Mondj igent!

Mondj igent!

1. rész

Kate Beckett lassan, torkában dobogó szívvel sétált a hinta felé, New York legnagyobb zöld övezetében, a Central Parkban, ahol az író már feszülten várt rá. Ahogy egyre közelebb ért, már leolvashatta a férfi arcáról, hogy akárcsak ő, az író is nehéz napokon van túl veszekedésük óta. Amikor két nappal korábban kiderült, hogy Washingtonban járt az állásinterjún, csúnyán összevitatkoztak Rick-kel, aki sértve érezte magát amiatt, hogy a nyomozó eltitkolt előle egy ilyen nagy horderejű dolgot, mely mindkettejük életére hatással lehetett. Utólag már Kate is belátta, hogy igaza volt, és joggal dühös rá a férfi, de továbbra is tartotta magát álláspontjához, miszerint, egyedül akart dönteni. Castle távozása után a kapcsolatukon kezdett gondolkodni, és azon, mit is jelentene számukra, ha elfogadná az állást. Bár tudta, érezte, hogy Rick nagyon szereti, egyetlen dolgot sosem érzett a kapcsolatukban, a fejlődést. Annak ellenére, hogy minden percet élvezett a férfi társaságában, mégis úgy tűnt, mintha megálltak volna, és Rick nem is akart volna továbblépni. Kényelmes volt neki minden, úgy, ahogy volt, és Kate eleinte nem is hibáztatta emiatt. Megértette, hogy kétszer volt nős, fél egy újabb elköteleződéstől, ő azonban nem akart élete végéig két lakás között ingázni. Ugyan a házasságot még korainak tartotta volna, érezni akarta, hogy tartanak valami felé, de valahányszor beszélni próbált volna erről Rick-kel, a férfi témát váltott, ami egyre inkább zavarta őt. Végül úgy döntött, tesz egy utolsó próbát, mielőtt kimondaná a végső szót. Ha ezúttal sem tudják megbeszélni a férfival kapcsolatuk jövőjét, akkor azt jelnek veszi. Egy jelnek, hogy ideje tovább lépnie, de egyedül. Nagyot nyelve lépkedett tovább a hintában várakozó férfi felé, akinek arcáról szomorúságot, és komolyságot olvasott le, ahogy csökkent a távolság. Mintha az égiek is érezték volna borús hangulatukat, a nap elrejtőzött a felhők mögé, és csak néha-néha kukkantott ki mögülük, hogy aztán újra elbújhasson. Kate most odaért a férfihoz, és lassan leült a mellette lévő hintába. Néhány pillanatig csak szótlanul figyelte a számára oly kedves arcot, de Rick nem nézett rá, csak a távolba révedt kék tekintete. Végül Beckett nagyot nyelve, halkan szólalt meg.

-          Sajnálom… - fogott hozzá a bocsánatkéréshez – Sajnálom, hogy titkolóztam… és hazudtam…

-          Ne! – állította le Rick, de továbbra sem nézett rá, úgy folytatta – ne kérj bocsánatot azért, amilyen vagy. Ez vagy te, Kate. Sokáig hittem, hogy én lehetek az, aki teljesen lebontja a falat, ami körbevesz, de már látom, hogy az a fal mindig ott lesz. Mindig lesz olyan része az életednek, ahova nem engedsz majd be senkit… engem sem.

-          Castle…

-          Had fejezzem be! – emelte rá most először szomorúságtól fátyolos kék szemét a férfi a beszélgetés óta – Amikor megismertelek, az erő, a határozottság, és az önállóságod fogott meg a legjobban. Nem olyan voltál, mint a többi nő, akit korábban ismertem, akiknek férfira volt szükségük ahhoz, hogy megálljanak az életben. Te mindig csak magadra támaszkodtál, egyedül boldogultál, és ez lenyűgözött. - folytatta Rick még mindig a nő szemébe nézve – Egy rejtély voltál, amit minden erőmmel meg akartam fejteni, ami izgalommal töltött el, és minden apró dolognak örültem, amit megtudtam rólad. De… - vett egy mély levegőt most Castle, és Kate érezte, hogy most következik a beszélgetés legnehezebb része – De lassan kezdek belefáradni, hogy minden apróságért megküzdjek… Soha nem beszélsz az érzéseidről…

-          Ahogy te sem… - szólt most közbe Kate, majd amikor Rick érdeklődve pillantott rá, folytatta – számtalan alkalommal próbáltam beszélni veled arról, merre tart a kapcsolatunk, de mindig úgy tettél, mintha nem értenéd a kérdést. Mit gondolsz, mit árult ez el nekem a kapcsolatunkról? Mit vártál, Castle? Nyaggatni foglak majd, hogy beszéljünk rólunk? – tette fel a kérdést fájdalommal a hangjában Kate – Te is tudod, hogy nem ilyen vagyok…

-          Szerinted, nekem mit árult el a kapcsolatunkról az, hogy eltitkoltad a washingtoni interjút? – válaszolt kérdéssel a kérdésre Castle, majd a választ meg sem várva folytatta – egyébként pedig, arra nem gondoltál, hogy időre volt szükségem? Hogy kivételesen, nekem is át kellett gondolnom, merre tartunk, mielőtt beszélnénk róla?

-          Sikerült? – nézett rá kérdőn Kate, és szíve a torkában dobogott, amikor Rick határozott tekintettel nézett fel rá.

-          Igen, sikerült. – bólintott, majd nagy levegőt vett, és folytatta – az utóbbi napokban sokat gondolkodtam kettőnkön, és arra jutottam, hogy többet akarok ennél… sokkal többet. – jelentette ki határozottan, és figyelmét elkerülte a nő szemében megjelenő félelem, ahogy tovább beszélt – Mindketten többet érdemlünk ennél… ezért, bármi is történik, bárhogyan is döntöttél…

-          Elfogadtam az állást! – vágott közbe Kate remegő hanggal. Úgy döntött, megkönnyíti a férfi dolgát, aki, biztos volt benne, hogy szakítani akart vele. Nem várta meg, hogy tőle hallja a tőrként szívébe hasító szavakat, inkább azt hazudta, elfogadta az állást, holott épp ellenkezőleg. Azért jött ide, hogy elmondja neki, New York-ban akar maradni, vele. Így azonban, hogy Rick láthatólag lemondott kettejükről, már nem látta értelmét, hogy maradjon. Érezte, hogy szemébe könnyek gyűlnek, és nem látta, ahogy Rick lassan kihúzza kezét a nadrágzsebéből.

-          Elfogadtad? – nézett rá döbbenten Rick, és amikor Kate könnyes szemmel bólintott, nagyot nyelve pillantott le bal kezére, mely a zsebében szorosan fogta a kis bársonydobozkát, benne a gyémántgyűrűvel, melyet a nőnek szánt. Most nehéz szívvel engedte el a dobozt, és szeme fájdalommal telt meg, ahogy a nőre pillantott – Akkor azt hiszem, nincs miről beszélnünk a továbbiakban... Vége van, ugye? – nézett szomorúan a nő szemébe, akinek torkát összeszorította a fájdalom.

-          Mindketten többet érdemlünk… te magad mondtad… - utalt vissza a férfi szavaira, mire Rick keserűen elmosolyodott.

-          Te pedig ezt úgy értelmezted, hogy külön-külön, igaz?

-          Te másképp gondoltad? – csillant meg a remény szikrája a nő szemében, de Rick csak büszkén megrázta a fejét, majd felállt, és még mielőtt elment, könnyes tekintettel nézett vissza a nőre.

-          Nem számít, hogy én hogyan gondoltam. Te már döntöttél kettőnkről. – válaszolta halkan, majd elindult, otthagyva a nőt, kétségek között. Kate döbbenten nézett utána, majd a kezdeti szomorúságot lassan felváltotta a harag. Nem értette, miért hagyta így itt a férfi. Ha ő közös jövőt képzelt el, miért nem mondta meg? Végül lassan felállt, és míg az autójához sétált, hagyta, hogy a könnyek, melyeket addig visszatartott, végig peregjenek arcán. Elrontotta. Megint. Talán várnia kellett volna, míg a férfi végig mondja, amit elkezdett… Tudta azonban, hogy most már hiába kesereg, így már az autóban ülve, elővette mobilját, és a washingtoni iroda számát tárcsázta.

Egy hónappal később…

Javier Esposíto nyomozó le sem tagadhatta volna, mennyire dühös, és ingerült, ahogy a kapitány irodájában állva hallgatta a nőt, aki éppen azt közölte, hogy legújabb ügyük megoldásához külső segítséget vesznek igénybe.

-          Asszonyom, minden tiszteletem az Öné, de elboldogulunk az üggyel! – próbálkozott már sokadszorra, hogy lebeszélje felettesét, de Gates határozottan rázta meg fejét, miközben helyet foglalt kényelmes bőr foteljében.

-          Értse meg, detektív, nem arról van szó, hogy mit nézek ki magukból, és mit nem! - jelentette ki komolyan – Tisztában vagyok vele, hogy megoldanák az ügyet egyedül is, de az emberrablás szövetségi ügy! Kénytelenek lesznek elviselni egy öltönyöst! Végeztem! – mutatott az ajtó irányába Gates, világossá téve a két nyomozó számára, hogy lezártnak tekinti a vitát. Espo még mindig morgolódva követte Ryant, majd annak asztalánál megállva, hangosan füstölgött tovább.

-          Nem értem, mi a fészkes fene történik a világgal! – dobta le magát a szemközti székbe, és tekintete automatikusan vándorolt Beckett régi íróasztala felé. – Beckett lelécel Washingtonba, Castle a sebeit nyalogatja…

-          Te is tudod, hogy a legutolsó Nikki Heat könyvet promotálja. – szólalt meg Ryan halkan. Ő maga is értetlenül állt az elmúlt egy hónap eseményei előtt, de elfogadta barátai döntését, ami azonban Javinak egyáltalán nem ment könnyen. – egyébként sem rólunk szóltak a regényei, hanem Beckettről. Most hogy ő már nincs itt, minek járna be? - tette fel a lényeges kérdést Kevin – Gates sem tűrné meg…

-          Tudom, és igazad van, csak utálom a változásokat! – morogta Espo még mindig zabosan – Már semmi sem olyan, mint régen! Mindennek tetejébe pedig, kapunk egy karót nyelt F.B.I ügynököt, aki valószínűleg elviselhetetlen, beképzelt alak, és azt hiszi majd magáról, hogy ő húgyozta a Golf-áramlatot!

-          Mi van akkor, ha egyik sem, viszont valaki olyan, akit ismertek, és rég láttatok? – csendült fel hirtelen egy ismerős hang, és mindketten abba az irányba fordultak. Tőlük alig néhány méterre Kate mosolygott rájuk, ők pedig szájukat is nyitva felejtették a döbbenettől.

2. rész

Kate fekete nadrágkosztümöt, alatta fehér inget viselt, mely úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna, kihangsúlyozva tökéletes, karcsú, sudár alakját. Haját kontyba kötötte, és az egész megjelenése hivatalos külsőt kölcsönzött neki. Az egyetlen dolog, ami a régi Kate Beckettre emlékeztetett, az a ragyogás volt a zöldes-barna szemekben, ahogy régi társaira nézett. Ryan kapcsolt először. Nagy lendülettel pattant fel a székről, Kate pedig eldobta a kezében lévő táskát, ahogy a férfi közelebb ért, és szorosan átölelte. Beckett lehunyt szemmel élvezte a pillanatot. Egy hónapja látta utoljára a két férfit, és még ő maga is meglepődött, mennyire hiányoztak neki. Amikor Ryan kissé eltávolodott, Kate könnyes szemmel, mosolyogva pillantott fel rá.

-          Szia Kev! – nyelte vissza a meghatottság könnyeit a nő, és még inkább elérzékenyült, amikor meglátta, hogy Ryan szemében is könny csillog.

-          Hogy kerülsz ide? – kérdezte a férfi gombóccal a torkában. Annak ellenére, hogy elfogadta az új helyzetet, legalábbis igyekezett hozzászokni, hogy sem Castle, sem Kate nincs már az őrsön, nehezen viselte, és akárcsak Javinak, neki is hiányoztak a régi szép idők.

-          Engem küldött az F.B.I, hogy segítsek nektek – pillantott most Kate a Ryan mögött még mindig megkövülten ácsorgó Javira. – Ezt a segítséget elfogadja, Esposíto nyomozó? – húzta fel évődve a szemöldökét Kate, mire most már Javi is elmosolyodott, és öles léptekkel termett előtte.

-          Hogy a fenébe ne! – rántotta magához a nőt, és szorosan megölelte. – hiányoztál ám, Beckett! – tolta kissé távolabb magától volt felettesét, majd folytatta – elhiszem, hogy elfoglalt vagy, de azért a telefont felemelhetted volna, hogy megkérdezd, mi újság errefelé!

-          Ahogy neked sem tört volna le a karod, ha néha felhívsz! – csipkelődött Kate, aki az elmúlt egy hónap óta, most először érezte magát ismét elemében, hogy itt lehetett, a régi, ismerős falak és arcok között.

-          Akartalak, de olyan fontos beosztásba kerültél, hogy csak a vérem lecsapolása, és egy halom titoktartási szerződés aláírása után akartak kapcsolni – hantázott Javi vállrántva, mire Kate felkacagott, miközben régi asztala felé indult.

-          Ugyan, mese habbal! – dobta le táskáját a székre, miközben futólag végig pillantott asztalán, és elszorult a torka az emlékre, amikor utoljára bent járt, és elpakolta a holmiját.

-          Mesélj, hogy megy a sorod? – telepedett le az asztal szélére Javi, és mint egy gyerek, kíváncsi szemekkel várta a választ, Kate pedig elnéző mosollyal az ajkán fogott bele.

-          Mit meséljek? – rántott egyet a vállán unottan – Van egy hatalmas irodám, naphosszat papírmunkával foglalkozom… halálra unom magam! – tört fel a nőből, és lehuppant a székre. – Úgy jött nekem a ti ügyetek, mint alkoholistának az ingyen pia. - mosolyodott el, és meglepetten vette észre magán, hogy egyáltalán nem esik nehezére őszintén beszélnie barátaival. Amikor közölték vele, hogy New York-ba kell jönnie, először vissza akarta utasítani, az emlékek miatt, végül úgy döntött, mivel tényleg unatkozott, hogy ez is jobb, mint a papírhegyeket eltűntetni az asztaláról. Amikor elfogadta az állást, azt hitte, izgalmas ügyeket kap majd, ahol kipróbálhatja, mire képes, ehelyett csalódnia kellett. Most örömmel nézett körül ismét a 12. kapitányságon, ahol úgy tűnt, semmi sem változott az elmúlt hónapban. Ugyanaz a nyüzsgés, megfeszített munka, állandóan csörgő telefonok, mint amire emlékezett. Össze sem lehetett hasonlítani az F.B.I irodáival, ahol mindenki olyan kimért volt, komoly, és barátságtalan. Egy valami azonban megváltozott, és Kate ezt már az első pillanatban érezte, amikor belépett. Hiányzott valami, pontosabban, valaki. Nagyot nyelve kérdezett rá arra a személyre, akiről egy hónapig nem akart hallani. – Castle? – kérdezte olyan halkan, hogy Javiék csak azért értették, mert már várták a kérdést.

-          Miután elmentél, neki sem volt maradása. – magyarázta Javi kedvtelenül – Gates folyamatosan nyaggatta, és megjegyzéseket tett neki arról, hogy semmi keresnivalója már itt.

-          Még egy ügyet megoldott velünk, aztán inkább elment – vette át a szót most Ryan – Azóta nem is jött be. Úgy tudjuk, hogy a legújabb Nikki Heat könyvet promotálja, ez tölti ki az idejét. – ért mondandója végére, és figyelmét nem kerülte el a szomorúság és fájdalom, ami Kate arcán megjelent. Egy pillanatig némán figyelte a nő arcát, majd hozzátette – ha jól értesültem, ma is lesz egy dedikálása a 38. utcában… - fűzte hozzá ártatlanul, és örömmel látta, hogy Kate felkapja a fejét. Jól látta a lehetőséget megvillanni a nő szemében, amely azonban olyan gyorsan távozott, ahogy érkezett, amikor Kate megszólalt.

-          Mi a helyzet az üggyel, amiért jöttem? – terelte a beszélgetés fonalát hivatalos mederbe Kate. Minden idegszálával igyekezett nem Castle-re gondolni, de ahogy az elmúlt hónapban, úgy most sem járt sikerrel. Szíve szerint, most azonnal a férfihoz sietett volna, csak hogy láthassa, magába ihassa kék szemének ragyogását, arcvizének illatát, melyet annyira hiányolt már. Látni akarta kópés mosolyát, hallani akarta bizsergető hangját, de tudta, hogy nem lehet. Mindketten mély sebeket hagytak a másikon, olyan sebeket, melyek talán sosem múlnak el. Mégis a kényszer, hogy lássa, hogy találkozzon vele, itt New York-ban még sokkal erősebb volt, mint Washingtonban, hiszen csak egy karnyújtásnyira volt a lehetőségtől. Gondolataiból Javi hangja rántotta ki, ahogy az ügy ismertetésébe fogott.

-          Tegnap éjjel elrabolták Joshua Banks-et – nyújtott át egy fényképet a gyerekről Javi Kate-nek – Öt éves, Martin Banks, médiamogul, és Clara Banks képviselő öt éves fia. Az otthonából rabolták el, míg a szülők valami flancos jótékonysági banketten voltak.

-          A dadáját, Haley Nalov-ot pedig, lelőtték, ott a lakásban, este 21 körül – vette át a szót most Ryan – A nyomszakértők szerint a zárat nem piszkálták…

-          Tehát a tettes, vagy tettesek, ismerték a dadát, és ő nyitott ajtót nekik… - gondolkodott hangosan Kate, és ahogy az ügy részletei kattogni kezdtek fejében, máris érezte, hogy ereiben száguldozni kezd a vér, és megtelik energiával. Ezt hiányolta Washingtonban a legjobban, a rejtélyeket, és a nyomozás oroszlánrészét, melyet úgy tűnt, az alatta lévő pozíciót betöltők végeztek el.

-          Vagy kulcsa volt a lakáshoz. – szúrta közbe Ryan, és amikor Kate bólintott, folytatta – a kamerák nem vettek fel semmit, tehát a lépcsőt használták, váltságdíjat pedig, még nem követeltek…

-          Beszéltetek már Haley ismerőseivel? – pillantott fel az aktákból most Kate, mire Ryan bólintott.

-          Igen. A barátai szerint, magának való lány volt, aki csak dolgozni hagyta el a lakását, de az utóbbi időben megváltozott. Megismert egy srácot, alig egy hónapja randizgattak. – felelte Kevin, majd egy fényképet dobott fel a fehér táblára – William Frost, 23 éves, alkalmi munkákból él, leginkább kocsmákban lehet megtalálni. Itt tartunk jelenleg – tárta szét karját Ryan, majd figyelte, ahogy Beckett a táblához sétál, és figyelmét nem kerülte el, hogy alig észrevehetően végig simít rajta, majd feléjük fordult.

-          Hozzátok be! – utasította a két férfit, akik azonnal asztaluk felé indultak – Én beszélek a szülőkkel, de előtte… - vett egy mély levegőt, majd a kapitány irodája felé pillantott – valamit el kell intéznem… - nyelt nagyot, majd otthagyta őket, és erőt véve magán nyomta le a kapitány kilincsét. Amikor hallotta, hogy megkapta az engedélyt a belépésre, megállt a kapitány asztala előtt. – Jó napot, Asszonyom!

-          Ezek szerint, magát küldték az F.B.I-tól! – jegyezte meg a kapitány, köszönés helyett, majd felállt az asztala mellől, és megkerülve azt, megtámaszkodott. – Tájékoztatták már az ügyről?

-          Igen, Asszonyom. – bólintott Kate, majd nagy levegőt véve kezdett bele jövetele okába – Az ügy hatékony megoldása érdekében, szeretnék újra a régi csapatommal dolgozni…

-          Tudtommal, a régi csapatával van… Esposíto, és Ryan nyomozók segítik a munkáját – nézett rá értetlenül Gates.

-          Nem teljesen. Castle-re gondoltam… Kell a csapatba! – jelentette ki határozottan Kate, és még mielőtt hallotta volna, már látta a kapitány arcán a választ. Maga sem tudta, miért, de nem akarta kihagyni a lehetőséget, hogy érzelmeit elrejtve lehessen együtt a férfival, és ez szolgált a legjobb ürügyül. Nem állt készen arra, hogy bevallja a férfinak, még mindig szereti, de látni akarta, és nem jutott eszébe jobb megoldás, mint az, hogy visszahívja a kapitányságra.

-          Nem! Felejtse el! – rázta meg fejét ellentmondást nem tűrően Gates – Annak az embernek már semmi keresnivalója itt! Egyébként is csak tanácsadóként működött…

-          Nagyon hasznos segítség volt az elméleteivel az ügyek felderítésénél! – szólt közbe ismét Kate bátran – Nem egy alkalommal az ő észrevételei segítettek minket hozzá…

-          A válaszom, nem, nyomozó! – csapott az asztalra keményen Gates, mire Kate szemében elszántság villant, majd közelebb lépett. Úgy érezte, itt az ideje, hogy más módszerhez folyamodjon.

-          Ügynök! – javította ki volt felettesét, akinek észrevehetően megrándult az arca a vakmerő cselekedet miatt - Már nem vagyok nyomozó! – jelentette ki elszántan, és hangjában magabiztosság csengett, amikor folytatta – egyébként pedig, ha jól gondolom, ezt a nyomozást én vezetem, mint az F.B.I által küldött ügynök, és én azt mondom, Castle-re van szükségem! Mi a válasza? – nézett mélyen a kapitány szemébe, miközben a válaszra várt.

3. rész

Kate ujjai olyan erővel szorították a kormányt a 38. utcában lévő könyváruház előtt, hogy belefehéredtek. Amint észrevette, lazított a szorításon, miközben arra gondolt, talán mégis hiba volt elérnie Gates-nél, hogy Castle-t is bevonják a nyomozásba. A kapitány egyáltalán nem volt elragadtatva attól, hogy Kate az F.B.I titulusát használta fel, hogy elérje célját, végül fogait összeszorítva bólintott rá, hogy újra felálljon a teljes csapat, melynek Castle is a tagja. Kate remegő gyomorral gondolt az elkövetkezendő néhány percre, amikor majd találkozik a férfival. Szíve majd’ kiugrott az izgalomtól helyéről, amikor a kocsiajtót becsapva elindult az épületbe. Egyrészt várta, hogy újra láthassa a férfit, másrészt rettegett a fogadtatástól. Amint belépett, azonnal tudta, merre kell mennie. A dedikáló férfi előtt kígyózó sor állt, akik mind arra vártak, hogy Rick ellássa aláírásával a legújabb Heat könyvük egy példányát. Kate a sortól nem látta még az írót, így az egyik polchoz sétált, és leemelt az eladásra szánt könyvek közül egyet. Míg beállt a sorba, eljátszott a gondolattal, hogy belelapoz, megtudni, milyen véget írt Nikkinek és Rooknak a férfi, de aztán elvetette az ötletet. Amikor Washingtonban megtudta, hogy piacra dobták a könyvet, szíve szerint azonnal megvette volna, de mégsem tette. A nélkül is éppen elég nehéz volt elviselnie a hiányát, hogy esténként az ő könyvét olvasta volna. Ahogy fogyott a sor, Kate egyre idegesebb lett. Felrémlett előtte minden egyes éjszaka, amit egyedül töltött. Nappal még csak elviselte valahogy a férfi hiányát, mert lekötötte a munkája, az éjjelek azonban kegyetlenül eljöttek, és ő valahányszor lehunyta a szemét, szinte ajkán érezte a férfi simogató ajkát, orrában pedig arcvizének fanyar illatát. Látta maga előtt kópés mosolyát, huncutul csillogó kék szemét, hallotta vágytól rekedt hangját, ahogy a fülébe súgja, mennyire szereti. Minden alkalommal, amikor a férfiról álmodott, verejtékben úszva ébredt, és nem is tudott már újra elaludni. A sor lassan elfogyott előle, és ő most megköszörülve torkát, nagyot nyelve, remegő hangon szólalt meg.

-          Remek könyvnek tűnik… de tetszeni fog a vége? – kérdezte halkan, mire az író mosolyogva pillantott fel, és éppen szólásra nyitotta volna a száját, de amikor meglátta, ki a kérdező, ajkáról azonnal lehervadt a mosoly, mely néhány másodperce még megdobogtatta a nő szívét. Arca zárkózottá vált, szemében büszkeség és sértettség csillogott, amikor megszólalt.

-          Ha boldog befejezésre vágysz, rossz könyvet emeltél le! – tolta ki maga alól a széket egy mozdulattal Castle, majd a mellette álló, fiatal férfira pillantott – Matt, kérek öt perc szünetet, oké? – kérte nyugalmat erőltetve magára, majd amikor az, készségesen bólintott, egy eldugott kis iroda felé indult. Hátra sem nézett, hogy a nyomozó követi-e. Nem akarta tudni. Nem akarta látni ragyogó zöldes-barna szemét, nem akarta érezni a bőréből áradó cseresznyeillatot, mely nappal és éjjel egyaránt kísértette. Amikor a nő közölte vele, hogy elvállalta az állást, úgy érezte, mintha tövestől tépte volna ki a szívét a helyéről. Eleinte fel-alá bolyongott a lakásban, anyja és Alexis legnagyobb rémületére, köntösben, borotválatlanul. Sok időbe telt, mire ismét dolgozni tudott, és lapra tudta vetni fájdalmát. Nem is volt kérdéses, hogy képtelen lesz boldog befejezést írni Nikki és Rook számára, Gina legnagyobb bánatára, aki felháborodva közölte vele, hogy nem normális. Először megölte Derrick Storm-ot, most pedig szétszakítja a két legeladhatóbb regényhőst, de ő nem törődött vele. Csak be akarta fejezni, hogy lezárhassa magában életének ezt a szakaszát. Amikor pedig, végre úgy érezné, hogy új életet kezdhet, minden erejével kitörölve emlékezetéből ezt az 5 évet, mintha nem is létezett volna, felbukkan Kate, hogy újra összezavarja, hogy megforgassa a kést a hátában. Két tenyerével, lehunyt szemmel támaszkodott meg az irodában az asztalon, és igyekezett mély levegőt venni, de a mellkasán a nyomás a nő látványára nem akart megszűnni. Kate sokkal gyönyörűbb volt, mint ahogy emlékeiben élt, még a szigorú, hivatalos külső mögött is érezhető volt az érzékiség, amit ő már tapasztalt, nem is egyszer. Elképesztő erővel tört rá a vágy, hogy kibontsa a nő szoros kontyba kötött haját, hogy beletúrhasson ujjaival a lágy tincsekbe, hogy beszívhassa bódító illatát. Muszáj volt otthagynia, és menekülnie előle, az érzései elől. Tüdejében bennakadt a levegő, amikor hallotta, hogy nyílik az ajtó, és társasága akad. Nem kellett megfordulnia, hogy tudja, ki az.

-          Nem is kérdezed meg, miért jöttem? – hallotta most a nő bársonyos hangját, melyre kinyitotta a szemét, de nem fordult hátra.

-          Nem érdekel – rántotta meg a vállát, mivel azonban Kate nem felelt, gúnyosan folytatta – gondolom nem azért, hogy dedikáljam neked az utolsó Heat könyvet, igaz? - kérdezte keserűen mosolyogva, még mindig háttal a nyomozónak. Kate erre sem felelt, így lassan megfordult, és a tündöklő szemekbe nézett, melyből most bizonytalanságot olvasott ki – Washington untat? Vagy visszahozott a nosztalgia?

-          Egyik sem – rázta meg fejét Kate szomorúan. Számított rá, hogy a férfi nyers lesz, és sértett, mégis hitt benne, hogy legalább egy kicsit örülni fog neki – Egy ügy miatt jöttem.

-          És gondoltad, beugrasz megnézni, hogy vagyok? – tette fel a kérdést Rick, mire megint fejrázás volt a válasz.

-          Szeretném újra felállítani a régi csapatot a nyomozáshoz – fogott bele nehéz szívvel Kate, mire Rick kíváncsian húzta fel szemöldökét, míg ő folytatta – Te is közénk tartozol…

-          Azt a csapatot, amelyiket te bomlasztottad fel? – kérdezte gúnyosan a férfi, és szemébe fájdalom villant.

-          Nem bomlasztottam fel semmit, te is tudod… - jegyezte meg halkan Kate, noha tisztában volt azzal, hogy neki van a legnagyobb szerepe abban, hogy már semmi sem olyan, mint régen.

-          Nem? Te minek neveznéd, hogy mindent hátrahagyva, elutaztál Washingtonba, egy új munka miatt, és azóta minden megváltozott? – csengett számon kérőn a férfi hangja, és Kate nem tudta, mit feleljen. Nagyot sóhajtott, és szomorúan szólalt meg.

-          Akkor ez tűnt a legjobb megoldásnak… kettőnk kapcsolatának vége szakadt, és nekem változásra volt szükségem…

-          Kettőnk kapcsolatának te vetettél véget, Kate! – tört fel marón az egy hónapnyi fájdalom a férfiból, mire Kate döbbenten nézett rá.

-          Ezt ne! – villámlott a tekintete haragosan, és a szeme sötétzöld árnyalatúvá vált, ahogy a harag elhatalmasodott rajta – nehogy az egészet az én nyakamba varrd, Castle! Te éppúgy benne voltál, mint én! Talán nem te mondtad, hogy többre vágysz? Hogy neked ez nem elég?! – nézett most vádlón a férfira

-          Igen, valóban ezt mondtam, de úgy értettem, hogy…

-          Megértettem, mit akartál mondani! Többre vágytál, mint amit nyújtani tudtam neked. Hidd el, megértem, és már fájni sem fáj annyira, mint akkor… - akadt el a hangja a nőnek a nyilvánvaló hazugságra, hisz a seb még mindig nem gyógyult be, és fájón égetett, ahogy pedig, a férfira nézett, még fájdalmasabbá vált minden. Castle nem tagadta egy szóval sem, hogy nem így lenne, egyszerűen csak tágra nyílt szemekkel nézett rá. Rick agyában vadul kergették egymást a gondolatok, és hirtelen minden világossá vált előtte. Kate azt hitte, szakítani akar vele, hogy nem elég számára, az, ami kettejük között van. A mondat pedig, amit az imént mondott, miszerint, változásra volt szüksége, felfedte előtte, hogy azért fogadta el a nő az állást, mert úgy hitte, kettejük között vége mindennek. A szívében eddig lakozó fájdalom helyére, most megkönnyebbülés költözött a gondolatra, hogy talán van még lehetőség kettejük számára. Még mielőtt megszólalhatott volna, a nő folytatta – Nem azért jöttem, hogy a kapcsolatunkról beszéljek, hanem, hogy megkérjelek, gyere vissza az őrsre, legalább erre az ügyre. Ha az én kedvemért nem akarod megtenni, tedd meg Joshua kedvéért. -–vált ismét hivatalossá Kate hangja.

-          Joshua? – villant érdeklődés a férfi szemében, mire Kate most elővette a kisfiú fényképét, és átnyújtotta a férfinak.

-          Joshua Banks, öt éves. Az otthonából rabolták el múlt este, a dadusát pedig megölték. – tájékoztatta röviden az esetről az írót, majd azonnal folytatta – Gondolj bele, mit éreztél, amikor Alexis eltűnt! Az ő szülei ugyanazt érzik most! Nem akarsz segíteni nekik? – tette fel a kérdést, és szíve vadul dobogott a válaszra várva. Rick némán nézte a szívének oly kedves nőt, ahogy itt állt előtte, és a segítségét kéri. A korábbi haragnak, és sértettségnek már nyoma sem volt a szívében. Most már csak tisztázni szerette volna a nővel, hogy ő nem akart szakítani aznap délután. A kezét akarta megkérni, és egy félreértés miatt kellett mindkettejüknek szenvedniük egy hónapon át. Nagyot sóhajtott, majd hirtelen felvillanyozódott, ahogy rájött, mit is fog tenni. Elhatározta, hogy visszahódítja Kate szívét, megmutatja neki, hogy egymás mellett a helyük, mert külön-külön sosem lehetnek igazán boldogok. A borús gondolatokat pedig, melyek azt suttogták a fülébe, hogy Kate az ügy végén visszamegy Washingtonba, igyekezett száműzni, miközben közelebb lépett a nőhöz, aki láthatóan elbizonytalanodott a lecsökkent távolság miatt. Rick elfojtott egy mosolyt, ahogy meglátta, milyen hatással van még mindig a nőre közelsége.

-          Lássuk, jól értem-e… - támasztotta meg tenyerét a nő melletti falon Rick, és Kate nagyot nyelt, ahogy megérezte orrában a férfi arcvizének fanyar illatát, melyre olyan régóta vágyott, miközben Rick folytatta – azért jöttél ide, mert a közeledben akarsz tudni. Szükséged van rám, az elméleteimre… a segítségemre – vált egyre halkabbá a férfi hangja, miközben lassan még közelebb hajolt a nőhöz, és ajkukat már csak milliméterek választották el egymástól.

4. rész

Castle tisztában volt vele, hogy nem lenne szabad megcsókolnia a nőt, még mielőtt tisztáznák a félreértést, de olyan régóta vágyott már ajkának érintésére, hogy nem tudott magának megálljt parancsolni. Egyre közelebb hajolva szívta be mélyen a friss cseresznye illatot, miközben kezével végig simított a nő arcán. Kate egyre nehezebben kapott levegőt, ahogy megérezte az író kezének puha érintését, nyelvével zavartan nedvesítette meg ajkát, mely azonnal odavonzotta az író tekintetét, majd nagyot nyelve megszólalt.

-          Castle… nem… nem ezt mondtam… - dadogta Kate. Mérges volt magára, amiért teste cserbenhagyta, és már minden porcikájával a férfi után kívánkozott, de esze nyugalomra intette. Nem engedhette, hogy ismét közel kerüljön a férfihoz – én csak…

-          Igen? – súgta egészen közel hajolva Castle, miközben nyelvével finoman szántott végig a nő ajkán, majd egészen puhán megcsókolta. Kate lehunyt szemmel felsóhajtott a finom érintésre, miközben ajkát résnyire nyitotta. Castle újból megcsókolta, nyelve finoman simult a nő szájába, lágyan, gyengéden felelevenítve emlékezetében annak ízét, selymességét, melyet Kate ugyanolyan finoman viszonzott, majd kissé eltávolodva nézett a nő szemébe, és rámosolygott – Mondd, hogy szükséged van rám…

-          Castle, az ügy, ami miatt jöttem… - fogott bele ismét Kate, és Rick éppen újból birtokba vette volna az ajkát, amikor nyitódott az iroda ajtaja, és ők úgy libbentek szét, mint a gyerekek, akiket csínytevésen kaptak.

-          Mr. Castle… már türelmetlenül várják a rajongói! – lépett most be a korábban Matt-nek hívott fiatal fiú, mire Rick zavartan köhintett egyet, és beletúrt barna tincseibe.

-          Máris megyek, Matt! – bólintott a fiúnak, aki még egy pillanatig gyanakodva nézett rájuk, majd távozott. Kate égő arccal szuggerálta a szemben lévő falat. Úgy érezte, túl közel engedte magához a férfit. Annak ellenére, hogy már egy hónapja vágyott rá, hogy ismét megcsókolja, félt az újabb fájdalomtól. Hirtelen rádöbbent, hogy hiba volt megkeresnie az írót. Fogalma sem volt, miben reménykedett, amikor idejött, hiszen pontosan tudta, hogy a szerelem, amit iránta érzett még nem múlt el, ahogy azt is tudta, hogy nem kezdhetik újra. Neki új élete volt Washingtonban, és kettejük kapcsolata akkor sem működött, amikor egy városban éltek. Nem látta értelmét megbolygatni a múltat, ezért gyorsan döntött. Amikor Matt távozott, büszkén kihúzta magát, és úgy nézett a férfira, mintha az iménti csók meg sem történt volna.

-          Igazad volt! – jelentette ki határozottan – Semmi jogom nem volt idejönni, és azt kérni, hogy gyere vissza. Szóval… felejtsd el, amit mondtam. – nyúlt most a kilincsért, majd mielőtt távozott volna, még visszanézett a férfira – Vigyázz magadra, Castle – mosolygott rá, majd búcsúzóul odalépett, és lehelet finoman megcsókolta, majd távozott. Castle döbbenten nézte, ahogy sudár alakja eltűnik a szeme elől. Utána akart sietni, de még az ajtó előtt elkapta a karját Matt, és a tiltakozásával mit sem törődve, visszarángatta az asztalhoz.

Kate keserű szájízzel szállt vissza az autóba. Ő maga sem tudta, mégis mit remélt ettől a találkozástól. Azt semmi esetre sem, hogy Castle megcsókolja. Még most is beleremegett minden porcikája, ahogy lehunyt szemmel, a néhány perccel korábban történtekre gondolt. Tisztában volt vele, hogy még mindig szereti a férfit, és még mindig hatással van rá a legapróbb érintése is, de érezte, túl veszélyes lenne, ha a közelében maradna. Nem értette, mi változott meg hirtelen a férfiban, hogy a kezdeti távolságtartás után megcsókolta. Arra is gondolt, hogy talán csak játszik vele. Bármi oka is volt azonban, tudta, érezte, képtelen lenne neki ellenállni, ha újra megcsókolná, s bár szíve minden egyes dobbanással azt kiabálta, menjen vissza, és simuljon az író ölelő karjai közé, esze viszont azt súgta, tartsa magát minél távolabb tőle. Fejéből nem tudta kiűzni a gondolatot, hogy egyszer már megpróbálták együtt, és nem sikerült, aminek fájdalmas következményei lettek. Még egyszer nem élné túl, ha megint el kellene engednie. Nagyot sóhajtva nyitotta ki szemét, miközben magában megállapította, sokkal jobb így, hogy a férfi kimarad az ügyből, és nem kell itt tartózkodása alatt minden nap látnia huncutul csillogó kék szemét, kópés mosolyát. Szomorú mosollyal az ajkán nyúlt a telefon után, és Ryan számát tárcsázta, aki az első csengetés után azonnal fel is vette.

-          Beckett vagyok. – szólt bele a telefonba Kate, miután meghallotta felzengeni a mély baritont a vonal túlsó végén – Mi a helyzet Frosttal? – kérdezte, igyekezve elrejteni hangja remegését, melyet a korábban átélt percek váltottak ki belőle.

-          A szomszédok szerint, ilyen tájt a 72. utcai kocsmában tanyázik, Javi-val most indulunk érte – közölte Kevin, és ha észre is vett felettese hangján bármit, nem mutatta, amiért Kate most igencsak hálás volt neki.

-          Rendben, én meglátogatom a szülőket. Bent találkozunk. – felelte Kate, majd rövid szünet után hozzátette – Castle… nem hinném, hogy velünk tart…

-          Értem. Elfoglalt, ugye? – adott mentőövet a magyarázathoz Kevin, és Kate elmosolyodott magában. Mindig is ezt szerette kollégájában a legjobban, hogy maximálisan tapintatos volt, és noha Kate biztos volt benne, hogy több mindent észrevett a környezetében, mint bármelyik kolléga, sosem kíváncsiskodott, vagy kérdezősködött. Mindig tudta, hol a határ, mi az a pont, amikor már nem illik faggatózni. Persze, neki sem kellett a szomszédba mennie egy kis csipkelődésért, főleg, ha őt és Castle-t kellett húzni tréfás megjegyzésekkel, de sosem lőtt túl a célon. Beckett elszomorodott az emlékre, ahogy eszébe jutottak azok az idők, amikor még együtt nyomoztak, amikor még az íróval minden rendben volt, amikor alig várták, hogy kettesben lehessenek, hogy apró, de annál édesebb csókot lophassanak a pihenőben, vagy hazaérve felhőtlenül boldogan szeressék egymást hajnalig. – Beckett? Itt vagy még? – rántotta ki emlékei közül Kevin hangja, mire zavartan megköszörülte a torkát.

-          Igen, ne haragudj, elgondolkoztam… - szabadkozott a nő, majd miután agyában kutatva rájött, mit is kérdezett társa néhány perccel korábban, nyugodt hangon felelt – Igen, elfoglalt. Akkor bent találkozunk! – köszönt el ismét, majd miután letette a telefont, egyesbe kapcsolt, és elfordította a kulcsot, hogy tervei szerint, meglátogassa Joshua szüleit. Éppen kikormányozta volna az autót az úttestre, amikor hirtelen feltépte valaki az anyós ülés felőli ajtót.

-          Engem itt ne hagyj! – pattant be mellé Rick, és Kate döbbenten nézett rá.

-          Te mit keresel itt? – nyögte ki nehezen, miközben igyekezett elhitetni magával, hogy csak azért ver olyan gyorsan a szíve, mert meglepődött, és semmi köze sincs az író látványához.

-          Te kérted, hogy tartsak veled ebben az ügyben, hát itt vagyok – felelte váll rándítva Castle a legtermészetesebb hangon. Amikor a nő elment, és ő visszaült a székbe, hogy folytassa a dedikálást, csak az kattogott a fejében, hogy ha újra meg akarja hódítani a nőt, azt csak a közelében tudja megtenni. Ezért aztán aláfirkantott még néhány könyvet, majd sűrű bocsánatkérések közepette kirohant, remélve, hogy el tud csípni egy taxit, hogy a kapitányságra vitesse magát. Maga is meglepődött, amikor kilépve az áruházból, meglátta, hogy Kate autója még mindig ott parkol, és a pillanat tört része alatt cselekedett, amikor látta, hogy a nyomozó elindulna. – Hova megyünk? – kérdezte gyermeki ártatlansággal a szemében, és Kate megint arra gondolt, mennyire hiányzott neki ez a tekintet.

-          Castle, ami bent történt… - fogott volna bele Kate, hogy tisztázza a játékszabályokat, de Rick közbevágott.

-          Vegyük úgy, hogy egy üdvözlő csók volt, rendben? – nézett rá mosolyogva Rick, aki nem akarta, hogy Kate feszélyezve érezze magát a csók miatt. Nem akarta, hogy bezárkózzon előtte, hogy távolságtartó legyen. Kate egy pillanatig némán nézett rá, és szemében mintha fájdalom villant volna. Épp szóra nyitotta volna a száját, amikor duda harsant mellettük. Egy, a New Yorkban olyan gyakori, sárga taxi sofőrje így jelezte, hogy Kate autójának orra még mindig félig az úttestre lóg, megnehezítve ezzel a zsúfolt new york-i forgalom haladását, így a nő válasz helyett elindult, hogy mielőbb a szülőknél lehessenek. Út közben kizárólag az ügyről beszélt Castle-nek, és a férfi ebből értette, hogy Kate nem akar nagyobb jelentőséget tulajdonítani a csóknak. Ő azonban tudta, érezte, hogy még mindig vonzódik hozzá. Nem a képzelete szüleménye volt, ahogy Kate megremegett a karjai között, ahogy a mélyről fakadó sóhaj sem az volt, mely elhagyta a nő ajkát, ahogy további csókjait várta. Alig várta, hogy tisztázhassa a helyzetet, hogy elmondhassa, újra meg akarja próbálni vele, mert nélküle semmit nem ér az élete. Kate ebben a pillanatban leparkolta az autót egy impozáns emeletes ház előtt, mely legalább 50 emeletes volt. Néma egyetértésben szálltak ki, és indultak el az épületben a lift felé, majd a 25. emeleten a 322-es lakás felé vették az irányt. Ahogy az ajtó elé értek, Kate erőteljesen bekopogott, mire alig néhány másodperc után kinyitották, és egy öltönyös, magas, jóképű, barna hajú fickó nézett velük farkasszemet.

5. rész

Castle azonnal észrevette az oldalára csatolt fegyvert, de a férfi egyáltalán nem volt ismerős a számára.

-          Larry, ő itt Rick Castle! – tegezte le Kate a marcona férfit, aki most Rickre emelte szürke szemét, majd visszafogottan bólintott – Ő pedig Larry O’keefe ügynök - mutatta most be az írónak az öltönyöst, majd beljebb léptek a lakásba, melynek előszobájában, Larry-n kívül, még legalább 5 hasonló ruhába öltözött, hasonlóan marcona, és komoly tekintetű férfi üldögélt. Egy közülük a telefont babrálta, és épp csak egy pillanatra nézett fel, majd amikor látta, kik az érkezők, ismét belemerült a munkába, hogy a készüléket egy lehallgatóhoz erősítse. – Hank, van már valami? – kérdezte most Kate a szerelő öltönyöstől, mire az szótlanul megrázta a fejét. Rick számára fájón ismerős volt a jelenet. Eszébe jutatta, amikor az ő telefonjával művelte ezt az F.B.I, remélve, hogy Alexis elrablói jelentkeznek. Az asztalkával szemközti kanapén egy 35 év körüli házaspár ült. A karcsú, szőke hajú, kék szemű nőben, Rick azonnal felismerte Banks képviselőasszonyt, akivel mostanában tele voltak a hírműsorok. A mellette ülő férfi sem volt ismeretlen a számára, hiszen nem egy show műsor producerét tisztelhette a médiamogul, Martin Banksben. A két, egymás kezét szorongató, összetört ember, egyáltalán nem hasonlított azokra az emberekre, akiket a hírekben láthattak korábban. Meredten maguk elé bámulva ültek a kanapén, és tekintetükön látszott, hogy még mindig nem tudták felfogni, ami történt. Kate most közelebb sétált hozzájuk, majd finoman megköszörülte a torkát, amivel sikerült magára vonnia a figyelmüket. -–Kate Beckett ügynök vagyok, az F.B.I-tól -–mutatkozott be kezét nyújtva, melyet a férj azonnal elfogadott. Rick fülének ismeretlenül, és szokatlanul csengtek a szavak, s míg ő igyekezett megszokni az új helyzetet, Kate helyet foglalt a párral szemben - Szeretnék feltenni néhány kérdést. – fogott hozzá, majd amikor a szülők rezignáltan bólintottak, hozzá is látott – Tudnak bárkiről a környezetükben, aki elrabolhatta a fiúkat?

-          Senkiről – rázta meg a fejét Martin szomorúan – Egész nap ezen gondolkodtam, de semmi… nincs senki, akiről el tudnám képzelni, hogy ilyet tenne…

-          Esetleg valaki olyan, aki gyűlöli magukat… nyilván nem a kisfiúnak, hanem maguknak akar ártani ezzel – próbált segíteni Kate, mire most Clara nézett rá.

-          Nézze, politikus vagyok, így azt hiszem, jóval többen utálnak, mint ahányan szeretnek! De mit ártott nekik a fiam?! – emelte meg kissé a hangját, mire Kate most elhallgatott, és együtt érzőn nézett rájuk.

-          Elképzelhető, hogy valamelyikük munkájával kapcsolatban történt? – vette át a kérdezést Castle, mire Martin megrázta a fejét.

-          Újságok, televíziók, rádióállomások képezik a tulajdonomat… mégis miért ártanék ezzel bárkinek? – tárta szét tehetetlenül a kezét a férfi, majd Clara szólalt meg.

-          Van néhány ügy, ami elég kényes volt, ez igaz… de egyik sem akkora horderejű, hogy ezt válthatná ki… - törölte meg könnyes szemét a nő – az asszisztensem átadja majd maguknak a listát…

-          Gyakran hagyták Joshuát éjjel a bébiszitterre? – kérdezte Kate, mire megint Martin válaszolt. Úgy tűnt, ő valamivel jobban viseli a helyzetet, legalábbis erősebbnek mutatkozott.

-          Nem. Többnyire itthon töltöttük az estéket, kivételt képezett ez alól a péntek. Olyankor mindig volt programunk… jótékonysági estek, rendezvények…

-          Volt olyan, aki tudhatott arról, hogy péntekenként nincsenek itthon? – kapcsolta be a tollát Kate, mert úgy érezte, ezen már elindulhatnának. Martin arcán látszott, hogy töpreng a válaszon, majd lemondóan sóhajtott.

-          Talán csak Will… Haley barátja… egy alkalommal korábban jöttünk haza, és rajtakaptam őket, hogy a kanapén romantikáznak, amíg a fiam a szomszéd szobában aludt. – mesélte és látszott rajta, hogy még mindig haraggal tölti el, ha rá gondol. – azonnal kihajítottam innen, és amikor kérdőre vontam Haley-t, kiderült, hogy a srác minden pénteken át szokott jönni hozzá. Csak azért nem rúgtam ki, mert sírva könyörgött, hogy ne tegyem… megesküdött, hogy soha többé nem fordul elő, én pedig, hittem neki… - túrt bele ideges mozdulattal a hajába Martin, majd döbbenten kapta fel tekintetét Kate-re. – Gondolja, hogy a barátja, Will volt? Ő tette, bosszúból?

-          Nem vonok le elhamarkodott következtetést, de természetesen utánajárunk a dolognak – igyekezett lecsillapítani a férfit, még mielőtt ostobaságot követne el, majd lassan felállt – a kollégáim itt maradnak Önökkel, hátha telefonálnak váltságdíjért. Amennyiben bármi eszükbe jut, hívjanak – nyújtotta át a névjegykártyáját Kate, majd amikor menni készült, Martin megragadta a karját, ő pedig meglepetten nézett le az erősen szorító ujjakra.

-          Ígérje meg, hogy megtalálja, és visszahozza a fiamat! – nézett rá kétségbeesetten a férfi, és Kate-nek felrémlett, mit mondott neki Rick, amikor Alexis-t elrabolták, és ő meg akarta ígérni, hogy megtalálja. Nagyon nyelve húzta ki karját a férfiéból, ahogy válaszolt.

-          Megígérem…, hogy minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy megtaláljam, uram! – érintette meg a vállát együtt érzőn, majd távoztak. A kapitányságra vezető úton Kate figyelmét nem kerülte el, hogy Rick milyen szótlan volt a beszélgetés alatt, és azóta is hallgatagon ült mellette. Pontosan tudta az okát is, és most, amikor a kapitányság mély garázsában leállította a kocsit, a férfira pillantott. – Sajnálom… nem kellett volna belerángatnom téged… - szólalt meg halkan – fájó emlékeket tépett fel az ügy…

-          Semmi baj, Kate… jól vagyok, csak egy kis idő kell… - felelte halkan, majd hirtelen elakadt a lélegzete, amikor megérezte Kate kezét az övén, ahogy lágyan rásimul a kézfejére, és megszorítja azt. Tekintetük összekapcsolódott, és Rick úgy érezte, elveszik a zöldes-barna szemek ragyogásában, melyben most együtt érzés csillogott.

-          Ha úgy érzed, ki akarsz szállni…

-          Nem, tényleg jól vagyok, semmi baj. – rázta meg a fejét Castle, miközben visszaszorította a puha kezet – De köszönöm, hogy aggódsz miattam…

-          Mindig – hagyta el a nő ajkát a szó, melyet csak egymásnak tartogattak, és amely most felmelegítette Rick szívét, reményt keltve benne, hogy talán van esély kettejüknek.

-          Nem ígérted meg, hogy megtalálod a kisfiút… - jegyezte meg halkan Rick, még mindig a nő szemébe nézve, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Nem tehettem… valaki egyszer azt mondta nekem, csak akkor ígérjem meg, ha be is tudom tartani… - felelte Beckett halkan, mire Castle szomorúan elmosolyodott.

-          Néha álmomban kísért az eset… - szólalt meg nagyon halkan, és Kate a mélygarázs félhomályában is láthatta, hogy fájdalmasan villan meg a tekintete a férfinak, ahogy tovább beszélt – újra érzem a rettegést, a tehetetlenséget… a reménytelenséget… Nem tudom, mi lett volna, ha akkor nem vagy velem, Kate – pillantott fel a nőre, és Kate nem tudta, mit feleljen. Egyszerűen csak közelebb hajolt, és a következményekkel nem számolva, átölelte a férfit.

-          Neked volt a legnehezebb – suttogta szorosan ölelve Ricket, aki mindkét karjával átkarolva simult hozzá minél közelebb, úgy válaszolt.

-          Nélküled nem sikerült volna túlélnem…

-          Miről beszélsz? Elvégre, te játszottál szuperhőst, és mentél el érte egészen Párizsig! – távolodott most el tőle egy kissé Kate, és most már képes volt mosolyogni az emléken. – Még hozzá nélkülem! – rótta meg gyengéden a férfit, mire Rick is elmosolyodott.

-          Nem a legjobb ötlet volt, igaz? – nézett rá bűnbánón, mire Kate nagyot sóhajtott, úgy válaszolt.

-          Amikor megtudtam, mit tettél, meg tudtalak volna ölni! – mosolyodott el lágyan, majd elkomolyodva folytatta – nagyon aggódtam érted… - fűzte hozzá halkan, mire most Rick nyúlt érte, és húzta ölelő karjaiba a nőt, aki engedékenyen simult hozzá. A múlt képei mindkettejüket megrohanták, és akárcsak akkor, most is együtt próbáltak vele megbirkózni. Néhány másodperccel később Rick elfordította a fejét, és finoman a nő nyakába csókolt, miközben mélyen magába szívta az oly régóta hiányolt, üde cseresznye illatot, és újabb csókot lehelt a selymes bőrre. Kate gerincén borzongás futott végig az érintésre, és bár eszével tudta, hogy el kellene húzódnia, képtelen volt megmozdulni. Lehunyt szemmel élvezte a pillanatot, ahogy Rick apró csókokkal hinti tele nyakát – Castle… mit… - kérdezte volna Kate a férfi felé fordulva, de ekkor ajkuk vészesen közel került egymáshoz.

6. rész

Kate tekintete először összekapcsolódott a férfi ragyogó kék szemével, melyből vágyakozást olvasott ki, majd annak ajkára vándorolt, mely egyre közelebb került hozzá. Bár minden porcikája megbizsergett a gondolatra, hogy ismét megcsókolják egymást, esze megálljt parancsolt, és távolabb akart húzódni, de az író ölelő karjai szorosan fonódtak dereka köré.

-          Castle, kérlek… - nézett a férfira könyörgőn Kate, akinek már így is felért egy kínzással a mai nap. Nem látta értelmét ismét közel kerülni a férfihoz, amikor tudta, hogy elválás és fájdalom lesz a vége megint.

-          Kérj bármit, csak azt ne, hogy engedjelek el… - húzta magához még közelebb a nőt, és Beckett maradék ellenállása is semmivé foszlott, ahogy megérezte Castle ajkát, amint finoman megérinti az övét. Ajka önálló életre kelve nyitott utat a férfi nyelve előtt, aki azonnal birtokba is vette volna azt, ha meg nem szólal Kate telefonja. A hangos lárma, mint egy lándzsa szelte ketté a meghitt pillanatot, megtörve ezzel a varázst, visszarángatva a valóságba a nőt, és az írót egyaránt. Kate zavartan távolodott el Ricktől, miközben telefonja után kutatott, és nem mert a szemébe nézni közben. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor megtalálta, és azonnal fogadta is a hívást.

-          Beckett! – csendült fel remegő hangján az egyszavas felelet a hívásra, mialatt Rick gondolataiba mélyedve hanyatlott vissza az ülésre. Teste még mindig remegett a vágytól, amelyet Kate egyetlen érintése korbácsolt fel benne, de tudta, lassítania kell, ha vissza akarja hódítani a nőt. Be kellett látnia, hogy amíg nem beszélik meg kettejük dolgát, Kate számára úgy tűnhet, mintha csak ki akarná használni, hogy itt van, hogy néhány kellemes órát töltsenek együtt. Ő azonban nem ezt akarta. Vissza akarta kapni őt, teljes valójában, testestől-lelkestől. – Már itt vagyunk az őrs mélygarázsában, 5 perc és fenn vagyunk – rántotta ki elmélkedéséből Kate hangja, aki már ki is pattant az autóból, és a lift felé vette az irányt, miközben zsebre vágta mobilját, majd az író felé fordult, amint becsukódott mögöttük az ajtó – Javi volt, behozták William Frost-ot. – tájékoztatta Castle-t a fejleményekről Kate, mire az, szótlanul bólintott. Gondolatait sokkal inkább lekötötték érzései, és az, hogyan hódíthatná vissza a nőt, mint a gyanúsított személye, de tekintettel az események alakulására, tudta, várnia kell, míg eljön az alkalmas pillanat, amikor elmondhatja szerelmének, hogy még mindig szereti.

Amint a páros kilépett a liftből, és tettek néhány lépést a nő asztala felé, Javi és Ryan sietett eléjük. Először megtorpantak az író előtt, főként Ryan arcán látszott, hogy meglepődött a jelenlétén, hiszen Beckett-től úgy tudta, a férfi nem csatlakozik hozzájuk, de hamar túljutottak kezdeti zavarukon.

-          Nohát, az íródeák! Te még élsz? – bokszolt Javi játékosan Castle vállába, aki fintorral az arcán kezdte el simogatni az ütés helyén, miközben figyelmét nem kerülte el Beckett mosolyra húzódó ajka.

-          Még élek… - morogta a férfi – hálás lennék, és rajtam kívül még sok ezer ember, ha ezt az állapotot meg is tarthatnám! – utalt ezzel az ütésre, így jelezve, hogy fájdalmas volt a számára, de egyik nyomozót sem tudta átvágni, jól tudták, hogy csak színészkedik.

-          Ejnye, Castle! Beckett nélkül ennyire elpuhultál? – vette át a szót most Ryan, és szavaiból csak úgy sütött az öröm, hogy ismét együtt láthatta a csapatot, de leginkább a szívéhez közel álló két embert.

-          Ne aggódj, két-három nap mellette, és megint keménykötésű férfit farag belőled! – csipkelődött ismét Javi, mire Castle csak elhúzta a száját.

-          Te csak tudod, téged is Lanie tart formában…

-          Haver, elképzelni sem tudod, hol szokott Lanie… - vigyorogta el magát Javi sokat mondón, de Beckett érezte, itt az ideje, hogy közbeszóljon, még mielőtt túl pikánsra sikeredik a beszélgetés.

-          Srácok! Nagyon mélyenszántó beszélgetés a tiétek, de én jobb szeretném helyettetek a gyanúsítottat hallgatni! – vágta el Javi mondatának folytatását Kate. Úgy érezte, nem kellene megvárnia, míg Javi belebonyolódik magánéletének intimebb részleteinek taglalásába, annál is inkább, mivel Castle megrögzött versengő típus, és a végén még úgy érezné, neki is el kell mesélnie néhány dolgot kettejükről, amit viszont Kate egyáltalán nem akart. Annak ellenére, hogy egy-két éjszakájuk emlékére még most is felforrósodott a vére, úgy gondolta, ez nem tartozik senkire, csak kettejükre, még akkor is, ha már szakítottak. – Hol találom? - nézett várakozón a két nyomozóra, mire Javi morcosan mutatott az egyes kihallgató felé. Arcán látszott, hogy jobb szerette volna folytatni a kötetlen beszélgetést.  – köszönöm! – hajolt meg színpadiasan Kate, csúfolódó mosollyal az ajkán, majd a mutatott helyiség felé indult, nyomában a kajánul vigyorgó íróval, aki még gyorsan hátraszólt.

-          Haver… - súgott Javi felé, aki most kíváncsian fordult hátra – ha én elmondhatnám, amit nem mondhatok…

-          Tedd meg, Castle, és élve eláslak! – hallotta most a férfi egészen közelről Kate hangját, majd amikor riadt tekintettel hátrafordult, a nő szúrós, fenyegető pillantásával találta szemben magát.

-          De nem akartam elmondani… - védekezett azonnal, miközben Javi és Ryan hangosan felkacagott asztaluk mellett.

-          Nem is ajánlom! – állt most oldalra a nő, és az egyes kihallgató ajtaja felé bökött ujjával, kinyújtott karral – Befelé! – utasította a férfit, aki elhúzott szájjal, duzzogva indult abba az irányba, Kate pedig mosolyogva, fejét rázva követte. Annak ellenére, hogy úgy tett, mintha haragudna most a férfira, kifejezetten tetszett neki, hogy a hangulat megint olyan volt, mint néhány hónappal ezelőtt. Alig néhány másodperc után, ő is követte az írót a helyiségbe, ahol William Frost már az asztalnál ült. A 23 éves, barna hajú, barna szemű srác ekkor felpillantott rájuk. Szemében kíváncsiság, és érdeklődés villant, és amikor Kate is belépett, tetszése jeléül felhúzta az egyik szemöldökét, és megvillantotta tökéletes fogsorát.

-          Szép jó napot a hölgynek! – mosolygott rá csábosan, mire Kate égnek emelte tekintetét, majd helyet foglalt vele szemben.

-          Kate Beckett ügynök vagyok, az F.B.I-tól, ő pedig Richard Castle – mutatkozott be a nő, mire Will arcáról eltűnt a mosoly.

-          F.B.I? – nyelt nagyot a srác, és idegesen kezdett fészkelődni a székében, miközben fekete bőrkabátja kissé oldalt csúszott válláról, így megmutatva a kopott fehér pólót, melyet kidolgozott felső testén viselt. – mégis mivel vádolnak?

-          Miből gondolja, hogy vádoljuk valamivel? – válaszolt kérdéssel a kérdésre Kate, mire a srác megvetően szívta meg a fogát.

-          Tényleg ennyire hülyének nézek ki?

-          Erre muszáj válaszolni? – vetette közbe Castle, mire Kate rendreutasító tekintettel nézett rá, de ő csak megrántotta a vállát, a srác pedig sértetten folytatta.

-          Tudom, hogy Haley meghalt, a gazdag kölyköt meg elrabolták! Milyen érdekes, hogy az F.B.I pedig mindjárt másnap berángat, hogy kérdéseket tegyen fel! – gúnyolódott dühösen Will, de Kate-re semmilyen hatással nem volt a kifakadása.

-          Honnan tud Haley haláláról?

-          Reggel meg akartam látogatni, mert bocsánatot akartam kérni tőle… - válaszolta Will, és tekintetébe most először villant szomorúság.

-          Miért akart bocsánatot kérni?

-          Veszekedtünk…, de amikor beléptem, a portás mondta, hogy nem engedhet fel, mert a zsaruk már fenn nyüzsögnek.

-          Mi volt a veszekedésük tárgya? – kérdezte Kate, miközben szorgalmasan jegyzetelt a fekete mappába – talán az, hogy Haley megmondta magának, vége a péntek esti romantikázásoknak? – pillantott most fel a férfira, aki kikerekedett szemekkel bámult rá.

-          Mi? Dehogy! – rázta meg a fejét határozottan – Azért veszekedtünk, mert Haley szerzett volna nekem egy állást, a kikötőben, de én nem fogadtam el. Erre ő kiakadt, és azt mondta, amíg nem találok rendes munkát, és nem szedem össze magam, nem akar látni. Ezért ma visszamentem, hogy megmondjam neki, elfogadom az állást…

-          Vagy, még este 21 után visszament, hogy elrabolja a kisfiút, így szerezve pénzt. Arra azonban nem számított, hogy Haley lesz a gyerekkel, ezért megölte – szólt közbe Kate szenvtelenül, és Rick lenyűgözve állapította meg, hogy a nő kihallgatói technikája az F.B.I-nál csak tovább finomodott.

-          Nem, ez nem igaz! – kiáltott fel Will, de Kate tovább ütötte a vasat.

-          De az igaz, hogy Mr. Banks kidobta magát a lakásból, nem? – kérdezte és várakozón nézett a férfira, akinek tekintetéből kiolvashatta, hogy jó nyomon jár.

7. rész

Will nagyot sóhajtva rázta meg fejét, majd rezignáltan Kate-re nézett.

-          Igen, így volt… - vallotta be a férfi szemlesütve – Egyik alkalommal korábban jött haza, mint vártuk, mi meg ott csókolóztunk a kanapén. Ettől persze, kiakadt, mint az órarugó, és üvöltözni kezdett, hogy takarodjak a házából. Megfenyegetett, hogy ha vissza merek menni, rendőrt hív.

-          Ezért úgy gondolta, bosszút áll, és elrabolja a fiát? – vetette közbe Kate, mire Will hevesen megrázta a fejét.

-          Mondtam már, hogy semmi közöm a kölyök elrablásához! Egyébként sem volt okom bosszút állni, mert Haley-t körülbelül annyira érdekelte a pasi fenyegetőzése, mint vakot a némafilm. – rántotta most meg hanyagul a vállát a férfi.

-          Mr. Banks szerint, megígérte, hogy soha nem fog előfordulni többé… - szólt közbe Castle, mire Will gúnyosan rávigyorogva húzta fel szemöldökét.

-          Jah, hát ígérni sok mindent lehet, de ettől függetlenül, ugyanúgy nála voltam minden pénteken! – húzta ki magát büszkén, majd folytatta – persze, most már óvatosabbak voltunk, és Haley mindig benn hagyta a zárban a kulcsot, így ha bármelyikük előbb hazajött, nem tudott bejutni, csak ha csengetett. Addig pedig eliszkoltam…

-          Hogyan? A 25. emeleten laknak?? – kerekedett ki a szeme az írónak, mire Will még büszkébben mosolygott rá.

-          Elbújtam volna az erkélyen, és amíg a fürdőszobában vannak, Haley kiengedett volna… - jelentette ki, mintha egy gigászi tervet ismertetett volna – De erre sosem került sor… és már nem is fog… - csillant meg szomorúság a szemében – Nézzék, megértem, hogy én vagyok a leggyanúsabb az ügyben, de hinniük kell nekem, hogy semmi közöm az egészhez! – nézett most kétségbeesetten Beckettre a férfi, majd folytatta – Szerettem Haley-t, és ő volt az egyetlen, akinek a kedvéért hajlandó lettem volna megváltozni…

-          Hol volt múlt este 20 és 22 óra között? – tette fel a legfontosabb kérdést Kate, mire a férfi homloka ráncba szaladt, ahogy felidézte az eseményeket.

-          Miután Haley-vel összekaptunk, elmentem a kikötőbe, hogy megnézzem a munkát, amit talált…

-          Ez mikor volt?

-          Úgy 7 körül… ez alig fél órát tartott, utána pedig beültem a haverokkal a 72. utcai „Saint George”-ba, ahol a zsaru haverjai ma összeszedtek. Ott tanyáztam kb. hajnal 2-ig, utána pedig hazamentem.

-          Tudja ezt bárki igazolni?

-          A csapos… ő dobott ki, mert sokat ittam. – bólogatott Will.

-          Ellenőrizni fogjuk – állt fel most az asztaltól Kate, Rickkel együtt, majd amikor már a kilincsen volt a keze, Will hangja megállította.

-          Ügynök, egy pillanatra… - remegett meg a férfi hangja, mire Kate érdeklődve fordult hátra - ugye megtalálják, aki ezt tette vele?

-          Biztos lehet benne! – nézett vissza elszántan a férfira Kate, majd távozott a kihallgatóból. Ahogy odaértek asztalához, Ryan és Espo jelent meg mellettük – Ryan nézz utána William Frost alibijének, állítólag a Saint George-ban volt hajnali kettőig. – utasította a férfit Kate, majd amikor az bólintott, Javi felé fordult – Javi, te pedig nézz utána a szülők hátterének. Will szerint, Haley mindig benn hagyta a kulcsot a zárban, hogy tudják, mikor érkeznek a szülők haza, így biztosak lehetünk benne, hogy akárki is vitte el Joshuát, és ölte meg Haley-t, a lány nyitott neki ajtót – ért mondandója végére Kate, és figyelmét nem kerülte el, hogy eközben Rick lenyűgözve figyeli. Kate-t zavarba ejtette az elismerő, és sóvárgó tekintet, így, hogy érzéseit leplezze, miután társai a dolgukra indultak, ő a telefon után nyúlt, és néhány perc alatt elintézte, hogy a képviselőasszony minden jelenleg, vagy korábban futott anyagát beküldjék a kapitányságra. Rick szokásos helyén üldögélve, néma csendben figyelte a már oly régóta hiányolt mozdulatokat. Tekintetét lágyan futatta végig a nő szépívű nyakán, a tökéletesen vasalt fehér ingen, melyen Kate már kigombolta a felső két gombot, és feltűrte könyékig az ujját, amivel sokkal lazább megjelenést kölcsönzött magának. Egyre inkább kezdett újra önmaga lenni, a régi Kate Beckett nyomozó, és egyre kevésbé hasonlított a fekete kosztümbe bújtatott F.B.I ügynökre, aki a könyváruházba lépett. Kate most a fehér tábla felé fordult, és alsó ajkát beharapva, szemöldök ráncolva merült bele a felírt információkba, képekbe, Rick pedig mosolyogva figyelte. Most érezte csak igazán, mennyire hiányoztak életéből ezek a pillanatok az elmúlt egy hónapban. – Castle? – hallotta meg most Kate hangját, és nem tudta eldönteni, hányadszor szólt már hozzá a nő.

-          Tessék? – nézett rá zavartan. Fogalma sem volt, hogy csak megszólította őt, vagy kérdezett is valamit, és ez, tekintetén is látszott.

-          Azt kérdeztem, mit nézel annyira? Mi olyan érdekes? – ismételte meg a korábbi kérdést Kate, akinek már egy ideje feltűnt, hogy Rick milyen elrévedt tekintettel, apró mosollyal a szája szegletében figyeli őt, ami egyre inkább zavarta.

-          Téged. Téged nézlek Kate, és közben arra gondoltam, milyen jó újra itt lenni… olyan, mint régen… - válaszolta őszintén, nyílt tekintettel Rick, amitől Kate még jobban zavarba jött. Lelkiismeret-furdalást okoztak neki a férfi szavai, mert noha ő a szakítás, és az azt követő érzelmi nyomás elől menekült Washingtonba, tény, hogy ő az oka annak, hogy mindenki más élete is megváltozott.

-          Valóban, olyan – bólintott szomorúan Kate, majd nagyot sóhajtott, és bögréjét a kezébe fogva a pihenő felé vette útját, hogy készítsen magának egy frissítőt. Kate, amint beért, lerántotta a redőnyöket, és becsukta az ajtót, így kizárva mindent és mindenkit, hogy maga lehessen gondolataival, és érzéseivel. Az író mellett lenni sokkal nehezebbnek bizonyult, mint hitte. A hiánya égette a szívét, miközben folyamatos harcot vívott magával azért, hogy ne nyúljon oda, és ne simogassa meg az arcát, így próbálva eltűntetni a szomorúságot a szeméből, és csak egy apró mosolyt ajkára varázsolni. Most már határozottan megbánta, hogy felkereste a férfit, mert ugyan végre láthatta, de ezzel csak újabb kínokat okozott magának, a csóktól pedig, amit az autóban és az irodában váltottak, még mindig forrón égett az ajka, és csak arra vágyott, hogy megismétlődjön. Eszével azonban tudta, nem szabad megismétlődnie. Az, amit Rick mondott, hogy most megint olyan minden, mint régen, csak pillanatnyi, múló állapot. Amikor lezárják az ügyet, ő visszarepül Washingtonba, ami csak újabb vitához és veszekedéshez vezetne a férfival.

-          Zavarok? – rántotta ki gondolataiból Rick mély baritonja, mely úgy hatott a nőre, mint egy selymes fuvallat.

-          Dehogy, csak kávét készítek… - válaszolta zavartan, mire Rick most beljebb lépett, és becsukta maga mögött az ajtót.

-          Megcsináljam én? – ajánlotta fel udvariasan, de Kate egy fejrázással utasította el. Nem akart újabb emlékeket felidézni, és így akarta jelezni az írónak, hogy mégsem minden olyan, mint régen. – Valami baj van? – lépett hozzá közelebb Castle, mire Kate ismét megrázta a fejét, miközben észrevétlenül kissé arrébb lépett.

-          Nem, csak azon gondolkodtam, miért nem kértek még váltságdíjat a fiúért? - füllentette Kate. – értelmetlen, hogy aprólékosan kidolgozzák az emberrablást, odafigyelve minden részletre, de nem követelnek semmit…

-          Talán nem pénz kell nekik, hanem egy szívesség… - vetette fel Castle, mire Kate homloka ráncba szaladt.

-          Mivel Mrs. Banks képviselő, talán az emberrablók azt akarják, hogy…

-          Hogy tegyen meg valamit nekik, amit egyébként nem tenne meg magától – fejezte be Rick a nő által megkezdett mondatot, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Igen, de ezt csak akkor tudjuk ellenőrizni, ha megkapjuk az iratokat – húzta el a száját lemondóan, majd döbbenten vette észre, hogy Rick szomorúan mosolyogva néz rá – mi az? - nézett összeráncolt szemöldökkel a férfira Kate.

-          Semmi, csak… arra gondoltam, hogy Washingtonban találtál-e már valakit, akivel ilyen összhangban vagy? – fúrta kék szemét a nőébe Rick.

8. rész

Kate nem válaszolt, csak elfordult a férfitól, és a kávéval foglalta le magát. Aprólékos gonddal tette bele a cukrot, majd a tejszínt, és úgy kevergette, mintha az élete függne tőle. Nem akart válaszolni. Nem akarta elmondani, hogy soha, senkivel nem lesz olyan összhangban, mint Rickkel. Sem a munkában, sem a magánéletben. Mivel Castle látta, hogy a nő nem fog válaszolni a kérdésre, mással próbálkozott.

-          Még nem is kérdeztem, hogy érzed magad Washingtonban? – tett fel egy újabb kérdést, mire Kate, a nélkül válaszolt, hogy megfordult volna.

-          Jól. – jött az egyszavas felelet, de Rick nem adta fel.

-          Milyen a munka? – faggatózott tovább, mire Kate nagyot sóhajtott, és hangján érezhető volt a szomorúság, amikor továbbra is háttal az írónak megszólalt.

-          Nem éppen az, amire számítottam… - felelte nehéz szívvel. Megtehette volna, hogy hazudik, hogy azt mondja, mindig is erről, ilyen munkáról álmodozott, de nem akarta megtenni. Úgy érezte, tartoznak annyival egymásnak, hogy őszintén feleljen. – Az előléptetés az F.B.I-nál főként a felhalmozódott akták olvasgatását jelenti. A munka oroszlánrészét, a nyomozást elvégzik azok, akik alattam vannak a ranglétrán.

-          Alattad lenni azért nem olyan szörnyű… - jegyezte meg Rick, és Kate a nélkül látta maga előtt kópés mosolyát, hogy meg kellett volna fordulnia. Mivel nem válaszolt, Rick folytatta, ezúttal már komolyabban – nem érzed jól magad Washingtonban?

-          Nem tudom – sóhajtott mélyet Kate, és ujjai akaratlanul is erősebben szorították meg a pult szélét – az F.B.I-nál mindenki olyan… - kereste a megfelelő szavakat, mire Rick segítette ki.

-          Tökéletes? Merev?

-          És profi – egészítette ki a jelzőket Kate mosolyogva – de nem olyan, mint itt… itt minden annyira…

-          Más – mondták ki egyszerre, és elmosolyodtak. Kate érezte, amint Rick finoman maga felé fordítja, és tekintetük összekapcsolódott. – Te is más vagy… - fűzte hozzá Rick suttogva – más a ruhád – simított végig a nő tökéletes testén Rick, és Kate gerincén borzongás futott végig az érintésre – más a hajad… - hajolt közelebb most a férfi, és kezével végig simítva a nő nyakán, megállapodott annak tarkóján, és lassan simogatni kezdte. Kate ajka kiszáradt, ahogy megérezte a férfi ujjait tarkóján, ahogy izgatóan játszanak a néhány, kontyból kiszabadult tinccsel, majd Rick tovább beszélt – igazi F.B.I ügynöknek nézel ki, Kate Beckett – suttogta halkan, egyre közelebb hajolva a nőhöz, akinek elakadt a lélegzete, ahogy megérezte ajkán a férfi nyelvét, ahogy lágyan végig simít rajta. – de engem nem tudsz becsapni… ugyanaz a szenvedélyes, kitartó, okos, gyönyörű nyomozó vagy, akibe beleszerettem. – sorolta a jelzőket, majd lágyan megcsókolta a nyomozót, aki lehunyt szemmel engedte át magát a mámorító érzésnek, és a következményeket elsöpörve nyitotta meg ajkait a férfi kutató nyelve előtt. Csókjuk lágy volt, és érzelmekkel teli, melyben benne volt a másik utáni vágy. Nyelvük érzékien, lassú játékot játszva fedezte fel a másik ajkának ízét, miközben Rick szorosan a nőhöz simult, és kezével bebarangolta annak testét, Kate pedig engedelmesen fonta karjait a férfi nyaka köré, és vágyakozva túrt bele a barna tincsekbe, úgy simulva hozzá minél közelebb. Ajkuk szenvedélyesen tapadt össze, Rick egy pillanatra sem hagyta abba a csókot. Attól félt, ha megteszi, Kate észbe kap, és ellöki magától, megálljt parancsol mindkettejüknek, azt pedig egyáltalán nem akarta. Végül mégis megtette, de csak azért, hogy forró ajkai perzselőn szánthassanak végig a nő nyakának ívén, mire Kate halkan felnyögött, és megremegett a karjaiban.

-          Castle… mégis… mire jó ez? –zihálta Kate szaggatottan véve a levegőt, miközben Rick ajka még mindig nyakát, majd fülcimpáját kényeztette – mire jó, hogy úgy teszünk, mintha nem azért mentem volna el, mert szakítottunk? – kérdezte csalódottan, és Rick érezte, most jött el a pillanat, hogy elmondja a nőnek, ő soha nem akart szakítani. Egy pillanatra abbahagyta a csókokat, és vágytól elhomályosult tekintettel nézett a nő szemébe, de Kate a választ meg sem várva folytatta – fel akarod idézni a szép emlékeket?

-          Meg akarom mutatni, hogy csak velem lehetsz boldog, Kate – suttogta a férfi, és ajka újra lecsapott a nőére. Nyelve vágyakozva követelt bebocsátást, és Kate-nek minden ellenállása megtört. Puha ajka hívogatón nyílt szét, és engedte beljebb a férfi nyelvét, hogy aztán ismét elmerüljenek az édes pillanatban. Még mielőtt azonban a szenvedély teljesen elragadta volna őket, Kate két tenyerét megtámasztva a férfi mellkasán, eltolta magát.

-          Castle, ne… - nyögte elfúlva, levegő után kapkodva, miközben érezte, hogy minden porcikája a férfi után sóvárog, de erőt vett magán, úgy folytatta – ennek semmi értelme… korábban sem működött, ne bonyolódjunk bele ismét, kérlek! – nézett könyörgőn a férfira, de úgy tűnt, Castle nem akarja meghallani. Egy mozdulattal ölelte át derekát és vonta magához közelebb.

-          Nem működött, mert sosem beszéltünk arról, mit is érzünk, mitől félünk… de ez megváltozhat…

-          Nem fog, és ezt te is tudod! Egyikünk sem bújhat ki a bőréből! – tolta el magától ismét a férfit Kate, de ezúttal kilépett a pult és az író közül, így távolodva el tőle. – te magad mondtad, ott a padon, hogy többet akarsz, mint amit nyújtani tudok neked…

-          Kate ez nem… félreértetted, én csak… - dadogta zavartan Rick, és türelmetlen mozdulattal túrt a hajába – én sosem akartam…

-          Hát itt vagytok! – robbant be a pihenőbe Javi olyan erővel, mintha a német megszállást akarná bejelenteni, mire Kate és Rick is zavart tekintettel néztek rá – megzavartam valamit?

-          Igen!

-          Nem! – hangzott egyszerre a két eltérő felelet, ami mosolyt csalt Javi arcára. Végre úgy érezte, kezd minden visszatérni a régi kerékvágásba. Annál is inkább, mivel figyelmét nem kerülte el Kate kipirult arca, és Castle vágyakozó tekintete, ahogy végig siklik a nőn. Véleményét nem is rejtette véka alá, amikor megszólalt.

-          Persze, hogy nem… régen talán bevettem volna, de most már nem! Valljátok csak be, megint összejöttetek, ugye? – kacsintott rájuk sokat tudón, majd a választ meg sem várva, reménykedve nézett volt felettesére – ez azt jelenti, hogy visszajössz hozzánk?

-          Nem – jelentette ki határozottan Kate – ha az ügynek vége, elmegyek. – fűzte még hozzá, és jól látta, ahogy az író egy pillanatra csalódottan hunyja le szemét. „így lesz a legjobb” – gondolta Kate szomorúan, majd nagy levegőt vett, és Javi felé fordult – mit tudtál meg?

-          A semminél is kevesebbet – felelte csalódottan – lenyomoztam a szülők hátterét, de semmi kirívót nem találtam. Úgy tűnik, a médiacsászárunkat mindenki szereti. Igazi nagyvilági híresség, aki imád a jótékony milliomos képében tetszelegni. Rengeteget adományoz, jótékonysági estekre jár, és a felesége, politikus létére legalább ekkora szent. – tájékoztatta Kate-t az aktuális helyzetről Javi – Ryan is utánanézett a Will gyereknek, de tiszta, az alibije megáll.

-          Szóval, eddig semmi – húzta el a száját keserűen Kate, majd az órájára pillantott – ma nem hinném, hogy többet tehetünk. Te és Ryan menjetek ki a szülői házhoz, hátha telefonálnak az emberrablók…

-          Beckett ügynök! – lépett most a pihenőbe egy fiatal, 20-as éveinek elején járó, egyenruhás férfi – Meghoztam az aktákat, ahogy kérte – nyújtott át egy hatalmas, barna dobozt, tele dossziékkal, majd sietve távozott.

-          Legyünk ott egész éjjel? – hördült fel kétségbeesetten Javi, mire Kate megemelte az aktákat tartalmazó dobozt.

-          Vagy ez, vagy megyek én, ti pedig átnyálazzátok Banks képviselőasszony összes folyamatban lévő, és már lezárult ügyét, amelyben beiktatása óta döntött… nos? - villantotta meg csúfondárosan mosolyát Kate, mire Javi elhúzta a száját, és hátrafelé kezdett lépegetni, így válaszolva szó nélkül a feltett kérdésre – Gondoltam… - mosolygott győzelemittasan Kate, majd Castle felé fordult – Tudom, hogy nem kenyered a papírmunka, ezért nyugodtan hazamehetsz…

-          Te hova mész? Megvan még a lakásod? – kérdezte Rick, mire Kate bólintással válaszolt.

-          Igen, még megvan, szóval hazamegyek – felelte Kate, majd gyorsan asztalához ment, és a dobozzal a kezében eltűnt a kapitányságról, megakadályozva, hogy Castle-el beszélnie kelljen a pihenőben történtekről.

Kate már egy halom aktát átpörgetett ujjai között, de még mindig nem talált semmit, ami indokot szolgáltathatott volna egy öt éves gyerek elrablására. Csalódottan fújtatott egy nagyot, és felállt a kanapéról, ahova dolgozni telepedett, hogy kinyújtóztassa elgémberedett tagjait. Éppen azon gondolkodott, hogy rendelnie kellene valami vacsorát, mivel hűtője szokásos módon kongott az ürességtől, amikor valaki kopogtatott. Összeráncolt szemöldökkel ment ajtót nyitni, és ajka elnyílt a csodálkozástól, amikor meglátta, hogy az ajtóban Castle áll. Egyik kezében egy hatalmas pizzát, másikban egy hatos csomagolású sörös dobozt szorongatott, miközben rendületlenül vigyorgott.

9. rész

Kate még mindig meglepetten nézett a férfira, anélkül, hogy beengedte volna. Fogalma sem volt, mit akar itt a férfi, hiszen a nyomozás ezen részét mindig is utálta, tehát kizártnak tartotta, hogy segíteni jött. Másfelől esze ágában sem volt beengedni a lakásba, mert nem akarta, hogy megismétlődhessen az, ami a pihenőben történt. Noha testének minden sejtje az író után sóvárgott, eszével nyugalomra intette magát, és folyamatosan azt hajtogatta, nem engedheti magához megint közel a férfit. Castle kitartóan ácsorgott egy darabig, majd zavartan köhintett egyet, és megtörte a csendet.

-          Bemehetek? – kérdezte a nőtől, miközben azért imádkozott, hogy Kate igent mondjon. Annak ellenére, hogy a legkisebb porcikája sem kívánta az aktahegyet, be kellett látnia, hogy csak akkor tud nyugodtan beszélgetni a nővel kettejükről, ha felkeresi a lakásán, mert a kapitányságon mindig megzavarta őket valaki. Most azzal a határozott szándékkal jött el hozzá, hogy ha törik, ha szakad, megbeszéli vele a szakításuk körüli félreértést, mert úgy érezte, nem bír tovább a nő mellett lenni úgy, hogy nem érhet hozzá, nem csókolhatja meg, nem zárhatja szorosan a karjaiba, amikor csak akarja.

-          Nem! – rázta meg fejét határozottan Kate, és Castle figyelmét nem kerülte el a bizonytalanság, ami a zöldes-barna szemekben szikrázott – Úgy értem, mit keresel itt?

-          Jöttem segíteni a papírmunkában…

-          Castle, ne nézz hülyének! Tudom, hogy utálod még a gondolatát is, hogy papírokat nyálazz át nyomok után kutatva… - látott át a szitán Kate azonnal, mire Castle tettetett felháborodással nézett vissza rá.

-          Én csak neked akarok segíteni, már ez is bűn? – kérdezte durcásan, és színészi játékával mosolyt sikerült csalnia a nő ajkára, majd folytatta – ezen kívül, ahogy látom, éhes vagy… a szemeid már nem is kopognak az éhségtől, hanem egyenesen becsengetnek, szóval, hoztam pizzát, és sört… - lóbálta meg a kezében lévő tárgyakat Castle. –Ahogy ismerlek, nincs nálad semmi kaja itthon, szóval, már csak emiatt is beengedhetnél… - hagyta nyitva a mondatot Castle, mire Kate egy ideig némán, összehúzott szemmel, gyanakodva nézett rá, majd nagyot sóhajtva megforgatta szemeit, és félreállt az útból, Castle pedig, mint egy győztes várkapitány vonult be a lakásba, diadalittas mosollyal a képén. Amint beljebb lépett, a kanapé előtti asztalhoz sétált, és miután arrébb tolta a felhalmozott papírokat, otthonosan tette le az üressé vált helyre a pizzát és a söröket, majd letelepedett a kanapéra, és kópés mosollyal ütögette meg a mellette lévő helyet – Te nem jössz? Vagy egyedül dolgozzak? – nézett most a még mindig az előszobában álldogáló nőre, aki gyanakodva pillantott rá.

-          Castle, ha ez egy trükk arra, hogy a pihenőben történtekről…

-          Kate, megértem, hogy részedről ennyi volt, hogy új életet kezdtél… - szakította félbe az író, de arcáról Kate jól leolvashatta a bánatot, amikor folytatta – nem lehetne, hogy egyszerűen csak dolgozzunk? Megígérem, hogy a kettőnk dolgáról egy szót sem ejtek… - hazudta gátlástalanul Castle, de mindent megtett volna azért, hogy a nőnél maradhasson. Úgy gondolta, majd később felhozza a témát, amikor már mindketten nyugodtabbak lesznek.

-          Rendben – egyezett bele láthatóan nehezen Kate, majd még mielőtt Rick örülhetett volna, folytatta – de ha felhozod a témát, vagy azt, ami bent történt ma, akkor elzavarlak, és az ügyből is repülsz, világos?

-          Világos – bólintott Castle, majd szája szegletében csintalan mosoly jelent meg, amikor folytatta – de emlékeztetnélek rá, hogy te kérted a segítségemet…

-          Castle! – villant meg Kate szeme figyelmeztetőleg, mire Rick védekezőleg emelte fel mindkét kezét, és szemében tettetett riadtsággal nézett a nőre.

-          Oké, oké, nem szóltam! Dolgozunk? – kérdezte ártatlanul, mire Kate újra megforgatta a szemét, de mellé telepedett és néma összhangban láttak neki az akták tanulmányozásának.

Két és fél órával később már az utolsó aktát böngészték, a pizza is elfogyott, és mindketten a sörük utolsó pár cseppjét itták meg, amikor Rick fáradtan dörgölte meg a szemét, és ropogtatta meg elgémberedett gerincét.

-          Úgy tűnik semmi… - jegyezte meg lehangoltan, mire Kate összehúzott szemmel tolta az orra elé a kezében lévő mappát.

-          Talán mégsem! Ezt nézd! NOEIL Hulladékgyűjtő Vállalat! – bökött ujjával a fejlécre, majd röviden ismertetni kezdte, amit olvasott – E szerint, a vállalat ellen panaszt nyújtott be a lakosság, mert szemétégetőt akartak telepíteni az otthonuktól nem messze, a külső városrészen. Ezen a héten szavazna a bizottság, amelynek Clara Banks is tagja.

-          Várj csak! Erről olvastam a lapokban! A Times szerint a bizottságnak hét tagja van, és hatról tudni, hogyan szavaznának… a lényeg, hogy Banks szavazatán múlik minden… - vált izgatottá Castle hangja, mire Kate vette át a szót.

-          Vagyis, lehet, hogy emiatt rabolták el Joshuát, hogy rávegyék az anyját, szavazzon igennel, és megépíthessék az égetőt…

-          Cserébe, visszakapja a fiát… - fejezte be ismét Castle a megkezdett mondatot – mikor lesz a szavazás?

-          Az akta szerint három nap múlva…

-          Ezért nem kértek még váltságdíjat, mert nem akarják túl korán ellőni a kártyájukat! – villanyozódott fel Rick – ha már ma telefonálnának…

-          Könnyebben visszavezethetnénk hozzájuk az emberrablást… - fűzte tovább a gondolatot Kate és pillanatokkal később már Ryan számát tárcsázta, akit utasított, hogy derítsenek ki mindent a vállalatról, és vezetőjéről. Amikor letette a telefont, megnyugodva dőlt hátra, és mosolyogva nézett az íróra, akinek tekintetében öröm csillogott – mit nézel?

-          Téged. – válaszolta Castle halkan – Tudtad, hogy a szemed csak úgy ragyog, amikor rájössz valamire? – kérdezte kissé közelebb hajolva Kate-hez, aki érezte, hogy kiszárad a szája, és zavartan nedvesítette meg alsó ajkát, odavonzva ezzel a férfi tekintetét – ha tudnád, milyen gyönyörű vagy… amikor ma egy hónap után végre ismét megcsókolhattalak…

-          Castle, megállapodtunk… - húzódott arrébb a nő nehéz szívvel, majd lassan felállt a kanapéról, Rick pedig fájó tekintettel követte – Ideje menned! – mutatott kinyújtott karral az ajtó felé. Castle egy darabig némán üldögélt tovább, mintha abban reménykedne, hogy meggondolja magát, aztán mégis felállt és az ajtóhoz sétált, melyet Kate már kinyitott előtte. Ahelyett azonban, hogy kilépett volna, hirtelen magához rántotta a nőt, és becsapva az ajtót, szorosan hozzásimulva, a falnak nyomta. Nem túl erősen, mert nem akart fájdalmat okozni neki, de ahhoz elég szorosan, hogy Kate moccanni se tudjon, majd egészen közel hajolva súgta.

-          Mondd, hogy már nem szeretsz! – suttogta érzékien elfúló hangon a nő fülébe, miközben ajkával először Kate nyakát, majd fülét csókolgatta. Úgy döntött, mindent egy lapra tesz fel. – Mondd ki, hogy nem érzel irántam semmit, és elmegyek… - érintette meg nyelve hegyével a fülcimpája mögötti legérzékenyebb pontot Rick, mire Kate felsóhajtott.

-          Castle… kérlek… - tiltakozott erőtlenül Kate, de Rick nem hagyta magát leszerelni. Csípőjét vágyakozva préselte a nőéhez, hogy annak szemernyi kétsége se legyen afelől, hogy mennyire kívánja, miközben tovább suttogott.

-          Szeretlek, Kate, és belepusztulok a hiányodba! – csókolta meg most az arcát, majd lágyan az ajkát, hogy aztán nyelvét ingerelve húzza végig rajta, és épp csak egy pillanatra beljebb nyomuljon a résnyire nyílt ajkak közé, de még nem vette teljesen birtokba azokat – Tudom, hogy te is szeretsz… érzem… - forró, nedves lehelete szinte égette a nő bőrét, ahogy ajkával most nyakán szántott végig ismét, majd melle vonalát kényeztette. Kate megremegett és közelebb húzódott hozzá, miközben érezte, hogy Rick keze végig simít a combján, majd a fenekén, ajka pedig szenvedélyesen csapott le ajkára. Úgy csókolta az író, mint egy fuldokló, és olyan erővel szorította magához, mint aki soha többé nem akarja elengedni, Kate pedig ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta a csókot. Nyelvük vad, érzéki táncot lejtett a másik szájában, és mindketten úgy érezték, mintha szívük nem is a saját mellkasukban dobogna. Rick a csók megszakítása nélkül simogatta végig a nő testét, majd keze egyre feljebb vándorolt. Először derekát, majd melleit kényeztette az ingen keresztül, apró sóhajokat felszakítva ezzel a nő tüdejéből, aztán tarkójára vándorolt, és végre megtette azt, amire egész nap vágyott. Egy mozdulattal húzta ki a nő haját összefogó csatot, majd a csókot megszakítva, csodálattal a szemében nézte, ahogy a gravitáció erejének engedelmeskedve a lágy hullámok lehullva, körbeölelik a nő gyönyörű arcát. Ujjai vágyakozva túrtak bele a barna fürtökbe, de amikor újabb csókra akarta magához vonni a nőt, Kate megállította, és vágytól rekedt hangon szólalt meg.

-          Nem lehet! Menj el, Castle! Most! – tolta el magától még távolabb, egyre határozottabban Kate.

10. rész

Castle döbbenten meredt a nőre, akinek kipirult arcra, ziháló mellkasa ellentmondott határozott kijelentésének. Rick érezte, ahogy a nő megremegett a karjai között, hallotta a sóhajokat, az apró nyögéseket, melyek határozottan azt mutatták, a nő minden egyes csókját, érintését élvezi, így nem értette, miért akarja mégis elutasítani, elküldeni.

-          Miért Kate? Miért tiltakozol ellenünk ilyen elszántan? – tört fel belőle a kétségbeesett kérdés, és tekintetén látszott, hogy majd’ elég a nő utáni vágytól, de hagyta, hogy Beckett eltávolodva tőle, a szoba közepére sétáljon.

-          Hogy miért? Mert nem működne! – válaszolt ugyanolyan fájdalommal a hangjában Kate – egyszer már megpróbáltuk, és nem sikerült, Castle! Mi értelme volna most feleleveníteni mindent, hogy aztán az ügy végén újabb sebeket adjunk egymásnak?

-          Nem tagadhatod le, hogy még mindig szeretsz! – lépett most közelebb a nőhöz, aki alsó ajkát beharapva állta tekintetét – Világosan érzem abból, ahogy megremegsz a karomban, ahogy az érintésemet fogadod…

-          Szeretlek, igen! Még mindig szeretlek! – tört fel a nőből a vallomás szinte akaratlanul, és figyelmét nem kerülte el a boldogság, amely átsuhant a férfi arcán, majd azonnal folytatta – és igen, elégek a karjaidban, de ez nem változtat azon, hogy egyszer már csalódtam, amit nem akarok újra érezni! Nem kell a fájdalom, Rick! – lábadt könnybe a nő szeme, és Rick szíve összefacsarodott a látványra, ahogy tovább beszélt – azt hiszed, most többet tudnék nyújtani, mint egy hónappal ezelőtt? Előbb-utóbb megint csak oda lyukadnánk ki, hogy elégedetlen lennél, és szakítani akarnál…

-          De én sosem akartam szakítani, hát nem érted?! – szakította félbe Castle emeltebb hangon a nőt, mint szerette volna, és Kate döbbent tekintettel meredt rá.

-          Tessék? – kérdezte halkan Kate, mint aki nem hiszi el azt, amit hallott. Castle érezte, itt a kihagyhatatlan lehetőség, hogy mindent tisztázzanak.

-          Sosem akartam szakítani veled… a parkban sem – ismételte meg halkabban, miközben ismét közelebb lépett Kate-hez, aki ezúttal nem távolodott egy centit sem, csak tágra nyílt szemekkel figyelve az írót várta a folytatást – amit akkor mondtam, hogy többre vágyom, úgy értettem, hogy tőled, és nem mástól. Én veled akartam új alapokra helyezni a kapcsolatunkat, Kate… el akartam mondani, hogy bárhogy is döntöttél, hajlandó vagyok elfogadni, csak maradj velem… mert szeretlek! – állt most már egészen közel a nőhöz, és két kezébe fogva arcát suttogta – félreértettük egymást… azt hitted, szakítani akarok veled, ezért mentél el Washingtonba… most már tudom…

-          Miért nem jöttél utánam? – kérdezte könnyes tekintettel Kate, miközben ujjait a férfi csuklójára fonta.

-          Mert fogalmam sem volt erről a tévedésről addig, míg meg nem jelentél a dedikáláson… Ott jöttem rá, hogy félreértettük egymást… Én nemcsak feleleveníteni akarom a régi dolgokat, nemcsak ki akarom használni, hogy itt vagy… Én vissza akarlak kapni, Kate!- suttogta vissza a férfi, majd folytatta – Nem akarlak soha többé elengedni… szeretlek! Ne taszíts el magadtól, kérlek! – érintette homlokát a nőéhez Rick, mire Beckett ugyanolyan halkan suttogta vissza.

-          Mi lesz Washingtonnal? Az ügy lezárta után én visszamegyek… - kérdezte félve, mire Rick most mélyen a szemébe fúrta kék tekintetét, melyből csak úgy sütött a szerelem.

-          Nem érdekel! Ketten megoldjuk! Amikor lehet, elmegyek hozzád, nálad töltöm a hétvégéket… hidd el, hogy mindent megoldunk, csak próbáljuk meg még egyszer… kérlek! Esküszöm, hogy most nem rontom el! – könyörgött a férfi, mire Kate lassan elmosolyodott. Fejét kissé hátrabillentve, szerelmesen nézett a kék szemekbe, majd ajka hívogatón nyílt szét.

-          Én sem rontom el… - suttogta, majd felsóhajtott, amikor Rick ráhajolt az ajkára, és lágyan megcsókolta. A férfi nyelve először lassan, puhatolózva hatolt az ajkai közé, finoman felfedezve annak mélységét, majd játékos mozgással, szenvedélyes táncra hívta a nőét, aki elfogadta a felkérést. Csókjuk lágy volt, mégis szenvedéllyel és vággyal teli, miközben Rick szorosan magához húzta szerelmét. Kate úgy érezte magát, mintha egy hatalmas, forró ár sodorná magával céltalanul, de nem is akart szabadulni az örvényből, amikor Castle ölbe kapta, és elindult vele a hálószoba felé. Ott óvatosan az ágyra fektette édes terhét, gyengéden ledőlt mellé, anélkül, hogy ajka egy pillanatra is eltávolodott volna az övétől. A keze, mintha az egész testét egyszerre vette volna birtokba. Finoman, ingerlően simított végig kedvese tökéletes testén, miközben úgy érezte, mintha álmodna. Hosszú, meleg és gyengéd ujjai otthonosan mozogtak minden porcikáján, és minden olyan helyet megtaláltak a testén, amelynek érintésétől Kate minden ellenállása megtört volna, ha lett volna.

-          Annyira hiányoztál! – suttogta Castle, miközben gyengéd kezei megszabadították a nőt ingétől, és perzselő csókokkal borította be nyakát, miközben kibontotta a melltartóját – Szeretlek!

-          Én is téged! – lehelte Kate a férfi fülébe a szavakat, miközben ujjai fürgén gombolták ki a férfi ingét, és örömmel vette, amikor Rick kissé megemelkedve, szinte letépte magáról a ruhadarabot, majd az ágy mellé hajítva, újra fölé magasodott, az ő keze pedig immár akadálytalanul szánthatott végig a kidolgozott, meztelen felsőtesten. Eközben lágy csókok közepette a melltartója is lekerült, és ő beleborzongott a hirtelen hűvösségbe, de a férfi forró ajka és meleg keze rögtön gondoskodott róla, hogy betakarja. Zihálva feszült az ölelésbe, ahogy az édes érzés hullámai hatalmukba kerítették. Meztelen felsőtestük szorosan tapadt egymáshoz, a végletekig fokozva a másik utáni vágyukat. Kate ujjai a férfi hajába túrtak, és ökölbe szorultak, vadul kapaszkodva bele, amint a szédítő ár magával sodorta. Rick ajka egy ideig mellén időzött, finoman, érzékien becézve azokat, majd perzselőn vándorolt egyre lejjebb. Nyelvével gyengéden vette számba minden egyes bordáját, majd haladt mind lejjebb, miközben kínzóan lassú mozdulattal hámozta le Kate csípőjéről a nadrágot a csipkés fehérneművel együtt. A nő hirtelen rádöbbent, hova is vezet ez a kalandozás, de esélye sem maradt. Rick forró ajka már meg is találta legérzékenyebb pontját, és nyelvének határozottsága Kate minden józanságát szertefoszlatta. Kate háta ívben megfeszült, ahogy a gyönyör végig hullámzott a testén, és homályosan érzékelte, hogy Rick újra fölé magasodik, és szenvedélyesen megcsókolja, miközben érezte combjának feszülni Castle vágyának bizonyítékát. Nyelvük vadul, követelőzőn kalandozott a másik szájában, miközben Kate végig simogatta először a férfi hátát, élvezve az ujjai alatt megfeszülő izmok játékát, majd lejjebb vándorolt a csípőjére, feszes fenekére, és úgy préselte magát a férfihoz. Testük meg-megremegett a másik érintésétől, és mialatt Rick ajka már ismét nyakát kényeztette, az ő ujjai előrevándoroltak, Rick övcsatjára, és egy mozdulattal oldotta ki, majd húzta le a cipzárt, és keze hamarosan már a férfi nadrágjában járt, végig simítva lassú, lágy mozdulatokkal annak kemény férfiasságán. Rick teste megfeszült az érintéstől, és torkát rekedt suttogás hagyta el, ahogy a nő szemébe nézett.

-          Csak óvatosan… ügynök… - vigyorgott a nőre játékosan, mire Kate keze ismét végig simította legérzékenyebb pontját, majd egy laza mozdulattal rántotta le a férfiról a nadrágot, az alsóval együtt, kiszabadítva vágytól feszülő férfiasságát.

-          Nem tartozik a tulajdonságaim közé az óvatosság… - mosolygott fel csintalanul a férfira Kate, mire az visszamosolygott rá. Egy pillanatra felemelkedett, hogy lerúgja magáról a feleslegessé vált ruhadarabokat, majd újra a nőre feküdt, akinek vágyakozva nyíltak el combjai, maguk közé fogadva a férfit, aki először csak ingerelte annak izzó nőiességét, majd amikor Kate kissé megemelte a csípőjét, így ösztönözve a beteljesülésre, lágyan eggyé olvadt vele. Mindkettejük tüdejéből megkönnyebbült sóhaj szakadt fel. Érezték, hogy itt a vége a szomorú, magányosan töltött estéknek, és egy új fejezet kezdődik az életükben. Egy olyan fejezet, ahol ismét egymás karjaiban lelhetnek megnyugvásra, ahol nincs már bánat, csak a másik iránt érzett szerelem. Ami eggyé válásuk után következett, mindent felülmúlt. Kate teste újra megfeszült, ahogy magában érezte a férfit, és felvette annak egyre gyorsuló ritmusát.

-          Ölelj át! – suttogta Rick zihálva, és Kate engedelmesen ölelte át a nyakát, és hagyta, hogy magával ragadja, feljebb és magasabbra, hogy aztán elrepítse arra a csúcsra, amelyet már nem is egyszer megjárt a karjai között, de egy hónap után már szinte fájdalmasan sóvárgott utána, hogy még egyszer átélhesse a megismert érzést. Érezte, hogy a férfi minden egyes porcikája belefeszül a ritmusba, amely lelassult ugyan, de ugyanakkor egyre erőteljesebbé vált. Amikor a gyönyör szétáramlott testében, érezte, hogy a férfi is ugyanazt a mámort érzi át, amit ő. Szívük egy ritmusra dobbant, tekintetük összekapcsolódott, és tudták, hogy soha senkivel nem fogják ezt átélni. Testük félig összekulcsolódva nyúlt el egymás mellett, Rick jobb kezét gyengéden pihentette Kate csípőjén. A szeretkezés heve minden erejüket elvette, és Kate boldogan omlott el erőtlenül a karjaiban, ott, ahova már egy hónapja vágyott. Egy idő után mindkettejük szívdobogása csillapodott, megnyugodtak. Rick a könyökére támaszkodva fölé emelkedett, onnan nézett le rá komolyan, szinte ünnepélyesen. – Szeretlek, és soha, de soha többé nem hagyhatsz el!

-          Nem áll szándékomban – mosolygott fel rá Kate, majd karjait a nyaka köré fonva húzta magához egész közel – Szeretlek! – súgta szinte a szájába a szavakat, majd ajkuk lágyan, szerelmesen találkozott, mintha így akarnák megnyugtatni felkorbácsolt vágyaikat.

11. rész

Castle riadtan ült fel az ágyban, és nézett körül a sötét szobában. Szemét többszöri pislogással igyekezett hozzászoktatni a félhomályhoz. Az éjjeli szekrényen álló, digitális óra világító számlapja hajnali fél hatot mutatott. Hirtelen azt sem tudta, hol van, majd ahogy agya lassan kitisztult, az emlékek is előjöttek. Nagyot nyelve nyújtotta ki kezét az ágy túloldalára, miközben azért imádkozott, hogy a szenvedélyes szeretkezés képei ne csak egy újabb álom villanásai legyenek, amit olyan valóságosnak élt meg. Szívét csalódottság és keserűség járta át, amikor azt üresen találta. Lemondó sóhajjal feküdt vissza a párnák közé, és már éppen elmerült volna az önsajnálatban, amikor halk léptek zaja ütötte meg a fülét. Azonnal újra felült, és az ajtó felé nézett, hogy aztán a legcsodálatosabb látvány fogadja, amelyet valaha látott. Kate egy szál ingben, az ő ingében lépett a szobába. A konyhából beszűrődő lámpa fénye glóriaként ragyogta körbe tökéletes testét. Tekintetük találkozott, és Kate a férfira mosolygott.

-          Felébresztettelek? – kérdezte halkan, miközben közelebb ment hozzá, és az ágy szélére, a férfi mellé telepedett.

-          Nem, már fent voltam – válaszolta Rick, és egészen közel húzódott a nőhöz, majd finoman megcsókolta. Amikor ajkaik elváltak, hitetlenkedés csillogott kék szemében, ahogy a nőre nézett – Ugye nem csak álmodom? Tényleg itt vagy, igaz? – kérdezte félelemmel a hangjában, és Kate most megsimogatta az arcát, majd nyakán, mellizmán suhant végig tenyere, le, egészen a hasáig.

-          Olyan ez, mint egy álom? – kérdezte kacéran mosolyogva, de Rick komolyan válaszolt.

-          Bizonyos értelemben, igen. Egy hónapja minden éjjel azt álmodom, hogy itt vagy, de amikor felkelek, fejbe vág a valóság… te nem vagy sehol, nekem pedig marad a magány…

-          De most itt vagyok… - hajolt közelebb Kate, és újra megcsókolta a férfit, aki most karjával átölelve húzta magához, majd kissé megemelve fektette az ágyra, és megszakítva a csókot, fölé magasodott. Tekintetüket összekapcsolva kezdte el kigombolni a nő ingét, majd amikor végzett, tenyere kínzó lassúsággal bújt a szövet alá, és simogatta végig először a kerek, telt idomokat, majd a hasát, csípőjét, combját, apró sóhajokat előcsalva ezzel a nő ajkáról.

-          Itt vagy… - hajolt most a nő ajkára Rick, és forró lehelete szinte égette annak ajkait, ahogy tovább beszélt halkan, suttogva – és én soha többé nem engedlek el. – csókolta meg lágyan, miközben érezte, hogy Kate tenyere végig siklik meztelen hátán, körmét érzékien végig húzva gerince mentén, le egészen a derekáig, majd vissza. Nyelvük lágyan, izgatóan ingerelte a másikat, és Rick keze egy pillanatra sem szűnt meg simogatni a selymes bőrt. Tenyerével most ismét visszafelé vándorolt, újra a nő melleit kényeztetve, majd vállain végig simítva szabadította meg az egyetlen ruhadarabtól a nőt, melyet viselt, hogy aztán teljesen fölé kerülve, végig csókolja ugyanazt az útvonalat. Torkát halk nyögés hagyta el, amikor megérezte, hogy Kate keze előrevándorol, és ujjai vágytól feszülő férfiasságát izgatják, majd a nő kissé megemelkedve, csípőjét az övéhez préselve, türelmetlenül túrt bele hajába, és húzta magára őt. Rick nem tétovázott sokat, azonnal eggyé vált vele, de ezúttal sokkal gyengédebben, lassabban szeretkeztek. Mozgásuk nem volt kapkodó, sokkal inkább lágyan ringatózva jutottak el ugyanabba a magasságba, ahol az éjjel jártak, de a gyönyör, amely átjárta minden porcikájukat, most is ugyanolyan csodálatos, és megismételhetetlen volt, mint akkor. Kis idő elteltével, ernyedten feküdtek egymás karjaiban, szívük vad dobogása lassan normális ütemre váltott. Kate fejét a férfi mellkasán pihentette, annak karja pedig óvón ölelte át derekát. Időnként feljebb vándorolt hátára, majd vissza, lágyan végig simítva bőrén, mellyel kellemesen megbizseregtette a nő minden porcikáját. – Annyit álmodoztam erről, Kate, mióta elmentél… - törte meg a szoba csendjét Rick halk hangja, mire Beckett felemelte a fejét, és lágyan megcsókolta.

-          Akárcsak én – mosolygott a férfira, amikor ajkaik elváltak, majd annak mellkasára támaszkodva, kíváncsi tekintettel nézett rá – kérdezhetek valamit?

-          Bármit – felelte azonnal Rick, de arra a kérdésre nem számított, amit a nő feltett.

-          Milyen befejezést írtál az utolsó Heat könyvben?

-          Nem olvastad? – kérdezte meglepetten az író, mire Kate megrázta a fejét.

-          Képtelen voltam rá… - felelte Kate halkan, és Rick azonnal tudta, mire gondolt.

-          Megírni sem volt egyszerű… - jegyezte meg Castle, és amikor tekintetük találkozott, szeméből jól kiolvashatta a nő, hogy a férfi ugyanazon a szenvedésen ment keresztül, amin ő. Átkozta magát ostobasága miatt, amiért akkor nem hallgatta végig a férfit, felesleges kínokat okozva ezzel mindkettejüknek. – szakítottak – rántotta ki most Rick hangja gondolataiból, és ő egy bólintással jelezte, hogy ilyen befejezésre számított.

-          Sajnálom… az egész az én hibám – vett mély levegőt Kate, és szomorúan nézett fel a férfira – ha akkor végig hallgatlak, talán…

-          Ne! – tette ujját a nő ajkára az író, így elcsendesítve őt – már vége van, és amúgy sem szeretek azon rágódni, hogy mi lett volna, ha… - simogatta meg most Kate arcát mosolyogva, és tekintetén látszott, hogy egyáltalán nem érez semmiféle haragot a nő iránt – a lényeg, hogy most itt vagy, és nekem csak ez számít.

-          Hogyan fog működni ez a kapcsolat közöttünk, ha én már Washingtonban leszek? – tette fel a legnehezebb kérdést Kate. Azt a kérdést, amely nem hagyta aludni az éjjel, ami miatt végül felkelt az író karjai közül és a konyhában ücsörgött, egészen addig, amíg meg nem hallotta a halk hangokat kiszűrődni a hálóból.

-          Emiatt ne aggódj! – nézett elszántan a nőre Rick – majd olyan gyakran megyek hozzád, amilyen gyakran csak tudok, és minden hétvégét együtt tölthetünk.

-          Neked ez elég? – kérdezte Kate és hangjában bizonytalanság csengett.

-          Nem, Kate, sosem lesz elég – válaszolt őszintén Castle – De inkább ezt a megoldást választom, mint az újabb álmatlan éjszakákat, amikor csak sóvároghattam utánad… - húzta magához egész szorosan a nőt, majd lágyan megcsókolta. Nyelvével akadálytalanul tört utat magának a résnyire nyílt ajkak közé, és Kate ugyanolyan finoman viszonozta a szerelmes csókot. Meghitt pillanatukat a nő mobiljának követelőző csengése szakította félbe. Kate nehezen kibontakozott az ölelésből, és az éjjeli szekrényen heverő készülék után nyúlt.

-          Beckett! – szólt bele a telefonba, majd pár másodpercig néma csendben, feszülten figyelt, végül bólintott – rendben, bent találkozunk! – válaszolta a hívó félnek, majd azonnal a fürdőszoba felé indult.

-          Van, ami sosem változik… - húzta el a száját morcosan Castle – mindegy, hogy nyomozó, vagy ügynök, a telefonját akkor sem tudja kikapcsolni…

-          Mondtál valamit? – kiáltott ki a fürdőből Kate, mire Castle nagyot sóhajtott.

-          Csak azt kérdeztem, ki telefonált? – kiáltott vissza, miközben lenyúlt az ágy mellé, és belebújt alsónadrágjába.

-          Ryan volt. – hallotta a nő hangját, és fülelnie kellett, hogy a víz csobogásától értse, amit mond – Telefonáltak Joshua elrablói! Egy millió dollárt követelnek a kisfiúért, és küldtek videót is a gyerekről. Most azonnal be kell mennem.

-          Rendben, én hazamegyek átöltözni, és utánad megyek majd – felelte vissza Castle, miközben már az ingét gombolta. Ebben a pillanatban, megjelent Kate a hálóban. Még nedves testét csak egy törölköző borította, ahogy odasétált a férfihoz, és az utolsó két gombot már ő illesztette a helyére.

-          Benne vagyok – csókolta meg a férfit, majd a szekrényhez indult volna, hogy felöltözzön, de Rick egy mozdulattal magához rántotta, és szenvedélyesen megcsókolta. Amikor levegő hiányában, akadozó lélegzettel elváltak ajkaik, Rick elhomályosult tekintettel nézett le a nőre.

-          Így már sokkal jobb – mosolygott rá kópésan, és Kate sem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon vissza.

-          Szeretlek – csókolta meg újra lágyan, majd a háló ajtaja felé kezdte taszigálni – most viszont menj, hogy én is elkészülhessek. Bent találkozunk…

-          Várj… a ci… a cipőm – dadogta Castle, majd felkapva az említett tárgyat, az ajtóból még visszafordult – azért ez vicces! – vigyorgott huncutul – olyan, mintha a férjed elől kellene menekülnöm, csak így cipő nélkül…

-          Menj már! – nevetett Kate, majd miután újabb csókot váltottak, bezárta az ajtót, és mosolyogva, boldogan lehunyt szemmel támasztotta meg hátát. Néhány perccel később felöltözött, és a kapitányságra indult.

12. rész

Kate frissen, üdén lépett ki a liftből a 12. kapitányság második emeletén, és tekintetével azonnal megtalálta társait, akik már az asztaluknál ülve vártak rá. Sietős léptekkel igyekezett feléjük, és amikor odaért, mosolyogva köszöntötte őket.

-          Sziasztok!

-          Szia! Hű, de jó kedved van – állapította meg Javi, majd irigykedve folytatta – nyilván, mert te nem azzal töltötted az éjszakát, hogy egy telefonhívásra várakoztál egy idegbeteg apával, és egy hisztis anyával…

-          Nem, én akták nyálazásával ütöttem el az időt – hazudta Kate szemrebbenés nélkül, miközben arról igyekezett meggyőzni magát, hogy amit mond, elvégre félig igaz. – egyébként pedig, nem róhatod fel nekik, amiért halálra aggódják magukat az öt éves gyerekük miatt… - nézett szigorúan Kate Espora, miközben azon igyekezett, hogy agya legmélyebb zugába száműzze az éjszaka emlékeit, melyek még mindig megbizseregtették, de amelyektől most kénytelen volt megszabadulni, hogy dolgozni tudjon.

-          Nem, azt valóban nem. – értett vele egyet Javi – de azt már igen, ha mindezért engem okolnak. Úgy beszéltek velünk, mintha legalábbis mi raboltuk volna el a kölyköt. Én megértem, hogy idegesek, és ingerültek, de hajnal felé már ott tartottam, hogy én magam telefonálok váltságdíjért, csak vége legyen már a műszaknak. – húzta el a száját kedvtelenül Javi.

-          De ugye, nem te voltál? – csipkelődött Kate a férfival, mire az csak megvonta a vállát, és hagyta, hogy társa vegye át a szót, aki valamivel frissebbnek tűnt nála.

-          A hívás 5 körül érkezett, melyben egy millió dollárt követelnek a szülőktől, ma délután kettőig. A pénzzel teli táskát, az utasítás szerint, a 17-es metró déli kijáratánál lévő kukába kell beledobni.

-          Mi van a felvétellel, amit említettél? – kérdezte Kate, miközben azon gondolkozott, hogy a jelek szerint, a szemétégetőnek, és a vállalatnak, amire bukkantak az este Castle-el semmi köze sincs a gyerek elrablásához.

-          A technikusok már vizsgálják, de nagyon úgy tűnik, hogy az IP címet nem tudják visszanyomozni. Most azzal próbálkoznak, hogy kiszűrik a háttérzajokat, felnagyítják a képet, hátha abból rájönnek, hol is tartják fogva Joshuát, de ez időbe telik.

-          Látni akarom én is! Addig is, ti a biztonság kedvéért nézzetek utána ennek a vállalatnak – nyomta a kezükbe a mappát a hulladékgyűjtő vállalatról – úgy tűnik, hogy Mrs. Banks szavazata lenne a döntő három nap múlva.

-          De már kértek pénzt a gyerekért, akkor meg minek? – értetlenkedett Javi.

-          Lehet elterelés is… még nem tudom, csak nézzetek utána! Minden oldalról körbe akarom járni ezt az ügyet, hogy véletlenül se kerülje el semmi a figyelmünket. Munkára, már csak alig 6 és fél óránk maradt! – válaszolta Kate, mire Javi és Ryan bólintottak, Kate pedig a pihenő felé indult, hogy készítsen magának egy kávét, melyet kénytelen volt kihagyni a reggeli gyors készülődése miatt. Éppen arra várt, hogy a forró nedű elkészüljön, amikor két erős kart érzett meg a derekán, majd egy puha ajkat, ahogy lágyan a nyakába csókol. Mosolyogva fordult meg, és tekintete találkozott Rick ragyogó kék szemével. – Szia! – csókolta meg lágyan a férfit, aki azonnal viszonozta azt.

-          Mi lesz így a kávéval, amit hoztam neked? – nézett kérdőn a nőre Rick mosolyogva, miközben karjával szorosan átfonta a derekát, és közel húzta magához, Kate pedig a nyakát karolta át, úgy bújt hozzá közelebb.

-          Ha választhatok, a tiédet kérem – felelte Kate, majd ajkaik ismét találkoztak. Lágyan, ráérősen csókolták a másikat, és testük annak ellenére hevesen reagált a másik közelségére, érintésére, hogy alig két órával korábban volt részük egy fantasztikus szeretkezésben. Nyelvük finoman ingerelte a másikét, és meg-megszakítva a csókot kényeztették egymást ajkaik.

-          Hihetetlen vagy… - suttogta Castle rekedten – nem tudok betelni a csókjaiddal, érintéseddel…

-          Bőven van mit bepótolnunk – súgta vissza érzékien Kate, miközben finoman megharapta az író fülcimpáját, aki felnyögött az érintésre.

-          Hogyan fogom elviselni a hiányodat, amikor Washingtonban leszel? – nézett most rá sóvárgó tekintettel, mire Kate megsimogatta az arcát, úgy válaszolt.

-          Gondolj arra, hogy annál jobb lesz majd, amikor találkozunk. – mosolygott fel a férfira, majd még egyszer megcsókolta, és lassan kibontakozott az ölelésből. Castle azonnal tudta, hogy letelt a romantika ideje, és Kate fejében az érzéki gondolatok helyére az üggyel kapcsolatos események kerülnek.

-          Mi a helyzet az üggyel? – tért át ő is a hivatalos beszélgetésre, miközben kisétáltak a pihenőből, és Kate azonnal a férfi által hozott kávéért nyúlt.

-          Ryan és Espo elhozták a felvételt, amit az emberrablók küldtek Joshuáról. Épp azt készültem megnézni, amikor megjöttél. – tájékoztatta a férfit, majd nagyot kortyolt a kávéból, és a férfira mosolygott. - Köszönöm – emelte meg a poharat hálás tekintettel – ez hiányzott a legjobban Washingtonban.

-          Igen? Azt hittem, én – vágott durcás képet Rick, mire Kate elnevette magát, és gyengéden húzta végig kezét a férfi alkarján.

-          Nem a kávéra gondoltam, hanem a mi kis rituálénkra. Te minden reggel kávét hozol nekem, én mosolyogva megköszönöm… a lopott csókok a pihenőben…

-          Értsem ezt úgy, hogy még senki nem környékezett meg az F.B.I-nál, hogy elcsábítson tőlem? – húzta fel kihívón a szemöldökét Rick, és Kate úgy döntött, belemegy a játékba. Most komoly tekintettel nézett rá, úgy válaszolt.

-          Ó, dehogynem! De egyikőjük sem csókol olyan jól, mint te! – kacsintott a férfira, és felkacagott, amikor meglátta Rick arcát, ahogy döbbent tekintettel mered rá.

-          Most… most ugye csak… ez komoly? – dadogta Castle, mire Kate tettetett felháborodással nézett rá.

-          Kinézed belőlem? Köszönöm szépen! – fordult el a férfitól, majd felpattant, és az eligazítóba ment, de szeme sarkából látta, hogy Rick azonnal utána siet. Mire beért a helyiségbe, már Castle is ott állt mögötte, bezárta az ajtót, és szorosan a karjaiba zárta.

-          Menekül előlem, ügynök? – suttogta a fülébe, és nyelvét érzékien húzta végig füle vonalán, amire Kate gerincén kellemes borzongás futott végig, megbizseregtetve minden sejtjét. Beckett megfordult a karjaiban, és mélyen a szemébe nézve, komolyan válaszolt.

-          Soha többé nem menekülök előled, Rick. Sem az érzéseim elől – hajolt közelebb, és felsóhajtott, amikor Rick ajka rátalált az övére, és szerelmes, gyengéd csókot váltottak. Elmélyíteni azonban nem engedte. Nehéz szívvel kibontakozott az ölelésből, majd a férfi kérdő tekintetét látva, a szobában elhelyezett nagy képernyős monitorra bökött fejével. – muszáj megnéznem a felvételt – sóhajtott nagyot, majd aggodalmas arccal folytatta – neked nem kell, Castle… ha…

-          Nem, semmi baj. Minden rendben lesz – nyugtatta meg a nőt mosolyogva, majd mindketten helyet foglaltak a monitor előtt, és Kate a távirányítóért nyúlva, elindította a felvételt. A kép először sötét volt, majd néhány másodperccel később feltűnt egy öt éves forma, szőke hajú, angyali arcú fiúcska. Kezében egy plüss kutyát szorongatva nézett a kamera mögé. Látszott, hogy fogalma sincs, mit kell tennie. Ekkor a háttérből meghallották egy férfi hangját, ahogy utasítja, hogy beszéljen, ő pedig engedelmeskedett.

-          Szia apu, szia anyu! Jól vagyok, semmi bajom. A bácsi kedves velem, és nem bántott. Azt mondta, nem sokára hazamehetek… - halkult most el a hangja, és kíváncsian nézett megint a kamera mögé. Pillanatokkal később a kép elsötétült. Kate szíve összeszorult, ahogy a felvételt nézte, és csak nehézségek árán állta meg, hogy ne gördüljön le szeméből egy könnycsepp. Mindig is gyűlölte, ha munkájába egy gyerek is belekeveredett, de nagy levegőt vett, és újra előretekerte a szalagot, miközben óvatosan Castle-re pillantott. Rick merev arccal nézte az immár sötét képernyőt, és tekintetén látszott, mi megy végbe benne. Egyértelmű volt, hogy a videó minden szörnyű emléket felhozott Alexis elrablásáról. Kate együtt érzőn szorította meg a kezét.

-          Jól vagy? – nézett a férfira, és még nem indította el újra a felvételt.

-          Igen, persze – bólogatott eltökélten Rick, de Kate nem tudta, kit is akar meggyőzni, Rick azonban folytatta – csak egy bácsiról beszélt… tehát egyedül van a rabló… - gondolkozott hangosan, miközben úgy tett, mintha a videó egyáltalán nem kavarta volna fel, de Beckett-et nem tudta becsapni.

-          Castle, tényleg nem kell ezt csinálnod. Hidd el, megértem, ha…- fordította maga felé a férfit, aki szomorúan elmosolyodott.

-          Nem, tényleg semmi gond! – állította elszántan Castle, majd szemét összehúzva fordult ismét a képernyő felé – Csak azon gondolkodtam…

-          Min? – nézett érdeklődve Kate, mire az író ismét felé fordult.

-          Te is láttad? – kérdezte Castle elrévedt tekintettel, és Kate azonnal tudta, hogy valami olyasmit vett észre a férfi, ami talán az ügy megoldásának kulcsa lehet.

13. rész

Kate zavartan nézett a férfira, miközben az izgatottan hajolt előrébb a székében.

-          Indítsd újra, és figyeld a fiút! – kérte a nőtől, aki azonnal engedelmeskedett, és újra lejátszotta a felvételt. A felét nézhették meg, amikor megállította, majd az íróra nézett.

-          Nem fél… - állapította meg meglepetten, mire Castle vadul bólogatni kezdett.

-          Pontosan! Amikor Alexist elrabolták, és sikerült felhívnia, a hangján érezhető volt a rettegés és kétségbeesés. De Joshua… ő egyáltalán nem fél…

-          Ezek szerint, aki elrabolta, ismeri a családot, és a fiút is…

-          De nem túl közelről, mert Joshua bácsiról beszél, és nem nevezi nevén… - gondolkodott tovább Castle, majd ismét Kate vette át a szót.

-          Vagy pontosan tudja, kinél van, csak azt hiszi, ez egy játék. Láttad, hogy a felvétel elején a kamera mögé néz? – tekerte vissza a szalagot, majd mindjárt az elején megállította, kimerevítve a képet, így jól látható volt, hogy a gyerek nem a kamerába néz.

-          Várja, hogy utasítást kapjon… - ráncolta össze homlokát Castle, majd tűnődve túrt bele sűrű hajába, Kate pedig a telefonja után nyúlt.

-          Javi, hagyjátok a hulladékégetőt, Castle-el átvesszük – csendült fel hivatalosan hangja, amikor a vonal végén reagáltak a hívásra – Ti nézzetek utána a Banks házaspár baráti és rokoni társaságának! Lehetséges, hogy Joshua és a szülők is ismerik a rablót. Még egy elfelejtett szülinapi ajándékról is tudni akarok, világos? – közölte Kate határozottan, majd letette a telefont, és várakozón az íróra nézett – csatlakozol hozzám, hogy turkáljunk egy kicsit a szemétben? – húzta fel kihívón a szemöldökét, mire Castle gyanakodva nézett rá.

-          Ezt ugye csak képletesen értetted? – kérdezte elhúzott szájjal, mire Kate csak komiszul rámosolyogott, és asztala felé indult.

-          Ugyan Castle, félsz bepiszkítani a kezed? – húzta tovább az írót, miközben kabátjába bújt, Castle pedig morcosan követte a liftig.

Castle még mindig duzzogva követte a nőt a hulladékgyűjtő vállalat parkolójában, miközben magában azon gondolkodott, mennyivel jobb volt az őrsön, ahol néha-néha elbújhattak volna a figyelő szemek elől egy-egy lopott csók, vagy érintés erejéig. Úgy érezte, rengeteg mindent kell bepótolniuk, amit az elmúlt egy hónapban nélkülöztek a másikból, és minden percet a nővel akart tölteni, amíg annak vissza nem kell utazni Washingtonba. Gyomra görcsbe rándult a gondolatra, hogy Kate hamarosan elmegy, és neki megint csak a magányos éjszakák maradnak, amikor csak a képzelete fogja maga elé vetíteni a nő tökéletes testét, bőrének selymességét, finom illatát. Amikor már a lépcsőn tartottak felfelé, nem bírta tovább, és megállította a nőt.

-          Kate, tulajdonképpen, miért jöttünk ide? Te magad mondtad, hogy a két nap múlva esedékes szavazásnak talán semmi köze Joshua elrablásához.

-          Zavar a talán – válaszolta nemes egyszerűséggel Kate, majd ismét útnak indult, és legközelebb már csak a vezérigazgató irodája előtt szólalt meg újra – Minden szálat el akarok varrni, ezen kívül, a kapitányságon most úgysem tudnánk semmi hasznosat tenni. Javiék ellenőrzik a családot, a technikusok még mindig a videón dolgoznak… - állt meg egy pillanatra, majd határozottan benyitott. A tágas helyiségben, egy hatalmas íróasztal mögött, egy 60 év körüli, ősz hajú, kissé molett nő üldögélt, és kíváncsi tekintettel nézett a belépőkre.

-          Jó napot, kedveském – köszönt barátságosan mosolyogva Kate-re, majd tekintetét elismerőn futatta végig az írón, aki zavartan húzta ki magát. Hirtelen olyan érzése támadt, mintha a soha nem ismert nagymamája vizslatná, rendesen felöltözött-e a vasárnapi ebédre – Segíthetek? – szakította el tekintetét a férfiról az idős asszony, mire Kate közelebb sétált, és kabátja alól elővette igazolványát.

-          Kate Beckett ügynök vagyok, az F.B.I-tól. – mutatkozott be, majd amikor Ricket is bemutatta volna, az idős nő, arcán széles mosollyal szólt közbe.

-          Ő pedig Richard Castle, a krimi író! – kiáltott fel lenyűgözve, mire Rick most büszkén húzta ki magát, Kate pedig megforgatta a szemét a nyilvánvaló tényre, hogy nehezebb lesz bejutniuk a helyiségből nyíló vezérigazgatói irodába, mint hitte. – Minden könyvét olvastam, de különösen tetszik a Heat sorozat. Mondja csak – hadarta egy levegővel a nő, és szóhoz sem engedte jutni Rick-et – tényleg igaz, hogy ez volt az utolsó könyve? Remélem, nem! – válaszolta meg saját maga a kérdést, miközben Rick még mindig csak tátogva próbált szót kapni, de a nő rendületlenül folytatta – Rook nem ezt érdemli, hogy Nikki egyszerűen csak lelépjen egy jobb állás reményében! Nem látja ez a lány, hogy mennyire szereti őt a férfi?! – kérte számon az írót, és Kate akaratlanul is saját magukra vonatkoztatta a nő szavait. Meg kellett állapítania, hogy igaza van. Nem lett volna szabad elmennie, és talán, ha akkor másként dönt, egyikük sem szenvedett volna feleslegesen egy hónapon át. Castle észrevehette, mi játszódott le szerelmében, mert most félbe szakította az asszonyt, és azzal a mosollyal az arcán válaszolt, amelyet rajongóinak tartogatott.

-          Nem, megcáfolom a hírt. Nem ez volt az utolsó könyvem, és magának, mint hű rajongónak elárulom, hogy Nikki rájön, mennyire szereti Rook-ot, és visszatér hozzá – súgta közelebb hajolva, mint aki egy hatalmas titkot árul el, miközben Kate-re kacsintott, aki alsó ajkát beharapva nézett vissza rá.

-          Helyes, fiam! Reméltem, hogy maga nem egy újabb agyalágyult író, aki a rajongók kívánságával mit sem törődve, szétszed egy olyan összeillő párost, mint Nikki és Rook! – bólogatott egyetértően a nő, majd végig szántott tekintetével Kate-n, és úgy nézett rá, mintha most venné csak észre, hogy ő is a szobában van – mit is mondott, ki maga?

-          Kate Beckett az…

-          Kate Beckett, hát persze! Hogy is nem jöttem rá hamarabb, hiszen magáról mintázta Mr. Castle Nikki Heat nyomozót, nem igaz? – csapta össze lelkendezve két tenyerét az asszony, és arcán látszott a földöntúli boldogság, majd egy pillanat alatt elkomorodott. – De mit keres maga az F.B.I-nál?! – nézett rá feddőn a nő, és Kate meglepetten húzta fel szemöldökét.

-          Ami azt illeti, nem sokat – utalt tréfásan alacsony fizetésére Kate, de az idős asszony még mindig szigorúan pillantott fel rá, majd hirtelen felkiáltott, mint aki már mindent ért.

-          Ó, már értem! Már mindent értek! – kacsintott rájuk elnézőn mosolyogva – maguk ketten… és aztán maga elment… - mutogatott duci ujjával, hol egyikükre, hol a másikukra, majd vidáman folytatta – és most mégis lesz folytatás… már mindent értek…

-          Ez nagyszerű, de megtenné, hogy… - szakította félbe a rajongó átszellemült monológját Kate ingerülten, mert egyáltalán nem akarta egy vadidegen nővel megbeszélni a magánéletét, amikor hirtelen kivágódott az ajtó, és egy magas, legalább 190 centi, fekete hajú, de halántékánál már őszülő, 50es éveinek elején járó férfi lépett ki rajta.

-          Shelly, itt meg mi a fene folyik?! – dörrent a hangja parancsolón, majd a választ meg sem várva, dühösen folytatta – Mondtam már, hogy a rokonaidat ne itt fogadd, ez nem egy szálloda, vagy klub, hanem a munkahelyed!

-          Mr. Loyd? – lépett elé Kate, majd amikor az gyanakvón bólintott, felmutatta a jelvényét az orra előtt – Kate Beckett különleges ügynök, F.B.I, és szeretnék feltenni magának pár kérdést.

-          És mi olyan rohadtul különleges magában? – szívta meg a fogát megvetőn Loyd, és szikrázó szemmel mérte végig a nőt, mire Kate lemondón sóhajtott, ahogy megértette, hogy megint egy „zsenivel” hozta össze a szerencséje.

-          Ez egy F.B.I titulus, uram… - igyekezett nyugodt hangon válaszolni, de a férfit már nem is érdekelte mondandója.

-          Semmi dolgom az F.B.I-al, távozhatnak – akarta volna becsukni az ajtót flegmán a férfi, de Kate az ajtóba tette a lábát, megakadályozva ezzel a mozdulatot.

-          Válaszol a kérdésre itt, vagy beviszem az őrsre! Választhat! – nézett határozottan a szemébe, mire Loyd szánakozva nézett végig a nála legalább egy fejjel alacsonyabb nőn.

-          Próbálja meg! – szűrte a fogai között a választ Loyd, mire Kate egy hirtelen mozdulattal megragadta a karját, és olyan erővel csapta a falhoz, hogy az fájdalmasan felüvöltött, ahogy hangosan roppant a válla. A pillanat tört része alatt kattintott bilincset Kate a kezére, majd megragadta ingét a gallérjánál fogva, és az ajtó felé taszigálta, ahol néhány perccel korábban beléptek, Rick pedig döbbent tekintettel követte. Amikor éppen kilépett volna, az idős titkárnő megfogta a karját, és álmélkodva súgta a fülébe.

-          Fiam, belevaló nő a maga Nikkije! El ne engedje semmi pénzért! – kacsintott Rickre, aki cinkosan visszakacsintva válaszolt.

-          Nem áll szándékomban!

14. rész

Kate ráérősen kevergette el kávéjában a cukrot, miközben arra várt, hogy az orvos végezzen a behozott Loyd vizsgálatával, amit az, kikönyörgött magának. Castle a pultnak támaszkodva figyelte kedvesét, aki tekintetét nem vette le az ablakról, hogy lássa, amikor a doktor távozik, és azonnal kihallgathassa a férfit. Amikor Rick megunta az egyhangú várakozást, ellökte magát a pulttól, közelebb sétált a nőhöz, és hátulról átkarolta a derekát, majd belecsókolt a nyakába.

-          Tudod, furának tűnhet, de nagyon szexinek találtam ma, ahogy a falhoz kented Loyd-ot… - suttogta a nő fülébe, mire Kate kibontakozott az ölelésből, és mosolyogva fordult meg.

-          A te szádból ez egyáltalán nem hangzik furán – karolta át most a férfi nyakát, majd kissé ellépve az ablaktól, ezúttal ő támasztotta meg magát a pultnál és húzta magához egész közel az írót, gallérjánál fogva – Mióta ismerlek, számtalan ennél furcsább helyzetben találtál már szexinek…

-          Például? – húzta fel kérdőn a tekintetét a férfi, mire Kate égnek emelte tekintetét, mintha gondolkodnia kellene a válaszon, majd mosolyogva, alsó ajkát beharapva válaszolt.

-          Például, amikor megtaláltuk a bombát, két éve, vagy amikor fegyvert fogtam az orosz maffia egyik tagjára, vagy…

-          Oké, rendben! – szakította félbe nevetve a nőt Rick, és az emlékek hatására szélesen elmosolyodva folytatta – be kell vallanom valamit magának, Beckett ügynök…

-          Mi lenne az? – simult még közelebb a férfihoz Kate, mire az egészen közel hajolva ajkához válaszolt.

-          Én mindig, minden helyzetben szexinek talállak – súgta rekedtes hangon, majd lágyan megcsókolta az elnyíló ajkakat, Kate pedig ugyanolyan finoman viszonozta azt.

-          Azért, amit annak az idős nőnek mondtál Nikki és Rook kapcsolatáról, kissé túlzás volt, nem gondolod? – nézett Rickre mosolyogva Kate, miután ajkaik elváltak egymástól.

-          Mire gondolsz? – kérdezte Rick úgy téve, mintha fogalma sem lenne, mire céloz a nő, miközben kezével lágyan simogatta annak derekát.

-          Arra egész pontosan, hogy Nikki rájön, mennyire szereti Rook-ot és visszatér hozzá…

-          Visszajöttél, nem? – húzta fel évődve a szemöldökét Rick.

-          Az ügy miatt jöttem vissza, nem miattad – javította ki a férfit, mire az önelégülten vigyorogta el magát.

-          Ugyan már, bevallhatod. Elvégre, felkerestél, és könyörögtél, hogy jöjjek vissza.

-          Könyörögtem?! – háborodott fel Kate az egyértelmű lódítás hallatán – már megbocsáss…

-          Megbocsátok – suttogta Castle a nő szájába a szavakat, majd a további háborgást megakadályozva, szenvedélyesen csókolta meg. Nyelvük édes táncot lejtett a másik szájában, így korbácsolva fel elfojtott vágyaikat, majd amikor Rick megszakítva a csókot, nyakát kezdte el apró csókokkal telehinteni, Kate élvezettel sóhajtott fel, és fejét kissé oldalra billentve engedte át magát a kényeztető, puha ajkaknak. Ebben a pillanatban meglátta, hogy az orvos távozni készül, így nehéz szívvel kibontakozott az ölelésből, és mire Rick felfogta, mi is történt, ő már az asztala mellett beszélgetett a férfival.

Kate éppen lenyomta volna a kihallgató ajtajának kilincsét, amikor Castle utolérte, és sértetten nézett rá. Beckett pontosan tudta, mi nyomja a férfi lelkét, ezért egész közel megállt előtte, úgy suttogta.

-          Ne haragudj… este kárpótollak, ígérem! – kacsintott a férfira érzékien, aki kissé megnyugodva súgta vissza.

-          Legalább megérte?

-          Meglátjuk – vonta meg vállát Kate, majd egy határozott mozdulattal lenyomta a kilincset, és már benn is voltak mindketten. Loyd büszke arcán sértettség vibrált, ahogy a nőre nézett, és amint helyet foglalt, és ledobta a mappát, azonnal neki is támadt.

-          Eltörte a vállam! – kiabálta fájdalmas képpel, mire Kate szánakozó tekintettel nézett rá.

-          Nem törtem el – utasította el nemes egyszerűséggel, magabiztosan a vádat Kate, de Loyd nem állt le.

-          De el akarta! – húzta fel az orrát, mint egy óvodás, mire Kate megforgatta a szemét, és közelebb hajolva válaszolt.

-          Ha el akartam volna törni, el is töröm! – sziszegte a képébe ingerülten, majd amikor Loyd szeme kikerekedett a meglepettségtől, hangja pedig elakadt, úgy érezte, itt az ideje, hogy rátérjenek a nyomozásra. – Mr. Loyd, tudja, miért kerestük meg?

-          Igen, gondolom a Banks gyerek miatt! Nyilván azt hiszik, mivel közeleg a szavazás időpontja, én hurcoltam el otthonról, de semmi közöm az esethez! – felelte a férfi, köntörfalazás nélkül.

-          Talán nem igaz, hogy többször is megfenyegette a képviselőasszonyt, hogy álljon maga mellé? – vette át a szót most Castle, mire Loyd bólintott.

-          Igen, beszéltem vele erről, de én egyáltalán nem fenyegetésnek mondanám. Inkább mondjuk úgy, a lelkére próbáltam beszélni…

-          Azzal, hogy azt mondta, csúnyán megkeserüli, ha nemmel szavaz? – idézte fel a férfi korábbi szavait az aktából Kate, mire Loyd dühösen csapott az asztalra.

-          Nézze! Mindenki elvárja ebben a tetves városban, hogy a szemetét, amit termel, eltakarítsuk! De azt már senki sem kérdezi meg, mi lesz vele, miután elvittük a háza elől! Kell az az égető, de a városiak gyomra nem veszi be, hogy a közelükben épüljön. Akkor kérdem én, hova a fészkes fenébe tegyem?! – háborgott Loyd, és homlokán kidagadtak az erek, arca pedig bíborszínűvé vált a dühtől, ahogy folytatta – ugyanezt mondtam el annak a képviselőnőnek is, de hallani sem akart róla, sőt a végén a nyakamra küldte az ügyvédjét is!

-          A hivatali ügyvédet? – kérdezte Kate tollát kapcsolgatva, amivel egyértelműen kifejezte, mennyire untatja a férfi kirohanása.

-          Nem, ez valami magánügyvéd volt, vagy mi a fene – vonta meg a vállát flegmán Loyd – többször is a nyakamra járt, hogy hagyjam békén a nőt. Úgy viselkedett, mintha nem is az ügyvédje, hanem a pasija lenne. – jegyezte meg gúnyosan.

-          Hogy hívták az ügyvédet? – kérdezgette tovább Kate, mire Loyd rezignáltan sóhajtott.

-          Mike Hazel, valami német, vagy osztrák ficsúr. – válaszolta megvetően – úgy is nézett ki, mint valami rohadt náci, és úgy is viselkedett! – fújtatott mérgesen, majd ideges mozdulattal túrt bele a hajába – nézzék, elismerem, hogy összevitatkoztam néhányszor a nővel, de a fattya eltűnéséhez semmi közöm, világos?! Egyébként is, már találtam új helyet az égetőnek, szóval tök mindegy, mivel szavaz a nő!

-          Hol volt péntek este 20 és 22 óra között?

-          Otthon a feleségemmel, és a rokonaival. Családi összejövetel volt nálunk, mert az anyósom, az a vén banya, most múlt 80 éves! – húzta el a száját Loyd, majd Kate tekintete összevillant az íróéval, és távozni készültek. Mielőtt kiléptek volna, Castle visszafordult, és komoly képpel nézett a fickóra.

-          Még egy kérdés, Mr. Loyd. – szólította meg, mire az unottan pillantott fel rá, ő pedig folytatta – mint kívülállónak, mi a véleménye az intelligenciáról? – tette fel a kérdést szúrva Castle, így rámutatva a férfi ostobaságára, mire az értetlenkedve nézett fel rá.

-          Mi van?

-          Pontosan erre gondoltam – bólintott Castle, majd a nővel együtt távozott.

Alig fél óra múlva már az ügyvéd irodájában várakoztak, hogy bebocsátást nyerjenek a titkárnő szerint, roppant elfoglalt férfihez. Még csak körülbelül 5 perce ácsorogtak a hatalmas iroda előterében, amikor megszólalt a nő asztalán a házi telefon, majd a fiatalasszony mosolyogva közölte, hogy bemehetnek. A belső irodában az ügyvéd egy hatalmas, mahagóni fából készült íróasztal mögött ülve várta őket, de amint beléptek, azonnal kezét előrenyújtva igyekezett eléjük.

-          Jó napot, ügynök. Mike Hazel vagyok – üdvözölte Kate-t elsőként a magas, 40 év körüli, szőke hajú, kidolgozott testű férfi, aki inkább nézett ki testépítőnek, ahogy megfeszült rajta a drága szabású öltöny, mint ügyvédnek. Castle figyelmét nem kerülte el, ahogy az ügyvéd tekintete végig siklott Kate fekete kosztümbe bújtatott alakján, és szíve szerint, máris a férfira varrta volna az emberrablást, és a gyilkosságot is, csak minél távolabb tudja szerelme közeléből.

-          Mr. Hazel…

-          Kérem, csak szólítson Mike-nak – mosolygott a nőre megnyerőn a férfi, ezzel újabb rossz pontot begyűjtve magának Castle szemében, miközben kinyújtott tenyérrel, hellyel kínálta őket, ő maga pedig velük szemben telepedett le.

-          Mr. Hazel – maradt a hivatalos megszólításnál Kate, Castle legnagyobb örömére – szeretnénk Önnek feltenni néhány kérdést Mrs. Banks ügyével kapcsolatban, nyilván hallott már róla – közölte Kate nyugodtan, és figyelmét nem kerülte el a sötét árnyék, mely átsuhant a férfi arcán, ahogy meghallotta, miért jöttek látogatói.

15. rész

Az ügyvéd arcára együtt érzés ült ki, ahogy hátra dőlt a bőr fotelben, majd homlokán végig simítva, szomorú hangon szólalt meg.

-          Igen, hallottam az esetről, Clara hívott miatta – felelte a férfi, majd kérdőn nézett két vendégére – De miben lehetek én a segítségükre?

-          Nem olyan régen beszéltünk Mr. Loyd-dal, aki azt mondta, Ön többször is járt nála, és megfenyegette…

-          Igen, felkerestem, nem is egyszer – vágott közbe a férfi bólogatva – de nem fenyegettem meg, éppen ellenkezőleg! Ő volt az, aki folyamatosan fenyegetőzött. Minden eszközzel rá akarta kényszeríteni Clara-t, hogy igennel szavazzon az égetőre. – rándult megvető grimaszba az arca az ügyvédnek – én csak elmentem hozzá, és figyelmeztettem, milyen jogi következményei lesznek annak, ha nem hagy fel ezzel a magatartással.

-          Úgy gondolja, használt a beszélgetés? – kérdezte Kate, mire Mike megrántotta a vállát.

-          Gondolom, igen, mert néhány napja már nem jelentkezett a fickó, ezen kívül azt hallottam, másik helyet keresett az égetőnek.

-          Tudja, azon gondolkodom, miért éppen magától kért segítséget Mrs. Banks, miért nem a hivatali ügyvéd foglalkozott ezzel? – vette át a kérdezést most Castle, mire Mike most zavartan köszörülte meg a torkát.

-          Clara és én… elég régóta, több mint 5 éve ismerjük egymást… - felelte kimérten, de keze árulkodó volt, ahogy idegesen babrálni kezdte az asztalán heverő ezüstös színű tollat, mely Kate figyelmét sem kerülte el – nagyon jó barátok vagyunk, és ő nem akarta, hogy a hivatalban kiderüljön, hogy megzsarolták. Emiatt még a bizottságból is kitehették volna… ezért megkeresett engem, hogy intézkedjem diszkréten. – nézett most újra Kate szemébe a férfi, mire Kate nem szólt semmit, csak feljegyzett a füzetébe néhány szót.

-          Maga pedig azonnal segített – jegyezte meg szárazon Castle, mire Mike úgy nézett rá, mintha ez teljesen magától értetődő volna.

-          Természetesen, segítettem! Ő a barátom, és én azonnal…

-          Gyakran került ilyen helyzetbe Mrs. Banks? – vágott közbe ismét Castle érdeklődő tekintettel, mire Mike hevesen megrázta a fejét.

-          Dehogy! Őt mindenki szereti, mert kedves, okos, barátságos, aki a hatalmát más politikussal ellentétben tényleg az emberek szolgálatába állítja! Egyszerűen nem értem, hogyan történhetett meg az, hogy elrabolták a kisfiát, őt pedig megzsarolják! – vált indulatossá a férfi hangja, és keze ökölbe szorult a visszafojtott dühtől.

-          Ahogy elnézem, ez magát nagyon feldühítette – szúrta közbe megint Castle, és Mike ekkor vette csak észre, milyen nyilvánvalóan fejezte ki érzelmeit. Kezeit azonnal zsebre téve, válaszolt.

-          Minden jó érzésű embert feldühít, ha elrabolnak egy ártatlan gyereket… - felelte nagyot nyelve, de Castle nem érte be ennyivel.

-          Persze, ez igaz. Főleg, ha a barátunk… a nagyon jó barátunk gyermeke az, ugye? - nézett sokat mondón az ügyvédre, akinek most résnyire szűkült a szeme, úgy hajolt közelebb.

-          Ezzel meg mire céloz? – vált támadóvá a hangja.

-          Semmire! – vágta el a további beszélgetést Kate, miközben felállt a székről, és intett az írónak, jelezve, hogy távoznak – köszönjük a segítségét, Mr. Hazel! – indult az ajtó felé, mire az ügyvéd csak unottan intett utánuk. Amint kiértek a folyósóra, Castle a nő felé fordult és megállította.

-          Miért csináltad ezt? Még lett volna néhány kérdésem! – duzzogott Rick, Kate pedig a karját megfogva vonszolta a kijárat felé.

-          Ahogy nekem is, de ezt ne itt beszéljük meg! – húzta maga után, majd amikor beszálltak az autóba, a telefonja után kezdett kutatni zsebeiben, Castle pedig tovább panaszkodott.

-          Nem hiszem el, hogy te nem vetted észre, hogy a fickó a feje búbjáig szerelmes a képviselőasszonyba! – fordult izgatottan a nő felé Rick, majd a választ meg sem várva folytatta – ugyan ki hiszi azt el, hogy pusztán barátságból lesi minden kívánságát, és siet a segítségére, ha bajban van, a nélkül, hogy le akarna feküdni vele?! – nevetett fel ironikusan, mire Kate most érdeklődve fúrta zöldes-barna szemét az övébe.

-          Ezt értsem úgy, hogy te is csak azért voltál mellettem ennyi ideig, és segítettél, ha szükségem volt rád, mert le akartál fektetni? – kérdezte apró mosollyal a szája szegletében, mely kiszélesedett, ahogy meglátta Rick zavarát.

-          Hogy? – meredt rá döbbent tekintettel Castle, majd tettetett felháborodással rázta meg a fejét – ezt kikérem magamnak! Soha, de soha nem gondoltam arra, hogy milyen lenne lefeküdni veled! – tiltakozott Castle, miközben vadul rázta a fejét, de nem mert a nő szemébe nézni.

-          Tényleg? – húzta fel szépen ívelt szemöldökét hitetlenkedve, és még mindig mosolyogva Kate, arcáról pedig jól leolvasható volt, hogy egy szavát sem hiszi el a férfinak.

-          Igen, tényleg! – bólogatott magabiztosan Castle – éppen ellenkezőleg, te akartál lefeküdni velem!

-          Tessék?! – háborodott most fel Kate, mire az író önelégülten folytatta.

-          Ugyan, ne mond nekem, hogy Javi vagy Ryan kedvéért öltöztél mindig olyan ruhába, amelytől még a szívem is megállt! – fúrta kék szemét a nőébe olyan komolyan Rick, mintha éppen a vallatóban ülne egy gyanúsítottal szemben.

-          Ezek szerint, megállt tőlem a szíved? – húzódott hozzá közelebb Kate, miközben tenyerét izgatóan húzta végig a férfi mellkasán, és elégedetten nyugtázta, hogy annak elakad a lélegzete.

-          Nos… tény, hogy… nem voltál taszító a szememben… és néha… - dadogta Rick, nehezen véve a levegőt, miközben Kate le-fel simogatta izmos mellkasát a zakó alatt, ajkával pedig finoman érintette meg a nyakán lüktető eret, melyből jól érezhette, milyen gyorsan ver a férfi szíve, Castle pedig nagyot sóhajtva szívta be a jól ismert cseresznye illatot.

-          Néha? – kérdezte érzékien súgva a fülébe Kate, mire most Castle elfordította a fejét, úgy válaszolt.

-          Néha alig bírtam magammal, hogy ne csókoljalak meg! – súgta a nő szájába a szavakat, majd ajka annak ajkára tapadt, és lágyan megcsókolta. Nyelve izgató játékra hívta a nőét, aki azonnal válaszolt a felhívásra, és lassú, szerelmes csókot váltottak. Ebben a pillanatban megszólalt a nő zsebében a telefon, melyet néhány perccel korábban olyan kitartóan keresett. Kate nehéz szívvel bontakozott ki az ölelésből, és a készülék után nyúlt.

-          Beckett! – szólt bele, majd egy ideig némán hallgatott, megvárva, hogy a hívó fél tájékoztassa a fejleményekről, majd bólintott – Rendben. Javi, nézzetek utána Mike Hazelnek, ő Clara Banks magánügyvédje. Nem tetszik a fickó, szerintem valamit eltitkol előlünk. – utasította társát Beckett, majd letette a telefont, és Rick csodálkozó tekintetével találta szemben magát. – mi az?

-          Azt hittem, nem gondolod, hogy valamit rejteget… - jegyezte meg meglepetten Castle, mire Kate megrázta a fejét.

-          Hagytalak kibontakozni – mosolygott a férfira, majd folytatta – Javiék utánanéztek a családnak, rokonságnak, de semmi, mindenki tiszta. Loyd-nak is megáll az alibije, a számláit is átnézték, ahogy a telefonhívásait is. Semmi nem utal arra, hogy ő raboltatta volna el a fiút. Az ügyvéd viszont nekem is gyanús. Egyetértek veled abban, hogy több van e mögött, mint barátság.

-          Tehát szerinted, igazam van? – rángatta meg szemöldökét csintalanul Castle, mire Kate csak a szemét forgatta, de válaszolni nem volt ideje, mert Rick folytatta – lásd be, hogy van igazság abban, amit gondolok. Tegyük fel, hogy az ügyvéd beleszeret a képviselőasszonyba, aki azonban férjnél van, gyerekkel. Szerelmet vall neki, de a nő elutasítja. A mi kis nácink dühös lesz – szőtte tovább elmélyülten elméletét Castle, míg Kate elindította az autót, sebességbe kapcsolt, majd az íróra csak fél füllel figyelve kormányozta a kocsit a kapitányság felé, szája szegletében azonban mosoly bujkált, míg Rick tovább beszélt – hiszen mindent megtett a nőért, kérdés nélkül ugrott, ha szüksége volt rá, és amikor szerelmet vall, elhajtják, mint a magzatvizet. Ez azért kínos lehetett, így bosszúból elrabolta a gyereket! – nézett most diadalittasan a nőre Rick, mire az felhúzott szemöldökkel pillantott rá. – nos? mi a véleményed? – kérdezte izgatottan, mint egy öt éves, Kate pedig ajkát harapdálva, szemöldök ráncolva figyelte az utat, majd a kormányra csapott.

-          Nekem sincs jobb elméletem! – nyögte ki nehezen a nő, mire Castle önelégülten vigyorgott rá, miközben Kate a kapitányság parkolójába kormányozta az autót. - meglátjuk, mit találnak a fickóról Javiék. – állította le a motort, majd, mielőtt kiszállt volna, hezitált egy kicsit, és komolyan a férfi felé fordult – Castle! Nézz rám, mert amit most mondok, nagyon fontos! – szegezte zöldes szemét a nő Rickre, aki feszülten várta, mit akar neki mondani a nő.

16. rész

Kate összeráncolt szemöldökkel gondolkodott, hogyan is fogjon hozzá mondandójához, miközben Castle még mindig kíváncsian, ugyanakkor hallgatása miatt egyre nagyobb félelemmel a szemében várta, hogy belekezdjen. Mióta ismét egy párt alkottak, Kate azóta nem tudta kiűzni szívéből a bizonytalanságot, mely folyamatosan azt suttogta, hogy a távkapcsolat nem fog működni közöttük, és az írónak hamarosan elege lesz. Hiába próbált nem gondolni erre, és a vele együtt felmerülhető problémákra, fejében folyamatosan az kattogott, hogy ennek a boldogságnak hamarosan vége szakad. Arra azonban képtelen volt, hogy ismét ellökje magától a férfit. Úgy érezte, ha a munkájára akar koncentrálni, ha azt akarja, hogy képes legyen odafigyelni maximálisan, akkor beszélnie kell erről az íróval, és a félelmeiről. Nem zárkózhat be, nem titkolhatja el a férfi elől érzéseit, félelmeit.

-          Kate… mit akarsz mondani? – rántotta ki gondolatai közül Castle aggodalmas hangja, és ekkor döbbent rá, ahogy a félelemtől csillogó kék szemekbe nézett, hogy komoly hangvétele miatt, az író talán rosszabb hírre számít, mint amit valójában mondani akar neki. Arcán mosoly suhant át, amikor felé fordult, és nagyot nyelve belekezdett.

-          Castle, ha igaz a feltevésünk, és az ügyvéd benne van a gyerekrablásban… az tudod, mit jelent, ugye? – nézett szomorúan vissza a kék szemekbe Kate, mire Castle lassan bólintott.

-          Igen. Lezárjuk az ügyet, és te visszamész Washingtonba – felelte Rick halkan, és tekintetében már nyoma sem volt a huncut csillogásnak, vagy pajkos évődésnek, mely a néhány perccel korábbi beszélgetésük alatt, még olyan ellenállhatatlanná varázsolta őt.

-          Igen, visszamegyek – bólintott Kate, majd folytatta – és nem tudom, hogy ami közöttünk van…

-          Kétségeid vannak? – fogta meg a kezét Rick gyengéden, és hangjából jól érezhető volt a szomorúság.

-          Nem. Nincs kétségem afelől, hogy szeretsz, és én is szeretlek. – fúrta mélyen szemét a férfiéba Kate, mely most barnás árnyalatot kapott a mélygarázs félhomályában, és tekintetében őszinteség, nyíltság tükröződött, ahogy tovább beszélt – De fogalmam sincs, hogyan fog működni a távkapcsolat… Én Washingtonban, te itt… - sóhajtott mélyet Kate – csak a hétvégék, vagy néhány lopott hétköznap jutna, és az sem biztos. Mi van akkor, ha a munkám nem New York-ba, hanem a világ másik végére szólít majd? – kérdezte remegő hangon, és szemébe könnyek gyűltek, amikor rátért mondandójára, mellyel már azóta küzdött, hogy ismét közel engedte magához a férfit – én csak azt akarom mondani, hogy ha úgy érzed, neked ez nem elég, én megértem… de akkor fejezzük be most… amikor az ügynek vége… - akadt el a szava, majd lehajtotta fejét, és úgy várta az író válaszát. Képtelen volt arra, hogy a szemébe nézzen, Rick azonban gyengéden az álla alá nyúlt, így kényszerítve, hogy összekapcsolhassa tekintetét a ragyogó zöldes szempárral, melybe már az első alkalommal beleszeretett, amikor meglátta.

-          Kate, szeretlek téged, és minden alkalommal, amikor nem vagy mellettem, őrülten hiányzol! – suttogta halkan válaszát a férfi – Én is jobb szeretném, ha itt maradnál New York-ban, velem, de elfogadom, hogy már Washingtonba tartozol. És igen, sosem lesz elég a néhány hétvége, és a lopott hétköznapok, de minden egyes pillanatot, amit veled tölthetek, úgy fogok majd várni, mint a karácsonyt – mosolygott szerelmesen a nőre, miközben lágyan megsimogatta az arcát, úgy folytatta – a távolság… az olyan, mint a szél, Kate. A kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja. Én nem félek, és tudod, miért? – kérdezte még mindig halkan, mire Kate kérdőn emelte rá könnyes tekintetét – mert egy hónap telt el a nélkül, hogy láttalak volna, és jobban szeretlek, mint bármikor. – hajolt most egészen közel, és lágyan megcsókolta a nőt, aki nehéz szívvel viszonozta. Mindent megadott volna érte, ha ő is olyan bizakodó lehetett volna, mint a férfi, de még élénken élt emlékezetében a sok kín, és szenvedés, amit a férfi hiánya okozott neki Washingtonban, melyről tudta, még szörnyűbb lesz, ha várakozás társul hozzá. Amikor ajkaik elváltak, Castle még egyszer végig simított ujjbegyével az arcán, épp csak súrolva a selymes bőrt – Higgy bennünk, Kate! – nézett mélyen a szemébe, és attól a magabiztosságtól, határozottságtól, melyet a nő a kék szemekben látott csillogni, ő is hinni kezdte, hogy talán sikerülhet. Talán ők lehetnek a kivételek, akiknél működni fog. – Soha többé nem hagylak el! Veled akarok lenni, mert szeretlek. És ha ehhez az kell, hogy hetente többször repülőre üljek, akkor megteszem! – jelentette ki határozottan Castle, majd szemében ismét megjelent a huncut csillogás, ajka pedig kópés mosolyra húzódott, ahogy folytatta – ezen kívül, mindig is ki akartam próbálni a telefon szexet. – vigyorgott szemtelenül a nőre, mire Kate is elmosolyodott, és megforgatta a szemét.

-          Te perverz! – bokszolta játékosan vállon a férfit, majd elkomolyodva hajolt ajkához egészen közel – Én is szeretlek, és hiszek bennünk! – súgta, majd ajka lágyan találkozott a férfiéval. Nyelvük puhán, szerelmesen indult felfedező útra a másik szájában, hogy bebarangolják annak édes mélységét, miközben Kate olyan közel bújt az író karjaiba, amennyire csak képes volt. Ujjai vágyakozva túrtak a barna tincsekbe, miközben érezte, hogy Castle erős tenyere végig simít derekán, és még közelebb vonja magához. Meghitt, szerelmes pillanataikat Beckett telefonjának ricsaja zúzta szét. Kate nehéz szívvel bontakozott ki az ölelésből, és nyúlt a készülék után, de mielőtt felvette volna, Rick megfogta a kezét.

-          Viszont ígérd meg, hogy amikor velem leszel, kikapcsolva elásod ezt a vacakot! – fúrta durcás grimasszal kék szemét a nőébe, mire az gyors csókot nyomott az ajkára, és egy laza mozdulattal húzta el ujját az érintőképernyőn, majd még mindig mosolyogva emelte füléhez a pillanatgyilkost.

-          Beckett! – szólt bele határozottan, és egyáltalán nem lepődött meg, amikor Ryan hangja csendült fel a vonal végén.

-          Utánanéztünk az ügyvéd haverotoknak – hallotta társa zengő baritonját – Kikértük a híváslistáját…

-          Ilyen gyorsan elkészültetek vele? – kotyogott a beszélgetésbe Castle, aki lévén, hogy a nő kihangosította a telefont, minden szót hallott.

-          Igen. A dolgok valahogy sokkal gyorsabban, és olajozottabban működnek, ha bemondod a varázsszót… – felelte Ryan a feltett kérdésre sejtelmesen.

-          F.B.I – szólalt meg egyszerre a két férfi, mire Kate elhúzta a száját, és közbeszólt.

-          Tehát, mit tudtál meg Óz? – csipkelődött a férfival a varázsszó említése miatt, mire Ryan hangja ismét hivatalos tónust vett fel.

-          Szóval, kikértük a híváslistáját, és találd ki, hogy kivel társalgott a mi kis ügyvédünk éjjel, alvás helyett?

-          Kivel? – kérdezte kíváncsian Kate, és szemei elkerekedtek, amikor meghallotta a választ.

-          Clara Banks képviselőasszonnyal! – jelentette be néhány másodperc hatásszünet után Ryan, mire Castle diadalittasan csapott a levegőbe.

-          Úgy tudtam! – kiáltott fel hangosan, és győzelemittasan vigyorgott a döbbent nőre.

-          Azt a rohadt! – szitkozódott Kate nem túl nőiesen, mire Castle látszólag rosszallón nézett rá.

-          Ne káromkodj, hanem vigyük be a kis nácit, és faggassuk ki, mióta szeretők a nővel! – utasította izgatottan a nőt, és szemében mosoly bujkált, és önelégültség csillogott, Kate pedig azelőtt tudta, mit fog mondani, mielőtt megszólalt volna – nos, Beckett ügynök… mit szól ahhoz, hogy igazam volt? – rángatta meg játékosan, szemtelenül a szemöldökét Castle, mire Kate elhúzta a száját.

-          Máris hívom a CNN-t… - jegyezte meg gúnyosan, de titokban minden egyes pillanatát élvezte csatájuknak, hiszen ismét minden olyan volt, mint régen. Megint Beckett nyomozónak érezte magát, a 12. őrsről, nem pedig ügynöknek. Egy pillanatig ismét olyan volt, mintha sosem ment volna el, mintha az ügy végén megint csak egy pizza és néhány doboz sör várná a fiúkkal, megünnepelve a sikeres lezárást, nem pedig Washington, és a magány.

-          A durva az, hogy a CNN-t még érdekelné is a dolog, mivel egy képviselő magánélete sikeredett túl pikánsra – szakította ki gondolataiból Rick hangja, aki még mindig vigyorogva hajolt hozzá közelebb. – de nekem éppen elég, ha este megjutalmazol… van otthon pezsgő, eper… tejszínhab… - csókolt a nő nyakába izgatóan Rick – de a bilincset te hozod – búgta érzékien a nő fülébe, mire Kate lélegzete elakadt, és mosolyogva nézett az íróra.

-          Talán tényleg viszek bilincset, és használni is fogom… firkász – kacsintott a férfira, és Rick csábítón rángatta meg ismét szemöldökét, ajka pedig pajkos mosolyra húzódott.

-          Örömmel hallom, hogy kibékültetek, de a mocskos részletek nem érdekelnek - hallották meg most Ryan hangját, és ekkor döbbent rá Kate, hogy elfelejtette letenni a telefont. Zavartan, égő arccal köszörülte meg torkát, miközben dühösen nézett Rickre, akinek képén látszott, hogy őt annál kevésbé érdekli, mennyit és mit hallott meg a nyomozó.

-          Ryan, köszi az információt – igyekezett úgy tenni, mintha a férfi megjegyzését meg sem hallotta volna – Bevisszük az ügyvédet, ti addig nézzetek utána, hol tartanak a technikusok a felvétellel. – utasította Beckett társát, majd rosszkedvűen indította el az autót, Rick pedig nagyot nyelve próbálta megfejteni, vajon mi történhetett. Nem tudta, miért, de érezte, hogy Kate egyáltalán nem örül annak, hogy barátjuk tudomást szerzett békülésükről.

17. rész

Kate a kelleténél nagyobb sebességgel vezette végig a városon az autót, legalábbis Castle úgy érezte magát, mintha a Halálos iramban főszereplője mellett igyekezne túlélni az utat az ügyvéd irodájáig. Bármennyit törte is azonban a fejét, nem sikerült rájönnie, hogy miért dühítette fel a nőt, hogy barátjuk Ryan tanúja volt évődésüknek, hiszen míg együtt voltak, számtalan alkalommal húzták egymást szerelmes tréfákkal Espo és Kevin jelenlétében. Egyetlen magyarázatot talált Kate viselkedésére, még pedig azt, hogy nem akarta nyilvánosságra hozni, hogy kibékült vele. Ennek okát azonban nem tudta. Sejtette, de arra gondolni sem mert, és elhinni sem akarta, hogy azok után, amit beszéltek, amit éreztek, ami történt, Kate az ügy vége után nemcsak New Yorkot, hanem őt is elhagyja, ismét. Kate eközben leparkolta a kocsit az ügyvéd irodájának épülete előtt, majd kiszállt, és kérdőn fordult vissza a gondolataiba mélyedt íróhoz.

-          Kiszállsz? Vagy meghívót küldjek? – kérdezte durvábban, mint szerette volna, és ahogy Rick értetlen, de annál megbántottabb tekintetébe nézett, kedve lett volna elharapni a nyelvét. Nem a férfi tehet róla, hogy ő nem volt elég óvatos, és Ryan rájött, hogy ismét egy párt alkot az íróval.

-          Megyek – felelte halkan Rick, majd ő is kiszállt a kocsiból, és erőteljesen vágta be maga mögött az ajtót.

-          Ne haragudj… - szólalt meg Kate menet közben, mire Castle megállt, és karjánál fogva állította meg a nőt is, miközben maga felé fordította.

-          Elmondanád, mi történt veled? – szegezte neki a kérdést, és hangjából sértettség csendült ki – amióta Ryan-nel beszéltünk telefonon, olyan vagy, mint egy időzített bomba.

-          Semmi bajom, Castle – rántotta meg a vállát a nő, és tovább indult volna, de Rick kezei nem engedték el, még mindig szorosan tartották.

-          Ezt talán bevettem az első évben, amikor még nem ismertem az arcod minden rezdülését, de most már nem! Tudom, hogy mikor nem mondasz igazat Kate, tudom, mikor foglalkoztat az üggyel kapcsolatos rejtély, és tudom, mikor próbálsz előlem eltitkolni valamit! – hadarta egy levegővel Rick – ha még emlékszel, ugyanilyen voltál akkor is, amikor eltitkoltad az állásinterjút!

-          Ó, értem! Ezek után, nem lehet magánügyem, ugye? Nem gondolkodhatok csak úgy el valamin, mert azonnal megkapom, hogy megint titkot rejtegetek, hazudok, igaz?! – emelte meg hangját sértetten Kate – ha nem tudtad magad túltenni azon, ami egy hónapja történt, akkor mégis mit akarsz tőlem? Ha már nem tudsz bennem megbízni, akkor mégis mit akarunk mi még egymástól?! – kérdezte haragos tekintettel Kate. Maga sem értette, miért ilyen ingerült, de azt tudta, hogy nem bírna egy kapcsolatban maradni a férfival, ha mindig bizonygatnia kellene, hogy nem titkol el előle semmit.

-          Ezt most komolyan kérdezted?! – hökkent meg Rick, és döbbenetében ernyedten hanyatlott le a keze, elengedve a nő karját, melybe eddig kapaszkodott – én nem azt mondtam, hogy nem bízom benned, csak azt, hogy ne mondd, hogy nincs semmi bajod, amikor látom, hogy nyomaszt valami!

-          Castle, jelen pillanatban ki kell hallgatnom egy hazug mocskot, és egyáltalán nincs időm arra, hogy a kapcsolatunkat tárgyaljuk! – indult el Kate a bejárat felé, mire Rick nagyot nyelt, és dühösen követte.  Mielőtt belépett az ajtón, utolérte őt, és halkan suttogva szólalt meg, hogy a folyosón ne hallja senki más Kate-en kívül.

-          Az a bajod, hogy Ryan rájött, hogy kibékültünk, ugye? – kérdezte, és a Kate arcán átsuhanó árnyék árulkodóbb volt mindennél, de Kate megnedvesítette kiszáradt ajkát, úgy fordult felé.

-          Castle, tényleg nem most fogok erről beszélni veled! Majd később – ígérte meg a férfinak, de Rick nem tágított.

-          Mégis miért zavar téged, ha tudnak rólunk? Mert emiatt vagy ideges, ez egyértelmű! – ütötte tovább a vasat Rick, és az amúgy is ingerült nyomozónál elérte, hogy elszakadjon a cérna. Kate szikrázó szemekkel nézett rá, úgy felelt.

-          Később, Castle! – mordult rá, majd a választ meg sem várva, berontott az irodába, és a riadtan felpattanó titkárnővel mit sem törődve tépte fel az ügyvéd ajtaját, akinél éppen két, hasonlóan drága öltönyben feszítő, komor arcú, középkorú férfi ült. Láthatólag egy fontos tárgyalást szakított félbe a belépő nő, mire mindhárman felpattantak székükből. Kate nem tudta eldönteni, hogy az udvariassági formulákat tartották be, vagy egyszerűen csak megrémültek a hirtelen zajtól, de nem is érdekelte. Összehúzott szemmel, fenyegetőn állt meg Hazel előtt, és hangját alig felemelve szólalt meg. – Mr. Hazel, azt hiszem, elfelejtett beszámolni arról a nem elhanyagolható tényről, hogy Banks képviselőasszony mióta is a szeretője! – közölte szárazon a férfival, aki elfehéredett a hallottak hatására, majd nagyot nyelve nyerte vissza szinte másodpercek alatt lélekjelenlétét, és a két másik férfira nézett.

-          Uraim, megbocsátanának egy pillanatra? – kérdezte tőlük kimérten, mire mindkét férfi döbbent tekintettel nézett először a nyomozónőre, majd az ügyvédre, bólintottak, és távoztak. Az ügyvéd, miután kikísérte vendégeit, erőteljes mozdulattal csapta be az ajtót, és a kimért, udvarias magatartás addig tartott, amíg az ajtó becsukódott. Dühösen szikrázó szemekkel fordult a nyomozónő felé – Magának elment az esze, ügynök?! Mégis milyen alapon vádol engem ilyen mocskossággal a saját ügyfeleim előtt?! - tajtékzott a férfi, de Kate arcán meg sem rezzent az izom, ahogy a szemébe nézett.

-          Tehát nem igaz? – kérdezte ártatlan tekintettel Kate, mire Hazel idegesen túrt a hajába.

-          Persze, hogy nem! Nem vagyunk szeretők! Jézusom! Honnan a fenéből jutott ez eszébe?!

-          Például abból, hogy leellenőriztük a híváslistáját – rántott egyet a vállán hanyag mozdulattal Kate, és Hazel még inkább elfehéredett, bebizonyítva ezzel a nőnek, hogy nem tiszta a lelkiismerete.

-          Ehhez nem volt joguk! – rázta meg a fejét, és fenyegetőn lépett közelebb Kate-hez, de ő most is állta a tekintetét, és vészjóslón húzta össze a szemét, amikor megszólalt.

-          Mint ügyvédnek, tudnia kellene, hogy van hozzá jogom! Ha pedig még egy lépést tesz felém, megbánja, hogy élve született! Azt ajánlom, üljön le a seggére, és kezdjen bele a magyarázatba! – mutatott a bőr fotelre Kate, és arcán látszott a visszafojtott indulat, miközben Castle már szinte megsajnálta a férfit. Tisztában volt vele, hogy a nő nem lenne ilyen nyers, és durva, ha nem éppen most vesztek volna össze, de így szegény flótásra zúdította minden haragját. Míg az ügyvéd egy másodpercnyi hezitálás után, jobb belátásra térve helyet foglalt, Castle azon gondolkodott, hogyan jutottak el a nővel az édes évődéstől a veszekedésig. Milliószor lejátszotta fejében az elmúlt fél óra eseményeit, de csak arra jutott, minden alkalommal, hogy Kate-t zavarja, hogy napvilágra került a kibékülésük, ezt azonban nem akarja vele megbeszélni. Csalódottan állapította meg magában, hogy megint ugyanott tartanak, mint egy hónapja. Kate titkolózik, ő pedig bizonytalan, nem tudja, mire készül a nő. Semmire sem vágyott jobban, minthogy Kate beszéljen vele a félelmeiről, érzéseiről, de be kellett látnia, hogy ahhoz egy másik nőbe kellett volna beleszeretnie. Kate sosem fog megnyílni neki igazán. Gondolataiból Kate hangja rántotta ki, ahogy az ügyvédhez beszélni kezdett – Ha nem a szeretője, magyarázza meg az éjszakai hívásokat! Hallgatom! – szegezte rá haragos zöld szemét Kate, mire Hazel nyelt egy nagyot, és halkan válaszolt.

-          A válóperét intéztük…

-          Ne nézzen hülyének! Éjszaka?! – csapott az asztalra Kate, akinek kezdett elege lenni abból, hogy egy kisfiút elraboltak, ők pedig egy helyben toporognak a folyamatos hazugságok miatt.

-          Igen, éjszaka! Az volt az egyetlen időszak, amikor a férje nem követte minden lépését, amikor nyugodtan telefonálhatott, és nem kellett tartania attól, hogy Martin kihallgatja! – túrt megint idegesen a férfi a hajába, mire Kate meglepetten nézett rá, ő pedig folytatta – Titokban akarta tartani a válását, egészen addig, amíg már csak a papírok aláírására került volna sor. Higgyék el, nem voltunk, és nem is vagyunk szeretők! - bizonygatta a nyomozónak Mike – Egyszerűen csak, mint barát segítek neki, hogy elváljon egy szörnyű alaktól. – dőlt hátra fáradtan az ügyvéd. Kate egy pillanatig farkasszemet nézett a férfival, majd nagyot sóhajtott.

Kate és Castle némán szálltak ki a liftből a kapitányság megfelelő emeletén, majd a nő meglepetten vette észre, hogy míg ő a pihenő felé indul, addig Castle az ellenkező irányba. Szemöldök ráncolva szólította meg.

-          Castle… kérsz egy kávét? – kérdezte a pihenő felé mutatva, de Rick megrázta a fejét. Szemében fájdalom, és szomorúság csillogott, amikor letörten válaszolt.

-          Nem. – hangzott az egy szavas felelet, és Kate pontosan tudta, mi bántja a férfit. Tisztában volt vele, hogy megbántotta az ügyvédnél, akitől ráadásul alig tudtak meg valamit, azon kívül, hogy Clara válni akar, de Joshuához nem jutottak közelebb, a pénzátadás ideje pedig vészesen közeledett.

-          Hová mész? – tartotta szóval a férfit, miközben azon gondolkodott, hogyan is mondja el neki ingerültségének okát, anélkül, hogy még jobban megbántaná.

-          A dolgomra! – vetette oda sértetten Castle, majd a nő döbbent tekintetével nem törődve, ott hagyta őt, Kate pedig szomorúan nézett utána.

18. rész

Kate megértette a férfi sértettségét. Tudta, hogy nagyon nyers volt vele, és egyáltalán nem érdemelte meg, hogy felemelje vele szemben a hangját. Azzal is tisztában volt, hogy egyetlen módon tehetné jóvá a hibáját, ha beszélne vele, így összeráncolt szemöldökkel nézett a férfi után, majd gondolt egyet, és mivel a társai még nem vették észre, hogy visszajöttek, az író után sietett. Elmosolyodott, amikor meglátta, hol keresett menedéket előle a férfi. Megállt az ajtó előtt, majd erőteljesen bekopogott.

-          Castle! – szólította a férfit nevén az ajtó előtt állva – Beszélhetnénk? – mivel válasz nem érkezett, tovább beszélt, mit sem törődve a néha arra sétáló járőrök kíváncsi pillantásával – Kérlek! Gyere ki, és beszéljük meg! Sajnálom, nem akartam ilyen nyers lenni… - folytatta egy személyes monológját Kate, de csak hamar elege lett, és ismét erőteljesen bekopogott – Castle, kijössz, vagy úgy éljek, bemegyek érted! – tért át a fenyegetésre most, mint új módszerre a nő. Bár megértette, hogy megbántotta a férfit, és már milliószor megbánta, kezdte nevetségesnek érezni magát. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, de legnagyobb döbbenetére, nem az író, hanem egy járőr lépett ki rajta. – Oh, elnézést. Castle bent van? – kérdezte a férfitól, akinek aranyjelvénye fölött a Phil név díszelgett.

-          Üdv újra itthon, Beckett – mosolygott rá a férfi – Ezúttal mivel léptél bele érzékeny írói lelkébe? – kérdezte a 40es éveiben járó rendőr, mire Kate csak megvonta a vállát.

-          A szokásos – felelte hanyagul, és fájó szívvel állapította meg, hogy egyáltalán nem hazudott. Igen, a szokásos. Nyomasztotta valami, és ahelyett, hogy megbeszélte volna szerelmével, elnyomta magában, ingerült lett, és kitöltötte mérgét a férfin – Bent van? – kérdezte ismét, mire Phil bólogatni kezdett.

-          A második ajtó – felelte, majd elsietett, Kate pedig nagyot nyelve lépett be a helyiségbe. Mielőtt becsukódott volna az ajtó, leemelte a falról az „üzemen kívül” táblát és kifüggesztette, majd bezárta az ajtót, és kinyitotta a második ajtót. Castle meglepetten, és felháborodottan nézett fel rá.

-          Beckett?! Mit keresel itt?! Ez a férfimosdó! – kiabált mérgesen, de mondata nyomatékából sokat veszített, hogy egy wc kagylón ücsörgött.

-          Figyelmeztettelek, hogy vagy kijössz, vagy én jövök be érted – vonta meg vállát unottan Kate, majd folytatta – ugyan már! Semmi olyat nem tudnak mutatni, amit már ne láttam volna! – felelte, majd leguggolt a férfi elé, és most már együtt érzőn simított végig a térdén – Sajnálom. Sajnálom, hogy megbántottalak, csak ingerült voltam…

-          Észrevettem – húzta el a száját Castle, de nem húzta el a kezét, amikor Kate összekulcsolta ujjaikat, csak szomorúan ráemelte kék szemét – miért zavar, hogy Ryan tud rólunk?

-          Mert nem akartam, hogy kiderüljön, amíg nem tudom, működni fog-e egyáltalán - felelte őszintén Kate, nagyot sóhajtva, és Castle most hitetlenkedve nézett rá.

-          Nem bízol bennünk, igaz? Nem hiszed, hogy működne… - állapította meg letörten, majd a választ meg sem várva, folytatta – talán igazad is van – jegyezte meg halkan, és Kate úgy érezte, mintha kihagyna egy ütemet a szíve.

-          Hogy érted ezt? – kérdezett vissza félve, és Castle most felállt, kisétálva a szűk helyiségből.

-          Nem fog működni – felelte halkan, elszorult torokkal Rick, és a tükörben látta, ahogy a nő szeme megtelik könnyel, de kitartóan folytatta – de nem a távolság miatt. Nem érdekel, hogy New York, vagy Washington. Azért nem fog működni, mert képtelen vagy megnyílni nekem, Kate. Nem mondod el, mi bánt, mitől félsz, min töröd a fejed. A munkában maximálisan megbízol bennem, de a magánéletben sosem leszek olyan társad, mint a nyomozásokban, akire bármikor rá mered bízni magad. – jegyezte meg Castle szomorúan, és keserűen elmosolyodva nézett a nőre – ha pedig ragaszkodom ahhoz, hogy mindenről tudjak, te mindig így fogsz reagálni, ahogy most. Így pedig nem működne. Tehát vagy elfogadom, hogy mindig lesz olyan része az életednek, amit nem osztasz meg velem, vagy jobb, ha most szakítunk. – ért mondandója végére, mire Kate nagyot nyelve akadályozta meg, hogy könnyei a felszínre törjenek, és bár tudta, mit fog mondani az író, mégis úgy érezte, rá kell kérdeznie. Érezte, hogy itt a vége a kapcsolatuknak, örökre, de hallania kellett, hogy elhiggye.

-          Ezek szerint, vége, igaz? – kérdezte, majd gombóccal a torkában folytatta – talán jobb most, mint később…

-          Nem tudom, Kate – fordult most meg a férfi, és közelebb lépett hozzá – talán elment az eszem, talán őrült vagyok, vagy egyszerűen csak ennyire szeretlek, de még ennek ellenére sem tudlak elengedni. – sóhajtott mélyet Rick, és homlokát a nőéhez érintve, két kezét megfogva folytatta – Inkább vállalom, hogy titkaid legyenek előttem, mint hogy nélküled éljek! Szeretlek, és olyannak fogadlak el, amilyen vagy! – suttogta egyre halkabban, és szavai hatására Kate szívverése felgyorsult. Képtelen volt elhinni, hogy Rick ennyire szereti őt. A meghatottság könnyeket csalt a szemébe, amikor felemelte a fejét, és a kék szemekbe nézett, majd lágyan végig simított a férfi arcán.

-          Soha többé nem lesznek titkaim előtted, Rick! Esküszöm! – nézett mélyen a szemébe, és lágyan megcsókolta. Karjával szorosan átfonta a férfi nyakát, és olyan közel simult hozzá, amilyen közel csak tudott, mialatt érezte, hogy Rick keze derekára csúszik, majd vissza hátára, és egyenletes ritmusban simogatja. Nyelvük érzékien, lágyan találkozott, lassú mozgással kényeztetve a másik ajkait. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Kate a férfira mosolygott – sajnálom, hogy nem mondtam el egyszerűen, hogy mi zavar. Szeretlek, és nem akarom megint elrontani…

-          Tudom – mosolygott vissza Rick. Bár nem nagyon hitt benne, hogy Kate képes lesz teljesen megnyílni előtte, úgy érezte, ő el tudja fogadni szerelmének rejtélyes oldalát. Már az is sokat jelentett neki, hogy a nő utána jött a mosdóba, hogy beszélni akart vele. – Szeretlek, Kate! – suttogta szájába a szavakat Rick, majd ismét forrón találkoztak ajkaik. Rick egyre szenvedélyesebben vette birtokba a nő ajkait, miközben lassan az ajtó melletti csempének nyomta szerelmét, szorosan hozzápréselve testét, keze pedig felfedezőútra indult a nő testén. Először hátán, majd derekán simított végig, hogy aztán feszes fenekére vándoroljon, és magához húzva éreztesse a nővel, mennyire kívánja, ajkával pedig nyakát, melle vonalát kényeztette, halk nyögéseket felszakítva ezzel a nő tüdejéből, melyeket egy újabb forró csókkal fojtott el. Kate vágyakozva túrt bele Rick sűrű, barna hajába, miközben testét a férfiéhoz préselte, majd kezével hátán simított végig, hogy aztán előre vándorolva, izgatóan húzza végig tenyerét az izmos mellkason, majd vissza, letolva a férfi zakóját, mely hangtalanul ért földet a padlón. Mialatt Rick a nyakát csókolta végig, az ő ujjai fürgén gombolták ki az ingét, és amikor az utolsó gombbal is végzett, türelmetlenül szántott végig a meztelen mellkason, lerántva a férfiról a ruhadarabot. Eközben érezte, hogy az ő blúza is szétnyílik, ezzel jelezve, hogy a férfi ujjai legalább olyan fürgék voltak, miközben ajka, már a melltartóba bújtatott melleit kényeztette, lesimítva válláról az inget, hogy a sajátja mellé kerüljön.

-          Castle… várj… ez… - zihálta akadozó lélegzettel Kate, mert Rick ajkai már hasát kényeztették – ez… itt nem…

-          Kate, kérlek! Érezni akarlak! Annyira vágyom rád…– emelte most fel fejét Rick és ajkuk szinte egy magasságba került, forró lehelete szinte égette a nő ajkát, csípőjét pedig az öléhez préselte. Kate vadul dobogó szívvel, le-fel hullámzó mellkassal nézett a vágytól elsötétült kék szemekbe, majd lassan odahajolt, és nyelvét izgatóan húzta végig a férfi alsó ajkán, puha csókot lehelt az arcára, majd megharapva fülcimpáját, úgy suttogta, tenyere pedig mellkasát, hasát simogatta, hogy aztán övcsatján állapodjon meg.

-          20 percet kap, Mr. Castle – búgta érzékien a fülébe, és keze kínzó lassúsággal húzta le a cipzárt, és simított végig a vágytól kemény férfiasságon. Elmosolyodott, amikor megérezte, hogy Castle megfeszül az érintéstől, majd ajka a férfi ajkára vándorolt, és játékosan megharapta – Kíváncsian várom, mit hoz ki belőle – évődött a férfival, aki most megfogta az érzékeny pontját simogató finom kezet, és a nő mindkét kezét annak feje fölé emelve préselte össze félmeztelen testüket.

-          Nem fog csalódni, ügynök! – súgta a szájába a szavakat Castle, majd ajka követelőzve, vadul csapott le a nő ajkára. Nyelve ingerlőn hatolt a nő szájába, és játékos mozgatásával tüzelte fel még jobban vágyaikat. Egyik kezével továbbra is lefogta a nő kezeit, míg a másikkal izgatóan simított végig a mellén, derekán, majd kioldotta a nő nadrágszíját, és lehúzva a cipzárt, hamarosan már legérzékenyebb pontját ingerelte a farmernadrág alatt. A kéjes sóhajokat, melyek előtörtek a nő torkából, szenvedélyes csókokkal nyomta el, majd megkegyelmezve a nőnek, elengedte kezeit, amelyek azonnal bejárták a férfi testének minden porcikáját, hogy a csókuk megszakítása nélkül tolja lejjebb a csípőjéről a nadrágot, az alsóval együtt. Szinte ugyanebben a pillanatban szabadította ki Kate izzó nőiességét Castle is a csipkés alsóból, majd miközben nyakát, mellét csókolta, Kate vágyakozva, türelmetlenül érintette csípőjét a férfiéhoz, keze pedig izmos fenekére vándorolt, de Castle még nem adta meg neki, amire vágyott. Tenyere ingerlőn simult a nő mellére, és lágyan masszírozta azokat, ajka pedig érzékien járta be nyaka, és melle vonalán a selymes bőrt.

-          Bármilyen… titkod lehet Kate Beckett… - búgta vágytól rekedt hangon Rick most a fülébe – de soha… soha ne hagyj el… - könyörgött a férfi. Kate egyik lábát a férfi köré fonta, ő pedig fenekét jobb kezével megtámasztva, csípőjének izgató mozgatásával ingerelte legérzékenyebb pontját, de nem adta meg a beteljesülést, amíg nem hallotta a választ.

-          Soha – nyögte Kate nehezen véve a levegőt, és Rick mosolyogva csókolta meg, miközben lágyan eggyé vált vele. Mindketten megkönnyebbülten nyögtek a csókba, amikor Rick lassan mozgatni kezdte csípőjét, Kate pedig a férfit szorosan átölelve, karjaiba simulva vette fel a ritmust. Felforrósodott testük szenvedélyesen tapadt össze, a torkukból feltörő sóhajok és nyögések útját szerelmes csókokkal zárták el. Mozgásukkal együtt gyorsult fel szívverésük, ahogy a gyönyör kapuja felé igyekeztek, amikor pedig a mámor végig hullámzott testükön, beleremegett minden porcikájuk. Rick továbbra is szorosan a karjaiban tartva a nyomozót engedte, hogy a nő lábai a szilárd talajra érkezzenek, majd arcát nyakába fúrva, szívta be az édes cseresznyeillatot.

-          Tudod hányszor fantáziáltam arról, hogy a férfimosdóban szeretkezünk, amikor megismertelek? – csókolt a nő nyakába szerelmesen Rick, mire Kate elmosolyodott, és ujjaival lágyan cirógatta a hátát.

-          Ha bárkinek elmeséled, mi történt itt, lelkiismeret-furdalás nélkül lőlek agyon!

19. rész

Castle halkan felnevetett a választ hallva, mely annyira jellemző volt szerelmére, majd kissé eltávolodva nézett a barnás színben ragyogó, szerelemtől sugárzó szemekbe, melynek íriszében ilyen közelségből még a kis pettyeket is látta.

-          A titkod biztonságban van nálam – lehelte ajkára a szavakat, majd finoman megcsókolta a kissé duzzadt ajkakat. Gyengéden csókolták egymást, így megnyugtatva vágytól feltüzelt testüket, és amikor megszakították a csókot, Kate szeretetteljesen simított végig a férfi arcán.

-          Ideje mennünk, mert a fiúk még kereső csapatot állítanak fel, hogy felkutassanak minket – mosolygott Castle-re, aki huncutul mosolygott vissza rá, és kék szemében ravasz fények villantak.

-          Akkor itt biztonságban vagyunk - vigyorgott a nőre, mire az elnézőn forgatta meg szemeit, majd kibontakozva az ölelésből, belebújt a padlón heverő ingbe, és Castle kezébe adta a sajátját. Néhány perc alatt rendbe szedték ruházatukat, majd Kate, fésű híján, ujjaival túrt bele szétzilált fürtjeibe.

-          Milyen? – nézett most kérdőn a férfira, aki épp a nadrágszíját kapcsolta be. Most fejét kissé oldalra billentve vizslatta a véleményére kíváncsian váró nőt, majd elmosolyodott, és karjait dereka köré fonva húzta magához egész közel.

-          Még sosem láttalak ennél szebbnek – csókolta meg lágyan a résnyire nyílt ajkakat, mire Kate ujjai most az ő tincsei közé furakodtak.

-          Hazudsz – mosolygott vissza rá a nő, miközben tarkóját simogatta – De akkor is szeretlek! – nyomott gyors csókot az ajkára, majd pillanatokkal később már kint is volt a mosdóból, Castle pedig réveteg mosollyal támasztotta meg hátát a csempén, mely tanúja volt nem sokkal korábbi, forró szeretkezésüknek.

Kate alig leült az asztalához, amikor Ryan jelent meg az asztala mellett, Espo társaságában, és kíváncsi tekintettel néztek rá. Beckett egy ideig várta, hogy megszólalnak majd, elmondják jövetelük okát, de azok csak hallgattak, és úgy vigyorogtak rá, mint akik mindent tudnak, csak a beismerésre várnak.

-          Mi van? – nézett rájuk értetlenül Beckett, noha pontosan tisztában volt vele, mire is kíváncsiak társai – Úgy vigyorogtok mindketten, mint egy eszelős!

-          Szóval… te és Castle, hm? – rángatta meg szemöldökét Ryan, mire Kate nem tudta elrejteni a mosolyt, mely ajkára vándorolt, ezzel elárulva magát, Kevin pedig folyatta – újra együtt?

-          Ezek szerint, maradsz, ugye? – vette át a szót társától Espo reményteli mosollyal, és Kate már előre utálta magát azért, amiért ki kell ábrándítania, de nem hagyhatta őket abban a tévhitben, hogy minden a régi lesz.

-          Nem – rázta meg a fejét, és figyelmét nem kerülte el, hogy mindkét férfi elszontyolodik a választ hallva – az ügy vége után visszamegyek Washingtonba. Castle és én megpróbáljuk így…

-          Sok sikert hozzá, de ha a véleményemre vagy kíváncsi… - kezdett hozzá Javi, de Kate egy kézmozdulattal leállította.

-          Nem vagyok, kösz! – szakította félbe társát. Egyáltalán nem volt szüksége arra, hogy Espo csak azért, mert itt akarja tartani, elbizonytalanítsa. – Arra viszont igen, hogyan kapjuk el Joshua elrablóját! – állt fel a székről Kate, és az eligazítóba ment, majd megállt a falra függesztett hatalmas térkép előtt, és ujjával a pénz átadási helyének kijelölt pontra bökött. – ötletek? – fordult kérdőn a két férfi felé, mire azok összeráncolt szemöldökkel mérlegelték a lehetőségeket. Mindannyiuk előtt világossá vált, hogy mivel zsákutcába jutott a nyomozás, így gyakorlatilag az egyetlen esélyük a kisfiú megtalálására az volt, ha lecsapnak a rablóra, amikor a pénzért megy. Ebben a pillanatban lépett az eligazítóba Castle, jobb kezében kávét szorongatva, melyet most a nő felé nyújtott, aki hálás mosollyal az ajkán fogadta el.

-          Haver, egyszer minket is meglephetnél ám egy csészével! – szúrta oda Javi az írónak, mire Kate szabad kezével csettintett a férfi orra előtt.

-          Javi! Koncentrálj! – terelte vissza a nyomozó figyelmét ismét az előttük álló feladatra a nő.

Kate ujjai ütemesen doboltak a megfigyelő kocsiban a monitorokkal felszerelt kis asztalon, miközben tekintetével feszülten pásztázta a képernyőn látható utcákat, sikátorokat, valamint a 17-es metró déli bejárata mellett álló kukára irányított kamera képét. Castle némán üldögélt mellette, és figyelte szerelmét, ahogy az F.B.I által használt egyik, Kate szerint, kacatot használva, füléhez emeli csuklóját, és beleszól a kis mikrofonba.

-          Javi, helyzet? – kérdezte, majd néhány tized másodperc múlva már hallotta is a jobb fülébe dugott kis fülesen keresztül társa mély hangját.

-          Itt semmi – jött a rövid felelet, majd Ryan hangja csendült fel, és érezhető volt az izgatottsága, amikor megszólalt.

-          Itt ment el előttem! 175 centi magas, barna haj, körszakáll – írta le a férfit Kevin magabiztosan – fekete táska van nála, és egyenesen a kuka felé tart. Fekete nadrág, bőrdzseki…

-          Látom! – szakította félbe Kate, ahogy a fickó feltűnt a központi kamerán. Világosan látható volt, ahogy először idegesen körbepásztázza a környéket, majd ledobja a szeméttároló fedelét, és kiemeli a Banks-ék által beletett kis, fekete aktatáskát, és a metró felé indult – Ne engedjétek felszállni a metróra! – utasította társait Kate, majd azonnal az ajtóhoz rohant, fegyverét kibiztosítva – Te itt maradsz! – állította meg nyitott tenyérrel az írót, aki követni akarta, majd a választ meg sem várva ugrott ki a kocsiból, és bevágta maga után az ajtót. Kate vad iramot diktálva futott az alig három háztömbnyivel arrébb lévő megálló felé, miközben fülében hallotta, ahogy Javi és Ryan közlik egymással, ki látta a fickót, és merre. Szinte egyszerre értek mindhárman a metró lejáratához, és fürgén szedték lábaik a lépcsőfokokat. Ebben a pillanatban a fekete kabátos férfi hátranézett, és meglátva a golyóállómellényben felé közeledő rendőröket, futásnak eredt. Útját egyenesen az éppen megérkező metró felé vette, és Kate már keresztet vetett volna arra, hogy elkaphatják, de amikor a férfi be akart ugrani, Javi utolérte, és gallérjánál fogva, egy erőteljes mozdulattal rántotta vissza, a fickó pedig elveszítve egyensúlyát, teljes erőből csapódott a padlóhoz. Arca fájdalmas grimaszba rándult, az aktatáska kirepült a kezéből, és amikor fel akart kecmeregni, Kate Glockjával találta szembe magát – higgye el, jól célzok! – húzta össze szemét vészjóslóan Kate, mire a férfi nagyot nyelt, és lassan feküdt vissza a padlóra.

Kate idegesen szántott végig hullámos haján hosszú ujjaival, mielőtt a kihallgatóba lépett volna. Tisztában volt vele, hogy ez az egyetlen esélyük, hogy megtalálják a kisfiút, ráadásul ideje sincs sok, mert ha tévednek, és két rablóval van dolguk, akkor a másiknak hamar feltűnik, hogy társa nem érkezik meg a pénzzel, és bánthatja a gyereket, azt pedig, sosem bocsátaná meg magának. Gondolataiból egy finom érintés szakította ki, ahogy Castle gyengéden megérintette a vállát.

-          Ne aggódj, menni fog – nézett rá biztatóan a férfi, és kék szeméből bizalom áradt. Kate nagyot sóhajtott, majd egy pillanatra lehunyta a szemét, és szorosan megmarkolva az aktát, határozottan nyomta le a kilincset. Az asztalnál ülő, 20as éveinek elején járó fiú kétségbeesetten nézett fel a belépőkre, és riadt tekintettel követte minden mozdulatukat, ahogy megállnak előtte, majd nagyot nyelt, amikor pillantása találkozott Kate rideg, elszánt tekintetével.

-          Hol van Joshua Banks? – tért a lényegre azonnal Kate, hiszen egy percet sem akart elvesztegetni, de a fickó értetlenül nézett vissza rá.

-          Ki? – kérdezett vissza ostobán bámulva rájuk, mire Kate nagy levegőt vett, és halkan, egyelőre nyugodtan ismételte meg a kérdést.

-          Hol van a fiú? Most kérdeztem meg utoljára! – figyelmeztette a férfit, aki most rémülten kapta pillantását az íróra, de Castle tekintetéből sem olvashatott ki semmi jót, így visszanézett a nőre.

-          Fogalmam sincs, miről beszél – felelte halkan, mire Kate bólintott, és kinyitotta a mappát.

-          Rendben, akkor játsszunk így! – fúrta zöldes szemét a férfiéba, és elégedetten látta, hogy annak gyöngyözni kezd a homloka.

20. rész

-          Gabe Adams – olvasta fel hangosan a férfi nevét Beckett az aktából – zsebtolvajlás, garázdaság, betöréses lopás – sorolta a férfi bűneit még mindig fel sem pillantva a dokumentumokból – pitiáner stiklik – jegyezte meg unottan, megvető hangsúllyal, majd egy laza mozdulattal becsukta a barna dossziét, melyet most hanyagul az asztalra hajított, és tenyerét az asztalra támasztva hajolt közelebb a férfihoz – azt hiszi, a gyerekrablás is ilyen? Hogy majd néhány hónapot mereszti a seggét a börtönben, és aztán szabad?! – emelte meg most kissé a hangját Kate, és elszántan folytatta, egy pillanatra sem megszakítva a szemkontaktust – Nem! – válaszolta meg a kérdését azonnal – Ez szövetségi ügy! Látja ezt a jelvényt?! – dobta most a férfi elé igazolványát Kate, így az elolvashatta rajta, hogy az F.B.I-tól jött – Elhiheti, hogy nem dísznek hordom magammal! Emberrablásért legalább 20 év jár, Gabe! De tudja, mit?! Nem fogok ennyinél megállni! A nyakába varrom Haley Nalov meggyilkolását is, és két tenyerét összecsapva tapsolhat örömében, ha megússza életfogytiglannal a halálbüntetés helyett!

-          Álljon már meg! – vágott közbe idegesen Adams – milyen gyerekrablás? Milyen gyilkosság? Nem tettem el láb alól senkit! És nem is raboltam el senkit! Még nekem sincs hol aludnom, hol tartanék egy elrabolt gyereket?! – tiltakozott elszántan, de Kate nem adta fel.

-          Valóban? Akkor mindennapi rutin, hogy kukákból szed ki váltságdíjat?! – szegezte neki a kérdést, de Gabe most is a fejét rázta.

-          Nem tudok semmiféle váltságdíjról! Nekem csak azt mondták, hogy menjek oda, és szedjem ki a táskát! Kétszáz dollárt kaptam érte, és kétszázat ígértek, ha leadtam a cuccot! – magyarázta átszellemülten, mire Kate és Rick tekintete összevillant, de a nő most nem szólt közbe – Azt sem tudtam, mi van a táskában!

-          Miért futott el előlünk, ha semmi köze az egészhez?

-          Reflex – rántotta meg a vállát Adams – ha meglátok egy zsarut, azonnal rohanni kezdek, maguk meg legalább hárman voltak, és fegyvert fogtak rám!

-          Az akarja, hogy elhiggyem, annyira hülye, hogy 400 dollárért belement valamibe, amiről azt sem tudta, micsoda?! – nézett rá felhúzott szemöldökkel Kate, aki egyáltalán nem akarta elhinni, hogy ez lehetséges, de Gabe csak megvonta a vállát.

-          Pénzből élünk, én meg sosem voltam egy kíváncsi természet – felelte értetlenül, mint aki nem is fogja fel, mekkora tétje van annak, hogy mit válaszol. – már a suliban is folyton azzal nyaggattak, hogy…

-          Kitől kapta a pénzt? – egyenesedett fel Kate, majd az íróra nézett, aki az ajtófélfának támaszkodva figyelte az eddig lezajlott jelenetet.

-          Nem tudom, nem kértem tőle igazolványt. Egyszerűen csak odajött hozzám az utcán, és megkérdezte, hogy elvállalom-e a dolgot, én meg rábólintottam. Ennyi volt. – felelte Gabe. Kate egy pillanatig némán farkasszemet nézett vele, majd az íróhoz sétált.

-          Szerinted? – kérdezte halkan, mire az megrántotta a vállát.

-          Szerintem semmi köze az egészhez, igazat mond – adott őszinte választ a nyomozónőnek, de annak tekintetén látszott, hogy nem igazán sikerült meggyőznie, így folytatta – ugyan már Kate, nézz rá! A fickó egyszerű, mint a raklap! Kizárt, hogy kitervelte volna a gyerekrablást…

-          Hé! Én is itt vagyok, ez nem zavar senkit?! – szólt közbe Adams felháborodottan, mire Castle az „én megmondtam” pillantásával nézett a nőre.

-          Látod? Olyan hülye, hogy még azt sem veszi észre, hogy épp az ő irháját mentem meg! – húzta el a száját szánakozva, mire Kate nagyot sóhajtott és Gabe felé fordult.

-          Hogy nézett ki a fickó, aki odaadta a pénzt?

-          Magas, úgy 180 centi, azt hiszem, barna haja volt – töprengett Adams, majd megvonta a vállát – igazából gőzöm sincs, mert tök sötét volt, amikor beszéltünk.

-          Igen, azt gondolom, milyen sötét volt – húzta el a száját Castle, így utalva arra, hogy nem éppen az utca sötétségére gondol, mire Gabe zavartan nézett rá.

-          Mi van? – ráncolta össze szemöldökét a férfi – így nem tudom összeszedni a gondolataimat, ha a csóka folyamatosan oltogat! – mutatott panaszos hangon az íróra, és Rick most sem állta meg, hogy ne szóljon vissza.

-          Nem baj, hagyja őket szanaszét! Nem nagy veszteség… - fűzte hozzá komoran, mire Kate figyelmeztető pillantást küldött felé, majd Gabe felé fordult.

-          Mikor kell átadnia a táskát?

-          Az ipse azt mondta, majd telefonál – húzott elő a zsebéből egy mobilt Adams, mire Kate lehunyta a szemét. Kezdett igazat adni Ricknek, miszerint a fickó tényleg veszélyesen hülye. Már akkor kezdhette volna ezzel az információval, amikor behozták, ehelyett csak félre beszélt.

-          Rendben – szűrte a fogai között nyugalmat erőltetve magára Beckett – ha legközelebb telefonál, mi itt leszünk, maga pedig szóval tartja, amíg lenyomozzuk a telefont, világos?

-          Egy pillanat! – emelte fel ujját Gabe – ha én feldobom a fickót, elveszik kétszáz dollárom! – nyilvánította ki nem tetszését a férfi, mire Kate égnek emelte tekintetét, Castle pedig megköszörülte a torkát.

-          Vagy ez, vagy úgy vágom be a sittre, hogy azt is elfelejti, hol született! – fúrta hidegen zöldes színben szikrázó szemét Kate a férfi barna szemébe, miközben vázolta a lehetséges alternatívát. Gabe szája belsejét rágcsálva gondolkodott, majd nagyot sóhajtott.

-          És mégis mivel tartsam szóval? – kérdezte, így beleegyezve a nő által diktált feltételekbe, mire Castle válaszolt a kérdésre.

-          Mindenesetre ne akarjon vele szellemi párbajt folytatni. Fegyvertelenül esélytelen lenne – szurkálódott Castle, mire Gabe megint értetlenül nézett rá.

-          Bocsi, lemaradtam a szinkronnal… milyen párbajról hadovál?

-          Ne törje a fejét, nem tudom, melyikünknek fájna jobban – húzta el a száját Castle, és Kate csak nehezen állta meg, hogy el ne mosolyodjon. Mindig is tudta, hogy az író nehezen tűri az emberi butaságot, pláne akkor, ha ehhez hatalmas ego is társul, márpedig úgy tűnt, Gabe-ben mindkettő otthonra lelt.

-          Gabe a lényeg, hogy ne tegye le a telefont, amíg nem szólok! Érti? – nézett kérdőn a férfira, miközben az, még mindig ujjai között pörgette a készüléket – nem érdekel, mit talál ki, de tartsa szóval! Értette?

-          Igen, igen! Értettem! – bólogatott Gabe, majd mindhárman felálltak, és a nő asztalához sétáltak. Ryan gyakorlott mozdulattal erősített egy kábelt a mobilkészülékre, melynek másik végét egy laptopra kötötte, hogy aztán elkezdődjön a várakozás, miközben Gabe ostobábbnál ostobább történetekkel szórakoztatta a társaságot, melyen azonban csak ő nevetett. A sokadik poénnál, Javi Kate felé fordult, és a kín az arcára volt írva, ahogy megszólalt.

-          Beckett, kérlek, had lőjem le! – könyörgött a nőnek, aki elmosolyodott, majd megrázta a fejét.

-          Javi, gondolj Joshuára… nincs más választásunk – válaszolta a férfinak, majd tekintetével követte az írót, ahogy a pihenőbe indul. Biztatóan ütögette meg társa vállát, majd Rick után indult. Amikor beért, becsukta az ajtót, és leült a férfi mellé a kanapéra – minden rendben? – kérdezte aggodalmas hangon, mire Rick most ráemelte kék szemét, úgy válaszolt.

-          Persze, csak már nem bírtam tovább Adams mellett. Ha még két percig hallgatnom kell, a töltőtollammal szúrom le! – húzta el a száját Rick, mire Kate elmosolyodott, és ujjaikat összekulcsolva fogta meg a férfi kezét.

-          Akkor le kellett volna, hogy tartóztassalak – bocsátkozott jóslatokba Kate, mire Castle most felé fordult, egyik lábát térdben hajlítva, könyökével a kanapé falán megtámaszkodva.

-          Azóta vágyom rá, hogy újra bilincset kattints a kezemre, mióta letartóztattál a közkönyvtárban – vigyorgott a nőre szemtelenül, majd közelebb hajolt hozzá – emlékszel? Nagyon mérges voltál rám, mert zavarba hoztalak az ajándékommal…

-          Nem azért voltam mérges, hanem azért, mert dokumentumokat loptál az asztalomról! – javította ki a nyomozó az írót, aki azonban csak mosolygott – ezen kívül, egyáltalán nem hoztál zavarba!

-          Most már igazán bevallhatod – súrolta ajkával a nő ajkát a férfi, és nyelvét izgatóan húzta végig rajta, majd finoman megcsókolta – Tanácstalan voltál, nem tudtad, mit kezdj az érzéssel, ami…

-          Igen – suttogta vissza Beckett, lágyan viszonozva az apró csókokat – tanácstalan voltam… nem tudtam, hogy egyszerűen lelőjelek, vagy… kínozzalak meg előtte - mosolygott kacéran a férfira Kate, aki hitetlenkedve rázta meg a fejét, majd ezúttal hosszabban vette birtokba a nő ajkát. Nyelvük gyengéden, szerelmesen találkozott, hogy belekezdjenek ismerős táncukba, de ebben a pillanatban Ryan tépte fel az ajtót.

-          Beckett, a telefon! – jelentette be izgatottan, majd zavartan kapta el tekintetét a párról, amikor meglátta, mibe is gyalogolt bele éppen.

21. rész

Beckett egy csapat kommandóssal, Javival, Ryan-nel és a már szintén golyóállómellényben tébláboló íróval állt egy erdei tisztás közepén. Tőlük jó 500 méterre volt látható az a fehérre meszelt családi ház, egy farm közepén, ahol fogva tartották Joshua Banks-et. Miután Ryan szólt a nőnek, hogy megérkezett a várva várt hívás, lélegzetüket visszafojtva figyelték, ahogy Gabe Adams profi módon akadékoskodott a csomag átadásának körülményeit illetően, mellyel elérte, hogy a hívás jóval meghaladta a 30 másodpercet, így sikerült bemérni azt. Most egyre növekvő adrenalinnal, összehúzott szemmel figyelte a távolban magányosan álldogáló házat, mely körül semmi mozgás nem volt látható, de az udvarban álló kék furgon jelezte, hogy a kisfiú nem egyedül tartózkodik benn. Kate elszakítva pillantását a háztól, a feszült figyelemmel várakozó kommandósokhoz fordult.

-          Óvatosnak kell lennünk, és épségben kell kihozni a gyereket! – szólalt meg hivatalos, határozott hangon, mire minden férfi, egyetértően bólintott, miközben folytatta – nem akarok felesleges tűzpárbajt, világos? Csak akkor használjuk a fegyverünket, ha a legkisebb veszélybe sem sodorjuk vele a gyereket! Maguk hátulról közelítik meg az épületet – mutatott most egy kisebb csoportra, majd egy másikra szegezte magabiztos tekintetét – maguk két oldalról veszik körbe, mi pedig – nézett most Javiékra a nő – a bejáraton hatolunk be. – adta ki az utasításokat, majd magára kapta F.B.I feliratú mellényét, szorosan meghúzta a pántokat, és egy fejmozdulattal jelezte, hogy indulhatnak. Castle néma csendben követte a nőt, és a rendőröket, ahogy szinte hangtalanul, apró lépésekkel, de annál gyorsabban közeledtek a ház felé. Amikor már csak 100 méterre voltak az épülettől, Kate elővette fegyverét, és kibiztosította, majd tekintetével, és egy kézmozdulattal jelezte a férfiaknak, hogy a megbeszélt módon váljanak szét, és azok néma csendben, jól összeszokott csapatként, összehangoltan teljesítették a parancsot, egy pillanatra sem megkérdőjelezve az ügynöknő döntését. Kate, akárcsak Javi és Ryan, kissé meggörnyedve igyekezett tovább a házhoz, majd a bejárati ajtó mellé lapultak, ügyelve arra, hogy véletlenül se láthassa meg őket senki a ház ablakából. Amikor elfoglalták helyüket, a nő mély lélegzetet vett, majd jobb kezével füléhez nyúlt, és halkan szólalt meg – Mindenki a helyén? – kérdezte a csuklójára erősített mikrofonba beszélve, majd kis idő múlva, hallotta, ahogy a csapatok sorban bejelentkeznek – Akkor kezdjük… három, kettő… - számolt visszafelé Kate, de az egyet már nem mondta ki hangosan. Egy emberként, olajozott összhangban törtek be a házba négy oldalról, majd hangos kiabálás vette kezdetét, ahogy azonosítva magukat, minden helyiséget végig járva, keresték a kisfiút, és elrablóját. Kate jobbról, balról hallotta, ahogy a kommandósok, vagy éppen Javi közli, hogy melyik helyiség tiszta. Ahogy tekintetét körbejáratta a házon, szeme megakadt egy ajtón. – Castle! – szólt az íróhoz, aki szorosan ott állt mellette, majd a lejárat felé bökött fejével. Pillantásuk találkozott, és Kate a következő pillanatban már fel is tépte az ajtót, és fegyverét előreszegezve indult el gyors iramban a lépcsőn lefelé, nyomában az íróval. Amint leért, meglátta, ahogy a videóról ismerős szőke kisfiú, angyali mosollyal az arcán, ragyogó kék szemekkel pillant fel rá. Az alagsor kényelmes szobaként volt berendezve, Joshua a televízió előtt ülve, egy videó játékot játszott éppen, és most kíváncsian csillogtak kék szemei, ahogy a fekete ruhába öltözött nő felé indult. – Megtaláltam! Alagsor! – szólt bele a mikrofonba ismét a nő – Kutassátok át a környéket, a fickó is itt lesz valahol! – utasította az emeleten lévő rendőröket Kate - Joshua! – mosolyodott el a nő, hogy épségben találta a gyereket, majd fegyverét a pisztolytáskába dugva, közelebb lépett hozzá – Gyere, kicsim, hazaviszlek! - guggolt le a gyerek elé, majd amikor az, szorosan átfonta vékony karocskájával a nyakát, felállt, és az ajtó felé indult. Ebben a pillanatban tekintete találkozott Castle riadt pillantásával, és még mielőtt felfoghatta volna, mi történik, csak Rick kiáltását hallotta.

-          Kate! – próbálta figyelmeztetni a nőt Rick, mire azonban egy lépést is tehetett volna felé, Kate csak egy erőteljes ütést érzett a halántékán, majd a padlóra zuhant. Fejéről ívben repült le a fekete baseball sapka, de még maradt annyi lélekjelenléte, hogy kissé elforduljon, ügyelve, hogy ne a gyerekre essen. Így azonban teljes testsúlyával esett bordáira, a gyerek pedig így is megütötte magát, ahogy földet értek. A jobb oldalról érkező támadó, hatalmas lendülettel rúgott a földön fekvő nőbe, majd az ablak felé vette útját, hogy egér utat nyerjen magának. Kate továbbra is a padlón görnyedve igyekezett leküzdeni a hányingerét, melyet a gyomorrúgás gerjesztett, miközben minden erejével próbált felállni. Feje hasogatott az ütés nyomán, és arcán érezte, ahogy vékony csíkban szivárgott a vér a sebből. Nem tudta, csak sejtette, hogy egy pisztoly markolatával kapta a jobb kezest. Tekintetével Joshuát kereste, aki a szoba sarkában, törökülésben zokogott, majd érezte, ahogy Castle mellé guggol. – jól vagy?! – kérdezte aggodalmas hangon, de a választ már nem várta meg. Felemelt fejjel figyelte, ahogy szerelme támadója megpróbál az ablakon át menekülni, és Kate a következő pillanatban látta, ahogy a kék szemek haragosan villannak. Annyi gyűlölet tükröződött bennük, amennyit még soha nem látott, majd a másodperc tört része alatt ugrott fel Rick, és kapta el hátulról a férfi gallérját. Cseppet sem finomkodva rántotta le a padlóra, majd fölé magasodva, teljes erőből kezdte ütni az arcát, és a férfi orrának és szájának vére csakhamar vörösre festette az ő öklét is, de nem törődött vele. A tudat, hogy kezet mert emelni Kate-re, hihetetlen dühvel árasztotta el minden porcikáját, és bosszúért kiáltott.

-          Castle, elég… - Amikor meghallotta Kate hangját, agya lassan kitisztult, és ziháló tüdővel pillantott rá, de jobb keze továbbra is ütésre készen állt. Beckett már felegyenesedett, és most a falnak támaszkodva, jobb kezével bordáit szorítva nézett rá. Jobb lába mellett, megszeppenve álldogált Joshua, és arca maszatos volt a könnyektől, melyek végig folytak arcán. Kis keze ökölbe szorulva markolta Beckett nadrágját, és sírásra görbülő szájjal nézett fel a nőre.

-          Miért bántják Grant bácsit? – kérdezte vékonyka, remegő hangon félve, mire Beckett és Castle tekintete összekapcsolódott, és tudták, hogy egyre gondolnak. Helyes volt a feltevésük, miszerint a kisfiú ismeri elrablóját. Kate mosolyogva simogatta meg a gyerek szőke fejét, ahogy lenézve rá, válaszolt.

-          Szeretnél hazamenni, ugye? – kerülte meg a kérdést, hiszen fogalma sem volt, hogyan magyarázza el egy öt éves gyereknek, hogy akit a család barátjának tartott, és akiben megbízott, elrabolta, és egy millió dollárért adta volna csak vissza a szüleinek. Joshua nagyot nyelve bólogatott, mire Kate Rickre emelte szemét. – Castle, kérlek, vidd fel, jó? – kérte a férfit, aki még egyszer dühösen ránézett a padlón fetrengő férfira, majd felállt, és a kisfiút karjaiba emelve indult meg a lépcsőn felfelé. Még hallotta, ahogy Kate a mikrofonba beszél, és mire felért az utolsó lépcsőfokra, már Javi és Ryan siettek vele szembe.

Kate fogait összeszorítva, olykor halkan felszisszenve hagyta, hogy a mentőorvos, miután összevarrta halántékán a sebet, megvizsgálja bordáit. A doktor tenyere óvatosan tapogatta meg a most már lila színben pompázó oldalát, néha erőteljesebben megnyomva, mire Kate rosszalló pillantással jutalmazta.

-          Sajnálom – kért elnézést az orvos, majd lehúzva kesztyűjét, jelezte Kate-nek, hogy felöltözhet – nem tört el a bordája, de zúzódott, ami legalább olyan fájdalmas! – közölte együtt érző hangon – beletelik egy kis időbe, mire helyrejön, addig is, felírok egy krémet, ezzel minden nap egyszer, lefekvés előtt kenegesse – írt fürgén egy jegyzettömbbe a férfi, majd átnyújtotta a nőnek, aki mosolyogva köszönte meg. – most viszont beengedem a társát, mert már biztosan vizet taposott a talajba – mosolygott jókedvűen a férfi, majd kinyitotta a mentőautó ajtaját, és Rick azonnal ott termett. Arcáról leolvasható volt az aggodalom, szemében félelem tükröződött, ahogy végig futatta pillantását a nőn, majd nagyot nyelve beljebb lépett, és leült vele szemben.

-          Ne nézz már így rám, Castle – tűrt el egy hajtincset zavartan a füle mögé Kate. Maga sem tudta, miért, de nem szeretett gyengének, sebezhetőnek látszani az író előtt – Jól vagyok…

-          Nagyon fáj? – kérdezte Rick, a bordáira utalva, mire Kate megvonta a vállát.

-          Csak ha röhögök – húzta el keserű mosolyra a száját Beckett, mire Rick is elmosolyogta magát.

-          Azt hittem, elveszítelek… - térdelt most Kate elé a férfi, és óvatosan simított végig arcán, ügyelve, hogy véletlenül se érjen hozzá a halántékához, ahol egy fehér ragtapasz éktelenkedett.

-          Nem adom olyan könnyen a bőröm – viszonozta a gesztust még mindig mosolyogva Kate – és egyébként sem akart megölni, csak menekülni – jegyezte meg undorodva Beckett, majd elnémulva figyelte, ahogy Rick közelebb hajol hozzá, és lehunyt szemmel élvezte, amikor lágyan megcsókolta.

22. rész

Ebben a pillanatban Javi jelent meg a nyitott ajtóban, és zavartan köszörülte meg a torkát.

-          Cukik vagytok, tényleg, és én örülök nektek, de van itt egy pofa, akit be kellene vinni az őrsre kihallgatni, sőt, még a gyerek is itt van. A doki szerint, kutya baja, mi legyen? – nézett kérdőn Beckettre, aki még mindig a csók hatása alatt állva igyekezett összeszedni gondolatait. Javi, hogy időt adjon a nőnek, most Rick felé fordult – egyébként, haver, te verted ilyen bucira a fickó képét? – vigyorgott, majd amikor Castle büszkén mosolyogva bólintott, elismerően füttyentett. – szép volt, magam sem csináltam volna szebben! – kacsintott az íróra, majd Kate hangja szakította félbe.

-          A pisztolyát megtaláltátok? – kérdezte, mire Javi tagadólag rázta meg a fejét.

-          Nem volt nála fegyver.

-          Akkor mégis mivel ütött le? – emelte fel meglepetten a szemöldökét Kate, aki határozottan úgy érezte, mintha egy fegyver markolata csapott volna le halántékára.

-          Egy fadarabbal talált el, úgy ilyen vastaggal – mutatta fel keze szárát Javi, mire Kate elhúzta a száját.

-          Vigyétek be, a gyerekkel együtt. – utasította a férfit, aki bólintott és a következő pillanatban már el is tűnt, hogy teljesítse a parancsot, ismét egyedül hagyva őket. Kate szerelmesen mosolygott a férfira, aki továbbra is aggodalmas tekintettel nézett vissza rá.

-          Mit mond az orvos?

-          Zúzódtak a bordáim, és adott valami kenőcs receptet – lobogtatta meg a vényt Kate, majd huncutul csillant meg a szeme, ahogy gallérjánál fogva közelebb húzta magához az írót – erről jut eszembe, este lefekvés előtt kell bekenni… számíthatok a segítségére, Mr. Castle? – húzta fel szemöldökét évődve a nő, miközben nyelvét izgatón húzta végig a férfi alsó ajkán.

-          Szólítson, Dr. Castle-nek, Beckett ügynök – vigyorgott rá kajánul a férfi, majd ajkuk ismét szerelmes csókban egyesült.

Kate összeráncolt szemöldökkel figyelte Joshua Banks-et, ahogy a pihenőben elmélyülten játszik a hordozható videó játékkal, melyet útközben vásárolt neki Rick, a férfi pedig szorosan mellette ülve adja az utasításokat, mit, hogyan csináljon. Szívét melegség járta át a látványra, és akaratlanul is elképzelte, vajon, milyen lenne, ha a közös kisfiúkkal figyelhetné a férfit. Biztos volt benne, hogy Rick csodálatos apa lenne, hiszen Alexis-ből is remek felnőttet nevelt, aki tisztelte őt. Abban már kevésbé volt biztos, hogy belőle jó anya válna. Munkája miatt nyilván gyakran kellene egyedül hagynia őket, és folyton ott lógna a levegőben, hogy elveszíthetik őt. Nem akarta, hogy az ő gyermekének is azt kelljen átélnie, amit neki. Hogy egy nap vadidegenek jelenjenek meg az ajtajukban, közölve, hogy az anyukáját lelőtték egy bevetés során. Abban is biztos volt azonban, hogy nem tudná feladni a munkáját, hiszen az része az életének, a személyiségének. Ettől az, aki. Gondolatai közé most Washington is befurakodott, és a telefonhívás, melyet akkor intézett, amikor Castle a gyerekkel, akit végül is ők hoztak be, mert Joshua mindenáron a fekete autóban szeretett volna utazni a vicces bácsival, bement a játékboltba. Felhívta főnökét az irodában, tájékoztatta az ügy állásáról, majd nehéz szívvel bólintott rá az utasításra, miszerint, másnap reggel már meg kell jelennie Washingtonban. Ez azt jelentette, hogy már csak egyetlen éjszakájuk maradt kettesben a férfival, hogy aztán legalább egy hétre, vagy ha új ügyet kap, talán még többre, távol legyenek egymástól. Bár szerette a férfit, jobban, mint bárkit az életében, még mindig nem tudta elképzelni, hogyan fog működni a távkapcsolat, vagy működni fog-e egyáltalán. Pillantása most találkozott a férfi mosolygó kék szemével, aki vidáman integetett neki, ő pedig szomorú mosollyal az ajkán intett vissza. Castle látható módon legalább annyira élvezte az új játékot, mint a kisfiú. Kate keserűen gondolt arra, mit fog majd szólni az író, amikor elmondja neki, hogy már reggel gépre kell ülnie. Gondolataiból Javi hangja rántotta ki, ahogy megállt mellette.

-          Látom Castle új barátra lelt… valakire a korcsoportjából? – viccelődött a nyomozó, mire Kate most felé fordult.

-          Magához tért már a fickó? – terelte a beszélgetést a nő a nyomozásra, mire Javi bólintott.

-          Amennyiben arra gondolsz, hogy képes-e már elszámolni 10-ig hiba nélkül, akkor igen. Castle egyébként jól elintézte a csókát – jegyezte meg cseppnyi csodálkozással a hangjában Espo, mire mindketten ismét a pihenő felé fordultak – ki sem néztem volna belőle, hogy erre is képes.

-          Én sem – válaszolta fél mosollyal a szája szegletében Kate, majd ismét elkomolyodott – mit tudunk róla?

-          Grant Mitchell-nek hívják, egész pontosan Dr. Grant Mitchell – fűzte hozzá Espo, és elégedetten vette tudomásul, hogy sikerült meglepnie felettesét, így folytatta – ő Joshua fogorvosa. Sosem volt büntetve, még egy gyorshajtása sem volt soha. A kihallgatóban vár, gondoltam, szeretnél te elbeszélgetni vele!

-          Jól gondoltad – bólintott a nő, majd finoman bekopogott a pihenő ablakán. Castle felemelte a fejét, és a jelzést megértve, kedvesen megsimogatta a srác fejét, majd az ajtó felé indult – A szülők úton vannak már? – kérdezte Javitól Kate, miközben Castle is kilépett a pihenőből, és együtt indultak a kihallgató szoba felé.

-          Telefonáltunk nekik, a férj azt mondta, hamarosan ideérnek. – felelte Javi, majd megálltak a kihallgató szoba előtt.

Kate nagy levegőt vett, majd Castle-el az oldalán belépett. Grant kezeit tördelve ült az asztal mögött. Arcán jól látható volt az író kezének nyoma. Jobb szemét csak félig tudta kinyitni, mely kékes színben játszott, és ajka is feldagadt az ütésektől, melyeket kapott. Kate nem kis elégtétellel állapította meg, hogy támadója rosszabb bőrben van, mint ő. Neki ugyan nehézséget okozott a mozgás, és feje is lüktetett még, de megnyugodva gondolt arra, hogy legalább nem úgy néz ki, mint Dr. Frankenstein egyik elfuserált szörnyszülötte, ellentétben a dokival. Kimérten foglaltak vele szemben helyet mindketten, majd Kate szomorúan csóválta meg a fejét.

-          Dr. Mitchell, ugye tudja, hogy nagy hibát követett el, amikor elrabolta Joshua Banks-et. Ezek után legfeljebb a fegyencek rothadó fogait kezelheti, igaz, azt élete végéig. - húzta el a száját Kate, mire Grant nagyot nyelt, de a nő folytatta – könnyítsen a lelkén, meséljen el mindent, és talán beszélek a főügyésszel, hogy a büntetése megálljon 25 évben.

-          Nézzék, én nem raboltam el senkit, esküszöm! – rázta meg tagadólag, kétségbeesetten a fejét Grant.

-          Ez most komoly? – szólalt meg Rick hitetlenkedve – ott találjuk magánál, az alagsorban a gyereket, akiért egy millió dolláros váltságdíjat követelnek, és maga azzal akar megetetni minket, hogy véletlenül arra járt?! – nézett most gúnyosan a férfira Castle, és tekintetén látszott, milyen ostobának tartja.

-          Azt hiszi, hülye vagyok, hogy ezt beveszem? – toldotta meg a kérdést Kate, mire Castle határozottan rázta meg a fejét.

-          Nem, nem hülye! Sőt, nagyon okos, szóval én a maga helyében nem dühíteném fel, hanem őszintén válaszolnék a kérdéseire. – adott jó tanácsot a riadt tekintettel rájuk bámuló Grantnek, majd hozzáfűzte – én sem bántam magával kesztyűs kézzel, de higgye el, az én pofonjaim thai masszázsnak fognak tűnni az ökléhez képest. A jobb kezétől például még én is félek! – mutatott a nőre látszólag félénken Rick, mire Kate megforgatta a szemét, és átvette a szót.

-          Grant, ne játszadozzon velem! Visszavezettük a hívást egészen a farmig, amikor telefonált Gabe Adamsnek, hogy hova vigye a pénzt, és mikor. Személyleírást adott arról, aki megkérte, hogy vegye fel a váltságdíjat, ami, micsoda véletlen, éppen magára illik! Ezen kívül, ha ez nem lenne elég, magával volt a kisfiú! Szóval, ne hazudozzon nekem, mert ráfizethet!

-          Nem hazudok! Esküszöm, hogy nem raboltam el Joshuát! Én csak vigyáztam rá! - tiltakozott egyre kétségbeesettebben Grant – higgyék el, hogy nem követtem el semmit abból, amivel vádolnak! Én csak segíteni akartam neki! Megkért, hogy szerezzek valakit, aki felvenne egy csomagot, így beszéltem azzal a fickóval az utcán! Azt sem tudom, hogy hívják, vagy milyen csomagért kellett elmennie! Én csak szívességet tettem neki!

-          Kinek, Grant?! Kinek tett szívességet?! – csapott az asztalra Kate türelmetlenül, de arra a válaszra nem számított, amit kapott.

23. rész

-          Clara-nak! – bökte ki rémülten Grant, mire Kate és Castle is döbbenten meredtek rá, a férfi pedig folytatta – néhány nappal ezelőtt felhívott, és megkérdezte, tudnék-e vigyázni a fiára néhány napig a családi birtokon. Igent mondtam neki, mert imádom a kis kölyköt! – hadarta szinte egy levegővel Mitchell, Kate-ék pedig feszülten figyeltek – aztán újra felhívott azzal, hogy keressek neki egy pasast, aki felvenne egy csomagot. Nem értettem, mit akar ezzel, de belementem. Utána már csak annyi dolgom volt, hogy egy órával utána felhívjam ismét, és megmondjam, hova vigye a táskát!

-          Miért ütött le? Ha nem tudta, hogy mi folyik itt, miért próbált menekülni?

-          Clara azt mondta, hogy a férje mindenáron el akarja majd vinni a gyereket tőle, és megkért, ha ez így alakul, akkor tűnjek el, nehogy bajom essen, és vigyem magammal Joshuát is.

-          Mi a helyzet a videóval, amin a kisfiú üzen a szüleinek? – kérdezett rá Castle, mire Grant megvonta a vállát.

-          Fogalmam sincs, hogy az mikor készülhetett. Talán akkor, amikor az a pasas eljött Clara-val meglátogatni a kisfiút. – találgatott a férfi – Nekem le kellett lépnem egy órára, nem tudom, mit csináltak akkor…

-          Milyen pasas? – csapott le a szóra Kate, de fejében már kezdett körvonalazódni a történet, és az író tekintetén látta, hogy ő is így van ezzel.

-          Egy kigyúrt, szőke férfi, valami német, vagy osztrák neve volt… - törte a fejét erősen Grant, mire Castle sietett a segítségére.

-          Hazel?

-          Igen! – csillant fel a szeme a férfinak, majd folytatta – úgy tűnt, nagyon jó barátok a kölyökkel, és Clara is nagyon jó barátként mutatta be nekem. – fűzte hozzá még mondandójához, mire Kate és Castle tekintete összevillant, majd egy emberként ugrottak fel az asztaltól, és hagyták el a kihallgatót. Kilépve azonnal Javi asztalához siettek.

-          Javi, azonnal álljatok rá Clara Banks telefonjára! Tudni akarom, merre jár! – utasította a férfit, mire az értetlenül nézett rá.

-          Minek? Hamarosan úgyis itt lesz a férjével – ismételte meg korábbi kijelentését Javi, Kate pedig türelmetlenül rázta meg a fejét.

-          Úgy tűnik, elraboltatta a saját fiát, és most talán éppen a szeretőjével készül lelépni, feltéve, ha már megtudta, hogy a fia nálunk van! – jegyezte meg Kate, és még mielőtt Javi reagálhatott volna, nyílt a liftajtó, és Martin Banks lépett ki belőle. Útja egyenesen a nyomozók elé vezetett, és idegesen, egyben izgatottan szólította meg őket.

-          Hol a fiam?!

-          A pihenőben játszik – világosította fel Castle együtt érzőn. Pontosan tudta, min mehetett keresztül a férfi, és tapasztalatból tudta, hogy ilyenkor semmi másra nem vágyik az ember, mint arra, hogy karjai közé szoríthassa gyermekét, és saját szemével győződhessen meg róla, hogy ép és egészséges. Mielőtt azonban a férfi elindulhatott volna, Kate megállította.

-          A felesége nem jött magával?

-          Nem, azt mondta, inkább otthon készül fel, hogy minden rendben legyen, mire hazaviszem a fiunkat! – felelte sietve Banks, majd azonnal a pihenő felé indult, Kate pedig, Javira nézett.

-          Mérjétek be a telefont! Biztos vagyok benne, hogy szökni próbál! – bocsátkozott jóslatokba, mire társa azonnal a telefon után nyúlt, hogy teljesítse felettese parancsát.

Kate határozottan kopogtatott be a Banks lakás ajtaján, majd türelmesen várta, hogy ajtót nyissanak neki. Amikor másodpercekig hiába várt, erőteljesebben kopogtatott, majd bekiáltott.

-          Mrs. Banks, itt a rendőrség! Nyissa ki, vagy betörjük! – hangzott fel magabiztos hangján a fenyegetés, majd kis idő múlva hallották, amint léptek zaja közeledik, és elfordul a kulcs a zárban, majd feltárult az ajtó, és Clara Banks nézett rájuk.

-          Reméltem, hogy késnek egy kicsit – jegyezte meg keserűen mosolyogva a nő, mire Kate elhúzta a száját.

-          Sajnálom, ha csalódást okoztunk! – nézett hidegen a nőre Kate, de tekintetén látszott, hogy egyáltalán nem sajnál semmit, csak azt, hogy nem jöttek rá hamarabb. Clara most félreállt az ajtóból, és a nappaliba sétált, Kate és Castle pedig követte. A nő elrévedt tekintettel ült le a kanapéra, majd a nélkül kezdett bele mondandójába, hogy felnézett volna.

-          Gondolom, már azt is tudják, hogy Mike segített, igaz? – kérdezte rezignáltan, de a választ már nem várta meg, csak mély lélegzetet vett, és tovább beszélt - Amikor hozzámentem Martinhoz, azt hittem, megnyertem a főnyereményt – kezdte alig hallhatóan – jóképű volt, sikeres, gazdag, és a tenyerén hordozott. De a házasságunk alatt többször csalt meg, mint ahány csillag van az égen. Amikor felvetettem neki, hogy elválok, kijelentette, hogy ő nem hisz a válásban! Elhiszik ezt? – emelte könnytől fátyolos szemét a nyomozónőre és Rickre, majd megvető hangsúllyal folytatta – fűvel – fával megcsal, de a válásban nem hisz! Én viszont nem bírtam tovább a kettős életet! A nyilvánosság előtt úgy tenni, mintha minden rendben lenne, miközben tudtam, hogy semmit nem jelentek már a számára. Minden áldott este másik parfüm illatát éreztem rajta, amikor hazajött, és ettől felfordult a gyomrom. – rázkódott meg undorodva a nő – ebben az időszakban találkoztam Mike-kal, akit még a főiskoláról ismertem. Sokat beszélgettünk, és én megint kezdtem érezni, hogy fontos vagyok valakinek, hogy valakinek csak én vagyok fontos! Beleszerettem, de tudtam, soha nem lehetek vele igazán, mert Martin sosem egyezne bele a válásba, ráadásul, ha megtudja, hogy szeretőm van, még a fiamat is elvenné tőlem.

-          Ekkor döntött úgy, hogy titokban elválik, és elrabolja a saját fiát? – kérdezte halkan Castle, mire a nő bólintott.

-          Igen. Mike és én úgy gondoltuk, csak így kezdhetünk új életet. Elraboltuk a fiamat, úgy tettünk volna, mintha meghalt volna, én pedig csendesen eltűntem volna a temetésén. – vallotta be szemlesütve, szégyenkezve tettét a nő, majd nagyot nyelt, és folytatta – így aztán péntek este, leléptem az estélyről. Martin észre sem vette, mert megint egy új szeretőt készült behálózni, és Mike-kal idejöttünk. Nem tudom, hogyan került elő a fegyver, de amikor Haley megtudta, mire készülünk, meg akarta akadályozni. Úgy érezte, hálával tartozik a férjemnek, mert a barátjával történt eset miatt nem rúgta ki. Dulakodni kezdtek Mike-kal, a pisztoly pedig elsült… nem tudtam, mit tegyek, így folytattuk, ahogy elterveztük… - csuklott el a hangja a nőnek, majd zokogni kezdett, Kate pedig lassan felállt, és a nőt is felállította, akinek vállát még mindig rázta a sírás.

-          Clara Banks, letartóztatom a rendőrség félrevezetéséért, és gyilkosságban való bűnrészesség vádjával! – kattintott bilincset a nő csuklójára, majd monoton hangon sorolta fel a jogait. Amikor végzett, Clara ráemelte könnyes tekintetét.

-          Mi lesz most Mike-kal? – kérdezte aggódva, Kate pedig őszintén felelt.

-          A társaim éppen ebben a pillanatban veszik őrizetbe – jelentette ki mindenféle érzelmek nélkül, majd a kijárat felé vezette a nőt, hogy bevigye az őrsre, és hivatalosan is felvehessék a vallomását.

Kate a pihenőből figyelte, ahogy Martin Banks, karján a már kimerülten alvó Joshuával a lift felé lépked. Mindig nehéz volt szembesülnie az emberi gyarlósággal, de mindennél nehezebben viselte, ha valaki egy gyerek kárára próbálta a saját boldogságát megszerezni. Annak ellenére, hogy bizonyos szempontból együtt érzett a képviselőasszonnyal, még most sem értette, miért nem volt képes más megoldást találni problémájára, miért kellett ehhez megölnie egy ártatlan nőt, és kitenni a fiát mindannak, amin ma délután keresztül ment. Gondolataiból Castle rántotta ki, ahogy szorosan mögé állva karolta át derekát, ügyelve arra, hogy véletlenül se érjen sérült bordáihoz, és úgy figyelte ő is, ahogy Martin a fiával eltűnik a szemük elől.

-          Nincs igazság a földön, igaz? – kérdezte Castle halkan, és meleg lehelete csiklandozta a nő tarkóját, amikor folytatta – itt egy férfi, aki megcsalja a feleségét, nem törődik a gyerekével, végül mégis győztesen kerül ki. Talán egyszer a sors revánsot vesz ezért, nem gondolod?

-          Remélem, Castle – bólintott Kate, miközben ujjait a férfi ujjai köré kulcsolta a hasán. Néhány percig szótlanul élvezték egymás testének közelségét, majd ismét Castle szólalt meg, halkan, szinte suttogva.

-          Vége az ügynek… te pedig elmész, ugye? – bár kérdésnek hangzott, mégis inkább kijelentés volt ez a férfi szájából, Kate pedig bármennyire szerette volna, nem tudta megcáfolni, csak némán bólintott, és szemébe könnyek gyűltek, amikor érezte, hogy Castle gyengéd csókot nyom a fejére, majd állát a vállán megtámasztva kérdezte - mikor? – Kate most megfordult a karjaiban, és szomorúan nézett a bánatos kék szemekbe.

24. rész

Castle még mindig várakozón nézett a nőre, és annak könnyes, zöldes-barna szeméből kiolvashatta, hogy egyáltalán nem fog neki tetszeni a válasz.

-          Holnap reggel – hallotta most Kate halk, szinte suttogó hangját, és az elhangzottak szíven ütötték. Tisztában volt vele, hogy az ügy végeztével el kell engednie a nőt, hogy az visszamehessen a munkájához, de nem gondolta volna, hogy csak egyetlen éjszakájuk marad a távozása előtt.

-          Ilyen hamar? – nyögte gombóccal a torkában Castle, és akaratlanul is szorosabban fonódott karja a nő dereka köré, mintha így megakadályozhatná, hogy elmenjen, és itt hagyja őt.

-          Délelőttre már Washingtonban kell lennem, az irodában – magyarázta Kate még mindig halkan. Őt legalább annyira bántotta, hogy nem tölthet el több napot a férfival, mint az írót, de nem tudott, mit tenni.

-          Értem – hajtotta le fejét szomorúan Castle, és le sem tagadhatta volna, mennyire elkeserítették a nő szavai – akkor csak a ma este a miénk… - fűzte hozzá a nyilvánvalót, mire Kate bólintott.

-          Még elköszönök a fiúktól, és aztán mehetünk, rendben? – kereste meg a kék szemeket tekintetével a nő, majd végig simított a bánatos arcon, és puhán megcsókolta a férfit, aztán kibontakozott karjaiból, és elhagyta a pihenőt. Castle szomorúan sóhajtott fel, majd egy pillanattal később ő is a nő után ment. Kate Ryan-nel és Espo-val szemben állt, asztaluk mellett. A fiúkon látszott, hogy legalább annyira nincsenek feldobva a búcsúzástól, mint Kate vagy Castle – Jó volt veletek ismét együtt dolgozni, srácok! Egy kicsit olyan volt minden, mint régen! – köszönt el tőlük Kate, és szemébe könnyek gyűltek.

-          Tényleg azt hittem, hogy maradsz, Beckett – jegyezte meg Javi, majd a nő kérdő tekintetét látva, hozzáfűzte – minden okod megvolna rá, nem? – intett fejével az éppen odaérkező író felé, mire Kate nagyot sóhajtott, és szomorúan elmosolyodott.

-          Ez nem ilyen egyszerű, Javi – rázta meg a fejét, majd közelebb lépett hozzá, és karját kitárva zárta ölelésébe a férfit, aki finoman viszonozta azt, nehogy fájdalmat okozzon – Hiányozni fogtok! – suttogta Kate könnyeivel küszködve, majd amikor elengedte Javit, Ryan lépett oda hozzá.

-          Te is nekünk, főnök – mosolygott a nőre, de kék tekintete gyanúsan csillogott, amikor megölelte.

-          Azért a nagy munkában, a telefont is emeld fel néha, Beckett – csipkelődött Espo, mosolyt csalva a nő arcára – meglátod, nem harap! – kacsintott rá a nyomozó, mire Kate ugyanilyen hangnemben válaszolt.

-          Hogy még Washingtonban is a panaszkodásodat kelljen hallgatnom a papírmunka miatt? – húzta fel gonoszkodva szemöldökét Kate – kizárt! Még a mobilszámomat is megváltoztatom – fűzte hozzá a nő, mire mindannyian felnevettek. Amikor jókedvük csillapodott, Kate nehéz szívvel emelte fel táskáját, amellyel néhány napja érkezett, majd még utoljára körbefuttatta pillantását a kapitányságon. Könnyeit visszanyelve küldött egy utolsó mosolyt kollégái felé, majd a lift felé indult, nyomában Rick-kel. Amikor a lift ajtó becsukódott mögöttük, Castle szó nélkül fonta ujjait a nő ujjai köré, és megszorította a kezét.

-          Nem kell elmenned Kate… - szólalt meg halkan, mire a nő ráemelte fátyolos tekintetét, ő pedig folytatta – maradhatnál is. Gates biztos azonnal visszavenne, elvégre a legjobb nyomozója vagy… - próbálkozott meg azzal a lehetőséggel az író, ami már egy ideje motoszkált a fejében, de Kate határozottan rázta meg a fejét.

-          Már más életem van, Castle. Ez itt, a múlt, Washington a jövő – válaszolta halkan, mire Rick most félve nézett rá.

-          Beleférek a jövődbe, Kate? – kérdezte szinte suttogva, mire a nő szorosan a karjaiba simult, úgy válaszolt.

-          Mindig – mormolta a már jól ismert szót a férfi nyakába, majd puhán megcsókolta azt, hogy aztán fejét elfordítva, ajkát keresse, Rick pedig engedelmesen fordult arra, és ajkuk lágy, szerelmes csókban forrt össze, melyet a lift megérkezéséig meg sem szakítottak.

Kate fájdalmas sziszegések közepette igyekezett minél kényelmesebben elhelyezkedni az ágyban, míg arra várt, hogy az író is végezzen a zuhanyozással, és befeküdjön mellé. Gondolatai az este eseményei körül kezdtek el forogni. Miután hazaértek, Rick vacsorát rendelt, ő pedig becsomagolta bőröndjét, hogy ne kora reggel kelljen foglalatoskodnia vele, felébresztve így a férfit, bár volt egy olyan érzése, hogy Rick ki akarja majd kísérni a reptérre, amit azonban ő szeretett volna elkerülni. Így is erejét meghaladó lesz a búcsúzás, nem akarta ezt tetézni egy filmbe illő, szomorú búcsúzkodással a reptér személytelenségében, vadidegen emberek között. Éppen amikor végzett a csomagolással, megérkezett a vacsora, melyet csendben fogyasztottak el. Csak néha-néha törték meg azt, mert bár mindketten igyekeztek nem elrontani utolsó estélyüket szomorkodással, a tény, hogy másnap reggel ő elmegy, rányomta bélyegét a hangulatra. A vacsora végeztével, Rick felajánlotta, hogy elmosogat, míg Kate lezuhanyozik, és a nő hiába tiltakozott ellene, nem volt választása. Rick kitartóan és okosan érvelt, így most már rövidnadrágban, és pólóban várta, hogy szerelme is végezzen a fürdőszobában, és ő biztonságot jelentő karjaiba simulhasson. Ahogy igyekezett minél kényelmesebb pozíciót felvenni, ügyelve arra, hogy a legkisebb fájdalmat okozza csak ezzel saját magának, hátát megtámasztva mérgelődött szerencsétlenségén. Éppen most kellett megsérülnie, elpuskázva ezzel a lehetőségét annak, hogy elutazása előtt forrón szerethessék egymást a férfival.

-          Már itt is vagyok! – rántotta ki gondolataiból Rick meleg, bársonyosan mély hangja, és ahogy odanézett, szája mosolyra húzódott. Castle egy szál alsó nadrágban közeledett felé. Kidolgozott felső testén még csillogott néhány vízcsepp, és Kate érezte, ahogy kiszárad a szája a gondolatra, milyen lenne ajkával felitatni azokat. – hoztam neked valamit – csillant huncutul a férfi tekintete, mire Kate elűzve pajzán gondolatait, szemöldökráncolva, kíváncsian fürkészte, mit rejtegethet a férfi a háta mögött kezében.

-          Elfelejtetted, hogy nem vagyok olyan állapotban, hogy… - kezdett volna bele csalódottan a nő, de Rick ekkor előkapta a rejtegetett holmit, és Kate szemöldöke felszaladt a csodálkozástól. Egy tubus kenőcs lapult a férfi tenyerében, és amikor Beckett rájött, mi is az, fintorogva húzta el a száját, így kinyilvánítva nem tetszését. – nem hagyhatnánk ki? – próbálkozott Kate – inkább bújj ide mellém – húzta félre a takarót csábos mosollyal a szája szegletében, de Rick hajthatatlan volt.

-          Nem, Beckett ügynök! Most én vagyok az orvos, és azt mondom, hogy szüksége van a gyógyszerére, szóval… - lépett közel az ágyhoz, majd tekintetével mohón szántott végig a félig kitakart női testen. – kérem… khm… vetkőzzön le derékig… - nyelt nagyot Rick, és amikor Kate alsó ajkát beharapva, lassú mozdulattal nyúlt pólója alsó szegélyéhez, majd érzékien kibújt belőle, ő pedig meglátta a szabaddá vált formás melleket, elakadt a lélegzete. Átkozni kezdte magát ostobaságáért, amiért nem hagyta inkább a nőre a feladatot, hiszen ismerte testének reakcióját a nő látványára, és most rájött, nincs felkészülve rá, hogy úgy érjen hozzá meztelen, selymes bőréhez, hogy aztán annak nem lesz folytatása. Kate továbbra is csábító mosollyal az ajkán, évődő pillantással nézett rá.

-          Valami baj van, doktor úr? – kérdezte ártatlan tekintettel, mire Castle érezte, hogy gyöngyözni kezd a homloka.

-          Neeem… nincs semmi… baj – dadogta Rick, majd nagy levegőt vett, és vágyait nyugalomra intve foglalt helyet a nő mellett. Tekintetével sóvárogva pillantott végig annak testén, majd elkomorult, és düh kerítette hatalmába, amikor meglátta a nő bal oldalán a kék-zöld foltokat. Tenyerével finoman simított végig az elszíneződött bőrfelületen, majd lassan odahajolt, és gyengéden megcsókolta a sérülést. – Nagyon fáj? - nézett most fel aggodalmas arccal a nőre, mire az lágy mosollyal az ajkán túrt bele a barna tincsekbe.

-          Már sokkal jobb – húzta most fel magához a férfi fejét, és finoman megcsókolta, miközben érezte, hogy Rick közelebb férkőzik hozzá. Meztelen felső testük összeért, és ahogy nyelvük lágy, de annál édesebb táncba kezdett, szívverésük felgyorsult. Végül Rick volt az, aki megszakította az édes pillanatot, hogy aztán távolabb ülve a nőtől, pulzusát és a nő utáni vágyát lecsillapítva, ismét kezébe vegye a kenőcsöt, és várakozón nézett a nőre.

-          Készen állsz? – kérdezte olyan komoly képpel, hogy Kate egy percig sem kételkedett abban, hogy teljesen beleéli magát az orvos szerepébe.

-          Lássunk hozzá! – sóhajtott mélyet Kate, majd némán figyelte, ahogy Rick a tenyerébe nyom egy adag kenőcsöt, ő pedig lassan hanyatt feküdt az ágyon, hogy a férfi könnyebben hozzáférhessen a zúzódásokhoz.

25. rész

Castle óvatosan érintette a krémet a zúzott területhez, mire Kate lélegzete elakadt, az ő figyelmét pedig nem kerülte el, hogy a szépen ívelt ajkait összeszorítja.

-          Fáj? – kérdezte aggodalmas hangon, és kezét azonnal elhúzta, de a nő csak a fejét rázta.

-          Nem, csak hideg – felelte Kate, mire Castle bólintott és folytatta a megkezdett műveletet. Lágyan kente el a krémet, miközben igyekezett figyelmen kívül hagyni a félmeztelen nő látványát. Gondolataival csak arra koncentrált, hogy az ágyon fekvő nő most sérült, és nem okozhat neki fájdalmat. Keze leheletfinoman simított végig a selymes bőrön, miközben olykor Kate arcára pillantott, onnan próbálva leolvasni, hogy nem kellemetlen-e, vagy fájdalmas a nőnek a mozdulat. Kate lehunyt szemmel élvezte az erős, meleg tenyér érintését, ahogy gyengéden bőrébe masszírozza a meglepően kellemes illatú anyagot. A férfi olyan óvatos volt, hogy egyáltalán nem okozott neki fájdalmat, sőt, egyre inkább kezdte élvezni a simogatásokat. Érezte, ahogy szívverése felgyorsul, teste felforrósodik, és nem tudta eldönteni, hogy a bizsergés, amit érez a krém, vagy a férfi érintésének hatása-e. Meglepetten nyitotta ki szemét, amikor hirtelen abbamaradt a simogatás, és kérdőn pillantott fel a férfira.

-          Kész – nézett rá vágytól csillogó szemekkel a férfi, és Kate megértette, hogy Rick legalább annyira vágyik most rá, mint ő a férfira.

-          Még nem teljesen – suttogta rekedt hangon a nő, majd megfogta az imént oly nagy gyengédséggel simogató kezeket, és a mellére vonta – kihagytál néhány területet – nyalta meg alsó ajkát izgatóan Kate.

-          Kate ezt… most nem lenne szabad… - nyögte elfúló hangon az író, de képtelen volt arra, hogy kezét elvegye a nőről.

-          Óvatosak leszünk… - suttogta Kate mélyen a vágytól csillogó kék szemekbe nézve. Rick nagyot nyelt, miközben tekintete a nő félmeztelen teste és nedvesen csillogó cseresznye ajka között cikázott. Keze önálló életre kelve kezdte kényeztetni a telt halmokat, melyek tökéletesen illettek tenyerébe, miközben ő lassan előrébb hajolt, és ajkával megkereste a nő ajkát, majd lágyan megcsókolta. Mialatt nyelvük lassú, lágy táncot lejtett a másik szájában, Castle keze útra kelt, hogy végig simítson a nő melle vonalán, hasán, combján, majd vissza. Megszakítva a csókot, most a nő nyakát hintette tele apró, de annál édesebb csókokkal, miközben óvatosan a nő mellé feküdt. Ajka centiméterről centiméterre varázsolt forró ösvényt először a nyaka vonalára, majd melleire, hogy aztán visszataláljon ajkára, és ismét mohó csókot váltsanak, miközben Kate keze érzékien simogatta hátát, majd lesiklott derekára, végül feszes fenekén állapodott meg. Csókjuk egyre vadabb és követelőzőbb volt, ahogy vágytól feltüzelt testük egymáshoz préselődött. Szívük egy ritmusra dobbant, és Kate belenyögött a csókba, amikor Castle keze rátalált izzó nőiességére, és kényeztetni kezdte azt, combján pedig megérezte a férfi alsónadrágján keresztül, vágyának kézzel fogható bizonyítékát. Rick most egy mozdulattal fölé került, ügyelve arra, hogy véletlenül se nehezedjen a nőre, Kate pedig várakozón nyitotta szét combjait, közéjük engedve a férfit, aki most összekapcsolta tekintetüket. Teste remegett a vágytól, és zihálva vette a levegőt, amikor megszólalt.

-          Kate… megértem, ha most… ha azt akarod… - adott volna lehetőséget a nőnek, hogy megálljanak, ha fájdalmai vannak, de Kate kinyújtotta a karját, kecses ujjaival a hajába túrt, és olyan közel húzta magához, hogy ajkán érezte a férfi forró lélegzetét, ahogy szaporán kapkodta a levegőt.

-          Csak téged akarlak! – suttogta szinte a szájába a szavakat, majd felsóhajtott, amikor Rick megcsókolta. Kezével végig simított a tarkóján, majd le a hátán, végül csípőjén megállapodva, tenyere gyorsan találta meg az utat az alsónadrág alá, hogy aztán izgatóan lehúzza róla. Rick most kissé megemelkedett, és sietve rúgta le magáról a feleslegessé vált ruhadarabot, majd ismét a nő fölé kerülve, lágyan húzta végig tenyerét annak combján, hogy aztán őt is megszabadítsa a kis rövidnadrágtól, melyet viselt, lehajítva saját ruhája mellé. Ajkával vándorolt visszafelé a selymes, bársonyosan puha bőrön, és amikor elérte legérzékenyebb pontját, elégedetten állapította meg, hogy Kate felnyög az érintésre, ahogy nyelvével kényeztetni kezdte. Kate ökölbe szorított kézzel markolta meg a lepedőt maga mellett, ahogy Rick lágyan becézte ajkával, és amikor már úgy érezte, nem bírja tovább, elfúló hangon suttogta – Kérlek… - Rick most megemelte fejét, és a nő fölé hajolt. Ajka ugyanolyan édesen, és szerelmesen vette birtokba most a nő szájának belsejét, mint nem sokkal korábban legérzékenyebb pontját, mely most már lüktetőn várta a beteljesülést, miközben lágyan eggyé vált vele, tökéletesen kitöltve ölét. Lassan, óvatosan kezdett el mozogni a nőben, nehogy fájdalmat okozzon, miközben ajka egy pillanatra sem szűnt meg csókolni őt, elfojtva így a feltörő apró nyögések és sóhajtások útját, miközben Kate keze végig pásztázta a megfeszülő izmokat, és élvezte, ahogy táncolnak ujjbegyei alatt. Rick most egyáltalán nem gyorsított a tempón, csak lassan, lágyan ringatózva juttatta el a mennyországba szerelmét, majd amikor érezte, hogy Kate körme végig szánt a hátán, gerince mentén, rózsaszín csíkot hagyva maga után, egy utolsó mozdulatot tett, és nagy sóhaj szakadt fel tüdejéből, ahogy ő is követte a mennyei magasságokig szerelmét. A nélkül, hogy a nőre nehezedett volna, gördült le róla, majd Kate az ép oldalára fordult, ő pedig hátulról szorosan magához vonva, átölelte.

-          Nem okoztam fájdalmat, ugye? – kérdezte aggodalmas hangon Rick, és forró lélegzete a nő nyakát csiklandozta. Kate szívét melegséggel, töltötte el az aggodalom, mely kicsengett a férfi hangjából. Ujjait, a hasát simogató ujjak köré fonva fészkelődött még szorosabban a férfihoz, hogy háta érezze a neki feszülő izmos mellkast, úgy válaszolt, miközben érezte, hogy Castle lágy csókot hint a füle mögé.

-          Castle, csodálatos volt! – suttogta vissza Kate, mire Rick nyakához fúrta arcát, és belecsókolt. Kate kissé oldalra fordította fejét, így ajkukat csak pár milliméter választotta el egymástól, amikor folytatta – sosem fogom elfelejteni ezt az éjszakát…

-          Szeretlek – lehelte szerelmesen szinte a nő szájába a szavakat, majd lágyan megcsókolta. Nyelvük lassan, érzékien kényeztette a másik ajkát, majd amikor megszakították azt, Kate befészkelődött az író karjaiba, és mindketten hagyták, hogy utolérje őket az álom.

Kate összeszorult gyomorral álldogált az ajtó előtt, miközben a taxira várt, hogy az kivigye a reptérre. Ahogy sejtette, Castle egyáltalán nem volt feldobva a gondolattól, hogy nem kísérheti el, és csak hosszas vita és érvelés után volt képes elfogadni, hogy sokkal könnyebb lesz itthon elbúcsúzniuk. Most egymással szemben álltak, és fogalmuk sem volt, mit mondhatnának a másiknak, hogyan tehetnék könnyebbé az elválást. Rick karjával átölelte a nő derekát, és ügyelve még mindig fájó bordáira, gyengéden közelebb húzta magához.

-          Nagyon fogsz hiányozni – érintette homlokát a nőéhez, és Kate csak nehezen állta meg, hogy a szemében összegyűlt könnyek ki ne potyogjanak.

-          Te is nekem, hidd el – felelte ugyanolyan halkan, miközben apró tenyere finoman simogatta a férfi tarkóját, aki érezte, hogy még erre a lágy érintésre is borzongás fut végig gerincén.

-          Minden nap hívni foglak – ígérte Castle könnyes tekintettel, mire Kate elmosolyodott.

-          Persze, a végén még kiraknak az irodából, mert állandóan a fülemen lesz a telefon… - bocsátkozott sötét jóslatokba tréfásan a nő, de tudta, ő sem bírná ki, hogy ne hívja fel a férfit, amint lehetősége van rá.

-          Nem baj, akkor legalább visszajönnél hozzám – jegyezte meg durcásan Castle, mire Kate most eltávolodott tőle.

-          Castle, kérlek… ezt már megbeszéltük egyszer… - nézett most figyelmeztetőleg a férfira, de annak túl nagy volt a fájdalma, amiatt, hogy Kate-et el kell engednie, hogy észrevegye.

-          Nem beszéltük meg, csak kijelentetted, hogy ott a jövőd… - válaszolta akaratosan, majd folytatta – mellettem is lehetne jövőd, Kate! Velem, itt New Yorkban!

-          Azt mondtad, nem zavar, hogy távkapcsolatban folytatjuk… - nézett rá értetlenül Kate. Bár számára is fájdalmas volt az elválás, remélte, hogy Rick nem fog kiborulni az utolsó pillanatban, és nem kéri, hogy maradjon. Rá kellett jönnie, hogy naiv volt, amikor azt hitte, egyszerűen csak elengedi majd a férfi, mindenféle próbálkozás nélkül.

-          Akkor még nem tudtam, hogy ilyen pokoli kín lesz téged elengedni… - rántotta meg a vállát Rick, mire Kate nagyot sóhajtott, de ő nem adta fel – Kérlek, Kate, mondj igent! Mondd, hogy itt maradsz velem!

-          Castle, ne csináld ezt, kérlek! – suttogta elgyötört tekintettel Kate, és éppen folytatta volna, amikor megszólalt a csengő. Amikor Castle a bejárathoz ment, és megnyomta a belső telefon hívógombját, egy karcos férfihang szólt a készülékbe, jelezve, hogy megérkezett a taxi. Rick most könyörgő tekintettel nézett a nőre

-          Kérlek… - suttogta, és remegő gyomorral várta a választ.

26. rész

Kate torka elszorult, amikor a férfi kétségbeesett, könyörgő tekintetébe nézett, mégsem tudta neki megadni azt a választ, amit szeretett volna. Úgy érezte, nem maradhat New Yorkban csak azért, mert sajnálja a férfit. Ha marad, annak azért kell úgy történnie, mert ő így akarja. Ő azonban, most úgy gondolta, mennie kell. Meg kellett tudnia, mennyire erős a kötelék közöttük, van-e olyan tartós, hogy el tudják viselni a másik hiányát, le tudják-e küzdeni a távolságot. Mivel Castle még mindig a válaszára várt, nagyot sóhajtott, és megrázta a fejét.

-          Nem lehet, Castle… érts meg, kérlek! – simított végig az arcán vigasztalón, de Rick csak szomorú szemekkel nézett rá.

-          Nem lehet, vagy nem akarsz? – tette fel a legfontosabb kérdést ebben a pillanatban, és Kate érezte, nem hazudhat. Nagyot nyelve nézett most Rickre, és zöldes szeméből a férfi bánatot és fájdalmat olvashatott ki, ahogy felelt.

-          Nem akarok – nyögte ki nehezen az őszinte választ, mire Castle döbbenten nézett vissza rá, ő pedig folytatta -–ennek az én döntésemnek kell lennie! Nem maradhatok csak azért, mert...

-          Ne! Értem! – távolodott most kissé el tőle a férfi, és Kate szívét összerántotta a félelem, ahogy annak zárkózott arcára nézett – szeretsz engem, ezt tudom, és érzem. De nem annyira, hogy feladd értem a munkád. – jegyezte meg keserű mosollyal az ajkán, mire Kate most fürkésző tekintettel lépett közelebb ismét.

-          Szeretlek! De tényleg azt akarod, hogy feladjam érted a munkám? – kérdezte Kate komolyan, és amikor Rick ránézett, a kék szemekből kiolvashatta, hogy a férfi sem biztos abban, mit is akar.

-          Nem.– rázta meg végül lemondón a fejét Rick, néhány másodpercnyi gondolkodás után – Én csak azt akarom, hogy mindig mellettem legyél… de igazad van, ha miattam hagynád ott Washingtont, az megmérgezné a kapcsolatunkat, előbb vagy utóbb… - sóhajtott mélyet Rick, majd szomorú mosollyal nézett a nőre – ezek szerint, nincs más lehetőség, mint hogy várom a hétvégét, amikor láthatlak…

-          Csak egy hét – vigasztalta arcát simogatva a nő, de tudta, nem sikerült teljesen megnyugtatnia a férfit. Rick most közelebb húzta magához, és szorosan megölelte, Kate pedig engedelmesen simult a karjaiba, miközben mélyen beszívta az ismerős arcvíz fanyar illatát.

-          Ígérd meg, hogy kipróbáljuk a telefon szexet… - csillogott ismét a kék szemekben a megszokott huncutság, és Kate ajka is mosolyra húzódott, miközben megforgatta a szemét, majd közelebb hajolt, és lágyan megcsókolta a férfit. Amikor azonban el akart húzódni, Castle nem engedte. Szorosan átkarolva derekát húzta magához még közelebb, és szenvedélyesen megcsókolta. Nyelve könnyedén tört utat magának a résnyire nyílt ajkak közé, hogy aztán gyengéden fedezze fel annak édes mélységét. Meghitt pillanatukat a belső telefon ricsaja törte ketté, ahogy a taxi sofőr jelezte egyre növekvő türelmetlenségét.

-          Mennem kell – szakította meg a csókot Kate nagyot sóhajtva, mire Castle ismét átölelte, úgy suttogta a fülébe.

-          Számolni fogom a napokat! Nagyon fogsz hiányozni! – csókolta meg nyakát, majd arcát, hogy aztán tekintetük ismét egybekapcsolódhasson.

-          Te is nekem! Szeretlek! – húzta végig finoman ujjbegyét az író ajkán Kate, majd még egyszer megcsókolta, és kézi poggyászát felkapva, eltűnt az író szeme elől, majd néhány perc múlva már a taxi hátsó ülésén ült, és az eddig visszatartott könnyek most patakokban folytak az arcán. Hiába tudta, hogy alig egy hét múlva viszontláthatja a férfit, az elválás nehezebb és fájdalmasabb volt, mint hitte.

-          Jól van, kisasszony? – nézett rá a visszapillantó tükörből egy barátságos, meleg barna szempár – szakított magával a fickó? – érdeklődött nem túl diszkréten a sofőr, mire Kate megrázta a fejét.

-          Semmi bajom, csak vigyen a reptérre – kérte nagyot sóhajtva, majd lehunyt szemmel hátradőlt az ülésen, a taxisofőr pedig megrántva vállát, indított, és a megadott cél felé kormányozta a sárga kocsit.

Kate unottan húzta el száját washingtoni irodájában, ahogy az asztalán halomban álló aktahegyre nézett. Csalódottan állapította meg, hogy egy kicsit sem túlzott, amikor azt mondta Javiéknak, hogy halálra unja magát. Ugyan még csak két napja jött vissza, de máris visszahúzta a szíve. Egyáltalán nem tudott beilleszkedni a merev, karót nyelt ügynökök közé, akik a humorérzék legkisebb jelét sem mutatták, és az sem segített a helyzetén, hogy a nyomozásokban sem vehetett részt aktívan. Munkáját leginkább az tette ki, hogy a folyamatban lévő nyomozások jelentéseit nézte át, ellenőrizve emberei munkáját, és hatékonyságát. Az irodában nem egyszer éreztették vele, hogy ő csak gyilkossági nyomozó volt, annak ellenére, hogy neki a kisujjában több logikai érzék volt, mint kollégáinak összesen. Ez kezdetben dühítette, most azonban már ez is csak untatta, és néha, rosszabb napokon, elképzelte, ahogy az egészet hátrahagyva, kimasírozik az épületből, hogy visszatérhessen oda, ahol otthon érzi magát, ahol boldog lehetne. A 12. őrs épületébe, együtt dolgozni Javival és Ryan-nel, hallgatni a csipkelődéseiket, és Castle-höz. Belesimulni ölelő karjaiba, grimaszolni a fantáziája szülte, de a valóságot meg sem közelítő elméletein. Ahogy gondolatai az íróra terelődtek, lehunyt szemmel dőlt hátra a kényelmes bőrfotelben, mely az egyetlen pozitív hozadéka volt új munkájának. Maga elé képzelte Rick arcát, gondolatban végig simítva a markáns arcélen, keskeny szájvonalán, mely annyi gyönyörrel ajándékozta meg utolsó éjszakájukon, hogy aztán képzeletben tovább haladjon finom metszésű állán, orrán. Szinte látta maga előtt ragyogó kék szemét, mely hol huncutul, hol kihívón csillogott. Orrában érezte arcvizének fanyar illatát, bőrén erős, mégis gyengéd kezének néha megnyugtató, néha borzongató, vérét felforrósító simogatását.

-          Azt hittem, az F.B.I-nál kemény munka folyik! – rántotta ki gondolataiból egy ismerős hang. Az a hang, amiről egy pillanatig azt hitte, csak a képzelete szüleménye, de amikor szemei kipattantak, és az ajtó felé nézett, azzal a szinte világító kék tekintettel találta szembe magát, melyet az imént elképzelt. A meglepettségtől résnyire nyílt ajkakkal figyelte, ahogy az író hanyag mozdulattal az ajtófélfának támaszkodik, miközben kópésan mosolyogva őt figyeli - Felébresztettelek a délutáni szundikálásból? – kérdezte gonoszkodva, majd beljebb lépett, és becsukta maga mögött az ajtót. Kate a pillanat tört része alatt ugrott fel a fotelből, és pár másodperccel később már az író karjai között volt, aki szorosan ölelte magához szerelmét, ő pedig boldogan fonta nyaka köré karjait.

-          Ezt nem hiszem el! – pillantott most hitetlenkedve a férfira – tényleg te vagy? - cikázott végig pillantása tetőtől talpig Rick-en, mint aki nem akarja elhinni, hogy nemcsak a képzelete játszik vele, majd a választ meg sem várva, szenvedélyesen megcsókolta a férfit, mintha így akarna bizonyosságot nyerni a felől, hogy nemcsak álmodik. Rick ugyanolyan szenvedélyesen viszonozta a csókot, nyelvük vad táncot lejtett a másik szájában, felkorbácsolva vágyaikat. – hogy… kerülsz ide? – mormolta a csókba Kate, mire Rick most egy kissé eltávolodva válaszolt.

-          Eddig bírtam nélküled… - felelte kapkodva a levegőt – látnom kellett téged – fúrta kék szemét szerelmesen a nőébe Rick, és örömmel állapította meg a zöldes-barna szemek ragyogásából, hogy Kate mennyire boldog, hogy itt van.

-          Ne hagyd abba! – kérte a csók folytatására Kate, miközben ismét ajkára vonta a férfiét, és tovább csókolta, úgy mormogta, egy pillanatra sem megszakítva a becéző érintéseket. - Hogy jutottál be?

-          A titkárnőd nagy rajongóm… beígértem a legújabb könyvem első dedikált példányát – csókolta tovább a nőt Rick türelmetlenül, mire Kate most belemosolygott a csókba.

-          Nincs számodra lehetetlen, igaz?

-          Ha rólad van szó, és arról, hogy lássalak, akkor nem ismerek akadályt – nézett most komolyan a nő szemébe, mire Kate újabb csókra nyújtotta ajkát, ő pedig nem habozott birtokba venni az oly régóta hiányolt, édes ajkakat.

-          Meddig maradsz?

-          Reggel vissza kell mennem – válaszolta a csókba Rick, mire Kate most megszakította a csókot, és szomorúan nézett fel rá.

-          Miért? – kérdezte csalódottan. Annak ellenére, hogy örült a meglepetésnek, amit Rick okozott neki hirtelen felbukkanásával, már előre elszomorította a tudat, hogy ismét csak egy éjszakát kaptak a sorstól.

-          Gina egy újabb dedikálási felhajtást szervezett New Yorkban, és vissza kell érnem, különben leveszi a fejem – simogatta meg vigasztalón a nő arcát, Rick, majd keze nyaka vonalára vándorolt – De muszáj volt ma eljönnöm hozzád – mosolygott rá kedvesen, és újra megcsókolta. Ajkuk ezúttal lágyan, szerelmesen találkozott, minden percét kiélvezve a pillanatnak. Rick, megszakítva a csókot, most Kate nyakát becézte végig ajkával, és boldogan szívta be a jól ismert cseresznye illatot, melyet annyira hiányolt az elmúlt két napban. Kate fejét kissé oldalra billentve élvezte az apró kényeztetést, miközben szorosan a férfihoz simult, majd amikor a férfi kissé eltávolodott tőle, ő kérdőn nézett fel rá – Eszembe jutott valami – csillant meg kópésan a férfi tekintete, mire Kate előre félni kezdett az újabb „korszakalkotó” ötlettől.

27. rész

Kate gyanakvó tekintettel mérte végig a kópésan vigyorgó írót, az pedig, úgy döntött, még nem szólal meg egy kis ideig, had forogjanak a nő agytekervényei, hogy vajon, milyen elvetemültség pattanhatott ki a fejéből ismét. Kate alsó ajkát beharapva, összeráncolt szemöldökkel nézett fel rá, majd lassan megszólalt.

-          Félek megkérdezni, de mi jutott eszedbe? – kérdezte óvatosan, mire Rick arcán még szélesebb lett a mosoly.

-          Érdekel, ugye? – rángatta meg csibészesen a szemöldökét az író – azt hiszem, elmondhatjuk, hogy mióta ismerjük egymást, talán most először érdekel igazán, amit…

-          Castle! – nyúlt két ujjal a férfi álla alá, és kapcsolta össze annak elrévedő tekintetét a sajátjával – Ne képzelj ebbe többet, mint ami! Csak arra vagyok kíváncsi, mi lehet olyan fontos, amiért nem csókolsz tovább – mosolygott rá csábítóan, mire Castle azonnal közelebb vonta magához, és szinte szájába suttogta a választ.

-          Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha itt hagynád ezt a kócerájt, most rögtön, és eljönnél velem vacsorázni? – égette forró lehelete a nő ajkát, ahogy egészen közel hajolva hozzá, tovább beszélt – gyertyafény, csak mi ketten, romantika – sorolta meggyőző, és szerinte, ellenállhatatlan érveit Castle, miközben apró csókokat hintett a nő ajkára, nyakára. Mivel Kate nem válaszolt, megszakította a kényeztetést, és várakozón pillantott rá. Ahogy meglátta, hogy töprengve gondolkodik az ajánlaton, elszomorodott, és a válla fölött, a hatalmas íróasztal felé pillantott, melyen nagy halmokban tornyosultak az akták. – kitalálom – húzta el a száját csalódottan – nem tudsz elszakadni, csak nagyon későn… - bocsátkozott borús hangulattal jóslatokba a férfi.

-          Igazából nem erre gondoltam – rázta meg fejét mosolyogva Kate, és örömmel látta, hogy a kék szemekbe visszatér a reményteli csillogás, ahogy találkozott tekintetük, miközben folytatta – Sokkal inkább arra, hogy tudod-e, mi az egyetlen pozitív hozadéka ennek a munkának? – húzta fel kihívón szépen ívelt szemöldökét Kate, mire az író rámosolygott.

-          A kényelmes bőr fotelen kívül? – kérdezte az asztal felé pillantva, mire most Kate tekintete is odavándorolt, majd vissza az íróra.

-          Észrevetted? – kérdezett vissza, de egyáltalán nem meglepetten.

-          Az első pillanatban. Ha elfelejtetted, épp ott szundikáltál, amikor beléptem - csipkelődött a nővel az író, mire Kate sértettséget színlelve rántotta meg a vállait.

-          Nem szundikáltam, én csak… éppen egy ügyön gondolkodtam – hazudta nem túl meggyőző tekintettel, és elállt a szava, amikor meghallotta a férfi válaszát.

-          Vagy inkább rólam ábrándoztál – kacsintott rá Rick önelégülten vigyorogva, Kate pedig résnyire nyílt ajkakkal, döbbenten nézett vissza rá. Nem tudta, hogyan lehetséges az, hogy a férfi ilyen könnyedén ráhibázott az igazságra, az író pedig folytatta – arról, hogy milyen érzés lenne, ha ismét a karjaimban tartanálak – húzta magához közelebb – ha végig csókolnám a nyakadat – suttogta tovább, miközben ajka már rá is talált a szép ívű nyak selymes bőrére, végig szántva rajta.

-          Hizlald csak az egódat, Castle – suttogta vissza Kate, miközben lehunyt szemmel élvezte az apró kényeztetést – De abból, amit elmondtál, egy szó sem igaz… - akadt el most a lélegzete, mert az író ajka, már melle vonalán járt, a fehér ing kivágása mentén – én… tényleg csak… egy ügy…

-          Ha igazam lenne, bevallanád? – pillantott most rá összehúzott szemmel, mosolyogva Rick, mire Kate felnézett rá, és karjait nyaka köré fonva, egész szorosan hozzásimult, úgy, hogy csípőjük egymáshoz préselődött.

-          Soha! – vette finoman fogai közé a férfi ajkát, majd gyengéden megharapta, és vidáman, hamiskás mosollyal nézett fel rá, amiből Rick azonnal tudhatta, hogy nem volt a nő gondolatai között semmiféle ügy. Hitetlenkedő mosollyal az ajkán rázta meg a fejét, majd lágyan a nő ajkára hajolt, és puhán vette birtokba azokat. Nyelve izgató táncba kezdett, amikor bebocsátást nyert a cseresznye ajkak közé, és érezte, hogy vére felforrósodik, amikor Kate ugyanolyan szenvedéllyel válaszolt a felkérésre. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Rick ismét kérdőn pillantott a nőre.

-          Visszatérve az egyszeri, megismételhetetlen, és zárójelben jegyzem meg, visszautasíthatatlan ajánlatomra, mi a válaszod? – húzta fel kihívóan a szemöldökét – egy vacsora velem, vagy a papírhegyek az asztalodon?

-          Mint mondtam, van ennek a munkának egy másik előnye is, a bőrfotelen kívül - simított végig az író arcán kedvesen Kate – ez pedig a kötetlen munkaidő, és hogy a magam ura vagyok – kacsintott a férfira, mire az tettetett meglepettséggel pillantott rá.

-          Úgy érted, sehol egy Gates, aki homlokán kidagadó erekkel kiabálná a neved a legrosszabb pillanatban?

-          Feltűnt, hogy már legalább 20 perce vagyunk kettesben, és még nem zavart meg senki? – válaszolt kérdéssel a kérdésre Kate, mire Castle szorosan magához vonta.

-          Feltűnt, ahogy az is, hogy ezt a 20 percet mással is eltölthettük volna, fecsegés helyett – vándorolt keze a nő derekáról most annak feszes fenekére, mire Kate játékosan harapta meg a fülcimpáját.

-          Éhes vagyok – súgta a férfi fülébe, mire Castle halkan felkacagott, majd gyors csókot váltottak, és szerelmesen csillogó szemmel nézte, ahogy a nő néhány perc leforgása alatt kikapcsolja a számítógépét, elrendezi az aktákat, majd lekapcsolja a kis asztali lámpát, magára kapja blézerét, és menetre készen állva, várakozón néz rá – mehetünk?

-          Ahova csak akarod! – nyújtotta karját a nő felé lovagiasan Castle, Kate pedig boldogan karolt belé, majd elhagyták az épületet, és taxiba szállva, meg sem álltak az étteremig.

Kate már a desszertjének utolsó morzsáit igyekezett eltüntetni tányérjáról, de még mindig képtelen volt betelni a hely varázslatosságával. Amikor megérkeztek, egy fiatal, fekete-fehér egyenruhába öltözött pincér egy felvonóhoz kísérte őket, amely meg sem állt az épület tetőteréig, majd egy fedett teraszos helyiségbe vezette őket, ahol Kate döbbenten vette észre, hogy rajtuk kívül senki más nincs. Nem kellett nagy nyomozati munka ahhoz, hogy tudja, Rick intézte ezt el. A kilátás elképesztő volt. Az alattuk elterülő Washington szédítő forgalmában az autók fényszórói, mint megannyi csillagok ragyogtak, és amíg az ételükre vártak, egy-egy pohár édes vörösborral a kezükben gyönyörködtek benne. Miután kihozták vacsorájukat, jóízűen láttak hozzá, közben pedig, csendesen beszélgettek. Kate panaszkodott egy kicsit az unalmas munkára és a még unalmasabb kollégákra, de csak hamar New Yorkra, Lanie-re, Espo-ra és Ryan-re terelte a beszélgetés fonalát, hogy Rick beszámolóiból minél többet megtudjon barátairól. Élvezettel hallgatta, ahogy az író féltékeny hangon mesél Alexis új barátjáról, aki szerinte, egy IQ-koldus, amit viszont ő, ismerve Alexist, nehezen hitt el. Most, miután elfogyasztotta desszertjét is, mosolyogva futtatta körbe tekintetét ismét a helyiségben.

-          Mire gondolsz? – törte meg elmélkedését Rick bársonyosan mély hangja, ő pedig ráemelte nyílt, szerelemtől és boldogságtól sugárzó zöldes-barna szemét.

-          Gyönyörű itt – felelte halkan, miközben érezte, hogy Rick átnyúl az asztalon, és összefonja ujjaikat. – hogyan intézted el, hogy kettesben lehessünk? – kérdezte még mindig csodálkozva, mire Rick csibészesen vonta meg a vállát.

-          Vannak kapcsolataim, és nem vágytam a te társaságodon kívül senki máséra – suttogta Castle, és amikor tekintetük összekapcsolódott, zavartan köszörülte meg torkát. - nagyon hiányzol, Kate – komolyodott el a férfi, mire Kate szomorúan mosolygott vissza rá.

-          Te is nekem – felelte ugyanolyan halkan, mire Castle nagyot nyelt.

-          Kate… én tudom, hogy te már Washingtonba tartozol, de…

-          Castle, ne! – állította le a férfit Kate – ne kezdjük el megint, kérlek! – könyörgött az írónak, mert nem akarta ezt a gyönyörű estét elrontani egy újabb vitával arról, hogy miért nem megy vissza New Yorkba.

-          Csak had fejezzem be, rendben? – nézett rá kérlelőn a férfi, mire Kate nehéz szívvel bólintott, ő pedig kissé megkönnyebbülten, de még mindig látható izgatottsággal folytatta – szóval, tudom, hogy már itt a munkád, az életed, és azt is, hogy jelenleg csak úgy tudjuk megoldani a találkozásokat, hogy lopunk magunknak egy-egy hétvégét, vagy hétköznapot. – kezdett bele vallomásába, Kate pedig feszülten figyelt, hogy mire akar kilyukadni a férfi – Ez nem könnyű, de én hiszek bennünk, és abban, hogy mi lehetünk a kivételek, akiknek sikerülhet. Tudom azt is, hogy mindig lesz egy kis része a lelkednek, amely attól fél majd, hogy tönkremehet, ami közöttünk van, ahogy azt is tudom, hogy ezeket a félelmeket saját magad, egyedül akarod majd legyőzni. – hadarta szinte egy levegővel a férfi, mintha attól félne, ha most félbeszakítják, már soha nem mondhatja el. Kate-nek azonban esze ágában sem volt közbeszólni, csak könnyekkel a szemében hallgatta a vallomást - De egy valamiben soha ne kételkedj Kate! Hogy szeretlek! Mert mindennél jobban szeretlek, és soha nem foglak elhagyni! Emlékszel, mit mondtam neked New Yorkban?

-          Igen… - bólintott lassan Kate, majd halkan ismételte el a férfi szavait – azt mondtad, a döntésemtől függetlenül akartad új alapokra helyezni a kapcsolatunkat…

-          Pontosan! És jöhet bármilyen akadály, azt veled együtt akarom leküzdeni… mindig! Éppen ezért… – szakította félbe Rick a nőt, majd elengedte kezét, és benyúlt zakója belső zsebébe, hogy aztán kitolva maga alól a széket, fél térdre ereszkedjen a döbbent tekintettel rámeredő nő előtt, majd kinyitotta a kezében lévő kis bársonydobozkát, melyben egy gyémántgyűrű lapult, és reményteli csillogással a szemében, félszeg, leginkább félénk mosollyal az ajkán nézett fel a nőre – Katherine Hougthon Beckett… leszel a feleségem?

28. rész

Kate tekintete továbbra is döbbenten cikázott hol a férfi ragyogó kék tekintete, hol az apró, de annál gyönyörűbb gyémántgyűrű között, melyet Rick olyan erővel szorított, hogy elfehéredtek ujjai. Az első meglepetésből, melyet a férfi vallomása okozott neki, még fel sem ocsúdhatott, azt máris követte a második, amikor megkérte a kezét. Kate nagyot nyelve utasította vissza könnyeit, melyek a meghatottságtól gyűltek a szemébe, miközben azon igyekezett, hogy feldolgozza a néhány perce történteket. Még most is nehezen hitte el, hogy Richard Castle, a híres, gazdag, nagyvilági író megkérte egy egyszerű zsaru, vagyis most már F.B.I ügynök kezét. Annak ellenére, hogy szerette a férfit, nem tudta, készen áll-e egy ekkora lépésre. Rick még mindig fél térden állva várta a válaszát, majd remegő hangon törte meg a csendet.

-          Kate, tudom, hogy te még korainak tartanád, és megértem, ha félsz. De hidd el, hogy ennek így kell lennie! – szólalt meg halkan, mintha olvasna a gondolataiban, majd amikor Kate még mindig nem válaszolt, folytatta – nem azt mondom, hogy holnap legyen meg az esküvő is, csak azt szeretném, ha viselnéd a gyűrűt… egy szimbólumát annak, hogy mi ketten összetartozunk… - halkult el egyre jobban a hangja, és tekintetébe most szomorúság költözött, amikor a nő tekintetébe nézett.

-          Castle, ez… - találta meg Kate végre a hangját, de nem tudta folytatni, mert Castle félbe szakította.

-          Én veled akarom leélni az életem, Kate! Szeretlek, és tudom, hogy te is szeretsz! – hadarta ismét egy levegővel, és figyelmét elkerülte az apró mosoly, mely megjelent a nő szája szegletében, ahogy hallgatta – Hajlandó vagyok várni egészen addig, amíg már te is kétségek nélkül hinni fogsz bennünk! Csak kérlek…

-          Igen – csendült fel Kate remegő hangja a nagy monológ közben, majd amikor Rick szájtátva ránézett, még szélesebb lett a mosoly a nő arcán.

-          Igen? – kérdezett vissza hitetlenkedve Rick, és arcán látszott, hogy egyáltalán nem számított ilyen válaszra.

-          Igen – ismételte meg most már hangosabban, és határozottabban Kate, miközben szemébe újra könnyek gyűltek, de ezúttal, hagyta, hogy egy-két komiszabb csepp végig gördüljön az arcán – Igen, Rick. A feleséged leszek, és az ujjamon szeretném hordani azt a szimbólumot – bökött fejével boldogan mosolyogva a férfi kezében lévő gyűrűre – feltéve, ha meg is kapom – csipkelődött az íróval, és könnytől fátyolossá vált tekintettel nézett le rá. Rick, amint felfogta a szavak értelmét, boldogan mosolyogva, megkönnyebbülten lélegzett fel. Szemében öröm csillogott, ahogy remegő kézzel kedvese ujjára húzta a kis ékszert, majd hagyta, hogy a nő, gallérjánál fogva, egészen közel húzza magához, és szerelmesen megcsókolták egymást. Nyelvük talán még sosem találkozott ennyire lágyan, és a csók, melyet váltottak, talán még sosem volt ennyire édes, és reménnyel teli, miközben Rick lassan felhúzta a nőt a székről, és szorosan magához ölelte. Kate egy pillanattal később érezte, ahogy lába elemelkedik a talajtól, és nem tudta, hogy a férfi emelte fel, vagy a képzelete játszik vele. Ahogy ajkaik elváltak, egybekapcsolódott a tekintetük, és a másik szeméből kiolvashatták a boldog jövő ígéretét.

Kate elrévedt tekintettel nézegette ujján a holdfényben meg-megcsillanó gyémántgyűrűt, miközben fejét Rick vállán nyugtatta egy taxi hátsó ülésén, amint lakásához tartottak. Ajkára ábrándos mosoly költözött, és időnként játékosan forgatta meg ujján a gyűrűt. Hirtelen érezte, ahogy Rick finom csókot nyom a homlokára, majd mély hangján suttogott a fülébe.

-          Mire gondolsz most? – kérdezte kíváncsian Rick, akinek figyelmét nem kerülte el, hogy kedvese csak testben van jelen.

-          Még mindig nem hiszem el, hogy megkérted a kezem, és igent mondtam – nézett most fel rá mosolyogva, mire Rick nagyot sóhajtott.

-          De milyen sokáig tartott, mire az ujjadra került az a gyűrű! – jegyezte meg mártírkodva, mire Kate kíváncsian fordult vele szembe, figyelmen kívül hagyva a taxisofőr érdeklődő pillantását a visszapillantó tükörben.

-          Ezt hogy érted? Hiszen ma kérted meg a kezem, és igent is mondtam… - értetlenkedett a nő, és Castle úgy érezte, ideje színt vallania.

-          Kate, ez a gyűrű már egy hónapja velem van mindenhol – vallotta be szégyenlősen, és amikor a nő összehúzott szemmel, feszülten hallgatta, folytatta – már a parkban meg akartam kérni a kezed… - sütötte le szemét Rick, Kate pedig nagyot nyelve kérdezte.

-          Miért nem tetted?

-          Igent mondtál volna? – kérdezett vissza a férfi, mire a nő egy pillanatig gondolkodott, majd nagyot sóhajtott.

-          Nem. – felelt őszintén, és Castle bólintásából látta, hogy a férfi is ugyanerre a megállapításra jutott, de folytatta – azt hittem volna, hogy csak így akarsz New Yorkban tartani… - suhant át árnyék a nő arcán az emlékre, és ahogy ezt Rick észrevette, szorosabban húzta magához, így űzve el a borús emlékképeket. Nem akarta elrontani ezt a csodás estét azzal, hogy a múlt okozta sebeiket feszegessék.

-          Elmúlt, Kate! Most itt vagyunk, igent mondtál – suttogta a fülébe nyugodt hangon a szavakat, majd finoman a nyakát kezdte el csókolgatni – én pedig alig várom, hogy kettesben legyünk… figyelő tekintetek nélkül! – intézte most szavait a sofőr felé, és figyelmeztetőleg kapcsolta tekintetüket össze a tükörben. A férfi riadtan kapta el tekintetét a gyönyörű nőről, és úgy tett, mintha minden figyelmét a washingtoni forgalom kötné le.

Amint beléptek a nő lakására, ott folytatták az édes csókokat, ahol a liftben abbahagyták. Rick egy percre sem szakította meg a nő kényeztetését, ajkával szenvedélyesen vette birtokba annak édes ízű száját, nyaka és melle vonalát, miközben türelmetlen mozdulattal gombolta ki a tökéletes idomokat takaró inget, és mélyeket lélegezve tűrte, ahogy Kate kecses ujjai ugyanezt végzik az ő ingével, időnként hajába túrva. Amikor ajkuk ismét találkozott, és nyelvük vad, de annál érzékibb táncba kezdett a másik szájában, Rick egy mozdulattal kapta ölbe kedvesét, és meg sem állt vele a hálószobáig. Ott finoman az ágyra fektette, majd elhelyezkedett rajta, és tovább csókolta. Kate ekkor hirtelen megszakította a csókot, és nagyot sóhajtva nézett fel szerelmére.

-          Annyira fáradt vagyok, Castle… - húzta végig kezét a férfi hátán, csípőjén, majd komoly tekintettel folytatta – legszívesebben inkább aludnék…

-          Tessék? – nézett rá döbbenten Castle, aki úgy érezte, annyira hiányzott már neki a nő selymes bőrének érintése, csókjainak íze, hogy menten elég a vágytól, ha nem lehet vele – Ugye csak viccelsz? Mondd… mondd, hogy csak viccelsz! – hitetlenkedett tovább Rick, de érezte, ha Kate fáradt, és valóban pihenni szeretne, azt el kell fogadnia, és meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy csak szorosan egymáshoz bújva alszanak. Kate ebben a pillanatban elmosolyodott, és szemében pajkosság csillogott, ahogy ujjbegyével végig simított az érzéki ajkakon, melyek néhány perccel korábban még szenvedélyesen csókolták.

-          Ne mozdulj! – utasította a férfit, majd fürgén kibújt alóla, és a fürdőszoba felé vette az irányt. Castle mosolyogva figyelte szerelmét, ahogy eltűnik előle, majd gyorsan vetkőzni kezdett. Fürgén gombolta ki ingét, és kibújva belőle, lehajította a padlóra, hogy aztán ugyanezt megtegye a cipőjével, nadrágjával. Mire ismét nyílt a fürdő ajtaja, ő már csak egy szál bokszert viselve állt az ágy mellett. Ahogy odapillantott, elállt a lélegzete. Kate nem viselt mást, csak egy fekete csipkés melltartót, és egy ugyanolyan színű kis bugyit. Castle érezte, hogy kiszárad a szája, ahogy Kate közelebb sétált. A lámpa fényében, hullámos barna haja glóriaként ragyogta körbe arcát, majd ahogy odaért, kezével végig simított Rick arcán, és egészen közel simulva hozzá, ujjai érzékien túrtak bele sűrű, barna hajába, majd puhán, melegen megcsókolta. Rick orrát átjárta a finom cseresznye illat, száját a nő szájának simogatása. Kate nyelvét lassan becsúsztatta az ajkai közé, kezével körbefonta Rick nyakát, és csak csókolták egymást kifulladásig. Amikor levegő hiányában megszakították az édes pillanatot, ködös tekintetüket összekapcsolták, és szerelmesen mosolyogtak egymásra.

-          Gyönyörű vagy… - suttogta Castle, és keze cirógatva szántott végig a selymes bőrön, miközben újra lágyan megcsókolta a nőt. – Szeretem a hajad… Szeretnék, beletúrni… összefogni a kezemmel, lágyan hátrahúzni, hogy elérjem a nyakad… - suttogott tovább érzéki hangon Rick, és amit mondott, meg is tette. Ajka izgatóan csókolta végig a nő nyakát, Kate pedig élvezettel sóhajtott fel a gyengéd érintésre. – mindent szeretek benned Kate… - lehelte forró lélegzettel a nő ajkára a szavakat, és mintha bizonyítani akarná, keze végig vándorolt a nő minden porcikáján, aki érezte, hogy gerincén borzongás fut végig.

29. rész

Ajkuk ismét forrón, követelőzve talált a másikéra, miközben Kate érezte, hogy Rick ölbe veszi, és az ágyra fekteti, majd fölé magasodik, elhelyezkedve lábai között, és ajkával nyakát, melle vonalát kényeztette, keze pedig akadálytalanul szántott végig testén, elidőzve mellein, majd combján folytatta útját. Kate nagyokat sóhajtva simogatta a férfi izmos mellkasát, hátát, derekát, csípőjét, és markolta meg feszes fenekét, így összepréselve csípőjüket, miközben olykor szenvedélyes csókot váltottak. Rick ajka újra és újra elcsábította a nő testét, apró csókokkal telehintve nyakától mellén keresztül egészen a kis fekete, csipkés bugyi széléig, majd vissza. Kate vágyott rá, hogy az író tovább menjen, de az nem kegyelmezett neki. Ajkával továbbra is csak az anyagon keresztül kényeztette izzó nőiességét, miközben keze ügyes mozdulattal szabadította meg a nőt melltartójától, hogy aztán ajkai odavándoroljanak, és ott időzzenek el. Kate hátát ívben megfeszítve préselte magát egész közel a férfihoz, és csípőjét ingerlőn kezdte el ringatni, amikor megérezte az alsónadrágon keresztül Rick vágytól kemény férfiasságát. Ujjait izgatón húzta végig gerince mentén, le, egészen a derekáig, hogy aztán megtalálja az utat a nadrág alá, és finoman megszabadítsa tőle a férfit. Vágytól feltüzelve simogatta a férfi vágyának egyértelmű bizonyítékát, miközben Rick nyakát borította be csókjaival, majd keze ismét feljebb vándorolt, és a férfi hajába túrva vonta ajkára az érzéki szájat. Felnyögött, amikor Rick nyelve játékos táncra hívta az övét, és megérezte, hogy közben annak keze már belső combján simít végig, és megtalálva legérzékenyebb pontját, kényeztetni kezdi. Kate kissé megemelve csípőjét, segítette a férfit, hogy az utolsó, láztól égő testüket elválasztó ruhadarab is lekerüljön, majd felsóhajtott, amikor meztelen, izzó testük végre egymáshoz tapadt. Ölét követelőzve préselte a férfiéhoz, mire Rick szorosan hozzásimulva, csípőjét épp csak megmozdítva vált eggyé vele. Mindkettejük lélegzete elakadt, ahogy megérezték a másikat. Kate lágyan kezdett el ringatózni a férfi alatt, miközben lábát átkulcsolta annak dereka körül, így fogadva magába minél mélyebben őt, Rick pedig azonnal felvette a ritmust. A torkukból felszakadó sóhajokat, és nyögéseket szenvedélyes csókokkal nyomták el, és ahogy mozgásuk gyorsult, úgy kezdett vad vágtába szívük ritmusa is, egészen addig, amíg mindketten érezték, hogy testükön végig áramlik a gyönyör, megremegtetve minden porcikájukat.

-          Ó, te jó ég! – zihálta Castle, miközben ernyedten gördült a hátára, és húzta mellkasára Kate-et, aki elégedetten mosolyogva fészkelte magát az ölelésbe – Szóval ezért választják olyan sokan a távkapcsolatot… - jegyezte meg hamiskás mosollyal az ajkán, mire Kate halkan felkacagott.

-          Ezzel azt akarod mondani, hogy velem csak akkor jó a szex, ha előtte nélkülözzük egymást? – húzta fel csipkelődve a szemöldökét Kate, és boldogságtól ragyogó tekintetéből jól kiolvashatta az író, mennyire boldog.

-          Veled mindig csodálatos az együttlét, Kate – suttogta Castle, mire Kate most elmosolyodott.

-          Jó válasz, firkász – kacsintott a férfira, majd lágyan megcsókolta, hogy aztán befészkelve magát a biztonságot jelentő karok közé, oldalára forduljon. Ajkán mosoly játszott, amikor érezte, hogy Rick egészen közel simul hozzá, meztelen mellkasa hátának nyomódott, majd összekulcsolt ujjakkal hagyták, hogy az álom magával repítse őket.

Rick reggeli kávéja szürcsölgetése közben, a pult mellett ülve, figyelte, ahogy Kate munkába készülődés közben az utolsó simításokat végzi. Összeráncolt szemöldökkel nézett körül a kis lakásban, ellenőrző mozdulattal simított végig oldalára csatolt szolgálati fegyverén, majd a dohányzóasztalról felkapta igazolványát, melyet a blézere belső zsebébe csúsztatott, hogy aztán az íróhoz csatlakozva, forró kávét töltsön magának.

-          Mikor indul a géped? – kérdezte két korty kávé között, mire Rick megjátszott sértettséggel nézett fel rá.

-          Máris ki akarsz dobni? – görbült le a szája széle, mint aki végtelenül elszomorodott – ennyit jelentett neked a múlt éjszaka? Ettől olyan olcsónak érzem magam – sóhajtott nagyot színpadiasan a férfi, mire Kate elnevette magát, és kist terpeszt csinálva, beleült az ölébe. Kávéját a pultra tette, és mindkét karjával átfonta írója nyakát.

-          Te bolond! Csak arra gondoltam, hogy van-e annyi időd, hogy bekísérj az irodába – magyarázta meg kérdését két apró csók között a nő, majd érezte, hogy a férfi karja szorosan a derekára fonódik.

-          Még van két órám, mire a reptéren kell lennem – válaszolta egészen közel hajolva – de hogy őszinte legyek, másképp is el tudom képzelni azt a két órát veled, mint az irodában ücsörögni – kezdte el a nő nyakát csókolgatni, miközben keze már a blézer alatt simogatta a telt idomokat, és elégedetten mosolyogta el magát, amikor megérezte, hogy Kate nagyokat sóhajt az érintésre.

-          Azt elhiszem, csak hogy nekem 9-re mindenképpen be kell mennem, mert értekezlet lesz a nagyfejűekkel – mormolta Kate, mialatt ujjaival felborzolta a férfi haját annak tarkóján. Rick most abbahagyta nyaka vonalának bizseregtetését, és lágyan az ajkára hajolt, így próbálva maradásra bírni. Nyelve puhán simogatta szájának belsejét, édes koreográfiára csábítva, melyet a nő el is fogadott, majd amikor megérezte, hogy Rick ujjai már ingének gombjaival játszanak, erőt vett magán, és megszakítva a csókot állt fel a férfi öléből – tényleg mennem kell. – nézett sajnálkozva a szomorú szemekbe Kate, mire Rick durcásan elhúzta a száját, így kifejezve nem tetszését, amitől ismét kisfiús vonása lett arcának, Kate pedig nem állta meg, hogy ne simítson végig rajta.

-          Ha így van, és tényleg menned kell, akkor tartsd távol a kezeidet tőlem – duzzogott tovább Rick, de Kate pontosan tudta, mire gondol, és szívét melegség járta át a tudatra, hogy ennyire vonzódik hozzá a férfi.

-          Elkísérsz? – kérdezte ismét Kate, ezúttal már az ajtóban állva, mire Rick morcosan fújtatott egy nagyot, és felállt. Kabátjáért nyúlva, néhány perc múlva már az iroda felé tartottak.

Alig másfél órával később Castle készülődni kezdett, Kate pedig szomorú mosollyal az ajkán figyelte, ahogy magára ölti bőr kabátját, és felé fordul. A nő most felállt a fotelből, ahol eddig ülve beszélgettek, és az íróhoz sétált. Ismerős mozdulattal, kedvesen igazította meg gallérját a kabát alatt, miközben pillantása az ujján lévő gyűrűre esett, és újfent elmosolyodott. Amikor úgy érezte, már nincs mit igazítani a férfi ruházatán, nagyot nyelve nézett fel a bánatosan csillogó kék szemekbe.

-          Üdvözlöm Javiékat, és Lanie-t is – szólalt meg gombóccal a torkában Kate, mire az író bólintott, így jelezve, hogy átadja az üzenetet.

-          Gates kapitányt nem is? – csipkelődött a férfi, jól tudva, mennyi összetűzésük volt a nővel, de Kate megrántotta a vállát.

-          Legyen! Ma jó napom van – mosolygott a férfira kópésan – őt is üdvözlöm.

-          Átadom – bólintott ismét Rick, majd nagyot sóhajtott, és karjaiba húzta a nőt, aki engedelmesen, lehunyt szemmel simult az ölelő karok közé – Ebbe fogok beleőszülni! – jegyezte meg halkan, mire Kate végig simítva tarkóján kérdezte.

-          Az elválásba?

-          Az elválásba, a várakozásba, a búcsúzkodásba… - sorolta Rick még mindig szorosan a karjaiban tartva a nőt – Washington lesz a végzetem!

-          Gondolj arra, hogy milyen jó volt az éjjel… - jegyezte meg tréfásan Kate, de az írón látszott, túlságosan megviseli az újbóli elválás ahhoz, hogy tréfálkozni legyen kedve.

-          Csak arra tudok gondolni Kate – felelte most komolyan a szemébe nézve, majd megfogta a nő kezét, melyen a gyűrű csillogott, és lágy csókot lehelt rá – és arra, hogy mi ketten összetartozunk, és ezen semmi sem változtathat, ugye? – nézett rá félve, mire Kate ismét végig simított az arcán.

-          Semmi! – erősítette meg, majd lágyan találkoztak ajkaik.

-          Hiányozni fogsz! – suttogta a csókba Castle, mire Kate még szorosabban simult hozzá.

-          Te is nekem! Csak néhány nap, és megint találkozunk – ígérte Beckett, hiszen úgy tervezték, hogy a hétvégét a férfi ismét Washingtonban tölti, és már mindketten alig várták, hogy egy éjszakánál többet tölthessenek a másikkal.

-          Mennem kell – sóhajtott fájdalmasan Castle, majd néhány másodpercig csak némán összekapcsolták tekintetüket, végül az író ismét közelebb húzta magához a nőt, és ezúttal olyan szenvedélyesen csókolta meg, mintha ebből akarna erőt meríteni a távozáshoz, vagy mintha most tehetné meg utoljára. Nyelvük vággyal telve, szerelmesen találkozott, testük a másikéhoz simult. Édes pillanatukat zavart torokköszörülés szakította félbe.

-          Kate, negyed óra múlva értekezlet – jegyezte meg a belépő, mire mindketten zavartan bontakoztak ki egymás karjaiból, Castle pedig döbbenten meredt az ajtóban állóra.

30. rész

Castle továbbra is döbbenten nézett a belépőre, aki sármosan mosolyogva figyelmeztette az ügynöknőt, hogy el ne késsen az értekezletről, majd ellőtt egy, Castle szerint, ostoba poént, amit nyilván csak az F.B.I-os berkekben értenek, végül felé fordult.

-          Micsoda meglepetés, Castle! – vigyorgott rá világító fogsorral az ügynök, és Rick erős késztetést érzett, hogy egyesével adja tenyerébe a rágókáit. Ökölbe szorított kézzel húzta kényszeredett mosolyra az ajkát, mely inkább tűnt vicsorításnak, mint mosolynak.

-          Részemről a csodálat, Sorenson – szűrte fogai között gúnyolódva, és Kate nagyot sóhajtva simított végig homlokán.

-          Te mit keresel itt? – kérdezte az ügynök az írótól, mire az megrántotta vállát, és flegmán válaszolt.

-          A menyasszonyomhoz jöttem. És te? – kérdezett vissza, és elégedetten mosolyodott el, ezúttal sokkal őszintébben, amikor látta, hogy Will teljesen ledöbben a hallottaktól.

-          Itt dolgozom, és…

-          Will, kösz, hogy szóltál, azonnal megyek – vágott közbe Kate, mert úgy érezte, éppen itt az ideje, hogy véget vessen ennek a kínos találkozásnak, Will azonban úgy tűnt, meg sem hallotta, amit mondott. A két férfi továbbra is úgy nézett egymásra, tartva a szemkontaktust, mint két, harcra kész vad.

-          A menyasszonyodhoz? – kérdezett vissza még mindig döbbenten az ügynök – azt akarod mondani, hogy te és Kate…

-          Pontosan! Ezek szerint, nem két kacsáért lett belőled F.B.I ügynök! – csúfolódott Rick, mire Kate megforgatta a szemét. Ugyan látta a nőn, hogy túlfeszíti a húrt, de nem tudott megálljt parancsolni a benne lakozó kis trollnak, mely azt suttogta a fülébe, hogy szurkálódjon egy kicsit. Úgy érezte, ez jár neki azok után, hogy végig kellett néznie, fülig szerelmesen, ahogy Sorenson Kate ajkait csókolja, melyre aztán neki négy évet kellett várnia. – Tökéletes logikai érzéked van! Ha pedig most megbocsátasz, épp el voltunk foglalva, és úgy hiányoztál ide nekünk, mint mókusnak az erdőtűz, szóval, ha lennél olyan kedves… - hagyta nyitva a mondatot Castle pofátlanul önelégülten vigyorogva, remélve, hogy elég egyértelműen fejezte ki magát, miszerint kopjon le Will. Látva azonban, hogy a férfi nem mozdul, lemondóan, teátrálisan sóhajtott – visszaszívom… egyáltalán nem tudom, hogyan lett belőled ügynök, mert a felfogóképességed annyi, mint egy marék szárított molylepkének…

-          Vigyázz a szádra, firkász… - lépett hozzá fenyegetően közelebb Will, mire Castle kihúzta magát, és elégedetten vigyorogva vette tudomásul, hogy legalább fél fejjel magasabb az ügynöknél.

-          Különben? – kérdezte szemtelenül, mire Kate most a két férfi közé állt.

-          Elég! – csattant a hangja rendreutasítóan, mint egy óvónőnek, aki két háromévest próbál fegyelmezni, és jelen pillanatban úgy is érezte magát – Will, nemsokára megyek! – nézett most az ügynökre, aki végre tudomásul vette, hogy mennie kell, és a méregtől fortyogva nézett a gúnyosan rávigyorgó íróra, majd összehúzott szemmel távozott. Kate most Rick felé fordult, és annak arcáról azonnal eltűnt a vigyor, átadva helyét a bosszúságnak. Ez éppen megfelelt Kate hangulatának is, aki legalább ilyen bosszús volt. Egyfelől feldühítette, hogy a két férfi tudomást sem vett róla, hogy ő is itt van, másfelől átkozta a sorsot, hogy Sorenson nem Castle távozása után érkezett, megspórolva egy vitát a férfival.

-          Sorenson? Will Sorenson? – húzta fel számon kérőn szemöldökét Rick, mire Kate megrántotta a vállát.

-          Igen, ő. Mi van vele? – kérdezett vissza ártatlanul, holott pontosan tudta, mi böki a csőrét szerelmének, és a válasz nem is váratott magára sokáig.

-          Elfelejtetted, vagy nem is akartad elmondani, hogy együtt dolgoztok? – faggatta tovább a nőt.

-          Nem mondtam, mert nem dolgozunk együtt – felelte egyszerűen a nő, mire Rick kérdőn húzta fel szemöldökét.

-          Valóban? Mert én határozottan arra emlékszem, hogy az előbb Sorenson járt itt! - gúnyolódott Rick, mire Kate nagyot sóhajtott, és felkészült egy vitára, melyet annyira igyekezett volna elkerülni.

-          Rendben, kivételesen Washingtonban van. Miért akkora ügy ez? – dörgölte meg fáradtan homlokát Kate, mire Rick örömtelenül felnevetett.

-          Nagy ügy? Egyáltalán nem nagy ügy! – túrt idegesen a hajába, miközben tovább beszélt – miért is lenne nagy ügy, hogy az ex-pasiddal dolgozol együtt, minden nap, amíg én mérföldekre vagyok tőled, és jó, hogy ha hetente egyszer találkozunk!

-          Castle, mondtam már, hogy nem dolgozom vele! Egyébként pedig, én sem hisztizek, amiért te Ginával dolgozol együtt! – gurult méregbe most már Kate is. Nem értette, miért kerít ekkora feneket az író a történteknek, hiszen semmi oka a féltékenységre. Ujján viseli gyűrűjét, többször is bizonyította már neki, mennyire szereti. Ő érezte annyira erősnek a kapcsolatukat, hogy ne kelljen aggódniuk az exek miatt.

-          A különbség annyi, hogy Ginával én csak akkor találkozom, amikor nyaggat az új fejezetek miatt! – feleselt vissza Rick durcásan, és Kate elhúzta a száját.

-          Igen, és akkor, amikor dedikálásokat szervez neked, vagy amikor interjúkra rángat – sorolta a nő – valamint különbség még az is, hogy ti már felmelegítettétek azt a bizonyos káposztát, nem igaz? – nézett kérdőn a férfira, aki nem mert visszanézni rá, mivel a nőnek igaza volt, de az rendületlenül folytatta – valamint kettőnk közül nem én vagyok az, aki szerint az ex-szex fergeteges! – szúrt még egy utolsót Kate, mire Rick csodálkozva nézett rá.

-          Az évekkel ezelőtt volt! – védekezett felháborodottan, ahogy Kate nyíltan a Meredith-el való kapcsolatára célzott.

-          Igen, ahogy az is, hogy nekem és Willnek közünk volt egymáshoz! – érvelt tovább Beckett. – én mindezek ellenére megbízom benned, te miért nem bízol bennem? - kérdezte csalódottan Kate, mire Rick most közelebb lépett hozzá, úgy válaszolt.

-          Benne nem bízom! – bökött a bezárt ajtó felé fejével, ahol az ügynök korábban távozott – legutóbb, amikor találkoztatok, nyíltan rád mozdult – utalt a négy évvel korábbi találkozásukra Rick – te pedig, ha jól emlékszem, hagytad – jegyezte meg halkan, mire Kate szeme elkerekedett.

-          Hihetetlen vagy! – nézett a férfira döbbenten, csalódottan, és szemében harag villámlott, amikor folytatta – akkor független voltam, Castle! Most viszont a menyasszonyod vagyok!

-          Igen, a menyasszonyom. Csak hogy én mérföldekre vagyok tőled, te pedig fiatal, gyönyörű, kívánatos nő vagy, Kate, akit körbe zsongnak a férfiak… talán már a kávédat is ő készíti… – fűzte még hozzá piszkálódva, majd folytatta – egy ideig talán ellenáll az ember, de mi lesz akkor, ha majd hetekig nem látjuk egymást? A kedves, tenyérbe mászó modorával levesz majd a lábadról! Először csak beszélgetni fogtok, néha egész sokáig, aztán meghív vacsorázni, hogy ne legyél egyedül, aztán… - lódult meg a férfi fantáziája, és már szinte látta maga előtt, ahogy Sorenson készségesen vigasztalja menyasszonyát.

-          Lekésed a géped – szólalt meg halkan, félbeszakítva a férfi jóslatait, mire Rick most döbbenten nézett rá. Kate úgy érezte, hogy itt a vége a beszélgetésnek. Nem akarta elhinni, hogy Rick ennyire nem hisz benne, ennyire nem érzi a szerelmét, és azt, hogy azok után, amit a karjaiban átélt, soha nem engedne magához közel senki mást. Nagyot nyelve nézett a férfira, miközben igyekezett nem mutatni, mennyire megbántotta korábbi kijelentésével.

-          Ne haragudj, én nem úgy gondoltam… én csak azt akartam mondani…- próbálkozott bocsánatkéréssel Rick, de Kate az asztala mögé lépett, és tekintetéből szomorúság áradt, ahogy visszapillantott rá.

-          Menj – mondta ki szinte suttogva, de határozottan, Rick azonban nem mozdult, csak továbbra is az ajtó előtt álldogált, így Kate folytatta – szeretlek, és ha te nem bízol abban, hogy nekem senki más nem kell rajtad kívül, legyek akármilyen magányos is, akkor ennek így nincs értelme – ült le bőr fotelébe a nő, majd hátat fordított a férfinak. Kis idő múlva hallotta, ahogy bezárul az ajtó, és tudta, hogy egyedül maradt. Arcán végig peregtek a könnyek és ő hagyta, remélve, hogy elmossák a fájdalmat szívéről, mely nyomasztotta. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy egy olyan csodálatos éjszaka, és boldog reggel, ilyen borzalmasan végződjön, ráadásul megint úgy váltak el a férfival, hogy vitatkoztak. Annak ellenére, hogy minden sejtjével szerette őt, fájt neki, amiért Rick nem bízik benne, és abban, hogy soha nem tudná megcsalni. Elgondolkodva forgatta meg ismét ujján a gyémántgyűrűt, majd lehúzta, és ujjai között játszott vele. Biztos volt benne, hogy jól döntött, amikor elfogadta, és csak remélni merte, hogy mire Castle hazaér, lehiggad annyira, hogy felhívja, és megbeszéljék a dolgot. Végül nagyot sóhajtott, visszahúzta ujjára a gyűrűt, felkapta mappáját, és tollát, majd elindult az értekezletre. Amikor nagy sokára vége lett, lehangoltan ballagott vissza irodájába, hogy aztán lehuppanva íróasztala elé, átnyálazza magát a soron következő aktákon. Éppen a következő dokumentumhalmaz után nyúlt, amikor kopogtattak nyitott ajtaja félfáján, ő pedig kíváncsian pillantott fel.

-          Bejöhetek? – kérdezte az ismerős férfihang, mire Kate elmosolyodott.

31. rész

Kate elnézőn mosolyogva fúrta tekintetét a vörös rózsákból álló csokor fölött kikukucskáló, kék, bűnbánó szemekbe. Rick most beljebb jött, és becsukta maga mögött az ajtót. A csokrot leengedve arca elől, már láthatóvá vált félénk mosolya is.

-          Azt hittem, elmentél – jegyezte meg halkan Kate.

-          El is mentem. Az első virágüzletig, hogy felvásároljam az összes rózsát, amit árulnak – felelte Rick félve, de nem merészkedett közelebb, továbbra is csak álldogált egyhelyben. Olyan aranyos volt, ahogy a csokorral a kezében, egyik lábáról a másikra helyezte súlyát, mint egy árva kiskutya, és Kate érezte, hogy szívében már nyoma sincs a korábbi haragnak, vagy sértettségnek. Épp ellenkezőleg, ahogy a férfi mélykék szemeibe nézett, szíve azonnal olvadozni kezdett.

-          Elég szerény a kínálatuk, ha ez az összes – mutatott csipkelődve Kate a csokorra.

-          Ó, ez csak egy része! – pillantott le kezére Rick is – a többit a lakásodra küldettem, arra az esetre, ha elzavarnál – jelentette ki olyan természetesen, mintha mi sem lenne ennél egyértelműbb.

-          Őrült vagy! – mosolygott rá Kate, miközben kilépett az asztala mögül, és megállt az író előtt.

-          Nem Kate! Bolond vagyok – suttogta Rick, mialatt szabad kezével közelebb húzta a nőt, és összeérintette homlokukat – Sajnálom, hogy egy percig is elhittem, hogy Sorenson kettőnk közé állhat… – nézett könyörgőn a nőre, majd még azelőtt folytatta, hogy Kate megszólalhatott volna – de érts meg engem is! – fúrta elgyötörten kék szemét Rick a nőébe – ő egy F.B.I ügynök, míg én csak egy író vagyok, aki maximum álmában, a fantáziája segítségével menti meg a világot – húzta el a száját maró öngúnnyal, mire Kate hitetlenkedve rázta meg a fejét.

-          Castle, nem is egyszer megmentetted már a világot – simogatta meg a férfi arcát gyengéden a nő, de Castle-t nem lehetett meggyőzni, csak tovább beszélt.

-          Pontosan tudod, mire gondolok Kate! – kötötte az ebet a karóhoz elszántan – Miért ne választanád őt, amikor itt van a közeledben…

-          Azért mert ő nem te! – szakította félbe a férfi önmarcangolását Kate, miközben keze már tarkóját simogatta – Mert én téged szeretlek! Nem tagadom, hogy Will-t mindig is a barátomnak fogom tekinteni, de soha nem lesz olyan fontos a számomra, mint te! – igyekezett meggyőzni Rick-et, miközben álla alá nyúlva, finoman kényszerítette, hogy a szemébe nézzen – ha újra akartam volna kezdeni vele, megtehettem volna évekkel ezelőtt! De nem tettem, mert már akkor sem jelentett számomra semmit, mint férfi! – bizonygatta Kate határozottan, és megkönnyebbülten látta, hogy kezd felengedni Castle szorongása.

-          Bocsáss meg, hogy elbizonytalanodtam – suttogta Rick, mire Kate lágy csókot nyomott az ajkára.

-          Hozzám képest még mindig lemaradásban vagy – utalt mosolyogva a nő arra, ő hányszor elbizonytalanodott kettejükben, és milyen sokára volt csak képes meghozni a döntést, hogy az író mellett a helye. Rick megkönnyebbülten mosolygott vissza, majd a csokrot az ajtó melletti kanapéra dobva, karjait a nő dereka köré fonta, és szorosan magához húzta. Nyelve puhán szántott végig az édes szájon, hogy aztán beljebb nyomulva, lágyan fedezze fel annak mélységét, és forró csókot váltsanak. Lassan, minden pillanatot kiélvezve csókolták egymást, szorosan összeölelkezve – lekésted a géped – súgta Kate a csókba, mire Rick, ajkai kényeztetésének megszakítása nélkül súgta vissza.

-          Nem érdekel – csókolta tovább a nőt, majd kissé eltávolodva, mélyen a szemébe nézett – nem mehettem el úgy, hogy haragszol rám.

-          Nem haragudtam, csak fájt – felelte vissza Kate komolyan – de már sokkal jobban vagyok – mosolygott kihívón a férfira, majd újra lágy csókban egyesültek ajkaik. – mikor indul a következő géped? – kérdezte két csók között a nő, mire Castle most a karórájára pillantott.

-          Két óra múlva – felelte, és tekintete találkozott Kate pajkos pillantásával.

-          Akkor ideje ebédelni mennem… - jegyezte meg hamiskásan mosolyogva, mire Castle arcára is kópés mosoly költözött.

-          Beckett ügynök, mi ez a lazaság? Azt hittem, dolgoznod kell… - simogatta érzékien a nő derekát, aki érezte, hogy gerince mentén borzongás fut végig, mely minden idegsejtjét elárasztotta.

-          Dolgozni akkor is tudok, ha te már visszautaztál New Yorkba – felelte vállát rándítva Kate, és Castle le sem tagadhatta, mennyire tetszik neki ez a hozzáállás. Alig néhány perc múlva már kéz a kézben hagyták el a nő irodáját, aki még odaszólt a titkárnőnek, hogy ebédelni ment, majd meg sem álltak Kate lakásáig.

Rick unottan pörgette ujjai között mobilját, miközben azon gondolkodott, felhívja-e szerelmét. Lassan másfél hete nem találkoztak, mert Kate-nek rengeteg munkája akadt, és az utolsó pillanatban le kellett mondania a közös hétvégét is. Bármennyire hiányzott neki a nő, és bármennyire sajnálta, hogy nem lehet vele, minden igyekezetével azon volt, hogy ez hangján ne érződjön, amikor telefonon beszéltek. Nem akarta, hogy Kate tudja, egyre nehezebben viseli a hiányát. Megígérte szerelmének, hogy ők lesznek a kivételek, akiknél működni fog, és rettegett attól, hogy ha Kate megérzi, hogy milyen rosszul viseli a távollétét, akkor inkább szakít majd. Éppen azon gondolkodott, hogy felhívja a nőt, amikor kezében vadul kezdett rezegni, majd hangosan zenélni a telefon. Ajkára azonnal mosoly költözött, amikor meglátta a kijelzőn Kate mosolygós arcát.

-          Azt hittem, már sosem hívsz! – szólt bele a telefonba, és hangján egyértelműen érezhető volt, mennyire örül a nő hívásának.

-          Ne haragudj, hogy csak most, de szusszanásnyi időm sem volt a nap folyamán - hallotta most felcsendülni a nő bársonyos hangját a vonal végén, amitől szíve gyorsabb ütemben kezdett verni. Ugyanahhoz a trükkhöz folyamodott, mint az elmúlt másfél hétben mindig, amikor telefonon beszéltek. Hátra dőlt a székben, lehunyta szemét, és míg a nőt hallgatta, maga elé képzelte arcát. – Rázós ügyet kaptunk, és szólni akartam, hogy ne gyere Washingtonba pénteken. – folytatta Kate, mire Rick szeme úgy pattant ki, mintha megcsípték volna.

-          De miért?! – kérdezte megrökönyödve, mire egy nagy sóhaj volt a válasz a vonal túlsó végéről.

-          Az ügy, amin dolgozom, elszólít Washingtonból, és úgysem találnál itt. – magyarázta Kate nyugodtan, miközben jól érezte Rick hangjából kicsengeni a szomorúságot.

-          De Kate, akkor már két hete lesz, hogy nem láttalak! – panaszkodott bánatos hangon Castle, és Beckett úgy érezte, a szíve szakad meg a férfiért, de nem tehetett semmit.

-          Tudom, és sajnálom! – próbálta kiengesztelni – esküszöm, hogy amint találkozunk, kárpótollak miatta, megígérem! – búgta érzékien a kagylóba a nő, mire Rick nagyot nyelt, és úgy kérdezett vissza.

-          Adnál egy kis ízelítőt, hogy mégis, egész pontosan, milyen kárpótlásra gondoltál? – csengett hangja izgatottan, és Kate elfojtott egy mosolyt, úgy válaszolt.

-          Lássuk csak… mit szólnál hozzá, ha szerepelne benne jégkocka, bilincs…

-          Jégkocka? – lepődött meg Rick, majd kissé finnyáskodva húzta el a száját – nem túl hideg az?

-          Ne aggódj, alig fogod érezni – suttogta Kate a telefonba, amivel sikerült elérnie, hogy Rick érezte, amint kiszárad a szája, de ő folytatta – amint végig húztam a meztelen bőrödön, a nyelvemmel követem majd ugyanazt az útvonalat…

-          Kate… veszélyes vizekre evezel… - figyelmeztette Rick a nőt, miközben érezte, hogy már a gondolatra is megfeszül az ágyéka, és most felült a székben – nem szép dolog így kínozni, amikor nem vagy itt…

-          Értsem ezt úgy, hogy annyira feltüzeltelek, hogy ha most egy nő lenne a közeledben, azonnal letepernéd? – kacagott fel halkan a telefonban a nő, mire Rick épp válaszolni akart, de ebben a pillanatban kopogtattak.

-          Valaki kopog, várj egy percet – jelezte a nőnek, mire az, incselkedve válaszolt.

-          Remélem, nem egy nőt hívtál meg a lakásodra, mert akkor kénytelen leszek használni a fegyverem – fenyegette meg tréfásan az írót, mire Rick felháborodottan kérte ki magának a feltételezést.

-          Még hogy én?! Ez egyáltalán… - akadt torkán a szó, amikor kinyitotta az ajtót, és meglátta, ki áll vele szemben.

32. rész

-          … nem igaz… - dadogta Castle még mindig tátott szájjal, döbbenten bámulva az ajtóban állóra – ez… te hogy kerülsz ide? – nyögte ki nehezen a kérdést, miközben még mindig a füléhez tartotta a telefont, de tekintetét nem tudta levenni a gyönyörű szemekről, a mosolyra húzódó ajkakról.

-          Mondtam, hogy egy ügy elszólított Washingtonból – csendült fel Kate hangja vidáman, immár nem eltompítottan a készülékből, hanem nagyon is tisztán. Ahogy azonban a férfi még mindig meglepett tekintetébe nézett, hirtelen elbizonytalanodott. Castle még mindig sóbálvánnyá merevedve szorongatta a készüléket, és csak tátogott. – Én csak… arra gondoltam… - jött zavarba Kate, aki nem éppen ilyen fogadtatásra számított, de ennél tovább nem jutott, mert Rick ekkor hirtelen elkapta derekát szabad kezével, és egy mozdulattal berántotta az ajtóból, miközben ajkát az övére tapasztotta, és szenvedélyesen csókolni kezdte. Nyelve vágyakozva simult a nő szájába, és érzéki táncra hívta, mialatt lábával becsukta az ajtót. A csók megszakítása nélkül préselte a falhoz a nőt, és egész testével hozzásimult, miközben telefonját a kanapéra hajította, hogy most már mindkét kezével birtokba vehesse a nő testét. Kate egy pillanatra megszakította a csókot, és levegő után kapkodva szólalt meg – azt hittem, érdekel… mit keresek itt…

-          Később, Kate! – zihálta Castle vágytól rekedten – sokkal később – csókolta meg újra, majd nyakát, melle vonalát kényeztette ajkaival, miközben elhúzta a faltól kedvesét, és a háló felé kezdtek araszolni. Szenvedélyes, vad csókok közepette, türelmetlen mozdulatokkal szabadították meg egymást a ruháktól, hogy minél hamarabb érezhessék a másik lázban égő testét sajátjukéhoz tapadni. Mire a hálóba értek, már mindkettejükön csak fehérnemű volt. Rick most megállt egy pillanatra, és elhomályosult tekintettel nézett végig a nő tökéletes testén. – gyönyörűbb vagy, mint emlékeztem… - suttogta szerelmesen, majd kezével lágyan simogatta végig a nő selymes bőrét, hogy aztán közelebb lépve, finoman megcsókolja. Bár a vágy, hogy eggyé forrjon a nővel, sürgetőbb volt, mint valaha, mégsem akart semmit elsietni. Másfél hete nem látta a nőt, és a hiánya borzasztóbb volt, mint képzelni merte. Most mégis minden pillanatot lassan akart átélni, hogy az emlékezetébe égjen. Nem tudta, hogy kerül ide a nő, nem tudta, mennyi időre jött, de nem is érdekelte. Csak érezni akarta ajkát az övén, kezének puha érintését a bőrén, mint most is, ahogy Kate finom tenyere végig szántott a hátán, derekáig, majd megmarkolva feszes fenekét rádőltek az ágyra. Rick ajka forró lávaként égette végig a nő bőrét először nyakán, majd melle vonalán. Mellein elidőzve, ügyes mozdulattal kapcsolta ki a melltartót, és hajította az ágy mellé, hogy aztán már a meztelen idomokat csókolhassa, miközben keze végig simított a nő testének vonalán, majd combján visszafelé haladva lelt rá legérzékenyebb pontjára, és elégedetten pillantott fel a nő kipirult arcára, amikor megérezte, hogy Kate sóhajtások, és apró nyögések közepette préseli csípőjét kemény férfiasságához, keze pedig egyre türelmetlenebbül szánt végig meztelen bőrén. -–Úristen, mennyire hiányoztál! -–nyögött fel Rick elfúló hangon, amikor megérezte, hogy Kate lehúzza róla az alsó nadrágot, és izgatón ingerelni kezdi már így is feszülő férfiasságát.

-          Te is nekem – mosolygott bele a csókba Kate – mit gondolsz, miért vagyok itt? - kérdezte pajkosan, majd a férfit szorosan átölelve váltottak ismét szenvedélyes csókot, melyet Rick megszakítva, most ajkával lefelé vándorolt, végig csókolva a nő mellét, hasát, míg végül elérte a kis bugyit. Ujjai lágyan nyúltak a kis fehérnemű széle alá, hogy kínzóan lassan hámozza le a nőről az egyetlen ruhadarabot, mely forró testük közé állt, hogy aztán ajkával kényeztetni kezdje legérzékenyebb pontját. Nyelve határozottan, magabiztosan vette birtokba az izzó nőiességet, és Kate lehunyt szemmel, alsó ajkát beharapva élvezte a gyönyör hullámait, melyek végig száguldoztak testén, megremegtetve minden porcikáját. Amikor már azt hitte, ennél nagyobb gyönyörben nem lehet része, megérezte, hogy Rick ajka ismét felfelé vándorol, végig csókolva minden porcikáját, miközben férfiassága kitölti. Rick lágyan, lassan előrenyomulva vált eggyé vele, miközben ajka visszatalált a cseresznye ajkakhoz, és nyelve szenvedélyesen vette birtokba. Csípőjét finoman mozgatni kezdte, miközben Kate szorosan átölelve húzta magához egészen közel, hogy vágytól tüzelő testük egymáshoz tapadjon. Rick közben szerelmes szavakat súgott a fülébe, és forró lehelete szinte égette a nyakát, amikor csókjaival borította be. Összehangoltan, egyre gyorsabb tempóban repültek a mámor felé, majd amikor elérték a paradicsom kapuját, ujjaikat összekulcsolva lépték azt át, hogy az átélt gyönyör minden cseppje kitöltse sejtjeiket. Rick remegő testtel simult egészen közel a nőhöz, nyakába fúrva arcát. Kapkodva vette a levegőt, amikor megszólalt – Üdv itthon! – lehelt apró csókot a nő füle mögötti érzékeny területre, majd lassan legördült a nőről, és mellkasára vonta.

-          Pontosan ilyen fogadtatásra számítottam – jegyezte meg Kate elégedetten mosolyogva, miközben ujja játékosan rajzolt kis köröket a meztelen, izmos mellkasra.

-          Másfél hete minden éjjel erről álmodtam… - szólalt meg ismét halkan Castle, és hangjából érezhető volt, hogy még mindig nem teljesen hiszi el, hogy a nő itt van mellette, és karja szorosan a dereka köré fonódhat. – de már előre félek… - bizonytalanodott most el a hangja a férfinak, mire Kate kérdőn pillantott rá.

-          Mitől?

-          Az elválástól… - válaszolta nagyot nyelve Rick, majd úgy döntött, elmondja, ami a szívét nyomja, legyen bármilyen következménye. – nem tudom, meddig bírom ezt, Kate… egy-egy lopott éjszaka… aztán elválunk, és én belepusztulok a hiányodba… - vallotta be Rick szomorúan, miközben Kate megtámaszkodva mellkasán, nézett a szomorú, kék szemekbe, ő pedig tovább beszélt – amikor ma felhívtál, és elmondtad, hogy a hétvégén sem találkozhatunk…

-          Azt mondtad, sikerülhet… - felelte a nő ugyanolyan halkan, mire Rick nagyot sóhajtott.

-          Sajnálom, de nem megy – rázta meg a fejét csüggedten – képtelen vagyok elviselni, hogy nem látlak minden nap. Hiányzol, és a telefonok nem pótolják a bőröd selymességét – simított végig a nő hátán lágyan – az ajkad ízét – lehelt finom csókot ajkaira – nekem ez kevés! – jelentette ki határozottan. – Költözöm, Kate! Eldöntöttem. – fűzte hozzá, és Kate szemei kikerekedtek.

-          Költözöl? Hova?

-          Hova, hova? Washingtonba! – rántott egyet a vállán Rick lazán, mintha csak azt jelentené be, hogy ma megint néhány fokkal magasabb hőmérséklet várható – ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez – magyarázta döntését a közmondással, majd folytatta – Te nem jöhetsz el Washingtonból, mert köt a munkád. Engem semmi nem köt New Yorkhoz, ha nem vagy itt. Anyám és Alexis elboldogulnak nélkülem…

-          Castle, várj! – szakította félbe a férfit Kate mosolyogva – nem akarom, hogy Washingtonba költözz! – fúrta zöldes szemét Rick döbbent kék szemébe, majd mielőtt annak meglódult volna a fantáziája, továbbra is mosolyogva folytatta – mert nagyon hiányoznál nekem… Nem repkedhetek állandóan New Yorkból Washingtonba hozzád… - fűzte hozzá, és várta, hogy az író felfogja szavai értelmét. Rick most szemöldökráncolva pörgette végig a hallottakat agyában, majd az arcán végbement változás, a szemében megjelenő csillogás jelezte, hogy megértette, mire céloz szerelme.

-          Ez azt jelenti, hogy… - kérdezte félve, mert nem akart elhamarkodott következtetéseket levonni. A nő szájából akarta hallani, amit csak sejtett, és ahogy Kate ragyogó tekintetébe nézett, szíve vadul kalapálni kezdett.

-          Hazajöttem, Rick – suttogta Kate egészen közel hajolva ajkaihoz – végleg! Felmondtam Washingtonban. Ez volt az ügy, amit intéznem kellett, ezért nem tudtunk találkozni a hétvégén. A leszerelésem nehezebb dió volt, mint… - magyarázta boldogan mosolyogva Kate, de Rick egy csókkal szakította félbe. Szerelmesen tapadt ajka a nőére, miközben egészen szorosan húzta magához, Kate pedig ugyanolyan hévvel csókolt vissza.

-          Mondd, hogy ez nemcsak egy álom! Hogy tényleg végleg velem maradsz! - könyörgött a nőnek két csók között, mire Kate mosolyogva simogatta meg az arcát.

-          Nem álom, tényleg maradok! – űzte el az író kétségeit szavaival a nő, mire az ismét megcsókolta.

-          Kezdhetted volna ezzel, amikor megjöttél – mormolta a csókba Rick, mire Kate felháborodottan húzódott el.

-          Akartam, de te rám vetetted magad! – színlelt sértettséget a nő, Castle pedig közelebb vonta magához ismét.

-          Először is, nem nagyon ellenkeztél – húzta végig nyelvét ingerlőn a nő ajkán - másodszor, másfél heti koplalás után, járt nekem a desszert – rángatta meg szemöldökét csibészesen Rick, mire Kate megforgatta szemét, és pillanatokkal később hagyta, hogy Rick ajka birtokba vegye az övét, hogy aztán ismét elmerüljenek az érzékek birodalmában.

33. rész

Rick hason fekve, fejét a párnába fúrva védekezett a sötétítő függöny ellenére is beszűrődő nap első sugarai ellen, melyek könyörtelenül jelezték, hogy eljött a reggel. Nem akart felkelni, nem akarta kinyitni a szemét. Az ébrenlét és a valóság mezsgyéjének határán ringatózva idézte fel az elmúlt éjszaka képeit, melyek utat törtek emlékei között. A felrémlő képek megbizseregtették minden porcikáját, és ő nem akarta a reggelt, és a napot beengedni. Nem akart rádöbbeni, hogy megint csak álmodott. Nem akart szembesülni vele, hogy Kate nem jelent meg az ajtajában, nem mondott fel az F.B.I-nál, hogy vele lehessen. Nem akart egy újabb napot a nő nélkül, amikor csak a telefonhívására várhat. Ebben a pillanatban érezte, ahogy egy meleg, törékeny test hozzásimul, és kerek mellek nyomódnak oldalához. Puha ajkak kezdték el kényeztetni hátát, apró csókokkal beborítva gerince mentén, majd vissza nyakára, és ujjak túrtak a hajába.

-          Jó reggelt – suttogta Kate a férfi fülébe szerelmesen, mire Rick elmosolyodott, és megfordult, így szembe került a nővel, aki az ő egyik ingében simult hozzá ismét.

-          Szóval, tényleg nem álmodtam – jegyezte meg, inkább csak magának, amire egy mosoly volt a válasz, és egy puha csók, melyet ajkára kapott.

-          Nem, nem álmodtál – húzta végig ujját a férfi keskeny, érzéki vonalú száján, majd lágyan megcsókolták egymást. Néhány percig csak élvezték a másik ajkának érintését, majd amikor megszakították azt, Rick kérdőn nézett rá.

-          Nos, mi a terved mára? – kérdezte Rick miközben eltűrt egy kóbor hajtincset a nő füle mögé.

-          Igazából… - egyenesedett fel kissé Beckett, majd a férfi legnagyobb meglepetésére, kis terpeszt csinált, és lovagló ülésben helyezkedett el a csípőjén. Rick érezte, ahogy ágyéka azonnal reagál az édes teherre, annál is inkább, mert ő meztelen volt a takaró alatt, és Kate sem viselt semmit a férfiing alatt. – ha még emlékszel, tegnap óta munkanélküli vagyok – beszélt tovább Kate, majd lassan, tekintetüket meg nem szakítva kezdte el kigombolni ingén a gombokat. – így aztán ráérek… egész nap… - búgta érzékien, és elégedetten mosolyodott el, amikor öle megérezte a férfi vágyának bizonyítékát, Rick pedig nagyot nyelt.

-          Micsoda véletlen… - nyalta meg alsó ajkát Rick, és tekintetét most végig futatta a nő testén – nekem sincs… dolgom…

-          Tényleg? – húzta fel meglepettséget színlelve Kate a szemöldökét, mire Rick csak elrévedt tekintettel bólintott.

-          Iiigen… - dadogta, majd kezével végig simított a nő combján, fel a hasán, derekán, hogy aztán a kigombolt ing alá kerülve, telt melleit kényeztesse.

-          Ez ám a véletlen – sóhajtott fel Kate, majd ráhajolt a férfi ajkaira, és forró csókba kezdtek. Nyelvük érzékien, lágyan, mégis szenvedéllyel telve fedezte fel a másik ajkának mélységeit, miközben Rick gyengéden simította le a nőről az inget, bejárva kezével testének minden zugát. Kate ebben a pillanatban elkapta a férfi kezét, és villámgyors mozdulattal bilincselte az ágy támlájához. Kópésan mosolygott a döbbent tekintetű íróra, amikor megszólalt – tippelj, mire készülök…- búgta a fülébe érzékien, majd a következő percben egy poharat tartott a kezében, benne jégkockákkal. Rick elkerekedett szemekkel nézett rá, és izgatottan nedvesítette meg ajkát, ahogy Kate kézbe vette az egyik kis darabot.

-          Kate… - dadogta Rick, de a nő lassan, izgató mozdulattal már húzta is végig a jéghideg csodát a férfi nyaka vonalán, és a következő pillanatban már nyelvével szántott végig ugyanazon az útvonalon, miközben élvezettel figyelte, ahogy Castle mellkasa zihálva kapkodja a levegőt. Ajka lágyan becézte a férfi nyakát, majd a jégkocka útja az izmos mellkason, hason vezetett tovább, Kate ajkával és nyelvével egyetemben, hogy aztán visszafelé is bejárja ugyanezt az utat. Rick érezte, ahogy minden sejtje izzani kezd a nő puha, selymes nyelvének érintésétől. Izmai megfeszültek, ahogy próbálta kontrollálni magát, de érezte, hogy nem sokáig bírja ki a nélkül, hogy megérinthetné a nőt. Egyre türelmetlenebbül kezdte rángatni megbéklyózott kezeit, Kate pedig magabiztosan hajolt fölé, úgy súgta szájába a szavakat – na, de Mr. Castle… ellenáll a letartóztatásnak? – rángatta meg kihívón a szemöldökét Kate, mire Rick megemelte kissé fejét, hogy legalább megcsókolja, de Kate továbbra is mosolyogva, incselkedve húzódott el tőle, és csak nyelvével szántott végig az érzéki szájon. – később, Mr. Castle… később… - ismételte meg a férfi múlt éjszakai szavait Kate, miközben ajka már újra hasánál, ágyékánál időzött, Rick pedig egyre nehezebben vette a levegőt. Alig néhány másodperc után Kate újra birtokba vette a férfi ajkait, és Rick érezhette, ahogy csípője lassú táncba kezd ágyékán, de nem engedte még magába, így feltüzelve még jobban vágyait.

-          Kate, könyörgöm… - zihálta Rick elfúló hangon – a bilincset… kérlek! – emelte meg kissé a fejét, és finoman megharapta a nő fülcimpáját, nyelvét pedig végig futtatta nyakán – könyörülj rajtam… - Kate mosolyogva csókolta meg a férfi ajkait, majd egy mozdulattal oldotta ki a bilincset. A férfi amint megérezte, hogy szabad, hirtelen maga alá gyűrte a nőt, és most az ő ajka járta be a nő minden porcikáját, a végletekig fokozva benne a gyönyör utáni vágyat. Kate torkából nyögések szakadtak fel, ahogy Rick kényeztetni kezdte legérzékenyebb pontját, és türelmetlenül préselte csípőjét a férfi ágyékához, aki nem is habozott sokáig. Ezúttal szenvedélyesen, izzó vággyal váltak eggyé, és mozgásuk is sürgető, beteljesülést követelő volt. Összehangoltan mozogva, egyre gyorsuló ritmusban igyekeztek a megnyugvást hozó mámor felé, és amikor elérték, hagyták, hogy olyan magasságokba repítse őket, ahol még soha nem jártak mással. Amikor érzékeik már kezdtek megnyugodni, és szívük ritmusa is helyreállt, Rick lágy csókokkal hintve tele a nő nyakát suttogta – szeretlek! Minden porcikádat…

-          Én is téged – súgta vissza a fülébe a kedves szavakat, majd egyszerre mondták ki a bűvös szót – mindig – mosolyogtak most össze, majd néhány perccel később Rick felkelt az ágyból, magára kapta alsóját, gyors csókot nyomott szerelme ajkára, és a konyha felé vette az irányt, hogy reggelit készítsen mindkettejüknek. Kate magára kapta a férfi korábban elhajított ingét, és utána indult, majd ruganyosan pattant fel a pult mögötti székre, onnan figyelve kedvesét, ahogy az, sorban előveszi a hozzávalókat.

-          Még mindig nehezen hiszem el, hogy mostantól kezdve, minden nap itt leszel velem – jegyezte meg két tojás leütése közben a férfi, majd hirtelen abbahagyta a mozdulatsort, és csípőjét a tűzhelynek támasztva, elgondolkodó tekintettel fordult a nő felé – biztos, hogy jól döntöttél, Kate? Nem akarom, hogy később megbánd…

-          Így kellett döntenem – válaszolt magabiztosan Beckett – és hidd el, sosem fogom megbánni! Washington talán izgalmas és érdekes lehet az olyan embereknek, mint Will, vagy Gates, de nekem inkább unalmas volt – rántotta meg a vállát grimaszolva Kate – a papírmunkát még elviseltem volna, de…

-          A hiányomat már nem tudtad, igaz? – kacsintott a nőre csibészesen Rick, mire az mosolyogva forgatta meg a szemeit.

-          Én ilyet egyáltalán nem mondtam! – hárított Kate, de Castle nem adta fel. Továbbra is önelégülten vigyorogva sétált közelebb a nőhöz, és húzta fel a székről, szorosan átölelve.

-          Nem is kellett, tudom, és kész! – jelentette ki vigyorogva, mire Kate összeráncolt szemöldökkel nézett rá.

-          Azt hiszed, azért hagytam ott Washingtont és az F.B.I-t, mert nem bírtam ki nélküled néhány napot? – húzta fel szépen ívelt szemöldökét kérdőn Kate, mire Rick flegmán rántotta meg a vállát, szeme pedig huncutul csillogott.

-          Nem hiszem. – rázta meg fejét Rick - Tudom! – vágta rá nagyképűen, mire Kate mosolyogva figyelte, majd a férfi folytatta – talán nem hiányoztam neked? – villantotta rá tökéletes fogsorát.

-          Így sosem készül el a reggeli, én pedig éhen fogok halni – tért ki a válasz elől a nő – ha elfelejtetted volna, elég sok energiát veszítettem az éjjel és ma reggel, amit pótolnom kell – bontakozott volna ki az ölelésből Kate, de a férfi karjai szorosan fogva tartották.

-          Valld be, hogy hiányoztam – kötötte az ebet a karóhoz, és Kate eljátszott a gondolattal, hogy megtréfálja a férfit, de amikor annak kissé bizonytalanul csillogó szemébe nézett, úgy döntött, megkönyörül rajta.

-          Mindennél jobban – suttogta a szájába a szavakat, és ajkuk forró csókban találkozott. Lágyan, ráérősen becézték egymást ajkaik, majd amikor megszakították a csókot, Rick nagyot sóhajtott.

-          Annyira jó érzés, hogy nem szakít félbe semmit egy szirénázó telefon… - terült el elégedett mosoly az ajkán, mire Kate alsó ajkát beharapva válaszolt.

-          Nagyon ne szokj hozzá a jóhoz, Castle… - kezdett bele, mire Rick rosszat sejtve pillantott rá.

34. rész

Castle továbbra is összehúzott szemmel, várakozón nézett a nőre, hogy megtudja, mit is értett korábbi kijelentése alatt, Kate pedig nagy levegőt vett, és belefogott.

-          Még a mai nap folyamán bemegyek a kapitányságra, és megpróbálom Gates-től visszaszerezni a munkám… - jelentette be határozottan, mire Castle elmosolyodott.

-          Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog, elvégre, te voltál a legjobb nyomozója – húzta magához ismét közel a nőt, és karjai lágyan simultak a vékony derékra – nyilván oda lesz az örömtől, hogy ismét csatlakozni akarsz hozzájuk – bocsátkozott optimális jóslatokba a férfi, de Kate elhúzta a száját.

-          Kétlem! – rázta meg borúsan a fejét a nő – amikor bejelentettem neki, hogy elmegyek, világosan megmondta, hogy jól gondoljam át. Van egy olyan érzésem Castle, hogy nem lesz olyan egyszerű visszakapnom a régi helyemet, mint azt te hiszed.

-          Nos, tudod, hogy a polgármester…

-          Nem! – vágott a szavába Kate erélyesen, még mielőtt a férfi folytathatta volna – Eszedbe ne jusson bevonni a polgármestert, Castle! – emelte fel ujját figyelmeztetőleg Kate – Éppen elég volt egyszer kihúzni nála a gyufát ezzel! Ha visszavesz, azt akarom, hogy a képességeim miatt tegye, és ne azért, mert valaki közbenjárt nála az érdekemben! – hadarta Kate egy levegővel, miközben Rick mosolyogva figyelte.

-          Oké, oké – nevetett fel halkan az író – megértettem! Semmi polgármester, semmi befolyásos barát, csak Kate Beckett – simított végig szerelme arcán, majd lágyan megcsókolta. Miután ajkaik elváltak, Rick visszament a pult mögé, hogy befejezze a reggeli készítését, míg Kate a zuhany felé vette útját. Mire a férfi tányérra helyezte a narancslé, és kávé mellé a sok finomságot, Kate már felöltözve, farmerban és egy halványzöld ingben lépett ki a hálóból. Castle mosolyogva nézett végig a nőn, akinek lágyan leomló haja, finoman keretezte arcát. Most már nyoma sem volt a szoros kontynak, a fekete blézernek. Eltűnt az F.B.I ügynök, és ismét Kate Beckett nyomozó állt vele szemben, leszámítva, hogy ezúttal hiányzott oldaláról a jelvénye, és a Glock. Rick őszintén remélte, hogy sikerrel járnak majd a kapitánynál. Tudta, milyen fontos a nőnek a munkája, hogy mennyire szereti, és azt is tudta, hogy nehezen birkózna meg a kudarccal, ha Gates elutasítaná.

-          Mi az? – rántotta ki gondolataiból a nő hangja, mire elmosolyodott.

-          Semmi, csak azon gondolkodtam, hogy sokkal jobban tetszik nekem Kate Beckett gyilkossági nyomozóként, mint szigorú F.B.I ügynökként – felelte Castle, mire Kate érzéki mosollyal az ajkán közelebb sétált hozzá, és tenyere puhán szántott végig a meztelen mellkason.

-          Először is, még nem vagyok nyomozó, egyelőre civil vagyok, aki reméli, hogy délutánra már egy jelvénnyel lesz gazdagabb – hajolt apránként közelebb a férfihoz, majd izgató csókot lehelt a nyakára, úgy folytatta a fülébe suttogva – másodszor, nyomozóként is tudok szigorú lenni…

-          Valóban? – húzta fel évődve a szemöldökét Rick, mialatt keze már az ing alatt járt, és a selymes bőrt simogatta – például? – vigyorgott rá csábosan, amikor tekintetük találkozott, mire Kate szemében gonoszkodó fény gyulladt.

-          Például, ha nem indulsz el most rögtön zuhanyozni, akkor megmondom Gates-nek, hogy ha visszavesz, elintézem, hogy be se tehesd a lábad az őrsre – harapta be alsó ajkát Kate, és tekintetében látszott, hogy pontosan tudja, mit vált ki ezzel a férfiból.

-          Hogy?? – döbbent meg Castle. A lehetőség, hogy egész nap nem lehet szerelme közelében, nem figyelheti, ahogy töprengve a táblát vizsgálja, ahogy alsó ajkát beharapva elgondolkozik valamin, olyan volt, mint egy közelgő apokalipszis lehetősége – ezt… ezt nem tennéd meg… - rázta fejét hitetlenkedve, de Kate csak ártatlan tekintettel megrázta a vállát.

-          Kipróbáljuk? – húzta tovább a férfit, de annak kétségbeesett arcára nézve, csak nehezen állta meg, hogy fel ne kacagjon. Rick egy darabig csak némán tartotta a szemkontaktust, mintha onnan akarná kiolvasni, tényleg képes lenne-e a nő ilyesmire, majd durcásan elhúzta a száját.

-          15 perc és kész vagyok – morogta, majd a fürdő felé indult, Kate pedig mosolyogva nézett utána, és jó étvággyal állt neki a reggelinek. Annak ellenére, hogy soha nem lett volna képes kitiltatni a férfit a kapitányságról, valamivel meg kellett győznie, hogy mielőbb elkészüljön, és bemehessenek az őrsre. Ismerte már annyira, hogy visszaélt volna azzal, hogy neki most nincs állása, és egész nap ágyban lettek volna. Most, kétvillányi falat között, elgondolkodva mosolyodott el. Talán nem is lett volna az olyan rossz… - vélte magában, majd nagyot sóhajtott, és gondolatban már azt próbálgatta, mit is fog mondani a kapitánynak.

A lift hangos kattanással állt meg a kapitányság gyilkossági részlegének emeletén, Kate és Rick pedig egyszerre léptek ki rajta. A kapitányságon semmi sem változott. Minden olyan volt, ahogy a nő emlékezett rá: zsúfolt, hangos, zűrzavaros. Az egyenruhás rendőrök között elvegyültek a civil ruhás nyomozók, akiket csak nadrágszíjukra tűzött, vagy nyakukban láncon lógó aranyjelvényükről lehetett felismerni. Kate egy pillanatra megállt az ajtóban, és némán figyelte ezt a zűrzavart. A hely olyan volt, mint egy hangyaboly, de mindenki tudta a dolgát. A telefonok folyamatosan csörögtek, a rendőrtisztek pedig azonnal válaszoltak rá, és igyekeztek mindenhova embert küldeni, ahova kellett. Rick észrevette, hogy a nő nem követi szokásos helyükre, ezért kérdőn fordult vissza, és elnézőn mosolyodott el, amikor meglátta Kate arcát, melyről leolvashatta, mennyire izgatott, és mennyire aggódik. Közelebb sétált hozzá, majd megfogta a kezét.

-          Ne aggódj, minden rendben lesz… - súgta a fülébe nyugtatón – meglátod, bele sem kell fognod, miért jöttél, Gates azonnal hozzád csap egy ügyet, és követeli, hogy old meg - tréfálkozott Castle, mire Kate is elmosolyodott. Megszorította a meleg, erős kezet, melynek ujjai az övére fonódtak, majd nagy levegőt vett, és elindult a kapitány irodája felé. Ahogy közben körbenézett, jól látta, hogy sem Javi, sem Ryan nincs az asztalánál, aminek most még örült is. Ha Gates kihajítja, legalább az ő titka maradhat, hogy vissza akart térni, a fiúknak nem is kell megtudniuk. Amikor odaért az ajtó elé, Rick le akarta nyomni a kilincset, de Kate megállította.

-          Kérlek, hagyd, hogy egyedül menjek be – nézett kérlelőn a férfira, és csak remélte, hogy az író nem érti félre, hogy nem gondolja azt, megint egyedül akar valamit végig csinálni.

-          Kate, talán segíthetnék… - jegyezte meg Rick. Nem akarta kedvesét egyedül beengedni az oroszlán barlangjába, ott akart lenni mellette, de ahogy a nő zárkózott arcára nézett, már tudta, hogy esélytelen.

-          Castle, pontosan tudod, hogy Gates ki nem állhat téged – világított rá egy nem elhanyagolható tényre a nő – miből gondolod, hogy érdekli, mit akarsz neki mondani? – kérdezte Kate, és Castle szemöldök ráncolva ismerte be magának, hogy igaza van. Talán még rontana is a helyzeten, mégsem akarta egyedül beengedni szerelmét.

-          Akkor is ott akarok lenni veled! – tartott ki elhatározása mellett elszántan, mire Kate végig simított az arcán.

-          Ott leszel – nézett mélyen a kék szemekbe Kate, majd a szívére mutatott – Itt! – egy pillanatig csak némán egymásra néztek, majd Rick nehéz szívvel bólintott, és elengedte a nő kezét, aki mély levegőt vett, majd benyitott a kapitány irodájába, aki most is az asztala mögött ült, majd kíváncsian emelte barna tekintetét a belépőre.

-          Jó napot, Asszonyom – köszönt hangosan Kate, mire a kapitány most levette szemüvegét, és érdeklődve nézett fel rá.

-          Mi járatban erre? Nem tudok róla, hogy újabb közös ügyünk lenne az F.B.I-al - jegyezte meg távolságtartó hangon, mire Kate megköszörülte torkát.

-          Felmondtam az F.B.I-nál – vallotta be a nő, majd folytatta, mit sem törődve a kapitány döbbent tekintetével – szeretnék újra gyilkossági nyomozó lenni, Asszonyom! – nézett most mélyen Gates szemébe, aki egy pillanatig elgondolkodva viszonozta azt. Kate számára örökkévalóságnak tűnt az a néhány másodperc, amíg a kapitány megszólalt.

-          Nem! Felejtse el!

35. rész (bef.rész)

Kate elakadt lélegzettel hallgatta a választ. Számított rá, hogy nem lesz egy sétagalopp meggyőznie a kapitányt, de nem számított ilyen nyílt elutasításra. Miközben ő levegő után kapkodott, és azon igyekezett, hogy arcára ne üljenek ki érzelmei, a csalódottság, és a fájdalom, a kapitány folytatta.

-          Csak nem gondolja, hogy visszaveszem egyszerű gyilkossági nyomozónak, amikor a képességeit tekintve, magának Washingtonban a helye?! – emelkedett most fel az asztalától Gates – nem érdekel, milyen érzelmi megfontolásból akar elpuskázni egy ilyen lehetőséget – bökött ujjával a gyémántgyűrűre, mely Kate ujján csillogott, miközben folytatta – de biztos nem én leszek az, aki ehhez asszisztál! Pakolja fel a cuccát, amivel érkezett, és tünés vissza Washingtonba!

-          Asszonyom, ennek semmi köze ahhoz, amiért eljöttem! – rázta meg tagadólag a fejét Kate, aki kezdte úgy érezni, hogy talán nincs minden veszve – Nem Castle miatt jöttem vissza, hanem azért, mert ez az én otthonom! – mutatott ki a kapitányság kis helyiségébe Kate az ablakon keresztül – Én itt érzem jól magam, ezt szeretem csinálni! Gyilkossági nyomozó vagyok, és nem is akarok más lenni! – fűzte hozzá magabiztosan, mire Gates most csípőre tette a kezét.

-          És mit gondol, mi az én kapitányságom?! Átjáróház?! – rivallt rá szigorúan, de Kate éppen elégszer hallotta már így üvölteni ahhoz, hogy ne ijedjen meg tőle, míg az folytatta – azt hiszi, hogy kénye-kedvére ki-be sétálgathat?!

-          Nem, Asszonyom! – rázta meg fejét ismét Beckett – hiba volt elfogadnom azt az állást, már tudom! Azt kérem, vegyen vissza!

-          Miért tenném? – rántotta meg a vállát nem törődöm módon Gates – mi rá a garancia, hogy három-négy hónap múlva nem akar majd megint szárnyalni, és kipróbálni, mire képes? – idézte fel azokat a szavakat Gates, melyeket Kate használt, amikor benyújtotta a felmondását.

-          Asszonyom, én vagyok az egyik legjobb gyilkosságis, és ezt maga is tudja! – hagyta figyelmen kívül a kérdés második felét Kate – A statisztikám messze a többieké fölött van! Ryan, Espo és én nagyon jó csapatot alkottunk! Vegyen vissza, kérem! – nézett a nő szemébe magabiztosan Kate, Gates pedig elgondolkodva nézett vissza rá. Kate levegőt venni sem mert, ahogy a válaszra várt, majd Gates egy pillanat múlva leült, és belenyúlt a fiókjába, majd előhúzott onnan egy Glock-ot, és egy aranyozott jelvényt, melyet most az asztalra dobott. Kate döbbenten, elkerekedett szemmel nyúlt a jelvény után, és szemében áhítattal simított végig az aranyozott számsoron: - „41319”- olvasta fel hangosan a számokat, majd meglepetten, és meghatottan nézett fel a kapitányra, akinek ajkán kis mosoly játszott, ahogy volt nyomozóját figyelte – ez a régi jelvényem… - szólalt meg ismét Kate, mire a kapitány most hanyag módon rántotta meg a vállát.

-          Elfelejtettem leadni – kapta el tekintetét a nyomozóról, majd arrébb tolta a Glock-ot is – kapja fel, és tűnjön el az irodámból! Van egy rakás ügy, amit a kiváló statisztikájával, és csapatával talán meg is oldhatna – fűzte hozzá gúnyosan, és Kate jobbnak látta, nem válaszolni. Boldog mosolyát elrejtve nyúlt a fegyver után, melyet azonnal derekára csatolt.

Castle idegesen, türelmetlenül ácsorgott a kapitány irodája előtt, miközben a fejleményekre várt. Amikor meghallotta a kapitányt üvölteni, akaratlanul is összerezzent, és arrébb somfordált, nehogy észrevegye, hogy az ajtó előtt várakozik. Úgy gondolta, inkább leül megszokott helyére, és ott várakozik, így Kate asztala felé indult. Amikor azonban helyet akart foglalni, döbbenten vette észre, hogy a szék nincs a helyén. Érdeklődve forgott körbe, hogy merre lehet, majd keresgéléséből egy nő szakította ki.

-          Keres valamit? – kérdezte a 30-as évei elején járó, szőke, kék szemű nő, akinek oldalán aranyjelvény csillogott, kezében pedig egy, személyes holmikkal telepakolt, barna kartondobozt szorongatott.

-          Igen – bólintott Rick még mindig szemeivel pásztázva a környéket – Beckett nyomozó asztala mellett volt a székem, hová vitték? – kérdezte a nőtől, aki készségesen válaszolt.

-          Ó, ez már nem Beckett asztala – rántott egyet a vállán – hanem az enyém! Most helyeztek át a helyére, Lauren Hill nyomozó vagyok – nyújtotta a kezét a nő, majd csábos tekintettel mérte végig a férfit – maga pedig, ha jól sejtem, Richard Castle - mosolygott rá kihívón, és Rick nagyot nyelve pillantott körbe, segítség után kutatva - nyugodtan csatlakozhat hozzám a nyomozásokhoz, sőt, még egy széket is kap, mit szól? – húzta fel szemöldökét kérdőn a nő.

-          Nos, én… az igazság az, hogy… - dadogta Rick, de a választ már nem tudta befejezni.

-          Igazán kedves tőled, Hill, hogy a párfogásodba vennéd, de már van múzsája! – csattant Kate hangja közvetlenül mellettük, mire Hill riadtan kapta oda a fejét, ahol a nyomozónő csípőre tett kézzel állt, Castle pedig megkönnyebbülten mosolygott rá a nőre. Szíve szerint, azonnal megkérdezte volna, mi történt a kapitánynál, de a pillanat nem volt alkalmas rá.

-          Beckett, te itt? – kérdezte kínosan mosolyogva a nő – azt hittem, Washingtonban vagy…

-          Itt vagyok, igen, és itt is maradok – villant figyelmeztetőleg a tekintete a nőre Kate-nek – Te mit csinálsz az asztalomnál? – vonta kérdőre a nyomozónőt, mire az szélesen elmosolyodott.

-          Én kaptam meg a helyed, most helyeztek át – válaszolta készségesen, mire Kate-nek kikerekedtek a szemei, Hill pedig, folytatta – felajánlottam Ricknek, hogy nyugodtan csatlakozhat hozzám, ahogy hozzád. Ki tudja, talán belőlem is főszereplő lehetne… - bocsátkozott jóslatokba a nő, és nem vette észre, ahogy Kate szeme résnyire szűkül.

-          Hill – lépett most közelebb hozzá Beckett – ha nem húzol el az asztalom mellől, maximum egy krimiben szerepelhetsz majd, de ott is csak mellékszereplőként – vázolta fel a közeli jövőt Beckett, mellyel megválaszolta a kérdést Castle-nek, aki úgy sejtette, szerelmét visszavették.

-          Beckett, mondtam már, hogy…

-          Itt meg, mi a fene folyik? – dördült fel a kapitány hangja az iroda ajtajából, ahogy villámló szemmel nézett rájuk – Beckett, megmondtam, hogy ássa bele magát az új ügyekbe! Hill, maga mi a frászt keres itt?

-          Rossi kapitány áthelyezett… - próbált magyarázkodni a szőke nyomozó, de Gates egy mozdulattal elhallgattatta.

-          Nem érdekel, hogy annak a félbolondnak milyen rémálmai vannak, de amikor hívott is megmondtam neki, hogy tartsa meg a nyomoronc embereit az erkölcsrendészetről! – süvöltötte Gates, miközben Kate és Rick alig bírták elfojtani, feltörni készülő kacajukat, ő pedig cseppet sem nyugodtabban folytatta – Ez alól maga sem kivétel Hill! Fogja szorosabbra a dobozt a hóna alatt, és húzzon el innen! – mutatott az ajtó felé a kapitány – inkább dolgozom kevesebb, de jó nyomozókkal, mint egy rakás hülyével! Most pedig kifelé! – mordult a nőre, aki remegő kézzel szorította még jobban magához a dobozt, és távozott. Kate nagyot sóhajtva foglalt helyet a már annyira hiányolt székén, miközben Rick odahúzott mellé egy széket, és ő is letelepedett.

-          Szóval, Gates, visszavett? – kérdezte feleslegesen, mire Kate bólintott, és épp válaszolni akart, amikor megint a kapitány hangját hallották meg.

-          Beckett, maga mit ücsörög ott?! A napfelkeltét várja?! Megsúgom, hogy már elmúlt! Szedje össze magát, és az árnyékával együtt keressék meg a csapata többi tagját! - utasította a detektívet, majd hangos csattanással vágta be maga mögött az ajtót. Kate elmosolyodott, majd felállt, és Rick-et a gallérjánál fogva húzta maga után. Amikor beléptek a liftbe, hátát a falnak vetette, Castle pedig szorosan hozzá simult.

-          Tehát, ismét nyomozó lettél? – kérdezte újra, mire Kate csillogó szemekkel nézett fel rá.

-          Pontosan – terült szét boldog mosoly az ajkán, majd nagyot sóhajtott – olyan jó érzés újra itthon lenni… megint, minden a régi – beszélt tovább elrévedő tekintettel – Gates ordibál, Javiék terepen, mi a liftben…

-          És tudod, mit szoktunk még a liftben csinálni? – húzta fel pajkosan a szemöldökét Rick, majd a következő másodpercben megnyomta a lift „STOP” gombját, hogy aztán újra szorosan a nőhöz tapadjon.

-          Castle, ne legyél őrült… ha Gates rájön… - akadt el a hangja, mert Rick már a nyakát kényeztette forró ajkával, majd haladt egyre lejjebb az ing kivágása mentén.

-          Kiüvöltötte magát néhány órára… - búgta érzékien most a nő fülébe – a fiúk pedig úgy tudják, hogy Washingtonban vagy… - csókolta meg arcát, majd ajkát lehelet finoman – van egy kis időnk, miért ne használnánk ki… ügynök? – botlott el a nyelve a férfinak, mire Kate átfonta karjait a nyaka körül, és úgy suttogta a szájába a szavakat.

-          Nyomozó, Mr. Castle – javította ki a férfit mosolyogva, majd nyelvét ingerlőn húzta végig annak alsó ajkán – nem ügynök, nyomozó! – ismételte meg suttogva, majd ajkuk egymásra talált, hogy aztán megfeledkezve mindenről és mindenkiről, elrepüljenek abba a paradicsomba, ahol csak a másikkal jártak azelőtt.

VÉGE