal követte őt.

Kate nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el, amikor Castle letette a szokásos kávét elé az asztalra. Hálásan nézett fel rá, és óvatosan kortyolt egyet a forró italból, miközben Castle arra gondolt, mihez kezd majd a nő minden napi mosolya nélkül, mellyel megajándékozza őt a kávékért cserébe. Tekintetével némán követte a nyomozót, aki most felállt és kávéjával a kezében megállt a fehér tábla előtt. Homlokát összeráncolva gondolkodott az ügyről, de sehogy sem jutott előbbre. Ekkor Javi és Ryan jelent meg.

-          Hé! – köszönt Javi – utánanéztünk az áldozatnak. Kyra hajadon, nincs barátja, még kutyája sem. Egyedül él Manhattanben, és biztonsági őrként dolgozott egy multivállalatnál.

-          Még egy közös pont… - szólt közbe Castle – ő is egyenruhás – utalva ezzel a kapcsolatra Kate és az áldozat között, de Beckett leintette.

-          Hagyj már ezzel Castle! Folytasd – kérte Javit, aki így is tett.

-          A munkatársai szerint, mindenki szerette, kedves volt, és közvetlen, szívesen beszélgettek vele, de közelebbi barátai nem voltak. Ellenségekről egyáltalán nem tudnak.

-          Khm… - krákogott sokatmondóan Castle, jelezve, hogy a kevés közeli barát Kate-re is jellemző, de mivel Kate megint szúrósan nézett rá, inkább nem szólalt meg.

-          Átnéztem az elektronikus és a nyomtatott postáját is, valamint a hívásait is. Semmi szokatlan. – csatlakozott most már Ryan is. – A szomszédban élő néni viszont, aki „véletlenül” kinézett az ablakon, amikor Kyra hazament, látott egy fiatal, 180-185 centi magas, barna hajú férfit, aki beszédbe elegyedett a lánnyal.

-          Tudna segíteni a fantomkép készítőnek?

-          Azt mondja, nem, sötét volt. – tárta szét karját Ryan, mire Kate elnyomott egy szitkot az orra alatt.

-          Tehát, eddig semmink sincs – jegyezte meg, és éppen ekkor megszólalt a telefonja – Beckett! Oké, máris megyünk. – tette le a kagylót, majd a lift felé indult, hogy minél előbb Lanie-nél legyen, Castle-el együtt, aki most is követte.

-          A halál oka a fojtogatás. Megfulladt. – tájékoztatta őket a doktornő, alig beléptek. – de előtte még alaposan megverte, és a halála után meg is erőszakolta. A szurkálások egyike sem volt halálos, mind csak felszíni, de ahhoz elég volt, hogy szenvedjen, mielőtt meghalt. – folytatta Lanie, és figyelmét nem kerülte el, hogy Castle undorodva húzza el a száját.

-          Valami nyomot hagyott maga után a tettes? – kérdezte Beckett.

-          Nem, semmit. Kesztyűt viselt, ráadásul olyat, amilyent a kórházakban használnak, vagy amilyent mi is viselünk a helyszíneken.

-          Honnan tudod? – kérdezte Castle.

-          Ugyanolyan port találtam Kyra testén, mint amilyen az ezekhez hasonló kesztyűk belsejében van. – mutatta fel egyik, még használatlan kesztyűjét Lanie.

-          DNS? – jött a következő kérdés a nyomozótól, de Lanie tagadólag megrázta a fejét.

-          Óvszert használt – válaszolta még mellé.

-          Kösz, Lanie – köszönt el Beckett, majd a lift felé mentek az íróval. Ahogy beszálltak, csend telepedett közéjük. Egyikük sem tudta, mit mondhatna a másiknak. Castle élvezte, hogy Kate közelében lehet. Mélyen beszívta a nő cseresznye illatát, és tekintetét lopva a nő arcára emelte. Gyönyörű volt, még soha nem látott nála szebbet, és minden vágya az volt, hogy ezt meg is mondja neki, de tudta, a nő nem érez iránta barátságnál többet, így inkább hallgatott, de tekintetét nem vette le a nő arcáról, ajkáról, melyet legalább még egyszer szeretett volna megízlelni. Kate-t is lekötötték gondolatai. Azon gondolkodott, miért van itt még mindig az író, ha már nem szereti. Végül arra jutott, hogy nyilván érdekesnek találja ezt az ügyet, ezért maradt. Lassan oldalra fordította a fejét, és tekintete a férfi tekintetével találkozott. Pillantásuk összekapcsolódott, és legnagyobb döbbenetére, és örömére, olyan gyengédséget olvasott ki a férfi szeméből, amit már legalább egy hónapja nem látott. Akaratlanul is közelebb hajolt a férfihoz, és tekintete annak ajkára esett, majd vissza gyönyörű kék szemére, mely elvarázsolta.

-          Kate… - hallotta a férfi suttogását, ekkor azonban a lift megállt, ő pedig villámgyorsan tért magához. Mégis, mit művel itt, amikor a férfinak barátnője van! El kell fogadnia, hogy lecsúszott élete nagy lehetőségéről, hogy boldog legyen. Ahogy ezt végig gondolta, azonnal kilépett a liftből, és asztalához sietett, Castle pedig, némán követte. Alig helyet foglaltak, amikor Beckett asztalán megszólalt a telefon.

-          Beckett – kapta fel azonnal. Még örült is a hívásnak, mert így nem kellett Rickkel társalognia. Öröme csak addig tartott, míg meg nem hallotta a hangot a vonal végén.

-          Szia Kate! Hogy tetszett az ajándékom? – kérdezte a már jól ismert mély hang – na, és az üzenet? Ugye megkaptad? – kérdezte tetetett rémülettel a hangjában.

-          Mégis ki a fene maga? – vált ingerültté Kate hangja, mire Ryan azonnal a telefonhoz ugrott, Castle pedig kiegyenesedett a székében, úgy figyelt.

-          Ejnye, Kate! Ez a baj veled, hogy sosem tudtál játszani! Neked mindig el kell rontani más szórakozását, ugye? – kérdezte rosszallóan a férfi, majd folytatta – Ez egy rejtvény, Kate. Fejtsd meg, és meg tudod, ki vagyok. Szereted a rejtvényeket, igaz? Ezért lettél rendőr. Ha pedig egyedül nem megy, majd a firkász segít benne. – kacagott fel sátánian a férfi, de még nem fejezte be – Újabb ajándékot készítettem neked Kate.

-          Hol? – csak ennyit kérdezett, tudta, az áldozaton már úgysem segíthet, miközben ledöbbent, hogy ez már a második gyilkosság rövid idő leforgása alatt, és a legtöbb, amit tehet, hogy mielőbb a helyszínre megy, és megtalálja ezt a rohadékot.

-          12. és 14. utca sarka. – válaszolt a férfi szenvtelenül, mintha egy taxisnak mondaná be a címet éppen – És Kate! Keress csak nyugodtan, mert már alig várom, hogy találkozzunk!

-          Én nem keresek… - csengett Beckett hangja félelmetesen nyugodtan – Én vadászok. És amikor elkapom, fohászkodni fog a jó Istenhez, hogy bárcsak sose ismert volna meg! – fenyegette meg a férfit, de az csak felkacagott.

-          Vadászat, jól hangzik. De a szerepek még nincsenek eldöntve, Kate. – fűzte hozzá, utalva ezzel arra, hogy akár a nő is lehet a vad, majd ismét megszakította a vonalat. Beckett letette a telefont, és reménykedve fordult társai felé, de a válasz most is ugyanaz volt.

-          Éppen 30 másodperc…

-          Fenébe! – csapott az asztalra dühösen, de pár perc múlva már úton voltak a helyszínre.

5. rész

Ahogy odaértek, Kate azonnal Lanie-hez ment, akit még az autóból hívott fel, és aki most már az áldozat felett térdelt. A nyomozót most már meg sem lepte a látvány, hiszen az első áldozatból kiindulva, pontosan tudta, mire számítson. A helyszín ezúttal is csupa vér volt, az áldozat pedig egy 30-as évei elején járó, fiatal, barna hajú nő, akit többször megszúrtak, és fojtogattak. Ettől függetlenül, a doktornőhöz fordult.

-          Mit tudunk?

-          Kimberly Bronx. 31 éves, Manhattanben él, akárcsak az első áldozat, és úgy is végeztek vele. A korábbi áldozatból kiindulva, nyugodtan mondhatom, hogy a halál oka fojtogatás, és a szúrt sebek itt is csak a kínzást szolgálták. Hogy történt-e erőszak a halál után, azt csak a laborban tudom megmondani. – tájékoztatta Lanie a nyomozót.

-          Üzenet? – kérdezett rá Castle a nőre.

-          Volt. – nézett jelentőségteljesen rájuk a doktornő, és arcán látszott, hogy ezúttal valamivel egyértelműbb lehetett az üzenet. Egy mozdulattal lejjebb húzta az áldozat pulóverét, ahova valóban belekarcoltak egy szót: „…találkozunk” Egy ideig némán nézték az üzenetet, végül Castle szólalt meg.

-          Kimberly Bronx… K.B monogrammal, 31 éves – ismételte meg Lanie szavait lassan – Manhattanben lakik, akárcsak te, barna hajú, akárcsak te, és az üzenet…

-          Hamarosan találkozunk. – mondta ki hangosan Kate a két üzenetet, majd felpillantott a holtestről. Kénytelen volt elfogadni, hogy a fickónak valóban ő kell, és az áldozatok csak a nevük és külsejük miatt haltak meg – Rendben. Tényleg engem akar. Visszamegyünk a kapitányságra – szólt Lanie-hez, de két társa megállította.

-          Ne nézzünk utána, voltak-e ellenségei? – kérdezte Ryan, jelezve, hogy követni kellene az ilyenkor szokásos protokollt, de Kate fejét rázta.

-          Nem. Úgysem találunk semmit, ami a gyilkoshoz kötné őt, akárcsak Kyra esetében. Csak azért haltak meg, mert hasonlítanak rám, és a nevük monogramja ugyanaz, mint az enyém. Most nem az ő ellenségeiket kell keresnünk, hanem az enyémet. – válaszolt nyugodt hangon, bár belül korántsem volt az. Semmi pénzért nem vallotta volna be, de ez az ügy megrémítette, és bár ő azt hitte, jól titkolja, nem is sejtette, hogy Castle pontosan tudja, mi megy végbe benne, és a szíve összeszorult. Már a gondolata is haraggal töltötte el, hogy bárki árthat a nőnek, akit szeret, és most már biztosan tudta azt is, hogy nem hagyja egyedül a nőt, semmilyen értelemben, amíg az ügyet le nem zárják. Gondolataiból Kate hangja szakította ki – Visszamegyünk az őrsre, és átnézzük az összes aktát, az összes olyan ügyet, ahol én voltam a vezetőnyomozó.

-          Abból lesz egy pár – húzta el a száját Espo. Mindig is utálta munkájának ezt a részét, amikor aktákban kellett keresgélni nyomok után – meglehetősen hatékony voltál az elmúlt öt évben…

Már hét óra telt el, mióta a helyszínről visszatértek, és folyamatosan az aktákat nyálazták. Ryan és Espo a számítógépeken keresgéltek, míg ő a pihenőben a papírok között. Ezúttal Castle is beszállt, ami egyrészt meglepte a nyomozót, másrészt melegséggel töltötte el. Figyelmét nem kerülte el az aggódás Castle tekintetében a helyszínen, amikor egyértelművé vált, hogy a gyilkos rá vadászik. Kate fáradtan masszírozta meg nyakát és vállát, mely mozdulat odavonzotta Castle tekintetét, és lenyűgözve figyelte, ahogy a nő kecses ujjai végig simítanak a formás vállakon, és gyönyörű nyakán, szemét pedig behunyja ez alatt. Érezte, hogy kiszárad a szája, és nagyot nyelt, hogy figyelmét elterelje. Tudta, hogy a nyomozó fáradt, mégis ez a mozdulat olyan vágyakat ébresztett benne, hogy legszívesebben odahajolt volna, és csókokkal borította volna be a nő keze nyomát. Kate ekkor kinyitotta a szemét, és tekintetük találkozott.

-          Mi van, Castle? – kérdezte Beckett, mivel a férfi még mindig csak őt nézte szótlanul.

-          Semmi – válaszolt túl gyorsan Castle, és figyelmét újra az előtte heverő aktára koncentrálta. Ekkor azonban hirtelen megakadt a szeme valamin. – Mi van vele? – tolta az aktát Kate elé, aki közelebb hajolt, hogy megnézhesse, mit mutat neki az író.

-          Reggie Watts? – olvasta fel az aktáról a nevet Kate – nem, ő nem lehet. Gyilkosságért csuktam le, az igaz, de 20 év szigorítottat kapott, kizárt, hogy már kinn lenne. - gondolkodott hangosan Kate, és várta, hogy Rick reagáljon, de arra nem számított, amit hallott.

-          Tudtad, hogy cseresznyeillatod van? – szívta be mélyen a férfi a nő jól ismert illatát, mire Kate meglepetten fordult felé, és csak ekkor vette észre, hogy arcuk vészesen közel van a másikéhoz. Pillantása ismét a férfi ajkára siklott, akárcsak a liftben, és megrémült az érzéstől, hogy mennyire vágyik rá, hogy ajkán érezze a férfi ajkát. A pillanat varázsát Espo hangja szakította félbe, és ők úgy ugrottak szét, mint a kisgyerekek, akiket csínytevésen kapnak.

-          Beckett!... – Espo felhúzott szemöldökkel nézte a szétrebbenő párost – megzavartam valamit?

-          Igen! – fintorgott Castle.

-          Nem! – egyenesedett fel ijedten Kate, mire Javi elmosolyodott, és belevágott jövetele okába.

-          Átfuttattuk a rendszeren az elmúlt 5 év összes ügyét, ahol te vezetted a nyomozást. Volt belőle bőven, ahogy gondoltam – fintorgott Javi, de Kate ezt inkább bóknak vette, hiszen ez jelzi, hogy jól végzi a munkáját. – Végül három név akadt fenn a listán.

-          Kik? – lett izgatott Castle.

-          Marcus Colt, Adam Lawrence, és Diego DeNito. – felelte Javi, és amikor Kate meghallotta az utolsó nevet, kiszaladt a vér az arcából. Még élénken élt benne az eset, annak ellenére, hogy legalább öt éves történet már. Diego DeNito két nőt ölt meg, hihetetlenül kegyetlen módon, és Kate eget-földet megmozgatott, hogy elkapja. Végül sikerült, DeNito pedig megesküdött, hogy bosszút áll emiatt.

-          Az első két név, ismerős – hallotta Castle hangját – de ki a harmadik? – nézett kérdőn a nőre, mert figyelmét nem kerülte el Kate nyugtalansága, mely úrrá lett rajta, amikor meghallotta a nevet.

-          Egy ötéves ügy. Nem lehet ismerős, mert akkor még nem voltál velünk – válaszolt kitérően Kate, majd Javihoz fordult – De kizárt, hogy ő legyen a telefonáló, elvégre kettős gyilkosságért legalább 25 évet kapott! Börtönben van!

-          Már nincs – csatlakozott hozzájuk Ryan nyomozó is, és Kate döbbent tekintetét látva, folytatta – Úgy egy évvel ezelőtt kiengedték, mert azt állították, hogy a DNS vizsgálat eredménye szennyezett volt, így nem volt perdöntő a bizonyíték!

-          Hülyéskednek velem? Az a fickó egy brutális állat, és engem is majdnem megölt! – bukott ki Kate, és észre sem vette, hogy Castle döbbenten fordul felé.

-          Ez van… - húzta el a száját megvetően Kevin – azt mondták, az ellened elkövetett támadásért leülte az időt az előzetesben, és beleszámolták azt a négy évet is, amit állítólag ártatlanul ült le, most viszont szabad.

-          Nem sokáig! Mindhármat hozzuk be! – adta ki az utasítást Kate.

A nap további része azzal telt el, hogy megkeresték és behozták kihallgatásra Adam Lawrence-t és Marcus Colt-ot, míg Castle és Kate további nyomok után kutatott. Mindkét gyanúsított azonban zsákutcának bizonyult. Egy felől biztos alibijük volt a gyilkosság idejére, másrészt mindketten azt állították, hálásak Kate-nek, amiért lecsukta őket, mert ezután kezdtek új életet. Kate hitte is, nem is, de azzal nem tudott mit kezdeni, hogy az alibik megálltak, így szabadon távozhattak. Fáradtan dörgölte meg szemét, majd a pihenő felé indult, hogy készítsen magának egy erős kávét. Fogalma sem volt róla, Castle hol lehet. Éppen azon gondolkodott, hogy talán szó nélkül lelépett, hogy a barátnőjével lehessen, amikor a pihenőben meglátta, ahogy két csészébe kávét tölt. Lágyan elmosolyodott, úgy lépett be ő is.

- Miért nem mész haza? – kérdezte minden harag, vagy szurkálódás nélkül Kate, gyengéden. – Neked nem kellene itt lenned.

- Eszem ágában sincs hazamenni Kate – jelentette ki Castle és közelebb lépett a nőhöz. – Nem tudnék otthon ülni, tehetetlenül, miközben te veszélyben vagy. – mélyen a szemébe nézett, és óvatosan még közelebb húzódott, látva, hogy a nő nem hátrál előle. – Elvégre barátok vagyunk, nem igaz?

- Barátok? Ezek volnánk? – kérdezett rá Kate, és lélegzetvisszafojtva várta a választ, mire Castle szinte suttogva felelt.

- Társak, barátok… és – kezdte, de Kate közbevágott.

- És mi? – reménykedett benne, hogy a férfi ismét szerelmet vall neki, és ő megígérte magának, hogy ezúttal, nem zárkózna el előle.

- És… én… - folytatta volna a férfi, de félt. Félt attól, hogy a nő nem viszonozza az érzelmeit, és így nem merte bevallani neki. Nem akarta ismét átélni azt a visszautasítást, amit akkor, amikor megtudta, hogy hazudott neki a nő az emlékeiről. Tartott tőle, hogy a személyes visszautasítás még fájdalmasabb lenne a számára -–és én nagyon aggódom érted. -– látva a csalódottságot, mely éppen csak átsuhant a nő arcán, reménykedni kezdett.

- Ez nagyon kedves tőled, Castle. – jegyezte meg Kate, és nagyot sóhajtott. Miért is hitte, hogy a férfi érzelmei egy év leforgása alatt nem változtak. Felpillantott a férfira, és tekintetük találkozott. Castle mélyen belenézett a zöld szemekbe. Azokba a szemekbe, melyeknek ragyogása, és csillogása derítette őt minden nap jobb kedvre, és amelyekből most szomorúság tükröződött. Nem tudta kivonni hatásuk alól magát, és az ész érvekkel, vagy a következményekkel mit sem törődve még közelebb hajolt a nőhöz, és végre megtette, amit már a liftben is szeretett volna, amire már évek óta vágyott. Lassan, puhatolózva, gyengéden érintette meg ajka a nőét, készen arra, hogy bármikor visszahúzódjon a csókból, ha Kate ellenállna.

6. rész

Kate érezte a férfi ajkát az övén, ahogy félénken megérinti. Esze azt súgta, állítsa meg az írót, de képtelen volt rá. Régóta vágyott már rá, hogy újra megcsókolja és most képtelen volt megállítani. Élvezte, ahogy ajkuk összeért, élvezte az író gyengéd csókját, a gerincén végig futó kellemes borzongást, így ugyanolyan puhán, és gyengéden visszacsókolt. A férfi, megérezve, hogy Kate visszacsókolt, nyelvével beljebb hatolt a puha ajkakba, és érzékien simított végig a nő alsó ajkán, majd finoman még közelebb húzta magához, miközben érezte, hogy Kate is átöleli, és közelebb húzódik, keze pedig végig simít a tarkóján, és hajába túr. A csók egyre inkább elmélyült, és egyre szenvedélyesebb lett. Nyelvük édes harcot vívott, és amikor Castle finoman a falhoz nyomta Kate-t, a nő érzékien, halkan felnyögött, de ajkuk egy pillanatra sem vált el a másikétól. Amikor azonban Castle Kate ingének gombjaival kezdett babrálni, és keze végig siklott a mellén, miközben a nő nyakát csókolta végig, Kate agya hirtelen kitisztult. Mégis mit csinál ő itt, amikor a férfit a barátnője várja otthon? – Tette fel magának a kérdést, és bármilyen nehezére esett is, zihálva eltolta magától az írót.

-          Castle, ne… - suttogta, és nem nézett a férfi szemébe, pedig láthatta volna, hogy a kék szemek, milyen sötétek a vágytól. – Ezt ne! Nem lehet.

-          Mi a baj? – kérdezte Castle ködös tekintettel, és még mindig szaporán vette a levegőt. El sem merte hinni, hogy az imént megcsókolta a nőt, aki viszonozta is, és olyan érzéseket keltett benne csókjával, amit senki más. Rájött, miért nem volt eddig tartós kapcsolata. Mert mindig is ezt az érzést kereste, amit Kate-nél megtalált. – Miért nem lehet? Nem volt jó? – kérdezte riadtan a férfi. Talán Kate nem érezte azt, amit ő?

-          Nem erről van szó, ezt nem mondtam.

-          Ha te is élvezted, akkor mi a baj? – nézett értetlenül a nőre, miközben magában ujjongott, hogy ha nem is ismerte el nyíltan a nő, de burkoltan bevallotta az imént, hogy élvezte csókjukat.

-          Hogy mi a baj? A barátnőd Castle! Az a baj! – villant dühösen Kate szeme, de ezúttal sem tagadta le, hogy minden pillanatát élvezte csókjuknak.

-          Mégis milyen barátnőről hadoválsz egész nap? – lett mérges most már Castle is. – Nincs senkim az ég szerelmére! Már az idejét sem tudom, mikor voltam utoljára randizni! – nézett a nőre Castle, és bűnbánóan az ajkába harapott. Hiszen épp tegnap este volt vacsorázni, de az igazából nem is randi, hiszen pocsékul érezte magát – próbált önmaga előtt is kibúvót keresni.

-          Az idejét sem tudod? – kérdezte döbbenten Kate, mint aki nem akarja elhinni, amit hallott – Elég rossz a memóriád, ha már a tegnap estére sem emlékszel a szőkeséggel. – Castle lesütötte a szemét, hiszen elfelejtkezett már rég arról, hogy Kate látta a mai újságot.

-          Az nem volt igazi randi… - kezdett bele a magyarázkodásba – pocsékul éreztem magam.

-          Aha, ez látszik is abból, ahogy vigyorogtok egymásra, és szorongatjátok egymás kezét, mintha az életetek múlna rajta! – szúrta oda epésen Beckett, de még mielőtt a férfi válaszolhatott volna, folytatta – Az, hogy a barátnőd, mit szól, hogy a háta mögött más nőkkel csókolózol, fikarcnyit sem érdekel, de nem én leszek az, akivel megcsalod, világos?

-          Kate, hányszor mondjam, hogy nincs senkim? Azok a randik, csak… - de Kate megint közbevágott.

-          Elég! Nem szeretem, ha hülyének néznek Castle, és utálom, amikor valaki a szemembe hazudik. – jelentette ki határozottan, és éppen az ajtó felé indult volna, amikor Castle megragadta a karját és maga felé fordította. Nem erősen, nehogy fájdalmat okozzon, de ahhoz elég határozottan, hogy Kate megdöbbenjen.

-          Értem, az nem fér bele az elveidbe, hogy neked hazudjanak, de te bátran hülyének nézhetsz mást, és hazudhatsz, ugye? – emelte fel most már ő is a hangját. Dühös volt a nőre, amiért úgy érezte, játszik vele, és az érzéseivel. Először közel engedi magához, megérezteti vele, milyen a mennyország kapujában állni, csókolja, simogatja, aztán pillanatok alatt a pokolba taszítja, újra és újra.

-          Te meg miről beszélsz? – nézett rá riadtan Kate és még mielőtt megérkezett volna a válasz, már tudta, mire gondol az író.

-          Arról, hogy mindenre emlékszel, ami aznap történt, Montgomery temetésén! Így van? – szegezte neki a kérdést Castle, és mivel a nő nem válaszolt, folytatta – négy éve vagyok itt melletted Kate! Négy éve várok arra, hogy végre észrevedd, itt vagyok, és több vagyok egyszerű társnál! Minden reggel hozok neked kávét, csak hogy lássalak mosolyogni, mert szerintem, te vagy a leggyönyörűbb, legelképesztőbb, legkülönlegesebb nő a világon! – hadarta egy szuszra, és a nyomozó nem tudta, mit is mondjon a vallomásra, de a férfi még nem fejezte be – Szeretlek, ahogy még senkit sem szerettem eddig, és amikor végre bevallottam, benned nem volt annyi bátorság, hogy a szemembe mond, te nem így érzel. Inkább azt hazudtad, hogy nem emlékszel!

-          Mióta tudod? – kérdezte a nő, miközben igyekezett feldolgozni, amit a férfi mondott neki.

-          Egy hónapja, amikor a robbantási ügyön dolgoztunk. – felelte most már halkabban a férfi, de szomorúan. Kate vadul pörgette fejében az eseményeket, és azonnal rájött, mikor hallhatta őt meg az író. Hirtelen megértette, miért következett be változás Castle viselkedésében. Azt hihette, azért hazudott neki, mert nem szereti, holott ő pusztán időt akart nyerni. Bűnbánóan emelte zöld szemét az íróra, aki érezte, hogy lábai azonnal elgyengülnek, de elhatározta, hogy erős marad.

-          Sajnálom. Én csak… időt akartam magamnak… még nem álltam készen…

-          Készen fogsz állni valaha is kettőnkre? – szegezte neki a legfontosabb kérdést, amit valaha feltett a nőnek. Beckett azonban nem tudott válaszolni, mert ekkor Ryan lépett a pihenőbe.

-          Behoztuk DeNito-t. Kikérdezed, vagy csináljuk mi? – kérdezte, miközben tekintetét hol Beckettre, hol Castle-re függesztette. Kate egy pillanatig hezitált, majd miután látta az író zárkózott arckifejezését, úgy döntött, a munkába menekül érzései elől, mint már annyiszor élete során.

-          Megyek! – majd nem törődve azzal, hogy az író követi-e, kiviharzott a pihenőből.

Diego DeNito magas, de alapvetően vékony fickó volt. Legalább 180 centijével, és hozzá 80 kilójával soványnak számított, mégis hatalmas erő lakozott benne és ezt Kate tapasztalatból tudta. Ahogy belépett a kihallgatóba, nyomában Castle-el, csak nehezen állta meg, hogy automatikusan ne simítson végig jobb vállán, melyet öt évvel ezelőtt a férfi egy erőteljes rúgással tört el, amikor le akarta tartóztatni. DeNito vigyorogva nézett fel a nyomozóra, és előbukkantak tökéletes fogai, hideg, szürke szemébe pedig csúfondárosság költözött, amikor megszólalt.

-          Beckett nyomozó! – ejtette ki gúnyosan a nő nevét – Milyen kellemetlen meglepetés! Hát ismét találkozunk. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen hamar! Ki a fickó? - nézett Castle-re, aki vészjóslóan húzta össze szemét, de nem szólalt meg.

-          Hogy intézte el, hogy kijusson Diego? – kérdezte Kate, miközben leült a férfival szemben, és figyelmen kívül hagyta annak Castle-re vonatkozó kérdését.

-          Nem hallotta a hírt, nyomozó? – nézett rá megjátszott döbbenettel amaz – ártatlan vagyok.

-          Ha maga ártatlan, akkor én a Metalica frontembere vagyok! – húzta el megvetően a száját Castle, mire Kate alig tudta elrejteni mosolyát. A fickó először Castle felé fordult, majd ismét a nyomozóra nézett.

-          Hogy van a válla, nyomozó? – vigyorgott rá ismét, és az író figyelmét nem kerülte el, hogy Kate alig észrevehetően nyugtalanná válik, de a pasas folytatta – összeforrt már? Sajnálom, hogy olyan kemény voltam, talán nem kellett volna még rá is térdelnem, miután eltörtem.

-          Ismeri őket? – dobott az asztalra két fotót az áldozatokról Beckett, figyelmen kívül hagyva DeNito megjegyzését a válláról, miközben igyekezett agyából száműzni a fájdalom emlékét, amit akkor átélt.

-          Nem. – hangzott a rövid választ, de Kate nem adta fel.

-          Biztos? Vagy az arcukat nem nézte meg, amikor megölte őket?

-          Nem öltem meg senkit – felelte szárazon, halálos nyugalommal a férfi, aztán folytatta – de aki megölte őket, üzent magának.

-          Tudja, ki tette? – kapta fel fejét meglepetten Castle, mire Diego fintorgott egyet rá, és úgy válaszolt.

-          Ha a nevét akarják tudni, fogalmam sincs, de úgy másfél hónapja felhívott valaki telefonon. Megkérdezte, segítenék-e neki kikészíteni magát, és igent mondtam. – vigyorgott megint tele szájjal, mire Castle keze ökölbe szorult, és alig bírta magát türtőztetni. – Azt mondta, előbb-utóbb eljut majd hozzám a gyilkosságok után, és akkor adjak át egy üzenetet.

-          Mi volt az üzenet? – hajolt közelebb Kate DeNito-hoz. DeNito hatásszünetet tartott, de amikor Kate az asztalra csapott, összerezzent – Mi volt az üzenet?!

-          „Kapj el Kate, alig várom, hogy találkozzunk” – ismételte el nyugodtan, majd rejtélyesen hozzátette – egy valamit viszont mondhatok. Ha az ellenségei között keresgél, szerintem, rossz úton jár.

-          Miből gondolja, ha nem is ismeri a fickót? – kérdezte Castle.

-          Szerintem a fickó fülig magába van esve! – kacagott fel, majd kéjes tekintettel nézett végig a nyomozó testén, amitől Castle úgy érezte, hogy menten kiüti az összes fogát – megjegyzem, jó ízlése van.

Beckett és Castle a fehér tábla előtt álltak, és próbáltak valami használható nyomot keresni. A pihenőben lezajlott eseményekről egyikük sem akart beszélni, kerülték a témát. Hirtelen Gates hangját hallották.

- Beckett nyomozó, az irodámba, most! Maga is! – bökött ujjával Castle felé.

7. rész

A Vaslady szigorú tekintettel nézett rájuk, amikor beléptek az irodába, és megálltak előtte.

- Hol tart az ügy? – kérdezte Beckett-től, aki röviden felvázolta, amit megtudtak eddig, nem hallgatva el a hívásokat sem.

- Van már gyanúsítottja?

- Volt, de kiderült, hogy nem ő a tettes. Épp most végeztünk a kihallgatóban, és átadott egy újabb üzenetet. – válaszolt Kate, majd megismételte, amit DeNito mondott neki.

- Nagyon úgy tűnik, hogy ez a pasas magát akarja, nyomozó. – gondolkodott hangosan a kapitány, majd ránézett, és úgy folytatta, továbbra is szigorúan. – Védelmet rendelek ki maga mellé, most pedig szépen hazamegy.

- De asszonyom! – tiltakozott volna Kate, de felettese egy mozdulattal elcsendesítette.

- Nem kérdeztem, hogy igényli-e! Közöltem, hogy így lesz! Viszlát, nyomozó! – köszönt el Gates, jelezve, hogy részéről lezárta a beszélgetést. Kate mérgesen hagyta el az irodát, és amikor Castle követte volna, Gates megállította.

- Mr. Castle – és amikor a férfi megfordult, folytatta – Tisztában vagyok vele, hogy Beckett nyomozó, amint hazaér, elküldi az embereimet. Makacs, önfejű és engedetlen, aki ráadásul ezek mellé, azt hiszi, hogy sérthetetlen. De magát talán megtűri, legalábbis négy évig nem zavarta el… - hagyta nyitva a mondatot a kapitány, és Castle azonnal értette a célzást. Magában azt gondolta, nem is kellett volna őt erre figyelmeztetni, amúgy sem állt szándékában Kate-t egyedül hagyni.

- Értem – csak ennyit válaszolt, és már kinn is volt az irodából.

Beckett sóhajtva dőlt neki az ajtónak, miután hazaért. Fáradt volt, és nem vágyott másra, minthogy alhasson. Hangulatát egyáltalán nem dobta fel az sem, hogy amikor hazaért, két rendőr állt az ajtajában, és csak hosszas vita után voltak hajlandóak elmenni, miután Beckett közölte velük, hogy amennyiben itt maradnak, ő inkább szállodába megy. Nem titkolta, legalábbis maga előtt nem, hogy volt benne félelem, de nem két vadidegen rendőrrel fogja ezt megosztani. Szíve szerint, sokkal inkább vágyott volna arra, ha most az író itt van vele, szorosan átöleli, és ő ismét érezhetné ajkát az övén, és biztonságot nyújtó, meleg karjai közé bújhatna. Még mindig fejében zakatolt a pihenőben lezajlott veszekedésük emléke. Nem tudta elhinni, hogy a férfi annak ellenére, hogy tudta, hazudott neki arról a délutánról, mégis mellette maradt. Vajon miért tette volna, ha már nem szereti? Ahogy az is őszintének tűnt, amikor arról beszélt, hogy nincs senki az életében. De akkor, ki az a nő a fényképen, és miért fogják olyan meghitten egymás kezét? Gondolataiból kopogás szakította ki. Mivel még mindig az ajtónak dőlve támaszkodott, lassan megfordult, fegyverét kibiztosította, majd óvatosan kinyitotta az ajtót, és a kopogó személyre szegezte azt.

- Hé!! Csak én vagyok! Oké, vitatkoztunk délután, de azért nem kell mindjárt lelőni! – próbált humorizálni Castle feltartott kezekkel. Beckett villámgyorsan tette el fegyverét, és megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkát.

- Castle, mit akarsz itt? – kérdezte nem túl udvariasan, noha az imént még semmi másra sem vágyott, minthogy itt legyen mellette. Most viszont, hogy itt állt személyesen, megijedt. Mit is mondhatna neki azok után, amit ma egymás fejéhez vágtak a pihenőben.

- Azért jöttem, hogy vigyázzak rád – jelentette ki kisfiús mosollyal az arcán Castle, és invitálás nélkül beljebb jött, kezében egy nagy táskával, és egy üveg borral.

- Persze, gyere csak beljebb! – gúnyolódott Kate, majd folytatta – mégis hogy akarsz vigyázni rám? Halálra kínzod az elméleteiddel, ha megjelenik? – kérdezte, mire Castle grimaszolt egyet.

- Nagyon vicces, nyomozó, de fogalma sincs, mire vagyok képes a… - hirtelen elakadt, és Beckett kíváncsian pillantott rá, miközben még levegőt is alig mert venni. – a múzsámért – fejezte be szemlesütve a férfi, majd leült a kanapéra, és kinyitotta táskáját.

- Az meg mi a fene? – bökött fejével a táskára Beckett, miközben igyekezett nem kimutatni, mennyire várta, hogy az író szerelmének nevezze.

- Váltóruha. – közölte nemes egyszerűséggel Castle, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy váltóruhával érkezik társa lakására.

- Hogy micsoda? – döbbent meg Kate, majd azonnal tiltakozni kezdett, amikor rádöbbent, mire készül a férfi – Csak nem képzelted, hogy velem töltöd az éjszakát? – majd ajkába harapott, amikor rájött, milyen kétértelműen fejezte ki magát. Remélte, hogy az író nem figyelt, mivel könyékig túrt éppen a táskájában, de nem volt szerencséje.

- Igazából, rengetegszer elképzeltem már, hogy veled töltöm az éjszakát, de most csak arra gondoltam, hogy nálad. – vigyorgott szemtelenül, miközben az üveg borral a kezében elindult a konyha felé. Beckett összehúzott szemmel figyelte. Nagyon jól esett neki, hogy a férfi eljött, ezzel is bizonyítva, hogy aggódik érte, a vitájuk ellenére, de nem engedhette meg neki, hogy itt maradjon. Az után a csók után, ami a pihenőben történt, kizárt, hogy kettesben maradjon vele még egyszer. Nem beszélve arról, hogy a gondolatra, hogy a férfi nem nála, hanem vele tölti az éjszakát, minden porcikája bizseregni kezdett.

- Castle – ment a férfi után a konyhába, aki éppen kinyitotta a bort, és két poharat vett elő. Olyan otthonosan mozgott, hogy Kate akaratlanul is elképzelte, vajon, ha egy pár lennének is így telne az estéjük? Munka után meginnának egy pohár édes bort, aztán hajnalig szeretkeznének. Riadtan rázta meg fejét, hogy gondolatait visszaterelje a megszokott mederbe, és inkább úgy döntött, Castle-en vezeti le feszültségét. – Bármit is képzeltél, azonnal verd ki a fejedből! Menj szépen haza, nincs szükségem védelemre. Fegyverem van, és az talán hatásosabb lesz, mint a te sziporkázó megjegyzéseid!

- Nem megyek sehova! Ha azt akarod, hogy eltűnjek, rendőrt kell hívnod, akkor viszont az első dolgom lesz elmondani a kapitánynak, hogy elküldted az embereit. – zsarolta meg a nyomozót pofátlanul a férfi, majd átnyújtotta a nőnek az egyik poharat. Beckett szótlanul nézett először a pohárra, majd a férfira, miközben alsó ajkát beharapva gondolkodott, mit is tegyen. Castle megbabonázva figyelte, és lélegzetét visszafojtva várta, hogyan dönt a nő. Végül a nyomozó megadóan sóhajtott egy nagyot, és elvette a poharat.

- A kanapén alszol, és ha a kezed csak hozzáér a szobám ajtajának kilincséhez, gondolkodás nélkül lelőlek! – felelte a férfinak összehúzott szemmel, mire az elmosolyodott.

- Ígérem, jó leszek! A közeledbe sem megyek, ha nem akarod! – emelte esküre kezét Castle, miközben arra gondolt, még életében nem volt olyan nehéz betartani egy ígéretet, mint most. Kate pedig elfordult, mert attól félt, az író kiolvassa szeméből, hogy még ő maga sem tudja, szeretné-e, ha betartaná, amit ígért.

Kezükben a poharakkal vonultak át a nappaliba, és helyezkedtek el egymás mellett a kanapén, ügyelve, hogy meglegyen a kellő távolság.

-          Kérdezhetek valamit? – fordulta a nő felé Castle.

-          Mióta kérsz engedélyt rá? – mosolygott rá a nő, de bólintott.

-          Mi történt öt éve a DeNito ügyben? – kérdezte félve az író. Tudta, hogy a nő nem szeret sokat elárulni magáról, és a múltjáról sem. Meglepődött, amikor a nő mégis belefogott.

-          Éppen csak nyomozó lettem, amikor egy kettős gyilkossághoz riasztottak minket. – tekintetén látszott, hogy visszarepült az időben, ahogy folytatta – Azokat a nőket kegyetlenül ölték meg, és a nyomok hamar DeNito-hoz vezettek, mivel a fickó nem foglalkozott sokat azzal, hogy eltűntesse azokat. Amikor kimentünk a lakásához, én az első ajtón mentem be, míg Javi hátulról, Ryan pedig erősítést hívott a kocsinál. – Castle némán hallgatta a nőt, és látta rajta, hogy eddigi munkája legrosszabb élményét meséli most el neki -–Alighogy beléptem, DeNito rám támadt. Kiverte a pisztolyt a kezemből, és a vállamba rúgott, ami eltörött. Majd beletérdelt, és azt akarta tudni, hány rendőr van még kint. Szerencsére Javi akkor lépett be, és leszerelte. Nagyjából ennyi - zárta rövidre monológját Kate, és úgy tett, mint aki már rég túl van az egészen, holott álmaiban még gyakran kísértette az eset. Gyorsan témát váltott, nehogy a férfi tovább kérdezősködjön - Szerinted, miért mondta DeNito, hogy ne az ellenségeim között keressem a tettest? – terelte a beszélgetést az ügyre Kate, melyet biztonságos övezetnek tartott. Castle megvonta a vállát.

-          Talán, amikor beszélt a pasassal, úgy érezte, hogy az valaki a múltadból, aki ismer téged. Mondjuk egy régi szerelmed, aki megsértődött, amiért faképnél hagytad. Sok van belőlük? – kérdezte, mintegy mellékesen, de valójában kíváncsi volt a válaszra.

-          Te most komolyan az iránt érdeklődsz, hogy hány pasim volt eddig? – nézett döbbenten az íróra, és nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el, amikor látta, hogy az zavarba jön.

-          Ha te mondasz egy számot, akkor én is. – pillantott fel rá a pohár mögül Castle, de Kate csak megrázta a fejét.

-          Teljesen mindegy, mert egyikük sem tett volna ilyet!

-          Ezt nem tudhatod biztosra. Azt hiszed, ismersz valakit, aztán egyszer csak olyat tesz, amit sosem hittél volna róla – jegyezte meg halkan a férfi, utalva ezzel Kate hazugságára, de Kate meghallotta.

-          Castle… - nézett bele a férfi mélykék szemébe, amiből szomorúságot és csalódottságot olvasott ki – sajnálom. Nem akartam neked hazudni, csak… még nem éreztem magam késznek. Meg kell értened, nem veled volt a baj, hanem velem. – kezdett bele a nő, és eldöntötte, hogy most végre megbeszélik a dolgaikat, lesz, ami lesz. Veszítenivalója nincsen, hiszen a férfi már eldöntötte, hogy az ügy lezárta után elmegy - Miután meglőttek, rájöttem, hogy az egész életemet anyám ügye árnyékolta be, az hajtott, az vitt előre. Le kellett magamban zárnom, és rájönnöm, hogy ki vagyok nélküle. Amíg ezt nem tudtam meg, nem mehettem bele egy kapcsolatba senkivel!

-          Most már tudod? – tette fel a kérdést Castle, és tekintetét mélyen a nő szemébe fúrta.

8. rész

-          Azt tudom, hogy már kész vagyok elfogadni mindent, ami aznap történt. – válaszolt Kate halkan – Mindent – hangsúlyozta ki, és remélte, hogy a férfi érti, mire gondol, miközben tekintetét nem vette le a férfi szeméről, majd ajkáról, ami egyre közelebb került az övéhez. Érezte a férfi leheletét, amikor azt suttogta.

-          Azt hiszem, értem – majd folytatta – és most mit tennél, ha megismételném, amit akkor mondtam? – kérdezte, és várakozón nézett a nyomozóra, de nem távolodott el tőle egy centit sem.

-          Tegyél próbára – suttogott vissza Kate, mire a férfi nem is késlekedett sokáig.

-          Szeretlek, Kate! Szeretlek! - ajkával finoman megérintette a nőét, és lágyan megcsókolta. Kate habozás nélkül visszacsókolt, és még közelebb húzódott az íróhoz, aki szorosan átölelve vonta magához, a csókot pedig elmélyítette. Nyelvével érzékien fedezte fel a nő ajkát, kezével pedig arcán, nyakán simított végig, mire Kate testén jóleső borzongás futott végig. Kezével a férfi hajába túrt, és még közelebb húzta magához, miközben másik keze a férfi mellkasán simított végig. Szinte érezte, milyen szaporán ver az író szíve. Ez összhangban állt saját szívverésével, hiszen az majd szétvetette bordáit. Kate halkan felnyögött, amikor megérezte Castle kezét, ahogy a mellein simít végig, majd elkezdi kigombolni az ingét, miközben nyakát csókolgatta, és lágyan suttogott közben.

-          Annyira gyönyörű vagy! – suttogta Rick, és lehámozta róla az inget, ajka pedig égető ösvényt varázsolt a nő bőrére, ahol csak megérintette, miközben finoman hátradöntötte kedvesét a kanapén, majd fölé hajolt és úgy csókolta tovább. Eközben Kate sem tétlenkedett. Ujjai villámgyorsan gombolták ki Rick ingét, majd a szoba közepére hajította, és csak hamar érezhette, ahogy Rick izmos, meztelen felsőteste az övéhez tapad, aminek hatására teste még forróbb lett a vágytól. Ezt követően Rick nadrágszíját kapcsolta ki, majd végig simított kezével a férfi hasán, akinek ettől a finom érintéstől is elakadt a lélegzete. Castle most Kate mellét kényeztette, majd ajka lágyan érintette meg a mellkasán lévő sebhelyet. Felnézett a nőre, és vágytól elhomályosult tekintetük találkozott. Megnyugodott, amikor Kate elmosolyodott, és ajkuk ismét szenvedélyes csókban találkozott, miközben Kate ujjai érzékien simogatták a férfi hátát. Rick hirtelen megszakította a csókot, és a döbbent Kate-re nézett.

-          Kate, ha mégsem akarod… - hagyta nyitva a mondatot, de Kate közbevágott.

-          Ha most itt mersz hagyni… - de nem fejezte be fenyegetését, hanem helyette jobb kezével a férfi hajába túrt, és magához húzta, hogy újabb szenvedélyes, vad csókot váltsanak. Castle ezt egyértelmű igennek vette, és most már teljes mértékben hagyta, hogy eluralkodjon rajta a vágy, és felszínre törjön benne négyévnyi feszültség. Finoman felemelte a nőt, és a hálószobába indult vele, de ajka egy percre sem vált el a nőétől. Amint letette, ő is szorosan melléfeküdt, és megszabadította magukat a maradék ruhadaraboktól, majd vadul birtokba vette a nő ajkait, miközben keze bebarangolta a nő tökéletes testét. Amikor már egyikük sem bírta tovább az érzékeik kínzását, együtt jutottak el a mennyországba. Annyira belefeledkeztek a gyönyörbe, melyet egymás karjaiban éltek át, hogy boldogságukban észre sem vették, hogy valaki a szemközti házból őket figyeli. A csuklyát viselő alak letette a kezében lévő távcsövet, mellyel eddig a nyomozó lakásában történt eseményeket követte nyomon, és dühösen csapott a sötét helyiségben található egyetlen asztalkára.

-          Te az enyém vagy, Kate! Senki másé! Azt hiszed, hogy játszhatsz velem? – tette fel hangosan a kérdést, majd ismét a távcsőért nyúlt és belenézett. Összeszorított ajkakkal figyelte, ahogy az író ölbe veszi a nyomozót, és anélkül, hogy ajkuk szétválna, a nő hálószobájába viszi, ahol az ágyban folytatták egymás kényeztetését. – Fogsz te még nekem könyörögni Kate Beckett, hogy szeresselek! – dühöngött tovább a férfi, és fejében máris egy ördögi terv született, ahogy elnézte a fiatal szerelmeseket.

Ahogy szenvedélyük lecsillapodott, Castle oldalra gurult, és Kate-t a mellkasára vonta, aki boldogan hunyta be szemét. Ma reggel még azt gondolta, hogy örökre elveszítette őt, most pedig itt fekszik mellette, ujjai a hátát cirógatják, ő pedig szorosan hozzábújhat, épp úgy, ahogy képzelte. Öröme azonban hamar elillant, mert a reggeli emlékek között felrémlett neki az újság cikk is. Anélkül, hogy fejét felemelte volna, kérdezte.

-          Rick, ki volt az a nő a képen veled?

-          Senki. – felelte Rick halkan, majd mivel Kate nem felelt, belekezdett vallomásába – Amikor egy hónapja meghallottam, hogy mindenre emlékszel, szörnyen dühös lettem. Elhatároztam, hogy kitöröllek a szívemből, mert te nem szeretsz viszont. Mindent megpróbáltam, randikra kezdtem járni, csinosabbnál csinosabb nőkkel, de…

-          De? – firtatta a nő, és érezte, hogy szívébe szúró fájdalom nyilall, ahogy a randevúkról hallott.

-          De sehogy sem sikerült a tervem. – sóhajtott a férfi – Egy vacsora, aztán hazakísértem őket és végül mindig egyedül aludtam el. – vallotta be őszintén – egyiknél sem éreztem azt, amit melletted éreztem, és amit most átéltem. – ért vallomása végére a férfi, mire Kate felemelte fejét, és forrón megcsókolta, kezével pedig, megsimogatta az arcát. – Végül arra jutottam, hogy az egyetlen megoldás a helyzetemre, ha otthagyom a kapitányságot, és téged is. – folytatta a férfi, a csók után.

-          Még mindig el akarsz menni? – kérdezte félig komolyan Kate, mire Castle arcán széles mosoly terült el, és még közelebb húzta magához a nőt.

-          Eszem ágában sincs! – jelentette ki, majd szenvedélyesen megcsókolta szerelmét – Szeretlek, és jobb, ha megszokod, hogy azok után, ami itt történt, száz lóval sem fognak tudni elhurcolni mellőled.

-          Nem is szeretném! – kacsintott rá a nő, majd egy hosszabb csók következett, végül ismét elmerültek egymás kényeztetésében, de ezúttal, sokkal gyengédebben szerették egymást.

Kate a reggeli nap első sugaraira ébredt. Arcán halvány mosoly jelent meg, ahogy felidézte közös éjszakájukat a férfival, aki hallhatóan éppen a reggelit készítette. Még mindig alig tudta elhinni, hogy a tegnap éjszaka megtörtént. Szívét boldogság és szerelem járta át a gondolatra, hogy nem veszítette el a férfit, sőt, közelebb került hozzá, mint azt valaha remélni merte. Álmosan nyújtózkodott egy utolsót, majd köntösét felkapva a konyhába sietett, ahol azonnal megcsapta orrát a frissen sült palacsinta illata. Ahogy belépett, elmosolyodott a látványra. Castle egy szál boxerben ült a konyhaasztal melletti széken, és a reggeli újságot olvasta. Előtte az asztalon, tányérra felsorakoztatva a palacsinta, mellette kávé, narancslé. Kate nesztelenül a háta mögé surrant, és kezével végig simított a férfi izmos hátán, mire az azonnal megfordult, és szorosan magához húzta, majd megcsókolta.

-          Jó reggelt! – köszöntötte a férfi, és Kate boldogan fészkelte magát bele kedvese ölébe. Ajkával puha csókot lehelt a férfi nyakára, majd játékosan megharapta fülcimpáját, hogy aztán ajka visszataláljon az író szájára, és egy forró csókkal köszöntse.

-          Jó reggelt! – mosolygott rá a csók után, és megsimogatta az arcát, míg a férfi a füle mögé tűrt egy hajtincset a göndör hajából, és ő is megsimogatta.

-          Hogy aludtál? – kérdezte Castle, mire Kate látszólag megsértődve válaszolt.

-          Jól, csak egy ilyen gyönyörű éjszaka után nem a legjobb érzés egyedül ébredni.

-          Gondoltam, megleplek egy finom reggelivel. – mutatott a palacsintákra az író – a specialitásom. Palacsinta, vaníliás puding töltelékkel, csoki öntettel, és persze tejszínhab a tetejére.

-          Nekem volna ennél egy sokkal jobb ötletem, ami legalább ennyire édes – búgta érzéki hangon Kate Castle fülébe, akinek kihagyott egy ütemet a szíve. Mosolyogva fordult a nő felé.

-          Beckett nyomozó, mégis mire készül?

-          Ugye szereted a meglepetéseket… Rick – mosolygott csábítóan, majd felállt és éppen a hálószoba felé kezdte húzni az írót, kezében a tejszínhabos flakonnal, amikor megszólalt a mobilja. Castle elnyomott egy káromkodást, majd durcásan fordult vissza az újsághoz, amikor Kate felvette a mobilját.

-          Beckett! – szólt bele nem éppen kedvesen, de dühe csak fokozódott, amikor meghallotta hívója hangját.

9. rész

-          Kate, Kate, Kate – szólt bele rosszallóan a már sokszor hallott ismeretlen hang a készülékbe, és Kate szinte látta maga előtt, ahogy a férfi még a fejét is ingatja mellé. – Mondd csak, szabad az ilyet? Én elhalmozlak ajándékokkal, te pedig mégis másnak adod azt, ami nekem járna! – hallotta Kate, ahogy a férfi egyre dühösebb lett. Castle némán figyelte a nőt, és bár nem mondott semmit, már tudta, ki lehet a telefonáló.

-          Miről beszél?

-          Rólad Kate! – kiabált a telefonba a férfi – Te az enyém vagy! – ordított tovább olyan hangosan, hogy ezt már Castle is hallotta, és dühösen szorult ökölbe a keze. – Az enyém vagy Kate! – ismételte meg újra. – Mit gondolsz, mit éreztem, amikor láttam, hogy tegnap éjszaka mással szeretkezel? – fröcsögte a szavakat, és Kate ledöbbent a hallottakon. Ezek szerint, figyelte őt, és mindent látott, amit az íróval tettek. Hirtelen nem tudta, hogy elszégyellje magát, vagy dühös legyen. Utóbbi mellett döntött.

-          Nem tudom, milyen beteges agyszüleményei vannak ezzel kapcsolatban, de én nem voltam a magáé, és nem is leszek, soha! – kiabált most már Kate is. Kezdett nagyon elege lenni a fickóból.

-          Amiért elárultál engem az éjjel, kénytelen leszek megbüntetni téged, Kate – hallotta a férfi fenyegetését, aki figyelmen kívül hagyta a nő korábbi szavait. – Nemsokára újra jelentkezem. – tette hozzá, azzal megszakította a vonalat.

-          Mit mondott? – kérdezte Castle izgatottan.

-          Az a szemét rohadék látott minket, amikor szeretkeztünk! – dühöngött Kate – Saját kezűleg repítek golyót a fejébe! – majd hirtelen rádöbbent, mit mondott a férfi, mielőtt megszakította a vonalat. – Megint ölni fog, Castle. – nézett szomorúan a férfira, aki odaállt elé, és szorosan megölelte, Kate pedig megadóan simult a karjaiba.

-          Ne hibáztasd magad! Meglátod, hamarosan elkapjuk, és akkor vége lesz ennek az egésznek – suttogta a férfi.

-          Mi van, ha nem? Azt sem tudjuk, merre induljunk el! – nézett rá tanácstalanul a nyomozó, mire Castle nem tudta, mit mondjon, csak szótlanul simogatta a hátát megnyugtatóan.

Kate és Castle szótlanul álltak a liftben, miközben az csendesen haladt velük felfelé. Mielőtt megérkeztek volna, Kate szerelme felé fordult, és átkarolta a nyakát.

-          Akkor megegyeztünk? – kérdezte, miközben mélyen a szemébe nézett – Nem derülhet ki, hogy együtt vagyunk, rendben?

-          Rendben – bólintott készségesen a férfi, és szíve szerelemmel telt meg, amikor Kate odahajolt hozzá és lágyan megcsókolta.

-          Köszönöm. – ebben a pillanatban megállt a lift, és ők kiléptek rajta.

Kate sietve az asztalához ment, Castle pedig a pihenőbe, hogy kávét készítsen mindkettőjüknek, és közben hiába igyekezett, nem tudta képéről levakarni az elégedett mosolyt, hogy együtt lehet szerelmével. Egy hónappal ezelőtt még álmodni sem merte volna, hogy ilyen boldog lehet, és egyáltalán, hogy egyszer még együtt tölti Kate Beckettel az éjszakát. Gondolataiból a kávéfőző hangja rántotta ki, mely jelezte, hogy elkészültek az italok. Magához vette őket, és egyenesen Kate asztalához ment, aki már a számítógépe előtt ült, és újra a központi adatbázist futatta, hátha kihagyta valamelyik lehetséges gyanúsítottat, de a rendszer most sem jelzett találatot. Amikor Rick átnyújtotta a kávét, Kate úgy vette el tőle, hogy kezével észrevétlenül megsimogatta a férfi kezét, és egymásra mosolyogtak. Meghitt pillanatukat ezúttal Espo zavarta meg.

-          Beckett, utánanéztünk egy kicsit az áldozatoknak, és találtunk egy közös pontot! – újságolta izgatottan, mire Kate és Castle is azonnal éber lett.

-          Mit?

-          Mindkettejük postája között találtunk egy szórólapot. – felelte a férfi, és átnyújtotta a bizonyíték zacskóba csomagolt papírt, mely nagy betűkkel hirdette, hogy 28-31 év közötti, barna, vékony testalkatú lányokat keresnek modell munkára.

-          Ez hihetetlen! Castingolt a gyilkosságra! – nézett döbbenten az író a lapra – Tökéletes! Gondolj csak bele! Nem kukkolja, vagy követi a nőket, és nem kell meglesnie sem a tárcájukat, hogy a nevüket megtudja, vagy a foglalkozásukat – hadarta gyorsan - egyszerűen, behívja őket egy castingra, ahol megnézheti őket alaposan, és minden adat a birtokába kerül, hogy ki tudja választani a tökéletes áldozatot, aki a legjobban hasonlít Kate-re. Hasonmásokat keresett!

-          Espo, Ryan! Menjetek el a lapon megjelölt címre! Nyilván nincs már ott semmi, de hátha találtok valami nyomot, amit nekünk hagyott! Mi Castle-el elmegyünk a környéken található nyomdákba. Ha valóban Castingot tartott, ami nagyon valószínű, akkor rengeteg szórólapot kellett másoltatnia, amihez nagyüzemi másoló kell! – adta ki az utasításokat, és máris elindultak.

Kate lemondóan csapta be az autó ajtaját, amikor megérkeztek a sorban lévő utolsó nyomda elé. Ez volt az utolsó lehetőségük, hogy találjanak valamit. Ha innen is üres kézzel távoznak, akkor már csak abban reménykedhet, hogy Javi és Ryan talál valami kézzel foghatót. Castle odalépett Kate elé, mielőtt bementek, és megsimogatta az arcát, így öntve belé erőt.

-          Ne aggódj, itt sikerrel járunk, érzem – Kate hálásan nézett fel az íróra, és megsimogatta az arcán lévő gyengéd kezet, majd vett egy mély levegőt és belépett a helyiségbe. Az üzletben a pult mögött egy fiatal férfi állt, aki éppen egy számlafüzetet töltött ki szorgalmasan. Ahogy meghallotta az ajtófélfán lévő csengő hangját, figyelmét a belépőkre fordította.

-          Jó napot! Miben segíthetek?

-          Kate Beckett nyomozó, NYPD, ő pedig Richard Castle – mutatkozott be Beckett, és felmutatta jelvényét. – szeretnék feltenni néhány kérdést. – amikor a férfi bólintott, elővette zsebéből a szórólapot, és megmutatta neki – Találkozott már ezzel?

-          Hogyne! – bólogatott hevesen a férfi – nincs egy hónapja, hogy saját kezűleg másoltam őket egy fickónak. – jelentette ki büszkén, mintha legalábbis a Mona Lisát alkotta volna meg, mire Beckett magában megkönnyebbülten sóhajtott. Végre egy nyom!

-          Kinek?

-          Fogalmam sincs. Ez csak egy másoló, ide nem kérünk papírokat, vagy személyi adatokat. Lemásoljuk, amit kérnek és kész. – rántott egyet a vállán a fickó.

-          Le tudná írni a férfit? – szólt közbe most Castle, de újabb vállrándítás volt a válasz.

-          Pfh! Átlagosan nézett ki, mint egy igazi new york-i, tudják? Még csodálkoztam is, mert amikor láttam, hogy castingra hívja fel a figyelmet a szórólapon, azt gondoltam, egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy producer.

-          Nagyjából sem tudja leírni? – kérdezte tovább Castle, mire a férfi összehúzta szemét, mintha gondolkodna.

-          Nos, olyan 180-185 centi magas, átlagos testalkatú. Barna haja volt, és elég lepukkant ruhában volt. Sokkal inkább nézett ki csövesnek, mint producernek.

-          Ha bármi eszébe jut még, hívjon ezen a számon – nyújtotta át névjegyét Beckett, majd Castle-el együtt kifelé indult. Még mielőtt azonban kiléptek volna az ajtón, Rick visszafordult.

-          Emlékszik esetleg arra, hogy mikor történt ez a fénymásolás?

-          Ember, maga szerint, hány ember fordul itt meg naponta? Minek néz engem, kalendáriumnak? – nézett elképedten az íróra, majd Castle becsukta az ajtót és távoztak.

Az őrsre érve Kate csalódottan ült le asztalához. Ennél jóval több eredményre számított. Most már csak abban bízhatott, hogy Javi és Ryan több sikerrel járnak majd a bérelt épületben. Castle szótlanul nézte szerelmét. Pontosan tudta, hogy az ügy miatt ilyen elkeseredett, és ő mindent megadott volna azért, hogy jobb kedvre derítse. Pillantását gyorsan körbefuttatta a kapitányságon, és amikor látta, hogy senki sem figyeli, odanyúlt Kate kezéhez, és megsimogatta. Kate hálásan mosolygott az íróra. Éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor megcsörrent a telefon.

-          Beckett – kapta fel és szólt bele automatikusan, de szemét nem vette le az íróról. Ajkára fagyott a mosoly, amikor meghallotta a hívó fél hangját. Ismét a rejtélyes telefonáló volt az.

-          Kate, itt ismét a Télapó! – szólt bele a férfi vészjósló hangon. – Tegnap éjjel nagyon rossz kislány voltál, és ugye tudod, mi jár a rossz gyerekeknek a Télapótól? – Kate némán hallgatta. Még mielőtt a férfi kimondta volna, már tudta, mi következik – Meg kellett téged büntetnem Kate! – lett erélyesebb a hangja.

-          Hol? – kérdezte tömören Kate. Nem is remélte, hogy ezúttal nem holtestet akar bejelenteni neki a férfi.

-          13. és 15. sarka – válaszolta az egyszerűen, majd folytatta – remélem, tudod, hogy ez a te hibád! Ha jó kislány lettél volna, ez sosem következik be!

-          Rohadjon meg! – sziszegte a telefonba a nő, mire a férfi, hangosan felnevetett.

-          Ejnye Kate! Szabad így beszélnie egy csinos, fiatal nőnek? Még jelentkezem! – majd a választ meg sem várva, megszakította a vonalat.

Castle kérdőn nézett Kate-re, de ő csak szó nélkül felpattant, nadrágszíjára tűzte jelvényét, eltette pisztolyát, majd a lift felé indult, miközben mobilján már Lanie-t hívta.  Castle azonnal követte, és csak remélte, hogy legalább a liftben megosztja vele a nő, mit beszélt a férfival. A helyszínre érve Kate döbbenten nézett körül. A brutalitás, amivel a férfi eljárt, felülmúlta minden elképzelését.

10. rész

Kate és Castle óvatosan közelítették meg a helyszínt, nehogy esetleges nyomokat tegyenek tönkre. Meglehetősen nehéz dolguk volt úgy eljutni Lanie-hez, hogy ne lépjenek vértócsába, ugyanis a helyszínt szinte beborította a vér. Az áldozat ezúttal is fiatal, 30-as éveinek elején járó, barna hajú nő volt. Testét, most is összeszurkálták, és nyakán látszódtak a fojtogatás jelei is, ahogy arcán az ütlegelés nyomai. Kate lassú mozdulattal, és mélyeket lélegezve húzta fel kesztyűjét, miközben leguggolt a nő teste mellé, pontosan az orvos szakértővel szemben, és tekintetét nem vette le a halott nőről.

-          Mit tudunk? – kérdezte, majd felpillantott Lanie-re, akinek arcáról sajnálatot olvasott le. Na, ne! – gondolta Kate, már ő is azt hiszi, hogy az egész miattam van? Aztán igazat kellett adnia barátnőjének. Tényleg miatta van az egész. Gondolataiból Lanie hangja rántotta ki.

-          31 éves, New Yorkban lakik…

-          Manhattanben? – vágott közbe Castle, aki most először szólalt meg, mióta a helyszínre értek.

-          Igen – bólintott Lanie.

-          K.B monogram? – folytatta tovább a kérdezősködést Castle, mire ismét bólintás volt a válasz, feleslegesen, mert már mindannyian gondolták, hogy ezt a választ kapják. Castle nem is kérdezte ezt, sokkal inkább kijelentette.

-          Kristy Bartov – mondta ki a nevet Lanie, majd folytatta – a halál oka szintén fojtogatás, csakúgy, mint az első két áldozatnál. A test állapotából ítélve, hajnal öt és reggel hét között halhatott meg. Abból ítélve, hogy az alsóneműje hiányzik, biztosra veszem, hogy a halála után őt is megerőszakolta, valamint a szurkálásokat, mint az első két esetben, itt is csak kínzásra használta, de… - tartott egy kis szünetet Lanie, mire mindketten felkapták a fejüket.

-          De? – kérdezték szinte egyszerre, és a helyzet komolysága ellenére, halványan összemosolyogtak.

-          De ezúttal… - vette egy mély lélegzetet az orvos – láthatólag dühös volt valamiért.

-          Hogy érted? – nézett rá kérdőn Beckett, miközben agyában újra lepergett, amit a férfi mondott. „meg kell, hogy büntesselek, Kate”

-          Nézd meg az ujjait – emelte fel Lanie az áldozat élettelen karját, mely a halál előre haladtával már kékes színben játszott – eltörte őket. Mind a tízet. Valamint a mellkasán lévő rengeteg vérből arra lehet következtetni, hogy Kristy még élt, amikor az újabb üzenetet a testére karcolta. – fejezte be beszámolóját a doktornő, és arcán látszott, hogy ő sem mindennap találkozik ilyen kegyetlenséggel. – Szerencsétlen nő. – sóhajtott sajnálattal Lanie – el sem tudom képzelni, mennyit szenvedhetett.

-          Üzenet? – húzta össze szépen ívelt szemöldökét Kate – úgy érted, megint üzent nekem? – nem értette, miért üzent a férfi, hiszen az első két áldozatnál úgy tűnt, elmondta, amit akart.

-          Igen – bólintott Lanie, és lehúzta az áldozat blúzát. Kate döbbenten olvasta el a nő testébe vésett egyetlen szót: „Ribanc!” Castle ökölbe szorította a kezét, amikor meglátta, mit üzent a férfi szerelmének. Úgy érezte, ha most itt lenne a közelében, addig ütné, amíg ki nem leheli a lelkét.  – A jelek szerint, mégsem kedvel – állapította meg fekete humorral Lanie, de Kate megrázta a fejét.

-          Épp ellenkezőleg – és mivel a doktornő értetlenül nézett rá, folytatta – kedvel, csak büntetni akar, mert haragszik rám.

-          Haragszik? De miért?

-          Nem fontos. – tért ki a válasz elől a nyomozó, mellyel egyértelműen jelezte barátnőjének, hogy nem akar róla beszélni, és ő tiszteletben is tartotta ezt, így nem faggatózott. – Ha megtudsz még valamit, vagy ráakadsz egy nyomra, hívj, oké? – kérte Kate, és amikor barátnője bólintott Castle-el a nyomában visszaindult az autóhoz. Amikor beszálltak az autóba, Castle óvatosan Beckettre pillantott. Nem tudta eldönteni arcvonásaiból, hogy a nőnek is feltűnt-e, ami neki, így rákérdezett.

-          Kate, nem tudom, észrevetted-e, de a gyilkosságok helyszíne, ahol a holtesteket kiteszi… - kezdett bele óvatosan a férfi, de a nő közbevágott.

-          Egyre közelebb van a lakásomhoz. – fejezte be helyette komoran a nyomozó. – Igen, én is észrevettem – válaszolt Kate, majd beindította az autót, és a kapitányságig már egyikük sem szólalt meg.

Kate és Castle, amint beértek a kapitányságra, útjukat egyenesen a pihenő felé vették, hogy igyanak egy kávét, felfrissüljenek tőle, és egy kicsit fel is melegedjenek, hiszen majdnem fél órát töltöttek kint a hidegben Lanie-vel. Mivel Ryan és Espo még mindig nem értek vissza, nem tudtak haladni az üggyel, és ez Kate-et nagyon bosszantotta, amit az író azonnal észre is vett rajta. Hangulatát egyértelművé tette, amikor a kávéautomatához lépve, dühösen csapta le csészéjét, majd amikor a masina nem indult elsőre, erőteljesen oldalba vágta, nem túl nőies szitkozódások közepette. Castle ekkor lépett oda hozzá, és hátulról szorosan átölelte. Tudta, hogy nem tud segíteni a nőnek, hogy mielőbb lezárják ezt az ügyet, de biztosítani akarta róla, hogy itt van vele, és az élete árán is megvédi, ha kell. Egyebet nem tehetett, minthogy szorosan öleli, és ezért a nő nagyon hálás volt. Halk sóhajjal dőlt neki az írónak, és szinte suttogva szólalt meg, de Rick minden szavát értette.

-          Az egész az én hibám, Castle.

-          Ne! Ne mondj ilyet, kérlek! – fordította maga felé szerelmét, és lágyan végig simított arcán – ez a fickó egy elmebeteg. Mindenképpen ölt volna. Te csak ürügy vagy, ami mögé elbújhat.

-          Kristy-nek nem kellett volna meghalnia, ha mi a múlt éjjel… - folytatta volna az önvádaskodást a nő, de Castle elnémította.

-          Ssss! Kérlek, Kate! Tudom, hogy úgy érzed, a te hibád, de hidd el nekem, hogy nem így van. Ha te nem lennél, talált volna magának mást, akiért ölhetne. A múlt éjszaka pedig, csodálatos volt. – mosolygott szerelmére Castle – Életem legszebb éjszakája volt, és nem hagyom, hogy egy ilyen elmebeteg elrontsa az emlékét! – suttogta lágyan, majd gyengéd csókot lehelt kedvese ajkára. Kate viszonozta a csókot, majd hirtelen kibontakozott a férfi öleléséből.

-          Ne, kérlek, ne ölelj meg többet, amíg ezt az ügyet le nem zárjuk!

-          Ezt meg hogy érted? – döbbent meg az író. Nem akarta elhinni, hogy Kate esetleg ismét bezárkózik előtte. Rémület töltötte el a gondolatra, hogy elveszítheti alig megszerzett boldogságát.

-          Mi van, ha most is figyel minket? – magyarázta döntése okát a nyomozó – ha most is látja, hogy megölelsz, és újabb nőt kínoz és öl meg, csak azért, hogy megbüntessen, amiért veled vagyok, Castle?

-          Kate, a pihenőben vagyunk, aminek az egyetlen ablaka az őrsre néz. Hidd el, senki sem figyel minket.– nézett kedvesen szerelmére, és újra karjaiba vonta, amibe ezúttal engedékenyen simult bele a nő, miközben látta Kate tekintetén, hogy gyanakvóan figyeli az őrszobán dolgukat, serényen végző rendőrtársait – ugye nem gondolod, hogy az egyikük az? – nézett meglepetten rá az író.

-          Dehogy! – rázta meg fejét Kate, és arra gondolt, hogy ha nem sikerül hamarosan megoldani ezt az ügyet, becsavarodik. – Csak idegtépő ez az ügy, és… - akadt meg a nyomozó. Még mindig új volt neki, hogy Castle-el nyíltan beszéljen érzéseiről, most mégis folytatta – félek, Rick. Az, hogy a lakásomhoz egyre közelebb helyezi el az áldozatokat, azt mutatja, hogy előbb-utóbb én következem. És nekünk semmi nyomunk sincs az égvilágon! Ha nem követ el valami hibát, akkor…

-          El fog követni! – vágott közbe Rick, miközben kezével Kate karját simogatta nyugtatólag – egyre magabiztosabbnak fogja magát érezni, és figyelmetlen lesz, meglátod! – biztatta kedvesét, majd magához húzta ismét, és szorosan megölelte. Kate mindkét karjával átölelte az írót, és élvezte annak biztonságot nyújtó, meleg, erős karjait. Amikor kisség megnyugodott, csillogó szemekkel nézett az íróra.

-          Köszönöm.

-          Mindig – mosolygott rá az író, majd ajkuk gyengéd, lassú csókban találkozott. Castle lágyan, puhán érintette meg a nyomozó mézédes ajkait, aki ugyanolyan gyengéden viszonozta a csókot. Úgy fedezték fel egymást ajkaik, mintha most találkoztak volna először. Kate lágyan végig húzta nyelvét a férfi alsó ajkán, majd finoman megharapta azt, mire Rick nyelvével utat tört a nő szájába és érzéki mozdulatokkal fedezte fel annak belsejét, lángba borítva a nő testét. Kate keze a férfi hajába túrt, és még szorosabban simult a férfihoz, akinek keze derekáról csípőjére vándorolt, majd vissza és a hátát simogatta. Amikor már elfogyott a levegőjük, megszakították a csókot, és egymásra mosolyogtak.

-          Szeretlek, és sosem engedném, hogy bármi bántódásod essen – nézett mélyen Castle szerelme vágytól csillogó szemébe, majd még egyszer puhán megcsókolta. Kate éppen válaszolt volna, amikor Javi hangját hallotta meg, ahogy éppen őt keresi. Sietve eltávolodtak egymástól. Éppen időben, mert Javi, Ryannel az oldalán már be is rontott a pihenőbe. Castle úgy tett, mintha nagyon lefoglalná a kávéfőző, míg Beckett Javi felé fordult, és közben csak remélni merte, hogy arcán semmi nem utal arra, amit nem olyan régen átélt a férfi karjaiban.

-          Találtatok valamit? – kérdezte reménykedve, és bizakodni kezdett, amikor Javi a zsebébe nyúlt, és egy levelet adott át neki.

-          Ezt egy asztalon találtuk, neked címezve az épületben, ahol Castingolt. – fűzte hozzá Javi, majd átadta a borítékot, melyen Kate neve szerepelt, szívecskékkel körbe rajzolva. Ahogy Castle meglátta, fordult egyet a gyomra, de nem szólt semmit, csak készítette tovább a kávét. Kate elhúzta a száját, majd kesztyűt húzott és kinyitotta, hogy elolvassa.

11. rész

Szemével sietve futott végig a sorokon, és Castle figyelmét nem kerülte el, hogy lassan minden szín kimegy az arcából. Észrevétlenül simogatta meg Kate hátát, ahogy közelebb hajolt hozzá, hogy elolvassa a levelet ő is.

„Drága Kate! Ha ezt a levelet a kezedben tartod, akkor valóban olyan okos vagy, mint hittem. Tudtam, hogy előbb-utóbb megtalálod a kis rejtekhelyemet, ezért is döntöttem úgy, hogy írok neked egy levelet, amiben megmagyarázom tettemet. Tudnod kell, hogy nem akartam őket megölni, én csak téged kerestelek bennük. De egyikük sem te voltál. Hozzád nincs fogható. Aztán arra gondoltam, mivel közeleg a karácsony, neked ajándékozom őket. Remélem, tetszett a kedvességem. Tudtam, hogy egy olyan nő, mint te, soha még csak rám sem nézne, tehát kellett valamit tennem, hogy felfigyelj rám! És sikerült. Észrevettél, és most engem keresel…

Szeretlek Kate, és már alig várom, hogy megtalálj, és végre együtt lehessünk!”

-          Ez a fickó nem normális! – jelentette ki Castle felháborodottan. Még a gondolat is haraggal töltötte el, hogy egy másik férfi az Ő Kate-jéről álmodozik, de hogy az a másik férfi egy ilyen beteg elme legyen, az már több a soknál.

-          Találtatok mást is? – kérdezte Kate, miközben összehajtotta a levelet, és egy bizonyíték tároló zacskóba tette.

-          Igen – fogott bele most Ryan – körbe kérdeztük a szomszédokat, és ők láttak egy 180-185 centi magas, fehér férfit, aki kibérelte a helyiséget, és mint mondták, sorban érkeztek hozzá a fiatal, barna hajú lányok.

-          Milyen néven szerepelt az épület?

-          Roger Blau – olvasta fel a jegyzettömbről Ryan – de ez nyilván nem a valódi neve.

-          Az nem olyan biztos! – vágtatott át a szobán számítógépétől Espo, és megállt előttük - lefutattam a nevét a központban. Róla ugyan nincs semmi, de az apjáról annál több!

-          Mit találtál? – nézett rá Beckett reménykedve. Remélte, hogy végre lezárhatják az ügyet, Castle viszont nem volt ebben olyan biztos.

-          Andrew Blau, 8 évvel ezelőtt tartóztattad le. Családon belüli erőszak volt a vád - kezdett bele Javi és Kate-nek hirtelen eszébe jutott az eset.

-          Várj! Már tudom! – izgatottan fordult Castle felé, aki csak ide-oda kapkodta a fejét – Akkor még járőr voltam.

-          Tehát ezért volt az első áldozat egy biztonsági őr… - kapott észbe Castle – mert akkor még te is egyenruhát viseltél.

-          Lehetséges – bólogatott Kate, majd folytatta – Éjszakai műszakban voltam éppen, és az akkori társammal riasztást kaptunk egy családhoz. Az apa matt részegen rátámadt a családjára, és majdnem megölte őket, amikor kiérkeztünk. Én tartóztattam le, és beszéltem a legidősebb fiával, aki általában vigyázott az anyjára és az öccsére. Akkor azonban nem volt otthon, mert éjszakás műszakban dolgozott egy telepen.

-          És az a fiú, Roger volt? – kérdezte Castle, és Beckett bólintott.

-          Igen, akkor olyan 22 éves körül lehetett, szinte velem egy idős… - nézett maga elé a nyomozó. Nem tudta elhinni, hogy az a kedves, barátságos fiú megöljön két ártatlan nőt.

-          Tiszta sor – jelentette ki Castle – te megmentetted a családját, kedves voltál vele, vigasztaltad, lecsuktad az iszákos, agresszív apját. Ráadásul gyönyörű vagy, és okos. Gondolom az egyenruhában is piszok jól mutattál – kacsintott a nőre Castle, és Kate érezte, hogy elpirul. Szerencsére a férfi máskor is évődött már vele így, tehát Ryan és Espo most sem gyanítottak semmit, miközben Castle zavartalanul folytatta – beléd szeretett, és az óta sem tudott kigyógyulni belőled. Amit meg tudok érteni – mosolygott a nőre a férfi, de Ryanék ezúttal sem figyeltek fel semmire.

-          De miért várt nyolc évig? – kérdezte Beckett. Valami azt súgta neki, hogy ez így túl egyszerű, túl hamar megtalálták őt. – És egyáltalán, nem találjátok furcsának, hogy névtelenül telefonál, de a saját nevén béreli ki azt az épületet? Ennek így semmi értelme… - gondolkodott hangosan, de Castle közbe szólt.

-          Talán mégis. Hiszen a levélben és a telefonban is többször jelezte, hogy alig várja, hogy megtaláld. Kénytelen volt elszórni egy-két morzsát, hogy biztosra menjen. És így már van értelme annak is, amit DeNito mondott, hogy ne az ellenségeid között keresd a tettest.

-          Rendben – egyezett bele Kate az ésszerűen hangzó tervbe. – Hozzuk be! – adta ki az utasítást, majd Ryan és Espo azonnal a férfi lakására indultak, míg Kate és Castle a kapitányságon maradt, hogy minél több bizonyítékot szedjenek össze.

Kate fáradtan dörgölte meg szemét. A létező összes aktákat, és eddig felmerült bizonyítékot átnyálazta, hogy használható dolgokat találjon Roger ellen, de semmit nem talált, kivéve a bizonylatot, mely szerint ő bérelte az épületet, ahol a „Beckett Castingot” tartották, ahogy Castle nevezte. Unottan a pihenő felé sandított, és mivel Castle nem volt a közelben, mert épp a kiadójával telefonált, elindult, hogy készít magának egy kávét. Ahogy beért, meglepetten tapasztalta, hogy Castle ott ül a kanapén.

-          Te mit csinálsz itt? – kérdezte tőle, mire a férfi ráemelte égszínkék szemeit.

-          Bejöttem telefonálni, épp most fejeztem be. – adott választ a férfi, majd felállt és a nőhöz sétált. Megállt előtte, derekára csúsztatta a kezét, és szorosan magához húzta – Hiányoztam? – kérdezett rá kisfiúsan mosolyogva, mire Kate mindkét karjával átfonta a nyakát, és apró csókot nyomott az ajkára.

-          Nagyon. Tudod, már egész megszoktam, hogy a közelemben vagy. – felelte és még egy csókot adott az írónak, aki lágyan viszonozta.

-          Tudod, éppen azon gondolkodtam, hogy megértem ezt a Blau gyereket – gondolkodott hangosan, majd Beckett döbbent tekintetét látva, folytatta – no, nem a gyilkosságokat, vagy azt, hogy zaklat téged, hanem hogy beléd szeretett. Biztos vagyok benne, hogy nagyon dögösen állt rajtad az egyenruha – kacsintott szerelmére, mire a nő évődve megszólalt.

-          Ez célzás akart lenni, Mr. Castle, hogy szeretne a régi egyenruhámban látni egyszer, egy kis szerepjáték erejéig?

-          Minden vágyam! – vált izgatottá a hangja Ricknek, és megcsillant a tekintete.

-          Álmaidban – húzta el száját Beckett csúfondárosan, majd el akart lépni a férfitól, de az karjaival szorosan fogva tartotta.

-          Nézz ránk, Kate – vigyorgott rá szemtelenül – az álmom valóra vált. – majd ellágyult a tekintete.

-          Mi az? - kérdezett rá a nő, amikor észrevette a férfi arcán a gyengéd mosolyt, mellyé a korábbi grimasz vált.

-          Semmi, csak eszembe jutott, mennyi minden történhet egy nap alatt. Tegnap még úgy jöttem be ide, hogy elbúcsúzom, mert sosem hittem, hogy egyszer az enyém leszel, most pedig a karjaimban tartalak… és ez… csodálatos. – nézett szerelmesen a nő szemébe, aki visszamosolygott rá. Kibontakozott a férfi karjaiból, aki meglepetten nézett rá. Meglepettsége csak fokozódott, amikor meglátta, hogy Kate az ablakhoz sétál, és lehúzza a redőnyöket, majd visszamegy hozzá, és szenvedélyesen megcsókolja, miközben ujjaival kigombolja az ingét, és kihúzza a nadrágjából, majd érzékien, lassan simít végig mellkasán anélkül, hogy megszakította volna a csókot. Castle szenvedélyesen viszonozta a simogatásokat, miközben Kate-t gyengéden a falhoz nyomta, pontosan úgy, mint amikor először csókolta meg itt, de ezúttal Kate nem állította meg, hanem egész testével hozzásimult. Castle kissé eltávolodott tőle, majd miközben nyakát csókolta, és a nő blúza alatt végig simította a testét, halkan mormogta.

-          Ez nagyon veszélyes Kate – suttogta, de ajkával továbbra is Kate nyakát kényeztette, majd lejjebb haladt egészen a melléig.

-          Bezártam az ajtót – zihálta a nő, majd ajkuk ismét egy csókban forrt össze, és Kate keze gyakorlott mozdulattal oldotta ki a férfi nadrágszíját.

-          Szeretlek – nézett a férfi, csillogó szemekkel a nőre. Sosem gondolta volna, hogy egyszer még a pihenőben fog szeretkezni vele, bár az is igaz, hogy munkakapcsolatuk alatt azért, többször elképzelte. Kate zöld szemében a szenvedély tüze lobogott, amikor mosolyogva felnézett az íróra.

-          Én is szeretlek! – válaszolta szerelmesen, mely három szó úgy hatott az íróra, mint földre a szárasság után hullott esővíz. Szenvedélyesen csókolta meg újra a nőt, és amikor már nem bírták tovább, egymásba kapaszkodva érték el a paradicsom kapuját. Kis idő múlva, miután már kezdték visszanyerni normális szívverésüket, és lélegzetüket, Beckett nekiállt rendbe szedni magát. Betűrte ingét, megigazította haját, és mosollyal az arcán figyelte, hogy az írója is ugyanezt teszi. Éppen rendbe szedték magukat, amikor hallották, hogy Ryan a pihenő felé tart. Castle villámgyorsan ugrott oda az ajtóhoz, és még épp idejében fordította el a kulcsot, így Ryan minden gond nélkül be tudott jönni, és fel sem tűnt neki, hogy az ajtó zárva volt.  Kate elfojtott egy mosolyt. Kezdte élvezni ezt a titkos helyzetet.

-          Behoztuk Roger Blaut-t. – szólalt meg a nyomozó, majd Beckettre pillantott - kikérdezed, vagy átvegyem?

-          Majd én átveszem! Úgyis van egy kis elszámolnivalóm vele! – vált Beckett tekintete dühössé, utalva ezzel arra, hogy a férfi megleste őt az íróval. Ryan és Castle összenéztek, és némán értettek egyet abban, hogy jelen pillanatban egyikőjük sem szeretne most a fickó helyében lenni.

12. rész

Kate Beckett szigorú tekintettel lépett be a kihallgatóba, nyomában Castle-el, majd helyet foglaltak Roger Blau-val szemben. Roger 180-185 centi magas, barna hajú, átlagos testfelépítésű, 30-as évei elején járó férfi volt, éppen olyan, amilyennek a másoló alkalmazottja, és a szomszédok leírták a gyanúsítottat. Ez a tény, csak megerősítette a nyomozót és társát abban, hogy jó irányban járnak az ügyben. Roger meglepetten emelte barna tekintetét a nyomozóra.

-          Beckett rendőrtiszt! Maga itt? – kérdezte és látszott, hogy örül a nőnek, amivel máris szerzett egy rossz pontot az írónál, és Castle szíve szerint, azonnal rásütötte volna, hogy ő a gyilkos, csak ne bámulja tovább szerelmét. Rogernek fogalma sem volt, miért hozták be, de amikor meglátta Kate-t, azt gondolta, talán az apja ügyével kapcsolatban, bár igaz, annak már 8 éve.

-          Most már nyomozó. – javította ki hidegen Kate, majd kinyitotta mappáját. – tudja, miért hoztuk be?

-          Fogalmam sincs. – válaszolta őszinte tekintettel a férfi, és Beckett dühösen húzta össze a szemét, hogy van képe hazudni -–Talán apa miatt? Ki akarják engedni, és újra tanúskodnom kell?

-          Annak, hogy itt van, semmi köze az apjához, Roger – szólalt meg most Castle is – Sokkal inkább Beckett nyomozóhoz.

-          Ezt nem értem – nézett zavartan rájuk a férfi.

-          Tényleg nem? – kérdezte Kate, miközben az imént kinyitott mappából elővette az áldozatok fényképeit, majd a férfi elé tette. Roger közelebb húzta őket magához, de amint meglátta, mi van a fényképeken, undorodva tolta el magától.

-          Ez meg mi a fene? Valami rossz vicc?

-          Úgy nézünk ki, mint akik vicces kedvükben vannak? – kérdezte hideg tekintettel Castle, aki szíve szerint, itt és most kiverte volna belőle a vallomást.

-          Kyra Benett – mutatott az első fényképre komolyan Kate, majd a másikra – Kimberly Bronx. – végül az utolsóra – Kristy Bartov. Az ajándékai, és a büntetése, nekem. – fűzte hozzá, majd átnyújtotta a levelet is – és a levél, amit nekem hagyott ott a raktárépületben, ahol áldozatul választotta őket.

-          Milyen ajándék? Milyen levél? – kapkodta riadt tekintetét, hol a nőre, hol az íróra a férfi. Láthatólag semmit sem értett.

-          Miért, Roger? Nyolc évvel ezelőtt én segítettem magának megszabadulni az apjától és így hálálja meg? – ütötte tovább a vasat Kate.

-          Fogalmam sincs, mi folyik itt! De ezt itt – mutatott az áldozatok fényképeire – nem én követtem el!

-          Kár tagadnia! A rejtvényt megfejtettük – használta a telefonáló szavait Castle, és figyelte a férfi reakcióját, de annak arcáról semmi nem volt leolvasható – Valamint megtaláltuk az épületet, ahol a Castingot tartotta, hogy minél hasonlóbb nőt találjon Beckett nyomozóhoz! A maga aláírása szerepel a bérleti papírokon, szóval, bökje ki végre az igazat!

-          Esküszöm, hogy a lakásomon kívül, nem bérelek semmit! – nézett rájuk könyörgőn a férfi – mégis minek keresnék én a nyomozóhoz hasonlatos nőt?

-          Szerelem – adta meg nemes egyszerűséggel a választ Castle – Bele szeretett a nyomozóba, amikor megismerkedtek, és a rögeszméjévé vált, amit, magunk között szólva, meg tudok érteni. De mivel ő egyáltalán nem figyelt fel magára, tennie kellett valamit.

-          Ezért megölte Kyra Benettet, Kimberly Bronxot, és amikor továbbra sem figyeltem magára, végzett Kristy Bartov-val is – vette át a szót Beckett – hogy én kapjam az ügyet, és találkozhassunk! Így volt? – nézett rá dühösen Kate – aztán fel is hívott, hogy biztosan én menjek ki a helyszínre! Miért Roger?

-          Jézusom, miket hordanak itt össze? – vált most már dühössé a férfi hangja is – nem követtem el semmit!

-          Elég a hazudozásból! – csapott az asztalra Kate – A bizonyítékok, és a szemtanúk leírása mind maga ellen szól! Vége a játéknak!

-          Oké, rendben! – emelte fel megadóan a kezét Roger – Bevallom, tényleg magába szerettem, amikor találkoztunk, egyszer még randira is hívtam, bár maga erre nyilván nem is emlékszik. De ezt itt akkor sem én követtem el, oké? – bökött fejével ismét a fényképek felé – Szerelmes voltam, az igaz, de nyolc évig vártam volna, hogy a tudtára adjam ilyen perverz módon? – rázkódott meg látványosan – Egyáltalán, melyik férfi vár egy nőre évekig, anélkül, hogy tudná, viszont szereti-e? – tette fel kérdését hitetlenkedve, mint aki nem hisz benne, hogy ilyen férfi létezik, mire Kate óvatosan félrepillantott Rickre és magában elmosolyodott. Ő ismert ilyen férfit, és igazat kellett adnia Rogernek, tényleg nem mindennapi. Összehúzott szemmel fordult újra a gyanúsítotthoz.

-          Hol volt tegnap éjjel 11 és hajnali három között Roger?

-          Az öcsém esküvőjén – válaszolta magabiztosan – ellenőrizhetik, videó is készült róla. – Kate és Rick összenéztek, majd az ajtó felé indultak, de Kate még hátraszólt.

-          Addig itt marad, amíg nem ellenőrizzük az alibijét!

A délután hátralévő része azzal telt el, hogy Ryan és Espo az esküvői videókat nézték át, keresve rajta Rogert, míg Kate beszámolt Gates-nek a további eredményekről. Nem lepte meg, hogy főnöke türelmetlen hangon követelte, hogy zárják le végre az ügyet. Mint mindig, Gates most is azt hitte, varázslókkal van körülvéve nyomozók helyett, akik egyik napról a másikra képesek megoldani a legnehezebb gyilkossági ügyeket is. Nem is sejtette, hogy főnöke ezúttal az ő biztonságáért aggódik, ezért olyan türelmetlen. Lehangoltan lépett ki a kapitány irodájából, és egyenesen az asztalához ment. Castle szokásos helyén ülve a mobiljával játszott éppen. Amikor Kate odaért, finoman végig simított Castle vállán, ügyelve arra, hogy senki ne vegye észre a gyengéd mozdulatot, mire az író mosolyogva nézett fel rá, miközben eltette a telefonját.

- Hogy ment? – kérdezte az irodában lezajlott beszélgetésre utalva. Ő maga nem ment be, mert, ha nem volt muszáj, igyekezett kihagyni ezeket a „gyönyörű” pillanatokat az életéből, és ezt Kate irigyelte is tőle. Ő megtehette ezt, hiszen Gates nem volt a felettese.

- Rosszul – húzta el a száját unottan Kate – ma még harapósabb, mint általában.

- Csak aggódik érted – vélte Castle, és fogalma sem volt, hogy milyen közel jár az igazsághoz.

- Ha így is van, csak az motiválja, hogy honnan kerít majd villámgyorsan egy másik nyomozót a helyemre, ha én elpatkolok – grimaszolt Kate borúsan, mire Rick átnyúlt az asztalon, és összekulcsolta ujjaikat. Bátran megtehette, mivel Ryan és Espo még mindig a pihenőben nézték a videókat, a többi rendőr pedig szintén saját munkájával volt elfoglalva.

- Ne mondd ezt, Kate! Biztos vagyok benne, hogy nemcsak a nyomozót látja benneteket, hanem ti az emberei vagytok, ha úgy tetszik, a családja – vette védelmébe a kapitányt, hiszen a tegnapi beszélgetésük után biztosra tudta, hogy a kapitány valóban aggódik beosztottjaiért.

- Miért véded ennyire? – nézett rá összehúzott szemmel Kate, mire Rick ártatlanul nézett rá vissza, és felöltötte kisfiús mosolyát.

- Az ördögnek is volt ügyvédje, nem? – utalt a férfi a mozifilmre, mire Kate elmosolyodott.

- És te vállaltad ezt a szerepet? – kérdezte a nyomozó, de mielőtt válaszolhatott volna, megszólalt a telefonja. Automatikusan, szemét még mindig az írón tartva, nyúlt a készülék után.

- Beckett!

- Szia Kate! Itt a Télapó! – hallotta meg ismét az ismerős hangot, és azonnal jelzett Javinak, aki bólintott, hogy rajta van a híváson.

- Mit akar már megint? – kérdezte ingerülten Kate. Eddig sem örült a fickó hívásainak, most viszont a legrosszabb kedvében találta meg.

- Ne legyél velem ilyen ingerült, Kate – búgta a férfi, békítően, amitől Kate gyomra fordult egyet – Én már nem haragszom rád a múlt éjszaka miatt. Megkaptad a büntetésed, és úgy döntöttem, megbocsátok neked.

- Nem kértem! – vágta oda Kate, és érezte, hogy Castle keze nyugtatólag simogatja meg az övét, ajka pedig némán formálja a szavakat, hogy nyugodjon meg. Azonban ő erre képtelen volt. Az ugyanis, hogy a férfi megint felhívta, csak azt bizonyította be, hogy Roger Blau ártatlan, és ők megint zsákutcába jutottak, így minden oka megvolt arra, hogy dühös legyen.

- Nem kellett kérned Kate. Szavakkal nem. De láttam a tekinteteden, hogy megbántad azt az éjszakát. – felelte és Beckett rájött, hogy a férfi talán ezúttal is a közelben lehet, másképp nem célzott volna a tekintetére. Úgy gondolta, taktikát vált.

- Igaza van. Valóban, megbántam a tegnap éjszakát. – mondta ki lassan, amitől Castle szeme kikerekedett, Javi és Ryan, akik a telefon hangjára léptek oda hozzájuk, értetlenül néztek össze, hiszen fogalmuk sem volt, mi történt a múlt éjszaka, ő pedig úgy érezte, ekkora hazugságot nem bírnak el a kapitányság falai, és menten leomlanak.

13. rész

-          Tudtam én, Kate! – nevetett fel a férfi magabiztosan – Tudtam, hogy ez az egész köztetek, nem lehet tartós! Te túl jó vagy neki, szerelmem.

-          Pontosan! – helyeselt továbbra is Kate, nem törődve Castle döbbent tekintetével, aki vadul gesztikulált mellette, folytatta – Már én is tudom. Hiszen tőle sosem kaptam ajándékot… , de magától… tőled – tért át a tegezésre Kate, hogy még jobban összezavarja a férfit – már két ajándékot is kaptam. – Ryan finoman oldalba bökte kollégáját, Javi pedig fejével biccentett, jelezve, hogy egyetért, ennek utána fognak járni, ki is a pasi, aki Beckettel töltötte az éjszakát.

-          Igen, pontosan erről van szó! – helyeselt vadul a vonal végén izgatott hangon az ismeretlen – és még sok ajándékot fogok neked adni!

-          Ne! – tiltakozott a nyomozó, még mielőtt újabb áldozatokat szedne ez az elmebeteg – Inkább most már találkozzunk! Látni akarlak téged! – bukott ki belőle, mire Castle odahajolt hozzá, úgy súgta.

-          Megőrültél? – de Kate egy mozdulattal leintette, úgy folytatta.

-          Szóval? Mi a válaszod? – kérdezte visszafojtott levegővel, és az órára nézett. Még öt másodperc és bemérik… négy… három…

-          Majd még hívlak az ügyben, Kate – hallotta a férfit a vonal végén, majd megszakadt.

-          A fenébe! – csapta le dühösen a kagylót Kate – még három másodperc hiányzott volna! – Castle ezt hallva megnyugodott.

-          Tehát azért ajánlottad fel a találkozót, hogy szóval tartsd?

-          Nem, tényleg találkozni fogok vele, ha újra hív. – jelentette ki Kate a legtermészetesebb hangon, mire Castle rémülten nézett rá.

-          Viccelsz velem? Ez a pasi zakkant! Ki tudja, mit tenne veled!

-          Castle, tudok magamra vigyázni – nézett mélyen a szemébe Beckett és észre sem vette, hogy Ryan és Espo összeráncolt szemöldökkel, élénken figyelik a jelenetet. – Ezen kívül, nincs semmi nyomunk, amin elindulhatnánk! Roger Blau nyilvánvalóan ártatlan, hacsak nem hozzám intézte az egyetlen, engedélyezett hívását az előzetesből, amit nem hinnék! – humorizált Kate, noha egyáltalán nem volt vicces kedvében – Nincs más megoldás!

-          Akkor sem mehetsz oda! Nem engedem! – jelentette ki határozottan a férfi, mire Kate felkapta a fejét.

-          Nem engeded? – ismételte meg lassan, amit a férfi mondott – azt hiszed, csak azért, mert tegnap… - kezdett volna bele, de ekkor észre vette, hogy Ryan és Espo is hallgatózik, így másképp folytatta, mint szerette volna – mert tegnap megengedtem, hogy maradj, akkor már eldöntheted, mit tegyek? Még mindig én vagyok a nyomozó, világos?

-          Világos! Mint a nap! – kapta fel dühösen kabátját Castle és már el is rohant a lift irányába. Kate dühösen simított végig homlokán. Tudta, hogy ezt elszúrta. Nem kellett volna ilyen nyersnek lennie, elvégre az író csak aggódott érte, és fordított helyzetben ő sem engedné, hogy találkozzon egy elmebeteg rajongójával. Gondolataiból Ryan hangja szakította ki.

-          Most merre induljunk? – kérdezte.

-          Egyelőre várunk, hátha újra telefonál, és találkozót akar megbeszélni velem. – adott választ Kate, de arcán látszott, hogy gondolatai elkalandoznak. Bántotta, hogy ilyen rondán viselkedett az íróval. Hirtelen ötlettől vezérelve, ő is felpattant, felvette kabátját, de még mielőtt elment volna, odaszólt Ryannek – Én megyek, el akarok még intézni valamit. Ti menjetek nyugodtan haza, nem hinném, hogy ma változik bármi! – mondta, majd ő is eltűnt a lift irányába.

-          Tesó, itt meg mi a frász folyik? – nézett kérdőn Espo Ryan-re, aki csak mosolygott. Ő már sejtett valamit, de még nem akart semmit mondani barátjának, ezért csak továbbra is mosolyogva válaszolt.

-          Honnan tudjam? – majd visszament asztalához, és feleségét tárcsázta, hogy elújságolja, ma korábban ér haza, így elmehetnének vacsorázni.

Kate alig várta, hogy a lift leérjen, és végre elindulhasson Castle lakására, hogy bocsánatot kérjen tőle viselkedése miatt. Alig kilépett az őrs kapuján, megdöbbenve tapasztalta, hogy Rick ott ül a lépcsőn, fejét szomorúan lehajtva, tudomást sem véve arról, hogy közben hullani kezdett a hó, ami megint csak előre jelezte a karácsony közeledtét. Kate némán leült mellé, mire az író szomorú szemekkel nézett rá.

-          Sajnálom – szólalt meg Kate elsőként – hiba volt ilyen nyersen reagálnom, csak… még nem szoktam meg a helyzetet. Nem szoktam meg, hogy valaki ennyire aggódjon értem. - mosolygott békítően az íróra, aki halványan viszonozta azt.

-          Mindig is aggódtam miattad Kate, csak nem adtam hangot neki. – felelte halkan, mire Kate összefonta ujjaikat, és egy pillanatig csak kezüket nézte, mely tökéletesen összepasszolt, akár ők ketten.

-          Nem lesz semmi baj, megígérem – szólalt meg a nő ismét halkan.

-          Ezek szerint, mégis elmész, ha telefonál? – kérdezte az író, holott pontosan tudta a választ. Kate Beckett nem az a nő volt, aki megfutamodik a veszély elől, ha elkaphat egy gyilkost, pláne akkor nem, ha az illető már három nőt is megölt.

-          Igen, de nem megyek egyedül. – nyugtatta meg az írót – annál több eszem van. Ryan és Espo is velem lesznek.

-          És én is! – jelentette ki Castle magabiztosan, és hangján érezni lehetett, hogy komolyan is gondolja.

-          Castle… túl veszélyes lenne – kezdte a nyomozó, de Rick egy mozdulattal elhárította.

-          Ahogy neked is az! Nem fogok otthon ülni, amíg te veszélyben vagy! Ott akarok lenni melletted, Kate!

-          Rendben – egyezett bele Kate, mivel látta, hogy úgysem tudja meggyőzni a férfit. – Együtt megyünk. – mosolyodott el, majd hozzátette – most viszont, ideje lesz felállni, mert mindketten megfázunk. Menjünk haza – csókolta meg az írót, aki lágyan visszacsókolt, majd szemébe visszatért a huncutság.

-          Hozzád, vagy hozzám? – kérdezte, de a választól megdöbbent.

-          Én haza megyek, de egyedül. Még van egy kis elintéznivalóm otthon, és aztán nálad találkozunk, rendben? – nézett szerelmesen a férfira, és remélte, hogy az beleegyezik. Meglepetést tervezett neki estére, hogy kiengesztelje, de ahhoz az kellett, hogy most Castle beleegyezzen az ötletébe.

-          De… - kezdett volna tiltakozni, aztán másképp döntött. Nem telepedhet rá a nőre, muszáj teret hagyni neki, ezért inkább szomorkás mosollyal bólintott. – rendben, de ne várakoztass sokáig. – még búcsúzóul váltottak egy hosszú, gyengéd csókot, majd elköszöntek egymástól.

Kate elgondolkodva állt szekrénye előtt, egy szál, törölközőben. Haja vizesen tapadt még mindig nedves vállához. Nemrég lépett ki a zuhany alól, és most homlokát összeráncolva vette ki szekrényéből régi forma egyenruháját, melyet már legalább 5 éve nem viselt, de most meg akarta lepni az írót. Tudta, hogy Castle szeretné látni az egyenruhában, és még egy kis szerepjátékban is benne lenne, így, mivel úgy érezte, tartozik neki a délutáni vita miatt, úgy döntött, enged a csábításnak, és egyenruhájában kopogtat be hozzá, bilincsel a kezében. Már előre mosolygott, ahogy elképzelte az író arcát a látványra. Martha és Alexis reakciójától nem kellett tartania, mivel tudta, hogy ők most Spanyolországban éppen azt ünneplik, hogy Alexist kivétel nélkül minden egyetemre felvették, ahova jelentkezett. Száját grimaszba húzva lépett a tükör elé, miközben kezében az uniformist maga elé tartotta. Rájött, kénytelen lesz belebújni, hogy megtudja, rájön-e még az egyenruha. Éppen ledobta volna a törölközőt, hogy felpróbálja a ruhát, amikor kopogtattak az ajtón. Elképzelése sem volt róla, ki lehet az, hiszen az íróval úgy beszélték meg, hogy nála találkoznak. Lehetséges, hogy megunta a várakozást, és inkább úgy döntött, eljön hozzá? Titokban remélte, hogy így van. Úgy ahogy volt, törölközőben, mosolyogva tárta szélesre az ajtót, de ajkára fagyott a mosoly, amikor meglátta, ki áll mögötte.

14. rész

Kate még mindig döbbenten, szó nélkül állt az ajtóban, miközben váratlan látogatója, egy hatalmas virágcsokorral a kezében, mosolyogva köszöntötte.

-          Szia Kate! Hiányoztam? – vigyorgott a férfi, és a választ meg sem várva, Kate mellett betolakodott az ajtón, aki még mindig hitetlenkedve bámult utána – Csak nem engem vártál? - nézett végig a férfi hiányos öltözékén.

-          Josh? – találta meg végre Kate a hangját, majd végre azt is felfogta, hogy egy szál, törölközőben van, így sietve folytatta – bocsáss meg, de felkapok magamra valamit!

-          Ugyan Kate! Engem nem zavar! Láttalak már a nélkül is, emlékszel? – vigyorgott szemtelenül, mire Kate ebben a pillanatban bánta meg, hogy valaha köze volt hozzá.

-          Lehet, de engem zavar! – szúrta oda, majd a választ meg sem hallgatva, a hálóba sietett és magára kapta köntösét, melyet szorosan meghúzott a derekán, amivel csak azt érte el, hogy még jobban kihangsúlyozta vele tökéletes alakját. Mire visszatért, Josh már vázába rakta a virágot, amit hozott, és éppen a bort készült kinyitni.

-          Josh, mit keresel itt? – szegezte neki a kérdést, és észrevétlenül az órájára, majd az ágyon heverő egyenruhára pillantott. Már rég úton kéne lennie az íróhoz.

-          Nemrég értem haza egy kiküldetésről, és egyenesen hozzád jöttem. – válaszolt a férfi, és átnyújtott egy pohár bort Kate-nek, de ő nemet intett, úgy kérdezte.

-          De miért?

-          Hogy érted, hogy miért, Kate? Mert még mindig fontos vagy nekem. Tudom, hogy nehezen viselted a kapcsolatunkban, hogy olyan ritkán tudtunk együtt lenni, és hogy gyakran távol voltam tőled a kiküldetések miatt, de ez most fordult elő utoljára! - magyarázta a férfi, és Kate nem akart hinni a fülének, miközben amaz folytatta – Nem lesz több kiküldetés, Kate. Végeztem. Most már annyit lehetünk együtt, amennyit csak akarod! – mosolygott rá szerelmesen, majd közelebb lépett, és átkarolta Kate derekát, majd közelebb vonta magához. Kate hirtelen szóhoz sem jutott. Ahogy megérezte a férfi kezét a derekán, ösztönösen hátrálni próbált, de a férfi nem engedte. Ettől az érintéstől egyáltalán nem állt el a lélegzete, vagy kezdett hevesebben dobogni a szíve, mint amikor az író ölelte át, a borzongás, ami pedig végig futott a hátán, inkább volt zavaró, mint kellemes.

-          Josh, engedj el! – szólt rá szigorúan a nyomozó, mire a férfi azonnal elengedte.

-          Ne haragudj, azt hittem, te is örülni fogsz neki, hogy együtt lehetünk. Elvégre ezért szakítottál velem, nem?

-          Nem! – rázta meg dühösen a nő a fejét – Egyáltalán nem! Azért szakítottam veled, mert nem szerettelek, Josh! Mert mást szerettem! Szeretek! – tudta, hogy kemény szavakat használ, de nem érdekelte. Azt akarta, hogy Josh elmenjen, és ő végre az írónál lehessen, hogy ő ölelje át erős karjaival, és húzza magához. Josh szomorúan telepedett le az egyik székre a konyhaasztal mellett.

-          Oh, akkor valamit csúnyán félreértettem – játszott poharával a férfi, és közben nem nézett a nő szemébe.

-          Valóban, félreértetted – helyeselt a nő, és ismét az órára nézett, amikor megszólalt – Josh, ha nem haragszol, nekem programom van estére… szóval, ha megtennéd - kezdett bele a nyomozó, mire Josh azonnal felpattant.

-          Persze, megértem, már itt sem vagyok! – ugrott fel az asztaltól, de azt olyan ügyetlenül tette, hogy kezével leütötte a borral teli poharat, mely egyenesen az ingén landolt, méretes vörös foltot hagyva azon. – A fenébe! – káromkodott a férfi – a kedvenc ingem. Ebből sosem veszem ki ezt a foltot!

-          Add ide! – nyújtotta Kate kezét az ing után, mert megsajnálta volt barátját – ha gyorsan beáztatom, talán nem kell kidobni. – és amikor a férfi levette, majd kezébe adta az inget, azonnal a fürdőszobába ment, és beáztatta az inget, a nélkül, hogy akár egy pillantást is vetett volna Josh izmos, meztelen felsőtestére.

Castle nem tudta, mit tegyen. Ott állt Kate ajtaja előtt, és fogalma sem volt, hogy bekopogjon-e. Kate-tel abban állapodtak meg, hogy nála találkoznak, de ő már nem bírt tovább otthon ülni, és várni, ezért úgy döntött, hogy meglepi a nőt. Most azonban, hogy ott állt az ajtaja előtt, ez már korántsem tűnt olyan jó ötletnek. Elbizonytalanodott abban, hogy vajon, hogyan fog reagálni a nő. Tudta, hogy Kate nem rajong a meglepetésekért, azért meg végképp nem, hogyha valaki változtat az ő tervein, de végül abban maradt saját magával, hogy, ha már itt van, bekopog. Legfeljebb, ha Kate dühös lesz, majd kiengeszteli egy forró csókkal, és azzal a gyönyörű, rózsákból álló virágcsokorral, melyet kezében szorongatott. Eredetileg csak egy üveg bort akart hozni, de amikor elment a virágkereskedő előtt, a rózsákról Kate jutott eszébe. A nő is éppen olyan szúrós tud lenni az idegenekkel, és tele van tüskékkel, de ha valaki tudja, hogyan kell közeledni hozzá, akkor egy csodás dolgot tapasztalhat meg, aminek nincs párja a világon. Ez a csodás dolog pedig nem más, mint Kate barátsága, szerelme. Még utoljára végig szántott ujjaival a haján, majd vett egy mély lélegzetet, és végül bekopogott. Arcán mosollyal várta, hogy szerelme ajtót nyisson, és ő szorosan magához ölelje, arra viszont legrosszabb rémálmában sem számított, amit akkor látott, amikor az ajtó feltárult. Az ajtóban Josh állt, farmerban, és… meztelen felsőtesttel. Castle szóhoz sem jutott a meglepetéstől, ezért Josh szólalt meg először.

-          Szia! Te mit keresel itt? – nézett rá az orvos, és amikor meglátta Rick kezében az üveg vörös bort, azonnal tudta, kiről beszélt Kate, amikor azt mondta, mást szeret.

-          Ezt én is kérdezhetném tőled! Azt hittem, Afrikában vagy és a halálozási arányt csökkented – húzta össze szemét ellenségesen Castle, miközben próbálta kiverni fejéből azokat a gondolatokat, melyek fejében cikáztak arra, hogy a férfi miért nem visel felsőruházatot, miért ő nyitotta ki az ajtót, és egyáltalán, hol van Kate?

-          Ma érkeztem haza, és azonnal Kate-hez jöttem. – válaszolt magabiztosan Josh, aki látva a férfi tekintetében a gyanakvást, rögtön tudta, mit is gondol a helyzetről, és esze ágában sem volt felvilágosítani tévedéséről. Castle-ben egy világ omlott össze. Ez volt az a fontos teendő, amit Kate el akart intézni? Ezért nem akarta, hogy együtt menjenek haza?

-          Hol van Kate? – csak ennyit tudott kinyögni.

-          A fürdőszobában, éppen zuhanyozik – rúgott Josh még egyet az íróba. Úgy gondolta, ennyi jár neki azért, amiért a férfi elvette tőle ezt a csodálatos nőt. Lelkiismeret furdalás nélkül figyelte, ahogy Castle arcára kiül a fájdalom. Még mielőtt azonban reagálhatott volna, Kate hangját hallotta meg.

-          Kopogott valaki, Josh? – kérdezte Kate, és már meg is jelent az ajtóban. Castle, ahogy meglátta, hogy a nő köntösben, vizes hajjal áll meg az orvos mellett, és ahogy meghallotta azt a barátságos hangot, ahogy a vendég után érdeklődik a férfitól, úgy érezte, hogy szívét jeges kéz markolja meg, és tépi ki a mellkasából. – Castle? – kerekedett ki a szeme Kate-nek, ahogy meglátta az írót, és annak szemében a csalódottságot. – Te hogy kerülsz ide? – csak ennyit tudott kinyögni, mire Castle keserűen elhúzta a száját.

-          Gondoltam, megleplek, de mint mindig, most is neked sikerült meglepni engem! – Kate a pillanat tört része alatt fogta fel a helyzet kétértelműségét, azt, hogy Josh nem visel inget, hogy ő köntösben van. Sietve fogott a magyarázatba.

-          Josh nemrég érkezett haza Afrikából, és beugrott, hogy köszönjön… és beszélgessünk egy kicsit – hadarta, miközben arra gondolt, hogy ha ez csak fele olyan hülyén hangzik, mint gondolja, esélye sincs arra, hogy Castle higgyen neki.

-          Látom, nagyon izzasztó beszélgetés lehetett, ha Josh még az ingét is levette, te pedig zuhanyoztál is. – felelte gúnyosan Castle, mire Kate majdnem felnevetett kínjában a helyzet abszurditásán. Sosem gondolta volna, hogy ez megtörténhet vele.

-          Castle… - kezdett volna bele újra a magyarázkodásba, de legnagyobb döbbenetére Josh beléfojtotta a szót, miközben érezte, hogy karjával átöleli, és magához húzza.

-          Édes, nehogy elkezdj neki magyarázkodni. Semmi köze hozzá!

-          Josh! – nézett haragtól villámló szemmel a nyomozó az orvosra, miközben kirántotta magát az ölelésből, és az íróhoz fordult, de ő csak szomorúan elmosolyodott.

-          Nos, azt hiszem, én itt felesleges vagyok. – szólalt meg halkan, majd megfordult, hogy haza menjen. Kate dühtől szikrázó szemmel nézett fel az orvosra, aki szerelemtől csillogó szemmel nézett vissza rá.

15. rész

-          Castle! Várj! – kiabált az író után Beckett, de az vissza sem fordult. Kate még látta, hogy a kezében lévő virágcsokrot a lift mellett álló kukába hajítja, majd belép a liftajtón, aztán eltűnt a nyomozó szeme elől. Kate ebben a pillanatban megérezte karján Josh kezét.

-          Hagyd elmenni Kate! – fordította maga felé a férfi – Tényleg felesleges volt itt. - kacsintott a nyomozóra, de a nő egy mozdulattal kitépte magát a karjából, és harag szikrázott a szemében, amikor az orvosra nézett. Hangjából sütött az indulat, amikor megszólalt.

-          Tűnj el a lakásomból Josh!

-          Kate… kérlek! Beszéljük meg! – próbálkozott Josh, de Kate egy mozdulattal leintette.

-          Nem hallottad, amit mondtam? Takarodj! Látni sem bírlak! – szórt még mindig villámokat a tekintete a nőnek.

-          Nem értem, mi bajod lett hirtelen. – nézett értetlenül Beckettre a férfi, amivel csak még inkább felbosszantotta őt. – Nem tettem semmi rosszat, pusztán kinyitottam az ajtót, mert te a fürdőben voltál. Mit tehetek én arról, hogy Castle félreértette a dolgot?

-          Nem tettél semmi rosszat? – ismételte meg Kate hitetlenkedve – Miért öleltél át előtte? Miért hagytad, hogy azt higgye, újra együtt vagyunk? – szegezte a kérdést haragosan a férfinak. Amikor meglátta Castle szemében a fájdalmat, azonnal tudta, hogy az író félreérti a helyzetet, amin nem is csodálkozott. Ha ő talál rá ilyen helyzetben egy nővel, fix, hogy ő sem gondolt volna másra. Amikor pedig Josh karját megérezte a derekán, Castle pedig csalódottan elment, törni-zúzni lett volna kedve a tehetetlenségtől. Így most nem is fogta vissza magát az orvossal szemben – Utoljára mondom, hogy takarodj innen, vagy úgy éljek… - de Josh nem engedte befejezni a megkezdett mondatot.

-          Ez a baj? Hogy azt hiszi, nem vagy független? – vágott közbe Josh, majd hirtelen felcsillant szemében a döbbenet – Szereted? Miatta szakítottál? – kérdezte a nőtől, mintha csak most döbbenne rá erre, holott már akkor tisztában volt ezzel, amikor ajtót nyitott és meglátta az írót virággal és borral a kezében.

-          Igen, Josh! Szeretem! – mondta bele Josh szemébe Kate még mindig dühösen.

-          Ugyan Kate! – nevetett fel gúnyosan az orvos – Te sem gondolhatod komolyan, hogy nektek van közös jövőtök ezzel a firkásszal! Ő híres, gazdag, igazi nagyvilági ember, miközben te csak egy egyszerű zsaru vagy. Jó zsaru, az igaz, de akkor is csak zsaru! Ő a regényeiben és az életben is a fellegekben jár, kitalált történetekből él, míg te a realitás talaján állsz két lábbal!

-          Semmi közöd hozzá, hogy van-e jövőnk Rickkel, vagy nincs! – sziszegte indulatosan Kate, majd a férfi mellett a fürdőszobába ment, és kezében a még mindig nedves inggel megállt a férfi előtt. – Benne megtaláltam mindazt, amit valaha kerestem, és ami benned nem lesz meg soha! Szeretem őt, és veled akkor sem kezdeném újra, ha te lennél az egyetlen férfi a világon! – vágta oda dühösen Kate, majd a nedves inget odadobta a férfinak, aki éppen csak el tudta kapni, hogy az ne a földön landoljon. – Most pedig takarodj innen, még mielőtt olyat teszek, amit később megbánok!

-          Mit? Talán lelősz? – próbált viccelődni Josh, de hamar elszállt a jókedve, amikor Kate komoly, haragtól villámló szemébe nézett.

-          Nagy a kísértés, el sem tudod képzelni, mekkora! – szűrte a fogai között, majd szélesre tárta az ajtót, és utat mutatott exének – De beléd, jelen pillanatban még a golyó is kár! Tűnés! Ne mondjam még egyszer! – húzta össze Kate fenyegetően szemét, mely most sötétzöld színben játszott a haragtól.

-          De Kate! – nézett rá riadtan a férfi. Nem tudta elképzelni, hogy a nő képes lenne kiküldeni őt a hideg, téli new yorki éjszakába ing nélkül – Nincs rajtam ing! Félmeztelen vagyok!

-          Ez legyen a te problémád! – vonta meg hanyagul, érzéketlenül a vállát Beckett, majd egy mozdulattal kilökte a döbbent férfit az ajtón, melyet aztán hangosan csapott be.

Kate unottan játszott a tollával a kapitányságon, miközben azon igyekezett, hogy ne dőljön le az asztalra, és ne aludjon el ülő helyében. Az éjszaka semmit sem aludt, folyton a Josh és Castle incidens játszódott le a fejében. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy amikor már kezdenének jól alakulni közte és az író között a dolgok, akkor mindig történik valami rossz. Először a „télapó” rontotta el az első közös reggelüket telefonhívásával, most pedig Josh gyalogolt bele a boldogságukba. Miután Castle elment, többször is megpróbálta felhívni a férfit, de az minduntalan kinyomta. Egyértelmű volt, hogy nem akar többé beszélni vele. Kate elkeseredésében egy mozdulattal hajította vissza régi egyenruháját a szekrénybe, majd lefeküdt és megpróbált aludni, kevés sikerrel. Annál is inkább nehezére esett, mivel abban az ágyban előző éjszaka még szenvedélyesen szerették egymást az íróval, és Kate még mindig érezte a férfi illatát a párnán. Végül feladta, és csak a plafont nézve reménykedett benne, hogy mihamarabb eljön a reggel. Ennek viszont ma reggel érezte meg a hatását. Pokoli fáradtnak érezte magát. Hangulata semmivel sem lett jobb a tegnap éjszakaihoz képest, annál is inkább, mert lassan kilenc óra volt, és Castle még nem jött be, ami szintén azt mutatta, hogy látni sem akarja őt. Ha pedig ez nem lett volna elég, a „télapó” sem jelentkezett újra, pedig az egyetlen reménye az volt, hogy ha találkozót kér tőle, elkaphatják. Gondolataiból a lift ajtó szakította ki. Reménykedve kapta oda tekintetét, de nem az lépett ki rajta, akire számított. Nagyot sóhajtva állt fel asztalától, megmarkolta kávés bögréjét, melyen az „ártatlan szemlélő” felirat díszelgett, és a pihenő felé vette útját, hogy kávét készítsen magának. Éppen lenyomta volna a kilincset, amikor ismét kattant a liftajtó. Ahogy odapillantott, nagyot dobbant a szíve. Szerelme lépett ki rajta, és egyenesen őfelé tartott. Amikor odaért, Beckett akkor vette észre, hogy írója ezúttal nem hozott számára kávét. Nem tette szóvá, pusztán a tekintetéből áradó szomorúság jelezte, hogy észrevette.

-          Szia! – köszönt halkan az író. Nem tudta, jó ötlet volt-e részéről bejönni az őrsre, azok után, amit tegnap éjjel látott Kate lakásán. Egész éjjel azon fáradozott, hogy kitörölje a képet a fejéből, de az mindig előjött. Újra látta maga előtt Kate nedvességtől csillogó haját, ahogy köntösben áll a félmeztelen Josh mellett, akinek karja szorosan öleli szerelmét, éppen úgy, ahogy néhány órával korábban még ő ölelte. Reggel még úgy gondolta, be nem teszi a lábát ide többé, és Kate-tel sem akart beszélni, hiszen ezért is nyomta ki folyton a telefonját, amikor kereste, de aztán rájött, hogy amíg ezt az ügyet le nem zárják, Kate veszélyben van, és bármennyire is haragudott rá a történtek miatt, nem akarta, hogy baja essen.

-          Szia – köszönt vissza a nő, és szomorú tekintetét a férfira emelte, de az nem nézett vissza rá – Azt hittem, nem jössz be…

-          Gondoltam rá, de segíteni akarok megoldani ezt az ügyet. – válaszolt őszintén Castle – a történtek ellenére nem akarom, hogy bántódásod essen. – vallotta be a férfi.

-          Castle, ami a tegnap estét illeti – fogott volna bele Kate a magyarázkodásba, de Rick közbevágott. Nem akarta a nő szájából hallani a nyilvánvalót, hogy Kate Josh-t választotta. Most már csak azt nem értette, mire volt jó a szenvedélyes éjszakájuk, és a szeretkezés a pihenőben, ha az estét már az orvos karjaiban töltötte.

-          Ne, Kate, kérlek! Ne tedd számomra még kínosabbá, rendben? Felfogtam a dolgokat, tényleg.

-          De egyáltalán nem az történt, amire gondolsz! – emelte fel hangját Kate. Elhatározta, hogy megbeszéli Rickkel a dolgokat, és nem engedi, hogy Josh, vagy bárki tönkretegye a boldogságát, ami az író mellett várna rá. – Josh csak meglátogatott, hozott egy üveg bort, kinyitotta és…

-          És ment minden a maga útján, igaz? – mosolyodott el keserűen Castle. Ez volt az utolsó, amit hallani akart Kate-től, ahogy részletekbe menően elmeséli, mit is művelt Josh-sal, amíg ő otthon várt rá.

-          Nem! – emelte égnek a tekintetét Kate, és nagyot sóhajtott. Nem hitte el, hogy Castle még csak azt sem engedi, hogy befejezze a mondatát. – Éppen azt akarom elmondani, hogy semmi sem történt! – majd amikor észrevette, hogy kollégái elcsendesedtek, és őket figyelik, egy mozdulattal berángatta Castle-t a pihenőbe, és ott folytatta – Kérlek, hallgass meg!

-          Kate, kérlek, ne nézz hülyének, rendben? – emelte most először kék szemét Kate-re az író – Josh félmeztelenül nyitott ajtót, te pedig köntösben voltál, vizes hajjal! Mégis mivel magyarázod ezt, ha nem azzal, amire gondolok, hogy történt közöttetek?

-          Ez egyszerűen csak… - kezdett volna bele Kate, de ekkor Ryan jött be a pihenőbe.

-          Beckett! Lanie telefonált! Az utolsó áldozaton talált egy részleges ujjlenyomatot! – Beckett mielőtt válaszolt volna Castle-re nézett, akinek zárkózott arckifejezéséből kiolvashatta, hogy nem hisz neki, és nem is akar beszélni erről, így Ryan felé fordult.

-          Rendben, hamarosan lemegyünk – majd amikor Ryan távozott, Castle felé fordult. – Nem tagadom, hogy a helyzet tegnap este, nagyon félreérthető volt, de az, hogy a nélkül vádaskodsz, hogy legalább meghallgatnál, azt bizonyítja nekem, hogy Joshnak igaza volt, amikor tegnap kidobtam a lakásomból. Mi ketten két külön világban élünk, Castle! Nekem zsaruként az igazság fontos, neked íróként a fikció. Elképzeltél valamit, hogy megtörtént, de arra már nem szánsz időt, hogy kiderítsd, valóban igaz-e. – emelte fel zöld szemét az íróra, mely könnytől csillogott, majd folytatta – Ha maradni akarsz segíteni, nem bánom, de a kettőnk dolgát lezártnak tekintem. – jelentette ki Kate, aki úgy döntött, ha az író nem akarja őt meghallgatni, ő ugyan nem fog megalázkodni előtte és könyörögni, noha a szíve majdnem megszakadt a fájdalomtól. Annál azonban sokkal erősebb volt, minthogy ezt ki is mutassa. Némán otthagyta Ricket a pihenőben és az ajtó felé indult, hogy Lanie-hez menjen, ahogy Ryannek ígérte. Keze már a kilincsen volt, és résnyire kinyitotta az ajtót, amikor Castle hangja megállította, miközben a férfi egy mozdulattal átnyúlt a válla fölött, és visszacsukta azt.

-          Kate, várj!

16. rész

Kate nagyot sóhajtva állt meg, de nem fordult Rick felé, csak várta, hogy mit akar még tőle az író. Castle lassan maga felé fordította és mélyen a szemébe nézett. Onnan akarta kiolvasni a választ a benne felmerülő kérdésekre. Minden porcikájával el akarta hinni, hogy az egész csak egy félreértés, és amit látott, az nem az, aminek ő gondolja.

-          Kidobtad a lakásodból? – kérdezte halkan, és Kate ráemelte nyílt tekintetét.

-          Igen. – válaszolt ugyanolyan halkan, de még mindig állva az író tekintetét. Tudta, ez az egyetlen esélye, hogy meggyőzze az írót az igazáról, így folytatta – Épp lezuhanyoztam és hozzád készültem, ahogy megbeszéltük, amikor beállított egy üveg borral.

-          Mit akart? – faggatta tovább Castle, miközben szíve szaporán vert a reménytől, hogy talán mégsem veszítette el a nőt.

-          Közölte, hogy felmondott a segélyszervezetnél. Azt hitte, azért szakítottam vele, mert folyton kiküldetésben volt, de felvilágosítottam, hogy a szakításunknak ahhoz egyáltalán semmi köze.

-          Akkor mihez volt köze? – kérdezte Castle, és tekintetébe most szomorúság helyett remény költözött, ahogy a válaszra várt.

-          Hozzád. – mosolygott fel az íróra félszegen Kate. – Rájöttem, hogy többet jelentesz nekem egy társnál, és arra is, hogy Josh-sal sosem leszek boldog. De még nem álltam készen, hogy ezt bevalljam neked. Amikor pedig végre, ledöntöttem a falat, ami közénk állt, ő betoppant és mindent elrontott.

-          Talán mégsem rontott el mindent… - suttogta Rick és ajka már csak milliméterekre volt a nő ajkától. Tüdejét hatalmas, megkönnyebbült sóhaj hagyta el, és még mielőtt Kate felelhetett volna, ajka a nő ajkára tapadt, miközben kezével átölelte a derekát, és olyan közel húzta magához a nőt, amilyen közel csak tudta. Kate szenvedélyesen és boldogan viszonozta a csókot, és a férfihoz simult. Castle azonban hirtelen elengedte, és kérdőn nézett rá.

-          De miért volt félmeztelen? – tette fel azt a kérdést, ami már tegnap este óta kínozta, mire Kate elhúzta a száját, mely grimasz nem az írónak, sokkal inkább a tegnap esti szituációnak szólt.

-          Amikor megmondtam neki, hogy közöttünk soha nem lesz semmi, megkértem, hogy távozzon, mert programom van. Ügyetlen volt, és kiborította a már kiöntött bort, egyenesen az ingére, én pedig felajánlottam, hogy beáztatom, nehogy tönkre menjen. – adta meg a megnyugtató választ az írónak, akinek arcán most hatalmas, kisfiús mosoly jelent, majd ez a mosoly hirtelen bűnbánó lett.

-          Kate, ne haragudj, hogy nem hallgattalak meg… - kezdte volna, de a nyomozó beléfojtotta a szót egy csókkal. Mikor ajkaik kettéváltak ismét, akkor szólalt meg.

-          Nem lehetne, hogy elfelejtjük az egészet? Meg sem történt, rendben? – nézett fel csillogó szemekkel az íróra, mire az szorosan a karjaiba vonta, úgy suttogta.

-          Más szóba sem jöhet – mosolygott ismét Kate-re és újra megcsókolta. Szenvedélyesen csókolták egymást, miközben Kate kezével Rick hajába túrt, és még közelebb vonta magához. Érezni akarta az írót, biztosra tudni, hogy nemcsak álmodik. Castle kezével végig simított a nő nyakán, majd mellén, végül ajkával is bebarangolta ugyanazt az útvonalat, hogy aztán újra visszataláljon a mézédes ajkakhoz. Nyelvük édes játékot játszott, mely mindkettejük testét felforrósította. Kate azonban hirtelen megszakította a csókot, és riadtan emelte tekintetét a férfira.

-          Lanie! – Castle vágytól elhomályosult tekintettel, zavartan nézett rá.

-          Tudod, én szeretem a furcsa dolgokat, de hogy a szenvedélyes pillanatunkban a barátnőd nevét kiáltod, hát…

-          Castle! – forgatta meg szemét Kate, majd folytatta – Le kell mennünk Lanie-hez az ujjlenyomat miatt.

-          Ugyan, Kate – húzta ismét magához Rick a nyomozót, és ajkát végig futatta a nő nyakán – az ujjlenyomat nem megy sehova, én viszont, belehalok, ha most el kell engednem téged.

-          Légy erős, Castle – mosolygott rá gonosz csillogással a szemében Kate, és Rick már tudta, hogy vesztett – Muszáj lemennünk, de ígérem, hogy este, mindenért kárpótollak. – kacsintott az íróra Kate csábosan, miközben gondolatban ismét elővette régi egyenruháját. Ezzel a mondatával egyáltalán nem könnyítette meg Rick helyzetét, de erőt vett magán a férfi, és végül durcásan, de elengedte. Kiléptek a pihenőből, és útjukat egyenesen a lift felé vették.

Lanie szokásos bordó színű orvosi ruhájában ült egy asztalnál, és épp szendvicsét majszolta nyugodtan, amikor a páros belépett. Castle önkéntelenül megrázkódott, amikor látta, hogy a négy boncasztalból kettő „foglalt”, Lanie pedig jóízűen falatozik. Nem is hagyta szó nélkül.

-          Jó ég! Hogy tudsz ilyen jóízűen falatozni, amikor mögötted, két hulla is fekszik?

-          Nekem semmi bajom velük, és gondolom, őket sem zavarja – vont vállat unottan Lanie, majd betömte az utolsó falatot. Castle ismét látványosan megrázkódott, de Lanie csak a fejét rázta – ne legyél már ennyire mimóza!

-          Én, mimóza? – háborodott fel Rick – csak én vagyok itt az egyetlen, aki szerint durva, hogy halottak között étkezel? – kapta oda fejét Kate-re megerősítést várva, de a nyomozó úgy döntött, nem megy bele a csatározásba, annak ellenére, hogy Castle-nek adott igazat. Valóban irigyelte barátnője hidegvérét. Ő maga például, a kávén kívül sosem fogyasztott semmit, ha tudta, hogy helyszínre kell mennie.

-          Espo szólt, hogy találtál valamit. – terelte el a szót a témáról Kate, mire Lanie azonnal visszacsöppent orvosi szerepébe. Felállt az asztaltól, és egy aktáért nyúlt, amely az utolsó áldozat lábánál volt.

-          Így van. Találtam egy részleges ujjlenyomatot Kristy testén, pontosabban a mellkasán.

-          Hogy kerülhetett oda? – kérdezte Kate.

-          Mivel Kristy élt, amikor az üzenetet a mellkasába véste, gondolom, ellenállhatott, és ő lefogta. De a kesztyű, amit viselt, kiszakadhatott.

-          Felküldted már Espoéknak? – folytatta a faggatózást izgatottan Kate.

-          Szerettem volna, de ahhoz nem elég, hogy a rendszerben futtatni lehessen. – válaszolta Lanie, de látva barátnője csalódott tekintetét, azonnal folytatta – viszont van egy eljárás, igaz, még csak kísérleti stádiumban van, amivel a részleges ujjlenyomatot, kiegészítik teljessé.

-          Mégis hogyan? – kapta fel a fejét Castle, akit mindig is érdekeltek az új találmányok és kütyük.

-          Ez egy számítógépes program. Bescanneled az ujjlenyomatot, megadod a paramétereket, például a gyilkos testmagasságát, amit ugye a vallomásokból tudunk is, stb. és vársz. Egy gond van vele – fűzte hozzá, még mielőtt barátait elragadná a lelkesedés – időbe telik. – húzta el a száját a doktornő.

-          Mégis mennyi időbe? – nézett rá kérdőn a nyomozó és az író is.

-          Legalább két nap. – vallotta be szomorúan Lanie. Tudta, hogy barátnője élete forog kockán, de nem tudott mással előrukkolni, pedig tegnap éjjel is végig benn volt, és az áldozatokat vizsgálta, hogy találjon valamit, mindhiába.

-          Az a gyilkos tempóját nézve, újabb két holtest – gondolkozott hangosan az író, és tekintete elkomorult.

-          Akkor nem, ha előbb találkozik velem… - felelte Kate, mire Castle arcán ismét megjelent a szokásos ellenállás, de Kate a tekintetével jelezte, hogy nem lesz semmi baj. Lanie viszont értetlenül nézett barátnőjére.

-          Hogy érted, hogy találkozna veled?

-          Nem fontos – tért ki a válasz elől Kate, mivel egyáltalán nem volt szüksége rá, hogy Castle-el nagy egyetértésben essenek neki.

-          Már, hogy a fenébe ne lenne fontos? – döbbent meg a doktornő – Ki akarod magad nyíratni?

-          Dehogy! Jesszus Lanie! – emelte égnek tekintetét Kate – egyáltalán nem biztos, hogy találkozom vele, és ha mégis, gondolhatod, hogy nem egyedül megyek – jelentette ki Kate, majd jelezvén, hogy részéről lezárta a témát, tekintetét az áldozatra szegezte – vesd be ezt az új technikát, és azonnal értesíts, ha találsz valamit. – majd nem törődve barátnője még mindig rosszalló pillantásával, nyomában az íróval elhagyta a bonctermet.

A nap hátralévő része azzal telt, hogy akták fölött gubbasztottak. Ryan ötlete volt, hogy a régi aktákban szereplő ujjlenyomatokat hasonlítsák össze a részleges ujjlenyomatukkal. Mivel senkinek nem volt jobb ötlete, hogy merre induljanak tovább, így beleegyeztek. Hét, nyolc óra után azonban, kezdett elfogyni a türelmük, és el is fáradtak, így Kate azzal a javaslattal állt elő, hogy menjenek haza, és másnap frissen, újult erővel folytassák. Ennek az ötletének Castle örült a legjobban, amit szóvá is tett, amikor Kate-tel beszálltak a liftbe.

- Akkor? Este nálad? – nézett kisfiús izgatottsággal a szemében a nőre, aki nem tudta megállni, hogy ne mosolyogja el magát. Imádta a férfinak ezt a kisfiús vonását, mely ugyanakkor erővel, és gyengédséggel párosult.

- Pontosan hétkor, de nálad – hajolt közel a férfihoz Beckett. Lágyan, érzékien megcsókolta az írót, de amikor az közelebb vonta volna magához, elhúzódott, és úgy suttogta a fülébe – Addig még van két teljes órád. – majd az író válaszát meg sem várva, kilépett a liftből. Castle nyelt egy nagyot, majd kiengedte tüdejéből a levegőt.

Kate boldogan, vidáman dúdolva lépett be lakása ajtaján. Már alig várta, hogy lássa az író arcát, amikor meglátja őt az egyenruhában, kezében bilinccsel, de mindennél jobban várta a közös éjszakát. Érezte, tudta, hogy ismét felejthetetlen lesz, ahogy minden eddigi együttlétük az volt. Magában elmosolyodott a gondolatra, hogy az egyetlen dolog, amit megbánt, az, hogy négy évig távol tartotta magát ettől a csodálatos embertől. Sietve bezárta az ajtót, és gondolatban már egy kád fürdővízben látta magát, kedvenc írója könyvével. Ránézett karórájára, és riadtan állapította meg, hogy már csak alig egy órája maradt, hogy elkészüljön. Gondolatban már ki is cserélte a kád fürdővizet egy gyors zuhanyra. Szinte pillanatok alatt lezuhanyozott, majd sietve a hálószobába ment, hogy megkeresse az egyenruhát, melyet előző éjjel elkeseredettségében a szekrénybe dobott. Nem sokkal később még utoljára végignézett magán a tükör előtt, megigazította oldalán a bilincset, és az író lakására indult. Odaérve, még egy gyors mozdulattal összekötötte tarkóján haját, úgy, ahogy az akadémián kellett, feltette tányérsapkáját, majd érzéki mosollyal az ajkán bekopogott.

17. rész

Castle az utolsó simításokat végezte a lakásban, amikor meghallotta a kopogást. Vadul dobogó szívvel nézett még utoljára körbe. Meg volt elégedve magával. Az elmúlt két órában villámgyors zuhanyt vett, majd a lakás minden pontján gyertyákat helyezett el, és a félhomály romantikus hangulatot kölcsönzött az egész helyiségnek. A padlóra rózsaszirmokat szórt, és még arra is volt ideje, hogy vacsorát rendeljen maguknak. Úgy érezte, az este tökéletes lesz. Most, hogy meghallotta Kate kopogását, hiszen hét óra lévén, csakis ő lehetett az, izgatottan ment oda ajtót nyitni, miközben olyan érzés kerítette hatalmába, mintha ez lenne az első közös éjszakája a nővel, pedig már szeretkeztek korábban is. Most mégis érezte, hogy ez különlegesebb lesz mindennél. Gondolta ezt azért is, mivel Kate kárpótlást ígért neki a pihenőben megszakított édes pillanatukért. Fogalma sem volt, miben mesterkedhet Kate, így remegő kézzel nyitott ajtót. Arra a látványra azonban egyáltalán nem volt felkészülve, ami akkor fogadta, amikor boldog mosollyal az arcán, szélesre tárta az ajtót.

-          Richard Castle? – nézett rá Kate tetetett szigorral, és pajkos csillogással a szemében. - néhány szomszéd jelentette, hogy zavarja őket a lárma, ami a lakásából átszűrődik hozzájuk! – állt meg Kate csípőre tett kézzel, de Castle nem tudott válaszolni. Csak tátott szájjal itta magába a nő látványát. Már korábban is látott fényképet Kate-ről, amin egyenruhában volt, de a valóság, minden képzeletét felülmúlta. A fekete new yorki uniformis úgy állt a nő tökéletes alakján, mintha csak rászabták volna, kihangsúlyozva formás csípőjét, telt melleit. A tányérsapkán megcsillant az előszoba lámpájánál a jelvényszáma. Összekötött haja és az uniformis legalább 10 évvel fiatalította meg a nőt. Castle-nek olyan érzése volt, mintha a korábban látott fényképről lépett volna elé Kate Beckett rendőrtiszt. Érezte, hogy kiszárad a szája, és tekintetével még egyszer végig szántott a nő formás testén, mire megszólalt.

-          A szomszédok? – dadogta. Még mindig nem tudta elhinni, hogy a nő teljesítette kérését, és csak az ő kedvéért, újra magára öltötte egyenruháját, ráadásul, szerepjátékot is játszik.

-          Pontosan Mr. Castle – mosolygott rá Kate. Pontosan azt a hatást váltotta ki a férfiból, amiben reménykedett. Közelebb lépett hozzá, majd érzéki hangon, szinte suttogva megkérdezte – Bemehetnék? Feltennék önnek néhány kérdést ezzel kapcsolatban.

-          Hogyne – helyeselt izgatott bólogatással Castle, aki azonnal belement a játékba, nem kellett kétszer mondani. Arrébb állt az ajtóból, hogy Kate bemehessen mellette, de tekintetét egy percre sem vette le róla. Amikor a nyomozó elment mellette, oldalra billentett fejjel mérte végig hátulról is a nőt, és nem csalódott. Szerelmesen állapította meg, hogy kedvese ebben az egyenruhában hátulról is legalább olyan észbontóan néz ki, mint elölről. Kate a nappaliig ment, majd fegyvertáskája mellől egy noteszt húzott elő, és tollat.

-          Nos, tisztában van vele, Mr. Castle, hogy este hat után már nem hallgathat hangos zenét, csak ha a lakók beleegyezésüket adják hozzá?

-          Nem, ezt nem tudtam – vigyorgott Castle, és lassú mozdulatokkal, szemét a nőn tartva helyet foglalt az egyik fotelben. Éppen így képzelte el Kate-t akkor is, amikor ő először hallgatta ki, bár ezt sosem vallotta volna be neki.

-          Pedig így van, és a szomszédok szerint, Ön ezt többször meg is szegte – nézett rá kihívóan a nő, majd eltette a noteszt, közelebb lépett, és megállt az író előtt. – Ön visszaeső, Mr. Castle, ezért kénytelen leszek úgy eljárni magával, ahogy a visszaesőkkel szokás. – suttogta, miközben ledobta fejéről a sapkát, és kibontotta haját, mely most a lámpa fényénél glóriaként ölelte körbe arcát. Lassú, érzéki mozdulatokkal lazította meg nyakán a nyakkendőt, majd amikor kioldotta, a sapka mellé dobta. Ujjaival, egyesével kezdte kigombolni az ingét, épp csak annyit, hogy melltartója, és melle vonala láthatóvá váljon. Castle érezte, hogy kiszárad a szája. Kate beleült az író ölébe, miközben ajka már csak pár milliméterre volt Rick ajkától, és a férfi érezte forró leheletét.

-          Az pedig, milyen volna? – kérdezte, és egyre szaporábban vette a levegőt, majd érezte, hogy Kate nyelvével végig simít alsó ajkán, majd megcsókolja. A csók egyre szenvedélyesebb lett, ahogy Castle is birtokba vette a nyomozó ajkait. Nyelvük vad táncot járva fedezte fel a másik ajkát, míg Castle keze Kate testét simogatta. Kate a pillanat tört része alatt kattintott bilincset Castle kezére, aki meglepetten nézett fel rá. – Mit csinálsz?

-          Amit egy bűnözővel kell – csillant meg ismét a pajkos fény Kate zöld szemében – megbüntetlek. – Majd ajka újra lecsapott a férfi ajkára, aki szenvedélyesen viszonozta a csókot, kezével pedig végig simított a férfi mellkasának minden egyes négyzetcentiméterén, és gombolta ki egyesével a gombokat, le egészen a nadrágszíjáig. Lassú mozdulatokkal oldotta ki a csatot, majd húzta ki az inget, és indult el keze visszafelé Rick meztelen felső testén, ajkával pedig követte keze nyomát. Végül a férfi nyakát csókolta végig, és elégedetten nyugtázta, hogy az író légzése felgyorsul. Ajka csakhamar visszatalált a férfi ajkához, és ismét szenvedélyes csókot váltottak.

-          Vedd le a bilincset, kérlek – zihálta a férfi Kate ajkába, mire a nő kuncogni kezdett, de engedelmeskedett. Amikor Rick megérezte, hogy mindkét keze szabaddá vált, azonnal ölbe kapta a nyomozót, és a hálószobáig meg sem állt vele, ahol finoman az ágyra fektette, és fölé hajolva kezdte el csókolgatni először a nyakát, majd ahogy kigombolta az egyenruhán még megmaradt gombokat, úgy haladt ajkával egyre lejjebb, forró ösvényt égetve Kate bőrébe, akinek ajkát halk sóhajok hagyták el az érintésére. Castle mindenhol meg akarta érinteni ajkával a nő testét, miközben kezével érzéki mozdulatokkal simogatta. Egy gyors mozdulattal levette róla a nadrágot, majd újra fölé hajolt és vad, szerelmes csókot váltottak, miközben egy gyengéd mozdulattal kikapcsolta a melltartót, majd ajkai most már a nő mellét kényeztették, Kate keze pedig a hátát simogatta. Amikor már egyikük sem bírta tovább érzékeik kínzását, egymást szorosan átölelve jutottak el a paradicsomba, ahol még senki mással nem jártak azelőtt.

Másnap Kate úgy érezte, nem is lehetne ennél boldogabb, Rick-en pedig látszott, hogy ő is hasonlóképpen érez. Miután felébredtek, együtt lezuhanyoztak, megreggeliztek, és elindultak a kapitányságra. Kate-t annyira lekötötte frissen visszakapott boldogsága, hogy az ügyről szinte meg is feledkezett. Csak akkor jutott ismét eszébe, amikor már a kapitányságon a liftben álltak. Mélyet sóhajtott és Rick azonnal tudta, mire gondol.

-          Hamarosan elkapjuk a fickót, ne aggódj! – simogatta meg szerelme arcát, aki hálásan rámosolygott, de nem válaszolt. Amikor a lift megérkezett, még mielőtt kinyílt volna az ajtó, gyors csókot váltottak, majd szokott helyük helyett, egyenesen a pihenőbe tartottak, hogy ott folytassák az ujjlenyomatok átvizsgálását, ahol tegnap este a rájuk törő fáradtság miatt abbahagyták. Kate-t egyáltalán nem lepte meg, hogy amikor beléptek, Ryan és Espo már az akták fölé hajolva várták őket.

-          Sziasztok! – köszönt rájuk a nő, miközben Castle a kávéautomatához lépett – valami?

-          Semmi – rázta meg fejét bánatosan Espo. Amúgy sem rajongott munkájának eme részéért, de, hogy már két napja lapozgatja az aktákat, és semmi, az dühítette. Kate éppen válaszolni akart, amikor megszólalt a telefonja.

-          Beckett! – szólt bele automatikusan a nő, de szíve kihagyott egy ütemet, amikor meghallotta a telefonáló hangját.

18. rész

-          Szia Kate, itt a Télapó! – Kate azonnal csettintett egyet, és Ryan azonnal felvételre állította a magnót, míg Beckett egy mozdulattal kihangosította a készüléket. - hiányoztam?

-          Már vártam, hogy hívj – adott kitérő választ Kate, hiszen ebben még igazság is volt. Agya képtelen volt rávenni száját arra, hogy azt mondja, hiányzott neki a férfi.

-          Te is várod már a találkozónkat, ugye Kate? – kérdezte szerelmes hangon a gyilkos, mire Kate szemében haraggal, és elszántsággal válaszolt.

-          El sem tudod képzelni, mennyire!

-          Ezt örömmel hallom. – nevetett fel halkan a telefonáló, majd folytatta – Holnap este kilenckor legyél a Marion Street-en lévő mozi hátsó bejáratánál.

-          Ott leszek! – vágta rá Kate, nem törődve Castle figyelmeztető pillantásával.

-          Kate! – hallotta a „Télapó” figyelmeztető hangját a nyomozó – Egyedül gyere! Nem vagyok hülye, ismerem a módszereiteket, és ha bármi gyanúsat észlelek, megint meg kell majd büntetnem téged, és azt egyikünk sem akarja, ugye? – kérdezte, de a választ már nem várta meg, megszakította a vonalat. Kate lassan tette le a telefont, majd Ryan felé fordult, aki megint csak a fejét rázta, jelezve, hogy ezúttal sem lépte túl a férfi a 30 másodpercet.

-          Nincs más választásunk, dolgozzuk ki, hogyan fogjuk elkapni. Ryan, Espo, ti ketten a 8. sugárúton fogtok várni a jelre, amit én adok nektek. Kellő távolságban kell lennetek, nehogy kiszúrjon benneteket – vett egy mély levegőt Kate, és a szobában lévő térképre mutatott, jelezve, hova gondolta a megfigyelő kocsi helyét – például itt – amikor azonban folytatta volna, Castle megállította.

-          Nem mehetsz bele egy ilyen őrültségbe, Kate!

-          Ne kezd már megint elölről Castle! – nézett rá elszántan Kate. Elhatározta, hogy nem engedi magát lebeszélni, hiszen ez az egyetlen esélyük, hogy elkapják – Ezt már egyszer megbeszéltük…

-          Igen, de akkor arról volt szó, hogy nem mész oda egyedül, veled lesznek a fiúk! - ellenkezett tovább Rick, amivel kezdte feldühíteni az amúgy sem nyugodt nyomozót.

-          Castle, kérlek! Most sem egyedül megyek, csak lemaradnak egy kicsit, hogy ne keltsünk feltűnést. – próbálta még mindig meggyőzni az írót, miközben észre sem vette, hogy Ryan és Esposíto csak a fejüket kapkodják.

-          Lemaradnak egy kicsit? – ismételte meg hitetlenkedve Rick – majdnem egy háztömbnyivel arrébb akarod, hogy várjanak!

-          Mert nincs más választásom, Castle! – emelte fel a hangját most már Kate – Azt hiszed, jó kedvemből találkozom ezzel az elmebeteggel?

-          Persze, hogy nem! Én csak azt mondom, hogy ne olyan messze várakozzanak Javiék! – feleselt még mindig Castle, majd békítőleg hozzátette – megértem, hogy nincs más választás, és nem is azt mondom, hogy ne menj el – tette hozzá, hiszen nem akarta tegnapelőtti vitájukat újra kezdeni a nővel – csak azt kérem, hogy legyetek óvatosabbak!

-          Rendben – dörgölte meg fáradtan homlokát Kate – Igazad van. Ez a fickó nem normális, körültekintőnek kell lennünk, minden szempontból, annál is inkább, mivel kihangsúlyozta, hogy ismeri a módszereinket.

-          Rendben, mit szólnál ehhez az utcához? – szólalt meg most először a telefonálás óta Espo és a térképre bökve egy másik utcát jelölt meg, mely közelebb volt a gyilkos által megadott találkahelyhez.

-          Oké, legyen ott – hagyta jóvá Kate, és tekintetét nem kerülte el, hogy Rick nagyot sóhajt, ezzel kifejezve, hogy Espo ötlete jobban tetszik neki. – Most viszont ugorjunk neki, és építsünk fel egy tervet, hogy végre bekaszlizhassam ezt a patkányt! – adta ki az utasítást Kate, és azonnal munkához láttak.

A nap további részében részletesen kidolgozták stratégiájukat, szinte minden eshetőségre felkészülve, majd miután ezzel végeztek, már csak az volt hátra, hogy mindezt a kapitánnyal is egyeztessék. Kate vett egy mély levegőt, majd bekopogott felettese irodájába. Castle ezúttal sem tartott vele, ő inkább a fiúkkal maradt, és még egyszer átfutották az akció terveit.

- Asszonyom! – bólintott üdvözlésképpen Kate, amikor belépett.

- Mi járatban, nyomozó? – kérdezte Gates.

- Az üggyel kapcsolatban jöttem, fejlemények vannak – kezdett bele Kate, majd minden eddig birtokukba jutott információt részletesen elmondott a Vaslady-nek, beleértve a legutolsó telefont is a találkozóról, valamint a kidolgozott tervet.

- Hm – töprengett a kapitány összehúzott szemöldökkel – egy kissé veszélyes, nem gondolja, detektív?

- Valóban az, kapitány, de tekintettel arra, hogy semmi nincs a kezünkben, nincs más lehetőségünk.

- Na és a részleges ujjlenyomat? – vetette fel a kapitány, mintha nem akarná, hogy Kate elmenjen a találkozóra.

- Arra még legalább egy napot várni kellene, és az alatt újra ölne. – adott magyarázatot Beckett, mire Gates komoran válaszolt.

- Rendben van, engedélyezem az akciót – bólintott végül a kapitány, majd hozzátette - vigyázzon magára, nyomozó! – mire Kate döbbent tekintettel nézett vissza rá, de még mielőtt Kate azt hihette volna, hogy a Vaslady valóban aggódik, még hozzáfűzte – nehogy elszúrja nekem! Így is kevesen vagyunk! – fejezte be Gates, majd egy mozdulattal jelezte Beckettnek, hogy távozhat, aki egy grimasz kíséretében meg is tette.

Castle épp Kate asztalánál foglalt helyet, amikor látta, hogy kedvese kijön a kapitány irodájából. Amikor a nyomozó is helyet foglalt, biztatóan rámosolygott a nőre, és úgy kérdezte.

-          Na?

-          Belement, zöld utat kaptunk.

-          Remek. – mosolygott gyengéden a nőre, de szeméből jól kivehető volt az aggódás.

-          Szeretnék már túl lenni rajta, Castle! Rács mögé dugni ezt a Télapót, vagy ki a fenét!– ejtette ki undorodva a nevet, ahogy a fickó hívta magát.

-          Ő nem a Télapó! – rázta meg fejét kisfiúsan Castle, amivel mosolyt csalt Kate arcára – A Télapó jóságos, szereti a gyerekeket, és kiváltképpen, nem öl ártatlan nőket.

-          Castle, ugye tudod, hogy a Télapó nem létezik? – húzta Ricket félmosollyal az arcán Kate, mire a férfi színpadiasan felkiáltott.

-          Oh, ne! Akkor egész eddigi életem hazugság volt? – kapott szívéhez Rick, amivel sikerült kivívnia egy szemforgatást a nyomozótól, ugyanakkor mosolyt csalni az arcára, aminek kifejezetten örült – Apropó, Télapó! Hol fogod tölteni a karácsonyt, Kate? – kérdezte Rick, minden átmenet nélkül.

-          Nos, azt hiszem, hogy otthon, és apával.

-          Velem is tölthetnéd… - hajolt közelebb a férfi, és most már suttogott, szemébe pedig remény költözött. El sem tudott volna képzelni szebb karácsonyt annál, minthogy Kate-tel lehessen.

-          Ezt beszéljük meg otthon, rendben? – suttogta a nő is, majd még mielőtt Castle megkérdezte volna, hozzátette – gyere fel hozzám, és akkor beszélünk. – kacsintott a férfira, majd minden figyelmét az előtte heverő aktának szentelte.

Kate fáradtan zárta be maga mögött az ajtót, és homlokát a fából készült borításnak érintette. Egész álló nap, legalább százszor vették át az akció tervét, minden lehetőséggel számolva, hogy véletlenül se sülhessen el rosszul semmi. Most úgy érezte magát, mint akit kifacsartak, és semmire sem vágyott jobban, mint egy forró zuhanyra. Az egyetlen dolog, ami vigasztalta, hogy tudta, nemsokára megérkezik szerelme, és ő biztonságot nyújtó, erős karjába bújhat a világ elől. Úgy döntött, hogy míg Castle-re vár, gyorsan lezuhanyozik. Erőteljes mozdulattal lökte el magát az ajtótól, de amikor megfordult, lemerevedett a meglepetéstől. A nappalijában ugyanis egy férfi üldögélt, és mintha csak rá várt volna, most felállt a fotelből, ahol eddig kényelmesen üldögélt. Kate a félhomály miatt, mely a lakásban uralkodott, nem tudta kivenni, ki a hívatlan látogató, aki betört hozzá, de hangját azonnal felismerte, amikor megszólalt.

- Szia Kate! Idén korábban jött hozzád a Télapó!

19. rész

Kate összehúzott szemmel próbálta kivenni a férfi arcát, miközben lassan előrearaszolt, jobb kezével pedig észrevétlenül hátranyúlt derekához, hogy elővegye Glockját fegyvertáskájából, de ekkor a férfi megszólalt.

-          a-a! – rázta meg fejét a „Télapó”, és Kate kattanást hallott. Azonnal világossá vált előtte, hogy támadójánál fegyver van, amit épp most biztosíthatott ki – Én a helyedben nem tenném, Kate. – folytatta fenyegető hangon, de még mindig nem jött elő az árnyékból. Ebből Kate arra következtetett, hogy DeNitonak igaza volt, és ismerheti a férfit, azért nem akarja felfedni magát – Tudod, annyira izgatott vagyok, hogy végre kettesben lehetek veled, hogy remeg az ujjam a ravaszon - hallotta ismét a férfit, aki folytatta – És mint a legtöbb férfi, én sem szeretek ideje korán elsülni – kacagott fel sátánian, de Kate nem ijedt meg tőle.

-          Voltál már egyáltalán nővel? – nézett végig gúnyosan a támadóján. Éppen ettől volt olyan jó rendőr, hogy sosem mutatta ki félelmét, a legveszélyesebb helyzetekben sem, noha szíve most is a torkában dobogott – úgy értem, olyannal, aki még élt!

-          Jaj, Kate! Ezt szerettem benned mindig a legjobban! – kacagott fel harsányan a férfi, és most először, előjött a fényre, sőt, felkapcsolta a kanapé mellett lévő kis állólámpát – a humorodat! Mindig meg tudtál nevettetni!

-          Tim? Timothy Phonex? – nézett döbbenten egykori társára Kate, akivel annak idején együtt járőrözött. Agyában hirtelen minden összeállt. Miért pont Roger Blau került a képbe, hiszen Tim ott volt, amikor letartóztatták az apját.

-          Meglepetés, Kate! – mosolygott félelmetesen Phonex. – Hány éve is már, hogy utoljára találkoztunk?

-          Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád! Pontosan nyolc éve, amikor letartóztattuk Roger Blau apját! Az volt az utolsó ügyünk! – válaszolt Kate undorral a hangjában. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy egy rendőr ilyenre vetemedjen.

-          Nahát, Kate! Milyen pontosan fejben tartod! – nevetett még mindig Tim, és a pisztollyal a kezében közelebb jött -–valóban így volt, aztán te faképnél hagytál, és beálltál nyomozót játszani! -–villant harag a tekintetében.

-          Faképnél hagytalak? Az Istenért Tim, mindössze három napig voltunk társak, mielőtt Mike mellé kerültem! Az azért nem egy évszázad! – húzta el megvetően a száját Kate. Sosem volt neki szimpatikus Tim, akit akkor helyeztek mellé, amikor az előző társa nyugdíjba vonult. Nem tetszett neki sunyi tekintete, és az sem, ahogy egyfolytában őt bámulta. Tim kiabálása hozta vissza a jelenbe.

-          Az a három nap nekem maga volt a mennyország Kate! – hadonászott a fegyverrel Kate orra előtt, aki ösztönösen hátrébb lépett, nehogy orron találja. – Amint megláttalak belédszerettem! Gyönyörű voltál, okos, érzéki és rejtélyes! Minden vágyam az volt, hogy te is észrevegyél, de te csak anyád ügyével voltál elfoglalva, és azzal, hogy hamarosan nyomozó leszel! Aztán, amikor sikerült, szó nélkül eltűntél az életemből! – nézett rá vádló tekintettel, de Kate nem tudta komolyan venni szerencsétlent a fegyvere ellenére sem.

-          Mit kellett volna tennem? Búcsúlevelet hagyni? Partit rendezni? Három nap, Tim! Ennyi ideig voltunk társak! – kiabált hitetlenkedve Kate, és örömtelenül felkacagott a helyzet abszurditásán, de meglepetten hallgatott el, amikor Tim az álla alá szorította a fegyvert.

-          Ne merészelj nevetni rajtam, Kate Beckett! – Kate elkomolyodott, de most sem mutatott félelmet. Határozottan, magabiztosan állta a férfi tekintetét, aki egy másodperc mozdulatlanság után, mint aki nem tudja eldönteni, hogy meghúzza-e a ravaszt, leeresztette a fegyvert. Kate némán engedte ki tüdejéből a visszatartott levegőt. - Szerettelek, Kate, és még most is szeretlek! Mindent azért csináltam, hogy veled lehessek végre!

-          Hogy intézted el, hogy kiengedjék DeNitot? – kérdezte Kate, figyelmen kívül hagyva a férfi vallomását. Úgy gondolta, ha már itt van, ilyen helyzetben, kihasználja, hogy mindent megtudjon az ügy hátteréről. Biztos volt benne, hogy DeNito szabadlábra helyezésében is benne van Phonex keze, ezért is vele küldte az üzenetet.

-          Nem volt nehéz. Zsaruként szabad bejárásom volt a bizonyítékraktárba. Beszennyeztem a DNS mintát, és küldtem egy névtelen levelet az ügyvédnek. – rántotta meg nemtörődöm módon a vállát Tim.

-          Tim, az az ember két nőt ölt meg! Mégis hogy tehetted ezt? Rendőr vagy, az ég szerelmére! Semmit nem jelent neked a jelvény, amire felesküdtél? – nézett döbbenten a férfira, hogy az milyen mélyre süllyedt, és mindezt van képe egy olyan csodálatos érzésre fogni, mint a szerelem.

-          Már nem vagyok rendőr. – közölte szárazon Tim, majd folytatta – felmondtam, amikor elhatároztam, hogy megszerezlek magamnak.

-          Miért nem kerestél meg, Tim? Miért kellett megölni azokat a nőket? – nézett most szomorúan a szemébe a nyomozó, de Phonex harsányan, örömtelenül felkacagott.

-          Nézz már rám Kate! – mutatott végig magán Phonex. Noha a testalkata megfelelt a magasságának, egyáltalán nem volt izmos, feje tetején kopaszodott, szemei pedig túl aprónak tűntek arcához képest. – Hol vagyok én, az F.B.I-os pasidhoz, az orvoshoz, vagy a firkászodhoz képest? – kérdezte kétségbeesetten, és Kate most döbbent rá, hogy mennyi mindent tud róla a férfi. Azt viszont el kellett ismernie magában, hogy igaza van, Castle-hez képest sehol sincs. – Sosem néztél volna rám, ha nem hívom fel magamra a figyelmet! De most végre észrevettél Kate! – mosolyodott el hirtelen és kegyetlenség csillant meg a szemében, ahogy közelebb lépett Kate-hez, és Beckett érezte, ahogy kiveszi Glockját a fegyvertáskából, majd az ajtó melletti asztalkára dobja – És most, ebben a pillanatban, semmi nem állhat közénk – majd szorosan megállt a nő előtt, és meg akarta csókolni, de Kate elrántotta a fejét, és hatalmas pofont kevert le neki jobb kezével. Tim egy pillanatra meghökkent, majd amikor felfogta mi történt, egy mozdulattal magához rántotta a nőt karjánál fogva, miközben a fegyvert oldalába fúrta, éppen ott, ahol a sebhely húzódott, a bordái alatt. Kate felnyögött a fájdalomtól, de állta támadója tekintetét.

-          Kis vadmacska – sziszegte Kate fülébe halkan Tim – Megpróbálhatsz ellenkezni, de nincs értelme! Mi ketten összetartozunk, és ha most nem is ismered be, előbb-utóbb megenyhülsz majd közös életünk során.

-          Milyen közös életről zagyválsz, Tim? – kerekedett ki a szeme a nyomozónak.

-          Elmegyünk innen, Kate, messzire, ahol senki nem talál ránk. Ezért jöttem most ide hozzád, hogy magammal vigyelek egy biztonságos helyre – lihegte még mindig a fülébe Phonex, és Kate csak nehezen állta meg, hogy ne hányja el magát, ahogy megérezte alkoholtól bűzlő leheletét. – Ennyire ostobának néztél, hogy nyilvános helyen találkozom majd veled? Mondtam, hogy ismerem a trükkjeiteket! Pontosan tudom, hogy nem egyedül jöttél volna!

-          Te nem vagy normális! Nem megyek veled sehova! – próbáld szabadulni Kate a szorításból, de fogva tartója túl szorosan tartotta, miközben tovább beszélt.

-          Oh, dehogynem! – vigyorgott rá elszántan. – Csak még mielőtt elmegyünk, el kell intéznem pár dolgot, de addig se hagylak egyedül, ne aggódj.

-          Milyen dolgot? – kérdezte Kate, miközben igyekezett elrejteni hangjában a félelmet. Attól félt, hogy Tim esetleg bántani fogja Ricket, és tudta, ő azt nem élné túl.

-          Például, biztosítanom kell, hogy ne keressenek, Kate – kacsintott rá Tim, és Kate-t rossz érzés kerítette hatalmába.

-          Mégis mire készülsz? – kérdezett rá gyanakvóan, de már tudta a választ, mielőtt megérkezett.

-          Halottnak fognak hinni téged! – kacagott fel zseniális tervén boldogan, és elégedetten Phonex. – Elhitetem velük, hogy megöltelek, és akkor már tényleg csak az enyém leszel! Kate Beckett meg fog halni, de csak számukra!

-          Neked tényleg elment az eszed, Tim! – botránkozott meg a tervén Kate, miközben gondolatban már az íróra gondolt. Vajon, mit fog érezni, amikor őt halottnak hiszi.

-          Fogy az idő, Kate! – lökte a szoba közepére egy mozdulattal a nyomozót, miközben táskájából, melyet eddig elrejtett Kate szeme elől a kanapé, egy zacskó vérvörös folyadékot vett elő – így is túl sok időt pazaroltunk el. Most pedig vetkőzz! - szegezte a nőre a fegyvert.

20. rész

Kate agyában egymást kergették a gondolatok. Muszáj volt valamit kitalálnia, hogy el tudjon menekülni. Ha legalább a fegyverét elérhetné. A férfi arcára nézve, nem volt előtte kétséges, hogy komolyan gondolja, amit mondott. Tekintete megakadt annak kezében lévő, vörös folyadékkal teli zacskón. Művér. Tehát ezzel akarja elhitetni kollégáival, hogy ő halott. Kate a felismerésre majdnem hangosan felkacagott. Ezek szerint Tim, legalább olyan ostoba, mint amilyennek kinéz, ha azt hiszi, hogy Lanie nem tud különbséget tenni valódi, és művér között. Biztos volt benne, hogy a fiúk és Lanie első dolga lesz meggyőződni róla, hogy valóban halott-e, ha nem találnak hullát. Gondolataiból támadója hangja szakította ki.

-          Nem hallottad, mit mondtam? – kiáltott rá fenyegetőn, és közelebb lépett. – Vetkőzz!

-          Tim, ne csináld ezt! – próbálta meg még utoljára lebeszélni tettéről a férfit, remélve, hogy ezzel egy kis időt nyer, amíg kitalálja, hogyan szabaduljon meg tőle, miközben tekintetét körbejáratta a szobában, használható fegyvert keresve. Bármire bukkant is azonban, tudta, egyikkel sem lenne olyan gyors, mint a férfi a pisztollyal, és látva, hogy annak mennyire remeg a keze, egy percig sem kételkedett benne, hogy meg is húzná a ravaszt. – Beszéljük meg, rendben?

-          Ezen nincs, mit megbeszélni, Kate! Velem jössz, és kész! Ahhoz pedig, hogy ne keressenek, terv kell. – nézett rá elszántan a férfi.

-          Te sem gondolhatod komolyan, hogy elhiszik, hogy meghaltam, ha nincs hulla! - próbált észérvekkel hatni rá a nyomozó, de Tim ismét felkacagott.

-          Ennyire ostobának nézel? – tette fel a kérdést Phonex, és Kate jobbnak látta, ha inkább nem válaszol – tisztában vagyok vele, hogy a barátaid – nyomta meg az utolsó szót gúnyosan a férfi – csak a szemüknek hisznek, így természetesen, gondoskodtam erről is. – rázta meg kezében a zacskót Tim. – ha kellő mennyiségű vért találnak a lakásodban, akkor már csak a hulládat fogják keresni. Addig pedig, mi eltűnhetünk.

-          Művér? Azt hiszed, az orvos szakértő nem tudja megállapítani, hogy az csak művér? – nézett rá döbbenten Kate, és most már arcára is kiült, mit gondol a férfi agykapacitásáról.

-          Ez nem művér, Kate, hanem a te véred! – vigyorgott átszellemülten Phonex. – El sem hinnéd, milyen nehéz volt megszerezni! Egész pontosan, ugyanaz a vércsoport, mint, amit a kórházban kaptál, amikor meglőttek. – vigyorgott még mindig tele szájjal.

-          Te tényleg nem vagy normális! – húzta el száját undorodva Beckett, mire a férfi csak rántott egyet a vállán.

-          Nem különösebben érdekel, mit gondolsz rólam most Kate. Amikor majd csak ketten leszünk, előbb-utóbb rájössz, hogy képes vagy szeretni engem, és belém is fogsz majd szeretni. – mosolygott rá szerelmesen a férfi. – és most, tedd, amit mondtam, és vedd le a ruhád!

-          Ha egy ujjal is hozzám nyúlsz… - fenyegetőzött Kate, de Tim dühösen félbeszakította.

-          Akkor mi lesz Kate? – villant dühösen a tekintete, és közelebb ment a nőhöz, akitől már csak egy karnyújtásnyira állt – Én a helyedben nem fenyegetőznék, mert most nálam van a fegyver! – lóbálta meg Kate orra előtt a pisztoly, így adva nyomatékot mondandójának, majd bal kezének két ujjával, lassan elkezdte kigombolni Kate ingét. Alig kioldotta azonban az első gombot, amikor Beckett hátrébb lépett, és ellökte a kezét. Arcáról a férfi undort olvasott le.

-          Most még undorodsz tőlem, tudom, de nemsokára, élvezni fogod az érintésemet - vigyorgott rá, mire Kate megvetően nézett rá.

-          Majd ha befagy a pokol! – villant a szeme a nőnek, mire Tim ismét dühös lett.

-          Miért? Miért nem tudsz legalább egy kicsit szeretni? – kérdezte most kétségbeesetten, de a nyomozó egyáltalán nem érzett iránta sajnálatot.

-          Mert egy nyomorult gyilkos vagy! – adta meg a választ Kate.

-          Mindent értünk tettem! – kiabálta a férfi és újra hadonászni kezdett a fegyverrel – De te egyáltalán nem tudod értékelni az ajándékaimat! Az írótól mit kaptál eddig, he? – kérdezte lenézően, de a választ meg sem várva folytatta – Semmit! Mégis nekiadtad magad! Tőlem pedig, aki annyi mindent tett érted, undorodsz! De ez meg fog változni, Kate! Amikor majd hónapokig nem látsz senkit rajtam kívül, amikor majd senki más hangját nem hallod, csak az enyémet, akkor majd megváltozik! – vigyorgott a férfi sátáni tekintettel, és Kate elszörnyedve hallgatta, majd nem tudta magában tartani a választ.

-          Hogy mit kaptam tőle? Megértést, törődést, támaszt, és mindenekelőtt, nem tett le három hullát a küszöbömre ajándék gyanánt! – utalt a férfi tettére képletesen Beckett. – Ezenkívül, okos, kedves, érzékeny… - sorolta a nő azokat a jelzőket, amelyek szerinte, csak az íróra illettek, senki másra, de Tim félbeszakította ismét.

-          Elég az ömlengésből, mert mindjárt elhányom magam! Látom, nagy a szerelem! - húzta el gúnyosan a száját Phonex – Nos, Kate, a firkász kénytelen lesz megtanulni nélküled élni, te pedig nélküle! – vigyorgott gonosz mosollyal az arcán – Most pedig, tedd, amit mondtam, ne hozz ki a béketűrésemből! – Kate látta, hogy nincs más választása, meg kell tennie, amire Tim kéri, így lassan gombolni kezdte az ingét, miközben becsukta szemét, hogy ne kelljen látnia, ahogy Tim nyál csorgatva bámulja közben. Éppen a következő gombot gombolta volna ki, amikor halk kopogást hallottak. Mindketten meglepetten fordultak az ajtó irányába, és Kate azonnal tudta, hogy csak Castle lehet az, hiszen úgy beszélték meg, hogy a férfi ma eljön hozzá. Sietve gombolta vissza ingén azt a néhány gombot, és épp ment volna ajtót nyitni, de amikor elment volna Tim mellett, az megragadta a karját.

-          Vársz valakit, Kate? – nézett rá gyanakvóan.

-          Senkit – hazudott rezzenéstelen arccal Kate, miközben agya már azt kutatta, hogyan tudna jelezni szerelmének, hogy mekkora bajban van, és azonnal hívja Javiékat.

-          Remélem, a te érdekedben, hogy nem hazudnál nekem soha! – húzta össze szemét fenyegetően Tim – Gyere, együtt megnézzük, ki lehet a hívatlan látogató. – fűzte hozzá, majd anélkül, hogy elengedte volna a nyomozó karját, az ajtóhoz ment, és kinézett a kémlelőn. – nocsak, ki látogatott meg minket! – kuncogott ördögien Phonex – Richard Castle – ejtette ki gúnyosan az író nevét. – Mintha azt mondtad volna, hogy megbántad azt az éjszakát ezzel a selyemfiúval! – rántotta meg Kate-t a karjánál fogva, aki összeszorított foggal tűrte.

-          Így is volt – hazudott tovább Kate, mivel semmi esetre sem akarta feldühíteni volt társát.

-          Akkor elárulnád, mi a fenét keres az ajtód előtt este hétkor, egy üveg borral a kezében? – szegezte neki féltékenyen a kérdést Phonex.

-          Fogalmam sincs – állta a férfi számon kérő tekintetét Kate, miközben azon imádkozott, hogy Castle unja meg a várakozást, és lépjen olajra, amíg még lehet. Nem tudta, hogyan reagálna az író, ha itt találná Timet, fegyverrel a kezében, amint épp rászegezi, de tartott tőle, hogy ösztönösen cselekedne, és nekimenne a férfinak. Tim viszont gondolkodás nélkül lőne, és még elképzelni is borzasztó volt, hogy baja eshet Ricknek. Nem volt szerencséje, Castle nem unta meg a várakozást. Rövid idő múlva, újra kopogott az ajtón, ezúttal erősebben.

-          Majd én megmondom! Úgy tűnik, képtelen lemondani rólad Kate! – nézett az ajtó irányába Tim, és még mielőtt Kate felelhetett volna, megszólalt a mobilja. Tisztában volt vele a nő, hogy ki hívja, így meg sem mozdult, hogy felvegye.

-          Nem veszed fel? – nézett rá kérdőn a férfi – lehet, hogy fontos…

-          Majd visszahívnak – adott kitérő választ Beckett, de Tim csak elvigyorogta magát.

-          Nem hinném, hogy később már elérhető leszel! Vedd csak fel, nem zavar! – majd fegyverével Kate nadrágzsebére bökött, így jelezve, hogy vegye ki a mobilt. Ahogy Kate engedelmeskedett, a kijelzőn azonnal láthatóvá vált Castle mosolygó képmása, és az alatta villogó telefonszám.

-          A pasid roppant kitartó! – húzta el száját megvetően Tim, majd gonosz fény csillant szemében, és magasabbra emelte kezében a pisztolyt. – de majd én elveszem a kedvét a próbálkozástól. – azzal az ajtó felé indult, és Kate riadt tekintettel nézett utána. Nem volt kétsége afelől, mire is készül volt társa.

21. rész

Kate riadtan nyúlt a férfi karja után, és ragadta meg, még mielőtt az kinyitotta volna az ajtót. Félelmét igyekezett elrejteni, amikor megszólalt. Semmi esetre sem akarta, hogy Tim észrevegye, az író életét jobban félti a sajátjánál.

-          Ne! Kérlek! – húzta vissza az ajtóból Timet, aki meglepetten nézett le kezére a karján. Most először érintette meg őt a nyomozó, és ez kibillentette magabiztosságából, de ez mindössze pár pillanatig tartott. Kate látva, hogy milyen hatással volt érintése a férfira, úgy érezte, talán van esélye arra, hogy megmentse szerelmét. – Kérlek, had intézzem el én!

-          Egyszer már megpróbáltad lerázni, és látod, nem adja fel – nézett rá féltékeny tekintettel Tim – segítek neked, hogy soha többé ne zaklasson!

-          Kérlek, engedd meg, hogy én küldjem el! Ígérem, hogy soha többé nem jön vissza! – könyörgött most először Kate a támadójának, miközben Castle még hangosabban dörömbölt az ajtón, és most már hangját is lehetett hallani.

-          Kate! Én vagyok az, Rick! Kérlek, nyisd ki az ajtót!

-          Látod? – villant meg a tekintete Timnek – Nem fog elmenni! De majd én elveszem a kedvét! Megértetem vele, hogy kettő pár, három már tömeg, és itt ő felesleges! – lépett ismét az ajtó felé Tim.

-          De igen! El fog menni, ha én mondom neki! – harcolt szerelme életéért továbbra is Kate, majd amikor látta, hogy Tim hezitál, folytatta – Kérlek, Tim! Nem kell megölnöd! Elintézem, hogy magától elmenjen, és ne keressen többé! Ígérem!

-          Miért hagynám életben? – szegezte neki a kérdést Phonex – sokkal nagyobb az esély, hogy belém szeretsz, ha ez a senkiházi halott!

-          Azért, mert szeretsz – tett fel mindent egy lapra Kate, figyelmen kívül hagyva a férfi szavainak második felét. Castle halálára még csak gondolni sem akart. Tim arcán látszott, hogy erősen gondolkodik, esélyeket latolgat. Egy pillanatig úgy tűnt, mégis kinyitja az ajtót, amelyen változatlanul dörömbölt tovább az író, aki már aggódott szerelme miatt. Az ajtó alatt látta kiszűrődni a fényt, de Kate nem nyitotta ki, és a telefonját sem vette fel. Aztán egyszer csak Tim elmosolyodott, úgy válaszolt.

-          Rendben! Ez egy újabb ajándék neked, tőlem, Kate. – jelentette ki ünnepélyesen, majd hozzátette – De ha bármi módon jelezni próbálsz a firkásznak, ha csak a szemed megrebben, gondolkodás nélkül agyonlövöm a szemed előtt, világos? – tette hozzá fenyegetően.

-          Világos. – bólintott Kate, és tüdejét megkönnyebbült sóhaj hagyta el.

-          Öt perced van! – szabott ki időlimitet, majd ördögien elmosolyodott – ha ennyi idő nem elég, segítek!

-          Elég lesz – bólintott határozottan Kate, majd miután a támadója az ajtó mögé állt, persze úgy, hogy a fegyver csöve Kate oldalához nyomódjon, Kate vett egy mély levegőt, és ajtót nyitott. Tudta, hogy ez lesz élete legnehezebb öt perce, és csak remélte, hogy Castle nem fogja még nehezebbé tenni. Ahogy azonban meglátta az író gyönyörű kék szemében az aggodalmat, és a belőle sugárzó szerelmet, tudta, hogy hiába is reménykedik.

-          Kate! Minden rendben? Már vagy 10 perce dörömbölök! – hadarta egy levegővel Castle, miközben beljebb akart jönni, de Kate útját állta. Semmi esetre sem hagyhatja, hogy most bejöjjön. Castle zavartan nézett rá, nem értette, miért nem engedi beljebb a nyomozó.

-          Persze, mint látod, jól vagyok, semmi bajom – adott nyugtató választ Kate – Nem kell szét törnöd az ajtót, Castle – szúrta oda ingerülten. Azt akarta, hogy, amit ezek után fog mondani, még hatásosabb legyen, és ehhez határozottnak, és hidegnek kellett lennie, akkor is, ha szíve szerint, most az íróhoz bújt volna, hogy kizárja a külvilágot, mintha Tim itt sem lenne.

-          Ne haragudj, csak aggódtam – jelent meg a bűnbánó kisfiú Castle-ben, és Kate átkozta magát és az egész helyzetet. – Hiába kopogtam, nem nyitottál ajtót, és attól tartottam, hogy talán a „Télapó”… - kezdett bele Castle, de Kate félbeszakította, miután megérezte, hogy Tim erősebben nyomja oldalához a pisztolyt.

-          Aludtam, Castle! Hulla fáradt vagyok! Nem hallottam a kopogást, de ez még nem azt jelenti, hogy hívnod kell a 911-et – nyomta meg az utolsó szavakat Kate, remélve, hogy Castle érti, de tévedett.

-          Mégis, mitől vagy ilyen ingerült, Kate? – kérdezte helyette az író, és Kate tudta, most jött el az idő, hogy elküldje a férfit, lehetőleg úgy, hogy eszébe se jusson visszajönni. Tudta, hogy fájdalmat fog okozni szavaival, ahogy azt is tudta, hogy az ő szíve legalább annyira fog fájni, amikor kimondja a szavakat, de nem tehetett mást. Alexis, Martha és saját maga miatt is, meg kellett védenie a férfit, és jelen pillanatban, nem látott más lehetőséget.

-          Gondolkodtam kettőnkön, Castle – fogott bele a nyomozó, és látva Rick értetlen arckifejezését, valamint érezve Tim sürgető nyomását fegyverével az oldalán, folytatta – Ez nem fog működni kettőnk között. – bökte ki nehezen a szavakat a nő, és azonnal észrevette a férfi szemében feltűnő rémületet.

-          Mégis miről beszélsz? – nézett meglepetten a nyomozóra Castle. Nem akarta elhinni, amit hallott.

-          Mi két teljesen különböző világban élünk! Már mondtam neked korábban is! Én csak egy zsaru vagyok, te viszont egy nagyvilági, gazdag, híres író, aki olyan pörgős életet él, amihez nekem a munkám mellett sosem lesz energiám! – hadarta gyorsan a nő, és remélte, hogy Castle el is hiszi, amit mond.

-          De Kate, nem értelek! Ezt már egyszer megbeszéltük. Te is tudod, hogy már nem ilyen életet élek! – nézett rá kétségbeesetten az író, de Kate hajthatatlan volt. El kell küldenie, csak ez kattogott a fejében.

-          Nem érted, valóban nem! Nincs értelme erőltetni ezt a dolgot kettőnk között! – emelte fel hangját Kate, hiszen tudta, hogy vészesen fogy az öt perc, amit Timtől kapott. Látta az író szemében megjelenő fájdalmat, és átkozta saját magát, amiért ezt ő okozta neki, átkozta a helyzetet, de legfőképpen, Timet átkozta, és a ma este folyamán már ezredszerre fogadta meg magának, hogy amint módja lesz rá, ezért keservesen megfizet neki, úgy, hogy a férfi nyüszítve fog bocsánatot kérni tőle, tőlük mindenért! – Nem fogok erőltetni egy olyan dolgot, aminek nincs jövője. Ennek az egésznek előbb utóbb vége lenne. Az ellentétek csak az elején vonzóak, Castle! – folytatta rendületlenül, és nem foglalkozott a fájdalommal, mely szívét mardosta, és a könnyekkel, melyek szeme sarkában gyülekeztek, de amelyeket nem engedhetett kipotyogni. Hihetőnek kellett lennie a szakításnak. – Nem fogom megvárni, amíg már csak sebeket adunk egymásnak!

-          Ezért megadod őket most? Tudod te, mennyire szeretlek, Kate? – nézett rá könnyes szemmel Castle. – Miért csinálod ezt velem? Délután még a lakásodra rendelsz, hogy megbeszéljük a közös karácsonyt, most pedig szakítasz? – kérdezte szomorúan a férfi, és Kate tudta, hogy ezért a mondatért ő még fizetni fog, hiszen Tim hallott mindent, így már azt is tudja, hogy hazudott neki arról, hogy nem vár látogatót.

-          Egyszerűen csak volt időm gondolkodni Castle, és erre a döntésre jutottam!

-          De… - vágott volna a szavába Rick, de Kate nem engedte.

-          Most pedig, kérlek, menj el! – fűzte hozzá halkan. Majd nem törődve a következményekkel, hogy mit reagál Tim, vagy hogy ez lehet élete utolsó lépése, közelebb lépett az íróhoz, és megcsókolta. Gyengéden, puhán érintette meg az író ajkát. Úgy érezte, muszáj megcsókolnia, mert talán most teheti meg utoljára. Még mielőtt azonban Rick magához húzhatta volna, megszakította a csókot, és visszalépett, eltávolodva tőle.

-          Sajnálom! Vedd ezt búcsúcsóknak, Castle. A kettőnk története itt véget ér – nézett szomorúan, de határozottan a férfi szemébe Beckett. Rick úgy érezte, mintha a nő szavának hatására tőrt forgattak volna a szívében.

-          Kate, kérlek… - nézett könyörgőn a nőre. Nem tudta elfogadni, hogy vége lehet a boldogságuknak.

-          Castle, menj el! Most! – kiabált most már a nő, és Rick szomorú szemmel nézett fel rá.

-          Rendben, ha ezt szeretnéd, elmegyek! – majd megfordult, és már távozóban volt, amikor Kate még utána szólt.

-          Castle!

-          Igen? – fordult meg még utoljára, remélve, hogy talán most felnevet a nyomozó, és ő rájön, hogy egy nagyon rossz vicc áldozata lett, de tévedett. Kate szeméből fájdalmat olvasott ki, amikor megszólalt.

-          Amit a pihenőben mondtam neked a minap… - kezdett bele Kate, és fohászkodott magában, hogy Castle megértse üzenetét – Minden szót komolyan gondoltam! – majd meg sem várva a férfi válaszát, aki még mindig döbbent, és fájdalmas tekintettel nézett rá, becsukta az ajtót.

Kate úgy érezte, mintha szíve helyén egy hatalmas kőszikla lenne. Valahányszor behunyta a szemét, Castle elgyötört tekintetét látta maga előtt. Mindennél jobban fájt neki látni, hogy Rick szenved. Szíve szerint, szabad folyást engedett volna könnyeinek, de tudta, nem mutathatja magát gyengének támadója előtt. Homlokát megtámasztotta az ajtó fáján, és mélyeket sóhajtott. Csak az nyújtott számára némi vigaszt, hogy Castle most már biztonságban van, és ha értette üzenetét, amiben biztos volt, akkor nyilván értesíti a fiúkat, akik hamarosan megszabadítják ettől az elmebajostól. Gondolataiból Tim hangja rántotta ki.

-          Szóval hazudtál nekem Kate! – közeledett felé dühösen, mire Kate ösztönösen hátrálni kezdett.

-          Nem tudom, mire gondolsz… - próbálta tagadni Kate, de ezzel csak még jobban feldühítette a férfit.

-          Azt mondtad, nem vársz senkit, közben pedig te rendelted ide a firkászt!! – kiabált Tim – és mégis mit képzelsz magadról, hogy itt állok melletted és te mégis megcsókolod! A szemem láttára! – ordította vörös képpel, amitől csak még rondább lett – Azt hiszed, velem bármit megtehetsz, amit akarsz, csak azért, mert szeretlek, Kate Beckett?! – kiabált szinte önkívületi állapotban, majd Kate látta, hogy meglendíti jobb kezét és a következő pillanatban hatalmas ütést érzett az arcán, melyet a férfi a kezében lévő fegyverrel okozott, majd minden elsötétült előtte.

22. rész

Castle szomorúan, fájdalommal a szívében várta, hogy a lift megérkezzen, és ő végre örökre maga mögött tudja ezt a helyet. A négy év alatt, mióta Kate-t megismerte, már meg sem tudja számolni, hányszor határozta el, hogy soha többé nem keresi, és a kapitányságot is elfelejti, örökre, de ezúttal az érzés sokkal erősebb volt benne, mint bármikor, ahogy a csalódottság és a fájdalom sem volt még ekkora soha. Ezt a kínt még akkor sem érezte, amikor megtudta, hogy Kate mindenre emlékszik, és hazudott neki. Úgy érezte, mintha élve elemésztené a fájdalom, mely szívét égette. Tudta, ennek oka leginkább az, hogy már megtapasztalta, milyen boldog lehetne a nővel. Míg a liftre várt, agyában újra és újra lepörgette a beszélgetést, a nő szavait, mintha szándékosan akarná kínozni magát az emlékekkel. Képtelen volt elhinni, hogy Kate szakított vele, és elküldte. Próbált magyarázatot találni a viselkedésére, mert azt a szöveget a két különböző világról, nem vette be. Éppen megérkezett a lift, és ő már készült volna beszállni, amikor agyáig elhatoltak végre Kate utolsó szavai is: „Amit a pihenőben mondtam neked a minap, minden szót komolyan gondoltam!” Vadul kezdte el pörgetni fejében az eseményeket, időrendi sorrendben, hogy vissza tudjon emlékezni, mit mondott neki akkor Kate, hiszen számtalanszor megfordultak kettesben, a pihenőben, az elmúlt néhány napban. Érezte, hogy fontos lehet, nem véletlenül fűzte hozzá mondandójához a nyomozó.  Hirtelen, mint villámcsapás hasított belé a felismerés. „Én is szeretlek!” Ez volt az! Ezt mondta neki Kate, amikor szeretkeztek. De, ha ez így van, és valóban komolyan gondolta, akkor most miért küldi el? Zakatoltak fejében a gondolatok, és közben hagyta, hogy a liftet újra elhívják. Érezte, hogy valami nem stimmel. Az, hogy Kate hívta ide ma este, az, ahogy megcsókolta, hogy komolyan gondolta, hogy szereti, egyszerűen nem fért össze azzal, hogy olyan hidegen elküldte. És volt még valami, amit nem értett. A fájdalom a szemében, amikor az utolsó mondatot mondta, és az, hogy úgy csókolta meg, mintha elbúcsúzna, sőt, még hozzá is tette, hogy búcsúcsók. Ahogy fejében lassan összerakta a kockákat, egyetlen értelmet talált csupán. Kate nem volt egyedül a lakásban. Valaki olyan lehetett még ott rajta kívül, aki ezt akarta hallani. Josh-t azonnal kizárta a lehetőségek közül, hiszen Kate már bebizonyította, hogy soha nem kezdené vele újra, és ő hitt neki, ezen kívül Josh sosem tudná erre rávenni őt, akkor viszont csak egyetlen ember lehet, aki képes rávenni Kate-t arra, hogy ilyeneket mondjon akarata ellenére. A „Télapó” – döbbent rá a férfi. Azonnal visszaindult a nő lakásához, mely a folyosó végén volt, miközben telefonjával már a 12. őrsöt tárcsázta. Javi az első csengés után felvette, ami meglehetősen szokatlan volt, mivel Castle azt hitte, ilyenkor már nem lesznek benn, és csak az ügyeletessel tud majd beszélni, most mégis mázsás kő zuhant le a szívéről, ahogy Javi hangját meghallotta.

-          Szia Castle! Mi a helyzet? Hiányzunk? Kate nincs már benn – felelt a telefonba Javi kellemes hangja, de Castle közbevágott. Egy percet sem akart elvesztegetni.

-          Javi, nagy baj van, segítened kell!

-          Mi van? – vált azonnal hivatalossá Javi hangja.

-          Attól tartok, a „Télapó” meglátogatta Kate-t és most is, a lakásán van!

-          Mi? – hökkent meg Javi, miközben azonnal Ryannek intett, aki felvéve a másik készüléket, maga is bekapcsolódott. – Ezt meg honnan veszed?

-          Épp most voltam nála, és elzavart. – fogott bele Castle és érezte, hogy ez így nem lesz elég, hogy alátámassza elméletét, felfedni viszont nem akarta kapcsolatukat, hiszen Kate kifejezetten megkérte rá, hogy ne mondják el senkinek.

-          Te jó ég, Castle! Ez aztán tényleg gyanús! – vált gúnyossá Javi hangja, aki azt hitte, csak poénkodik vele Rick. – Úgy csinálsz, mintha máskor nem küldött volna már haza! Biztos rossz passzban volt, és nem volt kíváncsi a marhaságaidra, amivel rendszeresen idegesíteni szoktad.

-          Nem, nem érted! – vágott közbe türelmetlenül Rick – Ez most más! Ő hívott ide, hogy… hogy beszéljünk az ügyről, de nagyon furcsa volt, és… - Castle fejében egymást kergették a gondolatok, hogyan győzze meg barátait, hogy tényleg nagy a baj.

-          Castle, könyörgöm! Ne tarts fel minket csak azért, mert rosszul viseled, hogy Kate ma hazazavart! – hallotta most Ryan hangját. Végül döntött. Kate érdekét helyezte előtérbe.

-          Hát, jó! – sóhajtott hatalmasat. Inkább vállalja a következményeket, és egy veszekedést Kate-tel, csak maradjon életben a nő. – Kate és én egy pár vagyunk. – bökte ki nehezen, mire hallotta, hogy a vonal végén döbbent csend uralkodik, de folytatta – akkor jöttünk össze, amikor a kapitány őrizetet rendelt Kate mellé, de végül én maradtam vele. Úgy volt, hogy ma randizunk, de amikor ideértem, közölte, hogy vége mindennek, és elküldött. Most had ne kelljen belemennem a részletekbe srácok! Higgyétek el, hogy nagy a baj, nem beszélek a fellegekbe! – fogta könyörgőre Rick, és a két férfi végre kihallotta hangjából az aggódást.

-          Rendben! Ne tegyél semmit! 10 perc és ott vagyunk! – hallotta Javi komoly, elszánt hangját – Hallod, Castle! Maradj kinn, és ott várj! – intette még Javi, majd megszakította a vonalat. Rick idegesen járkált fel, alá, végül úgy döntött, nem vár tovább. Minden perccel egyre fogy Kate esélye, és ő nem sétálgathat itt ölbe tett kézzel. Megállt az ajtó előtt, és bár terve még nem volt, mit fog tenni, ha az ajtó kinyílik, mégis erőteljesen bekopogott, és visszatartott lélegzettel várt.

Tim éppen a zacskó vért öntötte a padlóra, amikor meghallotta a kopogást. Dühösen kapta tekintetét az ajtóra, majd a kanapén még mindig eszméletlenül fekvő Kate-re. Amikor eltervezte közös életét a nyomozóval, abban nem szerepelt, hogy folyton megzavarják majd őket. Félbehagyta a műveletet, és hang nélkül, némán osont az ajtóhoz, hogy megnézze, ki keresi már megint szerelmét. Harag lobbant fel benne, amikor meglátta, hogy az író jött vissza.

-          Ezt a fickót nem lehet lerázni! – dühöngött Tim, majd Kate-re pillantott – Sajnálom, Kate, de ezúttal tényleg megszabadulok tőle, végleg!

Kate minden igyekezetével azon volt, hogy a hasogató fejfájás ellenére, kinyissa szemét. Amikor sikerrel járt, óvatosan körbenézett, hogy eldöntse, hol is van éppen, mert csak abban volt biztos, hogy nem a lakásában. Keserűen tapasztalta, hogy egy székhez kötözték, kezeit háttal, amitől már igencsak elzsibbadt mindkét karja, szája pedig egy ronggyal volt bekötve, amitől már teljesen kiszáradt a torka, és már a nyelés is fájt. Lábait szintén a szék lábához kötötték. A helyiségben, mely egy raktárépület pincéjének tűnt, félhomály uralkodott. Az egyetlen fényforrás a mennyezetről lelógó lámpa volt, mely azonban nem adott sok fényt. A szoba két részre volt választva, és egy rács húzódott a két helyiség között. Kate minden erejét összeszedve próbálta kiszabadítani karját, de sehogy sem sikerült. Úgy tűnt, Tim mesteri munkát végzett. Ekkor meghallotta elrablója fenyegetően halk hangját, ahogy az árnyékból érkezett hozzá.

-          Jó reggelt, Kate! Hát felébredtél végre! – mosolygott rá lágyan, és egyre közelebb jött. Végül megállt Kate előtt, úgy folytatta – Már kezdtem aggódni érted. Tudod, nem akartam én akkorát ütni, csak felbosszantottál. – simított végig kezével a Kate arccsontján, lévő véraláfutáson, mire Kate elrántott a fejét, amitől ismét éles fájdalom nyilallt halántékába – és most – hajolt le úgy, hogy arcuk egy magasságba kerüljön – leveszem a kötést a szádról. – majd egy mozdulattal kioldotta – Had halljam a gyönyörű hangodat, Kate! Mondj nekem valami szépet!

-          Te nyomorult, aberrált, szociopata! – vágta rekedten, dühtől szikrázó szemmel Kate a férfi arcába, aki csak nevetett rajta.

-          Kate, már felesleges harcolnod velem! Míg te az igazak álmát aludtad, én mindent elrendeztem, amit a közös életünkhöz kellett. – vigyorgott a férfi győzelemittasan, majd eltávolodott a nyomozótól, és kezében egy pohár hideg vízzel tért vissza. – A kollégáid meg lesznek róla győződve, hogy meghaltál, nem fognak keresni.

-          Castle úgysem fog belenyugodni, amíg nem látja a holtestemet! – vágott vissza Kate. Bízott benne, hogy Castle értette üzenetét, és talán már Javiék is tudják, hogy nem volt akkor egyedül a lakásán. Minden reményét elvette azonban Tim következő mondata.

-          Ó, igen! Az író! Nos, már ő sem jelent problémát. – jegyezte meg sejtelmesen, mire Kate-nek minden vér kiszaladt az arcából.

-          Hogy érted ezt? Hiszen elzavartam! Ahogy megegyeztünk! – nézett kétségbeesetten Timre. – Mégis bántottad? – kérdezte Kate, és rettegett a választól.

-          Nem akartam – nézett vissza tetetett szomorúsággal a férfi a nyomozóra, aki szemét behunyva várta a folytatást – de tényleg nem mond le rólad könnyen. Amíg te Csipkerózsikát játszottad a kanapén, ő visszajött, így kénytelen voltam elintézni. – jelentette ki kegyetlenül érzéketlen hangon, és Kate érezte, hogy a könnyek, melyeket olyan sokáig visszatartott, most megállíthatatlanul folynak végig arcán.

23. rész

Kate némán hagyta, hogy a könnyek végigfolyjanak arcán. Meg sem próbálta megállítani őket. A szívét összeszorító jeges kéz szinte levegőt venni sem engedte. Képtelen volt elhinni, hogy kudarcot vallott, hogy elveszítette az írót, éppen most, amikor megtalálták az egymáshoz vezető utat. Legszívesebben hangosan felüvöltött volna. Miért éppen most? Miért akkor, amikor már végre kezdett boldog lenni! Nem tudta elképzelni az életét, a mindennapjait Rick pajkosan, kisfiúsan csillogó tekintete, sármos, szexi mosolya, gyengéd, őrjítő érintése, csókjai nélkül, és nem is akarta. Aztán más is eszébe jutott. Mi lesz Martha-val és Alexisszel. Rábízták a férfit, megbíztak benne, hogy ő vigyáz majd rá, és most mégsem tudta megvédeni. Hogy néz majd a szemükbe? Éppen ezért tartotta olyan sokáig távol magától az írót, mert attól félt, elveszítheti. Fájdalmas, gyötrő gondolatait Tim hangja szakította félbe.

-          Ne sírj Kate, már nem zaklat téged – nézett rá Tim, és Kate-nek kedve lett volna puszta kézzel megölni őt. Tekintetéből sütött a gyűlölet, amikor megszólalt.

-          Nem ő zaklatott engem, hanem te! Szerettem őt, te nyomorult féreg! És esküszöm mindenre, ami szent, hogy amíg élek, pokollá teszem az életed, amiért megölted őt! – fúrta hidegen, elszántan dühtől és haragtól csillogó zöld szemét Kate Tim savó szemeibe, mire Tim döbbenten nézett vissza rá.

-          Kate, Kate! – csóválta meg fejét sajnálkozva a férfi, miközben a nyomozó szája elé tartotta a poharat, hogy ihasson egy kis vizet, de Kate annak ellenére, hogy olyan száraznak érezte a torkát és száját, mint a sivatag, konokul elfordította a fejét, így jelezve, hogy semmit nem hajlandó tőle elfogadni. Tim rántott egyet a vállán, mint akit hidegen hagy a döntése, majd folytatta – Félreértettél az előbb. Nem öltem meg. – vallotta be Tim, és Kate-nek csak nagy sokára jutottak el agyáig a szavak, amiket hallott.

-          Nem ölted meg? – ismételte meg hitetlenkedve a kérdést. Nem akarta elhinni, hogy Tim igazat mond, és nem csak egy morbid játékot játszik vele.

-          Nem – ismételte meg komolyan a férfi, és Kate majdnem felnevetett a megkönnyebbüléstől, ami elárasztotta szívét a gondolatra, hogy Rick életben van. – Megígértem neked, hogy nem bántom.

-          De azt mondtad… - értetlenkedett tovább Kate, mert most már tudni akarta, mi történt az íróval.

-          Igen, azt mondtam, elintéztem. – bólintott Tim – nem pedig azt, hogy megöltem. Látom, hogy még őt szereted, és nem akarok neked fájdalmat okozni, Kate – nézett szomorúan a szemébe Kate-nek. – Kénytelen voltam őt is magunkkal hozni! – húzta el száját keserűen Tim. – ha ott hagyom, képes lett volna értesíteni a rendőrséget.

-          Itt van? – vált izgatottá Kate hangja – Hol? Látni akarom! Csak akkor hiszem el, hogy még életben van, ha láthatom! – követelte türelmetlenül. Mindent megadott volna érte, ha láthatja szerelmét. Tim erre szótlanul kiment a helyiségből, egyedül hagyva a nőt kétségeivel, és gyötrő gondolataival. Kis idő múlva azonban, visszatért, ám ezúttal, nem egyedül. Fegyverét szorosan a kezében tartva, maga előtt tuszkolt valakit, aki hangosan szitkozódott.

-          Maga nyomorult patkány! Ha egy ujjal is hozzáért Kate-hez, saját kezűleg vágom el a torkát! – káromkodott a bekötött szemű túsz, miközben igyekezett úgy haladni Tim előtt, hogy ne essen hasra. Kate szíve hatalmasat dobbant, amikor meglátta, hogy a férfi nem más, mint Castle. Tim még egy utolsót lökött az írón, majd elhagyta a helyiséget, és hallani lehetett, hogy kettőre zárja az ajtót. Castle egy mozdulattal tépte le szeméről a kötést, és sűrű pislogások közepette próbálta meg felmérni, hova vonszolták. Ahogy körbenézett, szeme azonnal megakadt a szoba közepén, székhez kötözött Kate-en. Azonnal megkönnyebbült mosoly terült el arcán, és odafutott, de a szobákat elválasztó rácsig jutott csak.

-          Kate! Jól vagy? – kérdezte aggódva, miközben mindkét kezével szorosan megmarkolta a rácsokat. A tehetetlenség, hogy nem mehet oda, és nem ölelheti, nem csókolhatja meg szerelmét, szinte eszét vette.

-          Semmi bajom! – nyugtatta meg Kate, és az ő arcán is látszott az öröm, hogy láthatja a férfit. Majd tekintete ismét könnybe lábadt, úgy suttogta, a férfira nézve – Istenem! Azt hittem, elveszítettelek!

-          Nem, soha! – rázta meg határozottan fejét Rick, és az ő szeme is könnybe lábadt. – bárcsak megölelhetnélek most!– nyomta homlokát a rácsoknak elkeseredetten Rick. Kate csak szomorúan elmosolyodott. Ő sem vágyott semmire sem jobban, mint arra, hogy az író szorosan magához vonja, de tekintettel a helyzetre, ez lehetetlen volt. – Ki fogunk jutni innen, Kate! Esküszöm! – hallotta Rick elszánt hangját. – Mielőtt visszamentem hozzád, telefonáltam Javinak, és már úton voltak hozzád. De addig ki kell tartanunk, rendben? – kérdezte Rick, miközben szemével a nő arcát simította végig, és összeráncolta homlokát, amikor felfedezte a sérülést arccsontján. – az tőle van? – kérdezte, és hangjából kiérződött a harag.

-          Igen – húzta el száját Kate – nehezen viseli a visszautasítást – próbált humorizálni, de egyikük sem mosolygott.

-          Mégis ki ez a fickó? – kérdezte Castle.

-          Timothy Phonex. Három nappal azelőtt, hogy nyomozóvá kineveztek, ő lett a társam. De ez a három nap állítása szerint, elég volt ahhoz, hogy reménytelenül belém szeressen – grimaszolt Kate, mint aki nevetségesnek tartja a feltételezést is.

-          Nekem 10 perc a vallatóban is elég volt hozzá, Kate – mosolygott rá gyengéden Castle, és Kate már másodszor küzdött a könnyeivel, de ezúttal a meghatottságtól. – Minden vágyam, hogy most megérinthesselek!

-          Megérinthetsz. A szavaiddal – suttogta Kate, és ráemelte könnyes tekintetét. - Sajnálom.

-          Sajnálod? – húzta fel meglepetten szemöldökét az író – Mit?

-          Hogy megbántottalak az este, amikor eljöttél hozzám. Azt nem úgy gondoltam, csak Tim meg akart ölni téged, és az egyetlen módja, hogy megvédjelek az volt… - kezdett bele a bocsánatkérésbe Kate, de Rick félbeszakította.

-          Tudom. Rájöttem, még mielőtt beszálltam volna a liftbe. Hála az utolsó mondatodnak. – mosolygott a férfi, és szeméből kiolvashatta Kate, hogy mennyire szereti őt a férfi. Tekintetük összekapcsolódott, és Castle halkan szólalt meg, szinte suttogva.

-          Ha most ott lehetnék veled, a kezemmel megsimogatnám az arcod. Letörölném a könnyeid, és magamhoz húználak egy lassú, hosszú csókra.

-          Én pedig visszacsókolnék, miközben az ujjaim végigszántanának a hajadon. – suttogta Kate szerelmesen, és tekintetüket egy percre sem vették le a másikról. Végül Castle elmosolyodott pajkosan.

-          Most úgy érzem magam, mint amikor a regényeimben rólad fantáziáltam. – sütötte le szemét szégyenlősen. – Valahányszor leírtam mit tesz Rook Nikki-vel, elképzeltem, hogy mi ketten vagyunk azok.

-          Tehát Natalie-nak igaza volt, amikor azt mondta, rólam ábrándozol? – kérdezte Kate évődve. Élvezte, hogy zavarba hozhatja a férfit, és az, hogy megint így évődtek egymással, legalább egy kicsit feledtette vele, hol is vannak éppen.

-          Igen, igaza volt. – ismerte be még mindig szégyenlősen – nyugodtan kinevethetsz – fűzte hozzá, de amikor felemelte fejét, Kate ragyogó zöld szeméből nem olvasott ki mást, csak gyengédséget.

-          Nem nevetlek ki. – tartotta tovább fogva tekintetével az írót – Szeretlek és soha nem foglak téged azért kinevetni, mert viszont szeretsz. – tette hozzá halkan. Meghitt pillanatukat a visszatérő Tim szakította félbe, aki fegyverével a kezében utasította Castle-t, hogy lépjen hátrébb a rácsoktól, majd bement Kate-hez, és magukra zárta az ajtót, hogy Rick véletlenül se tudjon utánuk menni.

24. rész

Rick tehetetlenül nézte, ahogy a férfi megáll szerelme előtt, és újra felé nyújtja a vizes poharat, amit ezúttal Kate elfogadott, és nagyot kortyolt belőle. Miután ivott, Tim letette a poharat a földre, és Kate-re mosolygott.

-          Itt az idő, Kate!

-          Mire? – nézett rá gyanakvóan a nyomozó.

-          Hogy elkezdjük a közös életünket. – emlékeztette Tim a nőt, mire Castle döbbent arckifejezéssel kapkodta fejét. Semmit nem értett.

-          Milyen közös életet?

-          Oh, sajnálom, maga nem is tud róla! – sajnálkozott látványosan a férfi, de ajka gonosz vigyorba húzódott. – Kate és én együtt fogunk élni! – jelentette ki boldogan – Ezért is intéztem a lakásán mindent úgy, hogy a kollégái azt higgyék, meghalt. Most pedig azért jöttem, mert elkészült minden, hogy indulhassunk. De előtte, Kate, mondd, hogy szeretsz! – nézett a nőre várakozón, és Castle úgy érezte, hogy puszta kézzel tudná megfojtani.

-          Majd, ha egy néger nő lesz a Ku Klux Klán nőegyletének az elnöke! – sziszegte undorodva Kate, és Castle alig bírt elfojtani egy mosolyt. Büszke volt Kate-re, amiért ilyen határozott, és nem mutatja Timnek, mennyire fél tőle, holott biztos volt benne, hogy Kate szíve majd szétrobban az idegességtől. Senki más, de ő látta rajta, hogy így van, hiszen a nő arcának minden rezdülését ismerte, szemöldökének minden ráncolását pontosan tudta, mikor, mit jelent. Tim szeme villámokat szórt, nem ezt a választ szerette volna hallani. Első dühében hatalmas pofont kevert le a nőnek.

-          Mondd, hogy szeretsz! – követelte ismét tőle Tim haragosan, de Kate csak a fejét rázta, annak ellenére, hogy nyelvével megérezte a vér fémes ízét a szájában.

-          Soha! – nézett fel elszántan rá Kate, mire újabb pofont kapott, ezúttal a másik oldalról. Castle dühösen rázta meg a rácsokat. Még soha senki iránt nem érzett akkora gyűlöletet, mint most Tim iránt ebben a pillanatban, amiért a szeme láttára emel kezet szerelmére, és neki tehetetlenül kell ezt végig néznie.

-          Hozzá ne merjen érni még egyszer! – fenyegette meg a férfit haragtól villámló szemmel Castle, aki érezte, ha most nem lennének a rácsok, azonnal nekimenne, és agyonverné a férfit. Tim meglepetten fordult felé, és pisztolyát az arca elé tartva állt meg Castle előtt.

-          Mert különben, mi lesz, Mr. Castle? – ejtette ki gúnyosan Rick nevét, hatalmának teljes tudatában Tim. – Nagyon bátornak hiszi magát, ugye? – majd egy mozdulattal csőre töltötte a pisztolyt, és a rácsokon keresztül Rick álla alá nyomta. – Tudja, megígértem Kate-nek, hogy nem nyírom ki, de kezd magából nagyon elegem lenni! Ha még sokáig idegesít, ott is lesz magán lyuk, ahova a jó Isten nem teremtett, világos? - fenyegetőzött, de Rick bátran állta a tekintetét, abban nyoma sem volt félelemnek. Kate mozdulatlanul figyelte az eseményeket, megszólalni sem mert. Meghatotta, hogy Castle kiállt mellette, de semmiképpen sem akarta, hogy bármi baja történjen, így most ő avatkozott közbe.

-          Hagyd őt békén Tim! Ehhez neki semmi köze sincs.

-          Annál jobb! Legalább végezhetek vele! – hadonászott most megint a fegyverrel Phonex, majd Castle homlokára célzott vele.

-          Ne! – kiáltotta Kate, mielőtt meghúzta volna a ravaszt, és Tim száján ördögi mosoly jelent meg.

-          Nagyon odavagy érte, ugye? – nézett a nőre Phonex, és Kate-nek válaszolnia sem kellett, folytatta – Látom rajtad, és hallottam is azt az ömlengést, amit itt folytattatok, amikor kettesben hagytalak benneteket. – Kate már másodszor hallotta a szájából, hogy megleste őket intim pillanataikban, noha a mostani csupán beszélgetés volt, de akkor is az ő magánügyük. Tim arcán hirtelen elégedettség terült szét.

-          Mondd, hogy szeretsz Kate, és akkor nem ölöm meg az íródat! – vigyorgott elvetemülten, mire Castle közbe vágott.

-          Nehogy kimondd neki! – erre Tim dühösen ütött kezére a pisztollyal, mellyel a rácsot fogta, és Rick azonnal elrántotta.

-          Pofa be, neked nem osztottam lapot! Tehát, Kate, hallani akarom, vagy golyót repítek a fejébe! – Kate egy darabig szótlanul nézett Castle-re, majd minden erejét összeszedte, és halkan kimondta, amit kértek tőle, miközben úgy érezte, hogy gyomra nem fogja megtartani a tartalmát.

-          Szeretlek – jött a halk, alig hallható szó, de Tim nem érte be ennyivel, miközben kiballagott a rácson kívülre, így most már egy helyiségben állt Castle-el és szorosan tartotta a fegyvert a fejéhez.

-          Nem hallom! Hangosabban, és több átéléssel!

-          Szeretlek! – mondta ki hangosabban Kate, és szinte erőszakot tett magán, hogy hitelesnek is tűnjön.

-          Most mondd azt, hogy eljössz velem, és együtt éljük le az életünket! – sürgette tovább Tim, de amikor Kate ezt már nem tudta kimondani, dühösen megütötte az írót. Először arcára csapott le a fegyverrel, majd amikor Castle összerogyott, hatalmasat rúgott a földön fekvő férfiba. Nem sokkal korábban jött csak rá, hogy Kate büszke, kitartó nő, akit bármennyiszer megüthet, akkor sem fogja kimondani, amit várna tőle. De az íróért, bármit megtenne, így folytatta az ütlegelést. – Mondd már!

-          Hagy abba! – kiáltott rá Kate, majd sietve folytatta – Ha békén hagyod, elmegyek veled! – buktak ki belőle a szavak.

-          Ne, Kate – nyöszörögte a padlón fekve Rick. Tudta, ha most Kate elmegy ezzel az elmebeteggel, talán sosem bukkannak rájuk, és ő örökre elveszíti.

-          Mondtam már, hogy fogd be a pofád! – rúgott bele még egyet az íróba, majd Kate-hez fordult és arcán széles mosoly terült el. – Örülök, hogy így döntöttél! Már csak néhány óra, és eltűnünk mindenki szeme elől, Kate! – újságolta örömmel, majd közelebb lépett a nőhöz. – Nem sokára visszajövök érted, és már indulhatunk is, rendben? – majd közelebb hajolt, kezével erőteljesen megmarkolta Kate állát, hogy az ne tudja elfordítani a fejét, mint azt tette a lakásában, és durván megcsókolta. Kate, ahogy megérezte a nyálas ajkakat az övén, alig bírta visszatartani hányingerét. Szerencsére a csók nem tartott sokáig, és amikor Tim hátrébb lépett, és vágytól elhomályosult tekintettel a szemébe nézett, ő hölgyhöz nem méltó módon, undorral az arcán, arcon köpte a férfit. Annak ellenére, hogy ezzel csak egy újabb, ezúttal sokkal erősebb pofont zsebelhetett be, mint amiket eddig kapott, lelkének különösen jót tett, hogy leköphette támadóját, amire már azóta vágyott, hogy először felhívta. Tim ezután szó nélkül távozott.

Javi és Ryan szótlanul, némán tűrték főnökük kifakadását. Gates le-fel járkált kis irodájában, arcára volt írva, hogy mennyire dühös, és nem is fogta vissza mérgét. Javiék épp ebben a percben értek vissza Kate lakásáról, és azonnal felhívták a kapitányt, hogy tájékoztassák a fejleményekről. Amikor odaértek Kate lakására, mindössze negyed órával azután, hogy Castle telefonált nekik, furcsállták, hogy az író nincs sehol. Mivel Kate nem nyitott ajtót a kopogtatásra, most már ők is aggódni kezdtek, így Ryan berúgta az ajtót. A látványtól földbe gyökerezett a lábuk. Kate lakása tele volt vérrel, a padló, az asztal, a kanapé minden csupa vér volt. Rémülten kezdték el keresgélni kollégájukat a lakásban, de csak hamar rájöttek, hogy felesleges. Javi azonnal hívta Lanie-t, aki miután megjelent, gyorsan megállapította egy táskájában hordozható, kis szerkentyű segítségével, hogy a földön talált vér azonos Kate vércsoportjával, és a mennyiség, amit talált, elegendő ahhoz, hogy Kate halálát okozza. Ez viszont nem adott magyarázatot arra, hova tűnt Castle. Végül visszatértek, és most a kapitányt figyelték.

-          Mi az, hogy a legjobb nyomozómat megölte, vagy legjobb esetben foglyul ejtette a Télapó, az írót pedig szintén a föld nyelte el? – ordította Gates magából kikelve.

-          Asszonyom! Mi csak annyit tudunk, amennyit már elmondtunk!

-          Na és az őrség, amit Beckett nyomozó lakására küldtem? Mégis hol a pokolban volt?

-          Beckett valószínűleg elküldte őket! – jegyezte meg halkan Ryan, amit már a kapitány is sejtett.

-          Fekélyt kapok ettől a nőtől! – simított végig, szorosan hátrakötött haján, ideges mozdulattal Gates – Mégis mit képzelt, hogy biodíszletnek rendeltem őket a lakása elé?

-          Nyilván azt gondolta, hogy tud magára vigyázni, és amúgy sem volt egyedül, mert Castle is vele volt. – próbálta védeni társát Espo, de csak egy megsemmisítő tekintetet kapott válaszul.

-          Sokra ment vele! – vetette oda gúnyosan Gates, majd folytatta – Sürgősen meg kell találniuk őket, megértették? – nézett rájuk összehúzott szemekkel – Nem vagyok hajlandó közölni a családjukkal, hogy elvesztettem őket! Világos?

-          Igen, asszonyom! – bólintottak egyszerre, és amikor a Vaslady jelezte, hogy elmehetnek, kilépve az ajtón Javi azonnal Lanie számát tárcsázta. Már csak egyetlen lehetőségük volt, hogy megtalálják Beckettet és Castle-t.

25. rész

Espo és Ryan szinte futva érkeztek meg a boncterembe Lanie-hez. Tudták, hogy szorítja őket az idő, és mielőbb meg kell találniuk barátaikat, még mielőtt a férfi végezne velük. Lanie a mikroszkóp fölé hajolva dolgozott éppen, de amikor meglátta a két belépő nyomozót, azonnal felállt és elindult feléjük.

-          Találtál valamit, Lanie? – kérdezte Javi izgatottan.

-          Annyit sikerült kiderítenem, hogy a vér, amit Kate lakásán találtunk, bár ugyanaz a vércsoport, mégsem az ő vére. – osztotta meg a fiúkkal információit Lanie.

-          Honnan tudod? – nézett rá meglepetten Javi – Biztos vagy benne? – kérdezte, mire Lanie tekintete megvillant.

-          Nem, Javi, nem vagyok benne biztos, csak tippeltem, hátha bejön! – válaszolt ingerülten, majd hozzátette – persze, hogy biztos vagyok benne! A helyszínen talált mintát összeegyeztettem Kate DNS-ével – magyarázta a nő, mire mindkét férfi bólintott. Tudták, hogy minden nyomozótól leveszik az ujjlenyomatot, és DNS mintát is, hogy esetleges halálukkor azonosítani lehessen őket. – Nincs egyezés.

-          Ezek szerint, el akarja hitetni velünk, hogy Kate meghalt. – vonta le a következtetését Ryan, mire Lanie bólintott.

-          Én is erre gondoltam.

-          De miért? Mi oka volna erre?

-          Gondold csak végig! Szerelmes Kate-be, elhiteti velünk, hogy meghalt, elrabolja - sorolta az eseményeket Lanie, mire Ryan közbevágott.

-          Élete végéig maga mellett akarja tartani!

-          De akkor minek vitte magával Castle-t is? Hiszen más magyarázat nincs az eltűnésére – gondolkodott hangosan Javi.

-          Nem tudom, de sürgősen ki kell találnunk valamit! – csapott az asztalra dühösen Ryan – Lanie, mi van az ujjlenyomattal, meg a kütyüvel, amiről Kate-nek beszéltél? - fordult az orvoshoz türelmetlenül, de az szomorúan rázta meg fejét.

-          Még legalább 10 óra, mire végez.

-          Annyi időnk nincs! – dühöngött Javi – Ki kell találnod valamit, mert most a barátainkról van szó!

-          Azt hiszed, én nem tudom? Nekem is legalább annyira fontosak, mint neked, Javi! – villant ismét a férfira haragosan Lanie tekintete. Bántotta, hogy Javi azt hiszi, neki nem elég fontosak Kate és Rick. – Tisztában vagyok vele, mi a tét, de ha megsürgetem a procedúrát, és valamit elszúrok, tönkre is tehetem azt a kis nyomot is, amink van!

-          De elméletileg, meg tudnád csinálni? – nézett rá kérlelő tekintettel Ryan, aki úgy gondolta, jobb, ha átveszi a szót Javitól. Lanie láthatóan eltöprengett, majd lassan, megfontoltan válaszolt.

-          Talán. De… - kezdett volna bele, de Ryan felemelte a kezét.

-          Szóval, talán, azt jelenti, lehetséges! – mosolygott Lanie-re, majd társát kifelé kezdte tuszkolni az ajtón – Kérlek, próbáld meg, rendben? Bízunk benned Lanie! – kiáltott még vissza, majd elhagyták a helyiséget.

Kate és Castle már azt sem tudták, vajon nappal van, vagy éjszaka. Fogalmuk sem volt, mennyi idő telt már el azóta, hogy idehozta őket Tim. Kate-nek már minden porcikája zsibbadt, de hiába próbálta kiszabadítani kezeit, sehogy sem sikerült, túl szoros volt a kötél. Castle törökülésben ült a rácsokkal szemben, és kedvesét figyelte. Mindent megadott volna érte, hogy ha most bemehetett volna hozzá, hogy segítsen neki, legalább annyit, ha már kijuttatni nem is tudja innen, hogy kioldja a köteleit. Hirtelen ötlettől vezérelve, mivel neki mindkét keze szabad volt, vadul kezdett keresgélni zsebeiben.

-          Te meg mit csinálsz? – nézett az íróra értetlenül Kate, látva, hogy az most már állva kutatja át minden zsebét.

-          Keresek valamit, amivel kinyithatnám a zárat, és bejuthatnék hozzád! – adta meg a választ a nőnek, mire Kate elnézően elmosolyodott.

-          Castle, ha találsz is valamit, például egy hajcsatot, amit nem hinnék, hogy hordasz magadnál, gondolod, hogy ki tudod vele nyitni?

-          Persze! – nézett rá elszántan a férfi – a MacGyver összes részét láttam, szóval, igen, ki tudnám nyitni! – bólogatott Rick, mint egy kisfiú, de hamar elszontyolodott, amikor zsebeit kiforgatva semmit nem talált. Dühösen rúgott a rácsokba, amivel csak azt érte el, hogy csillagokat látott a fájdalomtól, és egy lábon kezdett ugrálni. Kate alig bírta megállni, hogy ne kacagjon fel hangosan. Nagyon édesnek tartotta a férfi próbálkozását, annak ellenére, hogy tudta, hiábavaló. Bármennyire ostoba is Tim, tény, hogy nagyon alaposan kitervelt mindent. Gondolatait és Rick ugrálását Tim érkezése szakította meg.

-          Ideje indulnunk, Kate – lépett be a cellába Tim, miközben fegyverével ezúttal is távol tartotta maguktól az írót. Most először lehajolt és kioldotta Kate kötelét a lábáról, majd kezéről, aki megnyújtotta elgémberedett tagjait, és örömmel konstatálta, hogy kezd elmúlni a zsibbadás. – Állj fel! – parancsolt rá Tim, majd a cellaajtó felé kezdte tuszkolni. – Te pedig tűnj el az ajtóból – bökött fegyverével Castle irányába, de a férfi meg sem moccant. Esze ágában sem volt engedni, hogy Tim bárhová magával vigye szerelmét.

-          Csak a holtestemen át, viszed őt ki innen! – nézett elszántan a támadó szemébe Castle, és Kate látta tekintetén, hogy komolyan is gondolja, amit mondott.

-          Elfogadom az ajánlatot! – vigyorgott Tim, és az íróra szegezte a pisztolyt, de Kate közbevágott.

-          Várj! Had beszéljek vele, kérlek – fogta meg Tim pisztolyt tartó kezét, és máris látta, hogy az ismét elgyengül az érintésére, de megint csak egy pillanatra. Ahhoz nem elég időre, hogy le tudta volna fegyverezni.

-          Nem bánom, de fogd rövidre – hangzott hangja megint fenyegetően, és szemébe visszatért az indulat -–Kezd elegem lenni belőletek! -–azzal lökött egyet Kate-en, akit épp csak el tudott kapni Castle. Amint a közelében tudta a nőt, azonnal szorosan átölelte, és mély, megkönnyebbült sóhaj hagyta el tüdejét. Ahogy megölelte, finom csókot lehelt a nyakára, és hálát adott az égnek, hogy ismét érezheti orrában a már megszokott cseresznyeillatot. Kate ugyanolyan szorosan viszonozta az ölelést. Olyan közel bújt a férfihoz, amennyire csak lehetséges volt, mélyen magába szívta illatát, és élvezte biztonságot nyújtó, meleg karjainak szorítását. Mivel azonban tudta, hogy Tim türelme hamar elszáll, fájdalmasan felsóhajtott és kibontakozott az ölelésből. Könnytől csillogó szemét az író mélykék, varázslatos szemébe fúrta, melyből most is aggodalmat, gyengédséget és olyan szerelmet olvasott ki, melyet még nem látott azelőtt soha senkinél.

-          Castle, kérlek, hagyd, hogy elmenjünk – suttogta halkan, hogy Tim ne hallja, amit beszélnek.

-          Kizárt! – suttogta vissza határozottan Castle – Nem kérheted tőlem, hogy elengedjelek vele!

-          Muszáj! – nézett rá könyörgőn Kate – ha nem teszed, gondolkodás nélkül megöl téged, és azt nem viselném el!

-          Inkább halok meg, mint, hogy nélküled éljek tovább, Kate – simogatta meg szerelme arcát, és letörölte a könnycseppet, mely kibuggyant Kate szeméből a vallomásra.

-          Ne nehezítsd meg, kérlek! Javiék hamarosan megtalálnak téged, te pedig megtalálsz majd engem, ahogy mindig! – próbálta meggyőzni az írót, kevés sikerrel.

-          Nem kérheted, hogy engedjelek el! – ismételte meg korábbi szavait Rick, és mindkét kezével megfogta Kate arcát, úgy nézett a szemébe, miközben hangja elcsuklott – Nem kérheted ezt tőlem!

-          Pedig pontosan erre kérlek – állta tekintetét Kate – csak így védhetlek meg, és meg is teszem! – válaszolta Kate, majd még egyszer átölelte búcsúzóul az írót, és fülébe súgta – Ha bármi történik velem, ne hagyd, hogy apa újra inni kezdjen!

-          Kate, kérlek… - hallotta a férfi elgyötört hangját, de félbeszakította.

-          Csak… ígérd meg, rendben? – nézett fel rá a nyomozó, és szeme smaragdzölden csillogott a könnytől.

-          Rendben, megígérem. – bólintott mázsás súllyal a szívén a férfi.

-          Köszönöm – mosolygott hálásan Kate.

-          Mindig – simogatta meg az arcát Rick, majd újra szorosan a karjaiba vonta a nőt. Kate erősen szorította magához a férfit, aki úgy érezte, hogy szíve kiszakad a helyéről a fájdalomtól, hogy a nyomozó, bár bizakodni próbál, most mégis búcsúzik. Még a gondolata is fájt, hogy bármi történhet szerelmével. Kate kissé elhúzódott, majd forrón megcsókolta Castle-t, aki ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta. Hirtelen azonban egy erős kéz markolta meg Kate karját, és rántotta szét őket.

-          Elég lesz már! Mindjárt elhányom magam! – rázkódott meg undorodva Tim, miközben Kate-t maga mellé rántotta. – Nos, hogy döntött, Mr. Castle? Félreáll az utamból, és elengedi velem élete szerelmét – hangsúlyozta ki az utolsó két szót gúnyosan – vagy lyukas lesz, mint az Ementáli?

26. rész

Castle percekig csak szótlanul, dühtől villogó szemmel nézett farkasszemet Timmel. Fogalma sem volt, hogy szívére, vagy eszére hallgasson. Szíve szerint, azonnal visszarántotta volna magához szerelmét, eszével viszont tudta, hogy Tim azonnal tüzet nyitna. Nem maga miatt aggódott, attól félt, hogy Tim esetleg eltalálná Kate-t. Végül vett egy mély levegőt, és fogai között szűrve a választ, félreállt, de épp csak annyira, hogy Tim és a nő el tudjon mellette menni.

-          Ne higgye, hogy ezt megússza! A földnek nem lesz olyan zuga, ahova elbújhat előlem. - fenyegette meg a férfit halálosan komolyan, és tekintetén látszott, hogy minden egyes szót komolyan gondol. Kate megkönnyebbült, hogy szót fogadott neki az író, de rettegett attól, hogy Tim hová akarja őt vinni. Igyekezett nyugalmat erőltetni magára, és nem mutatni félelmét. Érezte, hogy Tim keze erősebben mar bele felkarjába, ahogy Phonex hangosan felkacagva válaszolt az írónak.

-          Mr. Castle! Ne fűzzön a bosszújához nagy reményeket! Maga szépen itt marad, és mire a kispajtásai megtalálják, én már árkon-bokron túl leszek az én Kate-emmel. - rántotta közelebb magához a nőt egy mozdulattal, akinek erre fájdalom nyilallt az oldalába, mely arcára is kiütközött. Castle ökölbe szorította kezét a dühtől, és Kate látta az arcán, hogy csak egy hajszál választja el attól, hogy ne menjen neki Timnek. Tim ebből semmit sem vett észre, csak folytatta, miközben egy percre elengedte Kate karját, és zsebéből két bilincset halászott elő. Az egyiket gyorsan Kate kezére kattintotta, ezzel ismét megbéklyózva, a másikkal Castle felé fordult – marjon rá a rácsokra, és csatolja ezt fel! – dobta oda Ricknek a bilincset. Castle ügyesen elkapta, majd anélkül, hogy levette volna tekintetét Kate-ről, felkattintotta jobb kezére, és éppen átnyúlt volna a rácson, hogy a másik kezére is feltegye, amikor hirtelen hangok szűrődtek be hozzájuk. Tim riadtan kapta fejét az ajtó irányába, és ez az idő éppen elég volt ahhoz, hogy Castle egy mozdulattal kiüsse kezéből a fegyvert, ami a rácsokig csúszott, majd egy jobb egyenest vitt be a férfinak. Tim megingott az ütés erejétől, de hamar felfogta, mi történt, így a következő ütés elől elhajolva, gyomorszájon vágta az írót, aki kétrét görnyedt a belé hasító fájdalomtól, majd érezte, hogy Tim bal kezével arccsonton találja. Amikor Phonex látta, hogy az író ártalmatlan, a fegyver után indult, de Kate elgáncsolta és összebilincselt kezével erőteljesen a tarkójára ütött. Tim felnyögött, és végigcsúszott a padlón. Megrázta fejét, és dühtől szikrázó szemmel fordult Kate felé, aki lassan hátrált előle. Tisztában volt vele, hogy ha nem lenne bilincs a kezén, könnyű szerrel elbánna Timmel, de így nem sok esélye volt. Tim fenyegetően jött egyre közelebb és farzsebéből kést rántott elő, Kate pedig tekintetével a pisztolyt kereste. Meg is találta, de túl messze volt tőle, és ahhoz hogy elérje, át kellett volna küzdenie magát a férfin.

-          Te nyomorult szuka! – ordította Tim dühtől eltorzult arccal, és vadul hadonászott Kate felé a késsel. Ekkor hirtelen Castle ugrott közéjük, és egy mozdulattal leteperte Timet. Kate tehetetlenül nézte, ahogy Castle próbálja ártalmatlanná tenni Timet. Rick minden erejét összeszedve küzdött, hogy kicsavarja a kést támadója kezéből, de nem sok sikerrel járt. Tim ekkor felhúzta térdét, és Castle bordái közé rúgott, aki azonnal felkiáltott a fájdalomtól, majd összecsuklott, így Tim fölé kerekedett. Castle most már azért küzdött, hogy távol tartsa arcától a Tim kezében lévő kés hegyét, mely egyre közelebb volt szeméhez. Rick érezte, hogy már nem képes sokáig küzdeni. Ereje lassan fogyni kezdett. Ekkor éles lövés hangja hasított a levegőbe, és pár pillanattal később Castle látta, hogy Tim szemei üvegesen merednek előre. Ajkával még tátogott, mintha mondani próbálna valamit, de hang már nem jött ki a torkán. Nem sokkal később Castle-re hanyatlott, aki undorodva, és rázkódva dobta le magáról a halott férfit. Amikor zihálva, fájdalmasan felállt, Kate-et látta maga előtt, ahogy rezzenéstelen arccal nézi Timet, majd lassan leengedi karját a fegyverrel, és közelebb sétál hozzá, még mindig rászegezve tekintetét.

-          Boldog karácsonyt… te seggfej! – hallotta Kate gúnyos, megvető hangját az író, miközben szeméből undort, dühöt, megvetést, és olyan elégedettséget olvasott ki, melyet csak a tökéletesen sikerült bosszú hozhat elő egy ember tekintetében. Végül Kate eldobta a fegyvert, és megbilincselt kezeit átvetve a férfi nyakán, szorosan hozzábújt.

-          Jól vagy? – kérdezte a férfi fülébe suttogva, de még mielőtt Rick válaszolt volna, Kate forrón megcsókolta. Ebben a csókban benne volt minden érzelem, amit jelen pillanatban érzett. Boldogság, megkönnyebbülés, az elmúlt időszak összes félelme. Rick lágyan visszacsókolt. Édes pillanatukat az ajtó kivágódása szakította félbe, és Javi erőteljes hangja.

-          NYPD! – majd amikor látta, hogy Kate és Rick épp kibontakoznak egymás karjaiból, elmosolyodott. Tekintete megakadt Tim Phonex halott testén, majd újra a párosra nézett – Ha jól látom, boldogultok nélkülünk is.

-          Éppen a legjobbkor jöttetek! – mosolygott rájuk Kate, utalva ezzel arra, hogy ha a fiúk nem érnek ide időben, nem lett volna alkalmuk átvenni a helyzet fölött az uralmat. – hogy találtatok meg? – kérdezte Kate.

-          Lanie zsenialitásának köszönd. – lépett most elő Ryan is és azonnal Kate felé indult, hogy levegye kezéről a bilincset. – A részleges ujjlenyomattal varázsolt valamit, és a rendszer kidobta Timothy Phonex nevét. Pár telefonnal később már tudtuk, hogy alig egy éve szerelt le a rendőrségtől, pontosan akkor, amikor DeNitot szabadon engedték, és Roger Blau apjának letartóztatásakor is ott volt veled, szóval összeraktuk a kockákat. Visszakövettük az elmúlt egy évet, és végül ezt a raktárhelyet dobta ki a gép, így idejöttünk.

-          Örülök nektek! – mosolygott még mindig Kate és arcára volt írva, hogy valóban így gondolja.

-          Az a te műved? – bökött Javi fejével a hátba lőtt Timre, mire Kate rántott egyet a vállán, ezzel is jelezve, mennyire nem hatja meg, amit tett. Azon a véleményen volt, hogy Tim megérdemelte, amit kapott, bár szíve szerint, szívesebben dugta volna rács mögé, hogy aztán élete végéig, minden nap attól rettegjen, mikor látogatja meg Kate egyik-másik ismerőse a cellájában.

-          Annyi ajándékot kaptam tőle, valamivel muszáj volt viszonoznom – húzta el gúnyosan a száját Kate.

-          Akkor vitessük el, és irány a kapitányság! – sóhajtott nagyot Ryan, és tekintetét még egyszer végig futatta kolléganőjén, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tényleg jól van-e. Ekkor azonban hirtelen kikerekedett a szeme.

-          Beckett… te… megsérültél – dadogta és kezével Kate fehér ingére mutatott, melyen jól látható volt egy hatalmas vörös folt.

-          Nem, én nem – rázta meg fejét tagadólag a nyomozó, majd mindannyian Castle felé fordultak. Most döbbentek rá, hogy Castle egész idáig egy szót sem szólt, ami roppant szokatlan volt tőle, és csak most jutott el Kate tudatáig az is, hogy amikor megölelte a férfit, az milyen erőtlenül viszonozta azt. – Ez… nem az én vérem – mondta lassan Kate.

-          Castle! – lépett közelebb Kate a férfihoz, aki sápadtan, arcán kiütköző fájdalommal állt még mindig mellette, de látszott rajta, hogy már alig tartják meg lábai. – Te vérzel! – döbbent meg Beckett. Most vette csak észre, hogy Castle barna inge bordáinál szinte már teljesen átázott. Sejtette, hogy akkor sérülhetett meg a férfi, amikor közé és Tim közé ugrott. Rick halványan rámosolygott.

-          Semmi bajom, Kate. – válaszolta Rick, de hangja erőtlen suttogás volt csupán – Csak egy kis karcolás – zihálta. A fájdalom olyan élesen szúrt bordájába, hogy valahányszor levegőt vett, úgy érezte, mintha a kés még mindig a bordái között lenne, és azt folyamatosan forgatnák. A következő levegővételnél már kezdett homályosan látni, és még mielőtt elesett volna, megpróbált a szorosan mellette álló Kate-be kapaszkodni.

-          Karcolás a fenét! – próbálta minden erejével megtartani az összecsukló férfit a nyomozó, mire Javi és Ryan is azonnal odarohantak, és lassan a földre fektették az írót. – Mentőt! – hallotta még Rick Beckett kétségbeesett kiáltását, aztán minden elsötétült.

27. rész

Kate idegesen járkált fel-alá a kórház folyosóján, cipőjének kopogása pedig ütemesen visszhangzott minden egyes lépésnél a kihalt váróteremben. Már legalább egy órája behozták a mentők Castle-t, aki az óta a műtőben volt, és még semmi hír nem érkezett felőle. Valahányszor egy orvos, vagy műtős nővér kilépett a műtő ajtaján, Kate izgatottan kapta oda tekintetét, és várta, hogy felvilágosítást kap szerelme állapotáról, de eddig semmi sem történt. Amikor észrevette, hogy Rick megsérült, és kedvese a karjai között rogyott a padlóra, és veszítette el eszméletét, kétségbeesett. Rettegett, hogy elveszítheti. Még soha életében nem tűnt olyan hosszúnak tíz perc, mint amíg a mentőkre vártak, hogy kiérkezzenek. Amikor megérkeztek a kórházba, és Castle is a műtőbe került, Javi és Ryan nagy nehezen rávették, hogy mutassa meg arcán a sérüléseket egy orvosnak, így most már arccsontján néhány varrattal és egy fehér tapasszal gazdagabban, aggódva rótta tovább a kilométereket. Ryan és Espo szótlanul figyelték társukat. Ők is legalább annyira aggódtak Rickért, mint Kate. Szerették volna megnyugtatni valahogy a nyomozónőt, hogy nem lesz semmi baj, de ebben ők sem voltak biztosak. Végül Espo szólalt meg elsőként.

-          Beckett, ülj már le az Istenért! Lyukat vésel a padlóba. – kérte szelíden társát, de Kate harapósan válaszolt.

-          Ha zavar, hogy mászkálok, haza is mehetsz! – szúrta oda Kate, de azonnal megbánta. Nem a fiúk tehetnek arról, hogy őt az idegösszeomlás fenyegeti Castle miatt. Bűnbánó tekintettel fordult Espohoz – Ne haragudj, csak tudod ő… - kezdte Kate, de nem fejezte be a mondatot. Mivel is fejezhetné be? – kérdezte magától. Azt mégsem mondhatja, hogy élete szerelme, mert noha tényleg az, a fiúk nem tudhatják meg, hogy ők ketten egy párt alkotnak. Az viszont, hogy a társa, sehogy sem jött a szájára, hiszen annál sokkal többet jelentett neki Castle már nagyon régóta, semhogy ledegradálja.

-          Tudjuk – válaszolt Javi, és sokatmondón Kate szemébe nézett, aki azonnal megértette, mire gondol a nyomozó. Első megdöbbenésében még az ideges mászkálást is abbahagyta, és most kérdőn nézett a fiúkra.

-          Honnan? – kérdezte. Nem is várt megerősítést, mindannyian tudták, hogy a Castle-el való kapcsolatáról van szó.

-          Ugyan Kate! Nyomozók vagyunk, nem gondolhattad komolyan, hogy mi nem jövünk rá! – rántott egyet a vállán Javi magabiztosan, mire Kate összehúzta a szemét, majd elhúzta a száját.

-          Castle mondta el, igaz? – talált telibe kérdésével, mire Ryan bólogatni kezdett.

-          Felhívott minket, amikor elküldted a lakásodról. Mivel mi nem vettük komolyan, kénytelen volt bevallani, hogy együtt vagytok – vette védelmébe Ryan az írót attól tartva, hogy ha Castle felépül ebből a sérüléséből, Beckett nyírja ki, amiért eljárt a szája. Annál is inkább hitte ezt, mivel Kate arcára volt írva a döbbenet, amikor megtudta, hogy a titka már nem titok többé. Kate azonban egyáltalán nem volt dühös, és egyáltalán nem akarta bántani az írót. Most csak azt akarta, hogy a férfi jól legyen, hogy újra a karjaiba fészkelhesse magát, hogy érezhesse ajkait az övén. Vagy ha ez most azonnal nem lehetséges, akkor legalább jöjjön ki végre egy orvos, és mondjon valami biztatót. Ebben a pillanatban kinyílt a műtő ajtaja, és egy hatvan év körüli, barátságos tekintetű, őszes hajú orvos lépett ki rajta. Fáradtan vette le műtős sapkáját, és megállt a nyomozók előtt. Testtartásán látszott, hogy nem ez volt ma az első nehéz operációja.

-          Richard Castle hozzátartozói? – kérdezte meleg, mély, bizalmat sugárzó hangján, mire Kate azonnal elé lépett.

-          Igen… vagyis nem… vagyis ő tulajdonképpen… – dadogta Kate zavartan. Attól félt, ha nemmel válaszol, az orvos nem ad ki neki információt a férfiról, ő pedig még Martha-t és Alexist sem értesítette a történtekről. Ha pedig ebben a bizonytalanságban kell megvárnia, míg ők visszaérnek Spanyolországból, még ha az első géppel jönnek is, biztos, hogy becsavarodik. – Ő a társam. Rendőr vagyok. Kate Beckett nyomozó. – nyerte vissza végül lélekjelenlétét Kate, és nem törődött azzal, hogy Javi és Ryan meglepetten néznek rá előbbi zavartsága miatt. Tisztában volt vele, hogy ezért majd még úgyis kikezdik, de most Castle volt a legfontosabb. – Egy akció során sérült meg.

-          Nos – nézett ki szemüvege felett az idős sebész, mint egy jóságos öregúr, miközben elmosolyodott. Jól látta ő, hogy a beteg több egy egyszerű társnál a fiatal hölgynek, így nem is kötötte az ebet a karóhoz, hogy csak hozzátartozóknak adhat felvilágosítást – A társa rengeteg vért vesztett. A kés, amellyel megszúrták, elérte a májat, de szerencsére nagy károkat nem okozott.

-          Akkor rendbe jön? – kérdezte Kate izgatottan, és az orvos megint elmosolyodott.

-          Nem volt könnyű műtét, de igen. A társa – nyomta meg hangsúlyosan a szót az orvos – hamarosan rendbe fog jönni. Sokat kell pihennie, és pár napig még élveznie kell kórházunk vendégszeretetét.

-          Bemehetünk hozzá? – kérdezte Javi, megelőzve ezzel Kate-t, mire az orvos gondolkodott egy ideig. Szemével végigpillantott Kate könnyes tekintetén, majd engedékenyen bólintott.

-          Most ugyan még alszik, de nem bánom. Néhány percre bemehetnek hozzá, de csak egyesével! – fűzte hozzá szigorúan, majd távozott. Javi és Ryan összenéztek, majd anélkül, hogy megbeszélték volna, már döntésre is jutottak.

-          Ha Castle megmarad, akkor én visszamegyek a kapitányságra, és befejezem a jelentést az ügyről – nyúlt kabátjáért látszólag hanyag mozdulattal Javi, de arcáról Kate leolvashatta, hogy ő is megkönnyebbült az orvos válaszától.

-          Veled tartok – csatlakozott hozzá Ryan, és Kate-t meghatotta barátai figyelmessége. Így adtak neki lehetőséget, hogy elsőként mehessen be az íróhoz, és talán néhány percnél egy kicsivel több időt tölthessen vele.

-          Köszönöm, srácok! Mindent! – nézett rájuk hálásan, mire mindkét fiú csak szótlanul bólintott és a lift irányába indultak.

Kate halkan, szinte nesztelenül nyitott be az ajtón. A szobában félhomály uralkodott, a lehúzott redőnyökön csak alig hatolt át a felkelő nap sugara. Castle kisimult arccal, nyugodtan aludt az ágyon. Kate először megállt az ágya mellett, és csendben figyelte. Élvezettel itta magába a látványát, és szívét boldogság járta át a gondolatra, hogy szerelme életben van, és nem veszítette el. Most érezte át igazán, min mehetett keresztül az író, amikor ő élet-halál között lebegett nem is olyan régen. Végül közelebb sétált az ágyhoz, és halkan, nehogy felébressze az írót, széket húzott az ágy mellé, és leült. Kezébe fogta Rick kezét, és összekulcsolta ujjaikat. Elmosolyodott a gondolatra, hogy mennyire tökéletesen illik keze a férfiéba, és mennyi melegség árad annak érintéséből még így is, hogy alszik. Másik kezével finoman végigsimított a homlokán, majd keze lesiklott az arcára. Végül visszahúzta kezét, és csak tekintetével simogatta tovább a férfit. Boldog volt, hogy mellette lehet, hogy foghatja kezét, de szívébe szomorúság is költözött. Eszébe jutott, hogy most nem lenne itt, nem feküdne szúrt sebbel kórházban, ha ő nem engedi olyan közel magához. Hiszen az egész, amin keresztül mentek, az ő hibája, és a férfi csak azért sérült meg, mert őt akarta megvédeni, ahogy már annyiszor. Gondolatban gyors fejszámolást próbált végezni, de rájött, hogy a számát sem tudja, hány alkalommal került már életveszélybe miatta Rick, mióta együtt dolgoznak, és nem egy esetben csak a szerencsén múlott, hogy élve úszták meg a dolgot. Rájött, hogy nem lehet önző. Nem tarthatja maga mellett a férfit, és sodorhatja életveszélybe csak azért, mert szereti, és mert nem tudná elképzelni az életét nélküle. Gondolnia kell Martha-ra és Alexis-re is. Ma majdnem elvesztették őt, és neki fogalma sem volt, hogyan nézett volna a szemükbe, tudván, hogy az egész az ő hibája. Miután gondolatai végére ért, már tudta, mi a megoldás, bár abban korántsem volt biztos, hogy számára is ez lesz a legjobb. Annyit tudott csak, hogy Castle és családja számára tényleg ez a legjobb, és ezt meg kell értük tennie. Sosem volt önző ember, szülei mindig arra tanították, hogy néha nehéz döntéseket kell meghozni azért, hogy szeretteink boldogok lehessenek. De akkor még nem gondolta volna, hogy a saját boldogságáról kell majd lemondania ezért. Még egyszer végig nézett az írón, és most örült, hogy az alszik. Úgy döntött, ha már itt van, elpróbálja, amit mondani fog neki, ha felébred. Úgy gondolta, ha elmondja most, úgy, hogy az író arcát nézi közben, talán élesben sokkal könnyebben megy majd. Ujját finoman végig húzta az író kezén, majd halkan, szinte suttogva beszélni kezdett.

28. rész

-          Tudod, sosem mondtam, mert nem akartam, hogy elbízd magad – fogott bele vallomásába Kate halkan – de anyám halála után, a te könyveid segítettek abban, hogy túléljem. Minden könyvedet elolvastam, és amikor személyesen találkoztunk, zavarban voltam, és nem tudtam, hogyan kellene viselkednem veled. Pimasz voltál, egoista, és bosszantó, a légből kapott, fantázián alapuló elméleteid pedig, egyenesen a sírba kergettek! – kacagott fel halkan Kate - aztán, ahogy telt az idő, lassan hozzászoktam, hogy mindig a közelemben vagy, hozzászoktam a reggeli kávéhoz, a szemed csillogásához, a pajkos évődéseidhez, ahogy folyton kétértelmű megjegyzéseket tettél. Olyannyira, hogy ma már el sem tudnám képzelni a napjaimat nélkülük… nélküled. Észre sem vettem, és beléd szerettem, Castle. És éppen ez volt az, amit annyira szerettem volna elkerülni! – sóhajtott mélyet Kate, de folytatta. Úgy érezte, ki kell beszélnie magából, ami a szívét nyomja – Nem akartalak közel engedni magamhoz, mert nem akartam megint átélni azt a fájdalmat, amit anyám elvesztésekor átéltem. De te nem adtad fel, és szép lassan beférkőztél a szívembe, én pedig hagytam, mert sokkal boldogabb voltam így, mint valaha. De az elmúlt néhány nap eseményei rádöbbentettek, hogy nem lehetek önző. – tért rá mondandója lényegére Kate, miközben szeméből kibuggyant egy könnycsepp – El kell engednem téged, mert csak így védhetlek meg. Ismerlek annyira, hogy tudjam, ha együtt maradunk, minden veszélyes helyzetbe követnél, és ezt nem hagyhatom. Martha és Alexis miatt. És magam miatt is. – vallotta be suttogva – Nem veszíthetlek el. Ahhoz túlságosan szeretlek. – ért mondandója végére Kate szomorúan. Még egy pár másodpercig nézte az alvó írót, majd odahajolt és puhán, hogy fel ne ébressze, megcsókolta. Végül halkan elhagyta a szobát.

Rick lassan fújta ki a levegőt tüdejéből. Mélyet sóhajtva nyitotta ki szemét, és a plafont bámulta. Amikor hallotta, hogy bejön hozzá Kate, úgy gondolta, megvicceli a nőt, és alvást színlelt. Aztán, amikor Kate belekezdett a vallomásba, először örült annak, amit hallott, később viszont már csak nagy nehézségek árán tudta megőrizni nyugalmát, és továbbra is úgy tenni, mintha aludna. Legszívesebben megszorította volna a nő puha kezét, és könyörgött volna neki, hogy hagyja abba, ne is gondoljon arra, hogy távol tudja őt tartani magától. Aztán mégis a hallgatás mellett döntött. Kate még sohasem beszélt ilyen nyíltan, és ő nem akarta zavarba hozni. Attól félt, ha a nyomozó rájön, hogy csak mímelte az alvást, dühös lesz, és akkor esélye sem lett volna meggyőzni arról, hogy ami kettejükkel történik, a legcsodálatosabb dolog a világon, és egyáltalán nem önzőség a részéről, ha küzd érte.

Kate nagyot nyelt, mielőtt bekopogott felettese irodájának ajtaján. Tisztában volt vele, hogy alapos fejmosást kap azért, amiért elküldte az őrséget ajtaja elől, de nem volt kibúvó, túl kellett esnie rajta. Szomorúan gondolt arra, bárcsak itt lenne vele Rick, hogy erőt meríthessen varázslatos tekintetéből, kópés mosolyából. Miután meghallotta Gates hangját, amint engedélyt ad a belépésre, vett egy mély levegőt, és belépett.

-          Asszonyom! – köszöntötte felettesét bólintva Kate.

-          Beckett nyomozó! – köszönt vissza a Vaslady, meglehetősen nyugodtan – Örülök, hogy jól van, és nem esett baja. A kabalájával mi a helyzet? Hallottam, hogy ő nem volt olyan szerencsés. – kérdezett rá Castle-re és a csúfnév ellenére, Kate látta a kapitány tekintetén, hogy őszintén érdekli.

-          Phonex megszúrta, amikor közénk ugrott, de már jól van. Épp tőle jövök.

-          Helyes! Nem hiányzik a rendőrségnek, hogy az újságok címlapjára kerüljön, mert nem tudott megvédeni egy kotnyeles bestseller írót. – húzta el száját Gates, és fogalma sem volt róla, hogy Kate milyen szúrást érez a szívében arra a mondatára, hogy nem tudták megvédeni Ricket. Pontosan ezért döntött úgy, hogy elküldi maga mellől a férfit. – Most térjünk vissza magára – nézett Gates Kate szemébe, aki már előre tudta, hogy most következik az, amitől tartott. – Mégis mi a fenét képzel maga, mi? – emelte meg a hangját a kapitány – őrséget állítok az ajtaja elé, hogy megvédjem egy pszichopatától, aki ki akarja nyírni, maga meg hazaküldi őket?

-          Asszonyom, én csak azt hittem… - kezdett bele Kate a magyarázkodásba, de a Vaslady egy mozdulattal leintette, mint már annyiszor. A nyomozónak már nem is voltak olyan téveszméi, hogy egyszer képes lesz egy mondatot a saját védelmében befejezni ebben az irodában.

-          Hinni a templomban kell, Beckett nyomozó! Maga szerint, én mit mondtam volna a családjának? Az apjának? – förmedt rá megint Gates, majd válaszolt is, imitálva a helyzetet - Sajnálom, de a lányát megölte egy pszichopata. Tudja, azt hitte, hogy tud magára vigyázni, de tévedett! Ezt mondtam volna?

-          Nem, Asszonyom – szegte le fejét bűntudatosan Kate. Tisztában volt vele, hogy nem a legjobb ötlet volt, elküldeni a rendőröket, másfelől viszont, Tim minden bizonnyal nem a főbejáraton vonult be a lakásába, tehát sokra nem ment volna velük, ha ott vannak is. Ezt a véleményét azonban, tekintettel Gates haragos tekintetére, bölcsen megtartotta magának.

-          Jól jegyezze meg, amit most mondok, detektív! – fúrta mélyen tekintetét Gates Kate szemébe – ha ez még egyszer előfordul és felülírja a parancsomat, személyesen fogom kirakni a szűrét, világos?

-          Világos – bólintott Kate, majd miután látta a kapitányon, hogy befejezte, elhagyta az irodát.

Kate idegesen igazította meg magán ingét, és túrt bele kezével hajába. Miután Gates irodájából távozott, még befejezte a jelentést az ügyről, és hazament, hogy aludjon egy keveset. Most itt állt Rick ajtaja előtt, és idegesen próbálta magát meggyőzni arról, hogy helyesen cselekszik majd. Tisztában volt vele, hogy Castle nem fogja könnyen elengedni őt, de elhatározta, hogy nem engedi magát lebeszélni döntéséről. Nyelt egy nagyot, és belépett a kis kórházi szobába. Ahogy belépett, tekintete azonnal találkozott az író ragyogó kék tekintetével, aki hátát megtámasztva üldögélt az ágyban, és a televíziót kapcsolgatta. Amint meglátta a belépő nőt, azonnal kikapcsolta, és minden figyelmét rá fordította. Kate, mint mindig, most is gyönyörű volt. A szobába beszűrődő fény megtört barna haján, és aranyozott fényt kölcsönzött neki, szeme pedig zöldes – barna színben ragyogott. Mosolya úgy hatott az íróra, mint a legjobb gyógyszer. Tekintetét nem tudta levenni a nyomozóról, miközben az közelebb sétált, végül leült mellé, és kezüket egymásba kulcsolta. Castle csalódottságot érzett, azt várta, hogy a nyomozó megcsókolja majd, de igyekezett ezt nem mutatni.

-          Szia! – köszönt Beckett halkan, még mindig mosolyogva – Hogy vagy?

-          Mint, akit megszúrtak. – humorizált Castle, és szíve vadul dobogott. Kíváncsi volt, Kate, mikor tér rá jövetele igazi okára – De megmaradok.

-          Hála Istennek. – simogatta meg az író kezét, majd vett egy mély levegőt, és belekezdett – Castle, én sokat gondolkodtam kettőnkön. Ez így nem…

-          Kate, ne! – vágott közbe az író. Nem akarta újra végig hallgatni a nő indokait a szakításra – Tudom, mit akarsz mondani.

-          Mégis honnan tudnád? – húzta össze szemét Kate, de legbelül egy gyanú körvonalazódott elméjében, majd mivel az író nem válaszolt, hirtelen egyértelmű is lett – te… ébren voltál, igaz? – nézett rá vádlón, mire Rick lesütötte a szemét, mint egy gyerek, akit hazugságon kapnak. – Miért nem szóltál?

-          Először azt gondoltam, a vallomásod végén én is bevallom, mennyire szeretlek. - válaszolt halkan – Meglepetés lett volna, és… de aztán, mégsem azt mondtad, amit vártam így helyette én lepődtem meg – szegte le fejét szomorúan Castle.

-          Castle, meg kell értened. – sóhajtott mélyet Kate, és már nem volt dühös, amiért az író alvást színlelt. Rájött, hogy így még könnyebb is a dolga, nem kell elismételnie – Ha velem maradsz, előbb-utóbb bajod esik, és én nem tudlak mindig megvédeni. Most sem tudtalak!

-          Nem is kell megvédened, Kate! Magam vállaltam, hogy rendőrt játszok! Felnőtt ember vagyok, felelős a döntéseimért!

-          De nem veszíthetlek el! – emelte fel hangját Kate, és szeméből könnycsepp gördült ki – A veszélyes helyzeteket pedig kivétel nélkül, mindig miattam vállaltad be! Összeszámoltad már valaha, hányszor kerültünk életveszélybe? Olyan veszélybe, ahol ott sem kellett volna lenned, Castle! De csak miattam, ott voltál! És mi van anyáddal, és Alexis-szel? Mi lenne velük, ha te meghalnál?

-          Kate, ne csináld ezt, kérlek! Ne lökj el magadtól! – szorította meg Kate kezét kétségbeesetten az író, és elgyötört tekintettel nézett zöld szemébe – Esküszöm, hogy vigyázni fogok magamra, és sosem fogsz elveszíteni! Mindent megígérek, amit csak akarsz, de kérlek, ne küldj el magad mellől! Szeretlek, és tudom, hogy te is szeretsz!

-          Így van, Castle, szeretlek. – vallotta be Kate könnyes szemmel, majd felállt a férfi mellől – Éppen ezért, a döntésem végleges. – indult volna el az ajtó irányába a nyomozó, de Castle továbbra sem engedte el a kezét.

-          Kate, kérlek! – szorította meg a nő kezét, és fájdalom, bánat tükröződött a szemében, úgy könyörgött tovább – Könyörgöm!

-          Minden jót, Castle, vigyázz magadra! – húzta ki kezét a férfiéból egy halvány, szomorú mosoly kíséretében, majd elhagyta a szobát. Odakinn, hátát nekitámasztotta a falnak, és szabad utat engedett könnyeinek. Még soha életében nem volt annyira nehéz kijönnie egy szobából, mint most, ráadásul úgy, hogy minden vágya az volt, hogy az íróhoz bújjon. Kis idő múlva Kate vett egy mély levegőt, megrázta fejét, majd tekintetébe ugyanaz az elszántság, és keménység költözött vissza, mint amikor megismerte az írót, és szép lassan nekiállt, hogy visszaépítse a falat, amelyet az író olyan sikeresen lebontott. Meg kell tanulnia Castle nélkül élni, és tudta, ez lesz élete legnehezebb leckéje. Castle eközben bánatosan hanyatlott vissza a párnára. Képtelen volt elhinni, hogy Kate elküldte őt, ellökte magától, és hogy véget ért egy fejezet az életében. Fogalma sem volt róla, mit fog kezdeni ezután, mivel tölti ki azt az űrt, amit a nő hagyott maga után. Élete részévé vált, hogy minden napot a kapitányságon kezdett, hogy kávét vitt a nőnek, várta mosolyát. Az utóbbi napokban pedig, már egész hozzászokott, hogy amikor a közelében van, szorosan átölelheti, megcsókolhatja. Mihez fog kezdeni ezután? Hogy fogja elviselni, hogy nincs a közelében, hogy nem láthatja nap, mint nap? Nem érezheti orrában cseresznyeillatát? Szomorúan és csalódottan vágta öklét a takaróba, miközben elhatározta, hogy most először és utoljára volt szerelmes életében! Soha többé nem hagyja senkinek, hogy ennyire beférkőzzön a szívébe, és aztán ilyen mély sebeket hagyjon, mint most Kate Beckett. Új életet fog kezdeni, és ebben az életben nem fog szerepelni semmiféle szexis, rejtélyes, gyönyörű zöld szemű nyomozónő, akinek a látványától is szaporábban ver a szíve. Ebben az életben csak a lányának lesz helye, és az írásnak.

VÉGE!