Míg a halál el nem választ...

1. rész

Kate Beckett fáradtan ült le asztalához, hogy a jelentés megírásával véglegesen lezárja az ügyet, mely több ember életét is követelte. Mióta a bomba felrobbant New York egyik kedvelt közterületén, a sajtó és nem elhanyagolható módon a Városháza is egyfolytában Gates kapitányt üldözte, hogy mielőbb megoldja az ügyet. Természetesen, ez azt jelentette, hogy Beckett és emberei folyamatosan túlóráztak, így most kimondottan örült, hogy pont kerülhet az ügy végére. Ahogy jólesőn megropogtatta gerincét, tekintete összeakadt a szokásos helyén üldögélő író kék szemével, aki most tőle szokatlan komolysággal fürkészte az arcát, és minden mozdulatát. Egy darabig tartotta a szemkontaktust, hátha kiolvashatja a férfi szeméből komolyságának okát, majd hirtelen, mint egy villanás ugrott be neki, amikor Rick a nap folyamán beszélni szeretett volna vele. Mivel Rick még mindig nem szólt semmit, Kate törte meg a csendet.

-          Nos, Castle… az ügynek vége – mosolygott a férfira, de az nem viszonozta a gesztust. Kate ettől zavarba jött, és az ő ajkáról is lehervadt a mosoly, úgy folytatta – mi a terved a továbbiakban?

-          Hazamegyek – válaszolta szűkszavúan az író. Mivel látható módon nem akart ennél többet megosztani a nővel, Kate vette át a szót ismét.

-          Beszélni akartál velem valamiről… - kezdett volna bele, de Rick megrázta a fejét.

-          Már nem fontos – felelte szomorúan, ami még inkább felkeltette a nyomozó érdeklődését. Figyelmét nem kerülte el, hogy reggel óta megváltozott valami a férfiban, de fogalma sem volt az okáról.

-          Valami baj van? – kérdezett rá nyíltan, de Castle keserű mosollyal az ajkán válaszolt.

-          Mi baj lenne? – húzta el a száját, és Kate nem tudta hova tenni az érzést, ami hatalmába kerítette az író gúnyos mosolyát látva.

-          Furcsa vagy… - kockáztatta meg a kijelentést Kate, mire Castle örömtelenül felnevetett, majd felállt és magára kapta kabátját.

-          Az élet tele van furcsaságokkal, detektív – szúrta oda, majd a nő döbbent tekintetével mit sem törődve a lift felé indult. Éppen beszállt volna, amikor Beckett magához tért meglepetéséből, és utána szólt.

-          Holnap látlak? – kérdezte, és hangjából egy cseppnyi remény csendült ki. Rick pár másodpercig némán nézett rá, kétségek között hagyva, majd lassan bólintott, mint aki maga sem biztos a válaszban.

-          Ha nem lesz más dolgom – felelte, majd belépett a liftbe, és eltűnt a nyomozó szeme elől, aki összehúzott szemmel nézett továbbra is a becsukódó ajtóra. Végül tanácstalanul, és zavartan megrázta fejét, és figyelmét a számítógépre, és a megírandó jelentésre fordította. Arra gondolt, hogy az író talán kapott egy hívást Martha-tól, vagy még valószínűbb esetben a kiadójától, és az idegesítette fel. Nem értette azonban, hogy miért rajta tölti ki, hiszen ez egyébként nem volt rá jellemző. Mivel tudta, hogy a rejtvényt legkorábban csak holnap tudja megfejteni, amennyiben egyáltalán Castle bejön a kapitányságra, így inkább a jelentésre koncentrált, hogy mihamarabb befejezze, otthon lehessen, és végre, az ügy óta először, 8 órát alhasson egyhuzamban. Alig két órával később Kate elégedetten kapcsolta ki a számítógépet, végérvényesen lezárva a bombamerénylet ügyét, majd a jelentést Gates asztalára tette. Éppen kabátját vette magára, amikor Javi és Ryan gurult asztala mellé székükkel. Abból, hogy Ryan-t csak az állította meg, hogy tovább ne guruljon, hogy Javi utánakapott, egyértelműen látszott, hogy kevésbé rutinos ebben társánál. Kate elfojtott egy mosolyt, látva gyermeki oldalukat, majd érdeklődve emelte rájuk zöld szemét.

-          Mi járatban erre? – kérdezett rá gurulásuk okára, mire Javi szeme vidáman megcsillant.

-          Arra gondoltunk, hogy megünnepelhetnénk a sikeres nyomozást! – villantotta meg tökéletesen fehér fogait, melyek barna arcbőre miatt, szinte világítottak a szájában.

-          Ünnepelni? – húzta fel szépen ívelt szemöldökét Kate, majd fintorgott egyet, mint akinek nem tetszik az ötlet – Srácok! Egy hete nem aludtam rendesen! Egy bár helyett szívesebben látnám magam ágyban, párnák közt.

-          Ugyan már, Beckett – kapcsolódott bele a meggyőzésbe most Ryan – Gates is megmondta, hogy büszkék lehetünk magunkra. Lazítsunk már egy kicsit! Holnap újra kezdődik a kemény munka, most eresszünk le egy kicsit! – nézett könyörgőn Kate-re, aki nem állta meg mosolygás nélkül, ahogy kollégái kisfiús tekintetébe nézett. Arra gondolt, hogy micsoda szerencse, hogy Castle már elment, mert akkor esélye sem lenne a visszakozásra.

-          Neked nem kellene inkább Jenny karjai közé sietned? – húzta nős társát Beckett, aki erre még szomorúbb képet vágott.

-          Jenny az anyjához ment, egyedül lennék otthon – szontyolodott el Kevin, majd kérlelőn emelte kék szemét a nőre – Kérlek! Csak egy ital! – pislogott Kevin, mire Espo is mellékúszott székével, és most már ketten néztek rá olyan szemekkel, mint az árvák. Kate egy darabig némán tartotta a szemkontaktust, azon tanakodva, hogy vajon az ágy gondolata csábítja-e jobban, vagy két kollégájának kérlelő tekintete, míg végül nagyot sóhajtott.

-          Rendben! De csak egy ital! – emelte fel figyelmeztetőleg ujját Beckett, amikor Javi és Kevin szeme is felcsillant, és diadalittasan csapták össze tenyerüket győzelmük felett. Kate szemforgatva rázta meg fejét, ajkán mosollyal, majd magára kapva kabátját, kérdezte – hová megyünk?

-          Az legyen meglepetés – kacsintott össze a két férfi, majd anélkül, hogy a nő válaszát megvárták volna, már húzták is a lift felé. Kate egy ideig próbálkozott, hogy kiderítse, hova is készülnek társai, majd csakhamar feladta, és hagyta, hogy meglepjék.

Kate kissé unottan forgatta kezében a poharat, melyben a jégkocka hangosan koccant a pohár falához, így jelezve, hogy a whisky, melyet rendelt, elfogyott. Ryan, amint észrevette felettese üres poharát, intett a csaposnak, aki szolgálatkészen utána töltött, nem törődve Kate tiltakozó mozdulatával, mellyel azt jelezte, hogy már az a két pohár is sok volt, amit elfogyasztott.

-          Egy pohár italról volt szó, fiúk, és ez már a harmadik! – rótta meg őket Beckett, de Kevin, akin látszott, hogy szintén nem állt meg egynél, csak megrántotta a vállát.

-          Ugyan! A lazítás, az lazítás! – bökte oda Kate-nek, aki segélykérőn nézett Javira, jelezve, hogy menniük kéne, mert Ryan már többet ivott a kelleténél, de pechére, Espo is vele értett egyet.

-          Így van, Kate! Egy pohárral még nem lehet lazítani!

-          Kettőt ittam, és már olyan laza vagyok, hogy ha ennél lazább lennék, szétesnék – húzta el a száját Beckett, majd folytatta – és egyébként is! Ennél jobb hely nem jutott eszetekbe? – mutatott körbe a bárban Kate, mire Javi meglepetten húzta fel szemöldökét, és követte tekintetével felettese mozdulatát.

-          Mi bajod vele? – kérdezte, miközben legurított még egy pohár italt.

-          Azt hittem, egy rendőrbárba megyünk, lévén, hogy rendőrök vagyunk – durcáskodott tovább a nyomozó, aki már érezte a fáradtság tüneteit magán. Ezek közé tartozott az ingerlékenység is. – Ehelyett egy puccos bárba cipeltek el, ahol egy pohár ital a fizetésem negyedébe kerül!

-          Ha a végösszeg miatt aggódsz, akkor leereszthetsz, Beckett – karolta át a nő vállát lazán Ryan – Ez itt az Old Haunt! – mutatott most ő is körbe széles mozdulattal – Castle biztos nyit nekünk egy számlát – humorizált Kevin, mire Kate lerázta magáról a kezét, és úgy nézett rá, mint egy félőrültre.

-          No, igen! Más a diákhitelét törleszti 40 év múlva is, mi meg az itt megivott italok árát – hajtotta fel mérgesen italát a nyomozó, majd felállt a székről, hogy haza induljon. Úgy érezte, éppen elég volt neki ennyi az ünneplésből, és lazításból. Az egy ital helyett legalább hármat ivott, a móka és kacagás helyett, pedig először azt hallgatta, amint Javi Lanie miatt siránkozik, majd Kevin nyavalygását hallgathatta végig, amiért Jenny nem lesz otthon, amikor hazaér. Mintha ő legalábbis nem üres lakásba térne haza minden este. Ezen kívül, továbbra is nyomasztotta, hogy mit akarhatott vele megbeszélni kora délelőtt az író, ami délutánra már nem volt olyan fontos, és miért viselkedett vele olyan furcsán, gúnyosan, és távolságtartóan, amikor elment. Ezek megkoronázásaként pedig, az Old Haunt-ban tölti az estéjét, Castle bárjában, csak éppen a férfi nincs itt.  – A ti dolgotok, hogy mekkora adósságot halmoztok még fel, én viszont leléptem! – fordult a két férfi felé Kate, majd nagy lendülettel elindult, kezében kabátjával. Ahogy azonban megpördült, hogy az ajtó felé menjen, hirtelen megszédült, és el is vágódott volna, ha két erős kéz meg nem tartja.

2. rész

Kate egyensúlyát vesztve kapaszkodott meg az erős karokban, amelyek még mindig határozottan és biztonságot nyújtva fogták karjait, így segítve őt megtalálni a biztos pontot a talajon, amit az elfogyasztott alkohol hatására nem talált. Amikor végre úgy érezte, hogy szilárd talajt érez a lába alatt, miközben megállapította, hogy a három pohár whisky talán mégis két pohárral több volt a kelleténél, kíváncsian pillantott fel a karok tulajdonosára, de még nagyobb lett a meglepetése, amikor tekintete egy gyönyörű kék szempárral találkozott, melyben csúfondárosság csillogott.

-          Szia Beckett – köszönt rá az író vidáman, és hangjában már nyoma sem volt a délutáni borúnak, vagy szomorúságnak, arcáról viszont sütött, hogy élvezi a helyzetet. – Úgy látom, megkóstoltad a helyi specialitásunkat – célozgatott a nő ittas állapotára nem túl burkoltan Castle, anélkül, hogy elengedte volna őt.

-          Te mit keresel itt? – kérdezett vissza válasz helyett Kate, miközben kihúzta karjait a férfi kezei közül, és figyelmét nem kerülte el az árnyék, ami átsuhant annak arcán a mozdulatra, mely azonban csak egy pillanatig tartott, hogy aztán ismét visszatérjen a pajkos csillogás a szemeibe.

-          Legjobb tudomásom szerint, ez a hely az enyém – feleselt önelégülten Castle, majd kényelmesen, mint a bár tulaja, az egyik bárszékre pattant. A csapos azonnal ott termett, és Castle-nek elég volt bólintania, a férfi máris elé tett egy poharat, és félig töltötte az aranyszínben játszó nedűvel. – A kérdés inkább az, hogy te mit keresel itt? – nézett sokatmondón a nyomozóra Rick, mit sem törődve Javi és Ryan kíváncsi pillantásával, akiknek tekintete közöttük cikázott, és élénken figyelték a párbeszédet. Ritkán volt alkalmuk a kapitányságon kívül látni Castle-t és Beckett-et együtt, civilben, és most semmiért sem mulasztották volna el a lehetőséget.

-          A fiúkkal beugrottunk egy italra, megünnepelni, hogy sikeresen lezártuk a nyomozást – válaszolt Beckett, és még mindig egy helyben álldogált. – Én éppen menni készültem, amikor beléd botlottam.

-          Akarod mondani, amikor megmentettelek, hogy el ne ess, ugye? – villant Castle tekintete csúfondárosan, mire Kate szemei résnyire szűkültek.

-          Ne éld bele magad túlságosan a hős szerepébe, Castle – hűtötte le Rick-et a nyomozó – időben visszanyertem volna az egyensúlyomat – húzta el a száját Kate, akinek egyáltalán nem volt ínyére, hogy éppen Castle látta meg egy gyenge pillanatát. Maga sem értette miért, de szeretett a férfi előtt erősnek látszani.

-          Ezt már sosem tudjuk meg – sóhajtott nagyot Castle, mint aki rettenetesen bánja, hogy nem derül fény a dologra, majd nagyot csapott kezével a combjára – Azt viszont tudjuk, hogy megmentettelek, szóval, tartozol nekem!

-          Én? Neked? – húzta fel szemöldökét meglepetten a nyomozó – Mégis mivel?

-          Egy itallal – mutatott a mellette lévő székre Rick, jelezve, hogy Kate foglaljon helyet, mire Beckett tagadólag megrázta a fejét.

-          Nem tartozom neked semmivel, inni pedig, már eleget ittam! – utasította vissza egyértelműen az ajánlatot, de ahogy sejtette, Castle nem fogadta el a nemleges választ.

-          Pedig tartozol, és a tartozást rendezni kell! – próbálkozott tovább, mire Kate egy kicsit közelebb hajolt, annyira, hogy Rick orrában érezte a bódító cseresznyeillatot, ajkát pedig égette a nő forró lehelete, amikor megszólalt.

-          Álmaidban, Castle. Ál-ma-id-ban – szótagolta a szót jól érthetően, és éppen elhajolt volna, amikor Castle ugyanolyan halkan suttogta vissza.

-          Az álmaimban korántsem egy itallal rendezi a tartozását nyomozó! – kacsintott a férfi, és Kate érezte, hogy melege lesz – A többit a fantáziájára bízom! – vigyorgott Rick, akinek figyelmét nem kerülte el, hogy Kate elpirul a lehetőségeket latolgatva. Mielőtt válaszolt volna, Rick folytatta – Gyerünk már Kate! Mitől félsz? Hogy élveznéd? – húzta fel kihívón a szemöldökét Rick, majd tekintetével végig pásztázta a nő testét, aki úgy érezte, mintha levetkőztetnék.

-          Egyáltalán nem félek, egyszerűen csak fáradt vagyok, ez minden – ellenkezett tovább Kate, és riadtan tapasztalta, hogy már egyre kevésbé tűnik csábítónak az ágy, vagy a meleg fürdő gondolata, amennyiben a másik lehetőség egy kellemesen eltöltött este az író társaságában.

-          Megértem – emelte fel most mindkét kezét megadóan Castle – akkor mit szólnál egy alkuhoz? – villantotta meg szemét Rick. Maga sem értette, miért ragaszkodik annyira egy közös italhoz a nővel, amikor délután még úgy érezte a megfigyelő szobában, mintha tövestől tépte volna ki a szívét azzal, hogy végig hazudott a merényletről, és mindenre emlékezett. Azzal a gondolattal jött el a kapitányságról, hogy soha többé nem megy oda vissza, és látni sem akarja a nyomozót többé, de amikor ma este meglátta a bárban, és a karjaiban tartotta, megóvva attól, hogy elessen, már semmi nem számított, csak, hogy ismét a közelében lehessen. Remélte, hogy ha rá tudja beszélni egy italra, idővel kettő lehet belőle, és talán meg is tudják beszélni kettejük dolgát. Számításba sem vette, hogy rajtuk kívül még Javi és Ryan is a pultnál ül, akik még mindig szájtátva hallgatták a beszélgetést.

-          Milyen alkuhoz? – csillant meg az érdeklődés szikrája a nyomozó zöld szemében, mire Rick elfojtott egy mosolyt.

-          Ha megiszol velem egy italt, egy álló hétig be sem teszem a lábam az őrsre! – tett egy szerinte, visszautasíthatatlan ajánlatot a nőnek Rick, mire Kate összehúzott szemmel nézett rá.

-          Komolyan? Azt hiszed, kibírnád, hogy ne lábatlankodj körülöttem egy álló hétig? – ugratta a férfit Beckett, aki inkább eltitkolta, hogy tervei szerint, nem egy hétig, hanem soha többé nem ment volna a kapitányság közelébe.

-          Valahogy elütném az időt – füllentette az író, mire Kate úgy mosolygott rá, mint aki a hamis szavak mögé lát, és ezzel sikerült is zavarba hoznia az írót. Mivel azonban, őt is csábította a közös este gondolata, úgy döntött, nem kéreti tovább magát.

-          Rendben! Egy ital, és aztán egy hétig nem akarlak látni a közelemben – villantotta meg szemét kihívóan a nő, és kezét nyújtotta. Rick lenézett az ápolt, finom kézre, és nagyot nyelt, mielőtt ő is kinyújtotta volna a kezét. Amikor éppen megfogta volna a kecses ujjakat, Kate visszarántotta a kezét, és szigorú tekintettel nézett rá – ha mégis megjelensz, saját magam doblak ki! – fúrta zöld szemét az író szemébe, aki megadóan sóhajtott.

-          Rendben! Egy ital, egy hét! – ment bele a kemény feltételekbe, majd kezet ráztak. Kate-t úgy érte az erős kéz érintése, mint egy áramütés. Még soha nem tapasztalt ehhez hasonlót, és most döbbenten nézett az íróra, hogy annak arcáról leolvassa, ő is érzi-e. Rick visszanézett rá, és a kék szemekben vágy csillant, így válaszolva a fel nem tett kérdésre. Még jó néhány másodpercig nem engedték el a másik kezét, élvezték egymás érintését, miközben fogva tartotta őket a másik tekintete. Meghitt pillanatukat Ryan zavarta meg.

-          Akkor iszunk, vagy sem? – kérdezte türelmetlenül, mint egy gyerek a játszótéren, aki alig várja, hogy anyja ráadja a sapkát, és visszamehessen játszani, mire Kate zavartan húzta el a kezét, és ült le az író mellé.

-          Igyunk – sóhajtott nagyot, és Castle egy kézmozdulattal jelzett a csaposnak, aki azonnal munkához is látott, hogy főnöke egyik vendége előtt se legyen üres pohár. Ryan és Espo boldogan koccintották össze poharaikat, már csak azért is, mert Castle betoppanásával biztosra vehették, hogy nem kell a számlát kiegyenlíteniük. Az idő gyorsan repült, és annak ellenére, hogy egy pohár italban állapodtak meg, Kate hamarosan azt vette észre, hogy már a második italt fogyasztja. A társaság nagyszerű volt, Castle pedig igazi showman-nek bizonyult, ahogy régi, de annál viccesebb történeteivel szórakoztatta őket. Kate számára különösen üdítő volt ez a kikapcsolódás, annál is inkább, mert egyáltalán nem került szóba gyilkosság, vagy az őrs. Egyre inkább érezte, hogy az elfogyasztott italok megteszik jótékony hatásukat. Egyre felszabadultabbnak érezte magát, egyfolytában évődtek egymással az íróval, és akaratlanul is élvezte, és nevetett az elsütött poénokon. Alig egy óra múlva Ryan tántorogva állt fel a pult mögül, és kért elnézést, de mint mondta, ideje mennie. Javi, aki valamivel jobban viselte az alkoholt barátjánál, szintén felállt, és indulni készült. Kate nehéz szívvel gondolt arra, hogy itt az ideje, hogy ő is hazamenjen, annál is inkább, mert furán vette volna ki magát a dolog, ha kettesben marad Rick-kel.

-          Azt hiszem, én is megyek – állt fel bizonytalanul Kate, és igyekezett nem mutatni, hogy megszédült kissé.

-          Máris? – nézett rá szomorúan az író, majd a választ meg sem várva, folytatta – ugye nem autóval vagy?

-          Taxival megyek, a kocsiért holnap visszajövök – felelte Beckett, miközben felvette a kabátját, amit Rick előzékenyen felsegített rá.

-          Akkor hazakísérlek! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Rick, mire Kate felhúzott szemöldökkel nézett rá.

-          Castle, rendőr vagyok, és fegyverem van! Meg tudom magam védeni!

-          Jelen pillanatban, egy elefántot sem találnál el, ha csak nem lenne öngyilkos, és húzná meg önként a ravaszt – utalt ezzel Rick a nő enyhén spicces állapotára, az pedig szemöldökráncolva állapította meg, hogy igaza van. – Nos? Mehetünk? – nyújtotta karját a nő felé, várva, hogy belekaroljon, Kate pedig elgondolkodva nézett rá.

3. rész

Kate egy ideig némán nézte hol az író karját, hol pedig annak szemét, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, belekarolt a férfiba, akinek azonnal széles mosolyra húzódott az ajka.

-          Vezessen, Mr. Castle! – kacsintott a férfira, aki büszkén húzta ki magát, és négyen együtt indultak a kijárat felé. Az utcán aztán két külön taxiba szálltak, mivel Javi ragaszkodott hozzá, hogy hazaviszi elázott társát, Castle pedig Kate-tel tartott. Amikor odaértek a nő háztömbje elé, Kate az író felé fordult. – Köszönöm a díszkíséretet, de megérkeztünk. – utalt ezzel arra, hogy itt a végállomás, és Castle-nek ideje lenne hazamennie.

-          Mégis milyen lovag lennék, ha nem kísérnélek egészen az ajtóig? – húzta fel szemöldökét játékosan Castle, majd folytatta – mi van, ha az ajtó előtt támadnak meg? Nem, nem! – rázta meg a fejét határozottan, és gyorsan pénzt nyomott a taxis kezébe – Amint biztonságban bejutottál a lakásba, már itt sem vagyok, addig viszont… - nyúlt egy mozdulattal a kilincs után, és szélesre tárta az ajtót, úgy folytatta – csak utánad! – mosolygott a nőre magabiztosan, mire Kate belépett az ajtón.

-          Lovag? – nézett vissza a férfira mosolyogva, és felhúzott szemöldökkel mérte végig – Ha teszem fel, megtámadnak az ajtóm előtt, mégis milyen módszert választanál, hogy megvédj? Halálra röhögteted az elméleteiddel? – bökte meg ujjával az írót a nyomozó, aki úgy tett, mint akit mélységesen felháborít a kijelentés.

-          Az én elméleteim korántsem nevetségesek! – húzta fel az orrát, és így léptek be az időközben megérkező liftbe, miközben folytatta – Számtalan esetben segítettek hozzá téged a megoldáshoz…

-          És számtalan esetben mentél velük az idegeimre – vágott közbe Kate, miközben mosolyogva a lift falának dőlt, és lehunyt szemmel várta, hogy megérkezzenek az adott emeletre. – Például, amikor meggyőződésed volt, hogy az idegenek és a kormány titkos összeesküvést folytat, vagy amikor szerinted a gyilkos, aki megölte az egyik egyetemista srácot, egy időutazó volt. – sorolta Kate az író eszement elméleteit, felidézve ezzel rengeteg szép emléket, mely most még szélesebb mosolygásra késztette.

-          Rendben, elismerem, hogy néhány… ismétlem, néhány elméletem kissé…

-          Eszement, légből kapott, fiktív, mesebeli, megalapozatlan? – segítette ki Kate az írót, aki elhúzta a száját, majd sértetten nézett a nőre.

-          Elhamarkodott volt! – fejezte be a mondatot eredeti tervei szerint, mire Kate a nélkül rázta meg fejét, hogy szemét kinyitotta volna. Castle egy darabig némán nézte a nyomozónőt, aki annak ellenére, hogy látszott, milyen fáradt, gyönyörű volt. Barna haja lágy hullámokban keretezte arcát, mely kissé kipirult volt az elfogyasztott alkohol miatt. Ajka még mindig mosolygott, és Rick csak nehezen állta meg, hogy ne lépjen hozzá közelebb, hogy megízlelje. A liftet betöltötte a nőből áradó cseresznye illat, és az író most mélyen magába szívta azt. Kate most hirtelen résnyire nyitotta egyik szemét, és észrevette, hogy Rick figyeli. Gyanakodva ráncolta össze szemöldökét, úgy kérdezte.

-          Mi az? – hallotta most Castle Kate hangját, és riadtan rezzent össze, mint, akit csínytevésen értek.

-          Semmi, csak… fáradtnak tűnsz – jegyezte meg halkan, mire Kate újra lehunyta a szemét.

-          Köszönöm, Castle – húzta el a száját unottan Kate – minden nő álma, hogy burkoltan azt mondják, szarul néz ki – hunyta le újra a szemét, mire Rick gyorsan helyesbített.

-          Egyáltalán nem így értettem! – rázta meg tagadólag a fejét, és még kezével is gesztikulált – Csak arra gondoltam, hogy nyílván nagyon kimerültél… és pusztán csak arra akartam utalni, hogy fáradtnak látszol… ez minden… - dadogta a férfi, hogy jóvátegye baklövését, és Kate mosolyától megkönnyebbült, hogy sikerült.

-          Az is vagyok – sóhajtott mélyet, majd folytatta – ez az ügy, minden energiámat kiszívta, alig aludtam valamennyit, ráadásul ilyen végkifejletre egyáltalán nem számítottam – rázta meg szomorúan a fejét – A munkám során hozzá kéne szoknom az értelmetlen halálhoz, de a mostani ügy… rengeteg ember halt meg, csak mert valaki hírnévre, és főműsoridőre vágyott.

-          Ez az ügy mindenki számára tartogatott meglepetést, Kate – jegyezte meg Rick halkan, és hangjában most ugyanaz a keserűség bujkált, mint délután, amikor elment a kapitányságról. Kate meglepetten nyitotta ki szemét, és fürkészőn nézett az íróra, de annak arcáról semmit nem tudott leolvasni. Éppen szóra nyitotta volna a száját, hogy rákérdezzen, amikor kattant a lift, és kinyílt az ajtó, Castle pedig azonnal kilépett, így más választása nem lévén, ő is követte. A lakásajtó elé érve Kate a táskájában kezdett kutatni, miközben az íróhoz beszélt.

-          Az ajtóig kísértél, és nem támadott meg senki, szóval mehetsz – pillantott most fel Rickre, de az csak a fejét rázta.

-          Majd, ha átlépted a küszöböt – vigyorgott a nőre, aki nem bírta elfojtani a mosolyt szája sarkából.

-          Nagyon komolyan veszed lovagi kötelességed, ugye?

-          De még mennyire! – vágta magát vigyázba Castle, amivel újabb mosolyt csalt Kate arcára, aki ekkor megérezte a kulcsot a kezében, és egy gyors mozdulattal kirántotta. A mozdulat azonban túl gyorsnak bizonyult, mert a kulcs azzal a lendülettel kicsúszott a kezéből, és a földön landolt. Kate azonnal utánanyúlt, csakúgy, mint Rick, és még mielőtt elérhették volna, fejük összekoccant. Mindkettejük száján fájdalmas nyögés szaladt ki, és szinte egyszerre kaptak oda homlokukhoz. Nevetve néztek egymásra, majd Kate finoman megérintette a férfi pirossá vált homlokát.

-          Nagyon fáj? – kérdezte még mindig mosolyogva, mire Rick megrázta a fejét. Ahogy megérezte a nő finom ujjait a bőrén, hirtelen a lélegzete is elállt, és alig jött ki hang a torkán, végül mégis megszólalt.

-          Dehogy. Neked? – kérdezett vissza, miközben lágyan eltűrt egy kósza tincset a nő homlokából, és végig húzta ujját a sérült felületen. Kate úgy érezte, mintha szíve nem is a mellkasában, hanem a torkában dobogna, ahogy tekintete találkozott a férfi komoly tekintetével. A kék szemekből aggodalmat olvasott ki.

-          Egyáltalán nem – felelte halkan, s noha ő lassan visszahúzta kezét, az író még mindig lágyan simított végig homlokán, majd ujjai az arcára vándoroltak, miközben ajka egyre közelebb ért az övéhez, úgy suttogta.

-          Hazakísérlek, hogy ne essen bántódásod, és végül miattam sérülsz meg – mosolyodott el Rick, mire Kate is elmosolyodott, és észrevétlenül közelebb hajolt. Annak ellenére, hogy tudta, veszélyes vizekre eveztek a férfival, egyáltalán nem akart eltávolodni tőle. Élvezte a közelségét, élvezte, ahogy az író ujjai bőréhez érnek, és szíve szerint, még közelebb húzódott volna hozzá.

-          Alkalomadtán majd panaszt teszek ellened a Lovagok Szövetségénél – célozgatott az író korábbi kijelentésére, amikor lovagnak titulálta magát, mire Rick úgy tett, mint akit halálra rémít a lehetőség.

-          Ezt nem teheted! – húzódott még közelebb a nőhöz, aki élvezte, hogy az író keze újra végig simít arcán, miközben továbbra sem álltak fel a földről, csak guggoltak egymással szemben, Rick pedig folytatta – Mit tegyek, hogy kiengeszteljelek? – kérdezte mosolyogva, halkan, és kezével lágyan végig simított a nő nyakán, aki érezte, hogy pulzusa felgyorsul a gyengéd érintéstől.

-          Nem is tudom, próbálj meggyőzni – halkult el az ő hangja is, és tekintete az író szeméről, most annak ajkára vándorolt, mely egyre közelebb ért az övéhez. Vágyakozva harapta be alsó ajkát, és már semmire sem vágyott jobban, minthogy ajkán érezze a férfiét.

-          Teszek egy próbát… - súgta Rick olyan közelről, hogy forró lehelete megbizseregtette a nőt. Jobb hüvelykujját végig húzta Kate ajkán, majd lassan ráhajolt a cseresznye ajkakra, és lágyan megcsókolta. Csókja nem volt vad, vagy követelőző, sokkal inkább lágy, és gyengéd, hogy Kate elhúzódhasson, ha akar. Kate, amint megérezte a meleg ajkakat, vágyakozva nyitotta résnyire ajkait, hogy a férfi teljesen birtokba vegye azokat, miközben nyelvével lágyan megízlelte annak alsó ajkát. Castle amint megérezte, hogy a nyomozó néma engedélyt adott a csók folytatására, megkönnyebbülten, és boldogan felsóhajtott. Nyelvét kutatva fúrta beljebb, és érzékien fedezte fel az édes ajkak mélységét, kezével pedig még közelebb vonta magához a nőt, lassan végig simogatva teste vonalát, egészen a csípőjéig, hogy végül a derekán állapodjon meg. Miközben mindketten térdre ereszkedtek, Castle gerincén bizsergés futott végig, amikor megérezte, hogy Kate mindkét karjával átöleli a nyakát, testét az övéhez préseli, ujjai pedig érzéki mozdulattal túrnak bele hajába. Csókjuk egyre inkább elmélyült, nyelvük vad táncot járt, felkorbácsolva négy éve elfojtott vágyaikat.

-          Mégis mi a fene folyik itt? – szakította ki őket édes pillanatukból egy dühödt hang.

4. rész

Castle és Kate zavartan bontakoztak ki egymás karjaiból, és meglepetten fordultak a hang irányába, mely a nyomozó lakásával szemközti ajtóból érkezett. Egy idős, 70-es éveinek végén járó, ősz hajú, törékeny teremtés állt összeráncolt szemöldökkel a nyitott ajtóban, és rosszallóan csóválta a fejét.

-          Ez egy tisztességes ház! Amennyiben ezt akarják csinálni, javaslom… - folytatta megkezdett kifakadását kioktató hangnemben, majd hirtelen elnémult, és döbbenten nézett az éppen felálló nyomozóra. – Kate drágám… te vagy az? – kapta elő zsebében rejtegetett szemüvegét, és összehúzott szemmel illesztette azt orrára.

-          Mrs. Kovansky, jó estét – bólintott Kate vörös arccal az idős hölgy felé, miközben zavartan játszott kulcsaival, melyeket észrevétlenül vett ki a kezéből Rick, és illesztette a zárba.

-          Ne haragudj, csillagom, nem tudtam, hogy te vagy az – kért elnézést a szomszéd mosolyogva, majd leplezetlen kíváncsisággal mérte végig az írót, aki összeszorított szájjal tűrte, miközben a pokolba kívánta az idős asszonyt, aki a lehető legrosszabb pillanatot választotta, hogy kikémleljen a folyosóra. Ajka még mindig égett a nyomozó édes csókjától, keze pedig annyira reszketett az átélt szenvedély hatására, hogy csak nagy nehezen talált bele a kulccsal a zárba. – milyen jóképű úriember a barátod – zökkentette ki Castle-t gondolataiból az asszony hangja, aki zavartalanul folytatta – találkoztunk már valahol? Elois Kovansky vagyok – nyújtotta üdvözlésre a kezét, de amikor Rick is be akart mutatkozni, Kate villámgyorsan nyitotta ki a bejárati ajtót, és kezdte befelé taszigálni az írót.

-          Nem hinném, hogy találkoztak, Mrs. Kovansky. Fred ritkán jár a városban, most is csak néhány napra érkezett – magyarázkodott Kate, mit sem törődve Rick döbbent pillantásával, miközben már fél lábbal a lakásban voltak.

-          Értem – mosolyodott el mindent tudón Elois, majd folytatta – akkor már érthető, hogy nem bírtatok várni, míg a lakásba értek – bólogatott megértően, mire Rick szája önelégült vigyorrá szélesedett, Kate arca pedig még vörösebb lett, de Elois mintha észre sem venné, folytatta – csodálkoztam is, hogy ilyen gyönyörű, fiatal nőnek, miért nincs barátja. Persze, értem én, hogy nyomozóként nincs sok időd randevúkra járni, de aggódtam érted. Ezek szerint, van barátod, csak ritkán találkoztok. – mosolygott még mindig kitartóan, és Kate éppen megszólalt volna, amikor Rick közbevágott.

-          Tudja, évente csak két-három alkalommal tudok New York-ba jönni, a munkám miatt – mesélte szomorú ábrázattal, és most Kate volt az, aki döbbenten figyelt – De Kate remek nő, még így is kitart mellettem. – mosolyodott most el, majd jobb karjával átölelte a nyomozó derekát, és szorosan magához húzta. Kate testén bizsergés futott végig, ahogy megérezte derekán az író karját, de nem szólt semmit, csak mosolygott. Elvégre, az egész színjátékot ő indította el, nem róhatja fel a férfinak, hogy tovább játszik. Elois szemében szeretettel és megértéssel nézett rájuk, amikor megszólalt.

-          Szép is a szerelem. – csengett nosztalgikusan a hangja, majd folytatta – Nem is tartalak fel bennetek tovább, nyilván már alig várjátok, hogy kettesben legyetek – kacsintott rájuk a nénike, és halkan kuncogva belépett a lakásába, magára hagyva a fiatalokat. Amint bezárult mögötte az ajtó, Kate és Rick összenéztek, majd hangos kacagás közepette léptek be a lakásba. Amikor Kate bezárta az ajtót, még mindig nevettek, majd lassan csillapodott jókedvük, és néhány perccel később Castle szólalt meg.

-          Fred? Ez most komoly? – nézett sértetten a nőre, aki még mindig mosolygott – Nem tudtál volna valami jobb nevet választani? Mondjuk, Matthew, James, David? – sorolta a lehetőségeket, mire Kate vidáman húzta fel a szemöldökét.

-          Mi bajod a Freddel? – kérdezte jókedvűen.

-          Puhány, és úgy hangzik, mintha egy rajzfilmből lépett volna ki – húzta el a száját Rick, mire Kate felnevetett és lehunyt szemmel dőlt neki háttal az ajtónak, Rick pedig folytatta – most komolyan! Úgy nézek ki, mint egy Fred?

-          Hirtelen ez jutott eszembe – rántott egyet a vállán Kate még mindig mosolyogva, lehunyt szemmel. Mivel Rick nem válaszolt, résnyire nyitotta a szemét, és meglepődött, amikor látta, hogy milyen közel áll hozzá az író. Rick jobb kezével megtámaszkodott a nő mellett, bal kezével pedig lágyan megsimogatta az arcát.

-          Tudod, nekem, mi jutott eszembe? – kérdezte halkan, és Kate-nek nem jött ki hang a torkán, csak nagyot nyelt, és úgy várta a folytatást – az, hogy ha Mrs. Kovansky nem nyitja ki az ajtót, akkor… mi…

-          Akkor mi… - suttogta vissza Kate, és felsóhajtott, amikor megérezte, hogy Rick ajkával lágyan végig simít az ajkán, majd gyengéden megcsókolja. Nyelvük puhán találkozott, és érzéki táncba kezdett, miközben Rick közelebb lépett hozzá, kezével pedig végig simított testén. Kate ösztönösen, ismerős mozdulattal ölelte át a férfi nyakát, és húzta magához még közelebb. Ujjai végig szántottak sűrű haján, melyet annyira szeretett. Csókjuk egyre inkább elmélyült, melyet most Rick megszakított, hogy ajkával nyakát kényeztesse tovább, apró, de annál puhább és finomabb csókokkal hintve tele. – Mit művelünk? – zihálta Kate nagyokat sóhajtva. Szíve a torkában dobogott, ereiben vadul száguldott a vér, és minden porcikája bizsergett, ahogy az író ajka egyre lejjebb haladt, végig az ing kivágása mentén, melle vonalán, majd vissza nyakára.

-          Engedünk az érzéseinknek – búgta Rick most a fülébe halkan, majd játékosan megharapta fülcimpáját, hogy aztán újra egy csókban forrjanak össze ajkaik. Nyelvük egyre vadabb táncot járt, felkorbácsolva vágyaikat, miközben Rick ujjai fürgén gombolták ki a nyomozó ingén a gombokat. Kate lélegzete elakadt, amikor megérezte, hogy Castle keze besiklik az ing alá, és végig simít mellén, majd átölelve, meztelen hátát simogatja.

-          Talán… talán meg kellene gondolnunk… - dadogta Kate, amikor érezte, hogy Rick lassan lehúzza róla az inget, de ő is türelmetlenül gombolta ki a férfi ingét, és vágyakozva simított végig az izmos, meztelen mellkason. Rick most kezei közé fogta arcát, de még mindig olyan szorosan tartotta a karjaiban, hogy meztelen felsőtestük egymáshoz tapadt, ami csak még jobban felizgatta őket.

-          Tényleg gondolkodni szeretnél? Beszélgetni? – nézett mélyen a zöld szemekbe a férfi, miközben kapkodva vette a levegőt, és csípőjét a nőéhez szorította, hogy Kate-nek kétsége se legyen afelől, hogy mennyire kívánja minden porcikája.

-          A legkevésbé sem! – vágta rá Kate mosolyogva, majd kezét a férfi csípőjére csúsztatta, és szenvedélyesen megcsókolta. A csók megszakítása nélkül araszoltak befelé a lakásba, egyenesen a háló felé, miközben Kate sürgető mozdulattal kapcsolta ki a férfi nadrágszíját, és csípőjén végig simítva egyre lejjebb tolta róla.

-          Biztos, hogy ezt akarod, Kate? – kérdezte vágytól izzó hangon Rick, miközben homlokát a nőéhez érintette – Még megállhatunk… ha…

-          Semmiben sem voltam még ennyire biztos – súgta vissza a nő, majd megcsókolta, és még lejjebb tolta a nadrágot. Rick megkönnyebbülten csókolt vissza és ügyes mozdulattal lépett ki a nadrágból. Ő is megszabadította a nőt a farmertől, mely a nap folyamán olyan csodásan feszült tökéletes testére, így mire a hálóba értek, már csak fehérnemű volt mindkettejükön. Rick gyengéden az ölébe kapta a nyomozót, és az ágyra fektette, majd fölé magasodott. Ajkával centiméterről centiméterre becézte végig a nő testét. Először a nyakát, majd melle vonalát, melleit, miközben ügyes kézzel kapcsolta ki a melltartót, és szemében csodálattal nézett végig a formás dombokon. Ajkai végül hasára vándoroltak, míg elért legérzékenyebb pontjához, kezével pedig combján simított végig, hogy aztán érzéki mozdulattal szabadítsa meg a csipkés alsóneműtől is. Amikor végzett, újra a nő fölé hajolt, és megcsókolta, akinek keze a hátát simogatta.

-          Olyan régóta várok már erre, Kate! – suttogta zihálva a nő fülébe a szavakat a férfi, mire Kate elmosolyodott, és lágyan megcsókolta.

-          Akárcsak én! – suttogta vissza Kate, majd egy hirtelen mozdulattal a hátára fordította a férfit, és egyik lábát átvetve nyúlt el rajta. Kezével elnyújtott mozdulattal simított végig a mellkasán, majd ajkával követte az útvonalat, egészen a hasáig, hogy aztán újra visszatérjen az ajkához egy szenvedélyes csókra, de keze akkor sem állt meg. Egyre lejjebb vándorolt, egészen addig, míg elért a férfi vágytól duzzadó férfiasságához. Érzékien simított rajta végig, lassan, gyengéden, és elégedetten mosolygott bele a csókba, amikor érezte, hogy Castle minden izma megfeszül az érintésre. Rick hirtelen megfogta a kezét, mire Kate meglepetten nézett a vágytól elhomályosult kék szemekbe.

5. rész

-          Nekem ez nemcsak szex, Kate… ha holnap… - kezdett volna bele Rick, de Kate ujját az ajkára téve hallgattatta el.

-          Ssss… nekem sem. – mosolygott a férfira. Ujjai kecsesen húzták le a boxer alsót, és egy gyors mozdulattal az ágy mellé hajította. Ebben a pillanatban Castle újra a nő fölé került, és lábai közé helyezkedett.

-          Csodálatos vagy! – lehelte a nő szájába a szavakat – Szeretlek! – suttogta Rick, mire Kate megsimogatta az arcát, és megcsókolta, miközben Castle eggyé vált vele. Lassan, lágyan kezdett el mozogni, kiélvezve minden egyes pillanatot, melyre éveket kellett várnia. Kate ajkát apró nyögések hagyták el, ahogy testét lassan elárasztotta a gyönyör, és átvette a hatalmat. Mozgásuk egyre gyorsabb lett, és már visszafordíthatatlanul száguldottak a beteljesülés felé. Ajkuk szenvedélyes csókkal zárta le a másik ajkáról feltörő sóhajok útját, ujjaikat összefonták, úgy lépték át a mennyország kapuját. Ahogy szívverésük csillapodni kezdett, és légzésük is a normális felé közelített, Castle nagyot sóhajtva fordult a hátára, és húzta magához egész közel a nőt, aki boldogan simult a karjába. Kate fejét a férfi mellkasán nyugtatva hallgatta annak szívverését, miközben azon gondolkodott, miért is tartotta magától olyan sokáig távol az írót. A kellemes bizsergés, a nyugodtság, mely körbeölelte, tudta, hogy nem az elfogyasztott alkoholnak köszönhető, sokkal inkább annak, hogy ott van, ahova azóta vágyott, mióta megismerte az írót. A biztonságot nyújtó erős karok óvón simultak derekára, majd érezte, hogy Rick keze feljebb vándorol, és most lágyan simogatta meztelen hátát. Kate lehunyt szemmel élvezte a kényeztetést, a gerincén végig futó borzongást, melyet Rick érintése váltott ki belőle, miközben finom ujjait gyengéden húzta végig annak mellkasán.

-          Nem gondoltam volna, hogy ez a mai nap ilyen gyönyörűen ér véget – hallotta most Rick halk hangját a nő, és neki megint eszébe jutott az a keserűség és szomorúság, amit a férfi arcán látott, amikor elhagyta a kapitányságot.

-          Miről akartál velem beszélni délután? – emelkedett könyökére a nő, és várakozón nézett a kék szemekbe. Rick vett egy mély levegőt, mielőtt válaszolt.

-          Most már nem fontos – válaszolta ugyanolyan halkan, elmosolyodott, és megsimogatta a nő arcát. Most már tényleg nem érezte fontosnak. Amikor megtudta, hogy Kate hazudott neki, és mindenre emlékszik, fájdalmat, és csalódottságot érzett. Úgy gondolta, a nő így akart elmenekülni az elől, hogy nyíltan bevallja, nem érez iránta semmit. A gyönyörű szeretkezésük azonban, mindent más fényben világított meg. Most már úgy látta, Kate-nek talán csak időre volt szüksége, hogy eltűnjön a fal, és az éjszaka történtek azt mutatták, hogy elérkezett ez az idő. Kate vele töltötte az éjszakát, és azt mondta, számára sem csak szexről szólt, ami boldoggá tette az írót. Éppen ezért, semmiképpen sem akart most erről beszélgetni, nem akarta elrontani azt a csodát, amiben részük volt egymás karjaiban. Nem volt azonban szerencséje, mert Kate továbbra is némán figyelte minden rezdülését, és tovább faggatózott.

-          Nekem viszont fontos lenne, Castle – nézett rá komolyan, és Rick már tudta, hogy nem menekülhet. Egy pillanatra lehunyta a szemét, mielőtt belefogott.

-          Tudom… én… - kezdte bizonytalanul, mert fogalma sem volt, hol is kezdje. Író létére nem találta a szavakat, nem tudta, hogyan is fogjon hozzá, hogy ne legyen veszekedés, vagy vita belőle. Végül erőt vett magán, és mivel Kate még mindig figyelmesen hallgatta, folytatta – Beszélni akartam veled az érzéseimről. Elmondani újra, hogy szeretlek, és veled akarok lenni. Amikor délután bementem az őrsre, te éppen a kihallgatóban voltál… a megfigyelőből néztelek, és…

-          Hallottad… igaz? – fejezte be helyette a mondatot halkan Kate, és most eltávolodott a férfitól. Lehunyt szemmel támasztotta meg hátát az ágy támláján, és a takarót álláig húzta. Most értette csak meg, miért változott meg pár óra alatt az író viselkedése. Miért volt olyan keserű, ironikus, szomorú. Hallotta, hogy mindenre emlékszik, hallotta, hogy hazudott neki a merényletről. – Castle… én… sajnálom…

-          Azt hittem, így akartad elkerülni, hogy nyíltan elutasíts – folytatta szomorúan Rick, és szeméből kiolvashatta Kate mindazt a fájdalmat, amin keresztülment.

-          Annyira sajnálom… még nem álltam készen… csak egy kis idő kellett… - magyarázkodott halkan Kate, és csak remélni merte, hogy az egy évvel korábbi döntése nem dönti romba most megszerzett boldogságát. Úgy érezte, már készen áll arra, hogy elfogadja, amit Rick nyújtana neki.

-          Tudom… most már tudom – mosolyodott el Rick először, mióta beszélgetni kezdtek, és gyengéden megsimogatta a nő arcát – Ami ma éjszaka történt…

-          Csodálatos volt – fejezte be helyette a mondatot Kate mosolyogva, és közelebb hajolva megcsókolta a férfit. Ajkuk lágyan, szerelmesen találkozott, és amikor megszakították a csókot, Rick félve nézett a nőre.

-          De ugye, holnap nem bánod meg? Nem fogod azt mondani, hogy csak az alkohol…

-          Az, hogy most melletted vagyok, azért van, mert így akarom, semmi köze az alkoholhoz. – mosolygott a nyomozó az íróra, majd folytatta – egyébként pedig… már holnap van – mutatott az éjjeli szekrényen álló órára, mely fél egyet mutatott. Rick odapillantott az órára, majd lassan magához húzta a nőt, aki visszabújt az ölelő karok közé, miközben érezte, hogy Rick fölé hajol.

-          Akkor ideje lenne aludni, nem igaz? – kérdezte kópésan mosolyogva, mire Kate végig szántott ujjaival a haján, majd a tarkóján átfonva karjait, egészen közel húzta magához az írót.

-          Aludhatunk is, vagy…

-          Vagy… - ismételte meg a szót Rick, majd lágyan megcsókolta a nőt, kezével pedig végig simított annak tökéletes testén. Nyelvük érzékien, lassan találkozott, és puhán hívták táncra a másikét, mely tánc egyszerre volt ismerős, és új. Csókjuk egyre szenvedélyesebb lett, testük felforrósodott. Kezeik egyre türelmetlenebbül simogatták a másik minden porcikáját. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Rick elhomályosult tekintettel nézett a nőre. – Fogalmad sincs, milyen boldoggá tettél!

-          Lássuk, tudom-e fokozni – mosolygott rá Kate kacéran, és újra megcsókolta, majd egy hirtelen mozdulattal a férfi fölé került, és lovagló ülésben helyezkedett el rajta, úgy váltak eggyé. Rick elkerekedett szemekkel nézett Kate-re, fogalma sem volt róla, hogy a nyomozónak ilyen oldalát is megismerheti valaha, bár sokat álmodozott róla. Kate lazán hátradobta haját, lassan a férfi fölé hajolt, és szenvedélyesen megcsókolta, miközben lassan mozogni kezdett az írón, aki egyre nehezebben vette a levegőt. Kate kezével végig simított Rick meztelen mellkasán, majd nagyot sóhajtott, amikor Castle erős ujjai gyengéden fonták körbe mellét, majd csípőjét megmarkolva, megfordította, és hanyatt fektette, hogy ő legyen felül. Castle egyre gyorsabban mozgatta csípőjét, ajkuk szenvedélyesen csókolta a másikat, nyelvük vad táncot lejtett a másik szájában. Légzésük akadozott, szívverésük felgyorsult, ahogy gyors iramban száguldottak a beteljesülés felé. Minden idegszáluk bizsergett, sejtjeiket megtöltötte a mámor gyönyörű érzése. Amikor átléptek a paradicsomba, Castle szorosan a nőhöz simult, és a nyakába csókolt, majd a füléhez hajolt.

-          Sikerült fokoznod! – zihálta Rick suttogva, így utalva arra, hogy most még boldogabb, mint korábban. Kate mosolyogva túrt bele a férfi hajába.

-          Akkor jó – búgta bele az író fülébe, aki most legördült róla, és amikor Kate az oldalára fordult, ő szorosan mögé bújt. Karjával átölelte a derekát, és magához húzta, míg Kate keze a karját simogatta, azután lassan elnyomta őket az álom.

Rick félálomban tapogatózott a nő után a hatalmas ágyon, és amikor megérezte maga mellett a békésen szuszogó nyomozót, mosoly terült el ajkán, és közelebb bújt hozzá. Ajkával nyakát kezdte el csókolgatni, hogy így ébressze fel, és örömmel nyugtázta, hogy Kate halkan sóhajtozik az érintésre, majd ajka lejjebb vándorolt vállára, kezével pedig a nő derekát simogatta. Kate ekkor megfordult, és mosolyogva nyitotta ki szemét.

-          Jó reggelt – csókolta meg az író a nőt, aki azonnal visszacsókolt, majd amikor ajkaik elváltak, egy pillanattal később zavartan ráncolta össze szemöldökét, majd meglepetten nézett végig meztelen testükön, melyet csak a takaróként használt lepedő takart. Pillantása aztán újra a férfi mosolygó arcára vándorolt, és egy hirtelen mozdulattal hátrébb húzódott.

-          Castle?? Te… mi a…? – dadogta döbbenten Kate, és Rick ajkáról egy pillanat alatt tűnt el a mosoly, ahogy felismerte, hogy a nyomozó a tegnap elfogyasztott ital hatására valószínűleg semmire nem emlékszik az éjszaka történtekből.

6. rész

Kate még mindig döbbenten nézett a mellette heverő férfira, míg Castle arcán felváltva jelentkeztek az érzelmek. Hol csalódottság, hol félelem suhant át rajta, ahogy a nőre nézett. Nem tudta, mit is mondhatna, hol is kezdje, egyáltalán, mi az utolsó emléke a nőnek az éjszakáról.

-          Kate… nem emlékszel? – kérdezte félve, és egy bizonytalan mozdulatot tett, hogy megsimogassa a nőt, de a nyomozó elrántotta a kezét.

-          Mire kéne emlékeznem? – húzta fel a szemöldökét Beckett felháborodottan – hogy az éjszaka közepén az ágyamban kötöttél ki? Egyáltalán, mi a fene történt kettőnk között?

-          Minden – felelte szomorúan Castle, aki még mindig nem értette, hogy miért nem emlékszik a nő arra a csodára, amit egymás karjaiban átéltek – Minden megtörtént, amire valaha vágytam. – mormolta halkan a szavakat Castle, majd folytatta – mi az, amire emlékszel?

-          A fiúkkal az Old Haunt-ba mentünk… ahol beléd botlottunk, és te meghívtál minket egy italra… - ráncolta a homlokát a nő, ahogy az emlékek után kutatott – aztán hazakísértél… és aztán mi… - majd hirtelen kikerekedett szemekkel nézett a férfira – te kihasználtad, hogy ittam, és lefektettél? – bökte meg ujjával vádlón az írót, aki döbbenten kapkodott levegő után.

-          Én… én nem… én csak… csókolóztunk, és azt mondtad… szóval… - dadogta Castle, és úgy érezte, hogy ennél kínosabbra nem is sikeredhetett volna a közös reggelük – tegnap este… az éjjel, mi beszélgettünk, és… én azt hittem, te is örülni fogsz, hogy…

-          Úgy nézek ki, mint aki örül, Castle?? – emelte meg most kissé a hangját a nyomozó, mire Rick csalódottan felsóhajtott.

-          Egyáltalán nem – rázta meg a fejét szomorúan, majd keserűen elmosolyodott, és az ágy szélére húzódott. – Sajnálom… - mormolta halkan, miközben kezével az alsója után kutatott, és éppen készült felvenni, amikor megérezte, hogy Kate finom keze lágyan végig simít a hátán. Döbbenten fordult hátra, és meglepettsége még nagyobb lett, amikor Kate vidáman csillogó szemével találkozott tekintete, a nő ajkán pedig huncut mosoly játszott.

-          Ne haragudj… ezt nem lehetett kihagyni… - fojtogatta most már kacagás a nyomozót, mire Ricknek nagy nehezen eljutott agyáig, hogy átverték. Kate mindenre emlékezett, ő pedig egy csúnya tréfa áldozata lett.

-          Átvertél? – kérdezte elhűlve, mire Kate csak alsó ajkát beharapva mosolygott – Te… emlékszel a tegnap estére… vagyis az éjszakára – helyesbített a férfi, mire Kate közelebb húzódott hozzá, és karjával átölelte a nyakát.

-          Hogy emlékszem-e? – kérdezte halkan, majd saját maga válaszolt a feltett kérdésre – sosem fogom elfelejteni. Életem leggyönyörűbb éjszakája volt! – súgta szinte a férfi szájába a szavakat, majd hosszan, forrón megcsókolta. Nyelvével érzékien simított végig az író alsó ajkán, majd beljebb nyomult, és izgató játékra hívta az övét. Ajkuk olyan szenvedélyesen tapadt össze, és olyan hévvel csókolták egymást, mintha évek óta nem érinthették volna a másikat. Amikor levegő után kapkodva megszakították a csókot, Castle kezével végig simított a nő arcán, és durcásan jegyezte meg.

-          Egyáltalán nem volt vicces! – húzta el száját morcosan Rick, mire Kate hüvelykujját végig húzta az ajkán.

-          Ne haragudj, belátom tényleg nem volt az. – mosolygott mégis a nő, majd most már komolyabban kérdezte – Mivel tudnám jóvátenni?

-          Nem is tudom… - tett úgy a férfi, mintha fontolóra venné a dolgot, miközben kék szemében vágy csillant, ahogy végig nézett a nő testén, melyet még mindig eltakart szeme elől a lepedő. – Talán… - hagyta félbe a mondatot a férfi, és egy laza mozdulattal lehúzta a nőről a takarót, így láthatóvá téve gyönyörű melleit, melyen végig simított tenyerével, és elégedetten hallgatta, hogy Kate légzése felgyorsul, majd közelebb hajolt hozzá, és ajkával nyakát, majd mellét csókolgatta, miközben lassan hanyatt fektette a nőt, és fölé hajolt. Kezével lassú, elnyújtott mozdulattal simogatta végig a testét, mellét, hasát, csípőjét, majd combját, miközben Kate egyre szaporábban vette a levegőt, ajkával pedig most hasáról felfelé vándorolt, hogy újra nyakát, arcát borítsa be csókjaival – talán meg kellene téged büntetnem… - súgta a nő fülébe a szavakat vágytól rekedt hangon Rick, mire Kate beharapta az alsó ajkát, ahogy megérezte Castle kezét legérzékenyebb pontján. Testét kissé megemelte, hogy még közelebb érezze magához a férfit, aki egy percre sem hagyta abba a simogatást. Kate kezével végig simított a férfi hátán, le egészen a csípőjéig, majd vissza, hogy aztán ujjaival a barna tincsekbe szántson, és ajkuk egy forró csókban találkozzon. A csók megszakítása nélkül fordított helyzetükön, így most ő került a férfi fölé. Finom ujjait lassan, érzékien húzta végig a kidolgozott, meztelen mellkason, le egészen a hasáig, és boldogan állapította meg, hogy Rick minden apró érintésére megremeg. Szívük vadul kalapált, vágyuk türelmetlenül hajtotta őket előre, és amikor Kate keze az író férfiasságára vándorolt, belemosolygott a csókba.

-          Ha engem büntetsz… magadat is… bünteted – zihálta akadozó lélegzettel Kate, miközben ragyogó zöld szemét a vágytól elhomályosult kék szemekbe fúrta. Rick ajka mosolyra húzódott, majd ismét ő került a nő fölé, úgy súgta.

-          Ez az egyetlen szépséghibája az elméletemnek – csókolta meg lágyan az édes ajkakat, majd lassan eggyé vált a nővel. Kate ajkát hatalmas sóhaj hagyta el, ahogy megérezte magában a férfit, és lágyan ringatózva kezdtek el mozogni. Olyan természetesen vették fel egymás ritmusát, olyan összehangoltan mozogtak, amelyre csak az egymásnak teremtett emberek képesek. Ajkuk folyamatosan szomjazott a másik ajkának érintésére, így szünet nélkül csókolták egymást, miközben a beteljesülés, a gyönyör felé igyekeztek, ahol az a csoda várta őket, amelyet még nem éltek át mással. Mozgásuk egyre gyorsabb lett, és tudták, már csak egy karnyújtásnyira vannak a mámortól, mely minden porcikájukat, és sejtjüket betölti majd, amikor megszólalt Kate telefonja. A hangos csörgés, mint egy szablya szelte ketté a sóhajokkal teli szoba csendjét, és Rick hitetlenkedve kereste a zaj forrását, de Kate keze közé vette az arcát, úgy suttogta.

-          Abba ne hagyd! – mormolta a szájába a szavakat vágytól rekedt hangon, mire Rick elmosolyodott, és megcsókolta.

-          Kizárt, hogy abba tudjam hagyni – vigyorgott a nőre, és kék szemében a vágy tüze lobogott, ahogy a telefon ricsaját figyelmen kívül hagyva mozgott tovább a gyönyör legmagasabb csúcsáig eljuttatva ezzel szerelmét. Amikor átlépték a paradicsom kapuját, Castle nagyot sóhajtott és továbbra is a nyomozón fekve csókot hintett annak nyakára, majd arcára, lehunyt szemhéjára, végül forrón megcsókolta, hogy aztán elégedett mosollyal az ajkán gördüljön mellé az ágyra, és húzza magához egész szorosan. – Csodálatos vagy! – simogatta meg a nő hátát gyengéden, aki boldogan simult karjaiba, úgy kérdezte.

-          Haragszol még a reggeli rossz tréfa miatt? – emelte zöld tekintetét a férfira, melyben most aggodalom csillogott.

-          Dehogy! – rázta meg nevetve fejét Rick, és gyengéd csókot lehelt a homlokára – bár tény, hogy halálra rémítettél. – vallotta be most komolyan, mert tényleg nagyon megijedt. Rettegett, hogy bár egy éjszakára elnyerte Kate szívét, de soha többé nem lesz rá alkalma, hogy még egyszer a karjaiban tartsa. Kate egy másodpercig némán nézett a kék szemekbe, majd, megsimogatta a férfi arcát, úgy suttogta.

-          Sajnálom. Tényleg rossz tréfa volt. – ismerte be, és megcsókolta a férfit. Gyengéden, lágyan. Ebben a csókban benne volt az összetartozás, a bocsánatkérés, a szerelem, melyeket nem tudott szavakba önteni.

-          Fátylat rá, kiengeszteltél – vigyorgott kajánul az író, és Kate sem állta meg, hogy ne húzódjon mosolyra az ajka a néhány perce átélt varázslat emlékére. Még egy kevés ideig élvezték a másik karjainak ölelését, majd Kate nehezen kibontakozott az író karjai közül, és a telefon után nyúlt. Itt volt az ideje, hogy megnézze, ki kereste, míg ő a mennyekben járt. Száját kedvtelenül húzta el, amikor meglátta a hívó fél számát, majd míg Rick belebújt az alsójába, hogy a konyhában kávét készítsen mindkettejüknek, addig ő az ágyban ülve tárcsázott.

Rick vidáman fütyörészve öntötte ki két csészébe a forró fekete nedűt, amikor Kate jelent meg a konyhában, és hálásan mosolyogva fogadta el az italt, amitől reményei szerint felfrissülhet egy kicsit.

-          Javi hívott, be kell mennem a kapitányságra. – törte meg a csendet Kate, miközben a kávét kortyolgatták.

-          Rendben, gyorsan felöltözünk, és már mehetünk is. – hörpintette fel kávéja maradékát Rick, de Kate határozottan megrázta a fejét.

-          Csak én megyek, Castle! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Kate – neked nincs már dolgod ott! – fűzte hozzá, és Rick úgy érezte magát, mint akit leforráztak.

7. rész

Rick riadt tekintettel nézett a nőre. Nem akarta elhinni, hogy csak azért, mert együtt töltötték az éjszakát, most a nő megszakítja vele a munkakapcsolatot, hiszen ő minden idejét vele akarta tölteni, ráadásul, a munkában is, akárcsak az ágyban, tökéletesen összepasszoltak, és kiegészítették egymást.

-          De… miért mondod ezt? Megígérem, hogy senki még csak észre sem fogja venni, mi történt közöttünk az éjjel! – emelte esküre a kezét, s bár még maga sem tudta, hogyan fogja kibírni, hogy ne érjen a nyomozóhoz, ne csókolja meg, amint lehetősége van rá, de mindent kész lett volna bevetni, hogy vele maradhasson.

-          Ne rémüldözz már Castle! – lépett most közelebb hozzá Kate mosolyogva, és átölelve a nyakát bújt hozzá szorosan – Nem azt mondtam, hogy soha nem teheted be a lábad az őrsre, csak ha még emlékszel a múlt éjszakára…

-          Oh! – vigyorogta el magát a férfi – tisztán emlékszem a múlt éjszakára – révedt el kék tekintete, és újra vágy csillant benne, de Kate megpöckölve a fülét rántotta vissza a valóságba.

-          Az alkura gondolok – hűtötte le hamar a vágyait, noha az ő gerincén is borzongás futott végig, ha az éjszakára, vagy a reggelre gondolt – megegyeztünk, hogy ha iszom veled egy italt, akkor egy hétig nem jössz be. Az egy ital helyett kettőt ittam, és még ráadást is kaptál – csillant meg a tekintete pajkosan, majd folytatta – ha most beállítasz, megszegve ezzel az alkut, hogyan magyarázzuk meg Javinak és Ryan-nek? Nem tudhatják meg, hogy együtt vagyunk, mert akkor Gates is rájön, és rövid úton kirak téged az őrsről!

-          Ugyan már! – rántotta magához még közelebb a nőt, úgy, hogy most már csak pár centi választotta el ajkaikat – te is láttad, mennyit ittak, szerinted, mire emlékeznek a tegnap estéből? – vetette fel Rick, mire Kate gondolkodóba esett.

-          Igazad van, talán semmire… - jegyezte meg hangosan, és Rick meglepetten húzta fel szemöldökét.

-          Hogy is mondtad? – kérdezett vissza érdeklődve, és Kate zavartan ismételte meg.

-          Azt mondtam, talán semmire…

-          Neeem, én arra a részre gondolok, amikor elismerted, hogy igazam van – vigyorgott önelégülten, mire Kate megforgatta a szemeit, és elhúzta a száját.

-          Mentsd el a memóriádba ezt a pillanatot, Castle, mert ilyen több nem lesz - bocsátkozott vakmerőn jóslatokba Kate, de Rick csak vigyorgott tovább, majd lassan ráhajolt ajkaira, és lágyan megcsókolta. Nyelvük édesen, érzékien találkozott, ahogy gyengéden birtokba vették egymás ajkait, mielőtt azonban Rick elmélyítette volna, Kate megszakította az édes élvezetet.

-          Muszáj lezuhanyoznom, és elindulnunk, mert már így is késésben vagyunk. – suttogta homlokukat összeérintve, de Ricknek látható módon nem akaródzott az elválás, mert még mindig szorosan tartotta, és szabad keze besiklott a nő köntöse alá, lágyan simogatva mellét, amitől Kate-nek felgyorsult a lélegzete.

-          Zuhanyozzunk együtt – javasolta halkan – persze, csak, hogy időt spóroljunk - mormolta két csók között, mire Kate halkan elnevette magát.

-          Persze, és akkor egész biztos, hogy nem érünk be időben. Van egy másik javaslatom. Amíg én zuhanyozom, te felöltözöl, és hazamész – simított végig a férfi meztelen mellkasán érzékien, majd folytatta – átöltözöl, és bent találkozunk, mintha semmi sem történt volna az éjjel.

-          Az én ötletem sokkal jobb volt – jegyezte meg durcásan, de tudta, hogy Kate-tel vitatkozni felesleges, így nehezen elengedte a nőt, és szomorúan figyelte, ahogy az eltűnik a fürdőben. Egy darabig játszott a gondolattal, hogy meglepi, aztán feladta, és a hálóba ment. Épp a cipőjét húzta, amikor Kate kilépett a fürdőből, testét egyetlen törölköző takarta, és Rick szája kiszáradt, ahogy szemében csodálattal végig mérte őt. Haja nedvesen tapadt tökéletes ívű nyakához, és vállához, selymes bőrén megcsillant a szobába beáramló napsugárban egy-egy vízcsepp. Rick megbabonázva egyenesedett fel, és csak bámulta a nőt, miközben úgy érezte, hogy sosem látott ennél szebbet. Ahogy Kate közelebb lépett hozzá, nagyot nyelt, és mélyen beszívta a nő bőréből áradó cseresznye illatot, mely azóta rabul ejtette, hogy először orrában érezte a kihallgató szobában.

-          Azt hittem, már elmentél – jegyezte meg Kate, és amikor a férfi nem válaszolt, csak továbbra is megigézve nézett rá, elmosolyodva lengette meg tenyerét orra előtt. – Castle! Hallasz?

-          Hogy? – kapcsolt az író, és megrázta a fejét, hogy így törölje ki pajzán gondolatait, melyek szárnyra keltek képzelete segítségével, és utat törtek maguknak agyában. Gondolatban már ajkával simított végig a nő meztelen bőrén, és egyesével csókolta le a vízcseppeket, amikor Kate hangja visszarántotta – Igen, vagyis nem – dadogta, mire Kate mosolya még szélesebb lett. Határozottan imponált neki, hogy mit vált ki a férfiból pusztán a jelenlétével, és a tudat, hogy érintésével, csókjával képes az őrületbe kergetni, boldogsággal töltötte el. – Illetve, már megyek is! – kapta fel a földről zakóját, majd a bejárati ajtó felé indult, Kate pedig követte, majd elhagyta a lakást. Kate nagyot sóhajtott, és igyekezett nem törődni a csalódottsággal, ami szívében utat tört magának. Remélte, hogy a férfi megcsókolja, mielőtt elmegy, annál is inkább, mivel a kapitányságon nem lesz rá lehetőségük, csak este, ha hazaérnek. Ez azonban elmaradt, és még őt is meglepte, hogy máris hiányzik neki a férfi közelsége, érintése, csókja. Éppen a szobába indult volna, hogy gyorsan felöltözzön, amikor hangosan kopogtattak. Összeráncolt szemöldökkel, érdeklődve nyitott ajtót, és szeme elkerekedett a meglepetéstől, amikor meglátta, ki a látogató.

-          Itt felejtettél valamit? – kérdezte az írótól, aki szótlanul áll vele szemben, majd elmosolyodott.

-          Nem itt, hanem el! – vigyorgott, majd kissé beljebb lépett, és karjait Kate dereka köré fonta, majd lágyan megcsókolta. Nyelvét izgatóan húzta végig annak alsó ajkán, majd beljebb nyomult, és édes táncra hívta az övét, melyet Kate azonnal elfogadott. Hosszan csókolták egymást, majd elváltak ajkaik, és még egy apró, puha csókot váltottak. – Most már mehetek -–kacsintott Rick nagyot sóhajtva -– bent találkozunk! -–intett a nőnek, és már el is tűnt a lépcsőknél. Kate mosolyogva nézett utána, miközben azon igyekezett, hogy szívének ritmusát normálisra állítsa.

Kate unottan huppant bele a székbe asztalánál. Fogalma sem volt, miért kellett ilyen korán bejönnie, hiszen az ügyet lezárták, a jelentés pedig már Gates asztalára került az este folyamán. Javi csak annyit mondott, hogy mindannyiukat berendelte a kapitány, de többet ő sem tudott. Ráérősen kapcsolta be számítógépét, miközben észrevétlenül a lift felé sandított, várva, hogy Rick megérkezzen. Annak ellenére, hogy alig egy órája váltak el egymástól, izgatott volt, és alig várta, hogy újra lássa a férfit, még ha nem is érinthetik meg egymást, legalább a közelségét érezni akarta. Mosolyogva gondolt arra, hogy négy évig megfosztotta magát ettől a boldogságtól, és most egyetlen percet sem akart elvesztegetni. Szerencsére, sem Javi, sem Ryan nem volt olyan állapotban a tegnap este után, hogy emlékezzenek az alkura, ahogy Castle megjósolta, így nyugodtan várhatta kedvese érkezését. Éppen itt járt gondolatban, amikor kattant a liftajtó, és az író lépett ki rajta. Sötét zakója alatt, kék inget viselt, mely kiemelte gyönyörű kék szemeit, amibe elsőként beleszeretett a nyomozó. Két kezében kávét egyensúlyozott, és amikor a nő asztalához ért, ajkán boldog mosollyal rakta az egyiket Kate elé, aki hálásan mosolygott vissza rá.

-          Hiányoztál – súgta oda Rick, és Kate körülnézett, mielőtt válaszolt.

-          Azt hittem, már sosem érsz ide – súgta vissza, mire Rick felhúzta szemöldökét.

-          Engem vártál ennyire, vagy a kávét? – húzta a nőt tréfásan, mire Kate beharapta alsó ajkát, úgy válaszolt.

-          Természetesen, a kávét. Belőled éppen elég volt az éjjel… - szúrta oda Rick-nek, aki most színpadiasan tette szívére a kezét.

-          Ez fájt! Nyomozó, most mélyen megsebzett. – játszotta a sértettet, miközben leült szokásos helyére, úgy húzódott közelebb Kate-hez. – De lásd, milyen jó szívem van, este lehetőséget adok, hogy jóvá tedd – kacsintott a nőre, mire Kate megforgatta a szemeit.

-          Talán nem is kell estig várnod… - dobta fel a lehetőséget kacéran, és élvezettel figyelte, hogy Castle levegőt sem mer venni, ahogy a folytatást várja. Kecses ujjaival észrevétlenül simított végig a férfi erős kezén, akinek tekintete most a nő ajkára siklott, majd összekapcsolta tekintetüket, ahogy a nyomozó folytatta – új ügy hiányában, egész nap ráérek… a papírmunka sem sürgős… és van az őrsön egy titkos… - suttogta Kate, és Rick nagyot nyelve várta a folytatást. Ekkor azonban élesen csattant a kapitány hangja, szinte mellettük.

-          Nyomozó, az irodámba! Most! Magyarázatot követelek! – nézett rájuk szigorúan, és ők döbbenten néztek egymásra.

8. rész

Kate és Rick rosszat sejtve léptek be a kapitány mögött a kis helyiségbe. Mindketten attól tartottak, hogy Gates esetleg észrevette meghitt pillanatukat az asztalnál. Rick szorongva gondolt arra, hogy véget ér a közös munka, és jó esetben csak esténként láthatja majd szerelmét, akkor is hullafáradtan érkezik majd haza, és örülhet, ha megajándékozza őt néhány kellemes órával, hogy pihenni is tudjon. Ez a lehetőség, mint egy esőfelhő lógott a feje felett, és nyomta rá bélyegét a hangulatára. Kate átkozta magát, amiért bár megfogadta, hogy a kapitányságon úgy viselkednek, mintha semmi nem történt volna, mégis az első adandó alkalommal sem bírta ki, hogy ne érjen a férfihoz, és talán éppen emiatt buktak le Gates előtt. Ahogy becsukták maguk mögött az ajtót, Gates az íróasztalához lépett, és szigorú tekintettel nézett rájuk, míg ők szorongva nyeltek egy nagyot.

-          Asszonyom? – törte meg a csendet Kate, mely szinte már fojtogató volt a számára.

-          Nyomozó, magyarázatot követelek! – csengett dühösen a nő hangja, és Kate egy pillanatra lehunyta szemét, megfelelő választ keresve – mégis miből gondolta, hogy éppen én fogom ezt elnézni magának? Hogy majd szó nélkül hagyok ilyesmit a kapitányságomon?

-          Én tudom, hogy…

-          Ha tudja, akkor miért késik? – szakította félbe a nyomozóját Gates, aki most értetlenül pislogott, és meg sem merte kockáztatni, hogy az íróra nézzen.

-          Parancsol? – kérdezett vissza helyette felettesétől.

-          Hívta, vagy nem hívta magát telefonon, több mint egy órája Esposíto nyomozó azzal, hogy az irodámban akarom látni, amilyen gyorsan csak lehet? – szegezte neki a kérdést a kapitány, és Kate észrevétlenül engedte ki tüdejéből az eddig benn tartott levegőt. Megkönnyebbülten állapította meg, hogy valószínűleg a késése miatt kell szőnyeg szélére állnia.

-          Hívott, Asszonyom – bólintott bűnbánóan, miközben alig bírta elrejteni megkönnyebbült mosolyát. Abból, hogy az író sem állt már olyan egyenesen mellette, mint aki kardot nyelt, tudhatta, hogy Rick szívéről is mázsás súly került le ebben a pillanatban.

-          Akkor árulja már el, hogy mi a fészkes fene tartott ennyi ideig, hogy beérjen?! - dörrent számonkérőn a kapitány hangja, mire Kate megköszörülte a torkát, és minden egyes szót megválogatva felelt.

-          Tegnap este lezártuk a robbantásos ügyet, és a fiúkkal úgy gondoltuk…

-          Nem érdekel az élettörténete nyomozó! Kezdje a ma reggeltől! – utasította keményen felettese, és Kate magában elfojtott egy mosolyt arra gondolva, hogy a ma reggelről is tudna, mit mesélni. Gyorsan rendezte azonban arcvonását, és komolyan folytatta.

-          Kicsit több időbe telt elkészülnöm, mint hittem, ezen kívül, azt hittem, hogy ráérek 9-re bejönni, így még ágyban voltam, amikor Javier hívott.

-          Hinni a templomban kell, nyomozó! – morgott még mindig Gates, de most vállai ellazultak, és éppen helyet akart foglalni, amikor Rick szólalt meg, először, mióta beléptek.

-          Én is jöttem volna korábban, de…

-          A legkevésbé sem vagyok kíváncsi a maga késésének az okára, Mr. Castle! – emelte fel ismét hangját Gates, és most úgy nézett az íróra, mint akinek még csak most tűnik fel, hogy ő is jelen van az irodában – az sem érdekelne, ha be sem jönne! Sőt, annak örülnék a legjobban! – fűzte hozzá morcosan, majd fújtatott egy nagyot, mint aki kiadta magából a mérgét, és leült az asztala mögé, Castle pedig jobbnak látta, ha inkább csendben marad. – most pedig, térjünk rá arra, amiért hívattam, detektív – változott meg a hangszíne a kapitánynak, és most először, mióta ismerte, Kate kis bizonytalanságot vélt felfedezni benne, amikor folytatta – ma kora reggel felkeresett a gyerekkori barátnőm, Angelica North, és elmondta, hogy a húga és a sógora egy hete eltűntek, semmit nem tud róluk.

-          Meggyilkolták őket? – kérdezte Kate, akinek most már ismét hivatalos volt a hangja, és akárcsak az írónak, neki is érdeklődés csillogott a tekintetében.

-          Holtesteket nem találtak, egyszerűen csak nem tudni róluk semmit – válaszolt Gates, majd folytatta – szeretném, ha utánajárnának a dolognak!

-          Asszonyom, ez az ügy inkább az 55- ös osztályra tartozik… - nézett zavartan Kate, hiszen az a körzet foglalkozott eltűnt személyek felkutatásával. A kapitány most mély barna szemét az övébe fúrta, úgy felelt.

-          Nézze, detektív! Tisztában vagyok vele, hogy ez nem a mi hatáskörünk. Azzal is tisztában vagyok, hogy melyik osztályra tartozik az ügy! De Angelica a legjobb barátnőm, olyan, mintha a testvérem lenne, és most segítségért jött hozzám, amit meg fogok neki adni! A kérdésem annyi, számíthatok-e magukra, vagy sem? – nézett most kérdőn rájuk Gates, és Kate számára egyértelművé vált, hogy jelen pillanatban olyan dologra kényszerül felettese, ami nem sokszor esik meg vele életében, vagyis segítséget kér valakitől. Csak egy fél pillanatig gondolkodott, majd döntött.

-          Természetesen, Asszonyom, - bólintott határozottan, mire Gates láthatólag megkönnyebbült, de arcán a változás olyan gyorsan tűnt el, ahogy jött. Amikor megszólalt már ismét határozott volt, és szigorú.

-          Erre a papírra felírtam maguknak Angelica címét és telefonszámát, vele beszéljenek először! Mellette pedig ott van a húgának és sógorának neve is. – nyújtott át egy cetlit a nő, és amikor Kate elvette, folytatta – egy fontos dolgot ne felejtsenek el! Az egész nyomozás nem hivatalos, tehát csak magukra számíthatnak! De bármi is történjen, én leszek az, aki vállalja a felelősséget! – jelentette ki elszántan, majd amikor Kate bólintott, egy kézmozdulattal jelezte, hogy távozhatnak.

-          Javi! Ryan! – intette asztalához Kate társait, majd amikor azok odaértek, röviden vázolta, mire is kérte őket a kapitány. Meg sem lepődött, hogy a két férfi egy szóval sem ellenkezett a munka ellen, hanem azonnal figyelmesen várták, milyen feladatot szán nekik az ügyben a nyomozó –Amelia és Jerry Doherty! Derítsétek ki, hol dolgoztak, és menjetek el a munkahelyükre! Tudni akarom, mikor voltak benn utoljára, kivel beszélgettek, és ki látta őket utoljára! Castle és én elmegyünk Angelica North-hoz és felteszünk néhány kérdést. – utasította embereit, majd kabátjáért nyúlt, és már a lift felé sietett, Castle-el a nyomában. Amikor beszálltak a liftbe, Kate megnyomta a földszint gombját, és kérdőn fordult az író felé. – szokatlanul csendes vagy. Min töröd a fejed?

-          Csak azon gondolkodtam, hogy sosem hittem volna, hogy éppen Gates, a szabályok nagy tisztelője fog minket titkos nyomozásra buzdítani – jegyezte meg Rick töprengve, mire Kate szomorúan elmosolyodott.

-          Tudod, Castle, van olyan helyzet, amikor felrúgod a szabályzatot. Mindegy, mi az ára. – felelte halkan, mire Rick ránézett, és azonnal tudta, mire gondol a nyomozó. Anyja gyilkosára célzott, akit még mindig nem sikerült elkapnia, de akit lelkiismeret-furdalás nélkül lőne agyon, mit sem törődve a szabályzattal. Mivel nem jutott eszébe semmi, amivel reagálhatott volna, csak maga felé fordította a nőt, és magához húzta, szorosan, Kate pedig, engedelmesen simult a karjaiba, és szívta be mélyen arcvizének illatát.

-          Megígérem neked, hogy annak az ügynek a végére is pont kerül – súgta a fülébe lágyan, és Kate elmosolyodott az összhangra, ami közöttük uralkodott. Ki sem kellett mondania, mire gondol, hogy a férfi azonnal tudja, ahogy azt is tudta, hogy most semmire sem vágyott jobban, mint biztonságot nyújtó, erős karjaira. Még egy pillanatig élvezte az ölelést, majd nagyot sóhajtott, és kibontakozott. Éppen időben, mert a lift kattanása jelezte, hogy megérkeztek. Még mielőtt az ajtó kinyílt volna, gyors csókot lehelt a férfi szájára, és rámosolygott.

-          Köszönöm!

-          Mindig – mosolygott vissza Rick, majd együtt indultak az autóhoz, hogy mielőbb Angelica-nál legyenek.

Angelica lakása az East Side egyik legjobb környékén volt. Az utcákat hatalmas fák övezték, jótékony árnyékot vetve a járdán sétáló emberek feje fölé a nap sugarai elől. A lakások igazi paloták voltak, és Kate leplezetlen ámulattal emelte tekintetét az egyik ilyen impozáns épületre, ahol Gates barátnője is lakott, miközben magában megállapította, hogy rendőri fizetéséből talán 100 év múlva össze is tudná gyűjteni a foglalót. Mosolyogva rázta meg fejét a bolondos gondolatra, majd az íróra nézett, aki olyan természetesen mozgott a közegben, mintha oda született volna, ezzel arra figyelmeztetve a nőt, hogy mennyire nem illenek ők össze papíron, hiszen ő egy egyszerű rendőr, míg Castle nagyvilági író, akit már egyáltalán nem nyűgöz le a pompa és a gazdagság. A kis hangocskát elnyomva indult most a bejárati ajtó felé Kate, hogy becsöngessen, de épp, amikor megtette volna, egy magas, vékony hang hatolt el a tudatáig, és ő döbbenten fordult oda.

- Rick? Richard? – visított egy szőke, 30-as éveinek közepén járó, elegáns nő, és mielőtt az író reagálhatott volna, a karjaiba vetette magát.

9. rész

Kate összehúzott szemmel nézte, ahogy a nő teste szorosan a férfiéhoz préselődik, miközben Rick láthatólag kényelmetlenül feszengve próbálta lefejteni magáról. Amikor végre sikerrel járt, zavartan tolta magától kissé távolabb.

-          Amanda? – nézett a nőre meglepetten, és kék szemében egy pillanattal később a felismerés boldog szikrája csillant, amely egyáltalán nem nyugtatta meg a nyomozót, aki a nő háta mögött állva, továbbra is szótlanul figyelte a jelenetet, és igyekezett szívéből kiűzni a féltékenység kis zöld szörnyét, mielőtt eluralkodna rajta. – Mióta is?

-          Legalább ezer éve! – viháncolt tovább a nő, miközben szőke sörényét kacarászva rázta meg. – Akkor még Rodgers volt a becsületes neved! – bökte meg játékosan az író mellkasát a nő, mire Rick még szélesebben vigyorgott.

-          Akkor annak tényleg ezer éve már! – simított végig a bökés helyén Castle, majd tekintete hirtelen összeakadt Kate összehúzott szemével, és ajkáról pillanatok alatt tűnt el a vigyor. Zavartan köhintette el magát, és Kate felé mutatott – Ne haragudj, ő itt Kate. Kate Beckett.

-          A barátnőd? – fordult most a nyomozó felé és látványosan végig mérte a farmert, fehér inget, és fekete, félhosszú bőrkabátot viselő nőt, majd kezét nyújtotta – Amanda Webster – mutatkozott be, és Kate mosolyt erőltetett magára, még mielőtt azonban szóra nyitotta volna a száját, Castle kotyogott közbe.

-          Hogy ő? Dehogy! Facér vagyok, szabad, mint a kismadár!– nevetett fel erőltetetten, és Kate felhúzott szemöldökkel nézett rá, amikor folytatta – ő Beckett nyomozó, és egy ideje vele dolgozom, pontosabban inkább, mellette –javította ki magát, mire Amanda megkönnyebbülten felkacagott.

-          Igen, már emlékszem! Hallottam, hogy néhány éve a rendőrségen töltöd az időd nagy részét, az új könyved miatt. – bólogatott a nő, majd Kate felé fordult, és ahogy újra végig futatta szemét Beckett alakján, most már észrevette az aranyozott jelvényt, és a fegyvert is, mely elővillant a kabát alól – Akkor nyílván maga Nikki Heat megtestesítője, ugye? – intézte szavait Kate felé, aki nem válaszolt, csak türelmetlenül az órájára pillantott, így jelezve Rick felé, hogy nem éppen nosztalgiázni jöttek ide. Amanda viszont, mintha észre sem vette volna, csacsogott tovább – biztos jó könyv lehet, Rick, de bocsásd meg nekem, még nem olvastam egyiket sem – görbült lefelé sajnálkozva az ajka, mire Kate gúnyosan húzta fel szemöldökét. Ha őszinte akart lenni, ez a kijelentés egyáltalán nem lepte meg. Tulajdonképpen, azt sem nézte ki ebből a nőből, hogy egyáltalán tud olvasni.

-          Sajnálhatod is, mert igazán remek könyvek! – vigyorgott öntelten Rick, mire Kate megforgatta a szemét, és türelmetlenül sóhajtott, majd úgy döntött, itt az ideje, hogy véget vessen a bájcsevelynek.

-          Dolgunk van, Castle! – szúrta oda szigorúan, hiszen úgy gondolta, hogy ha Rick kijelentette, hogy csak a munkában társak, akkor nem kell feltétlenül kedvesnek lennie, és ezzel a nővel szemben, nem okozott nagy erőfeszítést a számára, hogy eljátssza a kemény, new york-i zsarut, sőt még élvezte is. – Jössz, vagy maradsz?

-          Megyek! – vágta rá villámgyorsan Castle, és meglepődött, amikor tekintete összeakadt Kate vészjósló tekintetével. Nagyot nyelt, majd ismét Amanda felé fordult – Amanda, örülök, hogy találkoztunk, de mennünk kell – kezdett el búcsúzkodni, miközben fél szemmel látta, hogy Kate már az ajtóban áll, kezét pedig a kilincsen pihenteti, így sürgetve őt. Éppen felé indult volna, amikor megérezte Amanda kezét a karján.

-          Várj egy pillanatot! – állította meg a nő, majd táskájából egy névjegykártyát halászott elő, és a kezébe nyomta – Tekintettel arra, hogy szabad vagy, és én is az vagyok, valamint már ezer éve nem beszélgettünk, mit szólnál hozzá, ha együtt vacsoráznánk ma este? – dobta fel az ötletet Amanda, és Kate elkerekedett szemekkel meredt az íróra, miközben visszafojtott lélegzettel várta, hogy Rick visszautasítsa. Döbbenete csak még nagyobb lett, amikor meghallotta Castle válaszát, mely csak néhány másodpercet váratott magára.

-          Rendben! Miért is ne? – mosolygott erőltetetten, majd zsebre vágta a kártyát, és már a bejáratból szólt vissza – este nyolckor megfelel? Mondjuk a Négy évszakban? – és amikor a nő bólintott, elköszöntek, majd mosolyogva lépett be a nyomozó után a többszintes épületbe, aki némán, szó nélkül indult el a lépcső irányába. – várj! Hányadikon van a lakás? – gyorsított a tempón Castle, hogy utolérje a nőt.

-          Az ötödiken – vágta oda tömören Kate, de Rick nem adta fel.

-          Miért nem lifttel megyünk? – kérdezgetett tovább, mire Kate most megállt és farkasszemet nézett vele. Rick döbbenten látta, hogy a zöld szemekben düh szikrázik.

-          Mert nincs, Castle! De ha gondolod, nem kell lépcsőznöd! Repülhetsz is, kismadár! – szúrta oda gúnyosan, ezzel utalva arra, amikor a férfi egy madáréhoz hasonlította szabadságát, majd újra megindult a lépcsőn felfelé, de Castle megelőzte, és eléállt.

-          Várj már! Mi a baj? Mi rosszat tettem? Miért haragszol? – záporoztak kétségbeesett kérdései, mire Kate újfent megállt, és összeszorított szájjal, összeráncolt szemöldökkel nézett rá.

-          Miért fogadtad el azt a meghívást? – bökte ki nehezen, miközben igyekezett, hogy a féltékenység, ami hatalmába kerítette, ne látszódjon rajta.

-          Mert jó ötletnek tűnt! – vágta rá Rick, és amikor Kate mérgesen sóhajtott egy nagyot, és újra el akart indulni, megint visszatartotta – Hallgass meg! Gondolj csak bele, Kate! Te mondtad, hogy senki nem jöhet rá, hogy mi ketten együtt vagyunk! – hadarta egy levegővel az író, hogy Kate-nek esélye se legyen közbe szólni – Elviszem vacsorázni, mindenki azt hiszi, hogy randizok, és senki nem fog ránk gyanakodni! Ez a tökéletes álca! – villantott fel egy győzelemittas mosolyt, és Kate alsó ajkát beharapva gondolkozott a dolgon. Kénytelen volt megállapítani, hogy Ricknek igaza van, így végképp nem gyanakodna rájuk senki, és csak egy vacsoráról volna szó.

-          Csak egy vacsora? – nézett összehúzott szemmel a férfira Kate, mire az esküre emelte a kezét.

-          Csak egy vacsora! – ismételte el, mint egy imádságot, és lágyan a nőre mosolygott, miközben közel húzta magához, és mélyen a barnás-zöld szemekbe nézve folytatta – Kate! Az, hogy te meg én együtt vagyunk, olyan nekem, mintha álmodnék! Tegnap éjszaka óta attól rettegek, hogy csak álmodom, és félek az ébredéstől. Sosem kockáztatnám, hogy bármi elromoljon. – csengett szerelmesen és őszintén a hangja, mire Kate elmosolyodott, és karjait a nyaka köré fonta.

-          Akarod, hogy megcsípjelek? Kiderülne, álmodsz-e – bujkált nevetés a hangjában, ahogy kérdezte, mire Rick derekára csúsztatta kezét, és még közelebb vonta magához.

-          Elég, ha megcsókolsz! – súgta szerelmesen, és ajkaik lágy csókban találkoztak. Puhán, szerelmesen vették birtokba a másik ajkait, és néhány pillanatig csak élvezték a másik közelségét, majd Kate kissé eltávolodott, úgy suttogta.

-          Nem tudom, álmodsz-e, de ha igen… én ugyanazt álmodom – simított végig a férfi frissen borotvált arcán, és a kék szemekben öröm csillogott, ahogy újra megtalálták egymás ajkát.

-          Tudod, nagyon aranyos vagy, amikor féltékeny vagy! – vigyorgott vidáman az író, amikor megszakították a csókot, mire Kate elhúzta a száját.

-          Álmodozz, Castle! Akkor fogsz te engem féltékenynek látni, ha… - kezdett volna bele Kate érzelmei tagadásába, de Rick egy mozdulattal ismét magához húzta, és csókkal zárta le ajkait. Amikor ajkaik elváltak, Castle szeretetteljesen simogatta meg az arcát.

-          Tudom, ha befagy a pokol – fejezte be a nő helyett mosolyogva a mondatot, és Kate sem tudta megállni, hogy ne viszonozza a gesztust.

-          Ideje mennünk – sóhajtott nagyot a nő, hiszen szívesebben lett volna kettesben az íróval, de a munka nem várta meg, ráadásul ez az ügy, Gates miatt, kiemelten fontos volt. Nehéz szívvel indult el ismét a lépcsőn felfelé, Castle pedig követte. Nem sokkal később megérkeztek Angelica lakásának ajtajához, és Kate határozottan bekopogott, mire az ajtó egy fél pillanat múlva kitárult, és egy 40-es éveinek elején járó nő állt velük szemben. Fekete haját kontyba tűzte, szorosan hátrasimítva, kék szemében gyanakvás csillogott, ahogy az idegen látogatóira nézett. Kate nem is késlekedett sokáig, azonnal elővette jelvényét, és jól láthatóan felmutatta – Kate Beckett nyomozó, az úr Rick Castle. Gates kapitány küldött minket – mutatkozott be, és a kapitány nevének említésekor a gyanakvás és távolságtartás azonnal eltűnt a nő arcáról. Helyére nyugalom és megkönnyebbülés költözött, ahogy még szélesebbre tárta az ajtót.

-          Angelica North vagyok, jöjjenek beljebb! – invitálta be őket széles mozdulattal a nő, majd amikor követték a hatalmas nappaliba, két kényelmesnek látszó fotelre mutatott, melyek ára, Kate szerint, bőven meghaladhatta a fizetése kétszeresét. Angelica egy ezüst csengettyűért nyúlt. Amint leültek, megrázta, és néhány perccel később már a dohányzó asztalon állt egy tálca, rajta tea, és száraz sütemény. – Victoria szerint, maguk a legjobbak! – jelentette ki magabiztosan, amikor a szolgáló elment, és Rick-ék meglepetten néztek össze a kijelentés hallatán.

10. rész

Ahogy egymásra pillantottak, tekintetükön látszott, hogy két dolog is meglepte őket. Egyrészt, furcsa volt hallaniuk, hogy a kapitányt valaki a keresztnevén szólítja, hiszen nekik csak Gates, kapitány, Asszonyom, vagy Vaslady volt, másrészt nehezen hitték el, hogy a legjobb embereinek tartja őket, hiszen a dicsérő szavakkal legalább olyan fukarul bánt felettesük, mint a szabadsággal, vagy a lazításra szánt idővel. Angelica megértőn mosolyogva nézett rájuk, úgy törte meg ismét a beállt csendet.

-          Ahogy elnézem, nem túl gyakran mondja ezt a szemükbe. – állapította meg a nő, mire Castle fintorgott egyet.

-          A soha, találóbb kifejezés volna – jegyezte meg kissé sértetten, hiszen ő maga is úgy vélte, hogy Kate és a fiúk voltak a legjobbak a szakmában, és véleménye szerint, ösztönzőleg hatott volna rájuk egy-egy nehezebb ügy során, ha Gates legalább megdicséri őket. Ehelyett, a dicsérő szavak helyett jutottak a kemény túlórák, és a szigorú letolások, ha az ügy megoldása elhúzódott. Ilyenkor pedig, ő mindig hálát adott az égnek, amiért csak külső megfigyelő, és nem tartozik a kapitány emberei közé.

-          Victoria nem a szavak embere, ez tény. – kortyolt bele teájába elgondolkodva a nő, majd visszahelyezte a csészét egy elegáns mozdulattal, és a szemükbe nézve folytatta – de amikor felkerestem őt, azt mondta, a legjobb embereit fogja az ügyre ráállítani. Magukat küldte, ebből gondolom, hogy maguk a legjobbak – vonta le következtetéseit Angelica, és Kate-t büszkeség töltötte el a közvetett dicséret hallatán, mégis igyekezett nem mutatni, milyen jól estek neki a szavak.

-          Köszönjük. – mosolygott a nőre Kate, majd elővette jegyzettömbjét, és immár hivatalos hangon szólalt meg – Térjünk is rá jövetelünk okára. Gates kapitány elmondása szerint, a húga és a sógora egy héttel ezelőtt tűntek el.

-          Igen. – bólogatott készségesen a nő.

-          Mikor látta őket utoljára, vagy mikor beszélt velük? – folytatta a kérdezést Beckett.

-          Kedden beszéltem Ameliával. Úgy volt, hogy csütörtökön együtt vacsorázunk, de nem jött el, és amikor hívni akartam, a telefonját sem vette fel, csakúgy, mint Jeremy. Akkor már nagyon aggódtam miattuk, mert korábban ilyen sosem fordult elő.

-          Kérhetnénk róluk egy fényképet, esetleg? – szólt közbe Castle és Kate elismerően pillantott rá.

-          Természetesen! – ugrott fel az asztaltól Angelica, és az egyik szekrényhez lépve leemelt a polcról egy bekeretezett képet, melyet most Kate kezébe adott. A fotóról egy 35 év körüli fiatal, kreol bőrű, fekete hajú nő, és egy 40 év körüli, fehér férfi, szőke hajjal és kék szemekkel mosolygott vissza rá. A képről sütött a közöttük lévő szerelem. Jeremy óvón ölelte át a nő derekát, aki boldogan simult a karjaiba. Kate-nek az első gondolata az volt, hogy, ha két ennyire különböző ember is megtalálhatja egymás mellett a boldogságot, akkor talán neki és Castle-nek is van esélye. Gondolataiból Rick hangja szakította ki.

-          Mikor készült a kép? – kérdezte, miközben elvette Kate kezéből a fotót, és véletlenszerűen érintette össze kezüket.

-          Alig egy éve – válaszolta Angelica, mire Kate vette át a szót.

-          Látszik, hogy nagyon szeretik egymást. Nem lehetséges, hogy csupán elutaztak egy kis időre? – vetette fel lehetőség gyanánt, de Angelica hevesen megrázta a fejét.

-          Nem mentek volna el szó nélkül! Amelia és én nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Naponta, de legfeljebb kétnaponta beszélünk, biztos vagyok benne, hogy mondta volna, ha ilyen terveik lettek volna.

-          Talán csak hirtelen ötlet volt – kapcsolódott be Rick is, de Angelica arcán látszott, hogy hallani sem akar erről a lehetőségről többet, és nem is válaszolt a férfinak, így Kate vette át a szót ismét.

-          Tud esetleg valakiről, akinek érdekében állt volna… - itt hirtelen megtorpant. Noha, nem dolgozott soha az Eltűnt személyek osztályán, mégis tudta, hogy a hozzátartozók egyik legnagyobb félelme, hogy szeretteik holtan kerülnek már csak elő. Nem is kellett azonban folytatnia, Angelica pontosan tudta, mire céloz.

-          Nem, senkinek nem állt érdekében, hogy… - akadt meg ő is, majd szomorúan fűzte hozzá – Mindenki kedvelte őket.

-          Kapott esetleg telefont, vagy levelet, ami arra utalna, hogy valaki elrabolta őket, váltságdíjért? – kérdezte Castle, de Angelica most is nemleges választ adott.

-          Semmi ilyesmi nem érkezett – rázta meg a fejét szomorúan a nő – sem telefon, sem levél – lábadt könnybe a szeme, és a sírás fojtogatta, amikor folytatta – ez annyira igazságtalan! Éppen most, amikor újra jól alakult volna minden!

-          Ezt hogy érti? Problémáik voltak? Esetleg anyagi természetű? – csapott le azonnal Kate a lehetőségre, mely új megvilágításba helyezte volna a dolgokat, egyelőre ugyanis, vakon tapogatóztak. Gyilkossági nyomozóként nem nagyon volt rutinja az eltűnt személyek felkutatásában, így Angelica tudtán kívül, próbálta úgy kezelni az ügyet, mintha gyilkosság történt volna, és így megtudni mindent az „áldozatok” életéről.

-          Nem anyagi, inkább magánéleti, vagy a kettő együtt. – törölte meg könnyes szemét egy szépen hímzett, drágának tűnő zsebkendővel a nő, miközben tovább beszélt – Nyolc éve házasodtak össze, és nagyon boldogok voltak. De az ellentétek… tudják, Jeremy szegény családból származott, a szülei egyszerű szakmunkás emberek voltak, míg Amelia és én… nos, mindig is volt, mit a tejbe aprítanunk. – sóhajtott nagyot Angelica – Ezenkívül, Jeremy tanárként dolgozott, míg Amelia ügyvéd volt, és körülbelül kétszer, ha nem háromszor annyit keresett, mint a sógorom. Az ellentétek először vonzzák egymást, ahogy a mondás is tartja – pillantott most rájuk a nő, és Kate szíve gyorsabban kezdett el verni, ahogy hallgatta. Akaratlanul is magára és Rickre vonatkoztattak a hallottakat, de nem szólt semmit, csak figyelt, miközben a nő tovább beszélt – persze, arról már nem szól a fáma, hogy a vonzó ellentét, később megannyi vita forrása lesz. Náluk sem volt ez másképp. Az utóbbi időben egyre többet veszekedtek, és Amelia már a váláson gondolkodott.

-          Végül miért nem váltak el? – kérdezte Kate, és hangjából őszinte érdeklődés csendült ki.

-          Az egyik ismerőse javasolt nekik egy házassági terápiát, ahova végül el is mentek. – felelte most már kissé nyugodtabban a nő. – Miután hazaértek, Amelia nagyon boldognak tűnt. Azt mondta, újra úgy érzi magát, mint a házasságuk elején… minden rendben volt közöttük… de aztán… - itt megint megakadt a nő, és nem bírta folytatni.

-          Hogy érti, hogy hazaértek? A foglalkozásról? – szólt közbe ismét Rick, és Kate pillantása elárulta, hogy éppen ezt akarta kérdezni ő is.

-          Nem – rázta meg fejét Angelica – Ez egy hétvégi, háromnapos tábor volt… vagy valami ilyesmi. Egész hétvégén ott voltak. Pénteken mentek, és csak vasárnap este értek vissza. Egy pillanat – állt most fel újra, és a noteszában kezdett kutatni, majd kitépett egy lapot, és Kate kezébe nyomta.

-          Drew Monroe – Míg a halál el nem választ! – olvasta fel hangosan a papíroson szereplő írást, mely mellé címet és telefonszámot is mellékeltek.

-          Amelia diktálta le, amikor elutaztak, hogy tudjam, hol érhetem el, ha valami gond lenne. – adott magyarázatot a nő Kate-nek, aki hálásan tette el a papírt, majd felállt, jelezve, hogy indulniuk kell.

-          Köszönöm a segítségét, Ms. North – rázott kezet a nővel, majd az ajtó felé indultak – Ígérem, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy épségben megtaláljuk őket!

Az autóba beszállva Kate fejében még mindig a nő szájából elhangzott szavak cikáztak, amit az ellentétek vonzásáról, és a később előkerülő problémákról mondott. Rick figyelmét nem kerülte el a nő nyomott hangulata, és szóvá is tette.

-          Valami baj van? – kérdezte a nyomozó felé fordulva, aki csak némán megrázta a fejét, amivel azonban nem tudta becsapni a férfit, aki úgy ismert már minden apró rezdülést az arcán, mint a saját tenyerét. – Kate! – fordította most a nő fejét álla alá nyúlva maga felé Rick – Még mindig a vacsora miatt vagy rám dühös?

-          Dehogy! – fogta meg Kate Rick kezét, és összekulcsolta ujjaikat, majd lenézett összefonódott kezükre. Egy pillanatig csak nézte, milyen tökéletesen összeillenek, majd zöld szemét az íróra emelte – azon gondolkodtam, amit Angelica az ellentétekről mondott. Előbb-utóbb tönkremegy… és ami vonzott a másikban, később az őrületbe kerget majd…

-          Kate! Ugye nem gondolod, hogy kettőnkkel is ez történik majd? – nézett döbbenten a férfi Kate-re.

-          Nem tagadhatod, hogy mi ketten olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz…, mint a sivatag és az óceán… semmi közös nincs bennünk, Rick!

-          Én inkább azt mondanám, hogy olyanok vagyunk, mint a benzin és a szikra! Ha egymás közelében vagyunk, azonnal lángra lobban minden – suttogta Rick, és egyre közelebb hajolt hozzá, majd lágyan megcsókolta, Kate pedig nagyot sóhajtva viszonozta. Ebben a pillanatban semmi sem számított, csak hogy a férfi ajka gyengéden birtokba veszi az övét, nyelvével pedig kutatva korbácsolja fel szunnyadó vágyait.

11. rész

Castle lágyan, szerelmesen csókolta a nőt, hogy elűzzön szívéből minden kételyt, mely belül mardossa. Tisztában volt vele, hogy mitől fél Kate, hogy miért tartotta ilyen sokáig távol magától. Attól félt, hogy megsebzi, hogy ami közöttük van, egyszer elromlik, vége lesz. Amikor megismerte őt a nő, egy nőfaló, partiról, partira járó, felszínes férfit ismert meg, és neki négy évébe telt, mire lassan megmutatta igazi énjét a nyomozónak, és elérte, hogy bízott benne, barátjául fogadta. Most minden erejével azon volt, hogy biztosítsa Kate-t a felől, hogy neki már senki más nem kell csak ő, hogy senki mással nem tudja elképzelni az életét, csak vele, és azok az ellentétek, amelyekről Kate beszélt, nem tarthatják távol őket egymástól. Kezével most gyengéden simított végig Kate arcán, majd nyakán, miközben nyelvével lassan, érzékien fedezte fel a mézédes ajkakat, és szívét boldogság töltötte el, ahogy hallotta, hogy Kate ajkát apró nyögés hagyja el, ahogy elmélyítette a csókot. Egy pillanatra, csak hogy levegőhöz jussanak, megszakította az édes pillanatot, és mélyen a barnás-zöld szemekbe nézett.

-          Kate, az életünket nem a szerint éljük, hogy mi evidens, és mi nem az! – suttogta a szavakat szerelmesen – talán, nem értünk mindenben egyet… talán nem látjuk ugyanúgy a dolgokat… és igen, talán mások vagyunk, de még soha, senkit nem szerettem úgy, mint téged, és éppen azt szeretem benned, amilyen vagy! – hadarta lázasan Rick, mert minden vágya az volt, hogy szavaiból kiderüljön, milyen sokat jelent neki a nyomozó, és ő nem fél attól, hogy ami közöttük van, egyszer véget érhet. Még soha nem érzett ilyet, de most biztosra tudta, hogy ez örökké fog tartani. Soha nem fog megszűnni szeretni a nőt. Kate egy ideig némán nézte, majd lassan elmosolyodott. Tisztában volt vele, miben mások a férfival. Ő komoly, megfontolt, racionális ember volt, aki a tényeket előrébb tartotta a fikcióknál. Ehhez képest, Castle egy nagyra nőtt gyerek volt, aki a képzeletéből élt, hitt a szellemekben, az időutazásban, és mindenben, ami ellentmondott az ésszerűségnek. Mégis, el kellett ismernie, hogy ez volt az az oldala, ami felvidította, ami jobb kedvre derítette, és ami elviselhetővé tette számára munkájának árnyoldalát. A kettejük ellentéteiből fakadó évődéseik, játékaik tették szebbé a napját, és minden reggel, amikor felkelt, mosollyal az ajkán várta a munkakezdést, mert tudta, hogy ezek a kis pillanatok, elhagyhatatlan részei lettek az életnek. A gyerekes oldal mellett pedig, ott volt az érzékeny, ugyanakkor erős, szerelmes férfi, akinek a karjai biztonságot, melegséget, nyugalmat árasztottak, ahova boldogan simult.

-          Castle, én is… - vallotta volna be érzelmeit Kate, amikor megszólalt a telefonja, és bár Castle várakózón csillogó szemekkel nézett rá, ő kelletlenül arrébb húzódott, és kihangosította a készüléket. – Beckett!

-          Ryan vagyok! – hallotta társa hangját Beckett, és egy pillanat alatt változott meg arckifejezése, és öltötte fel magára újra a nyomozó szerepet a bizonytalan barátnő helyett, míg Kevin folytatta – elmentünk Jeremy és Amelia munkahelyére, ahol megerősítették, hogy szerdán még mindketten dolgoztak. Senki nem tudott utazási tervekről, vagy esetleges haragosokról. Jeremy munkahelyén beszéltünk néhány tanárral, az igazgatóval, de mindannyian azt állították, hogy nem volt konfliktusa az iskolában.

-          Mi a helyzet Ameliával? Az ügyvédeket nem igazán szeretik – kotyogott közbe Rick, miközben közelebb hajolt, Kate pedig elfojtott egy mosolyt. Lévén, hogy a készüléket kihangosította, semmi nem indokolta a férfi mozdulatát, így biztos lehetett benne, hogy csak így akar a közelében lenni az író, ami melegséggel töltötte el.

-          Üzleti jogász volt – tájékoztatta Ryan – jelenleg egy marketing cég, és egy dohányipari vállalat szerződését hozta tető alá. Semmi különleges. – jegyezte meg monoton hangon, és ebből tudták, hogy a jegyzeteiből olvas.

-          Ettől függetlenül, nézz utána, hátha nem stimmelt valami. Az sem árt, ha a korábbi munkái hátterébe is beletúrsz, Espo pedig fusson végig a pénzügyeiken. Angelica szerint, Jeremy-t zavarta, hogy nem ő a családfenntartó, talán belekeveredett valamibe, hogy egy kis plusz tőkéhez jusson – gondolkodott hangosan Kate, majd folytatta – és Kevin! Nézzétek át a híváslistákat is! Castle és én elmegyünk a lakásukra, és körülnézünk egy kicsit, hátha ráakadunk valamire. – ért mondanivalója végére, majd elköszönt, és mielőtt indított, összemosolygott az íróval.

Késő délutánra járt már az idő, amikor Kate és Castle fáradtan megérkeztek az őrsre. Különösen kiábrándító volt, hogy a lakásban semmit nem találtak, amin elindulhattak volna. Ahogy odaértek Kate asztalához, a nyomozó a fehér táblához lépett, és feltette Jeremy és Amelia képét, majd a papírról felmásolta a házassági tanácsadó nevét, címét és telefonszámát, végül pedig néhány adatot a házaspárról. Éppen letette a tollat, és elgondolkodva, alsó ajkát beharapva nézett farkasszemet a táblával, amikor Ryan jelent meg mellettük, Espo társaságában.

-          Beckett! Amelia ügyei között semmit nem találtam! Minden üzlet, amit tető alá hozott, mint ügyvéd, legálisan és zökkenőmentesen zajlott, és mindkét fél elégedett volt.

-          Tehát, nem munkahelyi konfliktus lesz – állapította meg letörten Kate. Már a gondolatától rosszul volt, hogy amikor majd Gates hívatja, arról kell beszámolnia, hogy semmit nem tudnak. – Újabb zsákutca – ült le asztala sarkára Beckett csalódottan, mire Espo szólalt meg.

-          Nem akarom fokozni a rossz kedvedet, de Jeremy pénzügyei között sem találtam semmi kirívót. – lobogtatott meg egy papírt a kezében, majd folytatta – a tanári fizetése kevesebb, mint az enyém, ami egy vicc! Ennek ellenére, semmiféle furcsa, vagy megmagyarázhatatlan tranzakciót nem találtam. Az utolsó pénzkivétel két héttel ezelőtt volt, 10 000 dollárt vett ki.

-          Mire kellett neki ennyi pénz? – emelte fel szemöldökét Kate meglepetten, mire most Castle szólalt meg.

-          Ha nem tévedek, erre – mutatta fel az egyik szórólapot, melyet a lakásból hozott el, és mely a Míg a halál el nem választ! tanácsadó céget hirdette, rajta hatalmas betűkkel, hogy a három napos program ára 10 000 $.

-          Tíz rongy ezért? – hüledezett Espo, és lekicsinylőn húzta el a száját – biztos nem fizetnék ennyit azért, hogy egy okostojás tanácsokkal lásson el a feleségemmel kapcsolatban.

-          Neked majd arra kell a tíz rongy, hogy egyáltalán valaki hozzád menjen – szurkálódott Kevin vidáman, és sem Kate, sem Rick nem tudta elrejteni mosolyát, míg Espo savanyú képet vágott.

-          Te már csak tudod, Jenny is annyit kért, igaz? – szúrt vissza, mire Ryan szeme összeszűkült, és éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor Kate avatkozott közbe.

-          Fogaljuk össze, mit tudunk! – állt fel az asztalról, és a táblához lépett. Kezébe fogta ismét a filctollat, de ezúttal az idővonalat vette célba, úgy folytatta – péntektől vasárnap estig a házassági programon vannak. – jelölte be feketével az időpontot, és fölé írta a napokat – aztán kedden, telefonon Amelia vacsorát beszél meg Angelica-val. Elmondja, milyen boldog, és hogy úgy érzi, rendbe jött a házassága. Szerdán még dolgozni mennek, de csütörtökön már senki nem tud róluk semmit! Ezek szerint, a csütörtök a mi napunk! – karikázta be a napot vastagon, és összehúzott szemmel gondolkodott, majd hirtelen Espo felé fordult, aki éppen azon ügyködött, hogy egy cetlit ragasszon Kevin hátára "üssetek"”felirattal. -–Espo, mi van a híváslistával?

-          Leginkább egymással beszéltek telefonon! – dugta most kezét a háta mögé a nyomozó, és Kate megforgatta a szemét, miközben hallgatta – Amelia mobilján találtam még az üzleti ügyeivel kapcsolatos hívásokat, illetve az eltűnésük hetében meglehetősen sokat beszélt egy bizonyos Rebecca Seweron-nal. – olvasta fel a nevet a jegyzettömbjéből, majd felpillantva folytatta – őt viszont nem találtuk meg. Biztos, hogy nem a munkatársa, és nem is ügyfele, sőt, a barátai között sem szerepel ilyen név. – vonta meg vállát Javi, mire Rick felegyenesedett, és Kate mellé lépett, miközben észrevétlenül magába szívta a cseresznye illatot.

-          Mi van, ha nem is olyan régi barát? – kérdezte töprengve, és most mindhárman érdeklődve fordultak felé.

-          Mire gondolsz? – nézett rá kérdőn Beckett, mire Rick megint felemelte a szórólapot.

-          Egy ilyen terápián nem szokatlanok a csoportos tréningek, beszélgetések, a „tanuljunk egymás hibáiból” marhaságok. Elkerülhetetlen, hogy embereket ismerj meg, olyanokat, akik hasonló problémákkal küzdenek, és ez összehozza a népet. Amikor például Gina és én elmentünk egy ilyen helyre, ő legalább három „jó” barátnővel lett gazdagabb! – mesélte Rick, és Kate érdeklődve figyelte. Az, hogy a férfi hajlandó volt ilyenen részt venni, kellemes meglepetés volt, hiszen ez azt jelentette számára, hogy hajlandó küzdeni egy kapcsolatért.

-          És te? – nézett rá kérdőn Ryan, mire Rick elhúzta a száját.

-          Én 4000 $-al szegényebb, ráadásul a rákövetkező héten Gina beadta a válást. - jegyezte meg, de látszott rajta, hogy mennyire nem érdekli már az eset.

-          Van benne igazság! – csapott le az ötletre Kate, majd az elszántság szikrájával szemében fonta karba a kezeit. – Tudom is, mi lesz a következő lépésünk!

12. rész

Mindhárom férfi, várakozón nézett a nyomozóra, aki nem is késlekedett sokáig a folytatással.

-          Espo, ti ketten visszamentek Jeremy-ék lakótömbjébe, és az összes szomszédot kikérdezitek, tapasztaltak-e valami furcsát, vagy szokatlant csütörtökön. Muszáj erre a napra koncentrálnunk, mert nagyon úgy tűnik, hogy ekkor veszett nyomuk – adta ki az utasítást, mire a két nyomozó szolgálatkészen bólintott, miközben Kate már a bőrkabátját vette, úgy beszélt tovább – Castle és én pedig, elmegyünk Drew Monroe cégének székhelyére, hogy utánanézzünk, valóban onnan ismerte –e Rebecca Seweron-t Amelia. – ért mondandója végére, és már Glock-ját csúsztatta a fegyvertáskába. Amint megállapodtak a feladatokban, a lift felé indultak, míg Espo és Ryan kissé lemaradt, így csak ketten szálltak be.

-          Házassági terápia? – nézett most kérdőn az íróra Kate, aki zavartan köhintett egyet, mire Kate mosolyogva folytatta – Ez… kedves. Mármint, úgy értem az, hogy küzdeni akartál a házasságod megmentéséért.

-          Igazából nem az én ötletem volt – vallotta be Castle, és Kate meglepetten fordult felé, amikor tovább beszélt – Gina ragaszkodott hozzá, addigra én már tudtam, hogy a kapcsolatnak vége. Gina és én… sosem voltunk igazán egy hullámhosszon, sokat veszekedtünk, és egy idő után, már csak a munkáról beszéltünk otthon is. – magyarázta magától értetődően, és észre sem vette, hogy Kate szemöldök ráncolva hallgatja. Akaratlanul is arra gondolt, mi lesz, ha egy idő után már őket is csak a munka köti majd össze. Vajon a férfi szólna neki, hogy részéről a kapcsolatnak vége? -–tette fel magának a kérdést, de Castle hangja kirántotta gondolatai közül. -–Kate? -–érintette meg gyengéden a vállát, és csak akkor vette észre, hogy a lift megállt, és Rick már a folyosón várja, hogy elinduljanak. Zavartan nyelt egy nagyot, majd minden igyekezetével azon volt, hogy a baljós gondolatokat kiűzze fejéből. Amikor beszálltak az autóba, és indított, Rick gyanakodva pillantott rá, majd kezét a váltón lévő kezére tette, mire Kate rámosolygott, és elindultak.

Drew Monroe cége a 75. utcán volt, és amikor beléptek, az asztalnál ülő szőkeség egy pillanatra abbahagyta körmei rendbetételét, és nem túl érdeklődve, sokkal inkább unottan nézett fel rájuk.

-          Jó napot! Kate Beckett vagyok…

-          Ha úgy érzi, vége a házasságának, keresse meg Drew Monroe-t magának! Ő majd segít elűzni a felhőket, hogy a férje, vagy felesége újra szeresse! – kezdett bele a cég szlogenjének elszavalásába a fiatal, 20-as éveinek elején járó nő, mire Kate és Rick felhúzott szemöldökkel néztek egymásra. – Milyen természetűek a gondjaik? – emelte most ismét rájuk kék szemét a nő.

-          Nem vagyunk házasok! – rázta meg a fejét Kate tagadólag, és Rick igyekezett nem kimutatni, milyen jó érzés töltötte el a lehetőségre, hogy ő és szerelme házasok lennének. – Mi…

-          Akkor nem segíthetek! Itt csak házassági problémákkal foglalkozunk – csacsogta unottan tovább a nő, és elhúzta a száját – ahhoz pedig, fontos, hogy házasok legyenek.

-          A rendőrségtől jöttünk, és Drew Monroe-t keressük – húzta el jelvényét a szőkeség orra előtt látványosan Kate, mire annak szemében most először csillant meg érdeklődés.

-          Mr. Monroe nincs itt. Hetente csak egyszer jön be – felelte készségesen, majd tekintetét most Rick-en futatta végig, és ajkát széles mosolyra húzta, szeme pedig kihívóan csillogott – Talán, én is segíthetek! – fűzte hozzá, de szemét le nem vette Rickről, aki egyre kényelmetlenebbül fészkelődött. Kate először a nőre, majd Rickre nézett, és nem kellett zseninek lennie ahhoz, hogy tudja, a férfi elnyerte a szőkeség tetszését. Ingerülten ütögette meg az asztalt, hogy magára vonja a titkárnő figyelmét.

-          Egy nyomozás kapcsán szükségem lenne a klienseik listájára! – közölte határozottan, mire a nő végre hajlandó volt ráfigyelni.

-          Nem tudom, hogy ez lehetséges-e… nem kellene ehhez valami engedély, vagy ilyesmi? – kérdezte bizonytalanul, és Kate égnek emelte a szemét, úgy válaszolt.

-          Nem. Többnyire csak kérni szoktuk – jegyezte meg szárazon, de a szőke cicababa még tovább akadékoskodott.

-          Ezek bizalmas információk, nem adhatom ki az adatokat csak úgy! – húzta el élénkvörösre rúzsozott ajkát, és Kate érezte, hogy lassan elfogy a türelme.

-          Nézze! Nem azért kérem, mert nincs más dolgom, világos? – támaszkodott meg az asztalon, és Rick szinte érezte a feszültséget, ami körbevette a nyomozót – Ez egy nyomozás, amit éppen akadályoz! – húzta össze fenyegetőn a szemét Kate, majd folytatta – visszajöhetek paranccsal is, de az biztos, hogy a listával együtt, magát is elviszem a nyomozás akadályoztatásáért! – blöffölt Kate, hiszen tisztában volt vele, hogy nem hivatalosan járnak el. Kénytelen volt abban bízni, hogy kellőképpen félelmetesre sikeredett a hangja, és arckifejezése. Legnagyobb döbbenetére azonban, a csini titkárnő, elszántan zárta össze ajkait.

-          Fenyegethet, amivel akar, de ezek bizalmas információk, és a főnököm élve megnyúz, ha megtudja, hogy kiadtam őket! – jelentette ki, és karba fonta a kezét, így jelezve, hogy nem hajlandó segíteni. Kate dühösen fújtatott egy nagyot, és éppen a kijárat felé indult, amikor Rick szólalt meg.

-          Lora! – olvasta le nyugodt, búgó hangon a nő mellén lévő névtábláról a nevet, majd folytatta – Elnézést, hogy a társam kissé nyers volt – nézett mélyen a szemeibe a nőnek, és azon látszott, hogy mindjárt elolvad – De tudnia kell, hogy minden szót komolyan gondolt. Tényleg börtönbe akar menni? Csak egy listát kérünk, adatok nélkül, csak nevekkel – győzködte Lorát, akinek arcán hatalmas, réveteg mosoly terült szét, és szinte hipnotikusan bámult az íróra, aki most elmosolyodott – Segít nekünk?

-          Iiigen – dadogta Lora, és szinte oda sem nézve kattintott kettőt, hármat, majd, mint egy varázslat, a nyomtató felbúgott, és hamarosan nyomtatni kezdte egymás után a lapokat. Kate megkövülten figyelte a jelenetet, de nem hibáztatta a titkárnőt, hogy Castle kék szemei rabul ejtették, hiszen ő is nehezen szabadult hatásuk alól már a kezdetektől. Amikor a nyomtató befejezte munkáját, Lora kikapta a lapokat, és átnyújtotta az írónak.

-          Köszönöm – mosolygott továbbra is a férfi, és éppen indultak volna, amikor a nő utánuk szólt.

-          Várjon! Megadom a számom, ha esetleg kérdésük lenne…, vagy, ha egy este magányosnak érezné magát. – rebbentette meg sokat sejtetően szempilláit, és míg Rick meglepetten nézett vissza a nőre, Kate odanyúlt a fecniért, és határozott mozdulattal ragadta ki Lora kezéből.

-          Ha kérdésünk lesz, majd én hívom! – hűtötte le a nőt villámgyorsan Kate szigorú arckifejezéssel, majd folytatta – magányos estéi pedig nem lesznek!

-          Ezek szerint, foglalt? – biggyesztette le szomorúan a száját Lora, és megint Kate válaszolt Rick helyett, aki alig bírta elfojtani vigyorgását a nyomozó féltékenységét látva.

-          Nem is tudja, mennyire! – vágta oda Kate, majd a választ meg sem várva, kilépett az irodából, és határozott léptekkel vette útját az autó felé. Amikor beszálltak, Rick továbbra is szótlanul, de magabiztosan mosolyogva figyelte a nyomozót, aki néhány másodperc után, ingerülten fordult felé. – Mi van? – kérdezte Kate, mire Rick beharapta alsó ajkát, úgy válaszolt.

-          Semmi… csak, úgy gondolom, idén hideg telünk lesz – jegyezte meg huncut szemekkel, és Kate értetlenül nézett rá.

-          Mi? – kérdezte zavarodottan, mire Castle továbbra is vigyorogva felelt.

-          Talán még a pokol is befagy… - utalt arra, hogy Kate féltékeny volt odabenn, és amikor Kate nem válaszolt, folytatta – féltékeny voltál, igaz? – nézett rá boldogan, mert boldogsággal töltötte el, hogy fontos a nőnek, még ha nem is mondta eddig, hogy szereti.

-          Féltékeny? Én? – húzta fel meglepetten a szemöldökét Kate – mégis kire? Egy 20 éves, túlszilikonozott csinibabára, akin annyi a festék, hogy fél New York-ot átmázolhatná vele? – nézett kérdőn Rick-re, miközben igyekezett eltitkolni, milyen rosszul esett neki a nő nyomulása a férfira, de folytatta – Egyébként sincs okom féltékenykedni, hiszen a ma estéd már foglalt, nem igaz? – fűzte hozzá gúnyosan, és Rick nagyot sóhajtott. – Vagy talán, álca gyanánt a következő estéidet vele óhajtod tölteni? Persze, csak azért, hogy senki ne gyanakodjon ránk!

-          Ma este elmegyek Amandával vacsorázni, és attól kezdve, minden estém foglalt lesz… - itt Rick szünetet tartott, majd közelebb hajolt Kate-hez, úgy suttogta – veled! – kacsintott Kate-re, aki megkönnyebbülten mosolyodott el, majd lágyan megcsókolták egymást. Csókjuk lassú volt, és vággyal teli, de Kate nem engedte elmélyíteni. Tudták, hogy ezzel várniuk kell még, amíg hazaérnek, így nehezen kibontakoztak az ölelésből, és útjukat a kapitányság felé vették.

13. rész

Visszaérve a kapitányságra, azonnal látták, hogy Espo és Ryan még nincsenek ott, így útjukat a pihenő felé vették, és amíg Castle bekészített két kávét, addig Kate gyorsan átfutotta a legalább 10 oldalból álló dokumentumot, melyet Lora adott nekik. Még csak a második oldalon járt, amikor Rick elé tette a gőzölgő csodát, és ő hálásan pillantott fel.

-          Köszönöm – mosolygott a férfira, aki most mellé telepedett az asztalhoz, úgy kérdezte.

-          Megvan Rebecca? – pillantott bele a lapokba közelebb hajolva a nőhöz, beszívva cseresznye illatát, de Kate nagyot sóhajtva dobta félre a papírokat.

-          Egyelőre nem, végig kell olvasni az egészet – húzta el a száját, így kinyilvánítva, mennyire nem fűlik hozzá a foga. Egy darabig némán itták kávéjukat, majd Kate megköszörülte a torkát, és feltette azt a kérdést, amely már délelőtt óta foglalkoztatta. – Mondd csak, mégis, meddig akarsz elmenni a randin a hatás eléréséhez? – kérdezte úgy, mintha csak társalogni próbálna.

-          Csak annyira, hogy elhiggyék, komoly randiról van szó – rántott egyet a vállán Rick, majd folytatta – Azért is választottam a Négy évszakot, mert ott nyüzsögnek a fotósok. Megesszük a vacsorát, megvárom, míg készül egy-két fénykép, hazaviszem, és már rohanok is hozzád! – mosolygott most a nőre, és Kate nehéz szívvel viszonozta. Annak ellenére, hogy tudta, csak színjáték lesz a vacsora, nem volt könnyű elfogadnia, hogy Rick egy másik nővel vacsorázik, míg ő valószínűleg a korábban elhozott dokumentumokkal tölti majd az idejét. Rick is észrevette, hogy a mosolya nem őszinte, mert most elkomolyodott, és amikor Kate felállt, hogy a mosogatóba rakja a poharát, Rick mögé állt, és maga felé fordította – Kate, ha gond neked ez a vacsora, lemondom! – nézett mélyen a zöld szemekbe, mire Beckett magára erőltetett egy őszintébbnek tűnő mosolyt, és megrázta a fejét.

-          Dehogy! Egyáltalán nem gond! Igazad volt, tényleg így lesz a legjobb, így senki nem fog arra gondolni, hogy mi ketten együtt vagyunk! – bizonygatta, de azt nem tudta eldönteni, hogy az írót, vagy saját magát akarja-e meggyőzni.

-          Rendben! – bólintott Rick, majd megsimogatta a nő arcát, és gyengéden megcsókolta. – Szeretlek, ugye tudod? – kérdezte, miután ajkaik elváltak.

-          Tudom… és érzem – mosolygott rá Kate, majd kezeit a dereka köré fonta, és ajkuk újabb csókban forrt össze, miközben Rick keze lágyan simogatta a nő hátát, Kate keze pedig most mellkasára vándorolt. Csókjuk egyre inkább elmélyült, nyelvük izgató játékot játszott, és mindketten érezték, hogy az együtt töltött éjszaka ellenére, vágyaik még sürgetőbbek, mint valaha, hiszen már tudták, milyen gyönyörben van részük a másik karjai között. Rick ajka most puhán becézgette Kate nyakát, aki nagyot sóhajtott az érintésre, de amikor az író keze inge alá vándorolt volna, nehezen tolta el magától. – Castle – kapkodta a levegőt Kate – kérlek… ha… ha Gates megtudja… vagy meglát…

-          Ki sem dugja az orrát az irodájából – mormolta a nő nyakába a szavakat a férfi, miközben tovább izgatta tenyere lassú, érzéki simogatásával a nyomozó meztelen hátát, aki akaratlanul is közelebb húzódott hozzá, majd újra megcsókolták egymást. Kate már éppen feladta volna ellenállását, hogy átadja magát érzékeinek, amikor Javi hangja hatolt el hozzá, ahogy Ryan-nel csipkelődnek. Nagyot sóhajtva távolodott el az írótól, aki égnek emelte tekintetét, és minden igyekezetével azon volt, hogy elnyomja a vágyat, ami követelte, hogy húzza vissza karjaiba a nyomozót, és csókolja tovább, amíg teljesen meg nem feledkeznek arról, hol vannak éppen. Míg ő vágyai leküzdésével foglalatoskodott, Kate elhagyta a pihenőt, és asztalához sétált, ahol már Javi és Ryan várta.

-          Végig kérdeztünk mindenkit, de senki nem látott, vagy tapasztalt szokatlanságot csütörtökön este. Volt azonban egy lakó, aki látta, hogy csütörtök délelőtt egy fehér furgon áll meg a lakótömb előtt, és néhány dobozt rámolnak be a hátuljába. – tájékoztatta felettesét a fejleményekről Javi.

-          Milyen furgon? – kapta fel a fejét Kate, miközben oldalról látta, hogy Rick is megérkezik az asztalhoz, kezében a lapokkal, amit ő a nagy sietségben ott felejtett az asztalon.

-          A típusát nem tudta megmondani, viszont feltűnt neki a felirat, ami miatt azt hitte, hogy egy temetkezési vállalat autója. – szólalt most meg Ryan.

-          Milyen felirat? – kérdezte most Castle, mire Ryan és Espo sokatmondón összenéztek, végül egyszerre szólaltak meg.

-          Míg a halál el nem választ!

-          A tanácsadó cég szlogenje? – kérdezték ugyanúgy egyszerre Rick és Kate, mire a másik kettő felhúzott szemöldökkel nézett rájuk, de csak bólintottak. Kate ajkát beharapva sétált a táblához, és szemöldökráncolva gondolkodott. Egyszerűen nem értette, hogy mi köze lehet a furgonnak és a cégnek a házaspár eltűnéséhez, de érezte, hogy valahol ott lesz a megoldás, és már azt is tudta, kitől tudhatják meg. Még mindig összeráncolt szemöldökkel fordult hátra, amikor beszélni kezdett -–Monroe cégétől elhoztuk a klienseinek a listáját. Leülünk, és átfutjuk, hogy megtaláljuk-e közöttük Rebecca Seweron-t, és ha igen, felhívjuk, hátha ő tud valamit mondani a házaspárunkról. Ha pedig ő nem, akkor felhívjuk az összes listán szereplő nevet, akik azon a hétvégén voltak a terápián, amikor Jeremy és Amelia -–jelentette ki elszántan, mire Javi és Ryan kétségbeesve néztek a rengeteg papírra, amiből sejthették, hogy az egész éjszakát, de a felét bizonyosan a kapitányságon töltik. Kedvtelenül markolták fel a papírhalom felét, és indultak a pihenő felé, de amikor Rick ülve maradt, kérdőn fordultak hátra.

-          Castle, te nem jössz? Ez egyszer, kivehetnéd a részed a kulimunkából is! – szúrta oda Javi, de Rick vigyorogva emelte fel mindkét kezét.

-          Bocs, srácok! Tényleg szívesen csatlakoznék – szabadkozott, és őt magát is meglepte, hogy nem hazudik, hiszen tényleg szívesebben lett volna Kate mellett, még az unalmas papírmunka ellenére is, mint, hogy elmenjen vacsorázni Amandával, és úgy tegyen, mintha érdeklődne iránta – de találkozom valakivel.

-          Nohát! – kapta fel meglepetten fejét mindkét férfi, és Kate nagyot nyelt, miközben igyekezett nem kimutatni érzelmeit – Randid van, Castle? Milyen a nő? Honnan ismered? – záporoztak a kérdések, és Rick kényelmetlenül feszengve vigyorgott. A legkevésbé sem akart Amandáról beszélni Kate előtt, de ha nem teszi, az furcsa lett volna, így belefogott.

-          Még az egyetemen találkoztunk, évekkel ezelőtt. Most itt van a városban, összefutottunk, és a többi ment magától – rántott egyet a vállán, mintha nem is lenne akkora ügy, de figyelmét nem kerülte el, hogy Kate elszántan tanulmányozza a papírokat.

-          Szóval a barátnőd volt az egyetem alatt, mi? – vágta hátba az írót Javi vigyorogva, és most Kate is felnézett, őt is érdekelte a válasz.

-          Őőőő… nos, mondom, ezer éve volt már, és… - dadogott Rick és ez válasz volt a kérdésre. Kate nagyot nyelt, hogy ne törjön fel belőle a csípős válasz, ezt az aprócska tényt ugyanis elfelejtette közölni vele az író, hogy egy régi szerelmével tölti majd az estét. Ideje sem lett volna azonban reagálni, mert Javi továbbra is bugyután vigyorogva folytatta.

-          Felmelegítitek a káposztát? Vagy megnézitek, mennyit fejlődtetek az évek folyamán? – célozgatott szemtelenül, mire Kate gyomra fordult egyet a gondolatra, hogy Rick mással is megízlelteti azt a csodát, amiben őt részesítette, hogy Castle más ajkát, nyakát csókolja végig, másnak a fülébe súg szerelmes szavakat.

-          Dehogy! Ez csak egy vacsora! – hűtötte le őket határozottan Castle, és Kate tekintetét kereste, hogy így jelezze neki, bízhat benne, nem fog tovább menni annál, bár tudta, hogy az eltitkolt, ex-barátnő miatt, még kemény beszélgetésben lesz része.

-          Ha dolgod van, akkor menj, Castle! – pillantott most rá Kate, és arcáról csak ő tudta leolvasni, mire gondol közben, míg a nő folytatta – Érezd jól magad a randin! - engedte útjára az írót Kate kényszeredetten mosolyogva, míg végül az bizonytalanul távozott. Amint kitette a lábát, Kate agyán keresztül futott egy gondolat, majd tekintetében huncut fény csillant, és felugrott az asztaltól. Kabátját magára kapva indult a lépcső irányába, majd amikor Javi és Ryan értetlenül utánanézett, csak hátrakiáltott – Van egy kis dolgom! Egy órán belül itt vagyok, addig ássátok bele magatokat a munkába! – utasította a két férfit, ő pedig eltűnt a szemük elől, és magában már mosolygott, miközben remélte, hogy végre tudja hajtani, amit eltervezett.

14. rész

Kate villámsebességgel száguldott le a lépcsőn, egészen a második emeletre, ahol a liftet hívta. Ahogy számította, a földszintre igyekező felvonó, megállt a köztes szinteken, hogy felvegye a még lefelé igyekvőket. Amikor kinyílt az ajtó, az írót, lehunyt szemekkel, a falnak támaszkodva találta, aki ki sem nyitotta a szemét, hogy megnézze, ki a társasága. Kate szótlanul szállt be a liftbe, majd megnyomta a legfelső, ötödik szint gombját, és csendben várakozott, hogy vajon mikor tűnik fel Rick-nek, hogy nem lefelé mennek, és egyáltalán az, hogy beszállt mellé. Castle lehunyt szemmel hallotta és érezte, hogy megáll a lift, és valaki beszáll, de nem nézett fel. Inkább gondolataiba mélyedt. Magában újra lepergette az estét, elpróbálta, hogyan fogja távol tartani magától Amandát, akiről még élénken élt emlékezetében, milyen rámenős személyiség. Abban az időben, amikor a nővel járt, különösen imponált neki az a merészség, és fékezhetetlenség, ami jellemezte, most azonban, egyáltalán nem kívánta. Sokkal szívesebben lett volna Kate-tel, aki ugyan négy évig váratta, hogy végre megnyíljon neki, hogy együtt töltsék az éjszakát, de annál nagyobb ajándék volt a számára, amikor végre megtörtént. Szerelme olyan erős volt, hogy most is szinte orrában érezte a nő cseresznye illatát. Mély levegőt vett, és zavartan nyitotta résnyire a szemét, amikor még valóságosabban érezte az összetéveszthetetlen illatot. Amikor meglátta, hogy Kate áll neki háttal, pislogni kezdett, mert azt gondolta, elaludt a liftben és álmodik. Döbbenete még nagyobb lett, amikor a számlálón meglátta, hogy nem a földszintre tartanak, hanem már a negyedik emeleten járnak. Zavartan köszörülte meg torkát, és szólította meg a nyomozót.

-          Kate? Te hogy kerülsz ide? – kérdezte tőle, és Beckett most lassan felé fordult. Nem gondolta volna, hogy ilyen sokáig tart, mire az író magához tér, de ő addig jól szórakozott.

-          Beszélnünk kell! – nézett rá most komolyan, majd amikor megállt a lift, szótlanul kilépett rajta, Rick pedig, döbbenten és szorongva követte. Remélte, hogy csak este, a randevúja után, vagy még jobb esetben, másnap reggel kérdez rá Kate az Amandával való kapcsolatára, de tévedett. Megadva magát a sorsnak, és remélve, hogy Kate megbocsátja titkolózását, belépett abba a kis helyiségbe, ahova Kate vezette. A szoba úgy nézett ki, mintha egy öltöző lett volna, benne négy-öt fém szekrény, és egy talán, mosdóba vezető ajtóval.

-          Hol vagyunk? – kérdezte Castle kíváncsian körülnézve, és Kate követte a tekintetét, miközben beszélt.

-          Az ötödiken. Régen, ezen a szinten voltak az edzőtermek, de ma már nem használják, amióta letelepítették az egészet a negyedikre, hogy közelebb legyenek az irodákhoz, és a team-szobákhoz. Néha… amikor magányra van szükségem, feljövök ide… - vallotta be egy újabb titkát a nyomozó, és Rick figyelmesen hallgatta – úgy két éve, titokban kitakaríttattam az egyik edzőhelyiséget, ezt az öltözőt és a zuhanyzót. Ha sok a feszültség, vagy nagyon felidegesítesz – mosolygott most a férfira – ide jövök kiadni a felesleges gőzt. Itt egyedül lehetek.

-          Én felidegesítelek? – húzta fel meglepetten Rick a szemöldökét, mintha az egésznek semmi valóságalapja nem volna – Mégis mivel szoktalak én idegesíteni?

-          Például azzal, hogy az együtt töltött éjszaka után, elfelejted megemlíteni, hogy akivel együtt vacsorázol, a volt barátnőd! – szúrta oda a nő az írónak, aki bűnbánóan harapta be alsó ajkát.

-          Nem mondtam, mert nem akartam, hogy túl nagy jelentőséget tulajdoníts neki! – nézett rá elővéve kisfiús mosolyát – az egész évekkel ezelőtt volt, és akkor sem jelentett túl sokat, pusztán szexet.

-          Ez biztató! Köszönöm! – húzta el száját a válaszra a nyomozó, mire Rick egy darabig némán nézte, majd huncut mosollyal az arcán közelebb lépett, és derekára csúsztatta a kezét.

-          Féltékeny vagy? Ismerd be! – búgta egészen közel hajolva, de Kate ezúttal sem volt hajlandó elismerni, csak morcosan megrántotta a vállát.

-          A féltékenységnek ahhoz semmi köze, ha nem akarom, hogy hülyének nézzenek! - jegyezte meg kissé bosszúsan, mert egyáltalán nem dobta fel a lehetőség, hogy Rick egy olyan exével találkozik, akivel a nyilvánvalóan jó szex kapcsolta össze.

-          Kate! Az, aki akkor voltam, és aki most vagyok, két teljesen különböző ember! Annak a Ricknek elég volt a jó szex, míg a mostani önmagamnak már nem! Nem szexet akarok, hanem egy olyan kapcsolatot, ahol a másikkal nemcsak a testünk, hanem a lelkünk is találkozik! – simogatta meg Kate arcát, és halkan folytatta – Szexet bárhol, bárkitől kaphatok, de nekem nem az kell! Nekem az kell, amit csak veled élhetek át! Az összetartozás, a szerelem érzését! Négy évet vártam rád, mert az első pillanatban tudtam, hogy különleges vagy, más, mint akiket eddig ismertem. Csak te kellesz! – súgta Rick és szeméből őszinteséget, és szerelmet olvashatott ki a nyomozó, amikor tekintetük találkozott. – Szeretlek, Kate! – hajolt most a nyomozó ajkaira Rick, és lágyan megcsókolta, melyet Kate most már minden kétely és félelem nélkül viszonzott. Nyelvük puhán, érzékien fedezte fel a másik ajkait, azzal a biztos tudattal, hogy itt senki sem zavarhatja meg őket. Ez Kate titkos helye volt, ahol most kettesben lehettek, szabadon élvezhették a mámorító érzést, melyet a másik ajkának érintése váltott ki belőlük. A csók egyre szenvedélyesebb lett, nyelvük ismerős, és egyre vadabb táncot lejtett a másik szájában, miközben Rick lassan végig simogatta Kate tökéletes testét, és a mozdulat közben letolta róla a kabátot, míg Kate a zakójától szabadította meg a férfit. Ujjai fürgén gombolták ki ingének gombjait, és finom tenyere izgatóan simított végig Rick meztelen mellkasán, majd vállán, és felkarján, hogy aztán az ing is kövesse a kabátot, és a földön landoljon. Rick akadozó lélegzettel kényeztette Kate nyakát. Nyelvét érzékien húzta végig a selymes bőrön, majd apró csókokkal hintette tele, és elégedetten hallgatta, hogy a nő is ugyanolyan nehezen veszi a levegőt, mint ő. Szenvedélyük egyre inkább átvette testük felett a hatalmat, és most már csak arra vágytak, hogy ismét átéljék azt a gyönyört, és boldogságot, melyet csak a másik karjai között tapasztaltak eddig. Rick egyre türelmetlenebb mozdulattal gombolta ki Kate ingét, és fedte fel csipkés melltartóba bújtatott melleit, hogy aztán ajkával végig simogassa, először melle vonalát, majd lágy csókot lehelt a sebhelyre, miközben kezével gyengéden simogatta a nő tökéletes domborulatait. Kate beletúrva a hajába húzta magához még közelebb, és lehunyt szemmel élvezte a kényeztetést, miközben csípőjét a férfiéhoz préselte, és boldogan tapasztalta, hogy nemcsak őt fűti a vágy, amikor megérezte Rick kemény férfiasságát a nadrágon keresztül. Miközben Rick tovább simogatta és csókolta, ahol érte, ő finoman végig húzta újra kezét a mellkasán, majd hasán, végül csípőjén, majd elnyújtott mozdulattal, mintegy véletlenül húzta végig tenyerét a férfi legérzékenyebb pontján, aki elakadt lélegzettel, vágytól ködös tekintettel nézett most fel rá. Ahogy összemosolyogtak, Kate érezte, hogy Rick finoman kigombolja a farmerját, majd ajkuk ismét találkozott, és Castle lágyan az egyik öltözőszekrénynek nyomta őt. Anélkül, hogy a csókot megszakította volna, Kate is lejjebb tolta a férfi csípőjén a nadrágot és az alsót. Castle kezét izgatóan húzta végig Kate tökéletes testének vonalán, majd megállapodott csípőjén, hogy aztán combján folytassa útját. Kissé megemelte a nő lábát, és a dereka köré fonta, Kate pedig engedelmesen és boldogan simult karjaiba, egyre közelebb hozzá, és ajkukat hangos sóhaj hagyta el, amikor eggyé váltak. Lassan, összehangoltan kezdtek el mozogni, miközben Rick folyamatosan csókolta a nő ajkát, nyakát, és szerelmes szavakat súgott a fülébe. Mozgásuk és szívverésük egyre gyorsabb lett, ahogy közeledtek a gyönyör kapuja felé, és amikor átlépték azt, csókkal zárták le egymás ajkát. Castle még néhány percig mozdulatlan maradt, eggyéolvadva a nővel, kiélvezve minden pillanatot, majd hagyta, hogy Kate lábai ismét a biztos talajra érkezzenek, de továbbra is szorosan a karjaiban tartva borította be csókjaival a nyakát, és arcát, majd ajkát. Lágyan, szerelmesen csókolták egymást, és amikor egy pillanatra megszakították a csókot, Castle bal kezével a szekrénynek támaszkodva, szorosan a nőhöz simulva suttogta.

-          Erről beszéltem, Kate! Ilyet még sosem éreztem! Szeretlek! – csókolta meg újra. Kate belemosolygott a csókba, és úgy mormolta.

-          Még én sem! – Amikor légzésük, és szívverésük is csillapodott kissé, eltávolodtak egymástól, és néhány perc alatt rendbe szedték ruházatukat. Mielőtt kiléptek volna a helyiségből, Kate a zakójánál fogva húzta vissza Castle-t, és amikor az meglepetten ránézett, egészen közel hajolt hozzá, úgy szólalt meg – Ami itt történt, fantasztikus volt! – mosolygott Kate boldogan, és Rick ajka is mosolyra húzódott – ha hiányoznék a vacsora alatt, csak gondolj erre – kacsintott Rick-re a nő, majd szenvedélyesen megcsókolta, és biztos volt benne, hogy ezzel a mondatával és a búcsúcsókkal érte el, hogy az író mielőbb visszasiessen hozzá. Fogalma sem lehetett róla, mekkorát téved.

15. rész

Kate csak nehezen tudta levarázsolni ajkáról a boldog mosolyt, amikor visszatért társaihoz, hogy ő is belevesse magát a munkába, de tudta, hogy semmi nem derülhet ki a Rick-kel való kapcsolatából. Végül nehezen komolyságot erőltetett magára, és amikor ő maga is belépett az eligazítóba, ahol Javiék már javában a papírok felett gubbasztottak, büszkén veregette meg képzeletben a vállát, ugyanis arcáról semmit nem lehetett leolvasni. Ahogy leült és ő is belemerült a munkába, alig egy óra leforgása alatt érezhetően, és láthatóan kevesebb lett a papír, amit át kellett futniuk. Nagyot sóhajtva ropogtatta meg gerincét, és vette kézbe a következő listát, miközben igyekezett feladatára koncentrálni, de sehogy sem ment. Folyton az író járt a fejében, hogy vajon, mit csinálhat, hogy telik a randevúja, és szívéből nem tudta kiűzni a féltékenység csíráját. Gondolataiból Javi morcos hangja rántotta ki.

-          Nem hiszem el, hogy Castle ilyen mázlista! Péntek este van, én papírokat bújok, ő meg egy gyönyörű nővel vacsorázik, aztán ágyba viszi, és reggel mégis pihentebb lesz, mint én! – morgolódott, mire Kate némán kapta fel a fejét, és igyekezett figyelmen kívül hagyni társa megjegyzését, ami az este ágyban való folytatására vonatkozott. Hitte, hogy ez nem történhet meg, mert Castle azt ígérte, visszasiet hozzá, amint vége a vacsorának.

-          Honnan veszed, hogy a nő jól néz ki? – kérdezte Ryan mintegy mellékesen, mire Javi úgy nézett rá, mint egy idegen bolygó szülöttére.

-          Ember! Castle-ről beszélünk! Biztos vagyok benne, hogy a csaj vékony, nagy mellekkel, és szőke hajkoronával! – írta le Amandát halál pontosan mit sem sejtve Javi, és nem vette észre, hogy Kate arcvonása megváltozik.

-          Akkor sem biztos, hogy ágyban végződik az este – akadékoskodott tovább Ryan, aki sosem volt híve az egyéjszakás kalandoknak, talán ennek is köszönhető, hogy rátalált nagy szerelmére, Jenny-re.

-          Így van! Egy vacsora. Beszélgetnek és aztán… - szólt most közbe bizonytalanul Kate is, igyekezve meggyőzni magát arról, hogy Castle már megváltozott, Javi következő mondata azonban, apróra törte ezt az erőfeszítést.

-          Igen, egy vacsora, és aztán az ágy! Ismétlem, Castle-ről beszélünk éppen! Férfi, akinek van pulzusa, és ha a csajjal már kipróbálták egymást az egyetemen, talán úgy gondolják, felelevenítik az emlékeket… - magyarázta vigyorogva, és tekintetén látszott, hogy elképzeli a jelenetet. – éppen a régi ismeretség miatt mellőzhetik a felesleges köröket – beszélt tovább Javi átszellemülten, mire Kate érezte, hogy gombóc lesz a torkában, és szíve szerint, azonnal felhívta volna az írót, de erőt vett magán. Nagyot sóhajtott, és úgy szólalt meg.

-          Nem ránk tartozik, hogy Castle kivel, és mivel tölti az idejét! Nekünk dolgunk van! – rántotta vissza társait a munkába, majd újra minden figyelmét a papírokra koncentrálta. Ekkor akadt meg a tekintete a néven, amit kerestek – Ez az! – emelte fel a papírt diadalittasan – Castle-nek igaza volt! Rebecca és Stuart Seweron! Ryan! – adta oda társának a papírt, aki azonnal a telefonhoz lépett és a kései időpontra tekintet nélkül tárcsázott, hogy haladhassanak az üggyel. Amíg ő elintézte a telefont, Kate kávékat készített, Javi pedig vacsorát rendelt maguknak, majd alig néhány perccel később Ryan jelent meg gondterhelt ábrázattal. – Nos? – nézett rá reménykedve Kate, de Kevin megrázta a fejét.

-          Ezt nem fogjátok elhinni! Rebecca és a férje egy héttel ezelőtt eltűntek. – jelentette be, és társai döbbenten néztek egymásra.

-          Nekem itt valami nem stimmel! – szólalt meg Kate, amikor első döbbenetéből magához tért – adott két házaspár, akik elmennek egy házassági tanácsadóhoz, aztán amikor hazaérkeznek, egy héten belül, ugyanabban az időpontban nyomuk vész… - gondolkodott hangosan, majd nagy levegőt vett, és úgy fordult társaihoz. – Srácok, bevisszük gépbe az összes nevet, és összevetjük az Eltűnt személyek listájával! Van egy olyan érzésem, hogy nem ők lesznek az egyetlenek, akiknek nyomuk veszett – jelentette ki magabiztosan, mire Javi és Ryan égnek emelte a szemét.

-          De az… egész éjszaka… - próbálkozott Javi, de Ryan közbeszólt.

-          Azonnal nekilátunk! – bólintott engedelmesen, majd mindhárman leültek asztalaikhoz, és nekiláttak az aprólékos munkának. Alig két óra múlva öt olyan házaspár nevével voltak gazdagabbak, akik szintén eltűntek, és mindannyian ugyanakkor voltak terápián, mint a Doherty házaspár, és ugyanazon a napon is tűntek el. Miközben Kate sorban felírta nevüket a táblára, elgondolkodva ráncolta össze szemöldökét, majd tekintete az órára siklott, és meglepetten állapította meg, hogy már éjfél is elmúlt. Szíve hirtelen gyorsabb ütemre váltott, ahogy telefonja után nyúlt, hogy megnézze, hívta-e az író telefonon, de csalódottan állapította meg, hogy nem kereste. Ajkán szomorú mosollyal tette zsebre a készüléket, majd társai felé fordult, akik legalább olyan nyúzottnak tűntek, mint amilyennek ő is érezte magát.

-          Oké, azt hiszem, azt megállapíthatjuk, hogy a házassági tanácsadó cégnek köze lehet az eltűnésekhez! – szólalt meg Kate, mire Javi és Ryan közelebb sétáltak. – mindenestre, holnap felhívjuk ezeknek a házaspároknak a hozzátartozóit, és beszélgetünk velük egy kicsit.

-          Talán csak véletlen – jegyezte meg szórakozottan Ryan, bár tudta, amikor megszólalt, hogy esélytelen.

-          Ennyi véletlent akkor sem találnék, ha a világ végére mennék érte – húzta el a száját Kate, majd folytatta – holnap első dolgunk lesz a körmére nézni ennek a cégnek!

-          Holnap? – csillant meg a remény a két férfi szemében, és Kate elfojtott egy mosolyt, úgy válaszolt.

-          Igen! Sipirc haza! Holnap kora reggel itt találkozunk! – nyúlt kabátjáért, majd nagy egyetértésben hagyták el az őrs épületét.

Rick hasogató fejfájással ébredt. Álmosan nyújtózott a hatalmas ágyban, majd nagy nehezen kinyitotta szemét, és felült. Csalódottan állapította meg, hogy otthon van, egyedül, és csak álmodta, hogy a nyomozót a karjai között tartotta. Rosszkedvűen kapta magára köntösét, hogy kimenjen a konyhába, és készítsen magának egy jó erős feketét, valamint aspirinnal nyugtassa meg lüktető halántékát. A konyhába érve azonnal bekészítette a kávét, és míg arra várt, hogy elkészüljön, leerőltette torkán egy pohár hideg vízzel a pirulát, gondolatai pedig elkalandoztak közben. Kate-re gondolt, és arra, hogy mielőbb vele lehessen. Tudta, hogy a nő már nyílván az őrsön van, ahogy azt is tudta, ki kell majd engesztelnie, amiért ígérete ellenére, nem ment el hozzá a vacsora után, de miután Amandát visszafuvarozta a szállodába, a hallban összefutott egy régi írócimborájával, aki meghívta egy italra a hotel bárjába. Az egy italból kettő lett, és a kedélyes beszélgetés alatt elszaladt az idő. Amikor kifogytak a témából, döbbenten állapította meg, hogy már hajnali egy óra van, és mivel tudta, hogy a nyomozó a robbantási ügy miatt napokig nem aludt rendesen, ráadásul az első szabad estéjét sem alvással, hanem forró szeretkezéssel töltötték, nem volt szíve felébreszteni, így inkább hazament. Az este eseményeinek felidézése újra eszébe jutatta a vacsora utáni pillanatokat. Éppen a kijárat felé tartottak, és ő kinyitotta az ajtót Amandának, amikor a nő megbotlott, és a karjaiba kapaszkodott. Ahogy utánanyúlt, hogy el ne essen, Amanda csillogó szemekkel ránézett, majd a következő pillanatban megcsókolta. Rick az első döbbenettől felocsúdva eltolta magától, majd biztosította a nőt a felől, hogy ez nem történhet meg újra, mert mint mondta neki, ugyan jelenleg nincs barátnője, de szerelmes valakibe, így elképzelhetetlennek tartja, hogy mással legyen együtt. Amanda úgy tűnt, megérti a dolgot, így visszavitte a szállóba, és békésen elváltak egymástól. Gondolataiból a kávéfőző hangja szakította ki, amely jelezte, hogy elkészült a forró nedű. Rick komótosan öntötte ki egy csészébe az italt, majd nagyot kortyolt belőle, miközben tekintetét végig futatta a reggeli újságon, ahogy mindig szokta. Ahogy a címlapot meglátta, a fekete ital spriccelve távozott a konyha kövezetére szájából, és meglepetésében felkiáltott. Agyában vadul kergették egymást a gondolatok, miközben az újság sorait olvasta, mely egy fénykép mellett, amin ő volt látható, és Amanda, amint csókot váltanak, taglalta, hogy az író újra partiképes, és egy bombázó szőkeséggel töltötte az estét. A cikk azt sem felejtette el megemlíteni, hogy Rick taxival vitte el a nőt egy szállodába, ahol a szobájáig kísérte, onnan viszont nem látták távozni, csak hajnalban. Castle lehunyt szemmel vett egy mély levegőt, majd az újságot összegyűrve rohant zuhanyozni és felöltözni, hogy mielőbb az őrsre érjen. Magában azért imádkozott, hogy Kate-t kösse le annyira a jelenlegi ügy, hogy ne érjen rá újságot olvasni.

Kate csalódottan kevergette kávéjában a cukrot íróasztalánál. Tisztában volt vele, hogy az ügyre kéne koncentrálnia és arra, hogy kitalálja, hogyan ássanak elő mindent nem hivatalosan a házassági tanácsadóról, és Drew Monroe-ról, de csak Rick körül forogtak gondolatai. Amikor hazaért, sokáig várta, hogy az író elmegy hozzá, ahogy ígérte, vagy legalább felhívja, de amikor nem történt semmi, a fáradtságtól ágyba zuhant és nehezen elaludt. Most alig várta, hogy Rick beérkezzen az őrsre, és legalább egy csók erejéig kettesben maradjanak. Ebben a pillanatban Javi lépett az asztalához, aki Ryan-nel eddig az eltűnt házaspárok hozzátartozóival beszélt, és diadalittasan mosolygott rá.

- Én megmondtam! – dobta a reggeli újságot Kate elé a férfi, és még mindig teli szájjal vigyorgott, amikor folytatta – Castle is csak férfi, miért ne használna ki egy kínálkozó lehetőséget! – folytatta, és észre sem vette, hogy Beckett falfehéren emeli fel az újságot, és olvassa el a sorokat, melyeket a szemébe gyűlt könnyektől már alig látott.

16. rész

Kate szívét fájdalom, csalódottság, keserűség járta át, ahogy szemét végig futatta a sorokon, miközben Javi még mindig ott álldogált az asztala mellett, és változatlanul azon örvendezett, hogy neki volt igaza, és nem társának. Kate szinte automatikusan lapozott tovább a lapban, szinte szándékosan kínozva magát, majd amikor meghallotta a lift kattanását, és meglátta a belőle kilépő írót, a keserűséget és szomorúságot olyan hirtelen váltotta fel a harag és a düh, hogy szinte észre sem vette. Miért is nyílt meg a férfi előtt? Miért hitte le, akár egy percig is, hogy Castle nemcsak ágyba akarta vinni, hogy aztán elmondhassa, ez is megvolt! Gyors kezekkel csapta be az újságot, és dobta az asztalán heverő akták alá, mintha nem is látta volna, majd figyelmét újra a monitorra szegezte. Castle vadul dobogó szívvel igyekezett szerelme asztalához, majd amikor odaért, zihálva huppant le a székére.

-          Sziasztok! – próbált úgy köszönni, mintha nem loholt volna egyenesen a kapitányságra, miközben szemét végig futatta az asztalon, és megnyugodva állapította meg, hogy nem látja Kate közelében a reggeli lapot. – Van valami fejlemény? – kérdezte érdeklődve, semmitmondó hangon, miközben Kate arcára vándorolt tekintete, de arról semmit nem tudott leolvasni.

-          Inkább te mesélj a fejleményekről, tesó! – vágta hátba sokatmondó vigyorral a képén Javi, majd folytatta – a reggeli lapok szerint, neked izgalmasabb volt az estéd, és az éjszakád, mint nekünk! – kacsintott az íróra, és észre sem vette, hogy Rick szeme elkerekedik, és némán mutogatja, hogy maradjon csendben. Tekintetét most Kate arcára kapta, aki felhúzott szemöldökkel, várakozón emelte rá gyönyörű szemét, melyben most gúnyosság csillogott.

-          Nocsak, Castle! Benne vagy az újságban? – kérdezte, de mivel Javitól már tudták, hogy igen, a választ meg sem várva folytatta – és milyen volt a randi? – érdeklődött továbbra is gúnyosan, és Rick hirtelen nem tudta eldönteni, hogy a műsor Kevinék-nek szól, aki szintén megérkezett hozzájuk, vagy tényleg dühös rá valamiért a nő. Végül úgy döntött belemegy a játékba, úgy válaszolt.

-          A randi? Nos, minden úgy alakult, ahogy vártam! – vigyorgott szemtelenül, és Kate gyomrát görcs rántotta össze, de Castle folytatta – Amanda semmit sem változott – folytatta a férfi zavartalanul – még most is ugyanolyan heves, és szexi, mint régen!

-          Akkor neked bejött az éjszaka! – emelte fel tenyerét Javi, mire Castle vidáman belecsapott, de ajkáról lehervadt a vigyor, amikor Kate gyilkos tekintetével találkozott a pillantása, aki most visszafojtott indulattal szólalt meg.

-          Örülök, hogy jól szórakoztál, de a részletekre nem vagyunk kíváncsiak! – fújtatott mérgesen, mire Javi felháborodottan vágott közbe.

-          Hé! A magad nevében beszélj! Engem minden mocskos részlet érdekel! – nevetett fel saját poénján, mire Kate gyomra fordult egyet, ahogy maga elé képzelte Rick-et azzal a nővel.

-          Akkor, ha az ügynek vége, igyatok meg egy sört, és élvezkedjetek! – szúrta oda dühösen, és Rick most jött rá, hogy az előbbi nem színjáték volt, Kate valóban mérges rá, de reagálni nem volt ideje, mert a nyomozó folytatta – most viszont tudni akarom, mit intéztetek a többi eltűnt házaspár hozzátartozóival!

-          Még több eltűnt házaspár? – kapta fel fejét az új információra az író, hiszen ő nem tudhatott még a fejleményekről.

-          Igen, még öt házaspárt találtunk, akik szintén elmentek arra a hétvégre Drew Monroe terápiájára, és mindannyian ugyanakkor tűntek el, mint Doherty-ék. – tájékoztatta Ryan az írót, majd Kate felé fordulva folytatta – Telefonon beszéltünk a családokkal, mindannyian állítják, hogy a házaspárok már a válást fontolgatták, amikor megtalálták a szórólapokat, és kivétel nélkül mindannyian csütörtökön tűntek el.

-          Két házaspárnál is jelezték a szomszédok, hogy láttak egy fehér furgont, Míg a halál el nem választ! felirattal, és szintén dobozokat pakoltak be. – fűzte hozzá társa beszámolójához Javi, mire Kate elgondolkodva harapta be alsó ajkát.

-          Akkor megállapíthatjuk, hogy tényleg nem véletlen – célzott Ryan megjegyzésére a nyomozó, majd nagyot sóhajtott, és azon kezdett el gondolkodni, hogy milyen módon tudnának nem hivatalosan a tanácsadó cég közelébe férkőzni. Ahogy felpillantott, látta társai arcán, hogy ők is ugyan ezen rágódnak. Végül felállt az asztaltól és a pihenő felé indult, remélve, hogy egy újabb kávé majd elindítja agytekervényeit. Castle, ahogy meglátta, hogy Kate hova indul, azonnal felpattant, és a nyomába eredt. A pihenőbe lépve, Kate az automatához lépett, és éppen tölteni akart magának, amikor megérezte az író arcvizének illatát, ahogy mellé áll.

-          Majd én – akarta kivenni a kezéből a kiöntőt a férfi, de Kate egy mozdulattal elhárította.

-          Nem kell, boldogulok! – vetette oda nem éppen kedvesen, és Rick szótlanul nézett rá.

-          Valami baj van? – kérdezte félve, de lelke mélyén már sejtette, hogy a nő látta az újságot.

-          Baj? Mi baj lenne? – fordult most felé Kate villámló szemekkel – Hogy az éjszakát az exeddel töltötted, aki „semmit nem változott!” ?– ismételte el gúnyosan Kate a férfi korábbi szavait, majd ingerülten folytatta – Ugyan, Castle! Miért lenne ez baj? Hiszen csak álca, nem? Az már más kérdés, hogy nálad a randi nem érhet véget azzal, hogy vacsora után elköszönsz, és kész!

-          Kate, esküszöm, hogy nem történt semmi! – lépett közelebb a nőhöz Castle, de Kate hátrálni kezdett, majd az asztalhoz lépett és elé dobta az újságot.

-          Valóban? Azt mondják, egy kép többet mond ezer szónál! Rólad kettő is készült! – lapozott mérgesen a negyedik oldalra az újságban, ahol az volt látható, hogy Rick az éjszaka közepén távozik a szállodából. – és nyílván nem is te csókolod meg a címlapon, ugye?!

-          Nem én csókoltam meg, hanem ő engem! – javította ki a nyomozót kétségbeesetten Castle, miközben érezte, hogy szívét félelem járja át a gondolatra, hogy tönkremehet, ami közöttük volt – ezeket pedig, meg tudom magyarázni! – mutatott a képekre Rick.

-          Hallgatlak! – fonta keresztbe maga előtt Kate a kezeit, és Rick nagy levegőt véve vágott bele.

-          Amanda megbotlott, én megtartottam, hogy el ne essen, akkor csókolt meg! - magyarázta az első képet az író, mire Kate gúnyosan húzta el a száját.

-          Milyen lovagias! Úgy tűnik, neked ez a mániád! – jegyezte meg szarkasztikusan, utalva ezzel az első közös estéjükre, de Rick figyelemre sem méltatta, csak folytatta.

-          A második kép… igen, valóban éjszaka jöttem el, mert a hallban összefutottam egy régi cimborámmal, és ittunk pár italt.

-          Nahát, hogy te mindig belefutsz egy régi ismerősödbe! És én még azt hittem, New York nagyváros! – gúnyolódott tovább Kate – Ezek szerint, vagy összement, vagy te ismersz sok embert!

-          Kate, hinned kell nekem! Esküszöm, hogy nem történt semmi! – próbálta közelebb húzni magához a nyomozót, miközben könyörgőn nézett rá – Le is ellenőrizheted, ha akarod! Bob Malvin-nel ittam a hotel bárjában, este 11-től, hajnali egyig!

-          Mégis minek nézel te engem?! – rántotta ki magát az író kezei közül dühösen Kate – nem fogok utánad nyomozni, Castle! Ez nem egy gyilkosság, ahol alibit kell igazolnod!

-          De nem hiszel nekem, ugye? – kérdezte most szomorú szemekkel Rick, mire Kate keserűen rázta meg a fejét.

-          Nehéz elhinnem, hogy nem történt semmi, amikor minden ellened szól! Megígérted, hogy átjössz hozzám a vacsora után, és nem tetted! Aztán reggel azt látom a lapokban, hogy nagyon jól érezted magad nélkülem is!

-          Kate! Az istenért! Mit kellene még tennem, vagy mondanom, hogy higgy nekem?! – emelte meg kissé a hangját Rick is, mire Kate ismét megrázta a fejét.

-          Jelen pillanatban nem tudsz tenni semmit! De tudod, mit? Nem is értem, miért csodálkozom! Miért gondoltam, hogy éppen én tudlak majd magam mellett tartani? Pontosan tudtam, már amikor megismertelek, hogy mi ketten, nem vagyunk egymáshoz valók! Hozzád az olyan nők illenek, mint Amanda! Miért is hittem, hogy egy éjszakánál tovább kitartasz mellettem?

-          Ezt ugye nem kérdezed komolyan! – nézett rá döbbenten Rick, miközben érezte, hogy szívében a fájdalom, és félelem helyére düh költözik.

17. rész

Javi elgondolkodva nézett a pihenő ablakán befelé asztalától, miközben azon gondolkodott, mi történhetett Rick és Kate között, hogy azok megint vitatkoznak, mert hogy ez volt a helyzet, azt még innen, a távolból is meg tudta állapítani. Természetesen a felállás most is az volt, hogy Kate dühösen gesztikulált, és minden bizonnyal kiabált, míg Rick csalódott, és szomorú ábrázattal próbált szóhoz jutni. Gondolataiból Ryan hangja rántotta ki, aki most mellé lépett, és szótlanul figyelte őket ő is egy darabig, mielőtt megszólalt.

-          Mi a helyzet? – kérdezte, és Javi a nélkül válaszolt, hogy felé fordult volna.

-          Anyu és apu megint veszekednek – közölte szárazon, mint egy mindennapos tényt, mire Ryan nagyot sóhajtott.

-          Valószínűleg Beckett most kéri számon Castle-ön a tegnap estét, hála neked! – ütötte vállón társát Ryan, mire az, döbbenten fordult felé.

-          Miért kérné számon a randija miatt? Beckettnek holt mindegy, hogy Castle mivel tölti az idejét! – értetlenkedett Javi, mire Kevin megforgatta a szemét, úgy válaszolt, halkabban.

-          Tesó, te tényleg ennyire vak vagy? Nem látsz a szemedtől? Együtt vannak! - világosította fel barátját Kevin.

-          Mi? – kerekedett ki a szeme Javinak, és tekintetét újra a veszekedős pár felé kapta, úgy folytatta – Hogy ők?? Most viccelsz? Honnan veszed ezt?

-          Amikor elmentünk inni egyet az Old Haunt-ba, akkor jöhettek össze – figyelte most ő is pihenőt hipnotikusan, miközben tovább beszélt – Castle hazakísérte Beckettet, és akkor változtak meg! Négy évig figyeltem őket, tesó, ahogy húzzák egymás idegeit, évődnek egymással, de az óta, ez megváltozott. Ahogy egymásra néznek, Castle állandó vigyora, elrévedő tekintete, a közös pillanatok, na és a tegnap este, amikor Castle randevújáról beszélgettünk! Nem figyelted Beckett arcát? Rá volt írva, hogy féltékeny!

-          Ez még nem bizonyíték! Mindenki tudja, hogy megvesznek egymásért, ezért sem érti senki, hogy miért nem…

-          Igen, csakhogy! – mutatta fel az ujját Ryan – tegnap este, amikor Castle elment, és Beckett is eltűnt, Jenny épp akkor ért be az őrsre, hogy behozzon nekem egy kis kaját, emlékszel? – kérdezte Javit, és amikor az, bólintott, folytatta – elméletileg, találkoznia kellett volna a liftben Castle-el, de nem ez történt! Aztán amikor elment, és a földszinten kilépett a liftből, fél órával később, látta, ahogy Castle elhagyja az épületet! Ez pedig egybeesik azzal az idővel, amikor Kate visszaért, fülig érő szájjal! – ért mondandója végére Ryan győzelemittasan mosolyogva, és Javi nem bírt napirendre térni a dolgok felett.

-          Ezek szerint, együtt vannak! Ez óriási!! – örvendezett barátai boldogságának Javi, de Kevin gyorsan lehűtötte.

-          Legalábbis voltak, amíg te bele nem gyalogolták az újsággal, meg az elmés megjegyzéseiddel! – húzta el a száját, és megrovón nézett a férfira – ha ezt Castle nem tudja kimagyarázni, tepsiben viszik ki innen! – bocsátkozott jóslatokba, de Javi nem tudott reagálni, mert Gates nyitotta ki irodája ajtaját, és Beckettet kereste rajtuk, majd amikor közölték, hogy a pihenőben van, felszólította őket, hogy küldjék az irodájába. A két férfi tanácstalanul nézett össze. – melyikünk megy? – kérdezte Ryan, mire ismét összevillant a tekintetük, és Kő-papír-olló játékkal számolták ki, mert egyikük sem akarta megzavarni a párt éppen most.

Rick idegesen és tehetetlenül túrt bele sűrű hajába, és Kate-nek akaratlanul is eszébe jutott, milyen érzés volt ujjaival végig szántani a lágy tincseken. Ekkor azonban az is felrémlett neki, hogy Amanda ujjai talán éppen ugyanúgy simítottak végig a férfi haján, és ettől minden életkedve elment.

-          Kate egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ennyi idő után még mindig azt hiszed, hogy nem te vagy számomra az igazi! – emelte fel hangját kétségbeesetten Rick, mire Kate dühösen villantotta meg a szemét.

-          Mégis miből kéne elhinnem? Abból, hogy másik nőt csókolgatsz egy luxus étterem bejáratánál? Vagy abból, hogy az éjszaka közepén távozol a szállodájából?

-          Kate! Négy éve vagyok itt melletted, és négy éve próbállak meggyőzni róla, hogy bízhatsz bennem, hogy nekem senki más nem kell, csak te! Mégis mit kellene tennem, hogy elhidd, szeretlek?! Ugorjak le a Golden Gate hídról, azt kiáltva, hogy szeretlek, és csak te kellesz, senki más?! – kérdezte most már dühösen Castle.

-          Ahhoz San Francisco- ba kellene menned! – szúrta oda Kate gúnyosan, mire Rick nagyot sóhajtott.

-          Tudom, hol a Golden Gate híd! Ez csak egy szófordulat volt! – jegyezte meg epésen, mint, aki nem nézi ki a nőből, hogy tudja, mi az.

-          Ó, elnézést! – grimaszolt Kate, majd folytatta – Nem születhet mindenki bestseller írónak, hogy ilyen ékesszólóan fejezze ki magát!

-          Kate, kérlek! – nyugodott most meg kissé az író, és ismét közelebb merészkedett a nőhöz – hinned kell nekem, amikor azt mondom, semmi nem történt! Nem csaltalak meg! Szeretlek! – ismételgette kétségbeesetten, és Kate éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor Ryan jelent meg az ajtóban, aki elvesztette a csatát Javi ellen, így rá hárult a feladat, hogy megzavarja a beszélgetést.

-          Bocs, zavarok? – kérdezte annak ellenére, hogy tudta, éppen egy vitát zavart meg.

-          Igen! Nem! – hangzott egyszerre a felemás felelet, és természetesen, megint Castle volt az, aki igennel, Kate pedig, aki nemmel felelt.

-          Gates vár az irodájában – intézte szavait Beckett felé a nyomozó – hogy tájékoztasd a fejleményekről.

-          Remek! – húzta el a száját kedvetlenül Kate – ennél jobban nem is alakulhatna ez a nap! – mérgelődött, majd az ajtó felé indult, és sejtése sem volt róla, hogy mit tartogat még számára az élet az elkövetkezendő néhány napban.

-          Várj! – állította meg Castle hangja, mire Ryan és Kate is hátrafordultak – mikor beszélünk még? – kérdezte kérlelő tekintettel, és Kate egy pillanatig belenézett a szomorú szemekbe, majd nagyot nyelt, amikor válaszolt.

-          Már beszéltünk, nincs mondanivalóm! – húzta ki magát, majd amikor elindult még visszaszólt – végeztünk! – és útját egyenesen a kapitány irodája felé vette. Döbbenten vette észre, hogy Castle is követi, és még mielőtt lenyomta volna a kilincset, hirtelen megfordult, aminek következtében az író majdnem nekiütközött. – Te hova mész?

-          A kapitányhoz! – válaszolta nemes egyszerűséggel az író, mintha mi sem lenne ennél természetesebb, de arra a válaszra nem számított, amit a nyomozótól hallott.

-          Engem hivatott, mert én vagyok rendőr kettőnk közül! Neked semmi keresnivalód már itt! Megmondtam, hogy végeztünk! Minden szempontból! Látni sem akarlak, miért olyan nehéz ez? – kérdezte ingerülten, mire Castle közelebb lépett hozzá, hogy ne hallja az egész őrs, amit mond.

-          Kate, elhiszem, hogy dühös vagy rám a csók miatt, amit hangsúlyozom, akaratom ellenére adott Amanda! De azt nem tudom elhinni, hogy nem látod, mennyit változtam! Csak miattad!

-          Castle, ennek vége van! Éppen eleget hallottam már ezt néhány exemtől, hogy tudjam, semmit sem jelent!

-          Csak hogy az exeid és köztem az a különbség, hogy én négy évet vártam rád! Türelmesen, semmit sem sürgetve jöttem be minden nap, és hoztam neked a kávét, csak hogy lássalak mosolyogni, mert a mosolyodtól az én napom is jobban indult! – nézett most könnyes szemmel a nőre Castle, aki egy pillanatra most megingott, de még mielőtt esélye lett volna végig gondolni, amit a férfi mondott, Gates rántotta fel az ajtót, ők pedig megilletődve bámultak rá.

-          Átlépik a küszöböt még ma? – dörrent rájuk ingerülten, mire Kate és Rick nagyot nyelve beléptek, a kapitány pedig az asztala mögé lépett – mi az? nem tudták eldönteni, hogy jó ajtó előtt állnak-e? – kérdezte gúnyosan – talán többször kéne bejönnie, tájékoztatni az ügy állásáról, és akkor nem lenne olyan érzése, hogy nem tudja, melyik az irodám! Most pedig halljam, amit eddig megtudtak! – nézett a nyomozóra várakozón, aki tömören, néhány mondatban összefoglalta, mire jutottak. Gates egy ideig némán hallgatta őket, majd nagyot sóhajtva leült. – nos, nagyon úgy tűnik, hogy a házassági tanácsadónál kellene tovább lépnünk. Ha a mienk lenne az ügy, egy délután alatt szétszedhetnénk, apró darabokra, de sajnos nem így van. – húzta el a száját csalódottan, majd folytatta – ha pedig rájönnek, hogy nem hivatalosan léptünk fel, az esetleges bizonyítékokat sem használhatjuk fel – gondolkodott hangosan, majd hirtelen mogyoró barna tekintetét az előtte álló két emberre emelte, akik eddig csendben figyeltek, és sokatmondón elmosolyodott – Nincs más megoldás, kénytelenek lesznek összeházasodni! -–jelentette ki a kapitány, mire Kate és Rick döbbenten meredtek rá.

-          Tessék?! -–hördültek fel egyszerre.

18. rész

Kate és Castle továbbra is döbbenten meredtek a kapitányra, persze, mindketten teljesen más okból. Rick minél többet ízlelgette magában a dolgot, annál jobban tetszett neki. Egyrészt, már maga a gondolat, hogy Kate a felesége, még ha színjátékból is, elkápráztatta, és izgatott várakozással töltötte el, hogy a nap 24 órájában, kettesben lehessen vele, másrészt lehetőséget látott benne, hogy bebizonyítsa a nőnek, mennyire szereti, és sosem csalná meg. Tisztában volt vele, hogy ha ez a beépülés nem jön össze, Kate látni sem akarja többet, így esélye sem lenne beszélni vele kettejükről. Kate alig kapott levegőt, amikor felfogta, mire kéri a kapitány. Elképzelni sem tudta, hogy azok után, ami történt, összezárják egy kunyhóba, vagy motelba a férfival. Nem Rick-től félt, vagy attól, hogy az nem tartaná távol magát tőle, ha arra kérné, sokkal inkább saját magától rettegett, hogy ő lenne képtelen távol maradni a férfitól, márpedig, jelen pillanatban, úgy érezte, Rick becsapta, elárulta. Ennek ellenére, nem tudta kivonni magát a kék szemek fogságából, melyek néhány pillanattal ezelőtt, a kapitány ajtaja előtt is fogva tartották, és őt csak egy hajszál választotta el attól, hogy feladja elveit, és megbocsásson neki. Gates kapitány magában jót mulatott, ahogy végig nézett a két döbbent arcon, majd úgy döntött, megkegyelmez nekik, és megszólalt.

-          Ne rémüldözzenek már! Nem azt mondtam, hogy kerítsenek egy papot, és házasodjanak össze a hétvégén! – dőlt hátra kényelmes foteljában elégedetten, hogy rájött a megoldásra, és folytatta – csak játsszák el, hogy házasok!

-          Asszonyom! Minden tiszteletem az Öné, de Castle nem rendőr! Kizárt, hogy beépüljön! Semmiféle képesítése nincsen! Mi van, ha megsérül? – tapintott rá a lényegre Kate, és Castle hiába szerette volna hinni, hogy Kate valóban miatta aggódik, tudta, hogy csak nem akar kettesben lenni vele, és ez elszomorította.

-          Ebben igaza van, Beckett nyomozó – bólintott lassan Gates, és Kate már éppen szájában érezte a győzelem ízét, és nagyot sóhajtott volna megkönnyebbülten, de tüdejében rekedt a levegő, amikor a kapitány folytatta – De Mr. Castle aláírta a nyilatkozatot, amikor idejött, hogy a rendőrséget nem terheli felelősség, amennyiben történik vele valami. – rántott egyet a vállán nem törődöm módon, és Castle most gyanakodva nézett rá. Csak nem abban bízik a kapitány, hogy történni is fog? – tette fel magának a kérdést Rick, de Gates folytatta – emellett, mondja meg nekem, kivel épülne be, ha nem vele? Esposíto nyomozóval, akinél majdnem egy fejjel magasabb? Vagy Ryan nyomozóval, akinek a felesége hisztirohamot kapna, ha megtudná? – sorolta a lehetőségeket a kapitány, és vetette is el őket nyomban. – beláthatja, hogy nincs más lehetőségünk, persze csak abban az esetben, ha Mr. Castle vállalja! – nézett most az íróra, aki fontossága teljes tudatában húzta ki magát.

-          Természetesen, vállalom! – felelte azonnal és nem mert Kate-re nézni, aki azonban villámló szemekkel nézett rá, majd újra a kapitány felé fordult.

-          Asszonyom! Sajnálom, hogy el kell utasítanom a kérését, de nem vagyok hajlandó beépülni, és úgy tenni, mintha házas lennék, vele! – bökött fejével az író felé Kate, mire a kapitány most felállt a székéből, és farkasszemet nézett a nővel.

-          Félreértett nyomozó! Nem kérdeztem, hogy akarja-e, hanem közöltem, hogy így lesz!

-          Megbocsásson, de ez nem hivatalos nyomozás, így nem vagyok köteles… - akadékoskodott volna tovább Kate, de ahogy a kapitányra nézett, azonnal tudta, hogy messzire merészkedett, amikor felhozta, hogy ez a nyomozás csak egy szívesség, amit neki tesznek.

-          Hogy mondja? – húzta fel a szemöldökét Gates, és Kate akaratlanul is nyelt egy nagyot, majd szavait megválogatva beszélt volna tovább, de a Vaslady nem hagyta – ha ezzel arra céloz, hogy nem köteles engedelmeskedni nekem, akkor felvilágosítanám, hogy nem ez a nyugdíj előtti utolsó évem, ahogy magának sem! Megteheti, hogy kimegy az irodából, és nem vesz részt az ügyben, a továbbiakban, de ne lepődjön meg, ha hirtelen felgyűlik a papírmunka az asztalán! – zsarolta meg a nyomozót szemrebbenés nélkül Gates. Annak ellenére, hogy tudta, egyáltalán nem etikus, amit tesz, nem tehetett mást, minthogy rákényszeríti őket a munkára. Angelica-t úgy szerette, mintha a testvére lett volna, ígéretet tett neki, hogy megtalálja a húgát, és ehhez a legjobb embereire volt szüksége, azok pedig Beckették voltak, noha ezt sosem mondta volna a szemükbe.

-          Ez zsarolás… - morogta az orra alatt Kate, majd Gates kissé közelebb hajolt.

-          Tessék?

-          Csak azt mondtam, hogy Castle és én nehezen fogjuk eljátszani a házaspárt, ugyanis…

-          Emiatt ne aggódjon! – vágott közbe Gates – Nem boldog, friss házasoknak kell tűnniük, épp ellenkezőleg! Olyannak, akik éppen válni készülnek, és ahogy most magukra nézek, nem is lesz nehéz eljátszaniuk.

-          Asszonyom, nem akarok akadékoskodni, de tényleg jobb lenne mást választani erre a feladatra. Castle és én…, nos, az utóbbi időben nem igazán vagyunk összhangban, és… - magyarázkodott Kate jól megválogatva szavait, hogy véletlenül se derüljön ki kapcsolata, pontosabban volt kapcsolata az íróval, mire Rick felhúzott szemöldökkel fordult felé, és Kate kiolvashatta szeméből, hogy szeretkezésükre gondol, amikor nagyon is összhangban mozogva juttatták el egymást a csúcsra. Sietve kapta el róla a tekintetét, és még mielőtt folytatta volna, Gates szólt közbe.

-          Értem. – bólintott most Kate legnagyobb döbbenetére a kapitány – Megértem az érzéseit, és az ellenérveit is elfogadom.

-          Köszönöm! – mosolygott megkönnyebbülten és hálásan a nyomozó, Rick pedig csalódott képet vágott, mert már beleélte magát Kate férjének szerepébe, a kapitány azonban tovább beszélt.

-          Nem akarnak csomagolni? A következő hétvégébe éppen beférnek! – nézett rájuk várakozón, így jelezve, hogy megértette a nyomozó érveit, csak éppen nem érdekli. Rick arca felderült, Kate mosolya pedig lehervadt az ajkáról, amikor kiléptek az irodából.

A következő hét leginkább az előkészületekkel telt el. Miután kijöttek Gates irodájából, még egy fél napig hallgathatták Ryan és Javi hülye poénjait, ami egészen addig tartott, míg Kate el nem veszítette a türelmét, és le nem hűtötte a kedélyeket. Attól kezdve csendben dolgoztak tovább, igyekezve minden adatot összeszedni az eltűnt házaspárokról, illetve a tanácsadó cégről, mely azt ígérte, mindent helyrehoz, ami elromlott. Az ezt követő héten Castle egyáltalán nem ment be az őrsre, igyekezett elintézni minden olyan ügyét, ami nem várhatott, így készülve a beépülésre, mert nem tudhatta, hogy vajon a három nap, nem húzódik-e el. Kate is hasonlóképpen tett, azzal a különbséggel, hogy neki le kellett mennie a technikai részlegre is, hogy elkészítsék a hamis papírokhoz szükséges okmányokat, amelyen megjelölték, hogy házas, nincs gyereke, és Manhattan jó nevű környékén lakik. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor Rick-kel találkozott azon a héten, mivel ezt a procedúrát a férfinak is végig kellett járnia. Ezt követően, Kate felhívta a házassági tanácsadó céget, és jóval a kiszabott ár fölé ígért, ha még erre a hétvégére bezsúfolják őket, amit a titkárnő, akinek fogalma sem volt róla, hogy a korábban nála járt nyomozóval beszél, örömmel el is fogadott, és megígérte, hogy már pénteken utazhatnak. Lediktálta Kate-nek a címet, majd elköszöntek. Péntek reggel Kate bőröndjeivel érkezett meg az őrsre, hogy átvegye a hamis papírokat, és megbeszélje Ryan-nel és Javival a kapcsolattartási lehetőségeket. Éppen erről beszélgettek, amikor kattant a liftajtó, és Rick érkezett meg. Akármennyire küzdött ellene Kate, szíve nagyot dobbant a látványra, hiszen egy hete nem látta a férfit, és már nagyon hiányzott neki. Rick kisfiús csillogással a szemében, várakozó mosollyal ajkán érkezett meg hozzájuk, és a földre dobta utazótáskáját, majd kihívón a nőre nézett, miközben csábosan közelebb hajolt.

- Szia Cukorfalat! Készen állsz arra, hogy helyrehozzák megromlott házasságunkat? – rángatta meg szemöldökét Rick, mire Ryan és Javi alig bírták elfojtani kacagásukat. Kate összehúzta a szemét, és egész szorosan a férfihoz hajolt, úgy mondta.

- Szólíts újra cukorfalatnak, és mindkét lábad eltöröm! – fenyegette meg vészjósló hangon, majd egy gonosz mosoly kíséretében igazította meg a férfi zakóját. – tessék, a papírjaid! – nyújtotta át neki az elkészült igazolványokat Kate, majd monoton hangon vázolni kezdte házasságuk részleteit – Négy éve házasodtunk össze, nincs gyerekünk, Manhattanben lakunk. Te tanárként dolgozol egy középiskolában, irodalmat oktatsz. Ehhez talán még konyítasz is - jegyezte meg gúnyosan, majd folytatta – én pedig egy ingatlanközvetítő céget vezetek.

- Miért nincs gyerekünk? – akadékoskodott Castle és úgy tűnt, ez minden, ami átjött neki abból, ami elhangzott.

- Nem mindegy? Nincs és kész!

- Te nem akartál gyereket, igaz? Hogy a karrieredre koncentrálhass! Én tanárként biztosan szeretem a gyerekeket, és nyilván ezért ment tönkre a házasságunk is! – színészkedett Castle, mire Kate megforgatta a szemét, és épp szóra nyitotta volna a száját, amikor Rick felkiáltott – Micsoda? Jason Rook? Ez a nevem? – nézett döbbenten Rick a nőre, hogy a regényéből választott nevet, és nem kellett sokat gondolkodnia, hogy vajon hogy hívhatják Kate-t az álcájuk alatt. – Te pedig Nikki lettél? Vagy Vicky? – emelte meg szemöldökét vigyorogva, de Kate elhúzta a száját.

- Nem. Jessica. A Jason pedig nem az én ötletem volt, hanem Ryan-é, neki köszönd. Én ragaszkodtam a Fredhez! – villant csúfondárosan a szeme, és amikor már Rick szólt volna, hirtelen taps törte meg a pillanatot, ők pedig döbbenten fordultak a hang irányába.

19. rész

A zaj forrása a Vaslady irodája felől érkezett, és maga a kapitány állt ott, tenyerét pedig még egyszer összeütötte, ahogy közelebb lépett.

- Az előadás valami fantasztikus! – jegyezte meg gúnyosan, majd folytatta – ha így gúnyolódnak, és civódnak egymással a terápián is, Monroe-nak szemernyi kétsége sem lesz afelől, hogy válni akarnak.

- Ha tehetném, most elválnék! – húzta el a száját Beckett, de Gates figyelemre sem méltatta, Castle pedig csak teli szájjal vigyorgott. Már alig várta, hogy kettesben legyen a nővel, és a feleségének szólíthassa, még akkor is, ha ez csak játék.

- Mindennel elkészültek, ami a beépüléshez kell? – kérdezte a kapitány, mire Beckett unottan bólintott.

- Igen. – erősítette meg metajelzéseit szavakkal is Beckett, majd felmutatta a hamis iratokat, ahogy tovább beszélt – Négy éve vagyunk házasok, Jessica és Jason Rook. Castle tanár lesz, én pedig ingatlanos. Ryanékkel telefonon tartjuk a kapcsolatot, csak esténként jelentkezünk be, hogy ne keltsünk feltűnést. – tájékoztatta felettesét a nyomozó, aki egyetértően bólogatott.

- És nincs gyerekünk! – húzta el a száját morcosan Castle, mire mindannyian megrökönyödve fordultak felé.

- Te még mindig itt tartasz, Castle? – emelte fel türelmetlenül hangját Beckett. Egyáltalán semmi kedve nem volt három teljes napot együtt tölteni kettesben az íróval, és mivel ez egy nyomozás volt, most még azon is aggódhatott, hogy Castle a gyerekes viselkedésével tönkreteszi a munkájukat, és végül eredménytelenül jönnek vissza. Amit pedig akkor, Gates-től kapnak, nem teszik a kirakatba. – Emelkedj már felül a gyerekgondodon!

- Azért nincs gyerekünk, mert a karrier volt számodra a fontosabb! Engem meg sem kérdeztél! – durcáskodott tovább az író, és észre sem vették, hogy Ryan, Javi és még Gates is vidáman figyelik őket – Talán én szerettem volna gyereket tőled, nem gondolod?

- Na, igen! És a férfiaknál itt ki is merül a gyerekvállalás! A nő legyen az, aki megszüli, aztán meg neveli egyedül, amíg a férj más nők után rohangál! – szúrta oda Kate epésen, majd nem állta meg, hogy ne szúrjon még egyet – teszem azt, vacsorázni viszi őket, aztán lovagiasan vissza is kíséri őket a szállodába. – jegyezte meg haragosan, mire Rick tehetetlenül sóhajtott.

- Ha lenne egy közös gyerekünk, bebizonyítanám, hogy tévedsz – kacsintott a nőre az író, mire annak elakadt a lélegzete.

- De nincs! Szóval fejezd ezt be! – torkolta le Beckett Rick-et, majd ingerültebben folytatta – egyébként is, házassági terápiára megyünk, nem termékenységi találkozóra! Senkit nem fog érdekelni, miért nincs gyerekünk! – zárta rövidre a témát, és amikor körülnézett, csak akkor vette észre, hogy Gates és a többiek még mindig őket figyelik felhúzott szemöldökkel. Nagyon nyelt, és érezte, hogy arcszíne vörösre vált.

- Ideje indulniuk, eleget gyakoroltak! – törte meg a kínos csendet a kapitány, és Kate még sosem volt neki annyira hálás, mint most, egészen addig, míg a nő nem folytatta – A végén még lekésik az első foglalkozást – jegyezte meg egy elfojtott mosoly kíséretében, és Kate döbbenten vette észre, hogy felettese, milyen jól szórakozik a helyzeten. Mivel más lehetősége nem volt, csak dühösen felkapta bőröndjét, és a lift felé indult, Castle pedig szélesen vigyorogva követte, majd mielőtt belépett a liftbe, úgy, hogy Kate ne lássa, hátrafordult, és Ryan-ék felé kacsintott, akik, amint a páros eltűnt a szemük elől, hangosan kacagni kezdtek.

A legalább másfél órás utat szótlanul tették meg az autóban. Castle ugyan eljátszott a gondolattal, hogy még egyszer megpróbálja megbeszélni az újságcikket és a csókot, de elég volt féloldalasan a nőre pillantania, annak zárkózott arcára, összeszorított ajkára, és ujjaira, melyek olyan erővel markolták a kormányt, hogy belefehéredtek, hogy elvesse az ötletet, így inkább csendben maradt, és úgy döntött, megvárja, míg odaérnek. Kate minden idegszálával azon volt, hogy megbarátkozzon a helyzettel, de sehogy sem sikerült. Dühösen gondolt arra, hogy ha Castle nem megy el vacsorázni azzal a nővel, akkor most teljesen más érzéssel, boldogan töltene vele kettesben három napot a hegyekben. Nem volt ideje tovább töprengeni, mert megérkeztek, és amint leállította az autót, szélsebesen pattant ki a kocsiból, Castle pedig követte a példáját. Éppen a kocsi csomagtartójához lépett, hogy kiemelje a csomagokat, amikor Rick maga felé fordította.

- Kate…

- Jessica vagyok, erre figyelj oda! Ha miattad lebukunk, és üres kézzel megyek vissza New York-ba… - fenyegette volna meg a férfit, de annak háta mögött észrevette, hogy egy fehér nadrágot, kék pólóinget viselő, fiatal, szőke hajú férfi közelít feléjük, széles mosollyal az arcán, így másként folytatta – Nem én akartam idejönni, Jason! Ez a három nap nem fog semmin változtatni! Elválunk, amint hazaértünk! – Rick értetlenül nézett rá, de még mielőtt reagálhatott volna, meghallotta az odaérkező fiatalember hangját.

- Üdvözlöm Önöket a Míg a halál el nem választ! terápiás táborában! – köszöntötte őket nyájas mosollyal az arcán, majd körbemutatott – Itt meglelhetik elvesztett boldogságukat.

- Sok sikert a kereséshez – jegyezte meg szárazon Rick, mire Kate gyilkos pillantást lövellt felé, de a következő pillanatban már a fiatalember felé fordult.

- Jessica Rook, a férjem Jason Rook – mutatott Rickre, aki nagyot nyelt, ahogy meghallotta a nyomozó szájából, hogy a férjeként mutatja be. Álmában sokszor elképzelte ezt a jelenetet, persze akkor a saját nevüket használták, és nem válást megelőző terápiára utaztak, hanem nászútra.

- Adam vagyok – nyújtotta kezét a szőke férfi, majd miután mindketten kezet fogtak vele, felkapta a táskáikat, és intett, hogy kövessék. Miközben egy kitaposott ösvényen keresztül egy elkerített területre vezette őket, ahol legalább egy tucat, egyformára készített, fakunyhó állt, beszélni kezdett – Minden vendégünk egy állatfajtáról kapja a nevét. Mr. Monroe ezzel akar utalni a párzási és fajfenntartási ösztönökre. – pillantott most hátra, és Kate észrevétlenül emelte égnek a szemét. „nagyszerű! Állat még úgysem voltam!” – jegyezte meg magában, de nem szólt semmit, sőt Rickre sem kellett néznie, hogy tudja, a férfi mennyire élvezheti a helyzetet. „Nyilván gyerekes vigyorral a képén, feszülten figyel” – találgatott Kate, miközben Adam tovább beszélt – Önök a sólyom nevet kapják – állt meg most egy fakunyhó előtt, és a zsebéből elővett egy öntapadós matricát, melyet az ajtóra ragasztott, és nagy betűkkel ráírta a nevet – Egy élet, egy társ! – mosolygott hátra rájuk, majd kinyitotta az ajtót, és bevitte a csomagokat, Kate pedig nagyot sóhajtva követte.

- Első tévedés – jegyezte meg az orra alatt – Nem mindenki éri be egy társsal!

- Hányszor kell még elmondanom, hogy nem csaltalak meg! – tárta szét kezeit Kate felé az író, mire Adam zavartan köhintett egyet.

- Nos, nekem mennem kell! Ez még az Önöké – nyújtott át egy lapot, melyen a három napra tervezett programok voltak leírva, időpontra lebontva – Miután átöltöztek, kérem, fáradjanak a központi terembe, ez ott lesz a tábor központjában.

- Igen, gondolom, ettől központi… - gúnyolódott Rick, mire Adam elvörösödött, és csak bólintott, amikor távozott. Amint kettesben maradtak, Kate kinyitotta a bőröndjét, és előkapott egy világos pólót, és egy szabadidőnadrágot, mellé pedig kényelmes, tornacipőt emelt ki a táskából, majd anélkül, hogy az íróra nézett volna, bement a fürdőszobába, és bevágta maga után az ajtót. Rick nagyot sóhajtva ült le az ágy szélére, és Kate-hez hasonlóan, öltözködni kezdett, miközben arra gondolt, ha továbbra is ilyen elutasító lesz vele a nő, mégis mikor lesz alkalma beszélni vele. Végül úgy döntött, amint kijön, nekiveselkedik. Éppen magára rántotta szabadidőnadrágja után a sötétkék pólót, amikor nyílt a fürdő, és Kate lépett ki. Rick, aki ritkán látta a nyomozót, ilyen hétköznapi, laza viseletben, megbabonázva nézett a nőre, aki haját most copfba kötötte, és ettől legalább öt évvel nézett ki fiatalabbnak.

- Mehetünk? – rántotta ki Kate hangja a merengésből, mire Rick bólintott. Gyorsan magára rántotta sportcipőjét, és a nő nyomába eredt, aki már a központi épület felé tartott, miközben megszólította.

- Mikor fogunk beszélni? – kérdezte a nyomozó hátának címezve a kérdést, mivel Kate nem fordult hátra.

- Soha! – jött a tömör válasz, mire Rick most elkapta a karját, és maga felé fordította.

- Kérlek! Ne tedd ezt! Nem mehet így tönkre minden! El kell ismerned, hogy a szinkron, ami közöttünk van…

- Naná! Olyan szinkronban vagyunk, ahogy az angol egy japán horror filmben! – csengett gúnyosan Kate hangja, és megfordult, hogy tovább menjen, Rick pedig nagy léptekkel követte. Keze már a kilincsen volt, amikor Castle még tovább beszélt.

- Egyszer meg kell beszélnünk! Nem haragudhatsz rám örökké! – nézett könyörgőn a nőre, aki azonban szenvtelenül fordult felé, miközben belépett a kunyhó küszöbén.

- Dehogynem! Te jól bánsz a szavakkal, én pedig haragudhatok! Ez is egy adottság! – szúrta oda mérgesen, és belépett a kis helyiségbe, majd nagyot nyelve némult el, amikor meglátta, hogy legalább egy tucat szempár néz rájuk döbbenten.

20. rész

A kis helyiségben legalább 10 pár ült középen egy szőnyegen, és mindannyian feszülten figyelték őket, csakúgy, mint a velük szemben, egy hatalmas fotelben helyet foglaló férfi, akiről Kate első pillantásra gyanította, hogy Drew Monroe lehet. Alacsony, kopaszodó, szürke szemű fickó volt, ajkán hamis vigyorral, szemében pedig sunyi csillogással, ahogy most rájuk pillantott. Kate zavartan köhintett egyet, mielőtt újra megszólalt.

- Jó napot! Jessica Rook vagyok… a férjem…

- Ne! –emelte fel a kezét most a fotelben ücsörgő férfi – A foglalkozáson csak a terápiás nevüket használják! – intette őket, majd amikor Kate égnek emelte a szemét, folytatta, mintha észre sem vette volna – Nyilván Nőstény Sólyom és Hím Sólyom, igazam van? – vigyorgott rájuk megint, mire Kate-t kirázta a hideg. Még hogy Nőstény?! – kiabált benne egy hang felháborodottan, de lenyelte a nyelvére kívánkozó megjegyzést. Igyekezett csak a feladatára koncentrálni.

- Igen – szűrte a fogai között a választ, és éppen letelepedett volna Rick-kel egyetemben az üresen maradt helyre, amikor megint Monroe hangja csendült fel.

- Ne, ne, ne! – állította meg őket ismét, és Kate, bár még csak alig 15 perce tartózkodott a táborban, máris késztetést érzett, hogy felüvöltsön. Ehelyett azonban kérdőn pillantott a férfira, aki már folytatta is – Maradjanak állva, és kezdjük is el a terápiát! Min veszekedtek éppen, amikor beléptek?

- Semmi fontos! – rázta meg a fejét Kate. Esze ágában sem volt egy vadidegen, ráadásul gyanúsított orrára kötni személyes gondjait. Monroe most Rickre nézett.

- Hím Sólyom? – húzta fel kérdőn a szemöldökét, és látszott rajta, hogy tőle várja az őszinte választ, amit a nőtől nem kapott meg.

- Tényleg semmi… - válaszolta bizonytalanul Rick, mire Drew gyanakodva húzta össze a szemöldökét, de nem reagált, csak egy újabb kérdést tett fel.

- Nem viselnek gyűrűt… Ezzel jelzik, hogy a kapcsolatukat már nem tartják házasságnak? – mutatott kezükre Monroe, és Kate átkozta magát, amiért éppen egy ilyen fontos részletről feledkezett meg. Agyában vadul kereste a választ, és amikor megtalálta, rántott egyet a vállán.

- Egyszerűen csak arról van szó, hogy amikor ideértünk, és lezuhanyoztunk, az éjjeli szekrényre tettük, és elfelejtettük felvenni – magyarázta meg hidegvérrel, miközben azon gondolkodott, honnan a csudából fognak szerezni ezen az Isten háta mögötti helyen karikagyűrűt.

- Igen! Így történt! Én még mindig a feleségemnek tartom őt! – bólogatott Castle is vadul, mire Monroe elhúzott szájjal nézett rá.

- Fiam, ezt nevezem én visszhang effektusnak! – jegyezte meg dorgálóan, mint akinek egyáltalán nem tetszik, amit lát. Mivel Kate és Rick is szemöldökráncolva nézett rá, jelezve, hogy nem értik, folytatta – A felesége mond valamit, magának pedig egyet kell értenie. Ez általános jelenség a házasságukban?

- Nem, dehogy! – tiltakoztak egyszerre, mire Monroe mindentudón húzta el a száját.

- Hím Sólyom, a saját dalát kell énekelnie! Ahogy drága édesanyám mondta mindig, aki 45 évet élt boldog házasságban az édesapámmal – mutatott most a háta mögötti falon lógó képre, melyről egy ősz hajú, barátságos tekintetű, jóságos mosolyú idős nő nézett vissza – minimum két hang kell a harmonicitáshoz! Igen! Harmonicitás! – ismételte meg az eddig még nem hallott szót, és Kate gúnyosan húzta fel szemöldökét, amikor folytatta – Tegyétek félre az értelmező szótáraitokat, gyermekeim! Ez egy új szó! Egyfajta vegyület, ha úgy tetszik. A kiegészítő vágyak elegye. Ahogy drága édesanyám mondaná, pontosan erre a feladatra találta ki a természet a házasságot! Üljetek le! – mutatott most Kate-re Monroe, és ő most hálásan sóhajtott egy nagyot, ahogy helyet foglalt. Rick szorosan mellé telepedett le, úgy suttogta a fülébe.

- Hallottad? Hagyj énekelni! A saját dalomat énekelni! – borzongatta meg meleg lehelete a nő fülét, és hangjából érezte a nő, milyen jól szórakozik.

- Ha megnyikkansz, lelőlek! – súgta vissza, mire az egyik mellettük ülő nő dühösen emelte magasba a kezét.

- Drew! Nem tudok rád koncentrálni, ha Nőstény Sólyom suttog! – nézett vádlón a nyomozóra, aki meglepetten kapta fel a fejét, Monroe pedig megrovón húzta össze szemöldökét.

- Nőstény Sólyom! Kérlek! – intette csendre a nyomozót, aki nagyot sóhajtott, de ismét nem szólt semmit. – Fogjátok meg egymás kezét! – utasította őket Drew, és ahogy Kate kezét Rick kezébe csúsztatta, szíve irányíthatatlanul gyorsabban kezdett verni. Tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott, de a varázst megtörte Drew hangja – Hunyja be mindenki a szemét, és képzeljétek magatokat egy nyugodt helyre, ahol megtalálhatjátok saját, tiszta hangotokat!

- Te hol vagy? – hajolt megint közelebb Rick Kate füléhez, akinek gerincén jóleső borzongás futott végig, ahogy az író lehelete csiklandozta fülét. – Én Hamptonba képzelem magunkat!

- Akárhova is képzeled magad, én nem ott vagyok, világos? – szúrt vissza Kate, mire Rick elszontyolodott, és úgy gondolta, jobb, ha most inkább a feladatukra koncentrál.

- Most mit fogsz csinálni? – kérdezte az ügy következő lépésére célozva, de Kate félreértette, és azt hitte, még mindig kettőjükre gondol.

- Semmit! Profi leszek, és lenyelem az érzéseimet, amitől Cleveland méretű gyomorfekélyem lesz! – közölte halkan, mire Rick döbbenten nézett rá, ugyanakkor melegséggel töltötte el a tudat, hogy Kate még táplál iránta érzéseket, hiszen ez azt jelentette, hogy van remény kettejükre. Bízott benne, hogy a harag elmúlik majd, és meg tudják beszélni a dolgaikat.

- Az ügyre gondoltam – súgta a nő fülébe, mire Kate elvörösödve válaszolt.

- Arra gondoltam, hogy körül kellene nézni egy kicsit a táborban, és beszélni a személyzettel, hátha valaki tud valamit mondani Jeremy és Amelia Doherty-ről. – tért vissza a hivatalos hanghoz Beckett, miközben gyorsan körbepillantott, és látta, hogy Adam, aki a kunyhóhoz kísérte őket, éppen sietve távozik.

- Igen, de minden percünk be van táblázva – nyafogott Castle, aki egyre nehezebben bírta az egyhelyben ücsörgést. Ebben a pillanatban, Kate ajkán gonosz mosoly jelent meg, és dühösen rántotta ki kezét a férfi kezéből.

- Nem hiszem el, hogy még ilyenkor is a saját igazadat hajtod! Koncentrálnék, ha hagynál! - fakadt ki indulatosan a férfira Kate, és Rick zavarodott tekintettel nézett rá. Még mielőtt reagálhatott volna, Monroe hangja állította meg.

- Nőstény Sólyom! – nézett haragosan a nyomozóra, aki ártatlan tekintettel nézett vissza rá – Megzavarta, már másodszor a meditációt! Amennyiben az indulatait még nem tudja kordában tartani, úgy meg kell kérnem, hogy fáradjon ki a friss levegőre, amíg végzünk! Utána kettejükkel négyszemközt fogok beszélgetni!

- Ó, ne! Kérem! Ki kell mennem? – sajnálkozott Kate, és Rick elfojtott egy mosolyt, amikor rájött, mire játszott a nő. – Sajnálom! Nagyon sajnálom! – araszolt az ajtó felé a nyomozó, majd egy pillanattal később már ott sem volt, és megkönnyebbülten csapta be maga mögött az ajtót.

- Fiam, maga egy nőstény tigrist ragadott meg! – nézett most együtt érző pillantással Monroe az íróra, aki mosolyogva bólogatott.

- Hm… nekem mondja?

Kate éppen az íróasztalánál ült és Kevin számát tárcsázta, amikor befutott az író, és úgy vágta be maga mögött az ajtót, mintha egy csapat kannibál kergetné. Beckett meglepve nézett rá, mire Rick elnyúlt a hatalmas, két személyes ágyon, úgy magyarázkodott.

-          Mindig is tudtam, hogy ezek a terápiás foglalkozások nem normális embereknek valók, de ez! Téboly! Itt mindenkinek szeretni kell a másikat, ha akarod, ha nem! – tört fel belőle a kín, amit a foglalkozáson a nő nélkül kellett végig szenvednie, majd elnémult, amikor Kate mosolygó arcára nézett – El ne felejtsem megköszönni, hogy ott hagytál egyedül! Ezek között! – ejtette ki az „ezek” szót úgy, mintha Kate az olasz maffia karmai között hagyta volna. - Megtudtál valamit? – kérdezte, miközben felállt és a bőröndjéhez sétált.

-          Semmi fontosat! – húzta el a száját a sikertelenségre Kate – Beszéltem Adammel, de tagadta, hogy ismerte volna Doherty-éket. Állítása szerint, itt mindenki megtalálja a boldogságot, és azok a párok, akik idejönnek, sosem válnak el, mert Drew nem engedi.

-          Mégis, hogyan akadályozza meg? – villant most kérdőn a tekintete az írónak, és erre a pillanatra még a kotorászást is abbahagyta bőröndjében.

-          Gondolom a Harmonicitás technikájával – húzta el a száját Kate megvetően, jelezve, mekkora sületlenségnek tartja az egészet, majd folytatta – Ezen kívül, körülnéztem a táborban. Körülbelül 10 kunyhó van, egy étkező, egy közös helyiség, és egy, amit irodának rendeztek be. Azt lehet Drew székhelye. Alkalomadtán ott is körül kell majd néznünk, és… - torpant meg egy pillanatra, mivel látta, hogy Rick nem figyel rá. Fél percig csak némán hallgatott, majd rácsapott az asztalra, mire Rick ijedten meredt rá – Figyelsz egyáltalán, vagy magamnak ismétlem el, hogy el ne felejtsem?! Egyáltalán, mit keresel?

-          Ezt! – lépett most közelebb a nőhöz, és kinyújtotta a kezét, mire Kate meglepetten nézett fel a férfira és egy hang sem jött ki a torkán.

21. rész

Kate még mindig némán meredt az író kezében csillogó ékszerekre. Rick két arany karikagyűrűt tartott a tenyerében, és várakozón nézett rá, kópés csillogással a szemében. Mivel Kate nem reagált, a kisebb méretű gyűrűt kivette a tenyeréből, a másikat pedig az asztalra tette.

-          Szabad? – kérdezte halkan, és kinyújtott kezével várta, hogy Kate belecsúsztassa a kezét, és ő felhúzhassa ujjára a gyűrűt.

-          Mégis, honnan szerezted ezt? – kérdezte hitetlenkedve Kate, de még nem nyújtotta a kezét.

-          Azt hiszed, csak te készültél a beépülésre? – húzta fel szemöldökét mosolyogva Rick, és magában jót mulatott, hogy sikerült meglepnie a nyomozót. Az már más kérdés, hogy előbb is eszébe juthatott volna, mit is hozott magával az útra – Sejtettem, hogy benneteket annyira lefoglal majd az ügy hivatalos hátterének lebonyolítása, hogy ilyen apróságokkal, mint a gyűrűk, nem értek rá majd foglalkozni, így beszereztem őket én.

-          Te vettél két karikagyűrűt? – nézte még mindig megkövülten a gyönyörűen csillogó ékszert a nő, mely arany karikában vékony minta futott végig.

-          Igazából csak kölcsönkértem az ékszerész ismerősömtől – rántotta meg a vállát, és eltitkolta, hogy valójában megvásárolta őket, mert ő biztos benne, hogy Kate lesz a felesége – nos? Szabad? – kérdezte újra, és szíve gyorsabb ütemre váltott, ahogy Kate kezébe adta a kezét, így adva engedélyt, hogy felhúzza kecses ujjára az ékszert. Rick meglepetten állapította meg, hogy kissé remeg a keze, és akaratlanul is azt képzelte, hogy az egész nemcsak egy játék. Lassan, minden percet elraktározva agyában, húzta fel a gyűrűt, majd amikor végzett, lágyan simított végig a nő puha kezén, melyen most már ott csillogott az ékszer, amely tökéletesen illet az ujjára. Éppen saját ujjára akarta felhúzni, amikor Kate hirtelen ötlettől vezérelve utánanyúlt, és elvette tőle.

-          Majd én – szólalt meg halkan, majd lassan felhúzta a férfi ujjára a gyűrűt, mely szinte világított az izmos kézen. Noha a gyűrűk már a helyükön voltak, továbbra sem engedték el a másik kezét, tekintetük pedig összekapcsolódott. Kate tehetetlenül nézte, ahogy az író ajka egyre közelebb ér az övéhez, és annak ellenére, hogy még mindig kétségek gyötörték a cikkel kapcsolatban, már semmi másra sem vágyott, minthogy megcsókolja. Rick lassan hajolt egyre közelebb, esélyt adva Kate-nek, hogy visszakozzon, ha úgy akarja, de boldogan állapította meg, hogy a nő egy centit sem hátrált a csók elől, sőt, mintha észrevétlenül hozzásimult volna. Ajkuk lágyan, gyengéden találkozott, és amikor Rick végig húzta nyelvét a nő mézédes alsó ajkán, Kate felsóhajtott, és ajka engedelmesen nyílt meg Castle kutató nyelve előtt. Nyelvük érzékien, puhán találkozott, és olyan lassú táncba kezdett, mintha egy jól begyakorolt koreográfiát járna. Castle kezét Kate derekára fonta, és szorosan magához húzta, Kate ujjai pedig vágyakozva túrtak a hajába, ajkát pedig apró nyögések hagyták el, ahogy megérezte, hogy testük egymásnak feszül. Rick éppen még inkább elmélyítette volna a csókot, amikor hangos kopogás zavarta meg édes pillanatukat, és nekik csak annyi idejük volt, hogy sietve eltávolodtak a másiktól, már nyílt is az ajtó, és Adam lépett be rajta, szokásos, barátságos mosollyal az arcán.

-          Sólymok! Mr. Monroe várja magukat! – jelentette be, és éppen távozott volna, amikor Kate megállította.

-          Adam! Egy szóra! – kérte a fiatal férfit, és amikor az érdeklődve felé fordult, folytatta – gyakori, hogy Mr. Monroe magánbeszélgetést folytat a vendégekkel? Azért kérdezem, mert a program listán nem szerepel – lobogtatta meg a papírt Kate.

-          Nem! Egyáltalán nem! Többnyire csak a nagyon problémás párokkal beszélget hatszemközt. – rázta meg a fejét Adam, és Castle szemöldökráncolva húzta el a száját. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy Kate és ő a problémás párok közé tartozik, főleg azok után nem, ahogy most csókolták egymást.

-          Értem – bólogatott Kate, majd úgy gondolta, addig üti a vasat, amíg meleg – Doherty-ék is ebbe a csoportba tartoztak?

-          Nem tudom, velük nem találkoztam. De az elmúlt egy hétben, vagy kettő, négy másik párral is beszélgetnie kellett – válaszolt készségesen Adam.

-          Nem emlékszik a nevükre? – kérdezte meg most Castle, mire Adam töprengeni kezdett, mielőtt válaszolt volna.

-          Lawrence, Baker, Melon és Hughes – sorolta fel, és ajkán elégedett mosoly játszott. Látszott, mennyire büszke magára, és tökéletes memóriájára, majd ránézett órájára, és elnézést kérve távozott. Alig becsukódott az ajtó, Rick sokatmondón nézett a nyomozóra.

-          Te is arra gondolsz, amire én? – kérdezte most Kate, mire Rick elmosolyodott. Biztos volt benne, hogy nem, mivel ő arra gondolt, hogy szívesen folytatná ott, ahol Adam megzavarta őket. Végül erőt vett magán, úgy válaszolt.

-          Arra, hogy ez a négy név egyezik az eltűnt házaspárok nevével?

-          Pontosan! – csillant meg az öröm Kate barnás-zöld szemében, ami egyértelműen annak szólt, hogy nyomon voltak – Úgy hiszem, tényleg ránk fér egy beszélgetés Mr. Monroe-val! – kacsintott a férfira, majd az ajtó felé indult, Rick pedig huncut mosollyal az ajkán, tekintetében ravasz csillogással követte.

Kate hangosan kopogott a közös helyiségből nyíló ajtón, és amikor engedélyt kapott a belépésre, meglepve állapította meg, hogy a szoba teljes mértékben úgy volt berendezve, mintha New York belvárosában, egy pszichológusnál járna. Miután beléptek, Monroe feléjük fordult a bőr székben, és egy kanapéra mutatott.

-          Nőstény, és Hím Sólyom! Foglaljanak helyet! Látom, megtalálták a gyűrűiket is! Ez már haladás, látják, hogy felvették újra! – vigyorogta el magát a férfi, de Kate úgy gondolta, meghagyja abban a hitben, hogy ez az ő teljesítménye. – Nos, először is, beszéljünk egy kicsit magukról. Mikor házasodtak össze?

-          Négy éve – válaszolt szolgálatkészen Rick, Kate pedig úgy döntött, meghagyja a beszélgetést az írónak.

-          Sokáig jártak jegyben? – kérdezte, és Kate most érdeklődve fordult a férfi felé, mert eszébe jutott, hogy a részleteket nem egyeztették, így most kíváncsi volt, vajon mennyire lódul meg az író fantáziája.

-          Nem! Mindössze három hónapig. Tudja, amikor először találkoztunk, az… hogy is mondjam… lebilincselő élmény volt – idézte fel első találkozásuk emlékét Rick mosolyogva, és Kate arcán is mosoly suhant át, ahogy felrémlett előtte, amikor bilincset kattintott a kezére a nyomozás akadályoztatásáért. Emlékei közül Rick hangja rántotta ki, amikor folytatta – Azonnal beleszerettem. Tudja, én hozzászoktam, hogy minden nő a lábaim előtt hever, de Kate…

-          Kate? – kapta fel fejét Monroe, és Kate lehunyta szemét egy pillanatra.

-          Kate? Jah, igen! Jessica! Kate a második neve, de nem szereti, én viszont mindig elfelejtem, és rendszeresen így hívom… dühös is miatta – magyarázkodott Rick, és Kate elhűlve hallgatta, milyen gyorsan kapcsol a férfi.

-          Értem – mosolygott Monroe megértően – Folytassa!

-          Szóval, Jessica… egyszerűen lerázott, és elhajtott. Azonnal tudtam, hogy nekem csak ő kell! – csillogott őszintén Rick tekintete, és Kate egyre érdeklődőbben figyelte. - Különleges nő – nézett mos szerelmesen a nőre Rick, és tekintetük összekapcsolódott. Kate szívét melegség járta át attól a szerelemtől, amit a férfi szemében látott, de Monroe hangja kiszakította őket a pillanatból.

-          Beszéljünk arról, mit szerettek meg a másikban először! Mi az, ami megfogta magukat benne!

-          Nos, a határozottsága, az elszántsága, a képessége, hogy bármikor képes átérezni mások fájdalmát, és mindent félretenni, hogy segítsen – kezdett bele most is Castle elsőként, miközben a nőre nézett – Szeretem a szemét, azt, hogy nem tudom meghatározni, barna-e vagy zöld, de azt tudom, hogy a hangulatától függően változik. Szeretem a humorát, a mosolyát, és azt is, hogy az én vicceimen csak ritkán nevet – nevetett fel halkan Rick, és Kate döbbenten hallgatta a szerelmi vallomást, melyről érezte, hogy nem játék, a férfi minden egyes szót komolyan mond.

-          És Ön? Nőstény Sólyom? Mit szeret a férjében? – intézte szavait Monroe most Kate-hez, és ő nagyot nyelt, miközben azon tanakodott, ő is ilyen őszinte legyen-e, mint az író, vagy maradjon Jessica szerepénél, és Jasonról beszéljen, a tanárról.

22. rész

Kate még egy ideig némán gondolkodott, viaskodott, mitévő legyen, de hiába érezte azt, hogy tartozik annyival az írónak, hogy őszinte legyen hozzá, hogy elmondja, ő is szereti, mégsem volt képes ezt egy vadidegen ember előtt felvállalni. Ezen kívül, még mindig nem tudta, mit higgyen az újságban megjelent cikkről, mert bár a férfi állította, hogy nem történt semmi, félt, hogy megégetheti magát. Mivel nem szokta meg, hogy nem ő irányítja érzelmeit, és gondolatait, dühös lett, és úgy döntött, tökéletesen illeni fog az álcájukhoz, ha ezt a mérget az amúgy is idegesítő Drew-n tölti ki.

-          Mondja, mi értelme annak, hogy felidézzük, mit szerettünk a másikban? – kérdezte nyílt ellenkezéssel a nyomozó, Rick pedig csalódottan sóhajtott fel. Úgy érezte, ez azt jelentette Kate részéről, hogy ő nem érez iránta semmit, és ez most elszomorította, de a nő folytatta – el akarok tőle válni, nem pedig azon nyafogni, hogy mi tartott egymás mellett minket négy évig!

-          Ennek az a lényege, hogy rájöjjön, akihez hozzáment, még mindig ott van maga mellett, csak talán, a szürke hétköznapok miatt már nem úgy néz rá, mint régen. – magyarázta Monroe látszólag nyugodtan, de arcára volt írva, nem szokott hozzá, hogy kliensei megkérdőjelezzék módszereit.

-          Vagy talán olyat tett, ami miatt megváltozott a véleményem, és az, amilyennek látom, nem gondolja? – szúrt vissza mérgesen Kate, és riadtan állapította meg, hogy akarata ellenére, az igazi érzését mondta el.

-          De nem tettem meg! – tiltakozott Castle és folytatta – tudom, hogy azt hiszed, hazudok, de esküszöm, hogy nem csaltalak meg!

-          Ezért akar elválni, Jessica? – kérdezte Monroe, és először szólította nevén a nőt. – mert azt hiszi, hogy a férje megcsalta?

-          Minden jel erre utal!

-          Maga pedig nem bízik benne…

-          De bízom benne! Benne bízom a világon a legjobban! – emelte fel most már hangját Kate, és mérges volt, amiért nem tudja kordában tartani érzéseit, mint egy profi, majd nagy levegőt vett, és szerepéhez hűen folytatta – de most úgy érzem, hogy elárult, és már nem akarok vele lenni!

-          Melyikük ötlete volt, hogy felkeressenek? – nézett most kérdőn mindkettőjükre.

-          Az övé. Az enyém! – érkezett egyszerre a válasz, és Kate Rickre mutatott, mire Monroe elgondolkodva figyelte őket egy darabig, majd Kate-hez fordult.

-          Miért kísérte el, ha biztos a döntésében?

-          Hogy örüljön, és hogy bebizonyítsam, kettőnknek már nincs jövője, és ezen semmilyen terápia sem tud változtatni! Hónapok óta tudom, hogy ennek a kapcsolatnak vége – ismételte meg Rick korábbi szavait Kate, és az író döbbenten nézett rá, de Kate rendületlenül folytatta – de ő ragaszkodott hozzá, hogy megpróbáljuk! Viszont azt most megmondom, ha letelik a három nap, hazamegyünk New York-ba, és te jobbra mész, én meg balra! – nézett most először Rick szemébe a nyomozó, és olyan elszántságot olvasott ki a nő szeméből az író, hogy megijedt. Úgy tűnt, Kate minden egyes szót komolyan gondolt, és ez halálra rémítette.

-          Értem, tehát ez bizonyítása lesz annak, hogy ami Önök között volt, annak vége – foglalta össze Kate szavait Drew, és Kate úgy nézett rá, mint egy értelmi sérültre, akinek mindig szükséges megismételni, amit más mondott.

-          Ezt mondtam, nem? – kérdezett vissza, és elégedett volt, hogy visszavághat a „nőstény” megnevezésért.

-          Igen, ezt mondta – bólintott Drew, és éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor megszólalt a telefonja. Miután elnézést kért, kiment a szobából, Kate és Rick pedig egyedül maradtak.

-          Ezt komolyan mondtad? – nézett most a nőre Rick, és Kate azonnal tudta, hogy Rick minden egyes szót komolynak hitt.

-          Castle, én… - kezdett volna bele, de Drew már vissza is érkezett.

-          Ne haragudjanak, de meg kell szakítanunk a beszélgetést. – szabadkozott sajnálatos arckifejezéssel – Sürgősen el kell mennem, addig csatlakozzanak az ebédlőben társaikhoz. Holnap pedig, folytatjuk – ígérte meg, mire Kate magában azért imádkozott, hogy holnapra már ne legyenek itt.

Kate és Rick egy ötfős asztaltársasághoz telepedtek le, és amikor kihozták az ebédet, jóízűen láttak hozzá, mivel már igen éhesek voltak. Kate elgondolkodva falatozott, amikor Rene, a mellette ülő nő szólalt meg.

-          Mióta vagytok házasok? – érdeklődött, és Kate azonnal tudta, miért akart inkább a szobájában enni. Egyáltalán nem hiányzott neki ez az „ismerkedjünk meg” beszélgetés, csak nyugodtan meg akart ebédelni, de Rick ragaszkodott hozzá, azzal érvelve, hogy talán valaki ismerheti Ameliát, vagy Jeremy-t. Hiába tiltakozott Kate, mondván, hogy minden hétvégén új csoportok jönnek, Rick kitartott álláspontja mellett, ő pedig végül beleegyezett.

-          Négy éve – válaszolt unottan, és újabb csirkefalatot emelt villájával a szájához, remélve, hogy elkerüli a további kérdezősködést, de tévedett.

-          Van gyereketek? – kérdezte ismét Rene, és Kate csak a fejét rázta meg tagadólag, mire Rene elsápadt – Miért nincs? Melyikőtök nem akart? Vagy nem lehet? – záporoztak a kérdései, és ahogy Kate felpillantott, tekintete találkozott Rick „én megmondtam” pillantásával. Nehezen lenyelte a falatot, és már éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor Rick megelőzte.

-          Tudod, Jessica még korainak tartotta volna, bár én már a házasságunk első évében boldogan játszottam volna egy kis lurkóval, aki az ő szemeit és mosolyát örökölte volna – révedt el a tekintete, majd folytatta – Jessica azonban, még meg akarta teremteni az anyagi feltételeket egy babához. Tudod, tanár vagyok, nem keresek túl sokat…

-          Te nem akartál gyereket? – nézett most vádlón a nőre Rene, aki égnek emelte a szemét, és a kelleténél hangosabban csapta le a villát tányérja mellé.

-          Rene, igaz? – fordult most a nő felé, és Rick észrevétlenül megszívta a fogát. Ismerte ezt a nézést, tudta, hogy Rene számára igen kínos pillanatok jönnek – Nem hinném, hogy rád tartozna, vagy itt bárkire, hogy miért nincs gyerekem! Emellett pedig, képzeld, ha lenne, most nemcsak a vagyonmegosztáson civakodnánk Jason-nel, hanem a gyerekfelügyeleten is! – szúrta még oda, majd Rickre villant a tekintete és felállt az asztaltól, otthagyva a társaságot.

-          Ejha, barátom! Tüzes asszony a nejed! – jegyezte meg Rene férje, aki Harry-ként mutatkozott be. – megértem, hogy menekülni akarsz, de nyilván nem enged el egykönnyen, igaz? Azért vonszolt ide a terápiára! -–kacagott fel saját poénján Harry, mire Rene dühösen nézett rá.

-          Nem az ő ötlete volt, hanem az enyém – tartotta magát meséjükhöz az író, majd folytatta – egyáltalán nem akarok tőle menekülni. Harcolni akarok érte, mert vele akarok lenni! Szeretem őt! Amióta megismertem, tudom, hogy mellettem a helye és bár ő most válni akar, mert azt hiszi megcsaltam, nem hagyom csak úgy elmenni. – felelte halkan Rick, és minden egyes szót komolyan gondolt. Elhatározta, hogy küzdeni fog a nőért, nem hagyja, hogy ellökje magától.

-          Miért hiszi, hogy megcsaltad, ha nincs így? – kérdezte Harry, mire Rick keserűen elmosolyodott.

-          Tudod… téves információkat kapott… de én sosem tudnám megcsalni őt!

-          És inkább hisz egy megkérdőjelezhető forrásnak, mint neked? – húzta fel szemöldökét most Pete, aki Rick balján ült, mire Castle rántott egyet a vállán.

-          Nem lehet hibáztatni érte. Tudjátok, az én múltammal… őt pedig, sokszor bántották már. Én csak azt akarom, hogy velem maradjon, mert mindennél jobban szeretem őt. – tört fel Rickből, majd hirtelen elnémult. Asztaltársasága meglepetten hallgatta, majd együtt érzőn néztek rá. Nem tudták, mit mondhatnának, hiszen az egyértelmű volt, hogy a férfi mennyire szerette ezt a nőt, de abban már nem voltak biztosak, hogy a nő is viszonozza–e.

Kate nagyot sóhajtva támasztotta meg fejét az ebédlő falán. Amikor dühösen távozott az étkezdéből, néhány lépés után rájött, hogy az asztalnál felejtette a pulóverét, melynek zsebében a mobiltelefont tartotta. Elővigyázatosságból vitte magával az ebédre, mert attól tartott, valaki átkutathatja a szobájukat, amíg távol vannak. Éppen belépett volna, hogy magához vegye a ruhadarabot, amikor meghallotta, miről beszélgetnek az asztalnál, ahol korábban ő is helyet foglalt. Ahogy eljutottak hozzá Rick szavai, szívét melegség járta át, miközben igyekezett meggyőzni magát arról, hogy ez talán csak az álcájuk része, és az író csak hű marad a szerepéhez. Szíve mégis érezte, hogy amit most hall, Rick szívéből jön, és már tudta, mit fog tenni. Ajkán mosollyal indult el vissza a kunyhójukhoz.

23. rész

Kate és Rick elgondolkodva sétáltak a kikövezett úton a központi épület felé, ahol még két foglalkozás várt rájuk. Az ebéd után, amikor Rick is visszaért a kunyhóba, Kate eljátszott a gondolattal, hogy beszél a férfinak arról, amit az étkezdében hallott, de Rick olyan zárkózott arckifejezéssel nézett maga elé, hogy végül elbátortalanodott, és annyiban hagyta a dolgot. Nem tudhatta, hogy Rick fejében a Drew-val lezajlott beszélgetés zakatolt, és az, amit Kate ott mondott.

-          Gyönyörű ez a hely! – törte meg a csendet most Castle, és tekintetét körbe futatta a hegyeken, és fákon, mely körülvette őket. – Az embernek kedve lenne bakancsot húzni, megtömni egy hátizsákot minden jóval, és irány a hegyek!

-          Csábító, mármint annak, aki szereti az ilyesmit – válaszolt halkan Kate, miközben tovább sétáltak céljuk felé.

-          Nem szeretsz kirándulni? – nézett most kérdőn a nőre Rick, aki mindig is azt gondolta, hogy Kate igazi természetbarát.

-          Semmi bajom a hegyekkel és a kirándulással, de elismerem, hogy nem mindenki rajong az erdőkért.

-          Talán el is mehetnénk, felfedezni a környéket… mondjuk holnap? – állította most meg a nőt az író, majd sietve folytatta – Láttam a program listánkon, hogy holnap délután jár két óra szabadidő. Mit szólsz?

-          Castle, nem fogok veled a hegyekben mászkálni, túrabakancsban! Dolgozni jöttem ide, és hálás lennék, ha te is erre koncentrálnál! – hűtötte le gyorsan a férfit, és igyekezett nem figyelni a szomorúságra, ami megcsillant a kék szemekben.

-          Rendben, csak egy ötlet volt – rántotta meg kisfiúsan a vállát az író, de Kate már nem reagált, mert beléptek a helyiségbe, ahova igyekeztek.

A délután hamar elment, és Kate legnagyobb örömére mindkét foglalkozáson eltűnhetett a tömegben, mivel Drew most a többi párt faggatta, akik elmesélték házasságuk történetét, majd beszámoltak róla, miért akarják megmenteni azt. Tulajdonképpen hasonló beszélgetés játszódott le a csoportban, mint amikor Drew-val ültek az irodájában, annyi különbséggel, hogy ezúttal senki nem kérdőjelezte meg Drew módszereit. Amikor az utolsó foglalkozásnak is vége lett, Kate és Rick Drew-hoz léptek, aki éppen a papírjait pakolta el egy fekete bőrtáskába.

- Sólymok! Talán folytatni szeretnék a beszélgetést? – nézett rájuk mosolyogva, mire Kate megrázta a fejét.

- Nem, csak az érdekelt volna, hogy az itt megjelent párok hány százaléka válik végül el? – kérdezte érdeklődve a nyomozó, majd amikor meglátta Drew gyanakvó arcát, sietve folytatta – Tudja, ingatlanos vagyok, érdekelnek a százalékos esélyek – mosolygott a férfira.

- Ezek szerint, mégis csak lát esélyt kettejüknek? – vonta fel szemöldökét meglepetten Drew, és Rick szólalt meg.

- Dehogy lát, csak ezzel is nekem akarja bizonyítani, hogy felesleges volt idejönnünk, mert mi leszünk a kivételek, akiknek nem sikerül. – húzta el a száját, és Kate magában elismerte, hogy milyen jó színész. Nem sejthette, hogy Rick komolyan is gondolta, amit mondott.

- Nos, ebben az esetben csalódnia kell, mert akik hozzám eljönnek, nem válnak el! Mindig sikerül megmenteni a házasságukat!

- Valóban? Tudja, ebben lehet valami, mert mi Amelia Doherty-től kaptuk meg az Ön elérhetőségét. A férjem, Jason, és Jeremy kollégák egy new york-i középiskolában, szóval… , de mindegy is! – kacagott fel Kate, és figyelmét nem kerülte el, hogy Drew arckifejezése megváltozott, amikor az eltűnt házaspárt szóba hozta – A lényeg, hogy ők is közel álltak a váláshoz, de végül együtt maradtak! Bár, hogy őszinte legyek, az utóbbi két hétben nem is nagyon láttuk őket, ugye Jason? – fordult most Rick felé, aki egyetértően bólogatott.

- Igen. Csütörtökön még bejött Jeremy dolgozni, de aztán eltűnt. Nem lehet, hogy visszajöttek ide a hegyekbe pihenni? – kérdezte Rick a férfitól, aki most megrázta a fejét.

- Ide bizonyosan nem. Egy pár, egy hétvége. A környéken pedig nincsenek nyaralók. – rántotta meg a vállát a férfi – talán csak elutaztak néhány napra – találgatott, majd felkapta a táskát – ha megbocsátanak, most mennem kell. – búcsúzott el, és pillanatokkal később már el is hagyta a házat. Kate szemét összehúzva nézett utána, majd az író felé fordult.

- Láttad?

- Hogy milyen rendetlenség van a táskájában? Szörnyű! Csoda, hogy egyáltalán megtalálja benne, amit keres – integetett fejével Castle, de Kate megforgatta a szemét.

- Castle! Az arcára gondoltam Doherty-ék nevének említésekor!

- Oh! Persze! Láttam! – bólogatott vadul, majd folytatta – azt hiszem, tényleg ideje lenne körbeszaglásznunk az irodájában.

- Így van, de előbb beszélünk Ryan-nel! – indult el határozottan a kunyhójuk felé Kate, Castle pedig gyors léptekkel követte.

Kate az íróasztalnál ülve tárcsázta Ryan számát, miközben fél szemmel látta, hogy Castle kilép a fürdőszobából. Az író haja nedvesen csillogott, egy-két rakoncátlan tincs a homlokába hullott, és Kate nehezen állta meg, hogy ne simítsa ki őket, amikor Rick polóban és alsónadrágban megállt mellette. Kate igyekezett nem ránézni a férfira, aki veszélyesen közel hajolt hozzá.

-          Ryan! – hallotta meg társa hangját a kihangosított készülékben Kate, és örömmel vette, hogy így legalább elterelődhet figyelme az író feszes, izmos combjáról, és arcvizének bódító illatáról, mely orrát csiklandozta. – Mi újság felétek? – kérdezte most társa – hogy haladtok a terápiával?

-          Ha még egyszer meg kell hallgatnom egy történetet Drew anyjának boldog házasságáról, felgyújtom az erdőt! – tört fel Kate-ből gúnyosan, mire hallotta, hogy Javi hangosan felkacag, ebből gondolhatta, hogy Ryan is kihangosította a telefont, akárcsak ő. – Nálatok mi a helyzet?

-          Mit is mondtál? Monroe anyjának boldog házassága? – kérdezett rá Ryan, majd még mielőtt Kate reagálhatott volna, folytatta – az nem lehet, ugyanis, Monroe szülei elváltak, amikor még csak kilenc éves volt.

-          Szóval, az egész szöveg a boldog házasság titkáról, csak kamu?! – háborodott fel Rick, mint, akit vérig sértett, hogy becsapták.

-          Nagyon úgy tűnik! Sőt! Monroe árvaházban nevelkedett, miután az anyja a válás után három hónappal öngyilkos lett. – folytatta Ryan, mire Kate és Rick meglepetten néztek össze. Mindkettejüknek a bekeretezett kép jutott eszükbe, de Ryan folytatta – ezen kívül utánanéztünk az eddigi terápián részt vevő házaspároknak, és még hármat találtunk, akik egy hónapja eltűntek.

-          Most viccelsz? – kérdezték egyszerre, de Ryan csak megerősíteni tudta, amit mondott. – Rendben, kösz, Ryan! Castle és én holnap átkutatjuk Drew irodáját. Lesz két óra szabadidőnk, addig ti derítsetek ki mindent erről az intézményről! Vegyétek fel a kapcsolatot az Eltűnt személyek osztályával is! Este jelentkezünk! – utasította őket Kate, majd letette a telefont, és elgondolkodva nézett Rickre.

-          Hihetetlen, ugye? Az egész csak hazugság! – rázta a fejét hitetlenkedve az író, mire Kate a fürdőbe menet, a válla felett pillantott hátra a férfira.

-          Nem tudom, Castle, mit vártál! Sosem hittem, hogy két személy problémáját egy harmadik tudja megoldani, akinek fogalma sincs semmiről! Azok után, amit pedig megtudtunk, lehetett rá számítani, hogy Drew egy aljas csaló, és talán gyilkos is! – ért mondandója végére, majd belépett a fürdőszobába, hogy egy forró zuhanyt vegyen. Nem sokkal később, polóban és rövidnadrágban, vizes hajjal lépett ki, és az ágy felé indult. Döbbenten torpant meg, amikor látta, hogy Rick már elfoglalta az egyik oldalt – Te mit csinálsz ott?

-          Alváshoz készülődöm – jelentette ki természetes hangon, mire Kate határozottan megrázta a fejét.

-          Azt már nem! Nem alszunk egy ágyban!

-          Akkor mégis hol aludjak? – mutatott körbe a sivár szobában, amelyben csak egy ágy, két fotel, és egy íróasztal kapott helyet. Kate követte a tekintetét, és csalódottan állapította meg, hogy a férfinak igaza van. Még ha össze is tolták volna a két fotelt, az akkor is nagyon kényelmetlen lett volna ahhoz, hogy ott töltse bármelyikük az éjszakát. Nagyot sóhajtva nézett a férfira, majd megszólalt.

-          Rendben – szűrte a fogai között a választ, és igyekezett figyelmen kívül hagyni Castle arcán elterülő vigyort – De ha átléped a határt, tudd, hogy a pisztollyal a párnám alatt alszom!

-          Ne aggódj, nem teszek semmit! – emelte esküre a kezét Rick, majd gyorsan dobogó szívvel nézte, ahogy Kate elfekszik mellette az ágyon. Agyában azonnal felrémlettek szeretkezésük képei, és amikor a nő lekapcsolta a villanyt, csak nehezen állta meg, hogy ne húzódjon hozzá közelebb, hogy érezze illatát, bársonyos bőrének tapintását. Már vagy fél órája feküdtek szótlanul, amikor Rick nagyot sóhajtva sokadjára fordult meg tengelye körül.

-          Castle! Aludj már! Annyit mocorogsz, hogy agyrázkódást kapok tőled! – fújtatott nagyot Kate, mire Castle egyszer csak félkönyökre támaszkodott és tekintetét a nőébe kapcsolta.

-          Kate… - fordította maga felé a nőt, és a nyomozó nagyot nyelt, ahogy a kék szemekbe nézett.

24. rész

Kate nagyot sóhajtva húzódott egy kissé távolabb a férfitól, majd hátát az ágy támlájának támasztva nézett rá kérdő tekintettel.

-          Mit akarsz, Castle? Miért nem alszol?

-          Hogyan aludhatnék nyugodtan, amikor csak egy karnyújtásnyira fekszel tőlem? – kérdezett vissza válasz helyett az író, bár ebben a kérdésben megfogalmazta a választ is.

-          Úgy, ahogy én – rántott egyet a vállán Kate, mire Rick ajkán apró mosoly jelent meg.

-          Felhívnám a figyelmedet, hogy te sem alszol… - mutatott rá az egyértelműre Castle.

-          Aludnék, ha hagynál! De annyit zizegsz mellettem, hogy lassan tengeri beteg leszek az ágy folyamatos ingásától! – fonta karba a kezét távolságtartón Kate, majd folytatta – szóval, bökd ki, hogy miért nem alszol! Essünk túl rajta, hogy aztán végre alhassak!

-          Nem tudok… - sóhajtott mélyet szomorúan Rick – így nem tudok… itt fekszel mellettem, és ami közöttünk történt… és én nem érhetek hozzád… nem húzhatlak magamhoz…

-          Ha gondolod, a padló még szabad… - vetette fel lehetőség gyanánt a nyomozó, de Rick elhúzta a száját az ötletre.

-          Te is tudod, hogy nem erre gondoltam…

-          Castle! Kérlek! – állította meg a nyomozó nehéz szívvel az írót. Neki sem volt egyszerű ilyen közel lenni hozzá, úgy, hogy nem bújhatott biztonságot jelentő karjai közé, de a kétségeket a szívéből nem tudta kiűzni, és amíg nem volt biztos abban, hogy bízhat a férfiban, nem tudta átengedni magát az érzéseinek, agya folyamatosan blokkolta.

-          Ne! Kate! Én csak azt akarom, hogy megbeszéljük! – ült fel Rick is, és így most arcuk egy magasságba került – csak meg akarom beszélni, elmondani, hogy…

-          Castle, ez a terápia, és a hülyeségek, amit Monroe hajtogat… ez nem valós! Legalábbis nekünk nem az! – rázta meg elutasítóan a fejét a nő – Mi nem vagyunk házasok, nem akarunk elválni, ergo az érzelmeinkről sem kell beszélnünk, világos? Dolgozni jöttünk ide, és most csak erre akarok koncentrálni!

-          Nem vagyunk házasok, ez igaz, de mégis csak válni akarsz – nézett mélykék szemével szomorúan a nőre Rick, és Kate most zavartan húzta össze a szemét.

-          Miről beszélsz?

-          Arról, amit Drew-nak mondtál! – fordult most teljesen a nő felé Rick és folytatta – ha visszaérünk New York-ba, te mész jobbra, én meg balra, emlékszel? – elevenítette fel a nő szavait, és Kate most döbbent rá, hogy Castle minden szavát komolyan mondta az irodában, és ennél fogva azt hiszi, hogy ő is. De neki esze ágában sem volt csakúgy elhagyni a férfit, vagy elküldeni maga mellől. Annak ellenére, hogy még mindig bizonytalan volt Rick hűségét illetően, nem akart minden kapcsolatot megszakítani vele. Az egy hét, amit külön töltöttek, amíg a beépülést szervezték, megmutatta neki, milyen nyomorultul érezné magát kópés tekintete, olykor idegesítő, mégis nevetésre késztető poénjai, gyengéd mosolya nélkül. Gondolataiból Castle hangja rántotta ki – Kate, én csak annyit kérek, hogy hallgass meg! Adj egy esélyt, hogy elmondhassam, amit szeretnék, és ha azután is úgy gondolod, hogy közöttünk mindennek vége, akkor esküszöm, hogy amint visszaértünk New York-ba, kilépek az életedből! Megígérem, csak hallgass meg! – nézett rá könyörgő tekintettel az író, és Kate egy ideig hagyta magát elveszni a kék mélységben, mielőtt megszólalt.

-          Hallgatlak – hagyták el halkan a szavak a száját, mire Rick nagy levegőt vett, és belekezdett.

-          Tisztában vagyok vele, hogy hibáztam. Hibáztam, amikor elfogadtam Amanda meghívását… azonnal el kellett volna utasítanom… tudom… - fogott hozzá Castle mondandójához, amit már napok óta gyakorolt.

-          Akkor miért nem tetted? – vonta kérdőre Kate, és bármennyire igyekezett, hangjából csalódottság csendült ki, amit Rick is észrevett.

-          Mert akkor jó ötletnek tűnt! – túrt bele kétségbeesetten a hajába, majd folytatta – és ha minden úgy alakult volna, ahogy elterveztem, akkor… , de ott volt az a rohadt szőnyeg, amin megbotlott, én pedig, ha tudom, hogy utána megcsókol, amit le is fényképeznek, inkább hagytam volna hason csúszni az autóig! Ehelyett én elkaptam, ő pedig… - rázta meg szomorúan a fejét, de mivel Kate nem mondott semmit, ezzel jelezve, hogy ezúttal tényleg végig hallgatja, folytatta – aztán a szállodában összefutottam Bobbal, és voltam olyan hülye, hogy vele igyak meg két italt, ahelyett, hogy hozzád siettem volna. Igen, tudom, hogy hibáztam! De amikor észrevettem, hogy elszaladt az idő, már nem akartalak zavarni. Tudtam, hogy a robbantási ügy miatt hetek óta nem aludtál rendesen, így úgy gondoltam, hogy hagylak pihenni… Kate, kérlek! Hinned kell nekem! Tényleg azt gondolod, hogy azok után, amit átéltem a karjaidban aznap délután a kapitányságon, egy másik nőnél keresem ugyanazt? – nézett most Kate-re kétségbeesett tekintettel, és Kate kiolvashatta a kék szemekből, mennyire akarja a férfi, hogy higgyen neki. – Olyan sokáig vártam rád, Kate, és olyan sokáig csak álmodozhattam arról, hogy valaha az enyém leszel, hogy amikor megtörtént, méterekkel a föld felett jártam! Igen, csinálok marhaságokat, amit valószínűleg más nem követne el egy kapcsolatban, de könyörgöm! Ez az egy hiba… - akadt most meg Rick, és lehajtotta a fejét, mint aki már előre tudja, mit fog mondani a nő, mivel azonban Kate még mindig nem szólt semmit, újra felemelte fejét és ránézett. Szemében félelemmel kérdezte – Nem mondasz semmit?

-          Nem tudom, mit mondhatnék… - válaszolt halkan Kate, és valóban nem tudta, mit mondjon. Szívével érezte, hogy Rick őszinte volt hozzá, ahogy azt is érezte, hogy sosem csalta meg. Agyában újra és újra lepergette azt a négy évet, amit egymás mellett töltöttek, míg a férfi beszélt, és el kellett ismernie, hogy sosem adott okot rá Rick, hogy ne bízzon benne. Ő volt az egyetlen, Javi-n és Ryan-en kívül, akire mindig számíthatott, és amikor meglőtték Montgomery temetésén, az életét is kockáztatta érte, hiszen ha egy kicsivel előbb ugrik, őt találta volna el a lövész.  – De azt tudom, hogy az újságcikk… mélyen megsebzett. Fájt azt látnom, hogy esetleg más nővel vagy együtt, és soha többé nem akarom ezt érezni, Rick – szólította most keresztnevén a nyomozó, és ebből Castle tudhatta, hogy nagyon komolyan beszél – Félek – emelte könnyes tekintetét a férfira, és Rick úgy érezte, megszakad a szíve, miközben már sokadjára átkozta el magát azért, amiért elfogadta Amanda meghívását. – Félek, hogy a különbözőségünk miatt egyszer megunsz engem, hogy már nem leszek olyan érdekes a számodra, hogy visszavágysz majd abba a világba. A csillogásba, ahol minden nap izgalom…

-          Kate… Ez soha nem fog megtörténni, és tudod, miért nem? – nyúlt gyengéden a nő álla alá Rick, és maga felé fordította az arcát – Mert az a világ engem halálra untatott. A felszínes csevegések, a számító „barátok”, akiket leginkább az érdekel, hogy mennyi van a bankszámládon, és milyen autóval jársz. Ezektől hánynom kell! A nők, akik csak azért akartak a közelemben lenni, hogy kapjanak öt perc csillogást. Nekem ez nem kell, Kate! Nekem te kellesz! Négy éve szeretlek, és ez a szerelem egyre erősebb lesz! Amióta pedig megízleltem az ajkaidat, átéltem veled a gyönyör mámorító érzését, még biztosabb vagyok benne, hogy soha nem tudnék nélküled élni! – suttogta egyre halkabban a szavakat a férfi, majd a választ meg sem várva, lassan ráhajolt a nő cseresznye ajkaira, és lágyan megcsókolta. Nyelvét érzékien húzta végig alsó ajkán, és Kate ajka engedelmesen nyílt meg előtte. Nyelvük puhán, mégis szenvedélyesen találkozott, és érzéki táncba kezdett, miközben Kate érezte, hogy Castle karjai átölelik, és lassan hanyatt fekteti, majd fölé magasodik. Kezei a nélkül találták meg az utat a pólója alá, hogy a csókot megszakította volna, és Kate belesóhajtott a csókba, amikor megérezte, hogy Castle keze lágyan végig simít mellén, miközben az ő keze is a férfi pólója alá vándorolt. – Annyira hiányoztál! – suttogta a csókba Castle, majd újra szenvedélyesen megcsókolta, hogy aztán ajkai a nő nyakára vándoroljanak, miközben tovább beszélt hozzá halkan – hiányzott a nyakad – húzta végig nyelvét finoman a nő nyaka vonalán, mire Kate felsóhajtott, de Rick folytatta – a selymes bőröd, az illatod, az ajkad íze! - csókolta meg most újra a nő ajkait a férfi szenvedélyesen, miközben lassan felhúzta a pólót, majd kibújtatta belőle a nőt, és ajka már melle vonalán siklott végig, hogy aztán melleit, majd hasát kényeztesse. – Nem veszíthetlek el, Kate! Szeretlek! – suttogta Rick, és tovább csókolta, beborítva ajka izgató érintésével a nő minden porcikáját, miközben kezével lágyan, érzékien simogatta a testét. Kate szíve vad vágtában dobogott a mellkasában, ujjait pedig a férfi sűrű hajába túrva húzta magához még közelebb. Amikor megérezte Rick kezét, ahogy a legérzékenyebb pontját simogatta, hátát ívben megfeszítve préselte össze testüket, és elégedett mosoly játszott az ajkán, ahogy megérezte Castle vágyát az alsón keresztül. Kezével egyre türelmetlenebbül simogatta a férfi izmos hátát, miközben a pólót feljebb húzta róla. Ajkuk ismét szenvedélyes csókban találkozott, majd Rick kissé megemelkedett, hogy ki tudjon bújni a ruhadarabból, amikor hirtelen éles csörömpöléssel tört be kunyhójuk ablaka.

25. rész

- Wow! – kiáltott fel Rick, ahogy az ablak szilánkokra törött, beborítva a padlót üvegdarabokkal. -  New York-ban úgy alszom, mint a tej, mi olyan megnyugtató ezekben a hülye hegyekben!? – Próbálta nyakát nyújtóztatva kivenni, hogy vajon, mi okozhatta, miközben Kate azonnal kibontakozott a férfi öleléséből, és a párna alá nyúlt Glockjáért, majd a fegyvert a kitört ablakra szegezte, de azon csak a hűvös szellő hatolt be a szobába. Rick megrökönyödve nézte a jelenetet, ahogy a nő szemét összehúzva várja, hogy a szél után, más is érkezik a szobájukba. – Te nem vicceltél, hogy fegyverrel a párnád alatt alszol.

- A fegyverrel sosem viccelek – mormogta Kate, de nem nézett az íróra, csak várt még néhány másodpercet.

- Tudod, elképesztően szexi vagy így félmeztelenül, fegyverrel a kezedben – búgta Rick, majd közelebb hajolt, és lágy csókot lehelt a nő vállára, miközben folytatta – Éppen ilyennek álmodtam meg Nikki Heat nyomozót.

- Nos, talán nem véletlen, hogy én inspiráltalak, nem igaz? – kacsintott rá a nyomozó, majd amikor biztos lehetett benne, hogy nem érkezik látogatójuk az ablakon át, sietve magára kapta pólóját, és éppen felállt volna, hogy az ablakhoz menjen, de Rick megelőzte, mert ő már nagy léptekkel sietett oda.

- Nézd csak! Üzenetünk jött – meredt a padlón található kődarabra, ahogy egyre közelebb ért az ablakhoz.

- Castle, a szi…

- Au!! – kiáltott fel Rick, és egy lábon kezdett ugrálni, ezzel jelezve, hogy Kate elkésett a figyelmeztetéssel, az egyik üvegszilánk a lábába fúródott.

- … lánkok – fejezte be megkésett figyelmeztetését Kate, mire Castle elhúzott szájjal vette ki talpából a kis üvegszilánkot. – jól vagy?

- Igen, nem vérzik – állapította meg nyugodtan, majd felemelte a földről a követ, amire egy papírdarabot kötöttek. – Ezért betörni az ablakot! Nem hallottak még arról, hogy a küszöb alatt is becsúsztathatták volna? – háborgott Rick több okból is, hiszen, akkor nem vágta volna meg a lábát, másrészt nem kellett volna megszakítaniuk édes pillanatukat a nyomozóval. Rick most Kate mellé telepedett az ágyra, és bontogatni kezdte a papírdarabot – Éjfélkor a meditáló fánál – olvasta fel hangosan az üzenetet, és elgondolkodva nézett a nőre – itt van meditáló fa?

- Igen – bólogatott Kate – a tábortól körülbelül 100 méterre van, nem messze Monroe irodájától. Mellette mentünk el Adammel, amikor kijöttem az első foglalkozásról.

- Akarod mondani, amikor kizavartak a foglalkozásról – jelent meg kaján vigyor Rick képén, mire Kate elhúzta a száját, és szemét forgatva kapta ki a cetlit a kezéből.

- Kizavartak, mert azt akartam, hogy kizavarjanak. – tette helyre a tényeket Kate – Akárhogy is, éjfélkor jelenésünk lesz annál a fánál. – sóhajtott nagyot Kate, majd az üzenetet az éjjeli szekrényre dobta, és kacér mosollyal fordult az író felé. – addig viszont, még van legalább két óránk, és ha jól gondolom… - tartott most kis szünetet, majd lassan, érzéki mozdulatokkal vette le a pólóját, Rick pedig nagyot nyelt, ahogy a nő telt mellei láthatóvá váltak. Érezte, hogy kiszárad a szája, ahogy Kate most végig simított pólója alatt a mellkasán, majd azt is lehúzta róla, ő pedig engedelmesen bújt ki belőle – éppen megzavartak valamit – búgta a fülébe érzékien a szavakat, miközben az ölébe ült, és hanyatt döntötte a férfit az ágyon. Ajkával lágyan megcsókolta, kezével pedig lassan simogatta meztelen mellkasát, majd nyelvével finoman ingerelte a férfi fülcimpáját, hogy aztán lejjebb vándoroljon a nyakára, mellkasára, hasára, keze pedig a férfi legnemesebb szervét simogatta, kibírhatatlanságig fokozva ezzel annak vágyát. Rick nagyot sóhajtva adta át magát az érzésnek, ahogy a nő ajka kényezteti, miközben kezével annak combján, csípőjén simított végig, végül ajkuk szenvedélyes csókban találkozott. Nyelvük vad táncot lejtve fedezte fel a másik ajkának mélységét, miközben Rick ujjai lágyan fonták körbe Kate mellét, majd amikor ajkaik elváltak, Castle kissé megemelkedett, hogy most Kate mellét borítsa be csókjaival, majd kezével végig simított karcsú testén, megállapodott csípőjén, és egy hirtelen mozdulattal a hátára fordította szerelmét, és átvette az irányítást. Ajkával ismét bebarangolta a nő minden porcikáját, és amikor nyelvével egyre feljebb vándorolt, hogy állát, nyakát, arcát csókolja, Kate lábai engedelmesen nyíltak szét, hogy közé fogadja a férfit, miközben kezével végig szántott izmos hátán, erős csípőjén, hogy lágy simogatások közepett szabadítsa meg az alsónadrágtól. Rick ajka most ismét lefelé vándorolt, és miközben csókokkal borította be Kate hasát, ujjait a rövidnadrág derekába csúsztatta, és finoman lehámozta a nőről, így már semmi nem állhatott közéjük.

- Csodálatos vagy! – suttogta Kate szájába a szavakat Rick zihálva, miközben tovább kényeztette kezével a nő legérzékenyebb pontját. Kate teste megfeszült, csípőjét Rick férfiasságához szorította, így sürgetve őt az eggyé válásra, és Rick belemosolygott a csókba, ahogy megértette Kate türelmetlenségét. Ő legalább annyira vágyott már rá, hogy körülölelje a nő, de a legnagyobb gyönyörben akarta részesíteni, így csak kissé eltávolodott, és vágytól ködös tekintettel nézett rá. – Tudom…, tudom, de… még ne… - szedte össze minden erejét Rick, majd kezével ingerelte Kate mellét, lágy csókokat lehelt a füle mögötti érzékeny területre, ujjai pedig maguktól találták meg az utat a gyönyör forrásához. Kate egyre nehezebben kapkodta a levegőt, úgy érezte, hogy teste már képtelen elviselni azt a mennyei kínzást, melyet Rick művel vele. Kezeivel megfogta a férfi arcát, és mélyen a vágytól elhomályosult kék szemekbe nézett.

- Kér… kérlek! – suttogta levegőt kapkodva, mire Rick elmosolyodott, és miközben megcsókolta, lágyan eggyé vált vele. Mindketten belenyögtek a csókba, ahogy megérezték azt a mámorító érzést, ahogy testük egyesült. Szorosan egymáshoz tapadt testük forró volt a vágytól. Kate lábát a férfi dereka köré fonta, és Rick lassan kezdte el mozgatni a csípőjét, így fokozva a gyönyört mindkettejüknél. Ösztönösen, harmóniában találták meg a közös ritmust, mely egyre gyorsabb lett, szélsebesen repítve őket a gyönyör országába, ahol még senkivel sem jártak korábban. Ahogy közeledtek a csúcs felé, Rick egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, és épp csak annyit mozdult, hogy Kate érje el először a paradicsom kapuját, majd amikor arcáról leolvasta, hogy átélte a csodát, néhány másodperc múlva követte, és nagyokat sóhajtva fúrta fejét a nő nyakába. Arcát Kate hajába temette, és mélyen magába szívta a cseresznye illatot.

- Nagyon szeretlek! – csókolt bele a nyakába Rick, mire Kate elmosolyodott, és megsimogatta a férfi fejét. Szorosan magához ölelte, és élvezte, hogy ilyen közel lehet hozzá.

- Én is téged – suttogta halkan a szavakat Kate. Olyan halkan mondta ki, hogy Rick először azt hitte, nem jól hallotta. Kissé megemelkedett, hogy a nő szemébe tudjon nézni, és amikor találkozott tekintete Kate ragyogó zöld szemével, és boldog mosolyával, az ő szája is mosolyra húzódott.

- Ez azt jelenti, hogy hiszel nekem? – kérdezte félve, mire Kate beletúrt a hajába, eltűrve ezzel néhány kósza tincset a homlokából.

- Azt jelenti, hogy szeretlek, és hiszek neked. De soha többé nem akarom átélni azt, amit egy héttel ezelőtt!

- Nem fogod! Esküszöm! – csókolta meg szerelmesen a nőt Rick, majd folytatta – Soha többé nem fogok mással vacsorázni, csak veled! – mosolygott megkönnyebbülten, majd legördült a nőről, és hanyatt feküdt, miközben Kate-t a mellkasára vonta, aki boldogan fészkelte magát az ölelésbe. Egy darabig csak némán élvezték a másik közelségét, bőrének tapintását, majd Rick törte meg a csendet. – Szerinted, ki küldhette az üzenetet?

- Nem tudom, de… - emelte meg most fejét Kate, és az éjjeli szekrényen lévő karórájára pillantott – alig egy óra múlva kiderül. – jegyezte meg, majd visszakucorgott az ölelésbe, Rick pedig akaratlanul is szorosabban vonta magához, miközben érezte, hogy Kate ujjai lágyan simogatják mellkasát.

- Talán jobb lenne, ha egyedül mennék… - vetette fel, mert egyáltalán nem volt boldog a gondolattól, hogy Kate veszélybe kerülhet.

- Talán jobb lenne, ha ezt rám bíznád, Castle – felelte az ötletre Kate, és hangján érezhető volt, hogy mosolyog – Elhiszem, hogy aggódsz, de nem megyek fegyver nélkül, szóval, akárki is küldte az üzenetet…

- Mi van, ha csapda? – aggodalmaskodott tovább az író – hiszen, miért pont nekünk dobták be ezt a kavicsot? Mi is csak egy átlagos pár vagyunk, nem? Miből gondolták…

- Talán abból, hogy mi voltunk az egyetlenek, akik Doherty-ék felől érdeklődtek… nem gondolod? – emelkedett most félkönyékre Kate, és mélyen az író szemébe nézett – Ne aggódj, nem lesz semmi gond. Ha pedig mégis, megvédelek! – kacsintott a férfira, majd lágyan megcsókolta, így feledtetve vele aggodalmait.

Kate és Rick már legalább 10 perce álldogáltak a fánál, amikor az avar zizegni kezdett mögöttük. Kate ujját az ajkai elé tette, így jelezve Rick-nek, hogy maradjon csendben, majd lassan háta mögé nyúlt, és kibiztosította fegyverét. A zizegés hirtelen megszűnt, ezzel jelezve, hogy az érkező nem akarja, hogy lássák. Egy pillanatig néma csend borult rájuk újra, majd valaki halkan megköszörülte a torkát.

-          Várnak valakit? – kérdezte halkan, mire Rick és Kate is éppen megfordult volna, de újra megszólalt – Ne! Ne forduljanak meg, csak válaszoljanak!

-          Igen, a postást várjuk! – válaszolt Rick, mire Kate elfojtott egy mosolyt. Úgy tűnt azonban, ez volt a helyes válasz, mert a hang tulajdonosa most előjött rejtekhelyéről, ők pedig döbbenten meredtek rá.

26. rész

-          Adam?! – kiáltott fel Castle döbbenten, mire Adam morcosan ugrott elé, és tapasztotta szájára a kezét.

-          Ne üvöltsön már az Istenért! – torkolta le a férfit, és meglepődött, amikor Kate szorosan mellé állt, és fenyegetőn a szemébe nézett.

-          Maga meg vegye le róla a kezét, de villámgyorsan! – szólította fel Adamet a nyomozó, aki megilletődötten kapta el kezét az író szájáról, és azonnal hátrált tőlük két lépést.

-          Elnézést, csak nem akarom, hogy Monroe megtudja, hogy itt vagyunk, a férje pedig meglehetősen hangosan lepődött meg.

-          Igen, ő elég…, khm… szenvedélyes ember – köszörülte meg Beckett a torkát, majd folytatta – miért hívott minket ide, Adam?

-          És miért kellett ehhez betörnie az ablakunkat, a frászt hoznia ránk, és megzavarni a…

-          Szóval, miért? – vágott közbe Kate, még mielőtt Castle minden intim pillanatukat kitálalja a fiatal férfinak.

-          Mert szimpatikusak nekem, és éppen ezért figyelmeztetni akarom magukat! – tördelte kezét Adam, miközben tekintetével folyamatosan a környéket pásztázta. Látszott rajta, hogy retteg, de még Kate sem tudta eldönteni, mitől.

-          Mire akar figyelmeztetni minket? – kényszerítette most Adamet, hogy a szemébe nézzen, és meglepődött, milyen kétségbeesés és félelem tükröződött benne.

-          Monroe beszélt magukkal az irodájában, igaz? – kérdezte őket, de a választ meg sem várta, hiszen tudta, hogy igen, így folytatta – ez azt jelenti, hogy problémás párnak gondolja magukat. Olyan párnak, akiknek nem elég a csoport terápia, személyes gondoskodást igényelnek. Ha rám hallgatnak, sürgősen megbeszélik a gondjaikat, és bebizonyítják Monroe-nak, hogy nem fognak elválni, hogy újra boldogok együtt, még vasárnap előtt! – hadarta Adam szinte egy levegővel még mindig suttogva, ők pedig zavarodottan néztek rá.

-          Mégis miért kellene Monroe-nak bármit is bizonyítanunk? – vette át a kérdezés jogát Castle.

-          Mert, ha nem, úgy járnak, mint a többi pár. Doherty-ék és a többiek – nyögte ki nehezen Adam. – A terápia után Monroe személyesen ellenőrzi a párok sorsának alakulását, és ahol azt tapasztalja, hogy nincs összhang, vagy egyetértés, ott személyesen avatkozik közbe!

-          Például, elrabolja őket? – vágott a közepébe Kate, mire most Adamen volt a sor, hogy megdöbbenjen.

-          Honnan tudja?

-          Én nem Jessica vagyok, Adam, ő pedig nem a férjem – mutatott most Rickre a nő, majd folytatta – rendőr vagyok, és azért vagyunk itt, mert nyomozást folytatunk az eltűnt párok ügyében. – világosította fel a férfit, majd a nyomaték kedvéért, még a Glockot is megmutatta, mire Adam levegő után kezdett el kapkodni, és elfehéredve dőlt neki a fának. – Nyugodjon meg Adam, és ha bármit tud nekünk mondani erről, akkor ki vele! Segíthetünk!

-          Nem, nem értik! Monroe nem enged senkit csak úgy elsétálni! Ők sem mehetnek el!

-          Kik azok az ők? – kérdezte ismét Rick, mire Adam könnyes tekintettel nézett rá.

-          Doherty-ék és a többiek!

-          Itt vannak?! – kérdezték egyszerre, mire Adam bólogatni kezdett.

-          Igen, de nem tudom, hol… Az én feladatom volt, hogy idehozzam őket, de aztán nem tudom, hol kaptak szállást, és azt sem, mit akar velük Monroe tenni… én csak… kérem, menjenek el, amíg lehet! – könyörgött a férfi, majd egyszer csak hátat fordított és a következő pillanatban eltűnt a fák között.

Rick és Kate töprengve feküdtek egymás karjaiban a hatalmas ágyon. Mindketten a fánál történteken gondolkodtak. Castle gondolataiba mélyedve simogatta Kate hátát, aki az érintésre még közelebb húzódott hozzá, miközben a férfi egyenletes szívverését hallgatta, ami különösen megnyugtató volt számára.

-          Most mit fogunk tenni? – törte meg a csendet Castle töprengő hangja.

-          Bizonyíték hiányában, nem forgathatjuk fel a helyet, ráadásul, jogosultságunk sincs rá. – válaszolt elgondolkodva Kate.

-          Vagyis, továbbra is Mr. és Mrs. Rook maradunk? Tovább játszva a szerepünket? – kérdezte, miközben kissé eltávolodott a nőtől, hogy a szemébe nézhessen.

-          Kénytelenek vagyunk, ha fényt akarunk deríteni rá, mi folyik itt pontosan – sóhajtott mélyet Kate. – Holnap délelőtt részt veszünk a foglalkozásokon, délután pedig, a két szabad órában, feltúrjuk Monroe irodáját, bizonyíték után kutatva, ahogy elterveztük – sorolta a terv részeit Kate, miközben lágyan simogatta Rick mellkasát – aztán felhívjuk Ryan-t, aki értesíti az Eltűnt személyek osztályát, mi pedig hazamegyünk – nézett most a férfira, majd lágyan megcsókolta.

-          Gondolod, hogy ilyen egyszerű lesz? – nézett rá kétkedve Rick, amikor ajkaik elváltak, mire a nyomozó rántott egyet a vállán.

-          Dehogy! Igazság szerint, remélem a legjobbakat, és… felkészülök a legrosszabbra – vallotta be Beckett, mire Rick megsimogatta az arcát, és újra megcsókolta. – De most aludjunk, mert holnap, vagyis ma, korán kezdünk – sóhajtott nagyot Kate, majd az oldalára fordult, és elégedetten mosolyodott el, amikor megérezte, hogy Rick közel fészkelődik hozzá, és addig mocorgott, amíg testük minél több ponton érintkezett egymással. Karjával átölelte a derekát, majd lágyan belecsókolt a nyakába, Kate pedig boldogan simult az izmos mellkashoz hátával.

-          Jó éjt! – súgta a fülébe halkan, mire Kate kissé elfordítva a fejét, megcsókolta az ajkát.

-          Jó éjt! – súgta vissza, majd ujjait finoman végig húzta a derekát ölelő karokon, és pillanatokkal később hagyták, hogy az álom magával ragadja őket.

A reggel sokkal hamarabb érkezett meg, mint várták, és a nap első sugarai könyörtelenül tűztek be a kunyhó ablakán, legédesebb álmukból felébresztve őket. Rick hunyorogva szoktatta szemét a fényhez, félálomban karolta át a nyomozó derekát és bújt hozzá minél közelebb. Ahogy megérezte a nő bársonyosan puha bőrét, cseresznye illatát, mély lélegzetet vett, majd kinyitotta a szemét. Lenyűgözve nézte az alvó nyomozó kisimult arcát, hosszú szempilláit, és barna haját, mely glóriaként keretezte arcát. Pillantása a nő cseresznye ajkaira vándorolt, és nem tudott ellenállni a késztetésnek, hogy megcsókolja. Lassan a nő ajkára hajolt, és puha, gyengéd csókot lehelt rá.

- Hmm… - hümmögött Kate halkan, félálomban, melyet Rick bíztatásnak vett, és újabb csókot hintett az ajkára, de ezúttal, nyelvével végig simított alsó ajkán, mire Kate ajka elnyílt, és befogadta kutató nyelvét. Édes, érzéki csókot váltottak, melyben több volt a szerelem, és a gyengédség, mint a szenvedély, de még így is felkorbácsolta vágyaikat. – jó reggelt - suttogta Kate még mindig lehunyt szemmel, amikor ajkaik elváltak.

- Jó reggelt – köszönt vissza a férfi mosolyogva, miközben kezével a nő hasát simogatta, majd lassan feljebb vándorolt, és tenyere már a nő mellét kényeztette a póló alatt, miközben újabb csókra hajolt ajkaira. Kate azonban megszakította a csókot, és eltávolodott tőle.

- Mennünk kell, Castle – nézett sajnálkozva a szomorú, csalódott kék szemekbe – hamarosan kezdődik a foglalkozás, és még fel is kell öltöznünk. Ha pedig, ezt folytatjuk, úgy biztosan… - akadt most el a lélegzete a nőnek, mert Rick közelebb kúszott hozzá, és keze ismét a pólója alá vándorolt, majd feljebb húzta, és ajkai vették át a nő melleinek kényeztetését keze helyett, mellyel most Kate combján simított végig. - … elkésünk… és…

- Mi lenne, ha kihagynánk a csoportos reggelit, és inkább… a desszerttel kezdenénk? - pillantott most fel a nőre vágytól csillogó szemekkel a férfi, mire Kate rámosolygott, és két kezébe fogva arcát szenvedélyesen megcsókolta, így adva zöld utat kérésének, hogy aztán elmerüljenek a szerelem tengerében, elrepítve egymást érintéseikkel egy olyan világba, ahol nem jártak azelőtt mással, és ahova tudták, nem is fognak eljutni soha, a másik nélkül.

Rick éppen lenyomta volna a közös helyiség ajtajának kilincsét, amikor Kate a karjánál fogva megállította, és maga felé fordította.

-          Ne feledd, hogy mi még mindig válni akarunk! Talán csak így juthatunk el oda, ahol Monroe fogva tartja Doherty-éket és a többi házaspárt! – emlékeztette az írót megállapodásukra, melyet akkor kötöttek, amikor reggeli szeretkezésük után, mely most is ugyanolyan forró, és szenvedélyes volt, mintha először érintették volna a másikat, megbeszélték stratégiájukat.

-          Persze! Ne aggódj! Majd meglátod, milyen profi módon foglak idegesíteni – villant pajkos mosoly Rick szája szegletében, és Kate is elmosolyodott. Csak az tartotta vissza attól, hogy lecsókolja a szeleburdi vigyort a férfi képéről, hogy veszélybe került volna álcájuk, azt pedig nem akarta. Még egyszer összevillant tekintetük, majd nagy levegőt vettek, és beléptek az ajtón, hogy részt vegyenek egy újabb terápián. Monroe ismét a szokásos fotelben ült, a házaspárok pedig körülötte a szőnyegen. Úgy tűnt, senkit sem lepett meg, hogy a Rook házaspár ismét késett, Monroe mégis összehúzott szemmel nézett rájuk.

-          Valami megváltozott! Valami más! – emelte rájuk szúrós tekintetét vádlón Drew, ők pedig döbbentek meredten egymásra.

27. rész

Drew továbbra sem vette le róluk összehúzott szemét. Tekintetével gyanakodva pásztázta az arcukat, de Kate állta a tekintetét. Noha, soha nem hitt abban, hogy az ember arcára lenne írva a boldogság, vagy egy gyönyörű éjszaka emléke, de ahogy most Drew vizslatta őket, kezdett kételkedni benne, hogy nem olvassa le arcáról, milyen gyönyörben volt része alig fél órája az író karjaiban. Ha pedig, ez megtörténik, tudta, hogy bukott a tervük, mert kikerülnek a problémás párok köréből, úgy pedig talán, esélyük sem lesz megtalálni az eltűnt házaspárokat. Drew még néhány másodpercig szótlanul meredt rájuk, majd egyszer csak lenyúlt a mellette lévő asztalra, és eléjük dobta a program listát.

-          Olvassák el, mit ír az esti programról! – utasította őket szigorú hangon, mire Rick felvette a papírt, és hangosan olvasni kezdett.

-          19.30-kor vacsora, 20 órakor…

-          Ugorjunk a 22 órára! – csattant a hangja Monroe-nak, mire Kate meglepetten kapta fel fejét. Hangjában nyoma sem volt annak a nyájasságnak, amivel tegnap óta ámította őket.

-          22 óra, takarodó – engedelmeskedett Rick, majd alsó ajkát beharapva nézett Kate-re, mire Drew szólalt meg ismét.

-          Ahogy most magukra nézek, kötve hiszem, hogy 22 órakor ágyban voltak! Jól gondolom?

-          Ami azt illeti… - húzódott kaján vigyorra Castle ajka, de Kate beléfojtotta a szót. Még csak az hiányzott volna, hogy kitálaljon merő hiúságból, hogy igen is, ágyban voltak, méghozzá szenvedélyesen szeretkeztek.

-          Ami azt illeti, tényleg nem! – nézett most határozottan Kate Monroe szemébe – Egy kicsit összekaptunk a vacsora után, és Jason-nek az az ötlete támadt, hogy sétáljunk egyet a környéken – vágta ki magukat ügyesen, és Rick elismerőn pillantott rá.

-          Sikerült a séta közben beszélgetniük? – enyhült meg most kissé Monroe, miközben a többi pár kíváncsian méregette őket.

-          Nem! Mégis ki tud nyugodtan beszélgetni egy sötét erdő szélén, ahol ki tudja, milyen vadállatok állnak lesben?! – háborodott fel Kate látványosan, és Rick tudta, hogy itt jön az ő szerepe, itt kell bekapcsolódnia.

-          Ez csak a te téveszméd, Jessica, hogy mindenki rád vadászik! Miből gondolod, hogy az erdei állatok csak arra vártak, hogy te kitedd a lábad a kunyhóból? – sóhajtott nagyot a férfi türelmetlenül, és Kate-nek el kellett ismernie, hogy gyorsan kapcsol, és vág az esze.

-          Lásd be végre, hogy csak a te fejedből pattanhat ki az a hülyeség, hogy egy ízig – vérig new york-i nőt elhozz ide az isten háta mögötti helyre, hogy majd itt milyen jó lesz neki! – förmedt a férfira, és Rick majdnem elnevette magát Kate játékán, miközben az, folytatta, Monroe pedig döbbenten kapkodta közöttük a fejét – Ebből látszik, mennyire ismersz, és mennyire figyeltél rám az elmúlt négy évben! Semmit sem tudsz rólam! – vágta oda dühösen a férfihoz, és a nyomaték kedvéért ujjával megbökte annak mellkasát.

-          Mindent tudok rólad, Jessica! – simogatta meg fájdalmasan mellkasát az író – Tudom például, hogy sosem iszol sima kávét, csak vaníliás lattét! Tudom, hogy csak a bal oldaladon szeretsz aludni! Tudom, hogy szereted a rózsát, mert téged jelképez, ahogy azt is tudom, hogy filmek közül csak a vígjátékokat szereted, mert szerinted, az élet éppen elég kegyetlen és szomorú néha ahhoz, hogy a filmben ne ezt kelljen nézned! – sorolta egy levegővel Rick, és Kate meglepetten húzta mosolyra ajkát, mert Rick már nem Jessicáról beszélt, hanem Kate-ről, róla. Őt ismerte ilyen jól, és ha most nem álcázott küldetésen lettek volna, magához húzta volna, hogy megcsókolja. Ehelyett azonban, gyorsan rendezte arcvonásait, majd mély levegőt vett, és úgy tett, mintha nem hatotta volna meg a vallomás.

-          Mindent tudsz rólam, csak éppen azt nem tudod, hogy utálok késni! Ehhez képest, már másodszor késtünk el a foglalkozásról, és most is miattad!

-          Persze, ez is az én hibám! A vietnámi háborút nem akarod a nyakamba varrni? – húzta el gúnyosan a száját Rick, mire Kate majdnem felnevetett, de flegmán válaszolt helyette.

-          Megtenném, de az kivételesen nem a te lelkeden szárad…

-          Kérem! Kérem!! Sólymok! – szakította félbe álveszekedésüket Monroe, amiért Kate most igen hálás volt, mert már fogalma sem volt, mit vágjon Rick fejéhez. – Hagyják abba! Ahogy így elnézem magukat, szinte semmit nem haladtunk tegnap óta! – nézett rájuk kétségbeesetten, majd folytatta – Üljenek le, és a továbbiakban erősen koncentráljanak! Úgy látom, maguknak komoly gondjaik vannak, és már csak két napunk van, hogy rendbe tegyük őket, szóval… - hagyta nyitva a mondatot, majd kezével jelzett, hogy foglaljanak helyet a szőnyegen. Ahogy letelepedtek, Rick egész szorosan Kate közelébe csúszott, miközben Monroe a szokásos meditációs szöveget szavalta. Kezével észrevétlenül simított végig a nő combján, és tekintetük cinkosan villant. Elérték, amit akartak, Monroe-n látszott, hogy esélytelennek látja őket, így most már biztosak lehettek abban, hogy személyes gondjaiba kerülnek, és éppen ezt akarták elérni. Miközben lehunyták a szemüket, és úgy tettek, mintha meditálnának, Kate akaratlanul is meghallotta, amit Rene, tegnapi asztaltársa súgott Monica, egy másik házaspár nőtagjának a fülébe.

-          Hihetetlenül nagyszerű férfi ez a Jason! Mennyire ismeri a feleségét, Jessica mégis válni akar! – rázta meg a fejét hitetlenkedve, mire Kate elnyomott egy mosolyt, és közelebb csúszott Castle-hez, úgy súgta a fülébe a szavakat.

-          Remek érzés egy nagyszerű férfira haragudni – simogatta forró lehelete az író fülét, aki megborzongott az érintésre, úgy súgott vissza.

-          Ne aggódj, csak egy kicsit sértődtem meg. A kunyhónkban majd hagyom, hogy jóvá tedd – súgta vissza, és nyelvével érzékien végig simított a nő fülcimpáján, akinek azonnal kipattant a szeme, de megnyugodva vette észre, hogy rajtuk kívül, mindenkinek csukva van a szeme. Gyors mosolyt dobott az író felé, aki elveszett a ragyogó zöld szemek csillogásában, majd a továbbiakban minden figyelmüket a foglalkozásokra koncentrálták.

A délelőtt hamar elrepült, bár Kate és Rick egyformán szenvedtek a foglalkozások alatt. Sokkal több energiájukba került eljátszani, hogy dühösek a másikra, mint hitték, főleg azok után, hogy már személyes problémáik sem álltak közéjük, mint korábban. Végül az ebéd is eljött, majd a várva várt két órás szünet. Kate az íróval egyetemben a kikövezett úton haladt kunyhója felé, majd amikor látótávolságon kívül kerültek, gyorsan irányt váltottak, és a meditáló fa felé vették útjukat.

- Most merre? – kérdezte Rick tanácstalanul, amikor a fához értek, mire Kate összeráncolt szemöldökkel nézett körbe, majd egyenesen mutatott.

- Arra! – mutatott egy faházra, mely a többitől elszigetelten állt egy kis, fával körülvett tisztás közepén.

- Miért van olyan érzésem, mintha én lennék Jancsi, te meg Juliska, és épp a banya háza felé tartanánk, hogy megsüssön minket? – kérdezte aggodalmas hangon Rick, mire Kate mosolyogva forgatta meg a szemét.

- Nyugi, Castle! Te is láttad, hogy Monroe Rene-nek és a többi párnak játssza az agyát a pihenőben, ráadásul fogalma sincs róla, hogy kik vagyunk. – igyekezett megnyugtatni a férfit – Azt hiszi, visszavonultunk egy kicsit a szobánkban, és mire a pihenő idő lejár, mi is ott kucorgunk majd megint a szőnyegen. Nyugi! – kacsintott az íróra, majd megállt a faház ajtaja előtt.

- No és most? Betöröd? – csillant meg Rick tekintete vágyakozva, akinek már nagyon hiányoztak a new york-i akciók. Kedvelte ugyan a hegyeket és a nyugalmat, de csak egy darabig, és leszámítva a forró éjszakát a nyomozóval, és a még forróbb reggelt, ezeken a foglalkozáson kezdte unni magát.

- Vagy… egyszerűen csak… bemegyünk! – nyomta le a kilincset Kate, és Rick megdöbbenve látta, hogy az ajtó azonnal kinyílik.

- Nem zárták be? – kérdezte meglepetten, majd megrázta a fejét – persze, hiszen ez nem New York! Ide a rablók se jönnek, mert halálra unnák magukat! Vagy Monroe még a végén harmonicitásba taszítaná őket, vagy öngyilkosságba, amiért végig kell hallgatniuk– követte Kate-t az író a helyiségbe, melyben egy íróasztal, egy pamlag és egy hatalmas iratszekrény kapott helyet, miközben folyamatosan kotyogott. Végül, mivel úgy tűnt, hogy Kate nem is figyel rá, nyilván azért, mert már megszokta a férfi szószátyárságát, úgy döntött, segít a nőnek, és ő is nekiállt felforgatni a szobát, majd megálltak az iratszekrény előtt, és még egy utolsó pillantást vetettek a másikra, mielőtt kihúzták a fiókokat.

28. rész

Castle a jobb, míg Kate a baloldali fiókokat húzta ki, és gyors egymásutánban pörgették ujjaikat a lapokon, míg szemük villámsebességgel cikázott a sorok között. Amint végeztek egy mappával, máris visszatették, és lapozták a következőt. Castle jóval gyorsabban haladt az aktákkal, mint Kate, így elsőként az ő fiókja fogyott ki.

-          Ebben semmi érdekes nincs, legalábbis semmi terhelő, azon kívül, hogy a fickó Freud-nak képzeli magát, és ezekben az iratokban a párok legtitkosabb dolgait is vezeti - húzta el a száját kedvetlenül Castle, miközben újabb fiókot nyitott ki, és tovább beszélt – ha másért nem, adatokkal való visszaélésért lecsukhatnád! – javasolta vigyorogva, de Kate szemöldökráncolva rázta meg a fejét.

-          Nem, akkor lenne visszaélés, ha ezeket az adatokat nyilvánosságra hozná a beleegyezésük nélkül. – vétózta meg a férfi ötletét, miközben tovább rakosgatta egymásra az aktákat – az pedig nem számít annak, hogy mi betörtünk, és… - torpant meg egyszerre, és hirtelen fürge kézzel nyúlt a korábban ledobott mappáért.

-          Mi az? Találtál valamit? – lépett most a nő mellé, és belekukkantott a kezében lévő aktába.

-          Talán. Nézd csak meg ezt! – nyújtotta felé az iratot, majd az irat legfelső sarkára mutatott, melyre egy nagy piros E volt írva.

-          Az én irataim tetején is volt piros betű, de azon Á betű volt… - töprengett hangosan az író, majd homlokát ráncolva lépett oda Drew íróasztalához, és vadul keresni kezdett – kell lennie valahol valaminek, amiben leírja, hogy milyen betű, mit jelöl – morgott magában, és sorba kihúzta a fiókokat, majd az asztalon lévő aktákat kezdte nyálazni. Egyszer csak megtorpant, és visszasietett az iratszekrényhez – milyen dátum szerepel rajta?

-          2011. március – olvasta fel hangosan Kate, miközben azon töprengett, vajon mire akar kilyukadni Rick, bár az együtt töltött idő alatt már rájött, hogy sokszor az író legvadabb ötletei válnak be – mi jutott eszedbe?

-          Az, hogy talán csak később kezdett el rövidíteni. – magyarázta Rick, és újra elővette az aktákat, melyeket korábban félredobott, de ezúttal, mindegyiken csak a legfelső sarkot nézte meg – az elején nyílván kiírta a teljes szót, de később, hogy időt spóroljon már csak… bingó! – emelte fel diadalittasan az egyik aktát, majd Kate felé fordította – rövidített – fejezte be a megkezdett mondatot – Á, azaz Átment, és E, azaz elutasított. – olvasta fel hangosan a rövidítéseket. – Ezek szerint a jobb fiókban vannak, akik átmentek… valamin… és a bal fiókban, akiket elutasított… valamiért… - töprengett megint hangosan, és szemöldökét ráncolva támaszkodott az iratszekrényhez, úgy gondolkodott – de min, és miért? – tette fel ugyanazt a kérdést, ami Kate fejében is zakatolt, majd egyszer csak diadalittasan vigyorogta el magát – Megvan! Noé!

-          Tessék? – nézett rá zavartan Kate, és ahogy a csillogó kék szemekbe nézett, azonnal tudta, hogy egy őrült elmélet következik. Még mielőtt Rick belefogott volna, felemelte a kezét, hogy megállítsa – Tudod, mit? Felejtsd el, hogy megkérdeztem, rendben?

-          Szóval… arra gondoltam – hagyta figyelmen kívül a nő kérését, és Kate megadóan hunyta be a szemét, miközben folytatta – hogy Monroe összegyűjti azokat a párokat, akiknek a házassága rendbe jön, mert közeleg a világvége, és velük akarja újra benépesíteni a földet! Gondolj csak bele! Ezért aggat rájuk idióta állatneveket is! Noé is minden fajtából egyet vitt a bárkára, ő is így tesz! – bökte ki átszellemülten, és arcán látszott, hogy roppant büszke magára. Kate felhúzott szemöldökkel nézett rá, és tekintetéből Rick kiolvashatta, hogy minden eddigi elmélete közül, ezt tartja a legőrültebbnek.

-          Castle, ez most komoly? Noé? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Kate, majd a választ meg sem várva, folytatta – ha nem tűnt volna fel, olyan párok tűntek el, akiknek nem tudta megmenteni a házasságát, és akik egytől egyig az elutasítottak között vannak – lobogtatta meg a bal oldali fiók mappáit Kate – Másodszor… nincs is másodszor, Castle! Noé? Tényleg?

-          Tudod, van egy jellegzetes szín a hangodban, amikor kinevetsz. – duzzogott Rick, és Kate nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el – Azt hiszed, nem hallom, pedig igen – fonta keresztbe a karjait, így jelezve, hogy a továbbiakban nem segít neki az elméletgyártásban, mire Kate megsimogatta kisfiúsan durcás arcát.

-          El kell ismerned, hogy ez a Noé-elmélet az eddigi… - kezdett volna bele Kate, de hirtelen megtorpant, és döbbenten vette kézbe az egyik aktát – ezt nem hiszem el! - emelte fel a hangját, és Rick arcáról azonnal eltűnt a duzzogás, szemében kíváncsiság csillogott, amikor közelebb hajolt, hogy megnézze, mit talált a nő – Rólunk is vezetett aktát!

-          Ez várható volt, hiszen házaspárként jöttünk ide. – rántotta meg a vállát Rick, de kíváncsian bújt közelebb a nőhöz – Egy pillanat! Az elutasítottak között vagyunk!? - háborodott fel, mire Kate rosszallóan nézett rá – Jah, tényleg, ez volt a cél! – vigyorogta el magát bűnbánóan, majd kisfiús mosollyal az ajkán fűzte hozzá – bocsi, nem tehetek róla, szeretek megfelelni. Mit ír rólunk? – kíváncsiskodott tovább.

-          Összeférhetetlennek nevez minket. Az írja, nem bízom benned, és nem is tisztellek! – olvasta fel hangosan és döbbenten a nő. Annak ellenére, hogy tudta, ez csak az álcájuk része volt, rossz érzés volt ilyet olvasni a kapcsolatukról, főleg, mert az egészet hazugságnak tartotta – Valamint azt, hogy nem tudja, hogyan kötöttél ki mellettem! – ért a néhány soros jellemzés végére, és érezte, hogy egyre idegesebb lesz. Mindig is utálta a pszichológusokat, és társaikat, akik azt hiszik, néhány óra beszélgetés után tökéletesen ismerik a másikat. Az pedig különösen felkavarta, hogy egy idegen, semmirekellő próbálja elemezni kapcsolatát Rick-kel, ami még neki is nehezen ment. Rick valószínűleg látta, hogy mi megy végbe benne, mert most elkomolyodott. Tekintetében már nyoma sem volt a kópéságnak, vagy komolytalanságnak, amikor maga felé fordította.

-          Kate, ez a fickó nem normális. Kategorizálja a párokat, mintha egy hentesboltban osztályozná a húsokat! – próbálta megnyugtatni Kate-t. Nem akarta, hogy amit olvasott, befolyással legyen a kapcsolatukra, és el akarta űzni a nőből, hogy esetleg ő is így érezne – Állatneveket aggat rájuk, és úgy szól bele a házasságukba, hogy sosem volt nős, ráadásul, egy hazug disznó. Amit oda leírt… egy szavát se vedd komolyan.

-          Pedig én bízom benned! – tört most fel a nőből, úgy, mintha meg sem hallotta volna a férfi szavait, Rick pedig hagyta, hogy kiadja magából, ami feszíti, nem állította meg, miközben tovább beszélt – és jobban tisztellek, mint bárkit, akit eddig ismertem! És ha mégis megharagudnék, az azért van, mert még soha… soha életemben nem nyíltam ki senki előtt ennyire, és fáj azt érezni, hogy esetleg elárultál, vagy becsaptál! - gesztikulált Kate a mappával a kezében, és Rick döbbenten hallgatta. Még sosem tárta ki ilyen nyíltan az érzelmeit Kate, de a nyomozó még nem fejezte be, tovább beszélt – és tudod jól, hogy ugyanazért kötöttél ki mellettem, mint én melletted! Azért mert szerelmes vagyok beléd! – vett egy mély levegőt Kate, majd elhallgatott, mintha most döbbent volna csak rá, hogy minden elfojtott érzést, ami benne forrott, kiadott magából. Rick először némán nézett vissza a barnás-zöld szemekbe, majd lassan közelebb lépett hozzá, derekára csúsztatta kezét, és szorosan magához húzta.

-          Én is szerelmes vagyok beléd – suttogta halkan, majd lágyan megcsókolta. Nyelve lágyan kért bebocsátást a nő mézédes ajkai közé, és Kate nagyot sóhajtva nyitotta meg előtte ajkait, hogy aztán édes, gyengéd táncba kezdjenek. Csókjuk először gyengéd volt, és szerelmes, majd egyre szenvedélyesebben vették birtokba a másik ajkait. Mindketten úgy érezték, hogy messze van már a reggel, amikor egymást kényeztették érintéseikkel, és hiányzott nekik a gyönyör és mámor érzése. Ismét szárnyalni akartak, a másik karjaiban elrepülni a mennyország felé, így Rick nem is tétovázott sokat. Lágyan nyomta neki Kate-t az iratszekrénynek, kezével pedig lassú, érzéki mozdulattal simított végig testén, majd keze utat tört magának a fehér póló alá, amit a nő viselt, és a melltartón keresztül simogatta a telt halmokat, miközben ajkával már Kate nyakát borította be apró, de annál finomabb csókokkal, és élvezettel hallgatta, ahogy Kate felnyög az érintésre. Kate türelmetlenül túrt bele a férfi dús hajába, és kereste meg újra ajkát, hogy nyelvük ismét szenvedélyes, vad táncba kezdjen, miközben csípőjét a férfiéhoz préselte, így adva tudtára, hogy ő legalább annyira kívánja.

-          Nem… nem folytathatnánk ezt egy… kevésbé… - zihálta Kate két csók között, miközben a férfi ajkával és nyelvével a nyakát kényeztette, kezével pedig melleit masszírozta – dohos helyen…, ami nem egy szociopata tulajdona? – kérdezte vágytól csillogó szemmel Kate, és elmosolyodott, amikor Rick elködösült tekintettel nézett vissza rá, majd egy újabb hosszú csók után, bólintott.

-          Dehogynem, de siessünk – kapkodta ő is a levegőt, majd kézen fogta a nőt, és az ajtó felé húzta. Sietve rántotta fel a faajtót, de döbbenten torpant meg, amikor egy pisztoly csöve nézett szembe vele, majd meghallotta a négy év alatt már ismerőssé vált kattanást is, mely egyértelműen azt jelezte, hogy a pisztolyt csőre töltötték.

29. rész

Castle ösztönösen húzta Kate-t a háta mögé, hogy megvédje, amennyiben a pisztolyt elsütné a magas, legalább 120 kilós, kopasz, fekete izompólót, és fekete, sokzsebes nadrágot viselő férfi, akinek hideg, szürke szemével tartotta a szemkontaktust. Miközben néhány lépést hátrált, kezével még mindig szorosan Kate kezét fogta, aki szintén döbbenten nézte az izomkolosszust. Fogalmuk sem volt, ki lehet, mert a táborban még sohasem látták, de jelen pillanatban, ez volt a legkisebb gondjuk.

-          Nocsak, kik tévedtek erre! – hallották meg most a hústorony mögött belépő Drew Monroe cinikus hangját, aki fülig érő, magabiztos vigyorral közeledett feléjük, majd amikor mind a négyen a helyiségben voltak, egy laza mozdulattal becsukta az ajtót, a fekete ruhás pedig, még mindig rájuk szegezve a pisztolyt, elé állt.

-          Drew! – erőltetett megkönnyebbült mosolyt az ajkára Rick – A feleségem és én csak körülnéztünk a táborban, és hát… egy kis magányra vágytunk… ez a kunyhó meg itt állt üresen…szóval, érti…

-          Elég! – csattant Drew hangja, és ajkáról eltűnt a mosoly, átadva helyét a zord arckifejezésnek, miközben folytatta – felesleges tovább játszaniuk! Tudják, nem olyan régen, beszélgettem Adammel egy kicsit, és érdekes dolgokat mondott, leginkább magukról! – szűkült résnyire a szeme, és most Kate vette át a szót.

-          Oké, rendben. Kíváncsiskodtunk egy kicsit tőle, mert tudni szerettük volna, hogy van-e esélyünk…

-          No, persze! – húzta el a száját megvetően Drew – maguk ketten, sosem voltak házasok! Ezt persze, már az elején tudnom kellett volna, hiszen két ilyen különböző ember, sosem válna el. – nézett rájuk gúnyosan, majd folytatta – ugyanis el sem jutnának a házasságig! – horkantott lenézőn, mire Kate szúrást érzett a szívében. Hiába mondogatta magában, hogy Drew egy sarlatán, aki ráadásul hazug emberrabló is, pontosan arra tapintott rá a férfi, ami belül őt is gyötörte, a különbözőségükre. Gondolataiból Drew hangja szakította ki, aki most közelebb lépett hozzájuk – hogyan jutottak be?

-          Tudja, nem is volt olyan nehéz! – rántott egyet a vállán Rick – New York-kal ellentétben, vidéken nem zárják az ajtót – jegyezte meg unottan, mire Drew most az izompacsirtára fordította a figyelmét.

-          Te ökör! Nem zártad be az ajtót?! – förmedt rá, mire a férfi fülét-farkát behúzva lapított, ami csak megerősítette a nyomozót abban, hogy Drew nem is lehet olyan puhány fickó, mint hitte.

-          Bocs, főnök… elfelejtettem! – sütötte le szemét a férfi, mire Monroe haragosan fújtatott, majd közelebb sétált hozzá, és egész közel hajolva markolta meg a póló nyakát.

-          Egyszer majd, Viktor, megmutatom, hogyan használj valamit, amit nem használsz minden nap, és agynak hívják! – mordult rá, mire a Viktornak nevezett tag, olyan kicsire húzta magát, amennyire csak termete engedte – Add ezt ide! – kapott a fegyver után, és egy laza mozdulattal kitépte a kezéből. – Maguk! – irányította rájuk a pisztolyt – miért érdekli magukat annyira a Doherty házaspár?

-          Mint azt már mondtuk, a férjem és Jeremy együtt dolgoznak, és csak érdeklődtünk – tartott ki meséjük mellett Kate, mivel a kérdésből nyilvánvalóvá vált számára, hogy Adam nem mondta el, hogy rendőr, mire Monroe gúnyosan ingatta a fejét.

-          Milyen kicsi a világ! Hogy egy munkahelyről két ember is ugyanabba a táborba érkezzen!

-          Ugye? – bólogatott bőszen Castle – és egyre kisebb lesz… legalábbis azt mondják, hogy a jég olvad, és…

-          Pofa be! – dörrent ismét Drew türelmetlen hangja – Tudják, mit? Nem is érdekel, kik maguk! Leszarom! Úgysem tudják megakadályozni, hogy végig vigyem a küldetésem!

-          A küldetése, mi is volna pontosan? – kockáztatta meg a kérdést Rick, mire Drew meglepetten nézett rá.

-          Azt hiszi, az orrára kötöm? Tényleg ennyire hülyének néz? – sétált most közelebb hozzájuk a férfi, és Rick ismét közelebb húzta magához a nyomozót, akinek szívét melegség járta át a gesztusra, de sokkal jobban aggódott Rickért, mint saját magáért. Neki volt képesítése közelharcra, az írónak viszont nem volt. – Mit gondol, hogyan jutottam el idáig?

-          Szerintem, kész csoda – húzta el megvetően a száját Rick, mire Drew hangosan felnevetett.

-          Tudja, maga tetszik nekem! – nézett most az író szemébe Monroe, mire Rick felhúzta egyik szemöldökét.

-          Sajnálom, ezzel egyedül van. A nőket szeretem, pontosabban, csak egyet – szorította meg észrevétlenül Kate kezét, aki ugyanolyan észrevétlenül szorított vissza.

-          Tényleg jópofa fickó, kár, hogy ki kell nyírnom – kacagott fel újra Monroe, majd kissé hátrébb lépett – éppen ezért, mert szimpatikus nekem, és mert úgyis kinyírom, elmondom, mibe csöppentek bele! – tett egy nagyvonalú gesztust kezével Drew, ahogy körbemutatott a helyiségben, majd belefogott a mondandójába – Kilenc éves voltam, amikor apám lelépett, és nem hagyott hátra mást, mint a válási papírokat, és egy levelet anyámnak, amiben azt kérte, engedje szabadon, mert béklyónak érzi a házasságot. Anyám persze, aláírta, de én első kézből tapasztalhattam meg, mit művel az emberrel a válás, amikor olyan társat választ, aki nem hozzá való. A válás után három hónappal anyám öngyilkos lett – húzta el a száját, és szemébe most egy pillanatra szomorúság csillant meg, de azonnal el is tűnt, ahogy folytatta – felnőve, 30 évvel később, azt tapasztaltam, hogy az emberek még mindig nem értik, mit is jelent a házasság szó! Milyen fontos, hogy jól válasszanak! – gesztikulált hevesen a pisztollyal, Rick pedig nagyot nyelve imádkozott, hogy ne süljön el – ezért úgy döntöttem, hogy a szüleim hibájából okulva, megmutatom nekik, mit ne kövessenek el a társuk ellen. Ekkor alapítottam a „Míg a halál el nem választ!” tanácsadó céget. Háromnapos programokat szerveztem, hogy átsegítsem a párokat a nehéz időszakokon! De amikor egy hónappal a terápia után ellenőriztem őket, azt láttam, hogy nagy százalékuk mégis elvált!

-          Ezért döntött úgy, hogy elrabolja, és inkább megöli őket?! – szegezte neki a kérdést Kate, mire Drew meglepetten pillantott rá.

-          Megölni? Annak meg mi értelme lenne? – nézett rá zavartan, majd megrázta a fejét – Nem, nem! Elraboltam, és egy olyan helyen tartom fogva őket, ahol kénytelenek szembe nézni egymással és a problémákkal! Megmutatom nekik, hogy a „jóban, rosszban”, vagy a „míg a halál el nem választ” nemcsak üres frázisok, amit a pap előtt elismétlünk, hanem olyan szavak, amelyeknek súlya van! Amikor kimondták, komolyan gondolták, nem dobhatják el csakúgy maguktól! – magyarázta átszellemülten, és Kate undorodva nézett rá.

-          Nem kényszerítheti őket, hogy olyannal éljenek, akit már nem szeretnek!

-          Miért nem? – hadonászott most Kate orra előtt a pisztollyal Drew – egyébként is, valamikor egymást választották, nem igaz?! Idővel majd rájönnek, hogy ott van még a tűz, és nem adhatják fel, csak harcolniuk kell! – ért most mondandója végére, és olyan tekintettel nézett Rickre, mint aki tőle vár megerősítést. Ehelyett azonban Rick hitetlenkedve rázta a fejét, majd nagy levegőt vett, és megszólalt.

-          Tudja, én még életemben nem láttam ekkora marhát, mint maga! Van egy ötletem, mivel tehetne sokkal több jót! – nézett mélyen a férfi szemeibe Castle, majd gúnyosan folytatta – Utazzon el a Harvardra! Ez egy egyetem Bostonban! – fűzte hozzá, mintha egy idiótához beszélne – Adja fel magát a kutatóintézetben, mint tudományos áttörést, a legújabb felfedezés az univerzumban létező, legalacsonyabb létforma egyetlen példánya! – fejezte be undorodva, mire Drew egy pillanatig döbbenten nézett rá, majd amikor felfogta a szavak értelmét, hatalmas erővel csapott le az író arcára a fegyver markolatával. Rick hangosan felüvöltött, majd a vér szinte azonnal kiserkent arccsontjából. Kate megkövülten figyelte a jelenetet, és szívét félelem szorította össze, majd nem sokkal később már a harag gyújtott benne tüzet. Tett egy fenyegető lépést Drew felé, de Viktor, aki eddig némán állt az ajtó előtt, elé lépett, és visszatartotta, így csak szavakkal tudott támadni.

-          Ha én megérem a hétfő reggelt, maga nem éri meg a delet! – sziszegte Kate dühödten.

-          Mitől olyan biztos benne, hogy nem ölöm meg még ma? – szegezte Kate fejéhez a pisztolyt Drew, de ekkor Rick hátra rántotta Kate-t.

-          Ha egy ujjal is hozzá mer érni…

-          Nocsak, nocsak! – vigyorodott el Drew – a terápián még úgy tűnt, alig bírják elviselni a másikat, most pedig meg is halnának egymásért? – nézett rájuk még mindig önelégülten vigyorogva Monroe, majd leengedte a fegyvert, és Viktor felé fordult. – kötözd meg őket! – utasította a melákot, aki szó nélkül lépett eléjük, és villámgyorsan fordította a fal felé először az írót, majd amikor a kezeit hátrabéklyózta, Kate következett. Miután mindketten megkötözve álltak a fal mellett, Drew kinyitotta az ajtót, és az erdő felé mutatott. – Indulás! Kirándulni megyünk! Felfedezzük a hegyeket! – parancsolt rájuk, és a nyomaték kedvéért a fegyvert is meglengette kezében.

30. rész

Drew továbbra is türelmetlenül mutogatott a fegyverrel, de sem Kate, sem Castle nem moccant, továbbra is egy helyben álltak, és farkasszemet néztek vele.

-          Mire várnak?! Mozduljanak már meg! – üvöltött most rájuk, mire Kate határozottan rázta meg a fejét.

-          Eszemben sincs! Ha le akar lőni, tegye meg itt, nem fogok mérföldeket sétálni, hogy megkönnyítsem a dolgát! – szegte fel állát dacosan, és Rick egyetértően bólintott, így jelezve, hogy részéről ugyanez a helyzet. Drew egy ideig némán, összehúzott szemmel figyelte őket, majd közelebb lépett hozzájuk, és halkan suttogta, egészen közel hajolva Kate arcához.

-          Valamit elfelejt, drágaságom! Nálam van a fegyver, és ha nem indul el most azonnal, golyót repítek a férje, vagy mit tudom én, kije fejébe, utána pedig magam vonszolom ki az erdőbe, világos? – fenyegette meg idegesen, de Kate tekintete továbbra is hideg maradt, nem mutatta, mennyire megrémítette a lehetőség, hogy elveszítheti a férfit.

-          Komolyan azt hiszi, hogy ha lelövi őt, akkor egy lépést is teszek magával? – nézett kihívón a férfi szemeibe Kate – az utolsó lélegzetemig harcolnék maga és a gorillája ellen!

-          Fiam, maga aztán tüzes menyecskét választott – vigyorgott Drew, és látszott rajta, hogy egy szavát sem veszi komolyan a nyomozónak, Rick pedig szinte kezdte sajnálni, mert ő tudta, mire képes Kate azokért, akiket szeret. Őt pedig szerette, ebben most már biztos volt.

-          Igen, ezen kívül olyat, aki nem szereti, ha diktálnak neki – fűzte hozzá haragosan a nő, mire Drew most ismét feléjük fordult.

-          Nézze, éppen elég időt öltem ebbe a projektbe ahhoz, hogy ne hagyjam elveszni! Évek során alakítottam ki ezt a tábort, hogy megmentsem a házasságát olyan idiótáknak, akik rosszul választottak! – tört ki Drew, mire Rick megköszörülte a torkát.

-          Akkor célszerűbb lett volna társkeresőt indítania, nem? – jegyezte meg halkan, de Monroe meghallotta, és fenyegetően lépett elé.

-          Akar egyet a másik szeme alá is? – lóbálta meg a pisztolyt, majd amikor Rick elhallgatott, folytatta – Szóval, éppen elég időt szántam rá ahhoz, és éppen elég aprólékosan építettem fel mindent ahhoz, hogy ne hagyjam tönkretenni. A gyilkosság ugyan nem szerepelt a terveim között, no, de ahogy Machiavelli mondta, a cél szentesíti az eszközt! – kuncogott sátánian, mire Rick megint nem állta meg, hogy ne szóljon közbe.

-          Igazság szerint, ezt a mondatot, csak kiragadták a szövegkörnyezetéből, és azóta is sokan félreértelmezik – magyarázta tudálékosan, és Kate lehunyta a szemét. Tisztában volt vele, hogy nem ez a legalkalmasabb időpont arra, hogy Rick kioktassa azt a férfit, aki éppen fegyvert szegez rájuk, de az író folytatta – többek között Hitler is. No, ezzel nem azt akarom mondani, hogy maga és Hitler…

-          Kussoljon már! – kiáltott fel idegesen Drew – Jézus! Fogalmam sincs, ki a franc maga, de amilyen idegesítő, még el is hiszem, hogy tanár! Marha mód nem érdekel, hogy ki, mit értelmezett félre, egy biztos, hogy magukat kinyírom! Most pedig utoljára szólok, hogy séta! – mutatott ismét az ajtó felé, és ezúttal Kate és Rick is jobbnak látták, ha engedelmeskednek. Ahogy kiléptek a faházból, Drew eléjük állt, majd Viktort utasította, hogy mögöttük haladjon, így megakadályozva, hogy elszökhessenek, és egy kitaposott ösvényen kezdte vezetni őket. Kate és Rick is nehezen tartotta a lépést összekötözött kézzel, de Viktor nem engedte, hogy lemaradjanak. Mivel Castle volt az, aki Kate és Viktor között haladt, így többnyire őt kényszerítette folyamatos lökdöséssel gyorsabb tempóra a hústorony.

-          A gödrünket nekünk kell majd kiásni? – kiáltott előre Castle Drew-nak, aki most megtorpant, és zavartan nézett hátra – csak azért kérdezem, mert akkor ki kéne oldoznia minket. Vagy talán a munkának ez a része Shrekre hárul? – intett fejével a kopasz Viktor felé, aki összeráncolt szemöldökkel vette tudomásul gúnynevét.

-          Tegyen lakatot a szájára, vagy én fogom be! Tempó! – diktált gyorsabb ütemet a férfi, és alig negyed óra séta után megérkeztek egy földalatti lejáró nyílásához, mely gondosan el volt rejtve az avatatlan szemek elől azzal, hogy beterítették falevéllel, és gallyakkal. Drew pillanatok alatt felfedte a lejáratot, majd kinyitotta, és fejével intett – lefelé!

-          Hülyéskedik velem? Élve akar eltemetni? – hüledezett döbbenten Castle, mire Viktor hatalmasat taszított rajta, és ő majdnem orral előre lebukfencezett, de még idejében megtalálta egyensúlyát – mi van, már kérdezni sem lehet? – morogta orra alatt, majd Kate-re nézett, nagyot nyelt és elindult lefelé a lépcsőn. Alig néhány másodperc után hallotta, hogy Kate is követi, majd amint leértek, felkapcsolódott egy lámpa, és hangos csattanással csapták rájuk a fedelet. Kate amint biztos volt benne, hogy egyedül vannak, minden erejét megfeszítve igyekezett megszabadulni a kötelektől, de csalódottan állapította meg, hogy bár izmai belesajdultak, a kötél semmit sem engedett.

-          Castle, kell valami éles tárgy, amivel elvághatjuk a kötelet… - lihegte Kate.

-          Ez remek ötlet, édes, de jelen pillanatban, nem hoztam magammal a késkészletem – jegyezte meg lehangoltan Castle, aki ugyanúgy próbálkozott köteleivel, mint a nő.

-          Mit mondtál? – fordult most felé Kate döbbenten.

-          Azt, hogy nincs nálam a késkészletem – ismételte meg zavartan Castle, mire Kate megrázta a fejét.

-          Nem! Minek neveztél?

-          Ismételjem meg, megkockáztatva, hogy eltöröd mindkét térdem? – kérdezte meg félve, utalva ezzel küldetésük elejére, de Kate csak mosolyogva bíztatta zöld szemével, így nagy levegőt vett és halkan elismételte – édes, azt mondtam, édesem.

-          Ez… aranyos… - gyúlt meleg fény a nő szemében, majd közelebb hajolt a férfihoz – még sosem neveztél így.

-          Nem igazán volt rá alkalom – jegyezte meg Castle is mosolyogva, majd lágy csókot váltottak. Amikor ajkaik elváltak, Kate szemét összehúzva nézett végig a kopár helyiségben, ahol meglehetősen csípős volt az idő, és egy kopott matracon kívül nem volt semmi. – Nem éppen a Grand Hotel – húzta el a száját undorodva Castle.

-          Gondolom nem hosszú távú szállásnak képzelték el – jegyezte meg rosszat sejtőn Kate, és újabb kísérletet tett béklyói elszakítására, ugyanolyan eredménytelenül – ezért kellene valahogy kiszabadulnunk! – szűrte összeszorított fogai közül, majd nagyot sóhajtva támasztotta meg hátát a hideg falon. Még egy darabig próbálkoztak, majd mivel nem értek el semmit, leültek a matracra, Castle nekitámasztotta hátát a falnak, Kate pedig mellkasának támaszkodott, és az író jóérzéssel szívta magába az ismerős cseresznye illatot, mely szorult helyzetük ellenére megnyugtatta. Ahogy sorsukat várták, lehunyt szemmel hallgattak, majd kis idő után Castle szólalt meg.

-          Nagyon csendes vagy… nem akarsz beszélgetni?

-          Miről beszéljek? Arról, hogy talán velem együtt te is meghalsz, mert Gates nem hallgatott rám, és engedett beépülni egy civilt? – törtek fel Kate szájából gondolatai hangosan. Önmagát hibáztatta, amiért Castle veszélybe került, és tudta, ha az íróval valami történik, sosem bocsátja meg magának, hogy nem volt mersze elég erőteljesnek lenni Gates-el szemben.

-          Én örülök, hogy így alakult – jegyezte meg halkan Castle, és finoman belecsókolt a nő nyakába, akinek gerincén kellemes borzongás futott végig az érintésre, de most kérdőn fordult a férfi felé.

-          Mit beszélsz? Annak örülsz, hogy egy pincében ülhetsz, összekötözött kézzel, arra várva, hogy egy elmebeteg mikor jön vissza érted, hogy megöljön?

-          Nem. Annak örülök, hogy veled vagyok itt. Hogy az utolsó, amit halálom előtt látni fogok, az a te gyönyörű szemed lesz, hogy az utolsó illat, amit az orrom érezni fog, a cseresznye illatod lesz, és az ajkam utoljára a te ajkadat ízleli – suttogta a férfi, és megcsókolta. Nyelve lágyan vette birokba a nő ajkát, aki teljes szerelmével csókolta vissza, és csak azt sajnálták, hogy kezeikkel nem érinthették a másikat. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Castle döbbenten vette észre, hogy Kate szeme könnyben úszik – Hé! Esküszöm, hogy kiszabadulunk innen! – próbálta megnyugtatni Kate-t, de a nő fejét rázta, jelezve, hogy nem ez szomorította le.

-          Nem csak erről van szó… azon gondolkodtam, hogy ha kijutunk innen valaha… van-e értelme, lesz-e értelme annak, ami közöttünk van? – tette fel nehéz szívvel a kérdést, és Rick szemébe félelem költözött.

31. rész

Rick döbbenten nézett vissza rá, fogalma sem volt, hogy az édes, szerelmes csóktól, hogyan jutottak el odáig, hogy a nő a szakításon gondolkodjon.

-          Hogy érted ezt? – tette fel félve a kérdést, és kék szemében félelem tükröződött.

-          Hallottad, mit mondott Monroe! – emlékeztette Drew szavaira a férfit – két ilyen különböző ember sosem válik el, mert el sem jutnak a házasságig! Ez pedig azt jelenti, hogy az ilyen kapcsolat eleve kudarcra van ítélve! Ha csak a szex tart össze minket, ami kétségtelenül fantasztikus…

-          Kate! Kate! Figyelj rám! – szakította félbe a nőt Rick kétségbeesetten – nem hiheted el akár egy szavát is annak az őrültnek! – nézett rá döbbenten – nem lehet komolyan venni! Kivéve azt a részt, hogy meg akar minket ölni, mert azt nyilván nagyon komolyan mondta – fűzte hozzá elgondolkodva, majd fejét megrázva tért vissza eredeti témájukhoz – te tényleg azt hiszed, hogy kettőnket csak a szex tart össze? – kérdezte a nőtől, és Kate szemlesütve harapta be alsó ajkát – Kate, amit én érzek, azt még soha, senki iránt nem éreztem! Nemcsak az ágyban akarlak magam mellett tudni, hanem mindig, mindenhol! Ha csak látom a mosolyodat, érzem az illatodat, belenézek a szemedbe, olyan boldogságot érzek, amit még soha nem tapasztaltam. A szex pedig, azért olyan fantasztikus, mert veled élem át, azzal, akit szeretek! Én nem aggódom amiatt, hogy különbözőek vagyunk, és tudod, miért nem? – kérdezte Kate-től, aki némán intett a fejével és várta a választ – mert éppen ez a különbözőség tesz minket egésszé. Ez olyan, mint a jin-jang, érted?

-          A jin-jang? – kérdezett vissza most már mosolyogva Kate.

-          Igen. A két fél, vagy a fekete és a fehér alkot egy egészet. Jin mellé Jang kell. Nem Jin-jin, mert az egy panda neve, és meglehetősen hülyén is hangzik. De a jin-jang, az a harmonikus egész – vigyorgott győzelemittasan Castle, mire Kate nagyot sóhajtott, és válasz gyanánt megcsókolta.

-          Őrült vagy, Rick Castle! Egy nagyra nőtt gyerek! – lehelt apró csókokat az ajkaira a férfinak – de talán ezt az őrültséget szeretem benned a legjobban – suttogta a szájába a szavakat Kate, majd újra eggyé váltak ajkaik.

Legalább három óra telt már el azóta, hogy Rick és Kate a sötét pince fogságában rekedt. Rick lehunyt szemmel támasztotta meg hátát a falnak, és figyelte, ahogy Kate a mellkasán pihentetve fejét, egyre jobban ellazul.

-          Vajon, milyen régóta lehetünk már itt? – tette fel a kérdést hangosan, és Kate most kinyitotta a szemét, és felült, úgy válaszolt.

-          Talán, két, maximum három órája, de az biztos, hogy kint már este van.

-          Honnan tudod?

-          Onnan, hogy éhes vagyok. Dél körül volt ebéd, aztán következett a két órás szünet. Úgy öt óra lehet – gondolkodott hangosan, majd megmozgatta elgémberedett vállait és nyakát.

-          Nem is tűnik fel a többieknek, hogy eltűntünk? – kérdezte most mérgesen és csalódottan Castle, de Kate nyugodtan válaszolt.

-          Drew nyilván beadta, hogy leléptünk, amit nem is lesz nehéz elhinniük azok után, hogy olyan meggyőzően alakítottuk a válásban lévő házaspárt, akinek esze ágában sincs békülni.

-          Csak neked nem volt szándékodban békülni. Jason egy nagyszerű fickó volt, aki mindent megtett volna a feleségéért – húzta pökhendi vigyorra az ajkát Castle, mire Kate közel hajolt, és lágyan megharapta az alsó ajkát.

-          Fogd már be – suttogta Kate, és finoman megcsókolta, majd mosolyogva távolabb húzódott, és felállt, hogy kinyújtóztassa lábait. Odasétált a lépcsőhöz, és összehúzott szemmel figyelte a csapóajtót, ami nem nyílt ki, mióta idevonszolták őket. – Ha valahogy ki tudnánk jutni, talán elmehetnénk a táborig, hogy felhívjuk Javiékat - töprengett hangosan, mire Castle is felállt, és együtt indultak felfelé a lépcsőn. Csalódottan állapították meg azonban, hogy a fedél egyáltalán nem mozdul, hiába rugaszkodtak neki ketten is. Végül feladták, és szomorúan huppantak vissza a koszos matracra.

Újabb órák teltek el anélkül, hogy megmozdult volna a csapóajtó, és Kate már kezdte elhinni, hogy Drew valóban élve eltemette őket, amikor egyszer csak felrántották a fedelet, és Monroe lépcsőzött lefelé, mögötte pedig szorosan Viktor haladt. Ahogy leértek, Monroe előkapta a pisztolyt, és rájuk szegezte azt, Viktor pedig készenlétben állt, nehogy bármi őrült ötlet eszükbe jusson. Noha Kate eljátszott a gondolattal, hogy leszereli a fickót, félt attól, hogy elsül a pisztoly és talán az írót találja el.

-          Eljött az idő! Indulás! – mutatott a lépcső felé, mire Kate, akinek egész idáig az zakatolt a fejében, hogyan juthatna ki azon az ajtón, már egyáltalán nem érezte olyan égetően sürgősnek az indulást.

-          Miből gondolja, hogy megkönnyítem a dolgát? – nézett farkasszemet a férfivel, igyekezve húzni az időt.

-          Azt hiszi, nekem akkora gondot jelentene, hogy itt lőjem agyon, és Viktor felcincálja a gödörig? – húzta fel megvetően a szemöldökét Monroe.

-          Szóval az tartott ennyi ideig, amíg kiásták? – érdeklődött Castle, mire Drew megrökönyödve fordult felé.

-          Most már tényleg érdekel, ki ez a hülye! – intézte Kate-hez a szavait, de Kate figyelmen kívül hagyta a kérdést, és nem reagált, Drew-nak pedig úgy tűnt, nem is olyan fontos, mert végül mégis folytatta – tudja, mit? Maga túlságosan magabiztos, és határozott, ideje, hogy egy kicsit megtörjem, és már tudom is a módját! – vigyorodott el sátánian ismét Drew, majd fejével intett Viktornak, aki egy mozdulattal megragadta Castle karját, és elrántotta Kate mellől – nem magával kezdek, hanem a haverjával – jelentette ki határozottan Drew, és szemében öröm csillogott, ahogy meglátta a Kate szemében egy pillanatra felfénylő félelmet – úgy látom, ettől retteg a leginkább - kuncogott Monroe, majd újabb intés következett, mire Viktor taszigálni kezdte Castle-t a csapóajtó felé.

-          Engedje el! – kiáltotta Kate, mire hatalmas pofont zsebelhetett be Drew-tól, és a matracra zuhant. Castle dühösen szikrázó szemmel ugrott volna a férfinak, de Viktor lapát kezei erősen tartották, esélye sem volt, hogy Kate közelébe menjen, így csak összeszorult torokkal figyelte, ahogy a nő próbál magához térni, majd anélkül, hogy egy pillantást is válthattak volna, Viktor fellökdöste a lépcsőn, és máris az erdő közepén találta magukat, az ajtót pedig hangosan csapták rá szerelmére, otthagyva egyedül. Viktor még mindig szorosan markolta a karját, amikor Castle megszólalt.

-          Felhívnám a figyelmét, hogy ez az én karom… - nézett jelentőségteljesen a karját markoló kézre, majd szenvtelenül folytatta – magának is van kettő, szóval, markolássza azokat!

-          Kussolj már és lódulj! – utasította Drew Castle-t, akinek a lábai nem akartak engedelmeskedni, de sokat lendített a dolgon, amikor Viktor hátba vágta. Lassan kezdett el lépkedni egy tisztás felé, majd a következő pillanatban ismét Drew hangja csattant – megállj! Fordulj meg! – Castle némán engedelmeskedett, és most kék szemében gyűlölet tüze lobogott, ahogy Monroe szemébe nézett, aki elvette Viktortól a pisztolyt – Térdelj le!

-          Kivégzés lesz? – kérdezte keserűen mosolyogva, majd lassan letérdelt, és lehunyta a szemét. Miközben hallotta, hogy Drew csőre tölti a pisztolyt, minden idegszálával Kate-re koncentrált. Felidézte a nő gyönyörű arcát, ragyogó mosolyát, szeme csillogását, csókjának ízét, kezének puha érintését, ahogy meztelen hátát simogatja, és szeretkezésük minden egyes pillanatát. Azt mondják, a halál előtt lepereg az ember életének filmje a szeme előtt, Ricknek azonban csak a Kate-tel töltött boldog pillanatok kockái suhantak el. Magában mosolyogva idézte fel évődéseiket, a nő haragos tekintetét, amikor olyanba ütötte az orrát, ami balul is elsülhetett volna, miközben azt kívánta, csak még egyszer érezhetné ajkán az övét. Ebben a pillanatban azonban lövés dördült.

Kate minden igyekezetével újra és újra megfeszítette váll és karizmait, reménykedve, hogy enged annyit a kötél, hogy legalább az egyik kezét ki tudja húzni, de csalódottan és kétségbeesetten hanyatlott vissza a párnára, amikor érezte, hogy a béklyó egyáltalán nem enged. Szemébe könnyek gyűltek a gondolatra, hogy talán most látta utoljára Rick-et, és átkozta magát azért, amiért négy évet hagyott elvesztegetni az életükből, mert gyáva volt, mert féltette saját magát a fájdalomtól, a sebektől, amiket most már tudta, hogy sosem kapna a férfitól. A tehetetlenség, ami körbevette, a félelem, az író miatti aggodalom egyre inkább elhatalmasodott rajta. Dühösen pattant fel a matracról, és kezdett idegesen körbe-körbe járkálni a kis helyiségben, miközben azt fontolgatta, hogyan eredhetne a nyomukba, amikor hirtelen lövés zaja hatolt el tudatáig, egymás után kétszer. Döbbenten állt meg, és figyelt a csapóajtóra, majd érezte, hogy szemét elfutja a könny, és egyesével utat törve maguknak végig folynak az arcán.

- Ne… ezt ne… - suttogta elgyötörten, ahogy ráébredt, hogy a lövés egyetlen embertől származhat, és a célpont sem volt előtte titok – Castle… ne… - rogyott le a matracra kétségbeesetten.

32. rész

Kate dühösen nyelte vissza könnyeit, amikor meghallotta, hogy léptek közelednek a csapóajtó felé. Szemébe vak gyűlölet költözött, amikor az ajtó kinyílt, és felkészült, hogy utolsó erejével támadásba lendül, még akkor is, ha ez lesz az utolsó tette életében, de mindenképpen meg akart fizetni azoknak, akik elvették tőle az egyetlen férfit, akit szeretett.

-          Kate! Kate? – hallott ismerős hangot a lépcső irányából, és azt hitte, a képzelete játszik vele, amikor meglátta Javi és Ryan alakját, ahogy golyóálló mellényben, fegyverüket maguk előtt tartva, fürgén szedik lábaikat a lépcsőn lefelé.

-          Itt… itt vagyok! – köszörülte meg torkát, és csak úgy, mint a két férfinak, neki is megkönnyebbült mosoly áradt szét az arcán, de ez csak egy pillanatig tartott. Amint kioldozták, szemében félelemmel nézett rájuk – Castle… - kérdezte volna, de ekkor a lépcső alján meglátta Rick-et, ahogy mosolyogva közeledik felé.

-          Itt vagyok – mosolygott rá boldogan a férfi, és Kate mit sem törődve Javiék döbbent tekintetével, boldogan rohant a karjaiba, és ölelte át minél szorosabban.

-          Azt hittem, elveszítettelek – mormolta a férfi nyakába a szavakat, ahogy az szorosan átölelte – a lövések… azt hittem…

-          Nem, nem! – rázta meg a fejét Castle, és nyugtatólag simogatta a nő hátát – Javi pisztolyát hallottad. Éppen időben érkeztek a srácok.

-          Hála Istennek – mosolygott Kate megkönnyebbülten Castle-re, majd megcsókolta, mire Ryanék összevigyorogtak. Annak ellenére, hogy tudta, kollégái figyelik őket, egyáltalán nem érdekelte. Nem érdekelte, ha megtudják, ő csak ajkán akarta érezni a férfi ajkát, megbizonyosodni róla, hogy nem álmodik, tényleg itt van mellette, és jól van.

-          Látod, tesó? Én megmondtam! – súgta Javinak Kevin, mire Javi egyetértően bólogatott, és arcára volt írva, hogy örül barátai kapcsolatának.

-          Látom, hasznos volt a terápia – jegyezte meg Javi cukkolva őket, mire Kate zavartan bontakozott ki Castle karjaiból, de továbbra sem távolodva tőle egy centit sem, fenyegette meg ujjával kollégáját.

-          Fogd be! – szúrta oda neki, majd hozzátette – fiúk, ugye nem kell mondanom, hogy…

-          Gates nem tudhat erről, tudjuk! – kacsintott a két férfi egyszerre.

-          Honnan tudtátok, hogy baj van? – kérdezte tőlük Kate, akinek derekát még mindig Rick kezei simogatták, ő pedig összekulcsolta ujjaikat.

-          Tesó, ezt nem fogom tudni egyhamar megszokni – bökött tekintetével kezükre Javi, de Ryan nem foglalkozott vele, csak válaszolt a kérdésre.

-          Miután este nem jelentkeztetek be, gyanakodni kezdtünk. Tudtuk, hogy nem mulasztanátok el, még akkor sem, ha semmi érdemleges nem történt, így aztán felvettük az Eltűnt személyek osztályával a kapcsolatot, átadtuk nekik a listát, és Monroe vendégkörének a listáját, valamint elmondtuk, hogy két emberünk beépült megfigyelésre. Nem voltak túl boldogok, mert beleavatkoztunk az ügyükbe, de Gates végül elsimította a dolgot.

-          Aztán már csak engedély kellett a bírótól, hogy lecsaphassunk, és szétszedhessünk itt mindent, ami viszont nem volt egyszerű, mert három bíró is azt mondta, hogy nem elég a bizonyíték. – csatlakozott most a tájékoztatáshoz Javi – Végül Wilson bíró adta meg az engedélyt, miután megtudta, hogy Castle is itt van.

-          Az öreg Wilson? – tátotta el a száját Rick, mire Kate kérdőn nézett rá – ne már! Most tartozom neki, így hagynom kell, hogy pókerben nyerjen! – húzta el a száját durcásan, mire Kate rosszallóan nézett rá.

-          Talán ennyit megér az életünk, nem? – húzta fel a szemöldökét kérdőn, mire Rick elkomolyodott, úgy válaszolt.

-          Hogy az enyém mennyit ér, azt nem tudom, de a tiéd nekem mindent megér! – suttogta, majd lágyan megcsókolta, mire Javi feljajdult.

-          Jézus! Ezt kell majd néznem a kapitányságon is? – kérdezte elhúzott szájjal, mire mindannyian felnevettek, majd összeszedelőzködtek, és visszaindultak New York-ba.

Kate immár íróasztala mellett ülve, fehér ingben, fekete farmerban, oldalán Glockjával és jelvényével kortyolgatta a kávét, amit Rick hozott neki, miközben az eddig összegyűjtött információkat rendezgette mappákba, Rick pedig szokásos helyén üldögélve figyelte, amikor Gates állt meg asztaluk mellett.

-          Beckett nyomozó, Mr. Castle! – bólintott feléjük határozottan – örülök, hogy épségben visszatértek közénk!

-          Asszonyom! Köszönöm! – állt fel székéről Beckett, Rick pedig követte a példáját.

-          Hallottam, hogy majdnem otthagyták a fogukat! – nézett végig rajtuk, mintha meg akarna győződni róla, hogy tényleg nem esett bántódásuk – minden rendben?

-          Igen, Asszonyom! – bólintott Kate, majd felvette asztaláról az aktát, és vázolta, amit eddig megtudtak – Sajnálom, de Drew eddig nem árulta el, hogy hol vannak a házaspárok. Amint megérkezik azonban a kihallgatóba, személyesen hallgatom ki! – ígérte meg Kate felettesének, akin látszott, mennyire fontos neki, hogy valami biztató hírrel mehessen legjobb barátnőjéhez. Gates csak szótlanul bólintott, majd közelebb lépett Kate-hez.

-          A mikrofont az asztal alatti gombbal tudja kikapcsolni, a kamerát pedig már kiiktattam az egyes kihallgatóban – nézett mélyen a szemébe, és Kate-nek nem kellett kérdeznie semmit, hogy értse, mire gondol a kapitány. Meglepte, hogy Gates mire kéri, de tudta, milyen fontos neki a dolog, és tekintettel arra, hogy neki is volt személyes ügye, amiért minden szabályzatot felrúgott már, nem hibáztatta.

-          Értem, kapitány! – bólintott ismét, majd mielőtt a kapitány visszament volna az irodájába, még hátraszólt.

-          Most, hogy itt vannak, nyugodtan levehetik a karikagyűrűket, amire fogalmam sincs honnan tettek szert, de nem is érdekel – mondta mindezt olyan hangosan, hogy az egész őrs félbehagyta a munkát, és rájuk szegezte tekintetét – kivéve persze, ha már megszokták, és viselni akarják! Akkor viszont tegyék hivatalossá!– jelent meg kis mosoly a szája szegletében, és Kate döbbenten meredt felettesére, majd zavartan húzta le ujjáról az ékszert, és maga is meglepődött, milyen meztelennek érzi ujját nélküle. Két nap is elég volt hozzá, hogy megszokja a férfitól kapott gyűrűt, és ez melegséggel töltötte el. Magában elmosolyodott, de Gates hangja kirántotta gondolataiból, aki most a többi kollégához intézte szavait – Mi ez? Valami Viaszmúzeum?! Irány dolgozni, vagy mindenki ki van rúgva! – dörrent a hangja a megszokott hangnemben, mire mindenki vadul dolgozni kezdett. Kate mosolyogva ült vissza a helyére, és éppen Rick felé fordult volna, amikor Ryan jelent meg asztalánál.

-          Behozták Drew Monroe-t és Viktort is. Hova vigyék? – kérdezte, és Kate egy pillanatig habozott, aztán eszébe jutottak Gates szavai. Szemében a bosszú fénye csillant meg, amikor válaszolt.

-          Viktorral menjetek a kettes kihallgatóba, Monroe-t pedig az egyesbe vigyék! Őt én hallgatom ki! – jelentette ki határozottan, mire Ryan bólintott és már el is tűnt. Kate kezébe vette a mappákat, és indulni készült, Rick pedig követni akarta, amikor Beckett visszafordult – Ne! Kérlek! Ezt most egyedül szeretném, rendben? – nézett rá kérlelő tekintettel, és noha Rick nem volt elragadtatva az ötlettől, hogy Kate egyedül menjen be, nehéz szívvel bólintott, Kate pedig észrevétlenül végig simított a kezén, majd a kihallgató felé indult. Nem láthatta, hogy ezzel egy időben Rick belép az egyes kihallgató melletti megfigyelő szobába.

Kate vett egy mély lélegzetet, mielőtt a kihallgatóba lépett. A szobában Drew unottan dobolt ujjaival az asztalon, de amikor hallotta, hogy nyílik az ajtó, érdeklődve emelte fel fejét. Arcáról tisztán le lehetett olvasni a döbbenetet, amikor meglátta a belépő nőt, és tekintete először az oldalára csatolt fegyverre, majd az övén aranyló jelvényre esett.

-          Ez valami hülye vicc?! – hördült fel Drew, de Kate csak ledobta elé az asztalra a mappát, majd helyet foglalt vele szemben.

-          Kate Beckett nyomozó vagyok – mutatkozott be, és minden pillanatát élvezte, ahogy Monroe elfehéredett – Szeretnék feltenni néhány kérdést – kezdte hivatalos hangon, mire Monroe izzadni kezdett, és nagyon nyelve törölte meg homlokát bekötözött jobb kezével, mely akkor sérült meg, amikor Javi kilőtte a pisztolyt a kezéből – mi az, Drew? Ideges? Kér egy pohár vizet? – kérdezte előzékenyen, de Drew nemet intett a fejével, ő pedig folytatta – tudja, elég sok hibát követett el. Az egyik, hogy embereket rabolt el, a másik, hogy megpróbált megölni egy rendőrt…

-          Nem tudtam, hogy rendőr… - próbálkozott Drew, de Kate dühösen az asztalra csapott.

-          Akkor beszél, ha kérdeztem, világos?! – csattant a hangja, és örömmel látta, hogy Drew megrezzen – a harmadik, hogy a társamat is megpróbálta megölni – beszélt lassan, halkan Kate, miközben jobb kezével az asztal alá nyúlt, és kikapcsolta a mikrofont, ami az asztal közepén foglalt helyet, majd folytatta – és higgye el, mindegyik hibája közül, ez volt a legnagyobb! – vált vészjóslóvá a hangja.

33. rész

Beckett élvezettel figyelte, ahogy a félelem eluralkodott Drew arcvonásain, amit hiába igyekezett a férfi, nem tudott rendezni, miközben ő lassan hátradőlt a széken, és kényelmes tempóban kinyitotta a mappát, majd sorban egymás után az asztalra rakta az eltűnt házaspárok fotóit.

-          Hol vannak? – kérdezte olyan halkan, hogy Monroe-nak erősen kellett fülelnie, hogy meghallja.

-          Nem tudom – rántott egyet a vállán. Úgy gondolta, húzza az időt, míg az ügyvédje ide nem ér, de Kate nem véletlenül volt a legjobb nyomozó, pontosan látta, mire megy ki a játék.

-          Mire játszik, Drew? – húzta fel szépen ívelt szemöldökét Kate – azt hiszi, az ügyvédje hamarosan belép azon az ajtón? Sajnálom, ha csalódást kell okoznom, de valamilyen rejtélyes oknál fogva, a hívás, amit a fogdából intézett, elakadt – tárta szét sajnálkozva a kezét, és ajkán félmosoly jelent meg, ahogy Drew elképedt arcára nézett.

-          Ezt nem teheti! – nézett rá döbbenten a férfi, de Kate hideg tekintettel tartotta a szemkontaktust.

-          Fogalma sincs, mi mindent meg fogok még tenni, ha nem válaszol a kérdéseimre! – hajolt most közelebb a férfihoz fenyegetően.

-          Ez törvénybe ütközik… ez bűntény… azt hiszem! – dadogott Drew, aki egyre inkább megijedt Kate elszánt tekintetétől.

-          Nehogy már maga oktasson ki róla, mi bűntény, és mi nem az! – emelte meg kissé a hangját Beckett – Talán én tartok fogva házaspárokat, mert így akarom megmenteni a házasságukat?! – szegezte neki a kérdést Beckett, mire Drew kétségbeesetten tárta szét a kezeit.

-          Én csak segíteni akarok nekik! Magának és a barátjának is segítettem, nem igaz?! – terült most szét mosoly a képén, és Kate érezte, hogy viszketni kezd a tenyere, hogy letörölje róla, de Drew folytatta – amikor megérkeztek, egymásra sem bírtak nézni, de a segítségemmel újra szerelmesek! Szerelmesebbek, mint valaha! És látja, ehhez csak az kellett, hogy átéljék, milyen lenne elveszíteni a másikat! – bizonygatta Drew, mire Kate dühtő szikrázó szemmel csapott az asztalra.

-          Majdnem megölte! – kiáltott a férfira, majd folytatta – ha rajtam múlik Drew, élete hátralévő részét rettegésben fogja eltölteni egy sötét cella mélyén! És most válaszoljon a kérdésemre! Hol vannak?! – tolta most ismét a fényképeket Drew orra elé.

Rick hevesen dobogó szívvel nézte a számára oly kedves nőt a megfigyelő szobában. Elképesztette az a profizmus, ahogy a kihallgatást vezette, és eszébe jutatta, hányszor állt már itt, és figyelte, ahogy megtöri a gyanúsítottakat. Mint akkor mindig, most is lenyűgözte a nőből áradó magabiztosság, és határozottság, de most aggódott is. Félt, hogy Kate elveszíti a kontrollt, s noha szívét megbizseregtette az érzés, hogy Kate miatta aggódott ennyire, nem akarta, hogy a nyomozó az állását kockáztassa, hogy megfizessen azért, ami velük történt. Gondolataiból az ajtó nyitódása szakította ki, és ahogy odanézett, látta, hogy Gates lép be rajta. A kapitány még éppen elcsípte az utolsó néhány mondatot, és most kérdőn fordult Castle felé.

-          Ez meg miről beszél? Milyen szerelem? – húzta fel számonkérőn a szemöldökét, de Rick csak legyintett egyet.

-          Az a téveszméje, hogy Beckett és én valóban egy pár vagyunk. – adott unottan választ, miközben szíve a torkában dobogott.

-          Ennyire jól játszották a szerepüket? – húzta el a száját kétkedve a kapitány, mire Rick öntelt vigyorral fordult felé.

-          Mit mondhatnék? Ragadt rám anyám tehetségéből! – húzta ki magát, mire Gates megforgatta a szemét, és egy ideig csendben figyelték a kihallgatást, majd Rick törte meg ismét a csendet. – Kapitány… miért figyelmeztette Beckett-et, hogy kikapcsolta a kamerát?

-          Figyeljen, és meglátja – felelte sejtelmesen a nő, majd ismét minden figyelmüket az ablak túloldalára fókuszálták.

Kate már sokadjára mutatott az asztalon lévő képekre, de Drew továbbra is úgy tett, mint akinek az egészről fogalma sincs, és a nyomozó érezte, hogy lassan elfogy a türelme.

-          Hol vannak?! Pontosan tudom, hogy fogva tartja őket, bevallotta nekem! – csapott az asztalra Kate, mire Monroe önelégülten elmosolyodott.

-          És mivel tudja bizonyítani, Nőstény Sólyom! – szúrta oda neki a férfi gúnyos vigyorral az ajkán, és Kate érezte, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban. Egy laza mozdulattal rúgott lábával Drew székébe, ami hatalmas csattanással dőlt fel, Monroe pedig döbbenten kapálózott a padlón.

-          Ne szórakozzon velem, Drew! – kiáltotta Kate, majd az asztalon heverő képeket Drew arcába szórta egy hatalmas lendülettel, aki csak rémülten pislogott – New York államban 20-25 év jár emberrablásért! De tudja mit? – kerülte meg most az asztalt Kate fenyegetőn, Monroe pedig ijedten hátrált a falig – Úgyis a bögyömben van! Nem állok meg ennyinél! Magára varrok néhány megoldatlan gyilkosságot is, csak hogy javítsam a statisztikámat! – mosolyodott el gonoszul, majd folytatta – Ne aggódjon, csak annyit, hogy biztos legyen a halálbüntetés!

-          Hogyan hozna összefüggésbe velük? – dadogta remegő hangon Drew.

-          Emiatt ne fájjon a feje! Nem fog problémát okozni a bizonyítékhamisítás!

-          Ezt nem teheti!

-          De igen, megtehetem, és meg is teszem! – blöffölt Kate.

-          Rendőrként nem! Nem varrhat rám olyan bűntényt, amit el sem követtem, és nem rúghatja ki alólam a széket, meg állhat itt fenyegetőn! Ez hatalommal való visszaélés! – tiltakozott Monroe egyre hangosabban, mire Kate összehúzta a szemét, és lassan, hogy Drew jól lássa, mit csinál, először Glockját dobta az asztalra, majd jelvényét is mellé hajította.

-          Mi van akkor, ha nem rendőrként vagyok most itt? Mi van akkor, ha csak bejöttem kiegyenlíteni a számlát?! Emlékszik még, mit mondtam, ugye? Arra, hogy mit ígértem? – húzta fel szemöldökét, mire Drew minden eddiginél jobban megrémült, ahogy közelebb sétált hozzá, ő viszont már nem tudott hova hátrálni – Csak nem fél, Drew? Ugyan már! Hova tűnt az a magabiztosság, és határozottság magából? Vagy a gorillája nélkül már nem is olyan erős?! - kiáltott rá a férfira, és megemelte jobb kezét, hogy leüsse, mire Monroe rémülten kiáltott fel, és kapta arca elé a kezét, úgy kezdte hadarni.

-          Newark!! Newark-ban vannak! Kérem, kérem! Esküszöm, hogy ott vannak! Egy… egy farmon, egy elkerített farmon! Mindenki! Ott van mindenki! Esküszöm! – dőlt belőle a szó, és Kate elégedetten mosolyodott el. Esze ágában sem volt bepiszkítani a kezét azzal, hogy megüti ezt a félnótást, de minden pillanatát élvezte a kihallgatásnak. Lassan visszasétált az asztalhoz, és felcsatolta jelvényét, majd a fegyvertáskába csúsztatta a Glockot, és még mielőtt elhagyta volna a kihallgatót, egy utolsó, megvető pillantást küldött Monroe felé.

-          Ajánlom, hogy igazat mondjon, mert ha nem, visszajövök! – fenyegette meg, majd hozzáfűzte – Ja, és ha már úgyis az állatnevek a mániája, eszembe jutott magáról egy! Görény! – jegyezte meg undorodva, majd elhagyta a helyiséget.

Kate elmélyülten kevergette kávéját a pihenőben, és az ügy lezárásán gondolkodott. Miután távozott Monroe-tól, egy csapat azonnal elindult Newark-ba, ahol meg is találták mind a 15 házaspárt, akiket Monroe fogva tartott. Éppen itt tartott gondolatban, amikor két erős kart érzett meg magán, ahogy átfonja derekát. Nagyot sóhajtva dőlt hátra az izmos mellkasnak, és szívta be az ismerős arcvíz illatát, miközben lehunyt szemmel élvezte a gerincén végig futó bizsergést, ahogy Rick a nyakába csókol.

-          Nagyon jó munkát végeztél a kihallgatóban – suttogta a férfi, mire Kate megfordult a karjaiban.

-          Láttad? – kérdezte feleslegesen, mire Rick bólintott.

-          Nemcsak én, Gates is – lehelt most lágy csókot a nő ajkaira, miközben kezével a hátát simogatta. – Arra gondoltam, hogy most, hogy az ügynek vége, ha megírtad a jelentést, elmehetnénk vacsorázni. Mit szólsz? Romantikus étterem, gyertyafény…

-          Ne haragudj, de most nem vágyom társaságra – sóhajtott nagyot Kate, és Rick egy pillanatra megijedt. Attól félt, hogy Kate talán így akarja távol tartani magát tőle, de Beckett amint észrevette, hogy Rick félreértelmezte a szavait, mosolyogva karolta át a nyakát, és húzódott hozzá közelebb, kecses ujjai pedig a hajába túrtak – Inkább kettesben tölteném veled az estét. – mosolygott sokatsejtetőn, és Rick ajkán azonnal mosoly terült szét, miközben folytatta – gyertyafény, vacsora, egy finom bor, de csak mi ketten! Az elmúlt két napban éppen eleget étkeztem másokkal ahhoz, hogy most csak veled akarjak lenni – súgta Kate, majd lágyan találkoztak ajkaik, és gyengéd, szerelmes, de annál érzékibb csókot váltottak. Amikor ajkaik elváltak, Kate éppen folytatta volna, de ekkor tekintete megakadt az asztalánál várakozó vendégen, és most két ujjával a férfi álla alá nyúlt, és az ő fejét is odafordította – persze, csak akkor, ha nem lesz más programod! – jegyezte meg gúnyosan, és Rick elsápadt, amikor meglátta, ki várakozik rá türelmesen.

34. rész (bef.rész)

Rick nagyot nyelt, ahogy Amandát figyelte, amint helyet foglal az ő szokásos helyén, mialatt Javi elegyedett vele beszédbe. Tekintetét most elszakította a látványtól, és amikor ismét Kate-re nézett, annak kérdő pillantásával találta magát szembe. Arcára volt írva, hogy nemcsak, hogy meglepte a nő felbukkanása, de nem is örül neki, amikor megszólalt.

-          Kate… Kate, esküszöm, hogy fogalmam sincs, mit keres itt! – emelte esküre a kezét Rick, és szemében kétségbeesés tükröződött.

-          Nekem van egy tippem! – húzta el a száját Beckett – esetleg téged? – vonta fel szemöldökét a nyomozó, mire Rick hátrálni kezdett, egészen addig, míg látótávolságon kívülre nem került tőle Amanda, Kate pedig összehúzott szemmel lépkedett felé.

-          Nem értem, mit akar itt! A szállodában, amikor elváltunk, világosan megmondtam neki…

-          Jó, semmi baj, Castle – mosolyodott el Kate, de abban nyoma sem volt örömnek, sokkal inkább egy figyelmeztető mosolygás volt, amolyan vihar előtti csend, ahogy folytatta – Megmondhatod neki itt is! Világosan, egyértelműen!

-          Úgy érted, fedjem fel előtte, hogy együtt vagyunk? – kerekedett ki Rick szeme döbbenten, majd még mielőtt Kate reagálhatott volna, vigyorogva folytatta – Nem bánom! Nincs ellenvetésem!

-          Nekem viszont van! – szólt közbe Kate – mondtam már, hogy Gates nem tudhatja meg, hogy mi ketten… ezen kívül, nem ordítanál hangosabban? Borneó körül még nem hallották! – intette csendre a férfit, majd a háta mögé lépett, és az ajtó felé kezdte taszigálni – gyerünk Castle! Tegyél pontot az ügy végére, vagy én teszem meg!

-          Ezt úgy értetted, hogy te beszélsz vele, hogy szálljon le rólam végre? – csillant meg kisfiús báj a szemében, és Kate akaratlanul is elmosolyogta magát. – Csak mert, tudod, arra gondoltam, hogy talán, nem is kellene beszélnem vele… talán, ha úgy tennénk, mintha itt sem lennék, akkor… - tiltakozott tovább erőtlenül Castle, de a következő pillanatban már az ajtónál álltak, és Kate még a fülébe súgta, mielőtt kiléptek.

-          Csak ügyesen! – kacsintott rá a nő, majd az asztalához sietett, Castle pedig kénytelen volt követni. Ahogy Kate odaért az íróasztalhoz, Amanda azonnal felpattant és a kezét nyújtotta üdvözlésképpen, melyet Beckett nehezen, de elfogadott.

-          Kate, ugye? – nézett rá mosolyogva a nő, és Kate kelletlenül viszonozta azt.

-          Ön pedig, Amanda, ha jól emlékszem… - fűzte hozzá, majd lehuppant a székére, és bekapcsolta a monitort.

-          Rick-hez jöttem – csacsogta Amanda, majd egy pillanattal később Rick hangját hallották meg a hátuk mögött.

-          Nahát, Amanda! – tett úgy, mintha meglepné a nő látványa, és arcára erőltetett mosolyt kényszerített, ahogy megállt vele szemben – mit keresel te itt? – kérdezte, és arcán egyértelműen látszott, mennyire nem örül a nőnek, amit Amanda is azonnal észrevett, és felkacagott.

-          Ne aggódj, nem akarlak újra letámadni, mint a taxi előtt, amikor együtt vacsoráztunk! Világosan megértettem, hogy köztünk nem lehet semmi, és egy visszautasítás nekem bővel elég ahhoz, hogy ne próbálkozzak többet – nevetett még mindig hangosan, és Kate egyre érdeklődőbben figyelte a társalgást, amikor Amanda folytatta – csak elbúcsúzni jöttem. Ma visszautazom Floridába, és szerettem volna elköszönni tőled.

-          Ez kedves – mosolygott most már felszabadultabban az író.

-          Örülök, hogy ennyi év után találkoztunk, és feleleveníthettük a közös élményeket. – simogatta meg a férfi arcát, aki zavartan húzódott hátrébb, majd blézere zsebébe nyúlt és egy kis papírkártyát vett elő, amit az író kezébe nyomott. – ez a floridai számom. – kacsintott Rickre érzékien, mire Kate felhúzta egyik szemöldökét, úgy figyelte érdeklődve őket. – ha esetleg egyszer kíváncsi lennél rá, mit hagytál ki azon az éjszakán, amikor visszautasítottál… - tette hozzá sejtelmesen mosolyogva, mire Rick megrázta a fejét.

-          Nem hiszem, hogy erre valaha sor kerül, de értékelem az ajánlatot – hárította el a lehetőséget Rick, mire Amanda kissé elfordította a fejét, úgy válaszolt mosolyogva.

-          Nem tudom, ki lehet az a nő, akiért ennyire odavagy, de remélem, egyszer rájön, mekkora szerencséje van – simított végig Rick zakóján, majd még egyszer Kate-re nézett, és most hozzá intézte a szavakat – Vagy talán már tudja is, nem igaz, nyomozó? - kacsintott most a nőre, és Kate állta a tekintetét, miközben érezte, hogy zavarba jön, de reagálni nem volt ideje, mert Amanda még egyszer rájuk mosolygott, majd felkapta fekete retiküljét, mely tökéletesen illett fekete nadrágkosztümjéhez, és már el is hagyta az őrsöt. Rick elgondolkodva nézte a kezében lévő kártyát, rajta a nő telefonszámával, majd egy félmosoly keretében, egy mozdulattal összegyűrte azt, és a kukába hajította.

-          Jól meggondoltad? – nézte Kate a galacsint, ahogy eltűnik a többi papírszemét között – Talán még szükséged lehet rá egyszer, amikor…

-          Soha nem fordulhat elő, amikor itt vagy nekem te! – nézett mélyen a szemébe Rick, és Kate érezte, hogy szívét melegség járja át. Gyorsan körbefuttatta szemét, és amikor látta, hogy senki sem figyeli őket, megsimogatta Rick kezét, majd újra minden figyelmét a jelentés megírásának szentelte.

Rick éppen a mártást keverte meg, amikor hallotta, hogy Kate leteszi a telefont, majd a konyhába sétál, és megáll mellette. Este nyolc óra volt, és ahogy megbeszélték, Kate lakásán találkoztak, hogy egy pohár bor mellett, kettesben vacsorázzanak. Kate már megterítette az asztalt, amelyen két gyertya fénye varázsolt romantikus hangulatot a helyiségbe, Rick pedig, mihelyt megérkezett a hozzávalókkal, nekiállt főzni.

-          Gyilkosság? – kérdezte Rick savanyú képpel, miközben magában már lemondott a közös vacsora élményéről, de Kate megrázta a fejét.

-          Nem. Lanie akart elcsalni egy csajos estére, de lemondtam – lépett most egész közel hozzá, és amikor Rick kiemelte a fakanalat az edényből, hogy megkóstolja, Kate beledugta az ujját.

-          Talán programod van ma estére? – nézett rá kópés vigyorral az arcán Rick, miközben Kate lenyalta az ujjáról a mártást.

-          Igen, együtt vacsorázom egy szegény flótással, aki már évek óta nyaggat. – húzta el a száját Kate, de szeme pajkosan csillogott – most megsajnáltam, és gondoltam, rászánok egy estét – rántotta meg a vállát flegmán, mire Rick lerakta a fakanalat, és hirtelen szorosan magához rántotta.

-          Szóval sajnálatból vagy velem? – húzta egészen közel magához a nőt, és ajkukat már csak pár centi választotta el egymástól, ahogy folytatták az édes évődést.

-          Pontosan! Csak nem gondolod, hogy bármit is érzek irántad sajnálaton kívül! – játszott tovább Kate huncutul mosolyogva, miközben érezte, hogy szíve vadul dörömböl a mellkasában, ahogy Rick kezével végig simít testén.

-          Nos, amennyiben csak ez az egy éjszaka jut nekem, úgy minden pillanatát ki kell használnom – sóhajtott nagyot Rick, majd lágyan megcsókolta a nőt, aki azonnal viszonozta az édes érintést. Amikor ajkaik szétváltak, Kate most komolyan nézett a szemébe.

-          Ez az egy, és az összes többi, ami még hátra van – suttogta halkan, majd ajkuk újabb szenvedélyes csókot váltott. Nyelvük érzékien, lágyan találkozott, hogy megkezdjék ismerős, és felejthetetlen táncukat, miközben Kate boldogan simult Rick karjaiba. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Castle gyengéden tűrt el egy tincset a nő füle mögé.

-          Szeretlek! – érintette meg lágyan ismét a nő mézédes ajkait, mire Kate gyengéden simogatta meg az arcát.

-          Én is téged!

-          Tudtad, hogy amióta csak ismerlek, egy ilyen estéről álmodoztam? – kérdezte komolyan, és szeméből sütött a szerelem.

-          Arról, hogy főzöl nekem? – kérdezett vissza Kate mosolyogva, és Rick is elmosolyogta magát.

-          Igazából, álmomban, te főztél nekem, de így is tökéletes. – simított végig a nő arcán, aki újabb adag mártásért dugta ujját a tálba.

-          Ez tényleg csak álom marad – jegyezte meg nemes egyszerűséggel Kate.

-          Miért? Nem tudsz főzni? – kérdezte döbbenten Rick, mire Kate kihívóan nézett rá.

-          Feltétel, hogy velem maradj, hogy tudjak? – kérdezte huncut csillogással a szemében, de Rick most megint közel húzta magához, úgy csókolt a nyakába.

-          Egy feltétel van, hogy nagyon szeress!

-          Ez könnyen teljesíthető – csókolta meg ajkát a nő, majd folytatta – egyébként, tudok főzni, csak nem szeretek, szóval… a továbbiakban is így lesz minden, mint most. Te főzöl, én nézlek! – jelentette ki komoly elhatározással a nyomozó.

-          Milyen lett a mártás? – kérdezte Rick, mire Kate ujjával ismét belenyúlt a tálba, és a férfi felé nyújtotta.

-          Kóstold meg! – súgta érzékien, és elakadt a lélegzete, amikor Rick a szájába vette ujját, és lassan nyalta le róla a paradicsomos szószt.

-          Tökéletes – nézett mélyen kék szemével a nő barnás-zöld szemébe, melyben jól láthatta a fellobbanó vágyat, majd egy mozdulattal hátranyúlt, és elzárta az égő lapot – De most valahogy, nem erre éhezem! – húzta magához szorosan a nyomozót, majd szenvedélyesen megcsókolta, Kate ajkát pedig halk sóhaj hagyta el, ahogy szorosan a férfihoz simult. Castle a csók megszakítása nélkül emelte karjaiba a nyomozót, és indult el vele a hálószoba felé, ahol finoman az ágyra fektette, és elhelyezkedett rajta.

-          Mi lesz a vacsorával? – húzta fel mosolyogva kérdőn a szemöldökét Kate, mire Rick egész közel hajolt hozzá, és forró lehelete szinte égette az ajkát, úgy súgta.

-          Később, Kate… sokkal, sokkal később! – lehelte a szájába a szavakat, majd újra megcsókolta, olyan szenvedéllyel, hogy Kate-nek kétsége sem volt afelől, hogy az út végén, amin most elindultak, ugyanaz a gyönyör, és mámor vár rájuk, amit csak egymás karjaiban tapasztaltak eddig.

VÉGE!